2014. augusztus 31., vasárnap

Tarkó-pacsi - Donkey Punch (2008)

Tarkó-pacsi - Donkey Punch (2008)


Rendezte: Oliver Blackburn


Ó, már megint sikerült belenyúlnom - köszönet érte kedvenc filmes oldalamnak a trashbmoviehorrorbloodydeathgoremassacre-nek!
Napi rendszerességgel nézek fel ide, mert hol minőségi, hol mennyiségi néznivalót találok itt. Néha belenyúlok, mint most is, egy jó történetbe.

A "donkey Punch" (magyarításom röhejes, de kb. megfelel a lényegnek) egy szex közben elkövetett kisebb testi "fenyítés". A hölgyet hátulról abajgatjuk, majd amikor már fent vagyunk a csúcson, a nyakszirtre csapunk egy kedveset, amitől partnernőnk backdoor-ja heves rángásba kezd és mi ennek nagyon örülünk.
Nos, sejtésem szerint, aki ezt a módszert kitalálta, nem nagyon tisztelte a nőket, vagy a forgatókönyv agyszüleménye egy átfüvezett forgatási meeting-en. Megkockáztatom, hogy a magyar nők vannak annyira emancipancik, hogy hasonló akció esetén egy emberes visszakézből indított sallerral honorálnák szexuális kísérletünket. Megérdemelnénk.

- Most komoly? Én vetkőzöm először és én is halok meg???

Három angol csajszi világ körüli turnén nyomja. Belebotlanak néhány hasonszőrű hapsiba, akik feldobják a vakációt egy kis hajókázással, nem kevés droggal és annak lehetőségével, hogy később a csajok a tükörbe nézve köphessenek egyet; hiszen a nagy bulizás hamarosan meztelen orgiába fullad, kamerával, izzadtságszaggal.

Már Murphy is megmondta: ami elszaródhat, el is szaródik. A társaság egyik tagja, Bluey (Tom Burke) még az ismerkedős fázisban, frivol történetmesélgetések közben feldobta a tarkó-pacsit, mint lehetséges biológiai kísérletet, ám akkor a bagázs csak röhögött a sztorin. A nagy kefélés közben azonban az egyik fiú - kis ráhatással - alkalmazza a társaság egyetlen igazi szőke nőjén a kínai akkupunktúrás pont ököllel való izgatását, amelynek hatására a szöszi nyaka nyeklik-nyaklik és a bulinak vége.
A szereplők egymásra mutogatnak, hiszen ki vállalná be szívesen, hogy gyilkosságban bűnrészes? Ahogy megszokhattuk a hasonló tematikájú filmektől, innentől kezdve a paranoia és erőszak folyamatosan kúszik a képzeletbeli barométer csúcsáig, míg végül elszabadul a pokol.

- Ha ide jössz, én odabaszok!

A lányok félnek persze, hiszen a fiúk a holttest éltüntetése mellett voksolnak. Szöszi mehet szirén üzemmódba, abroszba csavarva a mély vízbe, oszt jól van. Ezzel persze nincs megoldva az ügy, hiszen van fél tucat szemtanúnk, meg lelkiismeret is, elvileg.
A bulifilm drámából pedig átvált horrorba.

Színészeink lehetnének kicsit erősebbek. Jó érzékkel a legkevésbé kifinomult színészi játékkal rendelkező hölgyet pont addig tartják játékban, ameddig a kamera szükségét érzi. A szöszi teste rendben volt, a mimika már hiányos, lehet szépen kiírni a filmből. A többiek valahol az erős közepes tájékán nyomulnak. Az összhatás rendben van. Sajnos, viszont elég egyszer nézős. Spanyolország meg ettől függetlenül vonzó turistalátványosság...

- A bulinak lőttek!

60%

Enyhén "Ronda ügy - Very Bad Thing" (1998) utánérzés, csak egy helyszínnel.

2014. augusztus 26., kedd

63 éves korában meghalt Robin Williams!

Nanu-nanu... mondta Mork.
Carpe Diem! - mondta John Keating!
Te voltál az a szép gondolat! - szólt Peter Banning

63 éves korában - feltételezhetően fulladás következtében, elhunyt a világhírű humorista és színész, Robin Williams.
Tíz kedvenc filmjével búcsúzom tőle:

Négy éven keresztül, 1978-tól, 1982 ig volt adásban Mork és Mindy. Mork egy idegen bolygóról jött a földre, míg Mindy pedig egy amerikai fiatal nő volt. Mork, egy kisgyermek lelkesedésével vetette bele magát a világ dolgaiba és Mindy segített neki eligazodni a számára fura dolgok között. A sorozatot nálunk is bemutatták és a korábbi Stand-up-os fiatalembert megismerte a szakma.


A többit láthatod a videóban:





Godzilla - Godzilla (2014)

Godzilla - Godzilla (2014)


Rendezte: Gareth Edwards

Te most viccelsz velem?
Ennél még a Matthew Broderick féle szentimentális múltidézés is izgalmasabb volt. Komolyan! És ez a kijelentés szerintem nem nekem ciki.

A Godzilla filmek semmi másról nem szólnak, mint a gyermekkori rombolásvágy felnőttkorba manifesztálásról. Amikor kicsik voltunk, volt lego-nk, fakockánk, homokozónk. Néha építettünk hatalmas várakat - képzeletünkben legalábbis annak tűntek - és miután benépesítettük őket láthatatlan emberekkel, jöhetett a pusztító erejű cunami, földrengés vagy óriás szörny. Már akkor ilyesmiket játszottunk, amikor még az 1954 óta japánból importált Gojira mozikról nem is volt tudomásunk. Kis kezünk izgatott gyönyörrel pusztította le mindazt, amit korábban felépítettünk és akkor az nekünk tetszett.
Közben azért felnőttünk és úgy gondolom, egy két órás film nem lesz számomra csupán azért izgalmas és tartalmas szórakozás, mert a játékidő nagy részében CGI városokat, épületeket rombolnak a földig.
Pedig sajnos Edwards filmje a trailerben talán többet ígér, ám sajnos, keveset vált be ebből. Gareth Edwards elkészített egy low budget szörnyes sci-fit, ami sikeres volt a "kertek alatt". Lehetőséget kapott egy nagyobb projekt-re. Nem élt vele. Ezt már egyszer megcsinálta, kevesebből...

Az indulás unásig ismert katasztrófafilmes klisé. A kis átlag család tök jól elvan, épp készülnek egy ünnepségre, amikor beüt a mennykő. A szülők veszélyes iparban húzzák az igát. Mi sem természetesebb, mint, hogy egyikük még az első tíz percben elhalálozik, hogy a drámaiságot és a későbbi érzelmi kavarodást legyen mivel magyarázni. Anyu, akit nem mellesleg egyik kedvencem, a francia Juliette Binoche alakít, rosszkor van rossz helyen. Atomvihar, kénkő és pokol. Apu, a Breaking Bad című kultsorozat főszereplője, Bryan Cranston hirtelen özvegy lesz, akinek egyedül kell nevelnie a fiát. Nem tudjuk meg, hogyan birkóznak meg a traumával, mert ugrunk tizenpár évet az időben. A kisfiú felnőtt, katona lett, saját családdal, ami nem funkcionál túl jól.
Apa pedig kicsit visszavonult a világtól, hogy azután annál nagyobb elánnal ugorjon az események közepébe, amikor hasonló baleset történik, mint amiben anyuci meghalt. Kiderül, hogy a baleset csupán megágyazott két hatalmas őslény(?) érkezésének, akik képesek kiütni az elektromosságot és rádióaktív sugárzással szeretik megszívni magukat.
Mindeközben persze rombolják a várost, hullanak a statiszták - vigyáznak, hogy sok borzalmat azért ne lássunk - a katonaság pedig beindul, ahogy ilyenkor szokott. Egyetlen fegyver, amiben látják a szörny kérdés megoldását, nem fogod kitalálni, fordítva fog elsülni! Már nem azért kell izgulni, hogy vajon sikeresen likvidálják-e a szörnyeket, hanem azon, hogy mennyi lesz a polgári áldozat.


Ha nem volt eddig elég a leomló épületekből, mellékesen megjelenik a film sztárja is, a Godzilla. Akit alig látsz, mert szisztematikusan csak akkor hajlandó szerepelni, ha vagy minden úszik a füstben és/vagy ködben, vagy ha este/éjszaka van. És ebben a városban nincs ám telihold. Fény meg ugye azért nincs, mert a két Moto-szörny kioltja az elektromosságot. A kurva anyjukat! (Ez nem az a film, amit egy percig élvezni lehet kalóz másolatú, mozis verzióban: Kérjük vegye meg a film eredeti lemezét és támogassa a hollywoodi filmipart! Köszönjük!)

