2015. április 22., szerda

New Jack City - New Jack City (1991)

New Jack City - New Jack City (1991)


Rendezte: Mario Van Peebles

Megtekintés: "Habkönnyű" akciófilm, szinte már gyermeki naivitással megálmodva. Érdemes megnézni.

Mario Van Peebles apukája meghatározó tagja volt a black-cinemának. Melvin Van Peebles ott volt, amikor az első, igazán fontos, kifejezetten a fekete fiatalokat megcélzó filmek elkészültek. Amerika a hatvanas-hetvenes években rádöbbent, hogy komoly fogyasztója a filmnek a fekete fiatal. Másrészt, a filmen keresztül lehetett tágítani a tudatukat, ráébreszteni őket, hogy éljenek a világban, ne csak létezzenek. Mario, apja örökségét tovább hordozva, elvárt volt, hogy kivegye részét a filmezés világából és ne csak mint színész, hanem mint direktor is. A "New Jack City" így lett az első mozis rendezése és sajnos ezt a magasságot később már nem tudta megugrani, pedig a film nem drámaiságában és mondanivalójában hordozza az erejét, hanem mert kisujjból hozza mindazt, amit egy ilyen témájú filmnek hoznia kell. Annak idején a hetvenes években volt nagy keletje az ilyen témának, bár, ott többnyire a fekete volt a jó fiú és a rossz mindenki más. A kilencvenes évek után is készültek bűn filmek, feketékkel a főszerepben, de egy két, kiváltságos rendezőt leszámítva, vagy jól megírt történetet, nálunk ezek nem vertek nagy hullámokat. A New Jack City, mind hangulatban, mind fényképezésben a Tresspass-hoz áll szerintem közel, igaz, témájában már annyira nem. Ott a "főhős" két fehér tűzoltó, akik rossz útra tévednek, ám rossz helyen, rossz időben. Hamarosan egy csapda szituációban kell megküzdeniük egy halom fekete bűnözővel. De ismétlem, ott a hangulat nagyon hasonló, a történet nem.





A "New Jack City" egyenesági leszármazottja "A sebhelyesarcú-nak". Egy nem fehér, Amerikában élő bűnöző felemelkedése és bukása. Intrika, rendőrök, árulás, erőszak. Minden, amit megkaptunk korábban pl. "A keresztapa-tól". Nem annyira összetett persze, nem olyan bonyolult. A főhős, Nino Brown (Wesley Snipes) a hatalom rabja lesz, ezzel feláldozva kapcsolatait és barátait. Egy idő uán a pénz annyira fontos része lesz az életének, hogy megrészegedve önnön hatalmától, szinte kiharcolja, hogy legközelebbi ismerősei ellene forduljanak. Hiába a halomban álló pénz és kábítószer, ha nincs, akiben megbízzon az ember.

Most ugrik a majom a vízbe... 

Hogy ne csak a negatív oldalt kelljen látnunk, másik szálként megismerjük Scotty Appleton-t (Ice-T), aki gyermekkorában drámai körülmények között elveszítette édesanyját és ez volt a katalizátora, hogy végletekig a bűnözők ellen forduljon, holott, elvileg, közöttük nőtt fel. Eredetileg egy félresikerült akció miatt parkolópályára helyezték, de annyira fontos lesz, hogy Nino kezén bilincs kattanjon, hogy visszakerül az öntörvényű zsaru egy akcióba, miközben hol az olasz-amerikai zsaru társával mennek szinte ökölre, máskor a feletteseivel anyázik egy sort. Viszont aranyból van a szíve, mely néhány jelenetből kiderül a számunkra: lehozza Pookie-t (Chris Rock) a narkóról, igaz ebben van némi önös érdek, hiszen a srác be tud épülni Nino kábítószer tanyájába, megment egy öreg papot a lincseléstől, amikor az fegyvert fog Ninora (Addigra már Scotty is beépült a bandába), és egy tűzharcban inkább egy kislányt ment ki, mint, hogy fedezékben lapuljon, ellenben Nino-val, aki korábban ugyanazt a kislányt élő golyóálló mellényként cipelte magával, míg el nem tudott bújni.

Bár Pookie szerepe nem is túl sok, nem is túl hálás, Chris Rock élete egyik legjobbját nyújtja, mint drogfüggő nepper.

Természetesen Nino kalandjai sokkal részletesebben vannak elmesélve, mint a zsaru oldal, hiszen a zsaruk csak a rajtaütések alatt mutatnak komoly aktivitást, míg Nino minden percben csinál valami suttyósságot. Először gyakorlatilag túszként tart fogva egy egész lakótömbnyi embert, hogy az épületben, a lakók között álcázva teríthesse a drogot. Másodszor, önfejű és ostoba módon beleköt az olasz maffiába, mert megteheti. Ezzel sikerül komoly ellenségeket szereznie, akik még a rendőrség felől is támadhatják. Gusztustalanul viselkedik a rokonaival, megalázza a barátnőjét. Egy igazi par... nem, az sértő a földművelőkre. Egy igazi ... na találjunk ki rá egy jó szót. Szóval, a forgatókönyv tesz róla, hogy a szélhámos, kezdetben belevaló fickó, a film végére egy undorító szemétláda legyen.
Aki film végén mégis vele azonosul, annak komolyan el kell egy szakemberrel beszélgetnie. Ettől függetlenül Snipes kiválóan alakítja a rossz fiút. Egyik legjobb jelenete, amikor volt barátnőjét megalázza és végül a hátán végiglocsolja a pezsgőt. Persze, amíg nem az ő faszával verik a csalánt, addig hawaii, napfény, simán megdugja az uncsitesó barátnőjét, de amikor kiderül, hogy ezért beárulták, mindjárt adja a sértettet.

Nem bonyolult film. Egy hibája talán, hogy kicsit túl rövid is és nincs rá mód, hogy pl. megismerjük a zsaruk magánéletét, múltját. Néhány gesztusra és monológra kell hagyatkoznunk, pedig Nick Peretti (Judd Nelson) figurája több figyelmet érdemelt volna a kezdetben arrogáns, később Scotty legjobb cimborája szerepében. Scotty-t is megnéztem volna mondjuk, miközben egy nővel flörtöl, mert így, kicsit egysíkú a karakter.

Ez a baj a maffiózókkal: Dollár ezreket költenek a kábítószeres pénzből baromságokra, de nincs az az isten, hogy esetleg az egyik munkásuk hazavihessen némi "munkát".

A filmből tehát hiányzik az a mélység, ami a Keresztapa sorozatban még benne van és jutott belőle a Sebhelyesarcúba is, amit én a játékidő rövidségének tulajdonítok. Ettől függetlenül kötelező darab, ha szereted az ilyen témájú filmeket.

A vége pedig egyszerű, akár egy pofon.

A film nehéz szülés volt, nagyon kevés pénzt adtak rá. Pl. a film elején a kerékpáros futásos üldözés autós ralli lett volna. Viszont, úgy vélem, a karakterekhez ez a verzió jobban illett. Van Peebles a maximumot hozta ki magából szerintem. Sajnos, később nem készített olyan markáns filmet, ami az utamba került volna.

70%

2015. április 21., kedd

Score: Curious Case of Benjamin Button, The – Score (2008)

Score: Curious Case of Benjamin Button, The – Score (2008)

Zene: Alexandre Desplat

Az első, amit tudtam Alexandre Desplat albumát hallgatva, az volt, hogy a témaválasztás eltér az eddigi David Fincher Ars Poetica-tól!

Mind a filmé, mind pedig a score-é!

Egyszerűen érezni, már magán a zenei anyagon – természetesen tévedhetek is, de nem hiszem – hogy most egy másféle stílusú filmet kapunk a rendezőtől. Talán azért is várom némi izgalommal, mert a sci-fis-dráma, legalábbis ami elvileg vértelen, nem olyan jellemző Fincherre. Amiket eddig csinált, azok mind feszült darabok lettek. Még a Játsz/Ma is, pedig abban ugye, komolyan senki nem halt meg. De mit is akarok mondani?

Desplat eddig nem lett a kedvencem, igaz, munkásságával vagy nem nagyon találkoztam, vagy egyszerűen nem tett rám mély benyomást. Most sem…

Láttam a Syriana-t, de figyelmetlen lehettem, mert nem is emlékszem, volt-e score zenéje… Bár, most mintha távolról hallanék valami kis… mindegy!

A Queen (tudod te, hogy nem a brit zenekarról van szó) című filmnek is szerzett zenécskét, de az a film sem kötött le nagyon, így kevésre emlékszem belőle.

