2014. február 18., kedd

Isten veled, Philip Seymour Hoffman!

Kicsit késve írok, mert frissiben nem ment volna.

Ha lenne időgépem, most benne ülnék. Benne ülnék és éppen a tárcsákat állítgatnám, hogy egyenesen visszautazzam 2014 február másodikára. Szét kellene rúgnom egy segget. A tiédet Philip. Már ne is haragudj!

Megtenném. Az újságban olvastuk, hogy a fürdőszobában találtak rád, karodban a fecskendővel. Hát nem. Ha képes lettem volna, én visszamegyek és kiverem a kezedből.

Amikor először láttalak filmben, egy igazi suttyó takonyt játszottál. Az "Egy asszony illata" volt az a film, te pedig a megalkuvó diákot játszottad. Onnantól csíptelek. Nem volt nehéz. Hiába játszottad az egyetemistát, aki a mentőben is ütne az ember... Eszméletlen voltál. Jóker szád, szőke loboncod, gesztusaid. Ahogy dadogva hebegtél az apád és a dékán előtt. Eszméletlen arc vagy. Megjegyeztelek, mert tettél róla! Ez volt első találkozásunk és már akkor tudtam, ez a csávó -remélem, nem sértelek meg egyszerű nyelvezetemmel - egyszer hatalmas színészóriás lesz. Megelőlegeztem és nekem lett igazam.

A filmből három alakításra volt érdemes figyelnem: Al Pacino, Chris O'Donnell és te. Al Pacino az persze Al Pacino. Chris valahol kizökkent a filmezésből és nem tudta meglovagolni a gyors hírnevet. Te pedig módszeresen szeleteltél előre.

Csináltál közben pár filmet, teltek az évek, csak én maradtam le róluk. Azután 1996-ban megint kit látok? Szeplős orcádat a "Twisterben"! Dustin, a kissé túlpörgött barátságos viharvadász. Nem volt nagy szerep. Nem is lehetett az, hiszen a filmben gyakorlatilag egy egész csoport őrült hobbiját kell végignézni és csak a ti csapatotok állt 8 emberből. De mégis, Bill Paxton és Helen Hunt mellett, főleg rád emlékezem. Ahogy lazázva haverkodsz Bill leendő felesége nyomában, miközben már sejthető, hogy Helen Hunt vissza fogja csábítani. Amikor Wichitába látogattok, Jo Harding nagyijához, te arcon puszilod a nénit. Természetes haver srác érzést keltesz. Én meg? - Nini, a srác az Egy asszony illatából. A vörös csóka. Aki akkor egy köpedelem volt, most egy szerethető haver. Megismertem a fejét!!!

1997: Boogie Nights!
Filmtörténelem! Számomra itt derült ki, hogy Mark Wahlberg színész! Te pedig egy kissé extrovertált figurát hoztál, aki a pornó ipar szélső szegmensében dolgozik és kissé belecsábul a Dirk Diggler álnéven kefélő pornó-csődörbe. Gyakorlatilag egy homokost hoztál és nem az jutott eszembe először: Jé, ez buzi!!!
Nem.
Hanem, hogy ez a színész milyen érzékenységgel képes, minimális gesztusokkal, tátogással, pislogással felépíteni egy vívódó karaktert. Igaz, nehezen tudnálak csak téged kiemelni ebből a filmből, mert a rendező, Anderson, rendesen odatette magát és csupa olyan színészt válogatott ki magának, hogy a néző csak pislogott.

1998: Amerikai bérgyilkosnő
Kedvelem Kyra Sedgwick-et. Nem volt rossz ez az eléggé olcsó bérgyilkos dráma. Te megint csak egy tucat szarházit alakítottál a filmben, de ne hidd, hogy nem emlékezem rád! Nem ám. A halálod pedig, amit kaptál a filmben... nos... azt megérdemelte a figurád. Nem mondom, hogy sajnáltalak - hisz ez csak film - ezért jól szórakoztam, amikor végül kinyiffansz. Tudod, mi járt a fejemben? - Már megint ez a csávó? Ez mikor fog végre főszerepet kapni egy filmben? Mikor fogok látni valamit, amiben ő az atyaúristen?
Még várhattam rá, bár közben beugrott az évben még "A nagy Lebowski" is. Remek dráma-komédia, eszméletlen színészekkel. Te a milliomos jobbkezét formáltad meg. Apró nüansz volt, hogy kissé makogva ismételgetted magad. Nagy szerep? Egyáltalán nem? Mégis mit alakítottál benne??? Na, az viszont awesome! :)

A "Hibátlanok" 1999-ben azért már erősen a te karizmádra épített. Robert De Niro mellett. Ő volt a szélütéses, nem kicsit homofób zsaru, te pedig a szexi transzvesztita. Már meg ne sértődj, remek voltál, de szerencsére egy percre nem tudtalak megkívánni. Ennek azért örülök, mert más tekintetben tényleg odatetted magad ebben a félig komoly, félig már vígjátékba hajló szoció-drámában. A lényeg az volt, hogy De Niro karaktere fejlődjön és mivel ebben segítettél, a film szórakoztató lett. Bevallhatom, azért nem ez a kedvenc filmem tőled.

