A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2010. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2010. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 11., kedd

Hajszál híján úriember - En ganske snill mann (2010)

Hajszál híján úriember - En ganske snill mann (2010)


Rendezte: Hans Petter Moland

A film Mafab adatlapja: En ganske snill mann (2010)

Megtekintés: Első találkozásunk óta kedvelem Stellan Skarsgardot (Ronin), pedig akkor már jócskán volt mögötte filmes múlt. A populárisabb mozijai mellett pedig élvezet felfedezni a skandináv gyöngyszemeket, amikben igazán elemében van.

A „Hajszál híján úriember” tipikusan az a hideg, skandináv fekete komédia, amiben szöveges poén alig akad, ellenben a verbális humor végig jelen van, ha arra fogékony a néző.

Ulrik (Skarsgard) 12 év után végre szabadul. Hogy mennyire nincs senkije, jól jelzi, hogy senki nem jön a fogadására. Megkeresi korábbi munkáltatóját, aki homályos okokból igyekszik arra rávenni a férfit, hogy a szemtanút ölje meg, aki miatt végül bebörtönözték. Közben szerez neki munkát, hogy valamivel eltölthesse az időt és habár beilleszkedni ennyi idő után esélytelen, azért talán neki is kijárna egy nyugodt élet.

Tetszik, hogy az Európai színészek mennyire messze vannak a filmsztár külsőtől és ennek ellenére . vagy pont ezért, néha a rezdüléseik elvisznek a hátán egy karaktert vagy egy egész filmet. Nehéz elképzelni, hogy melyik amerikai sztár lenne elég tökös – szó szerint is – hogy bevállaljon egy ilyen szélsőséges szerepet, mint amit Skarsgard csípőből hoz.
Ulrik kívülálló és ráadásul nem mondhatni – a cím is erre utal – hogy viselkedésével szerethető hőstípus. Nem hajszolja ugyan az élvezeteket, de nem mond nemet egy ingyen numerára – pedig néha kellene – és morálisan sincs nagyon a helyzet magaslatán. Azonban szeretné a múltat elfelejteni, de legalábbis lezárni. Új életet már nincs ideje elkezdeni, de miután megbűnhődött, neki nem jár egy kis esély a megnyugvásra?

Az emberek éppen kisugárzása miatt enyhe távolságtartással kezelik. Korábban embert ölt, ezért ült annyit rács mögött, azonban közel sem olyan szörnyeteg, mint ahogyan gondolhatnánk. Szállásadónője rendre kihasználja szexuálisan, korábbi munkáltatója érzelmileg zsarolja és a felesége sem kíván részt az életéből már, sőt, a hosszú évek alatt a fiát is erre ösztönözte. Ulrik a nulláról indul tehát, sztoikus nyugalommal fogadja, amit az élettől kap és nem igazán érzi úgy, hogy tartozna bárkinek az őt börtönbe juttató férfi halálával. És jó is ez így, mert a forgatókönyv egyetlen pontja, ami kicsit sántít, hogy vajon miért akarna bosszút a főnöke az áldozat öccsét, ha Ulrik ezt nem kívánja. Annak ellenére, hogy motivációi homályosak, elvágja magától az ex-sittest, aki igyekszik „jó útra térni”, ám a sors ezt nagyon nem akarja. Lehetséges barátnőjénél bekavar a házinéni és a munkáját is elveszíteni látszik. Minden abba az irányba hajtja, hogy bevégezze azt, amire ráerőszakolnák.

Aksel Hennie a fegyverkereskedő rövid, de emlékezetes szerepében. Hennie is játszott már amerikai filmekben: Herkules, Mentőexpedíció

A kérdés, hogy végül elbukik-e a hősünk és ismét gyilkossággal nehezíti meg a lelkiismerete nyugalmát?

Ha van egy nyugodt délutánod, érdemes adni egy esélyt ennek a keserédes skandináv mozinak, amely jól beleillik Skarsgard munkásságába, sőt, néha olyan érzésem van, mintha direkt egy alternatív univerzumban mozgolódna karaktere, aki volt már bérgyilkos is (Kiss, kiss, bang, bang) majd bosszúálló, haragvó gyilkológép apuka (Az eltűnés sorrendjében - a hasonlóság nem csoda, hiszen mindkét filmet Moland rendezte!) és most ezzel a figurával valahol a kettő között kalandozik. A színész arca kész tanulmány. Élvezet nézni eszköztelen játékát, villanásait. A humor pedig néha abszurd formában köszön be az ablakon, máskor direkt. Kicsit emlékeztet Takeshi Kitano mozijaira, ahol a nyugalmat néha drámai jelenetek váltogatják, ironikus, minden kultúrában érthető humorral.

A női színészek is kiválóak (Kiemelkedik Jorunn Kjellsby, aki Ulrik szállásadónőjét alakítja!), de a legjobb pillanatok a férfiaknak jutnak.
Ha készülne egy amerikai Remake, kíváncsi lennék, kit nyernének meg a figurára?

75%

A romantikára nagy hangsúlyt fektettek a filmben! Aha...

2016. október 17., hétfő

Ízek, imák, szerelmek - Eat Pray Love (2010)

Ízek, imák, szerelmek - Eat Pray Love (2010)


Rendezte: Ryan Murphy

A film Mafab adatlapja: Eat Pray Love (2010)

Megtekintés: Nagyon női film, amíg rá nem döbbensz, hogyha kicseréled Julia Roberts-et, mondjuk Brad Pitt-re, akkor nagyon pasi mozi.

Nem tudom, ki lehet ez a Ryan Murphy, de már első mozifilm rendezésére olyan sztárgárdát toborzott össze, amit még Woody Allen is megirigyelhetett volna, de minimum már maga is dolgoztatott. Murphy ennek ellenére nem viszi túlzásba nagyfilmes vízióinak elkészítését, ezért főleg televíziós munkáknál merül fel neve a rendezői székkel kapcsolatban.
Elizabeth Gilbert sikerkönyvéből - női olvasók körében mindenképpen - készített egy önismereti és filozofikus keserédest, amely nagyjából önéletrajzi ihletésű, és amelynek megtekintése számomra nem volt ugyan megterhelő, de ugyanakkor megkockáztatom, hogy a film sokkal jobban működik akkor, ha az ember kipihent és teljes figyelmével tud a filmre koncentrálni.

Első körben azon agyaltam, miért is érdekelne engem ez a film? Láttam Paul Giamatti "Kerülőutak - Sideways (2004) című drámáját és az sem volt egy könnyű darab, pedig az férfiakról szólt, főleg férfiaknak. Abban is volt házasság, megromlott kapcsolat, férfiak és nők közötti örök feszültség és finom ételek mellett főleg borok, hogy legyen kulináris élvezet. Ezek után Gilbert kisasszony könyve olyan, mintha egy alternatív második részt néznék, ahol Giamatti örökké kétségek között vergődő karakterét felcserélte mondjuk a húgra, akinek hasonló magánéleti problémái vannak és akit az ismert színésznő, Julia Roberts alakít. A bort meg lecserélték a vallás és ételek kevercsére.

