2017. június 20., kedd

Verdák 3 - Cars 3 (2017)

Verdák 3 - Cars 3 (2017)

Rendezte: Brian Fee

Megtekintés: Sosem lesz olyan szórakoztató és többször nézős darab, mint az első, de gyerekek vagy gyermek lelkű felnőttek esetében egyszer le lehet tudni.

Aki valami fontos stádiumban dolgozik egy animációs cégnél, előbb vagy utóbb eljut arra a szintre, hogy maga is készítsen egy CGI mesefilmet. Legalábbis erre tudok csak gondolni, hogy egy franchise esetében nem valamelyik, korábban már bizonyított rendező ült a direktori székbe, hanem az elsőfilmes Brian Fee.
Csakhogy, úgy vélem, nem elég egy filmhez, hogy a szakma csínja és binyja a kezünkben van. Nem elég, hogy ha látjuk az eszközöket, akkor abból ki tudjuk hozni a legtöbbet. Nem. Magunkból is ki kell hozni a legtöbbet és ehhez bizony látnoki képesség szükséges. Plusz, olyan magas fokú kreativitás, amelyik nem csak élettel tölti meg a vásznat, hanem rendesen megtornáztatja az agyunkat is.

Ott van például Brad Bird. Ő készítette a "Hihetetlen család" című akciós, James Bond és szuperhős katyvasz animációs mesefilmet. Az az ember viszonylag egy zseni. Képes a remek karakterek mellett sok nüanszi apróságot beépíteni a filmjébe, aminek köszönhetően rendesen kapkodnunk kell a fejünket és még az is lehet, hogy egy rakás érdekes részlet elkerüli a figyelmünket első megtekintésnél. Ennek az egyetlen filmjének a megtekintése után megjegyeztem a nevét, mert úgy véltem, ha olvasok róla, hogy jön egy új Brad Bird film, akkor azt nekem látnom kell, egyedi vizuális látásmódja miatt. Talán, mert nem áll meg a klisék visszaforgatásánál, hanem csavar azokon és hozzá tesz, hogy meglepjen. Kb. mint Joss Whedon.
Brian Fee-nél ezt nagyon nem érzem. Ő simán visszaböfögi, amiket korábban látott és nagyon minimális kalandfaktort helyezett el ebben az amúgy sem bonyolult mozijában. Ezért volt hiányérzetem, mikor kijöttem a moziból és ezért fogom inkább az első részt újra nézni és nem ezt.

A "Verdák 3." egy kicsit nosztalgiázik az első rész koncepcióját felhasználva.
Az epizódok mind visszavezethetőek korábbi filmekre.
Az első rész, azon kívül, hogy egy feltörekvő és sikerre éhező autóról mesél, aki a győzelemért él, még le is koppintotta a "Doc Hollywood" című Michael J. Fox romantikus komédiát.
A második rész a komikus mellékszereplőre koncentrálva elvitt minket a kalandfilmek és James Bond világába.
A harmadik etap pedig visszakanyarodva ismét a győzni akaró, egyenesbe jövő autót állítja középpontba, akinek azonban fejlődött annyit a jelleme, hogy rádöbbenjen, nem feltétlenül kell nyernie ahhoz, hogy sikeres legyen, ezért aztán tudni kell azt is, hogy mikor kell félreállnia. Nos, rengeteg ilyen mozi is készült, amelyben a főszereplő inkább utolsó pillanatban egy "zöldfülűnek" adja át a siker lehetőségét, ám nekem valamiért a megoldást tekintve pont egy magyar film, a "Swing" jutott eszembe a befejezés húzása miatt.


Az első percekben feltűnt, hogy a képi világ, bár már az első részben is gyönyörűen sikerült, mostanra is tudott finomodni. Néhány animált autó szinte életre kelt. Ez a részletfinomság azonban még nem érzem, hogy elég lenne, hogy elájuljunk.

Mivel animációs filmeket nálunk főleg szinkronosan mutatnak be és mi is így láttuk egy barátommal, felesleges részemről arra kitérni, milyen hihetetlen munkát is végeztek a megszólaló sztárok. :)
A magyar szinkron viszont igyekszik szellemes lenni és szójátékokat erőltetni valamennyi mondatba. Ezek fele azonban nem elég vicces.
A képi gegeken is lehetett volna még mit emelni.
Ettől függetlenül azért nézhető.
65%



Ha megnéznéd:
- Verdák 3 (2017)

2017. június 19., hétfő

Gyilkosság a Fehér Házban - Murder at 1600 (1997)

Gyilkosság a Fehér Házban - Murder at 1600 (1997)


Rendezte: Dwight H. Little

Megtekintés: Húsz éve került mozikba ez a thriller és évente újra tudom nézni.