Bryan Cranston kapott húsz perc játékidőt. Többet érdemelt volna. Mind a színész, mind a karakter.

A karakterek kihasználtsága konvergál a nullához. Nem túlzok.
Ken Watanabe egy álmodozó szemű, tátott szájú szörnykutató szerű professzor, akit a katonaság azért tart, hogy ha valami mozgást látnak a szörnyek körül, legyen kit megkérdezni, vajon mi történik. Professzorunk, akinek elvileg semmilyen előképe nincs ezekről a roppant méretű szörnyekről, pedig bőszen osztogatja okosságait, amik valahogy mindég betalálnak.

A felnőtt kisfiú, aki történetesen bomba specialista lett időközben - és ezen képességét még csak nem is tudja később kamatoztatni, mert... - a Ha/ver-ből megismert Aaron Taylor-Johnson játssza. Ugyanúgy. Végig. Egyetlen, egyenletes szúrós nézéssel, majdnem végig ugyanazzal a merev grimasszal, mint aki épp felszívta magát egy torta elfújásához. Vagy fingana, de sok csinos csaj állta körbe autógrammért, ezért ciki lenne kiereszteni a galambot.

Elizabeth Olsen szerepköre ennyiben merül ki.

A forgatókönyvet egyértelműen egy kezdő író gányolta össze. Max Borenstein nem ért a feszültségteremtéshez. Annyit még ő is tud, hogy veszélyes szituációba gyerekeket dobni az eléggé felfokozza a néző adrenalin szintjét. Ennek érdekében több látványos és veszélyes szituációban megjelennek gyerekek. Hol a főszereplőnk kisfia, hol egy vágott szemű kisfiú, hol egy mesztic forma kislány. A lényeg, hogy legyen rombolás és ennek közepén egy gyerek. Csak ez kurva kevés.

A kis feleség, Elizabeth Olsen kálváriája szintén kimerül annyiban, hogy míg körülötte omlanak a házak, addig ő riadt szemmel bóklászik épületből az utcára, utcáról a házba.
Mennyivel elegánsabb volt az 1998-as Godzilla kamerása, Hank Azaria, aki miután a hatalmas dög átsétál felette, önkéntelenül világgá üvölti szerencséjét, hogy még él. Abban a pár másodpercben többet tudunk meg a figuráról, mint fiatal anyuról az egész filmben. Szégyen.

Aaron Taylor-Johnson nagyjából ezzel a szigorú fizimiskával akciózza végig a filmet.

Sokat elárul számomra egy filmről, ha nem vagyok képes elsőre, egy ültemben végignézni. Ezt többszöri nekifutás után sikerült, mert nem kötött le. Nagyon nem. A szürke szűrű, amit szinte végig használnak a filmben, simán álomba ringatott. Olyan eső alatti hangulatot árasztott, ami miatt nekem aludnom kell picit. Ami meg ahhoz elég, hogy ne lássam a filmet.
Mikor végre végig néztem, végig éreztem, hogy ez nekem nem tetszik, unalmas.
A szereplőkről alig tudok meg valamit. Nincsenek benne karaktererősítő pillanatok.
Annyit megtudtam, hogy a fiatal apuka kisfiának sasszeme van. A végén kiszúrja az anyját egy stadionban, már vagy 100 méterről, miközben a vágásokból látszik, hogy azért az nem lehetett kis munka. Kis X-men...

A katonai vezető semmilyen alakját pedig kiosztották egy másik nagy kedvencemnek, David Strathairn-nek. Strathairn kiváló színész, de a nem megírt figurával ő sem nagyon tud mit kezdeni. Felmondja a szövegét és annyi. Egy gesztust nem tesz hozzá, hogy közelebb hozza a nézőhöz a szereplőt.
A hadsereg pedig tökéletesen inkompetens. Egyetlen lépésük nincs, amivel véget vethetnének a pusztításnak. Ezt a forgatókönyv meghagyja a szörnyeknek. Kb. 10 percben.


Rég csalódtam már ilyen agyon hype-olt filmben.
Ha jól akarsz szórakozni, ajánlom a 98-as változatot, amely bár sokkal korábban készült, semmivel sem rosszabb, még látványilag sem.
Az új Godzilla egyedül csak trükk vonalon képes megállni a helyét, ami viszont 2014-ben már nem számít(hat) dicsőségnek.

30%, ha az összképet nézem.
70%, ha csak a rombolást - és szörnyeket - nézzük.

2014. augusztus 24., vasárnap

Volt - Bolt (2008)

Volt - Bolt (2008)

Rendezte: Byron Howard, Chris Williams







Ahogy öregszem, egyre kevésbé tudnak elszórakoztatni az animációs filmek. Vagy a történet unalmas, esetleg bárgyú számomra, vagy a karakterek nem szimpatikusak.
A Volt esetében azonban nagyjából minden telitalálat. A magyar címválasztás egészen ötletes. Csavar vagy villám helyett a feszültség mértékegysége lett a cím: Volt.
Feszültség pedig akad bőven ebben a buddy and road movie-ban.












Volt (John Travolta) kutya sorozatsztár, aki egy Penny (Miley Cyrus) nevű kislánnyal az oldalán kerül James Bond-ot megszégyenítő kalandokba. Penny-t állandóan el akarják rabolni, hogy tudós édesapját így zsarolja a gonosz zöldszemű lator. Az apuka már be van zsákolva, de a kislány folyton kicsúszik pribékjeinek elektromos karmaiból, mert mellette üget hűséges és gén manipulált kutyusa, aki kiharapja vagy kiugatja szorult helyzetéből. A film épp aktuális kalandjukkal indít. Látványos üldözés után Volt szuper ugatása ártalmatlanná teszi a zord ellenséges hadsereget.
Csakhogy kilóg a lóláb, mert belóg egy mikrofon...
Mert Volt egy színész kutya, Penny pedig színésznő.
Penny ezzel tökéletesen tisztában van, míg kutyusa - hála a speciális effektes brigádnak és a jó rendezésnek - elhiszi, hogy amit a kamera előtt produkál, arra valójában is képes. (Apró logikai baki, hogy a film akció jelenetét elvileg egyben vették fel, hogy beszippantsa a nézőt az akció és látvány, de ne felejtsük el, hogy az ilyen bonyolult jelenetsorokat a valóságban részletenként rögzítik, aprólékos munkával, azzal Volt kutyusnak tudnia kellene, hogy az egész miskulancia csupán színház. Ám hunyjunk szemet ez felett.)

Volt és Penny kalandjait eleinte zabálta a közönség, mára kissé megcsappant az érdeklődés. Ráadásul, a sorozat egyik gonosz macska szereplője a kutyával ellentétben tisztában van azzal, hogy milyen fonák a helyzetük és ezt kihasználva, belehajszolja a kutyust egy kis balhéba, melynek következtében Volt nagyon messzire kerül a stúdió falaitól, beleértve filmbeli gazdiját, Penny-t is és a lehetséges folytatás forgatásáról is hiányzik.
Penny menedzsere persze ütné a vasat, amíg meleg. Számára egyik kutya olyan, mint a másik, érzelmileg nem kötődik a négylábúhoz. Egyedül a pénz és csillogás motiválja. Penny viszont szomorkodik, hogy kis kedvence kámforrá vált. A show-nak viszont muszáj folytatódnia, ezért előkerül egy kutya dublőr és lehet szépen rágyúrni a következő, grandiózus epizódra.

Cicus igazi kis vándorcica, azután csak kiderül, mi terheli lelkét.

Volt közben Amerika távoli szegletében találja magát, ahol félreértések miatt magával ragad egy girhes cicust, mert szerinte ő vissza tudja juttatni Penny-hez. Ez részben igaz, hiszen Cicus (Susie Essman) Volt-tal ellentétben a földön jár, tudja mitől döglik a légy és bár nem érzi magát kutyául, képes Volt-ot kutyává tenni. Igazi kis kedvenccé, nem holmi talmi sorozat sztárrá. Erre szükség lesz a hosszú barangolás alatt, hiszen Volt kezdetben a filmben használt trükkjeihez folyamodna, hogy szorult helyzeteiből - mert lesz pár - kiszabadítsa magát. Szerencséjükre hozzájuk csapódik egy aranyhörcsög, aki viszont a filmsorozat első számú rajongója. (Hörcsögök között) T-Rex (Mark Walton) igazi Volt guru. Ismeri a sorozat valamennyi részét, tudja, mit kell tenni. Épp csak az a gond, hogy T-rex annyira beleéli magát a sorozatba, hogy bár tévén keresztül követi az eseményeket, legalább annyira hisz bennük, mint a főszereplő kutya.
Ha nincs a Cicus, talán a két sorozatfüggő karakter sosem érne célba.
Viszont hárman szépen kiegészítik egymást és ahogyan végig utaznak a hatalmas országban, minden a helyére kerül. Volt pl. lassan megérti, mi a való élet, mire képes és mire nem.
A cél ettől függetlenül: visszaérni Penny-hez, hisz ha nem is valódi az, ami velük történik általában a filmben belül, attól még a kislány is és a kutyus is úgy gondolja, hogy ők összetartoznak.

