A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bradley cooper. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bradley cooper. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 24., vasárnap

Joy - Joy (2015)

Joy - Joy (2015)


Rendezte: David O. Russell

A film Mafab adatlapja: Joy (2015)

Megtekintés: Férfiaknál határeset, hiszen csak egy nőről és egy felmosófejről szól a film.

És nem is lehetnék nagyobb suttyó, ha egy karakterfejlődést és egy sikertörténetet ennyivel intéznék el, mert ez a film nem csak egy felmosóról és egy nőről szól.
Ez a film egy olyan nőről szól, akinek legnagyobb ellensége a családja volt és aki ennek ellenére, segítve őket és nem elküldve melegebb éghajlatra, szembement a világgal egy férfiak uralta területen, hogy végül egy olyan emberré változzon, akire neki magának is szüksége lett volna, még akkor, amikor nehéz és körülményes útját megkezdte.

Ma már tudjuk, hogy Joy Mangano kálváriája nem volt egy sziszifuszi munka, hiszen végül céljait siker koronázta és elismert, befolyásos üzletasszony lett egy olyan piacon, amely főleg az átlagos amerikai családanyák mindennapjait könnyíti meg. Nem kívánok életrajzi tényeket felsorakoztatni, mert ezeket megtalálod a megfelelő oldalakon, ezért inkább az érzéseimet közvetíteném neked a film megtekintése után. Elég annyi töfi (tök felesleges információ), hogy 1956.február.15.-én született meg Mangano kisasszony, abban az évben, amelyet mi legtöbbször történelmi sarokpontként kezelünk és ha már filmes írás, alig két héttel Mangano születése előtt mutatták be nálunk a Körhinta című, Fábri Zoltán filmet!

Ennyit a száraz tényekről.

Különösebben nem érzem magamat Jennifer Lawrence rajongónak. Eddig. Ne kérdezd miért, mert magam sem tudom. Látok egy mutatós lányt, kissé szűk szemekkel - nem vészes - enyhén krumpli orral - nem vészes - pufi arccal, és azon gondolkodom, hogy mennyire tartom jó színésznőnek, így, hogy nem láttam minden munkáját és nem e csak egyfajta hype-ot élvez, mint Bradley Cooper is, aki elvileg egy szexis nice guy-nak tűnt az elmúlt kb. 10 évben, de mostanra, mintha a bugyilehúzós tekintet és kaján fiús mosoly mögött ott is érezném, hogy ezek az emberek bizony jó színészek, csak figyelmemet elterelte az, hogy külsőleg is tetszetősek. Viszont ez az én, a befogadó hibája. Mert kell néhány film ahhoz, hogy lássam a fától az erdőt is.
Lawrence-t Oscar-díjra jelölték ezért a szerepéért. Öt röpke év alatt a negyedik jelölés. Ki ez a lány? Egy következő generációs Meryl Streep vagy/és Katherine Hepburn? Tényleg ilyen jó, vagy áll mögötte egy olajozottan működő menedzseri gépezet, amely megfelelő szerepekbe tolja befelé?
Eddig, az imdb oldalán látható adat, hogy Lawrence kisasszony százötven jelölést kapott munkáira és ebből százat le is szüretelt.
Én pedig elgondolkodva nézem, hogy mit nem látok, amit mindenki más észrevett. Lehet, hogy csúnyán előítéletes vagyok a szép emberekkel szemben, mert azt feltételezem róluk, hogy másra nem képesek, mint csak egyszerűen jól kinézni?
Azután végre a Joy rám cáfolt.


Nem azért, mert hibátlan filmnek tartom. (A jogi csűrés csavarásos rész például nekem nem volt teljesen világos, meg azért furcsa volt, hogy adásba küldenek úgy egy teljesen új terméket - és tartom, hogy ilyen hibát felelős cég nem követhet el - hogy a bemutatót végző személy nincs tisztában a termék alapvető funkciójával, működési elvével.)
A film nem hibátlan és gyanítom, sokszor jócskán túldramatizálták, hogy az egyszeri nézőből is kiváltsanak érzelmi hatást, akinek az életét nem a televíziós szappanoperák határozzák meg és nem is a telemarketinges reklám műsorok.
Ezért szükség volt rá, hogy Joy életéből lehetőleg annyit kihozzanak, amennyitől nem csak szimpátiánkat nyerje meg, de izgulni kezdjünk érte és sikereiért.
Ezen mondjuk nincs mit meglepődni, hiszen a film dramaturgiailag simán egy sportfilm felépítését követi, csak itt nem egy olimpiai arany megszerzése a tét, hanem egy találmány eljuttatása egyenesen a tervező fejéből az átlag amerikai háztartásba.

