2017. október 12., csütörtök

A pusztító - Demolition Man (1993)

A pusztító - Demolition Man (1993)


Rendezte: Marco Brambilla

Megtekintés: Kissé megkopott, alibi akciós akciófilm, de egyszerűen imádni való.

A "Demolition Man" az a fajta akciófilm, amelyik ezer sebből vérzik. Elvileg egy utópiáról mesél, amelyben nincs helye a bűnözésnek és erőszaknak, ugyanakkor a forgatókönyv igen könnyedén átsiklik olyasmik felett, amik létrejötte nem valósulhatna meg ennyire közel az események kezdéséhez. Mert ahhoz, hogy pl. a lakosság ennyire "átalakuljon" és elfelejtse pl. hogy egy bűnözővel hogyan kellene bánni igazoltatáskor, ahhoz, úgy vélem, a filmben felemlegetett 36 év, egyszerűen kevés. Ettől függetlenül a mozi kellemes kis brainstorming, hogy vajon, milyen is lenne az a bizonyos szép és új világ, amelyet ha nem is így, de a fantasztikus irodalom egyik tartópillére is megálmodott egy könyvében, és akinek nevét tisztelgésből beépítették a filmbe, a kezdő Sandra Bullock karakterének. Lenina Huxley (Sandra Bullock) ugyanis egy fiatal rendfenntartó, San Angelesben, akinek Lenina neve egy karakteré a "Szép új világból", míg a Huyley, Aldous Huxley írótól lett kölcsönözve.

A film 1993-ban készült és 1996-ban kezdődik, amit igen sötéten festett meg. Ebben szuper-bűnözők harcolnak szuper-zsaruk ellen. Két ősellenség összecsapását láthatjuk a film elején. John Spartan (Sylvester Stallone - szójáték a spártai szóval) épp lecsapni készül a tökéletesen gonosz pszichopata Simon Phoenix (Wesley Snipes - A főnix talán utalás rá, hogy a rossz-fiú képes akár a pokolból is visszatérni, hogy hősünk nemezise legyen, habár, végül pont nem tűzből születik - egy hatalmas robbanást ugyan túlél - hanem a jégből olvasztják ki) búvóhelyére, ahol végül győzedelmeskedik rendőrünk, viszont a korábban elrabolt túszok életét már nem tudja megmenteni, ezért - szerintem elhibázott döntés, de akkor nem lenne film - kyrokamrába száműzik Phoenix-szel együtt.
A jövő közben sterilizálódik. Egy olyan utópiába kerülünk, amilyenre nincs is szükség talán. Az erőszak, szex és tucatnyi más bűnös vagy kevésbé bűnös élvezet száműzve lett a világból, akár egy lázongó csoport, akik jelenleg a föld alatt húzzák meg magukat és onnan hajtják végre gyermeteg támadásaikat a rend ellen.
Valaki közben elősegíti Phoenix szökését a jégbörtönből, annak agyába telepítve egy parancsot, amely arra ösztönzi a bűnözőt, hogy eltegye láb alól a lázongók vezetőjét, Edgar Friendly-t (Denis Leary), aki máskülönben, hogy a jelenlegi világrend bosszantja - nem mintha fogalma lehetne elvileg a korábbiról - egy barátságos figura és csupa olyasmiket szeretne megélni, amikről, csakúgy, mint a filmben bárki, aki harminc körüli, vagy alatti, csupán csak hallhatott. (Ennek ellenére elég érzékletesen mesél mindarról, amit megtenne, miközben a rendőrségen még az is komoly kutatómunkát igényel, hogy rájöjjenek, mit jelent a 187-es kód, miközben a kötelékben bőven ötven felettiek is dolgoznak. Teszem hozzá, szerintem Leary nyúlfarknyi szerepét annak köszönheti, hogy az MTV zenei csatornán egy időben, még a film bemutatása előtt bemutattak egy rövid, fekete-fehér kisfilmet, amelyben hasonlóan szenvedélyesen sorol egy rap-nek is beillő monológot.)
Szóval, a film egyik hibája a következetlenség. Ezért vannak infók, amiket tudnak szereplőink, más dolgokra meg őszintén rácsodálkoznak. Ez mondjuk humorforrásnak is kiváló, itt megemlítve a három kagylót...
Phoenix megjelenése olyan erőszakhullámot indít el a városban, amely után borítékolható Spartan kiolvasztása is. (Hülye Simon Phoenix, ha szökés helyett először elintézi befagyasztott vetélytársát, nincs az egész balhé, bár gondolom, nem volt tudomása arról, hogy ellensége is ugyanott "vendégeskedik".)
Spartan rácsodálkozik erre a habos, műanyag világra, ám igen hamar feltalálja magát, hogy elkapja Phoenix-et.
A befejezés pedig kiszámítható.
Győznek a jók! De ez nem szpojler!


Brambilla rögtön egy mozifilmre kapott bizalmat, amit azzal hálált meg, hogy összedobott egy remek kis akciómókát, amely akcióban nem is annyira erős. Nem tudhatjuk, mi került a vágószoba padlójára, de pl. miután Jesse Ventura - egy időben ő is volt Kaliforniai kormányzó, mint Schwarzenegger, akinek neve előkerült a filmben - karakterének története egy az egyben eltűnik a film végső leszámolása alatt, úgy vélem, a producerek és a rendező között lehetett némi ellentét. Ezt erősíti meg az is, hogy Brambilla filmes karrierje ezek után erősen közelített a nullához. (Négy évvel később egy gyengécske krimi, utána néhány sorozat epizód és rövidfilm. Nem tudom, hogy a viszonylag amúgy erős kezdés után mi történt.)

Ez volt az első film, amelyben láthatta korosztályom Sandra Bullock-ot és itt azonnal bele is szerettünk. Erre rátett egy lapáttal az egy évre rá bemutatott "Féktelenül - Speed (1994)" és meg lett pecsételve a sorsom/sunk. Sokan, negyvenes srácok, feltételezem, hogy egy időben szerelmesek voltunk ebbe az állgödrös, egyiptomi vágott szemű leányzóba, akinek széles a csípője, kicsik a mellei és a nózija sem kicsi. Bullock innen datálhatóan hozta a szomszédlány figurát és bár néhány filmje már készült korábban, ezeket főleg akkor ismerhettük meg, miután a nevét megismerte a világ. Addig korábbi próbálkozásai a tékát polcán vagy sosem nézett tévék műsorán jelenhetett meg. A filmben alakított rendőrnő legalább annyira imádni való - amikor toppant, hogy Spartan hagyja el a hálószobáját - mint a későbbi Annie, a buszos akciófilmből.

Feltűnik még rendőrfőnökként Bob Gunton, aki életében egy szerethető figurát nem alakított, és még talán az ilyen alakításokban állt hozzá közel, bár, mint akadékoskodó főnök, azért nem hazudtolja meg magát az egyébként roppant szeretetreméltó színész. Egy időben még a csapból is az ő filmjei folytak.

Az egész balhé kirobbantója és talán a filmben kissé korán is "lövik" le a poént, a városka egyik vezetője, Dr. Raymond Cucteau szerepében az angol drámai színész, Nigel Hawthorne, aki a forgatás alatt igen nehezen jött ki amerikai, akciós kollégáival. Talán azért, mert Hawthorne színészi kvalitásai messze túlnőttek Stallone és Snipes tehetségén.

Benjamin Bratt először ebben a filmben alakítja Bullock rendőr kollégáját, hogy pár évvel később, egy vígjátékban ügynököket alakítsanak, akik között működik a kémia, legalábbis a "Beépített szépség" első részének végéig.

És felvillan Jack Black arca is, de nem ez miatt lett ismert a színész.


Szóval, van egy remek alapanyagunk a filmhez, amelyben két ember a harcát némi kihagyással folytathatja a jövőben. Ez nem igazi időutazás, habár, laza keretek között akár belefér abba a műfajba is. Ha esetleg egy időben olvastál Nemere István könyveket, találkozhattál hasonló történettel a magyar írótól is. (Meg még ki tudja, hogy ez a téma mennyi írót ihletett meg a film bemutatója előtt?)
Holtak harca címmel az író 1986-ban publikált egy regényt, amelynek cselekménye és főbb vonalai, nagyjából 75%-ban megegyeznek a kész filmmel. Végül Nemere nem vállalta a pereskedést a filmkészítő céggel, mivel anyagilag nem tudta volna megfinanszírozni azt.

Egy interjú Nemere Istvánnal!

A film jelmezei, helyszínei és úgy egyben a környezet, tereptárgyak, járművek, mind fantasztikusan sikerültek. Ami azonban nem lett tökéletes azok a film akció jelenetei, amik néha túl rövidek, ötlettelenek és hányavetiek. Néha meg annyira meg vannak vágva, hogy azt sem tudod, mi után, mi következik.
Az már az első akciójelenetben kiderül, hogy Brambilla tehetsége nem az ilyen jelenetek leforgatásában csúcsosodik ki. Szépen mozog a kamera, elég a mozgás is a robbanások között, mégis, kissé üresek ezek a pillanatok. Spartan a film elején megérkezik egy helikopterrel, földet ér, ugrik néhányat, szalad egyet, közben eltöri vagy két fickó nyakát és máris Phoenix-szel áll szemben, hogy verekedjenek egyet. Az egyetlen, amiért ezek a verekedések emlékezetesek, azok nem maguk a koreográfiák, hanem a két színész hírneve, illetve a végső leszámolás brutalitása, a fagyasztással. A felsorolt apró hibák ellenére a Demolition Man a kilencvenes évek egyik legszórakoztatóbb filmje.

