2016. január 31., vasárnap

Hátrálás (Regresszió) - Regression (2015)

Hátrálás (Regresszió) - Regression (2015)


Rendezte: Alejandro Amenábar

Megtekintés: Nagy izgalommal ültünk neki, hogy végül lassan elszenderedjünk.

Amenábar-ról hallottam, hogy "jó" rendező és két egész filmjét is megnéztem, ezért nem én vagyok a legkompetensebb, hogy művészetét megítéljem. Ráadásul a két, amennyire fórumokon olvastam, legpopulárisabb filmjét néztem meg, így a "mély-művész" Amenábar tőlem még messze is áll. A "Nyisd ki a szemed - Abre los ojos (1997)" és a "Más világ -  The Others (2001)" remek mozik, amennyire emlékszem, végig lekötöttek, ám eltelt közben tizenöt év és az "Agora - Agora (2009)" már nem tudott lekötni, a vonzó szereposztás ellenére sem. Talán majd újra nézem...
Szóval, ha saját emlékeimből kellene méltatnom a rendező esetleges zsenijét, akkor pop-corn kedvelő nézőknek egyértelműen a Más világot merném ajánlani, annak ellenére, hogy lassú egy film, viszont cserébe a befejezése egy kisebb sokkot képes okozni az érzékenyebb lelkű nézőkben.

A "Regression" egy teljesen populáris darab és talán ezért is fájó, hogy ilyen remek direktor szánta rá az idejét, mert a végeredmény cseppet sem meggyőző.

A történet szerint - nagyjából valós események felhasználásával - 1990-ben járunk. Hoyer városának rendőrségi hivatalába besétál John Gray (David Dencik, svéd színész és talán ez volt a jegye Hollywoodba) helyi ezermester és ex-alkoholista, hogy feljelentést tegyen saját maga ellen, mert úgy véli, erőszakot követett el a lányán. Ez mind szép és jó is lenne, ha John tökéletesen emlékezne az esetre vagy esetekre, ám elméje mintha el akarna zárkózni a borzalmak elől, ezért az ügyet vizsgáló nyomozó, Bruce Kenner (Ethan Hawke) miután nincs jobb ötlete és nem is ért a lélek mélységeihez, segítséget kér egy pszichológustól, Kenneth Raines-től (David Thewlis) akiknek úgy hírlik, megfelelő módszerei vannak az elme titkainak feltérképezésében.
Lassan érnek el eredményeket és mintha az erőszak mögött egy szerteágazó, okkult és sátánista köröket is érintő összeesküvés lehetséges nyomaira bukkannának, amelynek köszönhetően Kenner nyomozó egyre paranoiásabban tekint a környezetére.
Senki nem képes egyértelmű válaszokat adni és az erőszak kárvallottja, Angela Gray (Emma Watson) is mintha titkolna valamit, ami fontos lehet, hogy felgöngyölítsék az ügyet, amely már beszennyezte a rendőrséget és a várost is.

A film egy üres ígéret, melynek a megoldása olyan felemás érzést kelt az emberben, mint mondjuk a második X-akták mozifilm befejezése. Túl sok titokzatoskodás, rejtély és misztikum, ami végül egy banális gordiuszi csomóvá áll össze és a forgatókönyv, egyetlen huszáros vágással írja felül az egészet. Ezt lehetett volna végig izgalmasan tálalni, egy feszült és letaglózó befejezéssel, ehelyett egy nyögve nyelős magyarázatot kapunk és takaréklángon feszengő befejezést.

A film egyik gyenge pontja, hogy felfújt léggömb a történet a másik pedig Emma Watson kisasszony, aki egyszerűen nem tudott meggyőzni sem az erős drámai tehetségéről, sem arról, hogy ő bizony egy vidéki kislány, aki nem megfelelő körülmények között nőtt fel. Szépsége, vagy legalábbis, arcának üdesége kiragyog a haja alól és csak úgy süt belőle a fiatal színésznő gyermeki erotikája. Szemében nem eléggé süt át a megkínzottság, a fájdalom és néhány gesztusa mintha kicsit színpadiasra sikerült volna. Vagy nem megfelelően instruálták vagy én vagyok Hermione boszijával túl kritikus. Játékán az sem segített sokat, hogy teljesen véletlenül, pont a születésnapján - április 15.-én - kezdték el a film forgatását.


Ethan Hawke jól hozza a nyomozót és úgy vélem, Hawke "öregségére" úgy tűnik, átnyergel a közepes krimik, thrillerek, horrorok világába. Azért ennél a szintnél ne adja alább és akkor azért nem lesz baj. Nem kell utánozni Nicholas Cage-et, aki minden mocskot elvállal.
A film hangulata indulásként erősen megidézi a sokat másolt "Hetedik - Se7en (1995)" képi világát - nem csak az eső miatt. Ezt a szintet végig tartják.
Egyszeri szórakozásnak nyugodtan merem ajánlani, csak lehetőleg pihend ki magad előtte, mert minket kicsit lehúzott a film komor összessége és elsőre simán bealudtam.
A mellékszereplők közül még kiemelném az arca alapján nem éppen színésznői, ellenben roppant tehetséges Dale Dickey-t, aki már akkor szimpatikus volt, amikor roppant hitelesen hozta "A nevem: Earl" sorozat lepukkant prostituáltját. A színésznő arcán minden ott van és mintha az utóbbi pár évben sokkal többet foglalkoztatnák. Nekem még ismerős volt a "True Blood" sorozatból is, "A hallgatás törvénye - Winter's Bone (2010)" című drámából, amiben hasonló figurát alakított vagy a "Vasember 3. - Iron Man 3. (2013)" egyik mellékszereplőjeként.

55%

Ha szeretnéd látni: R E G R E S S I O N


2016. január 28., csütörtök

Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó (2015)

Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó (2015)


Rendezte: Genndy Tartakovsky

Megtekintés: Mi bajom lehet. Az elsőt is megnéztem és élek... és nem is nagyon emlékszem.

A Hotel T azon mesék sorát gazdagítja, amelyeket a megtekintés után el is felejtek. Aranyos, kedves, tetszik a mondanivaló, de hiányzik belőle az a plusz, ami miatt újra és újra bírnám nézni és ami beeszi magát a fejembe és ezért emlékezni fogok rá. Igen. Láttam az első részt és a világon semmire nem emlékeztem belőle, csupán most, a második rész frissítette fel némileg az emlékezetem, ám pontosan tudom, hogy pár hónap és ezt a mesét is el fogom felejteni.

Az alapötlet érdekes lehet, viszont az erkölcsi mondandó lerágott csont volt már az első részben is; szörnyeteg leányzó, embergyerek, szerelem. Evidens, hogy a fiatalok összejönnek. Eltelt másfél év és ugrunk az időben keveset, miután a trónörökös megszületett. Drac papó (Adam Sandler) azt még valahogy elfogadta, hogy egyetlen gyermeke, Mavis (Selena Gomez) belezúgott egy fiatalemberben, akin talán egyetlen, ami szörnyű, az a frizurája, azonban az öreg vérszívó, miután megtudta, hogy nagyapa lesz, azt már nehezen fogadja el, hogy az örökösödésben nem sikerült a vérének átadnia az esetleges öröklétet és legalább félig vámpirizálnia gyermekét, azaz az ő unokáját. Kezdetben finomabb módszerekkel igyekszik az unokát a vér-érdeklődés irányába terelni, majd egyre erőszakosabb módszereket igyekszik bevetni, hogy közben a néző tudjon - ha tud - nevetni. Csak az a baj, hogy a poén és kaland faktorral csínján bánnak, kevés a kikacsintás és ötlet.
A befejezés meg totál klisés, hiszen minden mese erről szól, amelyikben egy kis egyed be szeretne illeszkedni az egységbe. Végül a kis unoka transzformációja legalább olyan várható és hirtelen, mint pl. "A hihetetlen család - The Incredibles (2004)" fináléjában a legkisebb gyerkőc képességeinek felvillanása.


A történet gyenge pontja az ötlettelen forgatókönyv, amely úgy hozza be az egyik ellenfelet, hogy valójában ráerőlteti a cselekményre. (Nehogy már végül a dédpapa legyen a rosszfiú, mellé kellett adni a csatlósait, akik valamiért, az eddigi árnyékban bujkálás lojalitása után hirtelen úgy érzik, ellentmondhatnak eddigi mentoruknak vagy gazdájuknak?)
A gyermek hazaszállítása és apu-anyu családlátogatása is kissé kurtán furcsa, és kimarad a ziccer, hogy jobban megismerjük őket, pedig lehetett volna mélyíteni az emberi karaktereket is.
Azzal sem foglalkoznak, hogy miután Mavis szemrehányóan leteremti apját, hogy az nem képes elfogadni az embereket, kicsit elgondolkodjon a figura a szemrehányás jogosságán. (Esetleg a kedves elhunyt feleség sírkövénél elmélázhatott volna ezen, megmagyarázva pár percben pár dolgot, ami a karakter animációs fejében motoszkál erről.)

