2016. november 29., kedd

A magányos lovas - The Lone Ranger (2013)

A magányos lovas - The Lone Ranger (2013)


Rendezte: Gore Verbinski


Megtekintés: Először nem értettem, ki a célközönség. Most sem. Viszont megnézni kötelező.

A Disney megszerez forgatókönyveket, franchise-okat és igyekszik azokat családbarát saját formájára alakítani. Remélem, a Bibliát sosem fogják nekik eladni, mert akkor aztán elkészíthetik a világ legsziruposabb, gyerek és kisállat hegyben tobzódó családi förmedvényüket, az biztos. "A magányos lovas" sem kerülhette el sorsát, mikor pont az egeres cég készült a jogok megszerzése után leforgatni az álarcos hős és hűséges társa, Tonto, az indián kalandjait.

Nem volt kedvem mélyen beleásni az általam korábban csupán egyetlen videojátékból és az angol nyelvű csatornán vetített sorozat reklámjából ismerhetett sorozat nagyfilmes feldolgozásába, de az biztos, hogy Barry Shipman neve nem szerepel a 2013-as film főcímében, pedig 1938-ban ő szabadította rá az álarcos hőst a világra, sok egyéb filmes munkája mellett. Kerek harminc évig dolgozott televíziós munkák forgatókönyvén az ember, köztük, még nekem sem teljesen ismeretlen témákban: Dick Tracy (1937), Zorro Rides Again (1937) - ami alapjában eléggé megközelíti számomra a magányos lovas történetét, Flash Gordon Conquers the Universe (1940), és még vagy száz egyéb western történet, meg a maradék. Sajnos, a forgatókönyvnél a nevét, mint ötletadó nem írták ki, pedig, ha már valakinek illenék megköszönni a film történetét, akkor az biztosan ő lett volna.

Verbinski moziját hárman ötölték ki (Justin Haythe, Ted Elliott, Terry Rossio) és sikerült nekik egy felejthetetlen élményt összehozniuk. Haythe inkább szikárabb drámák megírásában jeleskedik, - biztos ő felelt a film drámai oldaláért a testvérek közötti feszültségekért és a háttérben meghúzódó tragikumért - míg Elliott és Rossio otthonosabban mozog a kalandfilmes, cselekményes közegben. Le sem tagadhatná a duó például, hogy tevőlegesen vettek részt Johnny Depp korábbi sorozatának létrehozásában, a Karib tenger kalózai szériában, annyira visszaköszön néhol a film dramaturgiájában, karaktereiben, megoldásaiban. Johnny Depp ismét lubickolhat egy olyan szerepben, amely szinte teljesen karakterén kívül áll, hiszen, Tonto figurája nem elég, hogy egy indián, de a film teljes játékideje alatt egy lemoshatatlan maszkban szaladgál.


Miből látszik, hogy a Disney nem fért megint a bőrébe?
A film eredetileg egy klasszikus alapú, western bosszútörténet. Igyekeztek volna belecsempészni némi családiasságot, gyermekkacajt, de azt a film alapsztorija nem támogatta volna folyamatosan, ezért az egészet keretbe foglalták egy teljességgel indokolatlan és felesleges mellékszállal, egy kisfiúról, aki tök egyedül bebattyog egy vásári mulatság sátrába, ahol a letűnt idők kiállított szobrai között megelevenedik neki Tonto (Spanyol változatban Toro, mivel a nyelvben a Tonto bolondot jelent és az indián minden, csak nem bolond.), az indián vagy százéves figurája és elmeséli neki - tehát még flashback is a mozi - kalandjait és azt, hogyan ismerkedett meg és lett hű társa a magányos lovasnak (Armie Hammer). Persze, így lehetőség adódik rá, hogy mesélő és hallgató - a néző is - között kialakuljon egyfajta interakció, mert a kisfiú néha véleményezi a hallottakat, illetve bizonyos időközönként, megtörve a hangulatot, reagál az eseményekre. Ez családi film esetében néha egészen jól bejön - lásd pl. a nagy sikerű "A herceg menyasszonya (1987)" című filmet, ahol a nagypapa mesél unokájának - itt viszont eléggé kilóg a lóláb, hiszen végül a kisfiúnak semmilyen plusz funkciója nem lett, elmaradt egy akármilyen csattanó a szerepeltetésével kapcsolatban. (Minimum kiderülhetett volna, hogy ő a magányos lovas, Reid unokája, vagy mit tudom én?)

A film ezeken kívül is, erőszakossága ellenére bővelkedik vicces, humoros pillanatokban, amik nagyját Tonto figuráján keresztül hoznak be nekünk. Ugyanakkor a fő gonoszok karakterei és néhány cselekedetük van annyira erőszakos, hogy egy korhatár alatt a filmet még szülővel sem ajánlanám megtekintésre gyermekeknek, így a törekvés, hogy sikeresen adaptáljanak egy családi mozit a nagy vászonra, hamvába holt.
Női vonalon elég szegényes lett a film. Reid szíve választottját, Rebeccát Ruth Wilson formálja meg, akinek arca legalább nem kopott meg eddig a mozizásban - én sem ismerem eléggé munkásságát, viszont színészileg és külsejében - borzalmasan fest az ajka, amely tiszta olyan, mintha egyenesen a feltöltésről érkezett volna a díszletbe a hölgy - erős közepes, míg az ismertebb nevű és utánozhatatlan Helena Bonham Carter, aki szerintem színészileg simán Johnny Depp női alteregója, már sokkal érdekesebb választás, csak szerepe merül ki két jelenetben, amelyek összességében akár elhagyhatóak lehettek volna, de így legalább el tudtak sütni karakterével kapcsolatban egy bárgyú poént. Kétszer.


Férfi vonalon már sokkal jobban elkényeztettek minket, hiszen a főszereplőnk lehet kevéssé ismert név a szakmában - Armie Hammer, akinek neve kísértetiesen összecseng Arnie Hammerjével, amelyet Schwarzenegger hobbiból vett meg, de semmihez nincs köze amúgy a cikkben - ha a negatív karaktereket olyan nevek személyesítik meg a filmben, akik összesen mostanra kb. 130 mindenféle díjra lettek jelölve és abból sokat be is sepertek.
A hasonló történetekben mindig van egy velejéig romlott rossz ember, akinek megjelenése is azt sugallja, hogy tőle kell rettegni. Itt ezt a szinte felismerhetetlen William Fichtner hozza, akinek még a száját is elváltoztatták egy speciálisan elkészített sebhellyel. Ő lesz főszereplőink mumusa, és Tonto ősellensége. Mozikedvelőknek Fichtner be sem kell mutatni, mert a színész néha még alig pár perces megjelenéseiben is képes olyan teljesítményt nyújtani, hogy rá lehet a legjobban emlékezni egy felejthető filmből.
A háttérben megbújó agytröszt szerepében az angol színjátszás jelenlegi egyik legnagyobb művésze, Tom Wilkinson szerez kellemes perceket. Sokkal visszafogottabb, mint Fichtner, viszont annál súlyosabb a figura fontossága.
A harmadik pedig, hogy legyen elég legyőzendő ellenség, Barry Pepper, aki talán utoljára tíz éve fogadott el olyan szerepet, amiben igazán szerethető lett volna, azóta inkább a kihívást jelentő forgatókönyvekre bólint rá, amiben valami egyedibbet nyújthat. Peppert először a Ryan közlegény megmentésében volt szerencsém látni, amiben a csapat mesterlövészét alakította. Az autentikus katona megformálásának érdekében nem átallott egy kalapáccsal a hüvelykujjára is rábaszni, hogy a belilult körme még valóságosabban adja vissza a figura mélységét, miközben a kamera végigpásztáz rajta.

A történet már nem olyan csavaros, habár az írók igyekeznek összezavarni a nézőt, ami nem túl egyszerű, hiszen egy teljesen egyszerű és a western műfaján belül lerágott csontot, a bosszúfilmet eleveníti fel, háttérben a kapzsisággal és a hatalom megszerzésével. Ami plusz van benne az a morbid helyzetkomikum és fura szereplők, valamin a szemkápráztató, de hihetetlen kalandok. A fehér paci lovasszámait például tisztelgésből tették a filmbe, de ettől még nem lett hihetőbb. A végeredmény egy olyan westernfilm, aminek sok köze nincs a vadnyugathoz, inkább csak díszletként használja fel azt és Depp-nek készült, hogy ismét egy érdekes karaktert mutathasson be nekünk. Ez többé-kevésbé sikerült is. Depp a figura külsejét egy Kirby Sattler festményből merítette és szinte teljesen felismerhetetlen lett, amire egy kis orrformálás is rásegített.

Kosztümös lányok, egy amúgy teljesen felesleges jelenetben.

Ha felülemelkedünk rajta, hogy mennyire bugyuta az egész, amit látunk, mennyire klisés és mennyire túltolta a "kaland" fogalmát, akkor egy remek két órát ülhetünk végig. A vége akciószkéna zseniális és még a magányos lovashoz kapcsolható ikonikus zenét a Tell Vilmos nyitányt is sikerült beleszuszakolni a filmbe, méghozzá remekül. Ezen kívül még sok rejtett utalást találhatunk a filmben, amelyeket azok ismerhetnek fel, akik követték korábban a magányos lovas kalandjait. Nálunk erre kevés az esély, így néhány belső poénról le fogunk maradni.

Figyeld:
- A vonatos leszámolást
- Johnny Depp kapcsolatát a madárral.
- Fichtner minden rezdülését.
- Számold össze, hány ponton emlékeztet a film és miben a Karib-tenger kalózaira. (A listát küldd el nekem, és összedobok egy összehasonlító cikket.)