Töfi:
- A film negatív hősét alakíthatta volna Jean-Claude Van Damme, Steven Seagal és Jackie Chan is. Chan azért nem vállalta el, mert nem kívánt rossz-fiúként debütálni Hollywoodban, mert image rombolónak találta.
- Kuvaitban a filmet "Rambó a rombolónak" címezték. Okosan!
- A filmben a General Motors járművei láthatóak.
- Craig Sheffer egy cameo szerepben jelenik meg a producerkedés mellett.
- A film nyitójelenetében felrobbantott épület bontás alatt állt és az MTV csatorna versenyt hirdetett annak elnyerésére, hogy ki nyomhassa meg a nagy piros gombot.
- Brambilla egyik kedvenc filmje a Mechanikus narancs volt és onnan emelte át a bűnözők nyeglén erőszakos viselkedését.
- Denis Leary később "nagy szarnak" nevezte a filmet.

65%

Ha szeretnéd látni:
- A pusztító (1993)

2017. szeptember 26., kedd

Folytatjuk - We Go On (2016)

Folytatjuk - We Go On (2016)


Rendezte: Jesse Holland, Andy Mitton

Megtekintés: Nem mondom, hogy zárkózz el a filmtől, de nem akkora truváj a misztikus, szellemes mozik sora között.

A rendező páros egyik korábbi filmje kijelölte az útjukat. Ketten dolgoznak egy mozi elkészítésén, mégsem érzem, hogy lenne bármi markáns a filmjeik képi világában, megvalósításában, ezért többet nem is lehet írni róla, mint, hogy korrekt. De egy misztikus mozinál nem ezt akarjuk hallani, mert ami ilyenkor korrekt, azon bealszunk.
A 2010-es "Sárgatéglásút-tal - YellowBrickRoad (2010)" is az volt a legnagyobb problémám, hogy bár a történetben volt potenciál, a végeredmény nem lépett ki a hasonló filmek komfortzónájából és a végeredmény így átlagos horrorfilm lett.

Jelen mű is amolyan, se íze, se bűze. Clark Freeman egy jó svádájú negyvenes pasas, épp csak hiányzott belőle valami, hogy elvigye a filmet a hátán. Ha a rajongó Smallvillesek és az új "Az" mozi első változatának nézői nem ismernék fel a jócskán megöregedett Annette O'Toole és alakítása nem lenne szerethető, a véresszájú tyúkanyó anyuka szerepében, a film nem kötött volna le másfél órára. (Mondjuk O'Toole-lal első találkozásom már megesett a "48 óra - 48 Hrs. (1982)" megtekintése közben, mert az eredeti szinkronban nagyon érzékletesen küldte el a picsába a Cates nyomozót alakító Nick Nolte-t, aki a filmben a pasiját játszotta.)

Miles (Clark Freeman) örökségének tetemes részét - harminc ezer dollárt - felajánl annak, aki bebizonyítja neki bármilyen "kézzelfogható" módon a túlvilág, vagy szellemek létezését. Édesanyja, Charlotte (Annette O'Toole) miután kifejezte ellenérzését a pénzsósár ilyen ostoba módjának, beszáll a játékba, hogy együtt eredjen az örök titkok nyomába enyhén introvertált gyermekével.

Persze jelentkeznek is a kamu pénzvadászok a lehetőséget a tökénél megragadva, ám Miles nem teljesen hülye és hamar kirostálja azt, amiben nincs potenciál. A film sajnos kihagyja ezt a ziccert és néhány mondatban lerendezi ezeket a csalókat, alkalmatlan lehetőségeket, pedig jobban belegondolva, elég remek kis játékidőt lehetett volna szánni a kapott felvételek elemezgetésére, stb. Ezt a forgatókönyv túl gyorsan keni el, akár némi kutyagumit a cipőnk talpáról, hogy azután három megkeresésre fókuszáljon, amelyek kivitelezése nem sokkal több, mint maga a korábban felvázolt kamu jelentkezők. John Glover-t ritkán látni manapság - nekem legalábbis alig van emlékem tőle a Gremlins 2 óta... - a Batman és Robin pedig nem számít. Legalább a Smallvilles (A fiatal Charlotte-ot alakító és alig látszó/játszó Cassidy Freeman szintén játszott a sorozatban és nevéből kitalálható, hogy rokonságban áll a főszereplő Clark Freeman-nel!) vonalat ő is erősíti azzal a pár perces szereplésével, ami talán a film egyik csúcspontjának mondható, igaz, róla is kiderül, hogy sarlatán.

Végül Miles csak megkapja, amit akar és persze kiderül, hogy ezt nem akarta igazán. De már az "Egyenesen át" óta tudjuk, hogy aki a halállal szórakozik, ne nagyon számítson könnyű álomra. Igaz, Miles nem kereste a halált egy percig sem, bár, egy autóbaleset rásegített érdeklődési körének kitágítására.

A film befejezése számomra összecsapott, nem olyan szépen felépített, mint az eleje. Most írjam azt, hogy valójában nem értem tökéletesen, mit is akart a szerzőpáros közölni velem?
Majd valaki megfejti nekem Miles kálváriáját és akkor talán én is többre fogom értékelni egy karcsú 40%-nál.
Ha lenne bármilyen plusz a filmben, amit szívesen kiemelnék, akkor megtenném, de újragondolva sem jut eszembe mentőöv ennek a lapos, misztikus mozinak. Az első fele egészen kellemes, de a vége enyhén művészies lezárással már megfeküdte a gyomrom. Viszont a jump scream legalább nincs túltolva.

40%

Ha megtekintenéd:
- Folytatjuk (2016)


2017. szeptember 12., kedd

Reakció egy blogra: Az őslakó

Az őslakó - The Man From Earth (2007)

Rendezte: Richard Schenkman

Megtekintés: Alapfilm, amelyről már szerettem volna írni.


Most azonban rendhagyó módon nem a filmről írnék, hanem egy korábban olvasott kritikára reagálnék, amelyet a neten találtam és nem értek vele egyet, mert úgy vélem, a cikk "írója" nem elég érett a téma feldolgozásához. Persze lehet, hogy én tévedek...


A weboldalt nem szeretném reklámozni, jogi okokból, azonban a válaszomban megtalálhatóak a fiatal író felvetései és én ezekre reagáltam.
A reakciómhoz a film ismerete szükséges, ezért mielőtt elmélyednél elmédben, tekintsd meg a filmet, amely televíziós kiállítása mellett is bőven megéri szerintem a 90%-ot, annyira remek az alapötlet, amelyet boncolgat.








"Jerrycomovie.com2014. április 24. 5:56
1. Ha valaki 14.000 éve él a Földön, elképzelhető, hogy egyetlen egy régi emléktárgyat sem tart magánál? Ez alapjában ellentétes az emberi magatartással, amelynek sajátja a relikviák gyűjtése - hozzáteszem, ha 14.000 éve élne valaki a Földön, az emlékezést, de a megélhetést is segítenék műtárgyai - erre láttunk már "példát" a Hegylakó filmekben és sorozatban.
- Ha az ember sokáig él és más szemmel figyeli a világot, túlnő azon, hogy tárgyakkal vegye körbe magát. Mellesleg a buddhizmus része, hogy nem hagyjuk, hogy a tárgyak irányítsanak minket, ergo nincs rájuk szükség egy teljes élethez.
2. John Oldman állítása szerint sok nyelvet beszél, hiszen rengeteg helyen élt, vajon miért nem mutatja meg ezen képességét? Ez aztán nem került volna sok energiába a készítők részéről, és semmi mást nem sugall - mint amatörizmust... - Előttem is írták: Hiába gagyog idegen nyelven, ha társai nem beszélik azt. A történet lényege, hogy lebegtet, azaz nincs konkrét bizonyíték a végéig, csak a "lehetősége", hogy igazat mond.
3. John Oldman szinte semmi olyan információval nem tud szolgálni, amelyet a mai tudósok, középiskolai diákok, régészek ne tudnának. Valóban ennyire teljes a mai "tudásunk"? Az ősi babiloniakról, egyiptomiakról, főníciaiakról és egyéb népekről szóló ismeretanyagunk valóban ennyire megbízható és cáfolhatatlan? Természetesen, nem. - Mit kellett volna mondania? Bármit is mesél a saját tapasztalatairól, azt vagy már tudják a többiek a könyvekből, vagy megkérdőjelezik, hiszen nem tudhatják. Kellett volna valami plusz "pletyka", hogy Van Gogh meleg volt és kikezdett vele? Ettől lett volna hitelesebb a sztori?
4. John Oldman állítása szerint nem hegesedik. Bizonyítani ezt sem bizonyítja, de még csak véletlenül se karcolja meg magát a többiek előtt. Hiszen ez legalább még 100 dollárjába került volna a filmkészítőknek. - Erről is volt szó korábban: Nem hegesedik, de azt nem mondta, hogy a bőre nem sérülhet meg. A hegesedés talán azt jelenti, hogy megsérül, de az évek alatt nyomtalanul eltűnik a sérülése.
5. 14.000 év alatt el lehet kerülni a halált? Mármint az erőszakosat, vagy a baleset általit. Nem hinném. - A film a hitről szól eleve, te pedig nem hiszel. A film arról szól, el lehet e hinni, amit hallunk. Ha úgy állsz hozzá, hogy nem hiszed, akkor te vagy az irritáló idős nő, aki végig szkeptikus volt és a vallásos résznél is csak sértődöttséget tudott felmutatni. Mit jelent ez? Hogy nem vagy érett a témához.
6. A csattanón ezek után már csak röhögni támadt kedvem. - Pedig nem vicces. Újabb jele, hogy nem vagy a filozofálgatáshoz elég érett. Mellesleg, lehet, hogy nem a többség a hülye, akik hype-olja ezt a filmet, és a magas pontszám sem véletlen. Ha száz emberből egynek nem tetszik egy film - főleg, ha elég széles spektrumon mozog a nézők életkora és egyéb habitusa - akkor nem lehet, hogy az az egy néző téved?
VálaszTörlés
"
Az egyenes szöveg a cikkből lett kiemelve, a dőlt betűs pedig amit magam tettem hozzá.
Mint láthatod, nem mostanában találtam rá erre az oldalra.
A filmről még gyűjtöm az érzéseimet, hogy egy ne túl felszínes cikkben elmélkedjek róla.
Talán újranézem.
Az apropó is adná magát egy kritikához, hiszen idén, 10 évvel "Az őslakó" után, most bemutatják a folytatást is, "Az őslakó: holocén" címmel.

