A következő címkéjű bejegyzések mutatása: judd nelson. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: judd nelson. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 17., vasárnap

Nővér - Nurse 3-D (2013)

Nővér - Nurse 3-D (2013)


Rendezte: Douglas Aarniokoski

A film Mafab adatlapja: Nurse 3D (2013)

A poszter mintha főhajtás lenne az
Amerikai Pin Up Girlök előtt.
Megtekintés: Valójában kihagyható horror-thriller. Láttad már korábban, csak kevesebb vérrel és sokkal okosabb formában.

Ismét egy horror abból az al-műfajból, amikor egy nő a veszély forrása. Verhoeven ezt kimaxolta a kilencvenes évek elején - Elemi ösztön - Basic Instinct (1992) - de készült korábban is, később is film olyan nőkről, akik az erőszak útjára léptek és a környezetüket manipulálták céljaik elérésének érdekében. Ezek a filmek thrillerek, horrorok. 1992 óta minden próbálkozás rendre elbukik minőségben. Amit esetleg fel tudnak mutatni pozitívumként, az a vér mennyisége. A véré, ami persze csupán a horrorkedvelők szívét dobogtatja meg.

A direktor kimondhatatlan nevét most sem fogom megjegyezni, pedig a "Nővér" nem egy értékelhetetlen darab. Nem nagyon tudok azonban elismerően nyilatkozni Aarnio munkásságáról, mert pl. a Hegylakó négyet amolyan "elvi"okokból nem néztem meg, "A végzet napja - The Day (2011)" meg eléggé kétesélyes, hiszen amit felépített az első fél órában, azt lerombolta a további játékidőben, pedig kedvelni akartam.

A "Nővér" egy színes, szagos, horror, amely nagyon komolyan veszi magát és ezért, amikor vicces próbál lenni - nem sokszor - kissé kizökkenti a nézőt. Paz de la Huerta karaktere igazi végzet asszonya lehet sokaknak, kivétel én, akinek ez a típus egyáltalán nem esetem, így a fej elcsavarása nem biztos, hogy nálam működne, mint amit olyan jól prezentál a filmben. Feltételezés persze! A film nem újdonság. Az Elemi ösztön fifikásabb, az Egyedülálló nő megosztaná - Single White Female (1992) (Ugyanabban az évben, mint az Elemi ösztön) pedig ellőtte az összes petárdát, amit ebben a témában el lehet, de minimum, lefektette az alapokat és megágyazott a kliséknek.
Ezek után nem tudom azt állítani, hogy megfogott ez a film és megtekintése után állítom, hogy a kecsegtető 3D is csak parasztvakítás, olyannyira nincs szükség erre a technikai fogásra, legalábbis a 2D-s látvány nem indokolja.
Mellékesen a filmnek van férfi változata is, ami sokkal ismertebb - mivel a férfiak társadalmi megítélés szempontjából sokkal erőszakosabbak - olyan darabokkal, mint "A mostohaapa - The Stepfather (1987)" sorozat és társai.

Szpojler lesz, vigyázz:
Ami egy átlagos férfi néző számára pozitívum, hogy Paz de la Huerta nem szégyenlős, ezért több jelenetben alul semmiben osztja az észt. Ettől függetlenül a cselekmény felépítése elcsépelt és pszichológiailag elnagyolt, hiányos. A befejezés pedig szintén semmi újat nem tud nekünk mutatni, hiszen a vége főcím előtti történéseket sok, hasonló témájú mozi ellőtte már. (Pl. Rémségek könyve - Urban Legend (1998), hogy egy konkrétumot kiemeljek és abban is nő a főszereplő. Véletlenül, ott a gyilkos pont nővérként jelenik meg a film végén, amennyire emlékszem...)

