2014. március 31., hétfő

Jégvarázs - Frozen (2013)

Jégvarázs - Frozen (2013)

Rendezte: Chris Buck, Jennifer Lee



A "Jégvarázs" egyrészt tanmese a szeretetről és a családi kötelékek fontosságáról, másrészt pedig egy x-men spin off, amiről eddig nem beszélt senki... (jah)

Anna és Elza két árván maradt kislány, akik a királyság, emberektől elzárt kastélyában cseperednek felfelé. Elzának van egy sötét titka, amelyet egészségügyi okokból el kell kendőznie/kesztyűznie húga elől: képes manipulálni a jeget, ennél fogva sosem issza melegen a koktélokat és ha nem figyel oda, azonnal odabasz a jégkereskedésnek.

Kristoff történetesen jégtömbök eladásával foglalkozik, ebből él meg, addig, míg Elza a királynővé koronázásának napján ki nem borul és elszabadítja a jeges poklot a bálon, amolyan Carrie White - Stephen King pirokinézissel foglalkozó tinédzsere - ellentéteként, fagyot hozva. Ebben mondjuk kicsit benne van Anna keze is, hiszen pont a koronázási ünnepre időzíti, hogy bejelentse nővérének, hogy első látásra beleszeretett egy jöttment fiúba és, hogy teljesen tönkre tegye az életét, hozzá is akar menni. Okos! Very smart! Ebből tudjuk, hogy mesét nézünk. Néhány perc beszélgetés után az éretlen agyú fiatal lány azonnal hozzámenne bárkihez, aki végighallgatja sületlenségeit. A valóságban ki kell dobnod egy slusszkulcsot az asztalra, azután mehet a móka...
Elza 18 év alatt sem volt képes maradéktalanul kordában tartani különleges képességét, de amikor kimenekül a városból és remetének áll, egy dalbetét alatt csodálatos részletességű új kastélyt varázsol magának a semmiből.

Anna érzi, hogy ha mint kisebb tesó nem tesz semmit, szép lassan befagy az egész ország segge. Elszalad az erdőbe, hogy előkerítse elbujdosott nővérét. Ez elég komplikált feladat, hiszen a nővérke egy hatalmas szikrázó kristálypalotában csücsül a legnagyobb hegy tetején-oldalán, alig pár órányira az élettől.
Közben Anna mellé csapódik Kristoff és jávorszarvasa, hogy legyen aki majd elfelejteti Anna első szerelmét. Mert az első választás bár tökéletesen idilli lenne - legalábbis a forgatókönyv írói tesznek róla, hogy elhiggyük - azért a konfrontáció és intrika miatt kiderül, hogy az első választás nem éppen a legjobb.
Kötelező szószátyár karakternek behoznak egy beszélő hóembert, aki alig marad le Eddie Murphy Shrek-es szamaránál.
Azután kapunk még némi kalandozást, harcokat, stb.
Összességében a filmben kevés a humor és kikacsintás, ezért felnőttek számára nem teljes szórakozás. Gyerekeknek elmegy.

Egy poént azért tartogat a befejezés:

szpojler

Már nem feltétlenül kell egy hercegi csók, hogy megtörjön az átok. Sőt... pasi sem kell.
Elég, ha a testvérek szeretik egymást és minden rendben lesz.


Pozitívum:
- Az Oscar-díjas betétdal, a "Let it Go, Let it Go" és még egy másik tényleg jó dal.
- Elza jelenete, amikor felhúzza új otthonát, gyönyörűen van animálva, felépítve.

Negatívum:
- Annyi mese után már nem tűnik elégnek. Sem nem elég a kaland, sem nem elég az elgondolkozás.
- Sajnos a jégvarázs csodája csak tárgyként van bemutatva: van és kész. Szinte semmit nem tudunk meg a képességről. Sem, hogy miért van, sem, hogy volt e jele a családban, stb. Pár szóban lerendezik. Elza is végig fél tőle, azután meg már nem... Tényleg meglepő, hogy kezdetben nem tudja uralni, azután meg felhúzza a Notre Dame-ot. :)

55%



Remake: Elpuskázva - Delivery Man (2013)

Elpuskázva - Delivery Man (2013)

Rendezte: Ken Scott

Végre egy nem teljesen unalmas és érdektelen vígjáték Vince Vaughn főszereplésével, mely inkább a keserédes műfajra hajaz, és sok ziccert kihagy, mégis szórakoztató.

Különösebben nem rajongok Vince Vaughn-ért. Talán mert túl magas... túl laza... vagy mert nála is azt érzem, mint Owen Wilson-nál, hogy nem tud színészkedni, csak beleugrik a filmbe. Pedig ez nem teljesen igaz. Vaughn néha bevállal komolyabb filmeket, szerepeket, csak mire elhinné róla az ember, hogy jó színész, kijön valami olcsó, bazári portékával. De nem vészes.

Legújabb komédiájának a témája elgondolkodtató: Mi történik, ha az ember valamikori sperma-donorként megtudja, hogy túl sikeres volt és kb. félezer gyermek biológiai apukája, és a gyerekek negyede személyesen is nagyon kíváncsi az apukára?





A történet, értő kezekben, akár egy tévé sorozat alapjaihoz is elég lett volna, hiszen, kicsi elvontsággal, David Wozniak (Vince Vaughn) története majdnem egy szuperhős történet. Egy férfi, akinek hirtelen hatalmas felelősség szakad a nyakába és meg kell vele birkóznia. Közel 150 gyerek szeretné megtudni, ki ő, mivel foglalkozik, honnan jött. A gyermekek éntudata miatt, hiszen amíg nem tudják, ki az apjuk, magukkal sem biztos, hogy teljesen tisztában vannak. Nem mintha egy apa nélkül felnőtt ember ne lehetne tökéletes egyéniség, mégis, bent a fejben, randalírozhat egy kis manó, aki terelheti az embert bizonyos irányokba, mint például különleges vonzódás valamihez, hobbi, viselkedés, stb.


Szerencsére David nem egy tökéletes seggfej, csak valamikor pénzre volt szüksége és abból lett a bonyodalom. Jelenleg sem seggfej, csak rosszul mérte fel a lehetőségeit és kicsit elúszott anyagilag. Történetesen jókor jönne számára egy pereskedés a spermabankkal, hiszen kitöltötte a formanyomtatványt, amely szerint örök életére anonim fog maradni. Igen, de mi van, ha 150 fiatal felnőtt pedig tudni akarja, ki ő?
150 az 1 ellen.
Vannak felmerülő morális és etikai kérdések.