75%

Ha megnéznéd:
- A magányos lovas (2013)

2016. november 26., szombat

Anthropoid - Anthropoid (2016)

Anthropoid - Anthropoid (2016)


Rendezte: Sean Ellis

Megtekintés: Feltétlenül. Akit érdekel a második világháború hatása a környező országokra, annak hatványozottan ajánlom.

Amikor először találkoztam a címmel és, hogy Cillian Murphy az egyik főszereplő, arra gondoltam, hogy végre becsúsztatott a jó ember egy fura horrorfilmet a filmográfiájába. Aztán jött az infó, hogy játszik még benne a "Hülyeség ötven árnyalat" férfi főszereplője, akinek korbács van a farka helyén és, hogy az Anthropoid nem valami robotos-rovaros marhaság lesz, mint a cím sejtette számomra, hanem egy történelmi dráma. Jaj, ne, gondoltam, Jamie Dornan-ról egy jó cikket nem olvastam és a történelmi drámák meg olyan unalmasak tudnak lenni. Még több információ birtokában már azt hallottam, hogy a srác ebben a filmben egészen meggyőző tudott lenni és a történelmi dráma egy második világháborús merényletről mesél, ami viszont mindig is az egyik kedvenc történelmi dátumom volt a "Piszkos 12" óta, és abban is egy merényletről van szó. Ezért hát le mertem ülni a gép elé, hogy megnézzem ezt a filmet.
És megérte!

Semmit nem tudtam magáról az esetről, amelyet a film beszél el, de mivel érdekelnek a merényletek és azok kivitelezése a történelem során - nem azért, mintha ilyesmire készülnék, persze - így kedvet kaptam, hogy utána olvassak kicsit. Az utána olvasás meg meghozta a kedvem, hogy meg is nézzem. Persze az alig két órába nem feltétlenül könnyű belesuvasztani valamennyi apró ténymorzsalékot, amely színessé teszi az eseményeket, hogy ne száraz aszpirinként nyeljük le és ebben segített, hogy kiváló színészeket sikerült találni a legfontosabb szerepekre. Az összeesküvés egyik helyi vezetőjét pl. a számomra a mai napig manópofával egybekötött, ám kedvelt Toby Jones alakítja, elég minimalista eszközökkel. A női főszerepekre is sikerült megtalálni két igen tehetséges művésznőt. Az egyik a francia (Valójában Kanadai, de azt hiszem, részletkérdés) Charlotte Le Bon, aki alig tíz éve kezdett filmezni és kezdi bevenni Hollywood-ot, vagy legalábbis kacsintott felé. A másik, ha lehet olyat mondani, hogy hendikep-pel induló Európai színésznő, akinek külseje sem feltétlenül a vászon istennőit idézi meg, alakítása azonban sokkal erősebb a stáb legtöbb tagjának alakításánál és ezért minden tiszteletemet kiérdemelte. Ő pedig Anna Geislerová és csak remélni merem, hogy hallok még róla, annyira jól hozta a konspiránst.


A rendezés kissé talán távolságtartó és szikár, néhol erősen tévéfilmes, ugyanakkor van hangulata. Maga a történet a közelmúltban főleg Hitler-rel foglalkozó hasonló témájú filmek után talán enyhe utánérzésnek hathat, ugyanakkor tény, hogy amit látunk, az nagyjából megtörtént, ezért érdeklődésre tart számot. Nem holmi fantazmagóriát kell néznünk, hanem egy izgalmas szeletét a történelmünknek, amelyben a Német Birodalom talán második legfontosabb emberét igyekszenek eltenni láb alól, Reinhard Heydrich-et (Detlef Bothe). Nem állítom, hogy a film tökéletes felépítésű és nem maradtak homályos részletek számomra. Nem állítom, hogy pl. Heydrich napi rutinjának feltérképezése nem volt elnagyolt a forgatókönyv szerint. Nem állítom, hogy Charlotte Le Bon karakterének "eltűnése" a film végén nem volt esetleg dramaturgiai hiba. Számon kérni egy alig 120 perctől, hogy kielégítően mutassa be azt a babramunkát amit egy ilyen komoly cselekmény jelent, balgaság. A film drámai befejezése amúgy is bőven kárpótolni fogja azokat a nézőket, akik a hasonló moziktól inkább az akciós részeket kérik számon. Korábban is akad néhány feszült pillanat, élesebb szituáció, ám a templomban zajló leszámolás az utóbbi években látott legjobb háborús jelenetek idézte fel számomra.

A filmből az is világossá válik, hogy hiába az önfeláldozó akció, ha a megtorlás bizony minden képzeletet felülmúl később és el kell gondolkodni rajta, mit ér egy emberélet és bárkinek, akár Angliából, joga van e parancsok kiadásával ezrek életét veszélyeztetni. Ezek a kérdések a szereplőkben is felmerülnek, így van min agyalni is. Nem állítom, hogy Jan Kubis és Josef Gabcík története egyedülálló háborús alkotás lenne - magam is tucatnyi érdemes produkciót láttam mostanában - de figyelmet érdemel és a fanyalgókat meggyőzheti róla, hogy Jamie Dornan nem csak faszkorbáccsal tud bánni, hanem akár az arcával is. Cillian Murphy meg amennyire emlékszem, még sosem volt rossz.


Figyeld:
- Hát persze, hogy sosem megy semmi simán.
- A templomi leszámolás
- Amikor a nácik elkezdik levadászni a bűnösöket.
- Amikor a lányokkal először találkozunk: Geislerová és Murphy kialakuló kapcsolatát.

80%

Ha megnéznéd:
- Anthropoid (2016)

Töfi:
- A film sok helyszíne megegyezik a valódi helyszínekkel, mint pl. a kínzókamrák.
- Detlef Bothe egy 2011-es filmben már alakította Heydrich-et.: Lidice (2011)
- A rendező, Sean Ellis közel tizenöt évig dolgozott a film tervén. 2000-ben kezdett foglalkozni vele, amikor látott az Anthropoid hadműveletről egy dokumentumfilmet.


2016. november 21., hétfő

Otthonkeresőben - Where God Left His Shoes (2007)

Otthonkeresőben - Where God Left His Shoes (2007)


Rendezte: Salvatore Stabile

A hangsúlyos poszter jelenetként nincs így benne a filmben.
Hőseink végig a városban barangolnak,
viszont a kép jobban kihangsúlyozza a reménytelenséget.
Megtekintés: John Leguizamo esetében mindig érdekes, amikor nem mellékszereplőként találkozunk vele.

Stabile producerként és íróként viszonylag ismert filmes körökben, de rendezőként ezidáig kétszer próbálta ki magát, ám, ha tartja magát a tíz éves ciklushoz, akkor jövőre, 2017-ben talán ismét megörvendeztet minket valami kemény társadalmi drámával. Az "Otthonkeresőben" (Eredeti címe a "Where God Left His Shoes" egy olasz közmondásból eredeztethető: Ahol isten elhagyta a cipőjét és kb. annyit jelent, hogy nem épp ideális környezet vagy szituáció.) egy korábbi háborús veterán, aki már bokszolóként sem túl sikeres, kis családját, feleségét és annak korábbi házasságából született két gyerekét, igyekszik eltartani. A történet elején az utcára kerülnek és ugyan adódna egy lehetőségük saját bérleményre az önkormányzat segítségével, annak egyik legfontosabb kitétele, hogy Frank Diaz-nak (John Leguizamo) bejelentett munkával kell rendelkeznie. Frank és nevelt fia, Justin (David Castro) ezért nyakába veszi a várost, hogy este hatig, amikor is lejárna a megszabott határidejük és a lakás a soron következő jelentkezőre szállna, találjanak Frank-nek egy megfelelő állást.

A film egyértelműen Frank Diaz Odüsszeiája, amely közben, minden nehézségük ellenére közelebb kerül a családjához, nevelt gyermekeihez és közben helyt kell állnia. Ebben a formában ez egy jutalomjáték Leguizamonak, aki az ilyen kis költségvetésű és független filmekkel tudja bizonyítani, hogy valójában mennyire remek karakterszínész. Stabile filmje egy televíziós mozi, annak hibáival, töredezett - reklámokhoz igazított - vágásával, statikus, olykor talán túl intim kamera beállításokkal, máskor egyenesen megnehezítve a képek értelmezését, annyira belemászik a jelentbe - legjobb példa, amikor Frank revánsot vesz azon a hajléktalan férfin, aki korábban ellopta a kabátját - viszont, így sokszor jól elkapjuk a karakterek rezdüléseit és ebben Leguizamo erős partner, mert minden kis rezdülés, érzése az arcára van írva. Meglepő, de felnő hozzá a gyerekszínész, Castro, aki legalább annyira hiteles egyik-másik drámai jelenetbe, mint a tapasztaltabb kolléga.


Hozzájuk képest az anyát alakító Leonor Varela (Sosem gondoltam volna, hogy még nálam is idősebb két évvel. Először a Penge 2.-ik részében láttam, ahol eszméletlenül szexis benyomást keltett.) kevesebb teret kap, ám közös jeleneteikben azért rendkívül erős az ő jelenléte is. Fura, hogy sokszor az ilyen másod vonalbeli filmek mennyivel több lehetőséget adnak remek színészeknek, hogy tehetségüket megmutassák, és szomorú, hogy pont azért, mert ezek a filmek sokkal kevesebb reklámot kapnak, néha más országokban teljesen ismeretlenek maradnak az átlagnézőknek. Ezt a filmet is hiába keresnénk a mozik műsorán. Az ember inkább késő esti műsorsávban tud belebotlani és ha nem ad neki esélyt, egy roppant érdekes, drámai filmről marad le.