Történet:
Abby Russell (Paz de la Huerta) ápolónő szabad idejében nős férfiakat tanít móresre. Ezzel talán nem is lenne baj, csak a leckék túlságos végletesek. Egyébként, ha nem gyilkol, akkor a hölgy életeket ment, mint a városi kórház egyik főnővére és aki a jelek szerint leszbikus érzelmeket kezd mentorált nővértanulója irányába táplálni. Danni (Katrina Bowden) a tanuló nővér kezdetben nem veszi észre a jeleket . elég hülyének van beállítva a karakter - később viszont elzárkózik a szerelem lehetőségétől, ami miatt Abby vérszemet kap és igyekszik a lányt ellehetetleníteni a környezete előtt, illetve ott fájdalmat okozni neki, ahol csak lehetséges.
Danni lassan rádöbben, hogy Abby nem az, akinek vallja magát és a két nő között robban az ösztrogén.
A másfél órácska elrepül, a férfiak hullanak, néha a nők is.
Bár, egyértelmű, hogy erkölcsileg Danni mellé kell állnunk, a forgatókönyv valamiért kedveli annyira gyilkos hősnőjét, hogy biztosítson neki egy második lehetőséget.
Remélem, nem készül folytatás.

Mivel a film nem tudja a női főszereplőt eléggé karizmatikusra és fifikásra varázsolni, a körülötte megjelenő férfi karaktereket butítja le, baráttól, nyomozón keresztül a szomszédig bezárólag. Nyugodtan merem állítani, hogy Paz de la Huerta valakinél jól fekszik - gusztustalan hímsovinizmus! - és ezzel a filmmel gyakorlatilag jutalomjátékot kapott. Belátom, hogy azért amennyire tehetsége engedte, élt is a lehetőséggel. A film reklámkampánya - elég csak guglizni a filmet és Huertát - eléggé kizsákmányolja a női nemet, így soviniszta megjegyzésemmel szerintem még csak nem is voltam sértő.
Ha valakit mégis megsértettem volna, attól elnézést... amennyiben maga Paz de la Huerta az.

Figyeld:
- Judd Nelson a valamikori lázadó kölyökszínészből sajnos ennyi maradt.
- Kathleen Turnerből, aki miatt a Smaragd románca nem lenne ugyanaz a film, sajnos ennyi maradt.

Scal sokkal szórakoztatóbb kritikáját csak ajánlani tudom a filmbook oldaláról. Ő szerintem jobban élvezte: Scal doktor megmondja! (Ha előbb olvasom, vagy ha olvastam, emlékszem rá, meg sem írom az enyémet... :)

Scal komám szerint: Nurse 3D

60%

Ha vérzik érte a szíved, itt megnézheted: N Ő V É R amúgy totál 2D.


2015. április 22., szerda

New Jack City - New Jack City (1991)

New Jack City - New Jack City (1991)


Rendezte: Mario Van Peebles

Megtekintés: "Habkönnyű" akciófilm, szinte már gyermeki naivitással megálmodva. Érdemes megnézni.

Mario Van Peebles apukája meghatározó tagja volt a black-cinemának. Melvin Van Peebles ott volt, amikor az első, igazán fontos, kifejezetten a fekete fiatalokat megcélzó filmek elkészültek. Amerika a hatvanas-hetvenes években rádöbbent, hogy komoly fogyasztója a filmnek a fekete fiatal. Másrészt, a filmen keresztül lehetett tágítani a tudatukat, ráébreszteni őket, hogy éljenek a világban, ne csak létezzenek. Mario, apja örökségét tovább hordozva, elvárt volt, hogy kivegye részét a filmezés világából és ne csak mint színész, hanem mint direktor is. A "New Jack City" így lett az első mozis rendezése és sajnos ezt a magasságot később már nem tudta megugrani, pedig a film nem drámaiságában és mondanivalójában hordozza az erejét, hanem mert kisujjból hozza mindazt, amit egy ilyen témájú filmnek hoznia kell. Annak idején a hetvenes években volt nagy keletje az ilyen témának, bár, ott többnyire a fekete volt a jó fiú és a rossz mindenki más. A kilencvenes évek után is készültek bűn filmek, feketékkel a főszerepben, de egy két, kiváltságos rendezőt leszámítva, vagy jól megírt történetet, nálunk ezek nem vertek nagy hullámokat. A New Jack City, mind hangulatban, mind fényképezésben a Tresspass-hoz áll szerintem közel, igaz, témájában már annyira nem. Ott a "főhős" két fehér tűzoltó, akik rossz útra tévednek, ám rossz helyen, rossz időben. Hamarosan egy csapda szituációban kell megküzdeniük egy halom fekete bűnözővel. De ismétlem, ott a hangulat nagyon hasonló, a történet nem.