Szóval, egy könnyed nyolcvan perces - tíz kerek perc stáblista - elég felületes mesét kapunk, felejthető cselekménnyel és mókázással. Egynek jó, de ne csodálkozz, ha pár hét és már nem is emlékszel rá.
Gondolom, ki kellett erőszakolniuk magukból még legalább egy epizódot az első után, hiszen a figurák és helyszínek kitalálása elég munkát okozott, hogy esetleg még egy róka vagy emberbőrt lehúzzanak róla. Nincs ezen mit csodálkozni. Tartakovsky főleg sorozatok elkészítésében vett részt, így innen hozhatta a takarékos hozzáállást.
A színészek méltatásának meg nincs értelme, hiszen hiába szolgáltatta a karakterek hangját annyi remek amerikai színész, ha ezeket a magyar szinkronban nem tudjuk élvezni. (Ez Kevin James és Adam Sandler tizedik közös munkája, csak ebből a szinkronos változatban nem fogunk semmit hallani...)
Fura fintora az életnek, hogy ebben a mesében Vladnak, azaz a dédnagypapinak eredetiben Mel Brooks adta a hangját, akinek eddigi utolsó filmrendezése a csúnyán megbukott "Drakula halott és élvez - Dracula: Dead and Loving It (1995) volt, kerek húsz éve!!!

Bakik:
A film kicsit következetlenül használja a vámpírok azon gyengeségét, hogy nem látszódnak a fényképeken sem, és a végén Mavisnek mégis van egy családi fotója, amelyen rajta van az apjával... Upsz.
Jonathan testvérei lefeleződtek az első rész óta. Remélhetőleg nem haltak meg.
Dennis aránytalanul sokáig zuhan az ugrótoronyból - már ha kiszámítjuk egy test zuhanási sebességét...
Ha többféle szirupot iszol, melyeknek eltérő a színe, akkor sem szivárvány színben fog a fogad tündökölni, hanem az utolsó elfogyasztott színt veszi át, esetleg.

55%

Ha szeretnéd látni: H O T E L  T R A N S Y L V A N I A  2 .

Ha felfrissítenéd emlékeidet az első résszel: H O T E L  T R A N S Y L V A N I A


Ricky története - Story of Ricky (1991)

Ricky története - Story of Ricky (1991)


Rendezte: Ngai Choi Lam

Megtekintés: Trash kedvelőknek kötelező.

Viszonylag lassan bukkantam a keleti kultúra ezen gyöngyszemére. Amikor gyerekként belevetettük magunkat a videós hétvégékbe, értelem szerűen az ilyen filmek viszonylag lassan vagy egyáltalán nem jutottak el hozzánk. A narrátoros filmeket kultiváltuk és bizony, sokkal többen beszéltek angolul, mint mandarin, kínai vagy japán nyelven. Amiket láthattunk, azokat meg a MOKÉP forgalmazta hazánkban - többnyire - és felirattal látta el, viszont, ezek épp ezért a konszolidáltabb darabok voltak, nem azok a mozik, amelyben a készítők fantáziája elborultan szárnyal.

Ricky története végigjárta a kötelező művészi rangsort; mangából anime, animéből pedig élőszereplős akció film.

A történet csapongó és logikátlan, ám valójában mivel úgyis csak egy keretet biztosít az agyatlan mészárlásnak, nincs is rá nagyon szükség. A jövőben a börtönök magánkezekbe kerülnek és üzleti befektetésként funkcionálnak. Ha nem lenne elég a bevétel, az igazgatók, akik teljhatalmú urak a falak mögött, egyéb pénzszerzési módokat is preferálhatnak, mint például kábítószer termesztés a C Blokk-ban. Vagy a B-ben.

Egy ilyen erőszakos börtönbe kerül be Ricky Oh (Siu-Wong Fan), akit gyilkosságért ítéltek el és visszaemlékezéseiből - vagy meditációs elpilledései között feltörő hallucinációiból - ismerhetünk meg jobban. Ricky nem túl beszédes és az észnek is híján van, viszont testi és harci adottságai miatt egyedül képes szembeszállni a börtön vezetőségével és a négy egymástól elkülönülő blokk bűnöző vezetőivel. Ricky a tipikus James Bond karakter: Mikor már egy sima fejlövés elég lenne a kiiktatásához, valahogy megmenekül. Sérüléseiből mindig felgyógyul a következő etapra és ezért a film bár folyamatosan halad a végkifejlet felé és szórakoztat, mégis, kissé szkeccs szerűen épül fel vagy inkább úgy, mint a nyolcvanas évek verekedős játékai, ahol a pixel harcos előre haladva aprítja az ellent és egyre erősebb főellenségekkel kell megküzdenie.


A Ricky... negatívuma, hogy néha teljesen logikátlanul folytatódik A-ból, B-be. Egy példa, amikor egy verekedés végeztével az igazgató, hogy bőrét mentse, megnyit Ricky alatt egy rejtett padlórészt és utána kiált, hogy innen már nem menekülsz. Itt vége is lehetne, csak akkor nem halad a cselekmény, ezért a következő jelenetben Ricky már a börtön udvarán fekszik megkötözve - a film alatt többször kiderült, mennyit is érnek a bilincsek, amiket ráaggatnak - és körbeveszik a rabtársak és őrök, hogy az igazgató parancsára végül élve eltemessék. Logikus... Azután persze a hevenyészett sírból is hasonló módon menekül meg.

Európai szemnek eléggé maníros és túljátszott a mozi, viszont olyan fokú brutalitást enged meg magának, ami főleg a keleti népekre jellemző, és csak elvétve találkozunk hasonlóval pl. amerikai vagy Európai filmekben. (Mondjuk a Balta sorozat ilyesmi.) A színészek egytől-egyig túltolják a karaktereiket, néha idegesítően. A keleti filmek színjátszása így számomra erősen olyan, mintha színházi berkekből érkeztek volna a vászonra. Ez kezdetben zavaró lehet - főleg, ha nem szoktál hozzá ezekhez a filmekhez. Ha felülemelkedsz rajta, akkor egy igazi szemetet kapsz, amit egyszer végig tudsz ülni és forgathatod a szemed. Annak, aki élvezi a videózás legaljaként aposztrofált Trash mozikat (pl. Troma produkciók) annak tökéletes esti program.
Mostanra sokat veszített erejéből, nevetségesnek is tűnhet. A De Santi fiúk - olasz filmesek - azóta jócskán rávertek a gore faktorra, amit a filmben látunk. (Pl. Adam Chaplin, 2011)

Ha szeretnéd látni: S T O R Y  O F  R I C K Y

60%

Figyeld:
- Az ötletes gore jeleneteket.
- A kiszakadó börtönfalat itt is huzalokkal rántották szét, akárcsak a Dűnében, és itt is látszik.
- A börtönigazgató félszemű helyettese a való életben a főszereplő, Ricky apja. Nincs hasonlóság.


2016. január 22., péntek

Öröklétre kárhoztatva - He Never Died (2015)

Öröklétre kárhoztatva - He Never Died (2015)


Rendezte: Jason Krawczyk

Megtekintés: Igen, bár, nem állítom, hogy mindenkinek tetszeni fog.

Amiért érdekelt ez a film a címből levont következtetés mellett, az az, hogy az énekes Henry Rollins alakította a főszerepet, akinek zenei munkásságát egyáltalán nem ismerem, viszont markáns, ősz buráját több filmben véltem már felfedezni és valahogy a kevés szereplése ellenére is kedvelem a pasast, aki mintha az elmúlt húsz évben alig öregedett volna. Mire is emlékszem vele kapcsolatban: Volt valami nagy dumás rendőr a "A hajsza - The Chase (1994)" című akció baromkodásban, azután mellékszereplő a borzalmas "Johnny Mnemonic-ban (1995)" tuti a tíz legjobban utált filmben benne van, amit láttam, pedig elvileg nem is lenne rossz... de az. Aztán túlélő show műsor házigazdája a horror franchise sokadik részében (Halálos kitérő 2.) és még feltűnt itt-ott. (Utána néztem az imdb-n, de csak azokat soroltam fel, amiket magamtól is azonnal vágtam.)

Szóval, annak ellenére, hogy a zenéje nem jut el hozzám - egyszer mintha hallottam volna egy klipjét - a fejét elviselem és külön öröm volt számomra, hogy végre egy főszerepben láthatom. Habár Samuel L. Jackson egy interjúban aggodalmának adott okot, amiért a színész szakma annyira felhígult zenészekkel, énekesekkel és rap-perekkel, úgy vélem téved, amikor siránkozik a színészi képességeik miatt, mert a legtöbbjükre ragad valami a videóklippek forgatása közben. Henry Rollins is egy olyan figura, aki lehet, hogy elsősorban zenész, de közel hatvan filmes produkcióval a háta mögött nyugodtan kijelenthetem, hogy színész is. Amit ebben a filmben a szerepből ki lehet hozni, azt szerintem bőven ki is hozza.

