2016. augusztus 22., hétfő

Jenny esküvője - Jenny's Wedding (2015)

Jenny esküvője - Jenny's Wedding (2015)


Rendezte: Mary Agnes Donoghue

Megtekintés: Inkább társadalmi dráma, mint keserédes vagy komédia, bár az utóbbiakat szokhattuk inkább meg Heigl kisasszonytól. Ez nem fog annyira tetszeni, mert az a fajta játékosság, amiért megnéztél korábban egy Heigl filmet, hiányzik ebből a munkájából.

"A boldog emberek háza előtt zöld a fű!"

A történet azt boncolgatja, hogy egy mikró társadalomban, - amerikai előváros - ahol főleg a tradíció és klasszikus családmodell forma az idilli, hogyan fogadja a szűkebb és tágabb környezet annak a hírét, ha valaki más, egészen pontosan, leszbikus kapcsolatban él, és ami fő, ezt nyíltan felvállalja. Jenny (Katherine Heigl) már öt éve él együtt barátnőjével, Kitty-vel (Alexis Bledel) úgy, hogy a nő családjából csak kevesen gyanakodnak rá és biztosat senki nem tud szexuális identitásáról. Miután Jenny mindkét testvére elkelt, érzi, hogy ideje lenne megnyílnia a családja előtt, felvállalni érzéseit és nemi orientációját, akár annak az árán is, hogy az emberek a szájukra veszik. Jenny-ben gyerekkora óta érik az ideje, hogy színt valljon és öt év titkos együttélés után, végre kész rá. De a családja még nem és a legtöbb konfliktusuk ebből ered, hiszen maradi gondolkodású szülei és versenyszellemű húga, aki világéletében riválist látott benne a szülői szeretetért, lépten-nyomon akadályozza benne, hogy kiadja magából a titkát. Amikor végül sikerül, a szülőknek sokkal kevesebb idejük marad feldolgozni a tényt, hiszen Jenny rövid időn belül hozzá akarja kötni életét a szerelméhez.

Rose-t (Linda Emond) és férjét, Eddie-t (Tom Wilkinson) hideg zuhanyként éri a hír, hogy lányuk azért nem mutatta be korábbi pasijait, mert gimnazista kora óta tudja, hogy a lányokhoz vonzódik. A két szülő nem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel, hiszen senki sem készítette fel őket erre az apró kis "problémára". Környezetükben nem találkoztak a helyzettel, ismerőseik sem nagyon voltak ebben érintettek, ráadásul a kisvárosi életet komolyan átszövi a pletykálkodás hálózata, amely szintén nem olyasmi, amit szívesen vesznek Jenny felmenői. Rose kezdetben automatikusan csak arra tud gondolni, hogy ő a hibás és megbukott, mint anya, mert ha ez történt, akkor ott bizony nevelésbeli lehet a gond. Tom szintén nehezen dolgozza fel a hallott hírt, mert kollégái viselkedése arra enged következtetni, hogy meg lesz bélyegezve és a család jó hírét is félti, meg egyébként sem tudja kezelni a helyzetet, hogy két nő egymással éljen házaséletet. Mindkettőjüknek fel van adva a lecke, hogy vagy arra koncentrálnak, hogy leplezzék az igazságot és tehetetlenül sodródjanak az árral, vagy rádöbbennek inkább, hogy egy olyan banális kérdés, hogy kit szeret az ember, az nem változtatja meg, nem írja felül a másik lényét és egy szülőnek bizonyos esetekben kutya kötelessége elfogadni a gyermekei döntését, ha az nem törvényellenes. Attól, mert valami számunkra tökéletesen idegen, még nem fordíthatunk neki hátat, pontosan azért, mert nem ismerjük. Ezen kívül az is fontos kérdése a filmnek, hogy jogunk van a boldogsághoz és, hogy ezt elérjük, meg kell hoznunk döntéseket.

Ha valaki bátor szexualitást vár két női szereplő között, inkább keressen rá az Adele életére.

És azt is ránk erőszakolja kicsit a film, hogy mert két azonos nemű szereti egymást, nem biztos, hogy az rosszabb, mint amikor ellentétes nemű partnerek belefásulnak egy olyan kapcsolatba, amely viszont nem teljesedik ki a boldogságban. Boldogsághoz való jog. Erről is szól a film.

Még fontos szerepet kapott Meryl Streep lánya, Grace Gummer, Anne szerepében, aki féltékeny nővére és anyja kapcsolatára, mert néha bizony olyasmit képzel bele az anya-lánya közötti viszonyba, amely szerint őt kevésbé szeretik. A film erről is beszél, hiszen sokszor egy család és azon belül a helyünk, gondoljunk bármit, nem népszerűségi verseny. A szülők szeretik a gyermekeiket, épp csak a szeretet minőségét nem mindenki értékeli egyformán. Gummer nem tehetségtelen színésznő, de azért anyja karizmája nem nagyon érződik rajta.

