2016. április 27., szerda

Hush - Hush (2016)

Hush - Hush (2016)


Rendezte: Mike Flanagan

Megtekintés: Habár a film második fele kissé visszavesz a feszültségből, azért az első negyven perc miatt nagyon érdemes megnézni ezt a filmet.

Ismerősöm hívta fel a figyelmet erre a mozira, mert tudta, hogy kedvelem a hangulatos, feszült filmeket. Mivel gyakorlatilag csupán annyit mondott, hogy látnom kell és tetszeni fog, nem néztem utána, mire számítsak és neki ugrottam. Az első pár perc még nem szippantott be, mert nem volt elsőre szimpatikus a női főszereplő és fogyatéka sem olyasmi, amit filmben feltétlenül kedvelek, talán, mert jobban kell figyelnem, hiszen egyértelmű, hogy kevesebb lesz a magyarázó szöveg, amit könnyebben dekódolok.
Az én hülyeségem és jól meg lettem cáfolva. A film a tizedik perc környékén nagyon beindul és szerencsére ezt az állapotot nagyjából sikeresen fenn is tartja a mozi első felére, igaz, hogy érdeklődésem kicsit megcsappant, mikor...

Maddie (Kate Siegel) fiatal korában átesett egy agyhártya gyulladáson, amikor elvesztette hallását és beszédképességét. Azóta jelbeszéddel érteti meg magát, egy számára sokkal korlátozottabbnak tűnő világban, amivel jeleléssel érteti meg magát. Nincs könnyű helyzetben. Könyvek írásából tartja fent magát és éppen a következő munkáján dolgozik egy félreeső városka, még csendesebb negyedének egyik legtávolabbi pontján. A szomszéd fiatal párral elég jó viszonyt folytat, olyannyira, hogy a feleség már el is kezdte tanulni a jelbeszédet, hogy az együtt töltött időt kellemesebben tudják kihasználni. Aztán besötétedik és ideje hazamenni. Maddie egyedül marad és mivel a külvilág zajából gyakorlatilag semmit nem képes felfogni, teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy míg ő odabent főzőcskézik és szórakozik, barátosnéjét valaki bestiálisan lemészárolja a tornácon, miután a lány odamenekült, hogy segítséget kapjon. Hiába.

Míg Maddie elintéz néhány telefont, a gyilkos körbejárja a házat, majd távozik, hogy később a frászt hozza a fiatal nőre. A férfi, ahelyett, hogy véres tette után szemtanú nélkül távozna, belekényszeríti Maddie-t egy macska-egér játékba, amelynek oldalai azért a játékidő előrehaladtával kiegyenlítődnek.

Elég kemény, hogy méterekre a lehetséges segítségtől véged van!

A film klasszikus home invasion mozi, megfűszerezve a siketség kártyával. Dramaturgiailag azért hozzátesz a filmhez, hogy néha Maddie szemén és fülén keresztül csöppenünk az eseménybe. Néhány jelenetben ötletesen ki is használják ezt a kártyát, de közel sem annyiszor, mint a megtekintés után várhattuk volna. Pedig adta volna magát.
A másik, ami kissé negatívum, hogy ugyan gyilkosunk először egy elég riasztó maszkban jelenik meg, hogy ezzel a nézőt is megriassza, de a forgatókönyvben valamiért úgy érezték, hogy szükséges, hogy megmutassák Maddie-nek és vele együtt nekünk is, hogy kit rejt a maszk és bizony, ahogy sejthető, innen a feszültségből elég tetemes mennyiség elszivárog, hiszen a néző néha jobban retteg attól, amit elképzel, mint attól, amit lát és ez pont egy ilyen szituáció. Hiába akarják gyaníthatóan azt kihangsúlyozni a gyilkos leleplezésével, hogy mennyire riasztó lehet, amikor egy átlagos, ránézésre szomszéd srác fogja a gyilkos fegyvert, de szerintem kifejezetten visszafelé sült el ez az ötlet és meggyengíti mindazt, amit korábban olyan jól felépítettek.

Ettől függetlenül erősen ajánlott darabnak vélem a Hush-t, mivel nőismerősöm kifejtette, hogy bár én a végére kicsit lenyugodtam, azért ő végig parázott a filmen. Szóval, barátnőkkel érdemes megnézni, mert viszonylag kevés benne a logikai baki és tudnak néhány apró csavart is belevinni a történetbe, igaz, azzal nem vagyunk elkényeztetve. Mert összességében a film kiszámítható és jut ugyan bele némi vér, meg gore, nem állítanám, hogy tocsog benne és a nyolcvan percre elosztva nem is túl sok, amit kapunk.


Egy másik apróság, ami nélkül meglettem volna, hogyha kihagyják azt a jelenetsort, amelyben Maddie gondolatait éljük át a szökését tervezgetve és amelyekben még meg is szólal a színésznő, hogy jobban átéljük a lelkivilágát. Szerintem ez kicsit kirántja a nézőt az események sodrásából és kicsit olyan, mintha csak azért forgatták le, hogy az egyszeri néző megtudja, hogy Kate Siegel valójában nem süket-néma. (Talán, hogy a filmes szakma a bemutatóra tévedő tagjai is tudják, nyugodtan lehet hívni szerepelni a hölgyet, mert nincs semmi baj a hallásával és beszédkészségével...)

Mike Flanagan-ről kiderült számomra, hogy legalább van stílusa és érzéke a drámázáshoz, amire szüksége is lesz, ha ő fogja elkészíteni Stephen King, számomra legkevésbé kedvelt regényeinek egyikét, a "Bilincsben" című mókát. Reméljük így lesz, annál is inkább, mivel a hölgy, aki ajánlotta ezt a filmet, kedvenc King regényének pont a Gerald szenvedélyét nevezte meg (Mivel ez a Bilincsben című könyv eredeti címe...) Erre mennyi az esély???

Amikor nem kérdezed meg, hogy van e ott valaki, mert úgy sem hallod a választ.

A fényképezés nagyon szép és a fényekkel elég jól kufárkodnak, amire szükség is van, hiszen a film kilencven százaléka sötétben játszódik. Ennek ellenére követhető és nem csak behúzott függönynél lehet megnézni, igaz, én hajnalban kerítettem rá sort.

70% - De csak mert az első fele volt olyan erős, hogy összehúzza a gyomromat.

Ha szeretnéd látni: H U S H

Töfi:
- Jól látszik az egyik jelenetben, amikor még ég a villany, hogy Maddie nagy King rajongó (Akárcsak a film rendezője!) és az egyik polc tele van az író műveivel, főleg az újabbakkal.
- 18 nap alatt leforgatták a filmet.
- Filmek, amelyekben feltűnik a home invasion motívum.
- Talán hihetetlennek tűnhet, de még nagy kedvencem, Audrey Hepburn is játszott ilyen témájú filmben: Várj, míg sötét lesz - Wait Until Dark (1967) - Az egyik gonosztevő az az Alan Arkin, aki mostanra Oscar-díjat kapott a Család kicsi kincséért és a napokban láttam egy romantikus filmjét, amiről még írok a héten... (Káosz karácsonyra)

Ha tetszett a film, akkor további home invasion filmeket ajánlok megtekintésre, mint pl. a Halloween, A hívatlanok, You're Next vagy ha nem rajongsz a vérért, akkor a Reszkessetek, betörők!

Egy jó hely: Comix Coffee



Budapest antikvárium könyvesbolt negyedében, a Kálvin tér közelében megnyílt a Comix Coffee, amely különleges italok, muffin-ok mellett a képregény kultúrát is igyekszik megismertetni a belátogató vendégekkel. Megszámolhatatlan kávékülönlegesség, limonádék, turmix-ok és egyéb folyékony csodákból választhatsz inni valót magadnak, míg ha édesszájúságod ennyivel nincs kielégítve, finom süteményeket és egyéb készítményeket lapátolhatsz bele a szájacskádba. Állandó akciók, frissülő kínálat fogad, amely legalább olyan színes, mint a képregények borítói. Tudsz vásárolni is bizonyos kiadványokat és ha körbejártad a környék könyvesboltjait, itt leülve, nyugodtan átnézheted a legfrissebb szerzeményeidet.

A bolt facebook oldala: C O M I X  C O F F E E 




2016. április 26., kedd

Fejetlen - Headless (2015)

Fejetlen - Headless (2015)


Rendezte: Arthur Cullipher

A film, amelyikben a nyakon baszlak szófordulatot szó szerint kell érteni!

Megtekintés: Trágya, Közelébe ne menj, mert csak beszennyez.

Ez a roppant fifikás darab azzal kérkedik, hogy valójában egy eddig elveszettnek hitt 1978-ban készült gore, slasher, horror mozi, pedig valójában egy unatkozó és kb. kamasz fiú szintjén megrekedt férfi hozta tető alá perverz álmainak és fantáziáinak manifesztálódását.
Úgy tré, ahogy van. Ami rossz benne, az nem a művészi hatások szándékolt felnagyítása, nem törekedés a nyolcvanas évek trash mozijainak megidézése. Nem. Ez a film csak szimplán egy baromság, amelyre a rendező összecsődítette a környezetében fellelhető összes színésznői vénával rendelkező, lehetőleg meztelenkedést sem megvető ismerősét, fogott egy kamerát - forgatókönyv nem volt, az biztos - és amire fiatalkorában sunyin elbújva verte a répát, azt mozgóképpé varázsolta, majd ránk szabadította. Vannak a témában komoly kritikai sikeres, kultikus hírnévnek örvendő darabok is, mint pl. a hasonlóan felkavaró, viszont ehhez képest már filozófiai mélységekkel bíró "Nekromantik" című német trash-horror-dráma. Annak egyszeri megtekintése (Harminc évvel korábban készült!!!) szűken ajánlott - ha kihagyod sem baj - míg ezt a három szóval jellemezhető darabot - szar, szemét, szar - senkinek nem bírom jó szívvel ajánlani.
Se sörrel, se fűvel.