A "New Jack City" egyenesági leszármazottja "A sebhelyesarcú-nak". Egy nem fehér, Amerikában élő bűnöző felemelkedése és bukása. Intrika, rendőrök, árulás, erőszak. Minden, amit megkaptunk korábban pl. "A keresztapa-tól". Nem annyira összetett persze, nem olyan bonyolult. A főhős, Nino Brown (Wesley Snipes) a hatalom rabja lesz, ezzel feláldozva kapcsolatait és barátait. Egy idő uán a pénz annyira fontos része lesz az életének, hogy megrészegedve önnön hatalmától, szinte kiharcolja, hogy legközelebbi ismerősei ellene forduljanak. Hiába a halomban álló pénz és kábítószer, ha nincs, akiben megbízzon az ember.

Most ugrik a majom a vízbe... 

Hogy ne csak a negatív oldalt kelljen látnunk, másik szálként megismerjük Scotty Appleton-t (Ice-T), aki gyermekkorában drámai körülmények között elveszítette édesanyját és ez volt a katalizátora, hogy végletekig a bűnözők ellen forduljon, holott, elvileg, közöttük nőtt fel. Eredetileg egy félresikerült akció miatt parkolópályára helyezték, de annyira fontos lesz, hogy Nino kezén bilincs kattanjon, hogy visszakerül az öntörvényű zsaru egy akcióba, miközben hol az olasz-amerikai zsaru társával mennek szinte ökölre, máskor a feletteseivel anyázik egy sort. Viszont aranyból van a szíve, mely néhány jelenetből kiderül a számunkra: lehozza Pookie-t (Chris Rock) a narkóról, igaz ebben van némi önös érdek, hiszen a srác be tud épülni Nino kábítószer tanyájába, megment egy öreg papot a lincseléstől, amikor az fegyvert fog Ninora (Addigra már Scotty is beépült a bandába), és egy tűzharcban inkább egy kislányt ment ki, mint, hogy fedezékben lapuljon, ellenben Nino-val, aki korábban ugyanazt a kislányt élő golyóálló mellényként cipelte magával, míg el nem tudott bújni.

Bár Pookie szerepe nem is túl sok, nem is túl hálás, Chris Rock élete egyik legjobbját nyújtja, mint drogfüggő nepper.

Természetesen Nino kalandjai sokkal részletesebben vannak elmesélve, mint a zsaru oldal, hiszen a zsaruk csak a rajtaütések alatt mutatnak komoly aktivitást, míg Nino minden percben csinál valami suttyósságot. Először gyakorlatilag túszként tart fogva egy egész lakótömbnyi embert, hogy az épületben, a lakók között álcázva teríthesse a drogot. Másodszor, önfejű és ostoba módon beleköt az olasz maffiába, mert megteheti. Ezzel sikerül komoly ellenségeket szereznie, akik még a rendőrség felől is támadhatják. Gusztustalanul viselkedik a rokonaival, megalázza a barátnőjét. Egy igazi par... nem, az sértő a földművelőkre. Egy igazi ... na találjunk ki rá egy jó szót. Szóval, a forgatókönyv tesz róla, hogy a szélhámos, kezdetben belevaló fickó, a film végére egy undorító szemétláda legyen.
Aki film végén mégis vele azonosul, annak komolyan el kell egy szakemberrel beszélgetnie. Ettől függetlenül Snipes kiválóan alakítja a rossz fiút. Egyik legjobb jelenete, amikor volt barátnőjét megalázza és végül a hátán végiglocsolja a pezsgőt. Persze, amíg nem az ő faszával verik a csalánt, addig hawaii, napfény, simán megdugja az uncsitesó barátnőjét, de amikor kiderül, hogy ezért beárulták, mindjárt adja a sértettet.

Nem bonyolult film. Egy hibája talán, hogy kicsit túl rövid is és nincs rá mód, hogy pl. megismerjük a zsaruk magánéletét, múltját. Néhány gesztusra és monológra kell hagyatkoznunk, pedig Nick Peretti (Judd Nelson) figurája több figyelmet érdemelt volna a kezdetben arrogáns, később Scotty legjobb cimborája szerepében. Scotty-t is megnéztem volna mondjuk, miközben egy nővel flörtöl, mert így, kicsit egysíkú a karakter.