Donoghue kedveli a kényes és erős témákat, a drámai műfajban érzi otthon magát. Ebben a filmben is az a vonal az erősebb, bár vannak szálak, amelyeket eléggé lazán kezel és mutat be -  Anne férjének kicsapongásai, az esküvőn megjelenő emberekről is alig tudunk meg valamit, aki nem közeli rokon - és néha becsúszik némi humor is. Hiányoltam azért Kitty hátterének felvázolását, amelyet a film még csak nem is érint, pedig mivel öt éve él vele Jenny együtt - igaz, lakótárs minőségben - , óhatatlan, hogy valamennyire a család is ismerje és így azt a ziccert kihagyja a film, hogy közte és a családtagok között kialakuljon némi párbeszéd, pedig az legalább annyira érdekes lehetne, mint anya-lánya között, vagy apa-lánya között. Kitty így gyakorlatilag csupán mutatós díszlete a filmnek, amit nem nagyon használnak ki. Néhány jelenetben megjelenik ugyan, de akkor sem mindig tudják megfelelően kihasználni a színésznő adottságait.

Ezt a befejezést már annyiszor láttuk más filmekben, hogy nem nagyon izzasztja meg a szemeinket.
A film főleg Jenny-re fókuszál, aki végre a sarkára áll és szembeszáll a maradi hozzáállással. Viszont a forgatókönyv nem elég bátor és felületesen kezeli a témát, nem mélyed el benne, így, más körülmények között, mivel amúgy egy régimódi álláspontot képviselő kisváros a történet helyszínének, a leszbikus női partner simán kicserélhető lenne akár egy fekete bőrű férfira ia akár vagy egy, a börtönből frissen szabadult ex-fegyencre, mert kb. ugyanezt el lehetett volna játszani mindhárom variációval, a karakterek reakciói megegyeztek volna. Ezért azt állítom, hogy a téma többet ért volna, de ehhez képest kissé felületes ujjgyakorlatot kapunk.

Valahogy a hírre várható reakciók is kiszámíthatóak és nem kapunk belőlük sokat, mert viszonylag kevés mellékszereplőt mozgat a mozi. Persze van kötelező egymás fejéhez vágott sértések és nagy, könnyes békülések a megnyugtató hepiendig. az alig másfél órás moziba nem sikerült eleget beledolgozni mindabból, amit a témából ki lehetett volna hozni, ezért kissé az egész film olyan, mint a két női szerelmes közötti gyengéd jelenetek; kissé ügyetlen és felületes, kellő bátorság nélkül. Heigl legalább igyekszik kitörni a papa kedvence kategóriából, több értelemben is.

Ha szeretnéd látni: J E N N Y  E S K Ü V Ő J E

50%

filmzene kedvelőknek itt található meg a film zenei albuma: J E N N Y  S O U N D T R A C K

A főnök - The Boss (2016)

A főnök - The Boss (2016)


Rendezte: Ben Falcone

A poszter is csúsztat: A filmben Renault
(Peter Dinklage) tart kutyákat.
Megtekintés: Alapból megnézem Melissa McCarthy filmjeit, amint kijönnek, pedig kb. azon a szinten mozog, mint Adam Sandler...

A magyar előzetes csúsztat, mivel Michelle Darnell (Melissa McCarthy) nem állítja, hogy ő lenne a leggazdagabb nő Amerikában. Valahol közelebb van az ötvenedikhez.

Az egész film annyira eredeti, akár a címe. A főnök. Semmi szójáték, elvontság, csak egy szimpla szó. Ráadásul, ha már itt tartunk, a cím nem is feltétlenül a filmről szól, mert bár McCarthy a film elején valóban vasmarkú és könyörtelen üzleti vezető, a továbbiakban ez már nem lesz annyira releváns, hogy a címmel jól jellemezzük a filmet is.
Ha ez a film húsz éve készül, akkor tuti, hogy John Candy kapja a főszerepet - valójában nem, mert bár hihetetlen, de a hasas komikus már 1994-ben itt hagyta földünket - , hiszen a történet szerint "hősünk" kezdetben magasan fenn csücsül, hatalommal a kezében, majd hatalmasat esik, hogy ismét talpra álljon, plusz, kiderül az is, hogy mi oka van annak, hogy a pénzt hajszolja, míg az emberi kapcsolatokat kerüli. John Candy nem azért kapta volna meg a szerepet, mert tipikusan olyan figura, aki jól adja a gazdag szemétládát, hanem mert szimplán kövér és ha érzelmesnek kell lenni, akkor abban is jó. Mivel a remek kövér férfiszínészekből híján vagyunk, ezeket a karaktereket most felmarkolja McCarthy és hát azt hozza ki belőlük, amit ki tud. Jelen esetben nem sokat.

