2015. október 28., szerda

Fantasztikus négyes - Fantastic Four (2015)

Fantasztikus négyes - Fantastic Four (2015)


Rendezte: Josh Trank

Jamie Bell nem járt jól ezzel a szereppel...
hiszen nem is látszik a legtöbb promóciós anyagon.
Megtekintés: Ha láttad a korábbi két részt - amelyet igyekeztek függetleníteni ettől a balsorsú darabtól - akkor semmi újat nem tud neked mutatni ez a film

Eddig nem írtam erről a képregényfilmről, pedig, ha a bemutató környékére időzítettem volna egy cikkecskét, biztos rengeteg plusz olvasóm lehetett volna. Lusta is voltam és egyébként is rengeteg remek cikk jelent meg a filmről akkoriban - és fog még ezután is.

Azt nem akarom boncolgatni, hogy a rendező és a stúdió közötti viszony mennyire mérgesedett el, sem azt, milyen sokan kritizálták a filmet előttem. A saját meglátásaimat szeretném csupán hozzáfűzni a filmhez, ami szerintem, ha tájékozódtál a világhálóról az eddigi kritikákról, akkor nem lesz nagy újdonság.

Először is, a film - még akkor is, ha nem nagyon ismerem a képregényt, bár pár epizódot elolvastam - nem jeleskedik a karakterépítésben. Hiába kezdünk hét évvel korábban, ha a forgatókönyvnek csupán két szereplőt sikerül a gyerekkortól bemutatnia és azt sem túl szellemesen. Persze, mondhatnád, hogy a 2005-ös epizód még erre sem vette a fáradtságot, én meg azt állítom, hogy bár ott gyermekkor nuku, ettől függetlenül, pár gesztus és mondat is képes volt jobban árnyalni a karakterek közötti kapcsolatrendszert és ami ezzel jár.
Ha egy forgatókönyv nagyot markol, akkor legyen bevállalós. Mennyivel több lett volna, ha megtudjuk, hogy Susan (Kate Mara) végül hogyan került a Storm családba és Johnny (Michael B. Jordan) miért olyan kívülálló? És ehhez sem kellett volna túl sok ötlet, csupán pár perc. (Pl. Susan simán lehetett volna egy hasonló kvalitású tudós - akár Dr. Franklin Storm (Reg E. Cathey) korábbi munkatársa - egyetlen gyermeke és egy rosszul sikerült kísérlet után gyakorlatilag a tudós társ vette volna gyámság alá, aki akár titkon még lelkiismeret furdalást is érezhetett, amiért balul sült el a kísérlet.
Johnny, meg azt érezte volna, hogy apja inkább a kislányra koncentrál a baleset óta és amíg nem világosodik meg, hogy apja felelősnek érzi magát a tragédiáért, addig nem lenne igazán jó mostohatestvér, egészen addig, amíg, míg rá nem döbben, mekkora teher ez az apjának és onnantól, mint értelmes fiú, teljesen újraértékeli a kapcsolatát a lánnyal és apjával. (Szép jelenet lehetett volna mondjuk egy olyan, amiben Franklin a meghalt tudós fényképét nézegeti sírva - aki akár nő is lehetett volna, nem igaz? - és motyogva bocsánatot kér a hibájáért, amiből Johnny rádöbben, mi is történt. Majd Johnny besétál Sue hálószobájába és nézi az alvó lányt és betakarja. Ne mondd, hogy nem lett volna drámai és karakterépítő!)


Vagy vegyük Reed (Miles Teller) és Ben (Jamie Bell) kapcsolatát. Tényleg annyi történt, hogy az órán fura srácra felfigyel egy másik és amikor lehetőség van, lógni kezdenek együtt? Esküszöm, még az is megfordult a fejemben, hogy Ben kissé homokos karakter, akinek bejön a kissé lányosan cicás Reed. De, hogyan épül fel a barátságuk???
Van egy órai bemutatkozás, majd Ben családjának roncstelepén összefutnak és Ben érdeklődik Reed dolgai iránt. Ezt azért felvezethették volna némi plusz jelenettel, nem?
Pl. Ben néha lelép otthonról bátyja zaklatása elől és belefut Reed-be, aki mondjuk - hány amerikai filmben ellőtték már - rakétát tesztel valahol egy tisztáson. A rakéta kilövése akár sikerül, akár nem, a két gyerek tátott szájjal nézné és összehaverkodhatnak, mert van közös érdeklődés a kísérleteken kívül. (Még azt is eltudom képzelni, hogy Ben ad valami gyakorlati tanácsot Reed-nek, amit az kifelejtett a számításaiból, hogy a rakéta magasabbra menjen; pl. akár a külsejére kent festék állaga, ami repülés közben megváltoztatja az irányt és így legalább megtudnánk, hogy Ben nem teljesen hülye, csupán jobban szeret visszahúzódva figyelni az eseményekre.

Azután azt sem tudjuk meg, hogy Ben mitől is olyan nagy ász harcos, hogy ő legyen az erő a csapatból. Amennyire emlékszem, Ben Grimm, kevésbé volt okos, viszont annál tökösebb és bevállalósabb, ha bunyóról volt szó. Itt a filmben ez a bevállalósság semmilyen formában nem köszön vissza, egészen addig, míg meg nem kapja a képességét, holott, ha jobban belegondolunk, minden képesség valahol visszaköszön a karakterek viselkedésében.

Reed Richard igyekszik súrlódásmentesen élni napjait, és amikor készíti a kísérleteit, igyekszik egyszerre ott lenni minden pillanatnál, minden fázisnál. Hogy teheti ezt meg leginkább? Ha nyúlik, mint a gumi és innen elvesz egy fiolát, onnan elemel egy csavarkulcsot és mivel a szerelendő rész valahol öt méter magasban van, hirtelen ott van és összerakja az egészet. Milyen vidám is lenne neki így élnie és dolgoznia!

Ben, annak ellenére, hogy jó barátja Reed-nek, kicsit mufurc fiú, magának való. Nehéz megközelíteni őt érzelmileg, mert külsőleg olyan, mint egy szikla. Erős is, ha kell, átgázol mindenen, ha a barátjáról van szó, így, amikor megkapja a képességét, egy nagy halom kőtömb lesz belőle.


Susan, múltja miatt visszahúzódó, igyekszik nem kitűnni a többiek közül, még a szépségét sem hangsúlyozza kihívó ruházattal, feltűnő sminkkel. Érzelmileg ő is nehezen nyílik meg, ezért lett láthatatlan és ehhez mérten láthatatlan erő birtokosa.

Johnny pedig kirobbanó formában van és viselkedése is energikus, akár a tűzgolyóé, amivé változott.

Doom-ról (Toby Kebbell) nem is beszélve, hiszen egész életében sérelmeket gyűjtött magába, hogy végül önmaga legyen a pusztító pestis, amely elemészt minden élőt. A bőre pedig fémes, ami akár jelentheti azt is, hogy egy páncél, amely mögé még azok sem láthattak be, akik közelről ismerték a figurát.Legalább a száján keresztül sztorizhattak volna valamit a gondolatairól a film közben, pl. politikai hozzáállását a világhoz. Szülőországáról is mesélhetett volna valami rémtörténetet, hogy árnyalja a karakter hátterét.
De ez csak buta szócséplés tőlem, hiszen valójában a kínai mitológia öt eleméről beszélünk. (Tűz, fa, fém, víz, föld)

Ben karakterét is tudták volna árnyalni, ha bekerül egy jelenet a filmbe, amikor a tesó letámadja és pofozni kezdi, Ben pedig nem hagyja magát. Nem baj, ha először nem győzi le, de ha felökleli, az még jobb. Mindenesetre izgalmasabb, mint a jelenet, ami végén anyu védi be a kamu pofonokkal, amit rázúdít a bátyóra. Igazán belefért volna egy atyai/anyai saller, nem csak ezek a tologató mozdulatok.

A legkevesebbet Doom-ról tudjuk meg, így számomra hiteltelen, hogy a srácból a film végére a Sith lovagokat megszégyenítő módon váljon ellenséggé. Oké, ott ragadt egy évre és végig erre szívta fel magát, de azért voltak korábban érzelmei, még Susan iránt is valami. Legalább keveredett volna valami a gyilkos szándék mellé a puszta gyilkolási vágyon kívül. Esetleg sértettség, hogy magára hagyták, hogy Sue nem lett a babája, bármi.
Ha ekkora nagy pszicho volt a srác, az miért nem derült ki a hosszú évek folyamán, amíg együtt dolgozott a Storm családdal? Semmi pszichológiai tesztelés? Semmi családi beszélgetések, közös paint ball harc, sörözés?
Nem úgy beszéltek róla, mintha teljesen idegen lenne számukra, mégis, ezeket a közösségi morális és etikai béklyókat úgy rázta le magáról a film végére, mint a szart.
Az is érdekes csata volt: Mindenkinek lerobbantja a fejét vagy összeasszítja, kivétel annak a négy személynek nem, akik képesek megfékezni.
Meg is fékezik, kerek nyolc perc alatt, egy olyan semmilyen csatában, amilyet rég nem láttunk képregény filmtől.
Azért, néha egy ilyen főgonoszt beengednék egy árvaházba vagy iskolába, kiskölykök közé, hogy a fene nagy mészárlós kedve, amivel az egész földet porig alázná, vajon milyen formában materializálódna a gyerekek között. Mert oké, amikor minden filmes gonosz a föld pusztulásáért ágál, ám megint más, amikor győzedelmeskednének és a végén mi történik? Az egyetlen ősgonosz ott ül egy nagy halom lerombolt épület és holttest között. Hurrá! Volt értelme élnem! Semmi nem maradt! Akkor most mit is kéne csinálnom? Ő.... ő.... aha....