Habár, nem állítanám, hogy Stabile filmje - szerzői, mert ő írta a forgatókönyvet is - hibátlan lenne, vagy kesztyűs kézzel bánna főszereplőivel - a kukában turkálás kicsit talán már sok, és Frank is elég sokszor lépi túl a még elfogadható seggfej kategóriát - ettől függetlenül árnyalja azt az idealizált képet Amerikáról, amelyet az olyan nyálas mozik, mint kedvenc példám, a "Spinédzserek" fest erről a hatalmas országról. Igen, Amerikában sincs kolbászból a kerítés, ott is szar a kisembernek, ott is kevés segítséget kap az, aki alól kicsúszott a talaj - habár, Frankék még szerencsések is, hiszen az ünnepek előtt lehetőséget kaptak saját lakásra.
A film a kemény helyzetek klisés megoldásai mellett azonban meglép egy ötletes McGuffin-t, amely felvillanyozhatja a nézőt, majd tökéletesen másfelé fordul a sztori. Stabile bátor volt, hogy ezt a befejezést választotta, mert nem állt be a sorba, hogy egy zsebkendős-szipogós filmet dobjon össze, hanem mert kapukat nyitva hagyni, hogy a végső következtetéseket és kérdéseket a néző feltegye magának. Így lesz a filmélmény egy sokkal nyitottabb produktum, amelyet megtekintés után nem tudsz azonnal elengedni, mert kicsit rágódsz még rajta.
Soha rosszabb filmdrámákat.
Egy komoly negatívum azonban, hogy a filmről érdemi információkat alig lehet fellelni a neten, pedig pont az ilyen mozik megérdemelnék a több figyelmet.

70%

Ha megnéznéd:
- Otthonkeresőben (2007)

"Szívmelengetően hiteles. Laguizamo sose volt jobb. - Mike Goodrich"

2016. november 18., péntek

A játszma - The Call Up (2016)

A játszma - The Call Up (2016)


Rendezte: Charles Barker

Megtekintés: Van jobb film a témában, inkább nézd azt meg, akár újra.

Tagadhatatlan, hogy a film trailere, annak ellenére, hogy árad belőle az olcsóság illata, egészen nézhető kategóriába sorolta ezt a sci-fi filmet, amely végső soron igyekszik sokat markolni műfaji határokon belül, ám az ujjai közül csak úgy csúszkálnak ki a lehetőségek. Húsz percet néztem a filmből, majd letettem háttérbe és hallgattam csupán, mert úgy véltem, van fontosabb dolgom is, és amíg hallgattam, rá kellett döbbennem, hogy az ígérettel ellentétben, ez egy rossz mozi és annak ellenére, hogy mennyire friss, egy viszonylag régi filmből lopta az alapötletét és még csak nem is tudta az eredetit megugrani. Na, ne gondolj valami Hollywoodi blockbusterre, ne keresgélj emlékeid között. A "The Call Up" gerincét egy közel húsz éves mozi, a kanadai "Kocka - Cube (1997)" alkotja. Van azonban egy nagy különbség: A két film... ég és föld.

A "Kocka" sokkal több kérdést vetett fel a nézőnek, és a később készült, mind érdektelenebb folytatások sem adtak kielégítő válaszokat ezekre, ennek ellenére is egy sokkal szórakoztatóbb, elgondolkodtatóbb mozit tisztelhetek abban a filmben. Eleve feltételezem - biztos azért nem vagyok benne - de talán a "Kockának" is köszönhető, hogy később annyi remek és ócska próbálkozás készült kamaradarab témában, amiben kevés szereplő kerül szorult helyzetbe, nagyjából erősen behatárolt térben és miközben módszeresen hullanak, igyekeznek kérdéseikre választ kapni és lehetőség szerint megszabadulni, a csapdából. Készült már azóta rengeteg thriller, krimi, dráma, horror és sci-fi is. Néhányat láttam is és ajánlani is mertem az oldalon, sokba még nem botlottam bele, de idővel, biztos. "A játszma" egy friss változat és elvárható lett volna az értő és gondos kezek munkája képlékeny agyag testén, azonban Barker a remek alapot hamar elfelejti és ahelyett, hogy precízebben kidolgozná a mondanivalót és karakterek esetleges viszonyrendszerét, vagy a múltjukat építeni a jelenbe, aminek segítségével jobban megismerjük a figurákat, inkább a könnyebb és mint utólag kiderült, számára járhatatlan utat választotta és kevés pénzből, nem eléggé felkészült színészekkel, kezdetleges technikai tudással, igyekezett egy akciófilmet prezentálni nekünk.
Aztán, ha már benne vagyunk, hasonló az alapja az érdekes, de végül túlságosan sok kérdést felvető "Körben - Circle (2015)" című sci-fi drámának, vagy a tucatnyi hasonló témájú moziból pl. a "Szellős szobának - Breathing Room (2008) is.


Az összkép azonban rendkívül felemás. Ez a kettősség ráadásul rendesen ketté is osztja a filmet, hiszen amíg megismerjük a lényeget, az az első fele és az érdekesebb, egészen jó megoldásokkal, azután a második és nagyobb része a filmnek az igyekszik lenni, amiben egyelőre Barkernek érezhetően nincs tehetsége és ez az akció. Azok valami ritka unalmas szarok. A legtöbb esetben a színészek lövöldöznek, össze-vissza, teljesen vaktában, ami már azért is zavaró, mert a film szerint, akiket meghívtak, azok mind kimagasló eredményt értek el egy felmérés alatt, aminek valami akciójátékhoz van köze, ezzel szemben a játékosok fele még a felkínált műanyag fegyvereket is félelemmel veszi a kezébe. Ha a valóságban ilyenek lennének a virtuális világ véreskezű harcosai, akkor, a gamerek a világ legnagyobb képmutatói. És, sajnos, van a filmnek igazsága, mert sok kocka (Nem utalás a korábbi, jobb filmre.) otthon ül egy monitor előtt, egy gombokkal ellátott kis távirányítót nyomogat és közben olyan szitokáradatot küldd többi játékostársára a világhálóra, hogy azt hinnéd, a valóságban élve eszik a disznót és sörétet szarnak, pedig sokan gátlásos kamaszok, pattanással, semmire nem való véleményekkel, totál üres jövőképpel, amelybe a legtávolabbi terv talán az, hogy apu és annyi által adott zsebpénzből megvegyék az aktuális mészárlós játékot.

Itt a film elején kapunk egy  csapatnyi gamert, akiket a titokzatos társaság vezetői kiválasztottak egy Béta tesztre, amelyhez kifejlesztettek egy teljes hacukát és egy speciális sisakot, amelynek viselésével gyakorlatilag át lehet kalandozni egy alternatív valóságba, ahol a program szerint épp menekülő akciót hajtanak végre karaktereink. A karakterek sablonosak, mint állat és már a történet végkimenetele is borítékolható, miközben maga a hacuka és a sisak (legyen kalap, hiszen az az eredeti cím is: call up) egészen jól össze lett rántva, valamint értékelhetőek a valóság és a virtuális világ közötti interakciók, átmenet, stb., amin látszik, hogy Barker szívügye volt, hogy lehetőleg teljesen koherens legyen: Pl. amikor egyik szereplő arcon akarja vágni a másikat, az ütést megállítja az alternatív síkon láthatatlan sisak/kalap eleje, így az ütés ugyan a levegőben csattan, ellenben aki adja, annak megfájdul a keze, míg a másiknak csak elrándul a feje, de nem sérül meg. Ez egyben van, hibát nem nagyon találni.


Viszont, minden más klisés, gagyi, erőtlen.
A karakterek nagyon összecsapottak. Azért igyekeztek váratlan fordulatot hozni a filmbe, azzal, hogy mondjuk akitől a legkevésbé várnád, az esik ki először, vagy, hogy beletettek a készítők a játékba néhány segítséget, amely néha megkavarja a kártyákat.
A befejezés teljesen ostoba, hiszen Béta teszt ide vagy oda, nagyjából olyan, mintha a mega cég csak azért kapkodná össze a világ legnagyobb játékosait, hogy ellenőrzött körülmények között likvidálja őket. Gyakorlatilag, akik tehát reklámozhatnák később a "játékukat", az elsődleges fogyasztók, simán le vannak írva.
Csak valahogy nem érzem olyan mindenhatónak ezt a brigádot - a befejezés is ebben erősített meg - hogy simán tudnák ez irányú elképzeléseiket kivitelezni, így meg bukik az egész koncepció és alárendelte magát a bárgyúság a műfajnak, hogy többet mutasson, mint amennyi valójában.
Magyarul: Elvártam volna vagy egy csavarosabb befejezést, vagy egy kevésbé megmagyarázót, mert ez, agy, nevetséges.
Az, meg, hogy az utolsó képsor, bár nem mondom, hogy hatástalan, de olyan, mintha első kézből nyúlták volna le a már említett "Kockából". Mondjuk egy remek filmből idézni azért oké. Az, hogy ahhoz képest egy sokkal silányabb munkát adunk ki a kezünkből, az már nem oké.

40%

Ha megtekintenéd:
- A játszma (2016)
- Körben (2015)
- The Human Race (2013)

2016. november 15., kedd

Officer Down - Officer Down (2013)

Officer Down - Officer Down (2013)


Rendezte: Brian A. Miller

Megtekintés: Esti műsorsávba való tucatkrimi, kevés pénzből.

