A következő címkéjű bejegyzések mutatása: m. night shyamalan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: m. night shyamalan. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 3., vasárnap

A látogatás - The Visit (2015)

A látogatás - The Visit (2015)


Rendezte: M. Night Shyamalan

A film Mafab adatlapja: The Visit (2015)

Megtekintés: Hangulatos thriller, horror elemekkel, meglepő fordulattal. Shyamalan még tud rendezni.

Gyermekkorunkban a nagyszülő látogatás egy varázslatos lutri volt. Mivel a szüleink szülei nem voltak feltétlenül az együtt megöregedés hívei, majdnem négy helyre - egyik nagypapa sajnos már nem élt ekkor - kellett mennünk minden évben pofavizitre, ha esetleg az összes nagyszülőt szerettük volna eltolni magunktól, miközben ők ráncos arcukat odatolták a miénkhez és nyálas puszit kentek ránk. A nagyszülők többfélék lehetnek, a vitalitástól kicsattanó pozitív világszemléletűtől egészen a darabosan morgolódó "semmi se jó" pesszimistáig. A gyermekek ösztönösen az első verziót kedvelik meg könnyebben, hiszen a vitalitástól kicsattanó nagyszülők általában jó fejek és még főzni, sütni is szeretnek. Az már csak hab a tortán, ha édességek készítésében is jeleskednek és kerül hab a tortára.
De vannak nagyszülők, akiket naftalingolyók illata lengi be és elegyedik a megivott borral. Nagyszülők, akik igyekszenek kedvesek lenni, ám arcunkba bámulva hamar feladják a barátkozási terveiket, hiszen egy kisgyerek hamar kiszagolja mind a cefrét, mind a szándékot. Szóval, elmenni a nagyszülőkhöz változatos kaland.
Már csak az a nagyobb izgalom, ha esetleg a szülők nélkül leszünk rájuk bízva, esetleg egy egész nyárra, valahol vidéken, ahol nincs se telefon, se tévé, de olvasni még nem tudsz, a nagyszülők meg nélküled is elvégzik a napi rutinjukat és ha nincs szerencséd, esti mese nélkül fogsz a dunyha alá bebújni, mert a nagyszülők lehet, hogy hajnalban kelnek, hogy összedobják a reggelidet, de korán is fekszenek - néha - így előbb alszanak el, mint te magad.
Olyankor csak fekszel a sötét szobában, hallgatod az öreg ház eresztékeinek nyikorgását és igyekszel bátor maradni.
Másnap kezdődik minden elölről, míg végül megjelennek a szülők és ideje hazatérni a városba, a civilizációba.

Shyamalan is érezhetett hasonlót gyermekkorában, ha össze bírt állítani egy horror közeli filmet, amely a nagyszülők és unokák lehetséges kapcsolatát boncolgatja. Film a rejtélyekről, múltról és elfogadásról. Kicsit talán sántít az összkép, azonban szórakoztató, szinte végig ébren tart és a végén meglep.
Shyamalan persze nem tagadja meg magát, ezért a film végén fontos szerepe lesz a korábban mellékesen felhozott témáknak is, amelyekre először azt gondolnád, csak a játékidőt duzzasztják fel. De nem. A gyermekek félelmei a múltból visszaköszönnek a befejezésben és mire felszalad a stáblista, két megtört de sokkal erősebb, egészségesebb gyereket hagyunk hátra.


Remek film! Elsősorban found footage kategória, hiszen az összes eseményt kamerákon keresztül ismerjük meg. Ez a műfaj néha idegesítő lehet a kamera "hibák" és rángatás miatt, máskor meg nem életszerű, hogy a szereplők krízis helyzetben is a képet rögzítik, ahelyett, hogy eldobálnák a felvevőt és futnának az életükért. Itt nem. Sikerül hihetően a kép keretein belülre fókuszálni a történést, pár apróbb hibát leszámítva. (Pl. Van olyan, amikor egy szereplő azt várnánk, ha már képben van, sokkal aktívabb lesz, de ehelyett mintha inkább visszafogná magát, hogy legyen idő felvenni a jelenetét. SPOJLER: A nagyi amikor a sötétben "támad", fura, hogy nem "veszi észre" a kamerát, vagy nem olyan aktív, amikor elvileg a készülék és vele együtt a másik szereplő ott van tőle karnyújtásnyira, pedig egy szobában elég nehéz elugrálni a másik elől. Feltételezem, hogy ha támadok valakit, akkor pillanatok alatt sikerül minimum kiverni a kezéből a kamerát, de itt ez azért nem történik meg. Így végig láthatjuk a történéseket.)