- Volt, addig ugatsz, amíg berekedsz, mert én le nem megyek innen!!!

A film már az indítással levett a lábáról. Az első 5 perc látványos és ötletes. Azután meg - vége csapó!
Hoppá. Meglepődtem. (Első megtekintésnél, persze.) Szeretem a film a filmben koncepciókat.
Kicsit talán a járművekről leesést sokalltam, de amúgy a történet rendben van, a figurák fejlődnek.
A lezárás kissé esetlen, többet vártam Volt végső "megmérettetésétől". Ettől függetlenül is jól szórakoztam a mesén, ami nálam már nagy szó, hiszen benne vagyok a negyvenben.

- Gyerünk Cicus, nem olyan nagy távolság ez... láttad a térképen is csak néhány mancsnyi!

70%

Figyeld:
- A felütés roppant erős
- Volt szembesülései, amikor a "képességei" cserben hagyják
- Cicus megtanítja főhősünket kutyának lenni.

2014. augusztus 21., csütörtök

Lesújtó forróság - Heatstroke (2013)

Lesújtó forróság - Heatstroke (2013)


Rendezte: Evelyn Purcell

A poszter látványos, de Dorff, mint fegyveres
akciósztár, kurvára nincs jelen!




Szerintem, ez úgy nézett ki, hogy:
- Mr. Dorff, épp egy Afrikában játszódó akciófilmet készítünk elő és arra gondoltunk, hogy...
- Egy milla.
- Hát, annyit nem engedélyez a büdzsénk.
- Mennyit engedélyez?
- Kb. 100.000 dollárt...
- Nos, ennyiért maximum 20 percet vagyok hajlandó egy filmben szerepelni.
- Az nekünk pont elég!
- Mi van?








Paul (Stephen Dorff), hiéna kutató. Illetve nem a hiénákat kutatja fel, mert azok szabadon kórincálnak, hanem megfigyeli őket, természetes közegükben. Azután csupa olyan áltudományos dumát terít elénk és filmbeli lánya elé, amit még az a néző is ismer, akinek előtanulmánya ezidáig az Oroszlánkirály című rajzfilm volt. Hát kösz.

Paul nem minta apuka, hisz vagy az asszisztensét döngeti szabad idejében, vagy Afrikában dekkol, valahol a halál tökén. De keményen nyomja, mert egyedül kutatgat, vagy az asszisztensével, mindenféle rabszolga teherhordó kiegészítők nélkül. Kiépít magának néhány sátrat, fél napot henyéli, a másik felében meg kiautózik a még nagyobb halál tökére - mintha még lenne messzebb - és látcsővel, kamerával figyeli a hiénákat, hogy azután megfigyeléseit, - melyet mi magunk már összeszedhetünk akár két fél órás National Geográfus epizódból - leírja és különféle tanítási intézményekben terjessze.
Mellette Paul elég szar apa, így lányát többször nézi webkamerán keresztül, mint a vacsoraasztalnál. Pedig gáz van, hiszen Josie (Maisie Williams) tizenpár éves kamasz, akit a suli kevésbé, a drogos piálás annál inkább érdekel. Anyu rá is parázik a kölyökre és kitalálja, hogy Paul apu és Josie kis dög nyara akkor lesz személyiségfejlődésben a legerősebb, ha a nyarat együtt töltik. Afrikában.
Paul húzza a száját, hiszen akkor több vizet kell vinniük és mivel a kutatóbázis falai főleg vesszőfonatból állnak, vissza kell majd vennie a szexből is, amit amúgy nagyon szorgalmasan gyakorol gyönyörű, kelet-európai beütésű asszisztensnőjével, Tally-val/vel (Svetlana Metkina).
Ám, mivel Paul szeretné, hogy lázadó csimotája elfogadja a bájos gazellát, rábólint az amúgy eléggé hevenyészett ötletre és viszi magával apuci szeme fényét. Mindkettőt.
Ki, Afrikába. Aha.

Még teljes az idill.

Ott, azután kapunk néhány perc kezdő biológiát és megnézhetjük, milyen izgalmas a szavannákon egy nyaralás, két kutatóval. Hát, mit mondjak, kurva unalmasnak tűnik.
Josie lázad, amennyire csak egy filmes tini lázadni tud. A valóságban már rég elcsattan egy atyai, itt azonban az írók visszavettek a tempóból és a rettenthetetlen Afrika kutató átvedlik diplomatává, aki egyszerre szeretne megfelelni mindkét nőjének. Hank Moody a Kaliforgiából az egész szitut lerendezné két beköpéssel, míg Dorff színészi játékának legjavát beleteszi az első etapba.
Nem jön össze.
Josie olyan kiállhatatlan, hogy még úgy is nehezen szerethető a karaktere, hogy előtte végig néztük a teljes Trónok harca sorozatot. Míg ott Arya Stark-ot formázza a művészkisasszony és talán a sorozat egyik legszerethetőbb figuráját, addig itt különcnek tűnő - de nem az - kamaszt alakít, nem túl hihetően. Néz a boci szemeivel, beszólogat Tally-nak, éppen csak látszik, hogy ez a viselkedés nem a sajátja, idegen tőle. (Előbb nézem ki belőle, hogy leszúr egy hasonló korú fiút - mint ahogy tette azt a HBO nagy sikerű sorozatában.)

Josie tipikus lázadó tini. Már csak a piercing és tetkó hiányzik...

Paul feladja és összecsomagol vadóc lányának, hogy elvigye egy reptérre - vagy honnan lehet a kölykök a világ végéről hazateleportálni?
Tally pedig vár rájuk, de a köcsög hiénák betörnek az élelmiszer raktárba és tönkre teszik a vízkészletet. (Kötelező része az állatos filmeknek, hogy már-már intelligensnek tüntessék fel a simán csak kárt okozó állatokat és csupa olyasmit basznak szét, amire nagyon nagy szüksége lenne a szereplőknek.) A vízzel együtt odavész a rádió is, így Tally-nak nincs más lehetősége, mint, hogy megkeresi a legközelebbi lakott területet. Vándorlásai során belebotlik Paul fejre állt dzsipjébe, benne a rossz minőségű Paul-lal (Köszönjük, Mr. Dorff, tessék hazamenni!) és az élő kislánnyal. Josie persze rá van utalva az idősebb nőre és persze, ahelyett, hogy befogná a száját, utálva kóstolgatja a szerinte hibás nőt.
- Ha te nem vagy, apa még most is élne!
Ez mondjuk eléggé kifacsart forgatókönyvi gondolkodás, ha tudjuk, hogy pont Josie beilleszkedési képtelensége miatt kellett apjának kocsiba ülnie. Eh.
Ha a tragédia nem lenne elég, gyorsan kiderül, hogy Paul tartós fejfájását egy illegális ügyletekkel foglalkozó férfi fegyveréből kilőtt golyó okozta. Egy milliós üzlet forog kockán, ezért a férfi és társai vadászni kezdenek a kislányra és ha már van vele egy idősebb nő is, akkor arra is. Nem túl nagy elánnal, nem túl ügyesen.
Tally-ról kiderül, hogy egy született túlélő, hiszen ahonnan az államokba érkezett, ott mindennapos volt a harc a túlélésért. Ez szépen hangzik, csak valahogy Miss. Svetlana-ból nehéz kinézni, hogy fegyvert ragad és férfiakat aprít. Viszont a forgatókönyv szépen a csinibaba alá dolgozik, így szinte hihető, hogy miért ő öli meg az első vadászt és nem fordítva. Jaj, de butus...

- Apád már meghalt a hülyeségeid miatt, én nem fogok!!!

A továbbiakban a film menekülés és gyér akció keveréke, mely közben a két ember, kislány és szerető, kényszerűség hatása alatt megkedveli, megismeri egymást.

Nos, a film Afrikában játszódik, de dögöljek meg, ha a stáb eljutott a földrészre. Az egész helyszín, a tábor, mind olcsóság szagot áraszt. Szerintem valahol teljesen máshol kerestek külső helyszíneket, talán valahol Amerikában, hogy Mr. Dorff-nak ne kelljen sokat utaznia, ha már olyan kurvára mellőzik a film játékideje alatt. Végül is csak egy nagy név. Az Afrikai helyszín még annyira sem hihető, mint a Drew Barrymoore, Adam Sandler marháskodásban, a Kavarásban. Az egész, úgy ahogy van, túl csöves.