Stephen Dorff neve számomra ismerős, de nem állítom, hogy fényes filmes karriert futott volna be, mint filmszínész. Rendre feltűnik a neve a stáblistákon, ám sajnálatos módon ezekből roppant kevés olyan van, amelyik eljutott hozzánk a mozivászonra is. Talán - számomra legalábbis - legismertebb alakítása az első Penge filmben lelhető fel: Blade (1998) Az akkori kölyökképű fiú, negyven felett kezd férfias charme-ot növeszteni arcára. Ettől függetlenül azonban a filmjei nem lettek nagyobb események. Az "Office Down" címe egy segélykérő kód, amit főleg akkor mondanak rendőrök a rádiójukba, ha egyik társuk feladatvégzés közben bármilyen okból a földre került és feltehetően orvosi segítségre van szüksége. Semmi ötletem nem volt egy megfelelő magyarításra, ezért hagytam a fenébe az egészet, meg egyébként is elég semmitmondó a cím, hiszen rendőrös krimi nincs földre kerülő rendőr nélkül. Valakit mindig lelőnek.

A történet igyekszik roppant csavaros lenni - John Chase forgatókönyve tipikus darab - ám, ha már legalább kettőt hasonlót láttál, pontosan tudod, milyen lapokat osztottak le a szereplőknek. Van olyan karakter, akiket azonban fájóan elsikkaszt a forgatókönyv - ilyen pl. a tévésorozatos David Boreanaz, akire amúgy semmi szükség, hiszen annyira nem jut semerre, hogy a filmbe került vagy az egyébként mindig remek Stephen Lang - míg vannak kínosan klisés panelek is. (A kábítószeres rendőrtől segítséget kérő prostituált, aki a főnökét igyekszik lebuktatni, eleve egy vicc. Miért pont egy olyan rendőrnek sír a gondjairól, aki eleve benne van a körforgásban? Mire számít? Hogy rendőrünk felrúgva minden szabályt, bemártva magát is, majd a kurva segítségére siet? A Dexter című sorozatban egész történetszálat emeltek a téma köré, de már ott sem működött igazán. Azért, hogy egy rendőr felrúgjon mindent, annál szorosabb kapcsolat szükséges.)

David Boreanaz karaktere teljesen felesleges, de gondolom, olcsó volt megszerezni és jól mutatott a stáblistán.

Azért szerencsére, vannak flashback-ek, amelyek viszont legalább jól építik fel a múltat, amelynek része főszereplőnk előtt homályban maradt. Callahan-t (Stephen Dorff), ugyanis korábban meglőtték igazoltatás közben, amiért egy kicsit a helyi rendőrség hőse lett, hiszen bekapott egy golyót a bűnözőktől. Az ügy pikantériája, hogy Callahan az ügy alatt alkoholos befolyásoltság alatt állt, a kocsijában található drogról már nem is beszélve, amit pont attól a "kedves ismerősétől" fogadott el, aki az általa kedvelt szöszi kurvát is futtatta.
Callahan bekapva két lövést, kórházban ébred, de az esetről semmi emléke - azaz valami homályosan mégis - ezért a televízió segítségét kéri, hogy titokzatos megmentőjének meghálálja, hogy segítséget hívott, mikor Callahan Officer Down. Mert Callahan pontosan tudja, hogy amikor megállította a fekete srácokat, a kocsijában egy bontott üveg pihent, átkarolva egy csomag kábítószert, aminek szerencsére, hűlt helyét találták, mire kiértek a mentősök és a társai.
Ezért Callahan válaszokat is vár, hiszen az életét több síkon is megmentették.

Azonban semmi sem olyan egyszerű, mint elsőre látszik: Callahan titokzatos megmentője egy szívességet kér a rendőrtől, ami viszont olyan események láncolatát indítja el, amelynek végén elkerülhetetlen sokak bukása.
A forgatókönyv elég lazán is kezeli az egyes állomásokat, ezért, feltételezhetően, amikor az ügynek vége és Callahan nyomozó elkezdi a papírmunkát, magát sem tudja a szarból kimosni, bár, erre már nem térünk ki.

Stephen Dorff korrekt, James Woods túl nagy név (Hozza is csuklóból a rendőrkapitányt.) ide azért a kb. három percért. A zene elmegy, a fényképezés tévéfilmes. Dominic Purcell egy normális szerepet nem tudott megcsípni a Szökés sorozata óta, de legalább ő is elmondhatja magáról, hogy szerepelt Penge filmben, hiszen míg az elsőben Stephen Dorff ellen harcolt a fényjáró, addig a harmadik részben Purcell-t kellett legyőznie.
Minden tekintetben egy átlagos produkció, amelynek a film végi csavarok adnak némi plusz ízt.

50%

Ha megtekintenéd:
- Officer Down (2013)


2016. november 14., hétfő

Riddick - Riddick (2013)

Riddick - Riddick (2013)


Rendezte: David Thowy

Megtekintés: Összességében miért is ne? Igaz, gyakorlatilag az első rész Remake-je. Ha már Diesel kölcsönt vett fel, hogy elkészüljön, legalább egy megtekintéssel támogasd.

David Thowy legnagyobb filmes sikere, hogy kitalálta Richard B. Riddick karakterét, aki olyan ismert fenegyerek abban a képzeletbeli univerzumban, ahol él, hogy a gyerekeket vele riogatják lámpaoltás idején. Az első Riddick történet felvezetés, amely egy túlélő horrornak felelet meg, ahol nem lehetett tudni, ki marad életben. A második sokat markolt és ezt az univerzumot szerette volna elmélyíteni, hogy megismerjék azok, akik többet akarnak tudni erről a fantáziavilágról. Szerintem feleslegesen művészi lett és dramaturgiailag kissé széteső. Ha nem számítjuk a közbeeső történésekről mesélő animációs filmeket - lehet, hogy jó történetük van, de engem csak egy élőszereplős Riddick mozi tud lázba hozni - akkor ez a harmadik rész gyakorlatilag egy erőteljes visszaesés, ami a karakter fejlődéséről, megismeréséről szól, hiszen semmivel nem nyújt többet a figura, mint amit korábban láttam tőle és ezen a film első közel jó húsz perce sem tud változtatni, habár akkor még a főszereplő egy közepes one man showt mutat nekünk, ami összességében egész szórakoztató. Ettől eltekintve is, ha egy percet szusszanok, elkeserítő, hogy mennyire nem fut a film sehova, ha azt az utat vesszük az eddigi trilógia gerincének - a gerinc fontos része a mozinak - amelyben Riddick csupán haza szeretne jutni bajsejtelmű nevű szülőbolygójára; a Fúriára.

Igen, a harmadik rész két óra időhúzás, amely gyakorlatilag tökéletesen kihagyható lenne, ha történetesen a Riddick tévésorozat, mert annyira nem viszi előre a cselekményt. Feltételezem, annak idején, mikor a második részt moziba küldte Thowy, kapott hideget-meleget és a kritikai fogadtatás hűvössége után úgy vélte, hogy a mítoszépítés nem annyira fekszik a rajongóknak, ellenben a maroknyi csoport küzd a túlélésért, közben egymást is szopatják cselekmény váz egészen jól muzsikált az első moziban, így miért ne nyúlhatna vissza az ék egyszerű - azért voltak a történetben meglepő fordulatok is - 2000-es első részhez és minimális változtatással akár egy rókabőrt még le lehet nyúzni róla.


Ehhez le kellett rázni a második rész nyugtalanító befejezését - kb. mint annak idején, mikor Schwarzenegger a Conan film végén magába roskadva ült a trónján, annyira hiányzott ez a fajta uralkodói hatalom Riddick figurájának is - és visszalépni a nullára, sőt, kicsit visszább. Itt nem egy túlélő csoport tagjaként látjuk először a lilás szemű fenegyereket, hanem egyedül kénytelen ismereteket szerezni az aktuális bolygóról. Ezer helyen írtak egy ismert tévés túlélőről, de nem csinálnék neki reklámot. Riddick, mint Rambo igyekszik saját életrevalóságának és magas fájdalom tűrő küszöbének köszönhetően életben maradni a még neki is mostoha környezetben. Persze sikerül neki, hiszen ő Riddick. Néha már önmaga paródiája, ahogyan igyekszik a hely sajátosságaiból energiát merítve kihúzni a feltételezhetően következő száz évet, hiszen egy ilyen kietlen szikla bolygóra ki jönne és mi a tökömért? (A méreg rezisztenciás jelenetek alatt már bután mosolyogtam, pedig az ötlet nem hülyeség, csak nem számítottam rá.)

Riddicknek hatalmas szerencséje van, hogy miközben egy vadállatot ölebbé nevel még sikeresen megtalál az amúgy nem kicsi égitesten egy eső marta előretolt helyőrséget, amelynek kommunikációs rendszerével gyakorlatilag facebook meghívót küldd nyílt csoportban mindazoknak, akik a közelben úgy érzik, hogy bezsebelnék a Riddick-ért járó fejpénzt. Azonnal érkezik is egy űrjármű, rajta tucatnyi szerencsevadász, akiket erősen érdekel a közelben megtartóandásra kerülő esemény, és már a kiállásukból tudjuk, hogy ők lesznek a töltelék karakterek, akik azért vannak, mert a filmben valakinek el kell hullani és ha a két órában csak Vin Diesel akciózna egyedül, akkor az kissé csökkentené az erőszakfaktort. Oké, van potenciál a CGI lények aprításában - a film talál is neki helyet a játékidő alatt - de ezzel nem lehet a 120 percet kitölteni.


