A következő címkéjű bejegyzések mutatása: luke evans. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: luke evans. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 14., hétfő

10x10 - 10x10 (2018)

10x10 - 10x10 (2018)


Rendezte: Suzi Ewing

Megtekintés: Majdnem pszicho-thriller, két jobb sorsra érdemes színésszel.

Azt veszem észre, hogy Luke Evans a nagyobb mozifilmek mellett néha bevállal sokkal kisebb produkciókat is, gondolom, amolyan poénból, a stresszt levezetendő, hiszen elvileg egy kis költségvetésű mozik nem járnak annyi forgatási gonddal, jobb esetben.
Itt van pl. Suzi Ewing kamaradrámája, amely több műfajba is bele tudna kotnyeleskedni, hogy végül felemás érzéssel álljunk fel  a székből. Mert nem elég bevállalós.

A felütés, amely egy emberrablásban teljesedik ki, kísértetiesen megidézte számomra Evans egy korábbi filmjét, a szintén nagy mozifilmeket és büdzsét kerülő "Nincs túlélő - No One Lives (2012)" című slasher horrort.
Abban Evans karaktere elrabolt egy lányt, de erről csak azután lesz fogalmunk, miután egy rablással és gyilkossággal foglalkozó banda beléjük köt. Itt Evans kifigyel az étteremben egy hölgyet, hogy azután a parkolóban, nem túl szervezetten, ám annál szerencsésebben, elrabolja, majd hazaszállítva elrejtse a címben említett 10x10-es méretű titkos szobában.
Persze hamar kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik és bár Noel Clarke forgatókönyve egyáltalán nem egy erős darab, azért döcögősen végig bírjuk nézni a filmet, amely igyekszik fifikás pszicho-thriller jegyeket felmutatni.
Clarke több forgatókönyvet engedett már ki a kezéből, ám úgy érzem, talán a színészi karrierjét kellene szem előtt tartania. Ez a darab néhol kicsit megbicsaklik, a motivációk sem jönnek át tökéletesen és a befejezés is kicsit "vicces", erőtlen lezárással. Több volt ebben a történetben, hogy ilyen nyámnyila módon összecsapják.

Evans mellé, a női főszerepre szerződtették a külsejében inkább szende nyuszi karakterre emlékeztető Kelly Reilly-t, akinek ezt az arcát korábban nem ismertem. A kettejük macska-egér harca bontakozik ki az alig másfél órás filmben, egyetlen helyszínen belül. Szerencsére, még kiszámíthatóságában is akad néhány kisebb csavar a filmben, így moziban ugyan nem, de esti tévés produkcióként még nézhető. Az, hogy a végeredmény olyan, amilyen, középszerű hangulatot árasztva, annak talán a rendezőnő tapasztalatlansága az oka. Feszültségkeltésből van még mit tanulnia.

A film pozitívuma, hogy két ilyen nevet is megnyert magának, de ebben inkább Clarke lehet a ludas. A helyszínként szolgáló épület pedig korábban egy sikeres házépítős műsorban debütált.

A film Mafab adatlapja: 10x10 (2018)

40%

Ha megnéznéd:
- 10x10 (2018)


2014. augusztus 12., kedd

Nincs túlélő - No One Lives (2012)

Nincs túlélő - No One Lives (2012) - Senki sem marad életben...


Rendezte: Ryuhei Kitamura

Amikor akasztják a hóhért. Majdnem szó szerint.


Szeretem a hentelős horror filmeket és azt is, ha a hentelés mellett valami pluszt is tud adni a film. Kitamura filmje tökéletes választás egy esti sörözéshez. Van benne mészárlás, rendesen, rosszak és még rosszabb. WFF pillanatok. Mi kell még?


Tény, az első tíz perc, kicsit döcögős és logikátlannak tűnik... azután szépen lassan - vagy villámcsaps erejével - megértjük, hogy itt bizony fordult a kocka.