Miló barátomat rákényszerítettem, hogy megnézze velem ezt a filmet, ha már korábban kategorikusan és kategóriára kiterjesztve kijelentette, hogy nem hajlandó horrorfilmet nézni. Az első fél órában nem is nagyon bírt a film behúzni ebbe a világba, amelyről semmit sem tudtam korábban. (Most sem sokkal többet.) Nem tudom miért éreztem, hogy a film pl. valamikor a hatvanas években játszódik... Talán, mert az olasz-amerikai életérzésben van némi konzervatív visszafogottság és mind Joy, mind a környezete egyfajta, a hatvanas évekre jellemző pasztell színű világban él a film szerint. Azután erőteljesen meglepődtem, mikor kiderült, hogy ez az egész felmosórongy őrület alig húsz éve kezdődött. Ennek ellenére nem érzem hibának, hogy megtévesztett a film egy kicsit. (teszem hozzá, Miló kb. hetvenes évekre tette a cselekményt.) Töfi: Miló tippje lett volna helyénvalóbb, hiszen a filmben már megjelenik a Karaoke és azt gyakorlatilag 71-ben fedezte fel egy másik feltaláló, aki végül nem bízva találmányában, nem is védette le azt és így felbecsülhetetlen jövedelemtől esett el: Daisuke Inoue, köszönjük neked innen is!


Szóval, hangulatában a film simán hatvanas-hetvenes évek és ez nagyjából visszaköszön a képi világból, beleértve a fényképezést, színeket, ruházatot, stb.
Nem tudom, hogy ez tudatos döntés volt e, de ha túl akarom "gondolkodni", akkor azt mondom, azért valósították meg így a filmet, mert Joy egy olyan asszony benyomását keltette, amelyiknek első alakjai valamikor a hatvanas években jelentek meg. Nem a szüfrazsettek (ők sokkal korábbi találmány), hanem az erős akaratú amerikai üzletasszony, aki képes túlélni egy férfias, jogi útvesztőkkel tarkított világban.
Ez magánvélemény.

A másik, ami viszont már enyhe pszichológia és filozófia és utána be is fejezem lassan:
Mennyire volt Joy pozitív "hős"?
Azt mondod, hogy teljesen, hiszen csak a családjáért akart többet tenni és a lezáró narráció még meg is támogat minket ebben, amikor elmeséli, hogy Joy a korábbi gazságok ellenére mindenben támogatta a családját, beleértve gyenge akaratú apját, aki Joy féltestvérének oldalán állt és magát ezt a féltestvért is, akit a forgatókönyv igyekszik elég negatívan lefesteni, állandó akadékoskodásával és szurkálódásaival, hogy néha bizony, a film vége felé egyfajta George R. R. Martin féle elégtételt kívántam venni rajta. Mondjuk egy vérnászt, minimum.

Oké. Joy a pozitív a filmben. A heroika, aki bejárja a neki szánt utat, néha főnixmadárként születik újjá.
Aha.
Azon elgondolkodtál, hogy mennyire gyűlölte Joy anyjának azt a szokását, hogy a nap tetemes részében agymosó romantikus sorozatokat néz, elveszítve ezáltal a kapcsolatát a világgal. A nő gyakorlatilag egy fantáziavilágba menekült és alig lehetett kirángatni a kialakított komfortzónájából.

Kérdés:
De az megfogalmazódott benned, hogy Joy, mikor végre az "égbe szállt", akkor pontosan azt a metódust használta fel, amely az ő anyját uralma alá hajtotta?
Joy egy olyan műsor készítője és részese lett, ami Amerika második legnagyobb nézettséget elérő televíziós műfajában volt érdekelt. A harmadik pedig a vallási műsorok.
Szappanoperák, reklám adások, vallási műsorok. A sorrend tetszőleges.
Ahogyan Joy gyűlölte, hogy anyját rabbá teszik ezek az ostoba műsorok, és odaszögezik a képernyő elé, úgy, később ő is pontosan olyan adásokat gyártott és adott le, amelyek az arra érzékeny Amerikai nézőket az ágyba szögezték és arra sarkalták, hogy költsenek, költsenek és költsenek, így legyenek az USA iparának aktív felhasználói és fogaskerekei.
Vajon hány kislány nézett később haraggal az anyjára, miközben anyu teljes figyelmét egy képernyőnek szentelte, amiben valaki a mágikus moppal mosott fel a stúdióban kialakított hamis konyhában?