Nem állítanám, hogy nagyon egyedi látásmóddal rendelkező rendező Krawczyk, ám szórakoztató darabot hozott össze, érdekes karakterekkel, meglepő fordulatokkal és habár nem fog a fejünk leszakadni a nagy akciózás közepette, sőt, néhol kicsit talán lassú is a mozi, hogy igazán rá lehessen kattanni, vagy beleszeretni, ettől függetlenül érdemes tenni vele egy próbát, főleg Rollins figurája miatt.

Megnyugtató a számokat kiválasztani a bingó szelvényen. Elvonja a figyelmet a kárhozatról.

Jack (Henry Rollins) unalmas mindennapjait csak a bingó és találkozásai a dílerével, dobják fel. Aztán megjelenik nála egy ifjú hölgy, aki úgy néz ki, a lánya. Meg megjelenik pár nehéz fiú, akik keresik Jack dílerét. Jack pedig sztoikus nyugalommal keveredik bele a legnagyobb balhékba is, mert van amit csak ő tud; hosszú vezeklésének egyik mellékhatása, hogy nem képes meghalni. Ha pedig valaki halhatatlan, az megengedheti magának, hogy szarjon a világra, etikettre, etikára, stb. Jack csak átakarja vészelni az unalmas mindennapokat és aludni szeretne, hogy felejtsen és ne hallja azok sikolyait, akiket árulása emésztett el.
Hogy megjárta e a poklot, nem tudni. Hogy angyal e vagy arkangyal, nem biztos.
De az egészen biztos, hogy ha a világ tudomást szerezne kilétéről, egyrészt megerősíthetné az emberiségben a hit erejét, másrészt kirekesztenék maguk közül az emberek a múltban elkövetett hibái miatt.
Talán ezzel nem szpojlereztem nagyot.

A film annak ellenére érdekes számomra, hogy ateista vagyok. Nem hiszek istenben és a vallásban, ennek ellenére elszórakoztatnak a hasonló gondolatjátékok, amelyek olyan figurákról szólnak, mint valószínűleg Jack karaktere is.
Más megközelítésből, de hasonló témákkal játszadozik el:
- Michael - Michael (1996)
- Dogma - Dogma (1999)
- Angyalok háborúja sorozat
- Lucifer sorozat
És társaik.
Ami viszont egyértelműen eszembe jutott a film egy pontján, amikor Jack mesélni kezd az egyik szereplőnek múltjáról, az a Drakula 2000 című horrorfilm volt, mert annak magyarázata igen közel áll ehhez a filmhez.
Meg egy kicsit "A holló - The Crow (1994) is.
Jobban belegondolva egy összelopkodott fércmű is lehetett volna, ha nincs hangulata és érdekes megoldások benne. Jack figurája meg elviszi a hátán a filmet.
Mondjuk az nem teljesen világos, hogy akkor most a lánya, Andrea (Jordan Todosey) egészen pontosan mit is örökölt apja "génjeiből" és, hogy van e köze bármilyen formában apja adottságaihoz? Erre sok utalást nem mutat a film, de egyszer mintha Jack a lány hátát figyelve valami sebhelyet vizionálna be magának.

60%

Ha szeretnéd látni: Ö R Ö K L É T R E  K Á R H O Z T A T V A

Figyeld:
- Amikor Jack elmeséli a pincérnőnek a korábbi munkáit.
- Jack laza akcióit.

Jack-nek a fejlövés sem okoz nagy fejtörést.

Arctalan ellenség - Good Kill (2014)

Arctalan ellenség - Good Kill (2014)


Rendezte: Andrew Niccol

Megtekintés: Kicsit csalódás Niccol korábbi filmjeihez képest, de rajongóknak és akiket érdekel a téma, azoknak egyszer nézhető mozi.

Andrew Niccol szinte csodagyerekként robbant a film világába, mert első saját forgatókönyve és a belőle rendezett filmje kultikus státuszba emelkedett az évek során és a maximumot hozta ki olyan színészekből, mint Ethan Hawke, Uma Thurman és sztárrá tette - vagy ez is közre játszott benne - Jude Law-t. Ezek mellett, hogy hangulatosan van fényképezve, van mélyebb mondanivalója, csavar a végén - amennyire emlékszem - olyan jól sikerült megfestenie egy világot, ami akár létezhet is, hogy sikerült bekerülnie a rangos - nem véletlenül több szerkesztő munkája alapján állították össze - 101 Sci-Fi, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című műfajspecifikus kiadványba. Nem mondtam, én ökör. Ez volt a Gattaca!

Utána a SimOne egy érdekes alapötletre épült, csak nagyon unalmasra sikerült. A Fegyvernepper viszont megint egy sikerültebb munka és segített Nicholas Cage-nek, hogy színész maradjon a sok vacak mellett. A Lopott idő koncepciója érdekes, csak elvérzett megvalósítás közben, mert elég felületesen ültették át vászonra a történetet. A burok, meg szóra sem érdemes, hiszen sokkal inkább Meyer tini kalandfilm, mint Niccol munka.

A Good Kill alapötlete aktuális. Mostanra valósággá is vált. Amerikai katonák apró légi járművekkel, drónokkal behatolnak ellenséges területre, kifigyelik az ellenséget és megfelelő időben, optikailag megjelölik a célpontot, amit azután a térségben repülő vadászgépekről vagy akár sokkal messzebbi támaszpontokon rejtegetett kilövőállomások mélyéről indított rakétákkal elpusztítanak. Ha muszáj. A film azt mutatja be, hogy Thomas Egan őrnagy (Ethan Hawke) és csapata is csak ember, néha felszínre törő ellentétekkel, akik munkájukat igyekeznek helyesen és szenvtelenül végezni. De szól arról is, milyen érzés, ha a kezedben már-már isteni hatalom kerül, amelyet, akár használhatsz rossz célokra is, vagy csak olyasmire, amelynek jogosságát megkérdőjelezed. Vagy arról is szól, hogy mi történik a hadsereg színfalai mögött, ahova nincs rálátásunk és, hogy mennyire káros lehet, ha nem megfelelő parancsokat ráerőszakolnak nem megfelelő emberekre.


Ezért is érzem kicsit hamisnak a film egyik fontos cselekményszálát. Itt a CIA-s befolyásra gondolok, amely előtanulmányok/hatástanulmányok nélkül, nem tudni, milyen kvalitások alapján, ráerőszakolja magát egy szűk csoportra és felsőbb körökre hivatkozva olyan döntésekbe és lépésekbe kényszeríti az amerikai hadsereg néhány katonáját, ami törést okoz a csapaton belül és személyesen is demoralizálja az érintetteket. A valóságban, úgy vélem, ha a CIA olyan titkos akciókat kívánna lefolytatni, mint amit a filmben bemutatnak és ami ellen a csapat tagjai lassan "fellázadnak", azt fű alatt is úgy kivitelezné, hogy akiket bevon a végrehajtásba, azok ha nem is feltétlenül önkéntesek, de minden bizonnyal tökéletesen a CIA álláspontját teszik magukévá. Mert ma már elvileg így működik. Az amerikai külügy és a hadsereg, ha nem akarja, hogy a bili kiboruljon, etikailag megkérdőjelezhető programba nem fog olyan embereket belekényszeríteni, akiknél morális törés fordulhat elő. Vagy, mint a Vera Suarez (Zoë Kravitz) katona figurája, aki nem elég, hogy teljesen frissen érkezett is a csoportba, még érezhetően is egy olyan karakter, aki ki fog lógni a többiek közül.
És akkor a CIA titkos offenzívát kezdeményez és találomra megkörnyékezi az egyik drónokat használó csapatot, anélkül, hogy előtte a felettesek leültek volna, hogy kiválasszák azokat, akik nem fognak esetleg megtörni vagy kérdezni? Hát, legyen szó bármilyen titkos akcióról, a valóságba átültetve nem lenne túl életszerű döntés.

Ha ettől elvonatkoztatok a film még akkor is elég közepes, halovány munka. A színészek igyekeznek a drámaiságot jól kihozni a karakterekből a szituációkból, igaz, korlátozottak benne. Mondjuk eleve érthetetlen számomra, hogy ha ezek az emberek eleve úgy kerülnek oda, hogy rajtuk múlhat egy célpont megjelölése, ami utána a levegőbe röpül, akkor miért nem sokkal edzettebbek lelkileg. Oké, a mesterlövészek sem szívesen lőnek halomra gyerekeket, de ha igaz, amit az Amerikai mesterlövész című film nagyjából állít - illetve annak főszereplője - akkor lélek ide, lélek oda, ők kilövik a lehetséges merénylőket.

