A következő címkéjű bejegyzések mutatása: animációs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: animációs. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 13., csütörtök

A Mitchellék a gépek ellen - The Mitchells vs the Machines (2021)

A Mitchellék a gépek ellen - The Mitchells vs the Machines (2021)




A film Mafab adatlapja: The Mitchells vs the Machines (2021)

Megtekintés: Abban biztos voltam, hogy hentelést hiába várok majd a mesétől, hiába harcol benne egy család a gépek ellen, akik leigázták a földet. Igazam is lett. Ennek ellenére a végeredmény szórakoztató lett, és ha kategorizálnom kellene, akkor valahová a "Derült égből fasírt" és a "Hotel Transsylvania" közé lőném be a családi élet problémái, illetve a hangulat miatt.

Szerintem, a film nem kiemelkedő darab, azonban érezhető, hogy igyekeztek a netes és ifjúsági műsoros trendeket beleépíteni a végeredménybe, ami a legtöbb poénját szolgáltatja a mozinak. Ezek főleg színes rajzos betétek formájában jelennek meg és tényleg, kicsit frissebbé teszik a látványvilágot. Ettől persze még nem lesz a végeredmény kiemelkedőbb, csak fogyasztás közben érezzük kicsit jobbnak. Azonban, talán az elcsépelt mondanivaló miatt, vagy, mert összességében a karakterek szerethetőek de nem különösebben bájosak, a megtekintés után nem biztos, hogy túl mély nyomokat fog bennünk hagyni az animációs film, annak ellenére, hogy a Föld elleni invázió jelenleg divatos téma. (Jelenleg a tököm... Azóta szeretnek ezzel foglalkozni a filmesek, mióta először sikerült egy damilon belógatni egy frízbit a képernyő elé és megrázni azt, hogy rámondhassák, az egy repülő csészealj!) 

Innen nézve akkor a fő cselekmény szál sem számít újnak, mint ahogy a családon belüli dinamika megjelenítése is unásig lerágott csont a gyerekmatiné komédiáiban, azaz egyik gyerek nem találja a helyét a családjában és vagy menekülne, de nincs miért, vagy valamelyik szülővel folyamatosan hadilábon áll. Ez nagyjából minden tinire jellemző életkori sajátosság. Emlékszem magamra, amikor olyan 13-15 éves lehettem, hogy úgy éreztem sokszor dühöt pl. anyám irányába, hogy annak semmi alapja nem volt. De teszem azt, megkérdezte, hogy hol vagyok és én már robbantam volna fel a picsába! Mit faggatsz??? Nem mindegy??? Stb... Örülnék, ha megtehetné, hogy megkérdezi, mit csináltam egész nap. Puszi, anyu!

Bár, szinkronos animációs filmeknél nincs sok értelme, de eredeti nyelveket élvező néző-olvasók miatt csak beemelném néhány színész nevét a cikkbe:
Katie (Abbi Jacobson) lassan elhagyja a családi fészket és elköltözne Amerika másik végébe, hogy egyetemista legyen belőle. Katie maga sem tudja igazából miért menekülne el az egyébként szerető családjától és a korábban tökéletesen szerető apa-lánya kapcsolata is idegesíti mostanra, mert úgy érzi, apja egyszerűen nem elég nyitott a lányának életére.
Rick (Danny McBride) kicsit tényleg el van havazva a saját gondolataiba, azt azonban ő is érzi, hogy hiába imádta nagyobbik gyermeke amíg felnevelték, mostanra mintha egy másik ember lett volna, aki nem akarja a helyét a családon belüli felépítményben.
Valójában nincs itt semmi látnivaló: Katie lassan fel fog nőni és az apa és anya kicsi lánya szeretné, ha a következő lépéseit az életben nem követné a szülők rosszalló tekintete vagy a túl szoros támogatása. Mert egyszerűen Katie kicsit önmaga akar lenni. Ebben új iskolája segítene is, mert szerencséjére, ott mindenki pont annyira különc, mint őt.
Apu, hogy egy utolsó, kétségbeesett lehetőséggel lassítaná a csimota elszakadását, ezért kitalálja, hogy a röpke repülőút helyett menjen a család együtt Katie Campusára, ahol majd lehet érzékeny búcsút venni.
Mivel Katie nem lett szociopata, csak néha tűnik úgy, végül belemegy a kényszerített road movie-ba és miközben Mitchellék felkészülnek az első osztódásukra, az ország egy másik pontján ugyanezt teszi Pal (Olivia Colman) is, a szuperokos intelligenciával megáldott mobilalkalmazás. Pal kiötlője ugyanis kifejlesztette a második generációs szuper intelligens robottestű alkalmazást és ezért PAL, a korábbi találmány olyannyira megorrol alkotójára, hogy egyetlen lehetséges válaszreakcióban csak azt tudja elképzelni, hogy összegyűjti a bolygó teljes emberi lakosságát és apró cellákba csomagolja, majd eltávolítja valahova messze.
A mese nem időzik a technikai részletekkel erről, pont úgy nem, mint pl. a "Függetlenség napja" sem tette, amikor két földi ember, egy földön használatos szoftver vírust bejuttatott egy számunkra teljesen ismeretlen űrjármű kezelőfelületére, megbénítva azt. 
Hagyjuk mán eztet!




A robotok aprólékos precizitással kapkodják össze az embereket, miközben a Mitchell family golyókat növeszt és nekilátnak a felszabadításnak. 
Nem kérdés, hogy miközben sikerül nekik, apa és lánya ismét egymásra talál, amihez anyu (Maya Rudolph) sebészi pontossággal megejtett megjegyzésekkel járul hozzá, míg kistesó (Michael Rianda)... nos, ő is ott van velük, bár, nem mondhatni, hogy a forgatókönyv nagyon erősen hajtaná magát, hogy neki is elég erősen ki legyen dolgozva a karaktere. Annyi azért jut neki, hogy legalább kiderül, hogy lányok közelében nem érzi magát túl komfortosan.
A kutya meg külön poén lesz azoknak, akik kedvelik a mopszokat. Mert gondolom, az egy mopsz. Instant Isten ujja az a kutya, ami kiderül a filmből. Nem csodálkoznék, ha fellendült volna a mopsz-fogyasztás az Államokban.

Ha családok közti dinamika, akkor a "Hihetetlen család" köröket ver minden hasonló animációs filmre. Ezek mellett nincs is könnyű dolga tehát annak, aki ehhez tenne még hozzá bármit. A Netfilm meséje ezért egyszer szerintem tényleg nagyon tud szórakoztató lenni, azonban nem hiszem, hogy egy klasszikust tettek az asztalra.

50%



2021. április 4., vasárnap

Raya és az utolsó sárkány - Raya and the Last Dragon (2021)

Raya és az utolsó sárkány - Raya and the Last Dragon (2021)




A film Mafab adatlapja: Raya and the Last Dragon (2021)

Megtekintés: Az utóbbi 1-2 év egyik legszórakoztatóbb animációs mozija, de úgy sejtem, pont úgy nem fogok rá teljesen emlékezni, mint az elmúlt kb. 10 évben látott hasonló mesék 90%-ára. Ez nem feltétlenül a mese hibája. Pusztán öregszem. Ha most lennék tizen-pár éves, nagy kedvenc lenne.

Emlékszem, hogy volt idő, amikor még nagy számnak, hírnek számított, ha a mozik bemutattak egy új Disney, Pixar vagy esetleg Toho stúdióban készült darabot. Ez abban az időben lehetett, amikor a technika még nem tette lehetővé, hogy gyorsan haladjanak a készítők, és futószalagon ontás magukból a jobb és rosszabb darabokat. Ez egybeesett azzal az idővel, amikor még rendszeresen vettem mozis, filmes magazinokat és több jó mozis oldal is kínálgatta releváns tartalmait, a megannyi amatőr szerző által életben tartott blogokról nem is beszélve. Közben történt valami a rendszerben, amely egészen biztos, hogy ugyanúgy ontja a meséket, mint eddig éppen csak egy-egy darab akkor kerül az ember szeme elé, amikor már hozzáférhető.
A Raya is egy olyan darab, amire rásüthetem a "nem láttam jönni" jelzőt. Bevallom, a megtekintés után nem tudnám megmondani, melyik stúdió követte el, ám nem is ez a lényeg. A "Raya és az utolsó sárkány" egy igen szerethető kaland mese a bizalomról, szeretetről és barátságról, belekeverve némi ázsiai mondavilágot. Nem a szellemes részét, hanem a sárkányosat. (Habár, ha úgy veszem, a gonosz lények nem anyagiak, így csak került bele egyfajta szellemi létsík is a moziba.)

Szpojleres okoskodással megspékelve.