Azután David gondol egyet és mielőtt az ügynek komoly sajtó visszhangja lenne, elindul, hogy csokorba gyűjtse a kölykeit. Sajnos, a film játékideje nem nagyon ad lehetőséget rá, hogy a főszereplő remek fickó valamennyi magzatát megismerjük.
Másrészt érthetetlen számomra, hogy a gyerekek mitől olyan "normálisak". Oké, egy kis kábítószeres kilengés még belefér, meg egy túlzóan ragaszkodó enyhéd pszicho egyed, de többségében a kölykök csinosak, értelmesek és sikeresek. Kevés az igazi konfliktus. Az igazán drámai terület meg szinte a levegőban marad lógva. Ryan, a tolókocsis beteg fiúcska története pl. lehetett volna érdekesebb, teljesebb, ha bevállalósabb a forgatókönyv, de megjelenése túlságosan felületes.

Cobie Smulders nem illett bele a képbe... Robin Scherbatsky-nak oké az "Így jártam anyátokkal" című sitcom-ban, de itt valahogy kicsit kilógott számomra.
David (Vaughn) éppen a gyerekek papírjait rendezgeti a falon, akár egy
speciális adventi naptárat. Minden találkozás után egy újabb találkozás.


Másrészt hiányolom az anyukákat.
Hol vannak az anyukák?
Ezek a kölykök már mind leváltak a tojáshéjról? Sehol egy aggódó mama? Már eleve kizártnak tartom, hiszen a mesterséges megtermékenyítést vállaló nők pont mivel utolsó mentsváruk egy ismeretlen donor, nagyon tudnak ragaszkodni a gyermekeikhez. Ehhez képest a film nemhogy felületesen mutatja be őket - ne felejtsük el, a gyerekekkel anyuka is jár - hanem egyszerűen nem vesz róluk tudomást.
Mintha igazából csak az apuka lenne fontos.
Pedig azért megnéztünk volna egy csokrot azokról a karakterekről, akik a filmbeli gyerekeknek életet adtak. Bennük is lett volna lehetőség.
Azért David számára sikerült a filmbe beszuszakolni egy elég erőtlen szerelmi szálat. Végig azt éreztem, hogy túl erőltetett.
Mennyivel érdekesebb és feszültebb helyzeteket teremtett volna, ha valamelyik gyermekének az anyukájával hozza össze a sors. Akár még azelőtt, hogy kiderülne, ő az apa.


Talán, ha kicsit erősebb a forgatókönyv és beletesznek még húsz percet, jobban megismerjük a karaktereket. Pl. A Wozniak családot, akikről nem sokat tudunk meg. Kárpótlásul legalább David ügyvéd barátjának, Brett-nek (Chris Pratt) van pár jó jelenete.

A történetben sokkal több humor és dráma rejtőzött szerintem. Ken Scott és Martin Petit forgatókönyve inkább amolyan skicc, mint a kész festmény.

60 %

A film egyetlen hibája, hogy szögegyenes koppintása - Remake-je - egy Kanadai produkciónak, így sajnos nem eredeti ötlet. Ellenben egészen hűek maradtak az eredetihez.: Starbuck (2011)





Figyeld:
Oké, van amelyik pl. részegségig issza magát, de vele sincs gond.
- Taxi!!!
- A gyerekek túl "szépek".
- Vaughn magához képest visszafogott.

2014. március 30., vasárnap

Vörös sarok - Red Corner (1997)

Vörös sarok - Red Corner (1997)

Rendezte: Jon Avnet

Habár a történet egy gyilkossági üggyel kezdődik és utána gyakorlatilag egy tárgyalótermi dráma részesei lehetünk, a film nem egy bravúros nyomozásról mesél, tele apró fordulatokkal, bizonyítékok aprólékos felőrölésével, mint mondjuk a "12 dühös ember" című remekműben - vagy csak nagyon kis részben - inkább a kultúrák közötti ellentétekről, szembenállásáról szól.

Jack Moore (Richard Gere), szakmájának legjobbja, ha televíziós csatornák csomagjainak értékesítéséről van szó. Ahogyan a filmben is utalnak rá; az amerikai értékrendet árulja a keletnek, tudván, hogy az nem mutat tökéletes képet társadalmáról, ellenben fonák módon, pont a "fertőzött" amerikai kultúra az, amivel talán az elnyomott kínai népet fel lehet kicsit rázni, mondván: - Nézd, mennyi erőszak és szabadosság ömlik át Amerikából! Hát van erre szükségünk?

Jack éppen az évszázad üzletét igyekszik tető alá hozni. Szerződéseket még nem írtak ugyan alá, de már megkezdődött a kölcsönös édesgetés. Jack természetesen mint vendég egy idegen országban, sokkal többet tud profitálni az üzleti találkozóból, melynek megkoronázásaként mindjárt szállodai szobájába tud vinni egy csinos modellt, aki közben művész is. Meg valami fontos ember lánya...

A forró éjszakából hideg zuhany ébreszti hősünket. A szállodai szoba ajtaját szó szerint rátörik és alkoholos álmából felrázva közlik vele, hogy a csinos modell nem csinos többé. A másik szobában fekszik holtan és a jelek mind azt igyekszenek mutatni, hogy bizony Jack-kel szaladt el a ló. Azonban Richard Gere charme-ja miatt, mi, a nézők, azonnal tudjuk, hogy ez bizony egy tőrbe csalás volt. Az indokok még nem tisztázottak, de egyértelmű, valaki vagy valakik be akarták sározni a média kereskedőt.

A történet fonáksága akkor kezdődik, amikor kiderül, Kína és Amerika hiába található meg egy bolygón, keresve sem találni két különbözőbb jogrendszert. Jack egy Kafka-i rémálomban találja magát, ahol egyenes útja vezet a kivégzéshez, amely egy golyó lenne a tarkójába, amit a kínai állam kiszámláz a családnak. (Milyen "szerencse", hogy Jack-nek nincs már családja...) (Vagy mégsem?)

Az amerikai konzulátus tehetetlen, az ügy pedig lehetne precedens értékű is, ha a kínai törvénykezés nem burkolná be az egészet egy átláthatatlan, áthallhatatlan lepelbe, ahová végül egy nyitott és intelligens ügyvédnő, Shen Yuelin (Bai Ling) képes beszivárogni és segíteni Jack-nek, hogy az valahogy kikecmeregjen a gyilkossági ügyből. Kezdetben ugyan a nő sem áll ki mellette teljese mellszélességgel - illetve Jack számára tűnik úgy - ám később, ahogy a férfit a börtön falai között is támadások érik, el kell gondolkodni, hogy vajon ki áll az egész ügy mögött és miért akarják elhallgattatni a férfit.

"- Azt mondtam, hogy megsérti a bíróságot!"
Richard Gere feszülten figyel. Az élete a tét.
 - Elhiszi, hogy szarok rá? Mivel büntet? Hogy kétszer végeznek ki?"

A film, mivel nem Kínában élünk, nem tudom, mennyire adja vissza hűen az ott uralkodó állapotokat. A filmhez néhány külső jelenetet gerilla módszerrel rögzítettek, engedélyek nélkül, más részeket pedig a felépített díszletek között, melyhez több ezer darab kiegészítőt szállítottak át a kommunista Kínából.