A Good Kill tehát végső soron a lelkiismeretről szól és, hogy meddig képes elviselni az ember a nyomást, ilyen szituációban. Mellesleg, úgy érzem, hogy a téma kezelése miatt ez a film eléggé "pongyolán" sikeredett, közel sem olyan izgalmasan lett feldolgozva, mint Niccol egyéb filmjei. És nem csak a helyszínek szűkössége miatt. Egyszerűen a film olcsó és hatásvadász.


A befejezés - szpojleres lehet - meg számomra érthetetlen. Egan őrnagy oké, hogy úgy érzi, meg kell védenie a tehetetlen asszonyt és ezért támadójának seggébe beleküld egy rakétát, de Egan őrnagy nem gondolt arra, hogy a nő maga is lehetséges katona és az erőszakos aktus egyfajta eljátszott szituáció, ami közben esetleg üzenetet cserélnek a felek? Tudom, kicsit paranoiás vagyok, de amikor a katona letiplizett először és a nő szedegette össze magát a földről, arra gondoltam, hogy milyen szép színjátékot nyomtak a figyelő szemeknek, miközben a fontos adatokat egy papírfecnin a nő elrejtette a szoknyája korcában... De csak túlreagáltam! :)
Mellesleg, most még drága talán a drón háború, de idővel simán el tudom képzelni, hogy kiengednek a térségbe ezer drónt, betáplálva a megfelelő paraméterekkel és azok felkutatják az áldozatokat és azok arca mellett robbannak.
Meg azt is el tudom képzelni, hogy egyetlen gombnyomásra elszabadul egy energiaimpulzus és a több ezer drón egyszerre zuhan a sivatagi homokba. Szóval, még bármi lehet.

Szóval, Niccol nem jó irányba halad, ha ebbe fog tartani.
Ethan Hawke nem rossz a szerepében, Kravitz cuki, January Jones öregszik. Helyesbítek, beérik.
Niccol kedveli Hawke-ot, ez már a sokadik közös munkájuk. Hawke pedig meghálálta a bizalmat.
Bruce Greenwood pedig ismét kellemes mellékszerepben. Csipázom a fickót és majdnem minden második jobb filmben elszipkáz valami jó kis karakterszerepet.

60%

Megtekintés az online letöltések első számú oldalán: G O O D  K I L L

A témában hamarosan mozikba kerül egy akciósabbnak tűnő, de hasonló témát feszegető mozi:

Eye in the Sky
Alan Rickman egyik utolsó szerepe.


Tárgyak - The Subjects (2015)

Tárgyak - The Subjects (2015)


Rendezte: Robert Mond

Erősen spojleres poszter
Megtekintés: Hetven perc, elrepül. Az alapötlet jó, a megvalósítás kicsit döcögős.

Amikor nekiugrottunk J.-vel a filmnek, nem tudtuk, mire számítsunk, ám a felütés elég erős volt ahhoz, hogy leragadjunk arra a hetven percre. Mert a kezdés az nem rossz.
A jövő leghatalmasabb befolyással rendelkező orvosi kutató cége azon fáradozik, hogy kifejlesszen olyan orvosságokat, amelyek a világ összes létező betegségére megfelelő gyógyírként szolgálnak. Ehhez azonban rengeteg tesztet kell elvégezniük és van, amelyik kísérlet embereken folyik.
Egyet, nyolc ember részvételével, megszerveznek egy hangstúdióba, mivel állítólag az intézmény hasonló funkciót ellátó helyszínei használatban vannak. (Mondjuk ennek biztos dramaturgia értelme van a film szempontjából.)
A nyolc ember, nyolc eltérő habitus. Egyetlen tabletta fejenként. Lágy zselékapszula, aranyló folyadék tartalommal. Kis párbeszéd után beveszik a kapszulákat és elkezdődik a nyolc órás kísérleti-megfigyelési periódus, amely alatt a részvevőket elzárják a külvilágtól.
Még alig hangolódunk rá az egész filmre, amikor történik valami, ami kellő feszültséget teremt a szereplők között, hogy az nagyjából kitartson a rövid játékidő alatt, melynek a vége tartogat néhány meglepetést.

A film rövidsége és felépítése miatt olyan, mintha egy sci-fi sorozat nyitó epizódját néznénk. A karakterek felszínesek, kiszámíthatóak. A történet érdekes, bár, megkockáztatom, a valóságban nem így folytatnák le. Sokkal ellenőrizettebb körülmények között, talán és ha jobban belegondolunk, nem egyszerre, több személyes, hanem egyesével, elkülönítve.
De mindegy, maradjunk a filmnél.

Rober Mond két hét alatt forgatta le igen alacsony költségvetésű filmjét, időrendben, főleg egyetlen helyszínen. Az alapötlet egy ComiCon fesztiválon ültetett a készítők fülébe bogarat, amelyet humoros formában beleépítettek a film stáblistájába is az egyik szereplőn keresztül. A film akár egy X-Men Spin Offként is működhetne, ha a végeredményt tekintjük, de nem kívánom lelőni a film poénját.


Felejthető darab, érdekes alapkoncepció, kicsit felszínes, ugrálós. Jobban kidolgozva, okosabb forgatókönyvvel lehetett volna másfél órás mozifilm is.
A szereplők erős közepesek, nem csoda, hogy a legtöbbről - sőt - sosem hallottam korábban és lesz, akiről nem is fogok. Kiemelném Giggles karakterét alakító Frank Magree-t. A fényképezés erősen behatárolt a helyszín adottságai miatt, a zenére nem emlékszem. Hamar el fogod felejteni, talán egyedül a koncepció marad meg benned.

45%

Látni szeretnéd, hisz csak hetven perc: T H E  S U B J E C T S

A film hivatalos honlapja: The Subjects movie

2016. január 20., szerda

Spotlight: Egy nyomozás részletei - Spotlight (2015)

Spotlight: Egy nyomozás részletei - Spotlight (2015)


Rendezte: Tom McCarthy

Megtekintés: Ha nem az érdekel, hogy mit olvasol a címlapon, hanem az, ahogyan az a cikk odakerül, akkor ez a te filmed.

McCarthy belenyúlt már mindenbe a filmezés területén és habár színészként közel sem lett olyan hírneve, mint rendezőként. Első filmje mindjárt egy igen érzékeny filmdráma volt - "Az állomásfőnök - The Station Agent (2003)" - Lord Tyrion-nal a főszerepben, azaz Peter Dinklage-dzsel, amivel behozta a törpe színészt az élvonalba. McCarthy továbbra is érdekes és érzékeny filmeket készített, leszámítva az Adam Sandler-re épített és közepes komédiát "A cipőbűvölő - The Cobbler (2014)", ahol a karakter-központúság elcsúszott a blődli irányába. Jelen mozival azonban ismét szépít és nálunk még be sem mutatták hivatalosan, mégis, hetven különböző díjat söpört már be az oknyomozó riporterekről szóló mozi, plusz hat Oscar nominációt, amit februárban válthatnak díjra. Ettől még nem lesz feltétlenül szórakoztató darab a "Spotlight", mert hiába épül a cselekmény megtörtént eseményekre, hiába remekelnek remek színészek, remek karakterek bőrében, a film hitelesen mutatja be az oknyomozó újságírást - gondolom - akkor rá kell döbbennünk, hogy az egész nem más, mint egy lassú, unalmas puzzle játék, amelyben rá vagyunk utalva a másik fél jóindulatára és hibázásaira, elszólásaira.

A két órás játékidő így lesz már-már unalmas. Oliver Stone amikor elkészítette a J.F.K.-t, úgy sikerült végig érdekesnek maradnia, hogy a rengeteg ismert mellékszereplőt még megfejelte a flashback-es elmesélési móddal. Így nem tűnt annyira fel, hogy egy unalmas, vánszorgó nyomozást és feltételezéseket láthatunk. A Spotlight gyengesége, hogy egy idő után rá kell döbbennünk, hogy az oknyomozói munka nagyjából arról szól, hogy keresünk egy témát és aki kapcsolatban áll vele, azokat kéretlen kérdésekkel környékezzük meg. Ez pedig babra-munka. Állandóan telefon a fülön, elutasítások, akikkel beszélhetsz, azokkal meg végigjárod a város összes kávézóját és figyelsz, figyelsz, figyelsz, míg nem hallasz egy nevet, amit újra felhívhatsz. Ez pedig annyira nem izgalmas.
Ami mégis megmenti a filmet az unalomtól, hogy a főszereplők érdekes karakterek és Mark Ruffalo figurája az utolsó fél órában lehetőséget kap egy nagy jelenetre és üvöltözésre. Ott felébredsz.