Valamikor, egy csodálatos fantáziavilágban, Kumandrában öt törzsre szakadt az emberiség, akik viszonylagos békében élnek nem túl messze egymástól. Világuk nyugalmát egy csodálatos varázskő őrzi, amit négy törzs igyekszik megszerezni, miközben az ötödik vigyázza nyugalmát, mert a kő a felelős azért is, hogy a világukra ne szabadulhasson rá egy titokzatos, szinte legyőzhetetlen ellenfél, a Druunnok. A Druunnok nagyjából azért léteznek, mert az emberekben állandóan jelen van a békétlenség. A békétlenséget pedig csak a tiszta és őszinte szeretet és bizalom tudja semmissé tenni.

Korábban, úgy ötszáz éve, amikor a sárkányok és az emberek békében éltek, megjelent a Druun horda Kumandrában. (Ha azt veszem, hogy elvileg a békétlenség az, ami élteti őket, azt kell feltételeznem, hogy mikor Druun megérkezik, az emberek már nem feltétlenül éltek tökéletes békében. Bár, ez csak feltételezés, mert ha a sárkányok tudják, hogy az együttes erő az, ami legyőzheti a Druunnokat, akkor tudniuk kell azt is, miért létezhetnek. Márpedig a történet szerint nem volt olyan nagy széthúzás a Kumandrai népei között, hogy ezzel életre keljen ez a hatalmas ellenség. Whatever.) A Druun horda pedig pillanatok alatt legyőzött mindenkit, amikor már csak egy öt tagú sárkány család - számmisztikából ötös, hogy annyi benne az ötös - maradt talpon, hogy megfékezzék a gonoszt. Utolsó erejükkel - és mint később kiderül, egyéb érzésekkel megtámogatva - erejüket átadták a legkisebb sárkánynak, Sziszunak, hogy ő pedig létre hozhassa önmagából a varázskövet, amely elsöpörte a Druunnokat, felszabadítva az embereket. Csakhogy a legenda szerint a sárkányok nem változtak vissza és Sziszu is eltűnt. (És itt kérdezem meg, ha akkor a sárkányok ugyanazt a misztikus varázslatot csinálják végig, amit a film végén a szereplőink fognak, miért csak az emberek változtak vissza? A sárkányok miért maradtak meg kőszobornak?)




Mi a jelenben vesszük fel a fonalat, amikor Raya apja, aki törzsének vezére, találkozóra hívja össze a másik négy törzs vezetőit, hogy meggyőzze őket róla, értelmetlen a háborúskodás. A meeting nem sikerül fényesen és egyrészt öt darabra törik a szent kristály és a drámai esemény miatt megjelenő Druunnok pedig jó néhány embert kővé változtatnak, köztük Raya édesapját is.
A káoszt kihasználva a négy törzs megkaparintja egy-egy darabját a kőnek, hogy azután annak védelmével élhetővé tegyék területeiket, míg a Druunnok erőt gyűjtenek a teljes pusztításhoz, míg az ötödik Rayánál marad, akit apja utolsó erejével a folyóba lökött, mert a Drunnok nem képesek követnő a kislányt a vízbe.

Hat évet ugrunk az időben előre, hogy láthassuk, ahogyan Raya, immár felnőtt nőként egyedül kalandozik a pusztában, hogy megtalálja a legendás Sziszu lehetséges maradványait. (6 év telt el, de valamiért ez idő alatt ezek szerint a Druun nem hajtotta teljesen igába Kumandrát, ami furcsa, ha azt nézzük, a jelenben, mikor végre Sziszura rátalál Raya, hirtelen felgyorsulnak az események.) Raya végül sikeresen életre kelti Sziszut és ekkor még csak alig fél órája kezdődött el a mesefilm.

A további jó órában pedig Rayát és Sziszut követhetjük, miközben egyre több segítőt kerítenek maguk mellé és az ellenségeikkel is megvívnak néhány kisebb adok-kapokot, hogy végül, a karakterek a fejlődésüknek köszönhetően képesek legyenek ugyanazt a varázslatot létrehozni, amit korábban a sárkányok is. (Vagy a Galaxis őrzői az első mozifilmben... nagyjából.)

A verekedős jelenet közben azon agyaltam, milyen lenne, ha egyszer a harcoló szereplők mozgását megpróbálnák igazi harcművészekhez igazítani, hogy realisztikusabb legyen a mozgás sebessége. Bár, itt igazán nem lehet panasz a dinamikára.


A vicces karakterek, a néhány érzelmesebb jelenet és a csodálatosan kivitelezett animáció, a szerethető figurákkal, bőven leköti az embert. Nem igazán kiemelkedő darab mégsem és James Newton Howardnak sem ez a legjobb score-ja. (Tőle kedvenceim a Waterworld és a Jövő hírnöke, de például sokad dolgozik vele M. Night Shyamalan is.)
Ettől függetlenül érdemes megnézni, mert sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb volt, mint néhány, mostanában látott gyerekmese, annak ellenére, hogy azért eredetinek sem lehetne nevezni. Kétféle sárkányos film van: amelyikben beszél a sárkány és amelyikben nem. Van, akit lehet, hogy zavar, amikor a repülő hüllők dumálnak, de én olyan Sárkányokkal nőttem fel, mint Fuhur, Süsü, Draco vagy Mushu. Érdekesen épült fel az utazásuk, azonban a végeredményt tekintve könnyen kiszámítható a befejezés. Azonban, ha úgy tekintem, hogy egy negyven feletti felnőtt - aha - férfit képes volt lekötni a megtekintése alatt, akkor egy gyereknek még inkább izgalmas lesz.
Ja, és utána néztem: Disney. (Talán ezért nem erőltették bele az a leszbikus szálat, amit végig éreztem a főhős és ellenlábasa között. Ezt külön köszönöm!) Azért érezni, hogy nem Pixar. A karakterek megközelítően sem olyan összetettek. A cselekmény sem túl acélos. Valahogy, végig benned van az az érzés, hogy láttál hasonlót, vagy kitalálod, mire számíts. Az mondjuk már komolyabb hiba. 

Dicsérhetném még a színészi játékot, de a magyar szinkron értelem szerűen okafogyottá teszi, hogy felsoroljam az eredeti hangokat, habár, eredetiben Raya hangját a Star Wars enyhén húsi és imádni való ázsiai Rose Tico-ja, azaz Kelly Marie Tran alakítja. (Igen, sokakkal ellentétben én kedveltem a hölgyet, bár szerepét én sem éreztem legitimnek.)

A forgatókönyvet nem fogom dicsérni, mert kicsit sokan dolgoztak rajta ahhoz, hogy ne legyen annyi kérdésem. Az elején pedig nem túl nyerő, hogy sok időt szentelnek az előzmények elmesélésének, mégis homályos néhány részlet.

65%



2017. július 13., csütörtök

Majmok bolygója: Háború - War for the Planet of the Apes (2017)

Majmok bolygója: Háború - War for the Planet of the Apes (2017)


Rendezte: Matt Reeves

A film Mafab adatlapja: War for the Planet of the Apes (2017)

Megtekintés: Nem gondoltam volna, hogy Pierre Boulle szatirikus regényéből valaha lehet épkézláb filmet forgatni. Sikerült!

Mondjuk hiányoltam Boulle nevét a stáblistáról, mert bár elkanyarodtunk az eredeti történetétől, ettől még egyértelmű, hogy az ő agyszüleményének gyermekét, sőt, unokáját láthatjuk. Ezt komoly tiszteletlenségnek érzem a stábtól. Lehet, hogy nem volt egy termékeny szerző, író, de Boulle két történetével is erősen gyarapította a filmművészetet - hogy irodalmi hatásáról már ne is beszéljek, habár kéne, hisz alapjában ő író - és már ez a két (alap)mű is elég a nevének halhatatlanságához: Híd a Kwai folyón, A majmok bolygója.
Alapjában véve, ha a gyökereit nézzük, e két mű között fel lehet azért ismerni némi egymásra utaló hasonlóságot. Mindkettőben van egy felsőbb hatalom, amelyik elnyomja a másikat, kihasználja azt. mindkét történetben van egy "hős", aki igyekszik ha nem is beilleszkedni, de valamilyen módon elfogadtatni magát a felette uralkodó hatalommal és amikor ez már nem elég, akkor végzetes döntést hozni, amely életére is komoly hatással lehet.
De ne merengjek Pierre Boulle munkásságán, ha már a film készítői sem tették.

Matt Reeves az 1996-os habkönnyű Julie DeMarco című romantikus komédiától komoly utat járt be. Ez tetőzött a Found Footage filmek hullámzó sikerét kiaknázó, Godzilla alaptörténetét Amerikába helyező Cloverfieldben, ami ezért majdnem olyan Remake, mint az utána készült "Engedj be!". Végül pedig, ha nem is Remake, de a Majmok bolygója filmek mindenképpen spin-offok, vagy előzményfilmek, ezért Reeves-t nem lehet eredetiséggel vádolni. Azonban a "Majmok..." trilógia harmadik és valószínűleg ebben a formában záró etapját már íróként is jegyzi és elég jó munkát végeztek.
Sosem gondoltam volna, hogy az első, eredeti 1968-as mozi után következő négy részben és Tim Burton buktája után még van mit mesélni erről a történetről. A trilógia azonban nagyon rám cáfolt. Az első két rész még nem is ragadott magával, de ez a harmadik rész már megfogta a kezem és vezetett magával, még akkor is, ha a címben szereplő ígéret a háborúra, gyakorlatilag nem is azt jelenti, amit sejteni lehetett. (De ez szpojler!)

