A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kurt russell. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kurt russell. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 1., péntek

Aljas nyolcas - The Hateful Eight (2015)

Aljas nyolcas - The Hateful Eight (2015)


Rendezte: Quentin Tarantino

A film Mafab adatlapja: The Hateful Eight (2015)

Megtekintés: Vissza a gyökerekhez! Ha az első tetszett, ez is fog.

A visszatérést a gyökerekhez érthetjük úgy is, hogy a karakterek nagyja vagy élesben, vagy árnyaltan, de egytől-egyig, gyökér. Vagy úgy is érthetjük, hogy Tarantino történetileg visszatért a "Kutyaszorítóban - Reservoir Dogs (1992)" című első filmjéhez és más formában újraforgatta azt. Ha valakinek nem tetszett az első mű, akkor elképzelhető, hogy ezt a darabot is nehezen fogja befogadni, pedig...
Nem is tudom. Értem én, hogy erősen rajta van az elkészült filmen Tarantino már lassan megszokott rendezői kéznyoma. Veszem a poént, hogy nagy öregeket összeereszt friss hússal és senki nincs biztonságban a forgatókönyvben. Sőt, ez tetszik is. A film ne legyen kiszámítható. Akkor üt igazán, ha van egy elképzelésem, azután a rendező, író szépen rácáfol erre.
Van benne nem kevés csavar is és a szereplőkkel is sikerül úgy játszani, hogy egészen a legvégéig nehéz kiválasztani azt a karaktert, akivel a leginkább azonosulni tudunk. Végül csak sikerül, de azoknak, akik látták, jegyzem meg halkan, hogy azért a végső etapban, mikor egyik szereplőnk megkapja a jussát, végig ambivalens érzésem volt vele kapcsolatban, hiszen korábban a filmben, ha belegondolunk, talán pont ő volt az, aki a legkevesebbet mutatta abból az arcából, amelyre a figura fel lett építve. Így már-már megsajnáltam és erőltetnem kellett magamat, hogy etikailag ne álljak mellé. Ebben azért jócskán segített a környezet, amiben forgott. Tovább...

Adva van a havas táj. A fényképezés tényleg gyönyörű és kiált a film érte, hogy az ember nagy-vásznon nézze meg. Egy lovaskocsi, benne két utas és érkeznek egy fogadóba, amely két pont/város között kínál könnyű álmot a megfáradt vándoroknak. Még nincsenek célnál, amikor véletlenül belebotlanak két szerencsevadászba, egymástól függetlenül, és a film első negyven perce el is telik azzal, hogy ők négyen, plusz a kocsis, csapatba verődbe megérkeznek a fogadóhoz. Ha úgy vesszük, negyven percig nem látunk mást, csak azt, hogy egy hatosfogat beér a célba. Másrészt ízelítőt kapunk a Tarantino féle történetmesélésből. Lassan csordogáló sztori, érdekes figurák, hosszú és szinte unalmasan részletes párbeszédek, erőszak és humor keveréke, szinte ripacskodó színészi játék - Goggins, mint lehetséges seriff jelölt, eléggé rezegteti a lécet, amit idegesítő karakterként hozni lehet, de legalább ő hozza a humor faktort is.
Mint Tarantino kedvelőnek, a körítéstől függetlenül néha olyan érzésem volt, hogy most mintha a rendező kissé túlvállalta volna magát és Tarantino lopott Tarantino-tól (Miló barátom remek meglátása). Egyszerűen nem éreztem az a lehengerlő frissességet és pajkos mesélő szellemet, amit a korábbi filmekben igen és erősen. Voltak jól megírt párbeszédek, de mintha Tarantino kezdene kifogyni azokból az alapos elemzős világlátás-szempontokból, amiket olyan jól be szokott építeni korábban a dialógusba. Lehet, hogy azért is fanyalgok, mert a film kissé színdarab jellegű, a helyszín és szereplők felhasználása miatt. Zárt terű lovaskocsi, majd kicsit nagyobb, de alapjában véve zárt helyszínű kis fogadó. Gyakorlatilag a film lineáris, alig talán kétszer kapjuk meg a rendezőre jellemző idő ugrást és ebből az egyik inkább humoros, mint igazi lineáris ugrás, a másik meg gyakorlatilag egy visszatekintés a nap korábbi szakaszába. Mondjuk ettől még a megfelelő időben sikerül beilleszteni a cselekménybe.


