A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maisie williams. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maisie williams. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 10., csütörtök

Az új mutánsok - The New Mutants (2020)

Az új mutánsok - The New Mutants (2020)


Rendezte: Josh Boone (Csillagainkban a hiba)

A film Mafab adatlapja: The New Mutants (2020)

imdb.com
imdb.com
Amikor egy film bemutatója több évvel elhúzódik, általában a háttérben profán okok szoktak állni. A legtöbb esetben pl. az, hogy a producerek a tesztvetítésen szembesülnek vele, hogy a bemutatás előtt álló film egyszerűen pocsék. Ilyenkor összeszorul a popsijuk és már előre sírnak, hogy bizony, ha szerintük ez a film úgy tré, ahogy van, azok is így fogják gondolni, akiknek készül. Legyenek a producerek bármennyire is a szakma kényszerűségből eltűrt mumusai, hogy mi nem lesz sikeres, azt általában megérzik.

Néhány esetben még bennfentes vetítésre sincs szükség, elég pusztán az, hogy a stúdió háza táján nincs minden rendben, mint amikor egyik cég bekebelezi a másikat és az éppen aktuális munkák kielégítő befejezését megnehezítik azzal, hogy az érkező friss főnökség elképzelései nem feltétlenül egyeznek a korábbi vezetés elképzeléseivel. Azonban a friss főnökség nem mindig érzi kötelességének azt, hogy egy korábbi vezetőség szerelemgyerekét kvázi felnevelje, így a legtöbb hasonló esetben kukázzák a korábbi terveket és a saját, új ötleteik sorsát kezdik egyengetni.

Az új mutánsok pedig éppen akkor készült, amikor a Marvel filmeknél – azon belül az X-Men franchise-nál – a korábbi rajongók kezdtek egyébként is elfordulni a sorozattól. Pedig aztán a mutáns génekkel bíró emberek fantasztikus kalandjait a dolgos mindennapokkal vegyítő sorozat korábban hálás téma volt, egészen az utolsó felvonásokig. Mintha akik korábban annyira szerették Magneto, Xavier és Logan kalandjait, mostanra valamiért belefáradtak volna. Talán épp ezért nem voltak már az Apokalipszis című rész visszajelzései sem túl pozitívak, a Sötét Főnix kritikáiról nem is beszélve. De mi lehet a háttérben? Kalandból pont úgy nem volt hiány, mint az első részekben. Akkor hol lehet a probléma? Ha tippelnem kellene, az elmarasztalt epizódok mintha mind, kicsit összecsapottabbak lettek volna, mint azok a részek, amik kritikailag sikeresebbek lettek. Az összecsapottság azonban nehezen megfogható egy ilyen színes történetnél, mert a sebesség és CGI elnyom minden mást.

Hirtelen már nem volt annyira jó ötlet mutánsos filmet készíteni, gondolta a felvásárló Disney, holott, a téma mintha épp most lenne a csúcson, hiszen 2000 és 2020 húsz között nem csak a képregény-filmek mutattak be fantasztikus képességű embereket – képregény alatt most kifejezetten a Marvel és DC univerzum darabjaira gondolok – hanem több tucat olyan független produkció is, amelyek abszolút nem igyekeztek ezt a képregényes kontextust öregbíteni, hanem ettől a „kommersz” vonaltól teljesen független vonalon foglalkoztak olyan karakterekkel, akiknek simán lett volna helye akár Xavier csapatában is. Címekkel nem dobálóznék, mert egyszerűen már én sem emlékszem mindegyikre azokból, amiket láttam, de volt, amelyikben a női hős képes volt a természetet manipulálni, egy másikban egy férfi tudott cyborggá változni, míg egy ázsiai produkcióban meg egy apuka lett képes telekinetikusan mozgatni hatalmas tárgyakat. Ezek mind olyan mozik, amik nem akartak a trendnek megfelelni, és a mutáció kérdését nem a mainstream felől közelítették meg, még akkor sem, ha esetleg tettek is utalást az ismert képregényes elődökre.