A fényképezés komor. Ezzel közelebb hozva hangulatilag a miliőt, melyben fogant. A zene, Thomas Newman munkája, kevésbé hangsúlyos, mint más filmjeiben. Itt inkább csak szolgai módon alásegít a leforgatott képeknek, alig lép előtérbe. Egyedül talán csak a vége főcím előtti búcsúnál érezhető "tolakodónak".

Richard Gere a film elején szinte már nyálasan kedves, behízelgő. Talán szükség volt a karakter ilyentén megformálására, hogy a későbbi tortúrák során élesebb legyen a kétségbeesett, rettegő karakter közötti kontraszt. Gere egyik legjobb szerepében.
Bai Ling pedig érzékenyen és gyönyörű. Kár, hogy később szinte bedarálta a hollywoodi gépezet és csak sztereotip figurák mellékszerepeire kárhoztatta.
Egy igazán jól elkapott pillanat: Itt úgy tűnik, az ügyvédnő
kineveti a vádlottat. (Bai Ling)
A filmben még olyan nevek tűnnek fel, mint James Hong, Bradley Whitford és Tzi Ma. Kár, hogy szerepeiket a forgatókönyv csak álcából veszi elő.

65%

Figyeld:
- A film első fele néha már-már művészieskedő, egészen az ébredésig.
- Nem a nyomozás részletessége az izgalmas, hanem az, mennyire más lehet két jogrendszer.
- A bírónő játéka nagyon kiemelkedő.
- A valódi indítékok egyszerűen és kiszámíthatóak, bár, ha belegondolunk, csak, hogy egy üzlet meghiúsuljon, kicsit véres a megoldás...

Ha ez tetszett:
- 12 dühös ember (A régi, Henry Fonda szereplésével)
- Gyilkos nap (Sean Connery, Wesley Snipes)

2014. március 24., hétfő

Ryan közlegény megmentése - Saving Private Ryan (1998)

Ryan közlegény megmentése - Saving Private Ryan (1998)

Rendezte: Steven Spielberg

Egyértelműen Top10-es Spielberg film a háború brutalitásáról. Azon belül pedig elfilozofál egy érdekes kérdésen: Egyetlen ember élete többet érhet e, mint mondjuk egy szakaszé?





A film keretes felépítésű. Először a jelenben vagyunk, ahol megismerünk egy idős férfit, aki családjával a második világháborús elhunyt katonák temetőjében egy sír felé igyekszik, hogy lerója kegyeletét.
A keresztek fehérek és átvált a kép a fekete tankelhárító csapdákra, melyek ellepi Omaha beach-et, ahol történetünk indul, 1944. június 6.-án., egyenesen a Normandiai partraszállással.



Vin Diesel, mint Caparzo
Miller százados (Tom Hanks) szemén keresztül, őt követve figyelhetjük meg a háború poklát. Az egyik pillanatban még egy lélegző, gondolkodó katona, a másikban pedig deformált, élettelen húscsomó. Embertelen képek, melyből kiölték a háború pátoszát, hősiességét. Olyan drasztikusak a képek, hogy több országban igyekeztek megcenzúrázni a mészárlást. Volt, ahol Spielberg személyes közbenjárására volt szükség - pl. Indiában - hogy végül mégis bemutatták a teljes változatot.


Ha láttad az első 25 percet, nincs többé illúziód arról, hogy a háborúskodás jó móka. A 60-as évek háborús filmjeinek hamis képeit a "Ryan" tökéletesen
felül írja. A "Piszkos 12", "Kelly hősei" és társai remek filmek, de sehol nincsenek, ha a brutális öldöklés hű megfestéséről van szó.




Miller csapata tetemes veszteségek árán beveszi a partszakasz rájuk eső részét. Hamarosan új, lehetetlennek tűnő feladatot kapnak. A hadsereg parancsnokságról érkezik a feladat: Miután egy Ryan nevű család három fiúgyermeke közel egy időben hunyt el a második világháború harcaiban, Marshall tábornok (Harve Presnell) személyes ügyének tekinti, hogy hazahozassa a negyedik, legkisebb Ryan fiút, James Francis Ryan-t (Matt Damon) az édesanyjához.


A kényes és életveszélyes missziót pedig a veterán Miller nyakába varrják. Kap némi szabad kezet és félinformációkból megtudja, hogy akit keresnek, azok valahol az ellenséges vonalak senki földjén ragadhatott. Miller magához veszi a legjobb embereit - illetve akik inkább megmaradt a keze alatt - és egy tolmácsot, aki sosem látott háborút és megkezdik a road movie-t.
Jeremy Davies, mint Upham




A film közepe tehát egyfajta háborús road movie. Éles helyzetek, egy tévedés - másik Ryanre bukkannak rá - néhány pokoli szituáció, míg végül eljutnak a szétlőtt francia faluba, Rienne-be, amely egy fontos katonai logisztikai célpontra épült, egy hídra, melyet meg kell védeni az ellenséges csapatoktól. Ryan történetesen a szedett-vetett csapat egyik tagja és etikai kérdést csinál a parancsból, mely szerint hazamehet; a testvérei már meghaltak, azon változtatni nem lehet, de az itteni "testvérei" még élnek és amíg nem érkezik meg az erősítés, nem hagyja őket hátra.


Edward Burns, mint Reiben


Egyrészt érthető, hogy a vezérkari főnök miért akarja haza hozatni a fiút. Másrészt érthető, hogy Ryan miért mond ellent a parancsnak. Senkinek nincs igaza... vagy mégis? Ryan szimpatikus karakter lesz azáltal, hogy nem akarja hátra hagyni társait, ugyanakkor ambivalens az érzésünk, hiszen az utána küldöttek miatta "kénytelenek" maradni a csatában és gyakorlatilag, önkéntelenül feláldozzák az életüket, érte.
A film szereplői is boncolgatják ezeket a kérdéseket és nincs fehér vagy fekete, jó vagy rossz döntés.

A film vége egy a partraszálláshoz hasonló város ostrom és végül, egy szép váltással átsiklunk a jelenbe, a sírnál álló Ryan-be, aki Miller százados sírja előtt kéri meg a feleségét, hogy erősítse meg; nem hiába hoztak érte áldozatot.








Giovanni Ribisi, mint Wade a felcser
Gyönyörű fényképezés, remek színészek. Egy részük befutott, a többség a független filmek világában érvényesült, ki sorozatban. A zene John Williams munkája, nem tolakodó és amikor megszólal - viszonylag ritkán - akkor szépen aláfesti a látottakat.

