A következő címkéjű bejegyzések mutatása: frank grillo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: frank grillo. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 3., csütörtök

Wheelman - Wheelman (2017)

Wheelman - Wheelman (2017)


Rendezte: Jeremy Rush 

Megtekintés: Szikár darab, remek főszereplővel.

A film főszereplője egy apaként befürdött és bűnözőként is eléggé takaréklángon égő, autós vezetős munkákat vállaló férfi, Wheelman (Frank Grillo).

Rövid időn belül ez már a második olyan mozi, amelyiknek markáns, karizmatikus főszereplője van és amelyben a történet szinte el sem szakad egy-egy autó belső terétől. Korábban Tom Hardy próbálta ki magát egy drámai kamaradarabban, ahol rajta kívül mást nem is ismertünk meg személyesen, pusztán telefonbeszélgetésekbe hallgatva kellett megértenünk, hogy a Locke nevű főhős miért is rúgja fel korábbi életét és ahol jobbra kellene fordulni, ott miért megy balra. Ez volt a "Locke - Nincs visszaút (2013)". Már öt év telt el azóta???

Most ismét itt egy film, amely a címét a főhőséről kapta, aki egy autóban éli át az estét - nagyjából - és hasonlóan fontos döntéseket kell meghoznia. Rush forgatókönyve - igen a rendező írta a szerzői filmjét, ez az első nagyjátékfilmje - ennél azonban profánabb. Bár van dráma is benne és akció is, a kamaradarab jelzőt a szűz tér ellenére nem lehetne rásütni, hiszen szereplőink, a kocsik ellenére, bejárják az éjszakai várost, többször elhagyják az autót/autókat.
Grillo legalább annyira karizmatikus színész, mint Hardy, ebben biztos vagyok. Sőt, a színész munkásságát szerintem már előbbről ismertem, csak a nevét nem jegyeztem még meg. A "Szőkés" sorozatban figyeltem fel rá - habár a "Különvéleményt - Minority Report (2002" már előbb láttam, csak ottani szerepe nem domborodott ki a többi pre-cop és ügynök közül - és bár a remek börtönös szöktetős darabban nem sok vizet zavart - amennyire emlékszem, az első évad egyik áldozata lett az ő karaktere is - azért fizimiskáját sikerült megjegyeznem.
Sok epizódszerep után, végre mostanában már főszereplőként is megállja a helyét. A "Purge" sorozat eddig két részében irtotta akit kell, és, hogy a mainstream darabokban is képviselve legyen, két Marvel moziban is megjelent, előbb Amerika kapitány segítőjeként, majd ellene.

A "Wheelman" nem túl fifikás darab. Nem indul rosszul, ahogyan megismerjük a főszereplőt, aki bér-sofőrségből tartja el magát, majd átverik és menekülnie kell az életéért, de a szereplők szinte mind unszimpatikusabb, beleértve magát a címszereplőt is, akivel főleg azért kezdünk együtt érezni, mert kiderül, hogy tini lánya is érintett az egyre kuszább és veszélyesebb ügyben.
A cselekmény kissé logikátlan, a befejezés is kissé összecsapott.
Ami még zavart, hogy Wheelman a történet szerint igyekszik jó apja lenni a lányának, Katie-nek (Caitlin Carmichael) mégis eléggé lekezelően bánik vele, amikor a történet utolsó harmadában némi információt kellene csepegtetnie a gyerek felé, hogy az mégse teljes bizonytalanságban forgolódjon az események sodrásában. Talán írói fogás volt, hogy ezzel a szenvtelenséggel tökösebbé tegyék a karaktert, de nálam negatívumként jelent meg.


Az akció jelenetek eléggé elnagyoltak, és bár a végén egyértelműen egyfajta hepiendet kapunk, valójában nem értettem, hogy mire akart kimenni ez az egész mozi,azon kívül, hogy anya, lánya és a papa között a bizalom nem fog erősebbé válni, az biztos.