Igen, amikor ezeket a filmeket néztem, néha olyan érzésem volt, hogy az emberiségnek most kezdett a figyelme a mutáció, és az azzal járó különleges képességek felé fordulni, és ez az oka, hogy havonta jön ki egy-két olyan film, amiben a főszereplők valamilyen képesség birtokában vannak. Sőt, néhány film tovább ment és olyan jövőket vázolt fel, amiben az emberek közé már beilleszkedtek a következő generáció képviselői. (The Boys, Project Power)

https://www.theverge.com/2020/5/13/21257473/new-mutants-release-date-august-2020-disney-fox-xmen-tenet-mulan-black-widow


Másik visszatérő téma ezzel kapcsolatban, hogy ezeknek a képességeknek a birtoklói valamiért a bűn útját kezdik járni, hogy azután legyen konkrét ok a kiiktatásukra. Egyik legfrissebb próbálkozás ebben a témában a Netflix egyik idei nagy dobása, a Project Power, amely szintén azzal a gondolattal játszik el egyrészt, hogy a természetfeletti képességek akár külső hatásra (értsd nem valami DNS-ben természetes úton kifejlődött sejt szintű mutáció) is előjöhetnek, és azzal is, hogy mi történik, ha azt rosszra használják.

Az új mutánsok azonban ennél lényegesen kevesebbet markol, így végül egy olyan kamaradarabot kapunk, ami valójában semmi többről nem szól, mint néhány fiatalról, akiknek a kezében jóval nagyobb hatalom van, mint amivel elbírnak és, hogy a bennünk lakozó gonoszt képesek-e legyőzni... Mi van? Igen: Meg kell küzdeniük szó szerint is a démonaikkal.

Elsőként leszögezném, hogy az új mutánsok nem is rossz film, de a jótól is messze van. Mint írtam, kamaradarab, ami azt jelenti, hogy a korábbi X-men filmektől homlokegyenest eltérően, itt nincsenek érdekes, szép helyszínek, nem ugrálunk a városok, kontinensek között, hanem végig egyetlen intézmény falai között maradunk. Azonban, ha kamaradarabról beszélünk, elkerülhetetlen, hogy a karakterek kellő mértékben ki legyenek bontva. 

Azaz, ez kellene, hogy történjen. Hogy végül egy unásig látott, klisés fejlődéstörténetet látunk, az a forgatókönyvírók érdeme, mert szinte visszaböfögik azt, amit korábban hasonló tinifilmekben láthattak, mellé pakolva némi mutánsosságot és kiszámítható befejezést, amely ráadásul olyan, mintha csupán egy felvezetése lenne egy új univerzumnak.

Talán ez az egyik oka, amiért többen utaltak rá, hogy a film leginkább egy közepes pilot epizód ingerküszöbét birizgálja. Egy nem túl érdekes sorozatét.

https://www.cnet.com/news/sdcc-marvel-the-new-mutants-opening-scene-shows-apocalyptic-terror/


A központi szereplő indiánlány, Dani (Blu Hunt - A sötétség kora sorozat) úgy ébred egy leginkább szanatórium szerű épületben, hogy emlékei alig maradtak korábbról. A komplexum egyetlen felnőtt lakója, Reyes (Alice Braga - Isten városa, Ragadozók) igyekszik megnyugtatni, annak ellenére, hogy elég nehéz ez a feladat, ha az érintettnek el kell mondani, hogy amnéziája előtt az apja meghalt és a város, ahol felnőtt, eltűnt a föld színéről.

A következő etapban megismerjük a szereplőket, akik barátságosak, kivéve az iskolai bullying esszenciáit magában hordozó Rasputin lány (Anya Taylor-Joy - The VVitch, Széttörve), aki viszont szintén egy ordas nagy klisé. Kialakul egy kis szerelem is, bár talán nem pont úgy, ahogy gondolnánk, a fenyegetés lassan (ismét) alakot ölt és mire a lezáráshoz érünk, a kis csoport összecsiszolódik és képesek együtt megoldani a problémát.

Én meg végig azon agyaltam, hogy miért érzem úgy, hogy láttam már ezt a filmet, csak lehet, hogy nem pont így. Mert lá... és be is ugrott elalvás előtt: ez a film laza koppintása a Rémálom az Elm utcában 3. részének, amely „Álomharcosok” névvel lett a széria általam igen kedvelt és sokszor látott része. Kicsit érződik benne a Nulladik óra című John Hughes film hatása is.