Érdekességek:
- A keretes szerkezetet megerősíti, hogy Miller százados a film eleji és végi csatában mindkétszer megsüketül rövid időre, kb. azonos időben.
- Spielberg nem vezeti félre a nézőit; habár Miller megjelenésével arra asszociálhatunk, hogy ő állt a film elején a sír mellett, a vágás nem használja ki az öreg alteregót, hanem a keresztekről vált át az Omaha Beach-re, míg a film végén viszont egyértelműen Ryan arca öregedik hozzá a sír mellett forgatott jelenethez. Szóval a "tévedés", akinél jelentkezett - mint nálam is - a néző "hibája".
- A szereplőket a filmben apró szerepet kapó Dale Dye készítette fel a filmszereplésre. Tom Hanks már ismerte egy másik forgatás kapcsán, de a többi, fiatal reménységnek, emberpróbáló volt a rövid, de intenzív kiképzés. Egyedül Matt Damon-t kímélték meg a procedúrától, hogy a többi színész és közötte még érezhetőbb legyen a feszültség.
- Horvath őrmester (Tom Sizemore) eredetileg felajánlották Michael Madsen-nek. Ő maga helyett hozta a cimboráját, Sizemore-t.
- A film végi város és ostrom a forgatókönyv fikciója.


Tom Hanks, mint Miller százados
- James Doohan, a Star Trek filmek Scotty-ja és világháborús veterán, személyesen gratulált Spielberg-nek, amiért olyan élethűen ábrázolta a D-Day napi partraszállást. James Doohan a háborúban elveszítette a jobb kezének középső ujját.
- A film eseményeit megtörtént eset inspirálta, habár kicsit másképpen. A filmben példaként felhozott levéllel ellentétben a valóságban csak két testvér halt meg, a többiről kiderült, hogy élnek.
- Apró szerepekben feltűnnek ma már sokkal ismertebb nevek: Dennis Farina, Paul Giamatti, Leland Orser, Ted Danson, Nathan Fillion.

100%

wikipédia: Ryan

2014. március 21., péntek

Cyborg - A robotnő (1989)

Cyborg - A robotnő (1989)


Rendezte: Albert Pyun


De jó volt ez a film abban az időben, amikor még fekete műanyag dobozokon tároltuk a néznivaló filmeket, amiken a minőség a tűrhető és a fos között ingadozott. Néha sikerült egyik-másik filmet szinkronosan megcsípni, volt amit narrátorosan. Attól függ, milyen gyorsan jutott el hozzánk, legális vagy fekete csatornákon. A Cyborg pl. nálam sosem volt a robotnő, már csak azért sem, mert ha egy robotnak emberi a formája és megtévesztésig nőt formáz, akkor az szerintem android és nem robot. Apró kifejezési különbség, de annyi baj legyen. A cyborg meg valami, ami valamikor emberi volt és egy részét géppel helyettesítették. De lehet, hogy rosszul tudom. Meg nem fontos...





Szóval, még Jean-Claude Van Damme be sem futott igazán, a Golan-Globus Productions meg éppen becsődölt. A legjobb pillanatban találkoztak.
Menahem Golan és Yoram Globus (állandóan azt hittem, köze van hozzájuk a mustárgyártó cégnek, de nem) két Tiberias-i úr, akik között ugyan volt 12 év korkülönbség, ám ennek ellenére rendesen összekovácsolta őket a filmipar szeretete, melyet abban tudtak legjobban kiélni, hogy több tucatnyi B filmet szponzoráltak, producereltek. Közben néha becsődölt egy-egy cégük, mégis, újra és újra talpra bírtak állni. Egyik jellegzetes üzletpolitikájuk az volt, hogy húzó nevű színészeket "vásároltak fel", mondjuk 5-10 évre és ezalatt az idő alatt, orrba-szájba dobálták moziba az adott színész filmjeit. Charles Bronson tudna mesélni erről a feszített tempóról, amelynek köszönhetően a filmjei a minőségből átcsúsztak a mennyiségbe. Ennek ellenére G-G rengeteg ma már nagy nevet indítottak el a pályán, vagy tartottak a vászon közelében. A filmjeik minősége meg ugyan megkérdőjelezhető, de a többsége ezeknek a produkcióknak, szórakoztató, kellemes időtöltés volt.



Egyik legendás darabjuk a Cyborg, melyet Albert Pyun rendezett, aki az alacsony költségvetésű akciófilmek egyik királya. Ha lenne ilyen titulus. Pyun első filmje egyáltalán nem vetítette előre, hogy a direktor később fércmunkákba fog temetkezni. A nálunk kevéssé ismert - pedig bemutatták - "Talen kardja" című fantasy nem váltotta meg a világot, sőt, mára szinte nyomtalanul eltűnt. Ettől még egy szórakoztató darab volt. A második filmje enyhén kultikus státuszba emelkedett: Rádióaktív álmok.
Ezután meg jött a sok agyatlan lövöldözés és hentelés. Pyun kamerájához fűződik a "Captain America" 1990-es megfilmesítése. Nos, arról elég ennyi...

"Nem örülnél, ha beköltözne a szomszédba..."
A Cyborg valamikor a közeli jövőben játszódik. A világ egy nagy rakás kartondoboz és autóroncs. A díszlet egy része felhasználásra került volna a He-Man 2.-ben, csak mivel gyengén muzsikált az első rész és Dolph Lundgren sem erőltette a szerepet, így mielőtt a sok elő-munka füstbe ment volna, G-G kimentette amit lehet és leforgatták ezt a fél trash, akció szemetet.
A He-Man szál eltűnt a fenébe, maradt egy poszt-apokaliptikus világ, melyben gyilkos hordák tartják rettegésben a túlélők még kisebb csoportjait és fizetett szabad szerencsevadász harcosok vágnak utat az utazó helyett, ha el kell jutni A-ból, B-be. Ilyen megfizethető zsoldos Gibson, akit egy android nő, felkér, hogy vigye el Atlantába, ahol a benne rejlő információk kinyerése után elkészíthetnek egy ellenszert az adott világ legveszélyesebb vírusos halálos járványa ellen. Gibson motivációja a pénzről nagyon gyorsan átvált a bosszúra, hiszen pár flashback elárulja, van közös múltja a kalózok névre hallgató pribékekkel és az nem kellemes. Gibson Duracell nyuszi üzemmódba kapcsolva lohol az ellen után, egy nagy csöcsű barnával az oldalán, akit állandóan leütnek akció közben, így még őt is védenie kell. Hogy végül egyszemélyes harcát siker koronázza, abban sokat segít, hogy a kalózok vannak olyan hülyék, hogy mikor végre egyetlen tör döféssel elintézhetnék, inkább Jézust faragnak belőle és felhúzzák egy keresztre. Azután meg pislognak, mikor Gibson valahogy elébük kerül és felkészülten, harcra készen várja őket a célállomáson.
Mindezt szép lassításokkal és zavaróan gyors és sok vágásokkal vászonra festve.

