A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2009. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2009. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 14., hétfő

City Island - City Island (2009)

City Island - City Island (2009)




Rendezte: Raymond De Felitta

A film Mafab adatlapja: City Island (2009)

Megtekintés: Pofám leszakad, hogy ilyen filmeket tíz év csúszással tudok megnézni!

A „City Island”-ban az a komoly pozitívum, hogy egy diszfunkcionális család mindennapjaiba úgy tekinthetünk bele, hogy gyorsan megkedveljük őket és ami a legjobb, a keserédes, drámai történések mellett végig olyan érzésem volt, hogy egy remek komédiát nézek.

És igen, mondhatnánk azt is, hogy ez egy hazug mozi, erőltetett hepienddel és félmegoldásokkal, ugyanakkor bármi, amit látunk benne, az összes rossz döntésével, egyfajta tükör számunkra, néha abszurd módon.

A film legfontosabb mondanivalója, hogy mindenkinek vannak titkai. Titkok, amelyek személy szerint nekünk valamiért annyira erősek, hogy nem merjük megosztani még a családunk tagjaival sem, mert szégyent érzünk miattuk. Azután leül mindenki az asztalhoz, hogy megvacsorázzon és ki fog borulni a jelképes bili. Egy biztos, néha saját feltételezésünket félre kell tenni és az elbírálást rá kell bíznunk azokra, akiknek véleményétől tartunk. Mert ha igazán szeretnek minket, el fogják azt fogadni, de minimum, megértik. A legtöbb embernek, ha van is csontváza a szekrényben, azt általában az idegenek elől szokta eldugni. De mi történik, ha egy család különböző tagjainak vannak saját csontvázai, amiket egymás elől is takargatnak? Vizuális típusként szinte látom is az átlag-amerikai család jellegtelen sorozat-gyártott gardrób szekrényét, amely aljába mindenki bedobálta a saját kis csontvázát. A film pedig felkészít minket rá, hogy a végén kitárjuk a szekrény ajtaját és minden kidőljön belőle...

Vince Rizzo (Andy Garcia) egész életében a City Islandon élt – kis megszakítással – és egész életében arról álmodozott, hogy egy nap színész lesz belőle. Persze helyette dolgozott, mint minden rendes ember, fegyőrként keresve a betevőt, mert ahhoz nem kellett magasabb iskolai végzettség, miközben a lánya egyetemre jár...
Felesége nap nap után az orra alá is dörgöli, hogy mennyi lehetőséget szalasztottak el mindketten azzal, hogy az iskolát feladták, a...

...egészen pontosan mi miatt is?

Ja, hát anyu, Joyce (Julianna Margulies) például az első gyermekük születése miatt, akitől azt várja, hogy a családban – messzire visszamenőleg – végül diplomát szerez. (Mi tudjuk, hogy azonban hova vezet, ha a szülői álmokat a gyermekeinkre erőszakolnánk rá.)
Szeme fényének azonban komoly titka, hogy egyetlen füves cigaretta miatt elvették az ösztöndíját – ez a név is (ösztöndíj) milyen baromság?
Díjazzuk az „ösztönt”?
Nem a természetes tudásvágyat és a jó eredményeket honoráljuk? De igen? Akkor csak kellene egy megfelelőbb névvel illetni, hiszen az ösztön egy megfoghatatlan valami.


A család tehát egyetlen diploma várományosa, Vivian (Dominik Garcia) jelenleg vetkőzős lány egy férfiaknak fenntartott szórakozó helyen, mivel az iskola kifizetésére csak itt tud viszonylag rövid idő alatt elegendő pénzt összegyűjteni.

A család legkisebb tagja, Vince junior (Ezra Miller) pedig szexuális vágyat érez testes nők etetése iránt. Valójában nagyon ritka szexuális – mi is ez pontosan – leágazás, azonban ez az egyetlen dolog, amikor hétköznapiként és visszafogottan tud viselkedni.
 Anyu pedig mostanra kicsit beleunt a kedves anya szerepbe és mivel meggyőződése, hogy Vince mellék utakon jár, maga is afelé hajlik, hogy esetleg más karjaiban keressen vigaszt, mindezt anélkül persze, hogy inkább leülnének és megbeszéljék amit meg lehetne és kellene is.

A sorsfordítás végül megérkezik két ember alakjában: az egyik Vince igazi titka; egy korábbi kapcsolatából született fia, Tony (Steven Strait)! Tony pedig, ha nem is velejéig gonosz, ettől függetlenül egy börtönviselt fiatalember, míg a másik pedig Vince fakultás partnere, Molly (Emily Mortimer) és aki megadja a középkorú férfi számára azt a lökést, ami ahhoz kell, hogy Vince beteljesítse álmait. Mindezt úgy, hogy ebben a balkézről érkező fiának is komoly szerepe van, annak tudta nélkül.

Szóval minden adott egy igazi tévedések vígjátékához és nagyjából a befejezés is borítékolható, még akkor is, ha nem minden szál kap méltó lezárást. Ami felróható a mozinak, hogy tényleg olyan kézenfekvően egyenes a lezárás, ahogyan a valóságban sosem lenne az, és mint egy rendes mesében: Boldogan élnek, míg meg nem halnak!

Talán pont erre van néha szükségünk, hogy kicsit rendben legyünk önmagunkkal.: - Előbb legyünk rendbe másokkal is! Azokkal, akik legközelebb állnak hozzánk!

Magam részéről persze könnyen beszélek, hiszen nincsen, aki előtt titkolóznék és ilyen titkaim sincsenek, hiszen mint kívülálló, a felhozott történeti forrpontokat nem tekintem olyan nagy titkoknak – leszámítva a balkézről gyermeket, mert az tényleg necces – amelyiket meg tekinteném, azt a forgatókönyv egyszerűen túl – giccsesen – kedvelhetővé teszi, még egy nyilvánvalóan családon belüli íncenzus közeli jelenet ellenére is.

Mert az egész Rizzo család pont olyan, mintha itt élnének a szomszédban. Reggelente rájuk köszönsz, néha még beszélgetsz is velük pár szót és úgy látod, megtestesítik az átlagos amerikai kispolgári családot. Meg is, mint te!

Mert senki sem átlagos és mindenkinek lehetnek titkai. Kicsiknek és nagyoknak! Kicsik és nagyok!

Apró érdekesség, hogy a filmbeli Vivian-t alakító Dominik Garcia a valóságban is Andy Garcia lánya és az anya szerepére egy ideig esélyes volt Michelle Pfeiffer, akivel Garcia korábban már játszott házaspárt, de végül egyeztetési problémák miatt a színésznő az utolsó pillanatokban kiszállt.

75%


2018. szeptember 14., péntek

Fekete Róbert: Kutyafog (KYNODONTAS)(2009) kritika

KUTYAFOG (KYNODONTAS) – KRITIKA



Rendezte: Yorgos Lanthimos

A film Mafab adatlapja: Κυνόδοντας (2009)

Napjaink, kétség kívül talán legérdekesebb és legizgalmasabb filmrendezője Yorgos Lanthimos. Nem csak azért mert filmjei valami egészen egyedi, groteszk, abszurd atmoszférával bírnak, hanem azért is mert ezek a filmek, keményvonalas művészfilm létükre rendre sikereket érnek el a legrangosabb európai fesztiválokon és ami még meglepőbb még az Oscar-díjon is.  Legutóbbi filmjeit, az Egy szent szarvas meggyilkolását (2017) és A homárt (2015) is díjazták Cannes-ban. Előbbit a legjobb forgatókönyv kategóriában, utóbbi pedig a Zsűri-nagydíját hozta el, nem mellesleg számtalan jelölést kapott mindkét film más fesztiválokon is, A homárt például a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában jelölték Oscar-díjra. Ennek ellenére mégsem ezek a filmek voltak amik beindították Lanthimos karrierjét és a világ filmközönségének figyelmét Görögországra terelték, hanem az ezen kritika témájául szolgáló Kutyafog című film.

