2017. január 16., hétfő

Fényképek a The Hunchback (1997) című film forgatásáról 2.

A stábfotók, amelyeken színészek is láthatóak. Ha épp nem volt forgatás, a statiszták készíthettek képeket a színészekről, stábról. Talán azért nem volt olyan nagy a titkolózás, mert ezzel is reklámot akartak csinálni a filmnek, hiszen ne felejtsük el, hogy tévéfilmes feldolgozásról beszélünk, alacsony költségvetéssel. Salma Hayek ekkor kezdett befutni. Igaz, itt már túl volt a Desperado forgatásán, de néhány filmet leszámítva, többnyire rövid epizódszerepeket sikerült elcsípnie amerikai filmekben.

anyu a vadhús árus díszletben. Amúgy ő cigány-lány szerepkőrt kapott.

Edward Atterton (balra) és Benedick Blythe (jobbra) közrefogja Salma Hayeket, aki élvezi a figyelmet, habár nagyon hűvös volt a forgatás ideje alatt.
 Atterton nálunk nem lett ismert arc. Főleg kosztümös filmekben lehet vele összefutni, mint pl. a Vasálarcosban is. Hogy mégse teljesen ismeretlen filmes figura az összesen eddigi harminc munkájával, az annak is köszönhető, hogy olyan, mostanra kultikus státuszú munkákban is feltűnt, mint a Firefly sorozat egyik epizódja, vagy a Frank Herbert Sci-Fi könyvéből készült "A Düne gyermekei" minisorozatban. Benedick Blythe karrierje sem sokkal "vastagabb". Neki közel negyven filmes munkája van.
Forgatási szünet. Salma Hayek mosolyogva állt a statiszták rendelkezésére. Több órán keresztül fotózkodott velük. Jobbról Manyi néni óvakodott a képbe.

Salma Hayek a díszletben gyakorolta Esmeralda táncát, amely később elbűvöli a bíborost alakító Richard Harris-t és a Quasimodo-t játszó Mandy Patinkin-t.

A szünetekben Victor Hugo könyvét olvasgatta a színésznő, angolul, ezzel is gyakorolva az angol nyelvet, hiszen spanyol-ajkúként voltak nyelvbeli hiányosságai.

Anyu itt hangos "Salma" felkiáltással odaintegetett neki, amin elnevette magát az amúgy apró termetű színésznő.

Jim Dale, aki főleg a "Folytassa...!" filmeknek köszönheti ismertségét. Elég ritkán forgat filmet és néha csak a hangját adja, ezért nem olyan ismert számunkra.

Peter Medak, Magyarországon született, amerikai filmrendező. Élvezte itthon a filmezést, habár, voltak ütemezési és költségvetési problémák. Szerencséjére a stáb és a színészek mind alázattal viseltettek iránta.
Peter Medak még ma is aktívan forgat filmes munkákat - persze inkább sorozat epizódokat - és ha ismerős a neve, az azért lehet, mert a nálunk is sikeres "A lény - Species" második részét ő rendezte. Szeretett gengszterfilm témákat feldolgozni, mint a "Rómeó vérzik - Romeo is Bleeding (1993)" vagy a "Kray fívérek - The Krays (1990)".


Gauchére szerepében Nickolas Grace
 Grace 1960-tól dolgozik filmekben, nekem mégsem mond semmit a neve, a majdnem 100 filmes produkciója ellenére. Anyu meg is lepődött, amikor mutogatta a fotókat a színészekről én meg pislogtam, hogy kik is ezek?

Benedick Blythe és Edward Atterton közé besunnyogott egy statiszta. Talán, mert nem voltak A listás színészek, de nagyon türelmesek voltak a bárhol megjelenő fényképezőgépes magyarokkal.

Atterton vezeti a csőcseléket a bíboros és serege ellen. Itt még nem üvöltöztek, mert nem kaptak rá instrukciót.

Peter Medak instrukciókkal látja el a film egyik húzónevét, a Quasimodo-t alakító Mandy Patinkin-t, akit felismerhetetlenné tett a maszk.
 Mandy Patinkin amúgy a maszk alatt egy végtelenül kedves és charme-os pasas. Láthattad őt "A herceg menyasszonya - The Princess Bride (1987)" című abszurd mesefilmben vagy a Homeland: Belső ellenség című sorozatban.

Michel atya szerepében Vernon Dobtcheff.
 A kimondhatatlan nevű Dobtcheff nem kevesebb, mint 350 filmes produkcióval öregbíti hírnevét!!! Elképesztő szám ez, de talán pont ezért is lehet ismerős neked, ha a nyolcvanas években sok kalózkazettás mozifilmet, akciófilmet láttál. Dobtcheff igazi ZS kategóriás figura, de ezt a legnagyobb elismeréssel állíthatom róla. Karakteres karvaly orrát több filmben is felfedeztem magam is, amelyek közül volt, amelyiket kedveltem, mint pl. az 1984-es Gwendoline, fantasy marhaságot vagy az Umberto Eco kultikus könyvéből készült szerzetesek között játszódó dráma, A rózsa neve 1986-ból.

És végül a legismertebb név a szereposztásból: Richard Harris.
Sokan, a mai fiatalok csak úgy ismerhetik Harris-t, mint az első színész, aki eljátszotta Dumbledore szerepét a Harry Potterben, pedig a brit színész - Írországban született - már a hatvanas években nevet szerzett magának filmszínészként és sok nívós produkcióhoz adta a nevét negyven éves pályafutása alatt.
Harris-hoz fűződik az adoma, hogy forgatás közben nagyon fázott, ezért egy tengerészsapkát húzott a fejére - amit az Orca című film forgatásánál tartott meg. Jött a jelenete, hogy ki kell vonulnia a Notre Dame kapuján, hogy beszédet tartson az összeverődött, dühös tömegnek Quasimodo-ról és Esmeraldáról.
- Action!
Harris előtt kitárják az ajtót és a színész kivonul, méltóságteljesen. Homlokát viszont eltakarja a fekete gyerekcsináló sapkája.
A rendező beleszólt a megafonba:
- Richard, megint fennmaradt rajtad a sapka! Újravesszük! - angolul.
Harris felnéz, mormog valamit, azután mosolyogva leemeli a sapkáját és teljes bíborosi jelmezben, széles karkitárós gesztussal mélyen meghajol a stáb, majd a statiszták felé, egy mennydörgő: - Sorry! felkiáltással. Majd bedobta a sapkát a kapun és kimért léptekkel utána vonult, miközben mindenki nevetett rajta.