Egy fiatal nőt, bizonyos Carla Town-t (Mary Moore) holtan találnak a Washingtoni elnöki Fehér Házban. Mivel gyilkossági ügyről van szó, bizonyos protokoll-helyzetek kikerülésével bevonnak a nyomozásba egy városi rendőrhadnagyot, Regis-t (Wesley Snipes) is, akinek a nyakára adnak gátló/segítő tényezőnek egy ügynököt (Diane Lane), akinek kezdetben nem feladata a sikeres együttműködés, azonban hamar összecsiszolódnak, amikor rádöbbennek, hogy a szövevényes gyilkossági ügy valószínűleg egy politikai összeesküvés apró szelete, amely komoly kihatással lehet az ország életére, kezdve azzal, hogy az aktuális elnököt (Ronny Cox) lemondatnák bizonyos elitista körök.

A film elkészülésének idején nagyon ment Snipes szekere és szívesen vállalt be tökös figurákat. Regis nyomozó története pedig egyértelműen összerímel egy korábbi alakításával, amelyet Michael Crichton regényének filmváltozatában játszott el, az 1993-as Gyilkos napban - Raising Sun, amelyben szintén egy nő meggyilkolása volt egy összeesküvés katalizátora. Meglepődtem, hogy a forgatókönyvírói kreditben nincs átfedés... Aztán még ott van a Clint Eastwood féle "Államérdek - Absolute Power (1997), amely szintén egy hasonló, az elnököt érintő gyilkossági ügyről szól.

A film tipikus nyomozós akciófilmes kliséket követve épül fel.
Az első percekben, a történettől szinte független akciójelenetben ismerhetjük meg Regis karakterét, aki egyedül intézi el az öngyilkos hajlamú aktakukacot (Charles Rocket) egy forgalmas útszakaszon, mielőtt az orvlövészek tennék el láb alól az amúgy nyilván idegileg összeroppant férfit. Szomorú, hogy a színész végül 2005-ben valóban önkezével vetett véget az életének. Elvágta a saját torkát!
A kezdés persze jó apropóját adja annak, hogy megismerjük a társát (Dennis Miller), aki a humoros beszólásokért felelős a filmben, hogy a drámaiságot kicsit ellensúlyozzák. Miller tipikusan az a színész, aki a főszereplő mellé kerülhet segítőnek, komikus karakternek, aki néha feláldozható is.

A kötelező körök után Regis megjelenik a gyilkosság helyszínén, ahol persze a Fehér Ház fontosabb karaktereit ismerjük meg és egymáshoz való viszonyukat is. A történetben itt már elkezdődik a titokzatoskodás és a figurák befeketítése, hogy legyenek gyanús alakok, akik terveinek miben létéről találgathat a néző.
Regis és Nina Chance (Diane Lane) ügynök között kezdetben feszült a kapcsolat - melyik hasonló krimiben nem az - főleg, mert az egyik karakter egy laza fekete férfi a másik pedig ennek ellentéteként egy karót nyelt, fehér nő.
Az persze hamar kiderül, hogy Nina annak ellenére, hogy egy savanyú picsának tűnik, bőven nem az. A szabályok betartása csupán a sportolói múltjának folyománya lehet, hiszen egykori olimpikonként megszokta, hogy engedelmesen kell törtetnie a céljaiért. Regis logikusan érvel, lassan bogozza ki a szövevényes kapcsolati rendszert a meggyilkolt nő körül és közben Nina rádöbben, hogy bár kerülendő lenne az esetleg kirobbanásra váró botrány, lelkiismerete azt mondja, ahelyett, hogy pusztán megfigyeli és akadályozza Regis-t, inkább teljes mellszélességgel álljon ki mellette.
Ezzel persze az életük és karrierjük is veszélybe kerül.