A sztori Lanthimos filmjeiben mindig egy nagyon erős alapötletből táplálkozik. Jelen esetben sincs másképp. Adott egy család amely egy vastag sövénnyel körülvett, a külvilágtól szinte hermetikusan elzárt, csaknem erőddé alakított házban neveli már felnőtt gyerekeit. Mondhatnánk hogy kutyába se veszik őket, a helyzet azonban itt épp az ellenkező. A szülők pontosan ennek veszik őket. Ezek a „gyerekek” szinte minden egzisztenciájukat elvesztették és egy gondosan betanított kutyakölyök szintjén tendálnak, akinek a gazdija a saját apja és anyja. A családban egyébként van egy igazi kutya is, akiből nem a szülők csináltak háziállatot, hanem egész egyszerűen dobermannak született. Ő és a gyerekek szoros párhuzamba állnak, ugyanis a kutyát még nem engedték el a kutyakiképzőből, alkalmasint nem áll még készen. A gyerekek egy cipőben járnak a dobermannal, ugyanis még ők sem állnak készen arra hogy elhagyják a házat. Mindezt akkor tehetik meg ha kihull a szemfog, ami egészséges körülmények között, magától nem igazán szokott kihullani.

A ház falain belül egy totalitárius rendszer épült ki melyben az abszolút hatalmat a két szülő, közülük is leginkább az apa testesíti meg, a három gyerek(2 lány és egy fiú) pedig a hatalom kiszolgálói. A gyerekek csak a sövényen belüli, szülők által kreált világot ismerik igazán ahol a tenger karosszéket, a zombi egy különösen szép virágot jelent, a macska pedig vérszomjas bestia. Az egyetlen kapocs a külvilággal Christina, aki minden héten meglátogatja a családot, jó pénzért, egyfajta beszélő guminővé aljasodva a fiúgyermek számára. A hatalom célja a külvilág utáni vágy kiirtása és a gyerekek meggyőzése arról hogy a lehető legjobb hely az ahol élnek, mintha csak egy keleti-blokkbeli országban lennénk az 50-es években és a 3 gyerek lenne a Nyugat után ácsingózó pórnép, a párt és diktátor pedig egy-személyben az apuka. Minden próbálkozás ellenére a külvilág mégis jeleket ad magáról a gyerekek számára pl. repülő formájában vagy később, a rendszer összeomlását okozó videókazetták képében amik a legidősebb lány kezében kötnek ki és általuk érintkezik először a „való világgal”, (már amennyire ez egy Stallone-film keretein belül lehetséges) és ő maradt az egyetlen ezáltal akiből még nem sikerült kiirtani a szabadság utáni vágyat, melynek megrázó metaforája a film végi táncjelenet.




Egy másik görög filmzseni, Theo Angelopoulos méltán hasonlította Lanthimost a Kutyafog után Bunuelhez és Hanekéhez. Előbbihez a film szürrealizmusa, utóbbihoz pedig patikamérlegen kimért hideg precizitása miatt. A filmben mindössze 3 mozgóbeállítás található, az összes többi hajszálpontos statikus felvétel ami esélyt ad a színészi játékok érvényesülésére, amik ebben a filmben és , mint a többi Lanthimos filmben is, valami egészen kiválóak. Hihetetlen természetességgel és hitelességgel adják elő a legbizarrabb jelenetet is, gondolok itt a macska kibelezésére vagy a medencében úszkáló hal levadászására. A színészek közül külön kiemelendő Aggeliki Papoulia játéka aki a szabadságvágytól vezérelt legidősebb lányt játssza. Minden pillanata aranyat ér, nem is csoda hogy a görög fenegyerek majd minden filmjében van valami szerepe.

A 2009-es Oscar-gála egyik legnagyobb meglepetése volt a Kutyafog, amit a legjobb idegennyelvű film kategóriájában jelöltek az elismerésre és amire minden esélye meg volt is hogy nyerjen, ám mivel Oscarról legyen szó a győzelem elmaradt.

A Kutyafog egy egészen fantasztikus, sokkolóan vicces, tragikus és mindenek felett mélyen elgondolkodtató remekmű, amely forgatókönyvét groteszksége miatt akár egy posztmodern Örkény István is írhatta volna, de a film óta Lanthimos hű társa a forgatókönyvírásban Efthymis Filippou aki ettől kezdve kivétel nélkül társ-forgatókönyvírója volt minden filmjének. Ez a 2009-es mestermű tehát a világ filmrendezőinek elitjébe repítette Yorgos Lanthimost és talán sokak számára népszerűbbé tette a keményvonalas jelzővel ellátott európai művészfilmeket.



2016. június 14., kedd

Az eltemetett - Laid to Rest (2009)

Az eltemetett - Laid to Rest (2009)


Rendezte: Robert Hall

A film Mafab adatlapja: Laid to Rest (2009)

Megtekintés: Horror-fanatikusoknak kihagyhatatlan. Nem a minősége miatt.

Pont annyi is a lényege. A film első része kellően titokzatos, némi értelmet és mitológiát a második résszel kezdtek felépíteni. Hogy miről szól, teljességgel mellős, hiszen a vak is látja, hogy valójában nem a mondanivaló itt a lényeg, hanem a filmhez megnyert emberanyag funkciótlan, ám annál látványosabb legyilkolászása.
Nagy vonalakban van egy maszkos gyilkosunk, aki nem elég, hogy egy krómálarc mögé rejtőzik végig - ami megtartja a titokzatosságát, ellenben a hangulatos, de titokzatosságban elvérzett Hush című mozival - de még egy kamerát is hordoz magával, főleg az álarc mellé erősítve, hogy később, nem tudni pontosan milyen célokra, felhasználja a felvételeket.
A másik szál, amivel egybefolyik az eseménysor, pedig egy csinos lány (Bobbi Sue Luther) menekülése a gyilkos elől. A lány közben belebotlik egyéb karakterekbe, ám mivel a gyilkos Michael Myers és Jason Voorhees állhatatosságával és szívósságával rendelkezik, végig a nyomában marad és aki útjukba kerül, azokat könyörtelenül legyilkolja. Ez persze profánul hangzik és elhiheted, a filmben is az...

Arra legalább jó, hogy jobb sorsa és szerepre érdemes karakter és sorozatszínészeket lehessen véresen lemészárolni a vásznon, amiben segít, hogy a rendező, Robert Hall mielőtt rendezni kezdett volna, kb. száz egyéb és néha A listás filmben tevékenykedett maszkmesterként, make-up készítőként, trükkmesterként. A végeredményben ez meglátszik, mivel a kés a fejbe jelenetek ijesztően naturálisra sikerültek és egyik-másik kifejezetten gyomorforgató. Az gondolnád, hogy egy ennyire szimpla vérengzős slasher-re elég nehéz megnyerni ismert neveket - volt aki akkor még tényleg csak ismerkedett a hírnévvel - Hall-nak mégis sikerült szereznie pár nevet, akik korábban horrorfilmes és független filmes vonalon lettek híresek, míg mások azóta kerültek jobb pozícióba.