Érdekel ez engem?
Érdekel.
Mert bár soha nem voltam még - nem is nagyon leszek - ötvenes magányos nő, aki számot vet az életével, azért van rá esély, hogy a problémái nagyjából egyetemesek és ráhúzhatóak a férfiak életére is.


Ja.
Ott mondjuk érzek némi kis fricskát, hogy Liz Gilbert (Julia Roberts) aki útkeresése közben beutazza a világot, hogy embereket ismerjen meg, megértse önmagát és esetleg szerelmet találjon, kezdetben nem érzi magát boldognak és tanácstalan, mert nem tudja, férje mellett hová tart az élete.
Mindjárt megsajnálom, de komolyan!
Már az első nagyobb szegmensben kb. négy hónapot tölt el Olaszországban és munkáról nincs szó, ellenben esznek, sétálnak, barátkoznak a szereplők és esznek. Jó így élni, miközben nekem már az is érvágás néha, ha egy hétvégét a magyar tengeren szeretnék eltölteni. Hogyan is tudnék egy ilyen nővel közösséget vállalni?
Ő azért utazza körbe a világot, hogy elmélkedjen, míg nekem elmélkedni max. itthon van esélyem, körbeutazni a világot meg...

Ettől függetlenül Roberts zsenije - amit az Erin Brockovich-ban fedeztem fel - átjön annyira és a remek szinkron megtámogatja (Már a Brockovich-ban is Tóth Enikő "alakította", sőt, azt hiszem ő az állandó magyar hang), hogy lassan érdekelni kezdjen Liz hosszú nyaralós kalandja.
Ez a film annyiban jobban teljesít, hogy Roberts mellett viszonylag sok férfiszínészre volt szükség, akiken keresztül jobban megismertük őt magát is. Így kerül képbe Billy Crudup, James Franco, Richard Jenkins és Javier Bardem. Illusztris brigád és már miattuk, alakításaik miatt érdemes nézni is a filmet, nem csak hallgatni, főzés közben. (Vissza is tekertem néhány jelenetet.)
Mit tanultam a filmből: Néha, nem kell annyit agyalni. Felesleges. Ha éppen jól érzed magadat, ne azon gondolkozz, hogy egyszer vége lesz. Az ellen nem tehetsz. Egyszerűen élvezd az idődet azzal, akivel vagy és akkor, amikor. Minden más csak egy lehetőség.


Mostanában sikerült belecsúsznom néhány önismereti-boncolgatós moziba és rá kell döbbennem, hogy sokkal érdekesebb azok - és nem véletlenül élnek is ezzel a módszerrel -, amelyekben nem csak a karakter agyában teszünk utazást és közben leragadunk egy mikro-környezetben, hanem a történet szerint is körbeutazzuk a világot, mert néha, egyetlen személy agyában a kalandozás nem elég érdekes. Viszont, ha egy karaktert, miközben kielemezzük, belehelyezzük a világba, rajta keresztül megismerünk több kultúrát, reakciót, stb.
Ez az, ami egy önismereti mozi erőssége. Önmagunkon keresztül bemutatni az életet, vagy a világhoz viszonyítva bemutatni önmagunkat.

Ebben ez a film erős közepesen teljesít.

60%

Ha megnéznéd:
- Ízek, imák, szerelmek (2010)

Hasonló mozik:
- Kerülőutak (2004)
- Walter Mitty titkos élete (2013) - kritika: Walter Mitty titkos élete
- Hector a boldogság nyomában (2014)

A film zenéje: Soundtrack and You! blog - Eat Prey Love (2010)

2016. július 22., péntek

Álomotthon - Wai dor lei ah yut ho (2010)

Álomotthon - Wai dor lei ah yut ho (2010)


Rendezte: Ho-Cheung Pang

Megtekintés: Ha csak kicsit is szereted a keleti horrorfilmes kultúrát, akkor ez a te filmed.

Átmentés a már megszűnt jerrycomovie.com oldalamról. Rég láttam, de ami először bevillan így pár évvel később, hogy végtelenül brutális és beteg. Néhány gore jelenet meg teljesen realisztikusan lett elkészítve, pl. rögtön az elején a snicceres gyors-bilincs nyiszálásos.

A film külföldi posztere eszméletlenül eltalált, olyan, mintha egy jól sikerült házibuliba csöppennénk. Komédiát sejtet. Ezt erősíti, hogy a főszereplőnk gyönyörűen van sminkelve, vér sehol, míg körülötte hatalmas a pusztítás. Ha utána nézünk Pang filmes munkásságának, abból is látszik, hogy a direktor főleg családi filmek és komédiák készítésében van elemében, talán ezért hatja át ezt a munkáját is egyfajta beteges humor, amely a véres jelenetek alatt néha már átmegy a hihető határán az elborultba.

Egyszerre sok mindent mondanék.
Az eredeti (Hong-Kong-i) címet kimondani számomra olyan volt, mintha a „Csillagok háborúja” egyik idegen lényének szövegét mondanám… (Azt hiszem hasonló volt a Jedi visszatér elején)
A keleti filmművészet számomra felnőtté vált. Ez a munka a bizonyíték rá, hogy egy horror-dráma, ami nem Amerikában készült, lehet nagyon erős, szuggesztív alkotás.
Harmadszor pedig megjegyzem, hogy Pang filmje akkora társadalomkritika a megbotránkoztatás mellett, hogy majd’ kiverte a szemem.

A film prológusából megtudhatjuk, hogy ma, Hong-Kong-ban egy jó helyen épült lakás (nem árt ha felhőkarcolóban van, új építésű és van panoráma kilátás a tengerre) többe kerül, mint Budapest szélén egy lakótelepi dzsungelben egy egész emelet. Számomra ez szinte teljesen elképzelhetetlen, mert a film szerint hiába az árrés, náluk ugyanúgy lehet harminc évre felvenni hitelt, mint nálunk. Nem vagyok matekzseni, de ebből rájöttem, hogy azért ott kicsit jobb a pénz…


A film felütése meghatározza a hangulatot. Egy ellenőrző teremben vagyunk, a biztonsági őr – aki valószínűleg legalább annyira képzett, mint a mi OKJ-s papírral rendelkező hasonló „hatalmasságaink” – tátott szájjal alszik a monitor előtt. Nem meglepő, hisz ez a dolga. Csak ő üsszekeverte a szemet a szájjal és ez lesz a veszte. Egy nő settenkedik mögé és vigyázva nyakára illeszt egy gyors-bilincset, amit azután hirtelen teljesen meghúz, ezzel kiverve az álmot emberünk gyorsan bevérző szemeiből. A bácsika kapálódzik rendesen, de ha tudod mi az a gyors-bilincs, sejted, milyen sors várhat rá. Azért még előkerül egy sniccer, ami segít az öregnek, hogy a műanyag fojtás helyett a saját torkát nyiszálja szét.