A film enyhén emlékeztethet mondjuk az olyan thrillerekre, amelyek szűk térben játszódnak és még éreztem benne némi Agatha Christie-re hajazó "10 kicsi néger" érzést, bár, a történet koránt sem olyan körmönfont, mint elsőre gondolnánk.

A szereposztás egészen eklektikus. Van, aki néha túlzásba viszi a figurát, Goggins, Russell. Van, aki érdekesebb lett volna, ha több időt kaphat, mások meg az erős kategóriában mozognak.
A történetet nem kívánom sem elmesélni, sem jobban elemezni, mert látni kell. Nehéz film. A közel három óra a végére nem repült el olyan gyorsan nekem, mint "A visszatérő" DiCaprio mozinál, aminek az oka lehet az is, hogy több helyszínen játszódó roadmovie-ról van szó, szemben ezzel a kamaradarabbal.

Remélem, Tarantino legközelebb kicsit más irányba fog keresgélni és nem ragad le a western műfajnál. Nem állítom, hogy mindent elmondott a témában, amit akarhatott, de szerintem, most ideje másik műfajban maradandót alkotnia.

A zene kiváló hangulatteremtő erővel rendelkezik. Néha kicsit talán túl tolakodó is a képeken látott események aláfestésében, ám úgy érzem, sokat erősít az abszurd erőszak humor vonalán is, hogy mikor és hogyan csendül fel. Tarantinora annyira nem jellemező, hogy filmzenét használ fel a mozijaihoz, szívesebben szemezget az adott korban munkálkodó előadók műveiből, de most sikerült Ennio Morricone-t megszereznie a vizuális részt erősítendő, audio vonalon. Az öreg mester, habár sosem volt a kedvence, fejet hajtok előtte, olyan erős anyagot - sok helyen ismerős melódiákat - válogatott össze a mozihoz.
Munkakapcsolatuk azért is érdekes lehet, mert Tarantino és Morricone között, annak ellenére, hogy vagy fél tucat filmjénél használta a mester munkáit, elég feszült közöttük a viszony. Nem csoda, hiszen Morricone is legalább olyan csökönyös tud lenni szakmai kérdésekben, mint Tarantino. Mindenesetre a közös munkájuk elég gyümölcsözőre sikerült.


Jennifer Jason Leigh a szokásos női karakterei közül hozza az egyiket. Megint egy szomorú életű, szélsőséges karakter. Annál a jelenetnél, amikor olyan fontosnak érezték kiemelni, hogy a Leigh által megformált Daisy Domergue szemtanúja a méreg elhelyezésének a kávéba és erről nem szól a gyanútlan fogyasztóknak, azonnal eszembe jutott egy hasonló jelenet, amikor a Leigh alakította Agnes a "Hús és vér - Flesh+Blood (1985) című Paul Verhoeven kalandfilm-drámában nem szól a bűnbandának, hogy kérője egy pestises disznóhússal megmérgezte a vár egyetlen kútját, hanem szenvtelen arccal figyeli a falatozókat, egészen addig,  míg hányni nem kezdenek. Pont, mint itt! :)

Érdekességek:
- Viggo Mortensen helyett végül Channing Tatum ugrott be Jody szerepére.
- Tarantino is beismeri, hogy filmjére hatással volt a Kutyaszorítóban, de megemlíti mellé "A dolog" című Carpenter klasszikust is. A történet alapja amúgy egy 1951-es westernfilm, a Rawhide, igaz, ott aranyszállítmányra várnak, nem egy bandatag megmentésére.
- A film egyik változata több, mint három óra lett volna és tartalmazott volna szünetet is.
- Volt róla szó, hogy Christoph Waltz alakíthatja John Ruth szerepét, akit végül Kurt Russell kapott meg.
- Nem véletlen, hogy néhány a filmben elhangzó eredeti score nagyon hajaz "A dolog" című horrorfilm zenéjére. Nem elég, hogy azt is Morricone szerezte, de volt, amit akkor nem használtak fel és átemeltek ide.
- Tucatnyi színésznő elől sikerült eloroznia a szerepet Jennifer Jason Leigh-nek: Demi Moore, Geena Davis, Robin Wright, Hilary Swank, többek között.
- A film elkészítését majdnem lefújta Tarantino, amikor a forgatókönyv 2014-ben kiszivárgott az Internetre. Akkor még Bob francia volt, nem mexikói.