Nem tudom, mi volt a készítők szándéka, hiszen az első rész - már ha lesz folytatása ennek a mozinak - mitológiailag ugyan megalapozott a figuráknak, ám sok szórakoztató nem volt benne. Hiányzott belőle a képregényes humor, a meglepő fordulatok, a drámai színészi játék. Az egész olyan, mintha egy több órás kalandfilm elejét láttuk volna. Megismerhettük a szereplőket, viszont, hogy mi lesz velük, az várat magára.

Részemről akkor inkább a korábbi két változat, amelyben a színészek is kedvelhetőbbek voltak. Itt eleve nem értem, miért kellett az eredeti figurától merőben eltérő és silány külsőre változtatni a kőembert? Rendben, a kőember filmen egyértelműen gáz, de képregényről van szó, nem királydrámáról. (Egy másik szereplő meg nyúlik, mint a tészta... az sem vehető komolyan.)

Nem írom le a film történetét, mint ígértem és nem elemezgetném a rendező és a stúdió közötti feszültséget sem. Részemről csak néhány gondolatot villantottam meg - nem is mindent - ami eszembe jutott a film megtekintése közben.
Remélem, kicsit szórakoztató volt!

Ha nem és inkább megnéznéd a filmet, semmi akadálya:
F A N T A S T I C  F O U R

65%

Érdekességek, feleslegességek:

- A két jóbarát, Ben és Reed, mindketten játszottak már olyan művész karaktert, akiket tanulmányaik során az apjuk nem különösebben támogat. Reed, Miles Teller dobost alakított a "Whiplash - Whiplash-ben (2014), míg Ben, Jamie Bell táncost a "Billy Elliot - Billy Elliot-ban (2000)! (Ha csak az élőszereplős filmjeiket nézzük, akkor pont ez a két filmjük van elsőként kiemelve az imdb oldalán is.) Ezt az infot magamtól szaszeroltam ki, ám szerintem az imdb is megemlíti. Most utána is nézek! :)
- A rendező, Josh Trank és a stúdió között úgy elmérgesedett a kapcsolat, hogy Trank megígérte, többet nem forgat képregényfilmet és a végső változat, ami moziba került, azt nélküle fejezték be és vágták össze.
- Elképzelhető, hogy az összecsapott befejezés mögött az is állhatott, hogy a megfilmesítési jogok lejárata egy éven belül volt.
- A rendezői változat közel két és félórásra lett vágva.
- Az első film, amelyben a kőembert 100% CGI hozta létre.
- Lányok, akik nem lettek Susan Storm: Sasha PieterseEmmy Rossum, Margot Robbie, Saoirse Ronan, Allison Williams, Dakota FanningSamira Wiley, Alice Eve
- Fiúk, akik nem lettek Reed Richards: Anton Yelchin, Kit Harington, Jack O'Connell, Richard Madden, Jonathan Rhys Meyers, Adrien Brody
- Stan Lee cameo, se plusz jelenet a stáblista után.

Atyaisten!

2015. október 25., vasárnap

Végső lány - Final Girl (2015)

Végső lány - Final Girl (2015)


Rendezte: Tyler Shields

Megtekintés: Még Abigail Breslin ellenére sem merem ajánlani. Az imdb pontozása partidrog fogyasztásnak köszönhető. Tiszta fejjel ennyit nem kaphatott volna!

Ez a film nem jöhetett volna létre, ha Abigail Breslin nem veszít el részegen egy fogadást. Józanul biztos nem vállalja el. Vagy csőbe húzták, Wes Bentley-vel egyetemben. Valamelyik producer felhívta Wes Bentley-t:
- Szia! Forgatunk egy filmet Breslinnel. Épp most végzett egy drámával, amelyben Schwarzenegger volt a partnere. Sikk vele szerepelni. Érdekel a film?
- Hogy a viharba ne! - felelte Wes és aláírt.
Egy másik producer közben felhívta Breslin-t:
- Épp forgatni kezdünk egy kemény filmet Wes Bentley-vel, aki olyan jó volt az Amerikai szépségben! Van kedved a partnerének lenni? Tudjuk, hogy te is egy amerikai szépség vagy! Benne vagy?
- Hát, hogy az ördögbe ne lennék?
És volt két mini sztárjuk, hogy kihúzza a filmtervüket a szarból.
Hogy nem sikerült, az nem nekik köszönhető.

Tyler Shields nem túl tehetséges rendező. Vagy nagy pofátlanság első rendezés után ezt kijelenteni??? Az egész film mesterkélt, színpadias. Olyan, akár egy végtelenül egyszerű bosszú dráma, a felesleges Shakespeare-i töltet nélkül.
Gyakorlatilag két jelenetre lehet szedni:
1. Wes 12 évig edzi a kislányt, hogy felnőve bosszút álljon pár gyökéren.
2. Bosszút áll pár gyökéren.
Mindezt unalmasan, kiszámíthatóan, kb. annyi meglepetéssel, mint egy kinder tojás. Az is olyan, hogy tudod, hogy valami kis szar lesz benne, de amíg nem bontod ketté és nem látod, képes vagy hinni benne, hogy a tiédben véletlenül egy gyémántot csempésztek. De nem...
A 12 évet meg letudjuk egy inzertben, csak az a zavaró, hogy a végeredmény nem meggyőző. Veronica nem tűnik olyannak, mint akit 12 évig képeztek ki gyilkolásra. Meg minek is tennék, őszintén? Nem célravezetőbb fogni egy hangtompitós pisztolyt és egyesével levadászni a szarháziakat? Komolyan 12 évig érleljük a bosszút? Oké, a bosszú hidegen jó, de ez már megfagyott...

Nem érződik elég gördülékenynek ez a felkészülési hacacáré. Inkább olyan kötelező jelenetsor. 

Már a felvezetés sántít.
William (Wes Bentley) magához veszi az elárvult Veronicát (Abigail Breslin), hogy felnevelje és kiképezze egy baró kis vérengző orvgyilkosnak, akiket felesége gyilkosaira rá tud majd szabadítani. A kiképzés nem kerül többe, mint 12 év! Ezalatt Veronica felnő és elvileg igazi gyilkos lesz. Ezt abból tudjuk, hogy a helyszín, amely egy pincehelyiség, beszélgetnek és elvégeznek két próbát? egy fojtogatósat és egy igazságszérumos-paráztatós keverék beadási próbát. Erre azért van szükség, mert gyakorlatilag ez a kettő fogja meghatározni a film befejezését, második felét.

Kérdés:
- Ha William a gyilkosok ellen képzi ki 12 évig a kislányt, akkor a gyilkosok, akik a film második felében megjelennek és kb. 25 év körüliek, azok 10-15 évesen gyilkoltak?
És ha ezt William tudta, akkor miért nem csinálta ki a kölyköket még akkor?

Szóval elég bután indul az egész és utána sem emelkedünk filozófiai szintekre.
Veronica becserkészi a fiúkat, azok elviszik magukkal a flottul kivilágított erdőbe, üldözni kezdik, a kiscsaj meg levadássza őket.
Pont ennyi. Nem több. Ami színesíti a történetet, az annyi, hogy benne van ez a keverék drog, amivel leitatja a srácokat, erősen lerövidítve a játékidőt és mutat pár közelharci jelenetet, amin annyit dolgozhattak, mint én szoktam a Halloween napi dekoráción...

Aranyos, aranyos, de hiányzik még az az igazi, ragadozó macska kisugárzás. A forgatás alatt 16 éves volt a kis hölgy. 

Nem lett jó film.
Hülyeség az alaptörténet.
Ripacskodóak a fiatalemberek.
Nem elég meggyőző Breslin karakterének játéka.
Bentley motivációi és egyáltalán, megjelenése - pl. mikor meghal az uccsó majom, hirtelen ott terem egy puskával - teljesen kihagyott figura.

Gondolom, a büdzsé ennél a filmnél a két sztárra ment el, mert a pénz nem látszik semmi máson.
Eleve röhejes, amikor néhányan futkároznak az erdőben, amely szakmailag tökéletesen be van világítva, ráverve az Erdő szellemére, aminek kritikájánál anno, már előkerült ez a probléma. Tény, annak ellenére, hogy a film éjszaka játszódik, semmiről nem maradunk le. Olyan, mintha stúdióban építették volna fel az egész helyszínt azután behordták volna az összes alkalmas helyre a lámpákat és tessék, lehet futkározni benne.

Ettől lett az egész film egy bugyuta horrorfilm, amelyben nem maradt horror. Akciónak is igen szegényes. Drámának meg röhejes. Elvileg egyfajta főhajtás lett volna a slasher filmek előtt, amelyek női főszereplőit, hívják a filmes szakmán belül "Final girl"-nek. A baj, hogy a film még a slasher műfajba sem fér bele, pedig, ha belegondolok, hogy megtámogatták volna némi eltúlzott, képregény erőszakkal, akár még szórakoztató darab is lehetett volna.

A legvértelenebb lebaltázás, amire filmből így hirtelen emlékszem... Pedig milyet dobott volna rajta egy szép nagy vérfröccs! 

Nem gondoltam volna, hogy Breslin képes lesz ennyire ár alatt adnia magát, pedig már láttam már tőle filléres mozit. Az sem volt nagy szám, de legalább eredeti volt. Ez a film ellenben megidézi kicsit a keleti kultúra anime világát, mind öltözetben, mind képi világban. Kár, hogy a külsőségek mögött nincs semmi tartalom.
Még a legjobb az egész filmben Logan Huffman, Danny szerepében, aki beimprózta a filmben a baltás táncolgatását és egyébként is sokat hozzátett a karakteréhez.
Dobhatott volna a filmen még az egyértelmű utalgatás a Piroska és a farkasra, de még ezt sem erőltetik. Az legalább egy klasszikus. Ez nem lesz az.