Vál lövés.  Csak két vágásnyi időt fáj.
Érdekességek:
A karakterek nagyjának hangszer vagy hangszergyártó cég a neve.
A "Gibson" név egyértelmű főhajtás a "Mad Max" trilógia előtt. Hasonló a két főszereplő múltja.
Ralf Moeller első mozifilmje. Vaskos német ajkúsága miatt kénytelenek voltak szinkronizálni a színészt.
Albert Pyun a főszerepre Chuck Norrist szerette volna, ami tudjuk, hogy hülyeség, hiszen Norris az első jelenetben hazavág mindenkit és személyesen az ölében viszi a célállomásra az androidnőt.
A film első perceiben leleplezik az androidnőt, amit ma már valószínűleg meglepetésként a film végére időzítenének. A kilencvenes évek még nem volt olyan fifikás.
Nem hagyták kiteljesedni Pyun művészi vénáit a film elkészítése közben, mert a rendező egy szarrá lassított, fekete-fehér, töredékes félművész filmben gondolkodott.
Ami megmaradt a He-Man forgatásából és elkészült az esetleges folytatáshoz, sőt, egy előkészítés alatt álló Pók-ember film jelmezeit szintén felhasználták ehhez a filmhez.
A büdzsé hozzávetőlegesen millió alatti összeg, amit a bemutató hétvégéjén visszahoztak, hiszen nagyjából 3 milliót fialt az első hétvége.

Deborah Richter: Kacsaszáj, nagy cici, puha popsi.
A film még mai szemmel is szórakoztató. Sok egyéb akciófilmhez képest annyit nem romlott az összkép. Ellentétben azzal a sok olasz produkcióval, amelyek ebben az időben jöttek ki - nyolcvanas évek - és igyekeztek a Mad Max sikerét meglovagolni.

60%

Figyeld:
- A zene. Később sok Magyarországon bemutatott film alá bekeverték a szinkronstúdiók.
- Deborah Richter segge, ahogy fityeg, miközben, Nady a tengerbe rohan. Kiábrándító. A melle az nem rossz.
- A film enyhén megelőlegezi az "Ember gyermekét", bár közel sem annyira, mint a "2019", ami szintén nagy poszt-ap kedvenc.
- Pyun nagy nőgyűlölő.

Valahol a neten találtam egy videókazetta borító gyűjteményt, sok ritkasággal. Ezúton is köszönöm a feltöltőnek!!! A VICO kiadó az egyik legnagyobb lopós cég volt Magyarországon. Rengeteg filmet adtak ki videón, élvezhetetlen szinkronnal. Volt jogi problémájuk rendesen, mert nem minden esetben volt biztos, hogy fizettek a jogdíjakért.
Ha megnéznéd a filmet, ugorj át ide: C Y B O R G

2014. március 17., hétfő

Novella: Amikor a nap kihunyt

Valamikor, a távoli jövőben járunk, amikor aggasztó hírek kaptak szárnyra a földön.
„A napfény nem örök, és ellobban a lángja.”
Emberek milliárdjai estek kétségbe, a zsenik kis csoportját leszámítva. A zsenik a megoldást keresték, kutatták, megveszekedett iramban.
Hamarosan előrukkoltak valamivel, ami talán megmenthetett mindannyiunkat. A föld alatt, mélyen, magja fortyogott, így kézen fekvő választásuk, a föld alá költözés lett.
Az építmények, melyek végleges helyét mind lejjebb ásták, védelmet kellett nyújtsanak a bolygó külső hidegétől, mert a nap nem melegítette fel többé a földfelszínt.
Amire számíthattak, hogy a föld, kívül hatalmas jéggömbé fagy, kivetve magából az élet csíráit.
Hosszú évekig tervezték azokat a szerkezeteket, amelyek majd hibernált állapotban, életben tartják a népesség nagy részét, míg egy kisebb tömeg azon fáradozik a gépek között vegetálva, hogy karbantartsa azt.
A kisebb populáció generációk hosszú sora alatt felügyel a „nagy álom” projektre, minek lényege; várakozni, és túlélni.
Várakozni, hogy mi történik odakint, és lehetőleg életben maradni addig, míg ismét lakható lesz a bolygó. Ha lakható lesz.
Persze ehhez egy új, egy második napra lenne szükség, és miután a nap pusztulása után, a föld kimozdult pályájáról, minden esély megadatott arra, hogy ez be is következzen.
Az események elejébe pillantunk be, amikor a beköltözés után, az őrzők magukba isszák a kihunyó nap utolsó sugarainak melegét.

Hogy utána mi történik?

Sosem tudjuk meg talán.


Noël Gawick IV., akit barátai csak NoGa-nak szólítottak az egyik „Aiglé-kapunál” állt. Aiglé-kapu nevezték azokat a mechanikus zárószerkezeteket, amelyekkel lezárták az „Argót”. Argónak azt a hatalmas fémekből és polimerekből készült mesterséges világot hívták, amelybe az emberiség: a Heszperidák és az Alektrüónok a közelgő katasztrófa elől húzódtak vissza.
Neveiket a mitológiából kölcsönözték. A Heszperidáknak azokat az embereket hívták, akiket mély álomba bocsátottak, míg Alektrüónnak nevezték azokat, akik ébren maradtak, és felügyeltek az Argóra, hogy rendben működjön.
Noël Alektrüón feladatokat látott el. Sosem betegeskedett. Nagyon jó reflexekkel rendelkezett, megfelelt valamennyi orvosi követelménynek, és a katasztrófa előttig rendőrként kereste kenyerét. Feladatának maradéktalanul eleget tett, bármilyen körülmények között. Rendkívül gondosan választották ki, milliók közül.
A beköltözések első három fázisa befejeződött. A föld lakosságának 85 százaléka beköltözött Hüpnosz-kabinjába, és már csak az Elíziumi réteg maradt. A művészek, tudósok, és zsenik csoportja.
Az Argó felelősei maradtak a végére, mert ők kísérték álomba a többieket. Hosszú munkát fejeztek be, de megérte. Mindenkinek álmot biztosítottak, ezáltal egy lehetséges új életet.
Noël abba az egy százalékba tartozott, akiknek arra kellett várnia, hogy felébreszthesse a többieket. Ez azt jelentette, hogy amíg szinte mindenki más vegetált egy fémhengerbe, addig ő arra lett ítélve, hogy a föld alatt éljen, hidegben, nélkülözésben, ám kevés társával mindent megtéve azért, hogy ha eljön az ideje, felébresszenek minden Heszperidát, és ismét birtokba vegyék a bolygót.
Bizonytalan vállalkozásukat, ha valaha is siker koronázhatta azt, valószínűleg az elsők, vagyis az Alektrüónok első generációja sohasem fogják megérni. A számítások szerint, amiket hatalmas számítógépeikkel, és elismert tudósaikkal végeztek el, az elsők régen holtak lesznek már, mikor esetleg odakint, a világűrben olyan esemény következik be, hogy újra kidughatják fejüket a föld alól.
Noël, ezt, cseppet sem bánta. Családját nem ismerte, Hüpnosz-kabinjától ódzkodott, és a kiszolgáló személyzet csapatába minden tekintetben megfelelt.
A napot bámulta, leárnyékolva arcát erős tenyerével. Aiglé sápadtan ragyogott, nem jelezve semmivel, hogy utolsó estéjét töltve ragyog az égen.
Az előrejelzések szerint holnap nem kell fel többé, mert míg a bolygó körbefordul, addig a hatalmas energiagömb megsemmisül. Noël látta a filmeket a holokivetítőkön, sejtette mi fog történni, de jobban örült volna, ha saját szemével látja azt a meghatározó pillanatot.
Saját szemével akarta látni.
Mögötte megroppant a talaj, amibe az Argót építették.
Megfordult, és így pontosan közelgő barátja elé állt. Zalgow Hancsejem búcsúzni jött. Hírhedt tawa-kártyás, és költőként ismerte meg Gawickot, még abból az időből, amikor elkezdték pályájukat, és az emberiség belefogott az Építkezésbe. Építkezés, így, nagybetűvel.
Akkor, szinte még ifjakként, rengeteg időt töltöttek szórakozással. Lányok után kajtattak, ittak, és néha dolgoztak is. Később, megkomolyodva bár, de tartották a kapcsolatukat, ha még oly kevés idejük maradt egymásra. Zalgow régen megházasodott már, családja pedig fagyasztva várta az ébresztést. Felesége és gyermekei már a végtelen álom részét képezték, várva rá, hogy közéjük telepedjen.
Zalgow, mivel az Elíziumiak jelét viselte, megengedhette magának, hogy az eljárás befejező részénél vegye fel álomruháját, és az álomsisakot, és az utolsók között szenderedjen álomba.
Zalgow azt is megtehette, hogy elköszönjön cimborájától, és megszorítva kezét, köszönetet mondjon hálátlan feladatáért.
·         Üdvözöllek, Noël Gawick, barátom e földön, őrzőm, és istenem.
·         Üdvözöllek, Zalgow Hancsejem, Hémera tagja, barátom, és gyermekem.

