A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aaron eckhart. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aaron eckhart. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. július 9., csütörtök

Kötelesség életre-halálra - Hajsza élő adásban - Line of Duty (2019)

Kötelesség életre-halálra - Hajsza élő adásban - Line of Duty (2019)



Rendezte: Steven C. Miller

A film Mafab adatlapja: Line of Duty (2019)

Megtekintés: Ez egy Nicholas Cage film, csak Cage épp nem ért rá.

Kitörő örömmel ültem le a film elé, mert Eckhart neve miatt azt képzeltem, hogy egy fantasztikus kis mozit fogok látni. Aaron Eckhart ugyanis (eddig) tudtommal nem az a színész, aki fizimiskájával minden atom-gyenge produkcióba igyekezne besétálni. Szegről-végről tényleg "fantasztikus" a mozi, hiszen a filmben látható események nagy része a valóságban még leheletnyire sem állná meg a helyét. Kezdve az alapkoncepcióval, amely legalább egy sebből vérzik.

Szpojlerek előfordulhatnak, a film megtekintése után javasolt elolvasni az írást!

Frank Penny (Aaron Eckhart) járőr kis haverjával uncsizik a flaszteron ülve és várja, hogy megoldódjon az életének legnagyobb problémája: lelkiismerete ne baszogassa azért, mert pár évvel korábban egy túszmentés közben véletlenül rosszul mérte fel a szituációt és ebbe belehalt egy gyermek. Más filmekben ilyenkor hősünk otthon alkoholizál, miközben társai nem restek fejéhez vagdosni azt, ami amúgy is szarrá marcangolja. Itt sincs ettől messze Frankie, de egyelőre szolgálhat és védhet, igaz, nem holmi flancos belvárosi poszton, hanem valahol, a kis-pálya szélén, hogy ne zavarjon be a lakosságnak a szomorúság az arcán. Haverkissrác mindent megtesz, hogy felvidítsa és aznapra már-már sikerül is, amikor a rendőrségi frekvencián keresztül becsókol a megváltás lehetősége Frank fülébe: egy fegyveres férfi, aki egy emberrablási ügy egyik lehetséges elkövetője, miután be- és kisétál egy neki állított hevenyészett rendőrségi csapdából, kilohol a forgalomból és kardio-edzése közben Frank mentési pontja felé veszi az irányt.

Frank, mivel inkább rendőr, mint nem, skippel a sarokról, ahol addig ücsörgött és szintén futással indítja be a operatőr stadycam programját. Szó szerint futnak egymásba, egészen szép vágástechnikának köszönhetően.

Unalmas lenne azonban egyetlen szálra fókuszálni, ezért az új időkre hallgatva, előkerül a média is egy roppant csinos és fiatal gerilla-streames  riporterlánynak köszönhetően, aki realtime-ban kezdi sugározni az eseményeket, nem elfelejtve kezdetben, hogy mindent a nézőkért. (Mintha elszaporodtak volna az angol kifejezések...)

A további események gondolom kiszámíthatóak számotokra is: Frank és Ava (Courtney Eaton) a pörgős, magát riporternek aposztrofáló, szemünkben túlbuzgó, kotnyeles kamerás kiscsaj a film további részében test közelből ismerkedik meg egymással is és az el-rablóval is, néhány apró, de nagyon kiszámítható csavarral, egészen a végkifejletig, amelyben a giccs kifacsart egy árva könnycseppet szemem sarkából, hogy azt elégedetten mutassa körbe a szobám falai között a nagy semminek.

Gratulálok forgatókönyv, legalább volt, ami működött, mert maga a történet, leírva sem hiszem, hogy acélos lehetett, de a vásznon látni olyan kérdéseket vet fel bennem, hogy Nicholas Cage tényleg másik filmet forgatott és nem ért rá erre, vagy olvasta a szinopszist és száját húzogatva végül nem fogadta el, mondván, itt akkora a hézag a hihető és a fantázia között, hogy ciki lenne a nevét adnia hozzá... ...majd elszaladt, hogy leforgassa a 211-et.

