A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dane dehaan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dane dehaan. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 26., szerda

Maggie-mondja: Valerian és az ezer bolygó városa (2017)

Maggie-mondja: Valerian és az ezer bolygó városa - Valerian and the City of a Thousand Planets (2017)


Rendezte: Luc Besson


Kicsit vegyes érzéseim vannak, amikor a Valerian című filmről írok. Egyrészt mert nagyon-nagyon vártam, másrészt mert imádom Luc Bessont, harmadrészt mert ehhez képest azért némiképp csalódtam.

A bemutatók nekem egy Ötödik elem szintű filmet sugalltak. Habár az is lehetséges, hogy csak az elvárásaim generálták ezt a képzetet. Az Ötödik elemnél Luc Besson elég sokat merített Moebius képregényvilágából, úgy hittem, hogy egy képregényadaptációnál végre ki is élheti ezt a fajta ambícióját.

A Valerian és Laureline egy méltán népszerű francia képregény, amely két temporális ügynök kalandjairól szól. 1967-ben jelent meg először, amit még 39 további rész követett. A sztorikat Pierre Christin írta és Jean-Claude Méziéres rajzolta (aki egyébként az emlegetett Ötödik elem koncepciótervezője is volt). A képregényből 2007-ben francia-japán koprodukciós anime-sorozat is készült, amely magyarul Űrzavar címen futott a tévében.

Nos, a film nyitójelenetei az orosz-amerikai űrrandevútól a változatos idegen fajok kontra emberek kapcsolatfelvételéig kifejezetten tetszett. Mondjuk vicces, hogy minden fajt rászoktatnak a kézfogásra, de ezt egy poénnal ütik el a végén, szóval aranyos. Tetszik, hogy míg végigvezetnek a találkozókon az idő múlását az emberei egyenruhák változásával is jelzik.
Elég látványos a bolygó, ahonnan a történet indul és amelynek lakói láttán erős deja vu-érzés fog el az Avatar és a nav'ik irányában, de ettől eltekintve szép, és magával ragadó a tengerparti paradicsom, amelyben élnek. Komolyan ámul az ember a látványvilágtól és itt még határozottan reménykedik, hogy ez az a film, amire várt.

Aztán megjelenik a vásznon Valerian a tejfelesszájú Dane DeHaan alakításában és hiába próbálják meg az első perctől lenyomni a torkomon, hogy ő egy skalpvadász szívtipró, valahogy nem tudom elhinni. Erre valami sármosabb színészt kellett volna találni, mert a történet szerint Valerian minimum egy fiatal Harrison Ford a Csillagok háborúja idejéből, akire azt tudnám mondani, hogy oké. Laureline (Cara Delevingne) rendben van, bár a súlytalan Valerian mellett azért ő sem tudott igazán kiteljesedni, ahogyan mondani szokás: „nem volt meg köztük a kémia”.
Sajnos ez az ami az egész filmet tönkre vágja, mert a szereplők közti civódások sem jönnek át, így aztán az élcelődéseken sem igazán tudunk nevetni. Megint csak azt kérdezem, hogy hol van az Ötödik elem kiváló humora? És a humor hiánya nem is volna akkora baj, hiszen nem kell minden filmnek humorosnak lennie, de valahogy a történet is lassan áll össze, ezért nem igazán tudunk izgulni rajta, hiszen nem tudjuk, ki miért tesz mit és mi a motivációja. Körülbelül a film háromnegyedénél kezd összeállni annyira a kép, hogy végre megértsük, hogy mire megy ki az egész  és rájöjjünk mi a célja az idegeneknek, a föderációnak és milyen szerep jut ebben a két ügynöknek. De mivel nehezen jutunk el eddig a pontig, nem izgulunk eléggé a szereplőkért, a kémia hiánya miatt meg nem izgulunk azon sem, hogy összejön-e Valerian és Laureline, mert abszolút érdektelen.