A botos kripli, Kevin Gage főleg a Szemtől szemben krimiből lehet ismerős, de élettársa a filmben, akit egy ablakkeretben sikerül késélre hányni, az a Lena Headey, aki több kisebb szerep után eljátszhatta Sarah Connort egy Terminátoros sorozatban, majd 2011-től fontos tagja lett a Trónok harca című fantasy Sagának. A temetőben dolgozó preparátor nyúlfarknyi és buta szerepét a nyolcvanas években állandó negatív szerepeire kárhozott Richard Lynch kapta, életének utolsó szerepeinek egyikeként. Sean Whalen ebben a filmben viszont pont, hogy sokkal jobban járt, mint egyébként szokott, hiszen kerek mondatai vannak és közel negyven percet végigmenekül a játékidőből. Ismerős lehet pl. A kábelbarátból vagy a Twisterből is. Lucas Till ázsiója a film után egy évvel kezdett emelkedni - Kém a szomszédban, X-Men: Az első és pár folytatás - bár, még van mit fejlődnie. Itt elég volt neki kb. három perc, az ostobább figurákból. Az egyértelmű meglepetése a filmnek számomra Johnathon Schaech, aki hat évig volt Christina Applegate férje, független filmes vonalon láthattuk tucatnyi produkcióban és lehet, hogy fel sem ismertük és eljátszotta az Országúti diszkó második részében Patrick Swayze figurájának a fiát. Schaech annyira elvetemült, hogy bevállalta a második részt is, ahol egy ügynök szerepét alakítja. Ha valaki azonban fontosabb szereplője lehetett ennek a véres ámokfutásnak, akkor az Thomas Dekker, aki az utolsó félórában jelenik meg, majd karakterét tovább viszi a második etapra is, miközben a lány, akinek végig drukkolunk... de ezt majd egy másik kritikában. Dekker, Lena Headey-vel együtt ugrott bele a Sarah Connor krónikái sorozatba, mint anya és fia. A sorozatban viszont legalább volt közös jelenetük.


Ahogy elvárható, a gyilkosságok, azaz gore elég naturálisra sikerült a filmben, így aki ezt keresi egy horror moziban, nem fog csalódni. A zene már felejtős és a hangulattól sem voltam elragadtatva. A forgatókönyv elég szegény, azt a mészárlás igyekszik kompenzálni. Ezzel szemben az ide feltett youtube ajánló egy elég visszafogott trailer, amely a vér mennyiségét erősen csökkentette. Meglepően visszafogottra sikerült, de megtekintheted te magad is.

Sokat nem is lehet írni a filmről, mert amire készült, annak megfelel, mélységet keresni benne fölösleges, mert mélysége itt a húsba vágó sebeknek van csupán. Ha vannak kérdéseid a megtekintés után, ajánlható a második rész, ám annak megtekintése után sem lettem jobban felvilágosítva, viszont kicsit több vért kaptam, ami az első rész fényében nem elhanyagolható részlet.

55%

Ha megnéznéd: L A I D  T O  R E S T


2016. április 26., kedd

Fika: Véres póker - Cornered! (2009)

Fika: Véres póker - Cornered! (2009)


Rendezte: Daniel Maze

A film Mafab adatlapja: Cornered! (2009)

Megtekintés: Csak olyan horrorbuziknak, mint én és ha tetszeni fog neked, akkor... elmész te a picsába!

Még meg tud lepni, hogy az álomgyár néha milyen vackokat ad ki a kezéből, és, hogy vannak megélhetési színészek, akik ha nem is tehetségük legjavát váltják aprópénzre, de ettől függetlenül cikis dolgokat vállalnak fizetségért. Ugye, Steve Guttenberg?
Mert a Rendőr-akadémia Mahoney-ja mostanra nem elég, hogy eltűnt a mozifilmes halmazból, de egyenesen átteleportálta magát a videótékás szemetek alsó polcára, vagy ismertebb nevén, a Zs kategóriába.
Maze, megélhetési filmes sikeresen összedobott egy slasher közeli horrorfilmet, amely egy helyszínen játszódik, 5-6 karakterrel dolgozik - gyilkos nélkül - és olyan dialógusokat ad szereplői szájába, hogy feltételezi az ember, hogy ha büfé nem is állt a forgatócsoport rendelkezésére, füves cigit azért tudtak körbeadni.
Mert ez a borzalom, olyan, akár egy komplikált mondat értelmezése, totál beszívva: elkezdődik valahol és elveszik valahol.

Az első percekben megtudjuk, hogy a városban egy új sorozat és egyben tömeggyilkos dolgozik. (Bár, azt hiszem, a tömeggyilkosság valahol tíz fölé tehető számban, ettől függetlenül, ha a főcím montázsból indulunk ki, azért gyilkosunk megérdemli a kitüntető címkézést.)
Utána pedig egy olyan kisboltban találjuk magunkat, ahol mind a kiszolgáló személyzet, mind a klientúra a vicc kategóriát erősíti. Ha nem lenne elég, hogy milyen erőltetetten ismerjük meg a karaktereket még vegyük hozzá, hogy ezek az egymástól homlokegyenest eltérő és habitusú népek hála a jó boltosunknak - aki egyébként még véletlenül sem tiszteli egyiküket sem és egyenesen úgy bánik velük, mint a kutyákkal - egy kártyapartiba csöppennek, unaloműzésképp. Hiteltelen és logikátlan az egész, ahogyan a boltos, Steve (Eduardo Antonio Garcia) összetereli a kis csoportot, hogy azután egy ádáznak nem mondható kártyacsatát vívjanak, amelynek egyetlen szereplője, akit érdekel is a játék, legalább három karton hatos sört felhörpölgessen a játékidő alatt. (A vágásos montázsoknak köszönhetően legalábbis úgy tűnik. Na, ez a boltos maga, Steve.)

A helyi aranyszívű lúzer és egyben biztonsági őr szerű figura, Donny (Peter Story) ezen idő alatt legalább ugyanennyi fánkot zabál fel és közben annyira fárasztóan udvarolgat a kelletlen alkalmi prosti Jess-nek (Liz Nicole Abrams), hogy nézni is fáj. Feltételezem ezzel a szállal igyekeztek némi romantikus érzelmeket belevinni a filmbe, hiszen jó az, ha van egy párocska, akiért lehet izgulni. Ha ez volt a cél - kizárt, az teljesen kizárt! - akkor tökéletesen bakot lőttek, mert ahogy sejteni lehet az eddigiekből, sem maguk a színészek nem túl szerethetőek, sem azok a karakterek, akiket alakítanak. Donny például egy elvileg szeretetre méltó és segítőkész mackó, de ne felejtsük el, hogy elég elítélhetően végig fánkokat töm magába és azért az első negyedórában egy homeleszt áttol a bolt bejárati ajtaján, így nehéz szurkolni érte. Jess meg ugyanez fordítva. Aktuális pasijával érkezik és látható, hogy ganénak van nézve, de miután a pasas faképnél hagyja, végig úgy viselkedik, akár egy királykisasszony, aki büdöset szagol. A figura másik különleges képessége, hogy kiszámíthatatlanul véletlenszerű módon lesz gyengéd és segítőkész, majd elutasító és paraszt bármelyik szereplővel. Azonosulni vele sem lehet.

A film kifinomult humora mindenért kárpótolt!

Van egy hatalmas testű feka (Ellia English) telefonszex szolgáltató hölgy is - mindkét női szereplőt a szexiparban tudta a forgatókönyv elhelyezni, ezzel ellentétben egy Hupikék Törpikék epizódban több csöcsöt látsz - és végül egy a cuccról leszokóban lévő fiatal srác (James Duval), aki Steve rokona és olyan kedvesen szolgálja ki a vásárlókat, hogy csoda, hogy volt, akit beevett ide a fene. Ha egyetlen mondatban kellene a történet figuráit jellemeznem, klisésen elnagyoltak és felépítetlenek. Mona, a feka hölgy pl. Donny pepitában, csupán nem a fánkokat zabálja kéjesen, hanem a fagylaltot tömi a fejébe. A pultos fiú Jimmy pedig olyan, ahogyan a kábítószerest elképzeli valaki, aki hozzá sem szagol az ilyesmihez; befáradt, bepunnyadt, és mikor nem kapja meg az új adagot, pár óra alatt komoly elvonási tüneteket mutat, majd ráparázik a csótány kérdésre, egy olyan jelenetben, ami már Hamleti magasságokba emelkedik. Röhögés nélkül nem tudom, hogyan volt képes elmondani a számára írt szöveget?