Aaron Eckhart szerintem, ha nem is kiváló színész – nem tudhatom, hiszen nem minden alakítását láttam még – mégis egy remek arc. Férfias – lyuk az állon, akár a Douglas klán tagjainál – jó a felépítése, elhiszed, hogy kemény is tud lenni és egyáltalán, kellemes a szemnek. Éppen ezért a filmjeit eddig nagy számban inkább kedveltem. Itt még egy erősebb szinkronhangot is kapott. Ő egyértelműen nem tehet arról a fiaskóról, amit a történet hordoz magában.

Eckhart-nak jól állnak egyébként az egyenruhás szerepek.

Tegye fel a kezét, aki elhiszi, hogy egy rendőr beleugrik egy éles akcióba, aki öt perccel korábban határozott parancsot kapott, hogy vegye ki az éves szabadságát?
– Ezt elhisszük, hiszen gyakorlatilag minden rendőrös mozi erre a kaptafára épül rá. Talán még a forgatókönyvíró suliban is külön fejezetet szentelnek neki: Akciófilmedben a rendőrt az elején felfüggesztik...

Tegye fel a kezét, aki elhiszi, hogy ezek után kvázi társává fogad egy civilt, aki ráadásul szakmáját tekintve „ősellensége” a rendőröknek, ha bármit megszimatolnak, amire haraphat a néző vagy olvasó? – Ezt ha nehezen is, de elfogadom, mert. (Nincs rá jobb indokom, mint, hogy megírták, tehát elfogadom!)

Tegye fel a kezét, aki elhiszi, hogy nem elég, hogy viszi magával a civilt egy homályos, de egyértelműen veszélyes nyomozásba, a riporterünk, kezdetben erősen szem előtt tartva a nézettségi számokat, élőben közvetít minden lépésükről a neten, sok száz, ezer, majd millió ember szeme láttára? – Nem, köszönöm, ezt már az én gyomrom sem bírja bevenni, ha akciófilmről beszélünk, így laza lábsöpréssel átpöccintettem a filmet a paródia műfajba, hogy ezzel kicsit csillapítsam gyomrom háborgását. Másképpen biztos „kiadom a sütit, amit bevettem” – Vincent Benedict mondását idézve.
Igen. Ez a film halál komolyan veszi magát, olyan történettel, amely egyetlen párhuzamos univerzumban sem lenne eladható ebben a formában. Csak nálunk, a Földön!

A történetről nem is írnék többet, hiszen ha ennyiből nem találtad ki, mire számíts, eleve nem olvasol ilyesmit, nem?
Mindezek ellenére még most is azt mondom, hogy nézd meg bátran a filmet, hiszen totál kikapcsolja az agyad – illetve van, akinél pont felpörgeti, hogy azt elemezgesse, mit nem hisz el abból, amit lát – és végig pörögnek az események, üresjárat nélkül.

Hogy nem írtam a cím elé, hogy „Fika”, ezzel jelezve, mennyire nézhetetlen a darab, az pusztán a további apróságoknak köszönhető:
Giancarlo Esposito mind a négy percében erős jelenléttel bír. Dina Meyer nagyon rég nézett ki ilyen jól – Csillagközi invézsön – igaz, szerepe abból áll, hogy hatszor mutatja a kamera, ahogyan nagyon meggyőzően képviseli a médián belül dolgozó nagyhal-műsorszerkesztő tipikus, csinos ruhás, mindenkit irányítok figuráját, pusztán azzal, hogy néz egy képernyőt és néha vakkant valakihez. Igen, arra akarok célozni, hogy ezt a mellékszerepet bárki nyakába sózhatták volna. Annak mondjuk örülök, hogy szegény „Dizzy” még ma is kap szerepet és igen, tényleg eszméletlen dögös.

