A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jodie foster. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jodie foster. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 20., hétfő

A kislány, aki az utcánkban lakik – The Little Girl Who Lives Down the Lane (1976)

A kislány, aki az utcánkban lakik – The Little Girl Who Lives Down the Lane (1976)


Rendezte: Nicolas Gessner

Megtekintés: Erősen megosztó darab, amely ma #metoo kampányért kiáltana.

A film Mafab adatlapja: The Little Girl Who Lives Down the Lane (1976)


horrorfixxx.tumblr.com
Laird Koenig regénye 1974-ben jelent meg, tehát elég gyorsan eljutott a filmvászonig a történet, ha két évvel később már be tudták mutatni, igaz, erősen tévéfilmes jelleget kapott, ami viszont a történetből ered, hiszen egy kamaradrámát látunk, amely többnyire egy házon belül játszódik. Mindemellett úgy horrorfilm, hogy az egyetlen véres jelent egy puszta baleset következménye. Hogy végül miért érezték fontosnak ilyen gyorsan elkészíteni, ha még a színházi bemutatóra is éveket kellett később várni? Fel nem fogom.

Nem rossz film „A kislány...”, sőt, témáját tekintve kissé előremutató darab, ugyanakkor elég érdekes produkció azzal együtt, hogy erősen  mutatja be a pedofília témáját, az értelmiségi és gazdagok közötti „osztályharcot” és a felnőtté válást.

Rynn (Jodie Foster) apjával él egy bérelt házban. Illetve élt korábban, azonban egy családi tragédia miatt Rynn mostanra árva (ezt kell módszeresen eltitkolnia, ha nem akarja, hogy belekerüljön az állami rendszerbe, amely megárvult gyerekekkel foglalkozik) lett, aki egy titkoktól terhes épületben igyekszik egy 13 éves kislányt meghazudtoló érettséggel helytállni a mindennapokban. Ez azonban borzalmasan nehéz, mivel a főbérlő, Mrs. Cora Hallet (Alexis Smith) pofátlanul benyomul a magánéletébe és még a főbérlő fia, Frank Hallet (Martin Sheen) is kitüntető figyelemmel kíséri életét, holott egy felnőtt, kétgyermekes ember, akiről fura szóbeszédek terjedtek el, holmi kislányt vegzáló incidens miatt. Azonban Rynn-t nem kell félteni, mert fel van vértezve a kegyetlen világgal szemben. Az oldalán áll még a szerencse és, hogy a bájos arcocskájával képes megtéveszteni azokat, akik alábecsülik. A története egy roppant veszélyes pszichopata személyiség jövőjét vetíti elénk.

De vajon Rynn más, mint azok, akiktől féltjük vagy legalább olyan veszélyes ember, ha nem veszélyesebb? Nicholas Gessner filmje pedig szűk keretei között igyekszik érdekesen tálalni a drámai történetet.

Jodie Foster talán ezt a filmjét kedveli legkevésbé, ami főleg annak tudható be, hogy az egyik producer mindenáron úgy érezte, kihagyhatatlan a szexjelenet a 13 éves Rynn és olasz-amerikai barátja és segítőtársa, a történet szerint 19 éves Mario (Scott Jacoby) között. Foster szó szerint seggfejnek nevezte a producert az ötletért, hogy Disney sztár múltját egy olyan filmdráma miatt rúgja az égig, amiben nem is hitt teljes szívvel. Végül a kérdéses jelenetet a testvére vállalta, mint testdublőr, ám a fiatal Fostert ez nem nyugtatta meg, hiszen a nézők a jó szögből vett pucér női testet még mindig vele azonosították a bemutató után. (Pedig jobban megnézve látszik, hogy mennyire nem hasonlítanak.) A parókát sem kedvelte, amit a forgatáson ráerőltettek, viszont a szerep megkívánta, hogy a főszereplő lány végletekig ártatlannak és ártalmatlannak tűnjön, így az akkoriban rövidebbre nyírt haját pótolni kellett. Hogy még jobban kihangsúlyozzák fiatal korát, a lepattant szemfogát is meg kellett mutatnia a kamerák előtt, amit még nem csináltatott meg és szégyellt. Mindezek után vágj jó arcot egy olyan forgatáshoz, amiben a legnagyobb reklámérték az volt, hogy egy fiatalkorú lány szexuális céllal ágyba bújik egy idősebb fiúval. Felfoghatatlan, végül hogyan kaphatott a mozi PG besorolást, ám semmilyen hírverés nem segített azon, hogy viszonylag halkan eltűnjön a filmes életből, leszámítva egy szűk réteget és talán néhány hardcore rajongót.