Ezt ismerték el a köszöntés hivatalos formájaként, és ekképp tanították az Argó iskolában.
Az iskola kifejezést talán erős volt, hisz akiknek Hüpnoszba kellett vonulniuk, azoknak minimális feladatokat adtak ki. A földön található lakóhelyüket kötelesek voltak rendben, minden eszközt lezárva elhagyni, a számláló biztosok segítségével helyüket megkeresni, majd felvéve álomruháikat, és megkezdeni az alvást.
Ez várt Zalgowra, méghozzá a karóráján villogó piros fényből következtetve, egy órán belül. Zalgow a felemelte a karját, mellmagasságig, hogy Gawick jobban láthassa.
·         Hamarosan értem jönnek. Egy órám sincs. El akartam köszönni, meg el akartam mondani, hogy nagyon fogsz hiányozni. Meg persze a kártyacsatáink.
·         Köszönöm, Zalgow. Te, és Hora is hiányozni fogtok nekem. A tökösökről nem beszélve. – szólt Noël, megszorítva barátja karját.

Zalgow belekapaszkodott. Nagyon nehezen lélegzett.
·         Mi lesz veletek? Mit mondtak, mire számítsatok?
·         Nos, a nagyobb Argó kapuknál lesznek állomások, ahol kialakították a lakhelyünket. Elég szegényes, de sajnos az összes előállítható energiára szüksége van a Hüpnosz tartályoknak. A hengereket kis csoportokban kötötték egybe, így ha valamelyik energia-elosztó megsérül, akkor csak egyszerre ötvenen halnak meg.
·         Igen, ezt közölték velünk, persze csak a külső nyomásra. Akik először befeküdtek, erről nem tudtak. Ha tudják, akkor talán ébren akarnak maradni.

Noël bólintott.
·         Te mit választottál Zal?
·         Velem könnyű dolguk van. A családom már alszik, így megyek utánuk. Egy rendszeren leszek velük, tehát ha valami gikszer történik, sosem kelünk fel többé.
·         Borzalmas, hogy egy ilyen gép létrehozására volt lehetőségünk, de működő űrhajóra nem tellett a géniuszainktól.
·         Igen. – helyeselt Zalgow. – Vagy, ha már megépítették ezt a hatalmas föld alatti vackot, miért nem száz százalékig biztonságos?
·         Semmi sem biztos, Zal, csak a halál. – felelte Gawick keserűen.
·         Igaz. Igaz.

Az óra csipogni kezdett. Az altató személyzet hívta Zalgowot; ideje álomba hajtani a fejét. Hamarosan megérkezik egy könnyű homokfutó, hogy magával vigye, és félretegye, akár egy barackkompótos konzervet.
Alig néhány perce maradt. Az óra reagált a hívásra, és visszaküldte a megfelelő jeleket, így azonnal tudták, merre tartózkodik a tulajdonosa.
Zalgow a zsebébe nyúlt, előhúzott egy csomag bontatlan tawa-kártyát, és a kapuőr kezébe nyomta.
·         Ezt tedd el az unalmas estékre. Biztosan lesz belőlük bőven, legalábbis míg bele nem rázódtok. A személyes raktáradba vitettem még néhány szükséges holmit, remélem tetszeni fognak.