Ez vastagon a színésznő-producer hibája is, hiszen benne van a keze a forgatókönyvben, akárcsak párjáé, a rendező Falcone-é. Plusz egy fő. Hárman sem képesek egy végig érdekes mozit összehozni és a humort is apránként csepegtetik bele, azt is a profánabb fajtából. Lassított verekedés, csetlés-botlás, és vulgarizmus. Nagyjából itt ki is merül a film humorbázisa. Felröhögtem magam is, mert amikor a sütiárus lányok egymásnak esnek, abban van potenciál, de sajnos, ahogyan az egész filmből, ebből a jelenetből is csak a minimumot tudják kihúzni.

McCarthy viszont legalább szerethető, ellentétben a korábbi, Tammy című fiaskó után, amiből mostanra annyira emlékszem, hogy nem tetszett. Itt McCarthy egy árvaházban felnőtt, problémás személyt alakít, Michelle Darnell-t, aki később, miután csírájában kiégeti magából a szeretetet, hogy ne érje érzelmileg több sérülés, egyetlen dologra koncentrál és ez az üzleti életben való megmérettetés és siker. Megy is minden, akár a karikacsapás, míg végül némi fehér nyakkendős bűnözés miatt simán kap fél év letöltendőt, amely után nehezen megy a talpra állás. Szerencsére, korábban a keze alatt dolgozott egy eltökélt titkárnő, Claire (Kristen Bell) aki ki tudja miért, lelkiismeretétől hajtva befogadja kis lakásába, amíg az egykori milliomos ismét összeszedi magát. Persze, ahogyan elvárható - Disney mélységű családi filmek formuláját követve - kezdetben egymás agyára mennek, majd lassan közelednek a lelkek egymáshoz, míg barátokká nemesedik kapcsolatuk, hogy végül, egy egymásnak feszülés után, némi sértődést és balhét követően, kiderüljön, hogy megbonthatatlan kapocs alakult ki közöttük, amely felér egy családi közösséggel. Ennyire egyszerű a történet. Az már csak hab a tortán, hogy sikerült egy tök fölösleges és elripacskodott szerepre beleszuszakolni mindenki kedvenc Tyrionját, Peter Dinklage-t, hogy eljátsszon egy halovány intrikust.

Három percig szájpecekkel hülyéskedni két perc után nem vicces.

A női szereplők egy része még nem játszott korábban filmben. A langaléta Crystal-t megformáló Eva Peterson kifejezetten kellemes az energikus balhés lány szerepében. Remélem, vele találkozom még, mert van benne potenciál.

Sajnos, jó szívvel nehéz a filmet ajánlani, hiszen a legjobb poénok, amiket sikerült beleszuszakolni a műbe, vagy erőszakosak, vagy homoszexuális felhanggal rendelkeznek. Persze nem olyan alpári, mint Sacha Baron Cohen vagy olyan bugyuta, mint sok Adam Sandler poén... ja, de van annyira bugyuta. Egyszer, ha unatkozol és láttad a Tammy-t, akkor ennek is adhatsz esélyt. Ha a Tammy tetszett, akkor ez is fog. Nem éri el a Kém színvonalát, de ez a mellékszereplők ismertségi foka miatt érthető.

Ha szeretnéd látni: T H E  B O S S (2016)

50%

Falcone nagyon beleszeretett kis dundi feleségének csülkeibe.

2016. augusztus 19., péntek

Csalétek - Bait (2012)

Csalétek - Bait (2012)


Rendezte: Kimble Rendall

Megtekintés: A Sharknado és társainál leheletnyivel jobban összefércelt cápás horror, igaz, komolyabban is veszi magát, ami kicsit ront az összképen.

Első nézésre olyan érzésem volt, hogy a film rendezője, Kimble Rendall jól ismeri többek között a közelmúltban elhunyt rendező, David R. Ellis munkásságát. Hasonlóan felépített történet, fiatal és jóképű szereplők, legalább egy ismert név, kiszámítható és pörgős cselekmény és akció közben némi gore is jut két vágás közé. A Bait kissé hasonlít a "Kígyók a fedélzeten-re - Snakes On A Plane (2006)" - amennyiben itt is van akció, feszültség, húzónévnek a Kés alatt sorozat sztárja, Julian McMahon, bűnöző karakter, béna mellékszereplők, katasztrófa jelenet, vegyítve véres balesetekkel (Egyikben egy férfi nyakába fúródik pezsgős üveg, másikban elszabaduló hajócsavar találja telibe egy hölgy arcát.) Végül csapdahelyzet, módszeresen elhalálozó karakterek, necces végső megoldás és végül felszabadulás.
Persze nem Ellis érdeme a történet felépítése, hiszen a legtöbb katasztrófafilmre jellemző lépésekből tevődik össze mind az ő legjobbjai - Végső állomás 2., Kígyók a fedélzeten - mind pedig Rendall mozija. Ellis-t csupán azért mertem kiemelni, mivel rá hatványozottan volt igaz, hogy jól játszik a klisékkel és akciójeleneteit - a kaszkadőrös múltjára való tekintettel - tökéletesen felépítette és remekül tudta összevágni, színesíteni sok apró részlettel, ami már nem annyira jellemző hasonló filmeknél.