vertigoposters.com

Martin Sheen roppant erősen hozza a gusztustalan figurát. Fiatalon még előszeretettel vállalt be ilyen imázsromboló karaktereket, azonban azt tudni kell, hogy eredetileg Mario szerepe érdekelte, csak a kora miatt nem kaphatta meg.

A filmben több jelenetben láthatjuk, hogyan igyekszik a felnőtt társadalom elnyomni egy gyereket és mennyire nem tud mit kezdeni azzal, ha a gyerek nem gyámoltalan és esendő. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy főbérlő, mint Mrs. Hallet (Alexis Smith) basáskodva bevonuljon a tőle bérelt ingatlanba és ott pakolászni kezdjen, miután azt három évre kifizették neki. A forgatókönyv mindent megtesz azért, hogy azokat a szereplőket, akik Rynn életére negatív hatással lehetnek, megutáltassák a nézővel. Mindezt apró részletekkel is megerősítik, miközben a karakterek viselkedése egyértelműen elidegenítő. Mrs. Hallet pl. tesz egy kis megjegyzést Rynn-nek a borral kapcsolatban, amelyet a kislány vallásához köt. A leereszkedő megjegyzés azt sejteti, hogy Mrs. Hallet nem különösebben rajong a zsidókért.

A forgatókönyv abban is igyekszik lágyítani Rynn karakterét, hogy azon kívül, hogy a gyilkosságok képen kívül történnek, az egyik legfontosabb halálesetet, amely gyakorlatilag a továbbiakban mozgásban tartja a cselekményt, a könyvvel ellentétben itt balesetként mutatják be. Mrs. Hallet koponyáját ugyanis a véletlenül lecsapódó pincelejáró csapóajtaja okozza, míg a könyvben Rynn – bizonyítva mennyire veszélyes a karakter – egy kábeldarabbal fojtja meg a pincében. Erre a dramaturgiai lépésre nyilván azért volt szükség, hogy a 19 éves Mario karakterét könnyebben lehessen a kislány oldalára „állítani”. Egyébként 1972-ben készült már egy hasonló film, amelyben egy 12 éves fiú ölte meg az anyját, hogy azután a mostohaanyjával bonyolódjon szexuális viszonyba, What the Peeper Saw címmel.
Laird Koenig forgatókönyvírói tevékenysége egyébként nem ebben az egy műben merül ki, amelyben a gyilkossági szándékot gyerekek karakterei kapják. Ráadásul a film egyik fontos szerepét Alain Delon alakítja. (Attention, les enfants regardent (1978))

imdb.com Jodie Foster

Nehéz darab „A kislány...”, nem is való mindenkinek. Megelőlegezi azokat a horrorfilmeket, amelyekben az antagonisták gyermekek, mint pl. „A Jófiú”. Szerencsére azonban nem érződik, hogy a főszereplő oldalára állna a szerző, pusztán a történet végén ő marad életben. Attól azonban, hogy a felnőttek mennyire elfogadhatatlanul viselkednek vele, még nem lesz szerethető Rynn karaktere. Kb. ekkor jött ki a mozikban Foster Taxisofőr” című filmje is, amiben kiskorú prostituáltat játszott, így apró érdekesség, hogy a Disney mindezek után, a családi értékek erős hangoztatása ellenére még alkalmazták Disney filmben a fiatal színésznőt. Sajnos volt, akinek egy rossz szerepválasztása tönkretette a Disney-s karrierjét. Az még Foster profizmusa, hogy a pofon jelenetnél kérte a színésznőt, hogy ne kamu pofont adjon neki, mert úgy nehezebb eljátszani az utána következő gyűlölködő elbúcsúzást. Nem vagyok talán túl mimóza lélek, de még mai szemmel is felszisszentem a saller láttán. Valahogy, amikor egy színészt ilyen interakció ér, az mindig kivált belőlem valami apró feszültséget. Ha igazi pofonról van szó. Ezek az érzések fel sem merültek soha bennem egy "Bud Spencer" film kapcsán, ahol sokszor még szabad szemmel is jól látni, milyen messzire is lehet egymástól arc és tenyér. Be is húzott Jodie Foster 1978-ban egy díjat az Amerikai Sci-fi, Fantasy és Horror filmek versenyén.