Fényképek a The Hunchback (1997) című film forgatásáról 1.

1997-ben, az akkor hatvan éves és magyar származású (Budapesten született) Peter Medak Magyarországon forgatott egy tévéfilmet, amely Victor Hugo egyik leghíresebb könyvét vette alapul, a Notre Dame-i toronyőr kálváriáját. A könyv címe "A Párizsi Notre Dame 1482" és nem "A Notre Dame-i toronyőr", mint ahogyan sokan gondolják.
A film nagyját nálunk forgatták, Fóton, Prága és Rouen mellett.
Történetesen anyu és gyerekkori barátom, Á. J. is részt vett a forgatáson, statisztaként, illetve még két közeli ismerős. J. anyukája és anyu nagynénje, Manyi néni.
Anyu sok fényképek készített, többek között Salma Hayekről is - Richard Harris-t nem sikerült sokszor elkapni, de azért róla is van kép - és a díszletekről, helyszínekről, jelmezes ruháikról.
Salma Hayek állítólag eszméletlen közvetlen volt és anyu az egyik gyűrűjét neki ajándékozta, de, hogy mi lett az ékszer sorsa és megvan e még valahol Hayek kisasszony budoárjában, halvány fogalmam sincs. Egyszer rászántam egy órát, hogy Salma Hayek fotókat nézegettem, hátha valamelyiken felfedezem a korábbi családi ékszert, de meddő keresés volt számomra. Talán egyszer ráírok valahogy és rákérdezek, emlékszik e még a forgatásra és megvan e még a kis ékszer.
A film végül nem lett túl sikeres, de megjelent dvd-n is és anyu feje is látható a borítón, igaz, mivel egy tömegfotóként montázsolták a háttérbe, nem teljesen kivehető az apró pötty.

Első kőrben a film díszleteit és a személyes fotókat mutatnám be.

Jól látszik a méretarány? A kapu előtt az anyu vagy Manyi néni. Látszik, hogy nem voltak túl szigorúak a forgatási helyszínen, ha a statiszták ilyen fényképet is tudtak készíteni. Anyu szerint hatalmas élmény volt a díszletekben sétálni, miközben esetleg épp nem járt arra senki.

Utolsó simításokat végzik a Notre Dame homlokzati részén.

Manyi néni, anyu és Ica néni a díszletben. A képet talán J. készítette.Amit a képen látsz, nem ám kő meg ilyesmi, hanem gipszkarton és társai.Az illúzió avatatlan szemnek tökéletes.


Vigyázni kellett, hogy a ledobált rönkdarabok ne mozduljanak el a két forgatási időpont között.

Falfestmények is készültek a filmhez, amiket nem is nagyon látni a filmben. Eszméletlen babramunka a háttér felépítése. Ica néni, J. és anyu.

Anyu és Manyi néni. Egyébként mindketten cigány asszonyokat alakítottak. Volt, aki vásáros volt, volt aki simán csőcselék.


J.., anyu, Ica néni és Manyi néni. Ők a középkori tömeg statisztái. J. amúgy hentes is volt a vásáros jelenetben.

A vesztőhely ácsolata.

2017. január 15., vasárnap

Esküvő, rock, haverok - The Groomsmen (2006)

Esküvő, rock, haverok - The Groomsmen (2006)


Rendezte: Edward Burns

Megtekintés: Néhány Burns film megtekintése után - lehet, szerencsésen botlottam beléjük - úgy vélem, Burns sokkal jobb rendező és forgatókönyvíró, mint színész.

Több moziját sikerült végignéznem - remélem, azokhoz is lesz szerencsém, amiket egyelőre nem mutattak be nálunk - és ezekből leszűrhető, hogy Burns-nek van érzéke a keserédes mozikhoz. Tud több, érdekes karaktert mozgatni a történeten belül és mivel tényleg van a figurákhoz és helyzetekhez érzéke, dramaturgiailag érdekessé tudja tenni számomra nem csak külső jegyeikben a karaktereket, hanem magát a szituációkat, háttértörténetüket is úgy építi fel, hogy érdekeljen engem, mi lesz a sorsuk. Ez már több, amit a legtöbb képíró forgatókönyv művész el tud érni. Burns - maradva ennél a mozinál - egy történeten belül több érdekes alakot is képes úgy mozgatni, hogy az együtt és külön-külön is működhessen. Igaz, hogy jelen filmnél, jobban belegondolva, sok, szappanoperákba való történetszálat kapunk, így együtt mégis egy koherens, keserű és egyszerre édes mozivá áll össze az egész, ami talán még azért is elkísér minket - értem úgy, hogy akár többször újra tudom nézni, ezt pl. már vagy ötször sikerült eddig, de mindig fedeztem fel benne új részleteket - mert, miután kikapcsolom a lejátszót és felállok a fotelből, motoszkál bennem azért, hogy karaktereink útja vajon merre vezethet tovább. Manapság nagyon fontosnak érzem, hogy érdekeljen a figura sorsa, hogy eltöprengjek azon, vajon mit hozhat az egyébként fiktív figurák jövője, hiszen egy jó mozi akkor működik a legjobban művészetként, ha a befogadót arra ösztönzi, hogy azután is foglalkozzon vele, miután nincs "előtte"- Ebből a szempontból Burns filmjei - mint írtam, azok, amiket láttam - jól teljesítenek.

Edward Burns-szel első találkozásom egy háborús dráma volt, amiben nem állítom, hogy ő lett volna a leggyengébb láncszem, de nem éreztem kiemelkedőnek sem a szereplők közül. Ez volt, az egyébként kiváló és fontos filmes mérföldkő, a "Ryan közlegény megmentése - Saving Private Ryan (1998)". Miért érzem ezt a mozit olyan fontosnak? Mert pasasként, aki szereti a háborús mozikat, köszönhetően a rendezésnek, megvalósításnak, hatalmas gyöngyvászonnak, ez volt az első film, amelyet úgy bírtam végignézni, hogy közben elmerengtem azon, hogy a háborúnak mennyire nincs is romantikája - amit mi férfi nézők legalábbis felépítünk magunkban róluk, hogy a hősök felmagasztosulnak, erkölcsileg van jó és rossz, stb. - és egy háborúban nincs más, csak kín és halál. Burns az egyik fiatal katonát alakította, aki többször megkérdőjelezi a kapott parancsot, azután pedig szerencsésen túléli a lehetetlen küldetést, ami a film gerincét adja. Játéka számomra korrekt volt, de talán jóképű fizimiskája, vagy tipikus amerikai kisugárzása miatt nem éreztem alakítását kiemelkedőnek. Csak szimplán korrekt.