A film, Dorff szerepén kívül, klisés és kiszámítható. És unalmas. Talán pont ezért nem szórakoztató. Ezen még Peter Stormare - megélhetési színész, mostanában ott van mindenhol, vagy tíz éve - jelenléte sem segít sokat. Maisie, akit amúgy nagyon imádok, nem túl hiteles, még nem elég érett színésznő, ha pl. a rettegést kell a néző felé közvetíteni. Svetlana Metkina is inkább szép és dekoratív, mint tehetséges. Az akcentusa jó, ám az meg hozott áru.

Szódával elmegy:
35-40%

Evelyn Purcell azt hiszem nem lesz a kedvenc rendezőim egyike. Nem túl tehetséges rendező. Tévéfilmes körökben mozog és nem sok vizet zavar.
Műfajilag elég nehezen sorolom be. Drámának erőltetett, akciónak kevés. Természetfilmnek meg... hagyjuk.
Mondjuk, logikusan mit is várhatnánk egy sivatagban játszódó filmtől, melynek főhősei két nő?
Nyilván semmi Kung-Fu-s marhaságot. Ennek ellenére, ami marad, az is logikátlan, ötlettelen és unalmas. Egyszerűen nem tudtam izgulni a szereplőkért és ebben a dramaturgia, a rendező, a forgatókönyv írója mind hibás. Másfél órás nyögve nyelés.

2014. augusztus 20., szerda

Madison County - Madison County (2011)

Madison County - Madison County (2011)


Rendezte: Eric England

Eric England horrorfilmje pontosan olyan, mint egy szűzkurva. Felizgat, alád nyúl, kicsit megbolygatja a golyszikat, majd mikor már feszülsz és ürítenél, hirtelen elkapja a kezét és sűrű elnézések közepette elhagyja a helyszínt.
A Madison County teljesen jól indul, mint B horror. A nem lehet, mert sem a rendező neve, sem a szereplők neve nem ismerős sehonnan.
A fényképezés erős közepes, a zene ott van, valahol a képek alatt.

5 fiatal egy horror-doku írót igyekszik meglátogatni. Valahol a halál... messze.
Annyira mégsem, hiszen nem hetekig tart az utazásuk a kisbusszal, csak néhány órácskába. Szerencsések, hogy a kiválasztott diploma munka itt van a szomszédban. Egyikük szívügye egy kimerítő interjú. Sajnos az interjú alanya nem nyit ajtót papucsban, otthonkában, sőt, kezdetben nem is nagyon találják.
Aztán meg, mire ráakadnak, addigra elindult a logikátlan hírig.






Van itt minden. Helyes arcú kis csaj, imádni való barátnő. Vesztes típus, a mindenki kedvence szomszéd srác és az indokolatlanul gizda csávó. Együtt, öten utazgatnak a városkába, amely nem nagyon nyitott a fiatalokra és egyben idegenekre. Az egyetlen közlékeny - mégis hasznavehetetlen félinformációkat közlő helybéli - személy, egy kifőzde és benzinkút nyugdíjas korú matrónája, aki szívesen tépi a száját, ugyanakkor valahogy semmit sem mond. A többi redneck csak rágja a kajálda kínálatát és bambán, ellenségesen bámul fiatal szereplőinkre. Ami szerintem hülyeség. Nehezen tudom elképzelni, hogy az amerikai életforma szerves része legyen a tökéletesen előzmény mentes utálat. Pedig több tucat B kategóriás horror film - és dráma, western, stb. - operál azzal a dramaturgiai húzással, hogy a világ végi étterembe betérő idegeneket simán kinézik a helységből. Hát ott nem kell a forgalom? A beltenyészet elég a számlák befizetésére?


A fiatalok nem sok autókázás után célba érnek, szétválnak, ahogy megszokhattuk és erőszak áldozatai lesznek. Ötlettelen és hányaveti erőszaknak.
Ráadásul - ami viszont poén - olyan sorrendben, amit elsőre nem tudtam megjósolni. Ez pozitívum.
Viszont levonás azért, mert akit imádni kezdtem, az viszonylag gyorsan kiesik a képből. Szemetek...

A Madison County elköveti az átlag B horrorok összes alapvető hibáit. Klisés, a nagyja, a másik fele meg, ami eredeti lenne, annak nincs értelme. Simán olyan érzés, mintha sorozatban gondolkodnának, csak a kellő kohézió hiányzik a kész műből hozzá. Erőtelen, ötlettelen, ami meg van, az minek???
A Madison County simán koppint olyan elődöktől, mint pl. a slasher műfaj egyik királyától, a Péntek 13 sorozatból. A maszkos sorozatgyilkos ugyan nem a nyolcvanas évek hatalmas ötlete, de biztos, hogy a legtöbbet a kaszabolós tini horrorokhoz az olyan filmek tettek hozzá, mint a Péntek 13 sorozat vagy a tematikailag teljesen hasonló Halloween franchise. Azután, a sokadik rész után mindkettő sorozat elindult a mese-fantasy irányába. Mikor már nem volt elég a lineáris fiatal mészárlás, igyekeztek ilyen-olyan alapot beleépíteni a történetbe, hogy bővítsék, teljessé tegyék a mondát.
A Madison County már alapból egy kicsit bekavar az egyszerű értelmezésbe, hiszen vannak itt viháncoló meztelenkedő csajok, miközben az egyik főszereplő - ellentmondás, hisz akit elsőnek ölnek meg, nem lehet FŐSZEREPLŐ - találkozik a maszkos gyilkossal, azután a kisváros - vagy falu - egyetlen éttermének roggyant vezetője, az öreg hölgy megy át gyilkoló géppé.
Szóval a film sokat markol, keveset fog, van, aki megmenekül, más, akinek meg drukkolunk, martalékká lász.
A kérdéseink megy gyarapodnak és választ vagy egy rendezői kommentártól várhatunk, vagy egy esetleges folytatástól - aminek meg se híre, sem hamva.


Madison County...
Kihagyott ziccer.

50%

Figyeld:
- A kis szőke, a kerek fejével és belyukadó arcával egészen kellemes kellék. Kár, hogy olyan ötlettelenül írják ki.
- A befejezés: WTF?
- A vége felé előkerül az író, de... nem nagyon érteni, miért történik vele az, ami. Még a sötét szoba sem volt képes elkendőzni tanácstalan összenézésünket a szomszédommal: Most mi van?

Gondolom, ami kérdésem maradt, az majd elő kerül a lehetséges folytatásban.
Mert szinte kiált érte.
Az a malacálarc meg!
Már csak az hiányzott.
Kár, hogy mostanában ez a filmek alibije. Álarc, ha nincs ötlet, ki legyen a gyilkos.

2014. augusztus 19., kedd

22 Jump Street - A túlkoros osztag (2014)

22 Jump Street - A túlkoros osztag - 22 Jump Street (2014)


Rendezte: Phil Lord, Christopher Miller

A nyolcvanas években az égi csatornáknak köszönhetően a magyar ifjúság is részese lehetett az amerikai krimisorozatnak, amely egy (vagy több?) közoktatási intézményben beépült rendőrökről szólt. Jómagam talán csak a főcímre emlékszem halványan, mert abba belebotlottam. A sorozatot nem néztem. Gondolom, nem kötött le a neon-pop art kora. Vagy milyen style volt akkor divatos?
Amerikában a sorozat azonban örvendett akkora kultusznak, hogy megérte néhány embernek pénzt feccölnie bele és mozivászonra vinni a sulis zsarukat.
Már az első rész is sikeresen figurázta ki az összes hasonló buddie movie-t. Plusz a sorozatot. Plusz a beépülős mozikat. Gyakorlatilag egy percre nem lehetett komolyan venni.
A második rész rátesz egy lapáttal. Sőt, sok lapáttal.
Van ebben minden, ami az ironikus paródiától, kifigurázástól kezdve, kikacsintós belső poén, reklám és a többi...
Visszatekintünk az első részre, a következőre (ha lesz, ha nem). Szinte már werkfilm szerű párbeszédeket kapunk, a büdzséről, a forgatókönyvről. Csúszik be burleszk, angol humor, és az amerikai baromkodás.




