A következő címkéjű bejegyzések mutatása: brad dourif. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: brad dourif. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 27., hétfő

Chucky kultusza - Cult of Chucky (2017)

Chucky kultusza - Cult of Chucky (2017)


Rendezte: Don Mancini

A film Mafab adatlapja: Cult of Chucky (2017)


Megtekintés: Sosem volt a kedvencem a sorozat, de egynek jó.

Nem tudom, amúgy mit várok egy olyan horrorfilmtől, amelynek gyilkos hőse egy játékbaba. Valójában, már gyerekként sem volt a szívem csücske a történet és ha elalszom az olyan grandiózus mozikon, mint a robot-autós Transformers, akkor az életre kelt játékbaba biztosan nem fog felpezsdíteni.

Eleve a cím megtévesztett. Azt hittem, hogy végre egy remek kis dokumentum videót láthatók a filmről, átölelve a közel harminc évet, bemutatva a fontosabb közreműködőket, fellebbentve a fátylat a titkokról, érdekességekről. ehelyett egy folytatást kaptam, amely nagyjából az előző rész - "Chucky átka - Curse of Chucky (2013)" - után veszi fel a fonalat és fejti fel ismét, az unásig ismert dramaturgián keresztül. A helyszín most változott, az áldozatok száma nőtt, de a film semmivel nem kínál többet, mint amennyit feltétlenül muszáj. A film végi csavarnak szánt "csavarok", meg inkább koporsószögeknek tűnnek...

Pozitívum, hogy Andy (Alex Vincent) karaktere ismét csatasorba lett állítva, bár, a végén hasonló sorsa fog jutni, ha így folytatják, mint Jamie Lee Curtis a Halloween sorozatban - habár pedzegetik, hogy visszatér egy rebootban - és akkor ott ette meg a fene az egészet. Mert nálam a sorozat alfája, hogy a kisgyerek Andy testét el akarja bitorolni egy őrült és mágikus képességekkel felruházott sorozatgyilkos, Charles Lee Ray (Brad Dourif) és omegának pedig azt szeretném, ha végül, mindegy milyen módon, de párharcukból Andy kerüljön ki győztesként. Mert így érzem helyesnek.
Csak sajnos, bizonyos jelek arra utalnak, hogy a Chucky sorozat inkább olyan irányba kanyarodik el, amely már nem szórakoztató, pusztán önismétlő és fárasztó hentelés.

Az aktuális epizódban a korábbi rész áldozata, Nica (Fiona Dourif) akit, miután családját lemészárolta a baba, skizofrénnek nyilvánítják és elítélik. A mentális betegsége miatt azonban a börtönből egy elmegyógyintézetbe szállítják, amelyik már külsejével sem hiszem, hogy segíti a beteg felépülését, annyira sivár és steril, ráadásul, mint kiderül, az osztály vezető orvosa (Michael Therriault) kissé fura, bizarr szenvedéllyel viseltet Nica iránt.
Nica nem is sejti, hogy valaki igyekszik hozzá, hogy pontot tegyen Chucky ámokfutására: Andy Barclay (Alex Vincent) elszánja végül magát, hogy útra keljen és leszámoljon a gyilkos játékszerrel.
Közben az épületbe mind több Chucky jófiú baba kerül, hogy ez fokozza Nica őrületét és végül elszabaduljon a pokol, amely a hasonló slasher filmekben azt jelenti, hogy a szereplők nagyja egytől-egyig elhalálozik, lehetőleg vérben tocsogva. Néha ötletesen, máskor már valahol látott koreográfia szerint, miközben Chucky a rá jellemző egysoros poénokat gyakorolja a humorérzékünkön.
A varázs azonban már rég elszállt.


Fiona Dourif kiválasztása nagy mértékben biztos, hogy apukájának is köszönhető, hiszen az apuka, Brad Dourif szólaltatta meg eddig valamennyi részben a babát. Talán lassan őt is leváltják, mint Robert Englundot a "Rémálom az Elm utcában" reboot-ban, amely bukott is hatalmasat.
Fiona Dourif kisugárzása szerintem elég a főszerephez, legalábbis a korábbi részben még elég volt. Mostanra, mintha már kicsit visszafogottabb lenne.
Jennifer Tilly is benézett a forgatásra és két hét alatt leforgatták azt a néhány jelenetet, amelyben tovább szövik a Chucky hús-vér barátnőjének életét.

