A következő címkéjű bejegyzések mutatása: john cena. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: john cena. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. április 19., péntek

Űrdongó – Bumblebee (2018)


Űrdongó – Bumblebee (2018)


Rendezte: Travis Knight

A film Mafab adatlapja: Bumblebee (2018)

http://collider.com
Megtekintés: Kellemesen csalódtam, bár, ne tagadjam le magam előtt, hogy Hailee Steinfeld neve is kellett hozzá, hogy leüljek a film elé.

Mert amikor az őskorban bemutatták az első Transformer filmet, simán bealudtam a mozin, öcsém szerint hangosan horkolva. Később bepótoltam a hiányt, mert dvd-n megnéztem a filmet, azonban az volt az utolsó Transformers, amire jegyet váltottam. Mostanáig.

Nem fikázom Michael Bay filmes munkásságát. A „Szikla” azon kevés akciófilm közé tartozik, amely kiemelte az akciófilmet a délutáni szórakoztató csihi-puhik közül, még a Sean Connery-vel leforgatott suta akciójelenetek ellenére is, amelyek már a dvd megjelenés idején idejüket múlták, ellenben minden mással. A „Sziklában” jók a karakterek, hitelesek a színészek, remek a negatív hős, megfelelő motivációval. A zene egyszerűen zseniális, a vágás dinamikus, a fényképezés gyönyörű. A történet végig izgalmas, üresjárat alig. Ha van Top5 akciófilmem, a „Szikla” benne van. Elől.

Ám később valami megpattant Michael Bay agyában és a technika minden szempontból rányomta pecsétjét a Transformers filmjeire, kiölve mindent, amit szeretni lehetett a „Sziklában”. A karakterek szinte egydimenziósak, a humor erőltetett, a színészek már-már ripacs üzemmódban, az akciók meg szürreálisan elszálltak. Látványfilm? Természetesen! Szórakoztató? Bizonyára! Azonban én nem tudtam élvezni őket egészben, csupán néhány akciójelenet mozgatta meg a fantáziám, azokat meg családbaráttá tompították, pedig nem hiszem, hogy nagyon boncolgatnom kellene, hogy az emberi tényező mennyire másodlagos véres massza lenne egy olyan világban, amelyben robot autók püfölik egymást.

Volt fenntartásom az „Űrdongóval” kapcsolatban és bár voltak hiányosságai és talán közel sem annyira emlékezetes, mint mondjuk a nyolcvanas években látott mozifilmek, amelyek gyerekként egy sokkal megengedőbb énembe beitták magukat, így is merem állítani, hogy érdemes beülni egyszer erre a filmre.

Hailee Steinfeld azóta szívem csücske, mióta „A félszemű”-ben először megpillantottam. Állítólag nagyon sok fiatal lány közül választották ki őt és hajlamos kicsit a szájával többet grimaszolni, mint egy koraérett ifjú hölgytől elvárható, mégis, amit abban a filmben megmutat színésznői mivoltából, az segít számomra eladni a többi filmjét. Mert nála már akkor láttam, amit néha egy-egy színésznél sokkal később fedezek fel: a tehetséget. Mondjuk nem volt könnyű dolga ezzel a mozival, hiszen a partnerei közül akivel a legtöbb a közös jelenete, az nem nagyon lehetett más, mint egy teniszlabda egy rúdon, vagy egy zöldbe bújtatott pantomimes, tele motion capture kütyükkel. Ennek ellenére nagyjából jól összejátszik a CGI-jal. Csoda, ha mellette a többiek mind másodhegedűsök?
Van szerelmi szál, amire azért nem gyúrtak nagyon rá. A forgatókönyvet hibáztatom, bár lehet, hogy direkt nem is akarták terhelni ezzel a mozit, hiszen klisés és sokszor giccses. Ha nem működik a kémia. Itt azonban van egy kicsi.. Hailee karaktere elég erős ahhoz, hogy elbírt volna egy tökösebb fiúbarátot. A tesó figura sincs kijátszva, egészen a végéig. Akkor is súlytalanul, két percben. Pedig megszoktuk már a gyerekfilmek tipikus rákfenéjét, hogy a felszínen látható tesó utálat egyfajta védekezés a gyerekektől, saját nehezen értett érzéseikkel szemben. Sokkal több kikacsintást elbírtam volna a nyolcvanas évek ikonikus szórakoztatóipari termékeiből, habár egy-egy sláger, filmrészlet, videojáték vagy poszter gondoskodik róla, hogy megint tininek érezzem magam a nyolcvanas évek végén, amikor a világunk kicsit lazult, a videó a háztartás része lett és amikor a nyugati kultúra, azon belül az amerikai szórakoztatóipar már nem számított szitokszónak.