Aztán tovább ismerkedve az Amerikai filmes univerzummal, találkoztam néhány olyan mozival - volt, amelyik még a Ryan közlegény előtt készült - amelyek stáblistáján Burns nem csak színészként, hanem íróként, rendezőként is megjelent. Akkor jöttem rá, hogy lehet, hogy színészi kvalitásaiban csupán erős közepes a srác, de íróként, rendezőként sokkal magasabb ligában játszik. Mindezt úgy, hogy nem ám pörgős akciófilmeket, vagy kedvenc műfajaimat, látványos sci-fit vagy véres horrort készít, csak egyszeri/egyszerű mozikat emberekről, akiknek kapcsolati válságaik vannak, érzéseik, amelyek megfejtésre várnak. Lehet, hogy egyik-másik figurája elnagyolt, hogy pár részletet elken, szárnyaszegett módon zár le, de azért többnyire a felvetett kérdésekre igyekszik egy kielégítő választ találni és az általam látott is szerzői darabok egyik fontos, visszatérő motívuma, hogy a férfi karakterek mit tesznek meg a kapcsolataikért és ami még fontosabb, keresi, hogy bemutathassa a pillanatot, amikor a férfi, végleg elhagyja a "gyerekkort", hogy elkezdjen felelős, érett emberként viselkedni.

Az "Esküvő, rock, haverok" című munkája is több figurán keresztül, több olyan történetet gyúr össze egy baráti társaság tagjai köré, ahol nagyon fontos az, hogy éretten kell gondolkozniuk, szembenézve a problémáikkal. Hogy ez nekem miért tetszik annyira? Talán, mert Burns filmje egyfajta módja annak, hogy nézőként tippeket kapjak, amelyeket akár a saját problémáim megoldásában is kamatoztathatok. A filmben nagyon fontos központi téma a megbocsátás és elfogadás. Ezt tucatnyi oldalról járjuk körbe, úgy, hogy van, amelyik nyilvánvalóbb, míg másik a felszín alatt lappang. Van, amelyik egyértelmű lezárást kap, másik pedig ugyan homályban marad, de legalább elindul valami pozitív irányba.


Öt gyerekkori barát egyikük esküvőjére készül. A nagy nap előtt a városba érkezik a banda - korábban együttesük is volt, iskolai sikerekkel és ez tartotta össze őket - tékozló fiúja is, aki súlyos terhet cipel a vállán, miközben egyik barátja már azóta haragszik rá, mióta lelépett a városból. A kvintett tagjai a nagy nap érkezése előtt zenéléssel, italozással, lelkizéssel igyekszenek ismét összecsiszolódni, ellenérzéseiket félretenni és megbeszélni a múltat, hogy az esküvő napján már ne robbanjon semmilyen érzelmi töltet, beleértve a házasság kétségei között vergődő ifjú férjjelöltet is.
Nagy-vonalakban.

Paulie (Edward Burns) arra készül, hogy állapotos jegyesét, Sue-t (Brittany Murphy) oltár elé vezesse, de az utolsó napokban nem elég, hogy a leendő asszonyka hormonális kitöréseit el kell viselnie, megelőlegezve azt, hogy ez vár majd rá a házasságban, még bátyjának, Jimbo-nak (Donal Logue) pesszimista hozzáállását és megjegyzéseit is fel kell dolgoznia, mert az folyamatosan támadja kapcsolatukat. Jimbo egy ideje kiállhatatlan arcát mutatja az öccse felé és feleségével, Jules-szal (Heather Burns) is elutasítóan viselkedik. Valami rágja és ahelyett, hogy felfedné érzéseit, inkább, mint a skorpió a tanmesében, megmar mindenkit, aki kapcsolatba kerül vele. Mike (Jay Mohr), Paulie unokatesója harminchárom évesen képtelen felnőni és éretten kezelni a szakítását gyönyörű barátnőjével. Visszajár a lány házához, ezzel alaposan próbára téve a lányt és annak testvérét. Mike egyébként is nehezen képes feldolgozni vélt és valós sérelmeit, amit a múltban szerzett, mivel a városba a jeles alkalomra hazaérkező TC-t (John Leguizamo) is folyamatosan egy korábbi, TC elutazása előtti balhéra emlékezteti, amikor is TC elemelte Mike egyik kedvenc baseball kártyáját és magával vitte, mikor lelépett a városból. Mike dühe azóta sem csillapodott, hogy hosszú évek teltek el, egészen addig, míg egyik friss vitájuk során végül TC ki nem böki, mi volt a valódi oka annak, hogy egyrészt szó nélkül lelépett és másodsorban Mike "kegytárgyát" elemelte.
TC-nek közben ki kell békülnie apjával is, mert mielőtt elhagyta a kisvárost, hogy máshol építse fel életét, csúnyán összevesztek.
Az ötfős baráti társaság legstabilabb tagja, aki igyekszik az esküvő alkalmából ismét összeterelni a kis formációt, az Dez (Matthew Lillard), akinek bejött a felnőtté válás, hiszen családja van, két gyerekkel és a feleségével is jól megvannak. Paulie többnyire vele beszéli meg felmerülő kétségeit. Az öt srác Dez kocsmájában sokszor beszélget érzéseiről, de a legfontosabb titkaikat lassan fedik fel a többiek előtt és talán nincs is megfelelő tanács mindenki számára, mert az élet bonyolult és ahhoz, hogy megfelelő mederbe tereljük, szükség van arra is, hogy legyen bennünk is hajlandóság a változásra, ne csak mi akarjuk a megváltoztatni a világot.


Az egész film életszagú, remekek a karakterek, érdekel minket, mi történik velük. Néha közel is érezhetjük egyik-másik figurát magunkhoz. A mellékszereplők is helyükön vannak. Talán egyedül Murphy ripacskodás közeli állapotos asszonykája tűnt kicsit soknak nekem. Megrögzött agglegényként elgondolkodtam azon, ha ilyen lenne a barátnőm, nekem is szükségem lenne erős baráti ráhatásra, hogy bevállaljak egy esküvőt.
A magyar címfordítás szokás szerint elcseszett, de nem is olyan semmitmondó, mint az eredeti cím.

Az egész film tévéfilmes keretek között mozog, de összességében remek mozi.