Ha a hányaveti, egymást sem nagyon tisztelő erőszakszervezet nem lenne elég, érkezik egy kisebb, de hasonlóan motivált csapat is, akinek vezetője egyértelműen visszavezeti a nézőt az első részbe, de sajnos, tökéletesen felesleges módon, hiszen - szpojler - nem kurvára mindegy, hogy az első részben elhunyt karakterről mit tudna mesélni Riddick, ha abból indulunk ki, hogy eleve egy bűnöző, akinek egy szavát sem hiszem el? Ennek ellenére Johns (Matt Nable) az erőszaktól sem riad vissza, hogy kiverje Riddickből a marginális kérdésére a választ: Mi történt a fiával az első részben???

A film nem más, mint Vin Diesel maszturbációs gyakorlata, aminek végén trutyis kezével megsimogathatja a néző buksiját, hogy: - Nézd, még mindig milyen tökös legény vagyok! - pedig színészünk - nagy szó - kezd beleöregedni a figurába és talán teknőc style-ban az akciósztár imázsba is. Lassan haza kell érnie, mert ha végleg megpocakosodik - ami miatt már eleve a legkevésbé hiteles pillanatainak azt éreztem a Halálos iramban filmekben, amikor lekvitteli bunyóban a Sziklát - nehezen fogom elhinni, hogy utat vág hazáig.

Thowy azért ennél már sokkal fifikásabb mozikat is összehozott korábban, hol rendezőként, hol íróként. A "Vízivilág - Waterworld (1995)" eleve nagy kedvencem, és bár a forgatókönyvbe sokan belepiszkáltak, azért a neve alatt jegyzik azt a munkát. Másik nagy kedvencem, a videós korszakom egyik gyöngyszeme, aminek zenéjét előszeretettel hallgatom hajnalonként, a "Warlock - Warlock (1989)"című fantasy mozi, melynek folytatásai átmentek alsó polc kategóriába.
Azután fogytak az ötletek és mostanra ez jutott nekünk, egy felmelegített étel, ami nem töltött káposzta, mert mint tudjuk, az legalább jó lenne...


Akire érdemes szót vesztegetni, az Katee Sackhoff, akinek alakítása egészen jó, ennek ellenére a karakter, akit megformál, a második legmaszkulinabb figura a moziban, annak ellenére, hogy ő meg pont nő. Tipikusan az a picsa, aki sitteseknek ír szerelmes levelet, mert a rossz fiú izgalmas. A másik meg Dave Bautista, aki smink nélkül hozza Drax figuráját, akit majd olyan sikeresen alakít egy évvel később "A galaxis őrzőiben - Guardians of the Galaxy (2014)".

Visszanézve nem tudom, mondtam e bármi lényegeset a filmről, azon kívül, hogy nem megterhelő mozi, de ha sosem készül el, akkor sem hiányzik nekem. Ennél a következő rész biztos érdekesebb lesz.

Van, ahol a CGI egész jó - éjszakai jelenetek - van, ahol egyenesen bántóan szar - lebegő motorok. Jut némi gore - lefejezés - és mostanra már biztos vagyok benne, hogy Riddick világában a nőnek nem jut más szerep, csak, hogy megdugják, vagy megöljék őket, és ha nem akarsz beállni a sorba, akkor legyél nőként tökösebb, mint a pasik. (Bár, a dugásra akkor is van esély.) Ha már itt tartunk, Sackhoff szerepét eredetileg Keri Hilsonnak kínálták be, csak lecsúszott a második helyre, ami eredetileg nem volt a filmben. Végül, hogy Thowy megnyugtassa magát, Hilsonnak írt egy rövid szerepet, mint menekülő fegyenc. Sok értelme azonban nincs, leszámítva egyetlen funkcióját, hogy unszimpatikusabbá tegye Santana (Jordi Mollá) karakterét.

55%

Ha megnéznéd:
- Riddick (2013)

2016. november 10., csütörtök

Rosewood, az égő város - Rosewood (1997)

Rosewood, az égő város - Rosewood (1997)


Rendezte: John Singleton

Megtekintés: Többet vártam. A téma érdekelt, de akkor inkább majd újranézem a Lángoló Mississippi-t.

John Singletont nem tartom egy tehetségtelen rendezőnek. No nem a Shaft miatt, mert azt egyenesen rühellem. Abban a filmben a lényeg, hogy az amerikai bevándorló mexikói közösség (kiterjesztheted nagyjából bárki másra, aki a határon kívülről érkezett) és az indiánokat erőszakkal felváltó fehér emberek gyakorlatilag le kell, hogy térdeljenek és tisztára kell, hogy szopják az öntudatos afroamerikai férfinak, aki tökösebb mindenkinél, női szereplőre meg nem is emlékszem. Nem, a Shaft lesz az, ami miatt John Singleton neve számomra ismerős. Nem is a korai munkái miatt, mert valahogy nem vagyok fogékony a néger-filmre, igaz, láttam párat és tetszettek is. Meg nem is. Kimaradt nekem a "Fekete vidék - Boyz n the Hood (1991)", bár jók a kritikái, a "Fekete átokról - Baby Boy (2001)" a mai napig nem is hallottam és "Halálosabb iramban - 2 Fast 2 Furious (2003)" meg nem kunszt az első rész után...
Viszont a "Négy tesót - Four Brothers (2005)" kifejezetten élveztem és Singleton jó érzékkel tette meg a fekete fiúk egyik testvérének Mark Wahlberget, mert tudta, hogy csak akkor lesz nézettsége az amúgy remek kis krimi drámájának, ha egy fehér csóka seggét is csipkésre rúgják benne, nem csak feka csávókét. Wahlberg-gel meg a kétezres években nem nagyon lehetett félrenyúlni. (Nekem az Esemény nagy kedvencem, úgyhogy bekussolsz.)

A forgatókönyv hiányosságai nem a rendezőt terhelik. Gregory Poirier - aki amúgy hófehér csóka - összeszedte valamennyi tudását, amit hallott a feketék elleni erőszakról a húszas években és kanyarított köré egy több, mint két órás tablót. Francot tabló. A film első felében megismerjük a főszereplőket, hogy a film második felében, ami nagyjából másból sem áll, mint, hogy a feketék menekülnek össze-vissza, míg a fehérek utánuk kutatnak, hasonlóan kaotikus állapotban, míg végül van, aki megmenekül és van, aki nem.


Igen, mikor a film elindult azt hittem, hogy egy legalább olyan letaglózó, izzadtságszagot és mocsárbűzt árasztó, valóságot a nagyszobába hozó filmet fogok látni, mint az említett Mississippis dráma, de nem. Hiába a remek színészi gárda, ha a párbeszédek és a cselekmény egy idő után nagyjából egy önmaga farkába harapó kígyóról mesél.
Ez főleg a film második órájára igaz.

A forgatókönyv nem tudom, eredetileg is fehér ellenes propaganda volt e, de még a viszonylag kedvelhető Jon Voight karakterét is úgy ismerjük meg, hogy épp egy fiatalkorú fekete lányt dönget a szatócsboltjában, miközben felesége otthon eteti a gyerekeket. A másik, akibe szorult némi emberség, a helyi megbízott seriff, akit kedvenc pszichopatánk, Michael Rooker alakít és az író nem tudta eldönteni, hogy most akkor a feketék védelmére kell kelnie - alliterált kicsit - vagy inkább engedje szabadjára a már kétszer említett Mississippis filmben már korábban eljátszott KKK szerepét. (Mert Rooker abban a remek drámában már alakított egy elég erős mellékszereplői karaktert, aminek köszönhetően színészi reputációja erősen megnövekedett Hollywoodban; Igaz, már két évvel korábban felfigyeltek rá a Henrys, sorozat gyilkosos low budget drámában.)

Sajnálatos mód a fekete szereplők sem mind szerethetőek. Van, aki ahelyett, hogy menekülne és befogná a pofáját, akkor kezd el morális harcot vívni választott ősellenségével, amikor a lincselő tömeg a sarkára hág. Ennyire senki sem hülye vagy elvhű, de ha meg mégis, verjék agyon a barmát. Tényleg akkor kell megvitatni, hogy Wright (Voight) megkefélte négerünk egyetlen lányát, amikor a többi menekülő nyomorult már viszonylagos biztonságban van a fehér ember nyújtotta menedékben, saját házában, megkockáztatva, hogy a feldühödött fehér csőcselék rajtakapja mindannyiukat a tornácon és felgyújtsa a faházat, zokszó nélkül? Komolyan?
Ezt a problémát nem lehetett volna megbeszélni a balhé kitörése előtt? Akkor van itt az ideje, amikor már felhúztak a fákra egy tucat feketét és a környék keresztanyukáját szitává lőtték, akár egy kutyát, pedig őt még elvileg szerették is?
És mikor végre a fehér boltos ajtót nyit a menekülőknek, akkor pont az a kis fekete gepárd nem marad ott és fut be a fák közé, akit fehér papuskánk a film elején vígan kefélt? Ezek tényleg ilyen hülyék voltak, vagy a fekete lány félt a fehér feleség szemébe nézni?
A fekete gyerekek szintén idiótának vannak beállítva. Miközben körülöttük kigyulladt a világ, ezek visszamennek ketten az égő templomhoz, mert szól a harang és azt csak apu szokta kongatni. Ne már. Ilyen hülye néger gyerekek még a Lángoló Mississippiben sem voltak. Ott tudták, hogyha kitört a lincshangulat, akkor lábadat a nyakadba és uzsgyi.

Robert Patrick rövid, de gyökér szerepe miatt ég le egy város.

