2016. február 26., péntek

Amerika kapitány: Az első bosszúálló - Captain America: The First Avenger (2011)

Amerika kapitány: Az első bosszúálló - Captain America: The First Avenger (2011)


Rendezte: Joe Johnston

Megtekintés: Képregényfilm. Ha szereted a műfajt, evidens. Ez még függetlenül is szórakoztató.

A Captain America képregényfilm. Ennek most nagy a respektje.
Az első kalandja egy füzet részeként jelnt meg, 1940-ben. Nem véletlen az időpont, hiszen már amerika is belépett a háborúba: szükségessé vált egy hazafi, aki kicsit elterelheti a harcoló amerikai ifjak figyelmét a háború pokláról. Joe Simon és Jack Kirby megalkotta a szerintem minden idők legpatriótább szuperhős képregényfiguráját; Captain Americát, aki címeres pajzsával és nemzeti lobogóból varrt hacukájában aprítja az ellent, anélkül, hogy gyilkológéppé válna.
A karakter neve Steve Rogers, aki eredetileg egy csenevész fiatalember és testi adottságai miatt - elméje vág mint a beretva - folyamatosan elutasítják a sorozóbizottságok, pedig próbál a hadsereg szerves része lenni.
Miután felfigyel rá egy kutató, megcsillogtatnak előtte egy lehetőséget: kísérleti patkányt játszhat és ha sikeres a projekt, része lehet a haza védelmének.
A többi történelem.

Amerika kapitány jelenleg hetven éves múltra tekint vissza. Számtalan magazin és sorozat szereplője lett, szövetkezve más szuperhősökkel. Az évek alatt Rogers végigküzdötte a világ összes lehetséges problémáját, kezdve a náciktól a mai terrorizmusig bezárólag!
A képregény a hatvanas években érte el sikerei csúcsát és a hatalmas szakmai név, Stan Lee is dolgozott rajta.

Bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Amerika_Kapitany

A film és a cselekmény:
Steve Rogers (Chris Evans - A fantasztikus négyes, Mobil) amerikai jófiú. Átlag alatti fizikummal, ami miatt hiába buzog benne a tettvágy és segíteni akarás, elutasítják a katonai sorozáson, mint Buster Keaton-t a "Generálisban", igaz, más okból.
Rogers egyetlen barátja már rég a fronton harcol, amikor egy titkos katonai kísérleteket folytató társaság belső embere, Dr. Abraham Erskine (Stanley Tucci - A mag, Komfortos mennyország), aki már Németországban elkezdte a kutatásait, ám Hitler fajelméleti ideológiájával nem értvén egyet, áttelepült az Egyesült Államokba, ahol tárt karokkal várták.
Rogers kap a lehetőségen és hamar bizonyítja is belső rátermettségét. A külső adottságait meg a kísérlet teszi hozzá, hogy emberfeletti erejével a fiú az országa becsületére váljon. Kiképző tisztje, Chester Phillips tábornok (Tommy Lee Jones - Az ügyfél, A szökevény, Úszó erőd) kezdetben nem örül a fiú érkezésének, ám ahogyan az lenni szokott, a dörmögő medve szíve belül arany.
Rogers, jelmezben és táncos revüjével a határokon belül népszerűsíti a honvédőket, majd, mikor tapasztalja, hogy azok, akiket éltet, nem hisznek igazán benne, a gyakorlatban is kamatoztatná tehetségét.


Rogers az Európai frontot járja, amikor rövid úton bizonyíthat. Él az alkalommal és rögvest hőssé avanzsál, miután szinte veszteségek nélkül kimenekít közel 400 katonát a hadifogságból.
Amerika kapitány ettől fogva nem haknikkal varázsolja el a reménykedőket, hanem a frontvonalon bizonyít. Egy akcióban elveszíti egyetlen igaz barátját, Bucky-t (Sebastian Stan - Fekete hattyú) ami arra sarkalja, hogy személyesen fogja el a németek hasonló képességekkel rendelkező katonáját, az okkult tudományokkal is foglalkozó Johann Schmidt-et, alias a Vörös koponyát (Hugo Weaving - Mátrix trilógia, Gyűrűk ura trilógia).
A romantikus szál miatt hősünkért végig izgul egy dögös szőke, aki nem mellesleg legalább annyira tökös, mint Rogers, azaz zsák és a foltja; Peggy Carter, a katonai informátor (Hayley Atwell - Kasszandra álma, A katedrális - minisorozat).


Összkép:
Az Amerika kapitánya elég erős képregényfilm. A trükkök egészen jók, de a pálmát Rogers nyeszlett teste viszi. (Lásd fentebb)
A karakterek nagy része szerethető. Kiemelném Dr. Amim Zola szerepében Toby Jones-t (A köd, A hírhedt, Király!).
Érdemes figyelni, milyen ötletesen használják a filmben többször is a pajzs motívumot.
A zene erős közepes, Alan Silvestri munkája. Hol vannak már azok a fantasztikus muzsikák, mint a Predator idején, vagy a Forest Gumpban? Oké, a film alatt jól szól, anélkül azonban semmi maradandó.
A fényképezés szép.
A színészek rendben vannak.
Neal McDonough végre pozitív szerepben!

70%

Nálam még mindig az X-men a csúcs képregény film, ettől függetlenül ez is egy eléggé szerethető darab.

A cikk 2011-es és a jerrycomovie.com oldalról lett átmentve, ami szponzorálási nehézségek miatt megszűnt.

Ezt a filmet érdemes megnézned: A M E R I K A  K A P I T Á N Y


Brooklyn - Brooklyn (2015)

Brooklyn - Brooklyn (2015)


Rendezte: John Crowley

Megtekintés: Bizonyos, általam hibának vélt dramaturgiai megoldások mellett is azt mondom, hogy egy nagyon kellemes filmélmény.

Crowley munkásságát nem ismerem, így nem tudom méltatni. Viszont a Brooklyn egy korrekt filmdráma, ami néhol számomra megbicsaklik és mégis szórakoztató.
Miközben néztem, tényleg érdekelni kezdett Eilis, az ír lány (Saoirse Ronan) új élete, amelyet Amerikában készült kiépíteni. Amennyire észrevettem, egészen korhű a mozi, a szellőzőrendszer képbe belógó csövén meg nagyvonalúan átugorhatunk.

Eilis hazájában, a gyönyörű Enniscorthy-ban nem találja a helyét. Munkahelye nem elégíti ki, sőt, visszahúzza. A városka lehetőségei tökéletesen kimerülnek számára, ezért latba véve nővére ismeretségét, kigründol magának egy munkát és szállás lehetőséget az írek új hazájában, az Amerikai Brooklyn-ban, amely szegről-végről ír negyed lett. A csillogó Bartocci's-ban pultos lány és a közösség papjának támogatását élvezi. Az átlagos lány egy táncmulatságon összeismerkedik az olasz Tony-val (Emory Cohen), aki vonzódik az ír lányokhoz és szemet vesz Eilis-re. A két fiatal bevándorló hamar összebarátkozik és kialakul közöttük a szerelem. Mikor végre révbe érnek és álmaikat kezdik tervezni választott új hazájukban, Eilis borzalmas híreket kap otthonról és hazautazik. Amikor hazaért, eltitkolja Tony létezését, pedig titkon már egybe is keltek. Édesanyja, ha már hazatért, igyekszik otthon fogni őt és bemutatja neki egy ismerősének a fiát, Jim-et (Domhnall Gleeson) akiről úgy gondolja, megfelelő partner a lányának. Eilis korábbi nehézségei mostanra elhárultak előle, ezért komolyan elgondolkodik rajta, hogy talán szülőhazájában marad és lezárja az Amerikai etapot. Kétségek gyötrik, vajon mi a jó neki és mit tegyen, mi a helyes?
Erről szól ez a leány-dráma.


Szpojleres különvélemény:
A könyvet nem olvastam, így a filmből indulok ki.
Bár szerettem a filmet és különösképpen Saoirse Ronan alakítását, azt kell mondjam, hogy a film cselekménye és problémája, amely a második órában veszi kezdetét, számomra túlságosan művi. Elhiszem, hogy hazatérve történik némi agymosás a lányban és a honvágy kontra környezeti elvárások belehajszolhatják az embert egy új szerelembe, perspektívába, de nem érzem úgy, hogy ennek a kétségnek a forgatókönyv - Nick Hornby, angol kult-író munkája, nem saját regényből - kellőképpen megágyazott volna. Jim karaktere olyan, mintha légből kapott lenne. Ha esetleg lett volna rá utalás a filmben korábban - amit én nem vettem észre első megtekintés alatt - akkor talán hitelesebbnek éreztem volna Eilis döntésképtelenségét és erkölcsi megingását, így azonban, olyan, mintha az első óra után úgy érezték volna, hogy valamivel fel kell turbózni a melankolikus szerelmi drámát, szükséges a feszültséget megteremteni, hogy legyen két választási lehetőség, ám úgy gondolom, nincs ilyesmi.

Egészséges értékrendű ember, aki nem csapong az érzelmek és a hozzájuk kapcsolható személyek között, rendelkezik annyi józan ésszel és etikai morális hozzáállással, hogy az új lehetőség elől elzárkózzon, még akkor is, ha mégoly kecsegtető a karakternek.
Eilis már megtette a nagy lépést, amikor elhagyta családját és elköltözött. Ki is alakított egy új, kezdetben még döcögős, de egyre épülő, erősödő egzisztenciát magának. Tony-val alakuló kapcsolata pedig eleve bármilyen más filmben maga lenne a nagybetűs romantikus szerelem. Mert Tony-ra és megismerésére bőven elég időt fordít a forgatókönyv, míg Jim karaktere pont olyan mellékes és távolságtartó marad számunkra, mint ahogyan belekerült a filmbe. Volt bárki, aki úgy vélte, Eilis végül otthon marad, Írországban???
Számomra evidens volt, hogy az a múlt. Egyetlen percig sem izgultam, hogy végül visszatér Tony-hoz, mert a film első órája azt mutatta meg, hogy Eilis és Tony kapcsolata mennyire egészséges és erős lábakon álló szimbiózis. Ebbe nem tud belekavarni egy pár hónapos kényszerpihenő az óhazában. Nem, felejtsük el!


