2017. július 21., péntek

R.I.P.: Elhunyt George A. Romero

Ismét eltávozott egy legenda a filmvilágból. George A.(ndrew) Romero, aki 1940.-ben született, február 4.-én, Bronxban, Amerikában, hosszú betegeskedés után elhunyt a Kanadai Torontóban, 2017. július 16.-án.
Ha neked nem mond semmit a híres rendező neve, akkor nem vagy járatos a horrorfilmek világában és a zombifilmek sem lehetnek a kedvenceid.
A modern zombi filmes megjelenítését ugyanis Romerohoz kötik, aki még 1968-ban készítette el, az azóta kultikus magasságokba emelkedő alapművét, amelyhez több folytatást is készített, "Az élőhalottak éjszakáját - Night of the Living Dead"-et. A film a szélesebb körökben elsőre nem szerzett túl sok nézőt, ám valamiért, néhány évvel később, underground szinten és a fiatal amerikai értelmiségi osztály valamint egyetemisták által nagyon kedvelt horrorfilmjévé vált, amelynek talán egyik oka volt a tökéletesen pesszimista befejezés, a bátor témaválasztás és, hogy a főszerepre Romero nem egy tipikus amerikai szépfiút választott ki - a karakter aki ennek megfelelt volna, elsőnek halt meg a film első perceiben - hanem egy fekete fiatalembert, Duane Jones-t.
Romero már ebben az első filmjében nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a zombifilm ne csupán ijesztgessen és undort váltson ki a nézőiből, hanem törekedett arra is, hogy a klausztrofóbiás szituáció közben minél több karaktert mutasson be és azok motivációit, kapcsolatrendszerét a szorult helyzetben.
Érettségi után Romero rövidfilmeket és reklámokat forgatott, majd baráti szponzori segítséggel tető alá hozta a később kedvenc témájává avanzsált élő halott történetet. Ebből a témából végül kettő, egymástól eléggé eltérő trilógiát forgatott le, többnyire reflektálva a forgatás idején éppen dívó trendekre.
Nem mondhatni, hogy túl termékeny rendező lett volna, ettől függetlenül nem csupán horrorfilmeket készített, hanem drámai darabokat is, és pl. talán neki köszönheti Ed Harris is az ismertségét, hiszen Romero tette meg főszereplőnek egy az Arthur legendakőrt mai környezetbe ültető kaszkadőrökről szóló filmdráma főszereplőjévé a "Motorlovagok - Knightriders (1981)"-ban.
A rendezőt jó barátság fűzte Stephen King horroríróhoz is. Kapcsolatuk együttműködése során készítettek egy horrorantológiát - Rémmesék könyve - Creepshow (1982) és egy sötét misztikus thriller - Halálos árnyék - The Dark Half (1993).
2009 óta nem forgatott filmet, azonban neve itt-ott még megjelent a stáblistákon, íróként, producerként vagy akár, ritka esetben, színészként is.
Legismertebb filmje az említett első zombis mozin kívül talán az anyagilag még sikeresebb "Holtak hajnala - Dawn of the Living Dead (1978)", amelynek 2004-ben Remake-je is készült.
Töfi:
- A legtöbb filmjét Pennsylvaniában forgatta.
- A feleségét, Christine Forrest-et egy 1972-es film forgatása közben ismerte meg, amelyben az asszony nem is szerepelt és 1981-ben házasodtak össze, majd Romero haláláig együtt is maradtak, ami ritka filmeséknél.
- Az élőhalottak éjszakája bevételeiből sem ő sem a producerek nem tudták megszedni magukat némi rosszul lebonyolított jogi procedúra miatt, pedig a film miután bemutatták, lassan hatalmas népszerűségnek kezdett örvendeni és rengeteg bevételt hozott a videó és dvd eladásokból.
- Egyik állandó alkotótársa volt a make-up és egyéb gore effekteket kikísérletező Tom Savini, aki később Remake-t készített az Élőhalottak éjszakájából.


2017. július 20., csütörtök

Trailer: Jigsaw (2017)

Mikor kell bemutatni egy ilyen mészárszéket?
Naná, hogy Halloween-kor!


Volt már vagy 6 vagy 7 része. (Azért sem imdb-zek utána.)
Előkerültek társak a mészárlásban. Áldozatok, akik megérdemelték és akik nem.
Ártatlanok is hullottak.
Egyre bizarrabbak lettek a halálnemek.
A végén már azt sem tudtad, ki volt az értelmi szerző és mire megy ki a játék, aminek azután Game Over.
Amikor már lezártam magamban, hogy kifújt a franchise, akkor kijött egy új előzetes.
És bár nem tekintek rá, mint az eredeti film bármilyen leágazása, folytatása, satöbbije, csak simán várom.
Mert a trailer engem felcsigázott.
Mint a gyilkos néhány áldozatát.
Vagy csörlőzte...?


2017. július 19., szerda

Titokzatos bőr - Mysterious Skin (2004)

Titokzatos bőr - Mysterious Skin (2004)


Rendezte: Gregg Araki

Megtekintés: Bárki is a célközönség, nem az anyád az és nem is a gyereked.

Gregg Araki el akarta mondani ezt a történetet és el is mondta. Én pedig most is vallom azt a nézetemet, hogy alapjában azt szeretem, ha egy film az elgondolkodtatás mellett elszórakoztat. Az rendben van. Az sem feltétlenül baj, ha szórakoztatás közben mélyebb sóhajokat sajtol ki belőlem, vagy esetleg, megfelelő tálalás esetén, akár könnycseppeket.
Azt azonban annyira nem kedvelem, ha egy film feszengést vált ki belőlem és ha a témája miatt eleve kizökkenek belőle.
Márpedig a "Titokzatos bőr" témája az egyik legkeményebb, amit vászonra lehet vinni: a pedofília. Ez az, ami fórumokon is a legszélsőségesebb vélemény nyilvánításra ragadtatja az embereket. Az átlag néző - ismerőseim pl. - ezt a témát kedvelik legkevésbé filmben.
Mert mindenki volt gyerek és sokuknak van gyereke.

A legszomorúbb, hogy mégis van ezeknek a filmeknek létjogosultsága, hiszen néha pont ezek a művek segítenek jobban odafigyelni a környezetünkre és ezzel talán, akarva vagy akaratlanul is tenni tudunk ellene.
Persze ne arra gondolj, hogy felgöngyölítünk bűnszervezeteket, de esetleg adunk néhány tanácsot a környezetünkben élő kölyköknek, hogy ha esetleg "történik valami", akkor védettebben álljanak az szituációhoz.

Nem tudom, hogy manapság milyen oktatásrendszer dívik az iskolákban és, hogyan készítjük fel a jövő generációját olyasmire, mint a visszaélés a kiskorúakkal és annak kezelése. Valójában arra sem emlékszem, hogy az én gyerekkoromban hogyan oldották meg szüleink az ilyesmit. Mintha valami cukros bácsiról beszéltek volna...
Akinek nem volt ilyesmiben része, az adjon hálát érte a karmájának, ha hisz benne. Sajnos, bizonyos felmérések szerint, azért az egész világon, globálisan, igen nagy százalékban éri a gyerekeket valamilyen szexuális atrocitás. Ez az egyetlen oka, hogy nem zárkózom el teljesen a filmtől, hiszen igyekszik viszonylag nem túl hatásvadász módon felhívni erre a problémára a figyelmet. Egyedül a téma kényessége miatt lehet számunkra maga a mozi zavaró. Én végig feszélyezve éreztem magamat és mindezt annak ellenére, hogy a felvételek elkészítésénél különösen ügyeltek arra, hogy a gyerekszínészek lelki fejlődését ne zavarják meg túl profán mód felvett jelenetekkel. Mert, a készítőket is "zavarja" a téma.
Meg az egyszeri nézőt is, mint engem.

A film két fiúról szól, akik közül az egyik homoszexualitását azután fedezi fel, hogy legkedvesebb tanárja bevezeti ocsmány és deviáns világába, míg a másik fiú blokkolja emlékeit, egészen odáig jutva, hogy azt képzeli, idegenek rabolták el, mert az igazság annyival befogadhatatlanabb számára. A fiúk kezdenek felnőni, de az elszenvedett abúzus miatt komoly lelki terhet cipelnek vállukon, amelynek súlyát végül együttesen igyekeznek ledobni magukról.


A szereposztásban több olyan színésszel is találkoztam, akiket kedvelek más művekből. A főszereplő mindjárt az azóta eltelt 13 évben igen sok blockbusterben és kiemelkedő moziban nyomuló Joseph Gordon-Levitt. Ha azt gondoltad eddig, hogy csak egy szépfiú - valójában nem igazán jóképű - aki szerencsés volt a szerepválasztásaival, akkor nézd meg ebben a filmben és kiderül, hogy mennyire bevállalós volt kamaszként. (A film készítésekor persze már elmúlt 22, csak eléggé tinis volt a fizimiskája.) Úgy látszik, generációnk nagy színészei mind elvállalnak egy-egy neccesebb karaktert is, hogy komolyan vegyék őket szereposztó berkekben.

Az anyukáját gyermekkorom egyik nedves álma, Elizabeth Shue alakítja. Itt még csak 41 éves volt a hölgy, de már elhagyták a főszerepek - Az utolsó abszolút főszerepe számomra "Az árnyék nélkül" volt, azóta alig "találkoztam" vele.

Chris Mulkey apafigurája csupán egy beugrós szerep, amit a színész egy napos forgatással lezavart. Az ilyenektől duzzad az a filmográfia 200 cím fölé... Mulkey hitvallása is az lett, mint sok korabeli színésznek - Michael Madsen, Billy Zane, stb. - hogy egy kérdéses főszerep helyett inkább tíz cameo és beugrás, jobban hoz a konyhára.

Michelle Trachtenberg inkább eyecandy, a cselekményhez nem éreztem, hogy érdemben hozzá tudna tenni.

Bill Sage igazi szerepálma: A pedofil tornatanár.

Richard Riehle az igazi szerepfaló. Közel 400 film jelenleg a filmográfiája és ha megnéztél idén tíz amerikai filmet, könnyen lehet, hogy egyben legalább alakított valamit. Én, ha meglátom a stáblistán a nevét, korábban mindig mosolyogtam, mert általában a szereplése kimerül 4-5 percben. Itt alig két percet van vásznon és ezalatt sikerült elérnie, hogy undorodjam tőle.
Billy Drago, aki sosem tudott kitörni a rosszfiú szerepkörből, kb. ugyanazt a karaktert kapta, mint Riehle: egy kiéhezett perverz öregembert.
Hát köszi, srácok!
Hol vannak a nagy filmsikerek, mint a (Riehle) Hivatali patkányok, Az őslakó vagy (Drago) Aki legyőzte Al Caponét?

Scott Heim könyvét 1995-ben fejezte be és kiadót rá egy évre talált hozzá. miután színpadra állították, utána találkozott vele Gregg Araki.
A film, hogy viszonylag könnyedebb hangon szólaljon meg - persze elég nehéz ezt a témát tompítani - használ képvágásokat és narrátor technikát is. Sok arc-közelivel igyekszik a belső vívódásokat megmutatni.
Hiába igyekezett az operatőr és a rendező, hogy olyan keveset mutasson, amennyit csak lehet, a komfortzónámat átlépte a film és néhány beállítást még így is kissé explicitnek tartottam.

65%

Ha megnéznéd:
- Titokzatos bőr (2004)

2017. július 18., kedd

Baywatch - Baywatch (2017)

Baywatch - Baywatch (2017)

Rendezte: Seth Gordon

Megtekintés: Nem épp egy tökéletes randi film - néhány enyhén vulgáris poén miatt - azonban egynek elmegy.

A legnagyobb jóindulattal is csak annyit tudok a filmről mondani, hogy: korrekt.
Ami nem egyértelműen lehúzás - hiszen csak a végére bóbiskoltam be, másodpercekre, de nem is dicséret.
Seth Gordon filmrendező számomra még nem tett le olyat az asztalra, amiért kellő figyelmet fordítsak a munkásságára. Ezután sem az ő neve miatt fogom megnézni a filmjeit, ha találkozom velük. Gordon felmondja a leckét, mégsem érzem, hogy a szíve is benne lenne.

Az egyetlen ok, hogy beültem a filmre, hogy szabadnapom volt. Meg, hogy nagyon kedvelem Dwayne Johnsont, ha komédiázik. Eszméletlen jól áll a sziklának a humor, hiszen eleve poénforrás, hogy egy hatalmas, erős emberről beszélünk, aki az átlagembert csak a szúrós tekintetével képes legyilkolni. Amikor viszont viccelődik, elhiteti velem, hogy akár az ember legjobb barátja is lehet.

Tulajdonképpen a "Szikla" az is. A film forgatására pl. kijárt egy család is a tengerpartra, mert legkisebb gyermekük, aki rákbeteg, nagyon kedveli a volt pankrátort. Johnson felfigyelt a családra és összebarátkozott velük annyira, hogy végül egy igen exkluzív meglepivel ajándékozta meg kis rajongóját az ellágyuló szívű óriás: Személyre szóló filmes poszterrel.


Már ez a videó elég ahhoz, hogy megkedveljem ezt az embert és akkor még nem is beszéltem arról, hogy annak ellenére, hogy "ő csak egy pankrátor", azt kell látnom, hogy mint színész bőven megállja a helyét azokban a filmekben, amikben aláír. Oké, talán nem lesz soha Oscar-díjas, mert nem az a "szint", viszont amit vállal, abban hiteles számomra.

A "Baywatch" elvileg egy akció-komédia lenne, amely egyrészt főhajtás a hihetetlen sikerű sorozat előtt, másrészt, beállna abba a reload sorozatba, amellyel folyamatosan próbálkozik Hollywood, hogy rebootoljon ismert, híres, kultikus, kedvelt, stb. tévés sorozatokat, kicsit vér-frissítve, esetleg udvariassági gesztusként még a régi szereplőknek is adva néhány másodperc cameo lehetőséget. A 21 Jump Street pl. elég jól sikerült, míg a Baywatchhoz hasonlóan friss Bukós osztag már kevésbé muzsikált olyan jól. (Nálunk eleve dvd-n jelent meg.)

A Baywatch egy közepesen szórakoztató mozi. A poénok fele egy kövérkés sráchoz fűződik, akinek karaktere egyáltalán nem releváns a filmben, az, hogy bekerült, nem érzem, hogy logikus forgatókönyvi húzás, sokkal inkább kötelező comic relief figura beszuszakolásaként érződik.
A negatív "hős", jelen esetben egy nő, ami nem feltétlenül lenne rossz döntés, ha nem annyira súlytalan az egész figura. Vagy, ha egy Európában sokkal ismertebb név lenne az, aki a karakter bőrébe bújik. Mondjuk, mindig örülök, amikor látom, hogy a filmművészet és filmkészítés bolygóközi szinten fonódik össze és ezért nem amerikai színészek is komoly lehetőséget kapnak befutni az álomgyárban, miután hazájukban már elértek mindent, így örülök, hogy Victoria Leeds, maffiafőnökasszony szerepében a Bollywood-i Priyanka Chopra szexiskedik, azonban nem írták meg olyan jól a figurát és nem kapott annyi játékidőt, hogy kellően veszélyes ellenfélként féltsük tőle főszereplőinket. Talán ez annak is köszönhető, hogy a film butuska humorát még a verőlegényekre is igyekeznek ráerőltetni, ami viszont kizökkenti a nézőt és az egészet egy infantilis kontextusba helyezi. Azért én emlékszem, hogy az első két Beverly Hills-i zsaruban csupán Axel Foley és zsaru kollégái voltak a vicces emberkék, míg a bűnözők kőkeményen hozták a karaktert, ami miatt azért tudtam izgulni hőseinkért.
Itt már ez sokkal nehezebb.


Nem tudom, jelenleg mennyire számítanak szexisnek a mozi női karakterei, de ha már választanom kellene, akkor szerintem a legjobb nő a filmben még mindig a legkevésbé előtérbe tolt Ilfenesh Hadera volt. Egy gyönyörű nő, akinek a popsiját nem kívánták letolni a férfinézők torkán. Ez a hálátlan szerep Kelly Rohrbach-nak jutott, akinek viszont nem maradt olyan jelenete, amikor ne kelljen a testéből meglátni valamit. Ha nem a jelmez miatt, akkor a kamera beállításnak köszönhetően. az egykori golfozó lány végül a színészetet választotta, elvégzett eddig vagy két iskolát is, hogy végül popsiját és ízlésemnek kicsit talán túl vékony alakját mutassa meg, nem annyira színjátszási tehetségét. Később biztos még sok címlapról fog ránk mosolyogni, de még csak nem is tartom Rohrbach-kot egy igazi, dögös szépségnek.
Harmadik női vízi-mentők már nem először áll kamera elé a Sziklával: Alexandra Daddario egyenesen a lányát alakította a nem túl eredeti és hiteles "Törésvonal" című katasztrófafilmben, amelynek második része hamarosan várható.

A férfi vonalat egyértelműen ketten bitorolják. Az egyik a főszereplő Dwayne Johnson, mint Mitch hadnagy, míg a másik a büntetésből, ideiglenesen a helyszínre rendelt olimpikon, Matt Brody (Zac Efron), az önfejű és makacs, legkevésbé sem csapatjátékos szépfiú.
A történet gerincét a két hapsi versengő, macska-egér, vagy inkább idősebb bátyó, fiatalabb öcsi perlekedése adja. Mitch igyekszik betörni az új fiút, míg az tisztában van kvalitásaival, ezért nem akar meghajolni senki előtt. A forgatókönyv azonban lusta, ezért alig kell izgulnunk azért, hogy összecsiszolódnak, mert bármilyen baki, vita, farokméregetés ellenére, érezhető, ahogyan a két figura közelít egymáshoz. Sok feszültség születhetne az ellenségeskedésükből, ez azonban nem érződött számomra.
A harmadik, komikus alak pedig a film egyértelműen poéngyárosként berángatott karaktere, Ronnie (Jon Bass), akinél azt éreztem, jelenléte nem indokolt és csak az írók trehányságára vall, hogy mennyire erőszakosan épült be a figura a filmbe. Azért ezen lehetett volna finomítani is, akár egy háttérbe húzódó milliomos apuka révén, vagy, mert Ronnie-ról kiderül, hogy lehet, hogy tohonyának és ügyetlennek néz ki, de ha elönti az adrenalin, akkor mondjuk a málnakeverői felemelnek akár egy nagyobb csónakot is és mivel krízisben erős, legalább így hasznos a csapatnak, vagy bármi... Oké, itt is elmondja Mitch, hogy lenyűgöző a fiú kitartása, de azért ne felejtsük el, hogy rajta kívül még vagy negyven, sokkal inkább alkalmas statiszta ugrott neki a próbának, hogy Baywatch tag lehessen. De legyintek rá!


Két képsor különösen tetszett, ezeket kiemelném:
1.) A film elején Mitch megmenti a ejtőernyős vitorlás srácot és miközben jön ki az óceánból - az az vagy csak tenger? - mögötte felemelkedik a CGI főcím, az ugráló delfinekkel. Lehetetlen komolyan venni és megalapozott egy nosztalgikus, visszakacsintós mozinak, amiből végül, úgy érzem nem lett semmi.
2.) Matt Brody - vajon a Matt Brody név nem Spielberg Cápájának két túlélője előtt főhajtás? A tengerbiológus Matt Hooper volt, míg a rendőrfőnök Martin Brody - motorjával végigrobog a parton, mólón, hogy megmentsen egy anyukát, aki a vízbe esett. Szép kameramozgás, lassítás és vízbe ugrás. Hatásos képsorok. Kár, hogy végül a célt nem érte el, mentési kísérlete nem lett túl eredményes, ami szintén egy kihagyott ziccer szerintem, mert ha Mitch-et még nem is vette volna le a lábáról, legalább a többi mentő előtt megmutathatta volna, hogy úszásban tényleg őstehetség. Erre épp, hogy sikerül partot érnie...
Azután a legrosszabb jelenetben - CGI égő hajó - pedig ismét hülyeséget csinál, mikor fejest ugrik a lángok közé. Értem én, hogy egy makacs kis majom, aki saját hibájából kell, hogy tanuljon, de nem azért lett korábban a karakter kétszeres aranyérmes, mert egy egoista barom. Vagy rosszul gondolom? Itt meg majdnem megöli magát?

Úgy vélem, a film legtöbb olcsó megoldása a trehány forgatókönyvírói munkának köszönhető. Sok jelenetet megoldhattak volna tökösebbe, mégis, mintha direkt a legkiszámíthatóbb húzásokat gyűjtötték volna csokorba.


Még ennek ellenére is adnék egy lehetőséget a filmnek, mert bár semmi különös, semmi maradandó, azért csak megjelenik a Hoff és Pamela. Kár, hogy rajtuk kívül kevesen térnek vissza mellékszerepekben. (Mondjuk, Pamela Anderson sem akarta nagyon...)

A történet pedig, akár a többi:
A vízi-mentő csapat drogot talál, amely kis tasakokban sodródik a partra. A nyomok a helyi vállalkozóhoz vezetnek, aki módszeresen vásárolja fel a part menti ingatlanokat. A rendőrség töketlenkedik, ezért az amúgy erősen korlátozott hatalommal rendelkező mentős csapat igyekszik gátat vetni az erőszak és korrupció sodrásának. (Hogy legyen pár vizes hasonlat)

Felejthető kis komédia, ami sokkal több akciót elbírt volna. Nem emlékszem, hogy a Szikla valaha ennyire visszafogottan aprította volna az ellent.

Kérdés:
Tényleg minden újkori vígjátékba szükséges néhány tolakodó poén, mint a holttest farokvizsgálata? (A Bukós osztagban meg egyenesen farok arc-simi lett a vége.)

40%

Ha megnéznéd:
- Baywatch (2017)

2017. július 17., hétfő

Blog: Stephen King - A majom

Olvastad valaha Stephen King novelláját egy majom formájú gyerekjátékról, amelyik elátkozza a gazdáját?
Tessék hozzá a megfelelő illusztráció a netről.
Erről azonnal ez jutott eszembe...


2017. július 13., csütörtök

Majmok bolygója: Háború - War for the Planet of the Apes (2017)

Majmok bolygója: Háború - War for the Planet of the Apes (2017)


Rendezte: Matt Reeves

Megtekintés: Nem gondoltam volna, hogy Pierre Boulle szatirikus regényéből valaha lehet épkézláb filmet forgatni. Sikerült!

Mondjuk hiányoltam Boulle nevét a stáblistáról, mert bár elkanyarodtunk az eredeti történetétől, ettől még egyértelmű, hogy az ő agyszüleményének gyermekét, sőt, unokáját láthatjuk. Ezt komoly tiszteletlenségnek érzem a stábtól. Lehet, hogy nem volt egy termékeny szerző, író, de Boulle két történetével is erősen gyarapította a filmművészetet - hogy irodalmi hatásáról már ne is beszéljek, habár kéne, hisz alapjában ő író - és már ez a két (alap)mű is elég a nevének halhatatlanságához: Híd a Kwai folyón, A majmok bolygója.
Alapjában véve, ha a gyökereit nézzük, e két mű között fel lehet azért ismerni némi egymásra utaló hasonlóságot. Mindkettőben van egy felsőbb hatalom, amelyik elnyomja a másikat, kihasználja azt. mindkét történetben van egy "hős", aki igyekszik ha nem is beilleszkedni, de valamilyen módon elfogadtatni magát a felette uralkodó hatalommal és amikor ez már nem elég, akkor végzetes döntést hozni, amely életére is komoly hatással lehet.
De ne merengjek Pierre Boulle munkásságán, ha már a film készítői sem tették.

Matt Reeves az 1996-os habkönnyű Julie DeMarco című romantikus komédiától komoly utat járt be. Ez tetőzött a Found Footage filmek hullámzó sikerét kiaknázó, Godzilla alaptörténetét Amerikába helyező Cloverfieldben, ami ezért majdnem olyan Remake, mint az utána készült "Engedj be!". Végül pedig, ha nem is Remake, de a Majmok bolygója filmek mindenképpen spin-offok, vagy előzményfilmek, ezért Reeves-t nem lehet eredetiséggel vádolni. Azonban a "Majmok..." trilógia harmadik és valószínűleg ebben a formában záró etapját már íróként is jegyzi és elég jó munkát végeztek.
Sosem gondoltam volna, hogy az első, eredeti 1968-as mozi után következő négy részben és Tim Burton buktája után még van mit mesélni erről a történetről. A trilógia azonban nagyon rám cáfolt. Az első két rész még nem is ragadott magával, de ez a harmadik rész már megfogta a kezem és vezetett magával, még akkor is, ha a címben szereplő ígéret a háborúra, gyakorlatilag nem is azt jelenti, amit sejteni lehetett. (De ez szpojler!)

Néhány évvel Koda árulása és az emberek és majmok összeugrasztására tett kísérletei után Cézárnak (Andy Serkis) szembesülnie kell vele, hogy a törékeny béke a maroknyi ember és faja között nem több puszta álomnál. Hiába húzódtak vissza az erdő rejtekébe az emberiség elől, ha az ismét megjelent, ezúttal az Ezredes (Woody Harrelson) és elitcsapata képében. Az Ezredes azonban nem feltétlenül biztos, hogy egy gonosz ember. Lehetséges, hogy minden lépése, amely elsőre arra utal, hogy egy velejéig rossz emberrel van dolgunk, visszavezethető egy kiindulópontra, amely felülírta a személyiségét. És igen, bár az Ezredes megbocsáthatatlan dolgokat tesz a főszereplő majom társadalommal, miután megértjük motivációit, még annak ellenére is nehéz teljesen elítélni őt, hogy a film egyértelműen a majmokat helyezi a pozitív, így azonosulásra alkalmas karaktereknek. De milyen már, hogy én, a néző, majd egy majom szemszögéből látva, elfogadjam annak motivációit?
Ezt csak úgy sikerül, ha az ellenséget démonízálom.


A forgatókönyv pedig végül kénytelen ezt tenni.
A film első harmadában találkozunk az Ezredessel, aki kivégzi Cézár családjának egy részét. Innentől pedig Cézár személyisége megváltozik és már nem is áll olyan messze a második rész intrikus Kodájától. Azonban ez a bosszú tökéletesen érthető motiváció, amely viszi előre a cselekményt. Nem véletlen, hogy más kritikusok már megszellőztették, hogy sok hasonlóság van e között a film és az Apokalipszis, Most! című háborús dráma között. Hogy ezzel egyet tudjak érteni, biztos újra kellene néznem a filmet, azonban arra emlékszem, hogy mint itt is, hősünk vándorolni kényszerül, hogy végül a célnál szemébe nézhessen a nemezisnek és legyőzze őt.

Azonban a befejezés nem lett ennyire profán. Lassan, Cézár vándorlásai során további szereplőket ismerünk meg, amelyeknek megjelenése mind jobban kiteljesíti és irányba állítja a trilógiát, hogy minél kevesebb hézag legyen a múlt - trilógia - és az elvileg várható jövő - az 1968-as változatban bemutatott lehetőség - között. Magyarázatot kapunk tehát az Ezredest hajtó dühre, megismerjük a vírus mutációjának az evolúcióra adott hatását és megismerjük az intelligens majmok következő generációját is.
Gyakorlatilag, amit az első rész lefestett és szóba került a másodikban, elkerülhetetlenül megjelenik a harmadik epizódban. A néma kislány, Nova (Amiah Miller) neve például egyértelmű utalás az 1968-as filmre, amiben az űrhajós (Charlton Heston) ezt a rabszolgaságba hajtott lányt igyekszik magával menekíteni.
Mondjuk, sosem gondoltam volna, hogy - a könyvet nem olvastam persze, így lehet, hogy abban történik rá utalás - Nova a nevét a Chevrolet azon autómárkájáról kapja, amelyet a spanyol ajkú Mexikóban azért nem tudtak menedzselni és árusítani, mert a "no va" jelentése annyit tesz: Nem megy.
A néma Novát ellensúlyozandó komikus elemként megjelenik Rossz majom (Steve Zahn), aki a drámai részeket hivatott enyhíteni. Persze, ő a többiekkel ellentétben, igazi szószátyár típus, ami azért is fura Cézárnak, mert eredetileg Rossz majom nem is az ő falkájának tagja volt, ezért az, hogy beszélni tud, egyértelmű jele annak, hogy az első részben elszabadult vírus már dolgozik a környezetben, hatása visszafordíthatatlan. Rossz majom megjelenítésével új szintre emelkedett a számítógépes animálás.


A fényképezés gyönyörű, néha már-már egy-egy jelenet művészien lett fotografálva. Ennek legjobb példája, mikor Cézár rajtakapja a gyilkos Ezredest a családjának megölése után a vízesés alatt. A zene, fényképezés és lassítás összessége egy felejthetetlen jelenetben csúcsosodik ki.
Nem biztos, hogy igazam van, de a filmzenét készítő Michael Giacchino visszanyúlkált volna az eredeti filmzene atmoszférájához, amit még Jerry Goldsmith komponált. Persze megjelent a filmben a modern hangzásvilág is, azonban néhány hangulatfestő filmzenerészlet számomra erősen emlékeztetett a '68-as sci-fi zeneiségére.

A történet pedig, annak ellenére, hogy elmesélve talán nem tűnik olyan nagyon eredetinek, végig ébren tudott tartani, lekötött. A CGI mostanra eljutott arra a szintre, hogy nem zavaró a szememnek a generált állatvilág. Persze, azért még nem tudja teljesen becsapni a látvány az érzékeimet, viszont nagyon közel áll ahhoz, hogy elhihessem a képen mozgó állatok létezését, ami egy ilyen filmnél elengedhetetlen.
A befejezésben pedig van egy kis kiszámíthatóság, ugyanakkor Cézár karakterét nem gyilkolták meg azzal, hogy döntése visszavonhatatlanul Koda oldalára álljon. Amikor végül szembe néz nemezisével, az Ezredessel, a lehető legkorrektebbül járnak el az "ősi" ellenségek.

90%

Ha megnéznéd:
- A majmok bolygójának háborúja (2017) - Hamarosan

A videodrome véleménye a filmről:



A becsapós cím nála is előkerült! :)


2017. július 12., szerda

Power Rangers - Power Rangers (2017)

Power Rangers - Power Rangers (2017)


Rendezte: Dean Israelite

Megtekintés: Meglepően jól szórakoztam így, hogy nem volt sok előképem.

Gyerekkoromban nekem ez az egész "Power Rangers-es", "Atomcsapatos" marháskodás totálisan kimaradt. És amikor ezt mondom, azt úgy értsd, hogy... Valójában tudtam róla, hogy létezik egy sorozat, amiben színes robotruhás fiatalok harcolgatnak szőrös alakok ellen, betanult, bazári táncos és akrobatikus koreográfiára. Arra nem emlékszem, hogy szinkronos vagy angol nyelvű - uram bocsáss, esetleg német hanggal - volt a marhaság, mert sosem maradtam a csatornán annyi ideig, hogy ez rögzüljön, simán tovább kapcsoltam. Ja, meg volt benne valami kínai szemű nő.
Azután 1995-ben jött a mozikban az "Atomcsapat", aminek mozikártyáit egy ideig őrizgettem egy poros fiókban, ezer másik filmes relikviával egyetemben, ám nem ültem be a moziba, hogy megnézzem a filmet és ha véletlenül kezembe akadt egy mozis, kalózverzió, ha megtekintettem azt, mostanra kiürült a szervezetemből.
Igen, ki merem jelenteni, hogy mostanra "Power Rangers" szűz vagyok. Ha azt mondod, hogy ez nem teljesen igaz, hiszen azért bele-belecsúsztam, meg emlékszem a főcímdalra, stb., akkor emlékeztetlek, hogy petting is szex, mégis szűz maradhat, aki gyakorolja.

Nem tudom, hogy a Bryan Spicer által rendezett első mozifilm milyen célközönségnek készült és milyen nézői szokásokat elégített ki. Nekem az is elég, hogy látom, Spicer nem vetette meg a lábát a mozis fronton, készített még két felejthető alkotást akkoriban, majd száműzték tévéfilmes, sorozatos berkekbe, ahol viszont biztosan találkoztál már munkáival, hiszen szinte az összes izgalmasabb szériánál találkozhatunk a nevével.

Az új "Power Rangers"-ről tehát annyit tudtam, hogy egy maroknyi fiatal hivatott színes páncélba bújni, hogy azután megmentsék kicsiny városukat és azzal együtt az emberiséget.
Azután újraéltem a nem olyan régen bemutatott "Az erő krónikája" című filmet, kicsit nagyobb büdzséből. (Ezt éreztem, pedig pontosan tudom, hogy maga a "PR" pr sokkal régebbi franchise, mint a sikeres found footage szuperhős történet.)

Adva van egy kisváros. Benne sok fiatal és mi ebből ötre fókuszálunk, akik kikeverednek egy bányabontási területre és ha már ott vannak, belecsöppennek egy örök harcba a világegyetem széléről érkező gonosz ellen, aki szokás szerint el akarja földünket pusztítani, mert annyival szórakoztatóbb egy rakás törmeléken uralkodni, mint egy rendezett kisvároson. Az öt fiatal pedig, miután megkapja a liábe diót (itt ugyan ezek színes kristályok, de állandóan az "Üzenet az űrből" című japán sci-fi kalandfilm repülő csonthéjasai jutnak róla eszembe) hamar színt vall és együttes erővel veszik fel a harcot az érkező földönkívüli erővel, hogy megmentsék a bolygót. A szokásos cucc.


Közben össze kell csiszolódniuk és megtalálni magukban azt a plusz erőt, amelynek majd köszönhetik a színes kő együttes erejével megtámogatott páncélzatot, ami megvédi, segíti őket és ha mindez még nem lenne elég, a végén akár egybe is forrhatnak, hatalmas harcoló gépezetként, hogy azzal megidézzék a Transzformerszeket is. A szokásos cucc.

A fiatalok lassan szintet lépnek és eljutnak A.-ból, (ego) a B.-be (közösség), viszont nem túl szájbarágósan, nem nagyon bukdácsolva. A szokásos cucc.

Egyszer még a gonosz Rita is megkörnyékezi egyiküket, felajánlva némi játékos időt meg túlélést, de a kiválasztott, árulásra izgatott karakter olyan szépen pöccinti le magáról az ötletet, hogy az tényleg meglepett, mert más filmekben, azért ilyenkor előfordul hezitálás, vagy valami morfondírozás. Mondjuk, még mindig ez az egyik kedvenc részem a filmben.

Eredeti filmnek tartom ezt a darabot?
Egyértelműen nem.
Jól lehet rajta szórakozni?
Egyszer igen, ezért ajánlom megtekintésre.

A fiatal főszereplők legalább tényleg kedvelhetőek, lehet értük izgulni. A karakterépítés persze nem erőssége a forgatókönyvnek, ezért a suli utáni bezárás nem említhető egy lapon a John Hughes munkásságra jellemző elemző hozzáálláshoz, azonban ezért kárpótol minket a látvány és pörgősség.
Az ellenség nem veszélytelen és az aranyvadászat közben elhulló embereknek köszönhetően még izgulni is tudtam, ami ritka a hasonló szellemiségű - lásd, fiataloknak készült világmegváltó sztorik - filmeknél.
Nem biztos, hogy van ebben még egy epizód, de egynek a "Power Rangers" szerintem bőven megteszi.

Elizabeth Banks megszerezte Loki botját és kicsit bearanyozta, hogy nehogy visszaszerezze a Marvel.

Megkövetem egyik kedvenc színésznőmet, Elizabeth Banks-et, aki lubickol az ellen szerepében. Egyszerűen nem jöttem rá, hogy az ő, csak tetszett a játéka és dögös volt.
Amelyik színész még említést érdemelne - jó, a fiatalok is kellemesek - az csak hangban van jelen a filmben.
A film zenéje pedig erős közepes, néhány erősebb részt leszámítva.
A kikacsintásokat a korábbi sorozatra és filmre pedig más cikkben keressétek, hisz én lemaradtam ezekről, mint jeleztem.
Nálam ez előkelőbb helyen végzett, mint a lélektelenebb Transzformersz filmek. Azok első részén, látványvilág és hanghatások ellenére, kellemesen bealudtam a moziban és akkor rájöttem, hogy ezek a beszélő autós robotok nem az én világom. Ezen viszont egészen elvoltam, pedig nem lehet állítani, hogy a Power Rangers bármiben más lenne, mint egy Transzformers mozi. Ja, de, ebben az ellenség nem autó forma robot. De nagyjából, a többi pont stimmel.

60%

Ha szeretnéd látni:
- Power Rangers (2017)

2017. július 5., szerda

A kivételezett - The Exception (2017)

A kivételezett - The Exception (2017)


Rendezte: David Leveaux

Megtekintés: Ritkán mondok filmre olyat, hogy "sótlan", de ennél a mozinál valahogy állandóan ez jutott eszembe.

David Leveaux tehetségét már bizonyította színházi körökben, bemutatókon. Elérkezettnek látta az időt, hogy végre nagy vásznon is megmérettesse magát és szerintem, kissé könnyűnek találtatott. Alan Judd, valós eseményeket is felhasználó fiktív regénye elsőre jó alapanyagnak tűnhetett, hiszen színész-orientált kamaradráma, amely főleg egy helyszínen - egy Holland kastély - játszódik, egymástól sok tekintetben eltérő karaktereket mozgat és drámát is szuszakol rendesen a játékidőbe. A problémát ott érzem, hogy az alapanyag ellenére is elég kevéssé sikerült a figurákat szimpatikussá tenni.

Stefan Brandt (Jai Courtney) kapitányt felsőbb utasításra kirendelik Hollandiába, hogy személyes testőreként megvédelmezze II. Vilmos német császárt (Christopher Plummer), akit politikai okok miatt eddig mellőztek és száműzetésben él, amíg követői illetve a jelenlegi politikai erő megveti a lábát Németországban. Brandt, a szabályokkal szembe menve, szexuális kapcsolatot kezdeményez egy, a kastélyban dolgozó lánnyal, Mieke de Jong-gal (Lily James), akiről később kiderül, hogy beszervezett ügynök és talán pont tőle kellene megvédeni a császárt, akinek jelenleg nincs hatalma, viszont reprezentatív személyként lehet rá hivatkozni. A légyottokról hamar információt szerez a császár bigott felesége, Hermine hercegnő (Janet McTeer) aki, mintha még a császárnál is jobban szomjazná a trónra való visszatérésük lehetőségeik realizálását.
Közben megjelenik egy befolyásos német Gestapós, Himmler (Eddie Marsan), hogy némi hamis információ csepegtetésével kiugrassza a kémet a bokorból, mert információik szerint, ha kiderül, hogy visszahelyezik a császárt a trónra, szükséges lesz a likvidálása.
Brandt azonban már beleszeretett Mieke-be és nem akarja elveszíteni. Elszabadul a pokol, amelyben Vilmos, kora ellenére, fontos szerepet kap.

Nem tudom, kinek az ötlete volt beleszuszakolni a hős szerelmes szerepébe Jai Courtney-t. A srác arca néhány jelenetben tényleg simán megfelel német tisztnek, azonban, mosolya ellenére, néha kifejezetten unszimpatikus a fizimiskája. Erről nem tehet, egyszerűen így néz ki. Mint majdnem minden szerepében. Neki ilyen az arcberendezése. Hol is tetszett igazán? Az Öngyilkos osztag Bumeráng kapitányaként éreztem eddig csak teljesen szimpinek.
Azért erőlködik rendesen.
A képességeit meghaladja, hogy kicsiholja a kémiát közte és Lily James között, akinek ez az első meztelen szerepe karrierje során, így még csak azt sem mondhatom, hogy a hölgy nem vetette be a testét a siker érdekében.
Azonban a kémia igazából csak Plummer ből árad, meg Marsanból, amikor megjelenik a visszataszító tiszt szerepében.
A császárnét alakító McTeer is lehet remek színésznő, ha itt modorosnak éreztem az állandó szemmeregetését. Azért legalább elgondolkodtatott annyira, hogy elfilozofáljak rajta, hogy milyen belső gondolatvilága lehet egy mellőzött nőnek, akinek a férje elvileg jobb sorsa lenne érdemes, akinek a hatalom egykor a kezében volt. Így azért kicsit közelebb kerül a nézőhöz a karakter, mert egyébként szimplán idegesítő és sznob hatást kelt.
A császár jobbkeze, aki már a száműzetés terhét sokkal régebben viseli a császárral karöltve, az Sigurd von Ilsemann, akit Ben Daniels alakít és talán a legkerekebb alakítás az övé a filmben.


Sajnos a történet túlságosan egyszerű, egyenesen vezet a tragikus - már annak a néhány áldozatnak - végkifejlethez, és kap egy enyhén cukormázas lezárást, hogy ne legyen nagy hiányérzetünk, ha már nekiültünk, mert a száz perc néha két órának érezhető.
Az egyetlen jó fej a csapatban végül maga a kivételezett, Vilmos császár és figurája, pedig, korábbi viselkedése alapján nem sok szól a karakterfejlődése mellett.
Talán az elmaradt apai ösztönei miatt kedvez a főszereplőinknek. Erre legalábbis van némi utalás.

A lezárás hirtelen, a menekülés összecsapott hatást kelt és talán túl egyszerű is. Számomra kissé hiteltelen is, de ezt betudom a regény hiányosságainak.
A film első másfél órája nem nagyon kedvelteti meg Brandt alakját a nézővel és a végén is csak azért sikerül, mert akkor már érezhető, hogy menti a lányt, aki viszont legalább a szemnek kellemes. Saját jogán a német tisztet, mint főszereplőt, nem fogja harapni a közönség. Még egyszer állítom, ebben szerepe van Jai Courtney eddig nem létező kedves karizmának.

"A császár utolsó csókja" című könyvet Alan Judd 2003-ban írta. és a producer, Lou Pitt 2008-ban olvasta először. Végül a forgatást 2015-ben kezdték el és bő egy hónap alatt végeztek is vele. A könyvhöz képest a főszereplő karakterek neveit megváltoztatták, így lett Krebbs-ből Brandt, Akki-ból pedig Mieke.

Hiába azonban a történelmi háttér nyújtotta lehetséges érdeklődés, hiába a tehetséges színészek alakítása, valahogy az egész film érdektelen maradt és nem kielégítő szórakozás. Ezen a szép, de talán túl statikus felvételek sem segítettek. Ha az operatőr munkájában kicsit több az élet, már egy érdekesebb filmet kaphattunk volna, így azonban száraz a tabló és nehezen fogyasztható.

Megjegyzés: A kivételezett meg nem csupán a császár karaktere, hiszen, ha tudjuk, hogyan viszonyul ellenségeihez, akkor a kémként leleplezett Mieke iránti kedvessége alapján Mieke az ő kivételezettje. Vagy Brandt is az, hiszen korábban néhány katonai tevékenysége miatt közel került a hadbírósághoz, most mégis egy viszonylag fontos feladattal látják el, amikor neki kell védenie a császárt.

45%

Ha megnéznéd:
- A kivételezett (2017)





2017. július 3., hétfő

A fejlesztés - The Recall (2017)

A fejlesztés - The Recall (2017)


Rendezte: Mauro Borrelli

Megtekintés: A befejezés már érdekes, de előtte az az egy óra...

Van az úgy, hogy az ember híres színészből átavanzsál adócsalóvá és egy ideig hűsölni kénytelen. Ez nem olyan elítélendő - hmm - mintha embereket ölnél, hiszen ön-Robin Hood-ként elsősorban az államot lopod meg vele. Közben azonban elrepülnek az évek, a hírnevedet hírhedtség váltja fel, te pedig arra ébredsz, hogy a korábbi - jó húsz évvel, kb. - pergő életviteledet felváltja egy olcsóbb, kommerszebb hozzáállás. A hozzáállás, aminek köszönhetően már úgy írsz alá a B filmekhez, hogy meg sem borzongsz azon, milyen lúzer lettél.
Ha van színészi karrier, amely datálható egy sikerfilmtől, akkor legyen az Wesley Snipes esetében mondjuk a "Penge - Blade (1998)" és a mélypont ugyan nem ez, viszont a történet gerince visszavezet ahhoz a zajos sikerhez. Itt Snipes karakterét egyenesen "Vadásznak" hívják, igaz nem vérszívók ellen küzd karddal, hanem földönkívüli lényeket igyekszik megleckéztetni nem túl pontos célzó tehetségével.
Miután végigszenvedtem "A fejlesztést", csak arra tudtam gondolni, hogy ez a film bizony, első órájában, leginkább a Penge nyomdokaiban csetlő-botló kistestvér... játékmacija, amelyiknek kitépték a belét. Kb. annyi a hasonlóság.
Vagy több?

1998-ban Penge azért küzdött a vámpírok ellen, mert személyes bosszú vezette egyrészt anyja haláláért, másrészt pedig azért, mert egy vámpír fertőző harapásának köszönhetően ő maga is kapott kicsit az elátkozottak életciklusaiból.
"A fejlesztésben" pedig egy ex-űrhajós, pilóta, katona, akit sok éve elraboltak az E.T.-k és zaklatták... ugyan nem feltétlenül szexuálisan, mint egy fontos karaktert a "Függetlenség napjában", viszont ettől még ég a karakterben a tűz, hogy kiegyenlítsen egy képzeletbeli számlát.

Közben, hogy az egyszemélyes bosszú-hadjáratban valami érdekes is legyen, megismerhetünk öt fiatalt, akik a vadászhoz közeli erdészlakba igyekeznek nyaralni és pihenni kicsit, ami egyet jelent a szex-el és piálással. Persze páratlan a számuk, mert miért ne és, hogy valaki kimaradjon, míg a többiek dugnak. De hülyék ezek a tinik.
A másik baj, azon kívül, hogy valami eszméletlenül unalmas és modoros minden, a szájukból elhangzó mondat, nincs közöttük egyetlen igazán karakteres arc, vagy olyan, akiért legalább tényleg tudnál izgulni. Talán csak a lányok.
A három srác mintha most lépett volna le egy divatbemutató pástjáról. Nem éppen helyesek, ellenben egyértelműen olyanok, akik több időt töltenek sminkben, mint ruhában. Mindhárom eszméletlenül jóképű lenne, ha nem lennének annyira irritálóan semmilyenek.
Nem tudom, amikor ezeket a fehérnemű modelleket kiválasztják, mi lehet a koncepció. Az Amerikai pite srácai legalább valahol kedves szomszédfiú stílusú arccal rendelkeztek. Ezek meg? Amolyan elkényeztetett anyuka kedvencei pofik, akiknek viszont sosem csípnél az arcába.
Az arcjátékuk azonban kemény.
Ennyit a színészi játék magasztalásáról.


Snipes sincs jobb helyzetben, mivel a forgatókönyv először azt sem tudja eldönteni, hogy használja a színészt valamire, vagy biodíszlet. Még azt sem sikerül rendesen összerakni a forgatókönyvben, hogy Snipes karaktere milyen módon figyelje meg a fiatalok házát és egyáltalán, milyen okból kolbászoljon el oda?
Kifejtem: Snipes erdészházába véletlenül bebotorkál néhány fiatalunk. Összefogdossák a cuccait, ő meg közben - klisé - hazaér. Észreveszi, hogy rombolás nem történt, viszont kicsit megpiszkálták a tál levest. Elvileg, azt sejtenéd, ez vért kíván, mert a vadász kirongyol a lakból, kocsiba vágódik és teperni kezd a menekülő fiatalok után. De valóban utánuk?
A fiatalok ugyanis a fák között szlalomoznak, míg a kisteher egy teljesen más környezetben vágtat keresztül. A fiatalok megérkeznek a saját faházukba, viszont a vadász, hiába sietett a kocsijával, egyszerűen nem fut be. Csak később. Gyalog. hogy először a fák közül lessen be a panoráma ablakon, majd egészen közel lopózva már a fal mellől lessen be a tinikre, majd, miután megjelenik a földönkívüli entitás, ismét a fák közül leselkedjen a marcona fekete férfi.
Ezt nem értem... Akkor minek indult el olyan elánnal, ha nem akarta megleckéztetni vagy felelősségre vonni?
Ha már a ház mellé érve leselkedik, miért nem botlott bele az idegenbe, aki szintén ott ólálkodott? Eleve azt hittem - köszönhető a "mesteri vágásoknak", "ütemérzéknek" és "félelmetesen ügyes kamera beállításoknak", hogy aki a fiatalokat riogatja, maga a vadász. Erre kiderül, hogy az inkább kettőt hátrált, hogy teret engedjen a semmiből érkező idegeneknek. Fifikás.

Mondjuk eleve röhejes, mennyire felesleges volt erre egy Snipes szintű színész. Kb. mint abba a másik sci-fiben - na, mi a címe? - Jean-Claude van Damme szerepeltetése. Jó tudni, hogy még hírt ad magáról, de a minőséget nem húzza fel...

- Snipes, te ennél jobb vagy! - Kellett a pénz, kannás borra...

Az első óra unalmas karakterépítése után végre kicsit a forgatókönyv is igyekszik megmutatni magát. Ne várjunk Borrelli agyától valami igazi truvájt, de legalább kicsit érdekes lesz a befejezés, amely így legalább megpengeti egy űrinváziós, x-menes folytatás lehetőségét. Mivel azonban a film két értékéből nem szeretném a kevésbé feltűnőt elszpojlerezni, nem mesélnék többet a moziról.
A másik pozitívum Laura Bilgeri, aki igazi kis eyecandy, bár, színjátszásból lenne még mit javítania. Az asztmaroham már szépen megy.
Az biztos, hogy egy egysoros ajánlója a filmnek sokkal érdekesebb, mint maga a másfél órás mű. Ráugrottam, bevertem a fejem.
Mondanom sem kell, hogy még a trailer is elaltatja a gyanakvást.

A katonai tanács jelentei meg ebben a formában teljesen feleslegesek, csak talán Borrelli így volt képes kicsit többet megmagyarázni a nézőnek, anélkül, hogy ne kelljen narrációt vagy feliratokkal megpakolni a filmet. Ettől még az a két perc nem nagyon tesz hozzá a filmhez.
Ha hasonlítani akarom valamihez, akkor a Skyline (2010) lenne az, csak az városi környezetben mutat be hasonló eseményeket és annak ellenére, hogy az egy 7 éves film, ennél sokkal látványosabb és igényesebb produkció.

50%

Ha megnéznéd:
- A fejlesztés (2017)

Az egyetlen ok, amiért végig bírod nézni: Laura Bilgeri

2017. július 1., szombat

Maggie-mondja: Gru 3D


Gru 3 (2017)
A Gru az egyik olyan film, amit időről időre újranézek, mert valami olyan jó érzést kelt bennem, amit jólesik újraélni. Nem tudom pontosan mi ragad meg benne, de az biztos, hogy nagyon szerethető a karakter a maga morcos modorával és csúnyácska külsejével, amely alatt minden erőfeszítése ellenére is érző szív dobog. Az első részben ismerkedik össze a három kis árva leányzóval, Margoval, Edith-tel és Agnesszel, akiket első körben saját céljaira akar felhasználni, hogy megszerezze egy másik gonosztevőtől, Vektortól a zsugorsugár nevű fegyvert és elérhesse a gonosztevés csúcsát: ellophassa magát a Holdat.

Azonban ahogyan az sejthető, végül a lányok rabolják el a szívét, és ezt valahogy ő sem bánja annyira. A rajzfilm pergő cselekményű, tele van humorral és ötletes képi gegekkel, ugyanakkor van mondanivalója, hiszen a karakter komoly jellemfejlődésen megy keresztül.

Itt találkozunk először Gru anyjával, aki elsőre egy zsémbes boszorkánynak látszik. Aztán másodikra is. Folytonos kritikáival megkeseríti Gru egész életét. Ugyanakkor a kislányok ugyanúgy meglágyítják a szőrös szívét, akárcsak Gruét. Megismerkedhetünk Dr. Senkiházival is, aki Gru terveihez segít feltalálni különböző szerkezeteket, kicsit olyan figura, mintha a James Bond filmek Q-jának gonosz karikatúrája, hiszen bár rendkívüli feltaláló, nagyothallása miatt rendszerint félreérti, hogy mit kérnek tőle. És persze itt jelennek meg először Gru mellett a minyonok. Ami egy cseppet félrefordítás, hiszen angolul a minion szó szolgát jelent, míg magyarul a minyon egyértelműen a francia eredetű cukrászsütire utal. De ha már elemezzük, a mignon szó, amiből a magyar minyon ered, azt jelenti franciául: kis kedvenc. Szóval nem is annyira nyúlt mellé a fordító. Ennyi szabadság a szójáték miatt meg simán belefér egy rajzfilmnél.

A második rész nekem kevésbé tetszett, főleg a megvadult minyonok miatt. Ámbár vannak nagyon jó pillanatai is. Például a szülinapi parti, ahol Gru kénytelen jótündért játszani vagy Dr. Senkiházi búcsúja. Ebben a részben lényeges új szereplő Lucy, az Anti-Gonosz Liga egyik ügynöke és Silas Kosülep, a liga vezetője. Gru ugyanis a lányok miatt immár jó útra tért, ugyanakkor élnie is kell valamiből. Kénytelen-kelletlen csatlakozik az Anti-Gonosz Ligához, Lucy ügynök nem éppen finom rábeszélésének engedve. Azonban a közös küldetés során egymásba szeretnek, s nem kis nehézségek árán visszafordítják a minyonok elvadult tömegét is, akiket a gonosztevő El Macsó kis cuki sárga formából szőrös vadlila szörnyekké tett. A rész végén Lucy és Gru össze is házasodnak.
Itt veszi fel a fonalat a moziban jelenleg futó harmadik rész. (Most tekintsünk el attól, hogy közbeékelődött egy Minyonok spin-off, ami a kis sárga lények előzménytörténetét meséli el még Gru előtt.)

Szóval a harmadik rész elején Gru és Lucy már házaspárként dolgozik az Anti-Gonosz Ligának. Épp egy küldetésen vannak a 80-as évek egykori gyereksztárjából retro gonosztevővé vált Balthazar Bratt ellen, aki meg akarja szerezni a világ legnagyobb gyémántját. Ami egyébként még színét tekintve is inkább rubint, ha már szakmailag beleköthetek. Pláne biztos azután, hogy kiderül Balthazar terve, hiszen egy óriási lézerfegyverhez kell neki az áhított drágakő, márpedig a lézerágyúk manapság is rubinttal működnek. Igaz, ipari rubinttal.

Szóval bár első körben Gru megakadályozza, hogy a drágakő Balthazar kezébe kerüljön, de a gonosztevőt nem sikerül elkapnia. Az Anti-Gonosz Liga élére került új vezető pedig bűnbakot keres, hát kihajítja Grut. Lucy harciasan kiáll párja mellett, melynek következményeként őt is menesztik. Úgy tűnik, hogy véget ér a kezdeti boldogság, bár Lucy továbbra is bizakodó. És nem hiába, mert ebben a pillanatban csöppen az életükbe Gru sosem-látott ikertestvére: Dru. Igen, nemcsak a nevek tűnnek kicsit sablonosnak, az ikerpár is az. Gru a kopasz, fekete, morcos, de talpraesett tesó, míg Dru a röhejesen selymes szőke, fehér, naivan mosolygós és végtelenül ügyetlenkedő ellenpont. De akármennyire is elcsépelt az elveszett ikertestvér, mint ötlet, mégis Dru képezi a film alapvető mozgatórugóját. Tulajdonképpen egész vicces párost alkotnak Gruval. Pláne sokat nevettem amikor a testhezálló fekete és fehér (mi más?) ruhában szerencsétlenkednek a falra mászás közben.
Kis kikacsintás, hogy Dru sertéstenyésztésből él, ezért háza teljes egészében malacformájú tárgyakkal és díszítéssel van ellátva. Amikor megláttam, önkéntelen böktem meg a moziban mellettem ülő barátomat: nézd már, Loncsár. Hát, ha nem gondolnám, hogy lehetetlen, azt mondanám, hogy a Dru a magyar Szaffi-rajzfilm sertéstenyésztőjétől nyúlta a házát. Aztán ki tudja...
Ha már kikacsintás. Van egy egyértelmű utalás is egy másik népszerű rajzfilmre. A tengeri jelenetek egyikénél egy kicsi és egy nagy bohóchal ténfereg a tengerben, amikor is az egyiküket magával ragadja a akció keltette áramlat. És indulhat a Pizsi nyomában... Aztán engem például Balthazar original csomagolású akciófigurás játékdobozai eléggé emlékeztettek a Toy Story Buzz-figuráira. De biztos számos más cameot is észre lehetne venni. Talán majd ha legközelebb nézem.
A film készítői ugyanakkor tettek egy merész húzást: minimálisra csökkentették a minyonok szerepét. Igaz, két nagyjelenettel tették mégis emlékezetessé őket a filmben. Az egyik a tehetségkutató színpadán való megjelenésük. Még visszaemlékezve is mosolygok magamban ahogy a minyonnyelven előadott dalra gondolok. Aztán meg a börtönjelenetek, ahogyan az időközben Grut elhagyó minyonok a fogházban terrorizálják a rabokat, na az különösen vicces. Igen, a börtöndallal és a szökéssel egyetemben. Apropó minyonnyelv: Gru minyonszótáras jelenete is abszolút jó húzás. Úgy néz ki a kezében a könyv, mint egy merchandise minyon cucc. Fogadjunk hamarosan lesz a piacon hasonló. Már ha eddig nem volt...

Az hagyján, hogy a készítők a minyonokat visszaszorították, de Dr. Senkiházit egyenesen karbonitba zárták, mint egy torz Han Solot. Kicsit gonosz megoldás, hogy ki sem szabadítják egész rész alatt, de itt most nem is igen jutott volna neki szerep, megoldották a kiiktatását egy egyszerű laborbalesettel.
Viszont irtó cuki Agnes egyszarvú vadászata. Kifejezetten édes a tesója, Edith hozzáállása a húga rögeszméjéhez. Támogatja és kísérgeti a kislányt és kicsit nagytesós gondolkodással próbálja terelni a valóság felé, ugyanakkor belátja, hogy a testvérének szüksége van a mesevilágra és nem szabad lerombolni senki álmait. És hát irtó jópofa a váratlanul jött megoldás, ezt nem is akarnám lelőni, mert engem is megmosolyogtatott.

Külön szál, ahogyan Lucy igyekszik anyaként viselkedni a három kislány irányában és persze csak akkor válik igazán anyává, amikor nem megfelelni akar nekik vagy a szerepnek, hanem önmagát adja. Ezen ugye Gru már az első részben végigment, ezúttal szerelmén volt a sor, úgyhogy az apaság után most kicsit az anyaságba is bepillantást engedett a történet.


A film egyik erőssége, hogy elég stílusosra sikerült a gonosz Balthazar. A nyolcvanas évek divatját követő, válltöméses ruhákat hordó, aerobic-tornára ugráló, walkmant hallgató, Jackson-imitátor mozgásával támadó, ugyanakkor pöccre pontosan kiszámított akciókat végrehajtó anakronisztikus figura elég egyedi, vicces és erős ahhoz, hogy vihesse az ikrek egymásra találása mellett a film másik fő szálát. Külön kiemelném a magyar vonatkozású Rubik-kockát, ami több helyen is feltűnik Balthazar nyolcvanas évek iránti rajongásának egyik szimbólumaként. Nekem még jól is esett a zenéken és a divaton nosztalgiázni, amellett, hogy a film természetesen egyértelműen karikírozza a korszakot. Ezt nyilván nem annyira a gyereknézők, mint a felnőtt kísérők szórakoztatására szánták.
Amúgy is van felnőtteknek szánt mondanivalója. Mert amíg Gru egyedül volt az első részben és folyamatosan rágódott a múltbeli csalódásain, anyja folyamatos szurkálódásán, itt egyetlen pillanatra sem hagyják elszomorodni vagy depresszióba esni. Hol Lucy megnyugtató ölelése és biztató szavai emelik ki, hol a lányok - és itt főleg Agnes álmok iránti lelkesedése tölti fel újra energiával, hogy mindig újra nekiinduljon. Mert ki másért tenné ezt az ember, ha nem azokért, akik szeretik?
Nyilván a Gru-film is lépni fog tovább, hiszen meglepő fordulattal zárult vagy inkább maradt nyitva a harmadik rész. A részemről tágra nyílt gyerekszemekkel várom a folytatást...

Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta.
Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik.
Az illető: Maggie