A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eva longoria. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eva longoria. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 10., szombat

Kutyuli-nap - Dog Days (2018)

Kutyuli-nap - Dog Days (2018)


Rendezte: Ken Marino

A film Mafab adatlapja: Dog Days (2018)

Megtekintés: Randifilmnek kiváló, habár ha pesszimista kedvünkben vagyunk, nem mehetünk el az mellett, hogy ez egy végtelenül hazug mozi. Cukormáz, romantika és a végén mindenki boldog. De tudod, mit? Legalább egy mozi erejéig legyen ilyen az élet!

A „Dog Days”, tipikusan az a szkeccsszerű, ezer szereplős mozi, amik néha jól sülnek el (Igazából szerelem), és idézhetőek maradnak, máskor pedig szinte nyomtalanul felejtődnek el (Valentin nap). Valamiért a filmkészítők szeretnek ünnepekhez kétféle mozit párosítani: a.) vagy valamilyen horror (Halloween, Anyák napja, Péntek 13. b.) vagy valamilyen romantikus, esetleg keserédes komédia. (Idétlen időkig, Boldog halálnapot!, Igazából szerelem) Ritkán esetleg sci-fi idegen inváziós, bár az nem jellemző. (Függetlenség napja)

Ez a kutyás mozi a második műfaji leágazásban fejti ki hatását és talán nem olyan harsányak a karakterek – kevésbé ismert színészek – mint sok hasonló műben, a végére akad kit megkedvelni, még akkor is, ha esetleg ezeknek a szereplőknek a többsége egy-egy kutyus. Amerikában egyébként is van egy mondás illetve filmes paradigma a sikeres filmekkel kapcsolatban, ami egészen egyszerűen azt a hitet erősíti, hogy egy film, ha kutyaszereplőt kap, az csak sikeres lehet. Ez nagyjából talán így is van, de azért ne mennék el az mellett, hogy a Beethoven folytatásai nem lettek olyan sikeresek és néhány mozi pedig talán anyagilag nem csilingelt rosszul a kasszáknál, de ettől még erősen vállalhatatlan alkotás lett belőle. (Pl. Tim Allen kutyás marhasága)

Ebben a történetben azonban nem a kutyák a főszereplők. Véletlenül sem. Csupán biokellékek, hogy néhány csinos ember élettöredéke érzelmeket csikarjon ki a nézőből. Lehetőleg pozitív érzést és talán ez az oka, hogy bár a téma érinti a kutya menhelyek világát, mégsem látunk igazán szívfacsaró kutyasorsot, pedig aki ilyen helyen dolgozik – főleg egy állatorvos – nap, mint nap szembesülhet vele, hogy az ember hogyan is bánik az ember legjobb barátjával. (Amikor ezeket a sorokat írom, épp a Facebookon terjed egy videó és cikksorozat egy hatvan feletti nőről, aki kutyáját, miután az elcsavargott, büntetésből a kocsijához kötözte. Jelenleg a rendőrségen kihallgatták a nőt (gyilkost) azonban még egyáltalán nem biztos, hogy megfelelő módon fogják a tettét szankcionálni.)


A „Dog Days” nem igazán koncentrál arra, hogy valódi betekintést nyújtson ebbe a szomorú világba és felvállaltan nem is célja. Itt a kutyusok vicces mellékszereplők és bármilyen fura, szinte alig kapnak értékelhető pillanatot, ami alatt azt értem, hogy szinte semmi interakció nincs közöttük és a szereplők között, leszámítva talán, hogy egyikük megszökik a gazditól és így gyakorlatilag új otthonra lel, ám ezen kívül semmi.

Itt a főszerep az embereké, akik kellemetlen helyzetbe kerülnek és a megoldások mellett szerepelnek velük kutyusok is. Szóval, igen, ha ebből indulunk ki, a „Dog Days” egy hazug mozi, ami ürügyként használja fel a négylábúakat, hogy a vásznon látott vicces és drámai események megtalálják a célközönséget, nagyjából mindenkit. Mert, ha nincs kutyus, akkor megint egy átlagos amerikai rom-kommal lenne dolgunk, amelyben 10-15 karakter kerülgeti egymást, hogy érzelmileg a sorsuk alakulásának tetőpontjánál hagyjuk magukra őket, így azonban, olyan, mintha lenne valami fontos mondanivalója a filmnek a felelős állattartásról. Lesz is, csak kb. egy hat éves gyermek szintjén fog ez a konklúzió lecsapódni, ami azonban a bennünk rejlő saját hatéves énünket simán képes megszólítani, ezért lesz végül a film egy legalább egyszer megtekinthető randi film, amely végén könnyes szemmel állunk fel a fotelből.

55%


2015. november 30., hétfő

Víziók - Visions (2015)

Víziók - Visions (2015)


Rendezte: Kevin Greutert

A film Mafab adatlapja: Visions (2015)

Megtekintés: Thriller kedvelőknek kötelező, főleg, mert elég hideg-rázós a vége.