Feltételezem, hogy vízen lebegő szörfdeszkát
nem képes egy cápa orra így eltörni,
anélkül, hogy a rajta ülő ember meg ne szakadjon szét.
A Csalétek tökéletesen klisés felépítésű forgatókönyvre épül, kiszámítható, ennek ellenére, mivel rendesen pörög és több szálon is, nem lesz unalmas és szórakoztató esti filmélmény. A cápa elkészítése itt sem a legerősebb. Hiába sírt Spielberg annak idején, mikor készítette a Cápát, mivel élőben nem láttam még a fenevadat, engem az ő verziója győzött meg eddig leginkább. Itt legalább olyan bénán néznek ki a dögök - elnézést kedves cápavédők - mint a sokkal korábbi és legalább ennyire szórakoztató "Háborgó mélységben - Deep Blue Sea (1999)".

Ráadásul a deszkaroppantó karambol után
Rory még bőven eszméleténél van a vízben.

Adott két vízi-mentő srác, akik között nem csak a baráti kapcsolat erős, hanem hamarosan a rokoni is, amennyiben annak vesszük, hogy Josh (Xavier Samuel) el fogja venni Rory (Richard Brancatisano) húgát, Tinát (Sharni Vinson). Mivel kell a drámai feszkó, Rory karaktere hamarosan elhalálozik - A Cliffhangerben pl. az egyik hegyi-mentő barátnője zuhan le a másik hegyi-mentő kezei közül a mélybe, hogy végig legyen feszkó a két karakter között - ezért Tina, hogy felejtsen, letiplizik Josh életéből egy időre. Persze, pont, amikor visszatér és elvileg még be is pasizott, akkor kezdődik a katasztrófa helyzet, amelyben a korábbi drámájukat végül vagy meg tudják oldani és feldolgozni, vagy nem. Bármilyen fura, az alaptörténetekben általában a karakterek megtudják...

Rajtuk kívül még egy maroknyi szereplő kerül szorult helyzetbe - ismét mintha egy kicsit túl sokan haltak volna meg a balesetben, akárcsak pl. a Daylight (1996) című Stallone filmben, ahol meglepően sok autót emészt fel a vegyi robbanás az alagútban, ennek ellenére alig tucatnyi szereplő marad életben, akiket majd ki kell menteni - és kerül csapdába egy nem túl nagy áruházban, amelyet hamarosan svédasztalnak fog használni egy emberevő cápa. Vagy több, mert a parkolóházba is jut belőlük. A szereplők nagyjából igyekeznek összefogni a veszély ellen, de nem könnyű, mert vannak érdekellentétek és sérültek is, így előkerülnek a szokásos karakterek közötti balhézások és korábbi, akár a filmen kívüli félelmek és sérelmek. McMahon habár sokat nem tud ehhez hozzátenni, azért kibillenti a mozit a totál Zs kategóriából, igaz, árnyalatnyival. Vinson helyes pofi, de annyira egyszálbélű, hogy végig védve van a filmben, hiszen a cápának sem kell. Viszont fürdőruhában meg lehet gusztálni és amilyen törékeny, olyannyira energikus. Őt mondjuk azóta kedvelem, mióta főszerepet nyomott egy Home Invasion moziban, a "Te következel - You're Next (2011) címűben, amelyről már korábban írtam. Az mondjuk egy sokkal erősebb mozi.


A helyszín eléggé díszletszagú. A vágás is hagy kívánni valókat maga után és egyik-másik CGI - a hullámok elnyelik a partot és az embereket az utcán - effekt simán Asylum videó színvonal. A zene kellemes, a szereplők nagyja közepes vagy idegesítő. Izgalom azért a zárt helyszín ellenére is jutott a filmbe és a logikátlanságok még épp elfogadhatóak. Azért, ennyi producerrel, akik a film elkészítésén fáradoztak azért lehetett volna sokkal erősebb munka.
Egynek, besörözve, jó!
Erős közepes. Mélyebb elemzést nem igényel.

55%

Ha megnéznéd: C S A L É T E K

vagy: B A I T

Töfi:
- Mivel a film külföldön sikeresnek volt mondható - egyedül Kínában sikeresen összekeresett 20 milliót!!! - meglebegtették, hogy készül folytatás!
- Hogy mennyire bonyolult egy filmet összedobni, mi sem bizonyítja jobban, hogy a kiskutyát, a pomeránit három különböző kutyus "alakította".
- Bakik: Az autók nem vízállóak, ezért ha víz alá kerülnek, fokozatosan megtelnek vízzel és közben az orruk lefelé bukik. A szökőár után látható rengeteg hulladék, amely a közértben lebeg a vizen. Ezek nagy része flakonokból áll, amely azt feltételezi, hogy üresek lehetnek, hiszen amelyik műanyag flakon tartalmaz folyadékot, az azonnal elsüllyed a vízben. :)


2016. augusztus 16., kedd

Cloverfield Lane 10. - 10 Cloverfield Lane (2016)

Cloverfield Lane 10. - 10 Cloverfield Lane (2016)


Rendezte: Dan Trachtenberg

Megtekintés: Remek kis kamaradráma, meglepetésekkel, egy "elsőfilmes" rendezőtől.