20%

Ha szeretnéd megnézni ezt a borzalmat, szerencsére van rá lehetőség: Végső lány!
Ha neked tetszett, írd meg... miért???

213-as cella - Cell 213 (2011)

213-as cella - Cell 213 (2011)


Rendezte: Stephen Kay

Megtekintés: Egészen kellemes, kicsit logikátlan horror.

Már kb. az ötödik percben feltűnt, hogy főszereplőnk, az ügyvéd Michael Grey (Eric Balfour) nem lesz átlagos és szerethető főhős. Először megcsalja az asszonyt a tárgyalás előtt a mosdóban, utána meg kifizeti a verőembert, aki megfélemlített egy tanút és így könnyebben nyernek. Itt már tudtam, valami nincs rendben a szerep leosztással, hisz ki az, aki azonosulni tudna ezzel a figurával, miután börtönbe kerül. Pedig ez is a kaland része, mint az utolsó percekben kiderül.

Michael egyik beszélgetése a sok sittes ügyfele közül, végül gyilkosságban csúcsosodik ki. Elvileg Michael halálra szurkálja tollával védencét és csak a nézők tudják, hogy a koronatanú - aki jelen esetben egy nem kicsit pszicho börtönőr és a főleg The Walking Deadben megkedvelt Merle, azaz Michael Rooker alakítja (akinek azért filmográfiája nem ebben a két filmben merül ám ki)  - hazudik, amikor azt állítja, szándékos volt a gyilkosság.
A fiatal ügyvéd egy pillanat alatt a falak között találja magát és ha már ott van, külön szárnyban "tárolják", a 213-as cellában, amely korábbi lakóinak utolsó napjait rendesen megkeserítette. Michael sem pihenhet nyugodtan, hiszen mind erősebb hatások érik, mind fizikálisan, mind mentálisan. A cella úgy tűnik, valóságos varázsgomba, és még egy nigga srác is feltűnik a színen, mint esetleges nem kívánt szerető.
Ha ez nem lenne elég, kísért a múlt, hogy végül az egész katyvasz maga alá temesse a főszereplőt.

Egy másik szálon egy szociális munkás, aki az államnak dolgozik és feladata, hogy a börtönállapotokról írjon jelentéseket, Audrey (Deborah Valente) belefut Michael-be és nyomozni kezd, nem a börtönőrök verik e rendszeresen a lassan az őrület jeleit mutató férfit. Mit ad isten, egyre több a bizonyíték Ray (Michael Rooker) bűnösségéről és úgy tűnik, a börtönigazgató (Bruce Greenwood) sem töri magát, hogy változzanak az állapotok.

A végén sok dominó lapocska a helyére kerül, néhány elkallódik.


Észrevételek, amik erősen szpojleresek:

- Ray karaktere teljesen - számomra legalábbis megfejthetetlen módon - feleslegesen segít egyetlen mondatban Michael-nek, amikor a börtönben megteszi első lépéseit. Rászól, a szája sarkából, hogy szegje fel a fejét, tekintete ne a földet pásztázza, mert azt gyengeségnek vennék a régi rabok és nem kellene már az első nap félelmet mutatnia. Michael veszi a lapot és onnantól előre néz, szúrós szemmel.
Nem jöttem rá a film végéig, mit akartak ezzel az egy gesztussal, hiszen a film további részében Ray semmilyen formában nem utal rá, hogy segíteni akarna Michael karakterének. Sőt!
- Ray Columbo szintű feleségének története lebeg a semmibe. Arra gondolhatnánk, hogy Ray megkattant és megölte, ám ez a szál nincs felépítve. Ha csak simán lelépett az asszony, az azért lenne fura, mert Ray erősebb karakternek tűnik, hogy utána eljátsszon magának egy one man show vacsit, amelyben a másik tányérnál a láthatatlan felesége ül.
- Ray-t rajtakapta Audrey, hogy fantázia randi vacsit végez a levegővel. Ezek után Ray simán levadássza és megfoj... elsőre úgy tűnik, hogy megöli a nőt. Ereje, szaktudása van a gyilkossághoz. Ez helyett azonban fogja magát, visszamegy a sittre - nem hosszú autóút, amennyire a vágásokból kiderül, így kérdéses, hogy Ray annyira magának való volt e a melóhelyéhez ilyen közel, hogy egyetlen kollégája ne látott volna rá a kapcsolatára, amelyből lelépett az imádott feleség - és Michael vegzálja. Elég szellősek a börtönben a védelmi rendszerek, hiszen alig apró segítséggel bejut a 213-as cellába és kiviszi onnan Michael-t, hogy ...
...hogy mi? Mi vele a terve, miután bebukta a feleség történetet???
- A büntető intézmény is megér egy misét, olyan gyengének tűnnek a biztonsági protokollok.
- Audrey miután felriad a Ray háza gyepén lefolytatott fojtatásból, természetesen tököt növeszt és a férfi nyomába ered, hiszen egyértelmű, hogy az a közjáték után csak Michael vérét akarhatja!
- A börtönigazgató egyengeti Audrey útját, hogy megmenthesse Michael-t - vagy csak a kezébe adja az eszközt, amely szükséges, hogy Michael végül megtegye, amit...
- Mikor mindennek vége, Ray pedig rossz kisfiúként egy rendőrautó csomagtartójának dőlve várja, hogy foglalkozzanak vele. Ne mondd, hogy miután kétszer is majdnem megölte az ellenőrnőt, nem ültetik be egy rabomobilba!
- Ha végül is kihámozzuk a történések lényegét - amit nem akarok leírni, hogy maradjon min merengeni a film végén is - még akkor is marad a kérdés, hogy mi szükség volt a nigga srác meggyilkolásának a történetfonalával?
Csak annyi, hogy végül Michael kezéhez ne csupán közvetve tapadjon vér???
És amikor Michael levadássza a nigga srácot, miért gondolja, hogy azzal kiengesztelheti az őt bántó szellemeket? Ezt a baromságot miért vette a fejébe, ha tudjuk - flashback-ből - hogy neki sokkal inkább lett volna miért bűnhődnie a szellem szemszögéből.

A végén kapunk egy kis misztikus többletet.

Ezekből a kis különvéleményekből is kiviláglik, hogy a film felépítése kissé hézagos és a végére a koherensből átmegy összecsapottba. Viszont végig bírtam nézni, ami már nagy szó egy horrorfilmnél. Nem azért mert olyan lebilincselő a történet, hanem mert sokat hozzátesznek a színészek, akiket korábban megkedveltem jobb szerepekben. Balfour jól hozza a megőrülő embert és elhiszed neki, hogy mennyire gátlástalan. Rooker csípőből hozza a börtön Ray alakját. Greenwood, meg beleöregedett ebbe a szerepkörbe, hogy valami fontos emberként, irányítson valamit. Meg sem kellett erőltetnie magát.

60%

Szeretnéd megnézni?
Klikkelj ide: Cell 213

Fermat szobája - Fermat's Room - La habitación de Fermat (2007)

Fermat szobája - Fermat's Room - La habitación de Fermat (2007)


Rendezte: Luis PiedrahitaRodrigo Sopeña

Megtekintés: Thriller beütésű egyszeri vicc.

Nagy divatja van a szabaduló szobás szórakozásnak mostanában. Persze, lehet, hogy régen is volt ilyesmi - pl. 1800-as években - lehet, hogy már az őskorban is - bedobták a kölyköt a verembe és ha legyőzte a pingvint, akkor a törzs tagja lehetett - mégis, mostanában látom az ezzel kapcsolatos hirdetéseket a neten, hogy ilyen-olyan szabadulós szoba, menekülj ki, éld túl, stb. Szóval nagy lett a divatja.
Egészen biztos, hogy az olyan filmeknek köszönhetően, mint a Fűrész és hasonló társai, melyben több eltérő karakter, valamilyen titokzatos ok miatt egy szobában - teremben, hajón, várban, könyvtárban, vidéki művelődési házban - találja magát és többnyire adott időegységen belül ki kell jutniuk esetleg kiszavazniuk egy társukat, miközben azt nyomozgatják, miért is kerültek szorult helyzetbe.

A Fermat szobájában pedig aztán tényleg szorult a helyzet, hiszen egy kies és kieső vidéken, olyan teremben találják magukat hőseink, amely a feladatok megoldása közben folyamatosan zsugorodik, ha rossz a válasz illetve későn érkezik, így gyakorlatilag kipréselheti négy delikvensünkből a szuszt.

Történik, hogy négy jó ésszel megáldott ember elvégez egy titokzatos, hozzájuk eljuttatott matek - kamu, mert sokkal inkább logikai - feladvány és ezzel meghívást nyernek egy mini taggyűlésre, ahol csak olyan kiváló szellemek vehetnek részt, akiknek sikerült a dedós feladat elvégzése. Egy fiatal matekzseni, egy idős matekzseni, egy lány, aki nem rossz matekból, meg egy férfi, aki nem rossz szabadulásból.

Leutaznak Varjúvetenyőre, átkelnek a nagy folyón, keresztül vágnak a csalitoson, hogy végül megérkezve egy pajtához, fogadja őket a szoba. Később megérkezik a házigazda is és miután megvacsoráznak, beindul a buli. A házigazdának le kell lépnie, ám az összejövetel ettől még saját medrében halad. Az ajtó bezárul, a telefon megcsörren és a másodpercek kínos lassúsággal versenyeznek a falak szűkülő távolságának közelségével. (Totális képzavar...)

- Valaki ideszart a szoba közepére és nincs gazdája???