A filmet nehéz jó szívvel ajánlani, mert végtelenül nyomasztó és elidegenítő, azonban mint horror, ez is egy olyan darab, amire érdemes időt szánni. Kevés film képes úgy bemutatni a borzalmat, hogy éjszakai jelenet és vér nélkül képes tálalni azt. Testvérfilmje lehetne a korábban taglalt „Elátkozottak gyermekei” című filmnek, amely pont húsz évvel korábban készült és egy hasonlóan gyilkos természetű kislányt állít reflektorfénybe.

70% - bár mostanra sokat kopott a frissessége.

drafthouse.com Alexis Smith

2016. augusztus 12., péntek

Pénzes cápa - Money Monster (2016)

Pénzes cápa - Money Monster (2016)


Rendezte: Jodie Foster

A film Mafab adatlapja: Money Monster (2016)

Megtekintés: Sokkal jobban szeretem nézni Jodie Foster színészi játékát, mint a filmjeit, de a Pénzes cápa egy nem rossz kis túszdrámás mozi...

...amely azért ennél sokkal többről szól. Alapjában nem állítom, hogy nagy rajongója vagyok a túsztörténeteknek, viszont az is igaz, hogy jó néhány filmet láttam, amiben előjött a téma és egyik-másik egészen remek kis filmnek bizonyult. A "Kánikulai délután - Dog Day Afternoon (1975)" például természetesen alap, de olyan rég láttam, hogy nem is emlékszem rá. A film műfajon belül a bankos drámákhoz tartozott, de ugye, túszejtéses szituációk nem csak ehhez az intézményhez köthetőek, bár igaz, hogy a legtöbb esetben alap kiinduló pontja a műfaji leágazásnak a bankban rekedt gazfickók és az épp ott tartózkodó átlagemberek közötti feszült bezártság. Jodie Foster ismeri a szituációt, hiszen maga is játszott már ilyen moziban: A belső ember - Inside Man (2006). Egészen biztos vagyok benne, hogy a három forgatókönyvíró mellett a tíz éve a film forgatása szerzett tapasztalatai is segítettek a film végső formába öntésében. Ha a kedvenceimet kellene a témában bemutatnom, akkor Top nálam a "Nincs alku - The Negotiator (1998)" és mondjuk a "Végszükség - John Q (2002)".