www.straitstimes.com

Viszont, főleg, hogy a történet beépíthető legyen a korábbi Transformers filmek közé, a végeredmény, ha nem vásznon tekinted meg, magán visel nem kevés tévéfilmes külső jegyet. Kevés a totál plán, sok a közeli, főleg a színészek arcáról, ami egyedül Steinfeld esetében nem zavaró, mert őt viszont imádja a kamera és biztos az operatőr is, mert nagyon sokszor időzik az ő arcán az objektív, hogy a legkisebb rezdüléséről se maradjunk le. Ez mondjuk jó, mert így simán beleszeretsz ebbe a suta, nyakigláb barna szemű leányzóba.

Azonban, a helyszíneken és az akción is érezni némi költségkímélést, hiszen kisvárosban játszódik és nem mondható grandiózusnak a kőbányában forgatott verekedés sem és a végén a támaszpont, hajódokk csata helyszíne sem. Közte pedig igazán nincs túl sok kalandozás.
Azonban mintha ez is a film előnyére vált volna. Sokkal karakter-orientáltabb, mint korábbi társai és nem annyira idegesítő, mint három részben a Witwicki család.

Christina Hodson nagyjából követi a Disney filmes sémát, (Állandóan a Herbie, a kicsi kocsi jutott eszembe, hiszen arra erősen emlékeztet a film váza.) amelyben főhős összebarátkozik az idegen entitással, összecsiszolódnak, jön a kormány és belerondítana és főhős megmenti az idegent, hogy tovább élje kis életét. (Basszus, ez nem is Disney, hanem az E.T.!) Pl. van az a jelenet, amikor Űrdongó lezúzza a lakást, habár nem akarja. Hány filmben is volt hasonló? Az E.T.-ben csak körbeszédelgett a kis lény, miközben Elliot anyukája rendre kikerülte. Mondjuk, ott azért más volt a súlycsoport. Itt ezt nem lehetett véghez vinni, ezért maradt az elefánt a porcelánboltban.

www.gameaxis.com

Az egyetlen, amikor a családi filmes, komédiás határvonalat átlépik, amikor a két álca megérkezik a földre és biztos, ami biztos, fröccs-öntenek egy amerikai lakost, a barátnője szeme láttára. Ez azonban nagyon rosszul lett felvezetve és annyira szánni való a figura, hogy kissé kirántott a filmből az eset. Itt mondjuk megérdemelte volna, ha az illető jobban redneck, vagy minimum rátámad a két robotra, mert így egyenesen hangulatrontó, ahogyan elbánnak vele. Hodson-nak ezt még gyakorolnia kell.

A lezárás is szimpatikus, mert ha nem erőltetik, jó ez így, hogy megismertük Charlie-t (HaileeSteinfeld) de más utakra megyünk tovább, egy új autóval, remélhetőleg, hasonlóan szeretni való hősökkel.

A soundtrack meg egyenesen remek lett. Napok óta hallgatom, beleértve a Hailee Steinfeld által felénekelt „Back to Life”-ot, amely erősen Eurovision Festival gyanús limonádé. A többi szám meg visszarepített a nyolcvanasban, ahogy ez volt a dolga. A „Weird Science” töredék és az A-ha Take onMe-je is mind felidéztek valamit, ami lassan elveszik, ahogy öregszem.