Azután kapunk egy elég feszes vágást, kisebb folytonossági hibákkal, egy elég szép fényképezést és még a zene is inkább felfelé nyúlkál ujjaival a zaccos középszerből. A két főgonosz nem elég karizmatikus azonban és akció közben annyi baromságot – szerintem – tolnak le a torkunkon, hogy sör fogyasztása megtekintés közben erősen javallott. Sőt, ivós játék, ha felszisszensz egy-egy forgatókönyvi baromság láttán. Oh, de jó kis mozi lesz a végére!

Azonban nem akarom szétdicsérni a filmet, mert nem lehet. Kiszámítható, bugyuta és mintha az ötletek, amikre épült, nem lennének túl eredetiek sem, a fordulatnak szánt pillanatokról nem is beszélve.


Néhány baromság, ha már belementem és az eddigiek nem voltak elegek:
- Ava egy ház lépcsőjén ragad, mert robbanó csapdára lépett. Frank megkéri, hogy ne mozduljon, mert mindmeghalunk szitu, és majd ő megkeresi a zsinórt és kitalálja, hol vágja el.
Erre megérkezik a bűnöző és telibe veri a a lopott mentőautóval az egyébkét saját házának portáját, mit sem törődve azzal, hogy korábban azt ő pakolta tele robbanószerekkel. Hiszen minden mindegy, csak pusztuljon a zsaru. Erre pedig mi sem jobb, mint „Halálos fegyver” első részére emlékeztető módon behajtani az ingatlanba, lehetőleg úgy, hogy benne ülünk a kocsiban. Ez hülye? Oké, hogy le akar számolni a zsaruval és feltételezi, hogy a házban van, de tényleg a legjobb módja a bejutásnak, ha fejjel megyek a falnak??? Még egyszer, a ház tele robbanószerekkel, amit korábban magam telepítettem oda! Lehet, hogy behajtok a kocsival, felrobbanok a picsába, miközben a zsaru épp a ház mögött keresi a kulcsot a lábtörlőm alatt. Okos!

De erre még Frank is rátesz, mert amit jön az autó, mondja is Ava-nak, hogy mindegy, hogy milyen bombán tapos éppen csinos talpával, egyszerűen emelje le róla és fusson, habár korábban (kb. 2 perc telhetett el) még azon izgultak, vajon mekkorát robban a seggükbe, ha talpacska már nem blokkolja a kioldó szerkezetet. De semmi gond, mert mint kiderül, nem ám úgy lett elkészítve a csapda sem, ahogy evidens lenne egy tűzszerész esetében, hogy széttépje azt, aki rá-, majd lelép róla. Dehogy! Kicsit összekócolja Ava néhány hajszálát, de simán felfutnak a detonáció elől az emeletre.

Ja, a telecsapdázott házban meg mellesleg vagy egy tucat macska él és szaladgál. Abban a házban, amely tele van drótcsapdákkal. Cicafej magasságban. Alig látható drótokkal. Cica és drótok. Hát, bevallom, látva pár macskás videót, nem értem, hogyan sikerült az épületnek egyben maradnia a film végéig.

Itt is látunk olyan jelenetet is, amiben megint a nézőt verik át, mert nem látunk valamit, amit a filmen belül adott szereplőnek egyértelműen kellene, főleg azok után, hogy feltételezhető róla némi kommandós kiképzés a múltjából. Ezt úgy értem, hogyha emberünk fegyverével araszol egy nem túl belátható területen, figyelve minden rezdülésre, ne tudja már úgy oldalból lerohanni a másik szereplő, mint ahogyan a filmben történik.
Plusz, itt is előkerül a tipikus akciófilmes klisé: a rossz mindenkit azonnal eltalál, aki nem a főhős.

Ettől függetlenül egyszer ugorj neki!

Aaron Echart! Tudod!

40%

2016. december 9., péntek

Sully - Csoda a Hudson folyón - Sully (2016)

Sully - Csoda a Hudson folyón - Sully (2016)


Rendezte: Clint Eastwood

A film Mafab adatlapja: Sully (2016)

Megtekintés: Clint Eastwood megkímélte a nézőit és pont annyi ideig tart a filmje, amíg nem válik unalmassá.