Mondjuk, az szomorúan olcsó és koncepcióidegen húzás a filmtől, hogy erre végül Eilis pont akkor döbben rá, amikor korábbi munkaadója, az irreálisan rosszindulatú karakter, boltvezetőnő, Miss Kelly (Brid Brennan) magához rendeli és cinkos gonoszsággal rávilágít Eilis-nél, hogy tisztában van az elhallgatott titkával, amellyel férjét leplezi. Sajnos, nem derül ki a filmből, hogy ezzel valójában mit akart a figura elérni, viszont jó apropó arra, hogy Eilis a sok otthoni pozitívum után kapjon egy akkora hideg-zuhanyt, amely felébreszti és visszatereli a helyes útra, habár, megjegyzem, ez a visszatérő Eilis már régen nem az a törékeny és befolyásolható nő, akit a film elején Kelly kisasszony kizsákmányolhatott volna, ezért is olyan erőltetett ez a dramaturgiai megoldás.

De legalább az történik, ami a nagykönyvben meg vagyon írva.
Eilis, ahogy elvártam, most már hazautazhat olasz szerelméhez és megvalósíthatják közös álmaikat, ahogyan azt korábban már eltervezték.
Ezért lesz végül egy szép romantikus film ez a majdnem dráma, a kis bicegés ellenére is.

A Tony-t alakító színész kiváló, Ronan remek a többiek pedig jól asszisztálnak a filmhez. Végre kihasználhatta, hogy eredetileg ír és az akcentusát megmutathatta ebben a filmben. Tetszett a keretezése a filmnek, ahogy először Eilis-t tanítja egy már korábban letelepedett emigráns hölgy, akinek "szerepét" később már Eilis fogja átvenni a film végén, szépen megmutatva, hogyan illeszkedhet be az ember és kezdhet új életet bárhol a világon.
Kellemes meglepi volt Jim Broadbent-et és Julie Walters-et ismét dolgozni látni.

A döcögősségért 75%.

Ha látni szeretnéd: B R O O K L Y N


2016. február 21., vasárnap

Gyilkos lövés - Shoot to Kill (1988)

Gyilkos lövés - Shoot to Kill (1988)


Rendezte: Roger Spottiswoode

Megtekintés: Vannak olyan filmek, amiket nosztalgikus újranézni.

A fent látható youtube videó egy kilencven perces olasz nyelvű változat. Hirtelen belenéztem, de amit sejtésem szerint kivághattak volna, az benne volt, így nem tudom, valójában mi hiányzik ebből, a linken megadott és letölthető 105 perces verzióhoz képest.

Menjünk sorjában.
1988-ban ez a film egy korrekt thrillerként működött és az évek alatt sem hámlott le minden héj róla. Az eleje eléggé feszült a gyilkos zsarolóval, gyilkosságokkal. Van a filmnek tétje. Utána jön a kalandfilm rész a szereplők fejlődésével és a becsempészett humorral, majd végül, visszatérünk a civilizációba és a lezárás egy leszámolással végződik, miközben a főszereplők között kialakul a megérdemelt kölcsönös tisztelet és barátság, amire ugyan nem erősítenek rá a végletekig, de ettől függetlenül egy "buddies" moziként is aposztrofálható.
Jól van felépítve, feszesen. Spottiswoode amennyire emlékszem rá - a nevét sem véletlenül jegyeztem meg az évek során - egyenletes minőséget hozó rendező volt. Persze nem állítom, hogy a James Bond film rendezése - A holnap markában - Tomorrow Never Dies (1997) - volt szakmailag a legjobb döntése, de azért voltak olyan filmjei is, mint a szórakoztató "Air America - Air America (1990)" vagy a nálunk kifejezetten közönség kedvencként ismert "Egyik kopó, másik eb - Turner & Hooch (1989)".

A Gyilkos lövés - érdemes megemlíteni, hogy ez a hivatalos magyar forgalmazási cím, míg a klasszikus szinkronos változat esetében a narrátorhang az "Ölni vagy meghalni" címet olvassa be, de a külföldi megjelenés is cikornyás, mert az első angliai címváltozatot (Deadly Pursuit / Halálos hajsza) meg kellett változtatni egy Michael Ryan nevű fiatalember miatt, aki 1987-ben lövöldözős ámokfutást rendezett és túl fájó volt még az eset emléke és sajtóvisszhangja. Az eset Hungerford-i mészárlás néven híresült el. Az már csak hab a tortán, hogy a forgatókönyv első címváltozata "A hegy királyai" címre hallgatott.
A film ma már nem durranna akkorát, mivel komolyabb mozirajongók tisztában lehetnek ismertebb színészek nevével, és így könnyebben párosítanak lehetséges szerepet egy-egy névhez, de 1988-ban még jól ellehetett kendőzni egyes karakterek kilétét azzal, hogy a szereposztásban nem hívjuk fel rájuk a figyelmet. A film is ügyesen aknázta ezt a lehetőséget ki és nagyjából már egy órája megy a film, amikor végre kiderül, ki is a szinte már misztikus képességekkel felruházott gyilkos. Misztikus képesség alatt itt azt értem, hogy nagyon ügyesen képes elmenekülni az FBI karmaiból, bolonddá téve a nyomozókat. Valójában inkább csak elég tökös, ügyes, szerencsés és intuitív.

A film egy sikertelen emberrablási kísérlettel és gyémántlopós zsarolással indul, ami alatt nem ismerjük meg a gyilkost (Clancy Brown) ellenben kiderül, hogy nem hülye, elég erős és könyörtelen. Az FBI nyomozója, a tapasztalt Warren Stantin (Sidney Poitier) is meglepődik rajta, hogy milyen agyafúrtan tud a pszichopata férfi megszökni a rendőrség karmai közül. A tragikus lezárású túszmentő akció viszont felhergeli annyira a fekete nyomozót, hogy a továbbiakban személyes ügyének tekintse a gyilkos kézre kerítését és így, amikor egy füles nyomában az amerikai-kanadai határt kitöltő hegységbe kell bevennie magát, nem habozik, hogy elérje céljait és bár a hegyi életmódban erősen járatlan, kap némi segítséget.
Korábban egy kis csoport túrázni és horgászni indul a hegyekbe, elvágva mindentől. A vezetőjük egy tapasztalt hegyi-vezető, Sarah Rennell (Kirstie Alley), aki történetesen a vidék másik ismert túráztatójának a kedvese. Mikor a kisváros seriffje holttestet talál, a hír eljut Stantin-hoz is, aki gyakorlatilag megzsarolja Sarah kedvesét, Jonathan-t, (Tom Berenger) hogy csak akkor mehet a lány és a feltételezett gyilkos után, ha közben segíti Stantin-t is odajutni. A kényszerű és nehézkes párosításból hamarosan egymásra utaltság lesz, mert a vadon eléggé embert próbáló környezet és mind Stantin, mind Jonathan kerül olyan helyzetbe - nem véletlen dramaturgiai húzás - hogy csak a másik képességeinek köszönhetően tudnak továbbra is mozgásban maradni.
Közel három napos hajsza után a gyilkos és túsza - mondjuk annyira nem logikus, hogy miért nem engedi közben el Sarah-t a férfi, hiszen a városban elég nehéz egy fogollyal lavírozni - egérutat nyer, viszont ezen a terepen már Stantin elemében van és szakmai udvariasságból maga mellett tartja Jonathan-t, míg lezárul az ügy. Erre szükség is van, mert a leszámolásnál mindkettőjük tapasztalatára szükségük lesz.


A film eléggé kerek. Egyetlen negatívumnak az eltelt idő kopottságán kívül talán a befejezés hirtelenségét tudnám felhozni. Van benne kellő humor is és elég feszültség, kaland. Néhány kisebb baki.
Jól építik fel a filmet a leleplezésig, mert finom úgy építik fel a filmet, hogy ne legyen egyértelmű, ki lehet a kakukktojás az öt túrázó férfi közül. Ma már persze van, akinek elég meglátnia a szereposztást és borítékolható, ki lesz a "gonosz", de akkor ez még nem így volt.
Clancy Brown mostanra túlfoglalkoztatott színésszé nőtte ki magát, de 1988-ban alig volt túl a Hegylakó sikerén és a Gyilkos lövés gyakorlatilag csak a hetekig mozifilmje volt.
Sidney Poitier korábban sokat foglalkoztatott karakterszínész volt és Stantin szerepébe tíz éves szünet után bújt. Ma már hajlott kora miatt nem vállal szerepeket, de azt vallom, hogy a filmművészet legfontosabb fekete bőrű színésze, aki szinte valamennyi fontos fekete férfi szerepet eljátszott fiatalsága alatt.
Erre kikacsintva utal is a film, amikor Stantin megjegyzi segítőjének, hogy FBI ügynökként mennyi zűrös ügye volt már. Amiket felhoz példának - Maffia, Klu-Klux-Klan, KGB - azokkal ténylegesen is szembe állt néhány filmjében korábban:
- Csináljuk újra - Let's Do It Again (1975) Maffia (saját rendezése)
- Forró éjszakában - In the Heat of the Night (1967) Klu-Klux-Klán és faji előítélet
- A kis Nikita - Little Nikita (1988) szovjet alvó ügynökök
Megjegyzem, szimpatikus pillanat az is, amikor végül, mikor lehetősége van rá, Stantin ugyanúgy lövi le a gyilkost, ahogyan az korábban végzett a gyémántkereskedő feleségével. Itt megjelenik a szerepben a bosszú is, mint motiváció, ami árnyalja a karaktert.

Amikor Jonathan elkezd átmászni a kötélen, lábbal előre, nagyon nem tartottam azt logikusnak. Azután persze, amikor leszakad a kötél, már egyértelmű, hogy ha fordítva és természetesebben mászik végig a kötélen, a szakadás után lezuhan, mint a szar és vége a figurának. Így viszont Stantin vissza bírja húzni.

Kirstie Alley nagyjából mindenkinek a Nicsak, ki beszél sorozatból lehet ismerős, míg Tom Berenger "A szakasz - The Platoon" filmmel vívta ki a rajongók szeretetét.
A Rotten Tomatoes kritikusainak kissé túl magas a 100%-os értékelése a filmről, de szerintem is simán elviszi a 80%-ot.
Nálam még sokat hozzátett a filmhez John Scott zenéje, amely jazz-es alapokat sem nélkülöz, de igazán a főmotívum használása tetszik benne. Lent belehallgathatsz.


