2015. december 31., csütörtök

2015 In Memoriam

Pár szóban megemlíteném azt a 10 személyt, akiknek elvesztését legjobban fájlaltam idén. Szubjektív lista. Erősen!

1. Christopher Lee (1922-2015)
Nagyságához kétség sem férhet! Szinte minden műfajban kipróbálta magát és az utolsó pillanatig dolgozott. Arcát még az is ismerheti, aki a nevekkel hadilábon áll. Játszott tudóst, varázslót, vámpírt, nyomozót, gonosztevőt. Legfontosabb szerepei - ami miatt én főleg emlékezni fogok rá:
Chuck Norris gyerekkoromban jól muzsikált a másolt videókazettákon. Egyik kedvenc filmem tőle - amit mostanában újranéztem és erősen megkopott - a "Szemet szemért" című akciókrimi, amely nálunk az érdekes, "Te nem lehetsz gyilkos" címmel jelent meg. Ebben Lee alakította a maffiafőnököt, aki meggyilkolta Norris társát és annak feleségét. A film végén Norris majdnem megfojtotta a karaktert. Később tudtam meg, hogy Lee rengeteg Hammer filmben alakított szereplőket, főleg Drakulát. Egy időben - Az Alkonyat baromságot megelőzően - Lugosi Béla után Lee volt a legismertebb színész, aki a vérszopót eljátszotta. A mostani fiatalság pedig leginkább Szarumán szerepében ismerte meg a Gyűrűk ura trilógiából, vagy Dooku grófként láthatta a Star Wars sorozat második trilógiájában.
Felsorolni is nehéz, miben találkozhattunk még vele, hiszen mikor elhunyt, közel 300(!) filmet tartalmazott a filmográfiája!


2. James Horner (1953-2015)
Megdöbbentem, amikor Horner balesetéről hallottam és el kellett fogadnom, hogy sok legendás zeneszerző után, többé már ő sem szerez több melódiát filmekhez, pedig ha van Top10-es kedvenc zeneszerzőm, akkor ő benn volt. Nem tudod hova tenni a szerzőt? A Titanic eredeti filmzenéjén kívül még több tucat remek munkáját hallhattad filmek jelenetei alá keverve. Néha kicsit ön-ismételte magát, volt, hogy évekig hasonló stílusban dolgozott, volt, hogy korrekt iparosmunkát tett az asztalra, de semmi eget rengetőt, máskor meg hideg rázósan szép melódiákat kottázott le. Nehéz szemezgetni a munkái közül, így a számomra legkedvesebbeket említem meg a közel 160 filmzenéje közül - bár egyéb munkákat is csinált a zenei világon belül: Támadás a Krull bolygó ellen, Kommandó, Willow, Rocketeer, Szenvedélyek viharában.




3. Wes Craven (1939-2015)
Horrorrajongóként egyik nagy kedvencem volt a filmrendező. A "Sikoly" sorozat mindig nagy kedvencem volt, pedig ezeken kívül is készített horrormozit. Az egyik legnagyobb filmes ikon az ő nevéhez fűződik, mivel Craven találta ki Freddy Krueger figuráját, akit nem kell bemutatnom. A hetvenes években kezdett forgatni és bár filmográfiája végignézve talán nem feltétlenül impozáns, azért sikerült néhány olyan filmet elkészítenie, amelyek formálták a horrorfilmek világát. Pl. Az utolsó ház balra, Sziklák szeme, Rémálom az Elm utcában.
A kedvenceim mégis azok a darabjai, amelyek nem lettek olyan nagy sikerek: Halálos barát, Sokkoló, Éjszakai járat.



4. Daniel Von Bargen (1950-2015)
Von Bargen sosem lett olyan nagy sztár, akinek nevével dobálóznak filmes fórumokon, nekem mégis emlékezetes maradt, mert egyik kedvenc Costner filmben - többek között - játszott fontos szerepet. A jövő hírnökében játszotta az egyik kisváros seriffjét, aki nem hisz kezdetben a postásnak, ám végül, amikor az élete múlik rajta, kiáll érte. Ezen kívül több horrorfilmben láthattuk vagy karakterszerepekben.







5. Robert Loggia (1930-2015)
Loggia arcát még az is ismerheti, aki a nevét nem. Olaszos nevéhez hasonló külső adatott. Több tucat filmben alakított fontos mellékszerepet. Nem sorolom fel, csak néhány címet: Függetlenség napja, A sebhelyesarcú, Rosszlányok, Harapós nő, A pokol bajnoka.
A kedvencem talán mégis a Segítség, felnőttem!, amelyben együtt táncolva zongorázik Tom Hanks-szel:




6. Leonard Nimoy (1931-2015)
Mindenki Spock-ja! Be kell valaki mutatni a hegyes fülű Vulkáni másodtisztet a kultikus státuszba emelkedő sci-fi sorozatból? Habár Nimoy rendezőként is ismert és egyéb filmekben is játszott, mégis szinte eggyé nőtt a karakterrel, amit egy tévésorozatban formált meg először, hogy utána mozifilmekben is belebújjon a földönkívüli férfi bőrébe. Sajnálatos, hogy én is csak inkább erről a figuráról fogok emlékezni rá.






7. Mary Ellen Trainor (1952-2015)
Bár nem lett fővonalas színésznő mégis megjegyeztem a nevét, mert volt akkora szerencséje, hogy egy időben főleg közönségsikerekben kaphatott fontos vagy mellékszerepeket. Mivel unásig láttam gyerekkoromban "A smaragd románca" című kalandfilmet, nem volt nehéz megjegyeznem arcát, mivel ő játszotta a főszereplőnő megmenteni kívánt nővérét. Ez volt az első mozifilmje és utána sorban kapott lehetőséget mára már unásig látott remek darabokban: Kincsvadászok, Drágán add az életed, Halálos fegyver, stb.




8. Omar Sharif (1932-2015)
Bár az ő munkásságának a csúcsa valamikor a pelenkás koromra tehető, azért még én is felismerem fotóról és láttam néhány filmjét. Persze nem a "Doktor Zsivágót", mert belekezdtem, de túl hosszú és túl "orosz" volt... Később röhögtem rajta a Top Secret! című paródiában és bár nagyon rövid villanása volt a "13. harcos"-ban, azért sikerült emlékezetes mellékszerepet alakítania. Azon kevés Egyiptomi színész közé tartozik, akik jellegzetesen nem amerikai fizimiskájuk ellenére is képesek voltak meghódítani Hollywood-ot. Rengeteg monumentális produkcióban lehetett találkozni vele, amelyek vallási vagy történelmi témákat dolgoztak fel.




9. Robert Z'Dar (1950-2015)
A fura nevű színészt csak a masszív horrorrajongók ismerik, vagy akik kedvelték a Tango és Cash című akciófilmet. Z'Dar abban egy hatalmas állal rendelkező sittest formált meg, akit a két főszereplő rendőr rendesen állcsúcson pattintott. Mivel főleg horrorfilm-buzi vagyok, ezért úgy érzem, a listámon van helye az úrnak, hiszen az egyik legdurvább műfaji sorozatban, a Mániákus zsaru három részében gyilkolt mindenkit halomra, rengeteg rendőr és átlagpolgár között Bruce Campbell-t is, akit rajongóknak nem kell bemutatni. Majdnem 120 filmjéből kevésben lehet teljes pompájában látni az erősen "Dick Tracy" képregénybe való arcélű színészt. Ha esetleg nem ismered a munkásságát, az azért lehet, mert Z'Dar főleg ZS kategóriás filmek stábját erősítette.
Kevesen tudják róla, hogy diplomás, képzett zenész és rendőrtiszt is volt. Fiatal korábban együttese a The Who és a Jefferson Airplane együttes előzenekara volt.




10. Gunnar Hansen (1947-2015)
Az úr munkássága nem is túl nagy, nem is túl ismert, hiszen Hansen hiába alakította Tobe Hooper rendező nagy sikerű filmjének egyik gyilkos szörnyetegét, ha a film játékideje alatt végig egy emberi bőrből készült - valójában nem emberi - maszk mögé rejtette arcát. A film az 1974-es Texas-i láncfűrészes mészárlás és stílust teremtő darab volt a hetvenes években. Mára rengeteg folytatást és Remake-t is megélt a film, Hansen azonban már nincs velünk. Nála jóval ismertebb nevek is elhagyták a szakmát, de a színészt egy horrorrajongónak ismernie kell.
A Texas-i gyilkos szerepét 800 dollárért vállalta. Bár büszke volt a film sikerére, ettől függetlenül nem azt tartja a legnagyobb sikerének. (Ellentétben a rajongóival...)











+1
Betsy Palmer (1926-2015)
Elég annyit írnom: Péntek 13. A színésznő inkább színpadon kamatoztatta tehetségét, viszont miután autója felmondta a szolgálatot, sikerült rábeszélnie magát egy készülő slasher horrorfilm fontos szerepének eljátszására. Ma már tudjuk, hogy Amanda Voorhees karaktere felelős Jason Voorhees legyőzhetetlen sorozatgyilkosának megszületéséért. Palmer egész életében szar filmnek tartotta a filmet, amely "bosszúból" örökre megbélyegezte a színésznőt. Hiába igyekezett kitörni a skatulyából, örökre Mrs. Voorhees maradt...
Bővebben a filmről itt: P É N T E K  1 3 .

Horrorfilmeket innen: Horrortrash és még annyi más!

Minden egyéb filmet: Online jóság oldala!

2015. december 28., hétfő

A visszatérő - The Revenant (2015)

A visszatérő - The Revenant (2015)


Rendezte: Alejandro González Iñárritu

Megtekintés: Azt hittem, embert próbáló feladat a bő három órás élő festményt végignézni, ám ha pihenten ül neki az ember, elég gyorsan elrepül az a közel három óra.

Amikor az első kedvcsináló bemutatók felkerültek az Internetre, már akkor sokan felpörögtek a témába vágó fórumokon. Iñárritu filmje eseményszámba megy már a két perces trailer alatt is. Csodálatos beállítások, izgalmas jelenetek, monumentális képsorok, közeliek a színészekről, havas táj, akció, vágás, hangok... A film pedig ugyanez az intenzitás, csak elnyújtva Tarr Béla magasságokig. Bár, az igazat megvallva, amikor már kezdett volna egyik-másik jelenet kínosan hosszúra nyúlni és rásüthettem volna, hogy na ez olyan "Tarr Bélás", hirtelen egy vágásnak köszönhetően máshol találtuk magunkat.
Az egész film lassan halad a befejezésig, néha felpörögve, máskor lelassítva. Egyszerűen és hihetően mutatják be a pionír életmódot és egészen addig azt hittem, hogy egy fikciós kalandfilmet nézek, míg utána nem olvastam Hugh Glass történetének, akiről nevével ellentétben kiderül, hogy közel sem olyan törékeny.