Tedd azt te is!
Alant!


Teljesen idegenek - Perfetti sconosciuti - Perfect Strangers (2016)

Teljesen idegenek - Perfetti sconosciuti - Perfect Strangers (2016)


Rendezte: Paolo Genovese

Megtekintés: Néha, ha igazán jó filmet akarok látni, Európai mozik között kell keresgélnem.

Mert egyszerűen Hollywood-on kívül nem mindenki gondolkodik kifejezetten a pénzcsinálásban. Gondolom én. Tehát, Amerika, pénz-orientált, mindenki más, önkifejez.
Az Európai mozi szerintem eleve nem úgy indul neki a forgatásnak, hogy majd akkor a vásznon látható csoda milyen hatalmas összegekkel gyarapítja a producerek zsebeit. Inkább a történetekre gyúrnak rá, hogy a néző a pénzéért kapjon tartalmat. Már persze, ha nem valami gagyi komédiát rittyentenek össze - Lásd Jöttünk, láttunk 3. - aminek azután nem lesz komoly visszhangja.

Paolo Genovese, olasz direttore mozija klasszikus egy-helyszínes dráma, kamaradarab, amely tipikusan színházi darabként hathat a nézőre kiállításában. A történet egy izgalmas felvetés köré építi gondolatiságát, vagyis, hogy a barátok, közeli ismerősök valójában mennyi mindent tudnak egymásról, mennyire részei egymás életének. A forgatókönyv összetettségéhez a stáblista szerint öt (5!) forgatókönyvíróra volt szükség, ami nem kis szám egy alig pár szereplős történet esetében, azonban, ahogyan haladunk előre a játékidőben, egyre inkább olyan érzésem volt,hogy a forgatókönyv quintettje az egyes karakterszálakon - négy pár és egy magányos férfi karakter - külön-külön dolgozott, építette fel, majd szépen összemosták. Így mindenki csak a saját linearitására figyelt, hogy minél kevesebb legyen a törés.

De miről is van szó?

Egy baráti társaság, amelynek tagjai között az ügyvéd és orvos mellett jól megfér a szerencsevadász és állástalan tanár is, évente néhány alkalommal összegyűlnek egy kis vacsorára, hogy megbeszéljék az élet dolgait. Az aktuális vacsoránál a pszichiáter feleség, Carlotta (Anna Foglietta) ötletének nekibuzdulva kitalálják, hogy a mobiltelefonokat mindenki kiteszi az asztalra és a vacsora további részében ha bárki üzenetet vagy hívást kap, azt nyilvánossá teszik a többiek előtt, hogy megbizonyosodjanak egy gondolatjáték keretei között, hogy a barátok valóban elég jól ismerik e egymást.
A kezdetben komikus felvetést hamar kellemetlen közjátékok szakítják meg, amelyek a bonyolult kapcsolati hálókat boncolgatják és néha felül is írják. A lényeg, hogy takargatni valója szinte mindenkinek van.

A cselekmény természetesen nem túl pörgős, hiszen erősen be vagyunk zárva a négy fal közé, azonban a remek karaktereknek és ötletes szituációnak köszönhetően végig éreztem egy lappangó feszültséget, amellyel nagyon jól kufárkodik a forgatókönyv és néha teljesen átír korábbi kapcsolatokat, új irányba terelve a figurák érzéseit, döntéseit.
Néha nem is éreztem minden lépést túl logikusnak, máskor pedig már rég elejét vettem volna egy-egy leágazásnak a kielemzésének, de összességében remek maga a film felépítése. A dráma mellett jól megfér némi humor is és a befejezés is tartogat egy apró csavart, amely után ismét el lehet gondolkodni.


Egy biztos, mindenki sérül.

A film persze fikció és nagyon valószínű, hogy hasonló helyzetben egy baráti társaság nem járna úgy, mint ahogyan látjuk, bár ez köszönhető annak, hogy a film játékideje véges, fel kellett gyorsítani az eseményeket, ráadásul, hogy jól működjön a felvetés, el kell osztani a karakterek között a kellemetlenségeket a drámaiság fokozása érdekében. Így végül szinte nincs "tiszta" ember a film végére.

A színészi játék egészen kiváló és a film jól gyarapítja azoknak a moziknak a sorát, amelyben elvileg szürke kisemberek kerülnek kiélezett helyzetbe. (12 dühös ember, Az őslakos, Az erőszak istenei) talán az sem véletlen, hogy a legjobb Woody Allen drámák jutottak eszembe, miközben felépült a cselekmény.

Marco Giallini már az A.C.A.B.-ban is emlékezetes alakítást nyújtott számomra és ez, a korábbitól homlokegyenest eltérő figura ismét egy remek színészi munka.
Maga a mozi pedig az utóbbi hónapok egyik legmaradandóbb filmes élménye volt számomra.
Mi sem bizonyítja, hogy maga a történet érdemes arra, hogy foglalkozzanak vele, hogy már elkészült ugyanabban az évben egy török Remake, majd 2017-ben a spanyolok is elkészítették a saját változatukat, kissé humorosabb formában.

80%



Ha megtekintenéd:
- Teljesen idegenek (2016)

2017. augusztus 24., csütörtök

Nászút - Honeymoon (2014)

Nászút - Honeymoon (2014)


Rendezte: Leigh Janiak

Megtekintés: Nyomasztó, kötelező darab.

2014-ben Janiak első filmjével elkészített egy igen nyomasztó, már-már Lovecraft közeli kamara drámát, amely lassan adagolta a horrort, ám végül abban a műfajban teljesedett be. Azóta is várom, hogy készítsen valamit, mert vannak rendezők, akiknek látásmódja, stílusa azért létezik, hogy remek filmekkel ajándékozzon meg minket.
Janiak ráadásul nő.
Talán pont ezért tudta ennyire szépen megkoreografálni ezt a drámai misztikus mesét, amely egy fiatal házaspár első nászútjáról meséli el nekünk, hogy mennyire nem ismerjük néha a másikat.
Nos, ha filmimádó vagy, igyekezz, hogy lecsapj egy ilyen rendezőnőre, írónőre, vagy művészre, aki ennyire tudatosan képes használni a tehetségét.
Janiak esetében mondjuk pont elkéstél... Férjhez ment Ross Duffer-hez, aki szintén egy igen sikeres kortárs filmes és akinek pl. a mostanában hihetetlenül népszerű Stranger Things című sorozatot köszönhetjük.

A "Nászút" Phil Graziadei és Janiak közös szerelemgyereke volt. Körülbelül 1 millió dollárt gereblyéztek össze hozzá, néhány hét alatt leforgatták és végül elmaradt a nagy bemutató. Valamiért inkább fesztiválokra engedték rá, talán attól félve, hogy a főszerepre megnyert két megnyerő színész nem képes elvinni a hátán a bemutató környéki marketing gépezetet. Egy biztos: a filmnek végül sajnálatos módon nem lett túl nagy visszhangja, pedig bőven megérdemelte volna, hiszen a sok, futószalagon gyártott, értéktelen bóvli között ez egy kiemelkedő darab, még akkor is, ha nem túl eredeti a forgatókönyve. (Ugyanebben az évben egy nagyon hasonló történet is hasonlóan rossz marketing rendszer miatt alig jutott el a nézőkhöz: Újjászületés - Spring (2014)

Viszonylag sokáig pihentettem a történetet, és ezért eléggé késve írok erről a filmről. Pedig többet érdemel.
Bea (Rose Leslie - Trónok harca Ygritte) és friss férje, Paul (Harry Treadaway) a lány gyermekkorának egyik fontos helyszínére utaznak nászútra. Semmi különös, inkább csak egy csendes tavacska, néhány magányos házzal. Azonban az érkezésük után Bea viselkedésében változás áll be. A korábban kedves és belevaló lány visszahúzódó és elérhetetlen lesz. Paul pedig nyomozni kezd, hogy vajon mi váltotta ki a lány hirtelen viselkedésbeli eltorzulását. Lassan a jelekből és félinformációkból Paul szörnyű titkokat fedez fel, amelyek könnyen az életükbe is kerülhetnek.

Lassan az idill átevez borzalomba...

A film nagyon lassan, de tűpontosan építi fel az iszonyatot és a befejezés sem hoz megváltást a nézőnek. Rengeteg kérdést teszünk fel utána, amelyekre nyugtalanítóak lehetnek a válaszok. Ennek ellenére legalább egyszer ajánlott darab. A történet elfilozofálgat azon, hogy képesek vagyunk e kiismerni maradéktalanul a másikat és, hogy jogunk van e a múltban gyökerező rejtélyekben, titkokban vájkálni. Pont az a félelmetes a misztikus drámában, hogy a horror pont abból a személyből építkezik, akit elvileg már ismerünk, szeretünk. Ezért is olyan nyugtalanító a befejezés, hiszen nem lehetünk benne tökéletesen biztosak, hogy Bea nem tényleg féltésből teszi azt, amit tesz és nem pusztán egy gyilkos szörnyeteg, amelyik elvarrja a szálakat, miután kiderülnek titkai.

De tényleg kiderülnek?