Alan Alda, Wesley Snipes

Közben jobban megismerjük Regis-t is, aki lehet, hogy egy kőkemény nyomozó, ennek ellenére mégis magánéleti válságban van, egy hajszálnyira attól, hogy kilakoltassák. Visszatérő poén, hogy a nyomozás közben igyekszik valakit találni, akinek lehet befolyása a lakásának lebontását szorgalmazó cég bizottságánál, hiszen mind a szomszédok macerálják, mint "fontos embert", mind pedig a hobbija - egy hatalmas történelmi tablóként funkcionáló terepasztal - akadályozza az egyszerű elköltözést.
Nináról sokkal kevesebbet tudunk meg, azonban az kiderül, hogy szenvedélyes nyomozó azon belül, hogy ügynök is és nem hajol meg a felettesei előtt sem, ha úgy érzi, valami nincs rendben az üggyel kapcsolatban. Felettese pedig (Daniel Benzali) tipikusan a gyanús figura, ám gyakorlott nézőt nem tudnak félrevezetni.

Fontos karakter még a Fehér Ház biztonsági főnöke, Jordan, akit Alan Alda, Woody Allen egyik kedvenc színésze alakít. Látszólag a férfi mindent megtesz azért, hogy hamar pontot tegyenek a nyomozás végére és lecsukják a gyilkost, mert az ügy egyértelműen rossz fényt vet az elnökségre és környezetére.

A nyomozás csak elsőre tűnik bonyolultnak, pont, mint a Gyilkos napban. Lassan összeáll a kép az elejtett megjegyzésekből és a főszereplők összerakják a puzzle darabokat.
Végül a film több ponton hepienddel zárul. Milyen szerencse, hogy az elnök rendelkezik kellő befolyással a ház lebontásának meggátolásában.
Szerethető akció-krimi-thriller, amelyben még Snipes sem az a legyőzhetetlen akcióhős, mint sok másik filmjében. Itt még rendesen megküzd egyik éjszakai támadójával, harcművészeti tudását nem előtérbe tolva. (Máskor szarrá ver mindenkit.)

Kap egy feszült jelenetet az ügynöknő, valamit a humorforrás kolléga, hogy egyenletesen ki legyenek használva a színészek.
Nem hibátlan mozi, sokadik megtekintés után azért találni benne kisebb dramaturgiai bakikat. (Pl. Az elején Regis ártalmatlanná teszi Jeffrey-t, de a többi rendőr, mikor odaérnek, miközben Regis lelép, csak állnak a fekvő férfi felett és ráfogják a fegyvereiket. A valóságban egy pillanat alatt megbilincselik és viszik is. Pl. Regis-t meglepi a házába betörő férfi, amikor hátulról rátámad. A pasas ennél fogva simán kinyírhatta volna a nyomozót és vége a filmnek, ehelyett kergetőznek egy sort.)
Dennis Miller, Wesley Snipes

Remek nyomozós film, kliséi ellenére. Amikor kijött, már akkor sem volt teljesen friss, de a kilencvenes években sok tucat hasonló mozi készült.
A zenéje (Christopher Young) hangulatos, ahol kell, jól hozza a feszültséget.
Ha van rá időd, hallgass bele:
Az akciójelenetek finomításra szorulnának azonban.
65%

Ha szeretnéd látni:
- Gyilkosság a Fehér Házban (1997)

Töfi:
- Bruce Willis volt eredetileg kiszemelve Regis szerepére, de a színész kilépett.
- Vicces, de a trailerben Regis egy helikopterrel érkezik a Fehér Házhoz, azonban a filmben ezt a részt újravágták, mivel helyi nyomozóként tök felesleges volt ez a belépő.
- A film Margaret Truman regényciklusának egyik kötetét vette alapul. Truman könyvei mind fontos helyszíneken történt gyilkosságokat meséltek el. Mindegyik címe "Gyilkosság a..." valahol. Margaret Truman egyébként egy korábbi elnök, Harry S. Truman lánya!

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja - Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales (2017) Espen Sandberg

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja - Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales (2017)


Rendezte: Joachim RønningEspen Sandberg

Megtekintés: Moziban csak a harmadik részt láttam - többi otthon - és talán azt tartom a leggyengébbnek a sorozatból. A Karib 5 szerintem kiköszörülte a csorbát.

