A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ivan reitman. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ivan reitman. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 8., szombat

Szellemirtók: Az örökség - Ghostbusters: Afterlife (2021)

 Szellemirtók: Az örökség - Ghostbusters: Afterlife (2021)


Rendezte: Jason Reitman

A film Mafab adatlapja: Ghostbusters: Afterlife (2021)

Megtekintés: Harold Ramis 2014-ben hagyta itt végleg a franchise-t. Korábban úgy tűnt, hogy ezzel vége is a sorozatnak, ám az első két rész rendezőjének, Ivan Reitman-nek a fia, Jason Retiman és Dan Aykroyd, Gil Kenan rendezővel triót alkotva egy méltó lezárást írt az eredeti két részhez, igaz, ehhez minden egyéb Ghostbuster-s darabot át kellett lépniük. Azonban szerintem ez így teljesen rendben volt. A történet egyfajta Remake-je vagy Rebootja is lehet az első résznek, hiszen rengeteg ponton kapcsolódik hozzá a cselekményben, ám nálam betalált, rendesen. 

A harmadik rész méltó búcsú Harold Ramis színész-rendezőtől. Mondjuk, Ramis szerintem inkább rendezőként alkotott maradandót (Idétlen időkig!!!), ám a "Ghostbusters: Afterlife" felvállalta, hogy illendően lezárja Dr. Egon Spengler történetét és ezt ennél szebben nem nagyon lehetett volna. Gondolom én. Hasonló érzelmi hullámvasutat Paul Walker halála után, a "Halálos iramban" sorozatból való kikocsikázása után éreztem. Ez azért lehet kicsit fura nekem, mert Ramis nagyjából tényleg csak ezzel a szerepével mutatta meg nekem a színészi vénáját. 

A stúdió egy ideje már szeretett volna új életet lehelni a márkanévbe, azonban a néhány évvel korábbi, női főszereplőkkel rebootolt mozifilm valamiért nem jutott el a közönség szívéhez, habár, összességében nem egy nézhetetlen alkotás, pusztán, talán kicsit szükségtelen? Az biztos, hogy nem segített neki az sem, hogy éppen a Metoo mozgalom talán legaktívabb időszakában került mozikba és a nézők egy része talán inkább egyfajta propaganda és érzékenyítő filmként tekintett rá, a színésznők kihasználásának a jegyében, mintsem önálló jogán megálló produkciónak. Amolyan, Hollywood annyi fájdalmat okoz azzal, hogy a nőket kizsákmányoljuk, így nesze, egy film, amivel aprót lépünk a rehabilitáció felé, sőt, a komikus és butácska mellékalak szerepébe szuszakoljunk be egy tipikus szépfiút, Chris Hemsworth-öt. (Nagyon remélem, csak én gondolkodom ennyire ostobán a filmről és nem ezért lett kritikailag olyan lenézett.)

Az új rész viszont úgy tűnik, tényleg annak fényében született, hogy korrekt, tisztességes módon folytassák ill. zárják le a sorozatot, így sikeresen telepakolták annyi utalással - főleg a kellékek tekintetében - hogy ember legyen a talpán, aki mindet ismeri és még a fontos szereplőket is sikerült visszahozni, úgy, hogy Bill Murray korábban már temette a franchise-t. A különbség a helyszín megválasztásában és a generációban érhető tetten, hiszen itt az unokák - egészen pontosan Spengler unokái - viszik tovább a családi örökséget, egy amerikai kisvárosban, ahol egyszerűen nincs szükség felhőkarcoló nagyságú szellemalakra és ennél fogva emberi léptéken belül maradunk. Nem állítom, hogy tökéletesen logikusnak érzem végi a sztorit, de feltételezem, a három forgatókönyv író összedugta a fejét és rendesen lekerekítették a történet éleit, amit lehet, első megtekintés után magam sem látok még teljesen. Azonban, ami manapság ritka, de úgy érzem, a harmadik Szellemirtók lett annyira kellemes, nosztalgikus mozi, hogy legalább még egyszer megnézzem és ezt manapság egyre kevesebb film tudja magáról elmondani. Az új Mátrix film is vissza-visszamutat az első részekre, ám ott nem éreztem azt eléggé kereknek és így a negyedik Mátrix film számomra amolyan felmelegített második fogás, míg ez a harmadik rész, inkább egy ízletes desszert, amely megkoronázza a vacsorát.