Kicsit talán ezt adta vissza ez a film és ez nagyon jó. Mert végre nem arra koncentráltam, hogy atyaég, egy film, beszélő robot autókkal.

75%

www.syfy.com
Soundtracks and You! - Bumblebee (2018)

A bizonyíték, hogy költöttem rá!



2018. június 22., péntek

Szűzőrség - Blockers (2018)

Szűzőrség - Blockers (2018)


Rendezte: Kay Cannon


Megtekintés: Nagyon féltem, hogy a szokásos, ostoba amerikai vígjáték baromságot fogom látni, de John Cena miatt érdekelt.

Azután azt kell mondjam, hogy nem volt vállalhatatlan mozi. Persze, a gusztustalankodást itt sem tudták kihagyni, amit, miután olvastam Seth Rogen (+15 fő) nevét a producerek között, simán megértettem. Mégsem tudok haragudni erre a filmre. Egyszerűen meg kell szoknunk, hogy a nyolcvanas évek komédiáit ezek a filmek váltják fel és örülnünk kell, ha témájánál vagy megvalósításánál fogva jut egy-egy szórakoztatóbb darab is a vászonra. A "Szűzőrség" más néven blokkolók, ami egy sportból átemelt szakszó, az utóbbiak közé tartozik. Nincs tökéletesen kidolgozva, kihagy néhány ziccert, elfelejt elvarrni szálakat, mégis egészen élvezhető darab, amin a három tehetséges kislány mellett a kiváló Leslie Mann, a darabos, de szerethető John Cena és a seggfejségében is érthető Ike Barinholtz tesz teljessé.

Mondjuk erős a gyanúm, hogy a film végül azért nem lett egy tökéletes fertő*, mert a rendezője egy nő, aki még a forgatókönyv túlkapásai ellenére is elegendő érzelmet vitt a filmbe. Cannon producerként már kipróbálta magát - Tökéletes hang sorozat pl. - és úgy látta jónak, hogy elkészít egy tini komédiát az első szexről. Soha rosszabb első filmet.
* Azért két remek karakterszínészt így is sikerült rávenni, hogy elmalackodják a film legdurvábban explicit jeleneteit. Az egyikük Gary Cole, akitől a napokban láttam ismét a "Hivatali patkányokat", amelyben már kellően utálható volt, azután meg, miközben épp bepótolom az "Odaát" sorozat elmaradásomat, az egyik epizódban - Hollywood Babylon 02s18e - hozta "a formáját", erre most egy szexfüggő apukát alakít, aki anyuval mindenféle huncutságot talál ki, hogy kielégítsék egymást, amíg a gyerek a sulibálon ismerkedik a női nemmel. Az anyuka még nagyobb név, mert Gina Gershon, ha lehetséges, magasabban jegyzett név a szakmában, igaz, sajnos sosem jutott elég magasra, ellenben nem mondható, hogy ne tenne meg néha hajmeresztő dolgokat is, ha a karaktere úgy kívánja: Megmutatja a mellét, ha kell (Showgirls), nőkkel csókolódzik (Fülledtség), orálisan szeretkezik egy csirkecombbal (Gyilkos Joe) vagy épp hagyja, hogy a szájába köpjenek (Megcsalási engedély). Megemelem előtte a kalapomat - véletlenül az imdb adatlapján pont van rajta egy - és kívánom, hogy sok remek karaktert alakíthasson még.