Első találkozásom a sorozattal tényleg felemáson kezdődött. Az első részen, mielőtt végig bírtam volna nézni, legalább háromszor elaludtam. Talán rosszkor kezdtem neki - munka után - talán Gore Verbinski darkos stílusa vitt le alfába, nem tudom, ám már akkor is éreztem, hogy a Disney valami nagyot alkotott ezzel a franchise-zal, még akkor is, ha éppen nem állt túl jól a kalózos témájú filmek szénája akkoriban.
De a Karib ezen változtatott.
Nem tudom, korábban mi volt sokak ellenállása a téma felé. Ha tippelhetnék, akkor tudat alatt sokan nem tudunk a kalózzal, mint pozitív szereplő azonosulni, hiszen, foglalkozási sajátosság, hogy a kalóz - kivételes esetekben - szembe megy a törvénnyel és sok esetben - ha vannak támadásának áldozatai - akkor eleve cak negatív karakterként értelmezhető a társadalom normái szerint.
Persze az írók mindig is szerették ezt a "foglalkozást" árnyalni és romantizálni, azonban ennek nem dőlhetünk be.
A kalózok bűnözők, akiknek tevékenységét vér és halál jellemzi.

Korábban is voltak próbálkozások, - Sandokantól kezdve Blood kapitányig - hogy a néző szemet hunyjon az erőszak felett és elfogadja, és a kalóz pártjára álljon, de talán egyik sem volt annyira markánsan szemellenzős, mint a Johnny Depp által csúcsra járatott kalózkapitány figurája, aki eddigi öt történetében semmi mást nem akart, miközben megélte hihetetlen kalandjait, mint kormányozhassa a Fekete Gyöngy nevű hajóját és elússzon vele a naplementébe, minimális kezelőszemélyzetének segítségével, lehetőleg a fizikai erőszakot kerülve másokkal, pusztán eldugott kincseket elorrozva, ha van rá egy mód.
Ez persze első perctől nem sikerült, mert a korai rocksztár figura valahogy mindig csávába került, melyből néha bizony emberéletek árán sikerült csak kiverekednie magát, jobb esetben, máskor pedig passzívan sodródott az árral, akár szó szerint is.
Jack Sparrow (Johnny Depp) kalózkapitány burleszki figura, aki szinte kívülállóként bukdácsolja végig a kalandokat, a forgatókönyv azonban, néha ügyesebben, máskor harmatosan, de igyekszik megmagyarázni, hogy szereplőnknek miért is van bérelt helye ezekben a főleg átok sújtotta alapokon nyugvó történetekben.

A legújabb epizód szerintem bőven revideálta a korábbi harmadik és negyedik részt, amelyikből az egyik elnyújtott hossza és ál-filozofikus maszlagja miatt lett számomra emészthetetlen, míg a másik egyszerűen nem tudott elszórakoztatni anélkül, hogy vélt és valós hibáit ne tolta volna az arcomba, ahelyett, hogy elaltatja figyelmemet és pusztán elszórakoztat.
A legújabb etap viszont se nem volt számomra túl mesterkélten művészi és a történet is felcsigázott, ami viszont szerintem nagymértékben az import férfiállat, a Salazart alakító Javier Bardem egyedüli érdeme.
Mellette kicsit mindenki halvány és Salazar harctéri viselkedésével egyébként is kiérdemelte a szadista hóhér titulust tőlem, ami meg jót tett a filmnek, hiszen úgy éreztem, hogy a korábbi nagy kalózokkal szemben most végre kaptunk egy igazi szemétládát, akitől még a nézőtéren is lehet rettegni kicsit.
Fura irónia, hogy Salazar figurája eredetileg pont, hogy a rettegett kalózok ellen indult harcba, szóval, érzelmileg sikerült megfordítani az egyszeri fogyasztó hozzáállását, befolyásolva azt, kinek drukkoljunk.


A szerintem sikeres epizód ellenére nem verném a mellem, hogy akkor most megint kétévente gyártsanak le egy Karib mozit - főleg, hogy elvileg most végre sikerült valami olyasmit találni a kalandok közben, ami az eddigi összes problémát felülírhatja - ám azt nem vonom kétségbe, hogy lenne még potenciál a sorozatban - nekem is lenne pár ötletem (haha, kinek nem?) - bár, vigyáznék, hogy az önismétlést és a már megszokott és kötelező misztikumok mellett a butaságokat hagyjuk ki.
(Itt egyértelműen arra a jelentre célzok, amelyben egy alig tucatnyi lóval sikerül egy teljesen felépített bankot végigvonszolni egy csendes városkán. Értem én, hogy a CGI segít, meg kell a nagyobbat és jobbat, viszont felhőkarcolókat mégsem tehetnek a filmbe, hiszen az anakronizmus, ettől függetlenül, van, amit befogad a gyomrom a kényelmes fotelban ülve és van amit nem annyira akar megemészteni.)