Átölelték egymást, miközben megérkezett a szürke homokfutó, tetején figyelemfelkeltő, villogó lámpákkal. Erős fényű, sárga-kék izzók, amik egyébként csöppet sem harmonizáltak egymással, de a célnak megfeleltek. Felhívták magukra a figyelmet, mágnesként vonzva a tekintetet.
A járművet izmos férfi vezette, valószínűleg egy másik Alektrüón lehetett. Ha jól okoskodott, akkor Noël biztosra vette, hogy fognak még találkozni.
Zalgow elköszönt, és beült a férfi mellé. Most látta meg Noël a vezető óráját. Egyenletes, zöld fénnyel pulzált. Helyesen tippelt.
Miközben a kis jármű kifarolt a kapuból, Noël ismét ráemelte tekintetét az égre. Szerette volna örökre emlékezetébe vésni, a nap képét. Ha minden igaz, hamarosan megjelennek a többiek is, akiknek a feladata megegyezett az övével. Már alig pár ember maradt hátra az altatófázis befejezéséig.
Várt és figyelt. Egyetlen napja maradt rá. A szél kellemesen borzolta a tarkóját. Illata édes volt, megtöltötte tüdejét. Odafent, mint ha a tél közeledne, madarak hosszú sora repkedett, látszatra kaotikus összevisszaságban. Emberi szem nem láthatott benne rendszert. Az állatok érezhettek valamit, és igyekeztek menekülni előle, mint egy földrengésnél, vagy szökőárnál, de nem volt hova, ezért tanácstalanul csapongtak.
Noël tökéletesen megértette őket. Amikor a tudósok, a föld minden tájáról, azonos teóriájukat feltárták, majd egyeztették, a tömeg ugyanígy reagált a hírre.
Káosz és hisztéria.
Zavargások megfékezésével telt egy rövid idő, majd miután hamar felmerült egy megoldás, a bolygó teljes lakossága a munkába vetette magát. A világhatalmak sem energiát, sem pénzt nem sajnáltak az Argó létrehozására. Rohamléptekkel kezdtek a föld alatti munkálatoknak, és az energiacsatolók előállításának. Szinte minden egyéb termelés ennek rendeltek alá. A szórakoztató ipar, mint olyan, megszűnt létezni többé. A sportolást felváltotta a földkitermelés. Az üzletközpontokat bezárták, így a vásárlási lázat örökre orvosolták, akár egy valódi hőemelkedést. Csak Hüpnosz-kabinokat építettek, semmi mást, leszámítva a hozzá kapcsolódó berendezéseket.
Az évek során fokozatosan kialakult az Argó végleges formája, amely rákos daganatként burjánzott a felszín alatt. Még a feneketlen Óceánok alá is jutott belőlük, ami nem csoda, hisz majd’ kilencmilliárd embernek kellett otthont adnia.
Mindenkinek jutott Hüpnosz. A betegeknek, ide értve, mind a mentális zavarokkal küszködő, mind a fizikai betegségben szenvedőket, az elítélteket, és az evolúciós fejlődésben visszamaradt bennszülötteknek is.
Az ő csoportjaik kerültek először álomba.
A rabokkal kezdték. Eleinte ellenálltak néhányan, de náluk erőszakot alkalmaztak. Voltak olyan elítéltek, akik annyira bizalmatlanul fogadták az álmot, hogy öngyilkosságot követtek el, vagy éppen lázadást szítottak. Esélyük sem lehetett.
A világhatalmak, úgy, mint Amerika, egyesült napkelet, és az európai unió, támogatva egymást, elérték, hogy az elmaradottabb népek kerüljenek utána a kabinokba. Olyan felügyelő szervezet alakult ki világszerte, amely nem ismerte a tréfát. Az egészségeseket rendelték a többiek felé. Kevesen tudták mi ennek az oka, ám kérdezősködni kevesen mertek.
A polgárok egy része zúgolódott, az alapvető emberi jogokra hivatkozva, de miután a sajtót teljesen felszámolták, ezek az esetek elég elszigeteltek lettek. Ha valakinek mégis erős lett a hangja, az illető rövid úton eltűnt.
A betegekkel könnyebben szót értettek. Drasztikus, de szükséges módszerek voltak ezek. Aki menni akart, azt azonnal vitték, aki ellenkezett, az vagy eltűnt, vagy egyszerűen likvidált.
Noël rengeteg befolyásos embert ismert, ezért voltak sejtései azokkal kapcsolatban, akik ellenkeztek. Pusmogtak innen-onnan, és arra a következtetésre jutott, hogy akik kardoskodtak az ébrenlét mellett, azokat az Argó legmélyére szállították, és ott erőszakkal álomba küldték.
Senki sem beszélt róla nyíltan, de jogállamokat átvette a diktatúra, egyfajta fordított változata. Erőszakkal akarták az embereket megvédeni. Megóvni a külső veszélytől, és a belső konfliktustól.
Noël mögött megzizzent a levegő. Nagyon halkan léptek mögé. Nem rémült meg, de minden eshetőségre készen, a kezét finoman az oldalfegyverére csúsztatta. Mikor megfordult, egy másik Alektrüónt látott maga mellett, a tudósok jellemző fekete csuhában. Hasonlított a papok reverendájára, kivéve a mellre vart öklömnyi sárga napkorongot. Akár egy zsidó kereszt, csak ez így, jóval a világháborúk után, elismerésnek számított, nem megbélyegzésnek. Büszkén is viselték mindazok, akik megkaphatták.
·         Maga is a naplementét szemléli, sorstársam? – tudakolta az újonnan jött férfi. Kellemes arcú, arányos testalkatú ember. Ha több száz évvel ezelőtt élne, gondolta Noël, biztosan szemüveget hord. A földön senki nem hordott szemüveget 2120 után. Akkorra lett kész Frenchin szemjavító gépe, amely forradalmasította a látáskorrekciót.

Noël nem válaszolt azonnal. Előbb végigmérte az alakot, majd a napkorong felé fordult.
·         Igen. Igyekszem emlékezetembe vésni, hogy örökké emlékezzem. Hogy haladnak az altatással? – kérdezte, mintegy mellékesen.
·         Ha nem lépnek fel nehézségek, és az utolsók ilyen iramban hajlandóak alávetni magukat az eljárásnak, mire lenyugszik a nap, készen leszünk. Utána bezárjuk a kapukat, mert a nap hiányában a levegő folyamatosan kihűl a bolygón, és lassan minden megfagy. A fotoszintézis megszűnik, így rövid időn belül elpusztulnak a fák. A fák pusztulását követi az ózonpajzs sérülése, és a zöld hiányában leáll az oxigéntermelés. Csak az Argó működni, a föld kérge alatt, de a létfenntartó eszközeinek hiányossága miatt, még idelent is jóval fagypont alá esik majd a hőmérséklet.
·         Mind meghalunk. – jelentette ki Noël határozottan. – Mi előbb, akik alszanak, később.

A tudós a fejét rázta. Szemlátomást nem osztotta a társa véleményét.
·         Nem hiszem. Nem valószínű persze, hogy azonnal jobb lesz minden, de precízen kiszámították az összes adatot. Van esélyünk.
·         Komolyan ezt gondolja?
·         Igen. – érkezett a határozott válasz. – Ne feledje, eltértünk a pályánktól. Olyan, mintha a föld, új otthont keresne. Erre senki sem számított, egyszerűen így történt. A nap elpusztulása után, valamennyi égitest, amely szimbiózisban élt vele, új irányt vett fel. Egyesek szerint keresik a helyüket.

Noël nem hitt ezekben a tudósok által gerjesztett mesékben. Ő nem hitt az ilyen találgatásokban. Még abban sem érezte magát biztosnak, hogy a föld megfagy, néhány röpke nap alatt. Ha jobban belegondolt, nem hitt az egész mormota effektusban, és mint hitetlen, eretneknek számított. Nem értette, miért esett annyi más bizakodó ember között, éppen rá a választás, hogy őrködjön, a többiek felett.
·         Ez nekem nagyon idegen.

A tudós, akinek jelvényén a Craur Bekko 2 név állt, mosolygott.
·         Meg kell, valljam önnek, miután hosszabb ideig össze leszünk zárva, hogy senki sem tudja az igazságot. Csupán elméleti síkon játszottunk el a gondolattal, hogy körül-belül mire is számítsunk. Ha engem kérdez, akkor szép lassan megfagyunk, és meghalunk. A Hüpnosz-kabinok szép lassan felemésztik egymást, és végül még hírmondónk sem marad. Szerintem, mindannyian halálra vagyunk ítélve.

A Craur névre hallgató férfi még mindig mosolyogva kilépett a kapun, és előre lépett néhány apró lépést. Letérdelt, és belemarkolt a földbe.
Gawick némán figyelte egy ideig, majd megkérdezte, ami piszkálta a csőrét.
·         Hogy értette, hogy a Hüpnosz-kabinok felemésztik egymást. Tudtommal a földön felállított szélfogók gyűjtik össze az energiát, és az tartja őket életben. Vagy az egész csak egy humbug?