Ha szeretnéd látni, ajánlom: G Y I L K O S  L Ö V É S

A film kategóriában és összképben a már korábban méltatott "Egy ártatlan ember" című Tom Selleck dráma testvérfilmje is lehetne.

2016. február 17., szerda

Szabadesés - Free Fall (2014)

Szabadesés - Free Fall (2014)


Rendezte: Malek Akkad

Megtekintés: Várd ki, hogy esti műsorsávban leadják. Eleve csak ott fogsz találkozni vele. (Vagy letöltheted az egyik kedvenc oldalamról. Link a cikk végén!)

Malek Akkad nem feltétlenül örökölte producer apukájától a tehetségét, vagy legalábbis nem ebben a moziban fog ez kiderülni. Moustapha Akkad nevét a horrorkedvelőknek talán nem kell bemutatnom, hiszen a Halloween sorozat összenőtt a nevével. Ami fura, hogy a rendezésbe is belekóstolt és 1976 és 1981 között három filmet is rendezett, amelynek pontozásai elég magasan állnak jelenleg az imdb oldalán és még világsztárokat is megforgatott a kezei között, mint Anthony Quinn, Oliver Reed, Irene Papas, John Gielgud, Rod Steiger és ráadásul ezek a művek még kiállításukban is nevezhetők monumentálisnak. Ehhez képest a Halloween komoly visszaesés szerintem szakmailag, viszont legalább öregbítette az úr nevét, egészen egy elszenvedett bombamerényletig, amikor a robbantás után szívrohamot kapott és elhunyt 75 évesen, pedig még volt benne kraft. Malek a fia, gyakorlatilag a horrorszéria elkészülése közben nőtt fel és része is lett neki. A "Szabadesés" a második rendezése, de megelőlegezem, hogy direktori tehetsége nem nagyon fog édesapjához felnőni, mert jelen filmünk borzalmasan átlagos.

A "Szabadesés"-ben minden benne van, ami egy jó leleplezős krimihez kell, csak sokkal olcsóbban. Leleplezős = Van egy cég vagy egyéb fontos tárgy, esemény, személy, akivel kapcsolatban egy sokadik senki kiderít valamit, vagy csak véletlenül beletrafál egy cikk, jelentés, bármilyen nyilvános fellépés erejéig, hogy utána a leleplezett ellenlépést tegyen az illető ellen, legtöbbször az életét fenyegetve, máskor ellehetetlenítve a világ számára. Jelen filmben a legegyszerűbb módot és helyszínt választja a leleplezett; a főszereplőre a munkahelyén kezdenek vadászni, hogy megöljék, mielőtt nyomozásának eredménye kiszivárogna, hiszen kire másra lenne az a legterhelőbb, mint a jótékony vállalatigazgató képében tetszelgő milliomos mágnásra, aki nem mellesleg a főszereplőnk példaképe is?


Jane (Sarah Butler) reggel arra a hírre érkezik a munkahelyére, hogy az éjjel a mentora és barátja öngyilkosságot követett el az irodában. Megjelenik a cégvezető is a hírre és felkínál egy előléptetést a nőnek, amin Jane elgondolkodik. Közben talál egy pen-drive-ot az öngyilkos kolléga irodájában és olyan adatokat rajta, amelyek megkérdőjelezhető tranzakciókat tartalmaznak és sikkasztásra utaló jeleket. Jelenti is az iroda helyi vezetőjének (Ian Gomez), aki azonnal jelenti a főnökének az esetet, mivel pontosan tudja, hogy a nő által megtalált terhelő bizonyítékok az összes érintett bukásához vezethetnek, közöttük magához a cég tulajdonosához, Gault-hoz (Malcolm McDowell) is. Gault a legegyszerűbb módszert választja a probléma elhárításához, így a helyszínre küldi probléma megoldóját és bérgyilkosát, Frank-et (D. B. Sweeney), hogy tüntessen el bizonyítékot és szemtanút egyaránt. Amivel nem számolnak az az, hogy Jane szabadidejében előszeretettel hódol a harcművészeteknek és ha nem is profi, azért képes megvédeni magát.

Ha azt mondod, olcsó húzás és unásig ismert történet, igazad van. Sokan mesélték ezt már el, sokkal jobban. Csak kettőt említenék, ami évekkel korábban készült, de ennél jóval erősebb és érdekesebb darab volt: A pelikán ügyirat - The Pelican Brief (1993) és A Keselyű három napja - Three Days of the Condor (1975).
Ha láttad őket, tudod, hogy mindkét mozi roppant feszült dráma, tele feszültséggel. A "Szabadesés" ennél egyszerűbb és ötlettelenebb. Eleve nem jutunk ki a helyszínről, hiszen a leleplezés utáni órákra szorítkozik a történet. Dramaturgiailag persze ez olcsó húzás és benne van egy akár ügyes akciófilm vagy thriller lehetősége is, csak nem ebben a takarékos formában.
Mire gondolok?
Először is, a helyszínek eléggé korlátoltak és nem is túl érdekesen vannak kihasználva. A macska-egér harc szinte csak egy liftre korlátozódik és sem dramaturgiailag, sem képileg nem hoznak ki sokat a klausztrofób szituációból.
A szereplők száma is erősen korlátozott, pedig óvatos becslés szerint is legalább tucatnyi egyéb szereplőnek kellett volna az események sodrába keverednie a munkaidő után is. (Mert először is nem egyetlen személy szokott ilyen nagy irodaépületeket védeni a munkaidő lejárta után. Fontos cégek épületeit olykor fél tucat ember is biztosíthatja, hiszen gondoljunk bele, a pultnál ülő portár szívrohamot kap és reggelig elhordják a berendezést a szemfüles környékbeliek... De egyébként is van olyan őr, aki végigjárja az épület különböző pontjait és ellenőrzi őket majd csekkol egy speciális kulccsal, ami bizonyítja, hogy rendszeresen arra járt. Aztán ott van a takarító személyzet, akik általában ilyenkor végzik a dolgukat, ha nem is mindenhol, de szükségszerűen miután távozott az irodisták többsége. Plusz azok, akik túlóráznak és jóval később indulnak haza, amikor már elcsendesedett a város.)
Szóval, alig van fél tucatnyi szereplőnk, így eléggé szűkös az akciózás adta lehetőség. Akik meg vannak, azok nem igazán félelmetesek vagy akció sztárok. A felbérelt probléma megoldót alakító D. B. Sweeney-t kedvelem, de nem érzem ehhez a szerephez elégnek a karizmáját. Bár mindent megtesz, hogy jól hozza a félelmet nem ismerő, hidegvérű gyilkost, akkor is zavaró, hogy az arca pl. nem elég markáns a karakterhez, hanem sokkal inkább olyan valaki benyomását kelti, aki az elmúlt tíz évet komoly alkoholizálással töltötte vagy hajléktalanként. Erre van is egy beszólása a filmben, amelyben elhangzik, hogy egy éve nem volt munkája - a jelenetben van értelme a mondatnak - és mint néző egyből elmosolyodtam, hogy igen, biztos legalább egy évet masszív piálással töltött...


A női főszereplő elég kellemes - Sarah Butler - ám sajnos a film nem sokat tud kezdeni a szerepével, hiszen ide-oda ugrál a sebezhető riadt nő és a profi harcművész nő között, meg nem is annyira a drámai játékára van szükség, mint az akrobatikus testére az akció jelenetekben, amikor fut, mászik, verekszik. Viszont roppant kellemes a szemnek és érezhető, hogy ennél több is van benne. Éppen ezért, bár még nem láttam a "Köpök a sírodra" Remake-jét, de biztos, hogy meg fogom nézni, csak miatta.

Malcolm McDowell pedig Malcolm McDowell. Kora és kisugárzása miatt ha a neve feltűnik egy stáblistán, pontosan tudom, hogy a megszemélyesített karakterét hova fogom tudni helyezni a történetben. Itt sem lepett meg, hogy mit fog játszani. Tud valaki olyan filmet az elmúlt tizenöt évből, amelyben McDowell nem a genyót alakította? Nagyon régen, mintha játszott volna pozitív hőst is, de már nem is emlékszem...

Azt hiszem, eleget fanyalogtam.
A film nem a fifikás történetével fog rád hatni, hanem Sarah Butler kisugárzásával. Mert talán ő az egyetlen plusz ebben a butuska akció-thrillernek látszó videó alsó polcos, egy pálcás mozinál.
A címnek csupán közvetve van köze a filmhez. Utalhat az öngyilkosságnak álcázott gyilkosságra vagy Frank sorsának beteljesülése, de ritka semmit mondó címválasztás, az biztos.

45%

Ha megtekintenéd: F R E E  F A L L

A kötelező feka (Coley Speaks) mellékszereplő, akivel nem tud mit kezdeni a film. Először tök jól felépítik a jelenetet, amely végén elvileg kiírhatták volna, ám kiderül, hogy mégsem, hogy végül egy sokkal profánabb és klisésebb módon végezzen vele a bérgyilkos Frank.

2016. február 16., kedd

A szoba - Room (2015)

A szoba - Room (2015)


Rendezte: Lenny Abrahamson

Megtekintés: Igen. Kőkemény dráma, enyhe hepiend-del, már amennyire egy ilyen témájú filmnél ez lehetséges.

Milyen aberrált állat képes arra, hogy elrabol egy kislányt, hogy azután évekig egy fészerben elzárva tartsa, erőszakoskodjon vele és gyermeket nemzzen neki? Mielőtt kételkednél a történet hitelességén, olvass utána a bulvármédiának és a victimológiának, mert sajnos, vannak ilyen esetek és néha eljutnak hozzánk a médián keresztül. Nem hiszel nekem? Írd csak be a gugli keresőbe azt, hogy "évekig tartotta fogva a pincében" és meg fogsz lepődni, hogy nem a film kritikáját olvasod elsőnek. Európában, a szomszédos országokban is történt néhány hasonló eset, amely végül szerencsésen megoldódott. Ami viszont félelmetes, hogy jelenleg is élhetnek nők úgy rettegésben, egy elzárt helységben, mint a film szereplői, csak annyi a különbség, hogy nincs stáblista, ami után hazatérhetnének.