Az autós üldözések közepesek, a hangulat és atmoszféra azonban végig elég feszült, ami miatt egyszer lehet tenni egy próbát a film megtekintésével.
Grillo kedvelőinek kötelező.
A "Wheelman" első filmnek tökéletesen vállalható, azonban nem lesz belőle kultikus darab, a forgatókönyv elnagyoltsága miatt.
A "Netflix" azonban lassan, de biztosan, gyártogatja illetve terjeszti a közepes drámáit, sci-fiket, krimiket. Ebbe a sorba illeszkedik a Wheelman is.

60%

Ha megnéznéd:
- Wheelman (2017)

2016. október 11., kedd

Purge: Választási év - The Purge: Election Year (2016)

Purge: Választási év - The Purge: Election Year (2016)


Rendezte: James DeMonaco

A film Mafab adatlapja: Purge: Election Year (2016)

Megtekintés: Lehet, hogy a színvonal a közepest karcolgatja, de az alapötlet tetszik annyira, hogy érdekeljenek az újabb részek, így ez is.

Már az első Purge esetében rengeteg kérdés merült fel bennem, amire az Ethan Hawke féle első rész nem sok választ adott meg. Csak egy: Az infrastruktúra hogyan birkózik meg azzal a rengeteg halálesettel, ami történik? Itt nem arra gondolok, hogyan hantolják el a holtakat, habár az is megérne egy filmet, hanem, hogy a rengeteg áldozat között biztos voltak olyanok is, akik valamilyen formában fontosak a társadalomnak. Ügyvédek, orvosok vagy csak egy ritka vércsoportú donor, stb. Egy éjszaka alatt a terror végigsöpör a városon és másnap a fél kollektíva nem jelentkezik be melóra, mert vagy nem él vagy éppen a vért mossa a kezéről, vagy a temetést készíti elő a közeli hozzátartozóknak.
Érezhette DeMonaco is, - rendező és forgatókönyvíró is, sőt, valójában az egész franchise-t ő találta ki - hogy túl sok kérdést von maga után az egyébként szerintem zseniális alapötlet, amelyet talán már elsütöttek hasonló köntösben, témában, de ez a változat elég modern és durva, hogy egy egész sorozat épüljön rá. (DeMonaco már írja a negyedik részt és előzetes tervben van egy televíziós sorozat is, ha mindez nem lenne elég!)

Az első rész egy mikrokörnyezeteben játszódott, - egy házon belül - míg a másodikban már kimerészkedtünk a városba. A harmadik rész bejárja azt, egészen és felvet néhány kérdést, amelyet talán még én sem boncolgattam az első két rész alatt.
De még mindig vannak kétségek, hiányosságok, kérdések.
Pl. A boltos, aki a saját portáját kénytelen megvédeni a cukorka lopó elmebeteg kiscsajoktól - akik csoda, hogy korábban nem kerültek még börtönbe viselkedésük miatt - miért is nem lövi őket szarrá, mikor az épület tetejéről simán megtehetné, miközben pontosan tudja, hogy a ribancok szemrebbenés nélkül végeznének vele és még visszatérnek, erősítéssel? Ki az a hülye, aki ebben a szituban ad egy második esélyt, mikor már korábban bebizonyosodott, hogy az teljesen felesleges lovagias gesztus az adott szituban?

Egyértelmű az ártó szándék. A tököm gondolkodna, hogy szarrá lője őket.