Aztán van még itt: Színes fátyol, Arany íránytű, Túszdráma, Lány a gyöngyökkel, egyebek… Tehát egy féltucat zene és semmi emlék. Pedig már a Fantasy kompasz már eleve valami nyomott kellett volna hagyjon bennem, mivel szeretem a kalandos felnőtt/gyerek meséket.

De semmi…

 

Az első szám, – Postcard – felvezeti a főtémát, ami nem túl bonyolúlt, kicsit misztikus, kicsit múltba révedő, de halk, ereje alig.

A második, – Mr. Gateau – ismét a főtémából táplálkozik, és a kezdése, az alap, kicsit szintis effektusos, felizgat, de nagyon hamar el is hal. Pedig már azt hittem, lesz valami. Azért kellemes.

A New Life – mint negyedik track, csak címében emlékeztet egy nagyon remek akciózenéhez… De ez nem Jerry Goldsmith muzsikája a Totális recállishoz, így csak a fuvolák szaggatása emlékeztet a nagy elődre. De ez a nóta is olyan bájos.

Meg a következő… És utána.

A 12 Tracknál azért már vártam egy kis akciót, hiszen a cím ezt sejteti: Submarine Attack. Nos, felkészültek egy pörgős akciózenére? Igen, fel! Nem fognak azt kapni! Köszönjük! Egy kis reszelőcsapkodás, egy kis felemelkedés… Ilyen lanyha tengeralattjáró támadást még nem hallottam. Talán mert volt egy Vadászat a Vörös Októberre… De az is lehet, hogy a filmbeli tengeralattjáró simán csak egy hörcsög neve, aki kiszökik a terráriumából és felmászik a főszereplő ágyára.

Az egész album ilyen: Kellemes, harmónikus, lágy.

Egész éjjel ment a gépen, amíg aludtam, és más score-okhoz nem hasonlíthatóan, egyszer sem riadtam fel arra, hogy odavertek a zenészek az ütősökre. Tulajdonképpen egy nagyon finom altatódalt kapunk – szöveg nélkül.

Néha mintha hópelyhekkel játszanánk (Love Returns), mintha a gyermekkorunkba vágynánk vissza, de semmi maradandó…

 

Tracklista:

1…Postcards (2:51)
2…Mr. Gateau (3:02)
3…Meeting Daisy (1:22)
4…A New Life (3:39)
5…Love in Murmansk (3:53)
6…Meeting Again (2:41)
7…Mr. Button (2:05)
8…”Little Man” Oti (2:02)
9…Alone At Night (2:33)
10.It Was Nice to Have Met You (1:43)
11.Children’s Games (4:10)
12.Submarine Attack (2:40)
13.The Hummingbird (2:35)
14.Sunrise on Lake Pontchartrain (3:33)
15.Daisy’s Ballet Career (2:03)
16.The Accident (2:38)
17.Stay Out of My Life (1:44)
18.Nothing Lasts (2:54)
19.Some Things You Never Forget (4:36)
20.Growing Younger (2:14)
21.Dying Away (2:58)
22.Love Returns (1:44)
23.Benjamin and Daisy (2:32)

A sorrend változhat, de elvileg 23 track!

Teljes játékidő: Egy kerek óra, meg egy majdnem kerek perc!

 

40% vagy kevesebb

Humor: Cell boy


Áruházi robotok - Chopping Mall (1986)


2009 január 31. | Szerző:  ? (Ki a faszom az a Tyll Alien-Spiegel? (Tyll Eulenspiegel szójáték, ennyit vágok én is!)
Áruházi robotok (videó kazettás fordítás) - Chopping Mall (1986) 

Rendezte: Jim Wynorski


 Megtekintés: Ha szereted a horrorfilmeket, inkább ezzel próbálkozz, mint Wynorski mostani munkáival!

A "Chopping Mall" akkor volt nagy film, amikor… Sosem volt az. A nyolcvanhatos horrorkomédia szerűség a Robotzsaru és a Rövidzárlat környékén került moziba. Nem nálunk, mert a rendszerváltás után vagyunk pár évvel és még lassú a filmek bemutatási rendszere, meg fenemód cenzúrázott, mi került legálisan a vászonra.

Pontosabban ez a robotos, gyilkolós szösszenet egy évvel a "Rövidzárlat" után és egy évvel a Murphy rendőrt felváltó "Robotzsaru" előtt készült el.

Hozzánk a kalózvideózás révén kerülhetett videólejátszó közelbe és aki “szerencsés” annak bele is került. Jómagam tizen-pár lehettem, mikor a markáns szinti-zenével megspékelt horrorkomédiát először láttam egy agyonnézett kazettán. A narrátor minden második mondatot fordított le, ha gyorsabb párbeszéd volt, csak minden harmadikat magyarított. De ez sem vette el a kedvünket, hogy élvezzük, hiszen nem a szövegen volt a hangsúly.

Tucatszor láttam, de azután elkallódott a kaceta és vele együtt ez a szösszenet.

A szereplők főleg tiniszínészek (ami azt jelenti, hogy inkább a harminc felé kacsintgatnak, mint a húszhoz), ahogyan egy jó slasherben, kell. Vagy miben… Igazi Gore effekt nem sok(k) volt benne emlékeim szerint, de egy fejlövés elég emlékezetesre sikerült. Egy hölgy buráját telibe kapja egy sugárnyaláb (hiába, technika volt a javából) és ez olyan jól sikerült effekt lett, hogy még a szereposztásba is bevágták. Amikor a színésznő nevét kiírják, ez a képkocka – robbanás közbeni – merevedik ki a filmen.

 
Talán már látszik is az érkező lézersugarat imitáló fényeffekt. (Javítás: Ezt nem is értem, miért írtam, hiszen a képen a főszereplő látszik és az ő fejét senki nem lőtte szét. Egy teljesen másik szöszi koponyája repült szerte-szana.)

Igazából három arcot ismertem meg a filmben, ebből kettő nálunk teljesen ismeretlen, míg a takarítóbácsi nyúlfarknyi szerepében John Landis rendező (Mostanra teljesen kikopott a mozifilmek világából és televíziós produkciókkal égeti magát)kedvenc színésze, Dick Miller szerepel”. Millerről azt érdemes tudni, hogy olyan filmekben játszik masszív mellékszereplőt, amiket a legnagyobb rendezők készítettek. Néhány filmje: Terminátor (A boltos, akit Arnie lelő a fegyverekért), Szörnyecskék (A szomszéd, akihez a mogwai hordák hókotróval mennek háztűznézőbe), A Vérbeli hajsza (taxisofőr). Mellékes, de szerepelt a Ponyvaregényben is, mint “Szörny Joe”, de jelenetét kivágták. Talán majd egy rendezői rendezői változatban láthatjuk majd…












Visszatérve a fimre, a tartalom pár mondatban: Egy igen jól menő plazában újítják a belső védelmi rendszert – magyarul, néhány hadsereg által fejlesztett robotgépet helyeznek üzembe, hogy zárás után felügyeljenek a rendre. A melósok, nem emlékszem jól, nem kapnak teljes körű felvilágosítást, illetve a takarító személyzet egyetlen tagja megpróbálkozik a ruhájára szerelt személyzeti kártyával igazolni magát, feleslegesen. Miután mindenki hazatért, és bezárt a bazár sor, néhány fiatal eladó visszamegy egy kis etye-petyére. Tipikus…
A takarítószemélyzet szintén gyanútlanul takarítja a követ.
A robottokból egy villámcsapás miatt (annyi filmben elég egy villámcsapás, pl. a már említett Rövidzárlatban is) megtébolyodik a gépek irányítórendszere és szisztematikusan mészárolni kezdik az üzletközpontban tartózkodó embereket.
Annak idején ez a film elég igényesen sikerült. Ma valószínűleg, hiába a pénz és CGI technika, biztosan csak elbarmolnák. Az ilyen B filmek miatt sírom vissza a nyolcvanas éveket!!! Legalábbis ami a filmművészetet jelenti.