Ha olyasmiket írnék, hogy a film nyomasztó, akkor az olyan lenne, mintha elismerném, hogy van valamiféle stílusa. Ez nincs így, ezért simán maradjunk annál, hogy idő, pénz és nyersanyag pocsékolás.
Ennél még az is jobb lett volna, ha egy pornófilmet dobnak össze a stábtagok, igaz, akkor a gyerekszínészt ki kellett volna hagyni, pedig talán még ő nyújtja a leghitelesebb pillanatokat.
A lányokért kár, mert pl. Jennifer Lee, aki a stoppost és az arctalan nőt alakítja, legalább kamera szexi, viszont nehezen hiszem, hogy egy ilyen filmes debütálás után bárki komolyan fogja venni filmes berkekben, annak ellenére, hogy fiatalkora óta modellkedik és a szórakoztatóiparban tevékenykedik.

Nézd meg a trailert és a többit felejtsd el.

10%

Különvélemény:
- Nem tudom, miért gondolta azt a rendező és a különleges effektusok készítője, hogy ha egy szemgolyóba beleharap a gyilkosunk, akkor legalább egy deci tejnek ki kell folynia a száján, de nem bírják kihagyni a lehetőséget, hogy fél tucatszor végignézzük, ahogyan a biológia fittyet hány a vászonra. Jó véreset...
- Elvileg, kell lennie egy szintnek, amikor egy ember - a színész szót most nem használnám azokra a népekre, akiket a filmben láthatunk - azt mondja a művésznek: - Bocs, de ezt a szart én nem vállalom! - Sajnos, úgy látszik, itt nagyon szoros lehetett a készítők közötti kapcsolat, mert ezt a szintet nem érik el. Igaz, ha elérték volna, nem készül el ez a remekmű.

Töfi:
- A film elvileg egy "elveszett" 1978-as remekmű. A stoppos lány, akit kb. a 31. percben vesz fel kisteherjébe gyilkosunk, megemlíti, hogy egy Queen koncertre tart, St. Louis-ba. Ha ezt igaz információnak tekintjük, aminek a készítők utánanéztek, akkor a film Missouri államban játszódhat 1974-1978 között bármelyik évben, lévén, a Queen ebben a városban minden évben adott koncertet, igaz, más-más hónapokban.
Fontos koncertinfók a Queen együttestől: Queen Concerts

Fika: Véres póker - Cornered! (2009)

Fika: Véres póker - Cornered! (2009)


Rendezte: Daniel Maze

Megtekintés: Csak olyan horrorbuziknak, mint én és ha tetszeni fog neked, akkor... elmész te a picsába!

Még meg tud lepni, hogy az álomgyár néha milyen vackokat ad ki a kezéből, és, hogy vannak megélhetési színészek, akik ha nem is tehetségük legjavát váltják aprópénzre, de ettől függetlenül cikis dolgokat vállalnak fizetségért. Ugye, Steve Guttenberg?
Mert a Rendőr-akadémia Mahoney-ja mostanra nem elég, hogy eltűnt a mozifilmes halmazból, de egyenesen átteleportálta magát a videótékás szemetek alsó polcára, vagy ismertebb nevén, a Zs kategóriába.
Maze, megélhetési filmes sikeresen összedobott egy slasher közeli horrorfilmet, amely egy helyszínen játszódik, 5-6 karakterrel dolgozik - gyilkos nélkül - és olyan dialógusokat ad szereplői szájába, hogy feltételezi az ember, hogy ha büfé nem is állt a forgatócsoport rendelkezésére, füves cigit azért tudtak körbeadni.
Mert ez a borzalom, olyan, akár egy komplikált mondat értelmezése, totál beszívva: elkezdődik valahol és elveszik valahol.

Az első percekben megtudjuk, hogy a városban egy új sorozat és egyben tömeggyilkos dolgozik. (Bár, azt hiszem, a tömeggyilkosság valahol tíz fölé tehető számban, ettől függetlenül, ha a főcím montázsból indulunk ki, azért gyilkosunk megérdemli a kitüntető címkézést.)
Utána pedig egy olyan kisboltban találjuk magunkat, ahol mind a kiszolgáló személyzet, mind a klientúra a vicc kategóriát erősíti. Ha nem lenne elég, hogy milyen erőltetetten ismerjük meg a karaktereket még vegyük hozzá, hogy ezek az egymástól homlokegyenest eltérő és habitusú népek hála a jó boltosunknak - aki egyébként még véletlenül sem tiszteli egyiküket sem és egyenesen úgy bánik velük, mint a kutyákkal - egy kártyapartiba csöppennek, unaloműzésképp. Hiteltelen és logikátlan az egész, ahogyan a boltos, Steve (Eduardo Antonio Garcia) összetereli a kis csoportot, hogy azután egy ádáznak nem mondható kártyacsatát vívjanak, amelynek egyetlen szereplője, akit érdekel is a játék, legalább három karton hatos sört felhörpölgessen a játékidő alatt. (A vágásos montázsoknak köszönhetően legalábbis úgy tűnik. Na, ez a boltos maga, Steve.)

A helyi aranyszívű lúzer és egyben biztonsági őr szerű figura, Donny (Peter Story) ezen idő alatt legalább ugyanennyi fánkot zabál fel és közben annyira fárasztóan udvarolgat a kelletlen alkalmi prosti Jess-nek (Liz Nicole Abrams), hogy nézni is fáj. Feltételezem ezzel a szállal igyekeztek némi romantikus érzelmeket belevinni a filmbe, hiszen jó az, ha van egy párocska, akiért lehet izgulni. Ha ez volt a cél - kizárt, az teljesen kizárt! - akkor tökéletesen bakot lőttek, mert ahogy sejteni lehet az eddigiekből, sem maguk a színészek nem túl szerethetőek, sem azok a karakterek, akiket alakítanak. Donny például egy elvileg szeretetre méltó és segítőkész mackó, de ne felejtsük el, hogy elég elítélhetően végig fánkokat töm magába és azért az első negyedórában egy homeleszt áttol a bolt bejárati ajtaján, így nehéz szurkolni érte. Jess meg ugyanez fordítva. Aktuális pasijával érkezik és látható, hogy ganénak van nézve, de miután a pasas faképnél hagyja, végig úgy viselkedik, akár egy királykisasszony, aki büdöset szagol. A figura másik különleges képessége, hogy kiszámíthatatlanul véletlenszerű módon lesz gyengéd és segítőkész, majd elutasító és paraszt bármelyik szereplővel. Azonosulni vele sem lehet.

A film kifinomult humora mindenért kárpótolt!

Van egy hatalmas testű feka (Ellia English) telefonszex szolgáltató hölgy is - mindkét női szereplőt a szexiparban tudta a forgatókönyv elhelyezni, ezzel ellentétben egy Hupikék Törpikék epizódban több csöcsöt látsz - és végül egy a cuccról leszokóban lévő fiatal srác (James Duval), aki Steve rokona és olyan kedvesen szolgálja ki a vásárlókat, hogy csoda, hogy volt, akit beevett ide a fene. Ha egyetlen mondatban kellene a történet figuráit jellemeznem, klisésen elnagyoltak és felépítetlenek. Mona, a feka hölgy pl. Donny pepitában, csupán nem a fánkokat zabálja kéjesen, hanem a fagylaltot tömi a fejébe. A pultos fiú Jimmy pedig olyan, ahogyan a kábítószerest elképzeli valaki, aki hozzá sem szagol az ilyesmihez; befáradt, bepunnyadt, és mikor nem kapja meg az új adagot, pár óra alatt komoly elvonási tüneteket mutat, majd ráparázik a csótány kérdésre, egy olyan jelenetben, ami már Hamleti magasságokba emelkedik. Röhögés nélkül nem tudom, hogyan volt képes elmondani a számára írt szöveget?

Az áruszállító pedig, aki főleg az alkohol érkezéséért felelős, maga az isteni Steve Guttenberg, más néven Morty. Meglepő a kontrasztja a többiekhez képest. Először is, nem tűnik olyan manírosnak, mint a többiek és alig szerepel a vásznon, ami a végtermék szempontjából majdnem szerencsés, bár, letagadni így sem tudja, hogy ott volt...

Mivel horrorfilmet látunk, nem kell meglepődni, amikor a szereplők mondvacsinált indokkal elhagyják a kártyaasztalt, hogy azután az egyébként nem túl nagynak tűnő helyszínen egyenként elvérezzenek a gyilkos keze által. Természetese szigorúan egyesével és bár a falakat nem fedi hangszigetelő anyag, míg az egyik éppen hal, addig a többiek erről nem szereznek tudomást. A forgatókönyv roppant elmésen eléri azt is, hogy megmagyarázza nekünk, miért is nem hagyják ott a kellemetlen Steve hátsó szobáját és szélednek haza, vagy legalábbis igyekszik elhitetni ezt a nézővel, aki ha elmúlt hat éves - vagy egy ittas nyolcéves - azonnal átlát a szitán: itt kérem egy ostoba koncepcióra húztak rá nyolcvan percnyi pénzmosást.

A rendező és producer amúgy nagy rejtvény fanatikus lehet vagy csak simán kedvelik az önfényezést, mert a film címe és a rendező meg a producer neve is bele lett rejtve a nyolcvan percbe. (A rendező neve mindjárt a sörmárkába, amelyet Steve olyan vehemensen fogyaszt. Sosem értettem, hogy lehet valaki olyan szomjas, hogy három-négy doboznyi folyadéknál lényegesen többet magába döntsön egyetlen este alkalmával? Steve elvileg tudja a titkot és ehhez képest alig baszik be az ötvenedik percig. Mondjuk azért az is elég érdekes, hogy főleg olyan emberekkel ül le kártyázni, akik sportot űznek abból, hogy ellopják az áruját.

Ami még zavarni fogja az egyszeri nézőt, a végtelenül primitív megoldások a filmben, hogy miért is nem tesznek semmit logikusan. Gondolok itt arra, hogy Steve pl. miközben látják a kamerán, hogy elvileg Jimmy odalent az eladótérben tör és zúz, nem szalad le Donny-val, hogy leszedálja kicsit az egyébként szemlátomást megvonási tünetektől szenvedő srácot. És ez csupán egyetlen baromság abból a megszámlálhatatlanból, amit a filmidő alatt le kellene nyelnünk.