Emma Donoghue saját regényéből írta a forgatókönyvet. Mivel a könyvet nem olvastam, a filmre fogok szorítkozni a véleményem alatt. Donoghue is a bulvársajtóból értesült azokról az esetekről, amelyeket végül könyvében egy ötéves kisfiú szemén keresztül láttat az olvasóval, egyes szám, első személyben leírva. Éppen ezért lehetett nehéz munka, hiszen egy ötéves kisfiú szemén látni ezt a makrovilágot gyakorlatilag egy karakter bőrébe bújást jelentette és nem a szokványos módon. Az író néha viszonylag könnyen tud azonosulni karaktereivel, viszont, ha ezt az azonosulást egy ellenkező nemű, éretlen gyerek szemén keresztül kívánja később meg az olvasóitól, az kemény munka, hiszen egy nem odaillő szó, egy véletlen anakronizmus kirántja a könyvet forgató embert a valóságba. Emma Donoghue volt valamikor kislány, de elrabolt, öt éves kisfiú biztosan nem, így amikor az ő szemén keresztül láttatja a szoba történéseit, nagyon komoly beleérző képességre van szüksége. A könyv sikere és megfilmesítése pedig azt bizonyítja, hogy ez elég jól sikerült. A film főszereplője is a kis Jack (Jacob Tremblay) és a rendező következetesen ragaszkodik is a könyv stílusához. Ez főleg abban nyilvánul meg, a narrátorszöveg gyermek által felmondott sorai mellett, hogy többször láthatjuk Jack-et, amint édesanyja alvása közben, hogyan szórakoztatja magát, vagy amikor megérkezik a "Vén Patás" névre keresztelt "apukája", hogyan próbál elaludni ideiglenes kis kuckójában, a szekrényben, amit a férfi érkezésekor kell alvásra használnia. Azután láthatjuk az eseményeket Jack szemén keresztül, amikor egy híres irodalmi klasszikus csodálatos menekülését megidézve végül sikerül elhagynia a szoba falait és segítséget szereznie, miközben nem mutatják sem azt, hogy hogyan mentik ki az édesanyját - csak amikor már a gyermek is láthatja a rendőrautó hátuljából - és azt sem, hogy mi történt a "Vén Patással", akit bizonyára elfogott a rendőrség, de a történet szempontjából nem releváns.

A Vén Patás (Sean Bridgers) bárki lehetne. Igaz a filmben van arca, de ha a rendező akarta volna, akár úgy is megoldhatták volna, hogy végig nem jelenik meg az arca a nézők előtt. Mert valójában teljesen mellékes a főszereplő kisfiú szempontjából. A Patás egy állapot, egy visszatérő rémálom, amelytől menekülni kell. Külseje és a menekülés utáni sorsa nem fontos. Jack tovább éli úgy az életét, hogy akár soha többet nem látja. Később persze fontos lehet, hogy mégis a nemző apjáról van szó, de valójában nem fontos.
A fontos, hogy Jack majdnem annyi ideje van fogságban a pincében, mint az anyja (Brie Larson) és végül pont a gyermeki képlékeny lelke az, ami miatt sokkal fogékonyabb a fogságból való szabadulásra, mint a sokkal sebzettebb édesanyja. Nem véletlen az utolsó mondata a fogságuk helyszínén, amit egyfajta rehabilitációs céllal újra felkeresnek. Itt Jack sokkal érettebbnek bizonyul Ma-nál, az anyjánál, amikor visszanézve annyit kér, Ma is búcsúzzon el a szobától. Gyönyörű jelenet. A szoba már a múlt. Ha Jack képes új életet kezdeni, úgy, hogy sosem ismert mást, úgy az anyja is képes kell legyen rá, még akkor is, ha hazaérve is fogolynak érzi magát és néha elhatalmasodik rajta az érzés, hogy talán nem az ő hibája volt, hogy hét évig raboskodott. Mert bárkiben is keresi a hibást - erre édesanyja kiváló bűnbak - az egyetlen aki állapotáról tehet, az a Vén Patás. Egy beteg ember, beteg vágyakkal. Nem az a gyógyulás útja, hogy Ma magában és másokban keresi a bűnöst az elvesztett hét évéért és erre gyermeke ébreszti rá.


Valahol megértem a nagypapa, Robert (William H. Macy) reakcióját is az unokájával kapcsolatban. Kellett egy olyan karakter, aki nem tud felülemelkedni egyelőre azon az állapoton, hogy egyetlen lányát nem elég, hogy megbecstelenítette egy pszichopata, de erőszakának gyümölcse minden nappal emlékezteti őket erre a tényre. Talán nem véletlen, hogy eleve úgy van megírva a forgatókönyv, hogy Robert már nem él a nagymamával, mert így nem állandósul a közte és Jack közötti feszültség és könnyebb a karaktereknek a gyógyulás. A nagymama, Nancy (Joan Allen) szeretné meg nem történté tenni az elmúlt hét évet, ám neki meg Ma szemrehányásával kell megbirkóznia, hiszen Ma utal rá, hogy ha nem nevelik olyan előzékennyé és barátságossá, talán nem tudja a Vén Patás becserkészni őt. Ez persze nem fedi a valóságot, hiszen a legtöbb szülő, normális helyzetben, szeretetre és kedvességre neveli gyermekét. Az, hogy ezzel van, aki visszaél, nem róható fel a szülőknek. Ezt Ma nagyon nehezen fogadja el, hiszen miután a Vén Patás kikerült a képből és ő még nem dolgozta fel magában a fájdalmát, úgy éri, valakit hibáztatnia kell a sorsáért, ami viszont teljesen elfogadható pszichológiai állapot.

A film első órája a szobában töltött mindennapokba vezeti be a nézőt, hagyva néhány kérdést, amire nem kapunk választ - talán a könyv foglalkozik ezekkel. A film második fele pedig a szabadulás utáni beilleszkedést és a dráma feloldozását, feloldását tartogatja.
Végül, mint említettem, a kis Jack az, akinek éleslátása és gyermeki lelke mutatja meg az egyszerű megoldást a rémségekkel kapcsolatban. Nem állítom, hogy ez ennyire könnyű lenne, ám a filmben egyértelműen működik és éreztem némi katartikusságot.


A Jacket alakító színész, a kis Jacob Tremblay alakítása lehengerlő. Ennek nagy része a kisfiú játéka, a másik fele meg a gondosan összevágott reakciók, képkivágások elegye. Brie Larson is sokat megtett a szerepért, többek között a forgatás alatt olyan étrendet készített magának, amit a szobában kaphatott volna és nem sminkelte magát. (Mondjuk azt nem értem, hogy a Vén Patás ezt miért nem erőltette rá, hiszen ha már elrabolok egy szűz leányt, akkor igyekszem őt a legjobb formájában a kedvemre használni, gondolom én...)
William H. Macy fontos szereplő, de sajnálatosan keveset van jelen. A pót-nagypapa hálás szerepe így Tom McCamus-ra hárul, aki mivel nem vér szerinti rokona Jack-nek, képes külső figyelőként elfogadni a gyermeket és összebarátkozni vele.
A Vén Patásról sokat nem tudunk meg, talán csak azt, hogy az egyetlen sikerélménye fiatal lányok elrablásához köthető, azon kívül nem képes helyt állni az életben. Kár, hogy hét év kellett hozzá, hogy ez kiderüljön és elgondolkodik az ember, hogy vajon mi lett volna Ma sorsa, ha nem születik fia?

Figyeld:
- Amikor Ma és Nancy összevesznek.
- Robert nem képes az unokájára nézni.
- Jack arcjátékát a legtöbb jelenetben.
- A menekülés feszült perceit.

75%

Ha szeretnéd látni: A  S Z O B A

2016. február 15., hétfő

Patthelyzet - Standoff (2016)

Patthelyzet - Standoff (2016)


Rendezte: Adam Alleca

Megtekintés: Azért elmegy az a másfél óra. Még ha kicsit döcögősen is.

A film erénye és hátránya, hogy roppant költségkímélő a történet. Kamaradarab, három színészre. Két öreg róka és egy zabálni való kislány közös munkája. Elég gyorsan belecsöppenünk a történetbe, alig húzzák azt magyarázattal. A jellemrajzok maguktól kirajzolódnak - már amennyire - a játékidő alatt. A film előnye, hogy a hangsúlyt a drámára és a két férfi színész közötti interakcióra lehet helyezni, így a film hagy helyet a színészi játéknak, ami sok akciófilmről nem mondható el. A hátránya viszont az, hogy a karakter-központúság sokaknak álmosító lehet, hiszen a közel másfél óra alatt bizonyos szempontból nem történik semmi. Mert kb. ez a patthelyzet lényege.

Bird (Ella Ballentine) édesanyjának aktuális barátjával elkeveredik egy temetőbe. Történetesen egy üzletasszony itt búcsúzik el a férjétől, amikor a könyörtelen bérgyilkos, Sade - enyhe utalás lehetne de Sade márkira, aki jeles volt anarchizmusból és szadizmusból, de a karakterre valójában egyik sem jellemző - (Laurence Fishburne) lemészárolja a teljes megjelenteket. Egyedül Bird tud nyakába szedett lábacskákkal és egy fényképezőgéppel elmenekülni, amellyel azért korábban tökéletesen rögzítette Sade arcát, aki késve vette észre a kislány terápiás kattintását, ugyanis Bird a fényképezőgépen keresztül dolgozza fel a számára félelmetes világot.
A kislány menekülni kezd, Sade a nyomában. Végül Bird egészen Carter (Thomas Jane) tornácáig szalad, aki ugyan nincs a legjobb formában egy családját érintő tragédia miatt, viszont komoly katonai múlttal rendelkezik. A kislány és a jelenleg egyedül élő férfi gyorsan felmenekül az emeletre, míg Sade az alsó szinten veszi fel a lőállást. A direkt támadás és a kifüstölés egyéb okok miatt nem nagyon jöhet szóba, hiszen Sade szeretné az ügyet olyan gyorsan és olyan csöndesen lezárni, amennyire lehet. Elvileg Carter is gyorsan pontot tehetne az ügy végére... ha nem egyetlen lövedéke lenne beleszorulva az otthon tárolt fegyverébe.
A patthelyzet kialakul és a két férfi pszichológiai harcot kezd egymás ellen, amelybe az érvelés, fenyegetés, könyörgés és zsarolás jól megfér. Alleca igyekszik jól kufárkodni a történettel és egészen tűrhetően teljesít. A film nem lesz teljesen unalmas, igaz, biztos lesznek olyanok, akiknek ennyi izgalom kevés lehet.