Rose Leslie a vad amazon Ygritte után egy sokkal femininebb, mégis legalább olyan veszélyes karaktert személyesít meg, mint a Trónok harca sorozatban. Jó lenne, ha a színésznő ezen a vonalon maradna és nem olyan fércművekhez adná a nevét, mint pl. a Morgan című horrorfilm, melynek kevés pozitívuma közül az egyik, hogy remek a szereposztása.
Harry Treadway remekül végszavazik a színésznőnek.

80%

Ha megnéznéd:
- Nászút (2014)

Fekete szikla - Black Rock (2012)

Fekete szikla - Black Rock (2012)


Rendezte: Katie Aselton

Megtekintés: Nem sok pozitívuma van ennek a mozinak, de legalább rövid.

A témaválasztásért ugye, alapból nem jár dicséret neki, hiszen a főszereplő és rendezőnő Katie Aselton a világtól elzárt és terrorizált szereplők bosszújáról készített filmet, amelynek gyökerei nem tudom, meddig nyúlnak vissza, de hogy a hetvenes években készült egy sokat emlegetett és vitatott darab is a témából - Köpök a sírodra - címmel, akkor sejtjük már, miért nem vagyok elájulva ettől a feldolgozástól.
Mert Aselton ötletéből Marc Duplass ollózott össze egy halovány izgalmakat nyújtó röpke másfél órásra nyújtott menekülős thrillert, amelyet még horrornak nevezni is nehéz. Persze Marc, mint férj, be volt betonozva a stábba és ennél a filmnél is megmutatkozik, hogy egy házaspár közös tevékenysége nem feltétlenül - S.O.S. Love! - lesz feltétlenül egy gyümölcsöző munka alapja.

A felütést is ismerjük már máshonnan, (pl. A barlang épült hasonló alapra a karakterek múltjában) ezért mondjuk azt, hogy klisés, ahogyan egy karakter közös programot szervez barátainak, akik évek óta nem beszélnek egymással. Többnyire valamilyen homályos megcsalási, árulási ügyről lehet ilyenkor szó. Pont, mint itt.
Sarah (Kate Bosworth) megunja, hogyha szeretne egy jó kis programot összehozni, akkor azon a legjobb barátnői együtt nem hajlandóak megjelenni, mivel pár évvel korábban Lou (Lake Bell) simán összeszűrte a levet Abby (Katie Asleton) aktuális pasijával.
A sebek lassan forrnak és Sarah végül kijátssza az aduászát, mondván, rákos beteg, akinek hónapjai vannak hátra, mert félő, hogy Abby végül nemet mond az összeerőszakolt találkozóra és szigetlátogatásra. Persze, mire a dráma kellően szárba szökkenne, Sarah leleplezi magát, hogy csak fekete humort csempészett a találkozó létrehozásába, Abby valamiért végül mégis marad és Lou is, ami nagyjából annyit jelent, hogy hajlandóság a békülésre, mindkét félben van.
Már ez megfelelő alap lenne egy thrillernek a semmi közepén, három nővel, akik kiöntik a szívüket és drámáznak kicsit, azonban, mivel az ötlet is sovány, meg a forgatókönyv sem túl erős, kell némi plusz, amivel sikerülhet a további egy órát kitölteni.
Meg is jelenik hát három fiatalember, helyi redneck, akik ismerik is egyik hősnőnket és már sejthető, hogy valami rettenetes felé halad a film.
Azonban nem nulláról indul a három férfi támadó fellépése, ahogyan sok filmben eleve megszokhattuk, hanem itt katalizátort is használnak, amely valamiért sokkal fárasztóbb megoldás számomra, mintha csak három, alapjában gyökér pasas keresztezte volna a lányok útját.

Abby részegen a tábortűznél, amelyet már közösen raknak, addig kelleti magát egyiküknek, hogy hamarosan kettesben találják magukat a fák között, hevesen csókolózva. Innentől elszabadul a pokol, mert Abby karakteridegen lépésre szánja el magát: először teljesen feltüzeli Henry-t (Will Bouvier) majd az amerikai filmekben oly jellemző teljes visszavonulást választja, ami, mint tudjuk, elég nehezen feldolgozható állapot filmes dramaturgiában. Még középiskolás szüzektől csak-csak elfogadom, hogy a nyúlkálást kézfejre csapással zárják le és a csók elég nekik egy évig is, anélkül, hogy a pasikájuk megpiszkálná a csiklót, de itt felnőtt emberekről van szó, akik épp ösztöneiktől hajtva ugrottak egymásnak.
Will, ahogyan várható, nehezen tűri a felcsigázott állapotot, amíg a csiga vissza nem húzódik a házába. Abby pedig, balesetből kifolyólag megöli, mint ahogy hasonló drámai művekben már erre is találtunk példát.

- Lesz instrukció is, vagy tényleg elég ha csak futkározunk???

Normális esetben mi történik ilyenkor?
A három túlélő ajvékol kicsit, majd irány száraz-part és a helyi rendőrség, akik majd nyomozók bevonásával eldöntik Abby bűnösségét és mind az öten gyarapodtak egy igen rossz tapasztalattal a hétvégi tábortüzekkel.
Ehelyett, ha már kiderült, hogy a három barát korábban együtt katonáskodott és még a leszerelésük sem volt tökéletesen patent, a két túlélő ex-katona inkább kitalálja, hogy bosszút áll a hölgyeken, hiszen aki katonatársat öl, az ellenség.
És maradt még jó negyven perc a menekülésre, bujkálásra, öldöklésre.

Persze, a legerősebb katalizátor, Sarah rákja, mint kiderül, talmi leágazás és így nem is marad benn a végkifejletben, pedig lehetett volna rá építeni, már csak dramaturgiai szempontból is. Dusplass azonban egy butuska pasi, akinek köze nincs a női lélekhez és felmondja azt, amit ezerszer látott már, hasonló filmekben.
Azt is dadogva.

Derekben (Jay Paulson) elpattan valami és a lányok vérére szomjazik. Sajnos azonban, a fiú trió kiválasztásánál nem tudom mi dominált, hogy végül ők maradtak játékban a szerepekért, ám egyvalamiről képtelenek voltak meggyőzni; hogy ezek valaha is katonák voltak. A film egyik gyenge pontja, hogy a katonák semmilyen módon nem bizonyítják, hogy harcedzett, tökös legények, pedig korábban, a tábortűz fényénél, mintha erősen utalgattak volna rá és később is előkerül, hogy mennyi arabot kapartak el akcióik során. Erre három lány megakad a torkukon.

Elhiszem, hogy az ilyen történetek lényege, hogy végül a főszereplők, akik jelenleg a lányok voltak, végül győzedelmeskedjenek, ám úgy vélem, azt lehetett volna elegánsabban is tálalni. Talán több agyviharra lett volna szükség konyhaasztalok körül, vagy valódi tábortűz körül, ahol szépen felépítik a cselekményt, nem csak felhányják egy palatáblára.

Aselton végül szerzett magának két színésznőt, akiket belerángatott egy akció-image filmbe, a kemény amerikai nőkről és már ezért megérdemli a szimpátiát. A főszerepet azonban igazán bízhatta volna valakire, aki nála sokkal jobb színésznő és Bosworth-tal is csúnyán elbánt a történet során, amiért meg érik a nyakleves.
Ha legalább egyszer meglepett volna a film, de nem.

A The Kills betétdalai legalább tökösek és karcosak, kár, hogy a film alatt nem elég hangsúlyosak és a score-t készítő Ben Lovett-nek is van egy jó pillanata, amikor a lányok a csónakkal elindulnak a szigetre.

30%

Ha megnéznéd:
- Fekete szikla (2012) Khm, miért tennéd?

Vélemény:
- mery26: "Félúton abba hagytam a nézését,mert féltem,hogy meghalok az unalomtól.....!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"
- Cervantes: "Hát ez nem valami nagy horror. A film közepén majdnem kikapcsoltam, aztán volt egy kis mesztelenkedés és tovább néztem. A lényeg, hogy három csaj bohóckodik a vadonban, amikor két pali meg akarja őlni őket. A feszültség egy Barátok közt epizóddal egyenértékű, talán az utolsó öt percces jelenetben van egy kis akció, de azért nem érdemes 80 percet rászánnunk az időnkből. Nem ajánlom senkinek, horror fanoknak főleg nem.."

- Bocsi, Bell, de szerintem ez akkora bukta lesz, hogy inkább a felétől kiírattam magam. - De Kate, enélkül is csupa szar szereped van mostanában. - Mondjuk, az igaz...

2017. augusztus 17., csütörtök

10 számomra is ismert Billy Zane film

Mert miről is agyalhat az egyszeri blogger, ha hajnali kettőkor a hőség miatt képtelen elaludni? Legyen mondjuk Billy Zane, akinek komoly filmográfiája van, ellenben hirtelen nem is tudnék 10 filmet sem összeszedni tőle, amelyekre büszke lehetne, vagy épp miatta nézném meg.
Szóval, összekapargatok itt 10 olyan címet, amelynek köze van a Zane-mesterhez és vagy láttam, vagy találkoztam vele, akár nem túl hízelgő módon.
Lehet, hogy nem miatta...
A sorrend tetszőleges:


1. Titanic (1997)
Billy Zane a szépfiú, aki nem riad attól sem vissza, hogy fegyverrel védje meg érdekeit, miközben körülötte összeomlik a világ. Cameron rendező pedig kedveli színészét annyira, hogy bár nem érdemli meg, mégis életben marad a jeges kaland végére.