De ez mellékszál. A főszereplő Leo Barnes, (Frank Grillo - Amerika kapitány: Polgárháború, Fehér pokol) aki már a második etapban végiglövöldözte a filmet és végül felszámolt egy gazdag elitből álló csoportot, akik ezen az estén élték ki szadista hajlamaikat. Néhány évvel később, Leo valahogy az egyik aktuális szenátor, Charlie Roan (Elizabeth Mitchell - Frequency, Lost - Eltűntek) első számú testőre lett, bár nagyjából fingom sincs, hogyan kerülhetett bele a testületbe, mert nem emlékszem, hogy a második részben említették volna, hogy a belbiztonságnál dolgozna, de nem most láttam a filmet... Charlie azt a magasztos célt tűzte ki maga elé, hogy megszünteti a Purge éjszakáját, amit elvileg a szegények nagy mértékben támogatnának is, mivel eddig főleg ők szopták meg az egész balhét. A gazdagok ellenben ellenzik és egy klikk már fel is bérelt egy csoport katonát, zsoldost vagy ki tudja milyen hátterű fegyveres csapatot, akik a Purge éjjelén igyekeznek likvidálni a szenátorasszonyt. Mondjuk, korábban nem hiszem, hogy ezt a balhés éjszakát szavazás útján hozták be a köztudatba, hiszen most az emberek nagyobb részben nem állnak ki a lehetőség mellett, ezért az előzetes számadatok szerint Charlie nagyon esélyes, hogy megnyerje a közelgő választást és megszüntesse a vérengzést. Ellenfele a vaskalapos, bigott és semmilyen eszköztől vissza nem riadó Edwidge Owens miniszter (Kyle Secor), akinek más tervei vannak.

Tökéletes célpont

Ahogy várható, Charlie rejtekhelyét elfoglalják, embereit Leo kivételével megölik, ezért menekülniük kell és valahogy túlélni a következő kb. tizenkét órát. Közben belefutnak néhány elmebetegbe és segítő szándékú emberbe is, akik közül vannak, akik egyetértenek a szenátor terveivel, ezért önként állnak a duó oldalára és akár az életüket is képesek feláldozni a nőért, aki változást hozhat.

Az alapötlet egyszerű és nagyszerű. Úgy B filmes cucc, ahogy van. Minden résszel egyre többet tudunk meg erről a világról és egyre elborultabb lesz az amit be kell fogadnunk. Míg az első részben is akadtak morálisan problémás figurák (a szomszédok, akik irigységből akarják a főszereplőt és családját meggyilkolni) és agyilag zoknik is, (a kissrác, aki úgy gondolja, imponálni fog szíve választottjának, ha simán lelövi az apját, mint egy kutyát) itt már elmegyünk a szimpla túlélő horror irányába is (a bohócnak öltözött brigád, az orosz purge-turisták (milyen durva ötlet ez már???) vagy az iskoláslányok, akik átruccantak a Battle Royale-ból.).

Már a Mad Max 2.-ben is menő volt vérző emberekkel kidekorálni a kocsikat.

Frank Grillo jól hozza az akcióhőst, aki azért nem Seagal vagy Schwarzenegger, de osztja a halált, amikor kell, A mellékszereplők kedvelhetőek és jól alakítanak. Mondjuk a szenátor szerepére egy ismertebb arcot hoztam volna be, de sajnos, az első rész Ethan Hawke és Lena Headey után már nem hiszem, hogy sikerül komolyabb színészt megnyerni a sorozathoz, pusztán, mert sokadik részről van szó. De azért soha rosszabb szereposztást. Mykelti Williamson neve legalább ismert a szakmában, a többiek meg majd azok lesznek.

A fényképezés nem rossz, de néha kicsit belemászunk a szereplők aurájába. A zene is oké a képek alatt, de mostanra egyetlen motívumát fel nem tudnám idézni.
Az akciók közepesek, mivel azért pénzzel nem tömték tele a producerek a mozit, viszont annyit eddig még hoztak a részek, hogy rábólintsanak egy következő fejezetre.
Igazából, ha tényleg sikerül összehozni a televíziós sorozatot, arra leszek kíváncsi, mert véleményem szerint DeMonaco abban adja meg azokat a válaszokat, amiket a három rész megtekintése közben megfogalmaz a néző magában. Mert egy sorozatban lesz a nüanszi baromságokra is idő.
Apró humor azért jutott a filmbe, pl. amikor a boltos segéd politikai tippeket ad a szenátornak, amik végül be is jönnek vagy a drón, amely jön, lát és pusztul, de, hogy kié volt?