A történet, amely a katolikus papság között szexuális ragadozóként élő férfiakról szól, megtörtént esemény. Magam is meglepődtem, amikor a filmben elhangzó egyik névre rákerestem és a gugli kidobta az illető nevét és egy halom újságcikket, amely gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazással kapcsolatos. A téma azóta is előkerül, a világon bárhol találkozhatsz vele. A cölibátus, az ingerszegény életmód, az "összezártság", mind olyan építőkocka, amelynek a végén, ha összeáll, akkor egy pap kikezdhet egy gyerekkel. A film nem mentegeti őket - talán egy esetben hallhatjuk az egyik atya szájából, hogy amit tett, az talán nem olyan rossz, mint amit vele tettek és, hogy ez az akarat felett álló belső késztetés - ,és nem is foglal ellenük sem nagyon állást, leszámítva, mikor Mike Rezendes (Mark Ruffalo) kifakad, hogy ha már ennyi anyag összejött, miért nem hozzák le és döntik az egész szarkupacot a katolikus vallásra. Ruffalo Oscar jelölése nem teljesen hülyeség, viszont McAdams-é szerintem erősen bunda gyanús. A két óra alatt nincs elég ideje megfelelően kibontani a riporternő karakterét és ehhez az a néhány aggodalmas nézése és egy jelenet a nagyival a konyhaasztalnál, miután a vallásos néni szembesül unokája cikkéből, milyen undorító eseményeket takargatnak a színfalak mögött, sem tesz eleget hozzá.


A másik főszereplő az a Michael Keaton, aki tavaly sajnos nem kapta meg a megérdemelt, de legalább megelőlegezett Oscar-díját a Birdman-ért. Sajnos, nem hiszem, hogy ezzel az egyébként tökéletesen hozott karakterrel ki fogja érdemelni a szobrocskát, pedig az igazi Walter Robinson, aki a Globe külön rovatának szerkesztője volt, megdöbbenve fejezte ki csodálatát Keaton munkája iránt, amelyben az ő karakterét hozta. Még érdemes megemlíteni Rachel McAdams-t, John Slattery-t és Brian d'Arcy James-t, akik a Spotlight kemény magját alkotják. Szinte mindenkinek vannak jó pillanatai a filmben, de mivel eleve csak a nyomozói csapat hat főből áll, kissé elaprózódik a színészekre fordított játékidő. Szerintem, ezt talán leginkább McAdams karaktere sínylette meg leginkább, mert mintha az ő szerepe lenne a leghalványabb a férfiak között. Fontos még Liev Schreiber visszafogott főszerkesztő figurája és az ügyvédek, mint Stanley Tucci vagy Billy Crudup. Viszont ez nem akciófilm és csak azért nem erősebb karakterközpontú dráma, mert akikről valójában szól - a papok és áldozataik - ők nagyon keveset kapnak a játékidőből. Be kell vallanom, hogy ami maradt, az meg számomra nem olyan érdekes. Mint említettem, ezer becsapódó ajtó között kell bekopogtatni azon a páron, amelyik azután tovább vezet minket egy következő szobába és ez, legyen bármilyen jól felépítve az ajtók kerete, két órára nem szögez a székbe.

65% - És nem érdekel, mennyi díjat zsebelt be. Viszont, ettől még érdemes megnézni.

Ha szeretnéd látni a filmet: S P O T L I G H T  (Írd meg a véleményedet!)

Különvélemény:
- Azért az érdekes volt, hogy Liev Schreiber karaktere, Marty Baron, mint zsidó főszerkesztő, hogyan harap bele a sztoriba, amely alapjaiban ingathatja meg ezernyi hithű katolikus világképét. Hát mi ez, ha nem nyílt vallásháború, amelyet nem karddal, hanem tollal vívtak meg?
De nem zsidózok... :)
Talán egy tucatnyi film készült az oknyomozós témában eddig és nem hiszem, hogy ez lenne a legérdekesebb.
Magyar Tibor komám jelezte, hogy a filmet már egyszer, hasonló körítéssel, megcsinálták, sokkal jobban. Ebben egyet is értünk, hiszen a Dustin Hoffman és Robert Redford nevével eladott "Az elnök emberei - All the President's Men (1976)" már kimaxolta a témát, de legalábbis jelen mozi semmivel nem tesz hozzá többet, sem megvalósításban, sem színészi játékban.
Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy ne nézd meg a filmet, hanem azt, hogy nézd meg a régebbit is és hasonlítsd össze!

A  S O K K A L  É R D E K E S E B B  A Z  E L N Ö K  E M B E R E I

Richard Jenkins, aki nagy kedvencem és mostanában minden második jobb filmben benne van, hangját adta egy karakternek a filmben, de a stáblistán nem jelenik meg a neve. Ez mondjuk nem tudom, miért jó neki?!
Mark Ruffalo nem véletlenül hiteles az argentin származású újságíró szerepében. A kis kaméleon felolvastatta magának a szövegét az igazi Michael Rezendes-szel, akit megformált a filmben, majd igyekezett lemásolni amit hallott. Ügyes!
Amikor kész lett a filmben használt iroda helyszíne, az igazi újságírók átformálták a színpadképet az emlékeik szerint, hogy még hitelesebb legyen a forgatási helyszín.

2016. január 17., vasárnap

Bűntény a támaszponton - The Presidio (1988)

Bűntény a támaszponton - The Presidio (1988)


Rendezte: Peter Hyams

Megtekintés: Hyams közepes munkáinak egyike kellemes másfél óra kikapcsolódás, ha szereted a krimit és az erős karaktereket.

Gyerekként viszonylag korán találkoztam Hyams nevével, hiszen rengeteg filmet néztünk válogatás nélkül, melyekbe belecsúsztak az ő művei is. Hyams sosem volt túl eredeti rendező, csak korrekt iparos, még akkor sem, ha néhány filmnél nem csak a direktori széket tette magáévá, hanem az operatőr, fényképezés és egyéb feladatköröket is. Igazán kimagasló sikerei szerintem sosem voltak, viszont akad pár olyan cím a filmjei között, amik elég szórakoztatóra sikeredtek. Meg néhány nagyon gány munka is.

A csúcson szakmailag a hetvenes évek végétől a nyolcvanas évekig volt, szerintem és a kilencvenesben sikerült a legsikeresebb filmjeit összehoznia, anyagi szempontból, de ehhez kellett Jean-Claude Van Damme karizmája is.
Az első filmje, amibe belebotlottam és annak ellenére is nagy hatással volt rám, hogy mélyebb összefüggéseit nem értettem, a "Földi űrutazás - Capricorn One (1978) volt, melyben az összeesküvés elmélet számomra mellékes volt a sivatagban, menekülés közben átélt kalandok mellett. A film betekintést engedett a színfalak mögé, hogy mi történhetne, ha az űrkutatás egy lufi lenne, amely bármikor kilyukasztható.
A Hanover Street-et a mai napig nem láttam - hm - a "Gyilkos bolygó - Outland (1981) viszont remek Délidő parafrázis, átemelve sci-fi környezetbe.
A "Rémült rohanás - Running Scared (1986) egyszerű ujjgyakorlat, a "Hajszál híján - Narrow Margin (1990) pedig tisztelgés Hitchcock zsenije előtt. (Zárt tér, végig tartó feszültség és meglepetések.)
A két Van Damme móka után pedig lassan hanyatlani kezdett a karrier. (Timecop, Sudden Death)

A Presidio egy katonai támaszpont, amely nincs hermetikusan elzárva San Francisco városától. Egy katonai negyed, ahol sokan állomásoznak és tesznek eleget szárazföldi kötelezettségeiknek. Egy este betörőket riaszt meg Patti Jean (Jenette Goldstein) tizedes és meggyilkolják. A menekülő tettesek azonban nem csupán a katonai területen okoznak problémát, hanem átérve a városba, autóbalesetet okoznak, amelyben városi rendőrök is meghalnak.
A város kirendelt nyomozója, Jay Austin (Mark Harmon) korábban katonaként Presidioban teljesített szolgálatot, de nézetkülönbség miatt elhagyta a katonaság kötelékét és a városi rendőrségnél lett felügyelő. Amikor nyomozás közben visszatér a bázisra, újra feléled közte és a korábbi felettese között kialakult feszült viszony.
Alan Caldwell ezredes (Sean Connery) egyáltalán nem örül, hogy a gyilkossági ügyben olyan valaki nyomoz, akit egykor fegyelmivel bűntettek, főleg, mikor kiderül, hogy az illető a lányával (Meg Ryan) kezd flörtölgetni.
A kezdeti ellenszenvet lassan a tisztelet és az egymásra utaltság váltja fel, míg végül sikerül felgöngyölíteniük a nem túl bonyolult, de annál nagyobb haszonnal járó ügyet.