Jim Wynorski, a mai napon kerek 100 filmmel büszkélkedhet - de inkább nem - mint rendező az imdb oldalán. Sajnos, a kétezres években, az elvileg olcsó, ugyanakkor igénytelen CGI trükköknek köszönhetően, csupa élvezhetetlen holmit pakolászott az asztalra. A Chopping Mall egy hangulatos, feszes horrorfilm, amilyet akkor nagyon tudtak csinálni. Ma már nem sikerülne ilyen élvezetesre, ezt ki merem jelenteni.
Ha nincs kedved nyolcvan percig nézni a filmet, az alábbi videóban benne van a lényeg! :)

70%

Blog: A filmzenegyűjtők fajtáinak fázisai, szintekre osztva

A filmzenegyűjtők fajtáinak fázisai, szintekre osztva

2009 február 1. | Szerző: 
 Nem tehetek róla(m), de ilyen vagyok. Van olyan örömködésem, melynek lényege a türelem, hobbi és szerencse. A filmzene gyűjtés pont ilyen számomra! Kíváncsi lennék, hány hasonló rajongó van az országban, mint én. Egy kisteremnyi? Megtöltenénk egy lakótelepi házat? Elegen lennénk egy kultúrház levegőjének elszívására?

A filmzene gyermekkori szenvedélyem. Már akkor is gyűjtöttem a score-okat, amikor csak kazetta és hanglemez virított a boltok polcain, azok is kis darabszámban. Amiket én szerettem, egészen a cd begyűrűzéséig nem lehetett beszerezni legálisan, de mivel kölyökkoromban Net sem volt, még illegálisan sem sikerült semmi izgit megkapnom… (Az első punci nem ide tartozik)

Most pedig, kitartásomnak köszönhetően lassan eljutok a 6. szintre.

1. Hallottál filmzenét már. Nem tudod, hogy Indiana Jones, vagy Star Wars, de azt érzed, hogy valószínűleg ugyanaz a zeneszerző. Saját albumod nincs.

2. Szoktál filmzenéket hallgatni. A film alatt… A csengőhangod is egy ismert filmből van, épp csak nem jut az eszedbe már a címe. Az egyetlen, amelyiket képes vagy visszaénekelni, a Cápa főmotívuma. Azt is hamisan és kiesve az ütemből. Talán van 1-2 darab albumod.

3. szint: Filmzenék szeretete. Annyira nem, hogy vegyél is, de mivel néha szerencséd van, azt kapsz ajándékba. 5-20 darab.

4. szint: Filmzenék szeretete, gyűjtése, hallgatása. Néha kölcsön kérsz másoktól, de nem adod vissza. Ha kérdezik, azt mondod, elfelejtetted… De hazudsz! 20-50 darab.

5.szint: Kis gyűjtemény filmzenékből, rendszeres hallgatás, értékelés. Esetleg lopása. 50.-200 darab.

6. szint: Viszonylag komoly filmzene gyűjtemény, ritkaságok, érdekességek. Hallgatás, akár elalvás előtt is. Ha végtelenítve játssza le a gép, akkor zenehallgatás alvás alatt és ébredés előtt. Crescendo esetén ébredés a filmzenére… 200-500 darab.

7. szint: Oltár emelése a filmzeneszerzőknek, rendszeres vallásos imádság a még jobb zenékért, Jerry Goldsmith nevének a mellkasra tetoválása. Szex közben filmzeneszerzőnők nevének sikoltása. Nincs olyan sok, de aktuális párodat biztos nem úgy hívják. 500-1500 darab.
Jerry Goldsmith (1929-2004)

8. Szint: Saját filmzenék készítése, vagy ha nincs ilyen képzettséged, folyamatos dúdolása, mp3 mobil segédeszköz használata nélkül ill. helyett! Zenegyűjteményed 1000 darab felett van. Inkább 2000 felett. Még azokat a filmzeneszerzőket is ismered, akiknek egyetlen filmzene készítése van a repertoárjukban.

9. Szint: Annyi a filmzenéd, hogy már nem boltban veszed, mert annyi pénzed nincs. Saját programod kering a Neten, ami automatikusan összeszedi azokat a zenéket, amik még nincsenek a merevlemezeden. Már nem listázod mi van meg, mert kevesebb van, ami nincs meg. Ha valaki megkérdezi: – Megvan a zenéje a …? – Nem várod meg, míg befejezik a kérdést, mert mondhatod, hogy: –  Igen! Jóval 3000 darab felett van a kvótád.

10. Szint: A neved Ennio MorriconeTöbb mint 10e album van a gyűjteményedben és magad is készítettél közel 600-at!
Ennio Morricone (1928- )

Utóirat:
Valamelyik nap beléptem egy blogolós közösségbe, facebook azonosítóval. A Tyll-Alien Spiegel nevet rendelte mellém az oldal, sőt, a 2009 írásomhoz is, mint szerzőt, pedig soha nem használtam ezt a "művészevet". A Net nyilván jobban tudja...
Érdekes.

2015. április 20., hétfő

Nulladik óra - The Breakfast Club (1985)

Nulladik óra - The Breakfast Club (1985)


Rendezte: John Hughes

Megtekintés: Ha véletlenül még nem láttad, akkor... már lehet, hogy nem rólad szól!

John Hughes a nyolcvanas éveken volt a csúcson, ha olyan filmekről akarjuk véleményezni, amelyek egy egész generációnak mutatnak utat a felnőtté válás rögös útján. Megtehette, hiszen még nem volt benne a negyvenes években, így talán még emlékezhetett mindarra, amelyet iskolásként átélt, mint művészetek felé húzó csodabogár. Ha nem az emlékeiben kotorászva vetette papírra ötleteit, akkor meg simán az elmúlt évszázad egyik filmrendező géniusza, akinek filmjein több generáció szocializálódott. A "Nulladik óra" egyesek szerint egy tini trilógia középső darabja, de szerintem, ez valójában baromság. (Tizenhat szál gyertya, Nulladik óra, Különös kísérlet - Melynek inkább a Különös tudomány lenne megfelelő címfordítása!) Igaz, hogy mindhárom film alaposan körbejárja a tinik életét foglalkoztató témákat, ám így viszont kimaradt Hughes - szerintem - leginkább személyes film Matthew Broderick-kel, amit még én is láttam fiatalon, a "Meglógtam a Ferrarival". A "Meglógtam..." ugyanis az életművész Ferris Bueller iskolai távolmaradásának humoros alapötletén kívül olyan komoly dolgokkal is foglalkozik, mint a legjobb barátjának elhidegült kapcsolata gazdag apjával. Ez pedig sokkal inkább beillik a trilógia egészébe, mint a két kissrác, akik számítógéppel, amolyan Frankenstein történetként, egy csinos modell-t varázsolnak maguknak mindennapi használatra (lásd: Különös kísérlet), hiszen ebben a filmben főleg a vígjátéki elemek dominálnak, mintsem a drámai életútkeresés.

A magyar címválasztás bizony nem tudom milyen megfontolásból lett bejegyezve. A srácok nem nulladik órában lesznek bezárva, még tanulás előtt, hanem simán a szombati szabadnapjuk tetemes részét kell összezárva tölteniük, kisebb-nagyobb iskolai kihágásokért. A "The Breakfast Club" jelentése ennél jóval összetettebb:
Eredetileg egy amerikai rádiós show műsor címe volt a The Breakfast Club, amely közel 35 évig szórakoztatta a hallgatókat az éterben, 1933 és 1968 között, ami nem rövid időtartam. Másrészt, Hughes baráti körében hallott a kifejezésről, mert néhány barátjának kölykei emlegették így a New Trier High School a szombati majd' egész napos büntetést. A filmbe így be is került egy közös étkezős jelenet, habár, jóval túl vannak addigra már a reggeli idején, hiszen nyolc körül érkeznek a suliba.

Judd Nelson, Emilio Estevez, Ally Sheedy, Molly Ringwald, Anthony Michael Hall

Hughes-nak komoly érzéke volt a fiatalok problémáinak bemutatása iránt. A megoldásokban már nem ennyire egyértelmű. A film alatt összecsiszolódó öt alapkarakter bár egyfajta barátsági kötelékben válik el, sosem derül ki, hogy ez a kötelék kitart e hétfőig vagy még tovább. Eredetileg Hughes-nak voltak olyan tervei, hogy a tinidrámát egyféle franchise-é bővíti, azonban annyira megromlott a kapcsolata a forgatás alatt Judd Nelson-nal - akinek talán egyetlen hibája, hogy a forgatási szünetekben is hozta a figurát, mert nem akart kiesni belőle - hogy végül csak azért nem rúgta ki a fiút, mert Paul Gleason (ő volt az inkompetens rendőrfőnök a Die Hard első részében) az ellenőrző tanerőt alakító színész a végletekig kiállt a fiúért, mondván, egyszerűen megköveteli a módszere, hogy állandóan kötekedjen és szívja a nála jóval fiatalabb Molly Ringwald vérét.