Remélem, hogy Trachtenberg fog még kapni lehetőséget egész estés filmek forgatására, mert ahhoz képest, hogy nagy rutinja nem volt ezek készítésében, elég korrekt kis thrillert rántott össze az amúgy nem túl vaskos alapanyagból. Persze, azt se feledjük el, hogy ha a forgatókönyvet okosan nem vonják össze a pénz előteremtő stúdióban egy korábban bemutatott és sikeres found footage mozival, a jegyeladásokból befolyó bevétel töredéke lehetett volna a végeredménynek, a két főszereplő karizmájának vagy inkább szakmai respektjének ellenére is.

A korábbi film a Cloverfield, amely New Yorkban játszódott és egy búcsúbuliból indult, hogy a főszereplők végigmeneküljenek a városon egy hatalmas szörnyeteg elől, amellyel közben a sereg már felvette a harcot, vajmi kevés sikerrel. Ennek ellenére a folytatás már a városon kívül játszódik, és még csak nem is szigorúan véve egy tanyán, hanem egyenesen a föld alatt kiépített kellemes pánikszobában illetve annak egy nagyobb változatában, amolyan túlélő bunkerben.

A főszerepben egy igazi amerikai fiatal nő áll, Michelle (Mary Elizabeth Winstead) aki éppen túl van egy szakításon és új életet kezdene. Ebben segít neki a bunker gazdája, Howard (John Goodman), mert véletlenül tanúja lesz Michelle autóbalesetének és hirtelen ötlettől vezérelve magával viszi, hogy együtt vészeljék át azt, amiről közben Howard tudomást szerzett. Még hozzájuk csapódik Emmett (John Gallagher Jr.) aki Howard szomszédja és korábbi segítőtársa a bunker felépítésében.

Miután Michelle felébred a baleset okozta ájulásból, szinte azonnal gyanakodni kezd Howard-ra és Howard teszi alá a lovat, hiszen igen hamar elkezdi lefektetni a maga játékszabályait, hiszen gyakorlatilag ő a hely korlátlan ura. Michelle igyekezne tovább állni, de a két férfi többé kevésbé sikeresen meggyőzi őt arról, hogy odakint sokkal nagyobb veszélyek leselkednének rá, mint amik a föld alatt érhetik. Szerencsére dramaturgiailag úgy építik fel a történetet, hogy pont csak annyival támogassák meg Howard karakterének állításait, hogy Michelle karaktere lebegjen a hazugság és igazság mezsgyéjén, nem tudva, mit higgyen el a férfi állításaiból és mit kezeljen fenntartással. Eleve egyik ilyen dramaturgiai húzás Emmett figurája, aki alig zavar vizet, de arra jó, hogy amolyan kívülállóként elcsitítsa Michelle ébredező gyanakvását, hiszen, míg Howard-nak nehezen hiszi el azt, amit a külvilágról a férfi mond, addig Emmett egy sokkal szimpatikusabb férfi és viselkedése tökéletesen ellentéte a fenyegető Howardénak. Amikor meg már ez sem elég Michelle-nek, hogy szó nélkül meghajoljon Howard akarata előtt és kitörni készül, akkor varázsütésre megjelenik egy amúgy teljesen egyfunkciós szereplő, aki csak azt hivatott elérni, hogy Michelle megmaradjon a fenekén. Ezt a részt kissé erőltetettnek is tartottam.

John Goodman nagyon jól hozza a figurát, szinte lubickol a szerepben, hiszen mostanában elég ritkán kap igazi lehetőséget jó filmekben. Itt bepótol mindent. Szerencsére a forgatókönyv lassan adagol információkat a karakterről, így fokozatosan rádöbbenünk, hogy lehet, hogy egyrészt Howard nem hazudott a külvilág állapotáról, de ettől függetlenül komoly legalább annyira veszélyes a társaira, mint amitől 'óvja" őket. Teljesen motivációi nem derülnek ki a filmből, marad gondolkodni való, viszont egyértelmű, hogy sötét titkai vannak.