Thomas Jane kezd öregedni. Sajnálom, hogy olyan filmek után, mint a bűnös élvezet "Háborgó mélység" vagy a közepes képregény akció "A megtorló"-n keresztül - nem is említve a rengeteg jó film nyúlfarknyi mellékszerepét - Stephen King "A köd"-jét és "Álomcsapdáját" bezáróan, főleg másodvonalbeli filmekben szerepel. Azokban sem feltétlenül főszerepet. Szóval, hiába kedvelem a színészt, előfordulhat, hogy friss munkái elkerülik a hazai kiadást és nem kerül filmje a kezembe. (Bár, ez egyre nehezebb az Internetnek köszönhetően.)

Fishburne is inkább a televíziót preferálja mostanában, az igazán nagy mozikat inkább csak sokadik karakterként erősíti - pl. Acélember főszerkesztője. Jó színész és amit lehet, kihoz az eléggé egysíkúnak tűnő, vérszomjas bérgyilkosból és csak a film második felében kezd árnyalódni a karakter kissé. Egészen odáig leginkább egy fekete Terminátort láthatunk. Később a kezdeti magabiztosság és könyörtelenség elkezd lemállani a figuráról és onnan lesz érdekesebb az alakítás.

Ella Ballentine pedig felnő a két férfiszínészhez a néha gyermeknek, máskor koravénnek tűnő Bird-i szerepében. A film a legkevesebbet talán belőle hozza ki, viszont ez azért lehetséges, mert ő a kellék a két férfi színész interakciójában.


A Standoff sima western felállás, melynek két végén van a fehér cowboy és a fekete, akik egyetlen kisasszony kegyeiért harcolnak.
A trailer átveri a nézőt, hiszen azonnal egy gyönyörű hegy látképét mutatja és utána az első percbe tömöríti a temetői jelenetet, hogy ne tudjuk, valójában egy zárt térben fog játszódni szinte az egész következő hetven perc.
A fényképezés szép, akárcsak a színek. Nincs minden agyon szűrve szürkére, kékre. Bird vörös ruhája simán Piroska metafora: a kis ártatlan lány menekül a gonosz farkas elől, csak nagymama helyett véletlenül a vadász házába sikerül menekülnie. A vadászéba, aki nincs a toppon. Másrészt a piros lufi is egy metafora, amelynek a szerepe átvezetés Carter halott fiáról a később ugyanolyan vörös ruhában megjelenő kislányra. Ezzel hangsúlyozva, hogy bár korábban nem tudta a saját gyermekét megmenteni, most kap egy második esélyt, hogy megvédjen valakit, aki rá van szorulva.

60%

Ha szeretnéd látni: S T A N D O F F

2016. február 13., szombat

Zombi apokalipszis kisokos, cserkészeknek - Scouts Guide to the Zombie Apocalypse (2015)

Zombi apokalipszis kisokos, cserkészeknek - Scouts Guide to the Zombie Apocalypse (2015)


Rendezte: Christopher Landon

A poszter nem véletlenül idézi meg a '80-as évek kalandfilmjeit stílusában.
Megtekintés: Gyorsan átment rajtam, mint kacsán a traktor.

Egyre-másra készülnek a gyerekekkel és egyéb szörnyekkel operáló horror-komédiák, melyek színvonala erősen ingadozik, akár Frankenstein szörnye. Landon már első forgatókönyvírói munkájával komoly kritikai sikereket ért el, - "Még egy nap a paradicsomban - Another Day in Paradise (1998)" - hogy azután elnyelje a kritikailag silányabb horrorfilm dömping a Parajelenségek sorozat néhány epizódjával. Gondolom, ezek az erősen közepes minőségű Found Footage mozik nem elégítették ki maradéktalanul, ezért párosította a gyerekfilmet a horrorral, hogy történjen valami. Néhány kisvárosi srác viszonylag jól érzik magukat a cserkész csapatukban és tanult rafinériáik jó segítséget nyújtanak nekik, mikor a közeli kutatólaboratóriumból kiszabadul az aktuális zombie kórság és annak áldozatai.

A film nem túl logikus - értem ez alatt, hogy míg egyéb szereplők röhejesen ostoba módon esnek áldozatul, addig főszereplőink néha hihetetlenül szerencsésen botladoznak keresztül törmeléken, beleken és játékidőn, hogy végül kapjunk egy közepes lezárást, megtoldva hepienddel.

Amikor a kövér srác összekulázza magát... Kötelező jelenet.

Van kötelező dagadt gyerek, filozofálgatás barátságról, kitartásról. Van kamaszszerelem, komikus felnőtt karakter - David Koetcher mostanában válogatás nélkül mindenben benne van. Meglepett, hogy itt hajjal látom... de kiderült, paróka. Vannak gyalogáldozatok, jó nő, köcsög aktuális pasi. Van összeveszés, összeborulás. Meg felkészülős montázs, Schwarzenegger módra. (Amikor magukra aggatnak minden szart csatába indulás előtt, mint a Kommandó című filmben.)
Az egész film olyasmi, mintha a "Kincsvadászok - The Goonies" kölykeit belerángatták volna egy zombie-s, túlélő horrorkomédiába, annak előnyeivel - könnyebb izgulni a főszereplőkért, mivel gyerekek - és hátrányaival - a film így kicsit bugyutább is, mintha eleve felnőtt film lenne, hiszen a célközönség az átlagtini. A felemlegetett gyermek-kalandfilmnek amúgy 2015-ben volt a harmincadik évfordulója, ezért a film amolyan tiszteletadás is lehetne a kisvárosi fiúbarátság előtt.

A film előnye, hogy egyszer szórakoztató. A hátránya, hogy pár hete láttam és csak homályos emlékeim maradtak róla.

55%

Csetlő-botló kamaszfiú (Tye Sheridan) és dögös nő (Sarah Dumont). Természetesen elcsattan a tanítónénis első csók is.
Megtekintés: S C O U T S  G U I D E
Több lejátszó jelenik meg majd ha a megfelelő feliratra klikkelsz. Válaszd azt, amelyiket a legtöbben használták.

2016. február 9., kedd

Sakáltanya - Coyote Ugly (2000)

Sakáltanya - Coyote Ugly (2000)


Rendezte: David McNally

Megtekintés: Szirupos, amcsi, hepiendes és bűnös élvezet.

Gondoltam, ráhangolódom a filmre, amit évente egyszer megnézek annak pozitív hajrá-optimizmusa miatt, amit végig sugall magából és nem volt nehéz dolgom. Leültem és már az első percekben elmorzsoltam egy könnycseppet, amikor Violet-et (Piper Perabo) egy jókívánsággal ereszti apja (John Goodman) az útjára, annak ellenére, hogy valamennyi porcikája ódzkodik tőle, hogy a lányát a nagyvárosba - New York - engedje. Megjegyzem, eredeti lakhelyük sem egy egyutcás putri, ez kiderül abból, ahogyan Violet-et búcsúztatják. Van ott élet rendesen.
Egy cseppet sem eredeti az ötlet, hogy a legkisebb hercegkisasszony elhagyja a vidéki életet, hogy a nagy városban próbáljon szerencsét és végül megdicsőülve, nyertesként, vörös szőnyegen vonuljon vissza a kis porfészekbe, ahol mindenki szerette vagy más esetekben, senki nem hitt a sikerében. Akkora klisé, mint a ház. Hogy akkor mégis miért olyan élvezet nézni ezt a filmet?
Nem tudtam megfejteni, de pl. az a jelenet nagy kedvencem, amikor a balhé elszabadul a kocsmában és Violet, félénk kislányként, együtt énekel a zenegéppel, hogy az őrjöngő tömeg lassan elcsituljon és a kedves hangra figyeljen. Vagy amikor Violet a két veszekedő férfi közé lép és egy mondattal és tíz dollárral elejét veszi egy verekedésnek, majd a főnöknője (Maria Bello) ad neki még egy esélyt a pult mögött. Mind kedves jelenet a vendéglátás egyik arcáról, ami a valóságban ugyan nem létezik, de ha dolgoztál ilyen helyen és végül otthagytad, azért az emlékeidet ilyen rózsaszín vattapamacsos emlékek lengik be és magad is elhiszed, hogy előfordulhat.

Azért van a filmnek egy másik oldala is. Először is, Violet végül bedobja a pincérköntöst. Ez oké, hiszen többre vágyik, ideje indulni. A valóságban azonban elég szemét húzás azt munkaidő közben, random megtenni, mintegy megunva az utolsó vendég hülyeségét. Ez nem jellemző a későbbi Violet karakterére, és azt se felejtsük el, hogy ezer éve él a városkájában, szereti mindenki - amennyire látszik az első percek eseményeiből - ezért menekülése nem szükségszerű.
Aztán, az a negyven mérföld amit a nagyvárosig megtesz, nem véletlenül nem lett megmutatva, mint road-movie, hiszen amekkora távolságok vannak Amerikában, ahhoz képest az a kb. 55 kilométeres távolság lófasz. Mégis azt akarja elhitetni velünk a film, hogy ez a lány most kiszakad az eddigi életéből, holott, csak inkább kissé átköltözik. Sokkal érdekesebb vagy történetileg drámaibb lett volna, ha a fél kontinensen átutazik, csak akkor olyan dramaturgiai húzásokat nem tud a film meglépni, amiket a kötelező drámai, zsebkendős jelenetek miatt kitaláltak, hiszen így még apu épp ellátogathat leánykájához, hogy szemrehányóan szembesüljön vele, milyen fertőben keresi önmagát a gyermeke a pult másik oldalán.


Violet egyébként sem gondolta ezt végig, hiszen dalt szerezni otthon is tudna és nem kopogna át a szomszéd lakó három másodpercre rá, hogy hagyja abba. Persze, amikor később már a tetőn billentyűzik, akkor a kutya nem jön fől hozzá és küldi el a picsába onnan, ami megint nem logikus. Meg az sem, hogy az otthoni ismert környezet helyett bepróbálkozik egy olyan szórakozóhelyen, amilyet életében nem látott még. Pont pincérnő nem akart kis városkájában többé lenni, ha jól emlékszem, erre végül csak az lett, egy másik formában. Csak kevesebb az étel, több a pia és a fárasztó vendégek. (De ez sem igaz, mert a Coyote Ugly bár vendégköre ritka válogatott figurákból áll, akik nyugodtan veszik, ha pofán öntik őket, letépik ruhájukat vagy lecsippentik a hajkoronájuk egy részét.)