A rendező Don Mancini már a kezdetektől bábáskodik a sorozat felett, ezért elvileg az biztos kezekben van, de úgy érzem, nem feltétlenül jó irányba halad a sorozat, viszont legalább több stílust kipróbáltak benne. 2004 óta a rendezését is magára vállalta Mancini, ám ettől még nem lettek a részek jobbak. Hiába az első áldozat karakterének behozása, vagy a megjelenő női társak Chucky mellett, illetve a multiplex testfoglalás, valahogy megfáradt mostanra a gumibaba sorsát bemutató franchise.

A dolog jelenleg úgy áll, hogy tényleg jobban örültem volna egy átfogó dokumentumfilmnek a "Gyerekjáték" filmekről.

50%

Ha megtekintenéd:
- Chucky kultusza (2017)

2014. december 9., kedd

Gingerclown - Gingerclown (2013)

Gingerclown - Gingerclown (2013)


Rendezte: Hatvani Balázs

A poszter egészen szép.



Szeretni akartam ezt a filmet. Szeretni, mert egy magyar fiatalember rittyentette össze, amolyan low-budget módra. Szeretni, mert magyar és horror, ami ugye, nem egy megszokott párosítás. Szeretni azért is, mert ugyan amerikai stílusban készült. (Suli sportolói, régi, uszonyos verdák, angolul beszélnek.) Szeretni, mert a gonosz szerepekre a B filmek és a nyolcvanas évek ismert neveiből verbuváltak (más körülmények között biztos) ütőképes színész stábot. Szeretni, mert a Budapesti elhanyagolt vidámparkban forgatták, mellyel akár még új löketet is adhattak volna a látogatottságnak. Nem rajtam múlt, hogy végül csalódottan értem az első 3D-s magyar-amerikai horror végére. Mentségemre szóljon, hogy becsülettel végignéztem, habár már a felénél tudtam, nem éri meg a ráfordított időt. Bár, voltak fórumok, ahol azt olvastam, Hatvani Balázs egyfajta horrorkomédiának szánta a filmjét, ahhoz viszont túl kevés a poén benne. Sem szövegi, sem képi. Az a néhány filmes idézet pedig ide kevés.










A hullámvasút, mint díszlet...
A film roppant hangulatosan indult. Háttérben elborult, de ötletes montázs, előtérben néha olvashatatlan feliratok. Sokszor, mire kisilabizáltam volna egy-egy nevet, már jött a következő. Alatta másodvonalbeli filmzenéknél árnyalatnyival alig jobb eredeti score szólt. (Az én kényes filmzenéhez szokott fülem hallását vettem mérvadónak.)  Gulya Róbert amúgy egészen pofás munkája. Nem féltem a fiatalembert, hiszen már több tucat produkció zenéjének elkészítésében vett rész, köztük nem kevés amerikai filmében. Fogunk róla hallani, ha így folytatja. Másrészt az elmúlt évek nem egy magyar sikerfilmjének komponált muzsikát. Pl. S.O.S. Szerelem!, Made in Hungaria, és Megdönteni Hajnal Tímeát, hogy mást ne mondjak! )

A felütés, hol is indulhatna máshol, mint a csillagos ég alatt, valahol a Hollywood felirat mögött, négy, egyébként szép old timer szerű amerikai kocsival, melyek segítenek belőni a történet idejét, valahova a nyolcvanas évekbe. Sajnos, hamar kiderül, hogy a alkotói kedv kimerül az átlagos amerikai tini horrorfilmekben unásig látott klisék abszolút szellemtelen visszaböfögésében.