A film kezdetben izgalmas és felcsigázza az érdeklődést, azonban, hamar be kell látnunk, a legtöbb - összes - feladat inkább gyerekjáték, mint matematikai felhívás keringőre, így sokat veszít a film a hitelességéből. Oké, értem én, hogy az egyszeri nézőnek is izgalmasnak kell lennie, és az egyszeri néző inkább töri fejét kvíz kérdéseken, mint olyasmin, aminek a képletében csak számok és jelek vannak. Így a Ferman szobája nagyon hamar átalakul egy órás szabadulós műsorrá, titkokkal, melyekre azért kapunk választ. Lassan összeáll a kép és ...

Erősen szpojleres leszek a végére!!!

Zavart pár dolog a filmmel, miután végignéztem. Nem mind fog eszembe jutni, de kettőt kiemelnék:

1. WTF, hogy a végén a szerencsétlen apuka áldozati bárány lesz, miközben aki miatt épült az egész szoba és kicsavart magyarázatok útján talán megérdemelni némi büntit, az meg boldogan elevez a helyszínről. Az élet igazságtalan, ám azért egy thrillerben az ilyen kicsavart befejezés nem hagy kellemes ízt a szájamban.

2. Az öreg matematikus azt az egérutat - amire viszonylag furmányosan jönnek rá a többiek - hogyan is képzelte, hogy használni tudja majd a végső pillanatban, miközben három társa simán méteres körzeten belül figyeli egymást, árgus szemmel?
Sehogy!
Amint kinyitotta volna, hogy lelépjen - még csak nem is egy pöccre nyíló ajtóról van szó, hanem be kell törni a használat előtt - a társai felkenik a falra és kiszöknek előtte. Hogy ezt a baromságot elpalástolják, inkább kitalálta  forgatókönyv írója, hogy a gonosz addigra kiesik a képből. Köszi.

- Remélem a szobaszervizt hívja!

A Ferman szobája még ezekkel a kis negatívumokkal együtt is kellemes szórakozás estére. Nem üt túl nagyot, amikor vége, addig azonban kellemesen hangulatos. A vágások, színészek jók.
Az eredeti spanyol nyelv meg kellemes.

A helyszínről a Twin Peaks egyik függönyös terme jutott eszembe. A misztikum és titokzatoskodás nem túl sokáig működteti a konfliktust, hiszen a szereplők végig együtt vannak a helységben és viszonylag hamar szembesülnek az információkkal, ami alapján felgöngyölhetik a rejtélyt, arról nem beszélve, hogy maga a helyszín sem túl nagy és egyetlen igazi funkciója nem maga a kulcs a nyomozásban, hanem eszköz a büntetéshez.
Csoda, hogy mennyit kihoznak mégis belőle a rendezők és írók.

60%

2015. október 21., szerda

Tűréshatár - Zero Tolerance (2015)

Tűréshatár - Zero Tolerance (2015)


Rendezte: Wych Kaosayananda

Megtekintés: A kölcsönzési díjat nem éri meg, ám ismerve a kereskedelmi televíziók műsorrendjét, hamarosan este tíz után találkozhatunk ezzel a darabbal. Ha esetleg nem, akkor sincs semmi.

Nem sok említésre méltó van a filmmel kapcsolatban. Az egyik, hogy nem a SEGA konzolra készült lövöldözős játékot dolgozták fel benne, pedig abban volt annyi kraft a hangeffekteknek köszönhetően, hogy bizony, néha eléggé felpumpálta a vérnyomásomat játék közben. Jelen filmnek sokkal több a negatívuma, mint a pozitívum. A zenei alapok egészen kellemesek és néhány montázs - mikor keresgélnek az éjszakában és hasonlóak - egészen tűrhetően néznek ki. Azonban a film teljes középszer. Scott Adkins zsinórban gyártja ezeket a mozikat. Könnyű is úgy évi 5-6 filmet összedobni, hogy abból egyik-másik valójában ürügy egy kis távol-keleti szexturizmushoz. Ebben a filmben Adkins jó, ha összesen tíz percet van vásznon és Gary Daniels, ex-akciósztár is kap műsoridőt, hiszen valamivel el kell adni az amerikai piacra is a filmet. Viszont akciónak eléggé izzadtságszagú. Nem elég szépen kidolgozottak a koreográfiák, nem elég nagyszabású és mintha a kamera is állandóan beletolakodna a szereplők aurájába, ami teljes képernyőn igenis zavaró. Inkább videós az összhatás, semmint mozis, pedig, ha széles vásznú a film és kicsit kreatívabb a fényképezés, akármi is lehetett volna belőle. Az ázsiai színészek viszik a prímet, Adkins karaktere érezhetően töltelék szerep.

A korábban a Kaos művésznévvel is próbálkozó rendező, 2002 óta sem volt képes markáns rendezői stílust kialakítani magának, ezért is olyan középszerű a filmje. A történet unásig ismert:
Angel-t megölik. Sokat nem tudtunk meg róla, hiszen ő csak kulminálója az eseményeknek. A rendőr, aki a holttestet megvizsgálja, hogy felderítse a lány gyilkosát, szerencsésen fel is ismeri őt. Korábban a CIA-nál dolgozott és egykori társa lányára ismer rá. Arról nem nagyon szól a történet, hogy ilyen magasan kvalifikált férfiak köréből hogyan tud kiszakadni a prostitúció világába a kis hölgy, de megtörténik. Ezek után rendőr bácsi és akció apu végigjárják az éjszakai életet - érintve minden távol-keleti országot - hogy felgöngyölítsék a direkt szövevényesre hangolt, amúgy szokásosan faék egyszerűségű gyilkossági okokat. Közben Angel aktuális legnagyobb szerelme - mert az ilyen luxus-lányoknak is van ilyen, mérgesre szívja magát és a nyomozással egy időben menekül a rendőr és apu elől, pedig a néző sejti, hogy hiába szól ellene pár flashback, nem valószínű, hogy ő a felelős a lány haláláért.


Közben apuci, Johnny (Dustin Nguyen) baráti segítséggel - mert az úgy megy - kicsinálja a fél alvilágot, halomra ölve olyan embereket, akik talán közvetve sem találkoztak a lányával. Terminátorosan, szenvtelenül, ahogy egy akciófilmben meg van az írva. Egyik legdurvább akciója amikor egy éjszakai lokál hátsó szobájában végez ki kb. tíz embert és az egyetlen, amit sikerül megtudnia a nézőnek a likvidált fejesről, hogy szerette Angel-t. Bumm, ajándékod egy szívlövés. Mindig is tudtam, hogy nem életbiztosítás az éjszakában dolgozni, de ez a fajta mészárlás már túl van azon, amivel nézőként még azonosulni tudok. Mivel a forgatókönyv és a jelenet nem győzött meg róla, hogy a figurák mind halált érdemelnek.
Ha viszont nem vagyok erről meggyőzve, akkor önkéntelenül is elkezdek a főszereplők ellen hangolódni, ami ilyen filmnél, nem növeli az élvezeti értéket.

Kaos filmje összecsapottnak tűnik, ami, ha úgy vesszük Nomen est Omen a részéről. Már nézése közben érzi az ember, hogy nem fog rá emlékezni, annyira hidegen hagyja a történet. Nincs benne kellő dinamika. A kamera is túl statikus, pedig egy pörgős akciófilm kívánja, hogy az operatőr mozgásban legyen. Ne rángassa a képet, főleg ne bunyó közben, ez rendben van, viszont sokat hozzátesz a képi világhoz, ha néha igenis elmozdul az objektív valamerre.
Ha nem értenéd, miért olyan szétzilált az egész koncepció, arra magyarázat lehet, hogy eredetileg a filmet 2012-ben már elkészítették és három évvel később gyakorlatilag újra vágták és megtoldották Adkins és Kosugi jeleneteivel, hátha majd nagyobbat durran a film, mint korábban. Szóval, szegről végről akár rendezői változatnak is tekinthető vagy egy Remake-nek. Kár, hogy nem érződik a kidolgozottság a koncepción. Az első változat címe Angyalok - Angels volt.


A főszereplők nem kiemelkedőek, hiszen szinte végig mindenki nagyon komor arccal halad a céljai felé. Külön fárasztóak az olyan jelenetek, amikor pl. Adkins egyedül ül a teraszán és nagyon mogorván issza a piát, arra gondolva, milyen bajban van és hova tűnt Angel. Roppant fárasztó lehet az ébren töltött óráinkat végig mérges grimaszolással tölteni, főleg, ha a kamerán kívül senki sem látja. Azért egy erős férfi bírjon már kicsit az érzelmeivel.

Kane (Kane Kosugi) rövid szerepében feltűnik egy volt legenda gyermeke is. Kosugi apukája a nyolcvanas években készített hasonló filmeket - néhányat a Yoram-Globus duónak - és ha nosztalgiával tekintek ezekre a filmekre vissza, akkor úgy érzem, inkább újranézem valamelyik "klasszikust" az apukától, mint a külsőben mostanra hozzá öregedő fiától bármit.

Néha persze belefér, hogy egy ilyen filmre is elpazaroljon az ember másfél órát az életéből. Néha meg sokkal jobban jár, ha berakja mondjuk Schwarzenegger Kommandóját és inkább megnézi azt, hiszen ha már akció marhaság, annak legalább ehhez képest van stílusa.

Ha esetleg mégis rászánod az időt - hiszen én is kibírtam - itt megtalálod: Saját bejáratú tűréshatár!