65%

Érdekességek:
Jenette Goldstein alakította korábban a "Bolygó neve: a halál - Aliens (1986)" Vasquez közlegényét és ott is egy hasonló párbeszéd hangzik el közötte és egy férfi szereplő között, mint ebben a moziban:
- Ne felejtsd el, hogy mégsem vagy férfi! - szól az egyik katona hozzá.
- Csak amennyire te! - feleli a nő.
Hasonlóan szólt be Hudson (Bill Paxton) karakterének:
- Vasquez, néztek már férfinak?
- Nem. És téged?

A filmben fontos szerep jut Hyams visszatérő márkajelének a Spota névnek. Több filmben is feltűnik ez a fura név, amely a feleségéhez köthető, akinek három gyermeket köszönhet és 1964 óta házasok!

Hyams-et az Amerikai Operatőrök Társasága (ASC) eddig nem vette fel a tagjai közé, habár a rendező a legtöbb filmjét maga fényképezte. Egyszer közel volt hozzá, de végül levélben elutasították, amit bekeretezve kitett az irodája falára.

Don Johnson-t az utolsó pillanatban lecserélték Mark Harmonra, mert a Miami Vice sorozat forgatása esedékes volt.

Szó volt Kevin Costnerről is Jay Austen szerepében, de állítólag ő Connery viselkedése miatt nem vállalta az új közös munkát - Korábban együtt dolgoztak az Aki legyőzte Al Capone-t mozin.

A film címével ellentétben alig játszódik a támaszponton.




Lidérces órák - After Hours (1985)

Lidérces órák - After Hours (1985)


Rendezte: Martin Scorsese

Megtekintés: Scorsese filmjében bárki magára ismerhet a főszereplő alakjában, aki valaha hirtelen ötlettől vezérelve elindult egy randira, ami azután nem úgy sült el, ahogy várta(d).

Én is jártam így. Valamikor a kilencvenes években a metrón a katonatársammal ketten, szóba elegyedtünk két, nálunk fiatalabb lánnyal, akik meghívtak minket egy vidéki diszkóba, hogy szórakozzunk egyet. (Mobiltelefonos kor előtt...) Mit veszíthetünk alapon levonatoztunk a városkába - dögöljek meg, ha emlékszem még a nevére - eljutottunk a helyi diszkóba, ahol előkerült legalább az egyik lány, akitől megtudtuk, hogy a másikat nem engedték el a szülei, az egyiket - akivel beszélgettünk - meg állítólag nem sokkal korábban jegyezte el a pasija. Ilyen indítás után egyértelmű, hogy ittunk, mint barom és mire menni kellett haza, eléggé töredezetté vált körülöttünk a világ. Egy ezüst gyűrűm is eltűnt... és a cimborám meg lehányta a helyi kidobó kocsiját. Nem volt egyszerű kidumálni, hogy ne üssék le a srácot, de a helyi erő nem volt olyan erőfitogtató lesipuskás, mint sokan a pesti éjszakában, akik a szolgáltatás színvonalának emelése helyett edzőteremnek nézik a munkahelyüket és szórakozásból püfölik a kapatos vendégeket. Azért kalandunk hiábavalósága, akárcsak a filmben Paul Hackett-é (Griffin Dunne), bőven elégnek bizonyult ahhoz, hogy a felnőtt életem további részében csak biztosra menjek és a levegőben lógó ígéreteknek ne dőljek be.

Paul Hackett, aki nappal programozó, este pedig kispolgár - értsd. ül egy kávézóban, könyvet olvas, míg elfárad és hazamenne kényelmes kuckójába - beszélgetésbe elegyedig egy csinos, fiatal lánnyal, Marcy-val (Rosanna Arquette) aki ugyan bolondosnak tűnik, de annyira nem, hogy tökéletesen elriassza magától a Paul-ban szunnyadó állati szeretőt. Vagy valami ilyesmi. A hapsi úgy érzi, az ő napja jött el, amikor a lány megadja neki a telefonszámát és nem figyel az apró, intő jelekre. Egyetlen húszdolláros bankjeggyel elindul a telefonban megadott címre, mert reménykedik egy potya numerában. Ne legyen illúziónk, nem szerelmet keres, csak egyszeri kalandot.
Azt viszont meg is kapja, maradéktalanul.
A film, bővelkedik humoros pillanatokban, de ennek ellenére dráma. Dráma a női karakter sorsának szempontjából és dráma Paul életének egyetlen éjszakáján keresztül is, igaz, végül Paul visszatér a fénybe és teljesen újjászületik.

Jó tanács: Ha olvasol egy gyorsétteremben, sose nézz fel a szomszéd asztalnál ülő lányra.

Griffin Dunne tökéletes a szerepre, mert tökéletesen átlagos, sőt, talán kicsit alatti figura. Nem különösebben jóképű, nem is magas, nem is túl sportos. A férfi néző azonnal tud vele azonosulni, mert kb. olyan, mint mi, a többség. Dunne szekere jól gurult a nyolcvanas években, köszönhetően olyan filmeknek, mint a kultikus horror mozi "Egy amerikai farkasember Londonban - An American Werewolf in London (1981) - John Landis mozija még az előkelő 101 Horror filmes könyvbe is bejutott - vagy a Madonna hírnevét öregbítendő komédia a "Ki ez a lány? - Who's That Girl (1987). Azután a főszerepek lassan megbízható mellék és karakterszerepekre változtak, és Dunne a kilencvenes években rendezőként is kipróbálta magát. Semmi kiemelkedő, de akadt pár szórakoztató cím: Meglesni és megszeretni - Addicted to Love (1997), Átkozott boszorkák - Practical Magic (1988), de mintha ez a vonal is kissé töredezetté vált volna mostanra.
Tehát, Dunne alkatilag tökéletes a figurára, színészileg inkább közepes. Azért vannak jó pillanatai, amikor a történet egyes pontjain idegből kifakad pl.

A női főszereplő, az Arquette dinasztia ötös testvér-csoportjából a legidősebb hölgy, Rosanna Arquette. A forgatás idején 26 évesen volt a színésznő a csúcson - főleg külsőleg - és neki is a legjobb filmjei ebben az időszakban készültek. Ma is aktívan filmez, de elkerülik a nagyobb mozifilm sikerek. Azért néha becsúszott jobb filmekbe, igaz, többnyire felejthető vagy erős mellékszerepekben. Madonnával neki is sikerült együtt dolgoznia a "Kétségbeesve keresem Susant - Desperately Seeking Susan (1985) majd Luc Besson mozi "A nagy kékség - Le grand bleu (1988) és Tarantino is foglalkoztatta a Ponyvaregényben - Pulp Fiction (1994).

Jó tanács: Ha mégis elcsavarogsz az éjszakába, akkor ne egyetlen darab pénzt vigyél magaddal, hanem legyen nálad több, lehetőleg nem egy helyen. Nincs rosszabb, mint amikor az utolsó tízesed - vagy húszasod - felkapja a szél.

A többi mellékszerepben csupa olyan színész jelenik meg, akik akkor voltak sikeresek, vagy később lettek ismertek. Will Patton alig egy perces szerepében hozza a bőrszerkós performance művészt. Talán ma ő a legismertebb vagy legfoglalkoztatottabb a szereplők közül. Azután van egy Teri Garr, akit az Aranyoskám-ban és a Harmadik típusú találkozásokban kedveltem meg. Feltűnnek még Kevin szülei is a Reszkessetek, betörők! filmből, John Heard és Catherine O'Hara és még közös jelenetük is van! Valamint Linda Fiorentino, (Men in Black) akire alig lehet ráismerni, ellenben látszik a melle! (Ami elég fontos, nem igaz?) :) Fiorentino azonban mostanra szinte teljesen visszavonult a filmezéstől, sajnos, akár Teri Garr.

A fényképezés remek és néhány vágás előre vetíti a Scorsese féle történet mesélést. Egyik kedvenc pillanatom, amikor Kiki (Linda Fiorentino) ledobja a tetőtéri lakásának kulcsát és Paul először bátran nyúl a repülő kulcscsomóért, majd az utolsó pillanatban rádöbben, hogy akár el is törheti az ujjait, ha rosszul kapja el a holmit, ezért ijedten visszalép. Szép és gyors vágás. De jó pillanatok, amikor a kávézóból felmegy  a pincérlány lakásába.

A forgatókönyv más helyeken azonban kissé túlírt cselekményileg és előfordulnak benne logikátlanságok is a karakterek részéről. Csak egy példa: Thomas (John Heard) a csapos felnyomja Paul-t a tömegnél, pedig egyértelmű bizonyítéka van rá, hogy a férfi nem lehet betörő - korábban ugyanis Tom még kulcsot is ad a főszereplőnek és a lakásából nem tűnik el semmi.
Vagy amikor a Kikitől vásárolt holmikat eldobják a kisteher gazdája, holott, azokat a tárgyakat épp nem lopták, hanem megvették...
Néhol a film abszurditása pattanásig feszül és a befejezés kissé elnagyolt, vártam volna valami kerekebb lezárást, de ettől függetlenül élvezetes darab, ha rá tudsz hangolódni.
Ha pedig valaha elmentél egy hasonlóan végződő randira, akkor rá tudsz.
A magyar szinkron nem rossz, de Eszenyi Enikő hangja teljesen más, mint Rosanna Arquette-é.