2. Vissza a jövőbe - Back to the Future (1985)
Zane első filmes megjelenése. Nem ez az, ami alapján figyelni kezdtem a karrierjét, hiszen a film rosszfiújának harmadik csatlósaként alig látható. A magassága sem szerencsés, mivel szinte állandóan kilóg a képből. Arra azért jó volt, hogy Michael J. Foxot bedobja egy oldsmobil csomagtartójába, hátha bekavar ezzel a tér és idő kontinuumnak. A második részbe még visszahívták, de szépfiús charme-ja biztosan nem illett a harmadik etap, poros, western hangulatához, így abban már nem jelent meg.

3. Halálos nyugalom - Dead Calm (1989)
Az első olyan mozi, amitől szerintem - én biztos - jegyzik, mint színészt. Egy a világ zajától félrevonuló házaspár kapcsolatába kontárkodik bele a hajótörött férfi - akit Zane alakít - majd macska-egér játékot vív velük, amelynek kimenetele egyre inkább eltolódik a brutalitás felé. És a világhírnév megszerzése előtt még megdönti Nicole Kidman-t is, amit kevesen mondhatnak el magukról.

4. A báránysültek hallgatnak - Il silenzio dei prosciutti (1994)
Bugyuta thrillerparódia, amely egyszerre szeretne szórakoztató "Bárányok hallgatnak" koppintás lenni és megmutatná, hogy Zane tehetséges komikus is.
Az utóbbi sikerül. Zane legalább olyan jól alakít, mint Leslie Nielsen a fénykorában.

5. Memphis Belle (1990)
Mondjuk ez tipikusan az a film, amikor a sok bába közt elvész a gyermek. Zane egy tucatnyi légierő kötelékében szolgáló katona közül az egyik, akik utolsó bevetésre indulnak egy Memphis Belle nevű bombázó repülővel. Nehéz kiugrani az illusztris bandából, ellenben Zane tökéletesen beleillik a katonák csoportjába. Egy remek háborús film, amely méltatlanul nem túlságosan ismert. A Titanic után ismét egy mozi, amely a címét egy járműről kapta.

6. Lopakodók - Sniper (1993)
B filmesek "Bérgyilkosokja" két évvel korábban, hogy elkészült volna a Stallone mozi. Zane, ahelyett, hogy fiatalsága okán eljátszaná a pozitív szereplőt, inkább a sötét oldalt választotta és szembemegy Tom Berenger, tapasztalt mesterlövészével. az akciózás út közben személyes üggyé avanzsál. Nálunk viszonylag nagy sikerű film, amelyet moziban is játszottak. Azután készült pár rész Berengerrel és mivel Zane is úgy érezte, hogy lenne mit mesélnie a karakteréről, belement pár olcsó folytatásba.

7. A fantom - The Phantom (1996)
A lista kakukktojása, mert sokak szerint a képregényből készül kalandfilm egy franchise indító lett volna, ám valahogy semmi sem sikerült a készítése közben, így végül egy álarcos bosszúállós fiaskó lett belőle, amelyen még a dögösen fiatal Catherine Zeta-Jones és Kristy Swanson sem segített. Ez már egy olyan produkció, amit magam sem láttam elejétől végéig.

8. Farkasok völgye: Irak - Kurtlar Vadisi: Irak (2006)
Megosztó háborús dráma, amely Törökországban készült és az Amerikai hadviselést és annak szereplőit nem túl hízelgően mutatja be. Mivel Zane ehhez asszisztált megjelenésével, a szakma nagy része értetlenül figyelte a színész döntését. Egy biztos, sosem volt arról híres, hogy okosan választ, így nem véletlen, hogy bár komoly filmográfiája van, mégis roppant nehéz értékelhető darabokat találni benne.

9. Zoolander, a trendkívüli - Zoolander (2001)
Ha sok filmed van és ismert a neved, előbb vagy utóbb akár saját magadat is alakíthatod valamilyen filmben, hol ironikusan, hol mellékesen. Zane 2001-ben jutott el odáig, hogy egy szatírában saját magát cameozza és ezzel a film egyik vicces pillanatához tegyen hozzá arcjátékával, igaz, nevét nem írták a stáblistára. Mégis emlékszem rá. A második részben visszatért.

10. A végére pedig a legjobbat:
S.O.S. Love! - Az egymillió dolláros megbízás - Lovemakers (2011)
A magyar komédiának egyetlen értéke, hogy két ismert bár kopottas nevet megszerzett magának a Hollywood-i színészekből. Billy Zane és Darryl Hannah látott már szebb napokat is, de azért csak megdobbant a szívem, amikor a Titanic és Blade Runner sztárjai egy magyar filmben bolondoznak pár percig. A film ettől persze még élvezhetetlen, de Zane és Hannah!!!

10 a 150-ből. Elég rossz arány...

2017. augusztus 12., szombat

Maggie-mondja: Atomszőke - Atomic Blonde (2017)

Maggie-mondja: Atomszőke - Atomic Blonde (2017)


Rendezte: David Leitch

Ismét egy képregény a filmvásznon, ezúttal a 2015-ben megjelent The Coldest City című kémtörténet megfilmesített változatához van szerencsénk.

A sztori 1989-ben játszódik, a rendszerváltás idején, Berlinben. Ez a mezei amerikai nézőknek persze nem sokat mond, mi jobban érezhettük a saját bőrünkön, esetleg ha túl fiatalok vagyunk, akkor hallhattunk róla szüleinktől. Megnyugtató, hogy ma is felfedezhetjük magunknak a híres-hírhedt Kelet-Berlint, hiszen az ott zajló jelenetek többségét Budapesten forgatták. Azonban a történelmi háttér kicsit el van mismásolva, ennél azért lehetett volna keményebb és realisztikusabb. Jobbára azt látjuk, hogy néhány kötött pulóveres és/vagy punk alak lepukkant graffitis falak tövében portyázik és pattannak, ha jönnek a zsaruk. Azonban a zenei aláfestés mégis sokat pótolt nekem a korszakból. Persze, hogy nosztalgikus volt Nena, George Michael vagy Falco dalait hallani, igaz feldolgozásként, de elég jól komponálva a jelenetekhez. Hol a dal igazi, hol pont az ellentétes érzelmi hatására építve.
Na ennyit a körítésről és az atmoszféráról.

Lássuk a sztorit. A főszereplő Lorraine Broughton (Charlize Theron), kvázi női James Bond, aki az MI6 ügynöke és azért küldik a Berlini fal közelébe, mert pont a forrongó kettéosztott német városban tűnt el egy fontos lista, amely nyugati ügynökök nevét tartalmazza, de sokan vadásznak rá a KGB-től a francia titkosrendőrségen keresztül a CIA-ig. Atomszőke ügynökünk kénytelen együttműködni a tenyérbemászó, de a terepet igencsak jól ismerő beépített ügynökkel, David Percivallal (James McAvoy), akivel kapcsolatban azonban nem látszik minden tisztának.

A film két idősíkon fut. Egyrészt egy londoni kihallgatószobában, ahol Broughton ügynök meséli a történetet főnökeinek (Toby Jones, James Faulkner, John Goodman), itt magyarázza, kommenteli is a látottakat, ha valakinek nem lenne minden érthető. A másik idősík pedig maga a mesélt történet, amely a berlini fal egyik vagy másik oldalán játszódik.
Számomra a kihallgatás jelenetei kicsit unalmasnak hatottak, néha kifejezetten hatásvadász, de üres párbeszédekkel. Pedig a színészgárda azért nagyon ott volt ezekben is, de valahogy mindig vártam mikor lendülünk túl rajta és kezdünk ismét akciókba. A moziban ülő barátom szerint olyanok a párbeszédek, mint a Johnny Mnemonicban: tele atmoszférateremtő, de teljesen érdektelen blablával. És hogy valami hatása tényleg lehetett az említett filmnek, arra példa a végén a gonosz kétszeri kiiktatása (amit különben már a Mnemonicban is utáltam).


Az akciójelenetekben kifejezetten tetszett, hogy a női ügynök nem férfiként harcol. Előkerül a magassarkú cipő is fegyverként és persze minden, amit a keze ügyébe tud kapni. Olyan, mint egy szexi, de kétségkívül veszélyes vadmacska. A lasszózós verekedése látványos, nem kíméli az ellenfeleket és nem átallja őket akár kitámasztóhorognak is használni. Ugyanakkor a női ügynökkel sem bánik kesztyűs kézzel a férfi ellenfelek garmadája, rendesen érvényesül az egyenjogúság: többször feltörlik vele is a padlót.

Az akciójelenetek persze egyrészt a rendező, David Leitch tehetségét dicsérik, aki maga is kaszkadőr volt annak idején, ez kifejezetten átjött a verekedések jól megkomponált koreográfiáján. Ugyanakkor lássuk be, ehhez kellett egy olyan színésznő is, mint Charlize Theron, aki így negyven felett is olyan csábító és veszélyes, hogy még a francia ügynököt játszó Sofia Boutella sem tud ellenállni neki és itt ismét egy James Bond-vonalnak megfelelő momentumot kapunk: ügynökünk bármilyen nőt megkaphat. Akkor is, ha történetesen ő maga is nő.

A film gyengesége a végére kifejezetten túlbonyolított többszörösen megcsavart szál, amely már a hiteltelenségbe sodorja a sztorit. Illetve hogy nem igazán lép ki az alaptörténet a szokásos kémfilmek soraiból.

A film erősségei a képregényhez méltóan rendesen megkomponált képek, a koreografált verekedések, Charlize Theron alakítása és hogy egy ízig-vérig női ügynököt sikerült neki és a rendezőnek vászonra vinnie.

Ugyanakkor azt mondom: a film egyszer nézhető, de többet vártam tőle. A bemutatók alapján minimum egy Nikitát. Szóval az Atomszőkéből az erősségei ellenére sem lesz kultfilm.
Kár érte, kiváló ügynök volt.


Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta.
Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik.
Az illető: Maggie

2017. augusztus 11., péntek

A Belko-kísérlet - The Belko Experiment (2016)

A Belko-kísérlet - The Belko Experiment (2016)


Rendezte: Greg McLean

Megtekintés: Tetszett a Battle Royal és társai? Akkor ezen is elvagy amíg tart.

A Galaxis őrzőinek rendezője néha forgatókönyveket ír, amelyekben zűrös szituációkba kergeti szereplőit és Michel Rooker fejét szétverik...

Greg McLean berobbant 2005-ben a "Haláltúra" című torture horror drámájával és azóta már nem feltétlenül nulla forintos projektekhez kap lehetőséget. A "Belko-kísérlet" természetesen nem egy nagy költségvetésű darab, még akkor sem, ha néhány szerepre sikerült filmkedvelőknek ismert arcokat szerződtetni. A történet nagy kamu, megfelel az ókori gladiátorjátékok jelenidejű átiratának, mivel alapjában véve egy mindenki-mindenki ellen felállású mészárlásról mesél, amely tematikából évente készül két-három darab, néha egészen remek alapötlettel, mellékszereplőkkel vagy csattanóval.

A "Belko-kísérlet" azonban ezen a műfajon belül egy megbízhatóan átlagos mozidarab, amely nem feltétlenül lesz közönség kedvenc, mivel hiányzik belőle valami plusz. A "Battle Royale-ban" fiatal iskolás korú gyerekeket kényszerítettek öldöklésre és ez adta a film pikantériáját, meg az, hogy a psziché reakcióival is foglalkozott a történet, nem csupán az erőszakos gyilkosságokra koncentrált. A Schwarzenegger főszereplésével készült Richard Bachman könyvből összetákolt "A menekülő ember" pedig a hírneves osztrák tölgynek köszönhette sikerét, legalábbis underground videós körökben.

A "Belko-kísérlet" egy nem létező cég irodaházának falai között játszódik és egy olyan kísérletről mesél, amelynek a valóságban sok létjogosultsága nem lenne, lévén az eredmény túlságosan is szűk keretek között mozog, habár a film végén egy mondatban utalnak rá, hogy valójában mennyi, de mennyi információt tartalmazott a meggyilkolt hetvenkilenc irodista kálváriája. Azután apró képernyőkön láthatjuk, hogy a Bogotába települt irodakomplexumon kívül még számtalan hasonló helyszínen végezték el a gyilkolós hajszába torkolló kísérleteket és egyértelműen utalnak rá, hogy ez csupán az első fázis.

Honnan ismerős ez?
Biztosan több film foglalkozott ezzel és van olyan, ami most csak nekem is homályosan jutott eszembe, viszont kettőnek egészen biztos az volt a csattanója, hogy miután egyetlen túlélőnk életben maradt, jutalmul mehetett a következő szintre, azaz feltételezhetően ismét egy mészárszékben találhatta magát, hozzá hasonló túlélőkkel.
Az egyik a "Circle" a másik pedig "Az emberi faj".
Sokan azért szeretik ezt az alapötletet, mert valójában nem nagyon kell megerőltetnie magát az íróknak, hiszen a film derekát az erőszak, gyilkosság adja.
Lásd pl. Albert Pyun kifejezetten lusta moziját is, az "Öld, ahogy éred!"-et. Itt is egy zárt területen kell száz bűnözőnek lemészárolnia egymást, nem kísérleti jelleggel, csupán mert valakinek ez tetszik.
James Gunn forgatókönyve gyakorlatilag minden ötletét úgy lopkodta össze, más, hasonló témájú filmekből és ezt ötvözte egy pergős kis, gore-ban bővelkedő, szatirikus humort nyomokban felmutató horror-akció moziban. Sajnos, jellemrajza és a karakterek közötti kapcsolatok megfestésére már nem elég a vászon, a végeredmény kicsit összecsapott, elnagyolt.


Ha azonban neked tetszik ez a téma - és nem vagy vele egyedül, hiszen mindig jönnek ki újabb és újabb filmek, erre építve (Raze, Kocka, A megtisztulás éjszakája sorozat) és van közönsége - akkor bátran tegyél vele próbát.

A főszereplőnk John Gallagher Jr., akinek a közelmúltban több filmjével is találkoztatok az oldalon. (Cloverfield Lane 10, Hush) Hozza a szerethető harmincas srácot, aki a barátnője életéért jobban izgul, mint magáért, akinek helyén a szíve és az esze is, aki végül felülkerekedik az ellenségein.)

Másik fontos karakter a cég helyszínen tartózkodó első embere, az irodavezető-igazgató, aki azonban úgy tűnik, szintén feláldozható, hiszen neki is végig odabent kell tartózkodnia. Tony Goldwynt mióta rendez, ritkában látom filmekben, viszont a Ghost óta, mindig is kedveltem és remekül tudja hozni az intrikus, negatív karaktereket.

Rajtuk kívül több, főleg sorozatokban feltűnő színész kapott szerepet a filmben, emlékezeteset egyedül talán csak John C. McGinley tudott alakítani, habár, ezt inkább a forgatókönyvnek köszönheti, hiszen karaktere van ennyire megírva.
Miután kiderül, hogy kb. mire számítsunk a filmben, a meglepetés faktor erősen elveszik, hiszen tudjuk, mire számítsunk és ettől nem is nagyon lehet eltérni. A befejezés is felemás, nem tartogat elég izgalmat, annak ellenére, hogy főhősünk azért tud meglepetést okozni, ez végül mégsem lesz annyira fontos.


A film simán folytatható, de ahogyan hasonlóan elődeihez, nem valószínű, hogy valaha beleugranak egy második részbe, hiszen sokat nem lehet ehhez hozzátenni, szinte csak az emberek mészárlása lehet érdekes egy fanatikus vér után szomjazó nézőnek.
A lezárás mostanra már klisés.
Eleve visszásnak érzem, hogy a kísérlet során a.) egyetlen ember maradhat életben b.) ha nem gyilkolnak az irodisták kellő elánnal, akkor drasztikusan csökkentik a számukat manuálisan.) mert teljesen más eredményeket kapunk ha szakaszokra bontjuk a kísérletet. Nem mindegy, hogy tudom, ha megölök hat embert, akkor nem kell még többet megölnöm, azaz vége lesz az öldöklésnek és az sem mindegy, hogy mikor jövök rá, hogy amolyan hegylakósan, nem maradhat, csak egyetlenegy túlélő.
Nem is világos, hogy egy ilyen kísérlet mire lenne jó, ezért feltételezem, hogy nem végeztek el a valóságban ilyesmit.

50%

Ha szeretnéd látni:
- Belko-kísérlet (2016)


Music: Guardians Inferno (2017)

Van rá példa, hogy bizonyos blockbuster mozik nem csupán a mozivásznon jelennek meg, hanem a vetítőtermeken kívül is aktív életet élnek.
A szereplők promóciókra járnak, a filmmel kapcsolatos tárgyak elözönlik az áruházak polcait. Egyes karakterek külön filmet kapnak, vagy csak vendégeskednek más mozikban.
Az Internet pedig teret ad annak, hogy sikeres vagy kevésbé ismert mozik kihasználják a nézők információ igényeit és magát, a mozifilmet egyéb videóanyagokkal támogatják meg, amellyel adott film kereteit tolják ki, esetleg egy egész mitológiát mélyítenek el.

A "Guardians of the Galaxy" stábja nem ment a szomszédba némi humorért, ezért a film házimozis kiadását sok egyéb mellett ezzel a zenei klippel pakolták meg.
A rövid zenei klippet James Gunn rendezte, aki a képregényfilm első, eddig forgalomba került részeiért is felelt, de nem egyedül, mert segítségére volt David Yarovesky is, aki  (Pusztán megelőlegezem, hogy sok, további rész fog még készülni!)

A zenés videóban helyet kapott néhány szereplő a filmből és David Hasselhoff is, aki már az első rész idején is kivette a részét a film sikeréből, hiszen az eredeti trailer és soundtrack egyik meghatározó pillanata pont egy olyan dal volt, amelyet ugyan eredetileg nem ő énekelt és a filmben sem az ő változata hallható, az átlagnéző mégis csípőből hozzá kötötte. Ez mondjuk Björn Skifs-nek kellemetlen, mert bár az ő változatát használták fel reklámozásra és a filmben, mégsem az ő hírnevét öregbíti a zene.

Az első részben elhangzó Björn Skifs nóta a Bleu Swede művésznév alatt.


A film trailere, ami megalapozta a hangulatot.


A David Hasselhoff féle változat az aranykorból.


A második részhez tehát meghívták Hasselhoffot, hogy kicsit bohóckodjon már egy retro, hetvenes évek stílusában készített zenés marhaságban, amelyben tiszteletét teszi többek között Michael Rooker, Zoe Saldana és Stan Lee is, meg páran még a fontosabb karakterek közül, valamint a rendező.
A zene fülbemászó és annak ellenére is szórakoztató, hogy ma már ilyesmire nem nagyon táncolnánk.

Guardians Inferno


Le a kalappal Hasselhoff előtt, aki képes magán is nevetni. (Lásd pl. Baywatch)

A fal - The Wall (2017)

A fal - The Wall (2017)


Rendezte: Doug Liman

Megtekintés: Másfél óra, közepes mozi, remek főszereplő.

Doug Liman két szuperprodukció között - vagy legalábbis olyasmi, ami moziban is sikeres lehet - összedobott egy alacsony költségvetésű, thrillerbe oltott drámát, egy olyan macska-egér játékról, amelytől sokkal többet vártam. Az "Amerikai mesterlövész" című mozi sem tetszett különösebben és bár a szinopszis miatt ezt a filmet kifejezetten élvezni akartam, összességében eléggé közepesnek érzem. Ha tehát egy remek mesterlövészekről szóló filmet szeretnél megnézni, két másik címet mondanék: "Ellenség a kapuknál - Enemy at the Gates (2001)" és az "Orvlövész - Shooter (2007)".