De legalább a trailer ötletesen van megvágva.

Töfi:
- El sem hiszem, de Ellia English alakítását díjazták a New York-i horror fesztiválon egy legjobb színésznő díjjal!
- A 2009-es film weboldala 2016-ban, mikor a cikket írom, még létezik: www.corneredmovie.com
- Egy másik horrorfilm fesztiválon Maze a rendező második helyezést ért el. Nem is akarom tudni, mikkel lehetett versenyben.

30%

Ha szeretnéd látni: C O R N E R E D !


Kellemetlen látni, ahogyan az egykor annyira kedvelt színész lassan megöregszik.

2016. április 24., vasárnap

Joy - Joy (2015)

Joy - Joy (2015)


Rendezte: David O. Russell

Megtekintés: Férfiaknál határeset, hiszen csak egy nőről és egy felmosófejről szól a film.

És nem is lehetnék nagyobb suttyó, ha egy karakterfejlődést és egy sikertörténetet ennyivel intéznék el, mert ez a film nem csak egy felmosóról és egy nőről szól.
Ez a film egy olyan nőről szól, akinek legnagyobb ellensége a családja volt és aki ennek ellenére, segítve őket és nem elküldve melegebb éghajlatra, szembement a világgal egy férfiak uralta területen, hogy végül egy olyan emberré változzon, akire neki magának is szüksége lett volna, még akkor, amikor nehéz és körülményes útját megkezdte.

Ma már tudjuk, hogy Joy Mangano kálváriája nem volt egy sziszifuszi munka, hiszen végül céljait siker koronázta és elismert, befolyásos üzletasszony lett egy olyan piacon, amely főleg az átlagos amerikai családanyák mindennapjait könnyíti meg. Nem kívánok életrajzi tényeket felsorakoztatni, mert ezeket megtalálod a megfelelő oldalakon, ezért inkább az érzéseimet közvetíteném neked a film megtekintése után. Elég annyi töfi (tök felesleges információ), hogy 1956.február.15.-én született meg Mangano kisasszony, abban az évben, amelyet mi legtöbbször történelmi sarokpontként kezelünk és ha már filmes írás, alig két héttel Mangano születése előtt mutatták be nálunk a Körhinta című, Fábri Zoltán filmet!

Ennyit a száraz tényekről.

Különösebben nem érzem magamat Jennifer Lawrence rajongónak. Eddig. Ne kérdezd miért, mert magam sem tudom. Látok egy mutatós lányt, kissé szűk szemekkel - nem vészes - enyhén krumpli orral - nem vészes - pufi arccal, és azon gondolkodom, hogy mennyire tartom jó színésznőnek, így, hogy nem láttam minden munkáját és nem e csak egyfajta hype-ot élvez, mint Bradley Cooper is, aki elvileg egy szexis nice guy-nak tűnt az elmúlt kb. 10 évben, de mostanra, mintha a bugyilehúzós tekintet és kaján fiús mosoly mögött ott is érezném, hogy ezek az emberek bizony jó színészek, csak figyelmemet elterelte az, hogy külsőleg is tetszetősek. Viszont ez az én, a befogadó hibája. Mert kell néhány film ahhoz, hogy lássam a fától az erdőt is.
Lawrence-t Oscar-díjra jelölték ezért a szerepéért. Öt röpke év alatt a negyedik jelölés. Ki ez a lány? Egy következő generációs Meryl Streep vagy/és Katherine Hepburn? Tényleg ilyen jó, vagy áll mögötte egy olajozottan működő menedzseri gépezet, amely megfelelő szerepekbe tolja befelé?
Eddig, az imdb oldalán látható adat, hogy Lawrence kisasszony százötven jelölést kapott munkáira és ebből százat le is szüretelt.
Én pedig elgondolkodva nézem, hogy mit nem látok, amit mindenki más észrevett. Lehet, hogy csúnyán előítéletes vagyok a szép emberekkel szemben, mert azt feltételezem róluk, hogy másra nem képesek, mint csak egyszerűen jól kinézni?
Azután végre a Joy rám cáfolt.


Nem azért, mert hibátlan filmnek tartom. (A jogi csűrés csavarásos rész például nekem nem volt teljesen világos, meg azért furcsa volt, hogy adásba küldenek úgy egy teljesen új terméket - és tartom, hogy ilyen hibát felelős cég nem követhet el - hogy a bemutatót végző személy nincs tisztában a termék alapvető funkciójával, működési elvével.)
A film nem hibátlan és gyanítom, sokszor jócskán túldramatizálták, hogy az egyszeri nézőből is kiváltsanak érzelmi hatást, akinek az életét nem a televíziós szappanoperák határozzák meg és nem is a telemarketinges reklám műsorok.
Ezért szükség volt rá, hogy Joy életéből lehetőleg annyit kihozzanak, amennyitől nem csak szimpátiánkat nyerje meg, de izgulni kezdjünk érte és sikereiért.
Ezen mondjuk nincs mit meglepődni, hiszen a film dramaturgiailag simán egy sportfilm felépítését követi, csak itt nem egy olimpiai arany megszerzése a tét, hanem egy találmány eljuttatása egyenesen a tervező fejéből az átlag amerikai háztartásba.

Miló barátomat rákényszerítettem, hogy megnézze velem ezt a filmet, ha már korábban kategorikusan és kategóriára kiterjesztve kijelentette, hogy nem hajlandó horrorfilmet nézni. Az első fél órában nem is nagyon bírt a film behúzni ebbe a világba, amelyről semmit sem tudtam korábban. (Most sem sokkal többet.) Nem tudom miért éreztem, hogy a film pl. valamikor a hatvanas években játszódik... Talán, mert az olasz-amerikai életérzésben van némi konzervatív visszafogottság és mind Joy, mind a környezete egyfajta, a hatvanas évekre jellemző pasztell színű világban él a film szerint. Azután erőteljesen meglepődtem, mikor kiderült, hogy ez az egész felmosórongy őrület alig húsz éve kezdődött. Ennek ellenére nem érzem hibának, hogy megtévesztett a film egy kicsit. (teszem hozzá, Miló kb. hetvenes évekre tette a cselekményt.) Töfi: Miló tippje lett volna helyénvalóbb, hiszen a filmben már megjelenik a Karaoke és azt gyakorlatilag 71-ben fedezte fel egy másik feltaláló, aki végül nem bízva találmányában, nem is védette le azt és így felbecsülhetetlen jövedelemtől esett el: Daisuke Inoue, köszönjük neked innen is!


Szóval, hangulatában a film simán hatvanas-hetvenes évek és ez nagyjából visszaköszön a képi világból, beleértve a fényképezést, színeket, ruházatot, stb.
Nem tudom, hogy ez tudatos döntés volt e, de ha túl akarom "gondolkodni", akkor azt mondom, azért valósították meg így a filmet, mert Joy egy olyan asszony benyomását keltette, amelyiknek első alakjai valamikor a hatvanas években jelentek meg. Nem a szüfrazsettek (ők sokkal korábbi találmány), hanem az erős akaratú amerikai üzletasszony, aki képes túlélni egy férfias, jogi útvesztőkkel tarkított világban.
Ez magánvélemény.

A másik, ami viszont már enyhe pszichológia és filozófia és utána be is fejezem lassan:
Mennyire volt Joy pozitív "hős"?
Azt mondod, hogy teljesen, hiszen csak a családjáért akart többet tenni és a lezáró narráció még meg is támogat minket ebben, amikor elmeséli, hogy Joy a korábbi gazságok ellenére mindenben támogatta a családját, beleértve gyenge akaratú apját, aki Joy féltestvérének oldalán állt és magát ezt a féltestvért is, akit a forgatókönyv igyekszik elég negatívan lefesteni, állandó akadékoskodásával és szurkálódásaival, hogy néha bizony, a film vége felé egyfajta George R. R. Martin féle elégtételt kívántam venni rajta. Mondjuk egy vérnászt, minimum.

Oké. Joy a pozitív a filmben. A heroika, aki bejárja a neki szánt utat, néha főnixmadárként születik újjá.
Aha.
Azon elgondolkodtál, hogy mennyire gyűlölte Joy anyjának azt a szokását, hogy a nap tetemes részében agymosó romantikus sorozatokat néz, elveszítve ezáltal a kapcsolatát a világgal. A nő gyakorlatilag egy fantáziavilágba menekült és alig lehetett kirángatni a kialakított komfortzónájából.

Kérdés:
De az megfogalmazódott benned, hogy Joy, mikor végre az "égbe szállt", akkor pontosan azt a metódust használta fel, amely az ő anyját uralma alá hajtotta?
Joy egy olyan műsor készítője és részese lett, ami Amerika második legnagyobb nézettséget elérő televíziós műfajában volt érdekelt. A harmadik pedig a vallási műsorok.
Szappanoperák, reklám adások, vallási műsorok. A sorrend tetszőleges.
Ahogyan Joy gyűlölte, hogy anyját rabbá teszik ezek az ostoba műsorok, és odaszögezik a képernyő elé, úgy, később ő is pontosan olyan adásokat gyártott és adott le, amelyek az arra érzékeny Amerikai nézőket az ágyba szögezték és arra sarkalták, hogy költsenek, költsenek és költsenek, így legyenek az USA iparának aktív felhasználói és fogaskerekei.
Vajon hány kislány nézett később haraggal az anyjára, miközben anyu teljes figyelmét egy képernyőnek szentelte, amiben valaki a mágikus moppal mosott fel a stúdióban kialakított hamis konyhában?


Ha már szóba került a mágia:
Van az a pillanat, amikor Joy a hóba sétál a ház előtt, bele a kamerába egy bögrével a kezében és egy pillanatra, mintha a tekintete találkozna a tiéddel, miközben dacosan igyekszik a kapunál álló kocsihoz.
Vissza kellett néznem.
Ez volt az a pillanat, amikor már tudtam, hogy Lawrence tehetséges színésznő.
Ez volt az ő mágikus pillanata.
Annyi viadal, mutáció és dráma után végre, megláttam benne azt, amit eddig nem.
Már ezért megérte végignéznem egy filmet, amiben egy anyuka kitalál egy takarítóeszközt.