75%

Látnod kell darab: L I D É R C E S  Ó R Á K

2016. január 15., péntek

Fantasztikus labirintus - Labyrinth (1986)

Fantasztikus labirintus - Labyrinth (1986)


Rendezte: Jim Henson

Megtekintés: Ezt a filmet gyermekként kell látni és akkor beépül a lelkedbe, hogy magaddal vidd a felnőttkorba.

És valami ilyesmiről szól maga a film is. Sarah a tinilány (Jennifer Connelly) a tipikus hormonkorban van, amikor a világ az ellenség, senki sem szereti az embert és a kistestvérek elrabolják tőlünk a szülők figyelmét és kedvenc játékainkat. Valójában ez a lázadás azonban önmagunk ellen szól, hiszen körülbelül ekkor döbbenünk rá, hogy nem maradunk örökké gyermekek. Gondolom én. A lázadás pedig annak szól, hogy ahogyan testünk fejlődik és észrevesszük magunkon az első változásokat - megnyúlik a kar, a láb, mutálódik a hangunk - és ezzel nem tudunk mit kezdeni, csak lázadni. Akin lázadásunk mérge csattan, az pedig pont az, akin nem szabadna, aki nem érdemli meg.

A film pár év csúszással, kb. 88-ban lett bemutatva nálunk, így amikor elmentem a moziba megnézni - nem vagyok benne biztos, de mintha először valami szabadtéri, balatoni moziban néztem volna, szúnyogokkal harcolva - olyan tizennégy éves lehettem. Pontosan abban a tini korban, amelyről a történet mesél. Az első változó korban. Fiatalabb tesóm volt, állandóan öltük egymást. Csoda, ha egyszerre éreztem magamra érvényesnek a filmben látott kalandokat - leszámítva a végső győzelmet, hiszen mégis csak az öcsémről volt szó és abban az időben nem nagyon izgatott volna, ha elragadja a manókirály - és közben beleszerettem Jennifer Connelly-be? Nem volt nehéz. Már az első percekben besétál a képbe, farmerban, lenge fehér ingben és szomorú szemeivel szinte rám néz, ahogy a versikét kezdi szavalni. Akkoriban Connelly tökéletesen kimerítette egy tinifiúi szerelmi vágyainak álmát és tárgyát.

A másik főszereplő miatt vettem elő a filmet, mert gondoltam, egy apró filmes véleménnyel búcsúztatom el a 69 évesen a rákban elhunyt zenei fenomént, David Bowie-t. Nem kívánok azonban részletesen elmerülni a fantasztikus művész munkásságában, hiszen arra tökéletes a gugli is.
D A V I D  B O W I E  W I K I

R.I.P. - David Bowie

Nem akarok nyálaskodni, most, hogy Bowie elment, mert bár tényleg kedveltem a fickót, nem mondhatom, hogy mélyre hatóan elemeztem és szívtam magamba munkásságát, sem színészként, sem zenészként. Csak ragadt rám valamennyi belőle a negyven év alatt. Ha filmben láttam véletlenül, akkor meggyőzőnek találtam tehetségét, ha a tévében láttam a klippjét, végighallgattam. Nem vettem cd-it, könyveit, kis, cserélhető fényképeket - bár volt pár darabom - viszont néha-néha belebotlottam a fizimiskájába, dalaiba, hol a rádióban, tévében, hol filmekben, soundtrack-ként.
Szóval, előadni, hogy mennyire lesújtott a művész halála egyrészt lehetne túljátszott sirám tőlem, másrészt viszont, ami keveset tudtam róla, az alapján is éppen eléggé elszomorított, amikor hallottam halálhírét.
És ennek a morajló, bennem lezajló szomorúságnak egyik markáns okozója, hogy olyan nagy hatással volt rám ez a mesefilm és benne David Bowie, aki Jareth, a manókirály.
Isten veled, manókirály!

A film könyvváltozatát Anthony Charles Hockley Smith vetette papírra, amit eredetileg Dennis Lee, Jim Henson, a Muppet Show atyja és Terry Jones, a Monthy Phyton oszlopos tagja talált ki. Az eredeti értelmi szerző azonban egyértelműen Jim Henson. Ennek fényében nem csoda, ha a film egyszerre szól a gyerekekhez, bájos figuráin keresztül és ugyanakkor van egy sokkal mélyebb rétege, amely a tiniket vette célba, sőt, teljes elemzés után a felnőttek, mint most már én is, találhatunk benne mondani valót, filozófiai mélységet. Nem fogok most belemenni, mennyi apró plusz van a filmben, mert korábban a neten találtam erről egy magyar cikket, amely olyan részletesen fedte fel a film titkait, hogy ahhoz képest én csak a felületet karcolgatnám. Igyekeztem hirtelen hajnalban előrángatni azt a cikket, amit a filmről anno olvastam, mert érdemes rá, hogy mindenki megismerje és átrágja, hasznos információkért, de egyelőre nem akadtam rá újra. Ha ez változik, a linket be fogom tenni.

Ennél a jelenetnél egy átlagos kamaszfiú már bele is szeretett Jennifer Connelly-be.

A történet röviden:
Sarah iskolás lány, aki inkább bulizna vagy babázna, de féltestvérére kell vigyáznia az este folyamán. Gyerekes dühét, hogy a kisfiú a játékaihoz nyúlt, színpadias átkozódással és túljátszott haraggal színezi. Ez annyira bejön Jareth-nek a manókirálynak, hogy ripsz-ropsz elrabolja a kisdedet és felajánlja Sarah-nak, hogy mostantól az élete ismét boldog lesz a féltesó nélkül. Persze Sarah azért nem teljesen hülye, ezért azonnal rájön, hogy ha apa és mostoha anya hazajön, prezentálnia kell a kis nyafogóst, mert különben szobafogság, meg amit még el sem tud képzelni. (Rendőrségi nyomozás a baba ügyében, pszichiátriai kezelés, stb.)
Jareth szereti magát kis manókkal körülvenni, ezért nem szívesen adná vissza a szóban már lefoglalózott porontyot, de mivel úgy érzi, nincs veszíteni valója, utolsó szalmaszálként megígéri Sarah-nak, hogyha adott időn belül eljut hozzá a manóvárba és ott bizonyítja, hogy mégis kell a pöcsös, akkor visszaadja a lánynak.
Sarah, ahelyett, hogy az estét süti majszolással a tévé előtt töltené és néha a babára pillantana, így nyer egy gyalogos road movie-t a labirintusba, amely csupán azért létezik, hogy a hasonló okokból bekerülő fiatalok ne tudják teljesíteni a manókirály igényeit.
Sarah nyakába veszi formás combjait és lassan gyarapodó baráti társaságával sok kalandon keresztül verekedve magát méltó lesz rá, hogy okos, idősebb testvérnek szólítsa majd később őt a cseperedő Toby.
És, hogy a végén a filmet ne úgy zárjuk le, hogy egy hormonoktól duzzadó tinilány abszurd rémálmát láttuk, a kalandozás alatt megismert lények gyakorlatilag átköltöznek Sarah hálószobájába, miután úgy vélik, jobb fej a lány, mint Jareth, aki inkább csak kihasználja a fura teremtményeket.


Henson egy sokkal érettebb filmet hozott össze, mint a butuska és gyerekes Muppet show volt. Szerintem. Van ugyan bőven vicces pillanata a figuráknak és kalandoknak, azért végig érezni a sürgető idő okozta frusztrációt és a felelősség nyomását a főszereplő vállán.
Talán ezért a legnyomasztóbb jelenetsor a filmben, amikor Sarah az emlékei között kutatva szinte elfelejti kisöccsét és régi játékai labirintusi változataival igyekszik körbevenni magát, míg végül megtörik az átok és ismét tovább haladhat, hogy beteljesítse célját. Ott éreztem leginkább, hogy Toby akár örökre manó maradhat, ha a nővérke nem teszi félre kesergését és ragaszkodását a múlt iránt. Mert azt se felejtsük el, hogy Sarah-t trauma is érte, amikor elveszítette az édesanyját és édesapja egy másik nő mellett kereste a boldogságot. Ezért Sarah, amikor a múltba tekint és azt kergeti, akkor gyakorlatilag oda akar kerülni, amikor még élt az anyukája és minden rendben volt. Nagy szerencse, hogy végül felülkerekedik benne a testvéri szeretet és az idősebb testvér felelőssége.

Ami még sokat emel Henson teremtményei mellett a film élvezeti értékén, az Trevor Jones és David Bowie közös munkája, amit a filmzenébe fektettek. A legtöbb dal érdekes hangzásvilágú, emlékeztet a korábbi bábfilmes Henson sorozatra, de van benne jócskán új hangzás is és mély mondanivaló. Egy igazán remek soundtrack, ha már a szöveges dalok filmzenei listáiról szemezgetünk.