Az öt alapkarakter egyértelműen meghatározza a film lényegét, hiszen Brian beadandó fogalmazásának a leképezése az öt karakter, akiket a felnőtt kívülállók szoktak tipizálni, pedig belül, mindannyian gyerekek, akiknek vannak, lehetnek problémái, melyet bizonytalanságuk, sebezhetőségük táplál. Ezt ki-ki más módon igyekszik feldolgozni. Így lesz végül a reggeliző-klub egyfajta terápiás csoport.





1.) Bűnöző - Bőrdzsekis rossz-fiú, punk, galeri tag - John Bender (Judd Nelson)
2.) Sportoló - A suli sztárfocistája, agya nincs, csak izma - Andrew Clark (Emilio Estevez)
3.) Hercegnő - a szűz, máskor szűzkurva karakter - Clair Standish (Molly Ringwald)
4.) Kocka - a zseni, az okostojás - Brian Johnson (Anthony Michael Hall)
5.) Elvont - művész, emo-s - Allison Reynolds (Ally Sheedy)

Ennél stílusban, habitusban, külső jegyekben távolabb nem is állhatnának a fiatalok egymástól, hogy a nyolc órás kényszerű összezárás alatt - a valójában az ilyen megnyílásra egyértelműen több idő szükséges, ám itt megoldjuk mindezt egy harmad nap alatt - kiderüljön, belül nagyon hasonló problémák gyötrik őket.
Erre, én kulcsos gyerekként simán rántok egyet a vállamon, hiszen nálunk is voltak gondok, mégis, valahogy felnőttünk, anélkül, hogy elmarni akarnánk a környezetünket. Ezek a fiatalok, ilyen-olyan módon lázadnak a szüleik, a sztereotípiák ellen, az elvárások, a jövőtől való félelem ellen.
Láttam én valamikor ezt a filmet, fél szemmel. Talán egy német csatornán. Nem értettem. Csak a zenei betéteket és a vígjátéki - nem sok van - elemeket. Azt gondoltam, hogy ez egy unalmas, szájba rágós tini film.
Egyrészt tévedtem, másrészt nem feltétlenül.
Aki a gyermekkorát nem élte meg egyszemélyes háborúként, akinek a legnagyobb problémát a reggeli kiválasztásánál a kakaó hőfoka jelenti, annak Hughes filmje nem sokat árul el az amerikai fiatalokról, csak azt, hogy nekik semmi nem elég jó.
Ha viszont nyitottak vagyunk egy kicsit, láthatjuk, hogy mennyire frusztráló érzés egy gyereknek az iskola vége felé felnőni. Mennyire bizonytalanok lesznek, amikor lassan eljön az ideje, hogy a saját lábukra álljanak és, hogy néha a szülők mennyire nem partnerek abban, hogy segítsék ezeket a lépéseket és, hogy az iskola is mennyire nem készít erre fel senkit. Mert elvileg egy nyolc órás bezárás és egy esszé, melynek címe "Hogyan látom magam öt év múlva" ezen semmit nem változtat.
Kész szerencse, hogy hőseink hajlandóak - igaz erősen döcögősen- de nyitni egymás felé. Mindenkinek jut egy rövid monológ, amely árnyalja a karaktert és jobban belelátunk, mi járhat a zavaros és ijedt fejekben.
Egy tabló, a nyolcvanas évek, felgyorsult világú kölykeiről.


A film külföldön kultikus sikerré nőtte ki magát. A popkultúra szerves része. Ha azt mondom, Breakfast Club, akkor egy amerikai azonnal az öt, nehéz sorsú kölyökre asszociál és mellé igazítja önmagát, hogy ő melyik karakter volt, anno.
Több száz filmes utalást találunk a filmmel kapcsolatban. Vannak bújtatott poénok és direkt megidézések. (Az egyik legbénább talán a "Már megint egy dilis amcsi filmben" látható, amelyben Paul Gleason és Molly Ringwald is égeti kicsit magát. Igaz, ez a paródia még  sikerültebbek közé tartozik az elmúlt tizenöt évből.)

Konklúzió: Tökéletesen megértem, miért lett ez a film annyira sikeres a nyolcvanas-kilencvenes évek generációinak számára. Hughes minimális szentimentalizmussal vágja az arcunkba, hogy fel kell nőni és ez nem kellemes.

A szereplők utóélete:
Bármilyen lehetőségek is voltak az öt főszereplőben a nyolcvanas évek derekán, mostanra erősen kikoptak a filmezés világából.

Emilio Estevez, ha nem számítjuk azokat az animációs produkciókat, amelyekhez hangját kölcsönözte, utoljára 1996-ban, a Mission: Impossible-ben játszott blockbusterben és ott még a nevét sem írták ki. A kétezres évtől csak elvétve jelent meg a vásznon, ami azért fura, mert egykor sokkal komolyabb jövőt lehetett jósolni neki, másrészt, mert édesapja Martin Sheen folyamatosan forgat és bátyja, Charlie Sheen is egészen jól él annak ellenére, hogy botrányai híresebbek, mint alakításai. Egyelőre úgy tűnik, hogy szépen leül a karrierje. Sok esély nincs rá, hogy robbantson a pénztáraknál, főleg, mivel 1-2 évente forgat valamit.

Anthony Michael Hall sosem volt sztáralkat vörös hajával és cseppet sem szimpatikus fizimiskájával. Ennek ellenére sikeresen meglovagolta Stephen King "Holtsáv" című regényéből készült sorozat üstökét (lassan annak is tíz éve) és azóta is meg-megjelenik komolyabb filmekben, teljesen mellékszerepben. (Foxcathcer, A sötét lovag) Folyamatosan dolgozik, viszont főleg zs kategóriás munkákban.

Ally Sheedy karrierje is megfeneklett a nyolcvanas évek végén. A Nulladik óra, a Rövidzárlat és a Szent elmo tüze roppant kevés volt, hogy az A ligában tartsa. Néha szerepel együtt a volt "osztálytársaival" ám mostanra inkább csak alacsony költségvetésű produkciók stábját erősíti. Ha kilencven után születtél, valószínűleg a nevére sem emlékszel, vagy eleve nem is hallottál róla.




Molly Ringwald szintén kikopott a bizniszből. Ha nem forgatja le Stephen king "Végítélet" című mini-sorozatát, talán én sem jegyzem meg a nevét, hiszen Hughes filmjeiből amiket többször láttam, azokban ő benne sem volt. Mostanra nagyon mellék szerepeket sikerül megcsípnie, leszámítva az általam nem ismert sorozatot, "Az amerikai tini titkos élete" címűt, amelynek címe reflektál tini kori sikereire. Közel száz epizódban alakíthatta Anne Juergens karakterét. Aki a sorozatból mostanra pofi-profitált, az Shailene Woodley. Mostanra jó, ha évente egy munkát bevállal.

Judd Nelson-t valamiért nagy tehetségnek és lázadónak tartották, pedig olaszos külseje és hangsúlyos orra miatt nem lehet rásütni, hogy szívtipró figura lenne. Utolsó sikeres filmje - nem az ő okán - a Kevin Smith féle "Jay és néma Bob visszavág". Az sem ma volt. Amiben még láttam az a New Jack City - New Jack City (1991)című feka-gengszter akció film, melyben Nelson egy erőszakos és tökös olasz bevándorló ősökkel rendelkező zsarut játszott. Nem volt főszerep, de legalább túlélte a leszámolásokat. Azóta húsz év telt el és ő is mellékszerepekből, sorozatok vendégeként keresi a színészek keserű kenyerét.