https://www.artofvfx.com/ghostbusters-afterlife-alessandro-ongaro-overall-vfx-supervisor/

Mondanom sem kell, hogy igazán csak az fogja élvezni, aki látta és szerette az első két részt és belül pont olyan örök gyereknek maradt meg, mint pl. Dan Aykroyd, akin érződik, hogy hazaért. Murray már nagyon megfáradt mostanra és szerintem inkább tisztességből vállalata el a finálét. Hudson pedig, mintha alig öregedett volna, így simán el tudom képzelni, hogy később, ha készül még pár etap, a belebegtetett gazdag üzletemberként előkerüljön. Az igazi főszereplők azonban a gyerekek, sőt, inkább csak a lányunoka, Phoebe (Mckenna Grace) aki simán leiskolázza a többieket. A kamera imádja és elég sokat is foglalkozik vele. Mellette a Stranger Thinges Finn Wolfhard, a tesó szerepében már sokkal klisésebb és a romantikus szál sem működik olyan jól közte illetve a helyi szép lány, Lucky (Celeste O'Connor) között. Tudjuk, hogy dramaturgiailag szükség lenne rá, azonban kicsit gyengére sikerült megírni és azzal sem kezdtek semmit, hogy a lány apja (Bokeem Woodbine) a helyi seriff.

Van néhány sztár, akik nyúlfarknyi szerepeik miatt szinte fel sem ismerhetőek, vagy a stáblista utánra maradtak, de volt, akit egyszerűen sehogyan sem tudtak visszacsábítani a búcsúzáshoz és ezért kicsit haragszom Rick Moranisra. Annie Potts legalább benézett Janine szerepében.

Szerintem kellemes családi film lett a harmadik rész, ha nem is túl eredeti. De a hangulat egyben van, a zenéje mintha az eredeti szerző, Elmer Bernstein kezei alól kerültek volna ki. A trükkök, a vágás, a díszletek is rendben vannak. 

Ritka az, amikor harminc évnyi szünet után sikerül ennyire hasonló hangulatban megalkotni egy folytatást és már ezért is le a kalappal a rendező, Jason Reitman előtt. Pedig, kisfiúként még személyesen fikázta a szellemirtókat a második rész egyik jelenetében. Az biztos, hogy a fiú nagyon megtanulta az apukától a leckéket és kiállásában egy az apuka stílusához nagyon közeli produktummal állt elő. A harmadik részeknek néha van egy kis átkuk, amit itt szerencsére nem éreztem. A harmadik rész szerintem semmivel nem rosszabb, mint a második rész volt.

70% simán jár neki.




2014. szeptember 2., kedd

Draft Day - Draft Day (2014)

Draft Day - Draft Day (2014)


Rendezte: Ivan Reitman





Először is leszögezném, hogy nem vagyok egy nagy sportember. Még az Európai sportokban sem vagyok otthon, hát még akkor egy kifejezetten amerikai sportág világában... Persze, négyévente belecsúszom a labdarúgó világbajnokságba, és az utolsó meccset ha tehetem, meg is tekintem, de egy hét múlva sem arra nem emlékszem ki játszott, sem, hogy mennyi lett a végeredmény. Nem vagyok ebben jó. A Forma 1 sem tud lekötni. Nekem csak drága autók mennek körbe,-körbe. Ha nincs egy nagyobb csatt, részemről dögunalom az egész. A pankráció elszórakoztat, de az meg ugye az amerikai nép ópiuma. Míg Európában színházba járunk és drámákat nézünk meg (Kedves Shakespeare tett érte eleget), addig az új hazában nem basszák el az időt ilyesmire. Ott a népek arra ülnek be, hogy két, vagy több tagbaszakadt Conan a barbár, letépje egymás tökét. (Sarkítottam kicsit) Közben zabálják a hot dogot és elégedetten üvöltenek.