Az áruszállító pedig, aki főleg az alkohol érkezéséért felelős, maga az isteni Steve Guttenberg, más néven Morty. Meglepő a kontrasztja a többiekhez képest. Először is, nem tűnik olyan manírosnak, mint a többiek és alig szerepel a vásznon, ami a végtermék szempontjából majdnem szerencsés, bár, letagadni így sem tudja, hogy ott volt...

Mivel horrorfilmet látunk, nem kell meglepődni, amikor a szereplők mondvacsinált indokkal elhagyják a kártyaasztalt, hogy azután az egyébként nem túl nagynak tűnő helyszínen egyenként elvérezzenek a gyilkos keze által. Természetese szigorúan egyesével és bár a falakat nem fedi hangszigetelő anyag, míg az egyik éppen hal, addig a többiek erről nem szereznek tudomást. A forgatókönyv roppant elmésen eléri azt is, hogy megmagyarázza nekünk, miért is nem hagyják ott a kellemetlen Steve hátsó szobáját és szélednek haza, vagy legalábbis igyekszik elhitetni ezt a nézővel, aki ha elmúlt hat éves - vagy egy ittas nyolcéves - azonnal átlát a szitán: itt kérem egy ostoba koncepcióra húztak rá nyolcvan percnyi pénzmosást.

A rendező és producer amúgy nagy rejtvény fanatikus lehet vagy csak simán kedvelik az önfényezést, mert a film címe és a rendező meg a producer neve is bele lett rejtve a nyolcvan percbe. (A rendező neve mindjárt a sörmárkába, amelyet Steve olyan vehemensen fogyaszt. Sosem értettem, hogy lehet valaki olyan szomjas, hogy három-négy doboznyi folyadéknál lényegesen többet magába döntsön egyetlen este alkalmával? Steve elvileg tudja a titkot és ehhez képest alig baszik be az ötvenedik percig. Mondjuk azért az is elég érdekes, hogy főleg olyan emberekkel ül le kártyázni, akik sportot űznek abból, hogy ellopják az áruját.

Ami még zavarni fogja az egyszeri nézőt, a végtelenül primitív megoldások a filmben, hogy miért is nem tesznek semmit logikusan. Gondolok itt arra, hogy Steve pl. miközben látják a kamerán, hogy elvileg Jimmy odalent az eladótérben tör és zúz, nem szalad le Donny-val, hogy leszedálja kicsit az egyébként szemlátomást megvonási tünetektől szenvedő srácot. És ez csupán egyetlen baromság abból a megszámlálhatatlanból, amit a filmidő alatt le kellene nyelnünk.

De legalább a trailer ötletesen van megvágva.

Töfi:
- El sem hiszem, de Ellia English alakítását díjazták a New York-i horror fesztiválon egy legjobb színésznő díjjal!
- A 2009-es film weboldala 2016-ban, mikor a cikket írom, még létezik: www.corneredmovie.com
- Egy másik horrorfilm fesztiválon Maze a rendező második helyezést ért el. Nem is akarom tudni, mikkel lehetett versenyben.

30%

Ha szeretnéd látni: C O R N E R E D !


Kellemetlen látni, ahogyan az egykor annyira kedvelt színész lassan megöregszik.

2015. december 1., kedd

Az ördög háza - The House of the Devil (2009)

Az ördög háza - The House of the Devil (2009)



Rendezés: Ti West

A film Mafab adatlapja: The House of the Devil (2009)

Megtekintés: Nagy várakozással ültem neki és végül csalódnom kellett.

Nem azért, mert hangulatilag a film nem volt rendben. Tökéletesen adta vissza, idézte meg a nyolcvanas évek első felében készült kevés szereplős horrorfilmeket. (Louis Chypre véleménye teljesen jogos, hiszen a film inkább a hetvenes években készült sátános cuccokhoz közelít, mert akkor volt ez divat.) Mind a kezdés, a feliratozás, zeneválasztás, képi világ, mind egy részletet ragadott ki régen készült filmekből. Ezzel semmi baj. Még a történet alakulása sem volt kezdetben rossznak mondható. Csak itt mintha ezen a ponton meg is rekedt volna a film.

A korábban taglalt "Víziók - Vision" pont azért volt más, mert elindult valahova és másfelé futott ki. Addig itt, vártam szintén valamit, de nem elég, hogy alig kaptam valamit, még az sem tudott meglepni. A lezárás tehát öncélú, klisés, unalmas, pedig Ti West a pár napja látott "Az úrvacsora - The Sacrament (2013)" képes volt szintén már megszokott panelekből építkezni, de olyan koherensen és szórakoztatóan, hogy pont ezért kerestem korábbi munkáit. Az ördög háza sajnos kihagyható darab. Ahhoz, hogy jól szórakozzunk, nem elég, hogy emlékeztet minket arra, hogy harminc éve is készülhetett volna. Talán egyetlen pozitívuma, hogy főszereplőnk kap valamennyi lehetőséget rá, hogy visszavágjon kínzóinak és a végén egy nem túl megszokott módját választja a lezárásnak. Nem az ő hibája, hogy ettől még a film nem lesz jobb, hiszen pontosan úgy fejeződik be, ahogy sejtettem és ez néha hátrány. (Francot. Szerintem nem néha hátrány, ha előre tudjuk egy film befejezését...)

Elképzelhető, hogy Samantha (Jocelin Donahue) figurájának azért mutatták kevés negatívumát - jó, amerikai szokás lehet, hogy ha behúzódunk egy vécé-fülkébe, tökig nyitjuk az összes csapot, hogy gondolataink elkalandozhassanak, leszarva a spórolást, majd idegen házban köre szimatolunk, mert miért ne? - ,hogy a néző ne engedje túl közel a szívéhez a karaktert? Valójában azonban szerethető a figura, átérezhetőek a gondjai és lehet neki drukkolni. De nem összecsapott kicsit az az utolsó negyed óra?
Szerintem mindenképpen.
Amennyire erőszakos és sokkoló a barátnő (Greta Gerwig) kiírása, annyira elnagyolt, elsietett a befejezés. Be kell valljam, Samantha végső lépése sem volt számomra eléggé indokolt, pszichológiailag felépített. Talán ezért érzem olyan elsietett munkának a filmet.


Tom Noonan szerepeltetése kellemes, de nem elég fontos. Kedvelem a színészt, de valahogy mindig mintha direkt tíz perces szerepeket vállalna magának. Utoljára akkor láttam eleget vásznon, amikor az első Thomas Harris feldolgozásban, Az embervadászban - Manhunter (1986) eljátszotta a "Fogtündér" nevű sorozatgyilkost. Azután meg csupa pár perces szerep. A Robotzsaru 2.-ben felváltja egy robot. Az utolsó akcióhősben felismerhetetlenül el van maszkírozva, a Mérges pókokban pedig az első negyed órában becsomagolják a mutáns pókok.

Az nem lehet mondani a filmre, hogy ne lenne hangulata. Már a főcím és zene kombó is visszarepít minket kb. harminc évvel.

Hangulatkeltésből 10-es.
Mondanivaló és történet 4-es.
Erős közepes. Főleg a kiszámíthatóság miatt.
A zene kellemes és eléggé retró.
50%

Ha szeretnéd megnézni a filmet, egy kedvenc oldalamon megtalálod: T H E  H O U S E  O F  T H E  D E V I L

2015. augusztus 31., hétfő

Az önjelölt nyomozónő - Citizen Jane (2009)

Az önjelölt nyomozónő - Citizen Jane (2009)


Rendezte: Armand Mastroianni

A film Mafab adatlapja: Citizen Jane (2009)

Megtekintés: Kénytelen voltam, mert Ally Sheedy ritkán készít filmeket.

