A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gina gershon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gina gershon. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 22., péntek

Szűzőrség - Blockers (2018)

Szűzőrség - Blockers (2018)


Rendezte: Kay Cannon


Megtekintés: Nagyon féltem, hogy a szokásos, ostoba amerikai vígjáték baromságot fogom látni, de John Cena miatt érdekelt.

Azután azt kell mondjam, hogy nem volt vállalhatatlan mozi. Persze, a gusztustalankodást itt sem tudták kihagyni, amit, miután olvastam Seth Rogen (+15 fő) nevét a producerek között, simán megértettem. Mégsem tudok haragudni erre a filmre. Egyszerűen meg kell szoknunk, hogy a nyolcvanas évek komédiáit ezek a filmek váltják fel és örülnünk kell, ha témájánál vagy megvalósításánál fogva jut egy-egy szórakoztatóbb darab is a vászonra. A "Szűzőrség" más néven blokkolók, ami egy sportból átemelt szakszó, az utóbbiak közé tartozik. Nincs tökéletesen kidolgozva, kihagy néhány ziccert, elfelejt elvarrni szálakat, mégis egészen élvezhető darab, amin a három tehetséges kislány mellett a kiváló Leslie Mann, a darabos, de szerethető John Cena és a seggfejségében is érthető Ike Barinholtz tesz teljessé.

Mondjuk erős a gyanúm, hogy a film végül azért nem lett egy tökéletes fertő*, mert a rendezője egy nő, aki még a forgatókönyv túlkapásai ellenére is elegendő érzelmet vitt a filmbe. Cannon producerként már kipróbálta magát - Tökéletes hang sorozat pl. - és úgy látta jónak, hogy elkészít egy tini komédiát az első szexről. Soha rosszabb első filmet.
* Azért két remek karakterszínészt így is sikerült rávenni, hogy elmalackodják a film legdurvábban explicit jeleneteit. Az egyikük Gary Cole, akitől a napokban láttam ismét a "Hivatali patkányokat", amelyben már kellően utálható volt, azután meg, miközben épp bepótolom az "Odaát" sorozat elmaradásomat, az egyik epizódban - Hollywood Babylon 02s18e - hozta "a formáját", erre most egy szexfüggő apukát alakít, aki anyuval mindenféle huncutságot talál ki, hogy kielégítsék egymást, amíg a gyerek a sulibálon ismerkedik a női nemmel. Az anyuka még nagyobb név, mert Gina Gershon, ha lehetséges, magasabban jegyzett név a szakmában, igaz, sajnos sosem jutott elég magasra, ellenben nem mondható, hogy ne tenne meg néha hajmeresztő dolgokat is, ha a karaktere úgy kívánja: Megmutatja a mellét, ha kell (Showgirls), nőkkel csókolódzik (Fülledtség), orálisan szeretkezik egy csirkecombbal (Gyilkos Joe) vagy épp hagyja, hogy a szájába köpjenek (Megcsalási engedély). Megemelem előtte a kalapomat - véletlenül az imdb adatlapján pont van rajta egy - és kívánom, hogy sok remek karaktert alakíthasson még.

De miről szól a film?
Az amerikai tiniknél marginális kérdés a szüzesség elvesztése. Én már nem nagyon emlékszem a körülményekre, hogy volt e rendesen felkészülés, kibeszéltem-e valakivel, stb. A mai tinik simán blogokat, vlogokat szentelnek a témának, sőt, szégyenlik, ha elmaradnak a többiektől - néhány tanár ismerősömmel folytatott beszélgetésből leszűrve, ami lelombozó adat - ezért sokkal lazábban kezelik, mint mi, az idősebb korosztály gondolnánk.
Amerikában még most is lehet rá építeni egy filmet és ami tetszik, hogy azért némi érzékenységet is sikerült csempészni az érzéketlen tahó humor mellé.
Be kell vallanom, érdekelt, hogyan alakít John Cena, ha nem akciófilmben játszik, ráadásul egy fő szerepet, nem pár perces beugrást.
Annak ellenére, hogy kedvelem, amit a színészektől látok, nem lenne elég egy vígjátékhoz néhány elripacskodott és elviccelt jelenet, ha nincs mellé valami hozadék is, ami beépül a nézőbe, ami megmarad, mert értékes. A hasra esések, sör kontra popsi és társai erre alkalmatlanok. Ennél több kell.