75%

Ha szeretnéd látni a filmet és tudom, hogy szeretnéd, akkor csak katt ide:
A Z  A L J A S  N Y O L C A S

Kurt Russell, Samuel L. Jackson, Jennifer Jason Leigh, Michael Madsen, Tim Roth, Walton Goggins, Bruce Dern, Demián Bichir

Alant videodrome kritikáját hallgathatjátok meg!


A Filmbook oldal kritikájának a helye: A L J A S  N Y O L C A S  (Hasonlóképpen gondolkodtak erről a filmről.)

2015. november 3., kedd

Csontfejsze - Bone Tomahawk (2015)

Csontok és skalpok - Bone Tomahawk (2015) (Nekem a csontfejsze jobban tetszik, így megtartom.)


Rendezte: S. Craig Zahler

A film Mafab adatlapja: Bone Tomahawk (2015)

Megtekintés: Ritka műfaji hibrid, ami kicsit hosszú ám szórakoztató.

Már a film felütése, kezdése is sikeresen berántja az embert abba a szikár és véres világba, amelyet egy western-horrorfilmtől elvárunk. Egyrészt, egy brutális és naturális gyilkossággal indítunk, amolyan in medias res, másrészt, olyan mellékszereplőkkel, akik talán megették a kenyerük javát, azonban szakmailag valamilyen formában lehet hírnevükre számítani, nem lesznek ismeretlenek azok számára, akik szeretik a horrort.

Két bandita megkötöznek néhány pionírt majd anyagi javaikat megszerezve, végeznek velük. Egyikük, a robusztus figura, Buddy, akit az a Sid Haig kelt életre, aki már a hatvanas években kezdte a filmezést és sok egyéb epizódszerep mellett főleg horrorfilmes vonalon képviseltette magát. Reneszánszát egyértelműen Rob Zombie-nak köszönheti, aki beleszuszakolta egy véres és művészfilmes eszközöket is felhasználó horrorfilmbe, majd annak populárisabb és még kikacsintósabb folytatásába. Haig munkássága számomra alig ismert, azonban már 1966-ban szerepelt a "Vérfürdő - Blood Bath" című horrorban és amiért emlékszem rá, az a Roger Corman istállóban készült sci-fi-horror, "A félelem galaxisa - Galaxy of Terror (1981), amelyben félelme végez vele; saját levágott keze gyilkolja meg a karakterhez nőtt furcsa kristályból készült dobócsillaggal. Azt hihetnénk, hogy Sid Haig amolyan filmes senkiházi, aki csupa ZS kategóriás filmben bohóckodik, ezért néhány nívósabb film címét is felsorolnám, hogy lássuk, azért ott volt sokszor a tűz közelében: THX 1138, Gyémántok az örökkévalóságnak, Lambada, a tiltott tánc (!), Jackie Brown. A kilencvenes években már-már visszavonult, majd Tarantino és Zombie visszarángatták a filmezés világába, hogy egy tíz éves foghíjas periódus után ma ismét benne legyen minden baromságban. Legismertebb szerepe a trágár Spaulding kapitány.

A másik gonosztevő, a szinte felismerhetetlen David Arquette az Arquette klánból, Purvis szerepében. Arquette számára még csak nem is teljesen idegen a műfaj - igen, ez az összevont szubzsáner - hiszen egy erősen hasonlóan véres, kannibálos, western környezetű moziban alakított egy előbb katonát, majd lemészárolt alakot: Farkaséhség - Ravenous (1999).
Arquette, filmes házasságán kívül két dologgal hívta fel magára a figyelmet; egyik, hogy valamiért fejébe vette, hogy helye lenne a pankrátorok világában és a Sikoly sorozat egyik legszerethetőbb és egyben legszerencsésebb karakterét játszhatta el, akit nem írtak ki a női főszereplők mellől. Nem igazán tartom őt nagy színésznek, viszont ha meglátom, mindig mosolyognom kell, mert alapjában véve, szemre egy kedves figura, annak ellenére, hogy néha olyan akasztani való karaktereket alakít, mint Purvis.