2009. január 15.-én, egy hideg, csütörtöki napon, miközben épp felszállt a Chesley Sullenberger (Tom Hanks) kapitány által vezetett Airways 1549-es járata, egy csapatnyi madárral ütközött, amik szerencsésen tönkretették mindkét hajtóművet. A kapitány lélekjelenlétének, rutinjának és gyorsaságának köszönhetően azonban a gépet sikeresen tette le a Hudson folyó közepén, megmentve ezzel mind a 155 lelket, aki a gépen utazott. Ezt sokan - főleg a túlélők - csodának tartják. Ez nem is csoda, hiszen nagyon kevés valódi esetet jegyeztek fel, amikor repülőgép szerencsésen és emberi élet elvesztése nélkül landolt vízen.

A film ezt a történetet igyekszik kalandosan elmesélni, kissé bemutatva a Sully kapitányt és a nyomozást, amelyet a landolás után lefolytattak "ellene". Elsőre tényleg boszorkányüldözésnek tűnik, ahogy a bizottság a kákán is csomót keres és igyekszik megállapítani a legénység és főleg a kapitány felelősségét a veszélyes helyzet - szerintük - nem megfelelően kezelésében. A nézőnek nincs is más választása, mint, hogy a szimpatikus ötvenes mellé álljon. Gyakorlatilag a film egy buksiveregetés, amiért egy férfi, aki egész életét a repülés bűvöletében töltötte, egyszer, egy nehéz szituációban helyt tudott állni és ezért hőssé magasztosult, még ha ő maga elhatárolódik ettől a kifejezéstől.

Az egész film úgy korrekt, ahogy van, de néha olyan érzésem volt, mintha a nem is olyan régen moziba küldött Denzel Washington mozi, a "Kényszerleszállás - Flight (2012)" alkoholmentes drámájának a lebutított változatát nézném, kevesebb drámával és téttel. Talán ezért sem húzta annyira el a játékidőt Eastwood mester, mert amit ebben a témában elmesélni érdemes, azt korábban Zemeckis megtette a saját filmjében. És valóban, ha a filmben nem emlegetnék fel sokszor és sok szereplő szájából, hogy mennyire lehetetlen küldetés volt a gépet a folyó felszínére egyben letenni, akkor úgy vélhetné az átlag polgár, aki talán egyszer ült repülőn, ellenben tucatnyi filmet látott a témában, hogy nem is olyan nagy etwas a művelet. Szégyellem magam, de én is hajlamos voltam többször elfelejteni a film megtekintése közben, hogy Sullenberger kapitány vérprofi, aki ha akkor nem ül a pilótafülkében, akkor simán elképzelhető, hogy 155 holttestet kell a jeges folyó szürke vizéből kiemelni. Megnéztem volna pl. hasonló szituban John Travoltát, akinek, mint tudjuk, van pilótaengedélye és maga is tapasztalt pilóta.


A lényeg az, hogy január 15.-én ezeket az embereket egy hihetetlen tapasztalat örökre összefűzte.

Tom Hanks remek, mint mindig. Sajnálatos mód, a másodpilóta szerepében, Aaron Eckhartnak már nem jut annyi szerep, tényleg eléggé másodpilóta. Majdnem annyira markáns része a díszletnek, mint amikor a filmen belül egy talk-show vendégeként teli szájjal mosolyog és igyekszik szimpatikus benyomást tenni Amerika nézőire. A zenéért Eastwood felelős, de hiába kellemes a képek alatt, eléggé felejthető a score.
A fényképezés nagyon szép, a CGI egészen rendben van.
Aki nem ismeri a hasonló esetek metódusát, annak kiábrándító lehet a felügyeleti bizottság működése, mert kezdetben tényleg olyan, mintha direkt bűnös keresnének és az nem lehet msá, mint pont az, aki az egész szituációt megfelelően kezelte. Azért szerencsére később kiderül, hogy a felügyelet valójában korrekt, csak végtelenül alapos és szőrözős.
Ettől függetlenül úgy vélem, egy szervezetnek könnyű irodákban, asztalok és gépek fölött görnyedve keresgélni a bűnöst, a felelőst, miközben a pilótáknak éles helyzetben sokszor másodperceik maradnak csak, hogy felmérhessenek egy helyzetet és annak a pillanatnyi állásnak megfelelően reagáljanak. Főleg akkor visszás az egész, ha tudjuk, hogy az eset végül szerencsésen zárult - igaz, anyagi károk jelentkeztek és a biztosítási pénzek is megcsappanhattak.
A hepiend borítékolt.