Pedig minden adott volt, hogy egy igazán remek párharcot nézhessünk végig a röpke másfél óra alatt, azonban bevallom, csalódnom kellett. Persze elképzelhető, hogy nekem volt irreális elvárásom ettől a félig háborús környezetbe helyezett mozitól.
Mert mit vártam?
Valami olyasmit, mint az Orvlövészben.
Szakszavakat, fejben levezetett számításokat, apró technikai fogások garmadáját, amelyek közelebb hozzák hozzám a szakmát, ami egy katonai szakterület. Azt gondoltam volna, hogy főhőseink ugyan kilátástalan helyzetbe kerülnek egy számukra ismeretlen terepen, ahol egy ellenséges mesterlövész sakkban tartja őket, ám arra számítottam, hogy az idegek játékában fontos szerepet kap majd a szaktudás és hideg gondolkodás.

Ehelyett kaptam egy férfit, aki végigszenvedi a filmet, többnyire vinnyog fájdalmában vagy tökéletesen inkompetens módon támasztja a falat, rádión cseveg az ellenséggel, illetve ha olyanja van, simán órákra beájul, minimális védelemről sem gondoskodva, az ezer ágra tűző napon.
Nem, nem éreztem szórakoztatónak Dwain Worrell forgatókönyvét és a befejezés pedig kiszámíthatóra és erőszakosan csattanósra sikerült.

Nekem eleve zavaró volt a rádión bejelentkező és filozófiai, lelki mélységekben vájkáló ellenséges mesterlövész figurája. Tényleg vannak olyan katonák, akik kitanulják a szakmát Amerikában, megtanulják az akcentus nélküli nyelvet, majd hideg precizitással addig csalogatják tőrbe az ellenséges haderő apró csapatait, míg végül csak úgy lehet kiirtani őket, hogy feltételezett búvóhelyükre atomot dobunk? Ha igen, akkor csöndben maradok, de a film az arctalan és nem hangtalan ellenséget úgy mutatja be, mint amolyan félistent.
Ehhez képest a káromkodó, síró és ájuldozó amerikai katona egy töketlen tini, aki első zárthelyin igyekszik helyt állni, de a tanárbácsi elkaszálja.


A fallal is igen keveset kezdenek, bár, legalább szép lassan omlani kezd. Azt hittem, több szerepe lesz a filmben, jobban kihasználják a fal adta lehetőségeket. Mint mondjuk a Mobilban a telefont. Itt meg annyit kapunk, hogy Isaac (Aaron Taylor-Johnson) behúzza a nyakát és néha kiles mögüle. Egy idő után azt kívántam, hogy a rádió másik végén ne is legyen senki, csak a sérült Isaac hallucinálja be az ellenséget és gondolatban vitázzon önön magával. Azonban ezt a lehetőséget végül a film figyelmen kívül hagyja és egy szinte már mitikus ellenséget épít fel a történetben, aki legyőzhetetlen. Vessetek meg, én azonban nem tudok az ellenségnek drukkolni. Jobban szeretem, ha van hepiend és akiért egy ilyen patthelyzetben szurkolok, az túléli.
Ellenben ebben a filmben a titokzatos lesipuskás adja az egyik pofont főhősünknek és a fal adja a másikat.
Engem még az sem zavart volna, hogyha a szokásos maszlagot kapjuk arról, mennyire hősiesek és emberfelettiek az amerikai katonák. Azonban itt olyan érzésem lett a film végére, hogy hiába temérdek technikai eszköz, a sok év tanulás, főszereplőink inkompetensek. Persze nyilván ez áll közelebb a valósághoz, amit ebben a filmben látunk.

John Cena, meg mint katonatárs, többre hivatott, mint amit a filmben kaptunk belőle.
Ettől függetlenül egyszer bőven nézhető mozi a "The Wall", de nehezen hiszem, hogy közönség kedvenc mozi válik belőle. Hézagossága és ötlettelensége miatt még fesztivál kedvencnek sem nevezném. Jelenleg, amikor a világ forrong a terrorizmustól, nem vagyunk kíváncsiak az ilyen tónusú történetekre, legyen bármennyire is remek az alakítás, amit a főszereplőtől kapunk.

Ja, az arctalan ellenségnek amúgy van arca is, de azt nyomozd te ki az imdb-n. A film ebben nem fog segíteni.
Limantól ez kifejezetten visszaesés, de gondolom, volt pár lyukas hete és hirtelen jó ötletnek tűnt egy kamaradarabbal öregbíteni a hírnevét. Ehhez azonban sokkal izmosabb forgatókönyvet választottam volna.

50%

Ha megnéznéd:
- A fal (2017)


2017. augusztus 9., szerda

Wonder Woman - Wonder Woman (2017)

Wonder Woman - Wonder Woman (2017)


Rendezte: Patty Jenkins

Megtekintés: Valamiért felüdülés volt a sok képregényfilm között, ami azért ambivalens kijelentés, mert az elmúlt 5 évben készült képregény-filmek nagyja kifejezetten szórakoztató darab volt.

Tényleg az lehet a film szerethetősége mögött, hogy nők hozták tető alá és a főszereplő egy modell testalkatú - nekem túl vékony néha, de a baba érkezése jót tett neki - csinos nőcske?
Elképzelhető. Talán a szexuális kisugárzása - ami főleg akciójelenetekben manifesztálódik - az, amely felvillanyozza az átlag férfi nézőt? (Ez a szexuális kisugárzás azonban lehetne talmi is, hiszen többnyire a szellős ruciknak köszönhető és Gadot arcszerkezetének, amely különösen alkalmas az összehúzott szemöldök bemutatására. Hát, még amikor dühösen fújtat...)
Azonban Gadot tényleg telitalálat és nőiessége megkérdőjelezhetetlen. Nem tudom, merre bujkált ez a csaj az elmúlt harminc évben, de ideje volt előbújnia. A Wonder Woman hacukáját egyenesen rá öntötték.
Persze, iránta a hirtelen támadt érdeklődésnek az is köze lehet, hogy szépségversenyt nyert és nincs tucatarca, mint a tévéfilmes szekció rengeteg tini lányának.
Szóval, Gadot van nekünk, hapsiknak.
És mi marad a női nézőknek? Chris Pine félmeztelensegge és az, hogy a többi seggeket egy szingli félistennő rugdossa szét.

Patty Jenkinsből sosem gondoltam volna, hogy az a rendezőnő lesz, aki tető alá hoz egy nyári blockbuster filmet, amelyben egy szerethető női főszereplőt - a szexi Gal Gadot - láthatunk. A korábbi, Oscar-díjas "A rém" című dráma után tényleg nem. Hosszú évekig nem hallottunk róla - én legalábbis biztosan nem követtem televíziós pályafutását - és ha meg is jelenik valamivel, én arra tippelek, hogy valami komoly témát feszegető filmdrámával fog ismét tarolni a díjkiosztókon, mert van érzéke a lélek sötét mélységeihez. Legalábbis, kell, hogy érzéke legyen, hiszen Charlize Theronból kihozta a maximumot. Addig sokan csak egy hasonló modell cicának néztük a szőke színésznőt, mint most Gal Gadot-ot, ám a sorozatgyilkos Aileen Wuernos megformálása után komolyan kellett őt vennünk/vennem. Addig, ha elemezgetném filmográfiáját, nem nagyon volt szerencséje abszolút főszerepet alakítani, azóta pedig tarolt.

De térjünk vissza a Wonder Womanhoz.

Mostanában agyalgattam azon, hogy a képregények hőseinek - ami a mostani DC-re és Marvel-re jellemző - miféle eredete is lehetséges.

Vannak ugye, az átlagos hősök, akik valójában nem nagyon rendelkeznek természetfeletti erővel, mutációval, stb., mégis lehetnek főhősei a rajzos történeteknek.
Pl. A Denevérember, aki szimplán gazdag és a pénze sokat lendít kalandjainak minőségén. Nem éjszakai busszal megy, hogy szétcsapjon a bűnözők között, hanem szépen beül a saját luxusautójába, azután fékcsikor.
Azután vannak a mutáció által lett hősök, akik valamilyen képességet szereznek azáltal, hogy hatás éri őket. Pókmarás, pókember, génmutáció, X-Men, stb.
Vannak a klasszikus irodalomból elszabadult képregényhősök, akik a viszonylagos közeli múltban születtek meg és lettek mumusok, mint pl. Dracula és a Múmia és a többiek, a Farkasembertől egészen Frankenstein teremtményéig.
Utána érkeznek az idegen lények, akik más univerzumokból, dimenziókból, féregjáratokból és bon-bonos dobozokból kerültek elő, egyenesen a szemünk elé, mint Thanos, Superman, stb.
Végül pedig a hiedelemvilág és a mitológia lényeinek csoportja lehetséges főszereplője egy képregényes univerzumnak, mint pl. Thor.