Sajnos a tervezett folytatásból nem lett semmi és Hughes halála miatt, érdemben már nem is lehetne a filmet folytatni, habár az eredeti koncepció valami hasonló lett volna, mint Linlater "Mielőtt..." trilógiája, amely kb. tíz évente veszi fel két főszereplőjének élete fonalát.
Hughes és Nelson között tényleg annyira kiéleződött a helyzet - Nelson elvileg komoly filmes karrier előtt állt, Highes-nak meg ez volt a második rendezése, melyet eredetileg nem is neki szántak - hogy végül nem dolgoztak többet.
Hughes két nap alatt vetette papírra a forgatókönyv első változatát.
A filmet lineárisan forgatták.
A filmben rengeteg improvizáció maradt bent végül, amit a színészek rögtönöztek.
Az egyetlen jelenet, amit Hughes később megbánt, amikor Estevez beszívott karaktere becsuk egy üvegajtót és akkorát üvölt, hogy az üveg beszakad. Ezt később a rendező nevetséges momentumnak találta és nem jó értelemben.
A film első, nyers változata közel 150 perc volt, amely később megsemmisült.
Bár a kreditben Hughes nincs megemlítve vágóként, rengeteg jelenetet igazított később titokban a saját szája íze szerint.
A szereplők között kilenc év volt a legnagyobb korkülönbség.
Akik benne lehettek volna a filmben, de ilyen-olyan okok miatt kimaradtak: Nicholas Cage, John Cusack, Rick Moranis, Robin Wright, Jodie Foster, Brooke Shields, Laura Dern.
A Shermer gimnázium nem létezik, viszont több Hughes filmben felhasználják, mint iskolát.
A főcímben olvasható David Bowie idézetet Ally Sheedy ajánlotta a rendezőnek. (...és ezeket a kölyköket te leköpöd, csak mert a saját világukat próbálják megteremteni, mert immúnisak a tanácsaidra, pedig te igazán tudod, milyen út áll előttük..."
És mennyire igaz!
John Hughes nagyjából felvázolta mi lenne a gyerekekkel harminc éves korukra és nem sok jóra számíthattak:
Bender-re visszaüt bűnöző életmódja és megölik vagy öngyilkos lesz. Brian sikeres lesz a munkájában, míg elviszi egy szívroham. Claire a melleivel dolgozik és nagyon megöregszik. Allison meg nem értett művészként tengődik, míg Andrew nem a megfelelő nőt veszi feleségül, aki teljesen rátelepedik az életére.
Ezek után valahogy nem sajnálom, hogy ennek a generációs filmnek nem készült folytatása. Engem egészen biztosan nem érdekelt volna a harmadik rész, amelyből megtudom, hogy mindaz a félelem, amitől hőseink egykor egy iskola könyvtárában rettegtek, mind valóra váltak.

Ugyanakkor, még mind az öten élnek, így elképzelhető, hogy egy kézben tartott, feszes drámát megérne az öt életút.

70%


Negatívum:
- Bender néha összemossa az igazmondást a szimplán bunkóssággal. Túl sok, túl nagy az arca, ahhoz képest, hogy elvileg a karakter bizonytalan és valójában csupán fél.
- Nem tudom, hogy Amerika mire számít ilyen oktatási rendszerrel, de nem tartom előnyösnek, hogy kis szaros tinik úgy beszéljenek egy tanárral, mint, ahogy Bender néha teszi.
Főleg, hogy mennyi hasonló esetről hallunk mostanság, melyben diák veri a tanárt. Ezt semmilyen formában nem tolerálnám, sőt, vasszigorral torolnám meg.
- Claire és Bender csókja nekem túl csinált, főleg, hogy alig valamivel korábban eléggé "gyűlölték" egymást.
- Allison karaktere teljesen fölöslegesen menekül a folyosókon az igazgató elől - a filmben kiderül miért inalnak - hiszen ő az egyetlen, aki önszántából ment be a könyvtárba, így rá nem vonatkozik a büntetés!

                                                          Fent a film ikonikus főcímdala.

2015. április 19., vasárnap

Fika: Csillagharcos: Túlélő - "Sternenkrieger" Survivor (2014)

Csillagharcos: Túlélő - "Sternenkrieger" Survivor (2014)


Rendezte: John Dyle


Megtekintés: Van jobb dolgod. Nézz meg mondjuk egy filmet.

Ha egy filmre az öcsém egy pillantást vet és rákérdez, hogy nem 1984-es produkcióról van e szó, az már gyanús, főleg, ha a film harminc évvel fiatalabb, 2014-es produkció. Az imdb 4 csillaga szintén eléggé segít helyén kezelni egy filmet. John Dyle igazi filmgéniusz (a helyes szót keresem, csak nem találom) is lehetne, hiszen szinte mindent csinál ami filmeseknél szokás. Rendez, zenét szerez, vág, fényképez, ír és ha kell még producerként némi aprót is összekalapozik a filmjeihez. Azután ez arra elég, amit a monitoron látok. Az viszont nem elég ahhoz, hogy önfeledten szórakozzam.

Nem a film tartalmát akarom leírni. Ahhoz nagyon figyelmesen kellene végigülnöm a másfél órát és erre nem leszek kapható. Mert érzem, hogy bármilyen jó szándék is lehelt életet a moziba, engem nem nagyon fog lekötni. Nem feltétlenül azért, mert nagyon rossz lenne - 4 csillagos - viszont az ingerküszöböm azért ennél jóval magasabb, ha sci-fit választok.

Az első jelenetben főszereplőnk - gondolom legalábbis, hogy az, és persze, hogy - zuhan lefelé. Olcsó CGI és azonnal a Predators film kezdő képsorai villannak fel előttem. Abban sem volt tökéletes a zuhanás jelenet trükkileg, de ez keményen Asylum szint. (Az Asylum ma Amerikában az olcsó filmgyártást képviseli.) Kate (Danielle Chuchran) zuhan, majd felriad. Űrhajón van, sok neon fény, zöld háttér, gagyesz látvány. Főszereplő narrátor szövege segít, hogy a néző képben legyen. Elsőre a zuhanást álomjelenetnek véltem, viszont később mintha pontosan ez történne vele, mikor belépnek a légtérbe, így árnyaltabb a dolog. Ebben az esetben Kate X-Men, aki megálmodja a jövőt, csak nem vett tudomást róla... szar ügy.
Gyakorlatoznak egy sort, az űrhajón berendezett holo-világban. Ezt meg már a Star Trek sorozaton kívül nem olyan rég láthattuk pl. a Jason X-ben is, vagy az X-Men harmadik részében. És sokkal szebben, érdekesebben.
Az egyik pillanatban a főszereplőinket látjuk a holo harc után.
Az egyik férfi szereplőnek, aki elvileg katona, olyan karjai vannak, mint a húgom vádlija és nem a húgom vádlija vastag! Nem tudom, nagy elvárás e egy filmtől, hogy a női karakterek ha már dögösek, akkor a férfi karakterek minimum tesztoszterontól csöpögő vadállatok legyenek. De legalábbis olyanok, akiktől nem kérem el a személyit, mielőtt kicsapolom a sörüket.
Persze, a nagyszájú csávót a holo ellenség azonnal ki is lövi, mert így szokták. Nagy az arcod? Veszítesz!
De legalább a lassítások és repülő falevelek pozitív irányba billentik a mérleget. Nem nagy cucc, viszont szimpatikus.
Kate bevállalja a csali szerepét, ami aranyos felajánlás, mivel gyakorlatilag az összes katonanő tiszta célpontot mutat a támadás ellen. egy katonai szakértő sokat dobott volna a kamu akción.
A főnök, egykor Hercules, most épp Hunter kapitány (Kevin Sorbo) megdicséri a kemény csapatot és mondja is: - Mindenki nyújtsa be a saját jelentését! (Aha, kamu dolgozat itt nem játszik! Mit gondoltak az írók? Menő a másik jelentését benyújtani vagy mi tököm?

Érezhető a rosszindulatom, igaz? Elnézést kérek érte.

A másik vágásnál előkerülnek azok is,
akik sokat nem tettek hozzá a harchoz.
Korábban nyilván még "adásban" voltak...
Kevin Sorbo levezényel némi kardió kézitusát, melyet ismét csak a négy, korábban látott harcos prezentál. Ilyenkor a többiek szerintem a statisztaszervező irodában alkudoznak a napi bér emeléséért. Kate 22 éves színésznő, ám harmincnak néz ki, ami nem hátrány a szerepnél. Kevin Sorbo-t meg annak ellenére csipázom, hogy sem a sorozatait nem néztem, sem a tévéfilmjeit nem ismerem nagyon. Viszont nevével annyiszor találkoztam az elmúlt húsz évben, hogy kb. David Hasselhoff rangjára emelkedett nálam: a színész, akit hírneve okán kedvelek és nem a teljesítménye miatt. Valahogy így gondolom.

Eljutunk a földre és ideje, hogy kőkemény csapatunk kb. negyven év után ismét szilárd talajra lépjen a kék bolygón. Hunter kapitány még figyelmezteti őket, hogy vigyázzanak, mert rázós lehet a földet érés, ám szerintem ezzel maximum annyit lehet elérni, hogy az ülésbe szíjazott harcosok kicsit erősebben szorítsák a záróizmaikat. A landolásba ennél többet beleszólni nem tudnak. Esélyük sincs, hiszen az űrhajó személyszállító kompja úgy lett megépítve, hogy a légtérbe érve automatikusan ketté roppanjon, szerteszét hányva az utasait. Kate valami X-Men lehet, hiszen nm ég el sem a robbanásban, sem a légtérben, hanem a célba zuhan, bár nem így szoktak földet érni. Nagyon nem. az ejtőernyője az utolsó pillanatokban nyílik ki, és a CGI felvétel összeillesztéséből arra következtetnék, hogy a becsapódáskor a popsija a cicijén keresztül hagyja el a testét, ennek ellenére pillanatokkal később már vígan tempózik ki a vízből.