Akit még lehet nagyon utálni, az a fiatal, fehér feleség, akitől az egész balhé indul. Szerinted volt oka, hogy ahelyett, hogy a férjének elárulta volna, hogy egy fehér, átutazó szabadkőműves verte szarrá a saját konyhájában, inkább előadja, hogy egy fekete férfitól kapott pár atyai sallert? Oké, vannak alapból féreg karakterek a valóságban is és az irodalomban is. Ezt benyelem. De azért a fekete srácok, akiket ezért elővesznek és van információjuk a fehér támadóról, nyissák már ki a kurva szájukat, mikor szorul a nyakukon a hurok, mert épp olyan hibásak, mint a nő, aki miatt a trébe kerültek. Igaz, a feldühödött tömeg addigra már vért kívánt látni, csak nem mindegy, hogy az egyetlen seriffnek van plusz információja az állítólagos erőszakról, vagy nincs.

Singleton egyetlen hibája, hogy nekiugrott egy olyan ostoba forgatókönyvnek, amelyben teljesen művi a konfrontáció kiépítése, majd, mikor kitör a balhé, erejét veszti a történet és azt kell bámulnunk, ahogy a szereplők a sötét Rosewood városában és környékén egymást kergetik és bujkálnak, míg végül a befejezés egy totálisan hiteltelen, már a tündérmese határait súroló menekülésben csúcsosodik ki, arról nem is beszélve, hogy korábbi karakterétől idegen módon a fehér boltos is in medias res jellemfejlődési gyorstalpalón vesz részt. Szeretni akartam ezt a mozit, de felbosszantott.

A főszerepben egy titkos kedvenc - azért titkos, mert nincs reflektorfényben az ember - Ving Rhames. Vele sem túl sokat kezd a forgatókönyv. Sokat nem tudunk meg róla. Sem azt, hogy honnan a sok pénze, sem azt, hogy ha már katona volt, akkor mennyire volt mesterségének mestere? Azt hittem, hogy legalább egy fekete Schwarzenegger lesz a pasiból, ehelyett egyszer majdnem fel is akasztják, és többnyire menekül.

Kezdetben riválisok, később azonban össze kell dolgozniuk.

Don Cheadle fontos szerepet kapott, mint helyi Rémusz bácsi, de ő mint tudjuk, remek színész.
Aki viszont ellopta a showt, a tökéletes vadparaszt fehér náci, Duke Purdy (Bruce McGill), aki azoknak lehet ismerős, akiknek beugrik, hol hallották a "Fej vagy gyomor?" rigmust. McGill lubickol a szerepében és itt kiderül, hogy nem véletlenül szerepel filmekben.

A női szereplők, nem olyan karakteresek, de Elise Neal igazi gyönyörűség.

A zene elég jó, a fényképezés kissé tévéfilmes.

Amikor harmadszor hallod a filmben, hogy valaki majd jól megvédi a feketéket a lincselő tömegtől, amíg kikérdezik, mert nehogy már bántsák szegényt, akkor azért kezdesz kínosan vigyorogni. Főleg, hogy minden esetben ugyanazt kell végignézni és valaki nagyon szarul jár a végére. Ráadásul az igazi bűnösök mind megússzák. (Jó, van aki azért kap egy kis verést.)

Tényleg, most belegondolva pont azok ússzák meg, akik miatt kitört az egész balhé. Csoda, hogy őket később nem veszik elő.

60% - Mert kissé összedobált.

Ha szeretnéd látni:
- Rosewood, az égő város (1997)

Fényárban úszó ház - All Through the House (2015)

Fényár a házon - All Through the House (2015)


Rendezte: Todd Nunes

A poszter legalább hangulatos
Megtekintés: Csak kőkemény slasher kedvelőknek, mert azon kívül...

Todd Nunes családi erőszakkal belevitte feleségét, Ashley Mary Nunes-t a jóba és elhatározta, filmszínésznőt farag belőle, mint Rob Zombie Cherry Moon Zombie-ból. Csak az a különbség, hogy Cherry Moon Zombie tehetséges. Sosem gondoltam, hogy ezt le fogom írni. Már az is csoda, hogy második rövidfilmjében nem szerepeltette az asszonykáját, aki amúgy csinos kis fehérnép, épp csak színészi alakítást számon kérni tőle dőreség.

A "Fényárban úszó házon" ettől függetlenül ügyesen megidézi a nyolcvanas évek bugyuta slasher horrorfilmjeit. A klisés maszkos gyilkos, a kisvárosi környezet és családi ünnep megvan, a semmire való - irtásra született karakterek - mellékszereplők, az elég enyhén csavaros, titok kibogozásában kulmináló történet is pipa. Van pozitívum is: Néha a zene már-már - és magam is meglepődtem - alulról, de karistolta a Sikoly filmek zeneiségét, ami alatt a vinnyogó hegedűket értem. Kezdetben ugyan nem, de az utolsó húsz percre felébredt a zeneszerző.
Aztán a gore elég ötletes és annyira talán nem is gagyi. Persze, sokkal több vér folyik ki, mint amennyi egy emberben van, de oda se neki.

A tehetséges alakítások elhagyása teret enged a bűnös, pőre élvezetnek. gondolkodni nem kell, csak bambulni magunk elé. Aztán, van itt annyi logikai baki és épp ésszel fel nem fogható jelenetsor, ami miatt a forgatókönyv több sebből vérzik, mint az összes áldozat. Hogy egy példát mondjak, hogy lehet úgy megölni valakit egy ágy alól, késsel szurkálva felfelé, majd kinyúlni és berántani az áldozatot, hogy ebből a másik helyiségben éppen fürdőző leányzó semmit se halljon, úgy, hogy se a füle nincs bedugva, sem soundtrack nem üvölti le a fejünket? A nagymama kidobása az emeltről 2.0 szintén érdekes rendezői húzás, mert először gyilkosunk is meglepődik, hogy a terasz szélén nem jut a tolókocsi tovább, ennek ellenére végül letolja a nénit egy semmibe vezető rámpán a picsába, hogy E.T. kerékpártúrája is megirigyelhetné! Hát mi volt a funkciója annak a semmibe vezető útnak a házra építve??? Nem vágom.
Ebben a filmben is meg lettem győzve róla, hogy nincs az az isten, hogy kipróbáljam a lekötözős szexet.

Eddig is voltak ilyen paráim... de ismerve szexuális életemet, nekem kellene a nőket lekötöznöm... hogy ottmaradjanak. 

Mondtam már, hogy a színészi játékot nem nagyon találtam meg a filmben? Mondjuk az egyik főszereplő hölgy alakítása Oscar után kiált, Mrs. Nunes pedig egyetlen pillanattal győzött meg, hogy nincs minden veszve szerepjátszás terén: Mikor ájulásából felriadva az elaléltságból szinte azonnal menekülő üzemmódba vált. azt valahogy el tudtam hinni neki.
Az olyasmik miatt kellett többször megállítanom a mozit, mint a menekülő áldozat ahelyett, hogy végre eltűnve az éjszakában átszaladjon egy lehetőleg jobb forgatásba, inkább hanyatt bassza magát a gyilkos előtt és igyekszik beadni nekem, hogy pont akkor tört el a bokája, amikor már kiszállhatott volna a teljes filmes produkcióból.
Amiért nem tehetünk szemrehányást a stáb aktorainak, az az, hogy a legtöbben először álltak kamera elé. Fel is tűnt, hogy néhányan ugyanabba a gyerekbetegségbe esnek, mikor forogni kezd a kamera, mint én is szoktam; görcsösen próbálnak nem "szerepelni". Valakinél ez bejön, valakinél nagyon látszik, hogy küzd a karakterrel.

Szerencsére a játékidő nem veszi nagyon igénybe a szabadnapunkat, habár nekem közel négy óra volt, míg végigrágtam magam a képeken, hiszen mindig volt valami fontosabb, amikor megszólalt a FB üzenetjelző hangocskája. Meg egyébként sem kötött le nagyon a film.

Egyik kedvenc horrorfilmes klisém: Késes támadás az ágy alól. Csak tudnám, hogy egy húsz-harminc centis kést, hogyan tudnak alulról, merőlegesen átszúrni egy ágyon és/vagy matracon - ha mondjuk a fareteszek között szurkál - miközben a markolat sem kicsi és nincs hely, hogy erőt fejtsünk ki a döféshez, aminek segítségével a penge áthatoljon mindenen. Mindegy, azért pár évente egy-egy filmben elsütik ezt a poént.

Tehát, gyilkos maszk, nulla, gore ötös, történet, párbeszédek, nulla, film végi csavar, magyarázat, ötös, szereplők, nulla, rendezés, há..., nem, inkább kettes. Csöcsök, ke.. inkább hármas.
Melynda Kiring meg kezdetben nagyon modorosnak (Mondjuk ki, hogy irritált?) tűnt, de a végére egészen megszoktam, sőt, talán mondhatjuk, hogy a karakter szerves része a modorossága, ezért még az alakítása is elfogadható volt számomra.

Meg volt pár segg is.

40%

Ha szeretnéd látni:
- All Through the House (2015)

Múltidéző: Darlene Love - Christmas

Darlene Love - Christmas

Amikor gyerekek voltunk, apánk pincérként dolgozott egy elég nívósnak számító helyen. Akkor legalábbis annak számított. Mivel pincér volt, sok embert ismert meg és könnyen szerzett be olyasmiket, amiről sokan csak álmodtak. Elég hamar sikerült videómagnót hazahoznia, hogy mi, kulcsos gyerekek, ha nála tanyáztunk két iskolaév között, legyen mivel elütnünk az időnket, hiszen napközben többnyire dolgozott, majd késő este jött haza, hogy végül újra letiplizzen, jó korán.