De miről szól a film?
Az amerikai tiniknél marginális kérdés a szüzesség elvesztése. Én már nem nagyon emlékszem a körülményekre, hogy volt e rendesen felkészülés, kibeszéltem-e valakivel, stb. A mai tinik simán blogokat, vlogokat szentelnek a témának, sőt, szégyenlik, ha elmaradnak a többiektől - néhány tanár ismerősömmel folytatott beszélgetésből leszűrve, ami lelombozó adat - ezért sokkal lazábban kezelik, mint mi, az idősebb korosztály gondolnánk.
Amerikában még most is lehet rá építeni egy filmet és ami tetszik, hogy azért némi érzékenységet is sikerült csempészni az érzéketlen tahó humor mellé.
Be kell vallanom, érdekelt, hogyan alakít John Cena, ha nem akciófilmben játszik, ráadásul egy fő szerepet, nem pár perces beugrást.
Annak ellenére, hogy kedvelem, amit a színészektől látok, nem lenne elég egy vígjátékhoz néhány elripacskodott és elviccelt jelenet, ha nincs mellé valami hozadék is, ami beépül a nézőbe, ami megmarad, mert értékes. A hasra esések, sör kontra popsi és társai erre alkalmatlanok. Ennél több kell.

Leslie Mann, Ike Barinholtz

Szerencsére van más is.
Három totál átlagos lány a sulibál előtt eldönti, hogy eljött az ideje, hogy elveszítsék, amit el kéne... A szüleik szerint nem kéne. Érthető, hiszen az ő szemükbe még csetlő-botló csöppségek. A valóságban lassan felnőtt nők, önállóságra törekvéssel. Kilépnek a nagyvilágba, egyetemisták lesznek, beérnek.
Mondjuk nem értem, hogy mi ez a bál estéjén elveszített szüzesség mizéria náluk, de ez kb. ugyanaz, mint amikor a suli legbénább iskolását szívatja a suli vagánya. Amolyan amerikai sajátosság, amire fel lehet építeni filmeket. Amúgy meg úgy közhely, ahogy olvasod.
Nálunk, egyes felmérések szerint, a szüzesség elvesztése már a tini kor elején bekövetkezik, így a magyar néző számára kicsit visszás az olyasmi, mint a kocsiban tapogatás - hiszen nálunk elég kevés fiatal rendelkezik saját gépjárművel - majd miután a srác kellően fel lett húzva, a lány kihátrál az együttlétből, mondván, túl korai: Köszike!

Ezen túltettem magam hamar, mert tényleg érdekelt, merre halad majd a történet, hiszen az egyetlen mondat, amivel le lehetett az alapokat írni: három szülő dacszövetséget kötnek egy estére, hogy megóvják leányaik szüzességét. Kb. tényleg ennyi.
Azonban itt jön ami nagyon fontos: van némi karakterfejlődés és tanulság.

A három szülő már első nap találkozik, mikor beíratták lányaikat az általánosba. Közben eltelik néhány év, történik életükben néhány változás és a lányok befejezik a középsulit. Ideje tovább lépni. Mind az életben, mind tanulmányaikban és a lányok úgy vélik, a szexualitás terén is. Julie (Kathryn Newton) megfogadja a többieknek a menza koszt falása közben, hogy a szalagavató bálján bizony odaadja magát szerelmének, mert eljött az ideje. Kayla (Geraldine Viswanathan) viszonylag hamar az oldalára áll, hogy támogassa, ezért ő is beszáll a fogadalomba, amiből végül a legvisszafogottabb, Sam (Gideon Adlon) sem tud nemet mondani nekik.
Nincs is ezzel semmi probléma, amíg egy hanyag laptophasználat le nem buktatja a lányokat az izgulós szülők előtt.
Akik onnantól kezdve nagyjából a legvégsőkig is elmennének, hogy ne következzen be a "dolog". Azután, ahogyan az elvárható, a legvégső pontnál csak felteszik maguknak a kérdést, hogy valójában miért is ne történjen meg a "dolog"?
Az ő ámokfutásukra és jellemfejlődésükre koncentrál a mozi, miközben a három lány karakterét is teljesebbé teszik, ami nem kis vállalás egy ilyen filmnél, hiszen ha rosszul osztjuk be a játékidőt, nem ismerünk meg bizonyos karaktereket megfelelően.