40%

Különvélemény:
- Fura WTF, amikor a három nyomozó szereplő közül Sammy kilövi a legfiatalabb rendőrt, minden motiváció nélkül, gyakorlatilag teljesen feleslegesen, hogy azután sorsára hagyja a másik két főszereplőt, akik persze kiszabadulnak és elhagyják a helyszínt. Sammy nem izgatja magát, hogy apuka beígért neki egy head shot-ot??? Ha már vette a bátorságot, hogy lelője a fiatal detektívet, miért nem lőtt még kettőt és zárta rövidre a történetet? Ennyire öncélú kivégzést is rég láttam filmben, aminek ennyire nincs funkciója. Legalább nyögte volna be Sammy a másik két karakternek, hogy a lelőtt srác korrupt és sáros.
- Annak ellenére, hogy Angel-t minden karakter okos és intelligens lányként jellemzi, érdekes, hogy prostituáltként akart helyt állni az éjszakában és végül megölték.
 Az okos lányokat nem ölik meg ok nélkül, főleg, ha annyian szerették.
- Végül beigazolódott a gyanúm, amit fent írtam, mivel közben csak megnéztem a filmet.
- A befejezés fényében a főszereplőink cselekedete morálisan erősen megkérdőjelezhetővé vált.
- Scott Adkins figurájának szerepe nem kellően tisztázott.
- A film logikailag sem túl stabil. Pl. Miután Sammy hátrahagyta őket - ami már felért egy baromsággal - hogyan akadtak rá, ha tudjuk, hogy az érdemi kutató munkát pont az a srác végezte, akit Sammy lőtt fejbe???
- Ez a film egy baromság!
- Angel halála pont felülírja mindazt, amit vele kapcsolatban végig lebegtet a film: okos lány!

Átemelés: A minden6ó - Bruce Almighty (2003)

Átemelés: A minden6ó - Bruce Almighty (2003)


Rendezte: Tom Shadyac

Megtekintés: Jim Carrey itt volt a csúcson. Remek 100 perc a gumiarcú komikustól. Nem lehet nem élvezni.

Az alábbi cikkem már megjelent korábban a moziplussz.hu oldalán, Godzi néven publikálva:

Van reggel, mikor az ébresztőóra bemondva az unalmast elősegíti késésünket a munkánkból. Az újságunkat kilopják a postaládából, a lift pedig megakad velünk két emelet között. Kollégánk előnyösebb ajánlatot kap, amit nekünk ígértek, kocsink pedig lefullad a sztráda közepén, pont olyan helyen, ahonnan a legközelebbi benzinkút szinte órákra található.
Kinek ne lett volna peches napja? Vagy szerencsétlen hete, netán éve? Fortuna kiszámíthatatlan istenasszonya nem mosolyog mindegyikünkre egyformán, ezért néhányunknak kerekebb, másikunknak viszonylag szűkösebb élet jutott.
Bruce Nolan (Jim Carrey) pontosan ugyanerre a következtetésre jutott. Munkahelyén mellőzik, fúrják, ezért magánéletével sincs megelégedve. Útón-útfélen megalázzák, kinevetik, belerúgnak. Barátnője, (Jennifer Aniston) igyekszik biztosítani őt szerelméről, de Bruce kellemetlen pillanataiban elfelejtkezik róla, pedig a legnagyobb szerencse éppen őt érte, barátnője által. De hogyan lehetne erről meggyőzni egy majd negyvenéves, elkeseredett fiatalembert. Csak a jóisten (Morgan Freeman) tudja! És a jóisten nem habozik, hogy eltávolítsa Bruce szürke hályogát, mely elvakította, elvonta figyelmét az élet apró szépségeitől. Isten felajánlja Bruce-nek a saját munkáját, hogy a fiú megtapasztalja mindazt az összetett problémát, amivel felelősséggel kell szembenéznie, és amit Bruce nevetve kigúnyolt. Istennek lenni nem könnyű, és megfelelni mindenkinek egyenesen lehetetlen. A riporter-palánta kezdetben csak a hatalom adta ajándékokat használja ki; ruhalopás legálisan, bevándorló bűnbanda megfélemlítése, sportkocsik felpörgetése városban. Csupán saját örömét hajszolja, a saját szerencséjét kovácsolja, de mint a mondás tartja: Minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Ám a jóisten hamar figyelmezteti új helyettesét, hogy a világ gondjait igenis komolyan kell venni, és jól cselekedni bizony nem egyszerű, még a mindenhatónak sem, és az is lehet szerencsés ember, aki nem is érzi azt.
Hisz már élni is szerencse! Főleg, ha szeretik az embert.

Újabb tanmese Hollywoodból, cukormázzal, kedves jelenetekkel, néhány szellemes utalással. Jim Carrey nem tud tévedni (leszámítva a stáblistán futó bakikat) olyan kedvesen alakítja Bruce Nolan megfáradt, csalódott tv-riporter figuráját. A barátnőjét alakító Jennifer Aniston sajnos jóval kevesebb lehetőséget kap, de van egy nagyon jó jelenete, melyben megtudjuk, hogy milyen az isteni szex. (Szigorúan a korhatárhoz mérten!) Morgan Freeman már minden karaktert eljátszott életében, amit fekete színész nem kaphatott volna meg 50 éve. Alakított már CIA vezetőt, intelligens és egyenes sittest, szerethető pénzrablót, vajszívű bérgyilkost, sőt, még az amerikai elnököt is, de most megkapta a jóisten szerepét is. És, hogy milyen isten lenne Morgan Freeman? Természetesen isteni. Olyan isten, akihez szívesen imádkozna még az is, aki nem hisz semmiben. Feltűnik még a Jag című sorozat csinos ügyvédnője, Catherine Bell, hogy megpróbálja elcsábítani Jim-et Jennifer mellől, de ez kudarcra ítélt ötlet tőle. Naná!
A film rendezőjének, Tom Shadyac-nak nem ez az első közös filmje Carrey-vel, de eddig talán ez a legnagyobb sikerük. Már együtt készítették az Ace Ventura első részét, mely Carrey-t az élvonalba lőtte fel. A történet pajkosan gyermeki, tele vicces gag-ekkel, melyekért Jim kreativitása a felelős. A forgatókönyvet két ember írta, Steve Koren, aki sokáig tartozott a Saturday Night Live stábjába, és többek között felelős a Diszkópatkányokért is, valamint Mark O‘Keefe aki tv sorozatokban volt hangulatfelelős.
Mert hinni kell valamiben, meg persze bátraké a szerencse! (Közhely, de lehet benne valami, merem hinni!)
70%

A Faun labirintusa - El laberinto del fauno - Pan's Labyrinth (2006)

A Faun labirintusa - El laberinto del fauno - Pan's Labyrinth (2006)


Rendezte: Guillermo del Toro

Megtekintés: A megjelenésekor láttam a filmet és néhány hatásos erőszakos jeleneten kívül nem fogott meg a történet. Tíz évvel később sem lettem rajongója, azonban del Toro zsenije bőségesen átitatja a filmet.

Guillermo del Toro szereti gyermekek szemén keresztül láttatni a világot, több filmje tanúsága szerint, de megkérdőjelezem, hogy valóban szereti a kis embereket, hiszen - szpojler - nem bánik kesztyűs kézzel velük, még akkor sem, ha történeteinek fontos szereplői.
A Mimic - A Júdás faj - Mimic (1997) kisfiúja egyenesen autista míg ugyanabban a filmben két kissrác, akik a metrórendszerben talált bogarak begyűjtésével szereznek némi zsebpénzt, egyenesen egy életnagyságú csótány áldozataivá válnak. Az Ördöggerinc - El espinazo del diablo (2001) című kísértetház történet sem bánik kesztyűs kézzel a árvaház gyermekeivel, sőt, végül egy csavar világít rá, hogy valójában, amit láttunk, amolyan időutazás a pusztulás előtti időkbe. A Faun labirintusa pedig egy enyhén szólva is a világtól elrugaszkodott, önön fantáziavilágában kiteljesedő kislányról szól, aki egyszerre idézi meg Piroskát, aki a farkas elől menekül és Alice-t, aki belekeveredik tündérországba.

A történet az 1944-es, falangikus Spanyolországban játszódik. Megszilárdult hatalmában az 1933-ban alapított Falange-i politikai szervezet, magába olvasztva a fanatikusok fasiszta eszméjét és az ország hadseregét. Franco tábornok is már vagy hét éve látja el országának vezetését és legjobb katonáinak egyikét, Vidal-t (Sergi López) és a legvégsőkig hű csapatát helyezik ki egy hegység erdejében rejtőző partizánhadsereg leverésére szólító paranccsal. Erről több info itt!

Vidal berendezkedik egy valamikori kúriában és várja friss feleségét, akit még a kihelyezése előtt vett nőül, miután annak férje, Vidal egykori szabója, elhunyt. Az asszony (Ariadna Gil) maga sem tudja, szereti e új férjét, inkább csak sodródik az árral, hiszen az erőskezű férfi legalább nyújt számára és lányának valamiféle védelmet a vérzivataros időkben. Lánya, Ofelia (Ivana Baquero) képtelen apjaként tekinteni a kapitányra és az érzés kölcsönös, hiszen Vidal sem nagyon fogadja el Ofeliát. Szükséges rosszként tekint rá. Ofelia számára nem sok szórakozási lehetőséget rejt a vidéki élet, ezért a ház körül keres magának kalandokat, amelyek megfelelnek kb. egy láthatatlan baráttal történő játéknak. Ezzel nem is lenne baj, ha a gyermek képes lenne különbséget tenni realitás és fantázia között, azonban, ahogy halad előre a történet, egyre inkább elsüllyed az őrületben, amely akár születendő kisöccsére is hatással lehet.

Vidal kapitány drasztikus és véres tevékenységével, hatásosan kezdi felszámolni a környéken bujkáló szedett-vetett milíciát és közben megszületik a baba, kioltva Ofelia anyjának életét. Ha lehet, innentől a kislány még mellőzöttebb a hideg falak között. Az egyetlen, aki segíthetne rajta, maga is érintett a kapitány elleni összeesküvésben.
Ofelia, beképzeli magának, hogy egy Faun (Doug Jones) megvilágítja előtte a múltjának titkát, hogy ő valójában egy hercegnő, akinek apukája és anyukája a realitáson túli világban uralkodnak, szeretetben és békében és Ofelia után tud menni, elfoglalni jogos helyét mellettük, ha elvégez három feladatot a Faun-nak. Ofelia gyermeki kíváncsisággal és kitartással verekedi át magát a feladatokon, melynek a tétje a lélek szabadsága.