A film macska-egér játék az erős akaratú ötvenes évei végét taposó vidéki férfi és a harmincasba még be sem lépett, önálló városi lány között. Amíg ők megvívják csatájukat a föld alatt, odafent egészen más irányt venne a történet, ám az már csak egy kis plusz a történetben, amolyan hab a tortán. Így lesz az egyszerű thriller egyben dráma és sci-fi is. Szerencsére több réteget tudtak a végső forgatókönyvbe pakolni, külső és belső ellenséggel, pszichológiai mélységgel, amely főleg Howard motivációival foglalkozik. (Engem különösen érdekelt volna, hogy többet tudjak meg a családjáról, a lányáról, annak halálának körülményeiről, hogy utána hogyan igyekezett feldolgozni a traumát, nem e ő maga okozta és, hogy vajon Michelle-en kívül hány áldozata volt már, különböző módokon, miket tett velük, stb. Howard karaktere ezért nagyon összetett és a film játékideje alatt elég keveset tudunk meg róla, azok is inkább csak töredékek, amelyek néha több kérdést vetnek fel, mint amennyire megválaszolnak.)
Michelle karakterére is érdemes jobban odafigyelni, hiszen nem véletlen, hogy épp a film kezdődik úgy, hogy kilép egy kapcsolatból, amely valószínűleg nem működött és a lány, talán hirtelen ötlettől vezérelve igyekszik szakítani, erre azonnal belekényszerül egy másik függőségi viszonyba és talán pont ezért is kétkedő végig az álláspontja és ezért van olyan nehéz dolga vele Howard-nak. Rosszkor találkoztak, hiszen Michelle azon a ponton van, amikor változtatni akar az életén és nem gyönge áldozat lenni többé egy kapcsolatban. Ez az egyik oka, amiért a két főszereplő állandóan egymásnak feszül. Howard pedig, bizonyos jelekből - bár nem egyszerű kihámozni a motivációit - de egyértelműen valamilyen kapcsolatot akar kiépíteni a lánnyal.

A hangulatos trailer berántja az embert - úgy indul, mint egy kedves családi mozi, amely egyre fenyegetőbb lesz - és egyszer tényleg érdemes rászánni a mozira az időt, már csak Winstead miatt is, aki lehet, hogy még nem elég jó drámai színésznő, viszont dekoratív és kellemes a szemnek. Az eredeti filmzene nem hagyott bennem mély nyomot, viszont a soundtrack albumra biztos került fel néhány klasszikus, többek között a trailerben is hallott Ritchie Cordell nóta, a I Think We're Alone Now, amely a trailer ritmusához lett igazítva és így rendkívül hangulatos közel két percet eredményezett. A másik nagy kedvenc Frankie Avalon előadásában Edward Marshall szerzeménye, a Venus.


Elképzelhető, hogy még készülnek Cloverfield mozik, más szereplőkkel, más történetekből, melyeket majd egy szörnyinvázió köt össze, bár, ennél a filmnél ez eléggé elhanyagolható tényezőként jelenik meg. Azért a befejezés nem volt rossz és van benne tökösség. Egyetlen hiányossága a filmnek, hogy nagyjából kiszámítható, nagy meglepetések nincsenek benne.


70%


Ha szeretnéd látni: 1 0  C L O V E R F I E L D  L A N E


Töfi:
- Elvileg az első és egyetlen választás Michelle szerepére eleve Mary Elisabeth Winstead volt.
- Kezdetben a forgatókönyvnek semmi köze nem volt a Cloverfield történethez, egészen addig, míg J.J. Abrams és a Bad Robot fel nem vásárolta és össze nem olvasztotta a thrillert és a korábbi sci-fi-t. Talán ez volt annak is az oka, hogy csendben forgatták le és a stáb gyakorlatilag teljesen titokban dolgozott, lehetőleg sehol nem nevezve nevén a filmet, amíg el nem készült.
- A filmben Goodman karaktere egy tini filmet néz, az "Álmodj rózsaszínt - Pretty in Pink (1986)" - amelyről néhány napja írtam - amelyben a női főszereplő, Molly Ringwald ruhákat tervez és készít. Ez egy finom utalás, hogy később Winstead is ruhát tervez és készít, amelyben el tudja majd hagyni a bunkert, ha esetleg odakint tényleg mérgező a levegő, ahogyan Howard állítja.
- Winstead a szörny szájába egy molotov-koktél dob, hogy azzal megállítsa. Korábban tett hasonlót, "A dolog - The Thing (2011)"-es változatában.
- Abrams korábban már felhasználta az ötletet a bezárt emberekkel és mérgezett levegővel a Lost sorozatában.
- A filmet időrendben vették fel, így volt olyan jelenet, ahol, pót-forgatás miatt, később Goodman-re álszakállat kellett ragasztani.

Ha esetleg letöltenéd a film zenéjét, itt talán megtalálod: F I L M S C O R E

Score: Andy Hull - Robert McDowell - Swiss Army Man (2016)

Score: Andy Hull - Robert McDowell - Swiss Army Man (2016)

A filmet magát még nem volt szerencsém látni, de a trailer és a cd-n hallható dalok annyira elborultak, hogy mindenképpen meg fogom nézni Dan Kwan és Daniel Scheinert moziját. A film címe egy szójáték az ezer dologra használható svájci bicskára, amelyet a filmben, amennyire eddig kihámozhattam, maga Daniel Radcliffe fog alakítani. A történet szerint Paul Dano egy lakatlan szigeten ragadva már épp az öngyilkosságot fontolgatja - akár az Utolsó ember a földön című komédia sorozat főszereplője a pilot epizódban - amikor a tenger vagy óceán partra veti a Radcliffe által alakított holttestet és ez az esemény elég ahhoz, hogy Paul Dano elálljon a tervétől és egy képzelt barátként felhasználva a halottat, megoldja problémáit a szigeten való túlélésben. Szóval egy az abszurd humorra rájátszó filmre számítok és ebben a zenei anyag megerősít.