1999-ben nem unatkoztál. Még hoztál egy határozatlan, de céltudatos ápolót a "Magnóliában" - eszméletlen alakítás - és egy agyonverni való mellékszereplőt a "Tehetséges Mr. Ripley"-ben. Ott agyon vertek, ahogy kell. Amikor Matt Damon telibe vert a szoborral, te pedig levegőért kapkodsz, az hátborzongató. Felejthetetlen!!! Majdnem elloptad a film legdurvább halálát Jude Law elől, ember!

És innentől kezdve már nem csak nekem voltál személyes kedvencem, hanem ezer ismerősömnek. Náthásan szipogó zene-kritikus? Majdnem híres, 2000. Újságíró, akit aztán a fő témája tesz el láb alól? A vörös sárkány, 2002. Eltévelyedett pap, aki néger szeretője miatt kerül szarba? Hideghegy, 2003. Megint Jude Law... És, ahogy a szádba tömött zsebkendő mögül üvöltesz irgalomért, az hátborzongató!

2004. Derült égből Polly. Kosáresőt dobáltál és még be is szingtál! Milyen jól állt neked ez a vígjáték. Milyen kár, hogy a sok független filmdráma mellett ilyesmire nem maradt időd, pedig itt bebizonyosodott, hogy egy röhögős filmben is megállod a helyed!

Ettől függetlenül 2005-ben biztosra mentél. Truman Capote eljátszása biztos filmdíj. Jött Oscar-papa, ahogy várható volt. Persze, pusztán a tehetséged miatt. Szinte életre keltetted a "Hidegvérrel" című tényfeltáró bűnügyi regény titokzatos íróját. A gesztusok megint. Az arcjátékod. Nem fényezlek. Ekkor már színész-isten voltál! Attól függetlenül, hogy nekem, európai nézőnek, nem sokat mondott a neves író élete és munkássága. Ettől még láttam, hogy te ő vagy.

Mission: Impossible III., 2006. Talán a filmtörténet legblazírtabb főgonoszát sikerült megformálnod. Egy repülőgép csapóajtajában fagyoskodsz, alattad repül a táj és egy villanásnyira vagy a zuhanástól. Neked meg a szemed sem rebben... alig csupán. A film nem a kedvencem, ám, ahogy a végén te elhalálozol, az valami eszméletlen... helló lett... Nem sok főgonoszt basz el egy autó, ami a semmiből terem ott. Bocsesz!

Hopp, 2008, kamaradarab, felhúzva a mozivászonra. Két színészgép: Meryl Streep és te. A film sajnos nem túl izgalmas, sőt... erősen érződik a színpad íze. De ti ketten. Köszönjük. A pedofíliával vádolt pap szerepe azért nem lehetett egyszerű, főleg, hogy volt valóság alapja és a mai napig nem tudni, megtörtént e, amivel a szereplőt vádolták, vagy csak egy unatkozó apáca túlfejlett agyának szüleménye a vád.

A csúcs: The Master, 2012. Ez már nem színjátszás. Ez ahhoz túl komoly. Egy karizmatikus vallási vezető voltál, aki egyszerű embereket könnyen manipulált, de ha teóriáit és hitét kellett megvédeni, azonnal átment gyökérbe. A film száraz és kicsit talán unalmas egy átlagos nézőnek, mégis megéri végigülni, hiszen amit ebben csináltál, apukám. Joaquin Phoenix a másik zseni meg végig asszisztált neked. De "szép" páros voltatok együtt!

Azután minden túl gyorsan történt.
2014... és kaptuk a hírt... nem tetszett... elmentél. 46 évesen, fiatalon. Mi minden volt még benned, ember?
Állítólag a karodban volt a fecskendő... sosem fogjuk megtudni, miért kellett neked az a szar.
De, szerintem, ahhoz semmi közöm. Amit nekem szántál, azt láttam a vásznon, a monitoron. Az pedig, kérem, felejthetetlen.

Azért, ne hidd, hogy ha lenne időgépem, nem mennék vissza és rúgnálak valagba. A hülye fecskendődet kitépném a kezedből és gyorsan kibasznám a fürdőszoba ablakán. Nem kell az neked.
Csak még vagy húsz év munka és további negyven jó szerep. Mert erre születtél.
Lett volna még feladatod és sajnos... nem fejezted be. Nem úgy.
Hiányozni fogsz, ismeretlen haver és ha mást nem, visszanézlek azokban a filmekben, amikről most nem szóltam vagy amiket még nem láttam. Szerencsére, van pár abból is.

Isten veled, Philip!
Nyugodj békében!