Hát nem csupa mókás álomjelenet?
Még szerencse, hogy azután megérkezik a drámai szál a fiatalember, Kevin O'Donnell (Adam Garcia) képében. Ja, nem is. Ő egy igazán kedves srác, aki csak ilyen filmekben létezik. Az sem baj, hogy egy hölgy kettőszáz ötven dollárért hazaviszi és ebből nem lesz szex, csak egy nagy beszélgetés - fordított esetben hatos karton óvszer fogyna el, az tuti, mert a férfiember csak akkor ad direktben nőnek pénzt, ha utána...
Meg az a két eset, amikor félreértésből végre a két szerelmes között kialakulhatna némi komoly feszültség, túlságosan gyorsan lesz lecsapva, kihagyott ziccer. Az első esetben másodpercek alatt derül ki, hogy a titokzatos zacskó mélyén nem krack vagy fű lapul, hanem egy képregény. Ilyen cuki srác nincs.
Meg olyan sem, aki random megy halat válogatni készpénzért vagy juttatja be kedvesét egy amúgy már-már múzeum jellegű terembe, amelyben azután lehet zenélni, pszichologizálni és szeretkezni is.
Annyira minden klappol!


A kolléganők is mind jó fejek. Oké, kicsit megcsipkedi a hely keménykötésű jó csaja (Bridget Moynahan), de kb. ez is csak percekig tartó rivalizálás és ahogy hasonló filmektől megszokhattuk, elmélyül barátságként.

Jó fej az apuka (Olyannyira, hogy a tesztközönség ragaszkodott hozzá, hogy még írjanak a filmbe plusz jelenetet Goodman-nek, amit a végső vágásnál illesztettek a filmbe!), jó fej a gyermekkori barátnő, jó fejek a kollégák és a szerelem. Egyedül azok a seggfejek nem jó fejek, akikhez a lány megpróbálja bejuttatni tehetségét, mert a kísérletek már a recepción megbuknak. Szerencsére, a filmben maradt annyi vér, hogy ne az első percekben találjon magának Violet producert, mert akkor semmi izgalom nem maradt volna a filmben és nem lett volna kiket utálni. De még ezeket a kishalakat sem tudtam megutálni, mert pár másodperces megjelenésükbe is sikerült a forgatókönyvnek annyit bemutatnia, hogy bizony, valamikor ők is emberek voltak, akik itt ragadtak a pokol eme bugyrában és ezért inkább szánni valóak, nem utálni.

Szóval azért szeretem a filmet, mert egyszerűen alig van benne konfrontáció, gyakorlatilag egy kedves film arról, hogy merj álmodni és kevés szerencsével sikeres lehetsz. Pont nem úgy, mint a való életben.


Érdekességek:
A film zenei albuma több, mint három millió példányban fogyott el és a filmben Perabo énekhangját végig LeAnn Rimes szolgáltatta.
Első kőrben a főszerepet Jessica Simpsonnak ajánlották fel, de ő nem vállalta azt a sok szexjelenet miatt. A sors fintora, hogy a végső változat erősen meg lett fosztva a Perabo-val leforgatott szexjelenetektől.
A film címe abból a mondásból ered, amikor reggel felkelsz valaki mellett, akivel este ittál és kiderül, hogy inkább lennél akár egy sakáltanyán. Valójában a mondás inkább olyasmit jelent, hogy reggel kelve a partneredről kiderül, hogy olyan csúnya, hogy inkább lerágnád akár a végtagodat is, csak, hogy úgy tudj lelépni tőle, hogy ne vegye észre a szökésed. (Sakál-ronda) Nálunk a mondás valószínűleg a rókákra lenne kivetítve, hiszen a hiedelemben az terjedt el, hogy ez a kis állat képes a vadász csapdájából úgy menekülni, hogy lerágja a fogságba esett végtagját. Szóval a film magyar címe lehetne akár Róka csapda is... Tudtam, hogy a filmes magyarázat valahogy sántít Maria Bello szájából.
Violet szerepére szóba került: Izabella Miko, de ő végül Cammie figuráját kapta meg, January Jones, Britney Spears, Jewel Kilcher.
Zoe (Tyra Banks) karaktere rendesen fel van rakva a mozi posztereire, miközben a filmnek csak az elején és a végén láthatjuk, hiszen pont az ő kilépése miatt üresedik meg a munka Violet számára.
A film készülésének évében még egy filmben játszott együtt Goodman és Perabo: Rocky és Bakacsin kalandjai - The Adventures of Rocky and Bullwinkle (2000)


Ha szeretnéd te is látni ezt a kedves kis mozit: S A K Á L T A N Y A

75%
Engem magával tud ragadni, annak ellenére, hogy egy pillanatig nem tudom komolyan venni. Talán ezért nem tudom a drámai műfaj skatulyát ráhúzni.

2016. február 5., péntek

Mesék meséje - Il racconto dei racconti (2015)

Mesék meséje - Il racconto dei racconti (2015)


Rendezte: Matteo Garrone

Megtekintés: Az elmúlt pár év egyik legzavarbaejtőbb, legparádésabb felnőtt mesefilmje.

Alig pár perce ment a film, amikor megjegyeztem Milónak, hogy ez a film nem lehet Amerikai. Egy bohóc jelmez szerű ruhában ténfereg egy alak a poros várudvaron, körülötte jelmezes emberek. Egy férfi bikát vezet kantáron. Késdobálók a háttérben. Egyszerűen éreztem, hogy ezt nem egy kommersz rendező dobta össze, mert ahhoz túlságosan festői, költői volt a látvány. Azután jöttek az ismert színészek ám ennek ellenére sejtettem, hogy akárki rendezte a filmet, nem született amerikai lesz, az biztos. Argentin és spanyol volt a tippünk, azután kiderült, Garrone (néha ittam azt is...) olasz. Ciki, de ez nem jutott eszembe, pedig kézenfekvő lett volna.

Garrone egy a késői reneszánszban született író-költő, Giambattista Basile mesekönyvéből szemezgetve állította össze filmjét, amely három különböző történetet mutat be, a félszáz meséből, lineárisan egymás mellett haladva. Mindhárom történetben fontos szerepet kapnak uralkodók, akik környezetében valamilyen átoknak lesz fontos, központi szerepe. Basile könyve - Pentameron: A mesék meséje, avagy a kicsik mulattatása, 2014-ben - magyar nyelven is megjelent. A kész mű amolyan szkeccsfilm is lehetne, ha a három mese egymástól jól elválasztva, széttagolná a filmet. A sokkal néző barátabb megoldás a történetek közötti ugrálást választotta rendezőnk és a forgatókönyvírók, hogy ne unjunk bele egyik szálba sem, ha esetleg nem kötne le minket valamelyik történés. A rendező nem következtet, nem áll egyik szereplője mellé sem, nem akar szájba rágni, csak elmeséli amit Basile papírra vetett. A konklúziót mindenkinek magának kell kitalálnia, mert egyik-másik történetszál mintha hézagos lenne, esetleg magyarázatra szorulna. Ezen "hiányosságok" ellenére is remek szórakozás a két órás mozi. Aki szereti az igényesen megfilmesített késői reneszánsz korból ránk maradt írói munkákat, annak kötelező darab.

A történetek néha teljesen más irányt vesznek, mint amire akár számíthatnánk: A bolha című mesében azt hinnénk, majd a megnőtt állatnak esetleg bármi szerepe lesz az idő múlásával, ám közel sem a bolha lesz az érdekes, hanem az Ogre, aki elviszi magával Violet-et a barlangjába, hogy sok rettegés után a hercegnő vérrel mocskolva elmeneküljön. (Gyakorlatilag, végül akár egy bolha, az óriás nyakába csimpaszkodva vérét veszi...)


Az első mese Longtrellis királyné (Salma Hayek) gyermektelenségével kezdődik, majd egy varázsló tanácsára belehajszolja férjét (John C. Reilly) egy küldetésbe, amelynek köszönhetően lesz gyermeke éppen csak mindent elveszít, hogy a gyermek boldog lehessen. (Bár sokkal előbb láttam és olvastam John Wyndham "Elátkozottak faluja" című filmjét/regényét, van némi hasonlóság a kalandos születés utáni albínó ikerpár ragaszkodása és Wyndham angol kisvárosi sci-fi történetében.)

A másik mese Highhills királyról (Toby Jones) szól, aki ahelyett, hogy agyonnyomná a vérét szívó apró bolhát, saját testéből táplálja kutyaméretűre, míg a rovar/állat (?) hatalmas súlyának terhe alatt elpusztul Ekkor a király lenyúzza a bőrét és kitalálja, hogy Violet (Bebe Cave) nevű leánygyermekét ahhoz adja, aki képes megállapítani a kiterített bőr eredetét. Mondjuk elég nagy baromság, csak, hogy a király kiszórakozza magát, így nem meglepő - mesei fordulattal - hogy egy Ogre (Guillaume Delaunay) érkezik az udvarba, aki/ami állatok bőrének nyúzásával foglalkozik egyébként, ezért hamar megmondja a megoldást, ezzel elnyerve a hercegkisasszony kezét. Kalandjaik itt nem érnek véget, mert a kezdetben gyenge és életképtelen kisasszony végül kiáll magáért és drasztikus módszerekkel kiszabadítja magát a fogságból.


Az utolsó történet is eléggé kacifántos. A kéjsóvár Strongcliff királya (Vincent Cassel) dekadens örömködés közben meghallja egy öregasszony énekét és mivel fiatal lánynak véli, udvarolgatni kezd a hang gazdájának. Az öreglány persze kapva az alkalmon, igyekszik profitálni az eseményből, míg végül húga bájait ajánlja fel egy éjszakára, igaz, ragaszkodva a sötétség leple alatti szerelemhez, hiszen mindkét hölgy eléggé aggocska és sorvadt. A királyi szex után a kíváncsi uralkodó gyertyafénynél meglesi új hódítását, ám mivel a látottak elborzasztják, hamar kidobatja palotája égbe nyíló ablakán a szerencsétlen öreglánykát. A zuhanás azonban nem halálos és mivel egy unatkozó boszorkány talál az ágak közé csavarodott elalélt testre, gondoskodik róla, hogy a cselekmény némi varázslattal megbonyolódjon... amit majd megnézhetsz a filmben.