Craur felpillantott rá. Orrához emelte a felmarkolt fekete homokot, és beleszippantott a tenyerébe, akár egy indián nyomkövető.
·         Akik kitalálták ezt az egészet, értek itt az Argóra, és annak bonyolult mechanizmusára, tökéletes megoldást kerestek. Egyfajta perpetuum mobile-t. Sajnos, néha bár közel került az ember hozzá, hogy megalkossa, eddig nem mutattunk fel biztos eredményeket. Az Argónak kevés energiát biztosít a földön felállított, mintegy félmilliárd szélmalom.
·         Ezt nem értem. Akkor, hogyan mehettek bele az emberek ebbe az őrült tervbe. Hogy adhatták áldásukat erre a nyilvánvalóan kudarcra ítélt vállalkozásra?

Craur felállt, leporolta a kezeit, és hosszas gondolkozás után válaszolt csak.
·         Jó kérdés. Emlékszik a Titanicra?

Noël a fejét rázta.
·         Régi história. A hajótársaságok, úgy az 1900-as évek elején, egymással versengtek. Egy konszern felépítette az egyik legnagyobb luxushajót, amit addig még ember nem látott. Persze az óta sokkal szebb, és nagyobb hajókat készítettünk, de akkor, a Titanic, tényleg ritkaságnak minősült. A hajó kifutott, és első utján el is süllyedt. A hajón sokkal kevesebb mentőcsónakot helyeztek el, mint amennyire szükség lett volna. Kevesen élték túl a katasztrófát.
·         Mire akar kilyukadni?
·         Az Argó, bizonyos szempontból olyan, mint a Titanic. Készítői hibátlannak vélik, és kevesebb szélmalmot telepítettek a földön, mit ahányra igényt tartana az Argó.
·         De, akkor mi fog történni? Mind meghalnak?

Craur a másik arcát fürkészte. Szemlátomást lett volna mondani valója, csak nem tudta, elárulhatja-e, azt, amit ő már tudott. Visszasétált Noël mellé, sőt, kicsit tovább is. Belesett a kapun, fültanú után kutatva. Senkit sem látott a keskeny folyosón.
·         Amit most elárulok, előbb-utóbb biztosan kiszivárog majd, ezért nem titkolódzom. Az Argó négyfázisú, ezt nyilván tudja?

Gawick bólintott.
·         Az első kettőben az elítéltek alszanak, a betegek és a bennszülöttek. Nos, ők feláldozhatóak, ezért ha nem elég az energia, akkor az Argó, kiszívja belőlük.
·         Úgy érti, mint egy velős csontból a velőt?
·         Igen, mint egy pók, a hálójába gabalyodott rovarból az életet.
·         Ezt, hogyan engedhették?

Craur széttárta a kezét. Mindenbe őt sem avathatták be.
·         Ki tudja? Talán azért, mert az elnökök, és családjai tovább élnek. A fontosabb emberek, művészek, és a koponyák a negyedik fázisba kerültek. A harmadikba pedig az egyszerű középréteg. Ha a szélmalmok által létrehozott energia kevésnek bizonyul, az Argó az alvó emberekből vesz el valamennyit. A testük energiáit hasznosítja.
·         Ez gyilkosság.
·         Igen, az!

Noël teljesen kétségbeesett. Jobban járt volna, ha semmit sem tud. Persze, ezek lehettek feltételezések is, de ez egy tudóstól eredtek, és ha csak kis százalékban tartalmazták is az igazságot, akkor is komor képet festettek előre.
Noël küzdött magával, mert egyik fele a feladatot akarta végrehajtani, a másik, a rendőr, pedig tenni akart volna, a bűn ellen. Mert bűnnek fogta fel az Argót, semmi másnak.
·         Ez nem helyes! – szólt csalódottan.
·         Nem helyes, persze. Tudjuk, de élni akarunk. Az ember nem akar kihalni. Egy rokonom az első fázisba került, egy csomó másik pedig a kettesbe. Gondolja, nem sajnálom őket? Gondolja, nem dolgozik bennem a tehetetlen harag? Azért vannak maguk itt, hogy megakadályozzák, hogy akik ébren vannak, beavatkozhassanak a gép működésébe.
·         Nekem erről nem szóltak, sem a tesztek alatt, sem az eligazításokon. Sőt, az alkalmazási anyagomban sem tesznek erről említést.
·         De viszont a munkakörében benne áll, hogy védenie kell a készüléket, és ha jól sejtem, hozzátartozói sincsenek.
·         Jól sejti. Csak egy határozott feladatom van. A kiszolgáló személyzetet kordában tartani.
·         Ez így helyes. Tőlem sem kell tartania, és még sok másik társunktól sem. De, nyílván, lesznek lázadók, akik arra éreznek majd késztetést, hogy tönkretegyék a negyedik fázist, vagy esetleg az egész rendszert. Őket kell megfékezni.

Noël a szemébe nézett.
·         Tud olyanról, aki veszélyes lehet?
·         Nem. Jelenleg nem.
·         Rendben. Ha gyanúsat észlel, keressen meg. Lesznek biztosan morális kérdéseim, meg technikaiak is, de pillanatnyilag túl sok minden kavarog az agyamban.
·         Tökéletesen megértem önt…
·         Noël Gawick.
·         Az én nevem pedig, Craur Bekko, a második. Az első, a második fázisban szunnyad, és valószínűleg haldoklik. Rák. Az Argó biztosan felhasználja majd a működéséhez.
·         És ez nem zavarja?
·         Egy csöppet sem. Nekünk az a dolgunk, hogy túléljünk. Ha valami kérdése van, hívjon a telekomon. Megkeresem. Bekkot keresse.
·         Rendben. – felelt, és kezet nyújtott.

A tudós elsétált, és bentről emberek kezdtek a fényre özönleni. Alektrüónok, akik egy utolsó pillantást vettettek a haldokló napra. Noël megosztotta figyelmét a nap, és köztük. Az arcokat kutatta, lehetséges ellenség után. Bekko beszélgetése, kissé paranoiássá tette.
Egy csinos lány állt mellé, szőke hajjal, és álom testtel. Karjával a férfinek nyomódott. Minden tekintetben tökéletes példány.
Noël közömbösen rápillantott, majd kicsit arrébb húzódott. A lány mosolya, mely kicsit erőltetettnek tűnt, úgy hervadt el, mint egy szál virág, ősszel, lombhullás közben.
Noël már nem a napot nézte. A földet bámulta a cipője orra előtt.
Mindaz, amiben hitt, madárként röppent tova. Az ingatag vár, melyet a hinni akarás buborékjaiból rakott össze, már szétpukkadt, és nyálkás nyomot hagyott a gondolatain.
Az illúzió, melynek hamis páncélja mögé bújt, súlyával a földbe döngölte.
Belerúgott a porba, és visszasétált az Argóba.
A bejárattól egy órányira várta a szobája, a személyes holmijaival, és egy töltött revolverrel az ágya alatt.
A markolatot akarta a kezében érezni.
A markolatot a kezében, és az olajos, fémcsövet a szájában.