Azonban Alpha, az ezer bolygó városa megint csak gyönyörű látvány és a különböző lények is nagyon oda vannak téve. Ezért megéri vásznon nézni, de a 3D is hagyott némi hiányérzetet. Jómagam nem szeretem, hogyha a szemembe dobálnak különböző tárgyakat csak úgy viccből az összes 3D-s filmben, de hogy a nyitójelenet kivételével egyszerűen nem is használják ki a térbeliség nyújtotta lehetőségeket, azt nem értem. Szép, amikor a kamera lebukik a város épületei közé vagy amikor a különböző világokon ugrálunk keresztül Valeriannal és van egy jó pár nagyon ötletes 3D megoldás a piac bemutatásában is, de nagyjából ennyi.
Ami viszont melengette a szívemet, az Rutger Hauer cameoja föderációs elnökként, Ethan Hawke karaktere, aki szerepelhetett volna többet is, mert legalább megfoghatóan élő volt, akárcsak Rihanna aki hol emberi, hol CGI-szereplőként tűnik fel, ezért kicsit vicces, ha azt mondom, hogy így is a leginkább hús-vér karakter. Mindenesetre jutalomjátékot kapott színpadi alakváltós táncának bemutatásával. Ő is lehetett volna hosszabban a történetben.

Na meg a „kacsacsőrű” lények, akik ugyan nem voltak szimpatikusak, de legalább valamiféle vicces mellékszereplőkként funkcionáltak. Az sosem árt egy hős mellé. Bár itt szerencsére Laureline mellett jelennek meg, azért jobban is működnek a figurák.
A kis konverter lényt is hadd említsem meg, akiért az egész csata folyik és aki persze a cuki kategóriát képviseli a történetben. Igazából ezen kívül nem is tudunk meg sokat róla. De tuti kell a merchandise-termékek eladásához. Jó lett volna többet megtudni, hogy miért termel gyöngyöt és miért tudja Laureline azonnal, hogy jobban lesz az urántól, ha soha nem láttak hozzá hasonlót. Bár ő a gyöngyökről is tudott. Talán ismert róluk valami legendát? Ezek nekem valahogy rejtélyek maradnak...


Egyszer talán majd újranézem. Kevesebb elvárással és előtte rendesen áttanulmányozva a képregényt, hátha ott lapulnak még plusz információk a légiesen könnyed, de éppen ezért súlytalanul lebegő, ugyanakkor drágán csillogó látványvilágú történetben.

Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta.
Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik.
Az illető: Maggie

2017. március 1., szerda

Az Egészség ellenszere - A Cure for Wellness (2016)

Az Egészség ellenszere - A Cure for Wellness (2016)



Rendezte: Gore Verbinski

A film Mafab adatlapja: A Cure for Wellness (2016)

Rég sikerült ennyire semmitmondóra egy Blockbusternek szánt mozi filmplakátja. 
Megtekintés: A film, amelyik késett vagy tizenöt évet és amelyik fél órával hosszabb, mint kéne.

És mellette nem elég bevállalós. Esküszöm, amikor a végén már azt hittem, a főhős bukni látszott, még kicsit szurkoltam is neki, hogy meglépjen a hepiend ellenes befejezést, mert lehet, hogy a közönség nagy része elfordul majd a mozitól, de mennyivel könnyebb úgy kultikussá tenni egy hasonló műfajú filmet, mint azzal, hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak"???
Gore Verbinski, akinek meg a neve eleve arra kellene, hogy sarkallja a rendezőt, hogy ketté vágott fejeket mutasson, meg leszakadó testrészeket, finomkodva nyúl hozzá egy olyan történethez, amely simán lehetett volna R besorolású kőkemény horror mozi is, és akkor még talán tetszik is a végeredmény, ezzel a mélabús, melankolikus tempóval és stílussal szemben, amit Verbinski korábbi filmjeiből és főleg, mások korábbi filmjeiből pakolgatott össze.