Tucatkrimi, ahol végül a hangsúly nem a csavaros nyomozáson és a gyilkos személyének leleplezésén van. Nem. A film életrajzi elemeket mutat be egy Jane Alexander (nem a színésznő) hölgyről, aki belekeveredett egy gyilkossági ügybe és nyomozásai során felgöngyölített egy a családját is érintő bűntettet, majd sikere után tehetségét hasonló ügyek tisztázására használta fel.

Meghalt Jane Alexander...

A fentebbi linken pár sort olvashatunk a hölgy haláláról. A film elkészítése előtt hetekkel hunyt el.

Ally Sheedy kedves arcú színésznő, akit én inkább tini-filmekkel és komédiákkal, vígjátékokkal ismertem el. Eladható arca van egy olyan krimiben, melyben az élettársa, akit szinte gyermekkora óta ismer, hirtelen átmegy gyilkosba. Ebből a szempontból a színésznő jó választás, igaz, a kor megkoptatta szépségét. Viszont a valódi Jane Alexandernél jóval fiatalabb, mivel az eseményeket a kétezres évekhez igazították. Így kicsit olyan érzésem lett, hogy a karakter fiatalon hunyt el, nem sokkal, hogy saját ügyében olyan jól védte meg magát... de ez részletkérdés.

A Hallmark filmjei sajnos nagyon egy tévéfilm keretei között mozognak. Nem várhatunk érdekes kameramozgást, drága jelenetsorokat - bár, a történet most nem is követeli meg. Egy idilli családi történet fordul nem túl véres krimibe, mely egy tudatos és okos nő magánnyomozására fókuszál. Egyszeri szórakozás.
Én is csak a két főszereplő miatt néztem végig.
Már maga a levezetés sem túl fifikás.
Egy hetvenes évekbeli európai krimisorozat epizód csavarosabb cselekménnyel operál.

Ha valamit ki kellene emelnem, az Meat Loaf szokatlanul intelligens nyomozója. Az ő és a főszereplő között működik a "kémia" és eleget megtudunk karaktereikről. A film megtörtént esetet dolgoz fel, abszolút nem szolgai módon.
A negatív szereplő pedig Sean Patrick Flanery, aki ma már nem olyan erős húzónév, mint lehetett volna, ha jól választ filmeket. A valamikori 20 éves Indiana Jones mostanra B filmeket erősít. Nevét látva enyhe nosztalgiát éreztem.


Szomorú látnom, hogy akiért rajongani tudtam kis tökösként, most aprópénzre váltotta tehetségét (nem tudom, valóban tehetséges színésznő e) és olyan platformon igyekszik helytállni, aminek keretein belül esélye sincs szélesebb közönséghez eljutni.
Nincs illúzióm; ezt a filmet azok fogják látni, akik tévéznek.
A mozit preferáló közönség talán soha nem fogja ezt a darabot látni.

Ezen még az sem segít, hogy direkt módon megidézik a címben Orson Welles kultikus filmjét, az Aranypolgárt. (Eredeti címe: Citizen Kane)
Olcsó szójáték, ami nem viszi el hátán a filmet.
A történet meg semmilyen formában nem idézi fel az eredeti filmet.

40%

Tévéfilmnek oké, szórakozásnak kiszámítható.

Gyakorlatilag az egyetlen oka, amiért a filmet letöltöttem, hogy az aloldalon nem a megfelelő posztert láttam kitéve, hanem egy későbbi akciófilmét, melyben a bájós hősnő egy bazi nagy rakétavetővel pózol. Aztán el is felejtettem ezt, míg újra nem futottam bele a poszterbe a neten.
Át vagyok verve!

2015. július 29., szerda

Szeretteink - The Loved Ones (2009)

Szeretteink - The Loved Ones (2009)


Rendezte: Sean Byrne

A film Mafab adatlapja: The Loved Ones (2009)

Megtekintés: Horror kedvelők imádni fogják, ha együtt a család.

Byrne 2009-ben összedobta ezt a színes és beteg torture horrort, azóta pedig nagy a csend. Sajnos, mert van érzéke a feszültség keltéshez és borzalomhoz, még akkor is, ha én nem kedvelem a horror ezen műfaji leágazását. Mert nem rajongok a kínzásért és még szexben sem szeretem ezt az irányt. Talán ezért sem érdekel "A szürke ötven árnyalata" sem, pedig...

Egy hónap alatt dobták össze ezt a kisvárosi környezetben játszódó drámát. A női főszereplő Robin McLeavy előtanulmányként megnézett pár Tarantino filmet és olyan darabokat, amik a témába és elevenünkbe vágnak, mint pl. a Tortúrát, Stephen Kingtől.

Csendes kisváros, apa és fia hazafelé tartanak. A fiú, Brent (Xavier Samuel) vezet, habár jogsija még nincs. Eléjük lép egy véres és félmeztelen fickó, minek következtében a kocsijuk egy fának sodródik. Édesapja meghal. Eltelik fél év. Brent otthon magába forduló kamaszként menekül a heavy zene és a kirekesztettség világába, édesanyja neheztelése elől. Mindketten felelősnek érzik a fiút. Az anya szurkálásai és Brent lelkiismerete felőrli a fiút. Érzelmeit még barátnőjének is nehezen mutatja ki, inkább elzárkózik magába.

Brent-nek van egy csodálója is, Lola hercegnő (Robin McLeavy) személyében, aki külsőre félénk lány, ám erőt vesz magán, hogy meghívja a fiút a sulibálba. Brent ugyan nem neveti ki, de kikosarazza, hiszen jól megvan Holly-val (Victoria Thaine). A csendes külső mögött azonban vérszomjas, beteges düh munkál és ha a lány őrülete nem lenne elég, ámokfutásában partnerre talált apjában, aki készségesen segédkezik az elszabaduló vérrontásban, melynek egyik főszereplője Brent, a többi mellékszereplője pedig akik vagy szemet vetnek Lola hercegnőre, vagy valamilyen formában akadályozzák törekvéseiben.
Lola végül megszerzi amit akar. Neki senki nem mondhat nemet. Apuka ebben pedig teljesen mellette áll, hisz amit az ő kis hercegnője a fejébe vett, annak úgy kell történnie.

- Ne trollkodd szét a bulifotót! Mosolyogj és nézz bele!

Brent pedig a baleset óta, néha eljátszik a gondolattal, hogy ha már hibás, követi az apját a halálba, épp csak az utolsó lépés - illetve elrugaszkodás - hiányzik, hogy halálával vezekeljen. Talán még nincs eléggé meggyőzve, hogy ha öngyilkos lenne, az megold bármit is. Talán csak jobban fél, mint amit a világ felé mutat. Talán csak nem biztos benne, hogy ezzel tenné a legjobbat özvegy édesanyjának. De mindegy is, mert mikor Lola és apukája (John Brumpton) végül "vendégül" látják egy véres ünnepségre, melyben Brent lehet a fő fogás, a fiú már élni akar és megtesz bármit a szabadulásáért. Olyasmit is, amit korábban el sem tudott képzelni.
Vajon nem lenne egyszerűbb átadnia magát az őrült család kényének-kedvének?
Vajon nem "tartozik" ezzel apjának, kinek halálát közvetve ő okozta?
Valójában nem, hiszen a baleset közvetett kiváltó oka Lola és Lola apuka.
Mert közben összeáll a kép. A véres felsőtestű férfi, aki miatt az a kormány félre lett rántva, maga is a gyilkos család egy korábbi, menekülő áldozata.
Amikor Brent összerakja az egyet és egyet, már nem meghalni akar, hanem menekülni vagy bosszút állni.
Nem másért... a szeretteiért.