Ami kicsit fájó, hogy Robert De Niro, mintha kezdene belefásulni a filmes világba és mivel megöregedett, elkezdett mellékszerepeket kapni, amikben tehetsége nem tud kiteljesedni. Itt sem. Nem éreztem, hogy ezt a karaktert csak egy De Niro tudta volna eljátszani.

Különvélemény:
Engem ez a varázslatos és kimosható mágikus felmosó nem győzött meg. Használat után berakhatom a mosógépbe és kimoshatom???
Micsoda?
Hogy azt a retkes, dzsuvás pamutszálas, szöszölő vackot beletegyem a mosógépbe?
Eleve semmit nem moshatok vele össze, mert szöszös és dzsuvás lesz. Azért egy felmosófejet külön kimosni meg elég nagy luxus.
Még akkor is, ha tényleg úgy tervezték, hogy könnyen leszerelhető a nyélről és mosás közben a szerkezet nem sérül meg a forgódobban való ugrálástól.
Nem véletlen, hogy a felmosó fej használat után eldobható. (Nem kicsit környezetszennyező módon.)
Ezen kívül még nagyjából száz "találmánya" volt Joy Mangano-nak és nem tudni, mennyi egyéb találmány felett bábáskodott.

70%

- Döcögősen fogott meg, ám beszívott a végére.
- De Niro magyar szinkronja - Kőszegi Ákos - szerintem teljesen elhibázott választás volt Reviczky Gáborral szemben. Akárhányszor meghallottam, kirántott a filmből. Ennyit számít a megszokás.
- Jennifer Lawrence arcjátéka. Vannak nagyon jó pillanatai.

Ha szeretnéd látni: J O Y

Saul fia - Son of Saul (2015)

Saul fia - Son of Saul (2015)


Rendezte: Nemes László

Megtekintés: Egy Oscar-díjas magyar film. Nem kötelező, de illik.

Ha van időd annyi komolytalan komédiára, sorozatra, zenés műsorra, olcsó hamburgerre, sétára a szabadban, kellemes fürdőzésre, bevásárlásra a tömegben és mindezek mellett még született magyar is vagy, akkor ezt a filmet meg kell nézned. Mondanám legszívesebben, hiszen milyen fura már, ha egy magyar ember bármilyen magának legyártott ideológia miatt hanyagolna egy olyan művészeti formát - jelen esetben ezt a száz perces filmet - amivel identitásunkat - és persze más vallás és kultúrákét is - öregbítjük.

Ez a film számomra nem volt akkora trúváj, mint vártam, hogy ha már hangoztatom a magyarságunk fontosságát, becsempésszek némi idegen nyelvet... Többet vártam. Azt gondoltam, hogy tökéletesen el leszek varázsolva, mert ha ilyen komoly sajtó visszhangja és kritikai sikere van egy hazánkban készült filmnek, akkor nekem azt kutya kötelességem szeretni. Elvből.
Nos, nem.

A film bizonyos szempontból tényleg megérdemelt némi sikert. A kamerakezelés és a történet elbeszélése nem szokványos és elég jól alájátszik a történetnek. A színészek nem tudom, mennyire jók, mert valójában főleg zordan nézik és lökdösik egymást, viszont a kiállítása a mozinak, beleértve a fényképezést és pont azt a háttérben meghúzódó munkát, amit a film nem szándékozott naturálisan visszaadni, hatásos és erős. A borzalmak, amelyeket Saul "kalandozásai" közben végigjárunk, nagyjából betekintést nyújt a pokolba, a halálgyárba. Saul miközben misszióját igyekszik teljesíteni, ott van, amikor megérkeznek a zsidó halálraítéltek, levetkőznek, méregtől fetrengenek, meghalnak, elégetik őket és végül a közeli folyóba szórják a hamvaikat. Saul végigjárja a végső órák állomásait, igaz, nem feltétlenül sorrendben, de közben, mi, akik kelletlenül vele utazunk, részesei leszünk a történelem egy olyan szeletének, amelyet igyekszünk különböző okokból elfeledni, mégis, a múltunk része lett.

Nem vagyok történész, ismereteim hiányosak, gyengék, azonban annyi ragadt rám - és nem csak hollywoodi moziknak köszönhetően - hogy bizony, a második világháború alatt egy népet üldöztek, irtottak. Az akkor gyáva nép mostanra erős lett és megítélése sokat nem változott azóta sem. Az én hibám, hogy nem érzem magaménak, hogy utáljam ezt a népcsoportot, pedig, csak abból kiindulva, hogy ma, a magyar Internetes fórumokon milyen támadások érik ezt a vallást és a népcsoportot, amelyik gyakorolja, hát minimum visszás számomra.
Ateistaként megkérdőjelezem egyébként is, hogy bármilyen istenért szabad e vért ontani, ám az az utálat, amely a zsidókat eleve környezetemben is éri, burkolt vagy nyílt formában, számomra elképzelhetetlen, miből táplálkozhat. Biztosan rosszul lettem szocializálódva ez ügyben, vagy tudtomon kívül magam is zsidó vagyok és ezért van bennem tolerancia - van népcsoport, idea, amit magam utálok, megvetek, elítélek - irányukba, vagy egyszerűen nem érdekel az egész.
De nem zsidózni jöttem ide, hanem egy filmről mesélni, amit a holokausztról forgattak.
Objektívnek kell maradnom.


Valahol olvastam, és sajnálom, hogy nem jegyeztem meg hol, csak pontosítani akarok, hogy a zseniális megfigyelés nem tőlem származik, máshol láttam, ám osztom, hogy a "Saul fia" egyfajta fps kalandjáték, fegyver nélkül, amelyben a kamera körbejárja a főhőst, akinek részfeladatai vannak, amiket teljesítenie kell, hogy a játék/film fő feladata végül teljesülhessen. Saul mint a Sonderkommando tagja isteni sugallatra, vagy mert hirtelen akkor tört el nála a mécses, kitalálja, hogy egy fiú holttestét el akarja temetni. Ethan Hunt is megirigyelhetné ezt a feladatot, hiszen Saul-nak szinte lehetősége sincs megvalósítania ezt a tervet, hiszen a németek vasmarokkal fogják ezeket az embereket és, hogy ne is legyen egyszerű a feladat, Saul egy rabbit is szeretne a temetés celebrálásához.

Volt e ilyen a valóságban? Talán megtörtént esetből szemezgettek az írók? Kizárt. A lényeg valójában nem is az, hogy a pőre valóságot lássuk. A film egyfajta erkölcsi felmentése a korábban a holokauszt óta eltelt évek alatt elítélt zsidó Sonderkommandósoknak, akiket a túlélők szinte egy kalap alá vettek a nácikkal, hiszen kollaboránsoknak tartották ezeket az embereket. Gideon Greif, aki azonban ezeknek a hamisan vádolt embereknek a felmentésére törekedve megírta könyvét, a "Könnyek nélkül sírtunkat" (Mostanában jelent meg magyarul is.) sikeresen fejtette ki kutatómunkájának eredményeit interjúkötetében, olyannyira, hogy bizonyos hivatalos fórumokon már nem támadják ezeket az embereket. Greif kutatómunkája ugyanis pszichológiai fejtegetésekben és tények halmazaiból hámozta ki, amit józan paraszti ésszel te is ki tudtál volna találni; ezek az emberek csupán eszközei voltak a hatalomnak és egyedül a szükség és halálfélelem vitte rá őket arra, hogy úgymond segédkezzenek a náciknak hatásosan és tömegesen zsidókat ölni. (Grief könyvében kitér arra is, hogy ezek a Sonderkommando tagok gyakorlatilag semmilyen fontos cselekményben nem vehettek részt, ami a gyilkossággal kapcsolatban áll, hiszen nem bíztak bennük sem, így csak olyan alantas munkát erőszakoltak rájuk, mint a vetkőztetés, holttestek elhordása, elégetése, a mocsok feltakarítása. Ölni nem ölhettek és a túlélők vallomásaiból kiderült, hogy nem is akartak ölni. Pusztán a rájuk erőltetett feladatokat igyekeztek úgy elvégezni, hogy ne kapjanak golyót a tarkójukba. Szerintem ez teljesen logikus okfejtés.

Szóval, Saul szemtanúja lesz, ahogy egy fiú túléli a halálos elgázosítást - néha előfordult, ha az illető alulra került és a többi test gyakorlatilag elzárta előle a gáz hatóanyagát, persze, ritka esetekről van szó - és miután felfektetik egy asztalra, az érkező német tiszt megfojtja a fiút, viszont mivel érdekli, miért tudott életben maradni a gyermek, elrendeli a felboncolását. Saul, talán, hogy törlesszen, vagy, hogy a rengeteg halálsikolyt csendesítse lelkiismerete torkában, hiszen szegről-végről részt vett a tömeges gyilkosságokban, úgy véli, szent küldetése, hogy a gyermeket eltemesse és érte egy rabbi imát mondjon el. Ehhez azonban nem kanosszát kell járni, hanem a poklot.

Nem lettem meggyőzve teljesen a filmmel kapcsolatban. Úgy vélem, előbb látnom kell a másik négy jelölt mozit is, amelyek érdemesek voltak a nominálásra. Fejet hajtok a rengeteg pozitív kritika és filmes szakemberek véleményei előtt, melyek a mozit méltatják - voltak kritikus hangok is persze - ám a saját véleményem, hogy a film kicsit talán túl lett lihegve. Először is, nem érzem, hogy szórakoztatott annyira, hogy többször újranézzem - A "Schindler listáját tucatszor láttam, pedig a giccsfaktor a film végén kifejezetten erősre sikeredett a túlélőkkel és a kis kavicsokkal. Nem fogom a Saul fiát évente elővenni, leporolni és megtekinteni. Talán, mert túl nyomasztó. Talán, mert végeredményben a kilátástalanságról szól. Talán, mert a torture horror műfaját sem szeretem; nem rajongok a kínzásért és ami ebben a filmben folyik, az száz perc kínzás. Nem a nézőé, mielőtt humoros olvasónk gúnyosan megjegyzi. Hanem embereké, akik rettegtek és akik reménykedve hajtottak fejet az ellenség kései előtt, hogy a torkukat elvágják. Nem szeretem az ilyesmit.