80%

Ha szeretnéd megtekinteni:
- Esküvő, rock, haverok (2006)

Töfi:
- A filmben az a John Mahoney alakította volna Burns apját, aki korábban, az "Ő, az igazi - She's the One (1996)" című kapcsolati drámában már egyszer eljátszotta ezt a szerepet, de végül a jeleneteit a film hosszúsága miatt kinyesték a végső változatból. Sajnos, mert a korábbi filmben remekül működtek együtt.

2017. január 13., péntek

Utazók - Passengers (2016)

Utazók - Passengers (2016)


Rendezte: Morten Tyldum

Megtekintés: Hiába a sci-fi köntös, ez egy elsősorban romantikus mozi, utána meg minden más.

Egészen jól tudtam szórakozni ezen a filmen, még annak ellenére is, hogy az egyik legfontosabb kérdését a végére simán elmismásolják.
Mert szerencsére, legalább szó lett róla, hogy erkölcsileg...
De ne vágjunk ennyire a közepébe.

Kedvelem Chris Pratt-ot és Jennifer Lawrence-t sem utálom. Mondjuk fura, hogy Pratt közelebb áll hozzám stílusa miatt, mint Lawrence, a meztelen fotói ellenére, pedig ő a csinosabb. 7-8 éve pont egyikükről sem tudtam semmit sem, mostanra meg komoly közönség kedvencek lettek. Pratt otthonosan mozog a sci-fi környezetben és habár eszköztára közel sem tökéletes, azért nem untam a film első harminc percét.
Jim Preston (Chris Pratt) egy elvileg sérülésmentes űrhajóban utazik következő otthonába, amely egy földhöz hasonló klímájú bolygó. Az utazás egyetlen szépséghibája, hogy ebből elvileg senki nem tapasztalhat semmit, hiszen az új élőhely felé az utazás menetideje kerek 120 év. Milyen szerencsétlen véletlen, hogy Jim hibernáló hüvelye, annak ellenére, hogy sérülés nem érhetné, megsérül. Jim pedig felébred.
Aztán Jim rádöbben, hogy csak őt ébresztette fel az űrhajó.
Azután Jim rádöbben, hogy ez a halálos ítéletét jelenti, hiszen amennyire a hirtelen rendelkezésére álló idő alatt utánanézett, nincs rá módja, hogy visszamásszon a hibernáló hüvelybe és tovább aludja az odautat.
Köszönjük szépen! Kilencven év egy harmincas pasinak? Egyedül? Egy űrhajóban, amelyben a legtöbb izgi funkció pénzbe kerül, de Jim nem aranykártyás ügyfél? Ez maga a hideg, steril pokol.
Kezdetben Jim is igyekszik "kiutat" találni az egérszorítóból, majd lassan feladja, beletörődik és kezdi felőrölni az idegeit a kilátástalan szituáció.
Milyen szerencse, hogy van neki egy robot csaposa, Arthur (Michael Sheen) akivel megoszthatja gondolatait.
Jim, vándorlásai közben véletlenül megpillantja Aurora (Jennifer Lawrence) hüvelyét - nem azt, persze - és lassan, ahogy a lány személyes adatait olvasgatja, egyszerűen beleszeret.
A szerelem, meg mint tudjuk, őrült cselekedetekre sarkallja az embert. Jim némi hezitálás és önmarcangolás után komoly, visszavonhatatlan döntésre szánja el magát, amely etikailag és morálisan ellene fordítja az egyszeri nézőt, hiszen erkölcsileg egy nagyon elítélhető, egyoldalú döntést hoz, melynek következtében Aurora felnyitja a szemét.
Érted?
Jim felkelti Csipkerózsikát álmából. És rövid hisztérikus epizód után, élhetnének, míg meg nem halnak, egy sci-fi mese keretein belül.
Azért a forgatókönyv kicsit eljátszik a döntés súlyosságával, ezért, számomra érthetetlen módon, pont az android csapos lesz az, aki véletlenül - elég ostoba programja van szegénykémnek - szembesíti az addigra már turbékoló gerlepárt.
Nem csoda, ha Aurora kiakad.


Te is kiakadnál.
Látni sem akarnád a másikat, aki szó szerint, a halálba rántott magával.
A film második fele pedig igyekszik Jim etikailag tökéletesen negatív döntését egy mérlegre helyezni és kissé visszabillenteni, hiszen csupán kétszereplős kamaradarabról van szó, amiben nem poén, ha az egyik szereplőt megutálja a néző, főleg, ha kvázi pont az lenne a főszereplő, nem igaz?
Mondanom sem kell, hogy azért történnek események és van elég akció is, amely megtöri a jeget és igyekszik a kényes kérdést felülírva ismét visszaváltani egy romantikus mesére, fantasztikus környezetben.
Hogy ez így lett a legjobb, azt nem tudom.
Valahol megértem, hogy a forgatókönyvíró Jon Spaihts, hogy legyen a két szereplő között drámai feszültség, ehhez a megoldáshoz folyamodott. Mert így azért több a tétje a főszereplőink kapcsolatának, mintha Aurora hibernáló hüvelye szintén valami meghibásodás vagy buta véletlen miatt adta volna vissza a lány tudatát, hogy azután a fiú és a lány, az űrhajó Ádám és Évája egyetlen közös ellenséget utálhasson: az űrhajót, Avalont.
De úgy teljesen más lenne a mese is.
Sajnos, kellett ez a bizarr és ugyanakkor emberi lépés a filmbe - Jim gyakorlatilag önös érdekből kelti fel a lányt, egyéb oka nincs rá - hiszen a végére így lesz izgalmasabb és árnyaltabb az a kapcsolat, amelyben az életüket adnák akár a másikért is, a következmények figyelembe vétele nélkül.
Tehát, a film a szerelem mellett szól a megbocsátásról is és az önfeláldozásról.

Bizonyos szempontból az Utazók valójában egy színházban is bemutatható, kamaradráma. A sci-fi környezet lehetne más is, igaz, Jim húzását hirtelen el nem tudom képzelni, milyen más műfajon belül lehetne hasonló kimenetellel bemutatni.
Ami marad a fantasztikumból, az pedig csak apró ráadás.
A díszletek - nem tudom, mennyit építettek fel, mennyi volt CGI - számomra tökéletesek voltak. Simán eltudom képzelni, hogy ilyen lesz egy űrhajó, amelyik 120 évig utazik az űrben.
Az alapötlet érdekes kérdéseket boncolgat, igaz, azokat azért nem rágja át, töviről hegyire.
Azért, az jó jelenet, amikor Aurora hajnalban egy vascsővel kicsit megagyabugyálja Jim-et, ezzel sok dühét levezetve a férfin, aki egy idő után, nem is védekezik.
Igen, még ez is életszagú volt számomra.

