2014. november 9., vasárnap

A sötétség után - The Philosophers (2013)

A sötétség után - The Philosophers (2013)


Rendezte: John Huddles

Huddles író-rendező saját kamaradrámáját adaptálta filmvászonra. A direktor nem túl termékeny: három film közel 17 év alatt. Viszont mindig sikerült terveihez ismert színészeket megnyerni...
A 2013-as "Filozófusok" kapott egy sokkal érdekesebb alcímet, hogy az átlag intelligenciájú néző ne lapozzon azonnal tovább a moziműsorban, ha belefut. "After the Dark". Erre nagy szükség van, hiszen a film gyakorlatilag nem más, mint egy gondolatkísérlet, egy brainstorming, amely egyetlen helyszínen játszódik - iskolai tanteremben - és ezen az sem változtat, hogy a kimondott és elképzelt gondolatok vizuálisan mind megjelenítődnek a nézők előtt. Így, bár valójában ki sem mozdulunk a helységből, mégis kapunk elég akciót és látványt, amely segít érthetőbbé és szórakoztatóbbá tenni a száz percnyi filozófia órát.

A feltevés egészen ötletes és a megvalósításban van kraft, egyedül az a zavaró, hogy maga az elmélet, amelynek kibontogatása végül már-már átmegy komolytalanba, alig valamivel másabb, mint mondjunk egy olyan kifejezetten Amerikában elterjedt szerepjáték, amelyben a fiatalok körbe ülik az asztalt és kártyákkal, kockákkal győzik meg a másikat, hogy figurájuk értékes és túlélő a nagy kalandban.
A film is egy hasonló kalandjátékot elevenít fel - hasonló tematikájú könyv jelent meg magyarul is. Tanárunk felvázolja a szituációt: Világégés, föld alatti bunker, amely tíz embernek nyújt egy évig tartó védelmet, ami ha letelt, végre elhagyhatják a kényszerű börtönt és benépesíthetik ismét a bolygót. (És a feltételezés szerint több ilyen bunker található elszórtan a földön.) Csupán az a baj, hogy ők, a teremben húszan vannak, plusz a tanár. A feladat, kidilemmázni, hogy ki legyen aki bekerülhet a védett objektumba. A nehezítés, hogy első körben a tanár kioszt egy kártyát mindenkinek, rajta különböző szakmákkal, hogy elmélázhassanak, kinek a munkája lehet fontos a későbbiekben, amikor be lesznek zárva. Eleinte logikai úton próbálják végigvinni a gondolatjátékot, amiben a tanárnak nem jut hely, hiába említi meg, hogy ő lehet a Jolly Jóker. Mert mint kiderül, a játék közben változhatnak a szabályok, ami a kísérlet végkimenetelét erősen befolyásolhatja.

Második körben a kapott kártyákat kihajtva mindjárt mindenki kap egy plusz tulajdonságot, amely a logikai érvelés mellett elterelgeti a tanulókat az érzelmi döntések felé. Ez talán a film legizgalmasabb szakasza.
Végül pedig egy jópofa variációt is megismerhetünk, amikor optimálisan csak egy egyéves bulit látnak a bunkerbe költözésen. Itt már karistolgatjuk a komédia határát.


A film lassan indul be, néhány diák erkölcsi kérdést csinál abból, hogy ne vegyenek részt ebben a gondolatkísérletben. Ez a film legfárasztóbb része, hiszen nincs másról szó, mint beszélgetésről. Mégis, van, aki nem akar a részese lenni, ilyen-olyan okból - ami nekem csak simán a tanulás alóli kibújásnak tűnne, hiszen egy brainstorming az nem fájhat. A tanár azonban hamar megzsarolja őket jegyeik lerontásával, így az eszetlen ellenkezést megtöri az erősebb befolyás. (Mindenféle filozófia nélkül...)

A kísérlet - a beszélgetés - azonban már kilép a terem keretei közül, hála a forgatókönyvnek és zöld háttérnek és még így is van némi kamaradarab íze a filmnek, enyhén színházi hangulattal, pedig a zöld háttér és CGI mindent megtesz, hogy a szituációt a nézők és a szereplők realitásába hozza.
A zene sejtelmes és hangulatos a fényképezés meg szép, bár érezhető, hogy főleg studióban forgott a film és később, trükkel került bele a látvány.

A szereplők elfogadhatóak. A tanárt játszó James D'Arcy egészen delejes alakítást nyújt. Tetszett, hogy néhány korábbi gyerekszínészt felismertem fiatal felnőttként. A Kémkölykös Daryl Sabara és a Harry Potteres Bonnie Wright.


A másfél órás gondolatkísérlet végére pedig még egy kis halvány csavarfélét is kapunk, habár erre olyan nagy szükségünk nem lenne.

65%

Először furán fog hatni a film hangulata és felépítése, de ha a nézőben van affinitás a gondolkodásra, el tud szórakozni a felvetett kérdésekkel és újakat is kitalálhat. Mindenesetre ha a jövő filozófusait ilyen tanórákkal képezik ki agyalásra, úgy vélem, magam már képesített agymenő vagyok. (Hiszen magam is el szoktam ilyen "marhaságokon" gondolkodni...)