Talán az egyetlen hibájának azt rónám fel a filmnél, hogy nem eléggé Eastwood-os, hiányzik belőle a rendezőre amúgy jellemző némi plusz. Viszont néha kis szerepekre is jó színészeket sikerült mozgósítania és a mellékszereplők is egészen hitelesek a figurákban.


Azért az röhej, hogy 5 dollárt kóstál egy Snickers a hotel minibárjában. Mintha nem is eladásra lenne ott az a sok termék, hanem drága dekorációnak. Nem csoda, ha minden hoteles filmben elsütnek egy ezzel kapcsolatos poént, de úgy látszik, a szálloda ipar egyszerűen nem akarja venni a lapot!

Töfi:
- Az igazi Chesley Sullenberger el volt ragadtatva Hanks játékától. A forgatás előtt többször találkoztak, hogy a színész minél jobban megfigyelhesse a kapitányt.
- A filmbeli feleségével, Laura Linney-vel nincs közös jelenete a képernyőn Tom Hanks-nek.
- A filmben sok olyan plakát, tereptárgy benne maradt az utcaképekből, amik 2009-ben még nem léteztek. Pl. Boradway bemutató, a taxi, amivel Sully utazik, szórakozóhely külső, stb.

55%

Ha megnéznéd a filmet:
- Sully - Csoda a Hudson folyón (2016)
- Kényszerleszállás (2012)
- Airport  (1978)
- Airplane (1980)

2014. július 3., csütörtök

Támadás a Fehér Ház ellen - Olympus Has Fallen (2013)

Támadás a Fehér Ház ellen - Olympus Has Fallen (2013)

Rendezte: Antoine Fuqua

Fuqua az a rendező, akinek láttam a filmjeit, de van bennük valami elemi komorság, amiért enyhén léleklehúzós filmélményként emlékszem rájuk. A nagyjára. Nem rosszak ezek a filmek, sőt, némelyikbe kerül annyi realizmus, amitől úgy véli a néző, hogy kellő hozzáértéssel nyúltak a témához, mégis, miután elég idő eltelt, az emlékezetben olyan filmélményként emlékszem Fuqua darabjaira, amit nem nézek meg évente, hanem sokkal ritkábban. A komor hangulat miatt? Vagy a témák lavírozna az ingerküszöböm határán? Nem tudom. Mégis, ha egy poszteren azt látom: Antoine Fuqua filmje, akkor tudom, hogy bár jó filmet fogok látni, nem lesz a kedvencem.