Jenko (Channing Tatum) és Schmidt (Jonah Hill) a gimnáziumi narkós ügy megoldása után mehetnek az egyetemre, mivel smink nélkül kinéznek vagy negyvennek és csak ide tudják beépíteni őket. Ismét kábítószer van a középpontban; az új drog segít a tanulásra összpontosítani.
A fiúknak be kell illeszkedniük, akár az első részben.
És fordítva.
Tehát vannak poénok, amiket megismételnek az első rész után, egy tucat másikat meg teljesen kifordítanak.
A film egészen az infantilis végjátékig egészen jól teljesít. Talán kicsit szájbarágósan giccses, ahogy főszereplőink szoros kapcsolatát igyekszik "megmagyarázni" a mozi.
Ettől függetlenül szinte végig röhögős, a megfelelő társasággal.
Néhány jelenet meg egészen zseniális.

70%



Figyeld:
- Az első találkozás az ikerpárral, miután kiderül, hogy főszereplőink között is van egy tökéletesen müködő mentális kapocs, hogy kitalálják a másik gondolatait. :)
- Golyót kapni a másikért...
- Beüt a cucc. A fiúk véletlenül kipróbálhatják a fókuszerősítő anyagot. Érdekes trip.

Látni kell. És nagyon odafigyelni, mert ennyi belsős poént filmben nem láttam.

2014. augusztus 12., kedd

Csupán pár sorban 5.

Csak lazán! - Be Cool (2005)



F. Gary Gray inkább az akció műfajban jeleskedik, viszont ezzel a filmmel sem lőtt mellé, nem kell szégyellnie magát. Chili Palmer aki behajtótól kezdve, testőrig minden volt, nyugisabb szakmát keresett. Először filmproducerkedett pár évet, majd belenyalintott a zenei világba is. Szerencsére sikerült találnia egy fiatal kis minibombázót, akinek a hangja csodálatos, viszont menedzsere egy gyökér. Chili alternatívája sokkal jobban tetszik neki és miközben uzsorások, bérgyilkosok, FBI és más zenekiadók keverik a szart, Chili a kis nőt a csúcsra juttatja, összejön egy régi "szerelmével", kijátssza a szarháziakat és ad bűnbakot a nyomozó irodának is. Ő pedig végül bezsebeli a sikert és a nővel tiplizik az éjszakában. A Rock pedig először mutatja meg, hogy nem rossz színész.

65%








A hang ereje - One Chance (2013)


Paul Potts nevét akkor jegyeztem meg, amikor néhány éve ráakadtam a youtube-on a videóra, melyben operaénekesi tudásával lenyűgözi a zsűrit. Később az adást megnyerte és addigi hányatott életét felcserélte egy tehetősebb, gazdagabb világra. Az ő életrajzi filmje "A hang ereje", amely egy bájos romantikus film, sok angol humorral, egy szegény kövér angol fiúról, aki nem a sörözésben és bányászatban látja a jövőt, hanem abban, hogy áriákat énekeljen. Nagy vonalakban követhetjük végig sorsát ennek a csupa szív, nagy mackónak, aki mellett talán csak a felesége áll ki teljes mellbedobással, míg végül egy egyszerű fogadásnak köszönhetően indul a tehetségkutatón és a mennybe megy. Nem tökéletes film, sőt, életrajzi darabnak eléggé hézagos, ám szerethető a főszereplő és aranyos a barátnője, ezért ideális randi film, tehetségről, hitről, szerencséről és balekságról, sikerről.

60%

Nincs túlélő - No One Lives (2012)

Nincs túlélő - No One Lives (2012) - Senki sem marad életben...


Rendezte: Ryuhei Kitamura

Amikor akasztják a hóhért. Majdnem szó szerint.


Szeretem a hentelős horror filmeket és azt is, ha a hentelés mellett valami pluszt is tud adni a film. Kitamura filmje tökéletes választás egy esti sörözéshez. Van benne mészárlás, rendesen, rosszak és még rosszabb. WFF pillanatok. Mi kell még?


Tény, az első tíz perc, kicsit döcögős és logikátlannak tűnik... azután szépen lassan - vagy villámcsaps erejével - megértjük, hogy itt bizony fordult a kocka.

Egy húszas éveik végén járó párocska betér a környék egyetlen használható éttermébe. Nincs szerencséjük, mert a városka - vagy falu, vagy minek nevezhető az ötven mérföldes körzeten belül alig valamicske populációt felmutató közösség - legköcsögebb és egyben egyetlen bűnöző bandája, érkezésük után tér be sörözni a jobb napokat sem látott étterembe. A fiatal férfi (Luke Evans - nagyon jó arca van a filmes szakmához)és barátnője békésen fogyasztja vacsoráját, mikor a banda legizgágább tagja - aki gyorsabban üríti a tárat egy ártatlan családba, mint én kifújom az orrom - nem bírja ki, hogy az asztalukhoz üljön és beléjük kössön. (Ha csak amerikai filmeken szocializálódtunk, könnyen az lehet a véleményünk, hogy a kis poros amerikai isten háta mögötti városkáiban felesleges beülni bárhová is enni vagy inni valamit, mert egy percen belül belénk köthet a helyi menő csávó, azután meg menekülhetünk a sivatagos vagy sziklás picsába.)
A férfi és a nő már kezdene felpiszkálódni, amikor a társaság feje, Hoag (Lee Targesen), aki még pipa a félresiklott délelőtti meló miatt, szépen összekapja embereit és gyorsan letipliznek.
A banda legvérszomjasabb és befogadásilag leginkább próbaidősnek nevezhető tagja, Flynn (Derek Magyar - nem azt hinni, hogy eredetileg egy derék magyar...) úgy gondolja, ha már elbaszta a reggeli munkát, kompenzálja azzal, hogy az étteremben látott fiatal párocskáról lehúzza mindenét. Kezdi is azzal, hogy belekényszeríti őket egy útról leborulásba. Csatt után a párocskát elviszi az élettől és WiFi kapcsolattól elvágott, susnyásban rejtező, használaton kívüli pajtába és egy drabális állatra, Ethan-ra (George Murdoch alias Brodus Clay, aki a pankráció világából lett átemelve a filmiparba)) bízza őrzésüket, amíg a zsákmánnyal beáll Hoag kertjébe.


A kocsi átkutatása közben rábukkan egy elrejtett részre, amelyben egy igencsak felpaprikázott iskolás lány duzzog, felpeckelt szájjal és lekötött kezekkel. Flynn és társai ha nem kapcsolnának idejében, hogy beletenyereltek egy méretes szarba, segít nekik, hogy Ethan-nel megszakad a kapcsolat. Azonnal átkocsiznak a rejtett épülethez, ahol már csak a párocska női tagjának és a brigádjuk legnagyobb barmának a holttestét találják meg. A fiatal férfi, szemlátomást eltűnt. A tanácstalan rablók a holttestet magukkal viszik a ház mögötti különálló fészerbe és összeülnek egy kis kupaktanácsra: Mi a következő lépés???

Az egyébként jóképű fiatalember megelőzi őket és terrorizálni kezdi a társaságot. Ha eddig nem tudták volna, a kocsiban talált kislány, Emma (Adelaide Clemens) közli velük, hogy nem a megfelelő emberrel húztak ujjat. Ezt bizonyítandó a brigád tagjai gyorsabban kezdenek hullani, mint a hátralévő műsoridő. Én pedig élvezem a filmet.


Kitamura szép képekkel, hangulatos atmoszférával meséli el David Cohen első forgatókönyvét. (Ezidáig az egyetlen is.) Ez sokat számít egy horrorfilmnél. Ha nincs "stílusa", nehezen köti le a nézőt, nem szórakoztatja. A film, ha vannak is hibái, biztosan nem a fényképezés és a kiállítása az. Kitamura komor stílusa, amely egy korábbi filmjét, az "Éjféli etetést" legalább ennyire átitatta, jól érezhető és ebben a filmben a CGI, ha van is, nem olyan bántó, mint az említett filmben. (Pl. nincs gányul kivitelezett szemgolyó elrepülés, mint a metrós őrületben. Ami vérengzés a filmben benne van, az igényesen elkészített munka.) Kitamura már kinőtt a túlstilizált, túlfényképezett első filmjein. Itt már nincs az a kezdő filmesekre jellemző, kamera ezer féle dőlésszögben, benne az akcióban, mint a Versus című, leginkább a Hullajó erdőben játszódó változatára hajazó horrorfilmjében, amely után felfigyeltek rá Hollywoodban. Az Azumi mesterkélt wuxiája nem érhető tetten ebben az ízig-vérig, leginkább Koontz elborult hőseire emlékeztető horror-thrillerben. Szerintem Kitamura stílusa és a hollywoodi pénz jól kiegészíti egymást. Korrekt film a felső harmadból.

A vérfürdő új értelmet nyer.