A két lókötő, hogy berántsanak minket a film hangulatába, kezdésből megöl három embert és közben végig civakodnak, mint egy rossz házaspár. Végül megszentségtelenítenek egy bennszülött áldozati helyet (Hogy lehet megszentségteleníteni valamit, ami valójába vallásilag messze áll mindentől, ami szent?) ami miatt Buddy belezés áldozata lesz, Purvis pedig egyelőre lóhalálában elmenekül a legközelebbi település felé.

Erős indítás, amely olyan filmek dramaturgiáját követi, mint pl. Az eltűntek - The Missing (2003), A 13. harcos - The 13th Warrior (1999) vagy akár a Cowboyok és űrlények - Cowboys & Aliens (2011). Ezekben a filmekben mind nagyon hasonló az alapfelállás. A szélsőséges körülmények között élő közösség néhány tagját megtámadják, elrabolják, hogy azután egy hirtelen verbuvált mentőcsapat bosszút álljon vagy megpróbálkozzon a szöktetéssel.
Zahler két órában meséli el, hogyan sikerül hőseinknek megbirkóznia a feladattal. Kezdetben elég terjengősen - néha már-már unatkozni is kezdünk - majd végül, kissé összecsapottan. A film lezárása ezért egyszerre tűnik túl egyszerűnek és kicsit összecsapottnak, legalábbis a komótos tempó megszokása után.
Viszont Zahler nagyon jól építi fel fontosabb karaktereit és leszámítva néhány apró logikátlanságot (Érthetetlen, hogyan tudják meglepni álmában a mentőcsapatot, hiszen korábban láttuk, mennyire éberen "alszanak".) vagy egyéb dramaturgiai mellélépést, (Matthew Fox aprólékosan felépített figurájának mellékes és gyors bevégzése.) szinte végig egyenletesen fenntartja a néző figyelmét.


Purvis miután betér a városkába, hamar összetűzésbe kerül a seriffel (Kurt Russell, aki először furának tűnhet a szerepben, végül azonban lubickol benne) és fogdába kerül. Míg a serifftől szerzett sebesülését látja el a városka éppen ráérő ápolónője, megérkeznek Purvisért a barlanglakó bennszülöttek és több embert magukkal hurcolnak. Másnap, eléggé megkésve veszik észre, hogy az éjszaka eltűnt a rab, az egyik helyettes és az ápolónő, Samantha O'Dwyer (Lili Simmons), akinek férje, Arthur (Patrick Wilson) balesetéből felépülőben otthon maradt. (Az a lábsérülés kissé túl direkt dramaturgiai húzás, amelynek hiánya erősen csökkenthette volna a játékidőt.)

Csupán négy elég tökös ember maradt a városkában a marhahajtás idején, akik az elraboltak után vethetik magukat és ők sincsenek felkészülve mindarra a bonyodalomra, ami út közben és a végén várja őket.

A fényképezés többnyire gyönyörű - főleg a külső felvételek, a nagy totálok - míg a belsőkben néha vannak talán nem túl előnyös beállítások. (Arthur hálószobájában az a gerenda középen különösen zavaró...) A zene nem hagyott bennem mély nyomot, viszont alátámogatta a hangulatot. Több remek és/vagy ismert színész jelenik meg a filmben, akár teljesen mellékes karakterként is. Rögtön két kultikus a nyolcvanas évekből: Sean Young, aki Rachel-t, az androidot hozta a Szárnyas fejvadászban - Blade Runner (1982) és Michael Paré, aki főszereplő volt a Philadelphiai kísérletben - The Philadelphia Experiment (1984). Mostanra Young szépsége erősen megkopott és Paré is inkább csak azért van még mozgásban, mert sok vackot elvállal, pl. Uwe Boll filmjeit. Megélhetési színész lett belőle. 2015-ben tucatnyi munkája van folyamatban.