Pedig ígéretesen indul és már az első percekben hangyaszorgalommal gyűjtögettem a film rejtett utalásait, hogy végül, mindaz, amit a kliséhalmazból összehozzanak, egy tök átlagos és előre megfejthető befejezésben csúcsosodjon ki. Ettől függetlenül nem kívánom lehúzni a mozit, mert többé-kevésbé lekötött a megtekintés alatt, rengeteg csodálatos képi megoldással találkoztam és a színészi játék is egészen kiválóra sikeredett. A főszereplő Dane DeHaan korunk egyik legnagyobb tehetsége szerintem, és ehhez még hozzájön, hogy fizimiskája egy lappangó őrült insomniás betegével közös tüneteket mutat, amivel sok kellemes karaktert meg lehet formálni.

Lockhart (Dane DeHaan) ambiciózus bróker-könyvelő-tökömtudjaki főnöke, Pembroke (Harry Groener) önkéntes száműzetésbe vonult a mesés Svájc - valójában Németországban forgatták a filmet - egyik Disney várába egy hegyi falucska fölé néhány száz méterrel a józan ész szintje felett, hogy egészségügyi kúrának tegye ki magát.
A cég egy roppant fontos pénzügyi fúzió előtt áll és bizonyos, bankmentes homályos ismereteim miatt számomra nem teljesen tiszta okokból az egész vezetőség úgy látja helyesnek, hogy a sokmilliós beruházás nyélbeütéséhez Pembroke aláíróként elengedhetetlenül szükséges és csupán Lockhart hozhatja őt vissza, habár sem kora, sem tapasztalatai nem elegendőek egy ilyen fontos feladathoz - mint utóbb kiderül.
A kellemes üdülőparadicsom már első körben gyanús ármánykodások melegágyának tűnik, ami azért kellemetlen, mert a para faktor és az emberben motoszkáló érzések nem lassan törnek felszínra, hanem az első percben a gyomrunkba vágnak és a monitor másik oldaláról kiálthatunk a hősre, hogy ugyan legyél már szíves idehívni néhány komoly harcművészeti ismerettel rendelkező zsoldost és verjétek agyon, aki az utatokba áll. Ezzel szemben Lockhart Poe és Maupassant történetek hőseihez méltó módon süllyed mind jobban a gonosz összeesküvés hálójába, hogy a végén már tényleg elgondolkodjunk azon, hogy győzzön a gonosz és végre készült megint egy pesszimista testrablós-megszállós-testcserés horror mozi, amely méltó egy Top10-es listához.
Azonban a vég legalább annyira banális és kiszámítható, mint lassan minden hasonló thriller és ha ez nem lett volna korábban elég, arcunkba tolnak egy kis íncensust is, incestus-sal.


Ettől függetlenül sokkal jobban élveztem volna a filmet, ha nem érzem olyan erősen, hogy ezt a filmet már majdnem láttam korábban, csak akkor "A Stonehearst Elmegyógyintézet - Eliza Graves (2014) volt a címe és sokkal rosszabb volt a CGI a filmben, meg mintha többen is haltak volna meg, stb., ettől függetlenül, a befejezés ott még csavarosabb volt, amennyire emlékszem, itt csupán a kiszámíthatóan elvárhatót sikerült beleszuszakolni a forgatókönyvbe.