Másrészt, zavart a filmben ez a fajta szerencsemalackodás is. Saul egészen a végéig egy igazi szerencsemalac, aki állhatatosan halad céljai felé, néha pont mellőle lövik ki a szereplőt, de ő megy tovább, akár egy terminátor. Értem én, hogy ez a történet lényege és róla szól a film, de így a realista drámából kicsit áttévelygünk a fantasztikum birodalmába, egy zsidó férfiról, aki átlibeg az események forgatagán, akár egy halálra ítélt Forest Gump. (Mondjuk az arcjátéka minimalistább, de töretlen előre haladása tényleg emlékeztet Tom Hanks butuska, de akaratos és ebből kifolyólag az események közepébe csöppenő figurájához.
Saul jelmondata is lehetne a film elején, hogy ez az egész őrület, amiben részt vesz, olyan, akár egy elcseszett, sátáni bon-bon, amiből nem tudja, mit fog kivenni az ember.
Röhrig Géza eléggé eszköztelen játéka még talán rá is erősít erre a figurára, hiszen alig beszél, arcjátéka gyakorlatilag a nullával egyenlő, leszámítva az arcán átsuhanó sötét viharfelhőket.

És ekkor azt gondoltam, hogy legjobb esetben is egy 60%-ot fogok adni erre a filmre, amelyik piedesztálra igyekszik emelni azt a pár száz férfit, akiket belekényszerítettek ezekbe az eseményekbe, miközben ezért megbélyegezték őket a történelemkönyvek oldalain.
Azonban a befejezés, amelyet nem elemezgetek ki, de megérne néhány sort a reveláció, hirtelen úgy éreztem, hogy sokat hozzátett a lezáráshoz.
Így simán adhatok 75% erre a nyomasztó, nehéz mozira.

Valójában a számat téptem neked, hogy ha eddig nem láttad, adj neki egy esélyt. Annyit megérdemel.
Tedd félre mindazt, amit beléd kódolt a múltad, a világod, és adj egy esélyt ennek a filmnek, ami ismét ránk irányította a világ figyelmét.
A Kossuth díjak hirtelen kiosztását az alkotóknak viszont kapkodónak éreztem. Ambivalens érzés, mert ugyanakkor miért érdemelnének meg egy ilyen komoly állami kitüntetést, ha nem egy ilyen filmért?
Sokat tesz szerintem hozzá az is, hogy a vásznon látható művészek, akik a figurákat adják, nem voltak korábban unásig felhasználva magyar filmekben. Egy ilyen dráma sokkal jobban működik egy ismeretlen színész, művész arcán, alakján keresztül, mintha az ügyeletes hírességünket szuszakolnánk bele a szerepbe.

Gideon Greif interjú.

Ehhez a filmhez nem kívánok linket szerezni, hiszen azzal tudjuk támogatni a magyar filmet, ha elmész moziba. Egyébként is jobban működik ott a hatásmechanizmus.

2016. április 21., csütörtök

Found Footage: Ghoul - Ghoul (2015)

Found Footage: Ghoul - Ghoul (2015)


Rendezte: Petr Jákl

Megtekintés: A leghatározottabban nem!

Nagyon boldog vagyok, hogy újfent sikerült egy found footage műfaji keretek között készült, ismételten frissítésmentes, kamera rángatós mozifilmet elkészíteni. De részemről ebből most lett elég. Még a lejátszó program szaggatott ugrálása mellett is pontosan látható az unásig ismételt formula, amellyel ezeket a filmeket készítik, és amelyet mostanra legalább tucatnyi filmben vettek át. Ami változni szokott, az a szereplők személye, a megoldásra váró rejtély neve és formája, a játékidő és a stáb.

Minden más egy bevett forma szerint készül, amiben helyet kapnak az ál-archív felvételek, az ideges kamerarángás, kihalt környezet, lepusztult helyszín vagy fordítva, kihalt helyszín, lepusztult környezet, kamu múltban vájkálás, a karakterek egymás utáni halála, night vision, a mindig épp csak alig az esemény lényegét mutató kamera és végül az utolsó főszereplő halála.

Ez a leírás bőven megfelelt az "Ideglelésnek - The Blair Witch Project (1999)" és az azóta eltelt 17 év alatt minimum egy tucatnyi hasonló mozinak. A teljesség igénye nélkül igyekszem ideírni néhány címet, amelyik történetileg a legközelebb áll e darabhoz: A Trollvadász - Trolljegeren (2010), Rec - Rec (2007), Cannibal Holocaust - Cannibal Holocaust (1980), Az átok - Noroi (2005), A Frankenstein-teória - The Frankenstein Theory (2013), Halálhegy: A Gyatlov-rejtély - The Dyatlov Pass Incident (2013), Az alagút - The Tunnel (2011), Ideglelés Csernobilban - Chernobyl Diaries  (2012) és még vagy féltucat másik, amelyekre halványan emlékszem már csupán. Volt, amikor egymás után néztem meg párat és mostanra simán összemosódnak a történetek.

A mozik felépítése eléggé egysíkú: Valamilyen információ után kutatva egy kis csoport, kamerákkal felszerelkezve elvonul egy a komfortzónájukon kívüli helyszínre, ahol előbb megismerkednek a környezettel, akár személyekkel is - interjú töredékek - majd elkezdődnek az ijesztő és végzetes események, ami során a szereplők legtöbbször elhaláloznak, míg végül az utolsó is elbukik, lehetőség szerint a kamera közelében, majd vége-főcím.
Röhej, hogy ez a 2015-ös mozi pontosan követi ezt a dramaturgiai felépítést, ezért pontosan a már unásig ismert panelekből épül fel, amiért simán, gondolkodás nélkül ki merem jelenteni, hogy szükségtelen a megtekintés. És ha még nem ismered ezt a műfajt, akkor sem ezt a filmet ajánlanám megtekintésre, annyira klisés a befejezése.


Jákl Peti főleg filmekben volt korábban látható és mostanra úgy gondolta, van tehetsége egy film elkészítéséhez. Nem állítom, hogy nincs, hiszen a tekerés közben pont fel lehetett mérni, hogy amit korábbi, hasonló filmekből ellesett - a forgatókönyvíróval egyetemben - azt teljesen vegytisztát adta vissza a képernyőn. De attól, hogy valami korrekt munka, nem biztos, hogy engem érdekelni fog.
Talán majd máskor. Általában az jellemző rám, hogy ajánlom, hogy megnézd a filmet, hiszen a saját véleményed kell, hogy kialakuljon a moziról és ahhoz látnod is kell. Viszont, vannak kivételek, amikor valamilyen okból csak azt tudom tanácsolni, hogy nyerj magadnak azzal másfél órát, hogy kihagysz valamit, amit lehet, hogy korábban már láttál, csak sokkal izgalmasabb formában.

Ha esetleg te úgy érzed, volt a filmben valami plusz, ami miatt érdemes megtekinteni, írd meg a facebook oldalamon vagy ide.

35%

Ha látnád: G H O U L

2016. április 20., szerda

Lány a képeken - The Girl in the Photographs (2015)

Lány a képeken - The Girl in the Photographs (2015)


Rendezte: Nick Simon

Megtekintés: Wes Craven utolsó filmes munkája nem elég méltó a guru búcsújához.

Örültem, amikor arról olvastam, hogy bár nagy kedvencem Carpenter mellett, Craven, habár jobblétre szenderült, még volt ideje producerként - executive - felügyelni egy slasher horror munkálatait. A másik, ami miatt érdekelt a mozi, hogy Kal Penn szereplőként szerződött és azt vártam, hogy végre elszakad a mókás fiú kalandféregségtől és megkomolyodik. A film megtekintése után már tudom, hogy Craven szellemisége nem nagyon jutott érvényre a kész műben - alig van humor és kikacsintás - és Kal Penn sem hozta azt, amit vártam tőle. Karaktere igyekszik vicces lenni, de inkább fárasztott, habár, feltételezem, a fotósok elvarázsolt lények. (Meg úgy a művészek, en bloc.)

A film klisés és nem az unalmas rá a jó szó - bár tényleg nem nagyon kötött le - mint inkább, hogy teljesen érdektelen. Egyszerűen nem érdekeltek a főszereplők és a gyilkos sem, akik, nem tudom milyen trendnek akartak így, ebben a formában megfelelni, mert sem a motivációikról nem tudunk meg semmit, sem a hátterükről. Ezt benyelem, de, hogy megszellőztetik a fotók számozását, mint a rejtély egyik darabkáját, hogy utána a film nagyvonalúan elfelejtkezzen erről a momentumról, azt már nehezebben nyelem le.
Gondolom, azért olyan a gyilkos, amilyen, mert ezzel akartak visszavágni az olyan filmeknek, amikbe végül csavaros és erőltetett módon igyekeztek a forgatókönyvírók értelmet, logikát varázsolni. Itt ezt nem kapjuk meg és talán így sokkal közelebb állunk a valóság szörnyeihez, a sorozatgyilkosokhoz, akik sokszor nem személyes okok miatt választották ki az áldozataikat, hanem, ahogy esett, úgy puffant. Itt persze azért ez nem ennyire profán, de a lényegen nem változtat: végül nem kell meghallgatnunk egy monológot, amelyben választ kapunk a főhős megfogalmazott kérdéseire, hogy: - Miért pont én???