Néhány évvel Koda árulása és az emberek és majmok összeugrasztására tett kísérletei után Cézárnak (Andy Serkis) szembesülnie kell vele, hogy a törékeny béke a maroknyi ember és faja között nem több puszta álomnál. Hiába húzódtak vissza az erdő rejtekébe az emberiség elől, ha az ismét megjelent, ezúttal az Ezredes (Woody Harrelson) és elitcsapata képében. Az Ezredes azonban nem feltétlenül biztos, hogy egy gonosz ember. Lehetséges, hogy minden lépése, amely elsőre arra utal, hogy egy velejéig rossz emberrel van dolgunk, visszavezethető egy kiindulópontra, amely felülírta a személyiségét. És igen, bár az Ezredes megbocsáthatatlan dolgokat tesz a főszereplő majom társadalommal, miután megértjük motivációit, még annak ellenére is nehéz teljesen elítélni őt, hogy a film egyértelműen a majmokat helyezi a pozitív, így azonosulásra alkalmas karaktereknek. De milyen már, hogy én, a néző, majd egy majom szemszögéből látva, elfogadjam annak motivációit?
Ezt csak úgy sikerül, ha az ellenséget démonízálom.


A forgatókönyv pedig végül kénytelen ezt tenni.
A film első harmadában találkozunk az Ezredessel, aki kivégzi Cézár családjának egy részét. Innentől pedig Cézár személyisége megváltozik és már nem is áll olyan messze a második rész intrikus Kodájától. Azonban ez a bosszú tökéletesen érthető motiváció, amely viszi előre a cselekményt. Nem véletlen, hogy más kritikusok már megszellőztették, hogy sok hasonlóság van e között a film és az Apokalipszis, Most! című háborús dráma között. Hogy ezzel egyet tudjak érteni, biztos újra kellene néznem a filmet, azonban arra emlékszem, hogy mint itt is, hősünk vándorolni kényszerül, hogy végül a célnál szemébe nézhessen a nemezisnek és legyőzze őt.

Azonban a befejezés nem lett ennyire profán. Lassan, Cézár vándorlásai során további szereplőket ismerünk meg, amelyeknek megjelenése mind jobban kiteljesíti és irányba állítja a trilógiát, hogy minél kevesebb hézag legyen a múlt - trilógia - és az elvileg várható jövő - az 1968-as változatban bemutatott lehetőség - között. Magyarázatot kapunk tehát az Ezredest hajtó dühre, megismerjük a vírus mutációjának az evolúcióra adott hatását és megismerjük az intelligens majmok következő generációját is.
Gyakorlatilag, amit az első rész lefestett és szóba került a másodikban, elkerülhetetlenül megjelenik a harmadik epizódban. A néma kislány, Nova (Amiah Miller) neve például egyértelmű utalás az 1968-as filmre, amiben az űrhajós (Charlton Heston) ezt a rabszolgaságba hajtott lányt igyekszik magával menekíteni.
Mondjuk, sosem gondoltam volna, hogy - a könyvet nem olvastam persze, így lehet, hogy abban történik rá utalás - Nova a nevét a Chevrolet azon autómárkájáról kapja, amelyet a spanyol ajkú Mexikóban azért nem tudtak menedzselni és árusítani, mert a "no va" jelentése annyit tesz: Nem megy.
A néma Novát ellensúlyozandó komikus elemként megjelenik Rossz majom (Steve Zahn), aki a drámai részeket hivatott enyhíteni. Persze, ő a többiekkel ellentétben, igazi szószátyár típus, ami azért is fura Cézárnak, mert eredetileg Rossz majom nem is az ő falkájának tagja volt, ezért az, hogy beszélni tud, egyértelmű jele annak, hogy az első részben elszabadult vírus már dolgozik a környezetben, hatása visszafordíthatatlan. Rossz majom megjelenítésével új szintre emelkedett a számítógépes animálás.


A fényképezés gyönyörű, néha már-már egy-egy jelenet művészien lett fotografálva. Ennek legjobb példája, mikor Cézár rajtakapja a gyilkos Ezredest a családjának megölése után a vízesés alatt. A zene, fényképezés és lassítás összessége egy felejthetetlen jelenetben csúcsosodik ki.
Nem biztos, hogy igazam van, de a filmzenét készítő Michael Giacchino visszanyúlkált volna az eredeti filmzene atmoszférájához, amit még Jerry Goldsmith komponált. Persze megjelent a filmben a modern hangzásvilág is, azonban néhány hangulatfestő filmzenerészlet számomra erősen emlékeztetett a '68-as sci-fi zeneiségére.

A történet pedig, annak ellenére, hogy elmesélve talán nem tűnik olyan nagyon eredetinek, végig ébren tudott tartani, lekötött. A CGI mostanra eljutott arra a szintre, hogy nem zavaró a szememnek a generált állatvilág. Persze, azért még nem tudja teljesen becsapni a látvány az érzékeimet, viszont nagyon közel áll ahhoz, hogy elhihessem a képen mozgó állatok létezését, ami egy ilyen filmnél elengedhetetlen.
A befejezésben pedig van egy kis kiszámíthatóság, ugyanakkor Cézár karakterét nem gyilkolták meg azzal, hogy döntése visszavonhatatlanul Koda oldalára álljon. Amikor végül szembe néz nemezisével, az Ezredessel, a lehető legkorrektebbül járnak el az "ősi" ellenségek.

90%


2017. július 1., szombat

Maggie-mondja: Gru 3D


Gru 3 (2017)
A Gru az egyik olyan film, amit időről időre újranézek, mert valami olyan jó érzést kelt bennem, amit jólesik újraélni. Nem tudom pontosan mi ragad meg benne, de az biztos, hogy nagyon szerethető a karakter a maga morcos modorával és csúnyácska külsejével, amely alatt minden erőfeszítése ellenére is érző szív dobog. Az első részben ismerkedik össze a három kis árva leányzóval, Margoval, Edith-tel és Agnesszel, akiket első körben saját céljaira akar felhasználni, hogy megszerezze egy másik gonosztevőtől, Vektortól a zsugorsugár nevű fegyvert és elérhesse a gonosztevés csúcsát: ellophassa magát a Holdat.

Azonban ahogyan az sejthető, végül a lányok rabolják el a szívét, és ezt valahogy ő sem bánja annyira. A rajzfilm pergő cselekményű, tele van humorral és ötletes képi gegekkel, ugyanakkor van mondanivalója, hiszen a karakter komoly jellemfejlődésen megy keresztül.

Itt találkozunk először Gru anyjával, aki elsőre egy zsémbes boszorkánynak látszik. Aztán másodikra is. Folytonos kritikáival megkeseríti Gru egész életét. Ugyanakkor a kislányok ugyanúgy meglágyítják a szőrös szívét, akárcsak Gruét. Megismerkedhetünk Dr. Senkiházival is, aki Gru terveihez segít feltalálni különböző szerkezeteket, kicsit olyan figura, mintha a James Bond filmek Q-jának gonosz karikatúrája, hiszen bár rendkívüli feltaláló, nagyothallása miatt rendszerint félreérti, hogy mit kérnek tőle. És persze itt jelennek meg először Gru mellett a minyonok. Ami egy cseppet félrefordítás, hiszen angolul a minion szó szolgát jelent, míg magyarul a minyon egyértelműen a francia eredetű cukrászsütire utal. De ha már elemezzük, a mignon szó, amiből a magyar minyon ered, azt jelenti franciául: kis kedvenc. Szóval nem is annyira nyúlt mellé a fordító. Ennyi szabadság a szójáték miatt meg simán belefér egy rajzfilmnél.

A második rész nekem kevésbé tetszett, főleg a megvadult minyonok miatt. Ámbár vannak nagyon jó pillanatai is. Például a szülinapi parti, ahol Gru kénytelen jótündért játszani vagy Dr. Senkiházi búcsúja. Ebben a részben lényeges új szereplő Lucy, az Anti-Gonosz Liga egyik ügynöke és Silas Kosülep, a liga vezetője. Gru ugyanis a lányok miatt immár jó útra tért, ugyanakkor élnie is kell valamiből. Kénytelen-kelletlen csatlakozik az Anti-Gonosz Ligához, Lucy ügynök nem éppen finom rábeszélésének engedve. Azonban a közös küldetés során egymásba szeretnek, s nem kis nehézségek árán visszafordítják a minyonok elvadult tömegét is, akiket a gonosztevő El Macsó kis cuki sárga formából szőrös vadlila szörnyekké tett. A rész végén Lucy és Gru össze is házasodnak.
Itt veszi fel a fonalat a moziban jelenleg futó harmadik rész. (Most tekintsünk el attól, hogy közbeékelődött egy Minyonok spin-off, ami a kis sárga lények előzménytörténetét meséli el még Gru előtt.)