Egyszer, több tucat kazetta együttes megvásárlása közben - amikor volt rá lehetőség, más ismerősöktől egyben vett át videókazetta csomagokat, hogy a kölykök, azaz mi, utána egész nap elszórakozzunk a szerzeménnyel - az egyiken sikeresen felleltünk két címet: The Goonies, Gremlins.

Ezzel be is tudtad lőni, hogy akkor ez valamikor 1985 körül lehetett, mert a The Goonies-t akkor mutatták be.
A minőség erősen kérdőjeles, az érthetőségről pedig a borzalmas narrátor gondoskodott. Arra végképp nem emlékszem, melyik filmmel kezdtük a mozizást, de két dolog biztos: 1.) Olyan izgatottak voltunk, hogy megvártuk apánkat, míg hazaért és neki is elújságoltuk, mekkora filmeket szerzett. 2.) Mindkét film örök kedvenccé avanzsált.

A lényeg, hogy a "Gremlins - Szörnyecskék (1984)" című mozi indít ezzel a főcímdallal, amit az akkor még feltehetően igencsak fiatal Darlene love énekelt fel, aki később eljátszotta Richard Murtaugh (Danny Glover) feleségét a "Lethal Weapon - Halálos fegyver (1987)" című akciófilm sorozatban.

Később volt szerencsém eredetiben megvásárolni a "Gremlins" cd lemezen kiadott zenei anyagát, de gondolom jogi problémák miatt erre nem került fel ez a remek sláger, ami miatt mellesleg megvettem az egész lemezt. Helyette van rajta pár Jerry Goldsmith szerzemény, meg egy Peter Gabriel szám, (Out Out) amit nem tudok a filmben hova tenni, legalábbis nekem az egyáltalán nem maradt meg a fülemben.


A dal teljes címe: Christmas (Baby, Please Come Home)

Christmas (Baby Please Come Home)

The snow's coming down
I'm watching it fall
Watching the people around
Baby please come home

The church bells in town
They're ringing a song
What a happy sound
Baby please come home

They're singing deck the halls
But it's not like Christmas at all
I remember when you were here
All the fun we had last year

Pretty lights on the tree
I'm watching them shine
You should be here with me
Baby please come home
Baby please come home

They're singing deck the halls
But it's not like christmas at all
I remember when you were here
All the fun we had last year

If there was a way
I'd hold back these tears
But it's Christmas day
Baby please come home

1963.-ban Phil Spector zenei producer karácsonyra egy remek válogatással szeretett volna a fogyasztóinak kedveskedni, ezért több zeneszerzővel összeült és karácsonyi témájú dalokat gyűjtöttek csokorba, amiket Spector és munkatársai készítettek el. Eredetileg a Christmas című dalt hárman írták: Jeff Barry, Ellie Greenwich és Phil Spector, hogy azután Ronnie Spector énekelje el a The Ronettes kíséretével. Miután kiderült Phil számára, hogy Ronnie sajnos képtelen azt az érzelmi pluszt beletenni a dalba, amit szerettek volna, szinte az "utcáról" hozták be az akkor 25 éves Darlene Love-ot, aki már az elvárt színvonalon prezentálta a dalt. A Rolling Stone Magazin 2010-ben egy Karácsonyi Dalok Toplistán első helyre helyezte a dalt, mondván, hogy senki nem képes érzelmileg azt az energiát belevinni karácsonyi dalba, mint amit Darlene Love nyújtott 1963-ban.

2016. november 3., csütörtök

Mr. Church - Mr. Church (2016)

Mr. Church - Mr. Church (2016)


Rendezte: Bruce Beresford

Megtekintés: Mindig látni kell, amikor Eddie Murphy színészkedik.

A Mr. Church egy olyan film, amely nem túl gondos kezekben egy végtelenül szentimentális és negédes nyálaskodás lehetett volna. Egy olyan randifilm, amiről a nők zokogva jönnek ki, mag a férfiak a büfében várják őket. Beresford sokkal jobb rendező, habár munkáján erősen érződik egy kifejezetten tévéfilmes hangulat, és a téma sem feltétlenül olyan, amiért el kellene sétálni a moziba. Ettől függetlenül merem a filmet ajánlani, még úgy is, hogy az alapötlet nem teljesen átgondolt és néha bizony kilóg a lóláb.

Susan McMartin gondolt egy merészet és összeütött egy kellemes drámát. Ki merem jelenteni, hogy ha ilyen iramban fog továbbra is dolgozni a filmes szakmában, akkor bizony ez a film lesz a szakmai kiteljesedése; ami mondjuk azért nem rossz. McMartin ezer éve dolgozik a filmiparban, többnyire névtelenül dolgozik bele szkriptek javításába és munkássága egészen a Pauly Shore féle Kaszakőig nyúlik vissza, aminek ötletét McMartin pattintotta le egy kőbaltáról. (Ja, az a Kőbunkó lesz) Ezután mostanáig McMartin vicces témájú tévésorozatokhoz írt epizódokat, többek között a nálunk is sikeres Két pasi, meg egy kicsihez. Azután leült az íróasztalhoz és nem tudom, eredetileg kinek szánta, de Eddie Murphynek dobott össze egy jutalomjátékot. Murphy mostanában egyébként sem kényeztet el minket szereplésekkel, ezért ha valamivel kijön, azért azt érdemes megtekinteni. Az biztos, hogy rég nincs rászorulva, hogy bármilyen vackot leforgasson, ha elé teszik a forgatókönyvet. Ki merem jelenteni, hogy most jól választott.

Mindezt úgy, hogy a.) az alapötlet azért nem teljesen lett kidolgozva és b.) Murphy figurájában azért sokkal több volt, mint amit kaptunk. Nem tudom, hogy kellett e "húzni" a forgatókönyvből, azt azért nem érzem, de nekem lett volna néhány kérdésem még Church karakterével kapcsolatban és neked is lesz, ha végignézted a filmet.

Elsőnek ugorjunk neki a fekete levesnek. (Murphy azt is készít a filmben, bár nem kávét, hanem valami gulyás szerű ragut, aminek a látványától rendesen beindult a gyomrom.) A film alapötlete, amit majd két rövid mondatban akarnak beadni nekünk és a gyermek főszereplő Charlie-nak, azért erősen sántít. Adva van egy milliomos - színészt sem castingoltak a szerepre - aki viszonyt folytat egy egygyermekes anyukával, akiről történetes kiderült, hogy rákban szenved és fél éve van hátra. A milliomos ugyan elvenni nem tudja, mert házas, ahogy azt megszokhattuk, viszont gondoskodik a nőről: felbéreli Mr. Church-ot (Eddie Murphy), hogy a fél év alatt legyen az anyuka és a kislány szakácsa. amíg Marie (Natascha McElhone) meg nem hal.
Mi van?
Ez komoly? - kérdeztem én is.
Tehát, elvenni nem tudja, de ügyvédei vagy egy titkos paktum útján ráveszi a fekete férfit, hogy hat kerek hónapig életének felét alárendelje a csonka családnak? És ezt magától, Churchtől tudjuk meg, nem egy ügyvédtől, aki a háttérben mozgatott rengeteg pénzt kezeli. Sőt, a feleség sem jelenik meg, hogy esetleg pereskedjen, amiért a férje bal kézre szolgáltat némi kis vagyont. Ebből a szempontból konfliktus kiiktatva.
De kérdem én: Tényleg ezt tudta milliomosunk kitalálni ennek a nőnek, ha annyi pénze van, mint Church állítja? - állítólag, ha ledolgozza a fél évet, akkora summa üti a markát, hogy nem kell többet dolgoznia. (A kuponokon megspórolt egyetem azért elég necces darabja a filmnek, lássuk be!)
Akkor most nézzük, hogy valójában mire lehetett volna ezt a pénzt költeni: Marie-t a legjobb kórházba juttatni, lányának, Charlie-nak (Britt Robertson) minimum a legjobb egyetem, világ körüli út, egy új ház, jobb környezetben, stb. ami eszedbe jut és nekem most épp nem.
Ehelyett egy erősen homályos múltú néger férfit küld a nők nyakára, aki majd főz.
Szerinted is elképesztően bután hangzik?


Ha viszont nem foglalkozunk azzal az aprósággal, amit felvázoltam, akkor viszont kellemes száz percben láthatjuk, ahogyan Charlie emberré cseperedik, megszereti Mr. Church-öt és miután édesanyja a másvilágra költözik, a férfi és a lány egy családként kezd funkcionálni.

Tetszett ez a film. A mellékszereplőkkel együtt, akikről alig tudunk meg valamit, de hibáik ellenére is szerethetőek lesznek. Néha, a nehézségek ellenére is úgy érzem, hogy kicsit sok az optimizmus ebben a filmben. Talán pont azért, mert a pesszimista részekre - pl. Mr. Church homályos múltja - egyáltalán nem tér ki, csupán pár félmondat erejéig.
És ez az, amit végül hiányoltam a filmből.
Ha már Mr. Church - neve templom, amely védelmet nyújt a rászorulóknak és a film egy pontját Charlie pont ilyen formában veszi "szolgálatait" igénybe - akkor miért nem tudunk meg róla több fontos információt, amik segítenének megérteni, hogyan lett az az ember, aki. A film végén a "nagy titkot" leleplező két mondat, hogy harminc évig zongorázott egy bárban, csak, mert egyszer leült a zongorához és mindenkinek tetszett, az számomra kevés. Mitől lett olyan jó szakács? Honnan jön neki a mérhetetlen tudásvágy és filozofikus elmélkedésre való hajlam? És a legfontosabb, mi történt közte és az apja között, ami miatt hajnalban még néha felöntött a garatra és az öreget átkozta?
Szóval, a film adós marad néhány számomra releváns kérdés megválaszolásával és a befejezés is kicsit kuszán gyors, ennek ellenére nagyon merem ajánlani.