Aki ismer, tudja, nem rajongok az olyan filmekért, amelyekben a főszereplőket kínzásnak vetik alá. A "Motel" sorozatban is végig azért drukkoltam, hogy jöjjön egy banda, aki felszámolja a keleti blokk mészárlós brigádját. (Talán lesz ilyen része is a sorozatnak, amely egyre fáradtabb részekkel bővül...)
Nem bírom, ha a védtelent - legyen akár nő vagy férfi - kikötözik egy székhez, ágyhoz, totem oszlophoz vagy motorháztetőhöz és utána módszeresen levagdossák a testrészeit.
Az ilyen típusú filmekben nagyon erős Japán és társai és felzárkóztak hozzájuk például a franciák is néhány kaszabolós művel.
Az Ausztrál filmesek képesek meglepni az átlag mozinézőket, mert annyira kivül esnek a sznob Európán, annyira vegyes az ott élő emberek múltja, történelme, kultúrája, hogy bármilyen témában tudnak frisset nyújtani. Ez a filmjeikre főleg érvényes.
Csak egy példa: Mad Max sorozat!
Kevés sikerültebb utópia készült a témában. A második rész konkrétan mai szemmel is tökéletesen nézhető és elfogadható.

Még nincs vége a partynak! Senkit ne hagyj az út szélén. Bár... kés-ő!

A "Szeretteink" nem hiánypótló darab, kicsit kiszámítható is a vége, de azért közben meg-meglepi a nézőt. Az erőszak ábrázolása elég naturális, a szereplők pedig az átlagosnál erősebbek. A téma pedig kap némi egyedi ízt a belekevert enyhe vérfertőző szálnak (a szál az egy l... jegyezd már meg, vagy beléd állítok egy fúrófejet!!!) köszönhetően. Amit látunk, akár a szomszédunkban is történhetne. Ha nincs szerencsénk.
Végig szurkoltam a hepiendnek. Ennél a műfaji leágazásnál szoktam. A kínzó gyilkosokat szeretem, ha utoléri a végzetük. Akár a sokadik rész után is.

Szélesvásznú változatban láttam, ami nálam plusz pont a mozis hatás miatt. A zenére nem emlékszem, gondolom, nem az volt a lényeg. A fényképezés viszont szép.
Mondom, nem maradandó élmény, de rajongóknak kellemes szórakozás lesz.
Én nehezen vettem rá magam a megtekintésére, de végül nem bántam meg. A befejezés miatt.

70%

Szerencsére kedvenc oldalaim egyike segít abban, hogy megtekintsd a filmet:
Ezt csak nektek, szeretett olvasóim! :)
A filmet ugyan két műsoridővel is megtalálod a youtube-on, de fentebb az égetett feliratos változatot tudod letölteni.
Az imdb szerint a teljes változat - gondolom a képi erőszak nincs megnyirbálva - 84 perces. Ezt tudod az oldalról letölteni.

Ezt a bulit ki bírjuk hagyni!

2015. május 4., hétfő

Blog: Török-Magyar 2009

A vasárnap éjszakai meló olyan, mint egy ateistának elmenni a keresztelőre: nyűg, de igyekszik hozzá jó arcot vágni. Nekik sem sikerül…
Hajnali fél egy körül belibeg az üzletbe egy török gyerek, harmincas végén, meg egy debella asszony, akin értelem nem sok látszik, ellenben, hogy szeret inni, inkább.
A török a pulthoz siet, a nő mögötte. A török nyújtja a kezét: – Ali vagyok!
(Amit nagyon rühellek a vendéglátóban, amikor a hajnali vendég be akar mutatkozni és nyújtja a kezét. Ez a kéz nem volt túl tiszta és két helyen is ragtapasz fedte. Nem is fogadtam el. – Nem ismerjük egymást…
– Ezért mutatkozom be… – Ott a pont. – Ali vagyok. – A kezet nem rázom meg, csak nézem, mintha csörgőkígyó lenne, támadás előtt. – Tamás vagyok.
Ali friss ismeretségünket megpecsételi egy riport kíváncsiságával.
– Tegnap volt itt ez a hölgy? – mutat a debellára. Ő nem látja, mert rám néz, de a debella kicsit tagadóan rázza a fejét és erőltetetten mosolyog.
– Nem ismerős. (Érdekelne, mit akarnak)
– Meddig vagytok nyitva?
– Kb. kettőig. (Utálom, ha idegenek faggatnak. A török már két ponton is irritált egy perc alatt.)
– Tegnap itt volt néhány nő szórakozni?
– Elég sokan voltak itt tegnap este…
– Ők hol ültek? – Már öcsém is odajött, figyel.
– Nem tudom, hogy egyáltalán voltak-e itt. – öcsém közbeszól: – Tegnap rendezvényünk volt.
Ali ekkor vallomást tesz, de magyarra fordítom: – Tegnap egy barátom felesége szórakozott hajnali 5-ig valahol és most azt a helyet keresem, meg, hogy kivel volt. Van kamera, látom. Most nem mintha vissza akarnám nézni, de talán később…
(Itt már határozottan tele a tököm a törökkel. A kamera nem tartozik kívülállóra, bemutatni meg rendőrnek vagyok köteles, akárkinek nem.)
– A kamera tegnap nem volt bekapcsolva. (Amúgy jelenleg sem)
Ali okos: – Nekünk is van, ilyenkor is működik…
– A tiétek talán, de a miénken nincs bekapcsolva a program.
Ali unja a szitut, de nálam nem jobban. A debella felé fordul: – Hol ültetek? (Én már TUDOM, hogy a nő és a másik, aki miatt itt vannak, nem nálunk volt tegnap. Az öcsém is)
– A sarokban. – Veti oda a csaj.
Öcsém tromfol: – Az jó… odafent van nyolc sarok is…
Ali okos és unja is. Szívja fel magát. A debella színt vall: – Nem itt voltunk, hanem egy másik helyen… –  a mondat folyamatosan halkul.
Ali nézi. Gondolkodik. – Hol?
– Egy másik helyen. Gyere, megmutatom.
Kimennek. Azt sem mondják: – Viszlát.
Török-magyar barátság a tököm…

2015. április 21., kedd

Blog: A filmzenegyűjtők fajtáinak fázisai, szintekre osztva

A filmzenegyűjtők fajtáinak fázisai, szintekre osztva

2009 február 1. | Szerző: 
 Nem tehetek róla(m), de ilyen vagyok. Van olyan örömködésem, melynek lényege a türelem, hobbi és szerencse. A filmzene gyűjtés pont ilyen számomra! Kíváncsi lennék, hány hasonló rajongó van az országban, mint én. Egy kisteremnyi? Megtöltenénk egy lakótelepi házat? Elegen lennénk egy kultúrház levegőjének elszívására?

A filmzene gyermekkori szenvedélyem. Már akkor is gyűjtöttem a score-okat, amikor csak kazetta és hanglemez virított a boltok polcain, azok is kis darabszámban. Amiket én szerettem, egészen a cd begyűrűzéséig nem lehetett beszerezni legálisan, de mivel kölyökkoromban Net sem volt, még illegálisan sem sikerült semmi izgit megkapnom… (Az első punci nem ide tartozik)

Most pedig, kitartásomnak köszönhetően lassan eljutok a 6. szintre.

1. Hallottál filmzenét már. Nem tudod, hogy Indiana Jones, vagy Star Wars, de azt érzed, hogy valószínűleg ugyanaz a zeneszerző. Saját albumod nincs.

2. Szoktál filmzenéket hallgatni. A film alatt… A csengőhangod is egy ismert filmből van, épp csak nem jut az eszedbe már a címe. Az egyetlen, amelyiket képes vagy visszaénekelni, a Cápa főmotívuma. Azt is hamisan és kiesve az ütemből. Talán van 1-2 darab albumod.

3. szint: Filmzenék szeretete. Annyira nem, hogy vegyél is, de mivel néha szerencséd van, azt kapsz ajándékba. 5-20 darab.