Közben a többiek is földet érnek, így azt gondolom, a komp szétesése a landolási koncepció része. Akik a történet szempontjából fontosak, túlélik, a többiek pedig felveszik a fizetési csekket. Persze egy közeli barát is távozik, hogy érezzük, milyen kilátástalan helyzetből indulnak szereplőink a bolygó felfedezésének kalandjára.

Itt bele akartam kicsit tekerni, ám pont olyasmi történt, ami miatt vissza kellett lépnem. Szemét filmecske, nem engedi a felületes megtekintést.
Kate csapatát megtámadják. Kate verekszik - nem rosszul. Kate sallert kap. A bandát is megtámadja valami/valaki, akit Kate nem lát jól, mert szépen és lassan elájul a sallertől. (Késleltetett ájulást előidéző pofon)
Mikor ébred, egy barlangban tábortűz mellett görnyed. Érkezik is egy szörnyeteg, akit egyenesen a "Halálmester" sorozatból mentettek át maszkilag. Kate felkap egy égő botot és ezzel riasztja el a szörnyet, aki valószínűleg korábban már a tábortüzet is meggyújtotta, ám most mégis rovázik a természeti erőtől, illetve, hogy pofán kapják vele. Tök logikus... Kate pedig elfut.
Még fél órája sem megy a film, nekem övsömöröm van és elkaparom. Nagyon nehéz nézni valamit, amire nem vagyok kíváncsi.
Ezen az olyan nüanszok sem javítanak sokat, hogy a színésznő arcát megvilágítják, amikor a karjába-karjára épített kommunikátort használja. Tetszetős világítási trükk és legalább jelzi, hogy volt, amire odafigyeltek a forgatás alatt.

Itt kezdtem úgy érezni, hogy Will Smith buktájának "A föld után"-nak a lebutított változatát szeretném látni. Mert nagyjából eddig ugyanaz. És azt sem bírtam még végignézni, pedig abban volt píz!

Az a görbe a dárda. Ha ezzel valakit később ledob, felröhögök.

Kate megszökése után konzultál a kapitánnyal, aki persze törött lábbal fekszik egy kanyon alján. Körülötte nincsenek romok, így feltételezem, ő is magasról esett és nagyot puffant. Kate az éjszakát egy barlangban vészeli át. Svájci bicska híján kővel csiszol méretre egy olyan görbe dárdát, hogy ha eldobja, biztos a saját hátába áll. Szúrásra még jó lehet.



35:10 - Kate a hegyek között belefut az első támadó bandába. Komoly sprintet fut és miután elvileg szusszanásnyi időt nyer, megszorongatja a fájós, sérült lábát, amely finoman átvérzett. Derék csaj. Eleve szeretem, ha egy nő tud futni, mert abban van valami szexi. Itt lassítva láthatjuk gazella testét, ahogy szeli a szelet. Igaz, nehezen hihető, hogy lefut mindenkit, akiknek elvileg élethossznyi helyszínrajzi tudásuk van és néhányan komoly gimnasztikai tehetségek.

Itt érkezett meg a Jani akinek első kérdése: - Mikori film? Nyolcvanas?
Ezek valamikor összebeszéltek az öcsémmel.

Kate verekszik egy sort a bandával. Kicsit felidézte a Cyborg akcióit és az akkori harcos filmek szarrá lassított felvételeit. Az utolsót egy fejszével dobja le és ez egy kifejezetten szép lassítás, amikor a gonosztevő bokáján megpattan a fejsze és irányt változtat a sziklafal felé. Tetszetős. Megkönnyeztem.

Dyle a rendező érzi a potenciált Danielle Chuchran ruganyos testében és mozgásában, ezért egy közepes erősségű soundtrack-re élvezhetjük, ahogy a színésznő - aki biztosan sportol, ez látszik - több kamerabeállításon keresztül igyekszik kapitánya lelőhelyéhez.

40:44 "Ötvenhat kilométer az úti célig. Becsült idő 2 nap. Hunter kapitány életjelei 43%-osak." Zseniális orvosi készülék! Feltételezem, hogy mivel a lánynál semmilyen egészségügyi holmi nincs, mire odaér, (ha odaér), akkor sem tud segíteni a felettesén. Hacsak a fűcsomó és a vörös homok nem jó lábtörésre... Legalább van miért izgulni, hiszen a kapitány életjelei már 39%-osak és még kb. 48 kilométer van hátra. Gyors fejszámolás: Bye-bye kapitány!
Nem tudom elképzelni, mitől kezdene emelkedni az életerőszint, ha megérkezik a leány, hacsak nem dobja le a ruháit és ezzel egy adrenalin fröccsöt generál a kapitány szervezetében.
Szerencsére egy percen belül heroikánk legyilkol egy helyi szörnyeteget - ami nem teljesen gagyi - és betör egy lovat is, amit azután pőrén megül. Danielle talán ezekben a jelenetekben hozza ki magából legtöbbet, amikor a pacit győzködi együttműködésre. Arcán őszinte érzelmek suhannak át, amibe az enyhe félelem is belefér.



Lóval hamarabb eléri kapitányunk, aki tovább küldi az űrkomp roncsához, hogy valami rádióadót szerezzen belőle, amivel az anyahajónak is lehet jelezni. Kár, hogy a karjába épített okostelefon ezeknek a céloknak nem felel meg. Vagy korábbi a verziószám.

54:00 Előkerül pár helyi szörny és üldözni kezdik. A sziklamászás már elsőre is jól sikerült. Kate felszambázik és gondoltam, nem fogják a többiek követni, mert látszik, hogy a latex vagy gumi szörnybőrben és maszkban lehetetlen a sziklamászás. Ennek ellenére megoldják és mennek utána, ami rossz ötlet, mert Kate az első olyan női karakter az elmúlt 10 évben, aki mindig tudja, mit tegyen. Itt beékeli karcsú bokáját a sziklafalba és szinte vízszintes pozícióból szedegeti le a szörnyeket. Ötletes megoldás.

Hamar ráakad az űrhajó egy darabjára és amilyen szerencsés egy adóvevő szerűséget is talál, amellyel segítség kérhető az anyaűrhajótól. Ehhez csupán megint hegyet kell mászni. Franka Potente nem futott ennyit a "Lé meg a Lolában", pedig az erről szól. Azt sem értem, miért kell a Mount Everestet megmászni, hogy a jelet az űrhajóhoz továbbítsuk, hiszen a célállomás a fejünk felett van, nem a bolygón valahol máshol, így olyan mindegy - rosszul gondolom - hogy sík területről kezdjük az adást vagy magaslati pontról indítjuk. Ha az anyahajó fent van, nem hiszem, hogy számít pár száz méter magasság különbség, csak esetleg veszélyesebbé tesszük a küldetést. Kate mászása viszont szexi megent...
Gombnyomás, rakéta feltör a vízből.
Vízből? Ahonnan Kate is kiúszott?
Akkor a francért mászott hegyet. Miért nem volt elég a partra sétálnia?

59:08 Kapitány: - Kate, már tudom hol vagyunk! Csak egy magyarázat...
Eddig azt hittem a földön. Tévedtem volna? Komolyan? Már csak fél órácska ebből az egyértelműen természet kontra csinos szőke műfaji filmből.

Kate belebotlik egy helyi erőbe, aki mesél neki a rajtuk kívül még a bolygón lakó démonokról. Egymásra vannak utalva, hogy megmentsék a férfi lányát és Kate társait. Szerencsére az emberrabló démonok anyagcseréje olyan akár az óriásfenyőé, így előbb begyűjtik csupán a táplálékot, majd sokkal később lakmároznak belőle. Így is mire eljutnak az egyik barlangba, ahol persze pont ott vannak Kate csapata, egyikük áldozattá válik, csak, hogy legyen miért sírnom. A zsepi elfogyott, ezért inkább haladjunk tovább.

Korábban, a hatvanadik percekben már megtudtuk, hogy a földön vagyunk, valamikor a 2400-as években, egészen pontosan 2452-ben. Ahogy a film eleji narráció után már sejthettük.
Hayley (Melanie Stone) elhalálozik. A teste viszont elég formás ahhoz, hogy vissza akarják vinni az űrhajóra, még akkor is, ha a szállításába - az azzal járó időveszteségre gondolok - belehalnak a többiek. Logikus.

Tűnés haza!