Negatívumok?
Laurence Fishburne alibi szerepeltetése. Többet akartam, de látszik, hogy azért írták bele a filmbe, hogy kicsit külső szemlélőként, más szemszögből magyarázzon meg dolgokat, meg kicsit előre lendítse a cselekményt, hiszen amiről beszél - meghibásodás és tovább romlik, illetve az orvosi készülék használata és a kódja - szükséges volt, hiszen nélküle főszereplőink nem tudtak volna tovább lépni a történetben.
Andy Garcia cameója. Attól a pofám leszakadt.
A medencés jelenet, mert elvártam volna, hogy Jim oldja meg és azzal legalább tudtam volna, hogy valamit törlesztett volna a lány felé. (Bár, a vizes balhé sincs, ha nem kelti fel, nem igaz? 😱 )


Pozitívumok?
Lawrence játéka.
Pratt nem tökéletes még, de azért hozta, amit lehetett.
A helyszín és fényképezés.

Tudom, hogy valójában ez egy limonádé, amiben kilencven százalék a dráma és romantika, a maradék meg a sci-fi. Tisztában vagyok vele. De az, hogy tetszett, számomra azt jelenti, hogy ahogy öregszem, kezdem jobban kedvelni a szentimentális romantikát, mint a fantasztikumot és ami azzal jár.

Különvélemény:
Tudjuk, hogy Pratt talált egy kiskaput az orvori berendezésben, így egyiküket hibernálás szerű állapotba tudta küldeni. Rendben. Miért nem volt tökös a film és beszélte meg a két főszereplő, hogy a további utat - FIGYELJ:
Az egyik egy hónapig ébren van, majd felkelti a másikat, egy hétig szerelem, majd a másik marad ébren egy hónapig. Ha kilencven évük maradt, akkor azt így lefelezve nagyjából, a hetekkel együtt, elhúzhatják mondjuk 48 évig is, így ha a film kezdetekor harmincasok, akkor a végén még mindig fogadhatta volna a kapitányt és a legénységet két hetvennyolc év körüli idős ember, akik boldogok voltak együtt... Esetleg gyerekük is van...
Nem volt elég tökös a forgatókönyv.

70%

Ha látni szeretnéd:
- Utazók (2016)

Töfi:
- Az űrhajó neve Avalon, a csapos pedig Arthur. finom utalás az Angol mondakőrre.
- Fishburne-nak nem ez az első hasonló szerepe, amikor megjelenik, elmondja a tutit, azután a forgatókönyv kinyírja: Predators.
- Lawrence a szerelmes jelenetek előtt alkohollal lazított, mivel nehezen tudott ellazulni a jelenet forgatása közben, mert Pratt számára egy nős pasi.
- Jim panaszkodása az élelmiszerre azért furcsa, mert más jelenetekben meg egy étteremben olyan ételt eszik, amit megkíván. Ez az egymásnak ellentmondó rész benne maradt a filmben.
- Aurora terve az volt, hogy egy évet külön marad az új bolygón, megírja a könyvét, majd visszautazik a földre. Ha tényleg így van, akkor feltételeznünk kell, hogy az űrhajóban velük utazik új hazájukba a megfelelő technika a hibernáláshoz, ha máshol nem is, de akkor a raktár területen, hatalmas dobozokban, hogy majd az új élőhelyen, miután letelepedtek, a visszatérőket megfelelően le tudják hibernálni és visszaküldeni, retúr jeggyel. Ebben az esetben viszont Jim elég felületesen keresgélt az űrhajón, hogy az egy év alatt nem futotta át vagy nem botlott bele a készülékbe a raktár lajstrom szerint és Aurora sem hozta szóba, hogy talán meg kellene keresniük, ha már a kapitány fülkéjébe nem tudnak bejutni.
- akik nem lettek Aurorák: Emily Blunt, Rachel McAdams, Reese Witherspoon.

Szirmai Gergely véleménye a filmről:


2017. január 12., csütörtök

A sötétség - The Darkness (2016)

A sötétség - The Darkness (2016)


Rendezte: Greg McLean

Megtekintés: Ne tévesszen meg a sunyin semmitmondó és mostanra többször felhasznált filmcím: "A sötétség" még annak ellenére is egy remek mozi, hogy valójában semmi extra nincs benne.

Nem vagyok képben McLean munkásságát illetően. A Wolf Creek-ről annak idején jókat hallottam. Talán épp a Fangoria magazin, megszűnése előtt mesélt róla, hogy érkezik és érdemes megnézni. Nem láttam. Nem néztem meg, pedig ott volt, kézközelben, de arra gondoltam, a trailer és egyéb cikkek alapján, hogy ez is csak a szokásos világvégi horror, kevés szereplővel, mindentől távol, alibi díszletek között, ahol azután kinyírnak néhány fiatalt. Annak ellenére, hogy imádom a műfajt, volt külső vinyóm, amiről lefolyt a horrormozi, úgy tele volt - aztán megadta magát egy esős délutánon, némi kotyogással jelezve, hogy baszhatom ki a cuccot - ezt a darabot mégis kikerültem, rendszeresen. Valahogy nem fogott meg. Talán, mert hiányzott a szükséges plusz belőle, ami a legtöbb esetben egy számomra ismert arc lehet.

McLean azóta csinált még pár filmet és ezt véletlenül választottam ki a több tucat, megtekintésre váró film közül, de ha már megjelent benne Kevin Bacon, akinek neve még egy hülye Internetes kereső-játékhoz is poénná lényegült, ugyanakkor, annak ellenére, hogy interjúkban Bacon kerüli a témát, nem tagadhatja le, hogy a nyolcvanas évek egyik legmeghatározóbb - javíts ám ki, ha tévednék - horrorfilmes brand-jében asszisztált, mielőtt az lett volna, aki ma, ez a film pedig a "Péntek 13."! Bacon sosem szakadt el a horror műfajától, már csak ezért sem értem, mi a baja Jason Voorhees kalandjainak kultikus első epizódjával. (Tremors, Hetedik érzék, Árnyék nélkül)

Szóval, miután az első percekben kiderült, hogy egyik főszereplőnk Kevin Bacon, onnantól érdekelt a mozi. Biztosan csípem az arcot, mert a pár éve kijött Ethan Hawke horrort, a "Sinister"-t a mai napig nem néztem meg, pedig, azt hinném, Ethan Hawke-ot is kedvelem. (Ezek szerin, ennyire mégsem.)
Arra akarom felhívni a figyelmet, hogy jó hollywood-i szokás szerint, a zs kategóriás horror áradatból úgy próbálnak meg a készítők kiemelni néha-néha egy-egy filmet, hogy főszereplőnek, vagy csaliként, fontos karakternek megnyernek egy lehetőleg élő filmlegendát, akinek vagy van csillaga a Walk of Fame-en, vagy évente legalább egy mozifilmben feltűnik az arca, és karrierjének hosszúsága miatt szinte személyes jóbarátként tekintünk rá. Nincs kedvem felsorolást írni ezekről a horrorfilmekről, mert te is pontosan tudod, melyek azok: amiben ismert színészt látsz.
Mert hiába nyert öt Oscar-t "A bárányok hallgatnak", amikor a horror és pszicho illetve egyéb thrillerek ma is mostoha gyermekei a mozinak, mint művészetnek.