John Cena

Cannon arányérzéke azonban egyenletes. A három szülő közül még a seggfejnek tartott Hunter (Ike Barinholtz) az, aki a legtöbbet tudja és teszi a lányáért, miközben a külvilág előtt mindez rejtve marad. Lisa (Leslie Mann) fél a változástól, amit majd az okoz, amikor lánya, Julie elhagyja és az egyetemre költözik, ugyanakkor attól is fél, hogy egy nem megfelelő első szex talán nem megfelelő mederbe tereli a szerinte még gyermek Julie-t. Ha úgy vesszük, pontosan a saját múltja és élete az amit kivetít a lányára, és ettől óvná. Azután a film egyik legmegkapóbb jelenetében rádöbben, hogy az az első szex ha már megtörténik, legalább történjen úgy, ahogy, hiszen még az is elképzelhető, hogy sokkal kellemesebb lesz, mint amit egykor Lisa átélt.
Mitchell (John Cena) pedig a tipikus lányos apuka: aki a lányomhoz ér, azt megölöm.
Csak így nem lehet leélni egy életet. A szeretet és ragaszkodás nem téveszthető össze azzal, hogy a lányunkat falak közé szorítjuk és nem hagyjuk, hogy saját döntéseket hozzon, még-ha azok nem mindig a megfelelőek a felnőttek vagy saját maguk számára.

A "Szűzőrség" nem hibátlan film, sőt, vígjátéknak sem a sírva röhögős darab, azonban mondanivalója örök érvényű és egyszer kellemes szórakozás. Vagy akár többször.
John Cena egészen jó komikus.
Amit a konyhában lerendeznek, éjjel, az valami fantasztikus.

A film a pol-korrektség jegyében érinti a leszbikusságot is. Valami difi nélkül már ki sem engednek egy filmet a vászonra. Legyen az szexuális eltérés, betegség, szélsőséges karakter vagy valamilyen váratlan, erőszakos jelenet.

65%

A film Mafab adatlapja: Blockers - Szűzőrség (2018)

Gideon Adlon, Kathryn Newton, Geraldine Viswanathan
A képeket az interneten találtam, előfordulhat, hogy jogvédettek.

2017. augusztus 11., péntek

A fal - The Wall (2017)

A fal - The Wall (2017)


Rendezte: Doug Liman

Megtekintés: Másfél óra, közepes mozi, remek főszereplő.

Doug Liman két szuperprodukció között - vagy legalábbis olyasmi, ami moziban is sikeres lehet - összedobott egy alacsony költségvetésű, thrillerbe oltott drámát, egy olyan macska-egér játékról, amelytől sokkal többet vártam. Az "Amerikai mesterlövész" című mozi sem tetszett különösebben és bár a szinopszis miatt ezt a filmet kifejezetten élvezni akartam, összességében eléggé közepesnek érzem. Ha tehát egy remek mesterlövészekről szóló filmet szeretnél megnézni, két másik címet mondanék: "Ellenség a kapuknál - Enemy at the Gates (2001)" és az "Orvlövész - Shooter (2007)".

Pedig minden adott volt, hogy egy igazán remek párharcot nézhessünk végig a röpke másfél óra alatt, azonban bevallom, csalódnom kellett. Persze elképzelhető, hogy nekem volt irreális elvárásom ettől a félig háborús környezetbe helyezett mozitól.
Mert mit vártam?
Valami olyasmit, mint az Orvlövészben.
Szakszavakat, fejben levezetett számításokat, apró technikai fogások garmadáját, amelyek közelebb hozzák hozzám a szakmát, ami egy katonai szakterület. Azt gondoltam volna, hogy főhőseink ugyan kilátástalan helyzetbe kerülnek egy számukra ismeretlen terepen, ahol egy ellenséges mesterlövész sakkban tartja őket, ám arra számítottam, hogy az idegek játékában fontos szerepet kap majd a szaktudás és hideg gondolkodás.