Ekkor a film a negyedik percnél tart és a felvilágosító időjelzés szerint est 23:05 van. Általában nem rajongok a filmekre írt órajelzésekért, megelégszem a dátummal, de itt ennek fontos szerepe van, mert ez alapján tudjuk lineárisan követni a cselekményeket. Erre azért lesz később szükség, mert a film két részre osztva folytatódik. Egyrészt megismerhetjük a múltat, hogy mi készteti a főszereplőnket a későbbi tetteinek végrehajtására, másrészt nagyjából valós időben szubjektív megfigyelőként követhetjük ámokfutását. A film elején felvillanó „megtörtént események alapján” felirat hitelességével erősen vitatkoznék, de szükséges, hogy ezzel is megtámogassa a film erős mondanivalóját.

A keleti filmek hozzánk nem nagyon jutottak el, néhány kiemelt produkciótól eltekintve. Sokáig kétféle keleti filmet láthattunk országunkban. Vagy a filmművészet elismert alkotóinak világhíres munkáit (Onibaba, A vihar kapujában, Az érzékek birodalma) vagy a felejthető kardos, kung-fu-s baromságokat, melyekből viszont telítve voltak a videotékák. Pár éve azonban, köszönhetően a letöltéseknek és kalóz oldalaknak, ha valaki mélyebben akarja beleásni magát e távoli kultúra varázslatába, sokkal szélesebb skálán válogathat. Az „Álomotthon” egy friss film, friss alakításokkal, komoly mondanivalóval és eszméletlenül látványos gore elemekkel. A borzalom és gusztustalanság furcsa és riasztó lehet az európai szemnek, de azt sem lehet kijelenteni, hogy a keleti filmekben felvonultatott sokk-effekt egyedülálló lenne a filmművészetben.

Ez még csak nem is a legdurvább...

A film abszolút főszereplője Cheng Lai – Sheung (Josie Ho – Fertőzés) a minden tekintetben átlagos fiatal nő. Szemre vonzó, munkája, élete elég trágya. Egész nap telefonálgat, hogy embereket győzzön meg arról, hogy bankjába fektessenek pénz és a nap végén, ha „szerencséje” van, szexelhet egyet az amúgy családos és maximálisan egoista szeretőjével. (Egyik legremekebb pillanat, amikor a férfi egy már elég egyoldalú orális szex után megint arra hivatkozik, hogy tele vannak a hotelek, és Cheng Lai – Sheung üljön be mellé a kocsiba. Hát mi ez, ha nem minden szabad, szingli nő álma? Azután apuka takarodhat haza asszonykához.


Cheng Lai – Sheung azon kívül, hogy főszereplő, a szó klasszikus értelmében egy negatív karakter, amolyan horror főgonosz, mert amit a film további részében tesz – a gyors-bilincses még a leggyengébb gyilkossága, főleg, hogy ekkor ő még nem használ vágószerszámot – az bármilyen horror fanatikusnál kiveri a biztosítékot. A film rendezője azonban tovább megy a jellemábrázolásban, amihez hathatós segítséget nyújtanak a visszaemlékezés szekvenciák. Erre szükség van, hogy együtt tudjunk érezni valakivel, akit egyébként magunk vágnánk ketté egy baltával.

A furcsa, hogy tettei ellenére Cheng Lai – Sheung karaktere a végére valamilyen szinten még szerethető is lesz, sőt, volt olyan pillanata a filmnek, amikor az ember egyenesen neki szurkolt. (Bár, biztos van, aki nem így gondolja.)


A film lezárása egészen jól sikerült, az indokok a helyükre kerülnek és kapunk egy kicsavart hepiendet, amely kicsit felidézi a hetvenes évek meghökkentő meséit. Ritka, hogy egy film vége tetszik, annak ellenére, hogy a negatív karakter nem kapja meg, amit megérdemel.
Bár, ez így hülyeség, hisz Cheng Lai – Sheung végül megkapja azt!!! 

Ho-Cheung Pang főleg drámák és komédiák rendezőjeként ismert – nem nálunk – és az “Álomotthon” az első elkalandozása a horror felé. Mondhatjuk, hogy elsőfilmes horror rendező. Annak ez pedig kiváló munka.

80% - De nem csak mert jó horror, hanem mert szépen fényképezett, feszes és izgalmas dráma.

2016. május 4., szerda

Visszaút nélkül - The Final (2010)

Visszaút nélkül - The Final (2010)


Rendezte: Joey Stewart

A film Mafab adatlapja: The Final (2010)

Megtekintés: Figyelmetlenségemnek köszönhetően elkerült ez a film, de pótoltam. Neked is érdemes.

Szükség van ilyen filmekre is. Ebben a témában. Magam utálom a torture horror-t és ez a film eléggé megközelíti a műfajt, mégis, összességében a mondanivalója miatt azt mondom, érdemes megnézni. A felvázolt szituáció szerintem manapság egyértelműen Amerikára jellemző. Nem mintha nem történne hasonló a világ bármely más pontján, de olvasva a híreket és látva, hogy főleg az amcsi filmekben kerül elő a téma, újra és újra, inkább hozzájuk kapcsolnám ezt a filmet. (Meg egyébként is náluk készült...)

Egy csoportnyi középiskolást egy másik csoportnyi középiskolás aláz meg rendre a sulijukban. Egy napon aztán borul a bili és az elnyomottak visszavágni készülnek. Véglegesen.

Colorado állam, Columbine város, 1999 április 20.-a. A Columbine gimnáziumban két tanuló fegyveres ámokfutást rendez. Miután meggyilkoltak 13 embert, magukkal is végeznek. A sebek sosem gyógyulnak be, és Michael Moore egy dokumentumfilmben boncolgatja később, hogy vajon szigorúbb fegyvertartási törvényekkel megelőlegezhető lett volna a tragédia? Az eset indokait felgöngyölítő nyomozás során olyan vélemények is napvilágra kerülnek, hogy a két fiatal azon kívül, hogy szélsőséges nézeteket vallott, ezzel a támadással kívánt törleszteni korábbi vélt vagy valós sérelmekért. Az esettel kapcsolatban a mai napig vannak megválaszolatlan kérdések és azóta egyre-másra hallani híreket hasonló drámákról, melyben fiatalok iskolatársaikra támadnak.

A "Visszaút nélkül" egy olyan verziót mutat be, amely erősen eltér az eddigi esetektől és a torture horror sokkal erőteljesebben jelenik meg. Itt nem egy válogatás nélküli mészárlást kapunk, hanem pontosan és precízen kitervelt bosszút nézhetünk végig, amelyet az iskolai évek alatt elnyomott néhány fiatal tervelt ki erőszakos társaik ellen. A megvalósítás így eléggé fikciós lett ám izgalmas kérdéseket boncolgat.


Nehéz a filmről bármit is mondani szpojler-veszély nélkül. Az első fél óra kicsit lagymatag, de elég feszültség marad a második, hosszabb etapra. Persze vannak karakterek, akik szerintem nem túl hihetően reagálnak az eseményekre - a nagyszájú Bradley (Justin Arnold) egészen addig kiváló karakter, amíg a kezére nem kerül a lánc, mert onnantól egy végtelenül gyáva figuraként szerepel tovább. Arnold a nyegle bajkeverőt zseniálisan hozza, de utána megtörik a lendülete és félelemtől reszkető diákként már közel sem olyan hihető. A többi színész korrekt és még külön kiemelném az Emily-t alakító Lindsey Siedel-t, aki többnyire szinkronszínészként vesz részt produkciókban és itt az álarctól megszabadult, akkupunktúrás kezelést és az utána következő lelki terrort okozó monológjaiban legalább annyira tökéletes, mint Justin Arnold korábban.