Vannak filmek, amelyek egész tucatnyi karakterrel dolgoznak, itt viszont, annak ellenére, hogy egy filmstúdióban játszódik a film java, nem feltétlenül kell túl sok karakterre fókuszálnunk, hiszen nagyjából egy trió alkotja a filmszereplők derékhadát, a többiek hozzájuk képest asszisztálnak: Lee Gates (George Clooney) egy pénzügyi tippeket megosztó televíziós műsor - kb. olyan, mint a betelefonálós vásárlós adások, csak itt a tranzakciót a néző magának bonyolítja részvényeken keresztül, Gates közvetett segítségével - bájgúnár műsorvezetője, aki a tévés technikákat a végsőkig kihasználva vezeti műsorát, gyakran a ripacskodás határát súrolva. Tettestársa a műsor művészeti rendezője és koordinátora, Patty Fenn (Julia Roberts), aki nagy testvérként mindenen rajta tartja a szemét és gyakorlatilag, ha úgy vesszük, rangsorban Gates főnöke, hiszen Gates a befolyása ellenére az arc, míg az elme Fenn a színfalak mögött.
Nagyon jól működik a kettősük és egy csapat ember dolgozik a kezük alá, hogy friss és naprakész információkkal lássák el Amerika pénzéhes lakosságát. a probléma ott kezdődik, hogy a műsor bizonyos jogi következmények miatt elvileg egy szintig felelősséget vállal azért, amit a nézőkkel közöl, viszont egy korábbi tippjük során több ezer ember veszítette el kis pénzét a tőzsdén és kereken 800 millió ropogós dollár vált kámforrá tevékenységük közreműködésével.
A film harmadik főszereplője Kyle Budwell (Jack O'Connell), aki teljes örökségét, azaz hatvanezer dollárt tett fel erre az ajánlatra gondolkodás nélkül és mikor a tipp nem jött be, szinte földönfutóvá lett a születendő gyermekével és annak állapotos anyukájával. Kyle elkeseredésében beszivárog a stúdióba és pisztollyal illetve Lee Gates-re szerelt házilag összeeszkábált robbanó mellénnyel tartja sakkban a tévéseket, miközben arra akarja kicsikarni a választ, hogy ki is a hibás az elveszített tökéért.


A film többek között azon is elmoralizál, hogy ki tehető felelőssé, ha egy ilyen műsorban tett pénzügyi ajánlatok nem működnek megfelelően, mert ahogy el is hangzik, amikor bejön a befektetés, akkor a részvényes királynak hiszi magát, de amikor nem, akkor meg keresi a bűnöst. - és ez tényleg így van.

Azután ott van annak a kérdése, hogy a média meddig köteles vállalni a felelősséget azért, amelyet a kameráin keresztül eljuttat a nézőihez és mekkora közösségi ereje van, hogy akár egy ember életét is megváltoztassa, akár szó szerint is, egyetlen perc alatt.

Aztán szóba kerül az is, hogy a nagy cégek mit tehetnek meg a profit eléréséért és a befektetőknek erről mennyiről van fogalmuk, illetve, ha lenne beleszólásuk, vajon egy jobb világ épülne vagy az önzés és harácsolás még inkább elharapózna?

Szóba kerül az is, hogy egy kisember milyen eszközökkel tud fellépni a hatalmas mega és giga cégek ellen, amelyek előtt egy ember nem más, csupán néhány szám és adat.

Meg sok hasonló okosság.

A film tehát a felszínen túsztörténet és akció film, a mélyben társadalmi dráma, amit mi sem példáz jobban, mint egy apró jelenetsor, amelynek végén valaki a csócsóban sikeresen gólt juttat a kapuba. (Ennek megértéséhez látnod kell a filmet.) A hirtelen beállt csöndet és pillanatnyi lefagyást felváltja a közöny és az élet megy tovább, anélkül, hogy az egyén sorsa esetleg megváltoztatná a közösség világképét és sorsát. Mert bűnösök és áldozatok buknak el, de ha nem vagy érintett, te ugyanúgy lefekszel, mint minden nap és másnap kezded megint a mókuskerekedet.

Foster nem rossz rendező és a Pénzes cápa egy kifejezetten erős filmdráma. Azért a show-t csak ellopja a fiatal Jack O'Connell, akihez Clooney alig bír felérni, de azért többé kevésbé sikerül. Robertset Clooney javasolta a filmhez, de végül nem sok közös forgatási jelenetük volt együtt, mivel Roberts többnyire egy irányító fülkében dolgozott, főleg zöld háttér előtt.

Figyeld:
- A producer élete sem könnyű.
- Amikor a szerepek végül már-már megcserélődnek, az eszméletlen jó forgatókönyvi húzás.
- Clooney ripacskodásai.
- Kyle barátnőjének "monológja" mindent visz. A film egyik legjobb jelenete.

75%

Ha szeretnéd látni: P É N Z E S  C Á P A




2016. április 3., vasárnap

Hogyan lettem hisztérika?