Ez a baj a maffiózókkal: Dollár ezreket költenek a kábítószeres pénzből baromságokra, de nincs az az isten, hogy esetleg az egyik munkásuk hazavihessen némi "munkát".

A filmből tehát hiányzik az a mélység, ami a Keresztapa sorozatban még benne van és jutott belőle a Sebhelyesarcúba is, amit én a játékidő rövidségének tulajdonítok. Ettől függetlenül kötelező darab, ha szereted az ilyen témájú filmeket.

A vége pedig egyszerű, akár egy pofon.

A film nehéz szülés volt, nagyon kevés pénzt adtak rá. Pl. a film elején a kerékpáros futásos üldözés autós ralli lett volna. Viszont, úgy vélem, a karakterekhez ez a verzió jobban illett. Van Peebles a maximumot hozta ki magából szerintem. Sajnos, később nem készített olyan markáns filmet, ami az utamba került volna.

70%

2015. április 20., hétfő

Nulladik óra - The Breakfast Club (1985)

Nulladik óra - The Breakfast Club (1985)




Rendezte: John Hughes

A film Mafab adatlapja: The Breakfast Club (1985)

A film Soundtracks and You adatlapja: Breakfast Club (1985)

Megtekintés: Ha véletlenül még nem láttad, akkor... már lehet, hogy nem rólad szól!

John Hughes a nyolcvanas éveken volt a csúcson, ha olyan filmekről akarjuk véleményezni, amelyek egy egész generációnak mutatnak utat a felnőtté válás rögös útján. Megtehette, hiszen még nem volt benne a negyvenes években, így talán még emlékezhetett mindarra, amelyet iskolásként átélt, mint művészetek felé húzó csodabogár. Ha nem az emlékeiben kotorászva vetette papírra ötleteit, akkor meg simán az elmúlt évszázad egyik filmrendező géniusza, akinek filmjein több generáció szocializálódott. A "Nulladik óra" egyesek szerint egy tini trilógia középső darabja, de szerintem, ez valójában baromság. (Tizenhat szál gyertya, Nulladik óra, Különös kísérlet - Melynek inkább a Különös tudomány lenne megfelelő címfordítása!) Igaz, hogy mindhárom film alaposan körbejárja a tinik életét foglalkoztató témákat, ám így viszont kimaradt Hughes - szerintem - leginkább személyes film Matthew Broderick-kel, amit még én is láttam fiatalon, a "Meglógtam a Ferrarival". A "Meglógtam..." ugyanis az életművész Ferris Bueller iskolai távolmaradásának humoros alapötletén kívül olyan komoly dolgokkal is foglalkozik, mint a legjobb barátjának elhidegült kapcsolata gazdag apjával. Ez pedig sokkal inkább beillik a trilógia egészébe, mint a két kissrác, akik számítógéppel, amolyan Frankenstein történetként, egy csinos modell-t varázsolnak maguknak mindennapi használatra (lásd: Különös kísérlet), hiszen ebben a filmben főleg a vígjátéki elemek dominálnak, mintsem a drámai életútkeresés.

A magyar címválasztás bizony nem tudom milyen megfontolásból lett bejegyezve. A srácok nem nulladik órában lesznek bezárva, még tanulás előtt, hanem simán a szombati szabadnapjuk tetemes részét kell összezárva tölteniük, kisebb-nagyobb iskolai kihágásokért. A "The Breakfast Club" jelentése ennél jóval összetettebb:
Eredetileg egy amerikai rádiós show műsor címe volt a The Breakfast Club, amely közel 35 évig szórakoztatta a hallgatókat az éterben, 1933 és 1968 között, ami nem rövid időtartam. Másrészt, Hughes baráti körében hallott a kifejezésről, mert néhány barátjának kölykei emlegették így a New Trier High School a szombati majd' egész napos büntetést. A filmbe így be is került egy közös étkezős jelenet, habár, jóval túl vannak addigra már a reggeli idején, hiszen nyolc körül érkeznek a suliba.