Leslie Mann, Ike Barinholtz

Szerencsére van más is.
Három totál átlagos lány a sulibál előtt eldönti, hogy eljött az ideje, hogy elveszítsék, amit el kéne... A szüleik szerint nem kéne. Érthető, hiszen az ő szemükbe még csetlő-botló csöppségek. A valóságban lassan felnőtt nők, önállóságra törekvéssel. Kilépnek a nagyvilágba, egyetemisták lesznek, beérnek.
Mondjuk nem értem, hogy mi ez a bál estéjén elveszített szüzesség mizéria náluk, de ez kb. ugyanaz, mint amikor a suli legbénább iskolását szívatja a suli vagánya. Amolyan amerikai sajátosság, amire fel lehet építeni filmeket. Amúgy meg úgy közhely, ahogy olvasod.
Nálunk, egyes felmérések szerint, a szüzesség elvesztése már a tini kor elején bekövetkezik, így a magyar néző számára kicsit visszás az olyasmi, mint a kocsiban tapogatás - hiszen nálunk elég kevés fiatal rendelkezik saját gépjárművel - majd miután a srác kellően fel lett húzva, a lány kihátrál az együttlétből, mondván, túl korai: Köszike!

Ezen túltettem magam hamar, mert tényleg érdekelt, merre halad majd a történet, hiszen az egyetlen mondat, amivel le lehetett az alapokat írni: három szülő dacszövetséget kötnek egy estére, hogy megóvják leányaik szüzességét. Kb. tényleg ennyi.
Azonban itt jön ami nagyon fontos: van némi karakterfejlődés és tanulság.

A három szülő már első nap találkozik, mikor beíratták lányaikat az általánosba. Közben eltelik néhány év, történik életükben néhány változás és a lányok befejezik a középsulit. Ideje tovább lépni. Mind az életben, mind tanulmányaikban és a lányok úgy vélik, a szexualitás terén is. Julie (Kathryn Newton) megfogadja a többieknek a menza koszt falása közben, hogy a szalagavató bálján bizony odaadja magát szerelmének, mert eljött az ideje. Kayla (Geraldine Viswanathan) viszonylag hamar az oldalára áll, hogy támogassa, ezért ő is beszáll a fogadalomba, amiből végül a legvisszafogottabb, Sam (Gideon Adlon) sem tud nemet mondani nekik.
Nincs is ezzel semmi probléma, amíg egy hanyag laptophasználat le nem buktatja a lányokat az izgulós szülők előtt.
Akik onnantól kezdve nagyjából a legvégsőkig is elmennének, hogy ne következzen be a "dolog". Azután, ahogyan az elvárható, a legvégső pontnál csak felteszik maguknak a kérdést, hogy valójában miért is ne történjen meg a "dolog"?
Az ő ámokfutásukra és jellemfejlődésükre koncentrál a mozi, miközben a három lány karakterét is teljesebbé teszik, ami nem kis vállalás egy ilyen filmnél, hiszen ha rosszul osztjuk be a játékidőt, nem ismerünk meg bizonyos karaktereket megfelelően.

John Cena

Cannon arányérzéke azonban egyenletes. A három szülő közül még a seggfejnek tartott Hunter (Ike Barinholtz) az, aki a legtöbbet tudja és teszi a lányáért, miközben a külvilág előtt mindez rejtve marad. Lisa (Leslie Mann) fél a változástól, amit majd az okoz, amikor lánya, Julie elhagyja és az egyetemre költözik, ugyanakkor attól is fél, hogy egy nem megfelelő első szex talán nem megfelelő mederbe tereli a szerinte még gyermek Julie-t. Ha úgy vesszük, pontosan a saját múltja és élete az amit kivetít a lányára, és ettől óvná. Azután a film egyik legmegkapóbb jelenetében rádöbben, hogy az az első szex ha már megtörténik, legalább történjen úgy, ahogy, hiszen még az is elképzelhető, hogy sokkal kellemesebb lesz, mint amit egykor Lisa átélt.
Mitchell (John Cena) pedig a tipikus lányos apuka: aki a lányomhoz ér, azt megölöm.
Csak így nem lehet leélni egy életet. A szeretet és ragaszkodás nem téveszthető össze azzal, hogy a lányunkat falak közé szorítjuk és nem hagyjuk, hogy saját döntéseket hozzon, még-ha azok nem mindig a megfelelőek a felnőttek vagy saját maguk számára.