Ha már szóba került a mágia:
Van az a pillanat, amikor Joy a hóba sétál a ház előtt, bele a kamerába egy bögrével a kezében és egy pillanatra, mintha a tekintete találkozna a tiéddel, miközben dacosan igyekszik a kapunál álló kocsihoz.
Vissza kellett néznem.
Ez volt az a pillanat, amikor már tudtam, hogy Lawrence tehetséges színésznő.
Ez volt az ő mágikus pillanata.
Annyi viadal, mutáció és dráma után végre, megláttam benne azt, amit eddig nem.
Már ezért megérte végignéznem egy filmet, amiben egy anyuka kitalál egy takarítóeszközt.

Ami kicsit fájó, hogy Robert De Niro, mintha kezdene belefásulni a filmes világba és mivel megöregedett, elkezdett mellékszerepeket kapni, amikben tehetsége nem tud kiteljesedni. Itt sem. Nem éreztem, hogy ezt a karaktert csak egy De Niro tudta volna eljátszani.

Különvélemény:
Engem ez a varázslatos és kimosható mágikus felmosó nem győzött meg. Használat után berakhatom a mosógépbe és kimoshatom???
Micsoda?
Hogy azt a retkes, dzsuvás pamutszálas, szöszölő vackot beletegyem a mosógépbe?
Eleve semmit nem moshatok vele össze, mert szöszös és dzsuvás lesz. Azért egy felmosófejet külön kimosni meg elég nagy luxus.
Még akkor is, ha tényleg úgy tervezték, hogy könnyen leszerelhető a nyélről és mosás közben a szerkezet nem sérül meg a forgódobban való ugrálástól.
Nem véletlen, hogy a felmosó fej használat után eldobható. (Nem kicsit környezetszennyező módon.)
Ezen kívül még nagyjából száz "találmánya" volt Joy Mangano-nak és nem tudni, mennyi egyéb találmány felett bábáskodott.

70%

- Döcögősen fogott meg, ám beszívott a végére.
- De Niro magyar szinkronja - Kőszegi Ákos - szerintem teljesen elhibázott választás volt Reviczky Gáborral szemben. Akárhányszor meghallottam, kirántott a filmből. Ennyit számít a megszokás.
- Jennifer Lawrence arcjátéka. Vannak nagyon jó pillanatai.

Ha szeretnéd látni: J O Y

2015. február 1., vasárnap

Amerikai mesterlövész - American Sniper (2014)

Amerikai mesterlövész - American Sniper (2014)


Rendezte: Clint Eastwood





Megtekintés? - Részemről Clint Eastwood első elhibázott lépésének vélem. De nála belefér.

Általában kedvelem Eastwood filmjeit. Főleg a klasszikusokat, amelyekben főszerepet játszott, de a rendezéseivel sincs bajom. Filmjei hangulatos darabok, szólnak valamiről, remek alakításokkal támogatják meg a néha egyszerű történetet.
Az amerikai mesterlövész is korrekt munka, mégsem hiszem, hogy nagy kedvencem lesz. Elhiszem, hogy megtépázott Amerikának szüksége van hősökre. Elhiszem, hogy vannak náluk emberek, akik látnak két felhőkarcolót összeomlani és vérszemet kapva más vallású embereket akarnak eltörölni a föld színéről, vélt és valós sérelmeiket orvosolandó. Elhiszem, hogy Amerika még hisz a könnyeknek.
Viszont nem tudok teljesen azonosulni velük, hiszen annyi dokumentumfilmnek köszönhetően már egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az a két felhőkarcoló idegen kezektől omlott az utcára.
Meg egyáltalán, annyit olvas össze az ember Amerikáról és szerepéről a világpolitikában, gazdaságban, hogy néha el kell hinnem, hogy egy tudatos mumusról van szó, aki kérlelhetetlenül kebelezi be a gyengébb hatalmakat. (A gyengébb az lehet hatalom?)
Mindegy, hiszen nem vagyok otthon a filmben felvázolt történelmi és politikai háttér elemzésében. Viszont láttam egy drámát.