Judd Nelson, Emilio Estevez, Ally Sheedy, Molly Ringwald, Anthony Michael Hall

Hughes-nak komoly érzéke volt a fiatalok problémáinak bemutatása iránt. A megoldásokban már nem ennyire egyértelmű. A film alatt összecsiszolódó öt alapkarakter bár egyfajta barátsági kötelékben válik el, sosem derül ki, hogy ez a kötelék kitart e hétfőig vagy még tovább. Eredetileg Hughes-nak voltak olyan tervei, hogy a tinidrámát egyféle franchise-é bővíti, azonban annyira megromlott a kapcsolata a forgatás alatt Judd Nelson-nal - akinek talán egyetlen hibája, hogy a forgatási szünetekben is hozta a figurát, mert nem akart kiesni belőle - hogy végül csak azért nem rúgta ki a fiút, mert Paul Gleason (ő volt az inkompetens rendőrfőnök a Die Hard első részében) az ellenőrző tanerőt alakító színész a végletekig kiállt a fiúért, mondván, egyszerűen megköveteli a módszere, hogy állandóan kötekedjen és szívja a nála jóval fiatalabb Molly Ringwald vérét.

Az öt alapkarakter egyértelműen meghatározza a film lényegét, hiszen Brian beadandó fogalmazásának a leképezése az öt karakter, akiket a felnőtt kívülállók szoktak tipizálni, pedig belül, mindannyian gyerekek, akiknek vannak, lehetnek problémái, melyet bizonytalanságuk, sebezhetőségük táplál. Ezt ki-ki más módon igyekszik feldolgozni. Így lesz végül a reggeliző-klub egyfajta terápiás csoport.





1.) Bűnöző - Bőrdzsekis rossz-fiú, punk, galeri tag - John Bender (Judd Nelson)
2.) Sportoló - A suli sztárfocistája, agya nincs, csak izma - Andrew Clark (Emilio Estevez)
3.) Hercegnő - a szűz, máskor szűzkurva karakter - Clair Standish (Molly Ringwald)
4.) Kocka - a zseni, az okostojás - Brian Johnson (Anthony Michael Hall)
5.) Elvont - művész, emo-s - Allison Reynolds (Ally Sheedy)

Ennél stílusban, habitusban, külső jegyekben távolabb nem is állhatnának a fiatalok egymástól, hogy a nyolc órás kényszerű összezárás alatt - a valójában az ilyen megnyílásra egyértelműen több idő szükséges, ám itt megoldjuk mindezt egy harmad nap alatt - kiderüljön, belül nagyon hasonló problémák gyötrik őket.
Erre, én kulcsos gyerekként simán rántok egyet a vállamon, hiszen nálunk is voltak gondok, mégis, valahogy felnőttünk, anélkül, hogy elmarni akarnánk a környezetünket. Ezek a fiatalok, ilyen-olyan módon lázadnak a szüleik, a sztereotípiák ellen, az elvárások, a jövőtől való félelem ellen.
Láttam én valamikor ezt a filmet, fél szemmel. Talán egy német csatornán. Nem értettem. Csak a zenei betéteket és a vígjátéki - nem sok van - elemeket. Azt gondoltam, hogy ez egy unalmas, szájba rágós tini film.
Egyrészt tévedtem, másrészt nem feltétlenül.
Aki a gyermekkorát nem élte meg egyszemélyes háborúként, akinek a legnagyobb problémát a reggeli kiválasztásánál a kakaó hőfoka jelenti, annak Hughes filmje nem sokat árul el az amerikai fiatalokról, csak azt, hogy nekik semmi nem elég jó.
Ha viszont nyitottak vagyunk egy kicsit, láthatjuk, hogy mennyire frusztráló érzés egy gyereknek az iskola vége felé felnőni. Mennyire bizonytalanok lesznek, amikor lassan eljön az ideje, hogy a saját lábukra álljanak és, hogy néha a szülők mennyire nem partnerek abban, hogy segítsék ezeket a lépéseket és, hogy az iskola is mennyire nem készít erre fel senkit. Mert elvileg egy nyolc órás bezárás és egy esszé, melynek címe "Hogyan látom magam öt év múlva" ezen semmit nem változtat.
Kész szerencse, hogy hőseink hajlandóak - igaz erősen döcögősen- de nyitni egymás felé. Mindenkinek jut egy rövid monológ, amely árnyalja a karaktert és jobban belelátunk, mi járhat a zavaros és ijedt fejekben.
Egy tabló, a nyolcvanas évek, felgyorsult világú kölykeiről.