Szóval a harmadik rész elején Gru és Lucy már házaspárként dolgozik az Anti-Gonosz Ligának. Épp egy küldetésen vannak a 80-as évek egykori gyereksztárjából retro gonosztevővé vált Balthazar Bratt ellen, aki meg akarja szerezni a világ legnagyobb gyémántját. Ami egyébként még színét tekintve is inkább rubint, ha már szakmailag beleköthetek. Pláne biztos azután, hogy kiderül Balthazar terve, hiszen egy óriási lézerfegyverhez kell neki az áhított drágakő, márpedig a lézerágyúk manapság is rubinttal működnek. Igaz, ipari rubinttal.

Szóval bár első körben Gru megakadályozza, hogy a drágakő Balthazar kezébe kerüljön, de a gonosztevőt nem sikerül elkapnia. Az Anti-Gonosz Liga élére került új vezető pedig bűnbakot keres, hát kihajítja Grut. Lucy harciasan kiáll párja mellett, melynek következményeként őt is menesztik. Úgy tűnik, hogy véget ér a kezdeti boldogság, bár Lucy továbbra is bizakodó. És nem hiába, mert ebben a pillanatban csöppen az életükbe Gru sosem-látott ikertestvére: Dru. Igen, nemcsak a nevek tűnnek kicsit sablonosnak, az ikerpár is az. Gru a kopasz, fekete, morcos, de talpraesett tesó, míg Dru a röhejesen selymes szőke, fehér, naivan mosolygós és végtelenül ügyetlenkedő ellenpont. De akármennyire is elcsépelt az elveszett ikertestvér, mint ötlet, mégis Dru képezi a film alapvető mozgatórugóját. Tulajdonképpen egész vicces párost alkotnak Gruval. Pláne sokat nevettem amikor a testhezálló fekete és fehér (mi más?) ruhában szerencsétlenkednek a falra mászás közben.
Kis kikacsintás, hogy Dru sertéstenyésztésből él, ezért háza teljes egészében malacformájú tárgyakkal és díszítéssel van ellátva. Amikor megláttam, önkéntelen böktem meg a moziban mellettem ülő barátomat: nézd már, Loncsár. Hát, ha nem gondolnám, hogy lehetetlen, azt mondanám, hogy a Dru a magyar Szaffi-rajzfilm sertéstenyésztőjétől nyúlta a házát. Aztán ki tudja...
Ha már kikacsintás. Van egy egyértelmű utalás is egy másik népszerű rajzfilmre. A tengeri jelenetek egyikénél egy kicsi és egy nagy bohóchal ténfereg a tengerben, amikor is az egyiküket magával ragadja a akció keltette áramlat. És indulhat a Pizsi nyomában... Aztán engem például Balthazar original csomagolású akciófigurás játékdobozai eléggé emlékeztettek a Toy Story Buzz-figuráira. De biztos számos más cameot is észre lehetne venni. Talán majd ha legközelebb nézem.
A film készítői ugyanakkor tettek egy merész húzást: minimálisra csökkentették a minyonok szerepét. Igaz, két nagyjelenettel tették mégis emlékezetessé őket a filmben. Az egyik a tehetségkutató színpadán való megjelenésük. Még visszaemlékezve is mosolygok magamban ahogy a minyonnyelven előadott dalra gondolok. Aztán meg a börtönjelenetek, ahogyan az időközben Grut elhagyó minyonok a fogházban terrorizálják a rabokat, na az különösen vicces. Igen, a börtöndallal és a szökéssel egyetemben. Apropó minyonnyelv: Gru minyonszótáras jelenete is abszolút jó húzás. Úgy néz ki a kezében a könyv, mint egy merchandise minyon cucc. Fogadjunk hamarosan lesz a piacon hasonló. Már ha eddig nem volt...

Az hagyján, hogy a készítők a minyonokat visszaszorították, de Dr. Senkiházit egyenesen karbonitba zárták, mint egy torz Han Solot. Kicsit gonosz megoldás, hogy ki sem szabadítják egész rész alatt, de itt most nem is igen jutott volna neki szerep, megoldották a kiiktatását egy egyszerű laborbalesettel.
Viszont irtó cuki Agnes egyszarvú vadászata. Kifejezetten édes a tesója, Edith hozzáállása a húga rögeszméjéhez. Támogatja és kísérgeti a kislányt és kicsit nagytesós gondolkodással próbálja terelni a valóság felé, ugyanakkor belátja, hogy a testvérének szüksége van a mesevilágra és nem szabad lerombolni senki álmait. És hát irtó jópofa a váratlanul jött megoldás, ezt nem is akarnám lelőni, mert engem is megmosolyogtatott.

Külön szál, ahogyan Lucy igyekszik anyaként viselkedni a három kislány irányában és persze csak akkor válik igazán anyává, amikor nem megfelelni akar nekik vagy a szerepnek, hanem önmagát adja. Ezen ugye Gru már az első részben végigment, ezúttal szerelmén volt a sor, úgyhogy az apaság után most kicsit az anyaságba is bepillantást engedett a történet.


A film egyik erőssége, hogy elég stílusosra sikerült a gonosz Balthazar. A nyolcvanas évek divatját követő, válltöméses ruhákat hordó, aerobic-tornára ugráló, walkmant hallgató, Jackson-imitátor mozgásával támadó, ugyanakkor pöccre pontosan kiszámított akciókat végrehajtó anakronisztikus figura elég egyedi, vicces és erős ahhoz, hogy vihesse az ikrek egymásra találása mellett a film másik fő szálát. Külön kiemelném a magyar vonatkozású Rubik-kockát, ami több helyen is feltűnik Balthazar nyolcvanas évek iránti rajongásának egyik szimbólumaként. Nekem még jól is esett a zenéken és a divaton nosztalgiázni, amellett, hogy a film természetesen egyértelműen karikírozza a korszakot. Ezt nyilván nem annyira a gyereknézők, mint a felnőtt kísérők szórakoztatására szánták.
Amúgy is van felnőtteknek szánt mondanivalója. Mert amíg Gru egyedül volt az első részben és folyamatosan rágódott a múltbeli csalódásain, anyja folyamatos szurkálódásán, itt egyetlen pillanatra sem hagyják elszomorodni vagy depresszióba esni. Hol Lucy megnyugtató ölelése és biztató szavai emelik ki, hol a lányok - és itt főleg Agnes álmok iránti lelkesedése tölti fel újra energiával, hogy mindig újra nekiinduljon. Mert ki másért tenné ezt az ember, ha nem azokért, akik szeretik?
Nyilván a Gru-film is lépni fog tovább, hiszen meglepő fordulattal zárult vagy inkább maradt nyitva a harmadik rész. A részemről tágra nyílt gyerekszemekkel várom a folytatást...

Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta.
Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik.
Az illető: Maggie

2017. január 31., kedd

Énekelj! - Sing (2016)

Énekelj! - Sing (2016)


Rendezte: Christophe Lourdelet, Garth Jennings

A film Mafab adatlapja: Sing (2016)

Megtekintés: Nem gondoltam volna, hogy egy mese tetszeni fog, aminek a témája olyasmi, ami miatt már nem kapcsolom be a tévét sem.

Az "Énekelj!" egyik legnagyobb pozitívuma számomra az volt, hogy nem volt telepakolva különleges képességű, szuperhős figurákkal és a története is, szegről-végről földhözragadt volt. Mert összességében egy tehetségkutató versenyről - is - szól, amelyben bárki megmutathatja, amit tud és mivel a bárki nem egyetlen főszereplőre korlátozódik, végig lehet izgulni, hogy a kedvenc karakterünk lesz e az, aki a mennybe megy.

Ha tévében kellene megnéznem egy újabb, ezredik énekes műsor, amelyben eddig "elvileg" fel nem fedezett tehetségek kapnak teret, eret kell vágnom. Pusztán azért, mert megcsömörlöttem ezektől a műsoroktól és egyébként sem hiszem, hogy kis országunk olyan hatalmas piac lenne, hogy évente öt-tíz kiváló énekessel kellene gyarapítani a popszakmát, ha esetleg két-három hasonló műsor indult, akkor még többel.
Nem hiszek ebben. Az Internet rákfenéje, hogy ami tetszik, azt letöltöd, ezért, nem gondolom, hogy ennyi énekest képesek vagyunk úgy eltartani, hogy a polcra kirakott termékeiket - kezdetben ugye a cd lemezt, később pedig minden járulékos baromságot, a saját divatmárkától a névre szóló szakácskönyvig - megfelelő mennyiségben fel tudjuk vásárolni.
Könyörgöm, sokszor egy koncert termet nem tudunk megtölteni elég érdeklődővel, nemhogy eladjunk valami válogatáslemezt, középszerű nótákból.