Soha ne szedegess fel barlangból faragott köveket.Ha más sem tette korábban, te se legyél kivétel!

Ráadásul, még csak nem is indult úgy a film, hogy olyan nagyon meg akarjon nyerni magának. Semmi hatásos főcím, semmi érdekes vágástechnika. Szinte tévéfilmes az indulás, egyedül a színek viszonylag harsányak, a sok homok és szikla ellenére.
Két család kirándul a Grand Kanyonban és egyikük gyereke véletlenül hazavisz magával valami élősködőt. Az élősködő történetesen öt darab indián kegytárgy, hétköznapibb nevén, fekete kő. Mind az öt kő egy-egy totemállat alakjának a nevét viseli magán, amelynek alakját a korábban itt élt indián törzs tagjai szerint egy pusztító démon fel szokta venni, ha emberek között jár.
Hogyan lehet élősködő egy marék kavics?
Úgy, hogy aki elveszi őket a szent helyről - csodálkozom, hogy véletlenül pont főszereplőnk enyhén autista fiának sikerül ezt megtennie, úgy, hogy semmiféle felirat vagy akadály nincs, amely ezeket a veszélyes tárgyakat az egyszeri turistától elválassza - annak rövid időn belül felelnie kell érte és alá kell szállnia a pokolba, amiért szabadjára engedte a démonokat.
Tehát, érted, mi a bajom?
Hogy az az öt kő csak ott pihent egy homokos szentelt-homok-tartóban, egymás mellett és mintha korábban más hülye amcsi család nem járt volna arra, főszereplőnk fia rájuk akad.
Az igazsághoz két dolog hozzátartozik: Egyik, hogy eredetileg nem direkt, de a fiú, beszakítja a talajt és beleesik egy barlangrendszerbe, és bóklászás közben fut bele a vallási ereklyéket rejtő sziklaterembe, de mielőtt védenéd, hogy na "Ezért nem talált rá senki korábban!", a kis srác teljes természetességgel sétál ki a barlangrendszerből, sérülés nélkül, még azelőtt, hogy a szülei aggódni kezdjenek miatta. Ergo, bárhol volt a kölyök, azt már másnak is látnia kellett és akkor viszont a köveket már sokkal korábban elvehette volna bárki a pogány oltárról.
De ez az apró logikátlanság legyen az én bajom, mert...

Szerencsére ez a család nem olyan töketlen és diszfunkcionális, mint sok más filmben. Vannak gondok, de végül együtt oldják meg.

...mindezek ellenére és annak dacára, hogy a film nyolcvan perce csupa klisét és ismert szitut csapkod az asztalra - még csak fölösleges karakterhalálokat sem tartogat számunka, hogy gore és vér iránti olthatatlan szomjunkat kielégítse - én végig élveztem és szórakoztam a filmen.
Köszönhető a már szénné ajnározott Bacon-nek, aki ugyan öregszik, de egyre jobb színész. Köszönhető Radha Mitchell-nek, akit alig látok filmben, pedig a Pitch Black óta megérdemelné, hogy magasabb ligában játszhasson. (Játszik is, csak nem feltétlenül látom azokat a mozikat.) Mitchell az anyuka és negyvenhárom évesen is kiváló formában van, amiről egy kellemes medencés fürdőzéses jelenetben meg is csodálhatunk.
Köszönhető még, hogy a filmben feltűnik egy olyan tinilány karakter, Lucy Fry prezentálásában - kezdik felkapkodni, megérdemelten - akit legszívesebben ütnék, de azután meg mégis megkedveltem, ami legalább, ha nem is ásunk a figura lelkébe teljes mélységig, azért érdekes darabja a forgatókönyvnek.
Egyetlen elhibázott lépése a mesének talán az enyhén autista Michael (David Mazouz) figurája, bár, annak eldöntését, hogyan viselkedik egy autista, nem én fogom kivesézni, ezért elfogadom, amit a srác mutat.

Sejted már, miről szól a film?
A fiú hazaviszi az elátkozott kabalákat, elkezdődik a szellemjárás, sűrűsödik a veszély, lehet izgulni, hogy itt emberhalál lesz, megjelennek a szellemirtók is - Alma Martinez és Ilza Rosario kettőse megérdemelne egy spin-offot végül ... lesz, ami lesz.
Az egész film hajaz a már Remake-t Poltergeist mozira.
Csak ott nagyobb volt a hype.
Ez meg beúszott a farvízen.

A kínai kísértetfilmek után nem feltétlenül eszünk meg minden ijesztgetést, de azért a fekete kézlenyomatok tudnak meglepetéssel szolgálni.

És kit érdekel, hogy a befejezés is banálisan hepiend központú?

De rég volt már, hogy Paul Reiser és Kevin Bacon egy filmben nyomta: Étkezde. Nem volt rossz őket  újra együtt látni.
Jennifer Morrison-ba még akkor beleszerettem, amikor a Dr. House sorozatban alakította Cameron-t. Bacon-nel neki is van közös múltja: Hetedik érzék. Ott mondjuk Jenny csak egy áldozatot alakított.

70%

Ha megnéznéd:
- The Darkness (2016)

2017. január 10., kedd

Előjáték egy csókhoz - Prelude to A Kiss (1992)

Előjáték egy csókhoz - Prelude to A Kiss (1992)


Rendezte: Norman René

Megtekintés: Kissé zavaros koncepció. Inkább nézd újra a Segítség, felnőttem!-et.