Az eredeti legendákat elég nehéz kis országunkból fellelni, hiszen a megfelelő oldalakat fel kellene kutatni és megfelelően magyarítani, hogy összeálljon, amit a filmben látunk. Mindenesetre, amit hirtelen találtam, abban volt némi ellentmondás, így maradjunk annyiban, hogy Glass kálváriája nagy vonalakban és nagy vonalúan lett filmvászonra álmodva.

Glass (Leonardo DiCaprio) és egy csapatnyi prémvadász - akik közül néhányan név szerint is megtalálhatóak az amerikai történelemkönyvekben, mint korai betelepülők és szerencsevadászok - hatalmas zsákmányt kénytelenek kimenekíteni a zord időjárás és harcias indián törzs karmai közül, hogy megélhetésüket biztosítsák. Menekülés közben elhullik a csapat nagyja és a visszavonulás után Glass-t egy súlyos medvetámadás éri, amely után kérdésessé válik életben maradása és megoldhatatlanná a szállítása. A csapat vezetője hátrahagyja a haldoklót és rá vigyázó három társát, hogy addig a többiek biztonságban visszatérhessenek a közeli helyőrségbe -  a valóságban legalább kétszáz mérföldes utat jár be Glass, miután magához tér - és majd visszatérjenek a biztonságba helyezett állatbőrökért.

A wikipédián nem sokat találni Glass-ról, de mivel az angol nyelvű oldalon nem emelik ki, úgy kell vennem, hogy Glass fia azért kerülhetett bele a filmbe, hogy elmélyítse a bosszú vonalat a filmben, hogy legyen kiért azok után menni, akik hátrahagyták meghalni a főszereplőnket. A valóságban is igyekezett revánsot venni azokon, akik sorsára hagyták, de a hiányos forrásom szerint végül nem ölte meg John Fitzgerald-ot (Tom Hardy).

DiCaprio megint az Oscar-díj közelébe kerülhet ezzel a filmmel és még akár Tom Hardy is, aki szerintem sokkal jobban átszellemült ebben a szerepben, mint a modorosabb gengszter Kray fivérekében a korábbi cikkben ajánlott "Legenda" című moziban.
DiCaprio csuklóból kirázza Hugh szerepét és borítékolható, hogy ismét ott fog ülni a jelöltek között és bár nem akarom lekicsinyelni azt, amit ebben a filmben látunk tőle, szerint a Wall Street farkasában kicsit jobb. (Még akkor is, ha a köztudottan vegetáriánus DiCaprio az egyik jelenetben némi állati belsőséget - bölénymáj - fogyaszt el kínlódva.)
Eredeti nyelven eszméletlen hallgatni a Hardy által használt angol nyelvet. Ha az ember nem olvas utána, talán nem is jön rá, hogy az őrült tekintet és ápolatlan szakáll mögött Hardy rejtőzik. Az, hogy részt vett a filmben, főleg DiCaprionak köszönhető, aki könyörgött neki, hogy olvassa el a forgatókönyvet. Igaz, hogy rengeteg nézeteltérésük volt a nehéz természetű és hirtelen haragú rendezővel, de kitartottak a produkció mellett, ami sok más stábtagról már nem mondható el.
Meg kell említeni még az angol Henry kapitányt (Domhnall Gleeson), aki miután megtudja, hogy Glass-t milyen helyzetbe hozták, igyekszik maga igazságot szolgáltatni Fitzgerald felett
Gleeson feje benőtt, arcra már nem az a szerethető fiatalember, mint a korábbi időutazós romantikus filmben, az "Időről időre" címűben. Tényleg, még megjelenik az új Csillagok háborúja moziban és mintha nem is ugyanaz a színész lenne. (Vagy őt felületesen figyeltem Rachel McAdams mellett...)
A másik fontos szereplő Will Poulter, aki kiáll Glass mellett, csak Fitzgerlad csalárd módon ráveszi, hogy hátrahagyják a haldoklót. Poulter részt vett Narnia moziban, az Útvesztő első részében és a Családi üzelmekben is.
A zene és fényképezés kiváló. Hihetetlen látványvilág és varázslatos totál képek, mindezt úgy, hogy állítólag nem használtak mesterséges fényforrásokat a forgatás alatt. Ezért olyan éteri sok jelenetben a látott kép.
A Birdman rendezője most nem vállalkozott arra a bravúrra, hogy filmjét egyetlen vágás nélkül vegye fel - vagy legalábbis úgy tűnjön - ezért "A visszatérő" egy sokkal hagyományosabb képi nyelven meséli el a valóságból táplálkozó drámai eseményeket. Azért még így is van néhány, a rendezőre stílusára jellemző hosszabb snitt.

80%

Ha szeretnéd megnézni ezt a remek filmet: T H E  R E V E N A N T


Videodrome véleménye a filmről:

2015. december 25., péntek

Legenda - Legend (2015)

Legenda - Legend (2015)


Rendezte: Brian Helgeland

Megtekintés: Tom Hardy többnyire jó filmekben játszik, jól, ezért ezt is elnézem neki.

Brian Helgeland maffia története - valós események alapuló, enyhén életrajzi filmdráma - sajnos nem olyan szórakoztató, mint a szereposztás és az alapanyag indokolná. Eleve meghasonlik az átlagnéző, hiszen akiknek a filmben drukkolnunk kellene vagy minimum azonosulni, azok köpni való gazemberek. A hatvanas évek végére a Londoni Kray ikrek vették át a hatalom nagy részét a város éjszakai élete felett. Az utolsó olyan gazember hullám tagjai voltak ők, akik nyilvánosságra, celeb életre vágytak, politikusokkal, művészekkel vették körbe magukat és igyekeztek maguk is elhinni, hogy üzletemberek és szeretik őket. Közben fordult a világ, kiderült, hogy aki gyilkos, a barátai ellenére sem lehet örökké szerencsés, ezért szép lassan a Kray fivérekre jellemző bűnözői réteg kikopott az életből és aki befolyásos akar lenni az éjszakában, az inkább nem akar annyira szem előtt lenni. Bár, kivételek akadnak és a suttogás sem védi az embert, hiszen előbb-utóbb híre megy, ha valaki erre az útra lép.

A Kray fiúk még nagy lábon, a figyelem középpontjában éltek, amihez hozzá tett az is, hogy szerettek szó szerint is reflektorfénybe kerülni. Végül azonban kiderült, hogy ez talmi csillogás és az olyan szélsőséges bűnöktől, mint a gyilkosság, ők sincsenek védve. Nem is baj.

Tíz, tizenöt éve készültek olyan nagy volumenű darabok, amelyek képesek voltak az árnyoldaluk mellett úgy mozgatni a szereplőket, hogy kedvelhetőek legyenek. Pl. Nagymenők, Keresztapa és társaik. Ezekben a filmekben is csupa szocio és pszicho pata terrorizált, gyilkolt embereket, de valahogy a kollektív tudat valahol morálisan igyekezett megtisztítani a figurákat, hogy elfogadjuk őket. Ebben talán az is közrejátszott, hogy néhányuk megkapta a filmben a büntetését és ezért tragikus hősökké avanzsáltak.

A Legendában a végén persze a fülszövegből megtudjuk, hogy mind Roland és mind Reginald Kray (Tom Hardy kettős szerepben) végül megtért az örök vadászmezőkre és továbbiakban ott szedik a rosszfiúktól a sápot a pokolba való bejutásért, mégis, a film alatt alig lehet megkedvelni a testvéreket. Az 1933-ban született ikerpár szerencsésen megúszta az Angliai bombázásokat. Édesanyjukat rajongásik szerették és nagyon fiatalon, tizenhat évesen már elég fenyegető duót alkottak. Előbb bokszoltak, majd miután kiderült, hogy testi erejük és gátlástalan brutalitásuk más szakmában jobban kiteljesedhet, átnyergeltek a sötét oldalra. Kezdetben kicsiben ügyködtek, majd gyakorlatilag egy időben szinte már popsztár minőségben róttá az éjszakai utcákat.


Lehetett volna ebből egy viszonylag pörgős filmet készíteni, akár szerethető karakterekkel. Amennyit átírt a valóságból Helgeland, akár ezt is megléphette volna. Ha az lett volna a terve viszont, hogy hitelesen idézze meg a fiúk diadalmenetét és bukását, akkor viszont benne kellett volna hagynia olyan eseményeket, amik meghatározták a Kray-ek világát. De ezekből elég keveset kapunk.

Szóval, ott tartunk, hogy életrajzinak nem elég hiteles, drámainak nem elég drámai, humorosnak és akciósnak sem elég. Két óra, lassan gördülő élettörténet, amely már-már unalomba fullad és ezen nem segít Tom Hardy alakítása sem. Számomra meg csak Ronnie alakjában volt élvezetes, amit csinált, mert Reggie-ként modorosnak éreztem, de lehet, hogy a valódi Reggie Kray is egész életét olyan pofával élte le, mintha székrekedése lenne, de harcol is ellene, mert korábban rengeteg jalapeno paprikát evett két pofára. Nekem az alsó protézist beillesztő, nyáladzó, szemforgató interpretáció nem tetszett.

Frances Shea (Emily Browning) tragikus hősnő, akinek tetszik a csillogás, igen mond a férfinek, akiben megbízik, akire fel tud nézni, azután kiderül, hogy minden, amit szeret benne, az terrorra és mások szenvedésére épül. Csoda, ha később meghasonlik ebben a kapcsolatban. Browning érdekes arca valamiért nekem nagyon szexi, még a kicsi, görbe lábaival együtt is. Törékeny, sebezhető és bár megértem, hogy futóhomokba lépett, mégis, úgy vélem, valahol magának kereste a bajt.