A Draft Day (Először azt hittem valami autós marhaságot fogok látni, azután rájöttem, hogy a Draft kifejezést kurvára összekevertem a Drift szóval. Nem vagyok egy nagy sportman, na!) az amerikai rögbi játék egy olyan szegmensét mutatja be, közérthetően, amiről eddig fogalmam sem volt. Meglettem volna ezen információ nélkül szerint
em, ha Reitman filmje a végére nem lett volna ennyire szórakoztató, pedig bevallom az első negyven percben csak azt igyekeztem felfogni, hogy a rengeteg szereplőből ki-kicsoda és milyen függőségi viszonyban állnak egymással. Aztán csak összeállt a kép és a végére még izgulni is tudtam, hogy a nagy Kevin Costner, aki anno olyan remek filmeket tudott a retinámba tolni, mint egy "Farkasokkal táncoló" vagy egy "A jövő hírnöke" és közben lassan kiöregedett abból a státuszból, amikor a neve garancia a minőségi szórakoztatásra, még egy nagyot robbantson.


Szerintem ez nagyjából sikerült is.
A film nem fogja elszórakoztatni azt, akit még nálam is kevésbé érdekel a sport. (Engem csak a sport nem érdekel. A sportfilmeket szívesen nézem meg, főleg, ha jó karakterek mesélnek nekem egy sportról. Tetszett pl. az "Emlékezz a titánokra" vagy a "Rocky" (Ami Stallone egyik legjobb munkája és egyben az egyik legjobb boksz témájú film). láttam a "Buldózert" is, ha már rögbi. Vagy Oliver Stone videóklippes meséje a "Minden héten háború". STB. Mert sok érdekes, izgalmas és kötelezően megtekintős sportfilm van.

A Draft Day-t akár ki lehet hagyni, hiszen a sport csak az álca, a tartalom az emberi drámák, a piac és gazdálkodás. Az eladás és vásárlás. És sok benne a duma.
Ha tehát nem szereted a szöveg és karakter központú sportfilmeket, ez nem a te filmed.
Érdekelni sem fog, érteni sem fogod.
De ha szereted...


A Draft Day, - már amennyire én, az egyszeri néző megértettem - az a nap, amikor a következő szezonra, az ország iskoláiból kiöregedő legtehetségesebb diákokból, akik már a suliban is a rögbire tették fel az életüket, a legnagyobb sport-klubok rátehetik a kezüket. Ez kb. úgy néz ki, mint a virágpiac, vagy egy aukción a licitálás... és mégsem teljesen. A játékosoknak, hiszen még "amatőrök", nincs szabott ára. Befejezték a sulit, de már közben, míg élték világukat, rengeteg "tehetségkutató" más néven fejvadász, nézte meg őket játék közben. Azután, mikor a sulinak vége és élni kéne kezdeni, sok egyetemista (vagy középiskolás? mit tudom én) szeretne sportkarriert befutni. Ezeket a diákokat - akik ki lettek választva, hisz csak mert valaki szereti felrúgni a társait a pályán, lehet, hogy köze nincs a sporthoz - az év egy napján berendelik a "piacra", ahol nem ők választanak csapatot, hanem a csapatok menedzserei egyfajta kialakított rendszer és sorrend szerint, kiválasztják, kire van szükségük. Mint amikor két csapatkapitány felváltva választja ki a gyerekek közül, ki legyen a csapatában. A különbség annyi, hogy nagyon sok csapat van, amelyik benne van a válogatásban és nagyon sok a lehetséges és választható játékos. A legjobbakat persze - akiket a fejvadászok már előre felértékeltek és beajánlottak a klubokhoz - elsőként igyekszik mindenki kiválasztani, míg a kevésbé tehetségesek lehet, hogy lecsúsznak a végére és akiért nem kapkodnak annyira, az később, ha már befutott játékos lesz, nem biztos, hogy olyan jó szerződéseket tud majd kijárni magának. Ergó a csapatoknak is érdekük, hogy lecsapjanak a jobbakra és a jó játékosoknak is érdekük, hogy minél előbb legyen egy csapat, aki rájuk veti ki a hálóját!
Világos?
Nézd meg a filmet és nagyjából - talán - érteni fogod a szisztémát.
A száraz tények:
256 fiatal tehetség közül választhat 32 csapat, 7 körben. A körök elvileg sorban következnek egymás után, ezért üzlet tárgya lehet eladni az elsőséget, pl. egy első választást egy másik csapatnak. De nem kell ezt magyarázni, hiszen evidens. Aki elsőnek választ, lecsaphat a legtehetségesebbre.
Nem feltétlenül az a jó játékos, akinek kiválóak az eredményei, ha közben erkölcsileg egy nulla...