Luke Evans biztos sokaknak lett ismerős az elmúlt két évben, olyan filmek miatt, mint a teljességgel komolytalan "A három testőr", az akciósorozat hatodik etapjából, a "Halálos iramban 6"-ból vagy Peter Jackson fantasy tablójából, "A hobbit" filmekből. A szerep jól áll neki. Indokait ugyan nem ismerjük meg, ezért a film halkan további epizódért suttog... A gyilkológépet jól és hihetően hozza. Talán elbírt volna a film kicsivel több gore-t, több bandatagot.

Figyeld:
- Luke Evans és a kb. 2 fejjel magasabb Ethan összecsapása.
- WTF pillanat a pajtában.
- A címmel ellentétben páran életben maradnak.(Na, majd a folytatásban...)

R.I.P.: Elhunyt Robin Williams

2014. augusztus 10., vasárnap

Locke (2013)

Locke - Locke (2013)


Rendezte: Steve Knight

Steve Knight egyetlen autóban játszódó kamaradrámája szikár, akár egy éhező koldus. Semmi fényképezési túlkapás, zenei pátosz, sallang. Gyönyörűen fényképezett képek, finom second unit munka.
Meg egy sors. Ez a film, ha rászánod az időt, gyomorba bokszol és mikor lehajoltál, könyökhajlatába szorítja a fejed és kicsit megráz.

Locke (Tom Hardy) megbízható építész, gondos családapa. Azután kap egy telefonhívást és élete gyökeresen megváltozik. (És valahol kb. ezt a szinopszist olvastam el a filmmel kapcsolatban. Hú, gondoltam valami jó kis thriller, egy pasasról, aki az autójába szorult és megzsarolják, vagy megfenyegetik, ha nem tesz meg valamit.)
Mekkorát tévedtem. Ezt úgy a negyvenedik percnél kezdtem sejteni, de addigra már beszívott Locke és közvetlen környezetének párbeszédes élete. Kő kemény dráma. Semmi mellébeszélés. Minden telefonhívásnak szerepe van.
Locke meggyőződése szerint igyekszik tenni, hogy jobb ember legyen, viszont ennek köszönhetően, megjárja a purgatóriumot és elveszít mindent, amit már felépített, elért. Vajon mennyire erős indítékai vannak, hogy így tegyen?

Locke egy egész Európában egyedülálló nagyságú projeckt-ben vesz részt, mint főépítész. Sok száz tonnányi betont akarnak alapként elhelyezni a kiásott és előkészített talapzatba. A munka reggel kezdődne, estére végeztek már. Locke is ledobja munkás bakancsát, beül az autójába, hogy hazaérve megnézze az aktuális meccset és aludjon pár órácskát, mielőtt előkészíti az 55 emelet magas épület legalját. Precíz munka, nem lehet spórolni az alapanyaggal, mert akkor repedések jelennek meg a betonban, ami idő előtti öregedéshez vezethet, sőt, az épület leomlásához. Ez lenne a terv.


Locke történetébe azonban in medias res léptünk bele, így már csak onnan látjuk a következő másfél óra eseményeit, hogy Locke biztosít egy Bethan (Olivia Colman) nevű nőt arról, hogy maximálisan mellette áll és éppen hozzá tart. Bethan egy volt munkatárs, aki nem véletlenül állapotos Locke gyermekével, illetve már a szülőszobában van. Csupán egyetlen alkalom volt, egy félrelépés, egy egy-éjszakás kaland. Locke viszont felelősséget akar vállalni, hiszen egykor apja pont ezt nem tette meg vele; lelépett, magukra hagyva anyját és gyermekét. Locke nem szereti a nőt. Locke csupán a gyermek felé érez valami erkölcsi kapcsot, mely olyan erősen buzergálja a férfi lelkiismeretét, hogy képes érte mindennek hátat fordítani.
Locke következő másfél óráját utazzuk vele végig, szinte mintha magunk is a kocsiban ülnénk. Valahol jobbra mögötte, és a válla felett nézzük, kit hív, ki hívja.
Locke döcögősen bevallja feleségének, hogy egy korábbi fontos munkájánál félrelépett. Egy kolléganővel. Akibe még csak nem is szerelmes.
 Nem tudjuk meg, Katrina (Ruth Wilson) fel tudná ezt dolgozni, mert férje azt is közli, hogy a nő épp szül. Ez együtt sok(k).
Közben a közvetlen felettese, Gareth (Ben Daniels) is rászáll, amikor kiderül, hogy Locke nem kíván a reggeli feltöltésnél személyesen jelen lenni. Ez viszont, ennél a feladatnál, ennél a pontnál szinte lehetetlen. Túl sok ember, túl sok részlet, túl sok feladat. Hiába tartózkodik a helyszínen Locke jobbkeze, Donal (Andrew Scott) aki már szinte teljesen felkészült egy ekkora munka elvégzésére, a Chicagói felső vezetés nem így gondolja és hiába 10 makulátlanul leszolgált közös munkaviszony, Locke-nak mennie kell, hiszen a jelek szerint teljességgel megbízhatatlan. Locke viszont ígéretet tesz rá, hogy befejezi a munkát, igaz, csupán telefonon tud benne részt venni. Mert neki máshol van jelenése. Egy apró gyermek első tapasztalásait szeretné személyes megjelenésével megerősíteni, ha már ez neki egykor nem adatott meg.

Még a hallgatásnak is súlya van.

És miközben azon igyekszik, hogy ne legyen olyan, mint az apja - megfutamodni, hátra hagyni mindent - gyakorlatilag önkéntelenül is olyanná válik, hiszen amíg a gyermekre koncentrál, hátra hagyja mindenét, amit persze el is veszít: munka, otthon, család.
De Locke csak megy, mert menni kell...

80%
Mit lehet feladni, miért?

Szpojler alart, alant!!!

Tom Hardy hihetetlen fazon.
Nem vagyok erős angolból, de gondolom, a főszereplő neve is utal a történetre: Lock - zár.
Locke lezárja a múltját, egy új irányba indul.
A filmben egyszer elhangzik Samuel Beckett legismertebb színházi művére, a "Godot-ra várva"-ra egy utalás. A színmű enyhén emlékeztet a film felépítésére annyiban, hogy Bethan folyamatosan várja Locke-ot, aki a gyermek miatt nagyon fontos szereplője lett a nő életének, de Locke a játékidő során nem ér célba. A film elején már akkor látjuk először, amikor ő tudja, hogy "mennie kell" és a végén akkor válunk meg tőle, amikor még javában úton van.

2014. augusztus 8., péntek

Egy becsületbeli ügy - A Few Good Men (1992)

Egy becsületbeli ügy - A Few Good Men (1992)


Rendezte: Rob Reiner





Aaron Sorkin katonai köntösbe bújtatott tárgyalótermi drámája közel sem olyan bonyolult, mint amennyire a két órás játékidő és a tucatnyi mozgatott karakter sejteti. Kb. hat mondatban összefoglalható:



- Tábornok úr, maga miatt halt meg a katonája?
- Nem.
- Tábornok, maga miatt halt meg a katonája???
- Nem!
- Utoljára kérdezem: Tábornok, MAGA MIATT HALT MEG A KATONÁJA???
- IGEN!!!







Sorkin, aki később olyan mérföldkőnek számító sorozatokat hozott létre, mint az "Elnök emberei" vagy a hasonlóan drámai és párbeszédekben tobzódó "Híradósok" első forgatókönyvében elég bátortalanul áll a történethez. Sokat markol, keveset fog. Én az ilyen felépítésű nyomozós drámákat leginkább John Grisham stílusú történetnek hívom. Nagy lufi, amely végül kipukkad. Ezt hogy értem?
A film tele van katonákkal, rangokkal, beszélgetésekkel, tárgyalással, felesleges körökkel, hogy végül a fiatal zöldfülű ügyvéd úgy nyerje meg a pert, hogy a fennhéjázó, arrogáns tábornokot kihozza a sodrából és az maga szólja el magát. Van ilyen az életben? Egészen biztosan... csak nehéz elhinni a filmben bemutatott karakterről, hogy ilyen ostoba módon sétáljon bele egy ennyire piti csapdába.

Demi Moore

Másrészt, van a filmben egy apró törés, amely leginkább egy flashback-nek felel meg, erre viszont a filmben belül semmilyen módon nem utalnak.
Mire gondolok?
Már kiadták az ügyet nyomozásra Santiago (Michael DeLorenzo) halálának az ügyében, amikor van egy jelenet a filmben, melyben a laktanya három befolyásos tisztje arról beszélget, hogy Santiago közlegényt kérése ellenére sem fogják áthelyezni, hanem katonát nevelnek belőle. Ez mind szép és jó, de ha fent, Washingtonban már tudják, hogy Santiago közlegény meghalt és van két gyanúsított, akkor Jessup ezredes (Jack Nicholson) és jobbkeze, Markinson alezredes (J. T. Walsh) miért beszélget arról, hogy Santiago egy rossz katona és be kellene őt törni?