Wonder Woman pedig egyértelműen az utóbbi halmazt öregbíti, amely néha átérhet más halmazokba is. (Az irodalmi halmaz pl. erősen mitológia közeli, hiszen a mitológiát nem másból ismerhetjük, mint az irodalomból, írásos múltból, - oké, szóbeliből is - éppen csak, mivel keveredik az emberek hitével - még akkor is, ha a hitük ellenére bizonyos népek azóta kámforrá váltak a földön - így egy magasabb fokon kell vele foglalkoznunk és sokszor nem jelenthetjük ki, hogy egy adott személy agyszüleményei, hanem évszázadok, évezredek alatt kialakult hitrendszer vagy folklór részei ők.)
Mert kiről lehet kijelenteni egyértelműen, hogy megírta a bibliát? Vagy ki volt az első, aki azt állította, hogy a felhők fölött istenek élnek?
Biztos, hogy Homérosz?
Persze, ha te nagyon okos vagy, vitázhatsz azon, hogy szét kell e választani a vámpírokat és a félisteneket, mondák hőseit, ám nekem ahhoz most tényleg nincs kedvem. Nálam ők nem egy halmaz és kész! :)

Diana (Gal Gadot), Hippolyta, a harcos amazon (Connie Nielsen) kislánya és egy az emberektől eléggé slendriánul elzárt szigeten élik harcos mindennapjaikat, ami amúgy elég unalmas, hogy az ellenség látóteréből visszavonultak egy korábbi, isteni háborúnak köszönhetően. Persze azóta is csak az tölti ki a sziget teljes lakosságának a mindennapjait, hogy ha valaha visszatérne esküdt ellenségük, Árész, akkor megfelelően felvértezve felvegyék vele a harcot és megsemmisítsék.
Diana pedig az egyetlen, akinek inkább kislánynak kellene maradnia, hogy anyu nyugodt legyen. Csak ennek nincs értelme, azt leszámítva, hogy így legalább lehet némi feszkó Hippolyta és a főhadvezér, egyben hugica (Robin Wright) között, mert amúgy egyetlen logikus érv sincs amellett, hogy Diana miért ne tanulhassa meg megvédeni magát, miközben van érzéke, ahhoz, hogy bajba keveredjen.
Végül sok lúd disz... egy csinos milfet győz és Hippolyta beleegyezik abba, ami egyértelmű volt, az első perctől: Diana nem gyerek és meg kell majd egyszer védenie magát. Azaz, dehogy nem gyerek, ugyanakkor csak előfordulhat, hogy meg kell védenie magát.


Mire leteszi a harcos mestervizsgát, szigetükre vetődik egy angol fiatalember, Steve Trevor (Chris Pine), aki, mint kém, sikeresen a nyakukra szabadítja a fél német hadsereget, aminek köszönhetően az amazon állomány erősen megritkul és ahelyett, hogy ezért agyoncsapnák a srácot, még meg is köszönik, hogy az őt követő néhány nácit lepuffantotta.
Szóval, Trevor érkezése felébreszti az amazonokat a félálomból, és arra sarkallja, hogy húzzanak már el a védett szigetről, mert aki ellen folyamatosan gyakoroltak, elképzelhető, hogy visszatért a földre és káoszt hoz magával.
Az amazonok, pedig, mivel ezt a találkozást várták ezer éve, végül nem kerekednek fel, hanem elküldik a fiatalemberrel az egyetlen embert, akit elvileg sosem akart édesanyja aktiválni és alvó ügynökként képzelte el, míg világ a világ, azonban egy korábbi lekanterezett kardcsapásnak köszönhetően kiderült, hogy bug került a szigetlakók fejébe és már nem a széltől óvják Dianát, anyuci szeme fényét, hanem kíséret nélkül engedik a számukra ismeretlenbe, hátha Árész, ha létezik, agyoncsapja, oszt vége a filmnek.

Diana persze azért kíván Trevorral - vagy Steve-vel - tartani, mert az a történet, amit hallott, a gonoszról, amely harcol a világban, hite szerint csupán egyetlen entitás lehet: a száműzetésből/halálból visszatért Árész, aki erősebb, mint valhalla és most leszámolna az emberiséggel, akit Zeusz eddig annyira óvott.
Árész tehát visszatérhet, hogy balhézzon, Zeusz, aki pedig, mint tanultuk, elvileg még hatalmasabb, közben nem tudni, mivel tölti a szabadidejét.
Mivel ez Diana egyetlen tanult iskolai leckéje, amely nem erőt kívánt, hanem némi agymunkát, olyannyira magáévá tette a gondolatot, hogy ragaszkodik is hozzá, rendületlen; ha baj van a földön, annak oka Árész!


Nem mennék bele, mekkora blamázs lett volna Wonder Woman-nek, ha a forgatókönyv végül nem neki ad igazat, mert akkor, ugyan legyőzi az ellent - miért, kétségeid voltak? - ám arról kiderül, hogy holmi földi kis patkány. Azonban nem ez történik, hanem amit Diana végig szajkózott, vagyis Árész visszatért és álarcot öltve fertőzi az emberiséget.
Azonban ezek után képzeld csak el, hogy miután Diana legyőzi, és megint előkerül egy hatalmas ellenség, soha többé nem veheti elő az "Árész-kártyát", hiszen őt legyőzte, nem igaz?
Pedig a Superman kontra Demcsimen filmben nem volt olyan mondata, hogy: - Van egy ellenség, aki pusztulást hozna a földre? Hú, vazzeg, Árész megint visszatért? - ami tök logikus okfejtés lenne tőle, hiszen másik földi ellenséget korábban el sem tudott képzelni, csakis Zeusz és a többi isten nemezisét, a kegyetlen öldöklés és értelmetlen vérrontás istenét?
Kukacoskodom itt.

A főszereplőkön kívül fél tucat remek színészt láthatunk kisebb-nagyobb, emlékezetesebb, kevésbé érdekes szerepben.
Spanyolországból átkasztingolták az épp egyik aktuális színésznőcskét, aki közel sem biztos, hogy olyan emlékezetes karriert fog befutni Hollywood-ban, mint a hasonló módon beszipkázott Penelopé Cruz. Elena Anaya karaktere, Dr. Maru lehetett volna érdekes - majdnem elcsábul egy bálon, ám végül észhez téríti éleslátása... - ám ha túl sokat foglalkoznak vele, még megkedvelheti a néző a karaktert, aki eleve egyfajta szimpátiával indult nálam, köszönhetően arcsérülésének, amelyre mintha nem térne ki megfelelően a film, pont ugyanazon okból, amiért megtartják a távolságot tőle a játékidő egyéb ideje alatt: Ha megkedveli az átlagnéző a tragikus sorsú nőt, még nem fog drukkolni Dianának, hogy legyőzze.
Pont ezért kerül a képbe a német hadsereg egyik befolyásos és időközben önellátó, önjáró módba lépett tagja, Lunderröff, (Danny Huston), aki valamiért erős befolyással bír a tudós asszonyra, ezért egy disznó. Kihasználja saját céljaira az asszony szaktudását és egy idő után már nem lehet tudni, mikor lépi át a határt, onnan, hogy a német birodalom szolgalelkű csatlósa és aközött, hogy magának akar minden hatalmat.


A jók oldalán is találunk nagy neveket.
A borvirágos arcáról ismert brit színész, David Thewlis fontos szerepet kap Diana mellett, hiszen Sir Patrick-ként végig segíti hősnőnket, hogy szembetalálkozhasson ős-ellenségével, sőt, kicsit még tovább is lép. Thewlis fizimiskájával legelőször a "Sárkányszívben" "találkoztam" és azóta is úgy vélem, hogy angol nyelvterületű, főleg kosztümös filmben, nincs nála megfelelőbb arcú színész az intrikus vagy antagonista szerepkörre. Külön öröm azonban, ha véletlenül valami pozitív szerepet kap. (Szpojler off...)

Chris Pine-t nem kell bemutatnom. Ismerek valakit, ha meglátja, csak Kirk kapitányként tudja elképzelni. Nekem ilyen gondjaim nincsenek vele és úgy érzem, még a kémia is működött közte és Wonder Woman között.
Steve Trevorsnak segítői is vannak, mert kémként tevékenykedni, egyedül, nem kifizetődő. Bizonyíték? James Bond mögött áll az MI6, megold mindent. Donald Sutherland meg magányos kémként repült Angliába, a "Tű a szénakazalban" és nem kinyírta egy helyi amazon, ha már amazonoknál tartunk.
Saïd Taghmaoui francia színész a tipikus mellékszereplő karakter, amiről ő maga is elsüt egy elmés poénkodást a moziban. Színesebbé teszi a filmet és sokkal jobb poénokat kap, mint Ewen Bremner, aki a mesterlövészt alakítja a kis kommandóból és amennyire emlékszem, megkérdőjeleződik létjogosultsága is egy ponton a filmben. Arra nem emlékszem, hogy később egyensúlyba hozza e lelkét a feladattal, de ha egy hónap múlva is úgy érzem, kicsit kilógott a csapatból akkor az nem lehet véletlen.
És akkor legyünk már polkorrektek azzal, hogy egy indián származású színészt is behelyezünk az Európai fronton játszódó moziba. (A fekete biztos nagyon kilógott volna, nem igaz?) A Trevor baráti kőrt ugyanis még Eugene Brave Rock erősíti, mint összekötő és anyagbeszerző. Diana és az írók humorát erősíti, hogy felmerül a kérdés is, mit keres emberünk az isten háta mögött. A válasz pedig még hihető is...

Dianával karöltve vonulnak be a frontra, ahol kapunk egy az "Álomháborúra" kissé emlékeztető akciót - mondjuk akcióból nem kényeztetnek el minket, mégis szórakoztató a mozi - majd némi drámaiskodás után, miután a gonoszok nagyja elhullott, még egy utolsó összecsapást is, mert úgy illik, ha szuperhősös-képregény mozi.

A filmzene a képek alatt megfelelő és kellemes, ám viccesek a készítők, mert a korábbi Szupcsi vs. Batmancs moziban hallhatott erős és kifejezetten szerethető Wonder Woman motívumot nem koptatják el az első órában.

A film számomra egy nagyon kellemes moziélmény volt, legalább annyira, mint az új Pók-ember film.
80%
Ja, van az annyi.

Ha megnéznéd:
- Wonder Woman (2017)