Sonny Weaver jr. (Kevin Costner) Cleveland-i Browns csapat menedzsere - vagy mifene - minden esetre sem nem a vezetőedző, mert az Penn (Denis Leary) és sem a tulajdonos, mert az meg Anthony Molina (Frank Langella). Weaver az, aki a csapatot állítja össze a következő szezonra. Az edzőt is ő alkalmazza, viszont ő felel a tulajdonos felé, így ha olyan döntést hoz, ami a tulajnak nem tetszik, simán repülhet. Weaver-nek a rendelkezésre álló keretből a lehető legfrissebb és legügyesebb tehetségeket kell összevásárolnia, hogy legyen némi vérfrissítés a csapatban. A Brownra ez főleg ráfér, hiszen hosszú évek óta nem tudtak értékelhető rögbis eredményeket felmutatni, annak ellenére sem, hogy idősebb Sonny Weaver volt korábban a vezető edző és a rögbis világban mindenki csak elismeréssel szólt az öreg Weaver munkásságáról. Ennek árnyékában kell az ifjabb Weaver-nek helyt állnia. (Miközben az az ifjabb jelző elég vicces, hiszen a Costner alakította figura erősen ötvenes) Az ifjabb Weaver pedig igyekszik is, annak ellenére, hogy közel sem szereti a sportot és a csapatot annyira, mint az örege. Még a barátnője is sokkal lelkesebb, ha a rögbiről van szó. Ali (Jennifer Garner) a csapat kasszása. Az ő vállán nyugszik az anyagi helyzet maximális kihasználása. Ali imádja amit csinál és jó benne. Sonny sem rossz a szakmájában, csak belőle hiányzik a tűz. Ez az egyetlen dolog, ami megzavarhatja kettőjük kapcsolatát. Meg Sonny öszvér szintű makacssága.

A Browns is megkapja a drótot a legtehetségesebb diákokról. Az egyik legnagyobb reménység egy Bo Callahan (Josh Pence) nevű fehér fiú, akiért már látatlanban minden csapat harcol. Sonny főnökétől megkapja az ukázt, hogy mivel elsőként választhatnak majd, tegye mancsát a fiúra és kaparintsa meg. Sonny azonban nem az eredmények alapján akarja következő reménységét megszerezni, hanem személyesebb okok miatt. Ebbe azonban Bo, úgy néz ki, nem passzol bele.


A Draft pedig elkezdődik és Sonny-nak valahogy mindenkit megnyugtató döntéseket kell hoznia. Sikerül-e?
Erről szól ez a film.

Ivan Reitman-t mindig kedveltem, mert jó rendező és szórakoztató filmeket készít, szórakoztató témákból. Aki azoban azt a fajta humort várja, amiben szellemeket kapnak el furcsa figurák, vagy egy ikerpár nem olyan, mint két tojás, sőt, vagy azt várja, amit megszokott, hogy szinte végig röhögi a filmet, az kösse fel a gatyáját, mert Reitman eddigi filmjeihez képest itt a humor háttérbe szorul. Van... akad..., ám nagyon finoman adagolják. Talán, mert a téma nem teszi lehetővé. Több a dráma, az érzések, a párbeszéd.
Costner jó színész, a többiek is mind a helyükön vannak.
A fényképezés nagyon szép, a zene nem tolakodó, szinte észre sem venni.
A Draft Day korrekt film. Kicsit sok a szöveg.
Mint jelen írásomban.

70%

Figyeld:
- A Draft szabályaira. Nem egyszerű.
- Costner játékára.
- Ellen Burstyn, aki már benne van a korban.