Egy húszas éveik végén járó párocska betér a környék egyetlen használható éttermébe. Nincs szerencséjük, mert a városka - vagy falu, vagy minek nevezhető az ötven mérföldes körzeten belül alig valamicske populációt felmutató közösség - legköcsögebb és egyben egyetlen bűnöző bandája, érkezésük után tér be sörözni a jobb napokat sem látott étterembe. A fiatal férfi (Luke Evans - nagyon jó arca van a filmes szakmához)és barátnője békésen fogyasztja vacsoráját, mikor a banda legizgágább tagja - aki gyorsabban üríti a tárat egy ártatlan családba, mint én kifújom az orrom - nem bírja ki, hogy az asztalukhoz üljön és beléjük kössön. (Ha csak amerikai filmeken szocializálódtunk, könnyen az lehet a véleményünk, hogy a kis poros amerikai isten háta mögötti városkáiban felesleges beülni bárhová is enni vagy inni valamit, mert egy percen belül belénk köthet a helyi menő csávó, azután meg menekülhetünk a sivatagos vagy sziklás picsába.)
A férfi és a nő már kezdene felpiszkálódni, amikor a társaság feje, Hoag (Lee Targesen), aki még pipa a félresiklott délelőtti meló miatt, szépen összekapja embereit és gyorsan letipliznek.
A banda legvérszomjasabb és befogadásilag leginkább próbaidősnek nevezhető tagja, Flynn (Derek Magyar - nem azt hinni, hogy eredetileg egy derék magyar...) úgy gondolja, ha már elbaszta a reggeli munkát, kompenzálja azzal, hogy az étteremben látott fiatal párocskáról lehúzza mindenét. Kezdi is azzal, hogy belekényszeríti őket egy útról leborulásba. Csatt után a párocskát elviszi az élettől és WiFi kapcsolattól elvágott, susnyásban rejtező, használaton kívüli pajtába és egy drabális állatra, Ethan-ra (George Murdoch alias Brodus Clay, aki a pankráció világából lett átemelve a filmiparba)) bízza őrzésüket, amíg a zsákmánnyal beáll Hoag kertjébe.


A kocsi átkutatása közben rábukkan egy elrejtett részre, amelyben egy igencsak felpaprikázott iskolás lány duzzog, felpeckelt szájjal és lekötött kezekkel. Flynn és társai ha nem kapcsolnának idejében, hogy beletenyereltek egy méretes szarba, segít nekik, hogy Ethan-nel megszakad a kapcsolat. Azonnal átkocsiznak a rejtett épülethez, ahol már csak a párocska női tagjának és a brigádjuk legnagyobb barmának a holttestét találják meg. A fiatal férfi, szemlátomást eltűnt. A tanácstalan rablók a holttestet magukkal viszik a ház mögötti különálló fészerbe és összeülnek egy kis kupaktanácsra: Mi a következő lépés???

Az egyébként jóképű fiatalember megelőzi őket és terrorizálni kezdi a társaságot. Ha eddig nem tudták volna, a kocsiban talált kislány, Emma (Adelaide Clemens) közli velük, hogy nem a megfelelő emberrel húztak ujjat. Ezt bizonyítandó a brigád tagjai gyorsabban kezdenek hullani, mint a hátralévő műsoridő. Én pedig élvezem a filmet.


Kitamura szép képekkel, hangulatos atmoszférával meséli el David Cohen első forgatókönyvét. (Ezidáig az egyetlen is.) Ez sokat számít egy horrorfilmnél. Ha nincs "stílusa", nehezen köti le a nézőt, nem szórakoztatja. A film, ha vannak is hibái, biztosan nem a fényképezés és a kiállítása az. Kitamura komor stílusa, amely egy korábbi filmjét, az "Éjféli etetést" legalább ennyire átitatta, jól érezhető és ebben a filmben a CGI, ha van is, nem olyan bántó, mint az említett filmben. (Pl. nincs gányul kivitelezett szemgolyó elrepülés, mint a metrós őrületben. Ami vérengzés a filmben benne van, az igényesen elkészített munka.) Kitamura már kinőtt a túlstilizált, túlfényképezett első filmjein. Itt már nincs az a kezdő filmesekre jellemző, kamera ezer féle dőlésszögben, benne az akcióban, mint a Versus című, leginkább a Hullajó erdőben játszódó változatára hajazó horrorfilmjében, amely után felfigyeltek rá Hollywoodban. Az Azumi mesterkélt wuxiája nem érhető tetten ebben az ízig-vérig, leginkább Koontz elborult hőseire emlékeztető horror-thrillerben. Szerintem Kitamura stílusa és a hollywoodi pénz jól kiegészíti egymást. Korrekt film a felső harmadból.

A vérfürdő új értelmet nyer.

Luke Evans biztos sokaknak lett ismerős az elmúlt két évben, olyan filmek miatt, mint a teljességgel komolytalan "A három testőr", az akciósorozat hatodik etapjából, a "Halálos iramban 6"-ból vagy Peter Jackson fantasy tablójából, "A hobbit" filmekből. A szerep jól áll neki. Indokait ugyan nem ismerjük meg, ezért a film halkan további epizódért suttog... A gyilkológépet jól és hihetően hozza. Talán elbírt volna a film kicsivel több gore-t, több bandatagot.

Figyeld:
- Luke Evans és a kb. 2 fejjel magasabb Ethan összecsapása.
- WTF pillanat a pajtában.
- A címmel ellentétben páran életben maradnak.(Na, majd a folytatásban...)