Ez a véleményem azonban nem áll Amerikára. Azért 300 millió ember már össze tud karistolni sok-sok művésznek egy házra valót és marad haszon télire is. Ezért a z "Énekelj!" koncepciója jól működött tengerentúli animációs filmben.
Végre nem azért izgultam, hogy valaki legyőzve félelmét képes lesz e varázserejét kamatoztatva szembeszállni egy szörnnyel, vagy azért izgulni, hogy a világ terhe agyonnyomja e majd a mese főhőseit. Ennél sokkal földhözragadt problémáink voltak, mint például, a családom elfogadja e a döntésemet, hogy a világot jelentő deszkákra kívánkozom, vagy az, hogy le tudom e győzni a saját magam által felépített falakat és ki merek állni mások elé a tehetségemmel, ami nem a láthatatlanság vagy isteni erő, hanem csupán annyi, hogy kieresztem a hangom.

Persze így nincs is akkora tétje a mesének, viszont ezekkel együtt szerethetőek a karakterek.

A főszereplőnk Buster Moon (Matthew McConaughey) -  a színész nevét kiírni egy animációs filmhez, aminek jó eséllyel csak a szinkronos változatát fogom megnézni, ezért a színésszel még hang formájában sem találkozom, elég fura érzés számomra, ezért a többi esetben nem is erőltetném... - apjától egy lepukkant színházat örököl és nagyjából önhibáján kívül belekerül egy ukrán maffiát megidéző ingatlan eltulajdonítási hacacáréba. Végül egyetlen mentőötlete támad, amiből rövid időn elég bevételt lehetne összehozni és még a színházi világon belüli tapasztalatait is ki tudja benne aknázni és ez nem más, mint meghirdetni egy énekes versenyt, amelynek későbbi haknijaival talán sikerül ismét becsalogatni a nézőtérre a városka lakosságát, mert talán majd érdekli őket az a rengeteg produkció, amit nem vérprofik, hanem talán épp a szomszédjuk fog bemutatni nekik, miután felgördül a függöny.

A kedvencem. Amit az áruházban csinál,
zseniálisan kedves.
Az ilyen műsorok elkészítésének szakmai része nem része a forgatókönyvnek, viszont, hogy a szereplő állatkák érzelmileg közelebb kerüljenek a gyerekekhez, a legtöbbhez igyekeztek az írók valami apró kis magánéleti válságot generálni, ami viszont nem emelkedik felül a sok ezer szappanoperában már unásig ismert drámafonál fölé. Kapunk családanya cocamilfet, aki ugyan nem fásult bele az otthon melegének ébrentartásába, viszont szeretne kicsit kilépni az egyhangú és monoton, beszűkült életteréből, visszacsempészni valami kis színt a házassága szürkeségébe. Van nekünk egy gorilla srácunk, aki nem kívánja a rögös családi örökséget tovább vinni, hanem egy sokkal nyugodtabb és éppen ezért, szűk környezetében lenézendő elfoglaltságban látja magát kiteljesedni. Vagy a tini bakfis, aki érzi, hogy legbelül szétfeszíti a tehetség, azonban ezt megmutatni másoknak, egyszerűen retteg.

Szóval, csupa egyszerű, hétköznapi karakter igyekszik elnyerni a fődíjat és vele együtt a szívünket is, miközben néhány, számomra ismertebb és pár másik kevésbé ismert dallal töltik ki a műsoridő nagyobbik részét. A jogdíjak biztos alakítottak sokat a dalok végső megjelenésén.
Maradéktalanul azonban nem vagyok elégedett, mert ha már énekes produkció, meg a figyelemre is áhítozik és nem kevés pénzt húzna ki a zsebünkből, akkor legyen kicsit tökösebb és a dalok frontján is törhették volna magukat, hogy igazán maradandót alkossanak. Például akár azzal, hogy egy-egy dalt műfajilag esetleg más kontextusba helyeznek, azzal akár szöges ellentétben, mint amit már a dal eredetijénél megszokhattunk.
Az lett volna még igazán ütős. Viszont még így is több, mint ötven dal került bele a soundtrack-be, visszanyúlva egészen az 1940-es évekig.

A történet lezárása is túl nyálas és hollywoodi, a figurák élettörténeteinek lerendezése sem hoz magával semmi meglepetést.
Ettől függetlenül az "Énekelj!"-t csak ajánlani merem, mert karakterei kedvesek, van benn sok zene és a humorból is sikerült viszonylag sokat belecsempészni a mesébe, pedig, néha pont ott csúszik el a kész mű, mert kedves és cuki, csak nem elég vicces, pedig a mesefilmeknél a kis közönség akkor a leghálásabb, ha önfeledten kacaghat.
Még a keleti blokk zenés sikereiből is sikerült valamit belecsempészni a kész filmbe, ezzel is előre gondolva, hogy mivel lehetne az USA-n kívül is masszív rajongói bázist felállítani a fotelből és a moziba csalni.

Pofátlanság lenne mégis, ha nem sorolnám fel mindazok nevét, akik eredetiben a figuráknak adták hangjukat, mivel tisztelem a művészeket: Reese Witherspoon, Taron Egerton, John C. Reilly, Seth MacFarlane, Scarlett Johansson és Jennifer Hudson, többek között.

60%

Ha megnéznéd:
- Énekelj! (2016)

Az animációs filmbe becsúszott egy japán anime vöröspanda csoport is, akik előadásának eredetije itt megtekinthető. Hihetetlen, mennyire gyermeki és szexuálisan stimulálóak a japán előadóművészek, ebben a túlrajzolt, túleffektezett környezetben a harisnyáikban. Nem csoda, ha a cosplay mint kifejezési forma tőlük ered, japánból.


2017. január 29., vasárnap

Szöul, végállomás - Seoul Station (2016)

Szöul, végállomás - Seoul Station (2016)


Rendezte: Sang-ho Yeon (Yeon Sangho)

A film Mafab adatlapja: Seoul Station (2016)

Megtekintés: Normális film esetén a "Szöul, végállomás" alig érne fel a közepesig, de van egy oka, amiért egy kicsit érdekesebb, mint az átlagos zombie filmek.

Ez pedig az, hogy animációs film. Nem azért erősebb azonban, mert az olyan ritka lenne, hiszen keleten végtelen sok szörnyfilm, horror és egyéb ijesztő témát dolgoznak fel anime változatban, akár sorozat formájában is, hanem azért érzem erősnek, mert én nem látok ilyet sokat és tökéletesen lekötött a film, habár, első percben volt némi csalódottság bennem, hisz élőszereplős hentelésre számítottam. Míg a keleti kultúra szerves része a mozgóképes durvulás, addig nálunk, Európában, a rajzfilm nagyjából megmaradt a gyermekek szórakoztatásánál, leszámítva néhány komolyabb, felnőtt nézőknek készült darabot, amik viszont, kevés esettől eltekintve, nem lettek feltétlenül sikeresek. (Hófehér, Az idő urai, Fritz a macska kilenc élete, John Halas produkciók, Vámpírok havannában, stb.) Nem vagyok benne biztos, hogy össze tudnék dobni nagy hirtelen egy Európai Top10-es listát felnőtt rajzfilmekből, ha nem számolhatom bele a tudatosan szexműfajban készített produkciókat, vagy koprodukciókat

Ha film lenne a "Szöul, végállomás" akkor is egyszer nézős kategória, mint így, mert a történet nagyja unásig ismert - megharapott fertőzött elterjeszti, lakosság hamar bedarálódik, néhány szereplő keresi egymást, a hatóság lassan kapcsol - és a végére időzített meglepő befejezés és apró csavarok már nem emelik nagyon ki az átlagból. Ennek ellenére jól szórakoztam rajta és ha egy filmet nem állítok meg megtekintés közben kettőnél többször - lehet bármilyen oka, főzés, mosás, evés, ivás, hirtelen támadt ház körülfutási kényszer, de ez a legritkább nálam - akkor az érdemel némi figyelmet.

Hye-Sun, kispolgári életet érő fiatal lány, aki barátjával él albérletben, amit sosem fizetnek időben. Amíg a lány otthon lustálkodik, addig a fiú az alvó lányról készített erotikus fotókkal próbál aprópénzt keresni a neten. Amikor Hye-Sun véletlenül felfedezi a srác aktuális üzletelését, kiveri a balhét és szakítanak.
Az állomásra bebotorkál egy sérült nyakú hajléktalan, akit társa hiába igyekszik bejuttatni a kórházba, hogy kicsit helyre pofozzák, addigra az áldozat meghal. A közjáték után meg feltámad.
Azért, hogy legyen plusz dráma, megjelenik Hye-Sun apja, aki ráveszi a korábbi udvarlót, hogy segítsen előkeríteni a lányt és hazavinni.
Miközben főszereplőink kergetőznek a városban, elszabadul a pokol és a mellékszereplők hullanak, akár a legyek.
A rajzfilm forgatókönyve amúgy követi a szokásos kliséket, behozva, majd lenullázva szereplőket.
A végén volt egy jelenet, aminél azt vártam volna, hogy főhősnőnk rémálomból fog ébredni, ám ezt az uncsi kártyát nem játszották ki, hanem hozzáigazították a film végéhez. Már ez is ötletes megoldásnak tűnt.