Szóval, a negatívumok nagyjából megvoltak.
Egy maffiafilmhez képest kevés az igazi akció, csavaros fordulat, ugyanakkor vannak nyomasztó jelenetek, mint például az ügyvédi irodás, amikor az első nagymenő klubjukat magukra iratják. Sajnos, hasonló működik a világon mindenhol. Emberek munkáját arra nem érdemesek élvezik. Nekünk nézőnek meg annyi marad, hogy végül örülünk a bukásuknak.


A fényképezés az nagyon adja, gyönyörű beállítások, színek, nagytotálok. Az egésznek van hangulata és tényleg visszalépünk az időben. A zene is tetszett a fúvósokkal és bár vissza nem tudom dúdolni, kedvelhető score-nak vélem.
Helgeland ettől függetlenül szerintem kicsit sokat markolt és kissé felszínesen kezelte karaktereit. Kicsit lebutított változat ez a rendezőtől, sokkal erősebb és realistább is lehetett volna. Ha már úgy is megutáljuk a végére a szereplőket, legalább az igazsághoz hűbben kellett volna őket ábrázolni, hiszen az hamar kiderül bárki számára, a Kray fiúknak nem volt rosszfiú-romantikája.

60%

Ha szeretnéd megtekinteni a filmet: L E G E N D A
Ha többet tudnál meg a Kray fiúkról, itt egy remek cikk: Mesél az East End

Teszem hozzá, az azonos című Ridley Scott fantasy sem volt túl sikeres a nyolcvanas években. Talán ez a címválasztás kicsit nagyzoló... bár, ott mást jelent, mint itt.

2015. december 24., csütörtök

Superfast! - Haláli iramban - Superfast! (2015)

Superfast! - Haláli iramban - Superfast! (2015)


Rendezte: Jason Friedberg, Aaron Seltzer

Megtekintés: A humor kimiskárolóinak eddigi munkásságát ha egyetlen mozifilmben sűrítenénk össze, még akkor sem garantált fél óra nevetés. A közel száz perc alatt három poént véltem felfedezni.

Friedberg és Seltzer egészen biztosan a megfelelő helyen nyalnak támogatásért. Vagy az amerikai közönség olyan igénytelen, hogy a pénzmosásra is felhasználható büdzsét végül visszatermelik a mozikban. Bár, el nem tudom képzelni, hogy melyik forgalmazónak érdeke, hogy infrastrukturálisan egységesen koptassa gépparkját - beleértve a vetítők, mozitermek, személyzet - hogy ezt a trágyát bemutathassa. Ettől függetlenül hiába ugatom holdba a véleményem, a két trehány gánymester évente örvendeztet minket aktuális paródiáival, melyek a jelenlegi bemutatók aktuális filmsikereinek a hátán igyekszenek elvánszorogni a nézőig. Ki tudja, odaát a tengeren, talán nem kevés néző benyalja a hangzatos-hasonló című filmeket és akár tévedésből is beülhetnek a duó szarjaira. Az is biztos hoz 10-20 dollárt.

Utána sem nézek a neten, hogy valójában mennyibe került a film és világszinten mennyit hozott. Ahhoz biztos eleget, hogy néhány arctalan pénzember újra befektessen a rendezőkbe és már alakulóban következő filmtervük, amely az "Elrabolva - Taken (2008)" franchise sikerét igyekszik némi csúszással meglovagolni.

Megtekintés után - nem sikerült egyszerre, annyira rossz a mozi, így kb. egy hét leforgása alatt daráltam le a látnivalót - úgy gondolom, ez a darab még a szokásosnál is sótlanabb műfajparódia, amely inkább lehetne bohóckodó Remake az első részt megismétlendő, és beolvasztva néhány momentumot a további epizódokból.


A két majom (Friedberg, Seltzer) még mindig úgy véli, hogy szájba kell rágni, ezért a film valamennyi karakterét az eredeti sorozat színészeinek neve után nevezték el, hogy az utalásokat még véletlenül se érthessük félre. Utalásokat, amelyet a filmek és a bulvárból ollóztak össze, megemlítve pl. Michelle Rodriguez szexuális identitását is, igaz, a filmben inkább leszbikusként mutatják be, holott a színésznő egyébként erősen biszexuális... és ezzel ki is merültünk a realitásban.

A színészek végig hozzák az erős középszert, ami nem róható fel hibának egy olyan film esetében, amelyben pillanatonként változik a szituáció iránya és gyakorlatilag az elhangzó humorosnak szánt be és kiszólásokat azzal támogatják meg, hogy a többi szereplő arccal reagál rájuk. Az más kérdés, hogy az arcreagálások kimerülnek két-három grimaszban. Annak idején pl. Anna Faris is hasonló filmekben lett ismert komika, csak az ő repertoárja arcmimikában komoly és komplex kifejezéstárból táplálkozott. Az itt látható színészek valahol a B kategóriás határon túlról érkeztek, nem véletlen, hogy legtöbbjük eddig főleg sorozatokban vagy uncredited státuszt birtokolt. Így a színészi játéktól eltekintenék.

Nem tudom, nem e velem van a baj és valójában ezek a filmek szórakoztatóak, csak mivel a ZAZ trió filmjein szocializálódtam és becsúszott némi Woody Allen - Monthy Python hatás is, nekem nincsenek kiélezve az antennácskáim erre az olcsó, bugyuta humorra.
Ami mondjuk meglepett, hogy a vértelen történet és párbeszédek mellett -  a feliratban persze elveszhetnek azok a szójátékok és célozgatások, melyeket egyenesen az amerikai nézőnek céloztak - kimaradtak a korábban már unásig beépített, öncélú fingós és böfögős viccek. (Bár, mintha a stáblistában fellelhető lenne ez irányú erőlködés is, csak nem használták fel a kész filmben.) Borzalmas úgy nézni a száz percet, hogy háromszor tudtam mosolyogni, mert egy paródiának szánt mozinak szerintem a halála, ha az átlagnéző nem tud önkéntelenül nevetni. Talán, majd ha legalizálják a fűhasználatot nálunk is, akkor kedélyjavítóval megtámogatva ülhetünk be egy ilyen filmre. Mondjuk, eleve előítéletesen fogadom a duó filmjeit, ezért nem tudok objektív maradni.


Hogy miről szólt a film?
Mint írtam, feldolgozták az első részt, csak ahelyett, hogy értékes kikacsintásokkal és akár abszurd humorral pakolták volna tele, olyan ötlettelen összetallózást sikerült bemutatni, hogy az előítéletem igazolva érzi magát és kösz, jól van.

Megdöbbentő, hogy az imdb-n garázdálkodhatnak a stúdió és a rendezők baráti köre, mert egyébként semmi nem indokolja az egyelőre 4 csillagos átlagot.

20%,
...de csak mert a végén az autós üldözés alatt a CGI elkészítése - nem az autórobbanások, hanem a Taco étterem szállítása - egészen jól lett megoldva.
Másik pozitívum, de nem komoly fegyvertény, hogy egyik-másik karaktert egészen jól imitálják a színészek. Azért tegyük hozzá, hogy sokszor ehhez elég némi smink és jelmez is, ezért nem minden esetben tudható be tudatos és zsigeri színjátszás.
Ja, és bár tele van a film jobbnál jobb csajokkal, kimaradtak a cicik!
Az ilyen vackokat csak a cicik dobják fel...


Nem szívesen nézetném meg veled, de felnőtt ember vagy. Ha látni akarod, itt megtalálod: S U P E R F A S T !

2015. december 21., hétfő

Star Wars - Az ébredő erő - Star Wars: The Force Awakens (2015)

Star Wars - Az ébredő erő - Star Wars: The Force Awakens (2015)


Rendezte: J. J. Abrams


Megtekintés: Lehetőleg minél előbb. Ha rajongó vagy. Ha nem,...

Elmaradó karácsonyi buli helyett szűk személyzet kitalálta a vasárnapi programot. Sétika a város forgalmas sétáló utcáiban, forralt borozás, utána vacsora egy ismerős étteremben és utána haza. Közbejött némi személyes hátráltatás, így végül hárman maradtunk és a vacsi után, még épp elég korán, úgy gondoltuk, ha már a Lurdy közel van és még van mód 3D-re is, akkor az új Star Wars filmmel le lehet zárni az évet. Autóba pattanás, időben érkezés. Tömeg áthatolható. Jegyet már csak a büfében árulnak - ez számomra új - viszont nem kellett tömött sorban araszolni, annak ellenére, hogy voltak. A három jegy mellé befigyelt két akciós menü, Chewbacca figurával és egy az új ellenséges, lovagi kardos gonoszból. Nekem elég volt egy fél liter üdítő, annyira tele voltam. A film fél órán belül kezdődött. Beültünk helyünkre, igaz, előtte arrébb kellett küldeni egy ötvenes palit, családostul, mert még mindig vannak emberek, akik képtelenek értelmezni a jobb-bal-közép jelentését. Van, ami nem változik soha??? Telefonok lenémít, kikapcsol - bár, volt, hogy az sem segített, mert csak felállt a marok-szar és sípolt film közben - szemüveg feltesz. Még nekem is sikerült, rátenni a sajátomra, minden nehézség nélkül. Juhé! Azonnal észreveszed, ahogy sötétedni kezd a terem. A reklámok letudva, elhalkul minden...

Még mindig tudott ütni a Star Wars logó. A sárga felirat gyorsan felaraszol és eltűnik a semmibe. Jó két órás szájtátás és lassú fészkelődés, mert nyom a szíj csatja, meg pisilni is kéne, de ki nem megyek, amíg tart a csoda! Élveztem, néha megrohantak a szentimentális érzelmi rohamok, máskor meg azon gondolkodtam, mennyire más érzés ezt a filmet nézni, mint az első részeket, valamikor a nyolcvanas években. Akkor még, gyerekként, rendesen meg tudott lepni az a világ. Mostanra, kicsit immúnis, felnőtt lettem. Tetszett-tetszett, ám, valami többet, mást vártam.


Szpojler akadhat:

Az új Star Wars film pozitívumai közé tartozik, hogy belengi valami buddie-báj. A főszereplők szerethetőek, a kémia érezhető. Az igaz, hogy a női főszereplő már egyedül képes összekémiázni a vásznat. Volt egy pillanat is, amikor az arca meghökkentően emlékeztetett az egykori Anakin arcára, a kissrácéra a második trilógia első részéből. (Menj már, ez a csaj itt tiszta Jake Lloyd!!!) Aztán megint csak Rey (Daisy Ridley) volt a vásznon. Ridley telitalálat. Szép, de nem vászonról lemászóan, tolakodóan. Sportos. A karjai talán annyira nem is, de a lábai és vádlija kellemes látvány. Amikor beszél, pörög a nyelve és látszik mind az ötven kerek, porcelán foga. Jó az a csaj!