Van némi üresjárat, ami nem megy sehova - a helyi rendőr kiír(t)ása szinte mellékes tényezőként jelenik meg - illetve a szereplők nem adják vissza teljesen élethűen azt a pánikot, amit hasonló esetben szerintem egy ember tenne - pl. szokatlanul nyugodtan ücsörögnek a láncaikkal a bokájukon, akkor, amikor sírva, üvöltve kellene ezerfelé futniuk és az ujjlevágós résznél is elvártam volna a nagyobb ellenállást, velőt rázósabb sikolyokat, szóval, kicsit takarékon lángolnak az érzelmek, ami szerintem a rendező hibája: nem tudta elég biztos kézzel irányítani a színészeit.
Azt sem értettem, hogy a csapdába lépő srác miért olyan passzív, miután félrevonszolják a megbűnhődtek termébe, hiszen csupán egyetlen lába sérült meg és a kezeit még csak nem is a háta mögött bilincselték meg. Ahogy fekszik a földön és várja a csodát, az számomra hiteltelen és nem realisztikus. Oké, a többiek többet kaptak, lehet, hogy tényleg mozgás képtelenek, de ő azért nem került teljesen parkolópályára.
Néhol olyan, mintha a forgatókönyv megbicsaklana és nem lenne egyértelmű, merre is akar kifutni a történet. Azt sem nagyon értettem, hogy ha van egy jól felépített rész, mint pl. az arcra kent savas krém, akkor azt miért nem viszik végig az első esetben. Egyik pillanatban rákenik az egyik leányzóra, a másikban meg már tovább is léptünk, hogy Bradley szenvedéseit kezdjük élvezni.
A társaságon belüli hierarchia sem egyértelmű és amikor egyik társukat a vezér kivégzi, hiányérzetem volt a csapat reakcióit illetően.

Ez a második savas akció. Az első lány szőrén-szálán...

Ezektől az apróságoktól eltekintve - amit nagyvonalúan elengedhetünk, hiszen ki tudja, mi hogyan reagálnánk hasonló szituban - a film egészen pofás és élvezhető.
Van a filmnek hangulata. Nem tökéletes, közel sem, de hangulatos.
Az álarcok kifejezetten jók.
Az akciós részeket - nem a kínzásos jeleneteket - csiszolhatták volna, ettől függetlenül van néhány meglepetés és olyasmi, amire nem számítottam.
A befejezés viszont kicsit kiszámítható, viszont valahol sokkoló.
Nem egyértelmű, ki is az igazi áldozat.

65%

Ha megtekintenéd: T H E  F I N A L

2015. július 7., kedd

Bizalom - Trust (2010)

Bizalom - Trust (2010)


Rendezte: David Schwimmer

A film Mafab adatlapja: Trust (2010)

Megtekintés: Minden kisgyermekes családnak kötelező darab, hiszen egyértelmű veszélyekre hívja fel a figyelmet.

Az Internet egy remek szolgáltatás, felnőttnek és gyereknek egyaránt. Olcsó, elérhető, bármivel foglalkozhatunk általa. A gond az, hogy az átlagos felhasználók elől az anonimitás mögé bújó identitások kihasználják rajta keresztül a gyengébbet, a védekezésre képtelent. Mert nem csak filmekről lehet véleményt cserélni, vagy megosztani, mi történt a nyaraláson, hiszen vannak torz lelkű emberek, akik rombolni érkeznek, saját ösztönös vágyaikat kielégíteni és ez néha bizony ütközik az etika és morál határaival. Az erőszak sok formája megtalálható a világhálón és ezek közül az egyik, sőt, talán legveszélyesebbel foglalkozik a film; a szexuális ragadozókkal.

David Schwimmer, aki tíz évig volt Ross megformálója Amerika egyik legsikeresebb sitcomjában, bebizonyította, hogy a humoros figura mögött szociálisan érzékeny férfi rejtőzik, aki jó érzékkel képes kényes témához nyúlni. A film csak minimálisan hatásvadász. Pszichológiailag sem teljes, sőt, egy ponton kicsit profán lesz, ennek ellenére átérezhető, szikár darab. annak ellenére kötelezővé kellene tenni minden családnak a megtekintést, hogy besorolása elvileg kizárja a kiskorúakat a megtekintéséből, ugyanakkor róluk és nekik is szól a film. Gyermekeink, nem is sejtjük, de nap, mint nap ki vannak téve az Internet veszélyeinek. Osztálytársak ostorozzák egymást rajta, gyűlöletkeltés eszköze lehet, troll játszótér és olyan embereket is találni rajta, akik szexuális svédasztalként tekintenek rá. Habár a pedofil közösségek, ahogy egy remek cikkből kideríthettem, rendkívül zárt kapcsolati rendszerben működnek, nem kizárható, hogy néhány ilyen motivációval rendelkező egyed a nyitottabb fórumokon keres magának "partnert". A film egy esetet mutat be, de ez nagyjából jól bemutatja, milyen károkat tudnak okozni egyesek, ha visszaélnek ezzel az eszközzel.

Annie (Liana Liberato) alig serdülő tizennégy éves kis hölgy, aki egy korosztályának fenntartott fórumon barátkozik fiúkkal. Aki szemtelenkedik, az azonnal repül a kapcsolati hálóból, míg végül egy tizenhat éves sportoló srác elég közel kerül a kislányhoz beszélgetéseik során. Annyira közel, hogy bevallhatja neki, valójában már nem tizenhat éves, hanem húsz.
Szóval a végül magát huszonnégynek valló fiatalember és a kislány találkozik egy bevásárlóközpontban, ahol kiderül, hogy a mézes-mázosan kedves beszélgetőtárs egy harmincas éveiben járó gyökér, aki lefegyverező gyengédséggel használja ki a kislány sebezhetőségét és formálhatóságát, míg végül egy motel szobában kötnek ki, ahol azután a férfi - ha gyengéden is - de megerőszakolja a gyermeket, aki egyfajta belső tudatmódosítással rózsaszín vattacukorba csomagolja az egész esetet és szentül hiszi, hogy ez így normális, ennek így kellett lennie és Charlie (persze álnév), a férfi, (Chris Henry Coffey) halálosan szerelmes belé, mert ő különleges, és bla-bla... - gondolhatnánk, de nem ilyen egyszerű ez.

Charlie a megfelelő szavakat használja, Annie meg sajnos nincs elég erősen fogva ahhoz, hogy megvédhesse magát. Talán azért ragaszkodik annyira hozzá, hogy ami megtörtént, az gyakorlatilag az ő kapcsolatuk egyetlen szegmense csupán, mert lehet, hogy fél beismerni magának, mekkorát hibázott.