60%

Ha megnéznéd:

- A bűn éjszakája (2013)
- A megtisztulás éjszakája (2014)
- Purge: Election Year (2016)

A jók, balról jobbra: Mykelti Williamson, Frank Grillo, Joseph Julian Soria, Betty Gabriel

2014. november 8., szombat

A megtisztulás éjszakája: Anarchia - The Purge: Anarchy (2014)

A megtisztulás éjszakája: Anarchia - The Purge: Anarchy (2014)


Rendezte: James DeMonaco



A jövő Amerikája meghonosította az Európai eredetű Walpurgis-éji boszorkányszombatot, csak kicsit a saját képére formálta, melynek köszönhetően az örömtüzek többé nem fából összehordott máglyák, hanem égő autó és emberroncsok.

2023-ban kialakult a "megtisztulás" éjszakája nevű 12 órás erőszakáradat az Újvilágban. Ennek lényege, hogy az év egyetlen napján, 12 órán keresztül szabad a vásár, bármilyen bűn elkövethető, beleértve a gyilkosság is, melynek köszönhetően bárki orvosolhatja erőszak útján az őt ért valós vagy képzelt sérelmeit. Egyfajta társadalmi gőzszelepként funkciónál, melynek elcsavarásával a frusztrált nép kiengedheti a gőzt.
Sajnos nem működik tökéletesen, mert valahogy a leginkább ártatlanok maradnak fenn az erőszak rostáján. Ezt jó érzékkel vette észre egy titokzatos csoport karizmatikus vezetője és folyamatos audiovizuális kapcsolatban igyekszik ráébreszteni az átlagembert, hogy a "megtisztulás éjszakája" lassan a gazdagok obszcén játékához asszisztáló vérengzésorgiává degradálódott.




Az őrmester (Frank Grillo) otthon készülődik. Fegyvereket tesz a táskájába és a falra ragasztott fényképeket nézegeti, hogy tudjuk, komoly feladatra készül a következő tizenkét órában. Valakivel le akar számolni? Vagy simán egy bérgyilkos megbízás, aminek most eleget lehet tenni jogi következmények nélkül?

Frank Grillo fokozatosan építette be magát az akciófilmes műfajba. Főleg televíziós munkák közben becsúszott a Tom Cruise féle "Különvélemény", melyben egy Pre-zsarut játszhatott, marcona fizimiskájának köszönhetően. Második találkozásom vele "A szökés sorozat" elszánt és tapasztalatlan ügyvédje, aki végül az állami szintű konspiráció áldozatává vált, még valamikor az első évad során. Azután egyre komolyabb, fontosabb filmekben kapott orvos, rendőr, ügynök karaktereket. Pl. Az "Amerika kapitány: A tél katonájában" meg kellett küzdenie magával a kapitánnyal is.

A gazdagok játékához a szegények asszisztálnak.

Shane (Zach Gilford) és neje, Liz (Kiele Sanchez) a férfi családjához igyekszik, hogy együtt vészeljék át az éjszakát, amely valószínűleg az utolsó közös éjszakájuk a válás előtt. Hiába indultak el időben, a megsérült kocsi miatt végül a senki földjén találják magukat, és egyetlen esélyük, ha az árnyékba bújnak. A sors éppen az őrmester kezei közé kergeti őket, így együtt menekülhetnek.

Eva (Carmen Ejogo) törődött pincérnő, akinek kevés fizetése a gyermekére és halálos beteg apjára megy el. Éppen fizetésemelést kérne főnökétől, amit az megtagad. Eva-nak lenne oka, hogy akár erőszak útján orvosolja haragját, ő mégis inkább bezárkózik kis lakásába egyetlen lányával, Cali-val (Zoe Soul). Persze semmi sem ennyire egyszerű. Előbb egy sértődött szomszéd igyekszik szexuális agresszióját rajtuk kiélni, azután maszkos fegyveresek rángatják ki őket az utcára, egy számukra ismeretlen cél érdekében.

A véletlen az ő megmentésükre sarkallja az őrmestert, hogy végül az ötfős kis csoport egymásra utalva verekedje végig magát a lángoló és véres városon.