Fontos még kiemelni a szereplők közül a mindig remek Richard Jenkins-t, aki talán a legösszetettebb figura szerepét kapta meg Chicory személyében. Az állandóan kotnyeleskedő, bizonytalankodó reszketeg seriff helyettes helyettes tényleg remek karakter. A film legtöbb humoros pillanata hozzá köthető, amire szükség is van, hogy ne legyen a film annyira végletesen pesszimista darab. Így is elég nehéz befogadni a történetet, annak erőszakossága és összetettsége miatt. Meg azért, mert nem nagyon szoktak működni a műfajon belüli produkciók. A horror és a western nehezen fér meg együtt, akár a sci-fi és a western. Bármilyen köntösbe is csomagoljuk az együttes terméket, megfigyelhető benne nem kevés történelmi anakronizmus. Szerencsére a téma itt nem boncolgat olyasmiket, mint szellemek, démonok és társai, pusztán csak nagyon realisztikusan ábrázolja a gore effektusokat. A horror így főleg abban merül ki, hogy ami erőszak van a filmben, az elképesztően naturális. Viszont az erőszak egyértelműen nem csak a bennszülöttek oldaláról köszön a néző arcába, hiszen már az indító jelentben megtudhatjuk, hogy maga a fehér ember is végtelenül erőszakos. Talán tudatos döntés, hogy párba állítsák egymással a személytelenebb kannibálokat a néző által már ismert színészekkel; ez is felerősíti az ellentétet a két oldal között, pedig végeredményben, ha jobban belegondolunk, morálisan a bennszülöttek állnak feljebb, hiszen hitüket és territóriumukat védelmezendő kerülnek összetűzésbe a fehérekkel. Így őket akár fel is menthetnék, ha módszereik nem lennének olyannyira erőszakosak.

Látszik, hogy a film a rendező szerelemgyereke, amire nem csak a hosszú - vághattak volna - játékidő utalás, hanem a rengeteg párbeszéd, ami árnyalja a szereplőket. Zahler 2007-ben öntötte végleges formába a forgatókönyvet, amin alig változtattak a forgatás idejére, amit végül röpke három hét alatt lezavartak, főleg Utah államban és Új-Mexikóban. A néhány változtatást az indokolta, hogy a kiesett eredeti színész (Jim Broadbent) választások után volt, aki nem tudott a produkcióban maradni és a helyette érkezőre (Richard Jenkins) kellett kicsit fazonírozni a már elkészült scriptet. Kurt Russell nagyon megvolt elégedve a forgatókönyvvel és ahol lehetett, ott dicsérte Zahler munkáját. Eredetileg olyan színészek voltak a befutók a főszerepekre, mint Peter Sarsgaard, Timothy Olyphant, Michael Wincott és Jennifer Carpenter, azonban a hosszú előkészítések miatt sokukat le kellett cserélni, más elfoglaltságok miatt.

Ha szeretnéd látni ezt a roppant erős mozit, itt keresd: Csontbalta letöltés!

75%
Ha nem szereted a kimért, lassú tempót és karakterépítést, vagy nem szereted a véres jeleneteket, akkor ez nem a te filmed.


2013. október 24., csütörtök

Kultfilm: Escape From New York - Menekülés New Yorkból (1981)

Escape from New York (1981)






Rend.: John Carpenter

Snake Plissken - Kurt Russell (Nagy Zűr kis-Kínában, Halálbiztos, A dolog)
Az elnök - Donald Pleasence (Fantasztikus utazás, A sötétség fejedelme)
Cabbie, a taxis - Ernest Borgnine (Piszkos 12, A vad banda, Airwolf)
Brain, az agy - Harry Dean Stanton (Nyolcadik utas: a halál, Christine, Párizs, Texas)
A herceg, Duke - Isaac Hayes (South Park, Sorsjegyesek, zenei világ)
Hauk - Lee Van Cleef (A jó, a rossz és a csúf, Pár dollárral többért)
Rehme - Tom Atkins (Halálos fegyver, A köd, Halloween 3.)
Maggie - Adrienne Barbeau (Ágyúgolyó-futam, A mocsárlény, A köd)



Kultikus! Ezzel az egy szóval tudom jellemezni a Carpenter-Russell barátság második filmjét. Az első egy tévéfilm volt, Elvis Presley életéről, melyben Russell alakította a zenészt.
Carpenter filmje a korosztályomnak kultikus persze, hiszen sok mai fiatal nem nagyon nézi meg a kétezres évek előtti filmeket, mondván, az régi. Pedig milyen jó is az.
Mai szemmel kicsit poros, a trükkök - számítógép, repülőgépes jelenetek - gagyik, mégis, összességében bájos az egész. A történet egyszerű, akár egy gyors pofon. Ha korosztályom vagy, ismered. Most azoknak mesélem el pár mondatban, akik fiatalabbak nálunk.

A 80-as években még cool-nak számított a száj szélén lógó cigaretta.