De nyögve nyelős volt. Nem a film hibája, hogy nem tudtam ráhangolódni. Talán kinőttem az ilyen bugyuta sci-fi kalandfilmekből, amelyek díszlete nem más, csak szikla és zöld háttér, amelyben semmi nem történik valójában, csak színészek szaladgálnak és harcolnak. Ez nem igazi sci-fi, csupán egy olcsó akciófilm, fantasztikus köntösben. Már, ha a szikla és homok fantasztikum, hiszen az űrhajós és egyéb jövő technikai megoldások igen kis részét képezik a mozinak.
A vége pedig kimerül a hasonló filmek menekülős, feláldozós, fogyatkozós befejezésében. Az a fajta, amelyikben kevés az ötlet és az sem eredeti. Leginkább a "Barlang - The Descent (2005)" című horror első részének csóró kisöccséről beszélhetünk, talán három percig, hogy utána ismét a szabadban menjen a közelharc.
A végéről meg nem mondok semmit. Nézd meg, ne csak én szívjak!

Valahol érzem én, hogy igyekeztek készíteni valami maradandót. Erre utal ez a videó-játékokat megidéző beállás is. Kiváló sajtófotókat lehet belőle készíteni!

A film nem más, mint egy szerelmes levél Danielle Chuchran-hez.
John Dyle-tól.

40%

Hogy miért nem voltam elragadtatva?
Mert:
- Az utolsó csillagharcos cím valójában egy 1984-es gyermekfilmtől lett elbitorolva, ami már akkor sokkal sci-fisebb munka volt, mint ez a mű. (Ez persze nem a filmesek hibája, hiszen a keresztségben kapta a félreérthető címet.)
- Pár évvel korábban már készült hasonló témában egy mozi, ami szintén B kezdeményezés, és technikailag sem sokkal jobb, viszont, amennyire emlékszem, szórakoztatóbb, kevésbé türelem-próbáló film: A kívülálló - Outlander (2008)
- Mert nagyon érezhető, hogy a forgatókönyv szellős részeit montázsokkal igyekeztek kitömködni. Gyerekkoromban egy ilyen filmért megnyalom a tíz ujjamat, ha videón, narrátorosan nézhetem végig. Manapság azonban ennél jóval több kell a boldogságomhoz és ezen az sem segít, hogy a női főszereplő erősen sunázós kategória.

2015. április 18., szombat

A káosz birodalma - Southland Tales (2006)

A káosz birodalma - Southland Tales (2006)


Rendezte: Richard Kelly



Megtekintés: Elbizonytalanodtam!

"A káosz birodalmát" viszonylag korán láttam. Volt hozzá felirat, végig is ültem, mégsem értettem, valójában mit látok. Azután kijött nálunk szinkronnal, aminek az egyetlen oka szerintem, hogy a magyar megjelenés felett bábáskodó kiadó úgy vélte, annyi világsztár és ismert arc van a filmbe nyomva, hogy megéri megjelentetni, még akkor is, ha esetleg a tesztvetítésen végig ülve a két és fél órát, csak álltak leesett állal. Biztos vagyok benne, hogy a filmnek van értelme. Nem tudtam megfejteni, mert ahhoz Kelly géniusza kell vagy az, hogy elfogyjon az antidepresszáns. A film egy hosszú katyvasz, amely ad valamiféle történeti gerincet ennek a félig sci-fi, félig Monty Python-ra emlékeztető szkeccses-szerűen összetákolt folyamatos extasy túrának. Mert ez bizony kőkemény narkós kaland. Az már mindegy, hogy fű, gomba vagy csak serkentők hatása alatt állsz. Ahhoz, hogy megértsd, nem árt, ha te vagy a rendező vagy valamilyen parti drogot dobáltál be magadba a megtekintés előtt. Rosszabb esetben a hatás már rég kiállt belőled, amikor a film még mindig tart. Jómagam többször belekezdtem, volt, hogy talán - nem biztos - végig is ültem. Maradtak bennem emlékfoszlányok, ám összességében azt tudom írni, hogy valójában nem egy lineáris mozit láttam, amit elsőre meg is értettem, profánsága okán, hanem inkább képsorokat, amelyek érzéseket ébresztenek a nézőben.

"Soha többé nem kell felgyújtanunk halottaink lelkét!" - és én keresem a logikát és értelmet a filmben és a mondanivalóban...

Az egyetlen oka, ami valójában kettő, hogy bemutatták nálunk is: Stifler és a Szikla ismét egy filmben aprít és a másik ok, hogy a Donnie Darko - időközben szinte kultikus státuszba emelkedő - rendezőjének agymenéséről van szó. Mert ez szimplán az.
Tele van pakolva scifis és politikai utalásokkal. Van benne társadalomkritika, olcsó és mélyebb változat. Akció, vér, erőszak. Csupa, egykor jól csengő név a művészvilágból. Olyan az egész, mintha Tarantino nem a western és a szamuráj film, hanem a poszt-apokaliptikus fantasy előtt tisztelegne.
Még számomra is érthető volt a kb. másfél perces zenei betét. Legalább volt valami, amire évekkel később is emlékezhettem!

Nem mondom, hogy "A káosz birodalma" egy rossz film. Nem, mert van hangulata, stílusa. Még akkor is, ha nem nagyon tudok benne elmerülni, azonosulni. Ettől függetlenül néha nekikezdek és vagy sikerül átrágnom magam rajta, vagy elveszítem az érdeklődésem közben, hogy később ismét elő lehessen venni. Most, legutóbb, ismét értő nézőként kezdtem neki, de a narráció állandóan kiragadott a képek varázsából. Nem biztos, hogy nem direkt.

Boxer Santaros (Dwayne Johnson) híres sportoló, aki nyitna a filmek világába. Ehhez van is egy forgatókönyve, amely elég elborult egy darab lehet, már ha abból indulunk ki, amit a film közben tudunk meg róla. Másrészt, mivel önjelölt színész is, felbérel egy fiatal rendőrt, Roland Taverner-t (Seann William Scott), aki majd kicsit bevezetheti a készülő film főszereplőjének karakter-világába, míg a rendfenntartóhoz csapódik, annak munkája során. Taverner meg vagy az, akinek mondja magát, vagy csak megszólalásig hasonlít egy rendőrre, akit félre tettek addig az útból, amíg az imposztor elég belső információt tud meg Boxer-ről, hiszen neki van némi érdekeltsége a politikai elit berkein belül is. amiről lehet, hogy nem is tud...
Boxer aktuális barátnője Krysta Now (Sarah Michelle Gellar), aki pornószínésznő volt eddig, azonban mostanra világmárkává szeretné kinőni magát, ezért minden pénzét a saját reklámjába fekteti és hátulról jövősen még egy puccsot előkészítő brigádnak is besegít titokban.
A politikai elit meg szimbiózisban él egy olyan energetikai fejlesztést használó céggel, amelyik egyszeri beruházás után, gyakorlatilag ingyen energiát juttat a világ lakosságának, viszont ez egy füst alatt egyfajta béklyót is jelent a társadalomnak.
És a többi.
A film ezer szálon fut, három filmnyi a cselekmény, a mellékszereplők garmadájáról és üresjáratokról már nem is beszélve. Rengeteg humorista és vígjáték színész kapott lehetőséget, hogy drámai oldalát megmutassa. Ez persze nem sikerül maradéktalanul, hiszen egy részük zsigerből ripacs, míg mások fizimiskája eleve képtelen komolysággal megtámogatni az adott epizódot.
Van még azt hiszem kettős identitás, időutazás, isteni hatalom. Meg ami nem jut eszembe hirtelen!

Kiváló pillanat, amikor kiderül, hogy Boxer izgatott ujjremegtetésének elég komoly funkciója van! :) Kár, hogy ehhez két és fél órát kell végigülnünk.

Richard Kelly korábbi mozifilmje, a Donnie Darko sem volt egyszerűen dekódolható mese. Ott is volt féregjárat, kiskorú megrontása, repülőgép baleset, vétlen gyilkosság, stb. Viszont legalább igyekezett az átlag néző tűréshatárain belül mozogni, mint filmélmény-értésben, mind a játékidőt tekintve. A káosz birodalma minden határt feszeget. Valahol, merem állítani: művészfilm. Másrészt meg egy saller az egyszeri fogyasztónak.

"Azt hitted, látsz majd egy jó kis akciófilmet, az ügyeletes jó fejekkel? Aha! Tévedsz! Itt, ha nem gondolkodsz, azonnal elmerülsz ebben a dramaturgiai katyvaszban! (És ha figyelsz, akkor is...)