Az eset ki sem derült volna, ha egy barátnő, aki véletlenül észreveszi a randevút, nem értesíti a rendőrséget, mert félti a barátnőjét.
Ekkor elszabadul a pokol.
Charlie eltűnik, a szülők tombolnak és mintha minden félmosoly és pillantás azt akarná közvetíteni Annie-nak, hogy: Tudjuk mit tettél!
A kislány képtelen feldolgozni az eseményeket és mikor kiderül, hogy Charlie rajta kívül több kislányt is megrontott, robban a lelke, amely belekényszeríti egy öngyilkossági kísérletbe. (Igaz ebben segít egy fake pornóoldal is, amit egy kis gyökér iskolatárs szerkeszt Annie-t sértve.)
A család, apa (Clive Owen) és az anya (Catherine Keener) sodródik az árral, értetlenül állva az események előtt, keresve a hibát magukban, a lányukban a világban.
A film mindenkinek egy jutalomjáték.
Owen remek, mint tanácstalan apuka, aki lába alól kiszaladt a talaj. Nagyon jók a kontrasztok a filmben, hiszen a mozi elején láthatjuk egy reklámkampányt összeállítani, amelyben tinik, alig ruhában mutatnak be divatos darabokat. Nem véletlenül.
Keener számomra mindig is a fapicsa kategória volt, mint színésznő és most sem változott meg a véleményem. Jól hozza az erős, független amerikai nőt, aki feleségként is vasmarokkal szorítja a férje tökeit ha kell, aki egyetlen mondattal szerez érvényt akaratának, aki anyuka és feleség, de ugyanakkor egy hülye fúria is.
Liana Liberato nem tudtam eldönteni, hogy ennyire ügyes vagy csupán jók voltak az instrukciók. Elég hihetően alakítja a megtéved báránykát, a tanácstalan és sebezhetőtől egészen az erőszakos kis idegroncsig.
Amikor játékát figyeltem, azonnal eszembe jutott a nem régen megtekintett Agymanók című animációs film és szinte láttam, ahogyan odabent dolgoznak a kis figurák és ütik egymást, miközben Annie arcrezdüléseiből olvasom le, mire gondolhat éppen.
A Charlie-t alakító Chris Henry Coffey pedig borzongatóan szemétláda.
Megjelenik még a mostanában felkapott Jason Clarke, mint nyomozó, aki igyekszik elkapni a szexuális ragadozót, de mindig le marad egy lépéssel. (Tényleg, akik pedofilok az ilyen filmekben és betegek, azért a számítógépes és egyéb álcázáshoz egész jól értenek...)
Az iskolai pszichológus, aki próbálja megérteni Annie reakcióit és visszavezetni őt az életébe, az pedig Viola Davis.


Remek pillanat:
- Mikor anyu és apu összevesznek azon, apu mennyire áll a kislány mellett és anyu lesöpri az asztalt. Részemről, apu amennyire lehet, a lánya mellett van. Igaz, nem az ágya mellett fogta a kezét, hanem Internetes adatokat bújt, de ez is van olyan fontos, ha el akarja kapni azt a köcsögöt.
- Amikor Annie kifakad és védeni kezdi az erőszakolót, míg a szülei értetlenül figyelik a kislány kifakadását.
- Graham, előadja a jóságos Charlie magánszámát, hogy végül egy motelbe vigye a kislányt, ahol kiéli vágyait. Annie pedig "mintha ott sem lenne"...

80%

Ezt a filmet mindenképpen látnod kell! Ebben segít az egyik kedvenc oldalam.
Kattints és utána ismét a "megosztások" gombra.

2014. november 19., szerda

Tökéletes bűnözők - Takers (2010)

Tökéletes bűnözők - Takers (2010)


Rendezte: John Luessenhop

 Ezt a filmet már láttam egyszer. Csak akkor "Szemtől szemben - Heat" címmel. Luessenhop filmje simán beillik egyfajta tiszteletadásnak Michael Mann filmje előtt. Ez kicsit olcsóbb, kicsit szimplább. Már, amennyire a téma engedi.

Gordon Jennings (Idris Elba) egy olajozottan működő csoport tagja, akik rablásokra specializálták magukat. Sajnos az üzlet nem olyan nagy volumenű, ezért újra és újra fegyvert kell ragadniuk, hogy talán majd egyszer megcsinálják a nagy bulit. Egy nyomozó, Jack Welles (Matt Dillon) állandóan a nyomukban van, épp csak annyira lemaradva, hogy a fiúk elvégezhessék a munkát.
Azután bevesznek a csapatba egy volt társat, aki régebben több évet ült miattuk és nem köpött. Ez persze nem jelenti azt, hogy megbízhatnak benne.

Korrekt bűnfilm, több szálon fut, néha kicsit átmegy művészieskedésbe (oroszok leszámolása a hotelben), sok karakterrel, akiknek, úgy ahogy, mélysége is van. Sok barna szűrő.
Paul Walker pedig hozza a kemény fiút. Jól.

70%

Túl sokat nem lehet róla mondani. Ha fél szemmel nézed, simán elfelejted pár hét után. A "Szemtől szemben" valahogy sokkal jobban beégett.

Mit lehet elmondani a filmről?
Pl. a bizalom nem kifizetődő. Az árulás mindennapos és mindegy, melyik oldalon.
Megismerjük a rendőröket. Néha a szerencsén múlik egy nyom.
A nehézfiúk pedig érző lelkek. Problémákkal. Családdal.
Nem lehet csak úgy kilépni.
100 perc.
Valamiért nem lesz a kedvenc filmem, pedig meg van benne minden, ami kell.
Hangulat is.
Fordulatok.
De...
Luessenhopnak még tanulnia kell.


(Ez meg nem is igazi vélemény. Nem szoktam ilyen keveset írni egy filmről, erről mégsem tudok.)

2014. szeptember 22., hétfő

Psych:9 - Psych:9 (2010)

Psych:9 - Psych:9 (2010)


Rendezte: Andrew Shortell


Nos, ez pontosan az a fajta thriller, amely sokat szeretne markolni, de nem sikerül neki. Főleg, mert a csavarokat ostoba módon lopkodta össze más filmekből, teljesen rosszul felhasználva mindazt, amit előtte "látott". Van ebben kevés "Hatodik érzék", egy kevés Másvilág" egy kevés "Fűrész" és némi "Viharsziget". Egyetlen baj, hogy a legrosszabb pillanatokat sikerült átemelni más filmekből és összeturmixolni.

A női főszereplő már az első percektől gázos. (Mint Jack Nicholson a Ragyogásban...) Látszik rajta, hogy valami van a háttérben. A fokozatosság, amely a film lényege lenne a karakter megőrülésének szempontjából, szinte észre sem vehető.
Kivétel, ha a film amúgy a főszereplő egyik rémálmát dolgozza fel, mert akkor viszont megfelelően szürreális és széttöredezett.
A helyszín is inkább emlékeztet egy felforgatott kuplerájra, mint bezárás előtt álló kórházra. A fő vonalat meg sok apróság buktatja le, amik csupán azért maradtak bent a filmben, hogy legyen játékidő.



Roslyn (Sara Foster) éjszakai műszakot vállal egy bezárásra váró kórházban. Aktákat tologat vagy rendszerez, vagy mi, de az egésznek semmi értelme, hiszen annyi a papír, hogy normális ember eleve neki sem állna a Sziszifuszi munkának, másrészt Sara inkább csak olvasgatja az iratokat, hogy rendszerezné is, nem nagyon látszik.