Ha elvesszük a filmből a misztikumot és varázslatot, akkor egy hasadt személyiségű kislányról szól a történet, aki szálka mostohaapja szemében és miután veszélyesnek bizonyulhat kistestvérére nézve, egyetlen módon lehet megállítani. Vidal karaktere is legalább annyira tragikus, mint Ofeliájé. Mindketten menekülnek valami elől.
Ofelia a valóságtól, Vidal pedig nem szeretne nyom nélkül elveszni a történelem szövevényében. Egyetlen módot lát erre; ha fia születik és azt úgy nevelheti fel, ahogyan őt a saját apja sosem.
Nem szereti a feleségét, hiszen csak amolyan "keltetőgépként" tekint rá és nem szereti Ofeliát sem, akiben csk egy akadályt lát, amit félre kell állítania.


Habár del Toro ekkor már két amerikai - lanyha és közepes - sikeren túl volt, nem kívánta ezt a történetét hollywoodi pénzből megfinanszírozni, még annak ellenére sem, hogy kész volt nemzetközi nyelven, angolul elkészíteni, a több néző lehetősége miatt. Szívügyének tekintette a filmet, amely pesszimista története és hepiend-nélkülisége miatt egyébként is nehezen valósult volna meg amerikai pénzből. Inkább, kikerülve az esetleges cenzúrát és felesleges vitákat a producerekkel, inkább hazájában készítette el a filmet, ahol ismerték már munkásságának milyenségét és szabad kezet kapott. Olyannyira érdekelt volt saját project-jében, hogy a felkínált Narnia film első részének dirigálására is nemet mondott. Guillermo del Toro-t igazolták a pozitív eredmények és a díjak özöne, amellyel erőfeszítéseit jutalmazták. Cannes-ban 22 percig tapsoltak neki, miután felgyulladtak a fények és a rendező a vászon elé sétált.
2007-ben a film mindjárt három technikai díjat is nyert az aktuális Oscar gálán, habár a legjobb idegen nyelvű film díját nem sikerült megszereznie.
Azóta a film közel kétszáz ilyen-olyan jelölésből durván a felét váltotta díjakra!!!
A zenéje pedig gyönyörű és fülbemászó. A főtéma gyakorlatilag egy altatódal, amelynek nincs is szövege. A film végén ezzel engedi el Ofelia lelkét. Javier Navarrete szerezte akinek ezt a munkáját nyolc esetben is jelölték díjakra. Néhányat megkapott, de a két legrangosabbat - Oscar és Grammy - nem sikerült díjra váltania.



Visszatérve kicsit korábbra, a film sikerét annak is köszönhette del Toro, hogy az a taxis, akinek autójában véletlenül bent felejtette vázlatfüzetét - kidolgozott látványtervvel, sablonokkal, figurákkal - saját idejét és költségeit nem kímélve, visszajuttatta hozzá a paksamétát. Toro ezt azóta is áldásnak tartja.

Annak ellenére, hogy gyümölcsöző együttműködés alakult ki del Toro és Doug Jones pantomimes között, Jones volt az egyetlen amerikai a forgatási stábban és nem csak az nehezítette meg munkáját, hogy nem beszéli a spanyol nyelvet, hanem, hogy speciális jelmezeket és maszkokat kellett viselnie, amelyekből alig látott ki, vagy nem hallotta a latexgumi réteg alatt a rendezői instrukciókat. Volt olyan jelenet, ahol gyakorlatilag fejben számolta az ütemet, hogy pontosan mikor mit csináljon Ofeliához képest viszonyítva, mert az éppen játszott figura maszkjától nem látta a kislányt az asztalnál. (Mondjuk, nem fogom megérteni, hogy ha a lábait a Faun alakjából ki tudták CGI-vel montírozni, akkor az arcon miért nem lehetett két lyukat hagyni a szemnek és később kitölteni azt számítógéppel...)
Habár a film Spanyolországban játszódik, valójában Mexikói produkció.


Guillermo del Toro arra a kérdésre, hogy nem tartja e Ofelia történetét túl drámainak és szomorúnak, azzal szokott felelni, hogy Søren Kierkegaard dán filozófust idézi, aki szerint "Amikor egy zsarnok meghal, akkor véget ér az élete, de amikor egy mártír hal meg, az övé csak akkor kezdődik."

Sergi López-t külön kiemelném Vidal szerepében. Toro külön utasításokat adott a figurához, hogy még félelmetesebb legyen. Pl., hogy semlegesen és érzelmek nélkül beszéljen, kicsit elmélyítve a hangját. Sergi López-t már láttam egy másik filmben, amikor egy hirtelen haragú orvost játszott, aki a feleségét terrorizálja, a Sólo Mia - Enyém vagy (2001) című drámában.

A filmről 2004.-ben írtam kritikát a moziplussz.hu oldalra, Godzi szerzői néven.
Itt olvashatod: Enyém vagy kritika

Ha szeretnéd megnézni Guillermo del Toro drámáját, nincs más dolgod, mint klikkelni: A Faun labirintusa!

75%


Rejtezők - Hidden (2015)

Rejtezők - Hidden (2015)


Rendezte: Matt Duffer, Ross Duffer

A mozi posztere nem olyan titokzatos?
Megtekintés: Közel ötven percet kell kibírnod, hogy kapj egy olyan WTF pillanatot, ami teljesen felülírja, amit korábban sejteni vagy tudni véltél.

Az egyetlen oka, amiért a film nem nagyon fér bele a többször nézős kategóriába, hogy a poén lelövése után már nem tud sok újat mondani magáról. A képi világ rendkívül sötét - a flashback-eket leszámítva - ezért, ha kicsit fáradtan kezdesz bele, munka után, hajnalban, van rá esély, hogy a monoton történetvezetésnek köszönhetően feladod a filmet már az első fél órában. Akkor azonban kihagyod magát a csattanót, ami miatt egyszer mindenképp érdemes rászánni a filmre az időt. Nem szpojlereznék többet.

A fényképezés koherens, szép és sötét. A széles vásznú változat mozi élmény nyújt, még úgy is, hogy szinte végig egy kamaradarabot látunk. Mikor kezd kinyílni a történet és a visszaemlékezéseknek köszönhetően a néző megkapja a megoldást, addigra kicsit szélesedik a film eszköztára, bár, hiába, hiszen, alig percek vannak hátra. Az egyetlen, ami indokolja az időben ugrálós elmesélést, hogy ha lineárisan látnánk az elejétől az eseményeket, akkor a csattanó természetesen nem működne és talán a néző a nem "megfelelő" oldalért szorítana.

A színészi játék erős, megfelelő. Mivel főszereplőink a játékidő nagyját lefedik, szükség is volt markánsan jól teljesítő színészekre. Rajtuk múlik minden. Ha hiteltelenek, az első negyedórában elvérzik a mozi.

A Duffer fivérek kezdenek befutni rendezőként. Az érdekes és kezdetben misztikus Waynward Pines sorozattal már bizonyítottak. Ezzel a filmmel talán szintet léptek. Jól adagolják az információt és feszültséget. Nagyon keveset mutatnak, de ez nem zavaró, kivétel, ha a nap besüt a képernyőre, mert az nagyon sokat ront, hogy egyes részleteket kivegyünk az éjszakai jelenetekből. Van még hova fejlődni, ám első nagyfilmnek tisztességes munka.

Történet:

Ray (Alexander Skarsgård) és felesége, Claire (Andrea Riseborough) kislányukkal a föld alá kényszerülnek, miután valamilyen katasztrófa következtében városuk az enyészetté lesz. Két fontos teendőjük, hogy kirekesszék a titokzatos támadóikat, akik a sötétben rejtőznek a romok között és szüntelen fenyegetést jelentenek a család számára, a másik, hogy kislányukat, Zoe-t (Emily Alyn Lind) felneveljék az embertelen körülmények dacára is. Háromszáz napja bujkálnak a föld alatt, az öreg iskolaudvar alá telepített bunkerben, ahol szerencséjükre hosszú időre elég élelmiszer készlet van felhalmozva. Gondos beosztással még talán elég sokáig lent bírnak maradni, védve a külvilágból fenyegető veszélytől, ha rendszeres időközönként nem akarna az ismeretlen támadó horda bejutni hozzájuk, hogy ki tudja, mit tegyenek velük.
Ray és Claire sokat tesz azért, hogy Zoe művelt lánnyá cseperedjen, egészen addig a napig, míg végül engednek a láncok, reped a fém és az idegen fenyegetés elözönli bunkerüket.
Akkor már csak a menekülés marad.

A képi világ komolyan megterhelő a nézőnek. Csak teljes sötétben lehet igazán élvezni.

Ha ennyire profán lenne a történet, nem lenne kritikai sikere, csupán egy lenne a tucatnyi hasonló, horrorba hajló kamaradarab közül, melyben kevesen, elzárva remegnek a túlélésért. Lásd még pl. Hasadás - The Divide (2011) vagy A kihalás szélén - Extinction (2015) szintén egy kislánnyal, akit ketten is igyekeznek megmenteni az életük árán.

A film nem rossz, azonban a gyakorlatilag egy csattanós forgatókönyv miatt nem lehet túlértékelni.
60% és nem lesz a kedvenced.