A fekete klón (Leslie El Cid hozzáfűzése: "Tárgyi tévedés, hogy a rohamosztagosok klónok. A 4-6-ban is besorozott katonák voltak és itt a VII-ben is elmondták, hogy úgy kaparták össze a gyerekeket akiket agymostak. A klónok kipusztultak a klón háborúk után a gyorsított öregedés miatt is és a Birodalom már nem akart klónozgatni.") srác nekem elsőre soknak tűnt. Egy rohamosztagos, aki meghasonlik a mészárlás közepén? Ezeket nem úgy tenyésztik, hogy ne agyaljanak moralitáson? Ez meg pánikrohamot kap, épp, csak akkorát, hogy végül kimenekítsen egy lázadót az újjá éledt frakció karmai közül. Ez már nem az a birodalom, ami régen volt. Nem az a neve. Jó, a fegyverek, az uniformis, az mind maradt, csak most nem szarnak bele a kútba, hanem a kávájára és aztán rúgják bele...
Finn (John Boyega) figurája, mint birodalmi rohamosztagos, aki letépi képletes láncát, érdekes motívum. Már majdnem olyan mellékszál, mintha egy lépegető szerelő életébe pillantanánk bele, aki feltalál egy apró kis szart, amivel hatékonyabban lehet aprítani a lázadókat és ezért fizetésemelést kap. (Tényleg, hogy működhet itt vajon a háttér? Fizetéseket osztogatnak, vagy Star Trek-kesen, mindenki beleadja, amije van és annyi a motiváció? (Erre talán lassan választ kapunk, hiszen Finn is csak valami harmadrangú takarító fiú vagy mifene, azon kívül, hogy ártatlan embereket is halomra lő - vagy majdnem - ha arra adnak parancsot.
Mindenesetre érdekes választás a karakter, de meg kell szoknom.

A pillanat, amikor majdnem felsírtam. A mellettem ülő srác szintén hasonlóan reagált. Hangosan felsóhajtott és akkor éreztem a sötétben, hogy egy filmnek milyen ereje lehet.

Akkor ott a lázadó pilóta, aki lazább, mint Han Solo volt együtt a három korábbi részben, meg tegyél hozzá vagy két Indiana Jones filmet. Elküldi a kis robotot, hogy ... szóval van valami küldetésféle, amelyhez, amilyen szerencséje ezeknek a kis droidoknak van, hogy egy akkora baszott bolygón, annyi lény közül, pont bele tudnak botlani és viszonylag gyorsan abba az egybe, aki majd segít nekik a küldetést végigvinni. Tehát, összegezzünk: Ha robot vagy droid vagy, akkor simán belebotlassz a főszereplőbe, míg ha mondjuk űrjármű, akkor az is előfordulhat, hogy hosszú évekig hánykolódsz egyik gazdádtól a másikig, míg végül visszatért a a megfelelő kézbe. Ez is kipipálva.
A droid kimaxolja a cukiságfaktort.

Simon Pegg cameo, de ne keresd az arcát, mert eltakarja a CGI.

Finn és Rey egymásra utalva menekül és belebotlik a sorozat legcoolabb koréliai - amennyire emlékszem - kalózába. Egy kis Alienes, vicces közjáték (Hogy van az, hogy a statisztákat a nagy szörnyek azonnal bekebelezik, míg a főszereplőket meg csak rángatják kicsit és bőven jut idő a kimentésükre???) amiben maghal egy tucat, válogatott sittes arc és mehetünk tovább a következő szkénába.

A film egyik legjobb poénja köthető az ezeréves sólyom megjelenéséhez.

Előkerülnek idegen lények, birodalmi gyökerek, családi kötelékek, cameo-k, amelyek nem is hiszem, hogy annak minősülnek klasszikus értelemben, dráma, légi csata, enyhén súlytalan főgonosz.

(Sosem fogom megérteni, hogy a sötét oldal mivel is kecsegteti annyira szocio és egyéb pata híveit, akik képesek bármivel szemben a gonoszság és sötétség oldalán haladni, mert most sem éreztem magam meggyőzve, hogy Kylo Rem (Adam Driver) oka, hogy szolgáljon valakit, akinek hobbija más fajok elpusztítása és, hogy nettó módon uralkodjon annyi bolygón és népen, amennyit valójában kurvára nem képes felügyelni sem. De tényleg, ezek legyaknak mindent és végül ott ülnek majd egy trónon, miközben körülöttük csak fekete törmelék görgedez...)
Oké, fásultan megeszegetem a magyarázatot, amit kapok, hogy a család olyan sérelmeket okozott gyermekének, hogy az csakis úgy vigasztalódhatott, hogy a Gollam/Grendel sötét uralkodó oldalán érzi magát ismét kompetensnek. Eszegetem, de nem bírom lenyelni.

Drámai összecsapás, elveszítünk valakit, ami kissé felrázza az embert.: - Hú, most mi lesz?
Gyakorlatilag ugyanaz, mint az első részben. Csak most halálcsillag helyett egy sokkal nagyobb építményt kell rommá lőni. Ez egy halálbolygó!!!

Persze, túl elcsépelt lenne telibe csulázni a bolygó egy apró pontját, hogy azután a láncreakció szétvigye a falakat, így kicsit megvariálják azzal, hogy nagyobb pusztítást kell véghez vinni, egy adott ponton. Tehát, ugyanaz, pepitában.
Az idő persze most is fogy, mert már be van célozva a lázadók aktuális lábadozója.

Tényleg kicsit olyan, mintha újra nézném az első filmet.
Csak ez látványosabb, pörgősebb, viccesebb, stb.
És mégsem jobb!
Elmúltam negyven, ezért, úgy érzem, kissé kiöregedtem ebből a mizériából. Voltak naptáraim, figuráim, képregényeim, könyveim gyerekkoromban és mostanra csak annyi lelkesedésem maradt, hogy vegyek egy közel 2e forintos jegyet. Tolom még bele a pénzt a franchise-ba, bár már nem olyan elánnal.
A Star Trek rajongók nem feltétlenül kedvelték az új részeket, amiket Abrams rendezett, mert túl akciósakra sikerültek, nekem azonban sokkal jobban feküdt a széria újraélesztése, mint ez a Disney- Lucasfilm kooperáció. Nem tudnám megmondani, mi hiányzott a filmből...
Talán semmi. Talán belőlem hiányzik valami, ami akkor, gyerekként még bennem volt.

Új akcióhős-nőt üdvözölhetünk.

75%

Ha szeretnéd megnézni, legjobb, ha azt moziban teszed!
A 3D-től ugyan nem voltam elájulva - biztos, ha közelebb ülünk, erősebb a hatás... - ettől függetlenül, hosszú évek óta ez a film tudott behúzni a moziba és ez volt az első 3D-s élményem.
Annak meg jó.

Nincs értelme hosszan elemezni.

Észrevételek és kérdések:
- A Skywalker család elég elcseszett kapcsolatrendszerrel rendelkezik.
- Luke Skywalker vajon mi a rákot nézeget ott azon a bolygón, a hegy szélén? És mióta?
- Miért kell vicces robot és kedves arcú pöttöm Buddha?
- Leia hercegnő arca mikor lett ennyire megBrazilozva? És miért nem írtak neki valódi szerepet? Gyakorlatilag majdnem ugyanazt láttam, amit az Indiana Jones 4.-ben, csak ott Marion pörgött még rendesen. Ott valahogy az alma nem esett olyan messze a fájától.
- Mi volt az első szava a technikusnak, aki rendet csinált Kylo Rem kardforgatásos balhézása után a műszerfalon?
- A szöszi gyereknek az "Időről időre" című romantikus komédia óta mikor lett ilyen gyökér feje?
- Ha tényleg az a terv, hogy minden bolygót szarrá lőnek, akkor a végén egyetlen égitest fog a törmelék között keringeni?
- Ki fog derülni vajon, hogy a Solo-Organa család mikor és miért került annyira szét a Star Wars univerzumon belül?

A film egyértelmű sztárja pedig Daisy Ridley! Az a lány minden rezdülése, mozdulata, arcának rezgései, hihetetlenül... szexisek. Remélem nem fog beletörni abba a hype-ba, amit egy ilyen film okoz a szereplőinek.

S T A R  W A R S  V I I .

2015. december 16., szerda

Rossz ország - Bad Country (2014)

Rossz ország - Bad Country (2014)


Rendezte: Chris Binker

Megtekintés: Eszméletlen jó mozi is lehetett volna belőle, ha nem ennyire tévéfilmes a megvalósítás.

A "Testvérbosszú" és más bűnfilmek producere rendezésre adta a fejét. A végeredmény egy sokkal olcsóbbnak tűnő bosszúfilm, amely bőven elfér majd a kereskedelmi tévék esti műsorsávjába. Az akciók rövidek és ötlettelenek. Nem tudom, Binker annak idején a Testvérbosszú forgatása idején hol tartózkodott, de sok kreativitás nem szorult belé. Egyetlen pozitívuma a filmnek, a klisék tömege mellett, hogy ismert arcokat sikerült megnyernie a filmhez.

Elias végre revánsot vett Barnes-on. Miről beszélek? 1986-ban Tom Berenger és Willem Dafoe már játszottak együtt - pár évvel később pedig ismét a Született július 4.-án-ben is - Oliver Stone széthype-olt Vietnami háborús filmjében. Két őrmestert, akiknek személyes ellentéte annyira elmélyül az őrület közepén, hogy Barnes végül "feláldozza" Elias-t, miközben kimentik őket a pokolból. Az a film volt a "Szakasz - Platoon (1986)" A szituáció alig változott: Ismét Berenger a rosszfiú és Dafoe aki morálisan felette áll, de ezúttal a jó kerül ki győztesen a helyzetből, már amennyire ki lehet kerülni az ilyesmiből, mint amiről a film szól.