Ehelyett kaptam egy férfit, aki végigszenvedi a filmet, többnyire vinnyog fájdalmában vagy tökéletesen inkompetens módon támasztja a falat, rádión cseveg az ellenséggel, illetve ha olyanja van, simán órákra beájul, minimális védelemről sem gondoskodva, az ezer ágra tűző napon.
Nem, nem éreztem szórakoztatónak Dwain Worrell forgatókönyvét és a befejezés pedig kiszámíthatóra és erőszakosan csattanósra sikerült.

Nekem eleve zavaró volt a rádión bejelentkező és filozófiai, lelki mélységekben vájkáló ellenséges mesterlövész figurája. Tényleg vannak olyan katonák, akik kitanulják a szakmát Amerikában, megtanulják az akcentus nélküli nyelvet, majd hideg precizitással addig csalogatják tőrbe az ellenséges haderő apró csapatait, míg végül csak úgy lehet kiirtani őket, hogy feltételezett búvóhelyükre atomot dobunk? Ha igen, akkor csöndben maradok, de a film az arctalan és nem hangtalan ellenséget úgy mutatja be, mint amolyan félistent.
Ehhez képest a káromkodó, síró és ájuldozó amerikai katona egy töketlen tini, aki első zárthelyin igyekszik helyt állni, de a tanárbácsi elkaszálja.


A fallal is igen keveset kezdenek, bár, legalább szép lassan omlani kezd. Azt hittem, több szerepe lesz a filmben, jobban kihasználják a fal adta lehetőségeket. Mint mondjuk a Mobilban a telefont. Itt meg annyit kapunk, hogy Isaac (Aaron Taylor-Johnson) behúzza a nyakát és néha kiles mögüle. Egy idő után azt kívántam, hogy a rádió másik végén ne is legyen senki, csak a sérült Isaac hallucinálja be az ellenséget és gondolatban vitázzon önön magával. Azonban ezt a lehetőséget végül a film figyelmen kívül hagyja és egy szinte már mitikus ellenséget épít fel a történetben, aki legyőzhetetlen. Vessetek meg, én azonban nem tudok az ellenségnek drukkolni. Jobban szeretem, ha van hepiend és akiért egy ilyen patthelyzetben szurkolok, az túléli.
Ellenben ebben a filmben a titokzatos lesipuskás adja az egyik pofont főhősünknek és a fal adja a másikat.
Engem még az sem zavart volna, hogyha a szokásos maszlagot kapjuk arról, mennyire hősiesek és emberfelettiek az amerikai katonák. Azonban itt olyan érzésem lett a film végére, hogy hiába temérdek technikai eszköz, a sok év tanulás, főszereplőink inkompetensek. Persze nyilván ez áll közelebb a valósághoz, amit ebben a filmben látunk.

John Cena, meg mint katonatárs, többre hivatott, mint amit a filmben kaptunk belőle.
Ettől függetlenül egyszer bőven nézhető mozi a "The Wall", de nehezen hiszem, hogy közönség kedvenc mozi válik belőle. Hézagossága és ötlettelensége miatt még fesztivál kedvencnek sem nevezném. Jelenleg, amikor a világ forrong a terrorizmustól, nem vagyunk kíváncsiak az ilyen tónusú történetekre, legyen bármennyire is remek az alakítás, amit a főszereplőtől kapunk.

Ja, az arctalan ellenségnek amúgy van arca is, de azt nyomozd te ki az imdb-n. A film ebben nem fog segíteni.
Limantól ez kifejezetten visszaesés, de gondolom, volt pár lyukas hete és hirtelen jó ötletnek tűnt egy kamaradarabbal öregbíteni a hírnevét. Ehhez azonban sokkal izmosabb forgatókönyvet választottam volna.

A film Mafab adatlapja: A fal - The Wall (2017)

50%

Ha megnéznéd:
- A fal (2017)