Ott is van egy központi női karakter, akinek a múltja homályos, belekerül egy csoportba, amelyiknek tagjai az álmaikon belül különféle módokon halnak meg – itt az új mutánsokban a képességeikkel vontam párhuzamot – azok, akik védenék őket, nem képesek rá, és elvileg a végén együttes erejükkel legyőzik a gonoszt. Nos, tudjuk, hogy Freddy nem lett legyőzve, sőt, ha már képességeket tekintünk, talán még az 5. rész is jobban emlékeztet az álomvilágban uralkodó képlékeny szabályok felrúgására, nekem mégis a harmadik Freddy kaland volt az, ami folyamatosan beugrott az új mutánsok megtekintése után. Akkor is, ha neked mondjuk nem.

Freddyt pusztán le kell cserélnünk egy mitikus medvére, amelyet pedig így beleszuszakoltak egy indián mondába, bár, fenntartásaim ezzel kapcsolatban is akadnak, hiszen korábban azt az indián bölcsességet, ami keretbe foglalja a mondanivalót, nem medvével, hanem farkassal kapcsolatban olvastam. (Sőt, most is a farkast dobta ki a gugli ezzel kapcsolatban.) Azonban, mivel az egyik karakter, Rahne (Maisie Williams - Trónok harca sorozat) pont egy farkassá képes átváltozni, gondolom, a forgatókönyvben némileg megváltoztatták a mítosz általam ismert – persze lehet, hogy én találkoztam vele korábban olyan helyen, ahol rosszul idézték meg és eredetileg tényleg medvéről van szó – részét, hogy mégse már két ugyanolyan állat harcoljon meg egymással, mert az... uncsi?

https://consequenceofsound.net/2020/07/first-scene-trailer-the-new-mutants-watch/


Azután, a srácok képességei is elég ötlettelenek. (Mondjuk csak nagy a szám, hiszen egyre nehezebb új képességeket kitalálni, köszönhető az olyan sorozatoknak, mint a "Hősök"). A farkasemberség (Williams) már egyébként egy lerágott csont, tűzemberünk (Henry Zaga - The Stand sorozat) is volt néhány és a szuper gyorsaság (Charlie Heaton - Stranger Thing sorozat) sem ismeretlen. Rahne azonban a félelmeket tudja életre kelteni, ami nem olyan rossz adottság, ha képes vagy kontrollálni. Persze, itt erről nincs szó, és ezért a főhős a történések forrásának a kulcsa. Rasputin képessége azonban számomra totál kirántott a moziból. Nem volt világos teljesen számomra, hogy a fantáziavilágának mekkora a hatalma, de ha elméjével képes afféle lézer kardot varázsolni a kezébe, az egész karját képes kőzetté alakítani, a kedvenc kesztyűbábját sárkánnyá változtatja és még arra is képes, hogy teleportáljon vagy kapukat nyisson a valóságba és azokon ugráljon keresztül, akkor azt kell mondanom, eléggé kimaxolta a mutánsmétert. Olyannyira, hogy nem is tudtam befogadni ezt a fajta képességhalmozást. (Oké, Furi a „Hihetetlen családban hasonló, de ott valahogy nem érzem, hogy kilóg a lóláb.)

Az is hamar kiderül, hogy egyetlen felnőttünk a nem a jó oldalon játszik, habár, ez is kérdéses más oldalról közelítve a témát. Mindenesetre, pályafutását a szokásos Tescos módon kezelik a forgatókönyvben. Ráadásul, volt bárki, aki nem látta előre a sorsát?

Végül hőseink felülkerekednek a rémületes erőkön, megerősödnek minden téren és új kalandok felé veszik az útjukat és teszik ezt viszonylag unalmasan.

Mert olyan keveset tudunk meg a karakterekről, hogy igazából nem tudunk izgulni értük és a trükkök egy része is csapnivalóan sikerült. A film eleji démoni erő megjelenítése miatt például alig látni valamit a képen, mert mindent eltakar a sötét CGI felleg-katyvasz. Mintha egy árnyékolás szűrővel kendőzték volna el a látványt, mert esetleg nem volt elég idő vagy kedv kidolgozni azt. A végén ugyanez. Hirtelen jön, csitt-csatt, némi CGI és vége is. Hát nem tudom, de jobban szeretem, amikor az akció tiszta, nincs szarrá vágva és a kamera sem tolakszik bele a látványba annyira, hogy pont a látvány vesszen el. Visszasírom az X-Men 2. Fehér Ház támadását, amiben Kurt Wagner bemutatkozik.