A film külföldön kultikus sikerré nőtte ki magát. A popkultúra szerves része. Ha azt mondom, Breakfast Club, akkor egy amerikai azonnal az öt, nehéz sorsú kölyökre asszociál és mellé igazítja önmagát, hogy ő melyik karakter volt, anno.
Több száz filmes utalást találunk a filmmel kapcsolatban. Vannak bújtatott poénok és direkt megidézések. (Az egyik legbénább talán a "Már megint egy dilis amcsi filmben" látható, amelyben Paul Gleason és Molly Ringwald is égeti kicsit magát. Igaz, ez a paródia még  sikerültebbek közé tartozik az elmúlt tizenöt évből.)

Konklúzió: Tökéletesen megértem, miért lett ez a film annyira sikeres a nyolcvanas-kilencvenes évek generációinak számára. Hughes minimális szentimentalizmussal vágja az arcunkba, hogy fel kell nőni és ez nem kellemes.

A szereplők utóélete:
Bármilyen lehetőségek is voltak az öt főszereplőben a nyolcvanas évek derekán, mostanra erősen kikoptak a filmezés világából.

Emilio Estevez, ha nem számítjuk azokat az animációs produkciókat, amelyekhez hangját kölcsönözte, utoljára 1996-ban, a Mission: Impossible-ben játszott blockbusterben és ott még a nevét sem írták ki. A kétezres évtől csak elvétve jelent meg a vásznon, ami azért fura, mert egykor sokkal komolyabb jövőt lehetett jósolni neki, másrészt, mert édesapja Martin Sheen folyamatosan forgat és bátyja, Charlie Sheen is egészen jól él annak ellenére, hogy botrányai híresebbek, mint alakításai. Egyelőre úgy tűnik, hogy szépen leül a karrierje. Sok esély nincs rá, hogy robbantson a pénztáraknál, főleg, mivel 1-2 évente forgat valamit.

Anthony Michael Hall sosem volt sztáralkat vörös hajával és cseppet sem szimpatikus fizimiskájával. Ennek ellenére sikeresen meglovagolta Stephen King "Holtsáv" című regényéből készült sorozat üstökét (lassan annak is tíz éve) és azóta is meg-megjelenik komolyabb filmekben, teljesen mellékszerepben. (Foxcathcer, A sötét lovag) Folyamatosan dolgozik, viszont főleg zs kategóriás munkákban.

Ally Sheedy karrierje is megfeneklett a nyolcvanas évek végén. A Nulladik óra, a Rövidzárlat és a Szent elmo tüze roppant kevés volt, hogy az A ligában tartsa. Néha szerepel együtt a volt "osztálytársaival" ám mostanra inkább csak alacsony költségvetésű produkciók stábját erősíti. Ha kilencven után születtél, valószínűleg a nevére sem emlékszel, vagy eleve nem is hallottál róla.




Molly Ringwald szintén kikopott a bizniszből. Ha nem forgatja le Stephen king "Végítélet" című mini-sorozatát, talán én sem jegyzem meg a nevét, hiszen Hughes filmjeiből amiket többször láttam, azokban ő benne sem volt. Mostanra nagyon mellék szerepeket sikerül megcsípnie, leszámítva az általam nem ismert sorozatot, "Az amerikai tini titkos élete" címűt, amelynek címe reflektál tini kori sikereire. Közel száz epizódban alakíthatta Anne Juergens karakterét. Aki a sorozatból mostanra pofi-profitált, az Shailene Woodley. Mostanra jó, ha évente egy munkát bevállal.

Judd Nelson-t valamiért nagy tehetségnek és lázadónak tartották, pedig olaszos külseje és hangsúlyos orra miatt nem lehet rásütni, hogy szívtipró figura lenne. Utolsó sikeres filmje - nem az ő okán - a Kevin Smith féle "Jay és néma Bob visszavág". Az sem ma volt. Amiben még láttam az a New Jack City - New Jack City (1991)című feka-gengszter akció film, melyben Nelson egy erőszakos és tökös olasz bevándorló ősökkel rendelkező zsarut játszott. Nem volt főszerep, de legalább túlélte a leszámolásokat. Azóta húsz év telt el és ő is mellékszerepekből, sorozatok vendégeként keresi a színészek keserű kenyerét.