Kal Penn excentrikus figurája magában hordoz néhány darabot Dr. House nyerseségéből, amit a színész biztos akkor lesett el szakmailag, amikor Hugh Laurie-val forgatta a kultikus sorozat néhány részét. Ettől még a figura halvány utánérzése a sznob művészeknek, nem tud elég érdekes lenni, pedig azt képzeltem korábban, hogy megfelelő, sőt, akár egyenlő ellenfele lesz a maszkos, vagy árnyékba bújó gyilkosnak. Ehhez képest mondhatni figurája súlytalanul tűnik el a történetből, akárcsak a többi áldozat. Míg pl. a "Sikoly - Scream" képes volt néhány jelenetsorban rendesen frászt hozni a nézőre, addig itt gyenge próbálkozásokat kapunk. Pedig a Sikoly mostanra már kerek húsz éves mozi! És abban mennyire rémisztőek azok a menekülés és bujkálás közben hallható hegedű staccatok? Itt pedig a végén szinte betolakodik a képbe egy erős zenei motívum, aminek jogosságát, ha lehet ilyet mondani, még csak nem is éreztem.
Akkor inkább a Sikoly bármelyik része.

Maszkos gyilkos eddig még talán sosem volt ilyen semmilyen.

Tartalom:
Colleen (Claudia Lee) a vidéki lány titokzatos fényképeket kap valakitől, amelyeken mintha emberi áldozatok holttestei lennének láthatóak. A rendőrség nem érzi elégséges bizonyítéknak a képeket egy nyomozáshoz, így a lány kénytelen magában feldolgozni a traumát. Közben a Los Angeles-i fotós, Peter Hemmings (A karakter neve elképzelhető, hogy tisztelgés Antonioni Nagyítás - Blow-Up (1966) című filmjének fotós főszereplője előtt, akit David Hemmings alakított.)(Kal Penn) egy munka miatt a lány városkájába, Spearfish-be utazik és mivel rövid nyomozás után ráakad Colleen történetére, igyekszik az ügy főszereplőjét magával csábítani a nagyvárosba, hogy ott egyrészt modell szakmába juttassa, másrészt eltüntesse a lehetséges gyilkos útjából. Társaival házat bérel a városka szélén, ahol vendégül látja a lányt, ám hívatlan látogató is érkezik az éjszakával és feltett szándéka, hogy befejezze amit Colleen-nel elkezdett.

Meggyőződésem, hogy az alapötletből Craven hatásos mozit készített volna, ám egy kevésbé magas kvalitású rendező kezei között egy közepes tucatmozi született, pedig az első pár perc még adott okot a reménykedésre.
Nagyon hasonló témában ajánlom a "Rettegés alkonyat után - The TownThat Dreaded Sundown (2014)

Egyetlen pozitívumnak a film végi két apró csavart tudnám felhozni. Ha megnézted a filmet, írd meg kommentben, mire gondolhattam. Érdekel, te is meglepődtél valamennyire azon a két momentumon.

Cinegore kritika a filmről. (Varin)

50%

Ha szeretnéd látni: L Á N Y  A  F É N Y K É P E N


A boszorkány: Egy New-England-i népmese - The VVitch: A New-England Folktale (2015)

A boszorkány: Egy New-England-i népmese - The VVitch: A New-England Folktale (2015)


Rendezte: Robert Eggers

"A gonosz bármilyen formát ölthet."

Megtekintés: Nem az a szokványos horror. Talán egy rossz álom. Talán csak egy elferdített történet a tizenhetedik századból. Érdemes adni neki egy esélyt, habár nem könnyű mozi.

Milyen lehet egy olyan film, amelyikre Stephen King, a koronázatlan horror-író - és sok egyéb más - tweeterén úgy hivatkozott, mint "A film, ami még rám tudta hozni a frászt!"? Egyáltalán nem rossz. Robert Eggers eredetileg egy sokkal komorabb, szürkébb, homályosabb és elvontabb moziban gondolkodott, azután baráti tanácsra kicsit visszavett a művészieskedésből és egy olyan mozit hozott össze, amely többféle értelmezéssel ruházható fel és nem feltétlenül negatív kicsengéssel, vagy csak az őrülettel kapcsolatban.

William (Ralph Ineson) családjával kénytelen elhagyni az Amerikában új életet kezdő puritán közösséget, vallási okokból. Gyakorlatilag száműzetésbe kényszerül a várost védő falakon kívül. Kis vagyonkájukkal felkerekednek és jó napi járóföldre a teleptől berendezkednek egy elzárt életre. Körülöttük zsíros föld és sejtelmes erdőség. Egy ideje már ott élnek, házat is húztak fel, mikor a nagylány, Thomasin (Anya Taylor-Joy) nővé kezd érni és ezzel furcsa, misztikus események szabadulnak el a család körül. Kezdetben állattámadást sejtenek Sam, a csecsemő eltűnése mögött, majd mikor a nagyobbik fiú, Caleb (Harvey Scrimshaw) is követi, míg végül eszméletlenül és betegen kerül elő, a család boszorkányságot kezd emlegetni. A jelek Thomasinra mutatnak és védekezésében nem segít az sem, hogy fiatalabb ikerhúga és annak öccse az anyjuk, Katherine (Kate Dickie) alá adja a lovat. Egyedül az apa igyekszik megőrizni hidegvérét, ám rajta is elhatalmasodik a vallási fanatizmus és a gonosztól való félelem, így a család egyenes úton halad a végzetük felé.

Volt idő, amikor bármi megmagyarázhatatlanra rá lehetett sütni, hogy boszorkányság.

Aztán, hogy mi történik, azt a nézőre bízzák és lehet találgatni.
Vagy a nem megfelelő ellátás miatt alakul ki a megszállásra utaló jel a gyerekeken és hatalmasodik el az őrület, mert egyszerűen, nincs semmi másuk, hogy a monoton unalomból éhezésből kitörjenek, vagy tényleg Thomasin lepaktált az ördöggel, vagy csak egy nővé érő lány féltékeny lesz anyjára és ott okoz neki fájdalmat, ahol az a legsérülékenyebb, esetleg a félelem, hogy lassan cselédsorba, uram bocsá' eladósorba kerül, erőszakra sarkallja övéivel szemben.

A történet időben 1630-ban játszódik azaz közel hatvan évvel a híres Salem-i boszorkányperek és boszorkányüldözés előtt. Talán épp ezért nem egyértelmű teljesen, hogy amit látunk boszorkányok műve vagy a képzeleté, annak ellenére, hogy a boszorkányság - ugyan nem a mai formában, de kezdetleges szinten - egyidős az emberiség történelmével. Ahogy az első kuruzslók és varázslók megjelentek az ősi törzsek között, úgy velük a természetfeletti tudományok bitorlói is, akik hókuszpókusszal biztosítottak maguknak megélhetést, kihasználva ostobább társaik félelmeit. Ez is lehet kulcsa annak, ami megelevenedik az orrunk előtt a vásznon.

Vagy egy öntudatra ébredő fiatal lány balsorsát látjuk, akit megőrjítettek a hormonjai és megcsömörlve a napi rutin és felelősség terhe alatt olyan tettekbe hajszolja magát, amely végzetes következményekkel jár.
Vajon Kosztolányi Dezső Édes Annáját is az ördög szállta meg, mikor megmagyarázhatatlan tettét elkövette? - Tudom, erősen erőszakos párhuzamot vontam a két történet köré...


És ebben az esetben minden, ami a boszorkányhoz köthető, álom és fantázia csupán. Magam pedig ez felé hajlok, hiszen, ha megtörtént volna ez az eset, ugyan ki mesélhette volna el az utókornak hitelt érdemlően?
Mindegy is, hiszen a történet, legyen bármi is a végső megoldása, összességében egy remek mese, amivel el lehet szórakoztatni a hallgatóságot a tábortűz körül, hogy álmatlan éjszakát okozzunk ezzel a kicsiknek.

Aztán az is lehet, hogy az őslakos indiánok rabolták el a csecsemőt, majd terrorizálták a családot, végig megbújva az árnyékban, hogy elkerüljék a retorziót. Egyes vélemények szerint ugyanis a betelepülőket érő titokzatos és véres támadásokat kapcsolták néha boszorkányság meglétéhez, amelyekhez sokkal inkább lehetett az őslakosoknak köze, akik hamar megtanulták, hogy a fehér ember bosszúja elképesztően súlyos lehet.
Hasonló történet képezte a Cate Blanchett western alapját "Az eltűntekben - The Missing (2003)".
Mondjuk erre van a legkisebb esély. De nem kizárható.

Gyakorlatilag az egyetlen, amit azonnal kizárnék, hogy a természet viszontagságaival dacolva félmeztelen nők csoportja háborgatja a főszereplő kis családot és hajszolja őrületbe.

Remek fényképezés, remek helyszínek - bár, ott nem kellett túlzásokba esni, értelem szerűen és remek színészi játék. A Calebet alakító fiú megtérése pl. lenyűgöző alakítás.
A zene pedig egyenesen félelmetes. Köszönjük meg Mark Korven-nek. Innentől figyelni fogom!

Töfi:
- Mindkét szülő korábban játszott a "Trónok harca" sorozat néhány epizódjában. Ott meghaltak.
- A Katherine-t alakító Kate Dickie nem először játszik bizarr szoptatós anyát: A Trónok harcában pl. Lysa Arryn szerepében a nem éppen karonülő csemetéjét táplálta emlőjéből, aki annak ellenére, hogy bizonyos tanulmányok látnak összefüggést a pszichopata személyiség kialakulása és a szoptatás hossza között, eléggé erőszakos karakterré fejlődött.
- Az egész film forgatása nem vett igénybe egy hónapot, annak ellenére, hogy igyekeztek a legtöbb jelenetben természetes megvilágítással dolgozni.
- Wikipédia: The VVitch

Cinegore kritika a filmről. (Varin)

Creepyshake kritika a filmről. (Levente)

70%

Ha szeretnéd látni: T H E  V V I T C H

Elképzelhető, hogy a testvéri szeretet hajlott valami másba, aminek köszönhetően később elszabadult a pokol? Nem egyértelmű, de halvány utalásokat erre a megoldásra is kapunk.



2016. április 17., vasárnap

Nővér - Nurse 3-D (2013)

Nővér - Nurse 3-D (2013)


Rendezte: Douglas Aarniokoski

A poszter mintha főhajtás lenne az
Amerikai Pin Up Girlök előtt.
Megtekintés: Valójában kihagyható horror-thriller. Láttad már korábban, csak kevesebb vérrel és sokkal okosabb formában.