Valahogy végig zavart ez a film.
Az alapötlet a szokásosan remek testcserés-lélekcserés-tudatcserés szituáció, Craig Lucas ötletgazda és forgatókönyvíró valahogy mégsem hozott ki a minimumnál többet az amúgy eleve abszurd ötletből. Tudom miért készült ez a film valójában:
Sydney Walker színész ismerte Renét. A 71 éves színész egész életében kimaradt az amorózó szerepkőrből és öregségére, mikor rákot diagnosztizáltak nála, egyetlen vágya maradt csupán és ez miatt fel is hívta a fiatalabb rendezőt.
- René, nézd, megettem a kenyerem javát, komoly betegséggel diagnosztizáltak, de nem akarok úgy elmenni, hogy nem volt egy igazi csókjelenetem a vásznon.
- Remek öreg cimbora, mert Craig összedobott egy szkriptet és megnyertük hozzá Meg Ryan-t, akit a filmben egy idős embernek meg kell csókolnia, méghozzá többször is.
- Aláírok!
- Küldöm a szerződést!
Ezzel le is lett zsírozva és Sydney Walker két évvel a halála előtt még ha színpadias változatban is, de megcsókolhatta a kilencvenes évek egyik legszexisebb üdvöskéjét, Meg Ryan-t.
Walker kettő, René pedig négy évvel élhette túl a bemutatót. René AIDS-ben hunyt el, Walker, mint írtam, rákban.

Hogy milyen a film? Ennek megfelelően alibi történet.
Először is, végig zavart a monológ, amit Alec Baldwin mond fel a film alatt. Ha valami ki tudja rángatni a nézőt abból, hogy elmélyedjen egy történetben, akár egy puha fotelban, az a rosszul időzített és alkalmazott külső monológ a nézők felé.
Eleve jobb esetben a filmet úgy kell megírni, hogy a jelenetből és a dramaturgiából lássuk a szereplők vívódását, érezzük a gondolataikat.
Nem abból, hogy megtámogatva a képeket még a szánkba is rágják azokat.
Azután nem árt az arányokra is figyelni. Itt a film első fele majd negyven perc, míg a szereplők összejönnek és eljutnak addig a pontig, amikor belép a misztikum és a fiatal ara tudata helyet cserél egy idős férfiével. Szóval, a csere után kb. egy kerek óránk marad arra, hogy az ötlet kiforrja magát és az alapötlet dolgozhasson, egészen a szokásos megnyugtató befejezéséig, amikor is tapasztalatokat cserélve minden visszatér a régi kerékvágásba.
Ebben a forgatókönyvben viszont ezer ziccert hagynak ki.
Azt most ne elemezgessük, hogy mennyi bizarr a szitu, az esküvőre érkező öregember és a fiatal feleség között elcsattanó csókig, mert úgy baromság az egész, ahogy van. De ugye kellett az a csókjelenet, mert nem volt elég kreatív az író, hogy valami mással rukkoljon elő.

Azután, a testcsere után hiteltelen a dramaturgiája a jelenetnek is, amelyben a két szereplő elsodródik egymástól és ezzel elindítja a film tulajdonképpeni cselekményét. Már nem azért, de ha te egy idegen testbe kerülsz, akkor addig nem nyugszol, míg vissza nem térhetsz belé(d), de itt Meg Ryan karaktere mintha elfelejtette volna, hogy hol keresse önmagát.


Az alapötlet elve garantálna egy helyzetkomikumra épülő karaktercserés filmet, itt viszont alig történik valami vicces és mintha a film utolsó harminc percét inkább áthatná valami könnyes nosztalgiázós filozofálgatás, csak Alec Baldwin és Meg Ryan főszereplésével nem erre a lassú keringőre ültél be, hanem úgy gondoltad, hogy egy pörgős rockra kell ráznod a bulád. Sajnos nem. A film nyögve nyelős és nagyon vigyáznak, hogy a sikamlósabb témákat kerüljék, pedig Ryan egy öreg ember testébe költözött!
Ryan testébe pedig egy öregember.
Woody Allen szétcincálta volna a vásznat.
Craig Lucas meg szerintem az ötletén túl nem nagyon tudta, merre haladjon.
Mindezt úgy, hogy a film eredetije egy színdarab, amit nagy sikerrel vetítettek a színházak. A filmből ez nem derült ki számomra. Szaggatottnak, befejezetlennek éreztem a filmet és a misztikus részt is lehetett volna kissé erősebben tálalni, de gondolom, az még negyed óra, amire nem volt idő.


Lehetett volna egy kellemes romantikus film, egy komédia, de végül egy ötlettelen keserédest kapunk, amin nehezen lehet kikapcsolódni, hiszen a testcsere után eldurrant minden patron. Amikor érdekesnek kellene lennie, akkor fullad unalomba.
Kathy Bates szerepeltetése meg pont olyan, mint maga a film; lett volna benne lehetőség, hiszen korábban nyert a Tortúráért, erre kapott három percnyi mellékszerepet. Ennél többet érdemelt volna. Mire végre megjelenik, már el is felejtettem, hogy benne lesz és mire előrehajoltam a fotelben és élvezni kezdtem volna a jelenlétét, kiszállt a képből.
A kilencvenes években nekem ez a film kimaradt és ma már tudom, hogy nem bántam volna meg, ha ez így is marad.
Volt még benne Ned Beatty, Stanley Tucci és a tavaly elhunyt Patty Duke. Hozták a kötelezőt, Duke kicsit többet.
Ami gondolom, nem csak nekem tűnt fel, de a filmzenében volt egy rövid részlet, ami hallatán a korábban említett "Segítség, felnőttem!" filmzenéje jutott eszembe. Valahonnan tudat alól... Ja, nem, egy frászt. Mindkét film hasonló témát boncolgat és mindkettőhöz Howard Shore szerezte a filmzenét. Ejnye te kis vicces, belecsempésztél a rosszabb moziba a jobból egy apró pillanatot???

45%

Ha megnéznéd:
- Előjáték egy csókhoz (1992)

A film zenei agyagából szemezgetve: Prelude to A Kiss (1992) - Soundtracks and You!

2017. január 9., hétfő

Mészárszék Park - Carnage Park (2016)

Mészárszék Park - Carnage Park (2016)


Rendezte: Mickey Keating

Megtekintés: Bőven kihagyható darab, inkább csak kifejezetten horror kedvelőknek merem ajánlani.

Miért is rabolnád az idődet olyasmivel, ami középszerű? Ez a film az. Pénz alig volt a forgatásra, ezért kb. 80%-a Amerika egy kietlen, sziklás helyén játszódik, ahol Ashley Bell a színésznő futkározik fel-alá. Néha megjelennek más mellékszereplők, akik a szokásos "péntek 13" szindrómában szenvednek. Ez kb. annyit tesz, hogy dramaturgiai szempontból nem releváns a karakterük, csupán elősegítik a kötelező 8-12 percenkénti body count számláló növekedését. Néha kapunk egy-egy szomorkás, macskavernyákolást is idéző country dalt, a férfi főszereplő sátáni kacaját, rettegést, Bell szemében és ezzel ki is fújt a "Mészárszék Park" című független filmes lufi.