A lényeg, hogy pazar a film. Kellemes Alexander Desplat visszatérő főmotívuma (Hallgasd meg a fenti videót!) a filmzenében. Nagyon szép a fényképezés és ötletes is a szűrők használata - vízalatti felvételek. A színészek pedig egészen remekek és nem feltétlenül a legismertebb nevek.
Toby Jones arcjátéka eszméletlen és a két öregasszonyt alakító színésznők - Hayley Carmichael és Shirley Henderson - alakítása is parádés. Az arcuk, hangjuk. Nagyon érdemes eredeti hangon megnézni a filmet.

Matteo Garrone első angol nyelvű filmje igazi kosztümös mozi, annak összes előnyével. Hátránya nem sok van a filmnek, talán kicsit hosszú.

90%

Szeretnéd látni! M E S É K  M E S É J E


Sziklák szeme 2. - The Hills Have Eyes Part II (1984)

Sziklák szeme 2. - The Hills Have Eyes Part II (1984)


Rendezte: Wes Craven 

Megtekintés: Nem igazán. Még akkor sem, ha Craven első számú rajongója vagy.

Miért?
Mert bármilyen középszerű is néhány korai munkája - ötlet, támogatás vagy pénzhiány miatt - ezen a filmen egyértelműen érzed, hogy valami nagyon nincs rendben vele, ha egy kicsit is van érzéked a mozihoz. Én éreztem valami hasonlót és ebben megerősített az is, hogy utána olvasva megtudtam, hogy maga Craven is elhatárolódott ettől a filmjétől.
A film a korai slasher horrorfilmek egyik fércmunkája, bugyuta történettel, logikátlan, erőltetett húzásokkal. Tényleg az a fajta mozi, amit miközben nézel, érzed, hogy nem méltó a "gazdájához". Ha ugyanabban az évben a Rémálom az elm utcában nem lett volna akkora siker. Craven nem kapott volna a gyártó stúdiótól elég pénzt, hogy befejezze a forgatást, pedig akkor már a film közel kétharmada dobozban volt, csak valahogy elveszett a kohézió...

Kb. nyolc évvel az első rész eseményei után vesszük fel a történet fonalát. Bobby (Robert Houston) alig élte túl a családját érintő mészárlást és azóta is pszichiáterhez jár, hogy megszabaduljon félelmeitől. Ruby (Janus Blythe) akinek a családja kannibálként élt a sivatagban, azonban miután segít Bobbynak elmenekülni a sivatagból, viszonylag könnyen beilleszkedik a városi életbe és egy baráti társasággal motorversenyre készül.
Nálam már itt elvérzett a történet, hiszen Ruby először is miért maradt Bobby közelében az eset után? A túlélők nyilván elmesélték menekülésük történetét az események után, mégis olyan, mintha ennek nem lenne nyoma a filmben. Eleve, a baráti társaság, akik elvileg Bobby cimborái, miért nem ismerik Ruby történetét? Ruby később a film alatt meséli el, hogy mi történ nyolc évvel korábban. Az egész olyan összecsapott. Mintha az lett volna a cél, hogy valami kierőszakolt okkal visszatérhessünk az első rész helyszínére, de valami ostoba erőltetett ok miatt, nem teljesen új történetet mutatunk be - lett volna rá mód - hanem az első rész szereplőit, eseményeit szuszakolnánk rá a nézőre, hogy lineárisan folytatódjon a történet. Erre mi szükség?
Főleg, ha később a Ruby szál olyan kurtán kerül lezárásra. Arról nem is beszélve, hogy az előkerülő új gyilkos szereplő semmilyen formában nem került említésre a korábbi részben, így ez is megtöri a folytonosságot.
Erőltetett és buta.

Bobby tehát idegrohamot kap, így nem megy versenyre készülő barátaival, csak Ruby. A szereplők a tipikus klisés fiatalok. A vicces feka, az állandóan negatív csávó, a könnyű vérű lány, a sportos hősszerelmes és jelen esetben a vak szöszi, mint Final Girl. Aranyosak, hogy elviszik magukkal a motorversenyre, hiszen majd hallgathatja a motorok zúgását. Mindegy, a csapat többé-kevésbé össze van szokva. Nekem nagyon csak az állandóan negatívkodó gyerek lógott ki. Megszokhattuk, hogy mindig van a filmekben legalább egy ilyen karakter, akinek semmi sem jó, aki senkit nem kedvel, aki mindig beszól valamit, amivel elbassza a bulit, de ettől függetlenül, következetesen, majd' az összes hasonló és egyéb moziban, amiben több főt számláló csoport a főszereplő, egyszerűen kell egy ilyen "Janka néni" figura.
Ruby egészen szépen elvan a társasággal és egyáltalán nem látszik rajta, hogy korábban - igaz nyolc éve már (elmúltnyolcév) - de együtt élt egy kannibál törzzsel. Sőt, talán a vak lányt leszámítva ő a legkonszolidáltabb tagja a társaságnak.
A motorverseny természetesen nagyon messze is van, meg a nyolc fős brigád egyetlen tagja sem állította előre az óráját, így menet közben jönnek rá, hogy ha a spécin feltuningolt motorjaikkal szeretnének díjat és pénzt szerezni, kb. egy órányi utat kell levágniuk, na hol máshol...? A sivatagon keresztül!
Mondjuk ez még jópofa oknak mondható, csak erőltetett.
A kisbusz lefordul a sivatagos, köves útra a figyelmeztető táblák ellenére, a többit kiszámolhatod. Mondjuk, az is fura, hogy veszélyre figyelmeztető táblákon kívül semmi nyoma, hogy esetleg az amerikai nagybácsi bármilyen formában azon a környéken rendet tartana és védené adózó állampolgárait.

Egyáltalán nem logikus, hogy a két motoros fiú a vélhetően veszélyes gyilkos után vetik magukat a motorjaikkal. Ahogyan borítékolható, ez egy olcsó dramaturgiai fogás, hogy a csoport szét legyen széledve. Azért, amikor a kannibál gyilkos szinte leiskolázza a fiúkat terepmotorozásban, azért az erős.

Az első rész kopasz Plutója mellett (Michael Berryman) megjelenik a Kaszás (John Bloom) becenevű legnagyobb tesó és ők ketten röhejesen ötlettelenül és hiteltelenül elkezdik lemészárolni a szereplőket, beleértve Ruby-t is, aki viszont egy ideig derekasan állja a sarat és meglepően tökösen verekszik meg az egyik beltenyészet tesóval.

Az egész filmen érződik az olcsóság szag. Annak idején az első rész egészen jól muzsikált. Viszont olyannyira nem volt ötlet egy kerek történethez, hogy a játékidő elnyújtása miatt még az első részből is kellett pár perc flashback-et átemelni és többek között ez az oka, amiért Bobby figurája helyet kapott a film elején. Ha már az első részt vele zárták és a menekülésével, kénytelenek voltak belepakolni ide is, hogy a néző emlékezzen, mi volt korábban. Viszont a színész nem volt oda az ötletért, hogy ismét a sziklák között rohangáljon - mostoha körülmények a sivatagi forgatás során - ezért leszögezte, hogy a karaktere rövid úton kiszáll a meséből, így a pánikroham utáni búcsúzásban maradtak, mert annak leforgatása volt a legegyszerűbb. Mint korábban írtam, ha Freddy Krueger figurája nem elég nagy siker, ezt a filmet nem fejezik be. Utólag Craven sem nagyon értette, minek vágott bele a forgatásba.

A Bobby-t alakító színész, Robert Houston, sokak meglepetésére - kivétel aki látta őt játszani - valójában nem volt képzett aktor és inkább a rendezés felé kacsintgatott. Már 1980-ban elkészítette élete fő művét, egy szamurájos akciófilmet, japán színészekkel, majd egyre rosszabb produkciókat adott ki a keze közül, míg végül átnyergelt rövid dokumentumfilmek készítésére. Közel tizenkét éve nem nagyon van jelen filmes vonalon, igaz, utolsó ismert munkája elnyerte kategóriájában az Oscar-díjat! (Mighty Times: The Children's March (2004))

Janus Blythe 1974-től, 1991-ig, tizenöt év alatt elkészített 22 produkciót, majd a csinos és energikus lány visszavonult a filmes szakmától, pedig, színészi kvalitása gyorsan fejlődött.

A vak lányt, Cass-t alakító Tamara Stafford sem sokáig volt jelen Hollywoodban. Négy munkája közül az utolsó volt jelen filmünk. Hozzáment Steve Stafford rendezőhöz, szült egy színészpalántát, de ő maga nem erőltette annyira, hogy "képben" legyen. Viszont férje révén, aki hivatásos pilóta, közeli ismerősei Harrison Fordnak és férjének édesanyja meg Sir Arthur Conan Doyle keresztlánya volt!

30%
Arra jó, hogy tud, mi a nem jó! :)

Ha szeretnéd látni: W E S  C R A V E N  G Y Ü L Ö L I

A film befejezése, a tűzgyűrűvel, kimeríti a röhejes fogalmát. Az abból való menekülés pedig még rá tudott tenni egy lapáttal. Nem tudom, ki gondolta komolyan ezt a befejezést és a vak lány akcióit?

2016. február 2., kedd

A lezárt szoba titka - The Keeping Room (2014)

A lezárt szoba titka - The Keeping Room (2014)


Rendezte: Daniel Barber

Megtekintés: Ugyan egy erős dráma, de lassú is. Nem biztos, hogy megéri az idődet.

A film egy háborús (western) filmbe csomagolt roppant szikár és erős filmdráma. Csak sajnos, valahogy nem bírtam teljesen ráhangolódni, ami az én hibám.
három déli nő - két fehér és egy afroamerikai - együtt tengetik napjaikat az Amerikai polgárháború vége felé. Férfi alig akad a földeken, azok is többnyire harcképtelenek. Augusta (Brit Marling) igyekszik embert/asszonyt faragni húgából, aki inkább lázadó szellem. Ennél fogva a film legütnivalóbb karaktere Louise (Hailee Stenfield) lesz, a húgi, aki dolgozni nem akar, viszont állandóan sértegeti a harmadik lányt, Mad-et (Muna Otaru) aki korábban a család rabszolgája volt, mostanra viszont, mivel csak egymásra számíthatnak, szinte egyenrangú félként áll mellettük és igyekszik gondozni a földeket. Louise hozzáállása az életükhöz eléggé kívülálló, viszont mégis Augusta testvére, így el kell viselniük. Louise, ha már a földeken nem képes hasznosat tenni, megmaratja magát egy mosómedvével, hogy legalább legyen valami történés.
Augusta körbenyargal a vidéken és gyógymódot keresgél. Szerencsétlenségére a támadó hadsereg két megtévedt báránykája (Kyle Soller, Sam Worthington) épp a környéken folytat ámokfutást, legyilkolászva a délieket, akik útjukba kerülnek. A lány és a két katona útja keresztezi egymást, ezért a többit ki tudod találni.