Eddie Murphy a nyolcvanas években szupersztár lett néhány jól megválasztott filmnek köszönhetően. A kilencvenes években már csak filmsztár és kétezerre átment ripacs üzemmódba, aminek köszönhetően egy egész stúdiót sikerült részben neki köszönhetően lehúzni a toaletten. Mostanra, a Dreamgirls után, végre teljes jogú színész lett belőle. szerencsére a forgatókönyv eszköztelensége levetkőztetett róla minden fölösleges manírt. Még talán sosem volt ennyire visszafogott az alakítása.
Beresford nem először állít filmdráma középpontjába egy fehér nő és fekete férfi közötti plátói barátságot: Miss. Daisy sofőrje - Driving Miss Daisy (1989)


A film érzelmi részével is tudtam azonosulni, amikor Charlie gyakorlatilag haragszik a haldokló anyjára, mert miért nem él vele örökké? Gyerekként néha bizony irreálisan látunk helyzeteket és ami felettünk áll, számunkra irányíthatatlan, az felé féktelen haragot vagyunk képesek táplálni. Charlie-nál ez abban csúcsosodik ki és ezt anyja is nagyon jól érzi, hogy Charlie csalódott a betegség miatt, ami a szeretett lényt el fogja tőle rabolni és mivel a betegség az anyjában ütötte fel a fejét, egyszerűbb az anyját okolni.
Aztán amikor pl. Charlie kórházba kerül és megjelenik Mr. Church, ott is éreztem némi "légből kapottságot", főleg, ahogy korábban elváltak, de ez legyen az én bajom.
Amúgy végig azt hittem, hogy önéletrajzi filmet látok és bár a nevek nem egyeznek és nem ismerem McMartin gyermekkorát, nem lepődnék meg, ha ez a film személyes élményeken alapulna.
Egyszerűen, mert hiányosságai ellenére is van benne kellő tapasztalat.

Többet nem is akarok most papolni a filmről. Nézd meg!

80%

Ha szeretnéd látni:
- Mr. Church (2016)

2016. november 2., szerda

Kilenc élet - Nine Lives (2016)

Kilenc élet - Nine Lives (2016)


Rendezte: Barry Sonnenfeld


Megtekintés: Nem élvezhetetlen, de Spacey-től és Sonnenfeld-től nem ezt várod. Nagyon nem.

Ettől a filmtől datálom Sonnenfeld rendezőt és Spacey színészt megélhetési bűnözőnek. Amit ebben a filmben elkövettek a rajongóikkal - Spacey-nek biztos voltak - azt egyhamar nem fogjuk nekik megköszönni. Nem tudom, hogy mi rosszabb; hogy Spacey ilyen filmekhez ír alá, vagy, hogy egyáltalán megkeresik ilyen szerepekkel? Egészen biztos, hogy a rendező személye miatt vállalta el ezt a filmet, hiszen korábban voltak személyes hangvételű, kultikus rangba emelkedő mozijai, közönségsikerei, de mostani munkájának fényében inkább arra merek gondolni, hogy a blockbusterek esetében vastagon szerencsés volt, mert a kilenc élet beállhat abba a sorba, amit a "Sötét zsaruk 2. - MIB 2. (2002)", a "Vadiúj vadnyugat - Wild Wild West (1999) és a "Rumlis vakáció - RV (2006) alatt értek, és ezen az sem változtat, hogy mindhárom film 5-ös átlag fölött teljesített az imdb-n. (Kivéve a Vadiúj vadnyugatot, de ki nézne ennek utána???)

A film simán lehetne akár a Garfield harmadik része is - legalább 70%-a a macskának számítógép generálta CGI látvány - csak az unott Bill Murray helyett az unott Spacey vette át a staféta botot. Mert kb. ennyi a különbség.

Ennek ellenére még mindig azt merem állítani, hogy egynek ez a film is megteszi. Annyira tudtam rajta szórakozni, mint a MIB második részén, és erre sem nagyon emlékszem a megtekintés után egy héttel. Azaz az egyetlen és utánozhatatlan Christopher Walken-t, aki viszont az elmúlt tíz évben mintha beleragadt volna egy szerepskatulyába és csak az öltözete és a smink alapján lehetne megkülönböztetni az általa alakított karaktereket. Walken mostanra legalább annyi enervált és különc figurát össze tudott hozni a filmográfiájában, mint Johnny Depp, csak talán nála kevesebb a mainstream produkció és a blockbuster. (Ennek fényében akkor Depp-ről még mindig nem lehet azt kijelenti, hogy rosszul választ, nem igaz?)

Kevin Spacey és Christopher Walken

Töfi: - Valláskülönbözőségi okokra visszavezethetően az Egyesült Arab Emirátusban a film címét simán átkeresztelték a macsek filmbeli nevére: Mr. Fuzzypants.

Ezt a fantasztikus és gyermeteg produkciót - amely egyértelműen a karakterfejlődést jelölte ki útjának a sors megleckéztetése által, éppen ezért egy unásig már látott panelt próbál ismét eladni nekünk, alig komolyabb stílusban, mint egy Disney családi mozi - öt forgatókönyvíró hordta össze, de egyikük nevét sem tartom érdemesnek kiemelésre. Mert én már láttam a filmet.

Nem ez az első film, amelyben egy milliomos gazdag seggfej valamilyen csoda folytán leckét kap az élettől és különleges helyzetbe keveredik, hogy azután tanulva a hibáiból egy jobb emberré válva lepje meg a környezetét. Arra azonban most hajnalban nincs kedvem, hogy mélyebb kutatást folytassak a témában, ezért el kell hinned bemondásra, hogy a "Kilenc élet" nem az első film, aminek ez az alapötlete. Hogy mindjárt behozzak egy példát, megemlíteném Dickens Karácsonyi ének című művét, amelyben bár szereplőnk nem kerül egy macska testébe leckéztetés gyanánt, viszont három szellem segítségével tökéletesen szembesül saját gyarlóságaival, így fogékonnyá válik később önön skatulyájából kikecmeregve pozitív irányba terelni életét.
Itt viszont Szörtappancs úr (Kevin Spacey) szőrébe bújva főszereplő Tom Brand-ünk (szintén Kevin Spacey) - beszélő név, hiszen a Brand eleve márkát jelent, itt a filmben ezért többletjelentése van - amolyan külső szemlélőként hallgatja ki közvetlen környezetét és mivel seggfejsége nem teljesedik ki önfényező és fejlődésképtelen létezésben, ezért a kapott információk alapján igyekszik változni és olyan emberként visszatérni, amivel egy teljesebb életet élhet.
Ja, csak azt ne felejtsük el, hogy kényszerhelyzetbe került, hiszen a macskák védőszentje, Felix Perkins (Christopher Walken) már az elején közli vele, hogy vagy ráterelődik a jobb útra vagy ott rohad meg a macska testébe, ami kilenc életből már párat elhasznált, ezért eleve nem kecsegtet hosszú kifutási idővel. (Esetleg egy rövid kifutással valami kocsi elé...)

Kevin Spacey és Jennifer Garner

Szóval, annyiban sántít a történet alapja, hogy túlságosan rá van segítve Tom Brand fejlődésére. Jobban szeretem, ha főszereplőnk tényleg saját kútfőből dolgozik, hiszen azt nevezném igazi és tiszta jellemfejlődésnek.

Jennifer Garner mint Lara Brand kellemes színfolt, hiszen csak egy ismert és kedvelt színésznő, de az ő esetében is simán visszalépés ez a film. Oké, tudom, hogy nagyjából minden ismert nevű művésznő előbb-utóbb fellelhető valami mesefilmben, szatírában esetleg eljátssza a ripacskirálynőt, de részemről nem támogatom, ha valakiben több és olyasmit vállaljon, amiben nem csak mellékes, hanem eleve felejthetővé válik.

Az ilyen filmekben mindig - szinte - van egy főellenség, intrikus is. Jó, nem mindig - hiszen sokszor pont a főszereplő önön legnagyobb ellensége - de azért akadnak, akik mesterkedéseikkel igyekeznek borsot törni a kevésbé szerethető főszereplő orra alá. Pont az a vicces karaktereikben, hogy a nem túl szerethető főszereplő lassan kedvelhetővé változik, míg a súlytalanabb gazfickót meg lehet teljes odaadással gyűlölni. Ha már keresünk egy filmes gazfickót, akkor arra is törekedni kellene, hogy az illető, legyen bár nő vagy férfi, karizmatikus legyen, de minimum érdekes figura. Ebben a tekintetben a Kilenc élet elbukik.
Az aktuális intrikusunk, Ian Cox (Mark Consuelos) remek színész, viszont karaktere annyira simulékony és jófiús, hogy egy hét alatt maximálisan elhalványult bennem emléke.
Spacey filmbeli leánykája (Malina Weissman) kellemes kis hölgy és biztos fogunk róla még hallani.
Utóirat: Spacey szerintem csak azért vállalta el a filmben a szerepet, mert tudta, hogy nem sokáig fog tartani neki a forgatás, hiszen szerepének nagy részét elég, ha felmondja egy stúdióban.

Malina Weissman és Kevin Spacey

Ez a film a markáns középszer. Mint az elején írtam, ilyen színészektől és rendezőtől ez borzalmasan kevés.

50%

Ha szeretnéd látni:
- Kilenc élet (2016)
- Vissza a suliba (1986)

Soundtrack and you! blogspot: Nine Lives (2016)