Ha hallottál már olyan együttesekről, mint a The Voca People formáció vagy a Petra Haden együttes, esetleg a youtubeon csatangolva láttál vicces acapella számokat felénekelve, akkor nem lesz teljesen idegen számodra a hangzásvilág, mert a lemez zenei anyagának a felét teszik ki az emberi hangok és az azokkal való játék. Amelyik szám esetleg véletlenül nem egy acapella, még abba is jut a szereplőkből. A végeredmény egy különleges élmény, amelyből például kiemelkedő a "finale". Csak ajánlani tudom. A dalokat a két főszereplő hangjával énekeltették fel. A Jurassic Park motívum a filmzene kedvelőknek különösen tetszhet.

Ha szeretnéd meghallgatni: S W I S S  A R M Y  M A N

Kezdem komálni Radcliffe-t a szerepvállalásai miatt. Gondolom, igyekszik nagyon elszakadni a Harry Potter féle világtól, ezért is ír alá ilyen produkciókhoz és ilyen extrém szerepekhez.
90%

01. Intro Song (feat. Paul Dano) (02:26)
02. Where Did You Come From? (feat. Paul Dano) (02:42)
03. Cave Ballad (feat. Paul Dano) (01:46)
04. Hank Drinks (01:28)
05. History Of The Universe (feat. Daniel Radcliffe) (02:52)
06. Fetishes (feat. Daniel Radcliffe) (00:58)
07. When I Think About Mom (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (03:00)
08. Don’t Overthink Things (00:59)
09. Loved Back To Life (00:30)
10. Cotton Eye Joe (feat. Daniel Radcliffe) (00:58)
11. Jurassic Park (feat. Daniel Radcliffe) (00:54)
12. Talk To Her (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (01:02)
13. Love Love (Manny’s Song) [feat. Daniel Radcliffe] (00:46)
14. Montage (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (03:08)
15. Underwater (02:02)
16. River Rocket (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (01:58)
17. Liar (00:58)
18. The Big Raccoon (02:12)
19. Treetops (feat. Daniel Radcliffe) (02:10)
20. Goodbye / Hello (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (02:53)
21. Don’t Tell Sarah (04:13)
22. Run Down The Mountain (01:33)
23. Finale (02:48)
24. A Better Way (03:09)

2016. augusztus 12., péntek

Pénzes cápa - Money Monster (2016)

Pénzes cápa - Money Monster (2016)


Rendezte: Jodie Foster

Megtekintés: Sokkal jobban szeretem nézni Jodie Foster színészi játékát, mint a filmjeit, de a Pénzes cápa egy nem rossz kis túszdrámás mozi...

...amely azért ennél sokkal többről szól. Alapjában nem állítom, hogy nagy rajongója vagyok a túsztörténeteknek, viszont az is igaz, hogy jó néhány filmet láttam, amiben előjött a téma és egyik-másik egészen remek kis filmnek bizonyult. A "Kánikulai délután - Dog Day Afternoon (1975)" például természetesen alap, de olyan rég láttam, hogy nem is emlékszem rá. A film műfajon belül a bankos drámákhoz tartozott, de ugye, túszejtéses szituációk nem csak ehhez az intézményhez köthetőek, bár igaz, hogy a legtöbb esetben alap kiinduló pontja a műfaji leágazásnak a bankban rekedt gazfickók és az épp ott tartózkodó átlagemberek közötti feszült bezártság. Jodie Foster ismeri a szituációt, hiszen maga is játszott már ilyen moziban: A belső ember - Inside Man (2006). Egészen biztos vagyok benne, hogy a három forgatókönyvíró mellett a tíz éve a film forgatása szerzett tapasztalatai is segítettek a film végső formába öntésében. Ha a kedvenceimet kellene a témában bemutatnom, akkor Top nálam a "Nincs alku - The Negotiator (1998)" és mondjuk a "Végszükség - John Q (2002)".