A nyolcvanas években volt szerencsém egy hasonló történetű filmet már látni, más befejezéssel. Ez volt a "Nagymama háza - Grandmother's House (1988)" című Mastorakis produkció. Azt hiszem Intervideó kazetta volt nálunk és gondolom, olcsón meg lehetett vásárolni a forgalmazási jogokat. Abban a filmben sikerült hasonló hangulattal találkoznom. Két fiatal, egy idősebb lány és egy fiatalabb fiú - pont mint itt - elkerülnek a nagyszülőkhöz és miközben igyekszenek feldolgozni valamelyik szülőjük elvesztését, nyomozni kezdenek a befogadó nagyszülők ellen, mert érzik, hogy valami nincs rendben. Pont, mint itt, leszámítva, hogy nem veszítettek el szülőt, csupán csak nem ismerik az egyiket.


Ami még kicsit sántít a történetben, az, hogy kicsit magas az alkalmazkodási rátája a szereplőknek. Történnek megmagyarázhatatlan események - illetve később tudjuk meg a lényeget - amit a fiatalok ijedten konstatálnak, később mégis, mintha kicsit beletörődnének a dolgokba, mondván, "Jaj, szegény öregek, olyan furák!" - csak ez az életben nem így van. Ha egy mai fiatal olyasmiket tapasztal, mint amiket a filmben bemutatnak, akkor először is az anyuka nem fogja vicceskedve lerázni a kölyköket, hogy randija van és a gyerekek is valószínűleg kihívnak egy hivatásost a nagyszülőkre, mert érzik, gáz van. (Pl. amikor a kissrác megtalálja a halomba rakott szaros pelenkákat, nehezen hiszem, hogy nem reagálnak rá erősebben, mint amit látunk.)

De legyen, fogadjuk el, hogy Becca (Olivia DeJonge) és Tyler (Ed Oxenbould) kicsit passzívban nyomják és egyetlen lázadásuk egyre keményebb helyzetükre, hogy igyekeznek minden eseményt rögzíteni az utókornak. Ebben az esetben viszont akkor a film remekül adagolja a feszültséget és egészen hihető. Persze, mikor a végén jön a csattanó - erről valahogy nem akar leszokni a rendező, ha saját ötleteiről van szó - minden a helyére kerül, összeáll a kép és tanulságot is kapunk.

A nagyszülők remekek. Mind Nana szerepében Deanna Dunagan, akinek alakítása egészen erős és Pop Pop szerepében Peter McRobbie, akinek szintén erős az alakítása. Szerintem két öregedő aktor jutalomjátéka a film. (Azért remélem, nem készül előzményfilm a történethez...)
Az anyuka hálátlan szerepét a komikaként ismert Kathryn Hahn kapta és nehéz vele azonosulni, mert aggódó anyukaként elég felszínes a karaktere, egészen a felismerés pillanatáig. (De az a csúcspont és látnod kell!)


Izgalmas horror-thriller, a szokásos Shyamalan csavarral a végén. Hangulatos, szépen fényképezett és helyenként eléggé ijesztő mozi. Mondjuk, még mindig vannak jelenetek, amik azért ijesztőek, mert hanghatással rásegítettek - pl. amikor Nana szinte beleugrik a kamrába a kép látószögén kívülről, biztos, ami biztos, hörög is egyet, hogy ha elbóbiskoltál volna, legyen miért kiesni a fotelből.
Érezhető egy kicsit a visszaesés, hiszen nem egy nagy nevekkel operáló darabról van szó, tehát kicsit olyan, mintha újra építené magát a rendező, az alapoktól. Kíváncsian várom, mi lesz a következő filmje és folytatja e a Shyamalan meséket, amelynek az "Ördög - Devil (2010)" című darabja is igen hangulatosan sikerült, szerintem.