Van öreg kádunk és rengeteg művér. Miért ne használjuk fel?

Rajta kívül még találkozunk néhány emberrel a kórházban. A szokásos mellékszereplők, akikre tudjuk milyen sors vár. A bajokat tetézi, hogy a környéken garázdálkodik egy sorozatgyilkos, aki valósággal levadássza női áldozatait és kalapáccsal agyonveri őket. Ezzel nem lenne gond, csak olyan furcsán jelenik meg a gyilkos utáni hajsza a filmben. Egy, azaz egyetlen nyomozó teszi tiszteletét a kórházban, hogy "körülnézzen" és figyelmeztesse Roslyn-t, hogy a legszarabb helyre jött dolgozni. A nyomozó tökéletesen kihasználatlan és felesleges szerepében Michael Biehn égeti magát, de még így is ő a leghitelesebb színész a filmben. Éppen csak nincs rá szükség. Amolyan balon-kabátos Noir nyomozót mintáz meg, aki mindig rágcsál valamit és Batman-t idéző reszelős hangon hülyeségeket közöl a szereplővel. Kellett egy húzónév, Biehn meg mióta nem megy úgy a szekér, bevállal minden szart...

- Nézze hölgyem, én vagyok a nyomozó. Néha idejövök, körbenézek és majd csak megtalálom a gyilkost!

A másik hasonlóan ismert név Cary Elwes, Clement doki szerepében, aki ha már úgy is annyi időt tölt bent Roslyn-nal a kórházban, mindjárt terápiás meghallgatásokat is szervez neki. Persze pénzről szó sincs, de előkerül a magnó, hogy rögzítse a beszélgetést. A későbbiekben persze kiderül némi forgatókönyvi turpisság Clement dokival kapcsolatban, de mivel ezt a végére tartogatják, visszagondolva, egyértelművé válik, hogy Roslyn-nal komoly idegi problémák vannak. Beleértve reakcióit a férjére és a gyerekkérdésre.

Az egész film egy elhibázott koncepció, felesleges és olcsó ijesztgetéssel. (Pl. a biztonsági kamerába bebámuló, üvöltő hangeffekttel megtámogatott szellem, aki utána elsétál a folyosón és a film további részében nem is találkozunk vele. Egyszeri műbalhé.)

Gyereket akarok. - Roslynnak hány vörös rúzsa volt a munkára, mert egy nem elég!

Vagy Roslyn kitörése, ahogyan összefirkálja a falat. - Gyereket akarok! - Egy jó férj ilyesmi után minimum elrángatja az asszonykát egy pszichiáterhez és szarrá gyógyszerezi és nem elengedi dolgozni egy amúgy is leamortizált, lélekölő, depressziós környezetbe, ahol hajnalban, ami különösen alkalmas időpont az agóniára, gondolkozhasson a nő.

Vagy a "főnővér" Colleen Camp, akinek a legkibaszottabb szelektív hallása van a filmtörténetben. A végén őt is útóléri a végzet, bár nem tudom, mennyire esett bele a profilba. Vagy, hogy végül ki ölte meg. Most sem tudom, hogy ki az "Éjsólyom", aki a környéken agyonverte a kórház régi betegeit. Valahogy elvesztettem a fonalat. Vagy csak nem is érdekelt az egész...
Ami egy thrillernél komoly hiba.

Szellemkép a tükörben - Azután megfordulok és huss...

30%

- Legalább szépen van fényképezve.
- Szpojler: Nem vagyok benne biztos, hogy az egész film a főszereplő agyában játszódott le, amolyan önreflexív szuggesztió részeként, amelyben feldolgozza a múltban, őt ért traumákat. De még ebben az esetben sem lesz a film érdekesebb és szórakoztatóbb.
- Sara Foster néha már az idegesítőig tolja ki a színészi játékát. Különösen élvezetes az a rész, amikor igent bólogat a feje, miközben tagad és fél.

2014. július 9., szerda

Őrületföldje - Animal Kingdom (2010)

Őrületföldje - Animal Kingdom (2010)



Rendezte: David Michôd



Megjegyzem a rendező nevét. Jobban teszem. Filmje egy kiszámítható dráma és mégis, annak ellenére, hogy elvileg meg sem lepődhetnénk rajta, csattanója véreset üt a végén.

A család elvileg azon emberek gyülevész hordája, melyhez magunk vérségi kötelék révén tartozunk. De a vér néha kevés és nem marad más, mint hideg számítás, egymástól függés és közös érdekek. A Cody család pontosan ilyen. Adva van egy anyuka, Janine (Jacki Weaver) aki a felszín alatt vezetgeti matriarchális társadalmát, melyben helye van a különböző apáktól született fiainak. A fiúk öntörvényűek, vadak és le-letérnek a járt útról, azt gondolván, hogy ők irányítanak, ám Janine szorosan fogja őket és ha el is galoppoznak, akarata felettük lebeg. Másrészt Janine sokat markol és keveset fog. Szeretne fiainak normális éltet biztosítani, ami nem megy, ha a kölykök mind bűnözők, akikre a rendőrség vadászik. Ezért kotlóstyúk módjára pörög a szoba közepén és követeli a puszikat, pufogtatja a kedves, anyáskodó bókjait, miközben valami régen elromlott és ez a családot, bele értve a járulékokat is, a szakadék felé sodródik.



Pope még J. fiatal barátnőjében sem bízik.

J. (James Frescheville) szinte katatón állapotban éli mindennapjait. Anyja halálával lépni kényszerül és az egyetlen hely, ahol otthonra lelhet, az a nagymama, Janine háza, ahol viszont J. egy olyan közegbe kerül, amit harmadik generációsként sosem érthet meg. A nagybácsik örömmel fogadják a fiatalembert, aki unott arccal, ám belül feszült figyelemmel követi a családi élet ezen formáját. Nem tudjuk, tetszik e neki, viszont elfogadja és igyekszik beilleszkedni.


A Cody kölykök azonban mind rablók, akik bankrablásból tartják fenn magukat és a rabolt pénz bizony elfogy egyszer. Azonban még idejük sincs kiterveli következő nagy dobásukat, amikor a rendőrség velük foglalkozó osztályának nyomozói, talán megelégelve az irodai munkák és körmönfont ügyvédek jogi csűrés-csavarását, nemes egyszerűséggel kivégzik a Cody fiúk legszimpatikusabb tagját, Barry-t (Joel Edgerton) egy bevásárlóközpont parkolójában.



A rendőrség elítélhető módszerekkel igyekszik a Cody fiúkat megregulázni.

Erre megbomlik a családi idill kényes egyensúlya és a fekete bárány, Pope (Ben Mendelsohn) lép akcióba, melynek folyományaként két rendőr veszíti életét. J. ekkor kezdi sejteni, hogy olyan úton jár, melyről később nehéz letérnie. Ebben megerősíti az is, hogy a rendőrség benne látja a csalit és koronatanút, egyszerre. A Cody család hiába hiszi magát olyan okosnak, a rendőrség stiklis módszereik bogarat ültetnek a fülükbe: Vajon J. köpött?