Vannak filmek, amelyek egész tucatnyi karakterrel dolgoznak, itt viszont, annak ellenére, hogy egy filmstúdióban játszódik a film java, nem feltétlenül kell túl sok karakterre fókuszálnunk, hiszen nagyjából egy trió alkotja a filmszereplők derékhadát, a többiek hozzájuk képest asszisztálnak: Lee Gates (George Clooney) egy pénzügyi tippeket megosztó televíziós műsor - kb. olyan, mint a betelefonálós vásárlós adások, csak itt a tranzakciót a néző magának bonyolítja részvényeken keresztül, Gates közvetett segítségével - bájgúnár műsorvezetője, aki a tévés technikákat a végsőkig kihasználva vezeti műsorát, gyakran a ripacskodás határát súrolva. Tettestársa a műsor művészeti rendezője és koordinátora, Patty Fenn (Julia Roberts), aki nagy testvérként mindenen rajta tartja a szemét és gyakorlatilag, ha úgy vesszük, rangsorban Gates főnöke, hiszen Gates a befolyása ellenére az arc, míg az elme Fenn a színfalak mögött.
Nagyon jól működik a kettősük és egy csapat ember dolgozik a kezük alá, hogy friss és naprakész információkkal lássák el Amerika pénzéhes lakosságát. a probléma ott kezdődik, hogy a műsor bizonyos jogi következmények miatt elvileg egy szintig felelősséget vállal azért, amit a nézőkkel közöl, viszont egy korábbi tippjük során több ezer ember veszítette el kis pénzét a tőzsdén és kereken 800 millió ropogós dollár vált kámforrá tevékenységük közreműködésével.
A film harmadik főszereplője Kyle Budwell (Jack O'Connell), aki teljes örökségét, azaz hatvanezer dollárt tett fel erre az ajánlatra gondolkodás nélkül és mikor a tipp nem jött be, szinte földönfutóvá lett a születendő gyermekével és annak állapotos anyukájával. Kyle elkeseredésében beszivárog a stúdióba és pisztollyal illetve Lee Gates-re szerelt házilag összeeszkábált robbanó mellénnyel tartja sakkban a tévéseket, miközben arra akarja kicsikarni a választ, hogy ki is a hibás az elveszített tökéért.


A film többek között azon is elmoralizál, hogy ki tehető felelőssé, ha egy ilyen műsorban tett pénzügyi ajánlatok nem működnek megfelelően, mert ahogy el is hangzik, amikor bejön a befektetés, akkor a részvényes királynak hiszi magát, de amikor nem, akkor meg keresi a bűnöst. - és ez tényleg így van.

Azután ott van annak a kérdése, hogy a média meddig köteles vállalni a felelősséget azért, amelyet a kameráin keresztül eljuttat a nézőihez és mekkora közösségi ereje van, hogy akár egy ember életét is megváltoztassa, akár szó szerint is, egyetlen perc alatt.

Aztán szóba kerül az is, hogy a nagy cégek mit tehetnek meg a profit eléréséért és a befektetőknek erről mennyiről van fogalmuk, illetve, ha lenne beleszólásuk, vajon egy jobb világ épülne vagy az önzés és harácsolás még inkább elharapózna?

Szóba kerül az is, hogy egy kisember milyen eszközökkel tud fellépni a hatalmas mega és giga cégek ellen, amelyek előtt egy ember nem más, csupán néhány szám és adat.

Meg sok hasonló okosság.

A film tehát a felszínen túsztörténet és akció film, a mélyben társadalmi dráma, amit mi sem példáz jobban, mint egy apró jelenetsor, amelynek végén valaki a csócsóban sikeresen gólt juttat a kapuba. (Ennek megértéséhez látnod kell a filmet.) A hirtelen beállt csöndet és pillanatnyi lefagyást felváltja a közöny és az élet megy tovább, anélkül, hogy az egyén sorsa esetleg megváltoztatná a közösség világképét és sorsát. Mert bűnösök és áldozatok buknak el, de ha nem vagy érintett, te ugyanúgy lefekszel, mint minden nap és másnap kezded megint a mókuskerekedet.

Foster nem rossz rendező és a Pénzes cápa egy kifejezetten erős filmdráma. Azért a show-t csak ellopja a fiatal Jack O'Connell, akihez Clooney alig bír felérni, de azért többé kevésbé sikerül. Robertset Clooney javasolta a filmhez, de végül nem sok közös forgatási jelenetük volt együtt, mivel Roberts többnyire egy irányító fülkében dolgozott, főleg zöld háttér előtt.

Figyeld:
- A producer élete sem könnyű.
- Amikor a szerepek végül már-már megcserélődnek, az eszméletlen jó forgatókönyvi húzás.
- Clooney ripacskodásai.
- Kyle barátnőjének "monológja" mindent visz. A film egyik legjobb jelenete.

75%

Ha szeretnéd látni: P É N Z E S  C Á P A




2016. augusztus 11., csütörtök

Blog: Jennifer Gray?

Magyarország egyik legnagyobb információs oldala, az origo minden napra tartogat meglepetést. Az egyik legújabb (2016.08.11.), hogy a Dirty Dancing főszereplőnőjének még a nevét sem képesek helyesen leírni az oldalon elhelyezett klikkvadász cikkcímek között.
Így lett Jennifer Grey-ből simán Jennifer Gray. Tudom, szőrszálhasogatás, de elvárható szerintem egy ekkora olvasottságú oldaltól, hogy ilyen elírásokkal ne adjanak ki munkát a kezükből. Igaz, akik szokták olvasni az oldalt, azok nagyjából tudják, milyen színvonalat várhatnak el az origotól.


Tegyük hozzá, még a cím alatti kis mondatban sem sikerült teljesen magyar nyelvtannak megfelelően fogalmazniuk: "Nem vállalta az szerepet a feldolgozásban." - köszönjük origo.