A "Szűzőrség" nem hibátlan film, sőt, vígjátéknak sem a sírva röhögős darab, azonban mondanivalója örök érvényű és egyszer kellemes szórakozás. Vagy akár többször.
John Cena egészen jó komikus.
Amit a konyhában lerendeznek, éjjel, az valami fantasztikus.

A film a pol-korrektség jegyében érinti a leszbikusságot is. Valami difi nélkül már ki sem engednek egy filmet a vászonra. Legyen az szexuális eltérés, betegség, szélsőséges karakter vagy valamilyen váratlan, erőszakos jelenet.

65%

A film Mafab adatlapja: Blockers - Szűzőrség (2018)

Gideon Adlon, Kathryn Newton, Geraldine Viswanathan
A képeket az interneten találtam, előfordulhat, hogy jogvédettek.

2016. október 25., kedd

Kultfilm: Showgirls - Showgirls (1995)

Kultfilm: Showgirls - Showgirls (1995)


Rendezte: Paul Verhoeven

A film Mafab adatlapja: Showgirls (1995)

Megtekintés: Igazi bűnös élvezet: olyan rossz, hogy már jó.

Mindig egy meglepetés számomra nekiugrani a Showgirls című Verhoeven marhaságnak. Az első kb. tíz perc lepra elindulása után egyre jobban élvezem a Flashdance csöcsös verzióját. Valahogy, mivel 2-3 évente nézem újra, elfelejtem, hogy valójában mennyire szar Elizabeth Berkley interpretálásában Nomi Malone karaktere az elején. A tipikus hisztis vidékről jött, magát kibaszott titokzatosnak tartott táncos picsa, aki késsel a zsebében utazik, nehogy megtámadják és nem bírja a kritikát és alig hallgat a tanácsokra, mert mindent jobban tud, a problémáit meg vagy erőszakkal kezeli vagy hátat fordít nekik, mintha nem léteznének, esetleg hisztizik, mint egy ovis kislány ezért még azonosulni vele vagy drukkolni sikerének is elég nehéz. Amikor pereg az első negyed óra, és Verhoeven felépíti a cselekmény alapjait - tényleg csak a tipikus karrierfilmek jutnak eszembe, mint Flashdance (Annak a szkriptjét is Joe Eszterhas dobta össze) és Csillag születik - akkor valami borzalmas, amit látunk. Tökéletesen megértem, miért bukott a film a bemutató idején; szinte egyetlen értékelhető pontja a színésznők testének látványa. Mintha nem is egy Verhoeven rendezte volna, hanem valami kontár, elsőfilmes egyetemista, aki a nedves álmait álmodja vászonra, mert a film elejének nagyjából semmi köze a valósághoz és a bemutatott szex ellenére még egy szolid verziója mindannak, amit éjszakai életként a Las Vegasba szakad fiatal lányok kénytelenek átélni, ha sikeresek szeretnének lenni a show-bizniszen belül.
Amiből a film semmit nem tud felmutatni, az a kemény munka, amit ezek a táncosok beleölnek ezekbe a fellépésekbe. A gyakorlások, próbák egyszerűen hiányoznak ebből a filmből. Ami talán az egész lényege lenne. a tanulás, ami a lányokat tehetségessé teszi, ki lett irtva, el lett nagyolva. Nekem hiányzott.