A nem túl távoli jövőben - megértem, hogy ez ma már a nem túl távoli múlt és mennyire nem jött be... - Amerika kis szegletét elzárják a külvilágtól, falakkal veszik körbe és gyakorlatilag börtönné avatják. New Yorkot. A falakon körbe őrtornyok, fegyveresek. Aki bűnös, ide kerül és kijutni nem fognak többé. Lehet próbálkozni. Rendszer ellen teszel? Kapsz egy szabadjegyet a lepusztult városba. Anarchia és vér falvába.
Azután egy szép nap az elnöki repülőgép lezuhan a falak mögött. Természetesen az elnök az egyetlen, aki túléli, és, hogy még izgalmasabb legyen, van nála egy fontos magnószalag, amelynek lejátszása szükséges a világbéke megóvásának érdekében. Hú, biztos nagyon jó zene... Be kéne érte menni, de nincs az a kommandó, aki bevállalná.
Kapóra jön, hogy az alvilági berkekben is ismert marcona félszemű zsoldos és ex-katona, Snake Plissken némi balhéba keveredett, így van kit megzsarolni, hogy vagy kihozza az elnököt, vagy bent rohadhat a börtön-félszigeten. Biztos ami biztos, hogy legyen kellő motiváció, Snake ereibe küldenek egy mérget, ami záros határidőn belül fejti ki a hatását, nehogy főhősünk megunja a keresést és elkezdjen beilleszkedni új lakóhelyén.
Snake beindul, mint a gép, vitorlásrepülővel landol egy felhőkarcoló tetején és barangolni kezd a kihaltnak tűnő, a mélyben azonban végtelenül nyüzsgő és veszélyes világban.

Bár fél szemmel gyatra a térlátás, Snake mégis többnyire célba talál.


Ennyi a történet.

Némi háttér:
Carpentert az AVCO egy fantasztikus kalandfilm rendezésével nyaggatta, a Philadelphiai kísérlettel, de a rendező megmutatta a stúdió főnökeinek a "Menekülés" forgatókönyvét és azonnal zöld utat kapott.
Eredetileg Tommy Lee Jones-ban gondolkodott a stúdió, de Carpenter már dolgozott előtte Russell-el és látott benne fantáziát. Azzal, hogy kiállt a színész mellett, viszonylag hosszú és gyümölcsöző kooperáció vette kezdetét. Russell Charles Bronsont is kiütötte így a szerepből, bár ellene Carpenter már eleve a kora miatt ágált.
Az éjszakai külső jelenetek nagyját Illinois államon belül, Kelet Szent Louis-ban tudták rögzíteni, mert 1976-ban a fél város elpusztult egy tűzvészben. Valójában csak egyetlen jelenetet forgattak New Yorkban, ami nem csoda, hiszen a lepusztult környezet sehol nem stimmelt a városban.
Russell akkori felesége, Season Hubley apró szerepet kapott a filmben. Már együtt dolgoztak az Elvis filmben is és a "Menekülés" forgatása előtt adott életet a színésznő gyermeküknek, Boston Russell-nek.
Az elnöki gépet Arizonából szállították a forgatás helyszínére és el nem végzett papírmunkák miatt éjjel szerelték össze és reggelre el is kellett bontani. Ezen kívül több kamionnyi szemetet kellett a felvételek helyszínére hordani, hogy kellőképp hangsúlyozzák a szennyes és végletekig lepusztult város végső arculatát.
A film költségvetése meghaladta a 7 millió dollárt, így ez volt akkor a legnagyobb Carpenter büdzsé.

Első sor: Isaac Hayes, Harry Dean Stanton, Adrienne Barbeau (Na, ki feküdt le a rendezővel???)


Érdekességek:
A forgatás kedvéért Carpenter sokat egyezkedett a városi vezetéssel, mert egész kerületeket akart áramtalanítani.
A filmben használt aknafedeleket kicserélték fára a fém helyett, mert a kaszkadőrök nem tudták könnyen kiemelni a helyükből az első támadásos jelenet közben.
A taxis karakter, Cabbie (Ernest Borgnine) figuráját Nick Castle a későbbi Stephen King adaptációkban jeleskedő rendező találta ki. Castle sokat segített a film befejezésének a fazonírozásában is.
Színészek, akik közel voltak hozzá, hogy a legendás szerepbe kerüljenek, de végül ilyen-olyan okokból kiestek: Jeff Bridges, Kris Kristofferson, Charles Bronson, Nick Nolte, Tommy Lee Jones.
A film alapötletét Harry Harrison "Elátkozottak bolygója" című regénye ihlette.
Egy apró szerepben feltűnik a filmben Gerald Ford, amerikai elnök fia, Steven Ford.
Adrienne Barbeau halál jelenetét elfelejtették leforgatni, így a vágás során vette észre Carpenter, a színésznő  akkori élettársa, hogy így nem lesz egyértelmű, hogy mi történt Maggie karakterével. Végül kimentek az asszonnyal a garázsba és felvették azt a pár képkockát, amelyen Adrienne véresen fekszik a betonon.
A "herceget" játszó Isaac Hayes Oscar-díjat kapott a "Shaft" című blackpolation film főcímdaláért és sokkal később a South Park rajzfilmsorozat séf bácsijaként gyűjtött még több rajongót. Amerikában nagy népszerűségnek örvend a művész, de a magyar filmnézők zöme erről az alakításról emlékszik rá.
Snake elfogási jelenetét leforgatták, de végül kivágták a moziváltozatból. A youtube-on megtalálható a jelenet, de összességében lassítja a filmet és elveszi a figura "erejét". Milyen már, hogy a nagy Snake Plisskent olyan ostoba körülmények között elfogják?



Bár Isaac Hayes karakterét, a herceget kinyírják az első részben, a "Menekülés Los Angelesből" című folytatásban is elvállalt egy rövid cameot.

A hatalmas pankrátort (Ox Baker) nem volt egyszerű lenyugtatni.


A film elkészülte után főleg az olaszok igyekeztek a sikert meglovagolni és orrba-szájba készítették a hasonló történet vezetésű és a laza főhőst másoló filmeket, több-kevesebb sikerrel.

Kurt Russell mellett több filmes legenda is szerepet kapott a poszt-apokaliptikus moziban. Lee Van Cleef, a westernfilmek kötelező rossz-fiúja, Donald Pleasence, aki Kurt Russellhez hasonlóan Carpenter személyes kedvence, Harry Dean Stanton, aki már a "Nyolcadik utas: a halál" forgatásán találkozott a direktorral, Ernest Borgnine, aki olyan filmekben játszott, mint a "Piszkos 12" vagy a "Szuperzsaru".

Miért lett a film olyan sikeres? - Nagyon egyszerű. Snake Plissken igazi kívülálló. Nem velejéig rossz, de nem is jófiú. Ismeri a dörgést, van benne zsiványbecsület. Kurt Russell karaktere eszméletlen szimpatikus, pedig elvileg Snake egy gonosztevő. A történet pedig egyszerű és könnyen érthető, ezért meg lehet kedvelni. Adott egy marcona pasas, aki kénytelen számára ismeretlen terepen helyt állni, főleg erejére és szerencséjére támaszkodva. Sok balhéba keveredik, de végül teljesíti a feladatát és még a rendszernek is beint. Akciófilm a javából.
Kurt Russell interjúkban szokta megemlíteni, hogy kedvenc karaktere Snake Plissken. Tegyük hozzá, hogy Russell legismertebb és számomra legkedveltebb mozijai mind Carpenterhez köthetők. (A dolog, Nagy zűr kis-Kínában)

Donald Pleasence - Shakespeare színész vagyok! Mit vétettem???



10/9

Figyeld:
- Donald Pleasence játéka. Annyira komolyan vette a figurát, hogy komplett háttértörténetet talált ki az elnök figurájának, magyarázatot adva pl. az angol akcentusára. Carpenter ugyan elismerte a színész munkáját, de nem használta fel az ötletei zömét a filmben.
- A zene. Minimalista, szintetizátoros, komoly.
- A hangulat. Ha rászánod az időt és leülsz, kényelmes, magába tud szippantani. A második rész már nem annyira, pedig...

Baki:
Snake a film utolsó harmadában gladiátor harccal szórakoztatja a helyi populációt. Ellenfelét szerencsével tudja legyőzni. Ox Baker a halálos csapás után (lásd a fotót fentebb) teljes testsúlyával rádől a ring kötélzetére. Fejéből hiányzik a baseball-ütőből eszkábált buzogány. Pár pillanattal később, egy másik szögből már kényelmesebb pózban látható a pankrátor és az ütőt is látjuk kiesni a ringből, míg kicsit később ismét a fejében áll a fegyver.
Kezek bent, kezek kint. A ring-baseball szabályai nem egyértelműek halál esetén.