A "Szöul, végállomás" tehát egy véres animációs film, amely képes lekötni egyszer egy felnőttet is. Gyerekek meg ne nézzenek ilyesmit.
Belegondolva, kik lehetnek a célközönsége a hasonló műfaji daraboknak?
És ha a fiatal felnőttek, idősebb tinik azok, ők jelentenek e megfelelő nagyságú vásárló erőt, hogy az ilyen filmek hozzanak némi nyereséget?
Sang-ho Yeon kb. kétévente jelentkezik új alkotással és ennek köszönhetően, tudatosabban fogom keresni a munkásságát.
Már a trailer alatt képes elragadni az embert a rajzolt képek hangulata. Egyik-másik beállítás filmen is tökéletesen működött volna.
Az egyetlen, amin az Európai néző fennakadhat, az a dél-Korea mentalitás és a hozzá tartozó "színészi játék", ami a szinkronban is tetten érhető. Ez a fajta előadásmód nekünk idegen, túl teátrális, túljátszott.
Ez azonban ne szegje a kedved, mert érdemes megnézni.

Élőszereplős változatban kíváncsi lennék, ki alakítaná Hye-Sun figuráját, mert kilométer hosszú lábai vannak, széles csípővel, hogy az egyszeri férfiembert felhívja az amúgy ártatlannak tűnő karakter szexualitására. A magas-talpú cipő elhagyása pedig még sérülékenyebbé teszi a figurát, hogy könnyebben azonosuljunk vele, együtt érezzünk kiszolgáltatott helyzetével.
A többi karakter között alig találni pozitív figurát, bár, mindegy is, mert a pesszimista felépítésű történet nem mindenkinek kegyelmez.
A Koreai lányok tényleg ilyen nyúlánkok?

60%

Ha megnéznéd:
- Szöul, végállomás (2016)


2016. december 10., szombat

Gólyák - Storks (2016)

Gólyák - Storks (2016)


Rendezte: Nicholas Stoller, Doug Sweetland

A film Mafab adatlapja: Storks (2016)

Megtekintés: Reakcióvideót ne csinálj közben, mert a befejezés utolsó perceit ciki lesz visszanézni, ha érzelmesebb beállítottságú vagy.

Avagy, pityeregtem, mint egy kölyök és ezért a fene egye meg az animációs filmek készítőit - főleg az írókat - mert tudnak valamit. Vagy túl szentimentális leszek, ahogy öregszem, vagy ők tolják túl néha a zsepifaktort. Pedig a mese alapjában véve még csak nem is jó.
Igen, ki merem jelenteni, hogy a gólyák sok újat nem tesz hozzá a mese mitológiához, hacsak azt nem, hogy majdnem meggyőzik a gyerekeket arról, hogy volt idő, amikor szex nélkül születtek a gyerekek és a gólyák ezt élvezték. De könyörgöm, a gyermeknemzés egyik legjobb pillanata - elnézést kérve persze a nőktől - az maga a nemzés.
Aztán, a szülésről pedig nekünk, önző férfiaknak halvány fogalmunk sincs és sovinizmus ide, feminizmus oda, pont ezért nem leszünk soha egyenlőek a nőkkel: A gyermekek kihordásának csodája egyedül az ő kiváltságuk, nekünk férfiaknak sosem adatik meg - természetes viszonyok között, ahogy az "úr akarja" legalábbis biztosan nem. És nincs ezzel semmi baj. Bocsássatok is meg nekem, kedves nők, de ennek ellenére, hogy valakinek - lehetsz az te saját magad is - mindig bizonyítani akartok és ezért férfias munkákban is jeleskedni kívántok, azt megértem, de ti is értsétek meg, hogy ha véletlenül ki kell engem menteni mind a közel 130 kilómmal egy lakástűzből, azt inkább bíznám rá egy közel ugyanekkora férfi tűzoltóra és nem egy 80-90 kilós fehérszemélyre. Sértődés nélkül.

A "Gólyák" nem fifikás és az alapszituációt is ismered már unásig, arról nem is beszélve, mennyi mesében kerültek már szóba a gólyák, mint szállítómunkások. (Pl. ha jól emlékszem, a Jumbo-ban is.) Főszereplők, küldetés, gyermeket vissza a szüleinek és még véletlenül sem vissza a "feladónak", pedig arra is lenne igény. A fő gonosz és ördögi terve sem új már a témában, te magad is emlékezni fogsz vagy tíz hasonló mesére az elmúlt húsz évből. Van vicces mellékszereplő is, aki genya, ahogy meg van írva.
A néhány problémája közül pont az egyike az a forgatókönyvnek, hogy a karakterfejlődés alig jelenik meg a filmben. Aki rossz, azt első pillanattól felismered és úgy is marad. Aki jó, az meg jó. Konfliktus a figurák között alig akad.
Ha nem jut eszedbe semmi, ami kb. ugyanez volt, akkor rendereld be a történetet a Szörny Rt. alapjaiba. Aha, leesett.


A gyermekcsináló masináról sem tudunk meg semmit, pusztán azt, hogy ha valaki levelet küld neki a baba kívánsággal, akkor azt teljesíti, ám nem feltétlenül megfelelően. (Nate öcsikét akar és a gép simán elcseszi a rendelést...)

Hogy az alapja a filmnek nem túl erős, ezt írtam. Elég csak megnézni a két rendezőt, akik korábban miket is csináltak. Stoller több filmet írt már és rendezett: Lepattintva, Felhangolva, Rossz szomszédság. Mi ezekben a közös? Korrekt filmek, el lehet rajtuk rötyögni, ám semmi több és pár nap múlva nem sok mindent fogsz tudni felidézni belőle. (Na jó, Jason Segel lógó farka azért sokkoló volt a Lepattintva elején.)
Sweetland már sokkal jobb produkciókban képviselte a filmes szakmát - bár ú meg nem volt ezekben elég fontos tényező: Hihetetlen család, Egy bogár élete, Toy Story.
Összefogásuk eredménye egy kedves mozi, ami nem tartogat sok meglepetést és nem elég bevállalós.

A poénok összességében rendben vannak, csak kevés. Az üvegvakság felhozása azonban zseniális, igaz nincs eléggé kihasználva. A farkasok transformers átlényegülése sem rossz ötlet, de a sokadik variációra már elcsépeltnek hat.
Junior a gólya (Andy Samberg) és Tulipán (Katie Crown), a szülők nélkül maradt felcseperedő lány párosa között van kémia, működik a történet, bár, miért ne működne, ha nem erőltették meg magukat benne.
Azért mennyivel érdekesebb lett volna a film, ha nem törekednek annyira a hepiendekre és mondjuk ott vége a mozinak, hogy Tulipán becsönget a sosem látott családjához, majd... ...snitt és szereposztás.
Nem kell mindig mindent a szánkba rágni.


Azért ez a gyereket a gólya hozza motívum is eléggé kisajátította a babák keletkezésének mitológiáját, hiszen más kultúrákba teljesen más a babák érkezésének kisgyerekek számára befogadott szinonimája a szex helyett. Érintőlegesen azért a film szóba hozhatott volna párat, mondjuk a káposztaföldeken talált gyermekek legendáját, akár lefitymálva azt, hiszen a szülők nem járnak a káposztaföldekre, ezért kell, hogy mi, a gólyák vigyük el a babát, házhoz! - mondhatta volna Junior.

Ettől függetlenül a "Gólyák" tökéletesen beleillik a Disney, Pixar és Dreamworks mozik filmjei közé, annak ellenére, hogy a Warner hozta tető alá. Egy csipetnyi fűszer azért hiányzik belőle.

60%

Ha megnéznéd:
- Gólyák (2016)
- Szörny Rt. (2001)


2016. május 27., péntek

Angry Birds - A film - Angry Birds (2016)

Angry Birds - A film - Angry Birds (2016)


Rendezte: Clay Kaytis, Fergal Reilly

A film Mafab adatlapja: Angry Birds (2016)

Megtekintés: Nehezen tudtam elképzelni, hogy egy játékra, amelyik puszta rombolásra épül, sikerül ráhúzni egy igazán komplex történetet. Nem tévedtem.

Ez nem azt jelenti, hogy a filmet ne lehetne megnézni és félmosollyal élvezni is egy felnőttnek, mert az nem lenne igaz. Az Angry Birds pontosan az az amerikai mesefilm, amelyet már unásig láttunk Walt Disney-től kezdve a Pixarig, elejétől a végéig. Végy egy karaktert, aki nem tud beilleszkedni, mert...csak...és akaszd a nyakába, hogy ő az egyetlen a közösségben, aki viszont tovább lát a csőrénél. Hozz be egy ellenséget, aki azért ne legyen teljesen véresszájú és riasztóan gonosz, hogy a kicsik ne bőgjék végig a vetítést, ezért bennük is kell legyen humor és bumfordi báj. Főszereplőnket vedd körbe hasonló karakterekkel, de ne hagyd, hogy elnyomják, ezért inkább csak viccesen háttér-hülyéskednek vagy feldobálják a labdát, hogy alájátszanak a hősünknek. Legyen benne akció - a játék, amelyből a film készült gyakorlatilag egy logikai akciójáték, amennyiben a rombolást annak számítjuk. Ha nem, akkor szimplán logikai játék, platform játékra hasonlító beütéssel - de ne nyomja agyon a teljes filmet. A végén a gonosz kapja meg méltó büntetését és a kívülálló karakter-hőst pedig fogadja be a közösség, elismerve érdemeit; hogy velük szemben neki volt agya.