Bud Carter (Willem Dafoe) fedett nyomozó, aki végre kereskedőnek kiadva magát beépül egy drágakövekre szakosodott bűnbanda vevőkörébe. Mire végre megköthetné az üzletet és tovább léphetne a banda tagjainak ranglétráján, lelepleződik és kitör a balhé. Egyik elfogott kisstílű bűnöző Tommy Weiland (Christopher Denham), akinek bátyja, aki közben igyekszik jó útra térni, sokkal zsírosabb fogásnak bizonyul. hiába nem volt érintett az ékszerügyben, ha a lakása tele van engedély nélküli fegyverekkel. Jesse Weiland (Matt Dillon) rövid úton börtönbe kerül és családjával kezdik zsarolni, hogy feladja a felette álló fontos embereket. Jesse kezdetben ellen bír állni a rendőri nyomásnak, ám miután öccsét holtan találják a cellájában, feladja elveit és meghajol a nyomozó akarata előtt.


Nagyon veszélyes terepre tévednek, miközben az akcióba becsatlakozik az FBI is és még egy tucat egyéb osztály. Jesse szerepe egyre fontosabb és most már a felesége és újszülött gyermekének élete a tét. Végül elszabadulnak az indulatok, nem sikerül kordában tartani az információkat, Jesse pedig lelepleződik. Épp azon dolgozik Bud nyomozóval, hogy hogyan tovább, amikor hírt kapnak róla, hogy az FBI védelme alatt álló feleségét (Amy Smart) és gyermekét kegyetlen brutalitással megölik. Innentől kezdve csupán egyetlen dolog hajtja mind Jesse-t, mint Bud-ot, aki megígérte, hogy megvédi a fiatal nőt: a bosszú. Némi segítséggel pedig elindulnak New Orleans-ba, hogy leszámoljanak a gyilkosokkal.

A film története nem rossz, de mintha már láttunk volna már sok hasonlót. Legfrissebb hasonló filmélményem a napokban megtekintett Sicario volt, amiben az ex-kábítószer kereskedő (Benicio del Toro) szövetkezik a DEA-val és egyéb nyomozó hatóságokkal, hogy végül leszámolhasson azokkal, akik családja haláláért a felelősek.
A történet épp ezért, izgalmas, de unásig látott sablonokra épül. A rosszfiú meg lesz zsarolva, hogy vagy lerohad a sitten vagy segít elkapni egykori vagy aktuális főnökeit. A rendőrség megígér mindent, hogy sikeresen befolyásolják, végül valahol kisiklik a terv, bukta lesz, menekülés, leszámolás, bosszú. Ezeket a paneleket szokták variálni.
Itt is ez történik, ahogy megszokhattuk.
Sajnos, a kis költségvetés végi érződik a filmen. Olyan, mintha egy sorozat pilot filmjét néznénk. Moziban esélye sem lenne. Legalábbis nálunk.
A szereposztás remek, habár Tom Berengert nem ismertem fel, annyit öregedett az elmúlt pár évben. Dafoe meg semmit sem változott. Smart a szokásos kellemes bio-díszlet,
Korrekt film, ami többet érdemelt volna.

60%

Ha szeretnéd, tekintsd meg: B A D  C O U N T R Y


2015. december 15., kedd

A kezdő - The Intern (2015)

A kezdő - The Intern (2015)


Rendezte: Nancy Meyers

Megtekintés: Mivel De Niro korára való tekintettel lassan már nem fog tehetségéhez méltóan nívós szerepeket kapni - vélhetően - így be kell érnünk ezekkel a mellékszerep-főszerepekkel, amelyek legalább filmográfiájának terjedelmét növelik. Van egy olyan érzésem, hogy De Niro már rég leforgatta azokat a mozijait, amik miatt az emberek szívesen fognak munkásságára emlékezni. Az utóbbi években mintha rendre csupa olyasmit készítene, ami súrolja a "muszáj képben maradnom" kategóriát. Ha ez a film is ebbe a sorba tartozik - majd később válik el - akkor egészen biztos, hogy a sikerültebb munkái között lesz.

És még a film sem rossz. Csak olyan "női" mozi. Bár Robert De Niro a címszereplő, ez a film nem róla szól. Egy üzletasszonyról mesél, akinek élete legnehezebb időszakában sikerült rátalálnia a belső nyugalmára egy olyan férfi szemén és fülén keresztül, aki nagyapja lehetne.

Túlságosan biztonsági játék ez a mozi. De Niro karaktere nem létezik. Nincs még egy ilyen joviális, kedves fickó, aki hetven évesen, unatkozó magányában ennyire könnyen alkalmazkodjon, aki ilyen simulékonyan végezze munkáját, akinek minden szava, ha nem is éri el Buddha bölcsességét, de árad belőle a tapasztalat, logika és nyugalom. Ben Whittaker (Robert De Niro) felesége halála után megspórolt pénzéből világi kalandok felé fordult. Körbeutazza a világot, mert a mondással ellentétben, bárhol jobban érzi magát, mint az asszony nélkül, az üres házban. A négy fal egyszerűen agyonnyomná. Ezért, ha csak teheti, csupa olyan szabadidős tevékenységgel múlatja a még hátramaradt idejét, amely elvonja figyelmét és nem köti a kandalló mellé. Mivel a múlton keseregni a lassú halál lenne számára, ezért nyitottan a világra rója az utcákat és érdekli minden, ami az útjába kerül. Most például egy kereskedelmi cég keres senior korú marketinges munkatársakat, hogy eleget tegyenek a trendnek és megítélésüket pozitívabbá tegyék.


Ben elragad egy oszlopon lógó hirdetést és indul szerencsét próbálni. A bemutatkozó videója olyan sikeres lesz, hogy a munkaügyiek azonnal be is hívják és véletlenszerű feladatot választanak neki. Mi más lenne ez a feladat, ha nem pont a cég pörgős vezetőjének, Jules-nak (Anne Hathaway) egyik asszisztensi feladatkörét kapná meg tanulási szempontból. Ez Ben-nek tökéletesen megfelel, hiszen korábban negyven évig tevékenykedett hasonló vonalon, mint most női főnöke és így egy teljesen más szemszögből figyelheti meg, hogyan lehet egy vállalkozásból pénzügyileg hasznot hozni. Jules viszont kezdetben nincs elkápráztatva a marketinges fiúk ötletétől, hogy egy trottyot kelljen pátyolgatnia, miközben amúgy is van tennivalója munkában és otthon is, de hamarosan be kell látnia, hogy tökéletesen az előítéleteinek rabja lett. Ben ugyanis külsejében tűnhet trottynak, de belül, fejben, olyan, akár egy félisten. Valahogy mindenre tud egy megoldást, vagy egy megfelelő mondatot. Kezdetben a feladatkörében fellépő hibákat Jules figyelme nélkül is képes elhárítani, ám hamarosan kiderül, hogy ahogy változik Ben a munka hatására, úgy a környezete is változik Ben hatására és ez alól már Jules sem képes kivonnia magát.

Ha a két szereplő korban közelebb lenne egymáshoz, akkor egészen biztos egy romantikus drámát látnánk a vásznon. Valójában így is. Ez elsősorban egy olyan romantikus film, amelyben a két főszereplő között kialakul egy olyan szoros kapcsolat, amelyet más filmekben a testiség pecsételne meg, itt azonban a tökéletes bizalom és egymás életébe való beengedésben teljesedik ki. (Ben a film végére egyértelműen egy amolyan pót-nagypapája lesz a családnak.)

Ha nincs ilyen nagy korkülönbség, talán a kialakuló kapcsolat is más irányba terelődik el.

Ez a film, jelenleg nagyon sikeres bemutatón van túl. Kellemes történet, rengeteg érzelemmel, nem az alpári humorral telepakolva.
(Hatalmas különbség lehet két női rendező stílusa között is: Elizabeth Banks aki megrendezhette a Tökéletes hang második részét, egy sokkal nyersebb, profánabb vonulat, míg Nancy Meyers nőiesebb rendező és sokkal jobban fókuszál a karakterekre, azok függőségi viszonyaira, hátterére.)
A film végig egységes, nyugodt hatást kelt. A felmerülő problémákat is - SZPOJLER (?) - úgy mint házasságtörés illetve átadjam e a cégem irányítását valakinek? - finoman kezeli, nem nagyon erőszakolja a néző figyelmébe. Szóval, utal rá, hogy van, amikor borul a bili, ám végül olyan megoldásokkal zárja a filmet, hogy érezzük, hogy a bili borulása után még van esély feltakarítani.

Robert De Niro kiválóan hozza a kedves öregurat. Szomorú azonban azt olvasni, hogy állítólag a filmsztár mostanában enyhe demenciában szenved. Nem tudni, ez reklámfogás e vagy csak a sajtó tudatos hírferdítéseiből épített kacsa, azonban ha igaz, akkor elképzelhető, hogy De Niro egyik jutalomjátékát láthattuk és lassan el kell búcsúznunk a legendától. (Sean Connery hasonló okokból hagyott fel a filmezéssel, pedig utolsó filmjében még úgy tűnt, ereje teljében van: A szövetség (2003) (!) és Robin Williams halálának ügyében is szóba került, mint lehetséges ok, a demencia.

Anne Hathaway figurája kedves és könnyen szerethető. Most ő hozza a kemény kezű női főnököt, de ahogy telik a játékidő, kiderül, közel sem olyan könyörtelen munkaadó, mint neki volt Meryl Streep "Az ördög Pradát visel" című komédiában.

JoJo Kushner a tündéri kislány

Egyedül Rene Russo karaktere nem túl mély. A játékidő nem tud mit kezdeni nagyon a kedves masszőrnővel. Tudjuk, hogy ki fog közte és Ben között valamilyen kapcsolat, ám annak felépítése és levezetése kissé egyszerűen lett bemutatva. (Amennyire tudom, az okleveles masszőzök - legalábbis New York-ban - nem létesítenek romantikus kapcsolatot a klienseikkel, mert az az engedélyükbe is kerülhet, azonban nagyvonalúan lépjünk ezen az apróságon túl...) Kicsit olyan, mintha Russo azért lenne benne, mert szükség volt már megint egy filmet csinálnia. Mondjuk, rá amúgy sem jellemző nagyon, hogy állandóan kamera előtt akar szerepelni, csak úgy érzem, hogy ha már játszik, ennél fontosabb szerepeket is vállalhatna. (Pl. Éjjeli féreg - Az egy fontos karakter volt. Nem mellékszál.)