Mostanra persze a film egésze nagyon kicsit megkopott, néhány trükk - inkább vizuális szinten - nem maradt friss, mégis, ezt ellenpontozzák a remek egyéb megoldások, a bábuk sokfélesége és a csodálatos díszletek.

80%

A bagoly volt az első fotó-realisztikus CGI madár.
A stábban dolgozott R2D2 és Wicket is a kis Ewok... (Kenny Baker, Warwick Davis)

Letöltés: F A N T A S Z T I K U S  L A B I R I N T U S

Még egy Marvel képregény sorozat is készült a történetből, ezért szegről-végről, a Fantasztikus labirintus egy Marvel film...

2016. január 13., szerda

Odaát 1x4

Odaát 1x4

Phantom Traveler - Zuhanás (Eredetileg: Fantom utazó)

Helyszín:
A rész elején Dean beszél Jerry Panowski-val (Brian Markinson)(x-a 2x) telefonon és a párbeszédből értesülünk róla, hogy aki telefonált, annak egy "kopogó szellemes" munkát végeztek el a Pennsylvaniai Kittanning-ben., pár évvel korábban.

Történet:
Középkorú férfi ideges repülés előtt, ezért még megmosakszik a repülőtéri terminálon, miközben valami fekete rovarfelhő szerű anyag jelenik meg és belerepül a szemébe. (Elsőre hasonló az egész az X-Akták fekete olajára, csak másmilyen a formátuma.
Felszállnak. A negyvenes férfi miután legalább negyven percet repültek, hátramegy és emberfeletti erővel gyakorlatilag egyetlen mozdulattal kinyitja a hátsó traktusban lévő zsilipkaput. A kapu kiszakadva elsodorja a jobb oldali hátsó rövid szárnyat és a férfi is kizuhan.
Jerry Panowski egy korábbi munka miatt ismeri Dean-t, így a rejtélyes repülőgép baleset után őt hívja ki a gépet megvizsgálandó. Panowski repülőgép ellenőr.
A repülőgép lezuhant, több, mint 100 utassal és heten élték túl, beleértve a pilótát, Chuck Lambert-et (Daryl Shuttleworth)
Chuck pár nappal később szintén megfertőződik a fekete muslincafelhővel és miután egy kisgéppel negyven perce repül, elhangzik a szájából az "Idefent tényleg gyorsan repül az idő!" mondat, amit a film elején az ajtót feltépő férfi is mondott, majd Chuck belerepül a földbe, Nazareth városában.
Panowski szól a balesetről a fiúknak, akik rájönnek, hogy a lehetséges támadó egy démon és azokra vadászik, akik túlélték az előző balesetet és ismét repülőgép közelbe kerülnek.
Sam meggyőzi Dean-t, hogy fel kell szállniuk egy gépre, amelyen az egyik túlélő stewardess, Amanda Walker (Jaime Ray Newman) van szolgálatban, de végül nem rajta keresztül jut fel a gépre a fenyegetés, hanem a másodpilóta (Christopher Rosamond) testében.
Démonűző rítussal az utolsó pillanatokban sikerül elűzni a démont, de, hogy véglegesen e, az nem derül ki.

Áldozatok:
Kb. 100 utas a repülőgépen. Köztük George Phelps (Paul Jarrett)(x-a 2x)(3:33) a fogorvos, akit megszállt a démon. A férfi kizuhan a gépből.
Chuck Lambert (Dary Shuttleworth) (18:48) Vele együtt hal a másodpilótája.
Kiderül, hogy az utolsó negyven évben hat repülőgép szerencsétlenség esett meg negyven perccel a felszállás után. Nem tudom, mondjuk miért pont 40 perc.

Ellenség:
Egy démon.
Főleg repülőgépeken működik.
A Christo latin szó pillanatnyi rövidzárlatot okoz neki.

Kamu bemutatkozások, álnevek:
- Dean egy fénymásoló boltban készít belbiztonsági vizsgálati igazolványt.
- Amanda Walker-nek a telefonban Dean Dr. James Heatfield-ként mutatkozik be a St. Francis Memorial kórházból.

Érdekességek:
- Az epizód egy poszterrel indít, amelybe az egyik szereplő belehajol, kb. 1:5-nél. Hasonló jelenet van a Jurassic Park 2. részében, amikor a metrón Ian Malcolm karaktere csinál hasonlót.
- Annak ellenére, mennyire megijed a stewardess a film elején az utas ijesztő szemétől, nem jelzi a kapitánynak és a jegyét sem ellenőrzi le, ellentétben a többi utassal.
- Christopher Rosamond másodpilóta neve nem szerepel a stáblistán, pedig a fiúk a repülőgépen elég sokat harcolnak vele, amikor a testébe bújik a démon és még a leszállás utáni jelenetben is beszél a nyomozókkal, hogy nem emlékszik semmire.
- Dean az első Stewardess-t megkérdezi, hogy őt hívják e Amandának, de a hölgy nemet mond. A valóságban a színésznő neve: Amanda Wood

X-Akták színészek:
- Biztonsági őr - Dana Pemberton
- Homeland 2-es biztonsági őr - Fred Henderson (2x)

2016 Arany málna jelölések

2016 Arany málna jelölések

LEGROSSZABB FILM
Fantasztikus négyes
A szürke ötven árnyalata
Jupiter felemelkedése
A pláza ásza Vegasban
Pixel
LEGROSSZABB SZÍNÉSZ
Channing Tatum (Jupiter felemelkedése)
Jamie Dornan (A szürke ötven árnyalata)
Johnny Depp (Mortdecai)
Adam Sandler (A cipőbűvölő és Pixel)
Kevin James (A pláza ásza Vegasban)
LEGROSSZABB SZÍNÉSZNŐ
Katherine Heigl (Otthon, édes pokol)
Dakota Johnson (A szürke ötven árnyalata)
Mila Kunis (Jupiter felemelkedése)
Jennifer Lopez (A szomszéd fiú)
Gwyneth Paltrow (Mortdecai)
LEGROSSZABB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ
Chevy Chase (Hot Tub Time Machine 2 és Vakáció)
Josh Gad (Pixel és Bérhaverok)
Kevin James (Pixel)
Jason Lee (Alvin és a mókusok – A mókás menet)
Eddie Redmayne (Jupiter felemelkedése)
LEGROSSZABB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ
Kaley Cuoco (Alvin és a mókusok – A mókás menet – csak hang és Bérhaverok)
Rooney Mara (Pán)
Michelle Monaghan (Pixel)
Julianne Moore (A hetedik fiú)
Amanda Seyfried (Káosz karácsonyra és Pán)
LEGROSSZABB RENDEZŐ
Andy Fickman (A pláza ásza Vegasban)
Tom Six (The Human Centipede III (Final Sequence)) (most miért, szerintem az a film rohadt jó… a börtönfőnök idióta kiabálásai megérnek egy misét! – V)
Sam Taylor-Johnson (A szürke ötven árnyalata)
Josh Trank (és Alan Smithee?) (Fantasztikus négyes)
A Wachowskik (Andy és Lana) (Jupiter felemelkedése)
LEGROSSZABB FORGATÓKÖNYV
Fantasztikus négyes (Simon Kinberg, Jeremy Slater, Josh Trank)
A szürke ötven árnyalata (Kelly Marcel)
Jupiter felemelkedése (Andy és Lana Wachowski)
A pláza ásza Vegasban (Kevin James, Nick Bakay)
Pixel (Tim Herlihy, Timothy Dowling)
LEGROSSZABB REMAKE, KOPPINTÁS, VAGY FOLYTATÁS
Alvin és a mókusok – A mókás menet
Fantasztikus négyes
Hot Tub Time Machine 2
The Human Centipede III (Final Sequence)
A pláza ásza Vegasban
LEGROSSZABB FILMES PÁROS VAGY CSAPAT
A Fantasztikus négyes (Fantasztikus négyes)
Johnny Depp és a felragasztott bajsza (Mortdecai)
Jamie Dornan és Dakota Johnson (A szürke ötven árnyalata)
Kevin James és a segwaye, valamint a felragasztott bajsza (A pláza ásza Vegasban)
Adam Sandler és bármelyik pár cipő (A cipőbűvölő)
A LEGNAGYOBB FEJLŐDÉS
Elizabeth Banks (Az Arany Málna-díjas Movie 43-tól a Tökéletes hang 2-ig)
M. Night Shyamalan (Az Arany Málna-díjaktól és jelölésektől a The Visitig)
Will Smith (A Föld utántól a Sérülésig)
Sylvester Stallone (Az Arany Málna-bajnoki címtől a Creed – Apollo fiáig)

Pirossal a tippjeim.