Az Amerikai mesterlövész főszereplője Chris Kyle (Bradley Cooper), aki valós személy. Élt, lélegzett és életrajzi regényét alapul véve készülhetett el az életéről szóló film.
Kyle vérbeli patrióta, de ha kívülállóként akarnék róla véleményt mondani, egyetlen igazi pozitívuma van a karakternek: komolyan elhiszi, hogy munkájával képes másokon segíteni. Tehetsége - melyet nem isten adott neki, hanem komoly munkával fejlesztette ki magában - ,hogy nagyon pontosan tud célozni, így néha egyetlen golyóval tucatnyi amerikai katona életét menthette meg.
Másrészt, ez a kilőtt golyó viszont egy ember haláláért lett felelős. Kyle hivatalosan 160 ellenséget semmisített meg ilyen módon.
Hitvallása erről, ha kérdezték, milyen érzés idegeneket meggyilkolni: "Minden esetben úgy gondoltam, hogy akit lelövök, az gonosz!"
Érdekes. Gyakorlatilag kitalált magának egy magyarázatot és ebbe a kontextusba helyezte az összes célpontját.
De ez meg pszichológia, ami ugyancsak nem az erősségem.

Eastwood a legrázósabb jelenetet - Kyle kénytelen egy kisfiút lelőni - a film elejére, első felére időzítette. Erre azért volt szükség, hogy később, árnyalhassa a karaktert, megismerhessük családja környezetében, hogy a néző, később adhasson egyfajta morális felmentést és amit a film elején lát, azt kicsit elmossa a játékidő maradéka.
Ettől még Kyle katona marad, aki idegen földön, talmi önigazolással, számára ismeretlen emberek ellen fordított fegyver.
Innen nézve hős, onnan nézve gyáva gyilkos - hiszen távcsővel vadászni eléggé egyoldalú "harc". :)
Eastwood igyekszik valahol középen egyensúlyozni a figura bemutatását illetően. Nem ítéli el és nem is dicsőíti. Vagy egy kicsit mégis?

Bradley Cooper közel húsz kilót szedett fel, hogy megformázza a katona alakját. Szó szerint is.

A film alapanyaga egy életrajzi regény, így óhatatlan, hogy kicsit szentként tekintve magára, maga felé hajoljon a keze.
Cooper nem rossz színész, igaz, jómagam nem értem, tehetségének vagy helyes arcának szól a körülötte kialakult hype és sztárolás.
(Tény, hogy háromszor jelölték zsinórban Oscar-díjra, ami nem kis teljesítmény, főleg, ha tudjuk, hogy az akadémia tagjai többnyire férfiak. Vagy túl sok köztük a ho...)

A film két órában meséli el, hogy a Texas-i parasztfiú hogyan lesz választott hivatásán belül legenda.
Ehhez képest a lezárás - amelynek kibontása talán túl fájdalmas lett volna a készítőknek, illetve még nem is érthették meg igazán, miért is kellett Kyle-nak meghalnia, miközben egy poszttraumás társán igyekszik segíteni - egészen puritán.

Kyle szinte már fanatikusan akar harcolni, figyelmen kívül hagyva, hogy van egy másik élete is, gyerekkel, asszonnyal.

Figyeld:
- Sienna Miller a feleség, Taya.
- A film trailerében is látott jelenetsor.
- Eastwood nem igyekszik ember közelbe hozni Kyle nemezisét, a másik oldalon harcoló mesterlövészt, Mustafa (Sammy Sheik) akivel gyakorlatilag párbajt vívnak. Az "Ellenség a kapuknál" mennyivel elegánsabb volt ebből a szempontból!
Ott komoly bujkálást rendeztek maguknak a lövészek itt néha hihetetlenül meggondolatlanok. (Vagy a másik film spilázta túl?) Így szinte úgy tűnik, hogy orvlövésznek, mesterlövésznek lenni egyfajta futószalag meló: felmész a ház tetejére oszt osztod.

60%

A könyv magyarul is megjelent.

Chris Kyle