Ismét egy horror abból az al-műfajból, amikor egy nő a veszély forrása. Verhoeven ezt kimaxolta a kilencvenes évek elején - Elemi ösztön - Basic Instinct (1992) - de készült korábban is, később is film olyan nőkről, akik az erőszak útjára léptek és a környezetüket manipulálták céljaik elérésének érdekében. Ezek a filmek thrillerek, horrorok. 1992 óta minden próbálkozás rendre elbukik minőségben. Amit esetleg fel tudnak mutatni pozitívumként, az a vér mennyisége. A véré, ami persze csupán a horrorkedvelők szívét dobogtatja meg.

A direktor kimondhatatlan nevét most sem fogom megjegyezni, pedig a "Nővér" nem egy értékelhetetlen darab. Nem nagyon tudok azonban elismerően nyilatkozni Aarnio munkásságáról, mert pl. a Hegylakó négyet amolyan "elvi"okokból nem néztem meg, "A végzet napja - The Day (2011)" meg eléggé kétesélyes, hiszen amit felépített az első fél órában, azt lerombolta a további játékidőben, pedig kedvelni akartam.

A "Nővér" egy színes, szagos, horror, amely nagyon komolyan veszi magát és ezért, amikor vicces próbál lenni - nem sokszor - kissé kizökkenti a nézőt. Paz de la Huerta karaktere igazi végzet asszonya lehet sokaknak, kivétel én, akinek ez a típus egyáltalán nem esetem, így a fej elcsavarása nem biztos, hogy nálam működne, mint amit olyan jól prezentál a filmben. Feltételezés persze! A film nem újdonság. Az Elemi ösztön fifikásabb, az Egyedülálló nő megosztaná - Single White Female (1992) (Ugyanabban az évben, mint az Elemi ösztön) pedig ellőtte az összes petárdát, amit ebben a témában el lehet, de minimum, lefektette az alapokat és megágyazott a kliséknek.
Ezek után nem tudom azt állítani, hogy megfogott ez a film és megtekintése után állítom, hogy a kecsegtető 3D is csak parasztvakítás, olyannyira nincs szükség erre a technikai fogásra, legalábbis a 2D-s látvány nem indokolja.
Mellékesen a filmnek van férfi változata is, ami sokkal ismertebb - mivel a férfiak társadalmi megítélés szempontjából sokkal erőszakosabbak - olyan darabokkal, mint "A mostohaapa - The Stepfather (1987)" sorozat és társai.

Szpojler lesz, vigyázz:
Ami egy átlagos férfi néző számára pozitívum, hogy Paz de la Huerta nem szégyenlős, ezért több jelenetben alul semmiben osztja az észt. Ettől függetlenül a cselekmény felépítése elcsépelt és pszichológiailag elnagyolt, hiányos. A befejezés pedig szintén semmi újat nem tud nekünk mutatni, hiszen a vége főcím előtti történéseket sok, hasonló témájú mozi ellőtte már. (Pl. Rémségek könyve - Urban Legend (1998), hogy egy konkrétumot kiemeljek és abban is nő a főszereplő. Véletlenül, ott a gyilkos pont nővérként jelenik meg a film végén, amennyire emlékszem...)

Történet:
Abby Russell (Paz de la Huerta) ápolónő szabad idejében nős férfiakat tanít móresre. Ezzel talán nem is lenne baj, csak a leckék túlságos végletesek. Egyébként, ha nem gyilkol, akkor a hölgy életeket ment, mint a városi kórház egyik főnővére és aki a jelek szerint leszbikus érzelmeket kezd mentorált nővértanulója irányába táplálni. Danni (Katrina Bowden) a tanuló nővér kezdetben nem veszi észre a jeleket . elég hülyének van beállítva a karakter - később viszont elzárkózik a szerelem lehetőségétől, ami miatt Abby vérszemet kap és igyekszik a lányt ellehetetleníteni a környezete előtt, illetve ott fájdalmat okozni neki, ahol csak lehetséges.
Danni lassan rádöbben, hogy Abby nem az, akinek vallja magát és a két nő között robban az ösztrogén.
A másfél órácska elrepül, a férfiak hullanak, néha a nők is.
Bár, egyértelmű, hogy erkölcsileg Danni mellé kell állnunk, a forgatókönyv valamiért kedveli annyira gyilkos hősnőjét, hogy biztosítson neki egy második lehetőséget.
Remélem, nem készül folytatás.

Mivel a film nem tudja a női főszereplőt eléggé karizmatikusra és fifikásra varázsolni, a körülötte megjelenő férfi karaktereket butítja le, baráttól, nyomozón keresztül a szomszédig bezárólag. Nyugodtan merem állítani, hogy Paz de la Huerta valakinél jól fekszik - gusztustalan hímsovinizmus! - és ezzel a filmmel gyakorlatilag jutalomjátékot kapott. Belátom, hogy azért amennyire tehetsége engedte, élt is a lehetőséggel. A film reklámkampánya - elég csak guglizni a filmet és Huertát - eléggé kizsákmányolja a női nemet, így soviniszta megjegyzésemmel szerintem még csak nem is voltam sértő.
Ha valakit mégis megsértettem volna, attól elnézést... amennyiben maga Paz de la Huerta az.

Figyeld:
- Judd Nelson a valamikori lázadó kölyökszínészből sajnos ennyi maradt.
- Kathleen Turnerből, aki miatt a Smaragd románca nem lenne ugyanaz a film, sajnos ennyi maradt.

Scal sokkal szórakoztatóbb kritikáját csak ajánlani tudom a filmbook oldaláról. Ő szerintem jobban élvezte: Scal doktor megmondja! (Ha előbb olvasom, vagy ha olvastam, emlékszem rá, meg sem írom az enyémet... :)

Scal komám szerint: Nurse 3D

60%

Ha vérzik érte a szíved, itt megnézheted: N Ő V É R amúgy totál 2D.


Megjött apuci! - Daddy's Home (2015)

Megjött apuci! - Daddy's Home (2015)


Rendezte: Sean Anders

Megtekintés: Nem kérdés, hiszen csipázzuk Mark Wahlberg-et, amikor elgurul a gyógyszere.

Ez a vígjáték egy sokkal jobb film is lehetett volna, ha a készítők kellő időt szánnak a forgatókönyv egyenetlenségeinek kidolgozására. Kicsit olyan érzésem volt, hogy siettek moziba küldeni, pedig még csiszolgatták volna. Az alapötlet egyébként jó és nem is hihetetlen.

Sara (Linda Cardellini) miután két gyermekének apja, Dusty (Mark Wahlberg) csődöt mondott családfői minőségben - valójában Sara lépett le, mikor nem érezte a változást a felelősség irányába - hozzáment egy sokkal kiegyensúlyozottabb fickóhoz, Brad-hez (Will Ferrell) aki viszont igyekszik apukaként kihozni magából a maximumot, mivel egyes jelek szerint egy baleset következményeként sosem lesz képes saját gyermeket nemzeni. Azután, mikor végre már-már kezdene a kis család összecsiszolódni, Dusty bejelenti érkezését, ami természetesen felrúgja a nyugodt mindennapokat és erősen próbára teszi Brad és Sara kapcsolatát, mivel Dusty egy igazi manipulátor és feltett szándéka, hogy visszatérjen az "övéi" közé.

Remek alapötletnek tartom, hiszen a mai társadalmunkban rengeteg példa van rá, hogy fiatal gyermekes anyukák nem a gyermek apjával folytatják életüket és bizony, sokszor egyedülálló férfiakat igyekeznek behozni a képbe, komoly kihívások elé állítva ezzel mind apajelöltet, mind a gyermekeket. Rizikós helyzet, magam kerülöm is. Kedves barátom, akivel a filmet néztük, ugyancsak hasonló helyzet miatt nem ugrik fejest ilyen alapokon nyugvó kapcsolatba, hiszen, lehet, nem jól gondoljuk, de nem olyan könnyű egy nő mellett még a gyerekének is megfelelni és állandó súrlódási pont lehet a későbbiekben az a fránya vérségi kötelék.

A filmmel nem is lenne bajom, ha sokkal komolyabban, poénban pedig igényesebben tálalják. Viszont, így az első órában alig körvonalazódik a koncepció, és valahogy nem tudja a forgatókönyv kellő erővel megjeleníteni az egész tétjét. Csak úgy történnek a dolgok. Természetesen a fő hangsúly a két férfi közötti versengésén van és Will Ferrell vígjáték nézése közben magam mindig felteszem a költői kérdést: Mégis, melyik normális nő választaná ezt a disznó szemű, bugyuta fürtös, férfiatlan tramplit, bárki más helyett.
Jól sejted; nem rajongok Will Ferrell-ért a színészért. Számomra a humora elképesztően ripacs és gyenge. Nincs benne semmi Woody Allen finomságaiból. Ferrell egyik erőssége, hogy baromságokat hord össze. Nem tudom, ebből mennyi van leírva neki és mennyi rögtönzés, ám engem nem tud megvenni kilóra. Az elsírós jelentei meg egyenesen fárasztóak. Ripacs. Egyetlen örömöm, hogy lassan kezd ebből a jófiús, szomszéd apucis image-ból kiöregedni és akkor kénytelen lesz vagy megkomolyodni és tényleg nívós filmekben szerepelni, vagy felszívódik és csak hébe-hóba láthatjuk majd tévés produkciók és komédiák mellékszereplőjeként, mint Chevy Chase-t, akit a nyolcvanas években kifejezetten kedveltem, hülye figurái miatt, mostanra azonban kiderült, nincs benne valódi, "értékes" színészi véna. (Ellentétben az egykor bohócként elkönyvelt Bill Murray-vel szemben, ugye?) Szóval simán kivárom, míg eltűnik a balfenéken...
Wahlberg csuklóból hozza a kis izomtónit és nem tudom nem kedvelni. Értem is a motivációit a figurának és egyedül azért nem neki szurkolok - pedig kéne - mert igazságérzetem csak Brad malmára hajtaná a vizet, hiszen ő már hosszú távon bizonyított.
Linda Cardellini meg már akkor kedvencem volt - betudható az arcán kétoldalt húzódó szexis ráncnak - amikor még nem is ismertem a munkásságát. Sajnálatos, hogy az álomgyár főleg totál mellékes szereplőként hívja hadrendbe mostanában, akár A filmekbe is. (Nem olyan rég pl. Sólyomszem rejtegetett feleségét alakította.)