A mellékszereplők mind kedves figurák, beleértve a férjet is. Igazából nem nagyon van kit utálni ebben a filmben. Egy igazi szeretetbonbon az egész mozi. Nem annyira erősen, mint az Igazából szerelem, mégis kedvelhető mozi.
Kiemelhető a férjet alakító és a munkamániások sorozat egyik oszlopos tagja, Anders Holm, vagy Zack Pearlman, aki Davis-t alakítja és Ben lakótára lesz.

Popcorn mozi. Első randira kiváló választás. Érzelgős és mégsem annyira.

70%

Ha szeretnéd megnézni: A  K E Z D Ő

Érdekességként:
- Jack Nicholsonban gondolkodott a rendező, De Niro előtt. Biztosan másmilyen film lett volna.
- Harmadik közös filmje De Niro-nak és Rene Russo-nak.

2015. december 14., hétfő

Bármire képes N - Absolutely Anything (2015)

Bármire képes N - Absolutely Anything (2015)


Rendezte: Terry Jones

Megtekintés: Nagyon vártam, kedvelem is Pegg-et, de ez egy halovány "Minden6ó" és "A bájkeverő" hibrid.

A film közel sem rossz, de nem is akkora nagy durranás, mint az előzetes után vártam. Az alapötlet, hogy az idegen lényekből álló bizottság egyetlen emberen teszteli le, hogy mit is tenne az illető, ha bármit megtehetne és ez alapján döntik majd el, hogy a föld bolygó és teljes lakossága alkalmas e arra, hogy továbbra is szennyezze a világegyetemet.
Ha ebben a formában még nem is, de láttuk már ezt a történetet, amikor a kisember-átlagpolgár, Neil (Simon Pegg) kezébe olyan lehetőséget adnak - szó szerint - amellyel kifordíthatja sarkából a világot, ő mégis inkább főleg önös érdekek szerint dönt és még a hőn áhított megszerzendő hölgy (Kate Beckinsale) elcsábításában is igyekszik felhasználni az isteni kvalitásokat.
A film első fele az isteni erőben megbújó lehetőségeket taglalja, a második fele pedig a felmerülő problémák elsimítását mutatja be, egészen a főszereplő végső karakterfejlődéséig, amikor rádöbben, hogy ahhoz, hogy megfelelően használja hatalmát, valójában felül kell kerekednie rajta és másokon segítenie. Nos, kb. pont erről szólt a cikk elején megemlített másik két film. Ott az egyikben az ördög csintalankodik a főszereplővel, a másikban meg egyenesen a jóisten teszi próbára hősünket. Itt pedig a vallás tanításaival szembehelyezkedve, pont földönkívüliek a történet origói.

Simon Pegg még mindig remek, habár arcán már gyülekeznek a ráncok és ebben a filmben, lehetőség lenne rá, de mintha közel sem lenne olyan túlmozgásos és mimikailag hiperaktív, mint például a Kornetto-trilógiában. Nem feltétlenül halovány teljesen, de azért kicsit visszafogottabb a munkája.
Beckinsale mutatós darab, de nem érzem annyira jó komikának, hogy be kellene dugni Pegg mellé egy ilyen produkcióba. Már a "Távkapcs"-ban is őt tartottam a leggyengébb kelléknek.
Sajnos, Robin Williams búcsúja is elég felemás lett, hiszen a 2014-ben elhunyt színész most egy kutya szinkronizálását kapta feladatnak és habár tényleg az egyik legviccesebb figura lett így az övé, összességében azért még Dennis a kutya (Mojo) sem akkora humorfaktor, mint lehetett volna.
Elvileg az angol humor kedvelőinek most nagyon örülnie kellene, hiszen Terry Jones az ős Monthy Python még élő tagjait sikeresen össze tudta verbuválni a közös mókázásra, ám üröm az örömben, hogy csupán CGI szörnyek hangjaként kell beérni velük.
Míg angol nyelvterületen élő nézők könnyedén felismerik majd a hangok gazdáit és örülhetnek régi kedvenceiknek, addig majd, a magyar nyelvű változatnál sem nekik, sem Robin Williams utolsó megjelenésének nem lesz gyakorlati haszna, hiszen az Aladdin-ban nyújtott alakítását sem ismerhettük nagyon meg, hisz nekünk a kiváló Mikó István magyarította a Dzsinn hangját és ezzel tökéletesen ki is lettünk elégítve. (Talán ezért sem volt ez a legjobb búcsú tőle)

- Ül!

Szerintem a film alapötlete nem rossz, szórakoztató is, mégis, van hiányérzetem, rendesen. Néhol a történet ahol drámaibb lehetett volna, elfelejtkezik a lehetőségről, máshol meg nagyvonalúan kezeli a szituációkat, nem teljesen elvarrva azokat.
(Pl. nagy fájdalmam, hogy a film milyen szépen felépíti a jelenetet, amelyben Neil (Simon Pegg) ideiglenesen elveszíti képességét, ám nem is sejti és magának tulajdonítja Catherine (Kate Beckinsale) meghódítását, miközben a néző pontosan tudja, hogy Catherine a barátnője nyomásának engedve megy Neilhez egy nyomásra. Gondoltam, később ez a momentum még fontos lehet, amikor majd a főszereplők között kialakuló kapcsolat elemzésére kerülhet sor, mégis, valahol ez a felépített részlet elsikkad a filmben.)
A film központi magja pedig mintha már kissé elcsépelt lenne a sci-fi műfajon belül, tudniillik, amikor is idegen lények értekeznek a földi élet létjogosultságáról és próbáknak vetik alá az embereket, hogy érettek e arra, hogy tagjai lehessenek egy nagyobb klikk-nek, amely az univerzum egyéb hasznos tagjait tömöríti.


Catherine karaktere is kissé felszínesen lett kidolgozva és elég könnyűvérű nő benyomását kelti, aki ezért nem lesz túl szerethető, pedig hasonló felépítésű fejlődéstörténetekben nem árt, ha a női főszereplőt könnyű megkedvelni. (Mondjuk "A bájkeverő"-ben sem volt feltétlenül a meghódításra váró kisasszony eléggé szerethető, nem véletlen, hogy a film végére előkerült a szomszéd lány pajkos figurája, amit persze érthető okokból a korábban már megismert színésznő alakított szintén, csak más karakterben.)

Szóval, összességében nagyon vártam ezt a filmet, zombikkal, űrhajókkal és mindennel együtt, de nem azt kaptam, amire vártam. Inkább negatív csalódás. A viszonylag legjobban elmesélt mellékszál az indiai kolléga, Ray (Sanjeev Bhaskar) kívánságával való elfilozofálgatás, amely megmutatja, hogy óvatosan kell kívánnunk, mert való válhat az álom és lehet, hogy akkor már késő.
Rob Riggle figurája már átmegy groteszkbe, Eddie Izzard viszont meg méltatlanul sovány és ötlettelen szerepet kapott.
Gavin Scott és a rendező, Terry Jones forgatókönyve biztos alapokra épít, sok lehetőséget kihasznál, de még többet nem. Gyakorlatilag a klisés vázat csupa olyasmivel turbózták fel, ami vicces ugyan, ám kicsit összecsapottá teszi a végeredményt. Vagy sokkal jobban kellett volna törekedni egy hiteles világ bemutatására - sok abszurditást mellőzendő, vagy el kellett volna mozdulni a teljes őrültségbe. Így kicsit felemás a végeredmény. Korrekt, éppen csak nem biztos, hogy sokszor újra fogom nézni...

Ha szeretnéd a filmet látni, kérlek keresd kedvenc oldalaim egyikén: B Á R M I R E  K É P E S  N

55%

A kívánságokat helyesen kell megfogalmazni...
Gondoltam a legrosszabb magyarítás nevében megváltoztatom a címet, Bármire képesen-ről Bármire képesN-re, hiszen a főszereplőt a filmben Neil-nek hívják! Ne mondd, hogy nem borzalmas! :)

Búcsúvideó Robin Williamstól:


2015. december 9., szerda

Április bolondja - April Fool's Day (1986)

Április bolondja - April Fool's Day (1986)


Rendezte: Fred Walton

Megtekintés: Jó ideje kerülgettem ezt a horrorfilmet, hogy rájöjjek, át vagyok verve.

Valamikor a nyolcvanas években, mikor a slasher horror műfaj feléledt és úgy egyáltalán, divat lett tiniket mészárolni a filmekben, kialakult egy hamar lecsengő műfaji leágazás: horrorfilmek, amelyek kapcsolódnak valamilyen ünnephez, dátumhoz.
Halloween, Péntek 13. Happy Birthday to Me, Vakáció filmek (upsz, az nem mindenkinek horror). Minden studió, amelyik filmeket, azon belül horrort is gyártott, igyekezett kinevelni a saját változatát a témára. Volt, amelyik sikeres sorozattá terebélyesedett, volt, amelyik megélt talán egy folytatást vagy Remake-t, és volt, amelyik eltűnt a süllyesztőben.

Ebből a dömpingből emelkedik ki - nem szó szerint, hiszen teljesen unásig koptatott panelekből építkezik fel - befejezésével az "Április bolondja", melynek címe nem hazudtolja meg magát és a nézővel is úgy kicseszik, mint néhány szereplőjével. Fura, hogy a megtekintés után az imdb horrorként aposztrofálja a mozit, pedig, az utolsó percek ismeretének függvényében ez minden, csak nem az. Inkább egy hülyegyerek nem vicces poénja. A valóságban legalábbis tuti, hogy a reakció, amely végül éri szereplőinket, nem pont ez lenne.

Ebből fakad a film logikátlansága is, hiszen, SPOJLER - a szereplők eltérő habitusa miatt végig vinni ezt a fajta átverést, teljesen lehetetlen. Oké, van benne lehetőség és főszereplőnk, Buffy vagy Nyafi (Deborah Foreman) szájából nem hangzik teljesen hülyén a koncepció, csak az odáig vezető út hitelessége kérdőjeleződik meg a néző számára.

A film első fele bemutatja a szereplőket, azután féltávtól elkezdjük őket elveszíteni, ahogy hasonló filmeknél az elvárható. Se több, se kevesebb. A film még a tucat filmek között is eléggé közepes alkotás, amelyet, csak ismételni tudom, az emel kicsit ki a többiből, hogy váratlan a befejezése. Nem állítom, hogy olyan nagy durranás, de nem feltétlenül erre számít a megvezetett néző. Ez legalább pozitívum.