Ha szeretnéd megtekinteni, itt keresd: Rejtezők - Hidden (2015)


2015. október 19., hétfő

Bulvár: Tóth Gabi, mint Kovács Kati

Bulvár: Tóth Gabi, mint Kovács Kati

Kiragadott pillanat a produkcióból. (Tóth Gabi, 2015)

Nem szoktam nézni nagyon a tévét, főleg, a kereskedelmi műsorokat, amelyben sztárok, celebek, ismerős emberkék produkálják magukat hakni versenyeken, hogy végül győzzön közülük valaki és együtt örömködjenek. Nem azért, mert elítélem a műfajt, hanem mert van, ami jobban megmozgatja a figyelmemet.
Most is csak azért írok valamit, mert ha nem dolgozom vasárnap és kolléganőm nem kapcsolja át a tévét zenecsatornáról egy másik, zenés műsorra, lemaradok egy még számomra is értékes produkcióról.

Kovács Kati az eredeti felvételen, fent:

A "Sztárban sztár" koncepciója, hogy egy tucatnyi média területén ismert figura énekel a színpadon, más, ismertebb sztárok "bőrébe" bújva. Ez néha sikeres átlényegülés - főleg, ha a producerek és zenei szerkesztők igazán megfelelő előadót párosítanak az elénekelendő zenéhez - máskor kínos ripacskodás is lehet.
Tegnap este azonban, a Tóth Gabi nevű, nálunk igen sikeres női előadó, megidézte a hetvenes évek szexszimbólumát a színpadon, Kovács Katit.
Habár a szám előtt látható felvezető videóban Gabi arról győzköd minket, mennyire nehéz Kovács Kati hangját és előadásmódját interpretálni, azért a végső produkciója elképesztően hiteles lett és csupán annyi az eltérés hangi adottságai és Kovács Katié közt, hogy nem ugyanaz a két torok munkáját halljuk, ami evidens. Mégis, Gabi olyan ügyesen dolgozott ebben a dalban, annyi energiát és tehetséget fektetett bele - plusz a stylelistok, fodrász, kozmetikus - hogy a színpadon szinte 100%-os hitelességgel keltette életre a régi legendás énekesnőt, pedig az még bőven él!


Amikor a dalnak vége lett, arra gondoltam, hogy simán megérne egy egész estés életrajzi filmet Kovács Kati, a tinik bálványa, aki legalább negyven évig töretlen sikerrel dolgozott énekes előadóművészként és, hogy Tóth Gabi tökéletes megformálója lehetne a vásznon.

1966, Kovács Kati
Egy jó forgatókönyvvel, tehetséges rendezővel mindjárt több célközönsége is lehetne a filmnek: Nyugdíjasok, akik együtt nőttek fel Kovács Katival és a mostani fiatal generáció, aki viszont kedveli Tóth Gabi zenei tevékenységét.

Ha már bírálnom kell, kívülállóként annyit tudnék felhozni a produkció ellen, hogy talán túl testhezálló feladat volt Gabinak a rekedtes hangú énekesnőnk megszemélyesítése, hiába említik, hogy nehéz hangválasztás. Ki merem jelenteni, hogy azért ez közelebb állt hozzá, mint Varga Győzőhöz pl. Scatman nyelvtörő dallamvilága.
De az én anyámat!

Nem kedvelem Tóth Gabi-t, mint produktumot. Ez az én bajom, nehezen is elemezném ki, miért. Egyszerűen, nem a fülemnek való a hangja a zenéi - néhány kivételtől eltekintve. Sosem mennék koncertjére, gondolom most, és hirtelen egyetlen dalát sem tudnám eldúdolni, viszont...
...mostantól tisztelem, mert számomra is érdekeset mutatott, olyasmit, amit nagyon ritkán látok abban a zenei dömpingben, amit ránk zúdítanak a mohó kereskedelmi televíziók.
Le a kalappal, Tóth Gabi és köszönöm ezt a kellemes és tökéletes múltidézést!

Tóth Gabi, a tökéletes alteregó, lent:
A feltöltött videó minőségéért elnézést kérek. Sajnos, hirtelen nem tudtam jobbat szerezni. Felnagyítva a kép erősen pixeles lehet.

2015. október 14., szerda

Ne várd a csodát! - Miracle Mile (1988)

Ne várd a csodát! - Miracle Mile (1988)


Rendezte: Steve De Jarnatt

Három poszterváltozat

Megtekintés: Valamikor ez egy izgalmas kis film lehetett, mostanra azonban egy bugyuta abszurdum.

A film a romantikus komédiából a végére átcsap egy filmdrámába, amelyben épp elfért egy nagyon kevés akció is. A nyolcvanas évek végére, mikor begyűrűzött hozzánk a videó láz, tucatnyi blőd amerikai akció filmet néztünk végig, amikre nem is emlékszünk. Ez a darab nem volt benne, pedig megkockáztatom, ha gyerekként látom, akkor egy enyhe nosztalgiát éreznék a történet iránt, amely Amerika utolsó óráit meséli el, egy szemszögből.

Igen, a film gyakorlatilag az utolsó órákat eleveníti fel egy szerelem közeli állapotba került fiatalember szemén keresztül. Harry Washello (Anthony Edwards, a későbbi Vészhelyzetes Green doki) belebotlik egy fiatal pincérnőbe, aki iránt olthatatlan szerelemre gyullad. Az esti randit önhibáján kívül lekési és amikor az étterem mellől fel kívánja hívni a kis hölgyet, hogy kiengesztelje a késéséért, véletlenül hozzá fut be egy téves hívás, amely meggyőzi őt arról, hogy Amerikai vétlen rakétatámadást indított az oroszok ellen és a válaszcsapás hetven perc múlva esedékes és letarolja a nagyobb városokat, köztük Los Angeles-t, ahol szereplőink ténferegnek.


A film kezdetben kedvesen bohókás, míg végül, ahogy fogy az idő, mind szürreálisabb kalandozásokhoz vezet. Harry ugyan végül sikeresen teljesíti magán-küldetését, ám nem igazán sikerül úgy, ahogy eltervezte. Ettől még szerelmesével lehet örökre...

A nyolcvanas években, a hidegháború és atomfenyegetés után a fajsúlyos drámákat a nyolcvanas években felváltották a diszkó fényű, giccses akció sci-fik és fantasy kalandozások. A videónak térhódításának köszönhetően mód volt rá, hogy a mozi után hazavigyük a filmeket és ez váratlanul nagyon sok, korábban leforgatásra érdemtelen mű előtt megnyitotta a kaput, hiszen, amire nem biztos, hogy beülnek a moziba, azt még mindig hazavihetik a hétvégére.

Ennek köszönhetően rogyásig rakták a polcokat olcsón forgatott bugyuta filmekkel, melyekből néha ilyen-olyan környezetben kult mozi lett. Vagy, mert a főszereplője később karriert csinált és az adott filmet igyekezett megtagadni, vagy mert a témája volt éppen divatos, esetleg a zeneszerző munkája állította a középpontba a művet, vagy csak a kereskedelmi televíziózás kapta vállára a darabot.

A "Ne várd a csodát!" eredetileg a Homályzóna mozifilm egyik szegmense lett volna, pozitívabb befejezéssel, míg végül a játékidő miatt húzni kellett a forgatókönyvből és kimaradt. Ezek után nem csodálkozhatunk, ha a produkció gyakorlatilag az ötlettől a bemutatásig, nyolc egész évig alakult, formálódott. Végül két hónap alatt leforgatták!
Ebben a mozifilmben debütált Peter Berg, aki később olyan filmeket rendezett, mint A királyság vagy a Csatahajó.
Peter Berg abszolút cameo szintű megjelenése, mielőtt ismert rendező lett volna.

A film végig nehezen vehető komolyan, ezért majdnem az utolsó percekig kétséges, hogy megtörténik-e, amiről szó van benne.
Lehetett volna az egész egy álomfilm is, ami arról szól, Harry valójában mennyire fél a kialakuló kapcsolattól, hiszen kinek ne lett volna rémálma, mikor még csak ismerkedési fázisban voltunk életünk szerelmével. Főleg arról álmodva, hogy esetleg elveszítjük.
A film ezt az elegáns és profán befejezést nem játssza meg, így be kell érnünk a vásznon látott, depressziós befejezéssel.
A "Tangerine Dream" készítette hozzá a zenét és ugyan eredeti lemezen is birtoklom, nem ez a formáció legütősebb filmzenéje. Sőt. Valójában belegondolva, nem is értem a hype-ot, ami a nyolcvanas-kilencvenes években kialakult az együttes körül. Egyedül talán a Tűzgyújtó zenéje volt az, amit élvezettel hallgatok meg tőlük azóta is. A csapat 71-től már részt vett filmzenei munkákban 2001-ig, hogy közel 15 év kihagyás után összedobjanak egy videójáték zenét a Grand Theft Auto V.-höz.


Ha a filmet párhuzamba akarnám valamelyik filmmel állítani, akkor hirtelen a "Lidérces órák - After Hours (1985) jut eszembe, ami hasonlóan egy éjszakát mutat be, férfi a főszereplő, egy nőt igyekszik megszerezni, közben túlélni. Csak annak pozitívabb a lecsengése. Nem lepődnék meg, ha a film hatott volna a rendezőre is, még annak ellenére is, hogy eredetileg már 1980-tól épült a történet.

Ha szeretnéd látni ezt a poszt-apokaliptikus jövőkép előtti percekben játszódó vizuális baromkodást: Töltsd le a filmet innen!

50%

A boldogságtól ordítani - Happiness (1998)

A boldogságtól ordítani - Happiness (1998)


Rendezte: Todd Solondz

Megtekintés: Habár a film nem éri el polgárpukkasztásban azt a szintet, mint a Shortbus (2006) vagy a Ken Park (2002), azért témaválasztása feszegeti az átlag néző befogadó képességét. Ennek ellenére, látni kell, ha úgy érzed, túl rózsaszín az életed, vagy ha pont totál szürke. Ez majd kicsit visszaránt akkor középre. Mellesleg, a Shortbus-t egyáltalán nem bírtam tekerés nélkül megtekinteni, míg a Ken Parkot, meg igen nyögve nyelősen.