Az Angry Birds ennyi és nem több.
A főhős, Vörös (Jason Sudeikis) mivel a többieknél lényegesen gyorsabban gurul dühbe és cselekszik ösztönösen, kap egy beutalót a dühkezeléssel foglalkozó ülésre, ahol megismerkedik néhány hasonlóan illusztris jómadárral. Azért fura, hogy külön dühterápiás kezelést tud a kis sziget biztosítani lakóinak, hiszen, ha jól figyelünk, a film első negyedórája főleg arról szól, mennyire idegen érzés lakói között a düh. Azután kiderül, hogy terapeutája is van, aki érti a csíziót. Szóval Vörös eljár a kezelésekre és lassan összebarátkozik a többiekkel. Megy is flottul, alig van a filmben komoly drámai jelenet, habár néha megcsillannak olyan képkockák, amelyek azt sejtetik, Vörös azért a magánynál kicsit többre vágyik és esetleg fészket is rakna önként felhúzott kalitkája helyett, ha lenne hozzá megfelelő gerle párja.
Egy nap, sok évi trillázó szabad szárnyalás után madártávlatból feltűnik egy sötét vitorla és a szigetre érkezik néhány malac, akik hamar megkedveltetik magukat a szigetlakókkal és Vörös figyelmeztetésének ellenére is beletörődő barátságot kezdenek kialakítani az elsőre nem, de második percre már gyanús sertésekkel.

Míg Vörös igyekszik elkerülni, hogy gyanúját tollas bálba költöztessék, a malacok belekezdenek mindent átfogó manőverükbe, melynek célja, hogy a madárkolónia tojáskészletét egyszerűen elemeljék. Mikor végül főmadarunknak igaza lesz, meghajolnak a felsőbb madárerők és nemes egyszerűséggel akár egy ivó-madár az asztalon, meghajolnak Vörös tudása/sejtése előtt és tőle várnak megoldást a tojás-törés elkerülésére.
Persze, amit eddig is tudtunk, hogy Vörös nem csak a vörös-köd képződésben erős, hanem harcászati és taktikai ismeretei is kiterjedtek, hamarosan hajóra állítja az egész fészekalját, csőröstül-tollastul és felkerekednek, hogy a korábban tőlük messze röfögő telepet felkutassák és visszaszerezzék ki sem kelt fiókáikat.


Nem bonyolult, nem nagy truváj és ezért a legkisebbek is érteni fogják. Kikacsintás is akad, hogy idősebb nézők szintén találjanak benne pár kedvelhető pillanatot - A Ragyogás utaláson felsírtam - és a végén nem fogjuk sajnálni az ellenséget, mert... vigyáztak, hogy egy esetleges folytatásra is maradjon karakter.
Ha úgy vesszük, egy fordított fejlődéstörténetet látunk, hiszen eredetileg Vörös célja pont a dühkezelése lenne, ám végül pont emiatt az adottsága miatt lesz ő a megfelelő vezetője madárseregének.
A mellékkarakterek kellően viccesek és a játék karaktereit egészen jól építik bele a történetbe.
Szirmai Gergely korábban jelezte, hogy bár nem rajong a szinkronért, azért egy felkérésnek ő sem tudott ellenállni, ezért Bumeráng-madár pár soros szerepét elvállalta. Ha nem látjuk korábban a youtube csatornáján, hogy Gergő az, talán sosem jövünk rá, így viszont a rajongóinak és a szerkesztőségi tagoknak kellemes másodperc tört részét jelentheti kedvencünk hangja. Én élveztem.

A film egyetlen felróható hibája, hogy nem tud több lenni, mint korábbi, hasonló felépítésű társa, pedig azért, megfelelő csapattal, sokkal több humoros pillanatot lehetett volna még belecsempészni a közel száz percbe. Ilyen meséknél pedig szükséges is, hiszen annak ellenére, hogy ez ma az egyik legkedveltebb letölthető játék applikáció, azért nem ismeri mindenki. Szerintem sokkal több játékos kikacsintást elbírt volna a film vagy egyéb, a jelen popkultúrára utalást. Hogy egy személyesebb mozi legyen, ne amolyan kötelező "amit egy egész estés meséről tudni kell" legyen.


A figurák hangjait adó színészeket jelen esetben nem érdemes méltatnom, hiszen a szinkronban nagyon remek magyar művészek adták a karakterek hangjait.
A két rendező ha nem számítjuk korábbi háttérmunkájukat nem kevés animációs moziban, csak elsőfilmes. Ez a munkájukon talán meg is látszik annyiban, hogy érezhető, hogy baki nélkül felmondják a leckét, de nem nagyon tesznek hozzá semmi eredetit. Azért kár, hogy összességében négy írótól és ötletgazdától ennyire futotta. Ma már, szerintem ennyi kevés, hogy maradandó értéket képviseljen egy családi mozi. Egyediség. Több eredetiség!

Mondjuk az durva poén, hogy Sean Penn egy olyan figurának adta a hangját - Terence - aki az egész mese alatt meg sem szólal. Annak idején George Clooney csinált hasonló bravúrt, amikor a South Park egyik epizódjában egy meleg kutya hangját kölcsönözte, amelyik nem beszélt, csak vakkantott, ugatott.
Ha ebből indulunk ki, Szirmai Gergő még sokat is szerepelt! :)

60%

Ha szeretnéd látni: A N G R Y  B I R D S

Gondoltad volna, hogy a játék, amelyet mostanra már több tucat - főleg amerikai - filmben említenek meg, utalnak rá valamilyen humoros formában, alig hét éve indult hódító útjára, 2009-ben? Mostanra, hét évvel később, népszerűségének talán első csúcsán, több, mint három milliárd (!) letöltést tudhat háta mögött, az összes változattal és egyéb járulékos programokkal együtt.
És, hogy miért pont sertések ellen megy a harc? Hát, mert akkoriban tele volt a média a sertésinfluenza veszélyeiről szóló híradásokkal. Szóval, a koncepció annyi, hogy egy hatalmas csúzlival szárny nélküli madarakat lődözünk sertésekre, akik ingatag épületekben bujkálnak a támadóik elől.

Bővebben az Angry Birds wikipédia oldalán.

Töfi:
- A spanyol változatban Red hangját Santiago Segura adja Vörösnek.

2016. január 28., csütörtök

Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó - Hotel Transylvania 2 (2015)

Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó - Hotel Transylvania 2 (2015)


Rendezte: Genndy Tartakovsky

A film Mafab adatlapja: Hotel Transylvania 2 (2015)

Megtekintés: Mi bajom lehet. Az elsőt is megnéztem és élek... és nem is nagyon emlékszem.

A Hotel T azon mesék sorát gazdagítja, amelyeket a megtekintés után el is felejtek. Aranyos, kedves, tetszik a mondanivaló, de hiányzik belőle az a plusz, ami miatt újra és újra bírnám nézni és ami beeszi magát a fejembe és ezért emlékezni fogok rá. Igen. Láttam az első részt és a világon semmire nem emlékeztem belőle, csupán most, a második rész frissítette fel némileg az emlékezetem, ám pontosan tudom, hogy pár hónap és ezt a mesét is el fogom felejteni.

Az alapötlet érdekes lehet, viszont az erkölcsi mondandó lerágott csont volt már az első részben is; szörnyeteg leányzó, embergyerek, szerelem. Evidens, hogy a fiatalok összejönnek. Eltelt másfél év és ugrunk az időben keveset, miután a trónörökös megszületett. Drac papó (Adam Sandler) azt még valahogy elfogadta, hogy egyetlen gyermeke, Mavis (Selena Gomez) belezúgott egy fiatalemberben, akin talán egyetlen, ami szörnyű, az a frizurája, azonban az öreg vérszívó, miután megtudta, hogy nagyapa lesz, azt már nehezen fogadja el, hogy az örökösödésben nem sikerült a vérének átadnia az esetleges öröklétet és legalább félig vámpirizálnia gyermekét, azaz az ő unokáját. Kezdetben finomabb módszerekkel igyekszik az unokát a vér-érdeklődés irányába terelni, majd egyre erőszakosabb módszereket igyekszik bevetni, hogy közben a néző tudjon - ha tud - nevetni. Csak az a baj, hogy a poén és kaland faktorral csínján bánnak, kevés a kikacsintás és ötlet.
A befejezés meg totál klisés, hiszen minden mese erről szól, amelyikben egy kis egyed be szeretne illeszkedni az egységbe. Végül a kis unoka transzformációja legalább olyan várható és hirtelen, mint pl. "A hihetetlen család - The Incredibles (2004)" fináléjában a legkisebb gyerkőc képességeinek felvillanása.