A szereplők között nem sok ismert név van, de van, akivel már találkozhattál:
A főszereplő, Deborah Foreman, amikor először láttam, azt hittem, hogy a Twin Peaks-es Sheryl Lee kishúga. De nem. Megdöbbentő, hogy néhány képen, megfelelő sminkkel mekkora a hasonlóság a két hölgy között, de ez mára már nem igaz.
Deborah nagy drámája, hogy nem kis nevekkel is dolgozott együtt fiatal korában, mégis, ha így olvasod a nevét, lehet, semmit sem mond neked. Néhány illusztris sínész, akikkel munkálkodott:
- Joe Pesci, Dianne Wiest (Élet kifulladásig)
- Nicholas Cage (Lány a völgyben)
- Val Kilmer (Valóságos zseni)
- George Clooney, Charlie Sheen, Laura Dern (Grizzly II.:The Concert) - Izgi lehet...
- John Travolta (Zűrös páros)
- Tony Curtis (Homár úr a Marsról)
25 filmből nem rossz teljesítmény, úgy, hogy az elmúlt húsz évben egyetlen munkája volt.

Feltűnik fontosabb szerepben Amy Steel, aki szerintem sosem volt egy helyes arcú csaj, mégis sikerült a "Final Girl" szerepet megcsípnie a Péntek 13 sorozat második részében. Mostanra ő is eléggé kikopott a filmkészítésből, hiszen 2000 után összesen két produkcióban volt jelen.


Férfi vonalon számomra a legismertebb az itt még tacskó Thomas F. Wilson. Külön fájó, hogy mennyire mellékes itt a figurája, ha tudjuk, hogy egy évvel korábban már megmutatta magát Biff Tannen-ként a Vissza a jövőbe sorozat első részében! :) Wilson sosem tűnt el a süllyesztőben. 2013-ban Sandra Bullock és Melissa McCarthy oldalán alakított rendőrfőnököt a Női szervekben.

Akit még ismertem a stáblistából, az a zeneszerző, Charles Bernstein, aki a Rémálomhoz feledhetetlen főtémát komponált, itt viszont szinte alig érezni jelenlétét.

Erős közepes: 50%

Ha szeretnéd megnézni: A P R I L I S  B O L O N D J A

Cinegore oldalon: Április bolondja kritika

2015. december 8., kedd

A zöld pokol - The Green Inferno (2013)

A zöld pokol - The Green Inferno (2013)


Rendezte: Eli Roth

Megtekintés: Kissé lassú felvezetés, hatásvadász ötletek, de összességében korrekt "Remake".

Vannak filmek, amelyeket mostanában láttam és egy személy kapcsolta őket össze, akármilyen módon és ez Eli Roth személye. Ezeket a filmeket fogom ezentúl az Eli Roth testvériség mozijainak nevezni. Ez annak egyik oszlopos darabja, hiszen ezt maga Roth rendezte. A charme-os rendező, romlott aggyal. A férfi, akinek filmjeiben egyszer csak elbaszódik minden. Ez a mozija nem titkolt főhajtás egy korábbi, mára klasszikus, kult státusznak örvendő dzsungel horror film előtt, amely saját idején erősen megosztotta a közönséget, ugyanakkor megágyazott a found footage filmek-nek, melyek mostanra érték el a dömping csúcsot, hiszen havonta jön ki egy-két darab a témát felkarolva. Az őseredeti film a megosztó direktor-zseni (?), Ruggero Deodato, "Cannibal Holocaust, 1980" című drámája volt. Valójában már korábban is készültek a műfaji sajátosságokat eszközként használó filmek, igaz, nem sok és kevésbé ismert darabok, mint az 1971-es "Büntető Park - Punishment Park".

Ez a friss mozi azonban a 80-as kannibál filmet idézi meg, más szemszögből frissebben, néhol morbidabb formában.
Az alapötlet hasonló. Ott forgató stáb leforgatott filmanyagát elemzik utólag, hogy lassan megismerje a néző pusztulásuk történetét, itt pedig egy természetvédő csoportosulás szenved repülőgép szerencsétlenséget, hogy egy kannibál törzs karmai közé kerüljenek.
A film egyetlen diáklányra (Lorenza Izzo) fókuszál, főleg az ő szemszögéből látjuk az eseményeket és végül pont ő lesz az, aki képes megmenekülni a kalandokból, miközben még egy kis bosszúra is marad ideje.
A film ereje nem az újdonságban rejlik, hanem a naturális és váratlan sokkolásban, amely néha csak annyiban merül ki, hogy egy szereplő szinte a kamerába tolja a farkát, miközben könnyít magán. Egy ilyen egyszerű, az élet természetes velejárója is képes kizökkenteni a nézőt, hát, még a később tapasztalható brutalitás és erőszak.
Néha pedig úgy borzaszt el, hogy a nézőt "elaltatja", majd olyan zsigeri drámát tol az arcunk elé, hogy kezdünk mi is kétségbeesni, anélkül, hogy a szereplők között kellene guggolnunk, egy keményre döngölt aljú ketrecben.

A film ezek mellett tartalmilag egy fricska is, hiszen a dzsungelt védő aktivisták kerülnek a vérengző emberevő horda kezébe, így gyakorlatilag a tudatlan, természeti népek pont azokon vesznek erőszakot, akik az ő érdekükben, nekik igyekszenek segíteni.


A legtöbb szereplő már dolgozott az Eli Roth testvériség filmjeiben, sőt, sokuk egymással is. Lorenza Izzo, aki jelenleg Roth felesége a való életben, két, az elmúlt hónapokban látott filmben is felütötte csinos kis fejét. Az egyik a felemás érzést keltő, elrontott befejezésű "Kopp-Kopp - Knock-Knock, 2015", a másik a hangulatos vámpíros bosszú film, "Az idegen - The Stranger, 2014".
Ariel Levy, aki Alejandrot, a film rossz-fiúját személyesíti meg, látható volt "Az idegenben" is és megjelent a magyar vonatkozású katasztrófafilm-horrorban, az Utórengés-ben "Aftershock, 2012".
Számomra a legismertebb név - nem művészi életútja okán, inkább csak, mert korábban már a szemem elé került - a füvező Lars-ot megformáló Daryl Sabara, akit gyakorlatilag gyermekkorától láthattunk felcseperedni, hiszen a Kémkölykök egyik főszerepében mutatkozott meg a szélesvásznon.
A többiek is hasonló kvalitású színészek, kivétel a törzset alakító, tényleg enyhén bennszülött falut. Őket a világtól viszonylag távoli közösség alakította, miután Roth levetítette nekik a filmjét, hogy mire is gondol, mikor velük szeretne forgatni. Állítólag a közösség tagjai jól szórakoztak a levetített Deodato filmen, mert úgy vélték, valamiféle vígjátékot néznek.


Mi van még?
A fényképezés korrekt munka és eszméletlen szép a környezet, amelyre, mintha még rá is erősítettek volna. A zöldek intenzív zöldek, a bennszülöttek testfestései leugranak a képről. Egyetlen negatívumként csupán a sok közelit hoznám fel, amely erősen csökkenti a mozis hatást.
Összességében olyan 60%.

Ha szeretnéd megnézni a filmet: T H E  G R E E N  I N F E R N O

Érdekességek:
- 1988-ban egy olasz horrorfilm ami forgalmazásba került Cannibal Holocaust II. címen is, egyéb címként a "The Green Inferno"-ként is ismert. (Vagy az olasz változat: Paradiso Infernale)
- Lorenza Izzo majdnem sikeresen megfulladt a hömpölygő folyós jelenet forgatása közben, mert nem voltak eléggé egyértelműek a megbeszélt színészi jelek, ha probléma lépne fel.
-

2015. december 2., szerda

Az úrvacsora - The Sacrament (2013)

Az úrvacsora - The Sacrament (2013)


Rendezte: Ti West

Megtekintés: Nem vagyok nagy rajongója a found footage filmeknek, de ez mind műfajon belül, mind filmként egyértelműen remek darab.

Ti West rendezői stílusa remélem minden egyes következő filmjével egyre érettebb lesz. Remélem, mert a 2013-as "Az úrvacsora" eszméletlen hatásos film lett. Persze, oda kell rá figyelni, nem lehet vállrándítással elintézni, annyira aprólékos munka van benne. A found footage filmeknek két változata van:
a.) aprólékosan kidolgozott forgatókönyv, felesleges részlet/rész nélkül, mindennek van helye benne és végül teljes lesz a kép.
b.) kamera forog, rohangálunk, meghalunk.
Az úrvacsora az első csoportba tartozik, megtörtén t események felhasználásával. Amennyire nem tudtam kedvelni a 2009-es "Az ördög háza - The House of the Devil" főhajtást a hetvenes évek sátánista horrorjai előtt, annyira hajolok most meg én ez előtt, a found footage filmek kvintesszenciáját bemutató darab előtt.

Hogy azért lett e hatásos, mert bőven merít a valóságból - egy 1979-es eseményből - vagy mert az eredeti események megidézése mellett ragyogóan feszesre lett vágva, fényképezve és hitelesen adja vissza, amit bemutatni szeretne, azt döntse el mindenki maga. Részemről Ti West ebben a filmben magasabb szintre emelte a minőségi found footage filmeket, még akkor is, ha nem eredeti, amit alkotott, csak, talán jóval erősebb és követhetőbb. Ha hasonlítani akarnám egy legalább ennyire erős darabhoz, akkor testvérdarabja lehetne a 2012-es "A konspiráció - The Conspiracy"-nak. Ugyan a korábbi mozi kicsit jobban áll az imdb pontozásán, saját véleményem, hogy "Az úrvacsora" egy kicsit koherensebb, pörgősebb és hitelesebb történet, ha egymás mellé helyezzük őket. Meg persze talán kicsit profánabb is, mint a titkos társaságba beszivárgó újságírók története, de talán pont ezért hihetőbb is.