4. szint: Filmzenék szeretete, gyűjtése, hallgatása. Néha kölcsön kérsz másoktól, de nem adod vissza. Ha kérdezik, azt mondod, elfelejtetted… De hazudsz! 20-50 darab.

5.szint: Kis gyűjtemény filmzenékből, rendszeres hallgatás, értékelés. Esetleg lopása. 50.-200 darab.

6. szint: Viszonylag komoly filmzene gyűjtemény, ritkaságok, érdekességek. Hallgatás, akár elalvás előtt is. Ha végtelenítve játssza le a gép, akkor zenehallgatás alvás alatt és ébredés előtt. Crescendo esetén ébredés a filmzenére… 200-500 darab.

7. szint: Oltár emelése a filmzeneszerzőknek, rendszeres vallásos imádság a még jobb zenékért, Jerry Goldsmith nevének a mellkasra tetoválása. Szex közben filmzeneszerzőnők nevének sikoltása. Nincs olyan sok, de aktuális párodat biztos nem úgy hívják. 500-1500 darab.
Jerry Goldsmith (1929-2004)

8. Szint: Saját filmzenék készítése, vagy ha nincs ilyen képzettséged, folyamatos dúdolása, mp3 mobil segédeszköz használata nélkül ill. helyett! Zenegyűjteményed 1000 darab felett van. Inkább 2000 felett. Még azokat a filmzeneszerzőket is ismered, akiknek egyetlen filmzene készítése van a repertoárjukban.

9. Szint: Annyi a filmzenéd, hogy már nem boltban veszed, mert annyi pénzed nincs. Saját programod kering a Neten, ami automatikusan összeszedi azokat a zenéket, amik még nincsenek a merevlemezeden. Már nem listázod mi van meg, mert kevesebb van, ami nincs meg. Ha valaki megkérdezi: – Megvan a zenéje a …? – Nem várod meg, míg befejezik a kérdést, mert mondhatod, hogy: –  Igen! Jóval 3000 darab felett van a kvótád.

10. Szint: A neved Ennio MorriconeTöbb mint 10e album van a gyűjteményedben és magad is készítettél közel 600-at!
Ennio Morricone (1928- )

Utóirat:
Valamelyik nap beléptem egy blogolós közösségbe, facebook azonosítóval. A Tyll-Alien Spiegel nevet rendelte mellém az oldal, sőt, a 2009 írásomhoz is, mint szerzőt, pedig soha nem használtam ezt a "művészevet". A Net nyilván jobban tudja...
Érdekes.

2015. április 7., kedd

Remake: A kukorica gyermekei - Children of the Corn (1984, 2009)

Remake: A kukorica gyermekei - Children of the Corn (1984, 2009)


Kukorica gyermekei, 1984, rendezte: Fritz Kiersch
Kukorica gyermekei, 2009, rendezte: Donald P. Borchers

Megtekintés: Az eredetit inkább. Talán annak kicsit jobb a hangulata és érdekesebb a vége.

Stephen King novelláját már 1983-ban feldolgozta egy kisfilm, még más címmel: Night of the Crow. (Ami majdnem corn, de mégse...)
A történet szerint, egy fiatal pár, esküvő után nem sokkal, egymás vérét szívva eljut egy kihalt kisvárosba, melyben a gyerekek az urak és fura vallási dogmákat követve lemészárolták a felnőtteket. Alig egy évvel később egész estés mozivá turbózták a filmet. Nem sikerült maradéktalanul, érezni a filmen, hogy kevés volt az ötlet. Borchers már akkor részt vett a project-ben, így nem csoda, ha a Remake elkészítése után személyes szívügyének tekintem a vérengző kölykökről szóló mesét.

1984-ben Kiersch első filmesként elkészítette a felduzzasztott novella első egész estés változatát. Kiersch neve nem cseng túl jól filmes berkekben, mivel nem termékeny és egyedi rendező, viszont a VICO filmes korszak egyik gyöngyszemét a Gor-t neki köszönhetjük. Emlékszik még rá valaki? (A filmre én sem, csak a címére, meg a borítóra.)

A 84-es változat egyetlen pozitívuma a Terminátoros Linda Hamilton, még akkor is, ha nem színészi játéka miatt nézős a film, hanem mert Sarah Connort gyerekek vegzálják. Burt szerepében Peter Horton, aki közben nem lett híresebb. Korrekt tévéfilm lett a vége, még akkor is, ha moziba tervezték bemutatni. Két apróság miatt maradt meg az emlékezetemben: Az Isaac-.ot játszó színész, John Franklin pofija és a főcímdal miatt, ami egészen hátborzongató. Hogy lényegében tudjam véleményezni, újra kéne néznem, amit kihagyok. Inkább jóleső szentimentalizmussal emlékezem rá, hogy annak idején többször megnéztem és tetszett. Ma nem így lenne. Szóval inkább maradjanak az emlékek.

A 2009-es verziót Borchers már nem csak producerként jegyzi, hanem beleült a rendezői székbe. Minőségi változás nem nagyon érezhető - kb. ugyanazt a tévéfilmes érzést hozza - viszont több lett a gore (véres jelenet, bár abból a finomabb) és a góré: egyrészt néhány jelenetben főszereplőnk, Burt, gyerekeket öl meg, ami sok nézőnél nem fog piros pontot kapni, másrészt a film közel egyharmada futkározás a kukoricásban, ami már majdnem unalmas lesz, mikor végre kapunk némi, Burt múltjára reflektáló Vietnam-i flashback-et és víziót, illetve néhány kisgyerek elég közel jut hozzá, hogy őket gyorsan és viszonylag véresen ártalmatlanná tegye.

Nem emlékszem nagyon, de azt hiszem, 1984-ben a két főszereplő között annyiban működött a kémia, hogy nem oltották egymást folyamatosan. A 2009-es változatban már az első percekben látható, hogy Burt (David Anders) és Vicky (Kandyse McClure) között valami végérvényesen megromlott. Lehet, hogy a veterán vietnami hős és egykori bál szépe korábban szenvedélyesen szerették egymást, de mire erre az autóútra sor került, addigra már éppen csak elviselik egymást. A történet szerint kb. 1975-ben járunk és az ifjú pár, egymást kóstolgatva, halad A-ból, B-be. Közben - ahogy lenni szokott - Burt egy pillanatra nem figyel és sikeresen maga alá gyűr a kocsival egy kisfiút. Tüzetesebb vizsgálat és kb. 5 perces vita után kiderül, hogy nem egyértelműen a férfi a hibás a gyermek halálában, azért magukkal viszik a holttestet és be kívánják vinni a legközelebbi városba. (Ami a beszélgetés tanulsága szerint gyalog igen derék túra, a srácok elvileg mégis gyalog tették meg a távot.)


A legközelebbi városka Gatlin és valami nagyon nincs rendben a kiürült utcákkal. Vicky menekülne, Burt pedig, teljesen logikusan (?), ha már veterán katona, személyesen akar a dolgok végére járni. Teszem hozzá, Vicky-vel értek egyet. Meg sem állni, míg nem találok olyan várost, ahol a populáció nagyságát csak egy tábla feliratból tudom felmérni. Abban a pillanatban, hogy a főutca fodrászüzletében három tata ül, ott kezdek a fékre lépni. Persze miről szólna a film, ha szereplőink logikusan és okosan cselekednének? Kb. nyolc percig...
A további egy órában pedig Burt kálváriáját ismerjük meg és végül a gyerekek győzelmét. Az első változat misztikus lezárása itt sajnos csak tényleg nyomokban van jelen, kellő magyarázat nélkül: Burt lábára rácsavarodik a kukoricaszár, ezzel lassítva menekülését, ám választ az eseményre nem kapunk a 2009-es verzióban, így elkönyvelhetjük a felfokozott idegi állapot okozta képzelgésének is.