Hogyan lettem hisztérika?


Oscar-díjas színésznők is játszhatnak néha hisztérikát, ostoba, idegesítő, pofákat vágó, kényeskedő, sorolhatnám sokáig, karaktereket.
Olyan szerepről beszélek, ami egyszerűen méltatlan a művészhez, de valamiért bevállalják.
A rajongók ilyenkor automatikusan arra fogják, hogy kellett a pénz.
De lehet, hogy csak ökörködni akartak egy jót...

Csokorba szedtem néhány kirívó esetet:
 

1. Jodie Foster - Nim szigete / Nim's Island (2008) 

Olyan szerepek után, mint az "A vádlottak" Sarah Tobias-a, vagy mint a "Bárányok hallgatnak" Clarence Starling-ja, Foster bevállalta Jennifer Flackett és Mark Levin nem túl kalandos meséjének női főszerepét. 
A harmadik percben idegesítő, pedig akkor még meg sem jelent.
Végig csetlik-botlik és sopánkodik. Sajnos, nem működik a szerep.
Ellenérv:
Oscar-díj: A vádlottak (1989), A bárányok hallgatnak (1992)
BAFTA: A taxisofőr, Bugsy Malone, A bárányok hallgatnak
stb.





Josephine nagynéni szerepe elég hálátlan, mert nem elég, hogy sokat rimánkodik, még meg is hal. 
Borongós mesefilm három árváról, akiket gyámjuk, Jim Carrey, ki akar csinálni az örökölhető vagyonukért.
Ellenérv:
Átlagosan háromévente jelölik Oscarra, amiből kettőt megnyert: Kramer kontra Kramer (1979), Sophie választása (1982)
Amerikai Comedy Award: Képeslapok a szakadékból (1991)
BAFTA: A francia hadnagy szeretője (1981)
stb.



3. Glenn Close - 101 kiskutya / 101 Dalmatians (1996)

Close többször is beletenyerelt az idegesítő hisztérika szerepkörbe, - Támad a mars!, Hook cameo, A Stepfordi feleségek - de Cruella De Ville azaz Szörnyella karakterével mindjárt duplázott is. Hihetetlen, hogy másodszor is ráállt a dologra, azok után, hogy már az első részben végighempergették a trutyiban. 
Ellenérv:
Emmy-díjak: A hatalom hálójában (2007), Ha hallgattál volna (1995)
Golden Globe: Az oroszlán télen (2005), A hatalom hálójában (2007)
stb.


4. Helen Mirren - Tintaszív / Inkheart (2008)

2008-ban úgy látszik az Oscar-díjas művészek szívesen adták be a derekukat, ha hülyeségről volt szó. Helen Mirren a "Felül semmi" és "A királynő" után Elinor Loredan szerepében gyakorlatilag végig ripacskodja Iain Softly látványos fantasy meséjét. Nem sokkal lehet tovább kibírni, mint Jodie Fostert a Nim-ben. 
Ellenérv:
2007 - Oscar-díj és BAFTA  - A királynő
Cannes-i filmfesztivál, legjobb színésznő díja: Cal (1984), György király (1994)
stb.



5. Nicole Kidman - Az arany iránytű / The Golden Compass (2007)

Oké, Kidman kapható némi ripacskodásra és nem is áll neki rosszul, - pl. Kellékfeleség, Földre szállt boszorkány - de a fantasy műfajon belül nem tett le maradandót Marisa Coulter szerepében. Hiába Daniel Craig, a sikeres könyvből készült forgatókönyv és a rengeteg della, a film bukott és kevesen emlékeznek Kidman-re a filmből. Én se. Igaz, ma már a filmre sem. Kidman amúgy szeret némi ripacskodást rejteni olyan filmekbe is, amelyek hangvétele nem követelné meg, emlékezzünk pl. az Australia elején, amikor a kenguruval gyűlik meg a baja.
Ellenérv:
2003 - Oscar-díj - Az órák
2002 - Saturn-díj - Más világ
stb.