Az előzmény:
James Warren Jones, később Jim Jones, 1931.május.13.-án egy szerdai napon, megszületik az Amerikai Indiana állam, Randolph Megye, Crete nevű kisvárosában, amely alig pár kilométerre (kb. három) helyezkedett el Indiana és Ohio állam határától. Crete unalmas, néhány házból álló mezőgazdasági terület. Apja az I. világháborús és fogyatékkal élő veterán, James Thurman Jones (1887-1951), aki nem nagyon foglalkozik a gyerekkel. Édesanyja, Lynetta Putnam Jones (1902-1977) állandóan dolgozott, hogy eltartsa családját, szimpatizált a kommunista eszmékkel és katolikus vallással és, hogy teljesebb legyen a kép, azt vallotta, hogy James megszülésével életet adott egy "Új Messiásnak".
A kisfiú, mivel otthon unatkozott és apja magába fordult a háború borzalmaiból hazatérvén, ismerősökkel, főleg egy pappal töltötte az idejét, annak templomában, ahol már tíz évesen a vallás felé fordult a gyermek és megágyazott hitének.
Jones figyelmesen hallgatta a prédikációkat, és bár barátai nem nagyon akadtak, szorgalmának köszönhetően hamarosan maga is kiváló szónok lett és tartott beszédet emberek előtt, aminek következtében kifejlődött benne egyfajta messiás-tudat, amellyel anyja is sulykolta.
A vallásossága mellett is nagyon fura fiú volt, mert ellenezte a szórakozás populáris formáit, mint sport vagy tánc, ugyanakkor megszállottan érdekelte a halál és a lélek kapcsolata, ezért fiatal korában gyakran kínzott állatokat.


Apja, miután a világban nem találta a helyét és munkát is nehezen talált állapota miatt, ellenség-képet keresett és meg is találta a fekete közösség tagjai körében. Belépett a Klu-Klux-Klánba és megtiltotta fiának, hogy fekete bőrű barátait a házba hozza. A nézeteltérések mindennaposak voltak a szegényes tanyaházban és végül szülei a válás mellett döntöttek. Jones az édesanyjával maradt.
Úgy tűnt, a költözés megoldás a problémáikra. Richmondba költöztek, ahol anya és fia összeszedte magát. Jones elvégezte tanulmányait, ápolóként tevékenykedett egy kórházban, ahol megismerte  Marceline Baldwin-t és hamarosan feleségül vette.
1951-ben, amikor apja elhunyt a Jones család átköltözött Indianapolisba, ahol James belépett a kommunista párba és mivel tanaik működését leginkább a valláson belül tudta kamatoztatni, metodista lelkészként helyezkedett el Sommerset Southside-ban. Azonban, mivel elképzelései ütköztek a metodista értékrenddel, megalapította saját egyházát, a később elhíresült A Népek Templomát.
Mivel nézetei később inkább a különböző rasszok közötti békés együttélést hirdette, hamarosan elhatárolódott mindentől, ami nem fért ebbe a képbe bele.
Paranoiás félelme az atomháborútól, mind jobban elhatalmasodott rajta így munkája mellett arra is sok időt fordított, hogy beutazva a világot, megfelelő helyet keressen nyájának, ahol az esetleges katasztrófát sértetlenül átvészelhetik.


A hatvanas években törekvései, hogy megszilárdítsa vallási hatalmát sikerrel jártak. Rengeteg hívet szerzett és egy egész közösséget hozott létre a Redwood völgyben, ugyanakkor, egyre több botrány kezdett kialakulni körülötte, melyeknek volt olykor vallási vonala (egyéb vallások gyalázása, biblia megszentségtelenítése, stb.) és világi is (házasságtörés, szexorgiák).
Mire a hullámok összecsaptak volna feje fölött, sikerült annyi pénzt (legállhatatosabb hívei akár a nyugdíjukat is neki adományozták) összegyűjtenie, hogy felvásárolhatott egy brit fennhatóságon kívüli területet (1966-ban kiáltották ki a függetlenségüket) Guyana-ban,
Megalapította a magáról elnevezett városkát, Jonestown-t. Itt paranoiája annyira eldurvult, hogy a virágzó és szeretetteljes közösség gyakorlatilag egy erőszakállammá változott, melyet fegyveresekkel őriztetett és senkit nem engedett el belőle.
A szokás megtörési, szektás módszereket is bevetette, mint kevés élelem kiosztása, alvásmegvonás, lelki terror és fizikai erőszak.
Végül némi információ kiszivárgott a tiszteletes birodalmából, amire Kalifornia (ahol korábban adót fizetett és vallási központját működtette) úgy reagált, hogy a helyszínre küldött egy kongresszusi képviselőt, Leo J. Ryan-t egy újságíró-csoporttal, hogy szerezzenek bizonyítékokat a törvényszegésre.

1978.november.18.-án kiborult a bili. Ryan megérkezett és kezdetben csupa boldogságot látott - amit Jones megparancsolt a híveinek - ám néhányan térdre estek előtte és könyörögtek, hogy juttassa őket vissza az államokba. Ryan visszasietett a repülőgéphez az újságírókkal és szökevényekkel, de Jones tiszteletes utánuk küldött néhány fegyvereset, akik belelőttek a menekülőkbe, megölve a kormányzót, két újságírót és pár szökevényt.
Ezzel egyidejűleg Jones összeterelte híveit és mivel érezte, túl messzire ment, meghozta utolsó döntését, amelyet a világ egy része ma sem tudott feldolgozni. Egyszerűen több mint kilencszáz embert (ahány forrást kutattam fel, annyi számot adtak meg, 900 és 930 között) kísért/kényszerített az öngyilkosságba.
Először a gyermekeket itatták meg a méregkeverékkel, majd a többieket. Aki nem akart mérget inni, azt vagy kényszerítették, vagy agyonlőtték a fegyveresek, akiket Jones fizetett. Hogy elég morbid legyen a vérengzés, a tiszteletes közben végig agitált a híveinek és ezt szalagra is vették, amelyet később a helyszínen megtaláltak. A tiszteletes, felesége és a főbb emberei egy csoportban feküdtek, valahol az események közepén, önkezükkel vetve véget életüknek. Három nagykorú fia annak köszönhette, hogy életben maradt, hogy az esemény alatt Amerikában vettek részt egy sportrendezvényen.
A tragikus eseménysor után Jonestown városát ledózerolták. A holttesteket visszaszállították Amerikába és a tiszteletes hamvait a Csendes-Óceánba szórták.


A film:
Mivel found footage a műfaji meghatározás, kezdetben dokumentumfilmes elemekkel dolgozik a film (statikus kamera, beszélgetést rögzít), később pedig rejtett kamerás felvételként, melyet sikerül elkészíteni. Szerencsére a remek dramaturgiának köszönhetően csak egészen kicsit erőltetett a történet kamerás felvétele. Csupán akkor éreztem, hogy kilóg a lóláb, amikor a filmbeli Atya, Gene Jones (csak névrokona a tiszteletes Jones-nak, de mivel annyi Jones él, csak poénból jegyeztem meg) megkéri egyik hívét, hogy vegye fel a földről a készüléket és rögzítse az utókornak a történéseket. De amennyire emlékszem, csupán ezen a ponton tudtam volna a filmbe kötni.
Igyekeztek a forgatókönyv írói végig megfelelni a Jonestown-i események reprodukálásának és kiváló munkát végeztek. A bemutatott karakterek viselkedése, az apró jelenetek felfűzése vagy az Atya megjelenése mind hiteles. Gene Jones például hasonló öltözetet kapott és napszemüveget, mint az igazi Jim Jones.
A film befejezése is tökéletes és végig hihetően veszünk benne részt, mi nézők is. egyébként tervben volt egy pesszimistább befejezés is, melyben a menekülőkkel a földhöz csapódik a helikopter, de szerintem jól tették, hogy nem ez lett, hiszen egy égő gépből kimenteni egy kamerát és megmenteni annak felvételeit, hogy azt found footage filmnek állítsanak be, eléggé hiteltelenné tenné az egész történetet.


A színészek:
A rendezőt már méltattam és a szereplőkről is inkább csak jót tudok mondani.
Mind egyébként egy alomból jöttek, hiszen korábban már dolgoztak abban a "csoportban", amelynek a rendező és a producer, Eli Roth a tagjai, sokak mellett.
Ha Eli Roth nevét meglátom egy stáblistán, már tudom, hogy aberrált élvezetben lesz részem. Nem feltétlenül minőségi, de, hogy valami elborult mozi lesz, az tuti.
A főszereplők öten vannak. Hárman a stáb tagjai, egy lány, egyikük testvére és az atya. A többiek csupán statiszták, bár, amit a vásznon látok, még így is eléggé kiborító, hogy tudjuk, nem valóság. (Biztos azért, mert amúgy ez 1978-ban megtörtént és sokkal többen haltak meg)
Jake (Joe Swanberg), Sam (AJ Bowen), Patrick (Kentucker Audley) nevei csupa olyan filmből köszöntek vissza rám, amikben nem biztos, hogy emlékeztem rájuk, de többségüket legalább élveztem: V/H/S/, Te vagy a következő!, A vendég, A balta 2., A jel, stb.
A baráti társaság amúgy egymás filmjeiben is szívesen vállal szerepet.
Bár ők a főszereplők, akit mégis ki kell emelnem, az Caroline megformálója, Amy Seimetz, aki a legerősebb alakítást hozta és végig hitelesnek éreztem a vásznon.

A történet:
Nagyjából leírtam miről szól a film. Gyakorlatilag végigkísérjük a Jonestown-i eseményekhez nagyon hasonló szekta utolsó két napját.

85%

Ezt a filmet látnod kell: T H E  S A C R A M E N T


Különvélemény:
- Annak ellenére is szórakoztató volt számomra a film, hogy nem vagyok vallásos, ezért elvileg nem tudom beleképzelni magamat egy ilyen szituációba. Sem Eden Parish (a helyszín) lakójaként, sem úgy, hogy oda menjek egy mentőakció keretében.
Túl veszélyesnek tartanám.
- Pszichológiailag azért érdemes eljátszadozni a gondolattal, hogy egyetlen ember, hogyan képes ennyi másik személyre ráerőltetni az akaratát?
- Hogyan képes kiválasztani a gyengéket?
- Hogyan képes átformálni őket, önön képére?
- Hogyan képes öngyilkosságba hajszolni őket?
- Hogy képes egy szülő vallási okokból megmérgezni saját gyermekét?
- Mennyire erős a hit vagy mennyire bomlott az elme?
- Hol van a határ, amit egy elvileg szent ember végül átlép?

Rendkívül szórakoztató - újra fogalmazom - rendkívül felborzoló filmet sikerült 4 millió dollárból kihozni.