A "Kiképzés - Training Day" nem szégyellt az isteni Denzel Washingtonból gonosztevőt csinálni, mindezt úgy, hogy ő a rend derék őre. Ha vallatásról van szó, egészen biztosan ő lenne a rossz zsaru... Korrekt film egy újonc beavatásáról, mégis, az egy napot feldolgozó zsarufilm nem a kedvencem. A korábbi "Gyilkosok gyilkosa - The Replacement Killers" szórakoztató akciófilm, de kicsit túl sok, kicsit túl John Woo-s lett. Egyszer végig lehet ülni, ám inkább pergős kaszkadőr videóklipp, mint fontos darab. "A nap könnyei - Tears of the Sun" randifilmként nagyon nem jött be és mivel annyira emlékszem belőle, hogy szinte végig sötétben játszódótt, szintén nem nőtt a szívemhez. A témaválasztás sem volt annyira érzékeny számomra, mint mondjuk a Hotel Ruanda, pedig hasonlós feketéket vegzáló film az is. Az "Artúr királyt - King Arthur" az sem mentette meg számomra, hogy tele pakolták minőségi színészekkel. Annyi lovagos feldolgozás után ez nem tudott lekötni. A sok szűrő a lencsén... talán. Bealudtam rajta. Az "Orvlövész - Shooter" végre már belemászott az ízlésembe, igaz, nem ez volt az első, elnökös-merényletes-átverős film, így az alaptörténet nem túl eredeti, viszont Mark Wahlberg jó színész és lehetett izgulni. Fuqua még mindig él-hal a szűrőzésért, de legalább ez a filmje tetszett annyira, hogy többször megnézzem. És 2013-ban jött a "Támadás a Fehér Ház ellen".

Történelmi háttér:
A filmbe belekevert észak-Korea valós fenyegetés. Ha más nem, dél-Koreának egészen biztos. 2014-ben pl. rakétákat lődöznek, fenyítik a dél-Koreai hadsereget és amerikai turistákat tartóztatnak le, valószínűleg koholt vádakkal. Észak-Korea korábbi vezetője, Kim Dzsongil, közel húsz éves uralma alatt megtett mindent, hogy Amerika eltörölje a föld színéről, ha egyszer egy elnök rosszul ébred. Politikai nézeteit terrorcselekményekkel is megtámogatta, ha kellett, és hosszú uralkodása alatt szinte minden létező, befolyásos, politikai címet megszerzett magának. Aki gátolni próbálta... az valahogy rosszul járt. A szomorú, hogy miután meghalt, gyermeke vette át a helyét és ahelyett, hogy haladva a korral és civilizációval, virág gyermeke legyen és hamburgert zabáljon, élvezve apja megszerzett vagyonát, inkább folytatja a megfélemlítést és lebegtetést, hogy bizony, ha kell, megnyomja a gombot és akkor mindenki reszkessen. Bár elemzők szerint ez inkább csak egy nagy farkú páva násztánca és Kim Dzsongun egy fogatlan kopó, nagy étvággyal. Ha érdekel észak-Korea történelme, kutass a wikipédián:
Kim Dzsongil
Első öt perc: Megfelelő hátteret generálni a szereplők kapcsolata mögé. Pl. ügynök nem tudja megmenteni az első asszonyt, így apa csalódott és mérges, meg egyébként is, ha meglátja ügynökünket, eszébe jut az asszony...
(Bár, az asztalon álló fényképek is megteszik ezt.)

Történet:
Mike Banning (Gerard Butler), a jelenlegi amerikai elnök legjobb ügynöke, aki a személyes védelméért felelős. Még Mike is kevés azonban egy téli balesetben, hogy megakadályozza a First Lady halálát és hiába az elnök, Benjamin Asher (Aaron Eckhart) és Mike szabadidejükbe is átnyúló barátsága, a hőst parkolópályára teszik. Az adóhivatalnál koptatja a széket, amikor a dél-Koreai miniszterelnök tiszteletét teszi a Fehér Házban. A barátságos tárgyalás, néhány beépült terroristának köszönhetően hamar átfordul egy többlépcsős, ellenséges támadásba. Az elnök fogságba esik a védelmére épített bunkerben, az épületben szolgálatot teljesítő fegyveres erőket szétcincálják és egyedül Mike az, aki rendet tud teremteni, miután beszivárgott az épületbe. A film felépítése tökéletesen megfelel egy "Die Hard" kalandnak. Ha ez lett volna az ötödik Die Hard film története és nem a Moszkvai lövöldözős, Csernobili helikopterezés, most nem fanyalognának a rajongók, hogy Willis eladta McClane figuráját bagóért.
Butler legalább hasonlóan karizmatikus, mint Willis volt egykor és ha dráma kell, vagy őrült fény a szembe, akkor is jól teljesít. Kicsit pocakosodott a "300" óta, ám gondosan behúzza hasát, ha futni kell, vagy verekedni. Egyetlen hibája, hogy "túl cool". Oké, kommandós volt... meg egy igazi patrióta.