Több, mint harminc díjra jelölt alkotás, amely innen-onnan össze is szedett legalább tized a szobrocskákból plakettekből. Ettől könnyű és élvezetes film lesz? Nem állítanám, pedig Solondz kicsit átveri a nézőit. Az első jelenetben, hogy ráhangolódjunk a mozira, mindjárt Jon Lovitz komikus puffadt arcát kell bámulnunk, hogy egy rövid párbeszéd után sírva küldje el a francba aktuális randiját, egy Joy Jordan (Jane Adams) nevű fiatal nőt, aki percekkel korábban lepattintotta. Kivel ne történt volna hasonló? Velem igen. Hasonló. Én mondjuk igyekeztem utána úriemberként tovább lépni és bár nem mindig sikerült, azt a szintet, amivel vélt és valós sérelmeit Joy-ra zúdítja, azt nem léptem meg, ám tökéletesen elfogadom. Az ajándékos monológ egyértelműen a film egyik csúcspontja, ha írhatok ilyet. El is kezdtem pszichologizálni rajta, hogy az ember miért szocializálódik úgy vajon, hogy sokan természetesnek veszik, hogy elfogadnak ajándékokat másoktól, még akkor is, ha tökéletesen tisztában vannak vele, hogy az ajándék egy feltétel folyománya, mint például a kapcsolat elmélyítése, miközben eszük ágában sincs magát az ajándékozót elfogadni?

Andy Kornbluth monológja (Lovitz) rögtön erre világít rá, amikor az egyedi ajándékot, amit megtekintésre átnyújtott Joy-nak, majd miután a nő azt hitte, örökbe megkapta a gyűjteményébe való darabot, kicsavarja azt a kezéből és tisztázza Joy-jal a helyzetet, hogy az ajándékot egy arra érdemes nőnek adja inkább.
Gyerekes bosszú ez Andy-től?
Talán igen.
Elítélendő e ezért a kicsinyes húzásért?
Nem hiszem. Nem tartozik semmivel Joy-nak, és mivel ismerkedési fázisban vannak, gyakorlatilag szinte idegenek egymásnak. Drága ajándékokat meg miért adnánk idegeneknek?
Önzetlenül... mondhatnád.
Igen, de nem egy randin, amin mindketten kapcsolat keresőként léptek a másikhoz.
A drága ajándékok megérdemlésének és elfogadásának pszichológiája.
Neked mi a véleményed? Írd meg!


Azután csupa olyan figurát ismerünk még meg, akiknek élete sötét titkokat, frusztrációt és fájdalmat rejt.
Először is Joy nővérének férje, Bill (Dylan Baker - aki eszméletlen jól hozza a szerepét, mégis, többnyire mellékszereplőként alkalmazzák pár perces szerepekben.) a pszichiáter, aki miközben pácienseit hallgatja a fotelban ülve, elkalandozik gondolatban, hogy kicsit ébren tudja tartani magát a találkozó végéig. Ez a kisebbik baj Bill-lel. A nagyobb probléma az, hogy miközben másokon igyekszik segíteni, alaposan behatolva idegenek pszichéjébe, addig benne is van, ami kibogozásra szorulna, ugyanis Bill rajongása a fiatal fiúk iránt beteges képzelgésekkel egészül ki, egészen a szex megvalósításáig, miközben, ha nem lenne elég baja, neki is van egy kiskorú fia. Bill, mivel módszerének egyik pillére az elemezgetés és kibeszélés, sosem hazudik a fiának. Ez, miután borul a bili (És Bill élete) egy roppant erős és nehezen emészthető párbeszédet generál apa és fia között, mielőtt Bill oda kerülne, ahová vágyai miatt való. (Akkor az álomjelenetről még nem is beszéltem.)
Még egyszer, roppant nehéz figura és eszméletlen színészi játék Dylan Bakertől. Ebben segített Solondz remekül megírt karaktere. Bill szinte minden rezdülésén átjönnek érzései. Kár, hogy ennyire jól megírt karaktereket többnyire a nem könnyed műfajokon belül találhatunk a filmművészetben.

Másodszor ott van Allen (Philip Seymour Hoffman - Itt kezdett befutni és egyre komolyabb szerepeket kapni.), aki megint egy betegesen introvertált alakot személyesít meg. Nappal egy iroda-rengetegben dolgozik, szabad idejében főleg telefonon zaklat idegeneket, miközben könnyít magán. Allen történetesen Joy másik nővérének, Helen-nek (Lara Flynn Boyle) a szomszédja és miközben róla fantáziál, alig vesz tudomást egyik szomszédjáról, aki viszont Allen barátságát keresi, testiség nélkül. Fura, hogy végül a két, világtól elzárkózó ember egymásra talál, legalábbis lelkileg. Helen szerencséjére...

Ha két perverz egymásra talál... az nem ilyen.

A három nővér - nem tudom, van e Csehovi hasonlat, ám nem merném kijelenteni, hogy a felszín alatt nem lappang e némi orosz realizmus - tehát cseppet sem könnyű életet él. Az idősebbek kicsit lenézik húgukat, miközben, apró információ morzsákból kiderül, hogy valójában nincs joguk rá, hiszen van elég szemét saját portájukon is. Ha ez nem lenne elég, apa és anya negyven év után kissé szétmennek, igaz, a válás szóba sem kerül közöttük, de ennek csupán formai megjelenése van, hiszen, nem osztoznak többé a közös ágyon, sőt, másfelé kacsintgatnak.
Lenny Jordan (Ben Gazzara) a nagypapa szerepe jutalomjáték a színésznek, pedig talán motivációja - hogy nem akar a feleségével együtt sem lenni, de válni sem - talán a legkevésbé elmagyarázott szál. Egy nap gondol egyet és nem akar többi a jó férj lenni. Szabadságot akar, külön mozgásteret. Talán fél, hogy negyven év után lemaradt valamiről, vagy egyszerűen belefáradt a felesége öregedő arcát nézni és úgy érzi, ideje kihúzni pár tételt a képzeletbeli bakancslistából.

Joy pedig egy morálisan megkérdőjelezhető balkáni származású taxisofőr mellett keresi a boldogságot, míg végül Vlad (Jared Harris) simán eltolvajkodja pár holmiját, hogy végül a visszaszolgáltatásért lehúzza a nőt némi pénzre. Csoda, hogy Joy szeme kinyílik és hamar pontot tesz a csöppet sem bizalomgerjesztő kapcsolattal kecsegtető lehetőségre. Humoros adalék, hogy a Joy-t játszó Adams és a Vladot alakító Harris 2015-ben ex-párt formált meg a Poltergeist - A kopogó szellem Remake-jében és furán éreztem, hogy van kémia közöttük. Talán pont ezért a korábbi közös szereplés miatt. :)

Összességében a film férfi ellenes alkotás, amely minden hím-soviniszta fiatal nőnek ékes bizonyíték lehet rá, mennyire nem érünk semmit: Akkor is, ha fikcióról beszélünk! :D
Csak figyeld meg, végig a nők szenvednek a férfiak hülyeségeitől, perverzióitól. Egyedül Lara Flynn Boyle karaktere lehetséges ellenpont, viszont egyértelműen az ő viselkedése a legférfiasabb a női szereplők közül.

Amikor a szexuális ragadozó apuka felvilágosítja a gyermekét.

Ha mindez nem lenne elég, a film bonyolult kapcsolati hálóval rendelkezik, akár egy Robert Altman film. Annyira talán nem szövevényes. Ha jól emlékszem, ez a fajta történetmesélés 1998-ban nem volt annyira jellemző, később viszont olyan filmeket köszönhettünk neki, mint pl. nagy kedvencem, Az Igazából szerelem.

A sok kis mellékszálat olyan színészek formálják meg, mint Molly Shannon komika, Camryn Manheim, aki sokaknak a "Szellemekkel suttogóból" lehet ismerős vagy a legidősebb Jordan lányt alakító Cynthia Stevenson.
A film, habár főleg a három lánytestvér életére fókuszál, mégis, néha, mintha a férfiszínészek javára billenne a képidő, vagy a forgatókönyv legjobb pillanatai.

Nagyon nehéz dráma, kevés explicit tartalommal - a spermás jeleneteket sorolnám ide - zseniális színészekkel, emlékezetes pillanatokkal.
Csak ajánlani tudom.

80%

Különvélemény, érdekességek:
- Maga a kifejezés, hogy boldogságtól ordítani, a filmben pont nem releváns. Itt bárki ordítana, azt nem boldogságában tenné. A film eredeti címe - Boldogság - szintén nem nagyon van jelen, bár Bill fia, mikor végre férfivé érik, nagyon örül neki. Kár, hogy a film egyik leggusztustalanabb jelenet követi ejakulációját...
- Solondz 2009-ben tovább fűzte a Jordan család történetét, Élet a háború idején - Life During Wartime címmel és a korábbi rész egyetlen szereplője sem köszön vissza a vászonról.
- Andy (Jon Lovitz) öngyilkossági jelenetét leforgatták, végül mégsem került bele a végleges változatba.
- Eredetileg a film végén Bill-t megölte volna egy csomag, amit neki küldenek és felrobban, ám végül ez a befejezés nem került a filmbe és karaktere így megjelenik a folytatásban is.
- Allen szerepére esélyes volt Jon Lovitz és Jack Black is.

A film linkjét itt fogod megtalálni, amit felkerül egyik kedvenc oldalamra: A boldogságtól ordítani!