A filmet a már elkoptatott kijelentéssel kezdik, hogy valós történetek képezik az alapját. Ismerve Amerika méreteit, meg, hogy mennyi ott a bank illetve háborús veterán, ez a kijelentés akár meg is állhatja a helyét. Viszont ettől még nem lesz sokkal érdekesebb a forgatókönyv. A karakterek elnagyoltak, a legtöbb nem is kap elég időt, hogy megismerhessük. Az időben való ugrálás sincs rendesen kiaknázva, inkább csak arra hivatott, hogy mégse legyen már olyan lineáris az egész, mert az uncsi.

A főcím indítása jópofa lehetne azzal, hogy a feliratok a kísérőzene ütemére változnak meg, ám az rögtön szembetűnő, hogy így van, akinek a nevét elolvasni sincs időnk a ritmus gyors tempója miatt. Csodálkozom, hogy a résztvevők nem tiltakoztak a megoldás ellen, hiszen van színész, akinek a neve ki sem olvasható rendesen a main title alatt.

Egy autóval két bandita menekül. Skorpió Joe (James Landry Hébert) vezetve üvölt, hátul Lenny (Michael Villar) a kövér csávó meg haldokolva üvölt. (Mondjuk az később sem világos számomra, hogy Lenny-t ki is lőtte mellbe, miközben elmenekültek és akkor miért nem zajlott le az egész balhé a lövöldözés színhelyén, hogyan tudtak autóba pattanni...) Később kapunk a Tarantino stílusára emlékeztető visszapillantást, de sokkal okosabbak ettől sem leszünk. (Miért jut rögtön Tarantino eszembe, ha a cselekményt időugrások törik meg? Biztosan nem ő volt az első rendező, aki a töredezett gerincű dramaturgiával szórakoztatta a nézőt.
A lényeg, hogy Lenny kiszenved és Joe, mivel egyedül nem érzi magát jól a kamera előtt, kiszedi a csomagtartóba rejtett - vajon a nőt akkor rakták be oda, amikor Lenny-t meglőtték? - Vivian-t (Ashley Bell), hogy segítsen kirángatni a holttestet a kocsi hátuljából, mert az olyan logikusnak tűnik, most, hogy lerázták a rendőrt is és senki se tudja, épp hol parkolnak. Vivian egy töredék másodpercig tűnik gyámoltalannak, majd televeri egy jobb-horoggal Joe arcát, hogy menekülőre fogja, miközben azt sem tudja, egyáltalán merre van arccal, mivel lementek a térképről. A térkép ezen szegletének teljhatalmú ura pedig Wyatt Moss (Pat Healy), a megkattant háborús veterán, aki szórakozásból öli a területére tévedőket és ha esetleg nem lenne betévedő, akkor ilyen-olyan trükkökkel igyekszik beterelni őket magához, hogy azután a Trespass törvényre hivatkozva szarrá lőhesse az embert.
Milyen szerencse, hogy Joe-ról kiderül, mellékszereplő, mert Vivian-t sokkal érdekesebb nézni menekülés közben, hiszen egész jók a lábai, csak az arca koravén kicsit. Van is néhány jó pillanata, meg belebotlik túlélőkbe is, akiknek az égadta világon semmi több szerepük nincs, mint, hogy Wyatt lelőhesse őket, ezzel hivatva fokozni a veszély-faktort.
Végül Vivian leleményességének vagy szerencséjének köszönhetően kiiktatja Wyatt-et és annak bátyját is, aki rendőr és kezdi unni testvére hülyeségeit. Pont most jött arra is, hogy talán ideje lenne seggbe rúgni az öcsikét, ha már hamarosan seriff újraválasztás lesz. Igen, Wyatt tesója (Alan Ruck) a helyi baszdmeg, ám ebből sem hoz semmi pluszt ki a forgatókönyv, mondjuk egy csavarral, hogy esetleg segítene elsikálni az ügyet, vagy mit tudom én. Moss seriff hezitál kicsit, hogy végül véletlenül őt is kinyírják.
Aztán egy olcsó lezárást kapunk, pár felirat képében.
Ez így roppant kevés.


A szereplők hozzák a kötelezőt, Ashley Bell-nek van remek pillanata is. Amúgy mindenki B színész, ha lehet ezt a kifejezést egy gyűjtőhalmazként használni. Ashley Bell kedves pofija számomra "A végzet napjából - The Day (2011) volt ismerős. Nem túl ismert név, szakmailag, de azért a Walking Dead webisodos fellépését azt hiszem pótolnom kell. Először azt hittem, ebben a filmben gyenge nőt fogja alakítani, de majdnem olyan erős a figurája, mint a korábban említett poszt-apokaliptikus témájú "A végzet napjában".
Pat Healy sem egy elkoptatott arc számomra, de vele meg a remek fekete-komédiában találkoztam, az "Olcsó játékban - Cheap Thrills (2013), ahol szintén meggyőző volt a játéka.
A seriffet alakító Alan Ruck talán a legismertebb színész a brigádból, hiszen kölyökként ő volt Ferris Bueller legjobb komája a "Meglógtam a Ferrarival" című tinédzser keserédesben és feltűnt többek között a "Twisterben" és a "Féktelenülben" is. Kár, hogy kvalitásai kimerültek a teljesen mellékes karakterek prezentálásában.

Keating képes vizuálisan és dramaturgiailag is olyan filmet készíteni, amely nyomasztani tudja a nézőt. Előző munkája, a "Darling - Darling (2015) pl. ilyen volt. Ebben a filmben is vannak jó pillanatok (Vivian lassítva menekülni kezd, a lemezjátszó mellől.) ám színvonalát tekintve erős közepes, mert vannak kifejezetten idegesítő pillanatai is. (Vivian a barlangi járatban menekül, miközben elmennek a fények.)

A film soundtrack-je azonban egészen kellemes hangulatot kölcsönöz a képekhez. A film stílusában, hangulatában igyekszik megidézni a hetvenes évek hasonló műfajú filmjeit, mint pl. a Texas-i láncfűrészes vagy Craven "Sziklák szeme" című klasszikusa.

50%

Ha megnéznéd:
- Carnage Park (2016)