A túszdráma után lehet tiszta lappal indulni, avagy, még emlékeztetsz rá, hogy asszony meghalt, de mivel én meg élek, ismét barátkozhatunk. Nem csak az elnök sántikál, hanem a pszichológiai okfejtés is.

Aaron Eckhart szintén szimpatikus színész, ebben a filmben sajnos nem tud eleget mozogni - főleg, mivel a film játékidejének zömében kikötözik egy korláthoz. Azért, ha érzelmeket kell visszaadni, nagyon jól használja az arcát.
A First Lady nyúlfarknyi szerepében Ashley Judd hozza, amit öt percben lehet.
Ha már a fiatalabb generáció van az akció középpontjában, kívülre, a megfigyelő és töketlen szekcióba is kell néhány név. A házelnök szerepében: Morgan Freeman. Vannak mások is, ám a kamera figyelmét ez a közel hetvenes fekete színész vonja el.
Persze van kötelező töketlen katonai vezető és az elmozdított ügynökkel szimpatizáló fontos pozíciójú ember is, hiszen hasonló filmek miatt tudjuk, hogy ez a klisé.
Fuqua használja itt is a barnító szűrőt és nem kevés CGI füstöt küldd a néző szemébe, ettől függetlenül és a filmben maradt ilyen-olyan hibák ellenére a film élvezhető, izgulható és szerethető.

Se szűrő, se utólag befestett lövedékek és vérfoltok. Jól látszik, hogy a testőrség csak úgy "odadobja magát".

Kiemelném a Fehér Ház elfoglalását, mely húsz perc igazi akció csemege. A valóságban persze az ügynökök nem futkároznak ki a nyílt terepre a védett épületből, hogy agyaggalambként lőjék őket szarrá, ám akkor miről szólna a film? Egy átlagnézőt egyébként sem zökkent ki az olyasmi, hogy a délelőtti beszélgetésnél még frissen borotvált a Mike, de mire bejut a Házba, már tesztoszterontól vastag szőr van a képén. Az sem nagy gáz, hogy a légtérbe anélkül be tud repülni egy baszom nagy és névtelen repülőgép, hogy a légierő análisan szét ne vegzálná. Idejében. Amikor meg megjelennek, eléggé impotensen kezelik a helyzetet. Az is aranyos, hogy az áthelyezett Banning a korábbi kódjaival be tud lépni a Fehér Ház számítógépes rendszerébe és nem elég, hogy a kést forgatja jól, később a terrorista hacker lánnyal is kibabrál. Ja és Banning miután elkezdődik a támadás, munkahelyét gyalog és futva hagyja el, hogy barátja, az elnök segítségére siessen, ami Forrest Gump-nak is dicsőségére vált volna, hiszen Banning iroda ablakából látjuk, hogy az események, kissé arrébb kezdődnek. Ettől függetlenül még idejében odaér, hogy a falat berobbantó terroristákat végül leelőzze és eltűnjön a Fehér Ház bejárati ajtaja mögött.
De ez egy film.
Ha már támadás a Fehér Ház ellen, kell bele egy robbanás, ami után lesz munkája az ácsnak.
Majd elfelejtettem: A forgatókönyv azért vigyáz rá, hogy ne észak-Korea legyen az egyértelmű ellenség, hiszen a terrorista vezérről kiderül, hogy nem a kormánynak dolgozik, hanem szabadúszó.

70%

Fuqua, csak így tovább. Kevesebb komor fény szűrést.

Ha tetszett:
- Die Hard első két része
- Az elnök végveszélyben (Mely ráadásul egyszerre készült ezzel a filmmel.) - White House Down
- Az elnök különgépe - Air Force One