Volt, amire sokkal jobban kíváncsi voltam, mint amiket végül magyarázatként kaptam.
Pl. A falu suhancai mitől voltak olyan beszariak, mikor a dokival is lehetett volna kicsit pofozkodni? Egyáltalán, miután a film viszonylag sokat bíbelődött azzal a néhány karakterrel, miért nem kaptunk többet belőlük afféle mellékszálként, hogy mondjuk részegen belépnek a gyógyközpont területére és lemészárolják őket? Vagy a végén odaérnek a tűzesetre és némi karakterfejlődéstől vezérelve segítenek Lockhartnak elmenekülni, mert miután leégett a kastély, nincs miért utálni, hogy tönkreba**ta háromszáz évig a panorámát.
Vagy mik voltak azok a kapszulák, amelyben úszkáltak a testek, ha később kiderült, hogy a lepárláshoz egy teljesen másik hengert kellett használni?  Egyáltalán, mennyire volt gazdaságos maga az eljárás? Ha ennyi tényleg fontos és feltehetően gazdag embert "tartottak fogva", miért csupán Lockhart figurája került az intézetbe nyomozási dramaturgiával?
A szerencsétlen limo sofőr (Ivo Nandi), ha annyit tudott, mint amennyit feltételezhetően, akkor az autóbaleset után a környéket rettegésben tartó professzor (Jason Isaacs), megelőzve rengeteg felmerülhető problémát, miért nem nyírta ki a pasast és inkább egy belső emberét tette meg a kastélyba szállító sofőrnek?
A film végén miért fordultak a páciensek Lockhart ellen? A víz agymosást is csinált velük, ami alól csupán pont az idős matróna, Victoria (Celia Imrie) képezett kivételt?
Ha egy egyértelműen magányos férfi beállít az intézetembe, hogy kutakodjon és számomra nem a megfelelő kérdéseket tegye fel, miközben pontosan tudom, hogy amit csinálok az törvényellenes és földi halandó számára felfoghatatlan, nem egyszerűbb a látogatás első órájában megkérni két markosabb szolgámat, hogy vonszolják ki a kilátó teraszra és laza könnyedséggel vessék keresztül a gránit falú kerítésen?
Lockhart, miután látta az apró parazitát a pohárban, a továbbiakban a sört leszámítva, hogyan volt képes egyáltalán víz közelébe menni, míg a várban tartózkodott?
Ha a jó doktor által szeretőn óvott fiatal lány, Hannah (Mia Goth, akinek a nevére hajazva a külseje is eléggé gót) olyan fontos volt az események láncolatában, miért nem volt egyszerűbb egy toronyszobába zárni a külvilág elől, meggyőzve róla a lányt, hogy meghalhat odakint és így nem keresztezi az útja másokét a gyógyintézetben, vagy akár leláncolva is tarthatták volna?

Japán kultúrában nagy hagyománya van a meztelen nő - csápos lények kombónak. (Mia Goth)

Sajnos, a filmet nézve nem valódi hiányérzetem volt a kérdéseimet illetően, hanem inkább egy olyan, hogy egy nem kellően átgondolt koncepcióval van dolgom, amelyet szokás szerint úgy akartak érdekessé tenni, hogy telepakolták random furcsaságokkal, amelyek sehova nem vezetnek - Victoria keresztrejtvénye pl.  - és tényleg olyan érzésünk lesz, mintha a nem túl régen bemutatott Di Caprio mozi, a "Viharsziget" egy rosszul elkészített Reborn filmjét nézegetnénk. (De akkor inkább már a Beckinsale film, még akkor is, ha azt meg a Viharszigethez hasonlítottam korábban.)
Sőt, ha gondolod, menjünk vissza egészen 1973-ig, mert akkor mutatták be "A vesszőből font ember - The Wicker Man (1973)" című angol horror-drámát, amely azóta kultikus rangra emelkedett, bekerült a "101 Horrorfilm, amit látnod kell... című antológiába és még egy sikertelen Nicholas Cage filmet is sikeresen megfialt, azonos címen (Nálunk Rejtélyek szigete).

Töfi:
Gore Verbinski miután megrendezte a "Kőr - The Ring (2002)" amerikai remake-jét, nem kapott lehetőséget, hogy a folytatást is ő csinálja meg, így végül a forgatókönyv és a rendezés joga az eredeti változat japán rendezőjénél, Hideo Nakatánál landolt, aki beletett egy borzalmasan rossz szarvasos-CGI jelenetet a filmbe. Verbinski, mintha ezért egyfajta bosszú képében beletett a filmjébe egy hasonló jelenetet, amiben autó és szarva találkozik, sokkal hihetőbben, mint a Kőr folytatásában. Mondjuk, lehet csak egy tényleg vicces véletlen is, meg hát az eltelt 12 év alatt rengeteget fejlődött a CGI technika.

65%

Ha megnéznéd:
Az Egészség ellenszere (2016)

Malcolm McDowell szemét (Stanley Kubrick - Mechanikus narancs), Dane DeHaan száját peckelték ki a film egy fontos jelenete miatt. Ez is kellemetlen, de azért McDowell rosszabbul járt.