2014. április 8., kedd

Blog: Megjártuk a Madridot

Ott is voltunk. Pipa! (nem olyan...)

Egyik hajnalban Cic kitalálta, hogy nézzünk át a Madridba, mert a Szabó Mariann ott fog karaoke műsort vezetni. Mivel csipázom a Mariannt és karaokezni is szeretek, részemről oké volt. Rávettem még az öcsémet, Stefit és Milánt, hogy kövessenek minket, mert többen nagyobb a móka és sörözhetünk egyet.
Amit nem tudtam/tudtunk, hogy a Madrid, egy viszonylag kicsi, lagymatag látogatottságú melegbár. Cicnek ugyan volt korábban egy Freud-i elszólása, ám később megnyugtatott, hogy ilyen irányú információ nem kering a neten a helyről. Vagy nem feltűnően.

Kalandra fel!

Cic átvitt minket, leparkoltunk a helyhez közel és mehet a menet. Lassan bandukoltunk és az üzlet előtt kisebb népcsoport álldogált, cigarettázott. Közéjük sétáltunk, közben azon tanakodtunk, hogy ki menjen be előbb: Cic, aki ismerőshöz jön és ismerik, vagy valamelyik kanegér. Sokat dobott az egész szituáción, amikor Milán viszonylag hangosan megjegyezte, rám célozva, hogy: - Menj te előre, úgyis te vagy a férfi!

Hozzáteszem, nem látok túl jól, de egyik másik srác, aki az üzlet előtt állt, nem nélkülözött némi női nemi jelleget. Konkrétan az egyik borostásan, szembe fésült hosszú hajjal, kihúzott szempillákkal támasztotta a falat. Kezdtem gyanakodni.

Odabent láttam pár nőt, ami kicsit megnyugtatott. A pulthoz tömörültünk és rendeltem sört, limonádét. Mikor fizettem volna, sikeresen leejtettem a pénzt, ami elegánsan a lábam elé esett. Le kellett hajolnom. Egy melegbárban... A pénz hirtelen úgy tűnt, összeállt egy apró, illatos szappan formába én pedig a tusoló falánál hajlongok. Sose esett még ennyire nehezemre felvenni valamit a földről.

Az elrendezés, bútorzat más volt, de valahol ott ültünk.
A lányokról kiderült, hogy nagyon kevesen vannak és amelyik van, az partnerrel. Reményeink szertefoszlottak: Itt nem fogunk csajozni. Igaz, mást sem.
Leültünk a terem egyik szélét uraló fekete asztalhoz. Milán jó érzékkel rögtön háttal a helységnek, Stefi féloldalasan, Cic és én szemben ülve. Engem nem izgatott az egész, mert tudtam, hogy szarul látok.
Azért Milán kínos vigyorgását észrevettem.
- Láttad azt?
- Mit?
- Balra...
- Neked vagy nekem? (De már tudtam, mire céloz. Két srác szájra puszikázott egy díványon. A söröm furcsán forgott a gyomromban)
- Látom... - és elfordultam. Nem nagyon volt hová.
Cic jól érezte magát. Szopogatta a limcsit, beszélgetett a Mariannal. Mi csendben ültünk, magunk elé bámulva. Milán elém dobott egy magazint. A borítót böngésztem.
- Na, a héten akciós a sör és a Gin & Tonic.
Milán vigyorgott. Kelletlenül.
- Lapozz bele.
Lapoztam. Első oldalon valami választási hirdetés szerű kép. Két férfi mosolyogva áll, egymáshoz közel. Túl közel Indokolatlanul közel. Gyorsan lapoztam. Harmadik oldal, hatalmas betűk: A TRANSZSZEXUÁLIS... Gyorsan becsuktam.
Gondoltam, ha itt vagyunk, énekelni kellene. Smici Karaoke gyűjteményére emlékeztető (mert kérem eddig csak azt ismertem és elég szép mennyiségű gyűjtés!) Song Bird lista az asztalon hevert. Vastag, mint egy telefonkönyv. Kb. ennyit láttam belőle a sötétben. Belenézek... Ahogy megemeltem, alatta láthatóvá vált egy Men's magazin, de lehet, hogy ebben szintén tévedek... Pasik Conan a barbár formációban. Nagyon gyorsan visszatettem a karaokes könyvet, gondosan, hogy rendesen letakarja az alatta bujkáló magazint.
Itt sem fogok énekelni...
A Disney féle "Let it go" eleve szóba sem jöhet a "And it looks like I’m the queen." sora miatt.
Pina Turner remekműve a "Goldenballs" szintén kiesett.
Enyhén éreztem a csuri veszélyt, ám a vécére elmenni nem akaródzott. Együtt sem. Annyi rémhírbe botlottam a neten, falba vájt lyukakról, amelyeken átdugnak olyasmit, ami már nekem van. (Valamelyik horrorra akadva epizódban láthattad ezt)
Ki kéne menni cigizni. Nem a cigi miatt, hanem, hogy kint legyek. És nem belefutni senkibe, aki ismer, amíg megyek kifelé...
Kint félreálltam a bejárattól. Vagy tíz méterre. Még így is ciki volt. Mi van, ha itt futok össze egy ismerőssel? Vagy, uram boccsá', odabent? Mindkettőnknek égő lenne. Vagy ha legközelebb látna akibe belebotlom, esetleg cinkosan rám kacsint? Hú, de nem megyek többet Madridba...!
Stefi szintén kijött a friss levegőre. Arcszíne a szokottnál sápadtabban fénylett.
- Rosszul vagyok. Csak arra tudok gondolni, hogy ki ihatott a korsóból előttem. Jézus!
- Nos, ha a Patkóban lennénk és egy csaj után iszol, aki leszopta a barátját, ugyanott vagy. Bármit csinálsz, a korsóból ihat olyan, akinek előtte fasz volt a szájában.
- Jézus!
Visszamentünk, mert ideje volt összeszedni a többieket, hogy menjünk máshová. Alig fél órája voltunk itt és tökéletesen elégnek éreztük.
Odabent Cic énekelt, Milán pedig az egyik középre húzott asztalon táncolt, félmeztelenül. Valamikor, amíg kint voltunk, ledobta a felsőjét és igyekezett jól éreznie magát. Megfertőzte a hangulat.
- Bammeg, Milán, gyere le!
- Ne már, itt szeretnek!
Mint egy rossz horrorfilmben. Mi van ezzel?

Az asztalunk mellett állt a csócsó, hatalmas, fallikus botokkal. Csoda, hogy senki sem "játszott" rajta.

(Szerencsére nem ez történt.)
Visszamentünk, mert ideje volt összeszedni a többieket, hogy menjünk máshová. Cic Mariannal dumált, Milán pedig apró gombóccá gömbölyödve várta, hogy visszatérjünk.
- Cic, menjünk!
- Jó, csak elköszönök a Marianntól.
- Kint megvárunk!
És mereven előre nézve, libasorban kivonultunk a szabadba. Az üzlettől most gondosan, húsz méterre sétáltunk el. Láttuk, ahogyan egy pár kijön és felénk közeledik. A lánynak volt a szülinapja. A srác a barátja, számunkra hallhatóan panaszkodott: - Atyaég, de nagyon meleg volt ez a hely! Rendesen a hideg ráz...
Mosolyognom kellett. Jó tudni, hogy nem csak én vagyok ennyire járatlan a melegbárokat illetően.
És ez még egy nyugis hely volt, nőnek öltözött, transzi cicák nélkül.
Cic kiért végre.
Ő élvezte.
Mi meg köszönjük Cic!