A filmet Iowa-ban forgatták, Tipton-ban. Kerüld el!

50%

Pozitívumok:
- A két főszereplő. A csaj csinos, Anders-et meg a hősök sorozat óta kedvelem.
- Azért nem finomkodnak, ha már erőszakról van szó.
- A fényképezés korrekt, de semmi kiemelkedő.
- A főcímzene az eredeti változatból lett átemelve. Ami működik azon nem szabad változtatni és Jonathan Elias eredeti muzsikája telitalálat volt már akkor is!
- őőő


Negatívumok:
- Semmit nem tesz hozzá az eredeti filmhez.
- Néhány kérdést felvet a kialakult hierarchia, amire nem kapunk választ.
- Túl sok a menekülés a kukoricásban. Szinte már unalmas, hogy a film egyharmada ezt mutatja.
- Pesszimista befejezés.

Ha ez tetszett:
- Volt egy spanyol vagy milyen horrorfilm, amelyben szintén gyerekek gyilkolásznak és az még King novellája előtt készült, így lehet, hogy az író onnan vette kölcsön az ötleteit: Ki képes megölni egy gyereket? - ¿Quién puede matar a un niño? (1976) (Stephen King munkássága valamikor ekkor indult a Carrie című regénnyel, így simán lehet, hogy látta a filmet és utána írt erről egy novellát. A spanyol film a horror műfajon belül kultikus rangra emelkedett az elmúlt harminc évben és 2012-ben Remake-je is készült: Aki bújt... - Come Out and Play
Ha érdekel a téma, itt ajánlom egyik kedvenc oldalamat a HORROR-MIRROR-t, mely foglalkozott a horrorfilm-kölykökkel: TOP10 filmes kis rohadék!

A város ahová soha be nem teszem a lábam. (Hiába az 542 zenei csatorna...)

Nagy kedvencem John Wyndham története egy kisvárosról, melynek lakói egyszerre ájulnak el, majd miután fél napig kómáznak, végül egyszerre is ébrednek. Közben, valami földöntúli erő az összes asszonyt, aki képes szülni, állapotossá tette. Ebből a filmből is több változat készült.
a.) Elátkozottak faluja (1960) Village of the Damned
b.) Elátkozottak gyermekei (1964) Children of the Damned
c.) Elátkozottak faluja (1995) Village of the Damned (John Carpenter mozi)

2015. március 8., vasárnap

A sejt 2. - The Cell 2. (2009)

A sejt 2. - The Cell 2. (2009)


Rendezte: Tim Iacofano

Megtekintés? - Nem ajánlott. Kihagyható.

Sejtettem, hogy mire számítsak. Volt első rész. Mozi változat, széles vászon, húzó név: Jennifer Lopez. Egy rémálom látomásokat elénk varázsló rendező. Monumentális díszletek, helyszínek, komoly videó technika, vágás és jelmezbázis. Egy percet sem láttam a második részből, amikor már tudtam, hogy nem fog meghatni.

Eleve videóra szánták. A főszereplő tök ismeretlen; Tessie Santiago. Még videós berkeken belül sincs halvány fogalmam sem róla, ki ő. Filmjeinek listája rövid és ez benne a legmarkánsabbnak tűnő produkció. Viszont a teste lenyűgöző, bár játéka megfelel egy pornós cica eszköztárával rendelkező színésznőével. (Nevezhetjük a pornófilmekben dugó nőket "színésznőnek"???)
A rendezőnek pedig ezidáig ez az egyetlen filmje, hiszen ezen kívül csupán tévés feladatokat látott el. Azokból említésre méltó csupán a 24 néhány epizódja.

Sosem értettem, hogy egy viszonylag kultikus státuszba emelkedő filmnek miért van szüksége egy igénytelen folytatásra. Talán nem bíztak abban, hogy a mozivásznakon jól működne a második rész és eleve a tékák polcaira gyártják le? Talán inkább a videós és tévés forgalom biztos harminc-negyven milliója, mint egy esetleges mozis százas álomhatár? A Sejt egy jól funkcionáló, mégis eléggé réteg zsánerű thriller lett, hiszen akik borzongani vágynak egy sorozatgyilkos munkássága közben, nem feltétlenül kíváncsiak a film által kínált költőiességre.
Az első rész elvont fantázia világa itt csupán olcsó videós trükkfilm, komoly tartalom, finoman hangolt munka nélkül. Nem véletlen, hogy az első rész készítői közül egyetlen névvel sem találkozunk, aki számítana. Míg az első rész forgatókönyvéért egyetlen ember felelt, itt négy emberre volt szükség, hogy egy értékelhetetlen produktumra gyűjtsék össze a pénzt. Vicc, csak nem nevetek.

Az első részben tudtuk, ki a gyilkos, mert a hangsúly valójában a pszichében tett utazásról szólt. A gyilkos énképének kicsomagolásáról, hogy megértsük, mi késztet egy embert arra, hogy állatként viselkedjen.
A második rész ebben sem partner, hiszen ezeket a szálakat félre teszi és a gyilkos személyének titokzatosságára koncentrál. Nem véletlen, hogy a figura végig takarásban van, eltorzított hanggal. Mert itt a poén nem a belső világ, hanem a személy kiléte. Ócska húzás. Ezért a Sejt 2. egy egyszer nézős, tucat krimi szintjére süllyed, melyben van egy kicsi paranormális szál, Maya-nak köszönhetően, aki egyfajta médiumként látogat emberek emlékeibe, azok tárgyainak megérintésével. (Kicsit emlékeztet Stephen King Holtsávjára, melyben Johnny Smith tárgyak megérintésével képessé vált az azt birtokló személyek életébe pillantani.) Meg van ott még valami a DNS-sel is... Micsoda véletlen, hogy a Regényből készült filmsorozatban játszott Chris Bruno egy franciás kitételű - 69 - epizódban, hogy ebben pedig ő legyen a férfi főszereplő. Frank Whaley szintén, de ő csak 7 részben.


Maya képessége persze nem egzakt, ezért simán elsikkadnak fontos momentumok, miközben "dolgozik". Van persze kötelező gyanúsított, akire lehet gyanakodni. És a végén a kötelező csavar, amelynek megoldása kb. a huszadik percben esett le nekem. (Így van ez, ha egy ismertebb arcot is leszerződtetnek a filmhez. Csak az lehet a gyilkos!!!) Jelen pillanatban még a harmincadik percnél járok, ezért nagyon remélem, hogy a tippem igaznak bizonyul.

Miután ezt leírtam, gondoltam egyszerűbb, ha ugrok egyet a filmmel és előre tekertem.
Igazam volt. A gyilkos az, akire az első pillanatban gyanakodtam, miután megláttam.
Eredeti film ez a Sejt 2. Azért a negyvenedik perc környékén már megmutatják emberünket, így az egyetlen aduját is leleplezi a film. (Tudom, tudom; ha mutatják, az a baj, ha nem mutatják az a baj...)

Dicsérni nem tudom. Hol vannak azok a csodálatos díszletek? Hol vannak azok a beteg víziók?
Itt alig kapunk többet egy folyosónál és néhány monitornál.
Ezerszer látott klisék. Unalmas rendezés.
Autós üldözés, melyben csepp feszkó sincs.
És egy kínai lezárás. Kici-oco.

- Gyere te néző. Látnod kell! (Hazudik!)
30%

(Nem hiszem el. Megnéztem az imdb-n, csupán 2,9-en áll jelenleg: 2015.03.08. Eléggé közel lőttem be hozzá a véleményem. Akkor kb. jól éreztem...)

Megjegyzés: Kiírhatnám ki a gyilkos. Csak, mert a film nem érdemel többet. De hátha neked pont az ízlésed.
Azt kérdezed: - Hogy mi?
-Igen, igen... - felelem.