Ennyi nagy névvel nem lehet hibázni...
Biff (Michael Cannell-Griffiths) kiköpött kistestvére a Vissza a jövőbe filmek Biff és egyéb neveken illetett Tannenjének. Arrogáns, barátnőjét kigúnyoló, sportkabátos majom, akinek viselkedése amúgy predesztinálná, hogy senki ne keresse a társaságát. Itt azonban, ahogyan más amerikai filmekben megszoktuk, ő a suli sztárja. A baráti társaság meg gyakorlatilag egyetlen bólogató tömeg, önálló akarat és személyiség nélkül. Amíg Biff elsőre, hombár nagyságú fejének köszönhetően tényleg elmenne egy ostoba csatárnak, addig a néha bevillantott barátai még véletlenül sem úgy néznek ki, mint akik elbírnák a labdát. Barátnőiket még kevesebbet mutatja a kamera, pedig amennyire látszik, a ruhájuk és a frizurájuk egészen jól sikerült. Kár, hogy a kamera nem nagyon dolgozik totál plánokkal, hogy a csinos arcokat jobban megnézhessük.
Biff folyamatosan osztja az észt. Már egy perc után elgondolkodtam, hogy a történet szerint a nője miért viseli el ezt a seggfejet? Oké, minden hasonló tematikájú történetben van egy kötelező köcsög, de itt hatványozottan jelenik meg az "Éjjel-Nappal Budapest!" színészeinek eszköztárát hiányosan felvonultató karakternek. A barátnő, Jenny (Erin Hayes) hiteles paródiája a lenézett barátnőnek, aki csak vergődik elnyomó párja mellett. Néha lázad, odamondogat pár becsmérlő szót, de foganatja semmi.
Harmadik fontos szereplőként megjelenik Sam Tully (Ashley Lloyd), a szomszéd srác, aki persze kötelezően vonzódik Jenny-hez, pedig a párbeszédekből azt lehet sejteni, hogy Sam még csak egy osztályba sem jár senkivel a brigádból, annyira más világ. Mondjuk azt sem értem, mit keres ott éjjel, a Hollywood felirat mögött egy kerékpárral, miközben akik a suliban a legtöbbet vegzálják, reflektorokkal világítják meg a kerékpár nyomvonalát. Ja, ilyen, amikor egy szereplő kihívja maga ellen a sorsot és belép egyedül egy elátkozott helyre. (Aha, amit később meg is tesznek, hiszen erről szól a film.)





Persze a románc létrejön...
Biff, bekóstolja "hősünket" és meglebegteti előtte, hogy ha az elátkozott vidámparkból hoz valami ereklyét neki, akkor Jenny automatikusan csinál vele valamit. Ez a rész elég homályos így számomra, mert ilyen felajánlást normális ember csak akkor tenne, ha már kész rá, hogy megunt babájával szakítson. A film szerint Biff szimplán hülye. Sam némi nyomásra (Biff tenyere a tarkóján és a többiek becsmérlő nevetgélése) végül megembereli magát és rááll az alkura. A társaság ezek után átteszi székhelyét a vidámpark egyik nem éppen főbejáratához és Biff lefekteti - nem a csajt - a szabályait. Sam kap két órát éjfélig, hogy előrukkoljon valami értékessel a lezárt terültről. Közben a társaság elejtett beszólásaiból körvonalazódik egy elátkozott vidámpark sötét múltja. Ennek ellenére Sam átmászik a kerítésen. Kis idő múlva, teljesen ésszerűen és logikusan, Jenny követi. Kicsit később Biff is utánuk megy, aminek sok értelme megint nincs, hiszen ő választotta ki a két órás limitet, de egye fene. Amin meglepődtem, hogy a többi fiatal kint maradt, pedig egy horrorfilmnél elvárja az ember, hogy ha már sötét, félelmetes helyszín, akkor azt tele kell rakni mellékszereplőkkel, akiket fel lehet koncolni. A film ezt a ziccert is kihagyja. (Igaz, így nem olyan klisés, mint amikor mindenki beszabadul oszt indulhat a menet.)






Hatalmas pofonokat osztogat innentől a film. A "szörnyek" kb. az Andrássy úti bábszínház szellemiségében készültek. A párbeszédek a két fiatal között majdnem csak a "menjünk innen el"-ig terjednek, ennek ellenére nem légvonalban takarodnak ki a helyről, hanem szépen bejárják minden zegét és zugát. A képek szépek, arra nem nagyon panaszkodnék, bár azért, amikor Biff osztja az észt Sam-nek az elején és az arca árnyékba kerülve szinte láthatatlan a néző számára, azt a rosszul bevilágított helyszín rovására írnám. Másrészt, egy olyan helyről van szó a filmben, amelyet halálesetek miatt közel húsz éve bezártak. Ennek ellenére elég tisztességes fénytechnika világítja be a tereket és a legtöbb vásári móka is működik. Ez számomra elfogadhatatlan egy olyan vidámpark esetében, amelyet nyilván a város nem lát el árammal.