75%

2013. november 24., vasárnap

The Happening - Az esemény (2008)

The Happening - Az esemény (2008)





M. Night Shyamalan érdekes elképzelése arról, amikor a föld visszavág az emberiségnek... legalábbis nagyon úgy tűnik.

Szeretem Night ezen filmjét. Több filmjét kedvelem, és talán ebben a thrillerben található meg a legtöbb "hiba", mégis nagy kedvencem.

Két gondolat, ami miatt le tudnám húzni nagyon ezt a filmet:
1. Stephen King 2006-ban jelentette meg "Cell" (magyarul: Mobil) című könyvét és rá két évvel jött ki "Az esemény". Miért érzem fontosnak felemlegetni Amerika első számú horror írójának (ami már rég nem igaz. nem az első szám, hanem a horror író titulus) könyvét? Azért, mert ha olvastad, pontosan tudod, hogy annak felütése és első szakasza mennyire kísértetiesen hasonló elképzeléssel indul. Nem teljes másolatról beszélek, hanem hangulatról és jelenetekről. Ott ugyan nem feltétlenül lesznek az emberek öngyilkosok, és nem a növények váltják ki az őrületet, ennek ellenére tiszta testvérműnek tűnnek számomra. Érted, na?

2. Az esemény a vége felé szétesik, darabos lesz, egészen a furcsa lezárásig.
De az az első egy óra!


Elliot Moore (Mark Wahlberg) biológia tanár éppen az iskolájában tanít, amikor híreket kapnak arról, hogy New York-ot terrortámadás érte. Elég kevés az információ, sőt, egy nagyon fontos pont kimarad belőle, úgy mint, hogy a halál, ami az embereket éri, öngyilkosság. Szerintem azért ha ezt Elliot azonnal megtudja, talán előbb összekapcsolja azzal, hogy az egész tragédia egy parkban kezdődött. Kis késéssel a televízióból összeszedi ezt az infót.


Siet haza asszonykához, Almához (Zooey Deschanel), aki enyhén enervált állapotban szemez a telefonjával. (Nem a kedvenc jelenetem, mert szerintem Deschanel túljátssza a szitut. Vagy nem hihetően játssza. Engem zavart.)
Elliot és Alma mellé csatlakozik egy jó-barát matektanár, Julian (John Leguizamo), és kislánya, hogy legyen még néhány karakter, akiért izguljunk.
Vonattal szeretnék a nagyvárost elhagyni, mert a híradások szerint a szaporodó "támadások" gócpontjai a bőven lakott területek. (Amik leginkább emberekkel vannak fertőzve.)
A vonat nem vár, elindult már... és végül megfeneklik Filbert (mogyoró) városkában, valahol Varjúvetenyő és Teszekrá falu között. A nép összegyűlik meetingre a kocsmában majd miután kellőképpen felidegesítették az emberek egymást az innen-onnan összeszedett hírmorzsákkal, szétszélednek.
Julian felesége után ered és előtte eléggé klisésen Elliot-ra bízza kislányát, hogy mentsék magukkal kifelé. Dramaturgiailag akkor már tudjuk, hogy Julian-nek annyi. (Mindig így van katasztrófa filmeknél.)

A kapcsolati válságban tengődő Moore famili, plusz egy fő menekülnek tovább. Ettől kezdve egy horrorba hajló road-movie részesei leszünk, sok statisztával és halálesettel. Elliot meg agyal, hogyan lábaljon ki a szarból a kék szemű angyalkájával. Plusz egy fő.