Az őrmester mire észbe kap, már négy ember életéért felelős.

DeMonaco teljesen beleszeretett az általa kitalált, több hasonló történetet magában egyesítő erőszakos antiutópiát. Van ebben némi "Battle Royale", tetten érhető némi "Menekülő ember", az alapkoncepció meg enyhén emlékeztethet John Carpenter "Menekülés New Yorkból-jára", igaz, ott egy lezárt város lett szabad zóna, ha erőszakról van szó, itt meg a teljes államok változik hadszíntérré.
Megidéz minden olyan akciófilmet, amelyben emberek menekülnek a végzetük elől és közben szépen fogyatkoznak. Pl. "Az ítélet éjszakája" című akciófilm, amely a magyar címválasztás miatt még rá is rímel jelen filmünkre.

DeMonaco az első részben csupán felskiccelte a történetet, itt már kimerészkedett nyílt terepre, hogy kicsit teljesebb képet kapjunk erről a világról. Az árnyalás ellenére sajnos kevés a lényegi információ, amit már az első rész során - A bűn éjszakája - nem találtunk ki. Talán a tervezett harmadik rész bővebben mesél nekünk arról, amit tudnunk kell és érdemes.


Az erőszak erőszakot szül. Talán nem jó a rendszer...?

A film az első részhez képest, több karaktert és akciót mutat meg, de sajnos hiányzik a húzó név, mint az első rész Ethan Hawke-ja. Szóval, lehet, hogy nagyobb büdzsével dolgoztak, ettől függetlenül nem lett a film jobb mint túlélődráma kistestvére. Ez is kb. ugyanaz, csak közben futkároznak.
Ettől függetlenül a téma "finomsága" miatt biztosan lesznek rajongói a sorozatnak, hibái ellenére is. Én az vagyok.

55%

Elmélkedjünk:
Az alapkoncepció egy akciófilm esetében egészen jópofa, ám ha logikusan végiggondoljuk, mint "megtisztulás éjszakája" egyértelműen elhibázott és kivitelezhetetlen fantazmagória.
Először is, a lényege, hogy a társadalom számkivetettjeitől megtisztítsuk a társadalmat. De ez nem működik, hiszen pont az ártatlanok és gyengék esnek áldozatul az erőszakra hajlamos egyedeknek.
Szóval a gyilkosok levadásszák a gyengéket, így másnap több erőszakos ember marad életben. Ez megtisztulás? Egyértelműen nem.

Azután a film nem tér ki rá, hogy ha már tömegek, csoportokba verődve mészárolják egymást, közben miért nem szabadul el a pokol és rabolnak, fosztogatnak? Az emberek egyik negatív tulajdonsága, hogy a káosz közben is saját érdekeiket nézik, ezért ha kitör a balhé, mindig látunk a filmekben pár embert, akik kirakatokból lopják a tévét. Itt ehhez képest szinte csak egyszerű céllövöldévé silányul a háttérkép.

Azután a film nem tér ki arra sem - biztos komolyabb brainstorming kell hozzá - hogy miféle infrastruktúrára ható következményei vannak egy ilyen mészárlásnak.
Az oké, hogy a tehetősebbek védett falaik mögé vonulnak vissza - bár az első rész pont azt mutatja meg, mennyire nem segít egy páncélozott otthon sem... - de ettől függetlenül mennyi "vétlen" áldozata lehet az eseménynek, aminek köszönhetően másnap nincs, aki kinyissa az újságos standot, megfőzze a reggeli kávét, vagy felvegye a műszakot a kórházban, mint ápoló vagy orvos. Mert nem csak a sallang hullik el.

Azután meg a másnap... Sok ember veszíti el hozzátartozóit és barátait. Vannak, akik kivárják az egy évet a bosszúra?
Arról már nem is beszélve, hogy az éjszaka után milyen komoly takarítási hadjáratot, renoválást és hullaszámlálást kell végrehajtani. Győzi ezt egy ország?

És ezzel csak a felszínt karcolgattam.
Akárcsak DeMonaco filmje.