A mellékszereplők cserélgetése nem tudom, hogy egyértelműen jó, vagy rossz döntés, igaz, bizonyos esetekben szükséges, azonban a régebbi karakterek előszedése kellemes nosztalgikus élmény volt számomra, főleg, hogy mostanában ezzel a két névvel nem találkozom olyan sűrűn filmnézés közben, mint mondjuk úgy 5-10 éve. (Nem árulom el, kikről van szó.)
Néhány új karakter viszont egyszerűen nem képes a játékidő alatt szerethető válni, pedig erőlködnek vele a forgatókönyvírók rendesen.
A negatív szereplők sajnos az egy Salazart leszámítva nem sikerültek eléggé hangsúlyosra, ezt azonban tudjuk be annak, hogy Bardem karizmája még a maszkolás alatt is erősen átjön, átüt.
David Wenham-ot meg sem ismertem, ami nekem kellemetlen.
Paul McCartney Jack bácsi szerepében semmit nem tett hozzá a filmhez, viszont kellemes humorforrás a zene rajongóinak, az Sparrow apukát alakító Keith Richard után, de egyértelműen reklám ízű szerep. Szerintem lassan be lehet hozni valami híres női kalóz karaktert is, akinek megformálására három tippem is van mindjárt, hogy a zeneipar is képben legyen: Tina Turner, Cher és az általam utált Madonna, akit csak azért nem ajánlanék jó szívvel, mert nagyjából minden film bukik, amiben színésznőként tiszteletét teszi.
Stephen Graham-et a Blöff Tommy-ja óta kedvelem, itt azonban beleolvad a háttérbe.
Brenton Thwaites neve és arca sem mond nekem sokat, és már nem is emlékszem rá két héttel a bemutató után, szóval a karizmáját is kétségbe vonom, annak ellenére, hogy szükség volt egy fiatalemberre a filmben, ha már a többi fő karakter elmúlt negyven és a kardozás már nem áll olyan jól nekik.
Aki viszont kellemes meglepi volt, az a női főszereplő, Kaya Scodelario, aki szintén nem túl jellegzetes számomra - még - viszont benne több életet éreztem, amit a karakterébe is átvitt.


Geoffrey Rush kíváló színész, viszont nekem belőle már elegem van, mert ő pont az a szereplő, akit gonoszként hívott a sorozat életre, azután erőszakkal meg kívánnak róla győzni, hogy nem, benne is van ám jóság, meg szeretet, csak ez erőszak a karakter jellemén. Remélem, a színész végre szögre akasztja a gúnyát, mert számomra a Karib filmek egyet jelentenek Johnny Depp-pel, aki néha már-már a történet perifériájára szorul, pedig az egyetlen ok, amiért egy kalózos kalandfilmet megnézek, az az, hogy kíváncsi vagyok, Jack Sparrow vajon milyen baromságot képes még okozni anélkül, hogy valaki lepuffantsa vagy végül levágja a fejét. Mintha nem érezném úgy, hogy a Karib franchise nem lenne egyenlő ezzel a habókos, ugyanakkor végtelenül ügyes és szerencsés figurával, míg a többiek, fontosságtól függetlenül, puszta statiszták mellette.
A fényképezés gyönyörű és grandiózus. Egy percig nem éreztem, hogy ez nem egy Gore Verbinski mozi, szóval stílusában eléggé sikerült hozni az első két rész képi világát.
A film zenéje még mindig ütős a képekkel együtt harmonizálva.

Szóval, felőlem jöhet még, ha ezt a nívót hozzák, ha mégsem, akkor meg ez egy remek lezárás.

Utóirat: A stáblista után földön felejtett hallókészüléktől egyelőre nem lettem okosabb, bár, lehet, hogy ha újranézném az előző négy részt...
...inkább nem.

70%

Ha megnéznéd:
- Karib tenger 5.


2017. június 10., szombat

A múmia - The Mummy (2017)

A múmia - The Mummy (2017)


Rendezte: Alex Kurtzman

Megtekintés: Inkább a Brendar Fraser változatot nézd újra.