Isla Fishert megkedveltem, amikor a szexéhes kicsi bolond karaktert hozta az "Ünneprontók ünnepe - Wedding Crashers (2005)" című vígjátékban és azonnal letettem róla, amikor egyszerre tudtam meg, hogy Sacha Baron Cohen neje (Három gyermek!!!) és főszereplője a borzalmasan pocsék humorú "Lánybúcsú - Bachelorette (2012)" egyik főszereplője. Negatív véleményemen még a sikeres bűvészes thriller-akciófilm sem változtatott sokat, hiszen annak a filmnek annyi a "főszereplője", hogy a sok bába között elveszett ez a baby. Pedig a romantikus regényeket író anyuka kislánya a tetszetős külső mellé kapott drámai és komikai tehetséget egyaránt. Olyannyira, hogy gyakorlatilag egyetlen húzónévként elvisz a hátán egy egész filmet.

A thriller nehéz műfaj és sokszor a sikere a végében, a befejezésben rejlik. Lehet bármilyen ijesztő is az első nyolcvan perc, ha a lezárás bődületes baromság. A Visions ereje abban mutatkozik meg, hogy elaltatja a nézőt és elviszi egy irányba, hogy azután, jeges vizet fröcskölve arcunkba elüvöltse magát: Ébresztő!

Eveleigh és férje, David, az asszony szörnyű autóbalesete után meglépik amit korábban halogattak és egy vidéki szőlészetbe költöznek, hogy a férj kiélhesse szenvedélyét a borászat iránt. Evey kezdetben jól érzi magát a gyönyörű tanyaházban és a kies vidék megfigyelése közben, de ahogyan gyarapodik a pocakja születendő gyermekével, úgy keríti hatalmába valami misztikus erő, amely egyre durvábban igyekszik a tudomására hozni valami fontosat. Evey nem tudja, ki vagy mi akarja megfélemlíteni és egyelőre úgy tűnik, hogy a környezetében mindenki kétkedve fogadja ötleteit, történetét. A legfájóbb, hogy David sem nagyon áll ki mellette.
Evey végül enged a nyomásnak, és szedni kezdi a korábban elhagyott gyógyszereit, hátha akkor a rémálmok és a víziók, amelyek fizikai jelekkel is gyötrik, végre alább hagyjanak.
Nyomozásba kezd végül, hogy válaszokat kapjon és lassan kiderül, hogy a titok, ami után nyomoz, lehet, hogy valójában valami teljesen más, mint amit érezni vélt.

Greutert főleg vágóként öregbítette hírnevét és azzal, hogy bedolgozott a Fűrész sorozatba is. Negyedik nagyjátékfilmje nem mutat sokat, nem akar elkápráztatni, csak megborzongatni kicsit és mégis, a végén kellemesen csalódtam benne, mert jóval többet kaptam a mozitól, mint vártam. A korábbi horrorfilmjei - főleg kísértethistóriás vonulat mellé - egy kőkemény thrillert kapunk, amelynek utolsó öt perce - ha sikeresen el lettünk "altatva" a korábbi bő egy órában - rendesen meghökkenti a nézőt. Régebben az ilyen filmekre gondoltam, hogy körömrágós, leszámítva, hogy erről a rossz szokásról azért már bőven leszoktam.


A film szereplői közül egyértelműen a női főszereplő, Isla Fisher viszi a prímet. Kedves, szexi arca pont eleget látszik a vásznon ahhoz, hogy megkedveljük és vele együtt érezzük a misztikum erejét. A férje, David (Anson Mount) már sokkal papírmaséibb figura, bár, ha a végén egy elejtett mondatát vesszük, akkor kiderül, valójában korrekt karakter, aki ugyan elsőre a klisés "egy szavadat sem hiszem" figurából sikeresen vedlik át az "amúgy végig figyeltem rád" karakterbe. A színésztől már láttam pár munkát, de eddig várat magára, hogy arcát és nevét megjegyezzem.
A stáblistán bedobják Eva Longoria nevét, de őt nyugodtan felejtsük el, hiszen az összes műsoridőben talán négy percet kapott alakja, így ez a munkája csak számszerűleg növeli filmográfiáját, nem minőségileg.
A film hasonlóan mostohán bánik a másik, számomra ismert filmes névvel, a "Szárnyas fejvadász - Blade Runner (1982)" meztelenül lemészárolt replikáns nő szerepétől ismerős Joanna Cassidy-vel, aki hetven évesen sem néz ki rosszul, viszont figurájának túl sok időt nem hagynak, hogy megismerjük, pedig maga a karaktere érdekes és fontosabb is lehetett volna.
A háziorvos szerepében tetszelgő Jim Parsons inkább annak lesz ismerős, aki rendszeresen nézi az Agymenők sorozatot. Én nem.
John de Lancie meg tipikusan az a színész, akit meglátva tudom, hogy több filmben is volt hozzá szerencsém, de lehet, hogy utána kell néznem, pontosan miben is. Aztán amikor megláttam az imdb profilját, már egyértelműen beugrott, hogy ez a fickó játszotta egyik nagy kedvencemben kb. kettő percig a perverz nőgyógyászt: A kéz amelyik a bölcsőt ringatja - The Hand That Rocks the Cradle (1992) 160 filmszerep után csak így emlékszem rá. De ez is valami, ha azt vesszük, hogy emlékszem rá.
Gillian Jacobs-ra, pedig, aki Sadie szerepét kapta, majd jobban kell figyelnem ezután. Játéka talán az egyik legerősebb a filmben.