2013 körül felvetődött egy lehetséges Remake lehetősége, de semmi közelebbi hír erről. Pletykáltak Clive Owen közreműködéséről, oszt annyi.

Ciki:
Megmosolyogtató ez az aránytalanul nagy, egyfunkciós karóra, mely Snake maradék idejét jelzi. Ma már nem lenne trendi, hogy mindenki azonnal észrevegye Snake-en kívül. Gondolom, azért a nagy számlap, hogy a kamerában jobban mutasson a piros számsor. 


Köszönet az imdb.com-nak és a wikipédiának.

2013. szeptember 17., kedd

Touchback - Játékidő (2011)

Touchback - Játékidő (2011)


Rend.: Don Handfield

Két dolog jutott eszembe a közel két órás film megtekintése után. A tartalmon kívül ezekről szólnék.

1. A "Touchback - Játékidő" Nem szigorúan vett értelemben vett időutazásos sci-fi. Bár a főszereplőnk egy öngyilkossági kísérlet miatt visszakerül a múltba, ez a múltidézés simán írható egy halál előtti/helyetti trip számlájára.

2. A főszereplő kálváriája kísértetiesen emlékeztet George Bailey (James Stewart) történetére Frank Capra csodálatos "Az élet csodaszép" című örökbecsű darabjából. Itt is bank szorongatja a főhőst, itt is semmi nem jön össze, itt is van szerető családja, odaadó feleséggel és imádni való gyerekekkel, itt van határidő és dráma, és végül itt is van összefogás és szeretet.

Mindezt két órában, tévéfilmes hangulattal. Handfield filmje nem éri meg a mozijegyet, még akkor sem ha kellemes szórakozás. Húsz perccel hosszabb az élvezhetőnél, néhány karakter nincs kellőképpen kidolgozva, a múltban történő kalandozás nincs eléggé megbolygatva, felturbózva, a lezárás pedig nem olyan katartikus, mint 1946-ban volt Jimmy Stewart esetében.

A film ettől még nézhető, a maszkolás sikeres. Magam is meglepődtem, Kurt Russell fizimiskáján - ilyen öreg már az öreg? - majd talán Capra klasszikusának bennem erősen élő hatására derengeni kezdett, hogy merre tart a történet.
Mondhatjuk, plágiumgyanús a film, mert Handfield a stáblistában semmilyen formában nem utal a híres elődre, a filmben nem tesz rá nyomokban sem utalást, vagy én nem találtam rá ezekre.
Így egynek elmegy, de ha már olyan korrektül felmondja a leckét, lehetett volna kicsit elsöprőbb is akár.
A színészek közül senkit nem emelnék ki. Russell egyenesen elsikkad a szerepében, a főszereplő (Brian Presley - Borderland/Határvidék) meg hozza, amit kell. Macy szerepében egy nem túl felkapott női karakterszínésznő édeskedik, mint jóravaló, odaadó feleség; Melanie Lynskey.


Lynskey 17 évesen kapott lehetőséget "A gyűrűk ura" rendezőjétől, Peter Jackson-tól a különös hangvételű drámában, a "Mennyei teremtményekben", ahol Kate Winslet "párját" alakította, majd tucatnyi közepes mozifilmben kapott felejthető, de bájos mellékszerepeket. Néhány cím, a teljesség igénye nélkül: Törjön ki a frász!, Örökkön-örökké, Sakáltanya, Mindenütt nő. Ha láttad ezeket a filmeket, akkor sem biztos, hogy emlékszel szegényre...

50%

Az erős tévéfilmes érzés miatt. Don Handfield harmadik munkája, egyben első nagyfilmje. A 120 perces játékidő sok.
Másrészt meg a főszereplő annyira szerethető, szinte nincs sötét oldala. A legnagyobb káoszban is alig emeli fel a hangját, pedig már nyakig ér a szar. Dustin Hoffman kisebb kellemetlenségekért is nagyobb műsort csinált a "Kramer kontra Kramer"-ben.
Nagy ölelés apunak! Ugyan a probléma még nem oldódott meg, de a szeretet mindennél fontosabb.
Időutazás a sci-fi műfaj karcolgatása nélkül. Ahhoz kevés. Sportfilmként sem funkcionál. Együtt tűrhető dráma lett belőle.