A történet gyenge pontja az ötlettelen forgatókönyv, amely úgy hozza be az egyik ellenfelet, hogy valójában ráerőlteti a cselekményre. (Nehogy már végül a dédpapa legyen a rosszfiú, mellé kellett adni a csatlósait, akik valamiért, az eddigi árnyékban bujkálás lojalitása után hirtelen úgy érzik, ellentmondhatnak eddigi mentoruknak vagy gazdájuknak?)
A gyermek hazaszállítása és apu-anyu családlátogatása is kissé kurtán furcsa, és kimarad a ziccer, hogy jobban megismerjük őket, pedig lehetett volna mélyíteni az emberi karaktereket is.
Azzal sem foglalkoznak, hogy miután Mavis szemrehányóan leteremti apját, hogy az nem képes elfogadni az embereket, kicsit elgondolkodjon a figura a szemrehányás jogosságán. (Esetleg a kedves elhunyt feleség sírkövénél elmélázhatott volna ezen, megmagyarázva pár percben pár dolgot, ami a karakter animációs fejében motoszkál erről.)

Szóval, egy könnyed nyolcvan perces - tíz kerek perc stáblista - elég felületes mesét kapunk, felejthető cselekménnyel és mókázással. Egynek jó, de ne csodálkozz, ha pár hét és már nem is emlékszel rá.
Gondolom, ki kellett erőszakolniuk magukból még legalább egy epizódot az első után, hiszen a figurák és helyszínek kitalálása elég munkát okozott, hogy esetleg még egy róka vagy emberbőrt lehúzzanak róla. Nincs ezen mit csodálkozni. Tartakovsky főleg sorozatok elkészítésében vett részt, így innen hozhatta a takarékos hozzáállást.
A színészek méltatásának meg nincs értelme, hiszen hiába szolgáltatta a karakterek hangját annyi remek amerikai színész, ha ezeket a magyar szinkronban nem tudjuk élvezni. (Ez Kevin James és Adam Sandler tizedik közös munkája, csak ebből a szinkronos változatban nem fogunk semmit hallani...)
Fura fintora az életnek, hogy ebben a mesében Vladnak, azaz a dédnagypapinak eredetiben Mel Brooks adta a hangját, akinek eddigi utolsó filmrendezése a csúnyán megbukott "Drakula halott és élvez - Dracula: Dead and Loving It (1995) volt, kerek húsz éve!!!

Bakik:
A film kicsit következetlenül használja a vámpírok azon gyengeségét, hogy nem látszódnak a fényképeken sem, és a végén Mavisnek mégis van egy családi fotója, amelyen rajta van az apjával... Upsz.
Jonathan testvérei lefeleződtek az első rész óta. Remélhetőleg nem haltak meg.
Dennis aránytalanul sokáig zuhan az ugrótoronyból - már ha kiszámítjuk egy test zuhanási sebességét...
Ha többféle szirupot iszol, melyeknek eltérő a színe, akkor sem szivárvány színben fog a fogad tündökölni, hanem az utolsó elfogyasztott színt veszi át, esetleg.

55%

Ha szeretnéd látni: H O T E L  T R A N S Y L V A N I A  2 .

Ha felfrissítenéd emlékeidet az első résszel: H O T E L  T R A N S Y L V A N I A


2015. június 30., kedd

Agymanók - Inside Out (2015)

Agymanók - Inside Out (2015)


Rendezte: Pete Docter
A film Mafab adatlapja: Inside Out (2015)


Megtekintés: Igen, mert van mondanivaló, ugyanakkor, talán a figurák miatt, talán, mert a kalandok nem pörögnek a maximumon, nem lesz számomra egy sokszor nézős darab.

Pete Docter azért eléggé otthon van a gyerekek gondolatvilágának a visszaadásában. Már a "Szörny Rt." sem volt egy egyszerű darab, a mögöttes tartalom miatt és a mese több rétege rendesen visszaköszön jelen moziban is. Az "Agymanók" persze egyfajta kaland mese egy részről, hogy néhány szereplő eljusson A-ból B-be, kalandos utazás során, másrészt viszont egészen jól bemutatja, hogy egy tini, miért kezdhet mondjuk az élete, családja és úgy általában a világ ellen "lázadni". Amikor bármit mondasz neki, te, mint szülő, ő pedig úgy csinál, mindent jobban tud, vagy valami megfoghatatlan belső erő arra buzdítja, hogy ellenkezzen, bármi áron. Vagy, csak simán gondol egyet és világgá megy.

A mese pedig bemutat egy szituációt, amikor kamaszodásnak majd csak éppen induló lányunk hirtelen úgy kezd viselkedni, amit nem szoktunk meg tőle és mi tanácstalanul nézünk össze a párunkkal, hogy vajon elrontottunk valamit?
Nem!
Csak az agymanók pörögték túl magukat kissé.


Docter jól fogja össze a figurákat és olyan világot mutat be nekünk - fantáziabirodalmat - amelyen gyerekkorunkban talán mi is elméláztunk néha. Én egészen biztos; milyen lenne, ha kis emberek dolgoznának odabent, hogy tegyem, amit teszek?
Docter világa ha lehet, még összetettebb és koherensebb, mint a "Szörny Rt." univerzuma.
Öröm és Bánat kalandozása közben sok területet bejárunk és néha bizony elég találó módon vezetnek be minket az agyban lejátszódó folyamatok sűrűjébe, hogy azért lássuk, hogy van ott helye a léleknek is rendesen. Mert, ahogy látjuk, az érzések, bár fejben dőlnek el, néha önállósítják magukat az agytól.
De ez már a mély-filozófia világa, amelyben sem nem vagyok otthon, sem nem szeretem különösebben.
Tudatos én, meg világnézet, stb.

Riley (Kaitlyn Dias) szüleivel a megszokott és megszeretett Minnesotából a kevésbé izgalmas Chicago-ba költözik. A lány a fejében dolgozó öt alapérzésnek köszönhetően igyekszik jó képet vágni a hirtelen - egy gyereknek még minden ilyen költözés hirtelen - költözéshez, ám amikor rádöbben, hogy ezzel előző életének egy szakasza lezárult, érzései felbolydulnak. Lázadni kezd, ingerlékennyé válik, a korábbi lelkes énje visszahúzódik és olyasmiken kezdi törni a fejét, amellyel a gyermekkorának eddigi szakasza teljesen felülíródhat és nem feltétlenül kellemes módon.
A fejében lévő érzés-központ öt dolgozója pedig nem könnyítik meg az érzések kordában tartását.
Egy buta baleset miatt egy időre Öröm (Amy Poehler) és Szomorúság (Phyllis Smith) rövid időre elhagyja az irányító központot és akiket hátra hagynak, azok bár igyekeznek megtenni mindent, hogy Riley önmaga maradjon, ez elég nehéz feladat, ha olyan tulajdonságokkal tudjuk manipulálni, mint Undor (Mindy Kaling), Düh (Lewis Black) és Félelem (Bill Hader).


Közben nagyvonalakban megtudhatjuk, hogy egy 12 éves lány fejében mi zajlik le. Hogy mi történik egyes emlékekkel, hogyan is dolgozik a memória. Meg, hogy hová lesznek a gyermekkori képzeletbeli barátok és olyan apróságokat is láthatunk, miért keverik oly sokan a tényeket a saját véleményükkel.
A barangolás az agyban színes tevékenység, sok érdekes részlettel, amelyekre érdemes odafigyelni.

Szóval a film több rétege közül a rejtettebb, a belső filozofálgatás lett az érdekesebb, míg a külső váz, maga a vétlen kikerülés az irányítótoronyból és a visszajutás, valójában már unásig látott klisé.
Láttuk ezt, csak más köntösben.
Pl. Mindjárt ott van a nagy kedvenc, a "Fantasztikus labirintus", amelyben ugyan maga a tini csatangol egy érdekes labirintusban, de a lényeg, hogy ott is a gondolkodást és az érzelmeket kell hadrendbe állítani, hogy végül a road-movie rész egyenesbe jöjjön, közben pedig van kaland dögivel.
Itt kb. ugyanez a helyzet.
De egy felnőttet nem fog megtéveszteni, hogy magában a kalandban nincs elég kraft, mint abban a bizonyos elképzelt rakétában, amely úgy képzeltünk kis töki korunkban, hogy egyenesen a holdra repíthet minket!


Az imdb 8,8-as átlaga gondolom idővel változni fog, mert egyelőre kicsit magasnak tartom azt a majdnem 90%-ot.
Nem rossz, nem rossz, de hirtelen három mesét is tudok mondani, amik azért jóval pörgősebbek ennél és a kaland faktor is magasabb, szerintem: Rontó Ralph, Hihetetlen család, Szörny Rt. - ami meg, valljuk be, elég sokban hasonlít az "Agymanók" történetére.

60%

Ha szeretnéd megnézni ezt a mesét: itt megy majd az agyadra!