Hol is láttam hasonló, versengésen alapuló történetet, amelynek a végén a karakterek megbékéltek egymással?
Megvan: Édesek és mostohák - Stepmom (1998) Ott is a film derekát az igazi anyuka (Susan Sarandon) és az exférj oldalán az életükbe masírozó friss barátnő (Julia Roberts) közötti konfliktusok teszik ki, csak valahogy jóval életszagúbban. Persze, mert az egy "keserédes" ez meg vígjáték, vagy mi.
Akad is pár erősen kiszámítható és elcsépelt poén - kontraszt tökös apu és szerencsétlen Brad között - meg túltolt hollywoodi - Milán, segíts ki, mit is mondtál, amikor Brad könnyes szemekkel nézegeti a gyerekek rajzait??? - "maníros", írt vissza az üzenőoldalon Milán. Igen, sajnálatosan maníros néhol és amerikai. A végén egy verekedést tompító jelenetnél például a fejemet fogtam, annyira átment a mozi szürreálisba.

A film másik baja, hogy az első szegmense elhúzódik, míg a második meg kicsit hirtelennek érződik. Furcsállom, hogy olyan tökös apuka, aki bevállalta, hogy visszatér és megharcolja a magáét az új apukával, után ilyen könnyen feladja. Nem logikus. Jobban felépítettem volna ezt a részt, mert kicsit olyan, mintha az írók a könnyebbik utat választották volna. Egyik kedvenc filmdrámám is ezzel a módszerrel él, igaz, ott mintha még könnyebb lenne a lezárás: Kramer kontra Kramer. Ott Meryl Streep ahogy jön, végül ugyanúgy távozik.
A befejezés borítékolható volt és Cena megjelenése csillagos ötös.


Figyeld:
- Amikor Ferrell majdnem megmutatja! (A fél csőben (szurkoltam neki) és később a rendelőben is.
- A negyedikesek!
- Kimaradt a Zoolander, amikor szóba került a risza-rinya.

Töfi:
- Dusty szerepére szóba került Will Ferrell és Vince Vaughn is, míg Brad-ére pl. Ed Helms.
- A kosárlabdás jelenetet élesben vették fel, egy kosármeccs szünetében. A labdadobós jelenet így ki is került az internetre.

Kérdés:
- A film szerint Dusty-ért Brad kimegy a repülőtérre, de az érkező Dusty lepattintja. Később, mikor Brad késve hazatér, Dusty motorja a ház előtt áll. Nincs rá utalás, de ez csak úgy lehetséges, ha a repülőgépen csomagként a férfival utazott a kétkerekű. Mivel kihívta Brad-et a reptérre, feltételezem, előre készült rá, hogy megszívassa a karaktert, hogy majd jól otthagyja várni, viszont később ezt sem a feleség, Sara, sem Brad nem rója fel a film során Dusty-nak. Amúgy, kíváncsi lennék, mennyi ideig tart egy poggyászként feladott motort átvenni a reptéren és milyen szállítási szabályok vonatkoznak a járműre.

65%

Ha megnéznéd, mert szeretnél egy könnyed estét: M E G J Ö T T  A P U C I !



2016. április 15., péntek

Darling - Darling (2015)

Darling - Darling (2015)


Rendezte: Mickey Keating

Megtekintés: Nem állítom, hogy a készítők egyértelműen Polanski 1965-ös kultikus drámája előtt kívántak tisztelegni, de sikerült! Érdemes megnézni.

Szpojleres leírás, ezért a megtekintés utánra hagynám.

A "Darling" egy felkavaró mű, amelyik reflektál a Catherine Deneuve főszereplésével készült "Iszonyat - Repulsion (1965)" című drámára.
A Darling nevű fiatal és enervált lány (Lauren Ashley Carter) megbízást kap, hogy egy sötét múlttal rendelkező házra felügyeljen, amíg a tulajdonos (Sean Young) nyaralni megy. Nem egyértelmű teljesen, hogy Darling egy korábbi trauma hatására vagy a ház által sugallt parancsra követni kezd egy férfit, akit végül kíméletlenül lemészárol.
Mivel a tulajdonos napok óta nem képes elérni őt telefonon, végül lenyomozva a lány múltját, a házba küldi a gondnokot és a rendőrséget, mert úgy érzi, a dráma még nem ért véget.

A 76 perces film végig fekete-fehér és gyönyörű beállításokban, fény-sötétség-árnyé hatásokkal játszik. Kicsit talán a mesterkélt vágások és pillanatképek kimaradhattak volna, viszont ennek ellenére egy komoly és értékes darab a film, amennyiben a művészi értékeit tekintjük. a mondanivaló már sokkal profánabb.

Se szeri, se száma a filmeknek, amelyben labilis női főszereplők végül gyilkosságra vetemednek. A filmművészet bővelkedik női gyilkosokban. Több komoly szakmai múlttal rendelkező, elismert rendező foglalkozott már a témával és a horrorfilmek is vissza-visszatérnek a témához.
Általában a nők az erőszakot egyfajta válasznak tekintik a világ felé, amely elnyomja őket. Ez a nézőket sokkal zavaróbban érinti, mint mikor egy férfi gyilkolja a népet halomra. Az ok, gondolom, pszichológiai. Az egyszeri néző nem várja el egy filigrán nőtől, hogy védekezés közben erőszakos legyen, sőt, akár kezdeményezője az erőszaknak. Akkor sem számítunk erre, ha történetesen az a nő egy férfiasabb típus (Charlize Theron a Szörnyben) főleg nem akkor, ha a nő sebezhető és törékeny (Mint Deneuve az említett Iszonyatban, vagy Zoë Lund aki férfiakat öl halomra Abel Ferrara botrányt kavaró bosszúfilmjében az Ms. 45 - A bosszú angyalában.)


Nem tudjuk meg valójában, mikor is kezdődik Darling őrülete, ám borítékolható, az információmorzsák szerint, hogy korábban egy traumatikus hatás érte és azóta képtelen tökéletesen beilleszkedni a való világba. A film kihagy egy ziccert, amikor másodszor ellenőrzi a halott pénztárcáját, amennyiben csak képzelte, hogy az áldozat az a Henry Sullivan, akivel közös múltja volt. Mert ha valójában a meggyilkolt férfi nem Sullivan - meg is lepődik a karakter, mikor a nő Henrynek szólítja - akkor a második pénztárca ellenőrzésnél simán egy másik nevet írtam volna a megfelelő helyre, hogy azzal is mélyítsem, hogy a karakter mennyire nem a földön jár. Viszont kétszer is Henry Sullivan-t mutatnak, így kérdéses, hogy a lányt korábban érhette a férfi részéről valami inzultus és a pasas nem ismerte fel korábbi áldozatát?) De ez csak az én okfejtésem.

Ennél egyértelműbb Roman Polanski utalást nem láttam még: Kés a vízben... de nem biztos, hogy szándékos!

A film végig tudja tartani a feszültséget, egyrészt, mert a játékidő erősen korlátozott - alig hetven perc - és sokat dob a dramaturgián a folyamatos képbevágások és idegtépő hangeffektek hada, amelyeket amúgy magam erősen rühellek, itt viszont erősen érződik, hogy a koncepció és a főszereplő karakter fejlődésének illetve figurájának a szerves része.

Lauren Ashley Carter tökéletes a főszerepre. Felépítése elég sportos, hogy hihető legyen, amikor végül a testet belogisztikázza a kádba. Közben szemtanúi lehetünk a filmtörténet egyik leggroteszkebb haláltáncának. Jelképesen. Komoly fizikai munka lehetett a Brian Morvant színész és kaszkadőr testét vonszolni a folyosón és beemelni a kádba. Carter ezen kívül eszméletlen arcmimikával járul hozzá a karakterhez és amikor kell, pont annyira ártatlan és szép, amennyire Deneuve volt több, mint ötven éve, amikor meggyilkolta a rajta erőszakoskodó férfit. Az egyetlen, ami zavaró lehet és én hiányoltam, hogy kevés információból kellett felépítenem a főszereplő hátterét. A végére még sikerült becsempészni egy Hitchcock féle Pszicho jelenetet is, ami legalább jelzi, hogy a rendező hatalmas mozi fanatikus lehet. Remélem, egyre minőségibb munkákat láthatunk tőle.


A képi világ szuggesztív és nyomasztó. Már amikor az "Ördög - Devil" című film úgy kezdődött, hogy a várost fejről lefelé mutatták, már akkor megvett ez a fényképezési technika és itt szintén lehengerlő. a kép a vágás és a zene illetve hangeffektek végig szimbiózisban vannak egymással, már-már mesterkélten. A trailer nagyon jól megmutatja, hogy mire számíthatunk. A legtöbb kép fotóként is megállná a helyét.

Töfi:
- Harminc évvel ezelőtt Sean Young simán eljátszhatta volna Darling szerepét, mert mind alkata, mind arcvonásai megfelelőek voltak hozzá. Fáj látni, hogy az egykori "Szárnyas fejvadász - Blade Runner (1982)"Rachel-je mostanra milyen apró kis szerepekben kénytelen megmutatni, hogy eljárt felette az idő. (Pl. hasonlóan "hosszú" szerepe van a mostanában bemutatott "Csontfejszében - Bone Tomahawk".

Simán 70%

Ha látni szeretnéd: D A R L I N G

És a végére egy kis baki. A filmben a gyilkos szerszám kicsit elvándorol.

Darling elvonszolja a holttestet.
Darling utána visszatér, hogy eltüntesse a nyomokat.
És a végére egy kis szex, mert abból sosem elég: