A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2003. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2003. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. január 13., hétfő

A sötétség leple - Darkness Falls (2003)

A sötétség leple - Darkness Falls (2003)


Rendezte: Jonathan Liebesman

A film Mafab adatlapja: Darkness Falls (2003)

http://onlineradiostations.blog.hu/media/image/2015-07-15/12000446/h_poster.jpg
Megtekintés: Nem különösebben rajongok a kísértetes, szellemes tematikájú horrorfilmekért, de ha akad a szellemünk mellé valami érdekes koncepció, akkor nincs vele gondom. Itt pedig egy kicsi akad.

Az alábbi cikket a moziplussz oldaláról emeltem át, ahol egy időben odzi néven publikáltam filmkritikákat.

Egy újabb horrormese fiataloknak! De ez nem fedi igazán a valóságot. A tinihorror gyűjtőnév nem éppen megfelelő kifejezés ezzel a mozival kapcsolatban, két okból is. Az egyik az, hogy a tiniket idősebb korosztály váltotta le, és ez hitelesebbé teszi az ilyen “reális” filmeket. A másik ok pedig az, hogy a film egy olyan stílust képvisel, amelyet inkább mítosz-horrornak kellene neveznünk. Ebbe a vonulatba tartozik a John Carpenter által rendezett köd (The Fog), az agyonmásolt kalózkópiákról ismert Aligátor, vagy az újabb filmek közül például a Kör (The Ring) és a Rémségek könyve (Urban Legends), ahol eleve ezekkel az embereket félelemben és izgalomban tartó témákkal foglalkoztak.
Jonathan Liebesman olyannyira megszerette egyik barátja rendezésében készült rövidfilmjének gonosz karakterét, hogy hamarosan felkérve néhány ismerősét, egy egész estés filmet kanyarított a soványka alapötlet köré. Néhány éve, Joseph Harris, saját fantáziájának bugyraiból előhalászta a fogtündért, és készített egy öt perces szösszenetet. A Tooth Fairy 2001-ben készült. Csupán két szereplő játszott benne; anya (Catherine Overfelt) és fia (Jordan Johansen). Liebesman látta a kisfilmet és megtetszett neki. Felkérte a “Fogtündér” addig szinte teljesen ismeretlen író-rendezőjét, hogy néhány forgatókönyvíróval kiegészülve megtöltsenek nyolcvan percet. A munkába besegített John Fasano, aki jegyzi a Tökéletes katona gyatra folytatását (Universal Soldier: The Return), valamint segédkezett papírra vetni a “Megint 48 óra” című krimit, és a Magyarországon forgatott Victor Hugo regényéből készült “Notre Dame-i toronyőr” című drámát. Ez utóbbi azért kedves nekem, mert édesanyám, mint statiszta részt vett a forgatáson, és egy másodpercig látható a vásznon. A harmadik forgatókönyvíró James Vanderbilt, de ő eddig semmi említésre méltó feladatot nem kapott.
A három férfiú együttes munkájának eredménye sajnálatosan soványka, és olyannyira kiszámítható, hogy szinte lehetetlen mind megijedni, mind pedig eltéveszteni, hogy mi fog (szójáték) történni. Amerikában rengeteg lehúzó kritikát kapott ez a filmecske, pedig összességében pont olyan, amilyen egy horrorfilm. Különösen szép az első perc, amely elmeséli a legendát, amelyből a fogtündér átka eredeztethető. A zene Brian Tyler munkája. Meglepő, hogy az alig ismert nevű úriember már majdnem negyven filmhez készített zenét, olyanokhoz, mint a nálunk mellőzött, és végül a tékák polcán landoló Isten haragja (Frailty) vagy a Vámpírok folytatásának, melynek első részét a már megemlített Carpenter készítette.

https://i2.wp.com/asanisimasa.blog.hu/media/image/a%20s%C3%B6t%C3%A9ts%C3%A9g%20leple/Darkness-falls-kyle.jpg

Még kiemelhetjük a stábból a gyönyörű képekért felelős Dan Laustsen-t, aki munkájának köszönhetően bejárta Észak-Európát, és dolgozott a “Mimic - A Júdás faj”-on, valamint a már titokzatosan reklámozott “Szövetség”-en (The League of Extraordinary Gentlemen) is, melyet a Pengés Stephen Norrington jegyez.
A filmről: Darkness Falls városa a tenger mellett fekszik és a csendes kisvárosok mindennapjait éli. Alig történnek erre furcsa események, leszámítva néhány régi históriát a környéken lezajlott szerencsétlen boszorkányperről, és az azóta elő-előforduló rejtélyes gyilkossági eseteket. Kyle Walsh (Chaney Kley) hallotta a mesét a felkoncolt öregasszonyról, aki a nép dühének esett igaztalanul áldozatul, de sosem hitte, hogy igaz a szóbeszéd a visszatérő démonról, amíg meg nem tapasztalja a szellem haragját. Kyle megpillantja a démont, és miután tekintetük egybeforrt, egy lett a végzetük is, mert a mítosz szerint csak az forog veszélyben, aki megpillantja a szellem arcát. A kisfiú ugyan megmenekül, de édesanyja a jelenés áldozatává válik. A félelemtől szinte őrült gyermeket rehabilitációs intézetbe szállítják, és hosszú évekig megfeledkeznek róla a városka lakói. Egyetlen embernek hiányzik csupán, gyermekkori szerelmének, Caitlin Greene-nek (Emma Caulfield) akit viszont nem lát az elkövetkező tizenöt évben. Caitlin gyermekkori karakterét Emily Browning alakítja néhány percre.
Caitlin kisöccse, Michael (Lee Cormie) ugyanarra a sötétben megbúvó rettenetre hivatkozik, mint egykor az anyja megölésével vádolt Kyle. Caitlin felveszi a kapcsolatot a férfival, aki még a mai napig sem dolgozta fel a gyermekkorában átélt traumát, és halálosan retteg a sötétben. Amikor Kyle kerek-perec előhozakodik hihetetlen teóriájával a megfoghatatlan rémről, a lány kivételével minden érintett kineveti. Azután persze, mikor a pokol elszabadul, már késő...
...a sötétség leple beborít mindent, és a gonosz lélek, pusztító hadjáratba kezd.
Nincs menekülés!
Nincs segítség!
Maradj a fényben!
A “Sötétség leple” hibái ellenére szerintem szórakoztató film, és kellemes borzongást nyújt, főleg az olyan horror-kedvelő mozi-mániákusoknak, akiknek szükségük van arra a bizonyosfajta bizsergésre.
Egy biztos: a fiamnak nem adok pénzt, ha kiesik az utolsó tejfoga. Sőt, ha lehet, a közelébe sem megyek, hisz ki tudja…?

60%
Chaney Kley, 2007-ben, nagyon fiatalon, 34 évesen elhunyt alvási apnoe-ban.

https://horrornews.net/wp-content/uploads/2013/08/Darkness-Falls-2003-Movie-7.jpg

2019. május 12., vasárnap

The Room – A szoba (2003)


The Room – A szoba (2003)


Rendezte: Tommy Wiseau

Főszereplő: Tommy Wiseau

Írta: Tommy Wiseau

Producer: Tommy Wiseau

A film Mafab adatlapja: The Room (2003)

Megtekintés: Határozottan igen, mert...

 Már akkor megkedveltem Tommy Wiseau-t, amikor még azt sem tudtam, ki az, illetve, a legtöbb infóm annyi volt vele kapcsolatban, hogy egy eléggé unszimpatikus figura, de... De!

Teljesen véletlenül botlottam bele egy filmes írásba, amelynek főszereplője az amerikába szakadt, ennél fogva amerikás Magyar Zsolt, aki kiment szerencsét próbálni és egyik első megbízójáról adomázgatott a párbeszédes cikkben, hogy mennyi mindent köszönhet ennek a Tommy Wiseau nevű úriembernek. Elmondta, hogy mennyire tenyérbemászó figuraként ismerte meg, ugyanakkor egy olyan ember, aki mindent alárendelt annak, hogy filmkészítő legyen és ezzel megalkotta élete főművét, egy enyhén groteszk humorban megforgatott, amúgy teljesen komoly drámát, ami első körben hatalmasatt bukott, második körben szétcincálta minden létező média, majd a kertek alatt szépen beosont a mozi a popkultúrába, hogy mostanra masszív rajongói bázist építsen ki, akik évente megünneplik ezt a hibrídet.

Zsolt mesélte, hogy mint kezdő hangtechnikus csatlakozott a stábhoz és Tommy – továbbiakban így nevezném – nem aprózta el ambícióit, ezért összeíratta vele, hogy a technikusi munkájához milyen készülékekre lesz/lehet szüksége a forgatás során. Zsolt, aki választott hivatását már akkor is magas szinten akarta művelni, folyamatosan informálódott szakmai berkekben, hogy mik a megfelelő és aktuális újdonságok, ezért egy kellemes listát összeírt Tommynak, hogy azokkal már tudna valamit kezdeni. Természetes Zsolt arra számított, hogy a rendező kineveti – ha utána néz, mennyit kóstál a lista végösszege – és használt illetve kevésbé korszerű készülékekkel fogja kiváltani a szükséges technikát. Tommy néhány napig nem forszírozta tovább a témát, de azután az egyik nap, még a forgatás előkészületei alatt kocsijához hívta a hangtechnikusnak készülő magyar fiút – a kocsi később szerepelt a filmben is, mert van, amit viszont olcsón sikerült megszerezni a filmhez, a saját járgány meg pont ilyen – és felnyitotta neki a csomagtartót, hogy nézze át, sikerült-e mindent megszereznie az összeállított listáról. Zsolt mesélte, hogy igen meglepődött és arra számított, minőségben igen alatta maradnak az általa igényelteknek, ám Tommy titokzatosságát erősen növelte, hogy mindent beszerzett és minden patent volt. Ha ez nem lett volna elég, ráadásul a forgatás végén az egészet odaajándékozta Magyar Zsoltnak, aki így már mondhatni megkapta a kezdőrugást is a szakmában való elhelyezkedéshez és mostanra 150 produkcióban jegyzik a nevét, többek között a bemutatás előtt álló „Midsommar” című horrorfilmmel kapcsolatban is. Oké, Zsolt maradt a B vonalon, ám a gesztus az gesztus és nem tudom, barátjaként tekint-e Tommy Wiseaura, de, hogy én megkedveltem a pasast ezért a húzásáért, az biztos. Talán szentimentális okai vannak, hogy ha egy hazánkfiát idegenben segítik, akkor kicsit én is hálás vagyok érte.

Szóval, elkezdték a forgatást, Tommy saját forgatókönyve alapján. A filmre nem volt előirányzott forgatási idő, mert hitvalássa szerint tart, ameddig kell, és ez roppant tág fogalom is lehet. Ráadásul, miközben rendezett, folyamatosan összetűzésbe került a stábjával, mert finoman szólva is eltérő véleménye volt szinte mindennel kapcsolatban, amit a normális történetmesélésről tudunk, jelentsen ez bármit.


Színészeit gyakorlatilag úgy kukázta össze ismerősökből és utcáról castingolt aktorpalántákból. Másod főszereplőnek megtette országos cimboráját, aki gyakorlatilag a bogarat ültette a fülébe, hogy merjen nagyot álmodni és bár akadtak köztük nézeteltérések, végül egymásra támaszkodva elkészítették minden idők egyik legrosszabb moziját. Ami valahol mégis szórakoztató.
Lisa (Juliette Danielle) egy gyönyörű házban éldegél, amelyben elvileg szomszédok is akadnak, bár, nem egyértelmű a film, hogy valójában milyen is az épület. Lisa életét az teszi ki, hogy otthon szenveleg és várja Johnny-t (Tommy Wiseau), aki munka után a szokásai rabjaként megjelenik a csokor rózsával és elkezdhetik az üzekedést. Hosszú évek óta tart már ez és Lisa annyira beleunt, hogy Johnny legjobb barátját, Markot (Greg Sestero) is ujjai köré tekerte, a változatosság miatt, pedig a srác minden egyes alkalommal, mikor találkoznak, megesküszik, hogy Johnny a legjobb barátja és be kell fejezniük, hogy a háta mögött üzekednek. Azután üzekednek. Azután megint egy sor lelkizés. Lisa édesanyjának (Carolyn Minnott) is elmondja, hogy unja a sötét hajú amorozót és nem akar már üzekedni vele. Édesanyja elmondja, hogy halálos rákbeteg. Lisa anyja védi Johnny-t, Lisa pedig támadja, mire Lisa anyja azt mondja, hogy Johnny nem jó parti, mire Lisa elkezdi védeni. Lisa anyja szerint Lisa képtelen helyes döntés hozni, ezért Lisa megsértődik és elhajtja az anyját.

Lisa a szomszéd fiúval beszélget, aki szerint ők szép pár. Lisa megsértődik.
Lisa egy barátnőjének panaszkodik, hogy Johnny nem jó parti. A lány szerint de. Lisa megsértődik.
Jön Johnny. Lisa rendes golddiggerként egyetlen arcizmával sem jelzi, hogy nem kívánja Johnny-t. Üzekednek. Johnny elmegy. (Így is, úgy is...) Lisa felhívja Johnny barátját, Mark-ot, hogy üzekedjenek... stb.


Az egész film olyan, mintha egy szappanopera sorozat évadát kivonatolták volna egyetlen esti filmbe.
„A szoba” iskolapéldája a rosszul megírt, motivációt elkeverő párbeszédeknek. Néhány jelenet szinte már szürreális. Érezni, hogy Wiseau szeretne főhősének felépíteni egy szerethető image-t, azonban a színész külseje ezt nem nagyon segíti, hiszen Tommy önmaga olyan, mint egy erdélyi vámpír herceg, aki kb. ötven éves korában megállt az öregedésben és növésben.

Néha ad hoc megjelennek szereplők, akiknek nem ágyazott meg a forgatókönyv, pedig, szövegeik alapján minimum korábban szánni kellett volna rájuk egy-egy percet. A legtöbb jelenetben ha ketten beszélgetnek, néha teljesen megcserélődnek a szemszögek, vagy ugyanoda futnak ki. Igen, drámainak kellene, hogy legyen Lisa örlődése a két férfi között, de egyszerűen nem lehet megkedvelni a karaktert, mert úgy tűnik, hogy egy hisztis picsa. A legjobb barát pedig képtelen eldönteni, hogy most akkor Johnny a legeslegjobb komája, vagy döfje orvul hátba, azzal, hogy Lisát szemből döfködi?

A szomszéd kissrác (Philip Haldiman) és Johnny atyai barátsága is egy érezhetően túlkreált kapcsolat, amely a.) még úgy is alig működik, hogy a szereplők párbeszédein keresztül a szánkba rágják ill. b.) amely csupán azt hivatott a nézőbe szuggerálni, hogy bár Johnny ránézésre egy ütni való kéjenc, igazából egy szeretni való, csupa szív ember. Azután Lisa nagy tervvel áll elő: leitatja férj jelöltjét, hogy később ráfoghassa; ittas állapotban Johnny megütötte. Persze, külsérelmi nyomok azok náne és a rendőrséget sem keverjük bele, mert bonyolítaná a cselekményt, csupán elhisszük, hogy Johnny, mint felnőtt férfi, néhány pohár ital után nem képes emlékezni, mit csinált korábban, hogy azután a film egyik ikonikus jelenetében a háztetőn kifakadva keljen ki magából, hogy ő bizony nem bántotta Lisát, nem, nem ütötte meg, nem, nem bántotta, ez baromság, nem bántotta, ó, helló, Mark! (Ami mém is lett!)



Azután a film halad tovább a drámai befejezés felé, aminek köszönhetően kapunk egy töredezett buli jelenetet, amit röhejesen bántóan osztanak részletekre a várost mutató vágóképekkel és a hozzájuk párosított, egyre inkább idegesítő zenei aláfestéssel, pedig Mladen Milicevic filmzenéje összességében nem is rossz. Azok a számok sem teljesen élvezhetetlenek, amiket a szeretkezős jelenetek alá sikerült illeszteni. Néha, már azt hinné az ember, hogy „A szoba” valójában a hetvenes-nyolcvanas években elterjedt pornófilmekre hajaz, amelyeknek több változata is készült, beleértve egy gyengédebbre vágott, soft-pornó variáció, amely nagyjából megegyezik az eredetivel, csak a nemiszervek találkozását és genitáliák premier plánban mutatását törölték belőle – kis cici, kikandikáló kuki előfordulhatott.

Végül Tommy egészen drámai alakítása tett pontot a történet végére, amelyben Johnny drámai lépésre – mi másra – szánja el magát. Szem nem marad szárazon...
A bemutatott filmet mondhatni értetlenség és kritikusi szemszögből határozott tiltakozás fogadta. Bukott is rendesen, miután mozikba küldték. Az idő és az emberek fura izlése azonban utat tört neki és ma már hasonló rajongó tábora van, mint „A nagy Lebowskinak”, megrendezett találkozóval, késő esti vetítésekkel, jelmezes beöltözős bulikkal, sőt, a „The Room” jelenséget boncolgató filmes szakkönyvekkel.

Tommy Wiseau-nak alapjában nincs zsenije. Mert nem tagadható le, hogy „A szoba” egy dilettáns szárnypróbálgatása, amely nem sikerült. Azonban, mivel szórakoztató a maga ostoba módján, összegyűjtötte azokat, akik fogékonyak a rossz filmekben megtalálni azt, ami miatt mégis érdemes rájuk szánni azt a másfél órát.


Magam annak idején nekiugrottam a youtube csatornáján, hogy megnézem, de mivel akkor nem találtam hozzá feliratot, nem erőltettem magamra a filmet. Végül egy művészmozi tűzte péntek este műsorára és meghírdette a Facebookon is. Közel kétszázan jelezték, hogy ők bizony érdeklődnek a film megtekintése iránt, ezért csalódottan kellett konstatálnom, hogy a vetítésre sajnos alig tucatnyian gyűltünk össze.

A filmet végül felirattal és elég jó minőségben vetítették le és ha ez nem lenne elég az örömhöz, rögtön utána kezdődött James Franco díjakra érdemes mozija, „A katasztrófaművész”, amely gyakorlatilag „A szoba” elkészítésének biopicje, remek szereposztással és néha meghökkentően jó hommage-zsal.

Szóval, Tommy Wiseau egyetlen említésre méltó mozijával elérte, hogy olyan underground rendezőnek tartsák, mint hasonlóan filmkedvelő, ám azt nem túl magas minőségben művelő rendező elődjét, Ed Wood-ot. Igen, Tommy Wiseau a 2000-es évek, egyfilmes Ed Woodja.
A két filmet egyébként éedemes egymás után megtekinteni, hogy még élvezetesebb legyen a biopic stáblistás jelenetsora, amelyben egymás mellé helyezték a The Room nagy pillanatait és a James Franco féle megidézéseket.


Ha objektíven akarnám értékelni a mozit, akkor megrekedne a pontozás valahol 15-30% között, de mivel nem elhanyagolható nosztalgia faktort is sikerült mellé rendelnem – pl. Magyar Zsoltnak köszönhetően – a masszív 55%-ot is elérte.

Fontos, hogy elvileg Tommy jelenleg készíti következő moziját, amely egy a leginkább Sharknado filmekre emlékeztető horror mozi lesz. Nagyon várom, mert már az előzetesben látszik, hogy a korábban megismert Wiseau féle viziót fogjuk megkapni.

Egy komolyan vehetetlen, komoly drámát. Cápákkal és vérrel.



A korábban említett cikk Magyar Zsolttal: Magyar Zsolt (origo.hu) 

2019. május 10., péntek

Filmzene - Score: Mladen Milicevic – The Room (2003)



princecharlescinema.com


Score bemutató:


Már az első szám megágyaz a filmnek, habár, amikor a „The Room”-ot hallgatom, nekem egyértelműen az angol BBC, kosztümös mozik idéződnek meg, ami nem feltétlenül baj, hiszen Tommy Wiseau filmjében is nagyon fontos szerepet kap egy vörös, női kosztüm.
A „Red Dress” egy melankolikusabb, lassabb szám, amiben előkerül a főmotívum is, amit elkoptat a végére az album.

Az „I Will” az első szexjelenetet festi alá és szinte végig is hallgathatjuk az elég hosszúra és sziruposra vágott szeretkezés közben. Ettől a dal még kellemes, hallgatható dalocska. Kitra Williams és Wayman Davis szerzeménye, amit az utóbbi énekelt fel. Simán lehetett volna ismertebb darab is, azonban valahogy elveszett az ezernyi betétdal között, amiket filmekhez készítettek.



A „Lisa and Mark” egy kissé drámaibb darab, hiszen érezni benne e terhet, amely a két szereplőt köti össze, Johnnie karaktere mögött. Néhány kellemes fúvós pillanat.
A „You’r My Rose” a megcsalók akciója alatt csendül fel és Kitra Williams adja elő. Egy kicsit kevésbé szerethető darab, mint az „I Will”, talán, mert épp akkor hallható, amikor Lisa a menyasszony és Mark a legjobb barát épp üzekednek.



A vörös szín fontos lehet valamiért Tommy Wiseau jelképtárában, hiszen megjelenik a filmben a vörös rózsa is, amit minden alkalommal ő ajándékoz szerelmének, egy kissé röhejes vásárlás után és a vörös szín visszaköszönt a korábbi, „Vörös dressz” című számban is. A „Red Roses” összecseng a „Red Dress”-szel.

A „Street” hangulatot ad az utcaképnek, viszont megtörik a vége, ami azt jelzi, Milicevic koherens zenei darabok helyett törekedett inkább arra, hogy hangulatokat adjon vissza. Jó példa erre a „Life”, amiben megjelenik a főmotívum és a „Red Dress” is, de van része, amely inkább csak néhány hang, míg a lezárás is elég suta.
A „Street Two” már sokkal tökösebb, hangosabb, előhozva a „The Room” motívumokat, végigzongorázva a hangszereken.

A „CrazyClint Gamboa és Wayman Davis munkája, melyet Gamboa énekel fel. Tinglitangli popszám, lassú és súlytalan. A „Chocolate is the Symbol of Love” a triónak a lezárása, amit Tommy Wiseau gondol a romantikus férfi és annak ajándékairól és a szerelemről. A zene kis fúvós futamokból áll, hegedűvel és egységet alkot a „Vörös dresszel” és „Vörös rózsával”. Mert mit is veszünk egy nőnek, ha elakarjuk varázsolni? Virágot, édességet és csinos ruhát.

A „Chris-R” kicsit akciósabb darab, egészen érdekes zeneiséggel a végére, használva némi ütős szekciót. A „Reason” már koptatja a paneleket, amiket Milicevic épített fel. Hiába, hisz a „The Room” zenéje bár nem rossz, erősen tévéfilmes keretek között mozog, köszönhetően a szintetizátor hangzásvilágának. „Johnny, Mark and Danny on the Roof” egy percnyi vonós dráma, ami aláfesti a férfiak beszélgetését, végén néhány pengetéssel. „Lisa, Michelle, and Johnny” Johnny belecsöppen egy beszélgetésbe, amit olyan kínosan harapnak el a csajok, hogy csak a totál hülye nem vágja, valami nagyon fontosról és kellemetlenről maradt le az ember. Történetesen Johnny arról, hogy Lisa kibeszélte Michelle-nek, mennyire elege van a férfiból. Ennek megfelelően hézagos, halk és drámainak szánt két percet kapunk, amelyben a klarinét (?) vagy oboa (?) pár taktust enged meg magának, nagybőgő támogatással.

A „Yes or No” Lisa bizonytalanságát hivatott érzékeltetni, míg az „I’ll Record Everything” pedig Johnny zaklatottságát, miközben bizonyítéka van a lány hűtlenségére, hogy lassan a tetőpontjához érkezzen a mozi. Címének ígéretével ellentétben néhány kitartott vonóhúzást kapunk és nem érezni, hogy Johnny elégtételt érez, mert sikerült felvennie mindent, amint Lisa mondott Mark-nak a telefonba.

Az „XYZ” már egyenesen egy mókásabb darabként kezd, hogy ez is melankolikus pillanatokkal zárjon. „Mark and Peter” két férfi vitáját festi alá, amikor összevesznek a barátság és lojalitás fogalmán. A „Jogging” a kevés külső helyszínes jelenet alá készült, több szólamú darab, és így érdekesebb is, mint a legtöbb korábbi zene. A két főszereplő itt még barátként beszélgetnek az élet, szerintük igen fontos kérdéseiről. A kompozíciót pedig az unásig ismert futam zárja.



A „Baby You and Me” ismét egy szirupos nóta, ezúttal duett, amelyet Bell Johnson és Clint Gamboa énekelt fel. Jól illik a többi betétdal mellé, megidézi a legjobb fekete romantikus duetteket, amiket pl. Lionel Ritchie és Diana Ross munkásságához köthetünk.

A „Happy Birthday Johnny”egy gyorsabb, szintisebb, jazz-es prüttyögés, túl sok ünnepi nincs benne, ellentétben a címével. A „Lisa and Mark” azt a szürreális pillanatot festi alá, amikor mindenkit kicsalnak a helyszínként használt „The Roomból”, hogy ezzel megágyazzanak a drámai lelepleződéshez és ezt a lassú, megszokott motívummal kezelték. A „Fight During the Party” említésre sem méltó pár másodperc, amiből csak a harci hév hiányzik. „Johnny in the Bathroom”, melyben szomorkás hangokból váltunk drámaibb pillanatokra, ezzel megidézve a hősünkben dúló haragot és kétségbeesést. Mostanra már nem nagyon van olyan pillanata a „Tape Recorder” darabnak, amit korábban nem hallottunk volna. Ennek ellenére Milicevic jól elszórakozik a kitalált motívumaival, amely egyben azt is megmutatja, hogy igencsak korlátozott eszköztárral dolgozik. Mladen több, mint negyven produkcióban vett részt, aminek zöme tévéfilm, rövidfilm vagy dokumentum. Ha úgy vesszük, itt erősen kilépett komfortzónájából, de nem érzem, a sok ismétlés ellenére sem, hogy kudarcot vallott volna.

Johnny Becomes Crazy” egy zaklatottabb etap, amely kissé eltér a korábbi nyugodt tempójú és hangulatú daraboktól. A feléig. Amikor is Johnny végül eljut a karakter tetőzéséhez. A zongora és szinti pedig ebben partner. A „Why Why Johnny” már címében is megmutatja azt a fajta túljátszott drámaiságot, amely Tommy Wiseau elképzelése a jó filmdrámáról. Szinte már Shakespeare-i a kérdés; Miért, miért Johnny? – ami ismerve Lisa korábbi hozzáállását, megint csak karakteridegen a szereplőktől. Ennek ellenére a darab kellemes, felhasználva a korábbi megismert futamot, amely végig kísérte Milicevic egész albumát.

Reflection You’re My Rose” pedig elköszön a hallgatótól, egy kellemes, enyhén füstös poppal, amelynek korábbi változatát már hallhattuk.

60%

2015. október 21., szerda

Átemelés: A minden6ó - Bruce Almighty (2003)

Átemelés: A minden6ó - Bruce Almighty (2003)


Rendezte: Tom Shadyac

A film Mafab adatlapja: Bruce Almighty (2003)

Megtekintés: Jim Carrey itt volt a csúcson. Remek 100 perc a gumiarcú komikustól. Nem lehet nem élvezni.

Az alábbi cikkem már megjelent korábban a moziplussz.hu oldalán, Godzi néven publikálva:

Van reggel, mikor az ébresztőóra bemondva az unalmast elősegíti késésünket a munkánkból. Az újságunkat kilopják a postaládából, a lift pedig megakad velünk két emelet között. Kollégánk előnyösebb ajánlatot kap, amit nekünk ígértek, kocsink pedig lefullad a sztráda közepén, pont olyan helyen, ahonnan a legközelebbi benzinkút szinte órákra található.
Kinek ne lett volna peches napja? Vagy szerencsétlen hete, netán éve? Fortuna kiszámíthatatlan istenasszonya nem mosolyog mindegyikünkre egyformán, ezért néhányunknak kerekebb, másikunknak viszonylag szűkösebb élet jutott.
Bruce Nolan (Jim Carrey) pontosan ugyanerre a következtetésre jutott. Munkahelyén mellőzik, fúrják, ezért magánéletével sincs megelégedve. Útón-útfélen megalázzák, kinevetik, belerúgnak. Barátnője, (Jennifer Aniston) igyekszik biztosítani őt szerelméről, de Bruce kellemetlen pillanataiban elfelejtkezik róla, pedig a legnagyobb szerencse éppen őt érte, barátnője által. De hogyan lehetne erről meggyőzni egy majd negyvenéves, elkeseredett fiatalembert. Csak a jóisten (Morgan Freeman) tudja! És a jóisten nem habozik, hogy eltávolítsa Bruce szürke hályogát, mely elvakította, elvonta figyelmét az élet apró szépségeitől. Isten felajánlja Bruce-nek a saját munkáját, hogy a fiú megtapasztalja mindazt az összetett problémát, amivel felelősséggel kell szembenéznie, és amit Bruce nevetve kigúnyolt. Istennek lenni nem könnyű, és megfelelni mindenkinek egyenesen lehetetlen. A riporter-palánta kezdetben csak a hatalom adta ajándékokat használja ki; ruhalopás legálisan, bevándorló bűnbanda megfélemlítése, sportkocsik felpörgetése városban. Csupán saját örömét hajszolja, a saját szerencséjét kovácsolja, de mint a mondás tartja: Minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Ám a jóisten hamar figyelmezteti új helyettesét, hogy a világ gondjait igenis komolyan kell venni, és jól cselekedni bizony nem egyszerű, még a mindenhatónak sem, és az is lehet szerencsés ember, aki nem is érzi azt.
Hisz már élni is szerencse! Főleg, ha szeretik az embert.

Újabb tanmese Hollywoodból, cukormázzal, kedves jelenetekkel, néhány szellemes utalással. Jim Carrey nem tud tévedni (leszámítva a stáblistán futó bakikat) olyan kedvesen alakítja Bruce Nolan megfáradt, csalódott tv-riporter figuráját. A barátnőjét alakító Jennifer Aniston sajnos jóval kevesebb lehetőséget kap, de van egy nagyon jó jelenete, melyben megtudjuk, hogy milyen az isteni szex. (Szigorúan a korhatárhoz mérten!) Morgan Freeman már minden karaktert eljátszott életében, amit fekete színész nem kaphatott volna meg 50 éve. Alakított már CIA vezetőt, intelligens és egyenes sittest, szerethető pénzrablót, vajszívű bérgyilkost, sőt, még az amerikai elnököt is, de most megkapta a jóisten szerepét is. És, hogy milyen isten lenne Morgan Freeman? Természetesen isteni. Olyan isten, akihez szívesen imádkozna még az is, aki nem hisz semmiben. Feltűnik még a Jag című sorozat csinos ügyvédnője, Catherine Bell, hogy megpróbálja elcsábítani Jim-et Jennifer mellől, de ez kudarcra ítélt ötlet tőle. Naná!
A film rendezőjének, Tom Shadyac-nak nem ez az első közös filmje Carrey-vel, de eddig talán ez a legnagyobb sikerük. Már együtt készítették az Ace Ventura első részét, mely Carrey-t az élvonalba lőtte fel. A történet pajkosan gyermeki, tele vicces gag-ekkel, melyekért Jim kreativitása a felelős. A forgatókönyvet két ember írta, Steve Koren, aki sokáig tartozott a Saturday Night Live stábjába, és többek között felelős a Diszkópatkányokért is, valamint Mark O‘Keefe aki tv sorozatokban volt hangulatfelelős.
Mert hinni kell valamiben, meg persze bátraké a szerencse! (Közhely, de lehet benne valami, merem hinni!)
70%

2015. augusztus 2., vasárnap

Holdfényöböl - The King and Queen of Moonlight Bay (2003)

Holdfényöböl - The King and Queen of Moonlight Bay (2003)


Rendezte: Sam Pillsbury

A film Mafab adatlapja: The King and Queen of Moonlight Bay (2003)

Elég nehéz rendes posztert találni a tévés munkákhoz...
Megtekintés: Ha véletlenül belebotlassz valamelyik mozi csatornán.

Ritkán nézek tévéfilmeket, pedig azért akad közöttük jó néhány értékelhető darab. Az amerikai választék sem kevés, hiszen rengeteg rendező dolgozik az iparban, ám jóval kevesebb olyan szerencsés, aki nagy pénzeket kap a forgatásra és a kész művet be lehet mutatni akár moziban is. Pillsbury pont egy ilyen rendező. Igaz, volt rá példa, hogy filmje moziba került (Zandalee - Nicholas Cage-dzsel), de inkább a televíziónak gyárt korrekt, közepes darabokat.

A "Holdfényöböl" egy fiatal lány nyarát meséli el, amikor sosem látott apjával tölti el a suli utáni időt, mielőtt tovább tanulna Európában.

Alison Dodge (Kristen Bell) átutazik Amerikán, hogy addig sosem látott apjával találkozzon. Talán nem ez volt életük legjobb döntése; indul a film a kérdéssel, hiszen a két ember, teljesen mást vár a találkozástól és ami kezdetben szomorú, maguk sem tudják, mit keresnek.

Al Dodge (Tim Matheson) kezdetben nehezen nyílik meg a lányának. Ez nem csoda, hiszen, valahol mélyen, zsigerben érzi, hogy felelős érte, mint apa, de ezt a felelősséget csúnyán félre dobta, amikor valamikor úgy döntött, hogy elköltözik a barátnőjétől és hátrahagyja egyetlen gyermekét.
Másrészt, mintha Al egy kicsit alkoholista lenne, de ezt a vonalat nagyon halványan érinti a film. Viszont legalább a városka egyetlen jó nője érte epedezik, ami azért nem rossz egy olyan pasastól, aki egy csendes tavacska partján, lakókocsiban tengődik és főleg folyékony táplálékkal szórakoztatja magát és kétkezi munkával.

2003-ban Kristen Bell még messze volt a világhírnévtől. Negyedikként van feltüntetve a stáblistán. (Sean Young, Tim Matheson, Kristen Bell)

Ide érkezik Alison, reménykedve, hogy amit gyermekkorában kimaradt neki az ideális családmodellből, azt most apró részletekben beillesztheti a már ismert életébe. Al ebben nem nagyon tud kezdetben partner lenni, mert fura érzések tombolnak benne, amelyekről vagy nem tud vagy nem akar beszélni.

A film két ember egymáshoz csiszolódásának rövid látlelete. Alapjában nem egy filmdrámát nézünk, és az alig nyolcvan perc nem nagyon tud partner lenni abban, hogy rendesen felépítsék a film fő karaktereit. Nm hiába, ez egy tévé film, egy alkalmi szórakozás. Kevés rágódni való, viszonylagos hepiend, hogy utána az ember lekapcsolja a televíziót és beforduljon a fal felé.

Ami nem tetszett a filmben, az, hogy valahogy a feszültség teremtő kirohanások súlytalanul lettek lezárva. Amikor Alison először bukik ki apja makacs elutasító viselkedésén, logikus lett volna, hogy tényleg felszáll a buszra és többet nem látják egymást. Ehelyett a forgatókönyv teljesen gagyi módszerrel és suta párbeszéddel oldja meg a szituációt, hogy ne érjen a negyvenedik percnél véget a családi keserédes.
Később azért még egymásnak feszülnek karaktereink, hiszen kell a konfliktus a játékidőbe, különben a néző azt hiszi, tehetségesen összevágott családi videót nézeget. Al karaktere sincs kellően kidolgozva. Motivációi nagy része homályban marad. Talán ilyen a való élet.

Edward Asner (Auggie szerepében) figurájának egyetlen feladata a filmben, hogy árnyalja Alison karakterének kapcsolatát az apjával. A lány jól fogadja a kisváros egykori, mára kiszuperált irodalomtanárának barátságos közeledését. Ezzel adnak némi magyarázatot, hogy miért tud némi türelemmel viseltetni az apja iránt is.

Alison viszont apjának köszönhetően megtanul városi lányból átvedleni egy olyan fiatal nővé, aki képes akár tetőt szerelni vagy elkormányozni egy csónakot, ha úgy hozza a sors. Szóval, azért az apamodell végül működni kezd és a filmet lezáró - amúgy szerintem teljesen fölösleges narrátor szövegű monológjába - konklúzióval leszünk gazdagabbak. Biztos azt gondolták a rendezésnél, hogy ha nem magyarázzák el Alison életének alakulását, a néző magától nem képes elképzelni azt. Ez olyan szájbarágósan amerikai befejezés.

50% - És érthetetlen, hogy az imdb-n garázdálkodó közel 600 néző miért pontozta a filmet ennél magasabbra. Nem rajongok különösebben a tévéfilmes produkciókért, talán az olcsóság miatt, amit árasztanak magukból, ami szerintem csúnya előítélet tőlem, hiszen, sok olyan filmet készítenek, amely nem ugorja meg a mozivásznakat, viszont este, egy itallal a kézben, kielégítő szórakozást nyújthatnak a fogyasztónak. Ez egy közepes darab.

Gyermek és szülő között az úszás tanítása közben lehet talán legjobban kiépíteni a bizalom érzését. (Más filmekben kerékpározás tanítása közben.)

Különvélemény: Az eredeti cím az utolsó percekben kap magyarázatot, ami szerintem kissé suta, hiszen öbölnek nevezni azt a szabad strandot... vagy nem figyeltem, amikor annak idején az öbölről tanultunk.

2014. december 21., vasárnap

Azonosság - Identity (2003)

Azonosság - Identity (2003)


Rendezte: James Mangold


Az "Azonosság" egy jó thriller, ha azt is számításba veszem, hogy jelen véleményemet sokkal korábban írtam és tettem fel egy azóta megszűnt oldalamra és annak ellenére, hogy a filmet nem mostanában láttam, szívesen újra nézném, pedig nagyjából élénken emlékszem a cselekményre. Ez pozitívum.

Szóval, hogyan is gondoltam akkor, amikor megjelent a dvd kiadvány a filmhez:

A jó thrillerhez nem kell más, mint néhány egymástól teljesen eltérő karakter, egy lehetőleg érdekes vagy félelmetes helyszín, és némi feszültségteremtésre való hajlam a forgatókönyvírók részéről.
Az Azonosság tipikusan az a film, aminek legjobb jelenetei egy igazán ínycsiklandó trailert képesek megfelelő vágással és zenével kiadni. Egy kellemes mély bariton közben elejt néhány reszelős mondatot és mi máris, nyálat csorgatva várjuk a következő, horrorba hajló, szürke köpenybe bújtatott filmet. Amikor először láttam Az azonosság beharangozóját, összébb húztam magamat az addig kényelmes fotelben, kimeresztettem a szemeimet, és igyekeztem egyetlen másodpercet sem pislantani, nehogy kihagyjak valami fontos momentumot. Az üdítő és kukorica elfelejtve árválkodott a két oldalam mellett és bár szomjas voltam, nem nyúltam az italért.

Felcsigáztalak?

Sajnos leírva közel sem tudom olyan érzékletesen bemutatni, hogy a film marketingjének milyen kiemelkedő bástyája a mozis kedvcsináló, ha meg esetleg annak idején láttad, akkor a filmet utána természetesen megnézted, és akkor meg minek tépjem a szám (ujjam)?

Alfred Hichtcock (Alfred Hitchcock a wikipédián) legjobb hagyományait követi a film, némi lineáris ugra-bugrával, mely szerencsére cseppet sem zavaró, sőt, némi ízt ad a történetnek, elterelve a gondolatainkat, nehogy könnyen megfejtsük a feladott rejtvényt. A másik hangulat ami az embert magával ragadja erősen emlékeztet az izgalmas és csavaros krimik királynőjének, Agatha Christie-nek szellemiségére, és erre utalást is tesznek a filmben. A lepukkant szálló helyettesíti a „Tíz kicsi néger” szigetét, és ebben is „meghal” valaki, hogy később visszatérjen, de botorság, és pofátlanság lenne lelőni a poént. Főleg, hogy ő nem is játszik ebben a filmben! Mindegy…

Pruitt Taylor Vince, mint skizó gyilkos

Azért a szereplőket érdemes kicsit bemutatni, már csupán azon okból is, mivel nagyon jó karakterek és nagyon jó színészeket sikerült a megformálásukra megnyerni.
De előbb bekapcsolnám az ablaktörlőket, hisz szakad az eső.
A szakadó esőben kuncsaftokra vár az elhagyott motel. Neonfényei szinte elvesznek a távolban. Külsőre cseppet sem emlékeztet a legendás Bates motelre, mert az néhány rendezett szobából, és a felettük őrködő komor házból állt, itt pedig a gazdasági épületek kusza összevisszaságban fogják közre a hálóhelyeket egy erősen lepusztult benzinkút és üdülő amorf keverékeként, de a légkör teljesen megegyezik. Az esőzés hermetikusan lezárja a környező földterületet, és a motel mintegy mágnes, magába szippantja mindazokat, akik az elárasztott környéken rekedtek. Különböző emberek, más és más karakterrel, ám hamarosan kiderül, van egy „apró” kapocs, ami összeköti őket, van bennük azonosság.
 
Larry (John Hawkes) idegesen tesz-vesz az előcsarnokban. Keresgél, kutat és valami rejtélyes okból nem találja a helyét. Vagy a rágcsálókkal gyűlhetett meg a baja, vagy csupán utálja a motelt és azon tűnődik, hogyan álljon tovább a pokol e homályos szegletéből. Larry a motel vezetője, de az út, amit megtett idáig ugyancsak rögösre sikeredett. Az ajtón berobban az életébe néhány ideges ember, aki a zuhogó esőben futottak egymásba, és a kényszerű találkozás vége egy csúf gázolás lett. George (John C. McGinley) feleségével és fogadott fiával érkezett, meglehetősen bepánikolva, mivel a durrdefektüket még tetézte az is, hogy a nejét elcsapta egy bérelt limuzin. Ed, (John Cusack) a sofőr elismervén hibáját, hátrahagyja utasát, a lecsúszott ám annál vérmesebb színésznőt, (Rebecca DeMornay) és egyedül indul, hogy valahonnan segítséget hozzon. A gyors sprint folyóba torkollik, de itt belefut a félig prosti, félig markecoló Call girl-be, (Amanda Peet) és egy ifjú házaspárba, akit csak a papír tart össze, meg némi mondvacsinált indok. Együtt térnek vissza az utolsó menedékbe, és közben befut még egy rendőr (Ray Liotta) és az őrizetére bízott sorozatgyilkos (Jake Busey) aki ugyan hamar megszökik, de butaságának köszönhetően hasonló gyorsasággal előkerül.

A szakadó eső nagyon jó hangulatfokozó "környezet" a hotel mellett.
 

Az éjszakát sikolyok verik fel, és nem tudni, hogy ki és miért akar minden kellemetlenséget tetézve még jobban alátenni szereplőinknek. A logikai feladvány megoldása végre nem kézenfekvő, de szemfülesebb nézők azért kiismerhetik magukat a szövevényben.
A zene remek (Alan Silvestri), a képek kellően hidegek és félelemkeltők. A rendezés finom, precíz és átgondolt. James Mangold sokat fejlődött a Copland óta. (Mondom én!)
A szereplők nagyon jók, bár néhol kissé elhúznak a ripacskodás határáig. Játszik még Alfred Molina és Clea DuVall.
A dvd lemezen megtalálható egy alternatív verzió is, de a különbség csak 2 perc, meg a végén néhány képkocka. Láthatunk még kihagyott jeleneteket, amik sajnos nem sok pluszt mutatnak a filmmel kapcsolatba. A trailerek között négy filmet találunk, köztük magáét az Identity-ét.
Annak, aki szereti, sőt, imádja a thrillereket és a szinte arcon csattanó befejezéseket.

Identity (2003)    
 
Angol és magyar nyelv, + több felirat.


Különvélemény:
Talán ma már nem számít spojlernek, ha leírjuk, hogy maga a film magva, ahogyan gyilkosunk személyiségei "megküzdenek, legyőzik" egymást, az egészen közel áll egy eredeti koncepcióhoz. Az egyetlen hátránya, hogy nem sokban különbözik azoktól a filmektől, melyeknek csattanója a végén kimerül abban, hogy a film gyakorlatilag egy álom szekvencia. Itt pedig egyfajta fantáziáról beszélünk. Minden rejtély, akció, gyilkosság végül kulminál abban a tényben, hogy amit láttunk, nem létezik, csupán egy sérült elme beteg képzelgése. Ami mégis eladja ezek után a filmet - értsd úgy, hogy akár többször nézhető - az az, hogy hihetetlenül jó és ismert szereplőgárdát sikerült szinte minden fontosabb szerepre megnyerni. Volt, aki akkor volt a csúcson, volt, aki már túl is haladt rajta, volt, aki nem tudta megugrani eddig ezt a filmet. Mégis, csupa olyan nevet láthatunk, akik abban az időben elég rendesen pörögtek. Egymást kiegészítve tették hozzá tudásuk legjavát a filmhez, hogy jól szórakozzunk.

90%

2014. december 1., hétfő

Igazából szerelem - Love Actually (2003)

Igazából szerelem - Love Actually (2003)


Rendezte: Richard Curtis


Minden idők Top10-es karácsonyi vagy romantikus filmek listájának előkelő helyezettje. Curtis első rendezése egy szívszorító és megmosolyogtató két órás érzelmi hullámvasút, mely végül egy papír-zsebkendő gyűrögető szipogásban csúcsosodik ki. Ezt a filmet már ezerszer láttam és a mai napig nindzsa hagymavágó üzemmódba kapcsolok a végére, amikor Jamie (Colin Firth), a megcsalt krimi író ás Aurelia (Lúcia Moniz), a portugál házvezetőnő és egyben pincérlány végül a fél kisvároskától körülvéve, megcsókolják egymást, miközben vágóképekben végig követhetjük a kis 13 éves Sam (Thomas Brodie-Sangster) versenyfutását a repülőtér termináljai között, míg végül beéri a haza utazni készülő plátói szerelmét, Joanna-t (Olivia Olson) és megtudja, hogy a lányka is szereti őt, habár, eddig egy szót sem beszéltek egymással. Akárhányszor látom a pergő képsorokat, hallgatom közben Craig Armstrong eszméletlenül eltalált és persze azért hatásvadász érzelemkicsikaró eredeti filmzenéjét, a szemem sarkában megjelenik némi fátyolosság...


Pedig azért a film, igazából, bőven tartalmaz negatív érzelmeket keltő eseményeket is, nem csak szerelmet és romantikát. Talán a két egyértelműen pozitív kicsengésű történetszál az, ami végül a film csúcspontját adja és képes a nézővel játszadozni. A többi szereplő kap hideget és meleget.
A film keretes szerkezetű. Curtis-ék kivonultak egy valódi repülőtérre, hogy igazából részesei lehessenek emberek érzelmi kitöréseinek, mikor találkoznak egymással. A kamera által elkapott legszebb pillanatokból montázst vágtak össze és ezzel indul a filmünk, hogy a lezárásban ismét a repülőtéren tegyük tiszteletünket, immár a színészekkel és a forgatókönyv lezárásával. Bár a repülőtér és a karácsony nem feltétlenül alkotnak dramaturgiailag egy párt, mégis működik a kezdés (bár lehetett volna ennyi erővel buszpályaudvar is vagy akár egy kórház, stb.) és a lezárás is a helyén van.



Először megismerjük Billy Mack-et (Bill Nighy), a kiöregedett rockert, aki egy régi sláger nyálas feldolgozásával szeretné promózni az új cd-jét, hogy egy kicsit megint a reflektorfényben sütkérezhessen. Ehhez persze fel kell tűnnie itt-ott. Először felveszik a "Christmas Is All Around" című nótát, később pedig egy rádióműsorban mutatkozik be az excentrikus és öntörvényű figura, akinek megnyilvánulásait menedzsere, Joe (George Fisher) a fejét falba verve veszi tudomásul. Hiába, az öreg Billy nem hazudtolja meg magát. Nyersen fogalmaz, odamondogatva bárkinek, abban a biztos tudatban, hogy igazából leszarja a körülötte lüktető világot, hiszen már az is rég leszarja őt.

Szépen sorjában, rövid jelenetek sokasága alatt megismerjük a többi főbb szereplőnket, akiket a film dramaturgiailag igyekszik egyenlő részben mozgatni, hogy senki se legyen hangsúlyosabb a másiknál, hiszen mi, a kukkolók, mindenkire egyformán kell rálátnunk. Ezért is került pár jelenet a vágószoba padlójára, meg azért, mert a játékidőt valahol két órában szabták meg maguknak az alkotók. Komoly technikai bravúr, hogy a legtöbb esetben néhány percnyi színészi játékra van lehetőség, hogy a megrajzolt karaktereket élettel töltsék meg a művészek és egyfajta elképzelt hátteret varázsoljanak mögéjük.
Van, akinél jobban sikerül, másokról alig tudunk meg valamit. A film ezért eléggé széttöredezett vonalú. Nagyon kell figyelni, mert sok esetben van kapcsolat a figurák között, (hol rokoni szál, hol baráti, hol pedig csak véletlen) csak nem feltétlenül rágják a szánkba.



A film nem egyértelműen pozitív hangulatú, utaltam erre korábban, hiszen van itt temetés, megcsalás, mentális betegség, és ami a legfontosabb, nem az összes történetszál végződik egyértelmű hepienddel. Néhány lebegve marad, amin a film után el lehet gondolkodni; vajon merre haladt tovább a karakterek sorsa?
Sam édesanyja pl. még képen kívül elhalálozik, hogy a fiú és nevelőapja, Daniel (Liam Neeson) kedves mindennapjainak legyünk résztvevői. Karen (Emma Thompson), a középkorú feleség karácsony közben döbben rá, hogy a férjének, Harry-nek (Alan Rickman) valószínűleg viszonya van valakivel és ezzel felboríthat mindent, amiben Karen valaha is hitt, ha a házasság intézményéről van szó. Zseniális a jelent, amikor Emma Thompson belehallgat a férjétől kapott Joni Mitchell (információk a literatura.hu oldaláról) cd-be, miközben a kétség és csalódottság könnyeket csal a szemébe. Harry még nem lépett ugyan félre, ám a szándék már kezd benne megérni és ebben sajnos partner kikapós titkárnőinek egyike, a germán származású Mia (Heike Makatsch). A német dvd borítón simán lecserélték a Natalie-t játszó színésznő fotóját a német színésznő képére.


Az angol miniszterelnök pedig (Hugh Grant), hogy a titkárnőknél maradjunk, simán beleszeret az alatta dolgozó - akkor még persze nem úgy! - Natalie-ba (Martine McCutcheon). Grant a legjobb vígjátéki formáját hozza magával, azaz ugyanazt a figurát alakítja, amit a legtöbb angol romantikus komédiában megszokhattunk tőle. Martine McCutcheon telt titkárnője meg egyenesen imádni való figura.

Van még body double párosunk, akik előbb látták egymást meztelenül, mint, hogy idejük lett volna egy első csókra. A férfi tag a későbbi Hobbit filmek fiatal Bilbóját alakító Martin Freeman. Habár itt elvileg Brad Pitt testdublőrjét alakítja, a teste, nos, nem éppen atletikus.
Egy fotósunk is akad, aki történetesen legjobb barátjának a feleségébe zúg bele fülig, hogy némi hezitálás után, megvallja ugyan szerelmét, de a békesség megőrzésének érdekében, magába fojtja érzéseit. Őt pedig a The Walking Dead rajongói ismerhetnek közelebbről: Andrew Lincoln

És ez még közel sem mindenki.
Azért még kitérnék Rowan Atkinsonra, aki a film két fontos kulcsjelenetében jelenik meg és figurája, amolyan őrangyalként igyekszik két szereplő életét a békesség és szerelem felé vezető úton. Nem teljes sikerrel. (De ezt megszokhattuk már Mr. Bean-től, nem igaz?) Külön öröm volt számomra, amikor az imdb oldalán olvastam utalást arra, hogy jó felé keresgéltem Atkinson figurájával kapcsolatban, mert a forgatókönyv tényleg amolyan angyalként tekint rá. Bár, ehhez nekem párszor meg kellett néznem a filmet. Igazából csak azt nem értem, miért nem gyúrtak rá jobban erre a kissé misztikus vonalra. Lehetett volna erősíteni, mert a két megjelenés még kevés.


Curtis filmje tehát úgy kötelező kelléke a karácsonyi tévéműsornak, hogy közben legalább annyira drámai mint amennyire romantikus komédia. Simán keserű-édes kategória.
Remek betétdalok, letisztult, manírosság nélküli fényképezés, remek mellék és epizódszereplők, akiknek neveinek talán csak a felét soroltam fel.
Ha ezt a filmet nem láttad, mindenképpen pótold. Talán most karácsonykor, hiszen valamelyik csatorna biztos adni fogja. Vagy mind...

100%
(Talán kicsit erősnek tűnhet, de ha karácsonyi romantikus filmeket kellene top10-es listába terelni, nálam ez lenne az első helyen. Bocsi.

Figyeld:
- Laura Linney és testvére keserű sorsát.
- Emma Thompson magánszáma a hálószobában.
- Az angol író és a portugál lány beszélgetései.


A filmből véletlenül kiragadott képek alapján azt kell mondjam, túlteng benne az erotika...

A végére a filmzene számomra legkedvesebb részéből:


2014. március 17., hétfő

Novella: Cserefeleség (2003)

Cserefeleség



- Kint várj meg a kocsiban! - szólt Reg a komájának. Az szó nélkül kihátrált a konyhából, magával rángatva a tekefelszerelését.

   Reg visszafordult a feleségéhez, keze ökölbe szorult.

- Steph, tényleg kell egy marha nagy pofon? Megint verést akarsz?

   A nő elkerekedett szemekkel hátrált a mosogatóig. A pofon elől, amit férje ígért.

- Nem! - hebegte riadtan. - Csak ma este van a hét éves évfo… - védte volna magát.

   A pofon gyors volt, és fájdalmas. A szája sarkát találta el, szinte súrolva, de ahhoz eléggé, hogy felszakítsa a vékony bőrszövetet, és a konyhaszekrényre freccsenjen.

   Reg sajnálkozva, szinte bántottan csóválta a fejét. Gúnyosan adott helyt a véleményének.

- Ugyan hányszor meg hányszor elmagyaráztam Steph, ha kussolsz, kussolsz! Ne oktass ki! Azt utálom! És miből gondolod, hogy elfelejtettem az évfordulónkat? Majd megünnepeljük, ha visszatértem a klubból.

   Stephanie még nem fejezte be a mondatot, de tudta, hogy ez a magyarázata is az előző ezermillió sorsára jutott, amiket a férje ütleggel zárt le. Kimondatlan, kifejtetlen maradt. Becsukta vérző ajkát, és öntudatlan körülnézett a konyhában, ahol álltak. Szemét elfutotta a könny, amin keresztül látta, hogy Steve zavartan toporog a kocsinál, a felhajtó végén, Reget várva. Ismerte barátját, és ezt a szokását nem szerette, mégsem avatkozott közbe. Nem félt tőle, talán csak jobbnak látta elhatárolódni a másik családi életének véleményezésétől. Steph most, miközben a sírás elvette a levegőjét, mindkettő férfit gyűlölte. Reget mindenért, Steve-t pedig a közönyéért.

   A hátsó bejárat lassan bezárult, eltakarva a konyhaszekrény mellett roskadozó asszonyt. Felnyúlt egy konyharuháért, és remegő kézzel a szája elé húzta. A konyharuha áporodott szagát még a finom öblítő sem nyomta el, ahogy a vászonanyag az arcához nyomódott. Több ezer zsíros tálat fogott meg vele, és túl sokszor használta étel-ital feltörlésére. A konyhaszag beleivódott, örökre.

   Hosszú percekig csuklott a sírástól, és mikor végül bizonytalanul felállt, első mozdulatával a szekrény bevérezett ajtaját törölte meg. A piros folt szétmaszatolódott. Csalódottan dobta a konyharuhát a csapba. Agyát egyetlen gondolat töltötte ki. A bosszú. Tudta jól mit kell tennie, ezért berohant a nappaliba, és feltárcsázta legjobb barátnőjének a számát.

   A férje vette fel, és roppant kedvesen szólt hozzá. Steph jól tudta miért. Kérte Cloёt, és mielőtt a férje átadta volna, még kedvesen bókolt a nőnek. Fél évvel ezelőtt ez sem volt a szokása. Steph hasonlóan kedvesen elbúcsúzott tőle.

   Cloё csilingelő hanggal vette át a kagylót.

- Szia Stephie drágám, és mielőtt bármit kérdeznél, igen! Bevált a Rehabrobi! Nagyon jól megvagyunk az eltelt öt hónap alatt! Csupa boldogság az életünk. Adjam a számot?

   Steph könnyei eleredtek újra, és zokogva hebegett.

- Igen! - többre nem futotta. Nagy kő esett le a szívéről, hogy Cloё hangjából áradt a magabiztosság.

- Ne sírj kis butikám! Felhívod őket, és holnapra megváltozik az életed. Adom a számot!

   A lány megjegyezte a bediktált telefonszámot, és azonnal tárcsázta. Sok jót hallott a Rehabrobiról, de szinte csak pletyka szinten. A cég nem reklámozta magát a médiában. Lassan terjedt a hírük, a nem éppen legálisan kivitelezett munkájuknak köszönhetően. Tény, hogy a nők elismerően nyilatkoztak róluk, de amit tettek az akkor is, hogy mondhatnánk jobban; kissé természetellenes?

   Csak olyan nőknek segítettek, akiket az uruk, férjük vagy élettársuk zsarnokként tartott, kizsákmányolt, kihasznált, terrorizált. Nem sokat kérdeztek, csak jöttek, közbeléptek, és kitörölhetetlen nyomot hagytak a férfiakban. Mintha kicserélték volna őket. Nem hagytak mást hátra, csak boldog kapcsolatokat, rendbejött házasságokat. A céget nők irányították, és csak asszonyokon, lányokon segítettek. Eredményeik száz százalékban hatékonynak bizonyultak, és egyetlen nő sem kérdőjelezte meg hatékonyságukat, mert hírük és tetteik önmagukért beszélt. Csak az államokban közel tizenötezer esetben alkalmazták módszerüket sikerrel, és ez a tendencia növekedett. Meredeken.

   Tárcsázta a számot. Másodikra felvették, pedig Steph azt hitte szombat este lévén csupán az üzenetrögzítővel fog egyedül érintkezni.

   Meleg barna, délies hang mutatkozott be.

- Rehabrobi lab. Susan Sonders vagyok. Miben segíthetek asszonyom?

   Steph még nem szólt bele, ezért kissé meglepődött, hogy asszonyomnak szólították. Biztosan csak ráhibáztak, találgatott, vagy egyszerűen elvárják, hogy csak nők hívják őket. Az utóbbira tippelt inkább.

- Halló? - kérdezte ismét a meleg hang. Nyugalom sugárzott belőle és megértés.

   Steph-et elöntötte a hála és eleredtek a könnyei. Ma este sokadszor.

- Megvert, tudja? A férjem és nekem… Elég volt, elég ebből. Nem akarom ezt többé. Túl sok, túl sokat törtem tőle. - a mondata vége elfúlt.

   Susan engedelmesen kivárta, míg befejezi, azután nyugodtan feltett egyetlen kérdését.

- Hogy hívják önt asszonyom?

- Honnan tudja, hogy asszony vagyok? - tudakolta Stephanie a könnyeit nyeldesve.

- Az imént említette. Rendkívül heves érzelemkitörésnél elveszhetnek pillanatok, de ez teljesen normális. Az agya máris megpróbálja feldolgozni az önt ért erős érzelmi ingereket. Idejében hívott. Ha még gondolkozik egy órácskát és hezitál, hogy mit tegyen, az agya olyan hormonokat termel, amelyek fokozatosan megnyugtatják, sőt, azt kódolják önben; hibás vagyok! Ne csodálkozzon, hogy olyan hevesen reagál most a környezetére. Ne higgye, hogy csak magával történik ilyesmi. Szóval, kedves, hogy hívják?

   Egyetlen másodpercig az agya, melyet épp előbb neveztek a kagylóban árulónak, azt a parancsot küldte a kezébe, hogy tegye a hallgatót a villára, és felejtsen el mindent, ami ma este történt. Beleértve az incidenst, ami a konyhában zajlott le.

   Szóval, hogy felejtse el az állandó ütlegeket? A fájdalmas pofonokat? Ne tegyen ellene, míg világ a világ?

   Az idegen nőnek igaza lehetett. Az agya ellene dolgozik.

- A nevem Stephanie Pruitt és a Texasi Amarilloban élek. Pontos címem…

- Köszönöm Stephanie, ennyi elég lesz.

   A vonal végéről hangos billentyűkattogást hallott. Susan egy számítógépet ütögetett szédítő gyorsasággal.

- Akár hiszi, akár nem, Steph, így becézik igaz, van önről adatunk. Röpke egy óra és megérkezik az, akire vár. Signora néven mutatkozik be és kérem, a kérdéseit neki tegye fel. Már ha lesznek. De éppen hagyhatja azt is, hogy tegye a dolgát és holnap ilyenkor egy olyan férje lesz, aki a tűzre teszi a fát és pezsgőt bont önnek. Értette, amit mondtam Steph?

   Stephtől tanácstalan hápogásra futotta. Végül kibökött egy halovány igent.

- Rendben Steph. Most üljön le és lazítson. Alig egy óra múlva egy szebb életet fog elkezdeni leélni. És még valamit, így a végén. Erről senkinek egy szót se. Mindkettőnk érdeke. Rendben?

- Igen. - ismételte önmagát a zavarodott asszony.

   A vonal elnémult.

Visszament a konyhába, hogy eltakarítson maga és erőszakos férje után, meg hogy a vért eltüntesse a konyhaszekrény bézs színű ajtajáról. A gondolatait akarta elterelni az események hirtelen felgyorsulásáról. Mire végzett eltelt húsz perc, aminek köszönhetően már nem tartotta olyan jó ötletnek az egész Rehabrobi megbízást. A vacsorát, amit az évfordulóra készített, ellenőrizte a sütőben. Csodálatosan nézett ki a pulyka, megtöltve gyümölcsökkel. Reg kedvenc ünnepi vacsorája. Mellette a tepsiben alaposan megmosott burgonyadarabok pirultak vörösre, félbevágva és megtöltve füstölt sajttal. Sokat dolgozott az étellel, de a férjét, aki szinte csak átöltözni jött át a garázsból, hogy aztán leléphessen, még csak le sem lassította az ínycsiklandozó illatfelhő. Teljesen figyelmen kívül hagyta a felesége minden igyekezetét, amivel meghitté tette volna ezt, a számára fontos napot.

   Fél óra múlva le akarta mondani. Kezeit tördelve besietett a nappaliba, és hasonló elszántsággal nyomta meg a redial gombot, mint harminc perce, amikor hívta a segítséget. Foglaltat jelzett.

   A további próbálkozások sem segítettek. Mert vagy beszéltek, vagy simán félretették. Vagy ki tudja?

   A gyomra begörcsölt, ezért a fürdőszobába botorkált, hogy keressen valamit rá, a fali gyógyszeres szekrénykében. Levert egy doboz aszpirint, aztán elővette, amit keresett. Kettőt a szájába rázott, majd kevés vizet ivott rá a csapból. A hideg víz felfrissítette, hogy gondolkodni tudjon. Kinyitotta a fürdőszobai ablakot, hogy huzatot keltsen a házban. Visszafelé, a nappali ajtaját kitámasztotta az egyik papucsával. A légáramlat körbejárta, megborzolva a tarkóját. Gyengének érezte magát, és megroggyant a térde, amikor a bejárati csengő megszólalt. Egyetlen porcikája sem akarta addigra kinyitni, viszont nem tehette meg, hogy nem nyit ajtót. Muszáj volt engedelmesen az ajtóhoz mennie, hisz lehetett akár a férje is. Ha nem vitt véletlenül kulcsot, ő meg megvárakoztatja megint lesz miért kapnia tőle.

   Mikor kitárta az ajtót már látta, hogy nem a férje az.

A bejáró mellett a fák takarásában fekete furgon várakozott, sötétített üveggel. Az ajtó előtt feltűnően csinos nő várt, fekete bőrruhában, kabátban, mellette pedig egy szakasztott olyan forma asszony állt oldalra eresztett kezekkel, mint Steph, csak ennek lefátyolozták az arcát, és egy lakkozott bőröndöt tartott a kezében. Sűrű pókháló mintás fátyollal, ezért arca rejtve maradt.

   A bőrkabátos nő rágógumit rágott lazán, mint holmi prostituált a sarokról. Bemutatkozott.

- Signora vagyok, szia. Ő a segédünk lesz. Jelenleg Rehabia huszonkétezer, de tíz perc múltán sokkal rövidebb nevet adhatunk neki. Mondjuk a tiédet, megtoldva egy kettessel. Bemehetünk? - és olyan természetességgel mosolyodott el, hogy Stephanie automatikusan elállt az útjából, miközben vele mosolygott.

   A kérdései, amikből mostanra rengetget összegyűjtött, mostanra elillantak.

- Persze, jöjjenek, gyertek be. - váltott tegezésre.

   A bőrkabátos húzta magával néma társát. Az engedelmesen lépegetett utána. Signora behúzta maga után az ajtót. Maga előtt terelgette a fátylas nőt és Stephet szintúgy.

- Stephanie, felkísérnél a hálószobába. Még van egy apróság, amit a cél érdekében meg kell tennünk. Kicsit szokatlan, de szükséges.

   Steph engedelmesen lépegetett az emeletre, nyomában a két idegennel. Hagyta magát sodródni az árral. Alárendelte magát, mert a határozottságra főhajtással reagált. Sajnos a férje agymosása engedelmes bábbá tette. Bábbá, amit most a férjével akartak tenni meg a Rehabrobi szakemberei.

   A hálószobában kellemes pasztellszínek uralkodtak. A tapéta és az ágynemű lágy, rózsaszínben játszottak, a bútorok pedig barackban. Nyugodt légkört árasztott az egész helység. Akár egy minta családban.

   Signora határozottan az ágyra fektette a fátylas nőt, azután odavezette a háziasszonyt is. A legcsekélyebb ellenállást sem tanúsította amaz.

- Feküdj, ide kérlek. Egyetlen perc, csak profilt kell vennünk. Illetve inkább teljes arcot, csak valamiért profilnak nevezzük. Ostoba pszichológiai megszokás.

   Steph mosolygott a magyarázkodáson, de mivel sejtette, már mire készül a bőrruhás amazon, megtette, amire kérte. Lábait kiegyenesítette és kényelmesen lefeküdt a mozdulatlanul várakozó fátyolos mellé.

   Sig kinyitotta a fátylas bőröndjét, amit annak mellkasára tett. Két sisakot tartalmazott meg kábeleket, amik összekapcsolták az ormótlan szerkezeteket. Az elsőt a fátyolos fejére illesztette, csak előbb félredobta a fekete tüll anyagot. Tökéletesen simult a kobakra.

- Ez a sisak egy arcgenerátor. Stimulálja a replikáns arcfelszínét és ezért az a skinkibocsátó formáját, veszi fel. A cég saját találmánya, kereskedelmi forgalomban nem találkozhatott vele. Tegye fel, kérem. Egy percig zsibbadni fog az arca.

   Steph szó nélkül feltette a burát, ami leginkább egy motoros bukósisakra emlékeztette. A készülék halk morajlásba kezdett. Zakatolva dolgozott. Kopírozta az asszony fizimiskáját.

   Sig türelmesen várta a folyamat végét. Beszélgetésbe kezdett.

- Mióta bánt téged? - tudakolta, mintegy mellékesen.

- Az első évben nem voltak gondjaink. - hallatszott a bura alól. Steph meg sem kérdezte, hogy a hangos beszéd és szájmozgás esetleg nem zavarja-e az eljárást. Folytatta monológját és az idegen lány figyelmesen bólogatott közben.

- A házasságunk nagyon kiegyensúlyozottnak tűnt az első évben. Aztán Regnek rosszul mentek a dolgai a munkahelyén. Ennek immár hat éve.

   Miközben az életét ecsetelte a gép letapogatta a fogait és a szája belső falát, hogy a replikát, Rehabia kitudjamennyi tökéletesen azonos alakkal rendelkezzen, mint a feleség, Steph.

- Reg inni kezdett, majd néha játszani ment. Szerencsére nem szerencsejáték, csak simán teke vagy bowling, de amikor játszik még többet iszik, mint egyébként. Világ életemben cserfes leányzó voltam és Reg, amikor elvett hangsúlyozta, hogy ez is egyike azon tulajdonságoknak, ami miatt elvett, de miután elkezdett inni nem szerette, ha feleselek neki.

- Ismerős a történeted. Akik hozzánk fordulnak, azoknak majd kilencven százaléka ilyen ügyekben érintett. Holnapra egy leszel azok közül, akiknek nem kell többé félnie. - jelentette ki a lány teljes meggyőződéssel.

- Nem illegális ez?

- Kicsit. - nevetett a lány maga elé. Leemelte a burát a fejükről, mivel az eljárásnak közben vége lett.

   Stephanie ajkát izgatott kiáltás hagyta el. A nő, aki mellette feküdt és az arcába bámult, kiköpött mása lett. Még a mimikája is. Ő is rémülten sikoltott, míg Sig a vállára nem tette a kezét. Akkor becsukta száját, és ölébe ejtette a kezeit.

- Máris megtanulta egy arckifejezését. Rém gyorsak ezek a replikánsok. Az adatbázisunk adatait már betápláltuk az agyába, közvetlen a telefonhívása után. Mire megjön a férje már úgy fog a lakásban járni és kelni, mint aki ide született. Most jön az utolsó fázis. Velem kell jönnöd, mert ami most következik majd, nos, azt jobb, ha nem is tudod meg.

   Steph nem volt ostoba. Habár rengeteg homályos folt maradt benne, azért egyet tudott. Kérdés nélkül engedelmeskednie kell, vagy minden hiába.

- Nem öli meg, ugye?

   Sig úgy kacagott, mint aki a világ legjobb viccét hallotta., pedig ezt a kérdést nyilván már számtalan esetben feltették neki.

- Nem, dehogy! Az, törvénytelen lenne, nem gondolod? - kérdezte nevetve.

- Csak beugrott, hogyha engem le tudtok másolni, akkor talán vele szintén megteszitek és nekem egy idegennel, kell az életemet a továbbiakban leélnem.

- Nem. Semmi ilyesmi. Amikor a férjed hazaér, akkor a replikát kezelésbe veszi. Rábeszéli, hogy az élete hátralévő részében tiszteljen téged. Akár az istennőjét.

- Te nem ismered a férjemet. Hogyan tudná megváltoztatni egy robot?

   Sig megfogta a kezét.

- Nem robot, hanem replikát, de ez igazán csak részletkérdés. Hidd el, a módszereink megbízhatóak, és végérvényesek. Két dolgot kell csupán betartanod. Havonta minimum egy pohár sört kötelező lesz meginnia, és ha meghal előtted, akkor értesíted a cégünket.

- Minek szükséges a sör? - értetlenkedett az asszony.

- Az eljárás része. Olyan, mint a benzin a kocsinak. Ha iszik sört, a védelmedet erősíti. Minket pedig azért kötelező értesíteni, hogy a boncoláson ne találják meg az implantátumot.

- Miféle implantátumot?

- Ez már tényleg nem tartozik a tárgyhoz. Ha tudni akarod, azt, ami miatt többé nem üt meg. Soha. És most gyere velem.

   Steph a továbbiakban bölcsen hallgatott. Gyorsan kisétált a bőrruhás lány után az utcán várakozó furgonig. A kocsiban kellemes vaníliás-fahéj illat terjengett és egy szőke, karcsú lány gubbasztott a volán mögött. Arcán mosoly, hajában masni, hangjában pedig határtalan optimizmus.

- Szia Steph! Üdvözöllek a fedélzeten. Ülj be hátra.

- Szia. Hogy hívjalak?

- Szólíts Beverlynek. Hátul a monitorokon láthatod, a replikánsod szemszögéből a lakásodat.

   A monitoron fel alá szaladt a kép. Mintha egy kamerával rohangáltak volna a házban. Lépcsőkön fel, ajtókon keresztül.

   Steph kérdőn nézett Sigre, akit szemmel láthatóan szórakoztatott a sugárzott adás.

- Amit látsz, az a replikáns szemébe épített objektív. Most éppen feltérképezi a környezetét. Ki tudja, hátha szüksége lesz a házatok alaprajzára. Néha történik előre nem kiszámítható esemény. Csak figyeld. Mikorra esedékes a férjed?

   Steph megbabonázottságában nyelni is alig tudott.

- Valamikor fél órán belül.

   Sig nyugodtan bólintott. Belső zsebéből kikotort egy gyűrött cigarettás dobozt, majd kirázott egy hajlott szálat. Fogával harapott rá. Beverly tüzet adott neki.

- Köszönöm. Steph, te kérsz?

   A fejét csóválta. Sig bólintott.

- Nekem sem kellene. Megöl.

   Steve kopott kocsija ekkor fordult a feljáróra. Egyik lámpája éppen csak pislákolt.

   Sig megdörzsölte a tenyerét.

- Épp időben! Kezdődik a műsor. Nyisd ki a szemed.

   Nem kellett kétszer mondania. Steph a furgon ablakára tapadt. Ujjai zsíros nyomot hagytak a sötétített üvegen.

   Reg lábai egymásba gabalyodtak, így ahelyett, hogy kiszállt volna, egyszerűen kiesett a betonra. Steve felröhögött. A sörét félrenyelte és az ölébe ejtette a pléhdobozt. Reg pedig kicsomagolta magát a táskája szíjaiból, meg a kígyóként tekeredő biztonsági övből. Azonnal felfortyant, még a rengeteg megivott sör nyugtató hatása mellett is. Igyekezett méltóságát megőrizve felugrani a földről, ám egy bágyadt dülöngélésre futotta. Rácsapta a kocsi ajtaját vihogó cimborájára, becsípve az övet, ami most döglötten lógott a hideg aszfaltra.

- Kösz, te pöcs! - méltatlankodott.

- Szívesen, máskor… máskor is, haver! - nyerített a görcsösen köhögő férfi, miután félrenyelte az italát. A sárga léből jutott az állára, ruhájára, a kormányra, a kocsi padlóján retkesen fekvő gumiszőnyegére és a szélvédőre. A világos sörből áradó keserű szag, ami leginkább egy öblös böfögés után visszamaradt bűzre emlékeztetett áthatotta a szakadt kocsi egyébként sem szellőztetett légterét. A félbetépett kartonból formázott fenyő oly régen lógott a visszapillantó tükörre szerelve, hogy még véletlenül sem bocsátott ki magából frissítő illatot. A színe kifakult már, a rengeteg napon töltött óra eredményeként.

   Steve megtörölte ajkát, mint Steph az esti verés után. Kettejük közül neki lett több dolga a takarítással. Legyintett rá egyet. A kocsit egyedül használta, ezért nem volt kinek kicsinosítania. Kiitta az utolsó kortyokat a kis hengerből. Miután fél kezével megroppantotta a dobozt, maga mögé hajította, be a többi közé, amelyet az este fogyasztottak el cimborájával. Steve, mint helyettes rendőrtiszt, bátran, mert alkoholt fogyasztani a városon belül. A város felében mindenki ismerte, a másik felének meg leszarta a véleményét. Kifordult a felhajtóról és búcsúzás képen tülkölt egy bágyadtat, a szomszédok nyugalmára fittyet hányva.

   Reg visszaintett neki, azt sem tudva hirtelen, hogy hol van. A szél kellemesen fújdogált néhány zöld levéllel játszadozva. Ide-oda rángatta őket, mint egy kártyazsonglőr.

   A férfi lassan a ház felé fordulva mélyet lélegzett. Az agyát igyekezett kissé megtisztítani. Az évfordulóról vagy teljesen megfeledkezett, vagy abszolút nem érdekelte.

   Fujtatva, mint a bika, amelyet ledöfnek a pikával, előre botorkált. 

   Steph és a két idegen nő lélegzet visszafojtva figyelték minden mozdulatát. Egy pisszenés sem hallatszott. A fekete furgonban megdermedt a levegő.

   Signora törte meg a csendet.

- Nos, azt hiszem, hamarosan, nagyon gyorsan ki fog józanodni a férjecskéd. Csak figyeld.

   Steph tekintete botladozó férjéről átsiklott a monitorra. A monitoron keresztül a konyhát látta, meg a megterített asztalt, gyertyástól, pulykástól, édes fehérborostól.

A replikáns nagyon gyorsan dolgozott. Amíg nem őt figyelték teljesen felkészült a konyhában. A ruha, amit viselt, Steph talán legszexisebb darabja takarta alakját. Egyenes háttal ült, várva a "férjét". A replikáns tudta, hogy az esetek közel kilencven százalékában még legurítanak a férjek egy utolsó sört, mielőtt ágyba bújnának rettegő feleségük mellé, és szellentve, horkolva zavaros álomba merülnének.

   A Rehabrobi jól ismerte ezeket a férfiakat és valamennyi undorító szokásukat.

A programozott replikánsnak nem kellett csalódnia. Reg, a kulccsal való babrálás után belépett a néma házba, majd öles lépteivel a konyhába indult. A legcsekélyebb figyelmességet sem tanúsítva az emeleti lépcsőnél egyszerűen leejtette a parkettára a táskáját, benne a nehéz tekegolyóval. A padló megreccsent, elrepedt, de Reget nem lassította le. A sörét akarta.

   Belépett a konyha sötétjébe, majd körül sem nézve a hűtőhöz lépett és feltépte az ajtaját. Kivett egy láthatóan elég hideg sört. A kupakot lecsavarta majd lepöckölte a sötétbe. Szájával az üveg nyakára tapadt, de mielőtt meghúzhatta volna, megpillantotta a feleségét a sötétben, és mivel még nem ismerte fel, annyira megijedt, hogy elejtette a palackot. Az szétrobbant, szerteszét spriccelve tartalmát.

   Reg kábaságának durván fele elillant. A hűtő melletti kapcsolóhoz ugrott, hogy fényárral borítsa el a helységet.

   Mikor mindent elárasztott a hideg neonfény, megpillantotta a feleségét, aki egyenes, merev háttal ült az asztalnál, szemlátomást tékozló férjét várva. Bár biztosan régen ülhetett ott a sötétben, mégsem hunyorgott úgy, mint Reg, aki felkapcsolta a villanyt. A férjét bámulta, szinte már ijesztően.

   Reg megköszörülte a torkát. Kiszáradt. Most szüksége lett volna a sörre, ami kifolyt.

- Megörültél? - kérdezte reszelősen. - Meg akarsz ölni? Mi a francért nem alszol?

- Téged vártalak. - szólt a replikáns, és hangja tökéletesen imitálta Stephaniét.

   Steph a kocsiban gubbasztva Signora felé fordult. Az rákacsintott.

- Ezért beszéltettelek, amíg a fejeden volt a bura. A hangodra is szükségünk volt.

   Az asszony felnevetett. Először az este folyamán. Tetszett neki a replikáns és, hogy az ő hangján szólalt meg. Viccesnek találta. Nem értette, hogyan képesek erre technikailag, de a végeredménnyel határozottan elégedett volt.

   Visszafordult a monitorhoz.

   Reg feldühödött.

- Szórakozol velem Steph? Miért nem hagysz ezzel békén? Holnap is van nap. Fáradt vagyok. Aludni akarok.

   Sig kommentálta az eseményeket.

- Már magyarázkodik és ez jó. A replikáns kizökkentette a viselkedéséből. Te sosem vártál rá a sötétben, igaz? Ha rád parancsolt, engedelmesen elvonultál aludni, ugye?

- Igen.

- Ne szégyelld. A testünk, általában, nem képes nagyobb fájdalmat elviselni. Ezek a férfiak, mint amilyen Reg, a férjed, fizikailag nyom el először, majd lelkileg. Szinte felőrli a tudatodat, olyanná formálva, amilyennek maga szeretné. Engedelmes bábuvá akart nevelni. Ha nem lázadsz fel, azt vennéd észre, hogy életed végéig igában vagy, és azt teszed, amit a férjed parancsol. Jól tetted, hogy felhívtál minket. Néha, kirívó esetekben, túl durvák és a nők halálát okozhatják. Nem tudhatjuk, hogy ha most nem hívsz minket, akkor talán épp a jövő héten üt akkorát, hogy megöljön. De tulajdon képen mindegy, hogy megöl a közeljövőben, vagy ötven évig terrorizál, hisz egyik sem nevezhető életnek, igaz?

   Stephanie elsírta magát. Forró könnyei vastag csíkokban csorogtak le az arcán. Sig bátorítóan megölelte. Olyan nyugalom áradt a lányból, hogy egy része átragadt az asszonyra belőle. Biztonságban érezte magát, mint az elmúlt hat évben sosem.

   A monitoron jól látták Reg haragos arcát. Meglepték és megijesztették, és ez két olyan dolog volt, amit nagyon utált. A meglepetést és a félelmet gyűlölte érezni. Inkább maga szeretett félelmet kelteni, akár a feleségében, akár a kollegáiban, és a meglepetést csak a feleségének tartogatta. Sajnos, ez a meglepetés általában kimerült abban, hogy hirtelen megütötte az asszonyt, hogy az nem tudta miért is kapott. Ezért meglepődött.

   Na, ezt a fajta meglepetést szerette a férfi okozni. Ha Stephben van annyi merészség, mint amikor megismerkedtek és összeházasodtak, akkor már vagy régen visszavágott volna, vagy szó nélkül lelép egy éjszaka, közvetlen, hogy a férje bokszzsáknak nézte a gyomrát.

- Takarodj aludni, én még iszom egy sört. - vakkantott Reg az ülő alaknak, cseppet sem meggyőzően.

   A replikáns tökéletesen utánozta Stephet, de a hangjába most olyan hangsúly vegyült, amit a férje eddig még nem hallhatott tőle.

- Ülj le! - szólt hidegen.

   Reg hátán végigfutott a hideg, pedig a mondat rövid volt, akár az ellobbanó gyertyaláng. Nem nagyon értette, mi történik, de az alkoholmámorból még több röppent ki a fejéből. Alig maradt nyoma agyában az esti italozásnak.

   Hangjának remegésén uralkodva a nőre rivallt.

- Nem halottad, amit mondtam? - kérdezte fenyegetően, de egyre kevesebb elszántsággal.

   A replikáns megcsillogtatta tehetségét és megismételte a férj mondatát. Gúnyosan, de azért felismerhetően Reg hangján.

   Steph elképedt. Sig a vállába kapaszkodott és rágógumi lufit fujt. A kedvenc része érkezett el. A fenyítés elkezdődött. Általában nem léptek fel komplikációk, mert a replikánsokat tökéletes fegyvernek tervezték. Kissé, mint a robotok, egy valamikori akciófilmből, melyben, időben utaztak, és az embereket akarták kiirtani.

   Steph még sosem látta a férje arcára kikönyöklő kifejezést, de határozottan tetszett neki.

   A férfi, fenyegetően az ülő nő felé lépett, karját ütésre lendítve.

- Ha neked ez kell, hát legyen. - morogta bizonytalanul.

   Az ökle a levegőbe hasított, de Steph II. marka megállította az arcától húsz centire. Olyan hirtelen tört meg a csapódó kéz lendülete, mint amikor tesztautó szalad a betonfalba.

   Reg szemei elkerekedtek. Akkorára tágult a két tengerkék szemgolyó, hogy szinte letolta az orrot és a szájat az arcáról. Ebben a pillanatban távozott belőle az ital utolsó nyoma is. A testében eláradt az adrenalin és kitolta az alkoholt, szinte keresztül a bőrén, egyenesen a levegőbe. A sör szaga körülöttük lengedezett.

- Mi a fene…? - kérdezte mintegy magától. A válasz annyira nem érdekelte, mert számára teljesen idegenül hangzott. Minden idegszála vadul tombolt a fejében és egyetlen mondatot üvöltött: Ez nem a te napod, Reg!

- Elég volt Reg. Többé nem. - szólt a replikáns és maga felé rántotta a férfit. Az átesett az asztalon lesöpörve róla mindent, amihez hozzáért. A pulyka széthasadt a kövezeten, a gyertyatartók szétgurultak, kilökve magukból a két viaszrúdat.

   Sig Steph mögött ült. Kezei bátorítóan a másik vállán nyugodtak. Beverly hasonlóan bátorító gesztusként feléjük fordult.

- Pattogatott kukoricát az éjszakai mozihoz? - tudakolta szerfelett vidáman. Steph csupán találgathatott, hogy mennyi ilyen átnevelést láthatott eddig a fiatal lány, aki nem látszott tizenhatnál többnek, mégis rábízták ezt a robusztus furgont. Vajon mennyi idős lehetett igazából? Vajon ő is egy jól elkészített replikáns? A kérdései ismét megfogalmazódtak, de már tudta, hogy soha többé nem teszi fel őket. Beszállt a csónakba és az ár nagyon messze sodorta a parttól. Már voltak sejtései, hogy mi történne vele, ha bárkinek elmondaná az esetet. Most már tudta, miért nincs reklámozva a cég a médiában, és miért csak szájról-szájra terjed a vállalat híre. Lett volna miért félni, de teljesen megnyugodott. Minden az ő nyugalmát szolgálja csak. Beverly felé fordult.

- Ide vele!

   A replikáns nem engedte el Reg öklét. Az ujjai szinte körbefonták a férfi kezét. Felrántotta a földről, majd mindkét karjával a hóna alá nyúlt. Maga elé emelte a testét, bár a férfi nem segített neki. Teljesen elengedte magát, hogy az asszony ne tudja felemelni, de minden hiába.

   Mikor Steph sokadik maga elé állította a férfi hirtelen ötlettől vezérelve megfejelte. Nem tette elég gyorsan, ezért a nőnek maradt ideje előrébb tolni. Utána magához rántotta és most rajta volt a sor a fejelésben.

   Reg felüvöltött, amikor az orra reccsenve kettényílt. A vér rájuk spriccelt, vörösre festve mindkettőjük ruháját.

   A nő elengedte a férfit, aki tehetetlenül omlott a konyhaszekrény elé. Néhány órája pontosan ugyanezt tette a felesége. Reg sírt és átkozódott. A padlót rugdosta, akár egy rakoncátlan kisgyerek, aki az ebéd ellen hisztivel veszi fel a harcot.

   Steph sokadik fölé tornyosult. Hangjában nyoma sem érződött szánalomnak.

- Állj fel és gyere velem a nappaliba. - mondta érzelemmentesen.

   Reg dacosan kiabált.

- Eltörted az orromat te ribanc. Ezért kitaposom a beled.

   A replikáns megismételte magát.

- Állj fel és gyere velem a nappaliba.

- Sehova sem megy…

   Mielőtt befejezte volna a mondatot a nő lenyúlt és szorosan elragadta a bokáját. Könnyedén húzni kezdte a hall felé. Reg először a csuklójába akart rúgni, de a másik olyat rántott rajta, hogy szinte az egész teste a levegőbe repült. Nem próbálkozott többet.

   Steph Sig felé fordult.

- Tényleg szükséges eltörni az orrát? - kérdezte hangjában szánalommal.

- Sajnos, az esetek nagyon nagy hányadában igen. Az eljárásnak egyetlen alany sem vetette még alá magát önként. Látod, a férjed megtámadta őt. Egyszerűen teszi a dolgát és ez sajnos kis erőszakkal, jár, de nem többel, mint amennyit a férjed tett volna irányodba. Te magad is láthattad, hogy majdnem ráfejelt a nőre, azaz "rád". Ha te vagy ott, biztosan összeroncsolja az arcodat. Persze te talán sosem emeled magad elé a földről, hogy móresre tanítsd, de egy nap esetleg magától is kerülhetett volna olyan helyzetbe, hogy ezt tegye veled. Kiszámíthatatlanok a férfiak. Ha egyszer megütnek, nincs visszaút. Ez olyan, mint a Niagara. Ha már zuhansz, felejtsd el, hogy visszatérhetsz. Ebben segítünk mi. Te már lezuhantál a vízesésbe és sajnos csupán mi nyújtottunk neked kötelet, hogy visszamászhass.

   Steph hosszan elgondolkodott a hallottakon.

A replikáns a nagyszobában a kanapéra fektette a férje testét. Erősen tartotta a kapálódzó férfi.

   Ami viszont most következett, arra sem ő, sem a vergődő férfi nem számított.

   A replikáns kinyújtotta a nyelvét, ami kígyózva a férfi füléhez tekeredett. A nyelve hegyén egy leginkább pókra hasonlító szerkentyű egyensúlyozott. A nyelv Reg füléhez közelített.

   Steph most először érzett félelmet az esettel kapcsolatban. Sig még mindig a vállát fogta. Halkan duruzsolni kezdett.

- Amit most látsz a jövő technikájának csúcsa. Régen, sok évezrede, az ősemberek már végezte agyműtéteket. Koponyalékelést, meg egyéb nyalánkságokat. Később, ahogy teltek az évek, az orvosok mind finomabb módszereket dolgozta ki ahhoz, hogy megismerjék az agy működését. Az agy egy nagyon bonyolult szerv. Még ma sem ismerjük minden területét. Ha ismernénk, akkor valószínűleg emberfeletti képességeink lennének. Volt idő, amikor az orron keresztül hatoltak az agyba, átvágtak egy idegpályát és agresszió volt-nincs. Manapság már apró robottokkal végeztetjük el ezt a munkát. Pontosan tudják, hogy mit kell tenniük. A szakmai rizsától megkíméllek. A lényeg, hogy a férjed reggelre már nem lesz ugyanaz, mint régen. Remélem, nem igényled a rendszeres verést, mert akkor holnaptól valaki másra kell bíznod magad. A férjed soha többé nem fog megütni. Sem más nőt. Férfiakat igen, ne félj. Ha arról van szó, megvédi magát, sőt, kicsit emelkedni fog az intelligencia szintje is. Ne csodálkozz, ha néhány hónapon belül eredményesebb lesz a munkájában. Jobb állást fog keresni, és a havi egy pohár sörön kívül nem fog többet kívánni.

- Mire jó a pohár sör? - kérdezte.

- Ez is olyan technikai részlet, amit én sem értek igazán…

   Beverly nevetve félbeszakította.

- Pedig elmagyarázták nekünk. Részletesen. De én például nem bírom az orvosi szlenget, sem a latint, ezért nem értettem belőle egy kukkot sem.

   Sig vele bólogatott.

- Igaza van. Én magam sem értettem. Leegyszerűsítve olyan, mintha beolajoznád a szervót. Vagy a sarokvasat az elméd kapuján. A sörben lévő anyagok együttes hatásaként az eljárás gördülékenyebb lesz.

- Sör nélkül mi történik?

- Az egyed fokozatosan visszanyeri régi énjét. De ne félj, nem azonnal. Vagy tíz év kellhet hozzá. Az igazat megvallva ez pusztán elméleti álláspont, hisz nem is alkalmazzuk az eljárást annyi ideje. Kérdezz meg minket hat év múlva.

   Közben a kis pók bemászott Reg fülébe, amaz határtalan rémületére. Parton vergődő halként rugdosta magát. A kanapéról már leesett két díszpárna, meg a mellette álló dohányzóasztalkáról a terítő és a televízió távirányítója, de a replikáns nem eresztette. A heves ellenállás lassan abbamaradt. A férfi megnyugodott.

   Steph megbűvölten követte az eseményeket a replikáns beépített kamerájának kristálytiszta, tűéles képén keresztül.

- Mi történt most, és mi lesz a pókkal?

- A pók megkeresi a megfelelő területet az agyban. Utána elhagyja a koponyát.

- Nem sérül meg az agya? Nem volt olyan, aki megbénult vagy tehetetlen zombi lett az eljárásnak köszönhetően?

   Sig hangjában őszinte büszkeséget vélt felfedezni.

- Eddig tökéletesen működött minden. A pók egyfajta polimer, így nem okoz sérülést az agy lágy szöveteiben. De nézd csak. - mutatott a képernyőre.

   Mindhárman látták amint az apró ízeltlábú elhagyja a fület és visszamászik a replikáns nyelvének hegyére. Az behúzta a csápot a szájába. Kész volt.

   Reg mély álomba merült. Mellkasa egyenletesen emelkedett, fel és le.

Sig szemei csillogtak az örömtől. Beverly megölelte Steph karcsú testét.

- Sikerült kedvesem. Nekünk itt befejeződött a feladatunk.

- Máris mentek? - kérdezte a nő kissé csalódottan, meg persze némi félelemmel. - Mit tegyek, ha felébred, és nekem ront. Nem tudom magam megvédeni tőle.

   Signora kiköpte a rágóját a furgon nyitott oldalablakán.

- Nem kell félned. Semmire nem fog emlékezni. Esetleg arra gyanakszik majd, hogy vagy rosszat álmodott, vagy valami ostoba filmet látott az éjjel. Mikor felébred, már nem lesz olyan, mint rég. Csak figyeld.

   Sig a zsebébe nyúlt, ahonnan elővarázsolt egy vajszínű, laminált névjegykártyát. Beverly szintén kivett egyet, csak ő a kesztyűtartóból.

- Ezen vannak a számaink. Most ugyan nem érünk rá, de ha van kedved, a jövő héten elmehetünk valahova együtt. Hacsak nem leszel éppen Hawaii-on az új pároddal. Félévente vannak gyűléseink. Ha részt akarsz venni rajta, nézd meg a részleteket a neten. A weboldalunk címét megtalálod a telefonszámom alatt. Ne félj, csak élvezd az életet.

   Steph átvette a két apró kártyát. Szeretettel nézett a két idegen lányra. Azok bátorítóan mosolyogtak. Amikor megkopogtatták az ajtót, egyedül Steph ugrott meg.

   A replikáns érkezett vissza. Sig kiköpette vele a pókot, csak ezt eltette, nem úgy, mint alig egy perce a rágóját. A replikáns mosolyogva leült a furgon végébe.

- Most még megriadtál, amikor a Rehabia visszatért. Egy hónap múlva már teljesen rendben lesznek az idegeid. Soha többé nem kell semmitől félned. És a férjed mindenben melletted fog állni. Azért engedj neki rövid pórázt. Hagyd, hogy kicsit kipróbálja magát a világban. Megéri hidd el. Az életetek sokkal színesebb lesz mától.

- Nagyon köszönök mindent. Még nem mondtátok, hogy mivel tartozom a cégeteknek.

- A kártyán találsz egy számlaszámot. A férjed egy évben belül nagyon jól fog keresni. Amikor úgy érzed, hogy megteheted, akkor utalj át annyi pénzt, amennyit akarsz, és amennyit nélkülözni tudsz. Nem kötelező, de be kell, hogy valljam, szinte nem találkoztunk olyan esettel, hogy ne lettek volna elégedettek a szolgáltatásunkkal. Minden további válaszodra feleletet kapsz az első közös ebédünkön. Addig pedig mindent bele!

- Sok sikert kislány! - mondta Beverly is, ami viccesen hangzott a szájából, lévén, hogy biztosan vagy tíz évvel fiatalabb volt Stephnél.

   A nő még egyszer átkarolta megmentőit, azután némán kiszállt a kocsiból.

Sig csókot dobott neki és Beverlyhez fordult.

- Előre paripám! - szólt incselkedve.

   Beverly indított, de nem feleselt vissza. Stephre mosolygott, aki elhátrált a pöfögő gépkocsi mellől.

   A fekete furgon elhúzott a járda mellől, majd halkan megnyikordulva befordult a sarkon. Steph sokáig bámult utánuk, még akkor is, amikor már régen nem láthatta őket. Kibújt papucsából, mert érezni kívánta a puha füvet a talpa alatt. Megkönnyebbült. A csillagokra nézet, majd ismét az utcára. Valahogy minden megváltozott. A talaj bársonyosan simogatta talpát. A levegő édesen töltötte meg tüdejét. A világ ezer hangon szólongatta, kedves, szeretettel.

   Mit egy kisgyerek, ugrálni kezdett. Papucsait elejtette, de észre sem vette. Mezítláb szaladt az otthonába, ahol az alvó férje várta. Az ajtó becsukódott mögötte.

   A konyhában eltakarította a romokat, megmentve valamennyit a pulykából. Szerencséjére a köret nem esett a földre, így csak a töltelékként szolgáló gyümölcs egy részét kellett kidobnia. Azért be-bekapott néhány falatot. Nagyon finomnak érzett minden katonát.

   A konyha után a nagyszoba következett. Elpakolta a szétszóródott holmikat, majd a figyelmét a férjének szentelte.

   Ha a replikáns szét is fejelte az orrát, most nem látszott olyan csúnyának. Igaz, feldagadt kicsit és sötét bíborba fordult a rászáradt vértől, nem festette túl rémisztően. Hideg vízzel lemosta a sérült testrészt, és bár biztosan fájhatott a férjének, nem mozdult meg álmában. Mikor végzett vele jeget rakott rá, amit egy párna segítségével az arcára erősített. Lehet, hogy reggelre majd lelohad a duzzanat. Majd azt hiszi részegen elesett. Igen. Ezt fogja hinni.

   Steph fáradttan indult aludni. A névjegykártyákat gondosan eltette a pénztárcájába, hogy minden eshetőségre kéznél legyenek. Ki tudja, mi vár rá reggel.





Másnap





   Steph valamikor tizenegy óra körül ébredt fel. Tökéletesen kipihente magát.

   Megdörgölte szemeit, hogy a homályos reggeli hályog eltűnjön róla. Amikor kinyitva megpillantotta a mellette fekvő tárgyat az ágyon, ismét megdörgölte a szemeit, hátha hallucinál csupán.

   Nem a látása csalta meg.

Az ágyon egy tálca fogadta, reggelivel és egy apró fehér papírfecnivel, rajta Reggie kézírásával.

   A papíron ez állt: "Kedvesem! Boldog hetedik házassági évfordulót nekünk! Olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem felébreszteni téged. Tegnap beverhettem az orromat, mert reggelre nagyon fájt. Köszönöm a borogatást, megtaláltam a zacskót, csak elolvadt a jég és csupa víz… Mindegy. Sietek haza a dokitól, és ha van kedved, elmehetnénk vacsorázni a Hootchis's-ba. Azt hallottam, megfelelő hely egy olyan párnak, mint mi. Ha van jobb ötleted, megbeszéljük, amint hazaértem. Ha Steve keresne, mond le, kérlek, az esti tekepartit helyettem. Úgy emlékszem mentünk volna játszani, de nem tudom, ez hogyan juthatott az eszembe az évfordulónk napjaiban. Majd máskor megyek vele, ha neked nincs kedved velem foglalkozni éppen.

Szerető férjed: Reggie"

   Steph félbehajtotta a levelet és visszadőlt a párnára. Szemeit becsukva mosolygott a plafonra. Szája egyetlen halk szót formált; Köszönöm!



2003-02-26



Ezt a sztori valahol olvasnom kellett, hisz olyan könnyen jött elő a tollamból. Bár minden írásomat ilyen könnyen vethetném papírra!

Köszönöm, hogy elolvastad, és kérlek, írd meg a véleményedet nekem.