Greutert jó irányban halad. Remélem, még sok hasonló mozit fog összedobni, mint ez. A zenéje kellemes, szép a fényképezése, megtámogatva a széles vászonnal. A vágás meg evidens, hogy jól sikerült, hiszen a rendező korábban két tucatnyi filmnél tanulta ki a szakmát.

70%

Ha szeretnéd látni a filmet, feliratosan egyik kedvenc oldalamon megtalálod: V I S I O N S

2014. október 24., péntek

Frontera - Frontera (2014)





Frontera - Frontera (2014)


Rendezte: Michael Berry

Ed Harrist mindig élmény látni, hiszen olyan filmek után, mint "A mélység titka" vagy "Ellenség a kapuknál" eleve megkerülhetetlen filmszínésznek tartom. Pedig nem túl jóképű, inkább szikár. Haja sincs sok - legalábbis legtöbb filmjében. Ügyesen lavíroz a mainstream és a független filmek világában. Jelen filmje, a Frontera, egy lassan építkező, mégis végig izgalmas és nézhető dráma, amely valahol bűnügyi film, valahol akár western is lehetne. Mindezt a téma és a környezet miatt.

Valahol Texasban járunk... túrót, Arizonában. Végül is mindegy, hisz mindkét állam határos Mexikóval, ahonnan a szerencsétlen, jobb sorsban bízó bevándorlók folyamatosan özönlenek az Egyesült Államokba.
Szóval, valami sivatagos városka szélén él az egykori seriff, Roy (Ed Harris) feleségével, Oliviával (Amy Madigan). A sok évi hivatali munkának és a mellette végzett kemény kétkezi munkának gyümölcse hatalmas farmjuk, ahol mindig van mit javítani. Főleg a szögesdrót kerítést, amelyet a határon illegálisan átcsorgó apró konvojok tönkre szoktak tenni.
A történet másik fontos szála a mexikói Miguel (Michael Pena), aki Roy földjén igyekszik keresztül sétálni az elvileg Kánaánnal kecsegtető szebbik oldalra. De az út veszélyes és hosszú víz nélkül, főleg, ha egyetlen társunk a nyakunkba vart ismerős felelőtlen kölyke.
És ha már felelőtlen kölykök, említsük meg a harmadik, eléggé elsikkadó mellékszálat, a három fiatal amerikai seggfejet, akik hobbiból lövöldöznek a határátlépőkre, hogy a fatális véletlennek köszönhetően sikeresen meggyilkolják Roy feleségét. Akaratukon kívül persze, de mit változtat ez a lényegen?


A "Frontera" filmdráma a helytelen döntésekről. Az egyetlen, aki végig sikeresen tud a kötélen maradva egyensúlyozni, az Roy, pedig egyszer roppant közel van ahhoz, hogy olyat tegyen, amit később megbánhatna.

A film nem egyszerűen egy nyomozás története, hiszen a rendező és forgatókönyvíró minden információt megoszt a nézővel. Pontosan tudjuk, mi történik Oliviával, ezért végig szurkolhatunk Miguelért. A film nem flashback útján lebbenti fel számunkra a fátylat a halálos baleset kimeneteléről, ami nem rossz húzás. Még így is marad elég feszültség és meglepő fordulat a száz perces természetfilmben.
Mert a Frontera más részről egy természetfilm. Igaz, csak Arizona poros útjait, néhány szurdokot és sziklát mutat meg, ám azt gyönyörű képekben.
Közben pedig emberi sorsokat, melyek a világ forgásának szempontjából baromira nem számítanak, de ott, a Mexikói határ közelében... csak ez van, más nem maradt.
Kiszolgáltatottság és düh.
Barátság és felelősség.


Berry filmje pedig a végére is tartogat egy apró kis poént, amely egyértelműen átíveli a filmet a klasszikus westernek világába. A jó győzedelmeskedik a gonosz felett.
A fehér kalapos seriff legyőzi a fekete ruhás rosszfiút.
Hogy nem tudjuk meg, mi lesz utána?
Hát nem kaptunk addig is elég drámát?
Hogy végül Miguel dolgavégezetlenül kulloghat vissza hazájába, a jövőre nézve semmilyen komoly ígérettel? Nem tudhatjuk...

Figyeld:
- Eva Longoria smink nélkül! (Vagy csak rejtett sminkkel)
- Michael Pena tehetetlensége a börtöncellában
- Ed Harris összes pillanata.


80%

Miért? Mert annak ellenére, hogy a film már-már Tarr Béla lassúsággal rendelkezik - ami faszság, mert sehol nincs az ausztrál fenegyerek, David Michod filmjeinek (pl. Országúti bosszú) tempójától, aki még így is csak negyedannyira lassú, mint Tarr Béla... - egy percig sem unatkoztam.