Kevin Bacon

Később Markinson alezredes aki gyakorlatilag dezertált, - mivel eltűnik a támaszpontról - megjelenik a tárgyalás közben Koffee (Tom Cruise) autójában, hogy kiteregesse a szennyest. Simán elárulja a felettesét, mert nem ért a módszereivel egyet, vagy csak sértődöttségét szeretné orvosolni, hiszen Jessup korábban többször megalázza beszélgetéseik során. Ki tudja hány éve gyülemlett fel benne a sérelem, amiért most akar revansot venni. Mindenesetre ez is csak egy mellékszál, amely bonyolítja a cselekményt, ugyanakkor nem nagyon vezet sehová, ha a végeredményt nézzük. Érthetetlen is számomra a karakter motivációja; először megszökik, majd szól az ügyvédnek, hogy mi történt, de a tárgyalásra már nem hajlandó elmenni, hanem lelkiismereti okokra hivatkozva, öngyilkos lesz. Mi van???

Cuba Gooding Jr.

A film a megrendszabályozásról és annak folyományairól szól. Ez a katonaságon belüli leckéztetés egyik formája, amelynek során a hibázó, teljesítményében lemaradó katonát társai valamilyen formában megalázzák vagy megverik. Ezt hivatalosan tiltják. Nem hivatalosan pedig akár parancsba is kaphatják altisztek. Nincs is ezzel gond, ám Santiago közlegény a neki "kiutalt" megrendszabályozásba belehalt. Ki a felelős? A két katona, aki elverte? Kendrick hadnagy (Kiefer Sutherland) a felettesük, aki hatszemközt kiadta a parancsot a regulára? (Míg ki nem derül, hogy csak ketten voltak a szobában, ami miatt meginog a védőügyvéd teóriája  a felettesétől kapott parancs hitelességét illetően.)

James Marshall

Minden hibája ellenére a film szórakoztató, élvezetes, sok ismert színész sorakoztat fel, néha egészen apró szerepekben.
A zene Marc Shaiman minimalista szintetizátor elemekkel dolgozó munkája. Elég hangulatos, annak ellenére, hogy a főtéma nem túl bonyolult.
A fényképezés meg végig nagyon szép. (Mondjuk eleve elfogult vagyok a szélesvásznú filmekkel.

Kevin Pollak

A film elkészítése után egy hasonló eset történt Guantánamo-ban. David Cox őrvezető kilenc társával megrendszabályozott egy katonát. Feljelentés után Cox-ot felmentették, viszont három hónappal később valaki lelőtte egy sikátorban. Az ügyet nem oldották meg.

Kiefer Sutherland

Néhány párbeszéd Cruise és Nicholson között spontán zajlott le, forgatókönyv nélkül. Cruise és Demi Moore szerelmi jelentét végül nem forgatták le, mert nem volt fontos a cselekményben. (Talán a játékidőbe sem fért bele.)
Sorkin a forgatókönyvet egy megtörtén eset után írta meg. Az ötletet a húgától kapta, aki részese volt egy hasonló ügyben lefolytatott tárgyalásnak.
Ginny néni rövid szerepét a rendező egyik rokona alakítja.
A valóságban az ilyen katonai tárgyalásokat nem bírósági tárgyalótermekben szokták lefolytatni, hanem irodahelyiségekben.

Jack Nicholson

70%

Tom Cruise

Mentőcsónak - Lifeboat (1944)

Mentőcsónak - Lifeboat (1944)

Rendezte: Alfred Hitchcock


Második világháború. Egy angolszász turista hajót elsüllyeszt egy német tengeralattjáró. Egy maroknyi túlélő sikeresen átmenekül az egyetlen épen maradt mentőcsónakba. Időközben csatlakozik hozzájuk egy német tengerész is és fokozatosan a paranoia és az erőszak veszi át az uralmat a csónakban.


Ennél többet felesleges írni Hitchcock filmjének szinopszisáról. Egyszer látni kell. Mai szemmel persze nem olyan szórakoztató, hiszen egyértelműen állást foglal, túl egyoldalú, politikailag inkorrekt. A német tiszt egyértelmű kulminálója a problémáiknak, nincs finomítás. Mikor megjelenik, folyamatosan játszik a többi túlélővel. Először azt tagadja, hogy beszélné a nyelvüket. Később az iránytűjét rejtegeti előlük, stb. A többi utas hiába igyekszik egyfajta érdekközösséget kiépíteni - több náció is a csónakban ringatózik - ebből a "náci" folyamatosan kilóg, ahogy a hazugságai minduntalan lelepleződnek. Ennek betetőzése, mikor az utolsó emberig fellázadnak ellene és kivetik maguk közül, a tengerbe hajítják.

Hitchcock jól eljátszik a perspektívákkal (Ez volt az első hangosfilmje, amiben erősen lekorlátozta a teret, amin belül a film játszódik. Hitchcock tervei között szerepelt eredetileg a "Fülke" című film alapötlete is.), színészeit kellőképp tudja instruálni, a felvételek nem tűnnek trükközésnek. (Talán, mert a rendező ragaszkodott, hogy valamilyen módon, de vízen forgassa a filmet. Ezt végül egy hatalmas tartállyal oldották meg, melyre egy nagy létrán tudtak feljutni. A női főszereplő pedig, Tallulah Bankhead mindezt bizonyos fehérnemű elhagyásával tette meg. A stáb nagy örömére.) Még így is, hogy mesterséges teret használtak fel az óceán helyett, sikerült néhány színésznek tengeribetegséget okozni.

Balról jobbra: Hume Cronyn, Henry Hull, Tallulah Bankhead, John Hodiak, Mary Anderson, Canada Lee.

Mai szemmel a film kissé avítt. Ettől függetlenül, aki Hitchcock rajongó, annak látnia kell egyszer, mert az alaptörténet (részben John Steinbeck munkája, de többen dolgozták át és javították, míg elkészült a végső változat) nagyon érdekes és erős. Kár, hogy nem hoznak ki belőle többet.

70%
A német Willy (Walter Slezak) aki a játékidő nagy részében "szemben áll" a többi szereplővel.

2014. augusztus 7., csütörtök

Vén csontok - Old Dogs (2009)

Vén csontok - Old Dogs (2009)


Rendezte: Walt Becker

Ha már Walt Disney film, kell bele állat is... Másik poszter változatban felkerültek a tündéri gyilkos pingvinek is, akik kaptak kb. 2 percnyi filmidőt. (Gorilla-marketing)
Walt Becker nem túl termékeny rendező, főleg komédia műfajon belül dolgozik. Filmjei valahol a korrekt közepes mezőnybe tartoznak. A "Vén csontok" pedig egy kicsit alatta. Az egyetlen igazi poén a filmben, hogy John Travolta neje a másik főszereplő, Robin Williams asszonykáját alakítja. A többi klisés és kiszámítható, burleszkes és bugyuta. Sajnos. A célközönség egészen biztosan a nagycsaládos amerikaiak lehettek. De 16 év fölött a szájbarágós üzeneten senkit nem hat meg. Gyerekeknek nem elég vicces, felnőtteknek főleg infantilis. Mosolyogtam rajta párszor, de nem azért, mert jó a poén, hanem mert két színészlegenda az elszenvedői. Közben azon gondolkodtam, vajon az ilyen filmek a megélhetési filmezés kategóriát kimerítik e?
A könyököm jön ugyan ki, de úgy gondolom, a Vén csontokat simán lecserélhetjük bármikor egy unásig látott, Bud Spencer-Terence Hill filmmel. Azok sem sokkal nagyobb blődlik. Milyen szerencse, hogy sztárjaink nem rekedtek meg ezen műfajon belül - habár Robin Williams még sok hasonló marhaságot tud felmutatni az utóbbi 10 évből.

Seth Green valahogy egyedül nem képes eladni egy mozit, de azért be lehet tenni más sztárok mellé, hogy legyen a csapatban egy igazán balfasz.