Nem kicsit átverős poszter, ami pofátlanul azt sugallja, hogy Stephen King
Pennywise bohóca visszatért a 25 éves szendergésből...
A szörnyek nagyon gázak. Persze, az amerikai filmgyártás a nyolcvanas évek körül kitermelte a saját szar szörnyeiből álló filmjeit - hogy mást ne mondjak: The Goblin - és gondolom, túl sok pénzt sem lehetett felkanalazni a támogatók zsebéből, mégis, egy horrorfilmnél, ha szörnyes, sok múlik a mumus megjelenésén. Itt a mumus addig működik, amíg a kezeit látjuk, vagy esetleg az árnyékát. A rémek megjelenése a pókasszonyt és a bicikliző zombi (?) kislányt leszámítva a trash kategóriába illik. Velük kapcsolatban, ami viszont erős pozitívum, hogy olyan A lista kapirgáló színészek szólaltatják meg őket, mint Lance Henriksen a Bolygó neve: a halál-ból, vagy Sean Young a Szárnyas fejvadászból. Még kötelező megemlítenem személyes kedvenc B színészemet, Brad Dourif nevét, aki a létező összes horrorszerűségben képes volt megjelenni. (Több mint 150 filmje van és ezek tetemes része sci-fi, horror, vagy hasonló nyalánkság.) Dourif részt vett a Gyerekjáték című horrorsorozatban, mint a gyilkos baba, Chucky eredeti hangja. Sőt, lánya tovább vitte a staféta botot, hiszen a sorozat hatodik epizódjában a lánya játssza az egyik főszereplőt. A másik színészlegenda Tim Curry, akinek a nevét sokan nem ismerik, de ha azt mondom, ő az angolnyelv-tanár az Oscar című Stallone filmben, beugrik a csóka arca. (Kár, hogy olyan kultikus filmekben dolgozott szinte észrevétlenül, mint a Legenda, Vadászat a Vörös Októberre vagy Stephen King A valami-je, ahol szintén gyilkos bohócot formált meg. Legnagyobb szerepe viszont a Rocky Horror Picture Show transzvesztita tudósa. Michael Winslow, a Rendőrakadémia hangutánzó zsarujának hab a tortán, igaz, hogy hangképző tehetsége itt silány humorforrásként szeretne funkcionálni. Hatás nélkül...

Tehát van egy rakat nem rossz színészünk - sőt - és a szájukba adtak egy rakat olyan szar dumát, amely se nem érdekes, se nem vicces, se nem... semmi. A legtöbb, amit így hozzátettek a filmhez, az annyi, hogy a szörnyek képesek beszélni. Ha a film egy kicsit is igyekezett megidézni a Fantasztikus labirintus manó világát, akkor az nem sikerült maradandóan. Amúgy pozitívum, hogy van néhány kikacsintás jobb filmekre. Csak, hogy egyet lelőjek, előkerül Sam hátizsákjából a Grays sport almanach. Hogy nem tudod hova tenni? Hát, barátom, vedd elő a Vissza a jövőbe második részét és pótold hiányos ismeretedet.






Összegzés és tömörítés:
Pozitívum:
Nagy nevek, hangulatos képek, elfogadható zenei világ.
Negatívum:
Szar színészi játék - már ha beszélhetünk ilyesmiről, ék egyszerűségű és kiszámítható történet, pongyola párbeszédek, logikátlanságok, borzalmas bábok.

30%
Két dolog miatt merem ajánlani: Tiszteletből, hogy összehozták a fiúk és tapasztalatszerzésből, hogy ha te hozod össze, ne így tedd!

Kérdés a végére:
Biff végül miért is hal így meg???
Lerázta a bőrét a gyors autópálya???
Vagy leette közben valami a húsát???
WTF???

Különvélemény:
Ha ezt a filmet egyfajta tiszteletadásként vagy műfaji, zsánerkomédiának szánták, akkor viszont azért nem működik, mert erre a nézőt a film nem vezeti rá. Ahhoz, hogy egy film humorosan mutasson tükröt az általa megidézett filmeknek, ahhoz a tükörképet torzítani kell. Rengeteg apró ötlettel, akár angol humorba oltott jelenetekkel sikeres lett volna ez a transzfúzió, így viszont a film simán beáll abba a sorba, amelyben azok az amerikai horrorfilmek kapaszkodnak össze, amit az ember egyszer ha végi bír nézni, majd automatikusan törlődik az ember agyából. (Nem annyira, hogy véletlenül újra belefusson, mert a címére talán emlékezni fog: Hú, ezt láttam és soha többet nem nézem meg!)