Ha köpött, akkor "mennie" kell, hiába rokon. Hiába unoka.

Janine, ha a fiairól van szó, olyan könnyedén dobná oda unokáját a dögkútba, hogy elgondolkozik az ember: A Cody család fiúgyermekei kitől örökölték a pszichopátiás tüneteket?
J. pedig tanácstalanul vergődik kétségei között, míg Pope szemet nem vet barátnőjére és olyan lépésre szánja el magát, melynek kimenetele végre J.-t is kirángatja az életét betöltő sztoikus semmilyen létből.
A rendőrség és a Cody család macska-egér harca hamarosan átvált J. és a Cody család harcává.
Végül J. megteszi azt, amit meg kell tennie és átveszi helyét a család őt megillető, ebédlő asztalához húzott székénél.
Guy Pearce a behízelgő modorú zsaru, aki igyekszik J.-t spiclivé tenni.

90%


Lassú vágás, kellemes zenei aláfestés, kiváló színészek.

Az Animal Kingdom egy gyorsan beérő, kultikus bűnügyi-családi dráma

Megjegyzés:
Hogy mennyire gonosztevők a Cody család, azt csupán abból tudja meg a néző, hogy a film elején, a montázs-főcím alatt, bankrablások fotóit látjuk. Az egész film során nem látjuk a fiúkat semmilyen, a "munkájukra" utaló tevékenység közben. A néző kb. ugyanannyi tudással lép a képbe, mint J. miután meghalt az anyja. Apró jelei persze vannak, hogy a Cody fiúk nem kismiskák, de egészen a rendőrségi túlkapásig gondolhatnánk, hogy csak amolyan helyi kemény csávók, akiket szeretnek megszorongatni a rend derék őrei.
Fokozatosan derül ki a Cody fiúk jelleme. Nem feltétlenül a legveszélyesebbnek tűnő arc az igazi vérmedve...

2014. május 24., szombat

Trash: Zombie Driftwood (2010)

Trash: Zombie Driftwood (2010)


Rendezte, vagy valami hasonló: Bob Carruthers

Bobby fiú ritkán rendez filmeket, inkább a dokumentum vonalon mozog és ez nekünk, nézőknek, jó!
A "Zombie Driftwood" egy olcsó és siralmasan humortalan - pedig próbálkoznak - hentelés, amelyben egy luxus-tengerjáró eltűnik a Bermuda háromszögben, majd miután előkerül, zombiek-kal árasztja el a Cayman szigeteket. (Kajmán szigetek???)

Színészei nincsenek, csak egy csapat amatőr, akik nem blokkolnak le a kamera előtt. A kocsma törzsvendégei akár tényleg egy alkoholista brigád. A csapos úgy izzad, hogy végig érte izgulsz, nehogy szívrohamot kapjon a színész. A főhősök csajai siralmasak. A szőke (Kaz B.) egyenesen kiábrándító, amikor elvileg "szexi" táncot lejt a kocsmában, ami inkább bárgyú és groteszk, ahogy kezdődő potrohával - igen, ebben a filmben nem húszas éveikben járó nők alakítanak zabálni való tiniket - teljesen lelohasztó. Hihetetlen, ennek ellenére milyen jó képeket lehet találni róla a neten szörfölgetve. Tipikus, nem az eszéért szeretjük típus. Csak nem értem, hogy milyen kritériumok alapján nevezi az imdb színésznőnek... Viszont haladás, hogy ebben a műben az Angliai születésű cics-mókust ruhában dugják, ami azért jelenthet valamit. (Talán még annyi pénzük sem volt, hogy kifizessenek a csajnak némi muff-mutogatást.)
Néhány Kaz B. munka itt elérhető!

A párbeszédek - főleg a kocsma pultjánál - olyan ostobák és erőltetettek, hogy kérdéses, hogy nem direkt csináltak szart. Egy magyar kocsmában öt perc alatt izgalmasabb dialógusokat rögzítenél egy diktafonnal. A színészi játék meg... igazi method acthung, acthung! Csak figyelem milyen ócska.

A trükkök amolyan sufni-tunning következményei. A nagy öregek már harminc éve jobbakat dobtak össze papír-zsebkendőből és tonhalsalátából.
Humor gyanánt pedig a zombik megszólalnak és csökött gondolataikat közvetítik a néző felé. A zombie film kedvelő néző erre pedig tökéletesen immunis.
Eltelik fél óra, mire kiderül, hogy ebben a filmben a zombiek bizony, ki akarják fejezni magukat. Elfoglalják a tévé stúdiót - hogy keveredtek oda??? - és máris, "profin" vágott zombie műsorblokkal szórakoztatják a kocsma nézőit, akiket a többi, kint sétáló halott nem tépett szét.
Zseniális!
Magnyifika!
Ha tényleg vicces lenne, akkor legalább mosolyognék, vagy valami.
De semmilyen pozitív érzést nem váltott ki belőlem, és ahogy nézem, az imdb látogatóiból sem. 2 csillag!
Kb. annyit ér, mint 2 perc maszatolós szex.
Rákészülsz, azután megkönnyebbülsz, hogy annyi.

Pozitívum?
Játékidő: 72 perc.

10%

Mert zombies.
Valójában olyan szar, hogy még a trash film jelző is felmagasztalás.

18+ : A szöszi női szereplő egy sokkal érettebb alakítása itt elérhető!

2014. május 19., hétfő

Ilyen az élet - Life As We Know It (2010)

Ilyen az élet - Life As W Know It (2010)

Rendezte: Greg Berlanti

Berlanti egészen jól mozog a negyven perces, televíziós érában, ám az egész estét (hülye kifejezés a kb. 100 perces filmekre) mozi műfaján belül van még mit tanulnia.

A film elején két szingli és saját életén belül közepesen teljesítő fiatalt a barátaik igyekszenek egy vakrandi alatt összeboronálni. Nem felügyelik azonban az egészet, így csak megadják a telószámokat, hogy azok beszéljék le a találkozót, amiből azután nem is lesz semmi. Illetve ez nem teljesen igaz. A fiú elmegy a lányért, be is ülnek a lány új smart-jába, éppen csak a motort nem marad idő felbőgetni, mivel a lehetséges vacsora helyszíne valahogy végül nem lett lefixálva. Messer (Josh Duhamel) és Berenson (Katherine Heigl) kellően elküldik egymást a picsába, majd ki ki megy a dolgára.
Ez az első négy perc...
Utána persze, míg tart a főcím, láthatunk egy esküvőt, ahol megismerjük magát a cupidó párocskát és, hogy életük szerves része az egymást nem annyira kedvelő páros. Pedig de.
Még húsz perce sem megy a film, amikor jön a dráma: az ifjú házaspár egy balesetben életét veszti és furcsa mód a két egymástól elhúzó személyre hagynák gyermeküket.
Ez pedig elég furcsa döntés a felelős szülőktől - bár a film megmagyarázza - ha belevesszük, hogy a baráti páros első randija nem tartott tovább négy percnél.
És innentől már borítékolható a befejezés, hiába érezzük azt, hogy a forgatókönyv erőtlenül megpróbálja megteremteni a feszültséget. Nem sikerül neki.
Hiába egy szimpatikus doki, egy kecsegtető állásajánlat, pénzgondok, valahogy nincs súlya az egésznek. Egyenletes tempóban haladunk a befejezésig, ami kiszámítható.