Mi az ami miatt az eltelt húsz évben egy szűk klikk körében ez a trágya felmagasztosult amolyan kultikus mozivá, amit divat fikázni, de ugyanakkor mégis megnézi az ember? Talán, mert van benne egy karriertörténet, egy dögös csaj csodás cicikkel - popsira még gyúrhatott volna - tipikus kilencvenes évek életérzés, pörgés, csillogás és a végére érve még egyfajta konklúzió is. Egy biztos, amilyen nehéz megkedvelni Nomi-t a film elején, azért mert klisés, mint állat, végül a néző legalább olyan optimizmussal engedi útjára a táncoslányt és titkon szorít neki, hogy bejöjjön az élet, amely a lehetséges fiktív jövőben várhat rá.
Biztosan nem tudnám azonban kijelenteni, hogy ezért vagy azért lett a film később pult alatti kedvenc, főleg, hogy bemutatása után megkapta az Arany Málna díjat - amit Verhoeven mint rendező, elsőként vett át személyesen, ezzel is komoly hírverést csinálva a már leírt mozinak és szerzett egy-két plusz rajongót - és a házimozi bemutató csak Amerikában több, mint százmillió dollárt fialt, amely rendesen meglepte az MGM befektetőit.


Elizabeth Berkley nem volt kezdő a filmiparban, mikor beleugrott ebbe a karriertemető vállalkozásba, mégis, tiszta első bálozó, ami teljesítményét illeti. Többen voltak versenyben a szerepre - Drew Barrymoore, Angelina Jolie, Pamela Anderson, Jenny McCarthy, Denise Richards, Vanessa Marcil, Charlize Theron - és aki kimaradt, azok mind örülhetnek. Berkley ázsiója a film bemutatása után sosem emelkedett meg, és ez a film maradt a legnagyobb kereskedelmi sikere, annak ellenére, hogy később instruálta pl. Woody Allen és Oliver Stone is. Berkley, annak ellenére, hogy ebben a filmben főszerepet alakít és a testéből sem keveset mutat meg, bagóért adta el magát. Százezer dollárt tehetett zsebre, miután felvette nadrágját és további aprópénzt a dvd bemutató után. Ezért a pénzért nem csak a testét mutatta meg, de állandóan marták egymást a másod-főszereplő Gina Gershonnal - akinek már előtte is volt valamennyi neve a szakmában és később is tudott választani pár jó szerepet - sőt, Berkley a forgatás idején nem ritkán napi 13-14 órát mozgott, táncolt magassarkú cipőben.

Azért Gina Gershon sem profitálta agyon magát ebből a filmből. Igaz, teste semmivel sem rosszabb, mint Berkley párducmacska megjelenése, pedig Gershon majdnem kerek tíz évvel idősebb fiatal pályatársánál. A versengésük nem csak a forgatókönyvben és így a nézők számára láthatóan a vásznon zajlott, hanem a forgatás alatt végig. Ez a feszültség a vezető színészek között pedig sokat segített Verhoeven munkájában, mert inspirálta őt, ahogy Berkley és Gershon marja egymást. Gershon amennyire emlékszem, nem nagyon tudott a "Fülledtség - Bound (1996)" című thrilleren kívül komoly főszerepet megcsípni magának - abban is van egyenlő partnere (Jennifer Tilly) - de legalább filmográfiáját nem csúfítja el egyértelműen ez a produkció. (Halkan jegyzem meg, a Showgirls után készült a Fülledtség, ezért elképzelhető, hogy a rendezők a korábbi film miatt gondoltak rá.)

A férfi főszereplők közel sem olyan hangsúlyosak, mint a lányok.
Kyle MacLachlan, aki Gershon pasiját alakítja, később a premieren látta a filmet és egyáltalán nem volt tőle elragadtatva. MacLachlan külsőre elég konszolidált fickó és legnagyobb filmes sikereiben sem nagyon alakított olyan excentrikus és hedonista pasasokat, mint ebben a filmben. A Dűne című sci-fi-fantasy drámában egy visszafogott, érzelmeit palástoló uralkodót játszott, a legismertebb szerepe pedig később a kifejezetten karót nyelt stílust képviselő FBI ügynök, Dale Cooper figurája volt a Twin Peaks című, tudatmódosító szereket propagáló tévés drámasorozatban.
A másik férfi főszereplő Nomi félig pasija, a beszédes nevű James Smith, Glenn Plummer tolmácsolásában. A karakter valójában egyfajta kivetülése azoknak a fickóknak, akik barát-haver-szerető stílusban a hasonló sorsú lányok útjába keverednek, majd elkopnak belőle, nem hagyva mást, csak szép emléket. Nem véletlen, hogy végül karaktere nem kapcsolódik Nomi további sorsához. Ahogy James Smith neve beszédes, úgy Nomi Malone neve is egy kicsavart anagrammája a "Noname Alone"-nak. azaz névtelenül, egyedül, ami jól mutatja a főszereplő táncoslány sorsát, aki valójában egyedül rója útját és keresi a lehetőségeit egy szebb jövő reményében. Jön, majd továbbáll.