Sajnos a tervezett folytatásból nem lett semmi és Hughes halála miatt, érdemben már nem is lehetne a filmet folytatni, habár az eredeti koncepció valami hasonló lett volna, mint Linlater "Mielőtt..." trilógiája, amely kb. tíz évente veszi fel két főszereplőjének élete fonalát.
Hughes és Nelson között tényleg annyira kiéleződött a helyzet - Nelson elvileg komoly filmes karrier előtt állt, Highes-nak meg ez volt a második rendezése, melyet eredetileg nem is neki szántak - hogy végül nem dolgoztak többet.
Hughes két nap alatt vetette papírra a forgatókönyv első változatát.
A filmet lineárisan forgatták.
A filmben rengeteg improvizáció maradt bent végül, amit a színészek rögtönöztek.
Az egyetlen jelenet, amit Hughes később megbánt, amikor Estevez beszívott karaktere becsuk egy üvegajtót és akkorát üvölt, hogy az üveg beszakad. Ezt később a rendező nevetséges momentumnak találta és nem jó értelemben.
A film első, nyers változata közel 150 perc volt, amely később megsemmisült.
Bár a kreditben Hughes nincs megemlítve vágóként, rengeteg jelenetet igazított később titokban a saját szája íze szerint.
A szereplők között kilenc év volt a legnagyobb korkülönbség.
Akik benne lehettek volna a filmben, de ilyen-olyan okok miatt kimaradtak: Nicholas Cage, John Cusack, Rick Moranis, Robin Wright, Jodie Foster, Brooke Shields, Laura Dern.
A Shermer gimnázium nem létezik, viszont több Hughes filmben felhasználják, mint iskolát.
A főcímben olvasható David Bowie idézetet Ally Sheedy ajánlotta a rendezőnek. (...és ezeket a kölyköket te leköpöd, csak mert a saját világukat próbálják megteremteni, mert immúnisak a tanácsaidra, pedig te igazán tudod, milyen út áll előttük..."
És mennyire igaz!
John Hughes nagyjából felvázolta mi lenne a gyerekekkel harminc éves korukra és nem sok jóra számíthattak:
Bender-re visszaüt bűnöző életmódja és megölik vagy öngyilkos lesz. Brian sikeres lesz a munkájában, míg elviszi egy szívroham. Claire a melleivel dolgozik és nagyon megöregszik. Allison meg nem értett művészként tengődik, míg Andrew nem a megfelelő nőt veszi feleségül, aki teljesen rátelepedik az életére.
Ezek után valahogy nem sajnálom, hogy ennek a generációs filmnek nem készült folytatása. Engem egészen biztosan nem érdekelt volna a harmadik rész, amelyből megtudom, hogy mindaz a félelem, amitől hőseink egykor egy iskola könyvtárában rettegtek, mind valóra váltak.

Ugyanakkor, még mind az öten élnek, így elképzelhető, hogy egy kézben tartott, feszes drámát megérne az öt életút.

70%


Negatívum:
- Bender néha összemossa az igazmondást a szimplán bunkóssággal. Túl sok, túl nagy az arca, ahhoz képest, hogy elvileg a karakter bizonytalan és valójában csupán fél.
- Nem tudom, hogy Amerika mire számít ilyen oktatási rendszerrel, de nem tartom előnyösnek, hogy kis szaros tinik úgy beszéljenek egy tanárral, mint, ahogy Bender néha teszi.
Főleg, hogy mennyi hasonló esetről hallunk mostanság, melyben diák veri a tanárt. Ezt semmilyen formában nem tolerálnám, sőt, vasszigorral torolnám meg.
- Claire és Bender csókja nekem túl csinált, főleg, hogy alig valamivel korábban eléggé "gyűlölték" egymást.
- Allison karaktere teljesen fölöslegesen menekül a folyosókon az igazgató elől - a filmben kiderül miért inalnak - hiszen ő az egyetlen, aki önszántából ment be a könyvtárba, így rá nem vonatkozik a büntetés!

                                                          Fent a film ikonikus főcímdala.