Ami megmenti a filmet attól, hogy első megtekintés alatt elunjuk magunkat, hogy azért kedvesek a főszereplők és ...
Kedvesek a főszereplők. Mind a párocska, mind a baba.
Harsány nevetésre ne várjunk, de lehet mosolyogni és azért az ember elgondolkodhat, hogy mit tenne hasonló helyzetben?
Egyáltalán, egy felelős szülő hogyan kezd neki, végiggondolni az ilyesmit?
Oké, a filmben van egy ügyvéd, aki meglepően szimpatikus és elboronál szinte mindent.
Azt sem értem, hogy a szülők végakaratát miért bírálgatja felül a hatóság? Ha a házat a szülők a házukat csemetéjükre és két barátjukra hagyták - és nem még élő rokonokra - miért kell ellenőrizni annyit őket, hogy mit csinálnak? Oké, a gyermek jogai és érdekei miatt, de van erre humán erőforrás? És ha az édes szülők voltak állatok és verik a gyereket? Vagy Amerikában minden gyermekre felügyelnek, hogyan nevelik fel? Ha igen, miért szól annyi film az iskolai erőszakról...? Mi köze az államnak egy felelős döntéshez? Ha úgy gondolják, pl. elveszik a kölyköt és intézetbe dugják? És akkor elúszik a családi ház? (Gondolom, nem fogják a gyermek nagykorúságáig fenntartani és rendszeresen kitakarítani.) Ha nem felelnek meg a megbízott szülők, az állam azt hogyan közvetíti a gyermek egyéb természetes rokonai felé? (Pl. nagyszülők, egyéb rokonok - azért az esküvőn voltak még páran)

A mellékszereplők elég közepes kategória. Még a "Szívek szállodája" kövér cuki Sooki-ja (Melissa McCarthy) sem sziporkázik annyira, mint később fog a nevével eladott vígjátékokban.

40%, de azért nézhető.
Néha felröhögtem. Nem feltétlenül a poénok jó minősége miatt, hanem mert jól adták elő.

2013. szeptember 17., kedd

Winter's Bone - A hallgatás törvénye (2010)

Winter's Bone (2010)


Rend.: Debra Granik

Filmposzter

Ree (Jennifer Lawrence - X-Men: Az elsők, Éhezők viadala) a hideg Ozark-i hegyek között meghúzódó szürke tanyavilágban él ideg-összeroppanásos anyjával és két kisebb testvérével. Kábítószer készítésével gyanúsított apja óvadék ellenében kiszabadul a börtönből, de a zálog, amit felkínált a szabadulásért, a családi ház, melyben Ree jelenleg él. Mindenki tudja, mivel foglalkozik az apa és az is nyílt titok, hogy nem hajlandó visszamenni a sittre. Ree körbejárja a rokonságot, hogy ráakadjon és rávegye, jelenjen meg a tárgyaláson, de a redneck közösség homályos, főleg rokoni és sötétebb okok miatt, nem segíti elő a találkozót. Megfenyegetik Ree-t, hogy ne kutasson az apja után. Ree képtelen leállni, hiszen testvérei és anyja élete lehet a tétje annak, hogy Jessup előkerüljön.


Már 2010-ben dicsérték Jennifert, pedig...
Érdekes filmdráma, amely szöges ellentétben áll a nyálas Hollywood-i vígjátékok és romkomok tömkelegével. Itt nincs shoppingolás, rózsaszín flitter, csak köd, romos viskók és elnyűtt emberek. Nem tartom Jennifer Lawrence-t a legjobb választásnak, mert ugyan kellemes a szemnek - nekem töltött galambnak tűnik, talán pufók pofija miatt - de nem hitette el velem, hogy igazi vidéki lány. Szinte végig egykedvű, bizalmatlan arccal játssza a figurát. A krumplit úgy pucolta, hogy fájt a szemnek - ilyet utoljára Lenke néni csinált a "Szomszédok" teleregényben. Amikor meg vadászni tanítja öccsét, felmondja a leckét, amit tudni kell a fegyverről, de mikor végül a puska elsül, jobban összerezzen, mint a két kiskorú színészkolléga. Cuki. De legalább a dühös kamaszt jól hozza.

Ez lenne a nagy amerikai álom? Biztos nem - erről a becsúszott magyar zászló is gondoskodik. (Vagy olasz...)


Megemlíteném még Teardrops szerepében John Hawkes-t, aki kiöregedett a suta mellékszereplő kategóriából és belebújt a markáns arcú karakterszínész bőrébe. Eddig olyan filmekben láttam mellékszerepben, mint "Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron", "Viharzóna" vagy mondjuk az "Azonosság".

A filmbe belepakoltak némi feszültséget, amit akkor fogunk igazán érezni, ha meg tudtuk szeretni Ree figuráját. Akkor tudunk érte izgulni. Sajnos a film ebben nem sokat segít. Kapunk pár pillanatot a sivár hétköznapokból, mégsem fogjuk szívünkbe zárni a figurákat. Valamennyien morcosak, idegesek, feszültek. Az ember még keresztül hajtani sem szeretne ezen a vidéken.

Apu eltűnt, anyu csak ül a székben. A három gyerek gyakorlatilag már árva.
Debra Granik számomra ismeretlen rendezőnő második nagyfilmje kellemes filmdrámai élmény volt számomra. Kicsit szétszórt ugyan a forgatókönyv - értem itt ezalatt, hogy annak ellenére, hogy Ree a keresendő konfliktus forrás lánya, úgy viselkedik vele mindenki, mintha valami veszélyes vírus volna, a másik, meg, hogy Ree viszonylag sokat "keménykedik", de amikor negatív hatás éri, pl. Teardrops a hajába markol, jobban megijed, mint vártam volna (de ezt meg betudhatjuk annak, hogy Ree 17 éves kislány) - de a végére összeáll a kép és valamennyire megértjük, hogy bár a senki földjén szinte mindenki rokon, mégis elidegenedhetnek egymástól az emberek, pusztán, mert homályosan látják a jövőt, nem tudják, mit hoz a holnap. Ez a félelem - éhezéstől, szegénységtől, a lehetséges börtöntől - ami miatt olyan élhetetlennek tűnik az Ozark-i hegység.

Gondolom, balra ami lelóg, egy szélhárfa,
de a magyar szinkronban teljesen eltűnt a hangja.
A lepusztult hangulathoz hozzátesz azért, köszönet a díszleteseknek.
Végül kapunk válaszokat, katarzis nélkül. Jessup a rendszer miatt hal meg. Olyan helyzetbe kényszerítik, hogy fel kellene adnia azokat, akikkel együtt él. Mielőtt ez bekövetkezne, ... lépni kell. A hatóság kontra kallódó emberek. A közösség pedig képtelen a hatósággal szembeszállni, így az marad, hogy azt hallgattatják el, aki közülük való.

60%

Társoldal, Soundtracks and You!
Winter's Bone (2010)