Beszédes kép, Nomi egyedül van, mint a feltartott hüvelykujja. Keresi útját. Gyakorlatilag a sorsra bízza magát.

Hazugság lenne azt állítani, hogy a filmnek ne lenne mondanivalója, amelyet bőrbe és izzadtságba csomagoltak. De az is hazugság lenne, ha az író, Joe Eszterhas forgatókönyvét úgy próbálnánk eladni a nézőnek, mint egyfajta tanmesét, amely figyelmezteti Amerika lányait, "Vigyázzatok hölgyek, mert ez várhat rátok!" Ettől függetlenül, mikor az első kritikák nem túl kedvező színben igyekeztek tálalni a filmet, Eszterhas saját pénzéből áldozott arra, hogy néhány fontosabb szaklap oldalain promotálja Verhoeven filmjét, felhívva rá a női nézők figyelmét, hogy ne csak egyszerű erotikus filmként tekintsenek művükre, hanem erkölcsi tanításra is, amely a művészvilág bármely szegmensére átemelhető. Mondani sem kell, hogy Eszterhas ezzel a lépésével ellentétes hatást ért el, hiszen addigra már mindenki szexfilmként gondolt a Showgirls-re, amely lealacsonyítja a nőket, beleértve a két főszereplőt. Berkley-t és Gershon-t.
Öngól!

"-Oda kell még egy kis sárga!" - mondja a sminkes csaj, mintha a nézőtérről valaki észrevenné, hogy a táncoscsaj szeme hány fokkal sárgább, mint a többié... A szakma, amiben mindenki olyan kurva fontos és kurvára hiányolhatatlan.

A valóság valahol félúton tanyázik. A filmnek nyilván van igazságtartalma. A vetkőző lányok élete nem fenékig tejfel és ha van lehetőségük, igyekeznek ebből az alantas szakmából bármi mód kitörni. A film egyszerűen töményen mutatja meg az élet árnyoldalát a mimóza lelkű nézőknek. Amerika elvileg nem szívesen vesz arcának erről az oldaláról tudomást. Ott az átlagembert csupán a színpadon zajló műsor érdekli és a szenvedést és zsarnokságot, amely mögötte van, azt igyekszik figyelmen kívül hagyni. Még Jennifer Lopez is azt nyilatkozta a film egyik jelenetéről, amelyben táncosokat válogattak egy zenés darabba, hogy szélsőségesen soviniszta megközelítés és Lopez a való életben hasonló esettel még nem találkozott.

Ja, hogy a történetről nem is szóltam? Dehogynem, ha láttad a Flashdance-t.
Csak ott főhősnőnk a fizikai munkát akarja lecserélni a táncra, itt meg a rúdtáncot a világot jelentő deszkákra. Eszterhas gyakorlatilag ötlettelenül újrahasznosította a már korábban sem túl sok eredetiségről árulkodó forgatókönyvét és megpakolva polgárpukkasztással eladta egy Európai származású rendezőnek, hiszen Verhoeven nyíltan támadta Hollywood álszemérmességét filmjeivel. Olyasmit is megmutatott, amit más, Amerikai rendezők nem vállalnának be. Talán ez egyfajta tengerentúli szemérmesség miatt.

Tudom, hogy alapjába véve egy szar film, de nálam simán 80%!
Hibái ellenére is.

A film egyik táncos karakterét, a Penny-t alakító Rena Riffel úgy gondolta, hogy a szerepben sokkal több van, ezért leforgatta a film számomra ezidáig teljesen ismeretlen, nem hivatalos folytatását, a "Showgirls 2: Penny From Heaven (2011)" című, imdb-n 1,8 csillaggal jutalmazott mocskát, amelyhez az eredeti első részből sikerült megnyernie Glenn Plummer-t, Greg Travis-t és Dewey Weber-t. A film 2 és fél órás!

Ha látni szeretnéd:
- Showgirls (1995)
- Flashdance (1983)


A film soundtrackja: Soundtracks and You - Showgirls (1995)