Az utolsó fél órát már nem néztem meg annyiszor. Jobban szeretem magam elképzelni további kalandjaikat. Bár, attól még a film vége fele részt hepiend, fele részt meg az unásig ismert lezárás; "Nincs még vége???"

Shyamalan-t harmadik filmje után bizonyos körök (pl. filmbuzik, mint én) zseninek kiáltották ki, elfelejtve, hogy azért a sikeres "Hatodik érzék" előtt két erősen közepes filmmel jelentkezett. Szerintem nem annyira zseni, mint inkább belenyúlt a tutiba egy jól szerkesztett, erős lezárással operáló kísértettörténetbe. Visszagondolva, még mindig azt gondolom, hogy a "Hatodik érzék" egy nagyon ügyesen elkészített mozi, nézőt terhelő, lassú tempóban, melyet ha végignézel, libabőr a jutalmad.

Azután elkészített három hasonló kaptafára (t.i. film végi "nagy" csavar/poén) ráhúzható alkotást, és mondhatjuk, kifogyott az ötletekből. Hazudtam! Ötletei még maradtak, sőt, volt közöttük pár egyedi alkotás, megfoghatatlan hangulattal, ám az a Shyamalan, akinek borzongató fantáziája miatt beszabadultunk a sötét vetítő terembe, egyszerűen elengedte a rajongói kezét. (Pont, mint Stephen King tette az olvasóival, az utolsó tíz évben, de ez egyéni megítélés kérdése.)

A forgatás alatt néhány kaszkadőr lógott...

2013 jelenlegi állása szerint a mozi fenegyereke mostanra pedig simán elkurvult. Ha beleszámolom véleményezésem jelen tárgyát, Night munkásságának színvonala 2008 óta meredeken lejt. Le sem merem írni "Az utolsó légh... és a Will Smith fényezését és gyermekének Hollywood-i karrierjének bebetonozását szolgáló "A föld ut..." címeit, mert akik annak idején vámpírként kapták foguk közé Shyamalan világának nyaki ütőerét, mostanra simán csak átharapnák a direktor torkát. Teljesen jogosan. Ember, drogot adtál nekünk, egy mozijegy áráért, most meg trágyával etetsz?

Itt tartunk most. Én még bízom benne, hogy fogunk látni jó filmet az indiai születésű rendezőtől. Komolyan hiszek ebben.

Hangulat:
A film első percektől nyomasztó. Köszönhetően a szépen fényképezett, nem mindig a "lényeget" mutató kamerának és a horrorba hajló témának. Engem első mozis megtekintése közben azonnal "berántott" magába. Fogékony vagyok az ilyen öko témákra. Nem zavart a suta magyarázat, mert amire a figyelmünket felhívja, szerintem sokkal "reálisabb" veszély, mint mondjuk egy zombi vagy földönkívüli invázió. James Newton Howard ütős, közepesnél kicsit jobb filmzenéje erre a nyomasztó tanácstalanságra finoman erősít rá.

- Nekem azt ígérték, hogy ez siker lesz!
A nyomasztó érzést a film felénél a zavar veszi át, mert a forgatókönyv itt kezd szétesni, bizonytalanná tenni, olyan jelensorokat bemutatni, amelyek egyszerre hivatottak a drámát finomabbá festeni, ugyanakkor pont ezek miatt a szaggatott töredékek miatt kezd az ember eltávolodni a képernyőn látott eseményektől, mert valahogy olyan, mintha egy absztrakt álomba kerültünk volna. (Night, David Lynch pempőt ivott, csak elfelejtette lenyelni. Kétszer megforgatta a szájában és kiköpte.)
Azután, mikor végül felébrednénk, jön a vége főcím.

Sokat fikáztam?
Lehet. Ez olyan haragszom rád, szeretlek. Mert többet vártam a történettől.
Ezért, vagy ettől függetlenül, nálam simán 70%.

Megjegyzés: A film "csak" 2008-as, mégis, olyan az érzésem, mintha legalább tíz éve ismerném, láttam volna. Hm?
Erről a tekintetről beszéltem... Így ember telefonra nem néz...