Charlie (John Travolta) és Dan (Robin Williams) két középkorú üzletember, jó barát, akik egy japán céggel való, több milliós befektetés fúziója előtt állnak. Igyekeznek szimpatikussá válni a lehetséges befektetők előtt, ezért Charlie, Dan múltjából adomázik, amiben volt egy válást követő, hirtelen bepiálós buli utáni érvénytelenítés is. (Gy.K.: Dan tizenpár év után elvált feleségétől és mivel Charlie fel akarta dobni egy ivós buliban, elmentek megünnepelni a szabadságot, Miami-ban. Itt pedig, Dan a koktélok és egy csinos negyvenes női párocskával való ismerkedés után, másnap férjként ébredt. Természetesen érvénytelenítették ezt a villám házasságot, viszont az eltelt év alatt Dan sokszor gondolt a rövid kalandra.)
Fut a szekér, a japánok ígéretes lehetőséggel kecsegtetnek. Ekkor toppan be Dan életébe másodszor is a negyvenes Vicki (Kelly Preston), aki közli Dan-nel, hogy van két gyermeke, egy ikerpár. Dan-nek ideje összeszednie magát, egyszerre, mint apuka és megbízható üzletember. Erre két hete van, mivel Vicki-t pontosan ennyi időre fogják börtönbe zárni, holmi természetvédői kihágások miatt. Charlie, pedig, mivel kicsit felelős az esetért, végig barátja mellett bukdácsol, hogy segítsen neki megfelelni. Több, kevesebb sikerrel.

Robin Williams már dolgozott Disney filmben. Az sem tetszett... Visszasírom azokat az időket, amikor a Disney filmeknek, ha más nem, legalább a története volt olyan izgalmas, hogy eladja a mozit.
A Vén csontok nem egy erős darab.

Semmi különös.
40%

2014. augusztus 5., kedd

Pokoli lecke - Sleepers (1996)

Pokoli lecke - Sleepers (1996)


Rendezte: Barry Levinson



Barry Levinson szinte minden műfajban kipróbálta tehetségét, főleg dráma és komédia szekcióban, de tett kirándulást a horror és fantázia birodalmába is. Szereti kibontogatni a karaktereket, néha apró gesztusokkal is sokat el tud mondani róluk. Ez jó, mert minél közelebb érezzük magunkhoz a szereplőket, annál könnyebben azonosulunk velük, annál jobban tudjuk élvezni a filmet. Ennél a darabnál, a téma súlyossága miatt, ez fontos. Valakivel a szereplők között azonosulnunk kell. Nem feltétlenül mind a négy kölyökkel, hiszen kettejük később - talán a múlt titkai miatt (sőt, biztos) - letért a helyes és követendő útról. Azért is azonosulnunk kell a szereplőkkel, mivel a motivációjuk a bosszú és ez mint negatív érzelem, nem feltétlenül szimpatikus mozgatórugó a néző számára.








Az "alvókban" (eredeti cím) ezt a karakterépítést olyan szintre emelte, hogy szinte a fél film erről szól. Egyik főszereplőnk, a jelenleg cikkeket írogató Lorenzo Carcaterra (Jason Patric) szemén és emlékezetén keresztül ismerhetjük meg ő és három barátja történetét, ahogyan gyermekkorukban, egy ostoba "tréfának" köszönhetően, hogyan kellett végül bejárniuk a poklok poklát. A magyar cím a történetből erre a részletre fókuszál, ami azért nem teljesen szerencsés címadási bravúr, mert a fiúk bár tényleg tettek olyat, amiért megérdemlik a büntetésüket, amit kapnak, az morálisan abszolút elítélendő, ezért nem is hívhatjuk leckének. A lecke, mint kifejezés, pejoratív értelemben oké, másrészt, van enyhén olyan felhangja, mintha a történések jogosak lennének. (De ez csak az én hülyeségem.)

Egy gyerekcsínnyel kezdődött

Másrészt, szerintem sokkal érdekesebb, kevésbé szájbarágós lett volna egy mozaikos, flashback-es elmesélés, ami párhuzamosan a gyilkosság miatt futó ügyet és a fiúk gyerekkori hátterét meséli el. Így sem rossz, csak sajnos, kevés rejtély marad a film kimenetelét illetően és morálisan nem környékezi meg a nézőt, hiszen mire eljutunk Nokes (Kevin Bacon rövid, de erős szerepben) megöléséig, egyértelmű, hogy a néző mit várjon el és kinek az oldalára áll. Szóval egy fifikásabb forgatókönyvvel egy sokkal feszesebb és izgalmasabb filmet kaphattunk volna. Ha valaki viszont szereti a bűn melegágyában játszódó filmeket, annak hangulata miatt nem lesz az első óra unalmas vagy vontatott. A hatvanas évekkel induló film szépen adja vissza a kor hangulatát olyan remek színészek tolmácsolásában, akiket élvezet nézni, régi, klasszikus zenékkel megtámogatva.

Az utolsó vacsora

Azután ott van a Monte Christo hasonlat, amely végig kíséri a filmet, mégis sántít, hiszen M. C. ártatlanul került börtönbe, a fiúk ellenben jogosan kaptak büntetést. Ekképpen a történet írója - aki megváltoztatta a történéseke időpontját, helyszíneit és a neveket - kicsit felmagasztalja önön szerepüket. Értem én, hogy gyerekek voltak, azt is, hogy a nézőnek egyértelmű állást kell foglalnia mellettük, mégis, a fiúk, ha gondatlanságból is, de ostobaságuk - és rosszindulatúk betetőzésképp - megöltek egy ártatlan embert. (Már csak az hiányzott volna, ha kiderül, hogy akit elcsapott a tréfásan lépcsőre engedett hot-dogos kocsi, az egy bűnöző, vagy bérgyilkos.)
Azután azért is sántít a M. C. hasonlat, mert a regény szereplője, egyedül és a szerencséjének köszönhetően teljesíthette be megtervezett bosszúját. Itt a fiúk négyen viszik végig a nem túl bonyolult tárgyalótermi drámaként funkcionáló második etapot. Nem annyira a jogi csűrés-csavarás segít eljuttatni a pert a megnyugtató felmentésig, hanem a nagyon sok hasonló filmben felhasznált "hülye a tanú" kártyával. Ez annyit tesz, hogy a keresztkérdések közepette a tanuk vagy simán ostobák és butaságuk miatt nem lesz az esküdtszéknek illetve a bírónak, vagy megtörnek az elvileg feszült kereszttűzben és kifakadva, sírva, de maguk alatt vágják a fát. (Ilyesmi történt pl. egy másik kedvenc filmben, az "Egy becsületbeli ügy" című, hasonló tárgyalótermi drámában, ahol egy katonát úgy elvernek társai, hogy az belehal a sérüléseibe. Végül mi az ami a bíróságon kulcsmomentumként eljuttatja a tárgyalást a forrpontra? Hogy a vádló jogász addig kiabál a vádlottal, míg az gyakorlatilag hirtelen haragjában beismerő vallomást tesz, egyetlen odavetett mondatban. Kényelmes és hanyag megoldás.)

Dustin Hoffman, a nem véletlenül alkalmazott védőügyvéd.

A bosszú és igazságszolgáltatás. M. C. hosszú évekig senyved börtönében, azután hasonlóan hosszú ideig tervezi meg a bosszúját.
A fiúk - habár gondolataikban, ahogy említik is, vártak rá, hogy visszaadják a kölcsönt kínzójuknak - mondhatni kapva kapnak egy alkalmon, hirtelen felindulásból követik el bűneiket és azonnal rács mögé kerülnek. Szóval az a finom és kérlelhetetlen, lassú szenvedés, amelyet Edmont Dantés mér azokra, akik ártottak neki, itt buta leszámolásként könyvelhető el, hiába csűri és csavarja az író a szavakat. A többi nagyjából stimmel. Na ja.

A színészi játék egészen kiváló, a szereplő gárda meg illusztris. Van, aki azóta kevesebb reflektor fényt kap (pl. Jason Patric), pedig ebben az időben komoly lehetőségekkel kecsegtető tehetség volt, más már túl volt a legnagyobb sikerein (Dustin Hoffman), és sajnos, van, aki azóta már nincs velünk, pedig tehetsége megkérdőjelezhetetlen (Brad Renfro). Meg az A listások, mint Robert De Niro - egyik legnyugodtabb figura, akit valaha eljátszott - vagy Brad Pitt, aki gyakorlatilag a felépített egzisztenciáját teszi fel két barátja védelmében. (Mely, mint a film fülszövegében kiderül, gyakorlatilag hiábavaló önfeláldozás volt.
És még nem kevesen: Billy Crudup, Ron Eldard, Minnie Driver, Vittorio Gassman (egyik utolsó szerepében).

Amikor tetteinkkel szembesülünk

A zene meg John Williams munkája. Talán nem olyan egyértelműen fülbemászó, mint amiket már megszokhattunk a mestertől, de a lágy, melankolikus darabok nagyon jól illeszkednek a film atmoszférájába.

70%

Kőkemény dráma, kevés akció. A lényeg nem ez, hanem, hogy erkölcsileg ki mellé állunk. A furcsa, hogy két hidegvérű gyilkos mellé fogunk...