Kösz Richard Kelly. Ha az volt a szándék, hogy kultikus híredet elmélyítsd, szerintem kicsit célt tévesztettél. A Donnie Darko viszonylag koherens agymenés. Jelen filmed pedig csupán egy módosított tudatállapotú szereplő válogatás.

50%

Érdekességek:

- Dwayne Johnson ennél a filmnél dobta el magától először a pankrátoros művésznevét a "The Rock"-ot.
- Justin Timberlake jeleneteit egyetlen nap alatt leforgatták. A táncos dalbetét szerintem egészen zseniális. Ott Timberlake pólóján a vérfolt nem véletlenül emlékeztet a Donnie Darko nyúlfejes poszterére.


- Ha nem áll össze benned a film teljes mondanivalója az azért is lehetséges, mivel a teljes film mellé még ismerni kellene a Kelly által írt képregényt, amely gyakorlatilag a történetek másik felét meséli el. Elég merész próbálkozás egy filmhez, hiszen a nézők nagy részéhez lehet, hogy el sem jut a bővítmény!
- Boxer forgatókönyvének főszereplőjének a neve: Jericho Cane. Így hívták Arnold Schwarzenegger zsaruját az "Ítéletnap" című horror-akcióban.
- Nem véletlen, hogy a történet kicsit olyan Philip K. Dick-es...

2015. április 14., kedd

Tökéletes hang - Pitch Perfect (2012)

Tökéletes hang - Pitch Perfect (2012)


Rendezte: Jason Moore

 Megtekintés: Aranyos, ezért igen. Kell, hogy legyen rá időd, egy uncsi vasárnap.

Nem sokat tudtam erről a filmről. Valami a capellás baromság, főszerepben Anna Kendrick. Ez nem sok, ugye? Azután jött, hogy készül a második rész. Na, gondoltam, biztos egy Disney's hercegnős, énekes baromság. Animációs betétek, vásárlás a plazában, rivális testvérek, stb. Elég nagyot tévedtem.
Kendrick meg aranyos csajszi, az átlagos, nyers, görbe orrú szépségével, ám annak ellenére nem győzött meg, hogy imádtam az Egek urában. És már ott is énekelt, igaz karaoke-t. Elég szarul. Szóval, volt egy markáns véleményem erről a zenés filmről, annak ellenére, hogy kevés volt az érdemi információm. Le is írtam. Nem is tudom, miért kezdtem ma bele. Talán, hogy ne kelljen őrizgetnem többé a vinyón. Janó is tiszteletét tette és gondoltam, ha nem horrorral fogadom, hamar feladja, pedig ha valaki, őt érdekli az éneklés, beat-boxolt is egy időben, és rendszeresen beleénekel, ha elkezdek valamilyen nótát. Mert néha énekelünk is. Mostanában ritkábban.

A film elindul és a felütés sem rossz: a capella intro zene, az universal logójára. Mi ez, valami Edgar Wright mozi? Neki mániája, hogy indulásból kicsit belepiszkál a logo zenéjébe. De nem.

A "Tökéletes hang sztorijában semmi új nincs. A teljesen átlagos amerikai nyálas baromság, egyetemistákról, akiket harmincasok keltenek életre, akiknek negyvenesek a szüleik és tanáraik, akik versengenek, mert valamiben jók, akiknek van amolyan ellenségük is, egy rivális csapat személyében és akik a belső konfliktusok ellenére összecsiszolódnak és végül a mennybe mennek. Vagy elbukják a versenyt, viszont erkölcsileg lesznek hatalmasok, viszont ez a ritkább, hiszen Amerika hepiend függő és csak az egyértelmű befejezésben hisz, abban látja a pénzt. Ha pedig bejött, kell egy folytatás. Az első rész ismeretében bátran kijelentem, hogy csak a kasszáknál csilingelő pénztárgépek miatt készülhetett egy ennyire egyszerű mozinak második része. Aranyeső hulljon nékünk!

Beca (Anna Kendrick, azt hittem először, hogy a karakter neve, ha már zene, akkor rímel a nagy nevű Becca zenekiadó nevére, de ott két c-t használnak...) egyetemre megy tanulni, ahol az apja is dolgozik és miközben a tanulmányait tömködi a fejébe - ebből a filmben azt hiszem kb. egyetlen percet sem látunk - hobbi szinten számítógéppel rakosgat össze zenéket, mint amolyan kezdő DJ. Közben random bekerül egy csapat acapellás lány közé, csak mert véletlenül elénekel egy tucatslágert a zuhany alatt. A "The Bellas" formációra rájárt a rúd, hiszen tavaly a csapatkapitány a taco-t egyenesen az első három sorra pakolta ki a verseny fináléjában, gyomorgörcsök miatt. Beca tehetsége kapóra jön és mivel a csapat tagjainak nagy része a blamázs után inkább kijárta a sulit és élni kezdett, a két megmaradt csapattag, a viszonylag laza és barátságos Chloe (Brittany Snow) és az arisztokratikusabb, hidegebb és kissé féltékeny Aubrey (Anna Camp) rendez egy gyors válogatást, melynek végére, nagy szerencsével, egy tucatnyi tehetséget olvasztanak a formációjukba. Persze, van aki elsőre csak egy kifejezetten buta vígjátékban kerülne bele egy ilyen csapat tagjai közé - mivel kell némi humor is - viszont a végére, ahogy az lenni szokott, nagyjából mindenkinek előjön a burkolt tehetsége, hogy végül, egy egésszé kovácsolódva, gyakorlatilag lesöpörjenek mindenki mást.
Meg sem lepődöm az ilyesmin.
Sok film készült a témában, felsorolni sem kezdem. Hol sportolókról volt szó, máskor táncosokról, tánckarról, esetleg egy együttesről. A "Tökéletes hang" szinte semmit nem tesz hozzá ehhez a vonulathoz. Egyetlen oka, amiért sikeres lehetett, hogy 1.) Anna Kendrick elég bájos kishercegnő 2.) a többi lány is aranyos figura 3.) hogy az Internetnek köszönhetően, manapság tucatnyi hasonló, hangszer nélkül fellépő formációt láthattunk a neten és kialakult köréjük egy masszív, zene kedvelő, rajongói tábor.
Nem azért lett a film sikeres, mert a zene első osztályú, habár tényleg nem rossz. Egyszerűen a készítők jó időben tömtek be egy hiányos piaci rést, valahol az unalmas zenekari dokumentumfilmek és a karaoke-s produkciók belterjes világa között.
Elszórakoztat, de el nem fogsz ájulni tőle.

Cukiságfaktor: 10/10, egy átlagos pasi nagyjából a csapat nyolcvan százalékát azonnal berántaná az ágyba. Tehetségtől függetlenül...

Amit kihagytam volna, az a film elején megvillantott kellemetlen közjáték a hányással - miért erőltetik ezt a fajta humort a vígjátékokba, sosem fogom megérteni - és a vége felé elsütött, szintén erre építő poént. (Bár, eddig nem láttam hányásangyalt, csak hóangyalkát.) Ezek helyett inkább kreatívabb megoldást erőltettem volna a filmbe és pár ütősebb verbális vagy szóbeli poént. Talán, ha kicsit realisztikusabb a film, komolyabban tudnám venni.

Elizabeth Banks meg nem csoda, hogy ontja magából a sikeres filmeket, ha elvállal mindegyikben ilyen pár perces kalandozásokat. Jó lenne ismét főszerepben látni, valami romantikus komédiában, mert az a zsánere, amiben tetszik. Oké, örültem, hogy láthattam megint, mint műsorvezető, de ennél jóval többet tud a színésznő.
Rebel Wilson meg biztos istenáldotta komika, viszont ezt ebben a szerepében sem éreztem annyira. Nekem egyelőre ő az a duci csaj, akit beesznek az ilyen filmekbe, hogy a jogvédők ne ugorjanak neki a filmkészítőknek, amiért az átlagos nőket olyan színésznőkkel kívánják prezentálni, akik valójában az átlag-amerikai tinik nagyon kis részét teszik ki. (Értsd: dögös, vékony, gerjesztő csajszik.)

Persze jól szórakoztam és a libabőr sem hiányzott egyik-másik dal felcsendülése közben, a boldogságomhoz azonban több kell. Valahogy, az egész kicsit felszínes darab lett számomra.
Szórakoztató, de kicsit felszínes.

A szerelmi szálat meg még a forgatókönyvíró is annyira gyengének és erőltetettnek érezhette, hogy nem is nagyon bonyolította meg, csak amolyan főiskolás vizsgafilmesen, hozta belőle a kötelezőt.

65%