Egyáltalán nem éreztem szükségét, hogy az Universal stúdió feltámassza a régi, jó és avitt szörnyetegeit, főleg, nem így. 1999-ben már készült egy - ehhez a változathoz képest - egy remek, hangulatos múmiás mozi, amelyet további két résszel sikerült teljesen a sárba tiporni. Közben eltelt majdnem húsz év és Tom Cruise, aki egyébként szerintem remek szerepválasztásaitól is lett az, aki, sikeresen fejest ugrott egy olyan franchise-ba, amelyikben végig azt éreztem, hogy nincs nagyon helye.

Mert Tom Cruise az a karizmatikus színész, aki a főszereplő és a többi remek karakter pedig mellette és neki asszisztál. Itt viszont végig olyan érzésem volt, hogy Tom Cruise lett a mellékszereplő, anélkül, hogy látnám a megfelelő főszereplőt.
Szóval, úgy vélem, lehetett volna egy nagy durranás a mozi, ha megtekintve úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó Cruise film lett, ehelyett hiányérzetem volt és annyi maradt meg bennem, hogy egy erősen közepes fantasy film, amelyikben Tom Cruise is tiszteletét tette. Ennél jobban nem tudom elmagyarázni.

Megértem, hogy az Universal végül úgy vélte, neki is ki kell tépnie a saját pecsenyéjét a tűz felett sülő franchise dömpingből, amellyel a konkurens Marvel és DC (Warner Bros.) sikeresen fedi le a legtöbb bevételt hozó bemutatókat. Egy baja van csupán a hatalmas tervnek: Az Universal nem rendelkezik kiterjedt képregényes univerzummal. Neki "csak" szörnyei vannak. Szörnyek, akiket csatasorba igyekszik állítani, hogy némi hasznot hajtsanak neki azok a nevek - Farkasember, Fekete Lagúna szörnye, Frankenstein szörnye, stb. - amelyek szinte egyidősek a horrorfilm történetével.
Hogy borítékolom a filmek anyagi bukását, az annak tudható be, hogy horrorrajongóként úgy vélem, ez a mostani generáció nem nagyon lesz kíváncsi ezekre a megkopott történetekre, amelyek mögött láthatatlan emberek, operaházban bujkáló, gonosz gyilkosok vagy vérszívók állnak, pusztán azért, mert egyrészt ezek már nem csupán lerágott, hanem elásott csontok, amelyek üregessé és pihekönnyűvé aszalódtak, hanem mert másrészt a képregényes történetek hozzájuk képest sokkal frissebbek - pedig van olyan történet, ami már hetven éves, de mi ez az olyan viktoriánus történetekhez képest, mint a Dr. Jekyll vagy a Frankenstein teremtményének létrehozása?

Szóval, szerintem - javíts ki ha tévednék - de az életre keltett "Dark Universe", amellyel idén ismerkedtünk meg és következő darabját elvileg 2019-ben mutatják be, Frankenstein menyasszonya címen, elvesztette létjogosultságát, hiszen manapság a téma már nem olyan menő. A képregény hősök most a sztárok, akik valamilyen különleges képességgel rendelkeznek, vagy földönkívüli entitások, vagy mitikus lények leszármazottjai valamilyen formában. Olyan figurák, akik a közelmúltban vagy a jelenben léteznek, átlagemberek között.


Ez persze nem jelenti azt, hogy a "Dark Universe" karaktereit ne lehetne behozni a mai életbe - ezt tették ebben a filmben is - valamiért, mégis olyan érzésem van, hogy erőltetett az egész próbálkozás és a film anyagi buktája fogja ráébreszteni a készítőket, hogy amit ők kínálnak, az bármilyen formában elkészíthető, mégis olcsó, elkoptatott kesztyűbáb, a modern, elektromos, tranzisztoros játékok világában.

A filmnek nem csupán az a baja, hogy valamiért totál érdektelenül bírtam végigülni. Akartam izgulni. Nagyon is.
Viszont a forgatókönyv nem nagyon volt ebben partner a néző felé.
Oké, Cruise (Azért az gáz, hogy a színészként gondolok a figurára és nem a karakterként, és ez volt talán a legnagyobb hibája a mozinak, amikor ezt a híres nevet szerződtette.) rengeteg akciójelenetet harcol, bukdácsol végig, amikkel korábbi sikereit idézte meg - Mission: Impossible sorozat - mégsem tudtam félteni őt. Talán egy kevésbé ismert színész miatt még tördelem a kezem, de Cruise? Ne viccelj már!
A másik, hogy a film tucatnyi olyan momentumot vonultatott fel, amiket korábban már láttam, néha pont horrorfilmekből, sőt, néha pont olyan filmekből, mint amire a Dark Universum majd építeni fog. Ezek pedig akkor igazán jó megidézések, ha érzem, hogy kikacsintások, főhajtások a korábbi sikerek felé, nem pedig lenyúlások.

Hogy párat kiemeljek:
- A vicces karakter, Chris Vail (Jake Johnson) halála után megtépázott szellemként kísérti a főszereplő Nicket (Tom Cruise), néha humoros formában segítve útján, megoldásokat kínálva vagy csak pusztán feloldani egy jelenet súlyát.
Miben is láttam hasonlót, ami akkor még kissé meg is lepett, sőt, ki is rángatott a film sötét tónusából?
Ne segíts, tökéletesen emlékszem: Az "Egy Amerikai farkasember Londonban - An American Werewolf in London (1981) című, mára klasszikus John Landis farkasemberes horrorfilmben tért vissza a főszereplő barátja a halálból, miután egy vidéki túra alkalmával egy emberfarkas széttépte. Landis meglépte azt, hogy az akkoriban éppen kicsit ismertebb Griffin Dunne-ból egy mellékkaraktert csinált, akit meggyilkoltak és a főszereplő pedig a kevésbé ismert David Naughton lett. (Teljesen véletlen, hogy a cikkem írásakor mindketten pontosan 86 címmel büszkélkedhetnek a filmográfiájukban!)
- A szarkofágot, amiben a teremtmény van, egy repülőgépen szállítják, amelyen elszabadul a pokol, lezuhan és az egyik szereplő visszatér a halálból, miután a gép landolt.
Nem teljesen ebben a formában persze, de visszaköszönt hasonló töredék a "Drakula 2000 - Dracula 2000 (2000) című moziból, amiben az öreg Van Helsingtől ellopott koporsó tartalma kiszabadul a repülőgépen, meggyilkolja a tolvajokat és egyiküket később felhasználja az akciói közben - Omar Epps volt a szerencsés.
- A két főszereplő eltérő nemű, egyik inkább elméleti, másik szerencsevadász, állandóan marakodnak és a férfi egy idő után szent küldetésének tekinti megmenteni a nő életét.
Hát, ez meg egyértelműen a korábban felemlegetett Brendan Fraser, Rachel Weisz "Múmia" mozi karakterfelállása.


A női főszereplő jól játszik Cruise mellé, viszont Annabelle Wallis-t nem itt fogom megjegyezni. A múmia női változatát alakító, Algériai Sofia Boutella pedig remélem hamarosan kap már egy egyértelmű főszerepet, mert tehetséges és gyönyörű, de első találkozásunk alkalmával simán kinyírták (Kingsmen), másodszor pedig végig egy maszk mögé rejtették csinos pofiját (Star Trek: Mindenen túl). Most is többnyire CGI vagy smink mögött rejtőzik, ráadásul a karakterét alig fél éve láthattam, csak akkor Varázslónőnek hívatta magát és egy Öngyilkos osztag kellett hozzá, hogy eltűnjön a búsba.
Nem elírás: Szerintem a karakter egyrészt Arnold Vosloo nőies változata, másodrészt japán kísértetszörny, harmadrészt pedig Suicide Squad Varázslónő.
Russell Crowe pedig mintha meg lenne hízva, csak ráerőszakoltak egy haskötőt. Mondjuk, annyiban jó, hogy ő volt Dr. Jekyll, hogy végre látom filmben, és legalább az ő neve nem telepedik rá annyira a karakterre, mint Cruise-é.

Összegeznék:
Nem elég eredeti, és ezalatt nem azért sírok, mert a múmia, mint filmes karakter vagy 80 éves, hanem mert a filmen belüli cselekmények közül nagyon kevés olyat találtam, ami érdekelt volna vagy ne láttam volna hasonló formában más produkciókban.
Szerintem a film nem lesz túl nagy siker.
Az elmúlt héten három szuperprodukcióból ezt tartom a leggyengébbnek. (Karib Tenger 5., Wonder Woman mellett.)

60%

Ha megnéznéd:
- A múmia (2017)