Lassú film és nem is túl bonyolult. A színészek hozzák a kötelezőt, ám sokat nem segít nekik a forgatókönyv, mert végig megtörtek, fáradtak, leharcoltak, így szinte csak egyetlen arcukat ismerjük meg a játékidő alatt. A valóságtól legalább nincs túlságosan a cselekmény elrugaszkodva, bár lehetséges, hogy ha egy pergő akciófilmet hoznak össze a minimális szereplőgárdával, nagyobb figyelemre tartott volna számot a film, mint így, mert ez - a többség szórakozás iránti igényeit figyelembe véve - elég unalmas lehet.


Barber korrekt rendező, a képek szépek és jól meséli el a történetet. Ennyi és semmi több. Nincsenek érdekes képi megoldások, semmi átlagostól eltérő. Egyszeri megtekintésre merem csak ajánlani, Hailee Stenfield kedvelőinek.
Sok csavart ne várj.
Sajnos a végeredmény erős közepes.
Ami sokat dob rajta, az az utolsó másodpercek, ahogyan a kamera az égő házat mutatja.
Nekem az élvezeti értékéből sokat levont, hogy teljes képernyős változatot láttam, mert a helyszínek, tájak igényelték volna a széles vásznat.

50%

Megtekintés, ha érdekel: T H E  K E E P I N G  R O O M

2016. február 1., hétfő

Sodrásban (1964)

Sodrásban (1964)

Rendezte: Gaál István

Megtekintés: Ha előítéletesen és kategorikusan elzárkózol a magyar filmektől (Jujj, ez régi és fekete-fehér!) akkor pont ilyen alapművekről fogsz lecsúszni, mint Gaál filmje.

Félve ültem neki ennek a drámának, mert itt-ott olvastam róla - csupa jót - viszont bennem is van egyfajta ostoba beidegződés, hogy kerüljem ezeket a porosnak tartott, megkopott filmeket, amikre az ember leginkább nosztalgikus műsorokat sugárzó, erősen specifikus csatornákon tud megtalálni. Azután percek alatt meg lettem véve.
Nem kívánom párba állítani Gaál István drámáját az ugyanabban az évben készült Szabó István mozival, mert ezt megtették már korábban olyanok, akik mindkét filmet látták és jobban tudják, mit beszélnek. Én, mint filmrajongó, nem vagyok képes mélyebb elemzésre, de igyekszem az érzéseimet és észrevételeimet kevésbé sznob módon tálalni, mint ahogyan én találkoztam a világhálón a filmmel kapcsolatban.





Kötelező körök:
A film 1963-ban forgott, és rá következő év első negyedében mutatták be Magyarországon, állítólag egy korábbi, francia ősbemutató után. Hatalmas siker volt a formailag és témájában is megújuló mozi. Gaál István Sára Sándor operatőrrel és Szőllősy András zeneszerzővel egy sokat látott témát - gyermekkor elhagyása, felnövés, felelősség vállalása - gyúrt egybe egy erős alapötlettel - egy véletlen halálos baleset -,hogy azután egy korrajzot láthassunk a vásznon.

Érzéseim:
Egy kis csapat egyetemista fiatal, hat fiú és két lány önfeledten élvezik a vakációjuk utolsó napjait a képzelt, ám ugyanakkor akár létezhető Tiszanyárád nevű kisvárosban. Az apró lakótelepek és kulturális intézmények jól megférnek itt a vidéki parasztházakkal és tanyákkal, pont, mint a szereplőink, akik közül van, aki itt lakik, mások Pestről látogatnak ide. Ami összeköti őket, - egyetlen kivétellel - az a nyár. Régebben, gyerekként a múlt is, de mostanra kapcsolatuk kezd kiforrni, hiszen lassan ki fognak lépni a felnőtt életbe és egyáltalán nem biztos, hogy a gyermekkori barátságuk elég erős kötelék marad a továbbiakban.
Ezt megerősítendő, miközben önfeledten lubickolna a hűvös tiszai vízben, egyikük megfullad, mindezt úgy, hogy a többiek a hiányát csak jóval később észlelik. Már ez is elegendő ok lehet arra, hogy egy viszonylag összeszokott társaság kapcsolati hálója meglazuljon és ebből a lazulásból épül fel a film, amely a felnőtté válás szomorú tanmeséje lesz.


A fiatal felnőttek, vagy inkább tinikorból kilábaló fiatalok a film elején gyermeteg mókázással szórakoztatják magukat. Nem gondolnak a jövővel, pusztán az utolsó szabad napjaikat igyekeznek boldogan eltölteni. Ez azonnal megváltozik, amikor ráébrednek, hogy figyelmetlenségük és felesleges hősködésüknek, butaságuknak egyik társuk áldozatául esett.
A rendőrségi nyomozás ugyan hamar lezárul és kizárja az esetből a szándékosságot és idegenkezűséget, de addigra a szereplőink lelkét már megfertőzte a kétley, a fájdalom és a felelős keresése, mert egyedül egyikük sem képes még magára vállalnia annak a terhét, hogy esetleg közvetve felelőssé tehetőek a halálesetért.

Nincs két egyforma reakció és mindenki igyekszik magát jobbnak feltüntetni a többiekhez képest, hiszen, zavaros lelkük csak akkor nyugszik meg, ha képesek magukban találni bármilyen apró momentumot, ami felmentheti őket a többiek és ami talán még fontosabb, önmaguk előtt. Egyikük pl. már másnap megkezdi öngyógyító tevékenységét, amelyet még arra is felhasznál, hogy talmi népszerűségét kenegesse némi kappan hájjal. Édesapja hentesboltjában szórakoztatja a vásárlókat a tragikus eset túldramatizált elmesélésével, miközben önön szerepét jóval nagyobbnak és fontosabbnak tünteti fel, mint az valójában megtörtént. Ez a mellőzött emberek olcsó önfényezése. Csak akkor reked meg a történet mesélésében, mikor egyik társa is megjelenik és nincs mód a hazugságot tovább ragozni. Ideiglenesen.

Éjjel keresik a folyóban a holttestet. Mesteri, ahogyan a reflektor végigsuhan a parton állókon.

Az egyik lány a párjában keresi a bűnöst és végül ez adja meg neki az utolsó lökést, hogy kiléphessen abból a felszínes kapcsolatból, amelyet valójában már ő maga sem tud, miért kezdett el korábban. A párja pedig görcsösen kezd ragaszkodni hozzá, hiszen mostanra tudatosul benne, hogy az élet mennyire tünékeny jószág. Még arra is képes lenne, hogy akár feleségül vegye a korábban az érzéseit őszintén és talán a kelleténél durvábban előadó lányt, aki viszont közben nem tud megbékélni a haláleset rá eső felelősségmorzsájával, ezért hátra akar hagyni mindent. Barátokat, falut, gyermekkort.

A többiek szintén egyénileg és kétségek között keresik a választ a továbbra és miértre. A buta játékosság eltűnik belőlük és a helyét a keserűség és a jövőtől való rettegés veszi át.
Stb.

Gaál és Sára művészi rangra emelte a film elkészítését. Ehhez segítségül kérték a zenét és a vágást, valamit az operatőri munkát. Gyönyörűen megkomponált képekben láthatjuk a fiatalok környezetét. Érdekes beállításokban szemlélhetjük meg, hogy a boldog gyermeki lélek hogyan vált át a komorabb hozzáállásba.
Ehhez a képi világ segítséget nyújt olyan beállításokkal, amiben az emberi alakok aprónak látszanak, miközben a környezet hatalmassá nő. (Nagymama a kenyérrel sétál a fák között.)
Az egyik legjobb pillanat a filmnek, amikor a rendőrségi kihallgatás után a fiatalok némán sétálnak vissza a kisvárosba a Tisza partjáról és közben vádló tekintettel nézi egymást. Szavak nélkül is érezni a feszültséget, ahogyan pálcát törnek a többiek felett.

Csodálatos a jelenetsor, amikor a vízbe fulladt Gábor nagymamája egy furcsa népi hagyományt elevenít fel a kenyér vízbe engedésekor.
Azután ott van a filmzene használata.
Néha csak disszonáns klimpírozás, máskor ária vagy paraszti siratóének. Néha a zenét még képi montázzsal is megtámogatják, azzal mutatva be a zaklatottságot, hiábavalóságot és ürességet.
Roppant nehéz film is lehetne a Sodrásban, hiszen sok művészi fogást használ fel a cselekmény elmesélésében, mégsem lesz unalmas.
Tele van olyan finom utalásokkal, mint pl. amikor a fiatalok elkísérik a nagymamát a holttest azonosítására és közben a háttérből gyermeksivalkodás szűrődik be a komor képek közé, amivel emlékeztet minket a rendező, hogy szereplőink is kb. innen indulhattak el, ebbe nőttek bele, hogy azután örökre tovább lépjenek.

A barátok lassan szétszélednek hazafelé tartva a rekonstrukció után. Már nem olyan szertelenek, mint a film elején. Remek képsorokban mutatják be a nézőnek a bizalmatlanságot, kétséget és neheztelést, amely a szereplőket emészti.

Sajnálatos módon az imdb oldala eléggé mostohán bánik a filmmel, így a nyert díjai szakasz jelenleg teljesen hiányos, habár egyes Internetes források szerint 1964-ben megosztott fődíjat kapott egy másik filmmel Karlovy Vary-ban.
Külön sajnálatos, hogy jelenleg nincs olyan kiadó, amely felkarolná az ilyen fontos magyar filmeket és mondjuk egy gyűjtői kiadványban megjelentetné esetleg a filmdráma zenei anyagát.
A filmben olyan fiatal művészeink szerepelnek, mint a később főleg kellemes hangjáról ismert Moór Marianna vagy Kozák András.

85%

Más oldalak anyagai a teljesebb képért:
szikfilm: Sodrásban
est.hu: Sodrásban

Ha szeretnéd megtekinteni: S O D R Á S B A N