Szóval a fiú karakterek jó fejek, de sok vizet nem zavarnak. A lányok már jobbak, azonban alig tudunk meg valamit róluk. Az intézmény kezdetben titokzatos, ám egy idő után nem világos, hogy miért gondolta bárki, hogy egyetlen kutatónő elég a boldoguláshoz – mert egy ilyen intézmény ellátásához minimális személyzet azért szükséges lenne. Az sem derül ki, Rasputinunk miért lesz ellenséges picsából jó fej harcos partner. A leszbikus szál gondolom mostanra kötelező előírás, a píszi jegyében és nem túl zavaró, ráadásul Maisie Williams mintha már ismerné ezt a témát az "Eszmélet" című misztikus drámája miatt. Maisie a farkasokhoz is erősen kötődik, ha azt nézem, hogy Arya Stark a Trónok harcában egy farkas gazdája volt.

Valahogy az hiányzik a filmből, hogy tényleg érdekelje az embert. Így azonban közép tájékon kicsit leül a befejezés meg összecsapottnak tűnik.

Nem tudom, mitől lehetett volna jobb ez a film, így azonban csak közepes. 55%


Töfik:

- A film az első megjelenés kiírásához képest 4 évet csúszott!

- A filmet egy trilógia első részének szánták.

- A film nagy részét egy valódi kórházban vették fel, Massachusetts-ben.

- Habár a fél filmet újraforgatták, állítólag, végül az eredeti vágást mutatták be. (Mondjuk, szomorú, ha ezt érezték a legjobbnak.)

 

https://wefunder.com/updates/128794-watch-the-new-mutants-2020-full-movie-hd

2017. március 1., szerda

iBoy - iBoy (2017)

iBoy - iBoy (2017)


Rendezte: Adam Randall

A film Mafab adatlapja: iBoy (2017)

Megtekintés: Arya Stark rajongók előnyben, mert a női főszereplő - bár elég harmatos a szerep - Maisie Williams.

Nem állítom, hogy ezzel kimerültek a film pozitívumai, de nem érzem úgy, hogy ajnároznom kellene, mert erősen matiné gyanús, tévéfilmes megoldású, alsó polcos darabról beszélek, amely azért nem érdemli ki a "Fika" előtagot a bejegyzésben, mert orbitális baromságokat - leszámítva persze az alapötletet, de sci-fi esetén ebbe ne menjünk bele - szerencsére nem tartalmaz, igaz, megkérdőjelezhetően eredeti húzásokat sem.
Randall három rövidfilm és egy játékfilm után még nem lépte meg azt, ami miatt majd emlékezni fogok rá, nevére és direktori stílusára, viszont, első filmje trailere után (Level Up), kijelenthetem, hogy legalább viszonylag érdekes történeteket választ munkáihoz.

Tom (Bill Milner) szerelmes osztálytársába, Lucy-ba (Maisie Williams) és egy viszonylag ártatlan ötlettől vezérelve sikerül összehozniuk egy randit az estére, amin a lány késve jelenik meg, és ezért Tom elébe megy az eseményeknek. Ezt talán jól is teszi, mert benyitva Lucy-hoz, éppen egy erőszakoskodás kellős közepébe csöppen, ahonnan rövid úton, pánikba esve menekül, de, ahogyan a mondás tartja, a golyó százon gyorsabb. Mivel Tom az inalás közben az angol 911-et tárcsázta és a golyó valami iszákos burmai gyártósoron készülhetett, megússza annyival, hogy a telefonba hatoló lövedék szétspriccelve több ponton behatolási pontokat keres a halántéka és füle körül.
Lucy és Tom kórházba kerül, és míg a lány a rövidtávú sokkal birkózik, addig a fiúnak a telefon darabjainak hatására, amelyek beszennyezték korábban implantátum szűz testét, most különleges képességei lesznek.

Itt álljunk is meg egy pöttyet. Az agyba épített chip, mint szervezetre ható hardver, már - sok más film között, amik persze most hirtelen nem jutnak eszembe - megjelent a "Halálos barát - Deadly Friend (1986) című moziban és bár ott célirányosan kerül a helyére a mini számítógép, abban a történetben is erősen sántított a magyarázata, hogy ez meg ugyan hogy volt képes irányítani az emberi agyat.
Itt sem kapunk jobb magyarázatot, ráadásul, feltételeznünk kell, hogy a golyó által fejbe juttatott darabkát nem is alkothatnak működő, egységes darabokat, csupán néhány fém és műanyag szilánkként kerülhettek az agyszövetekbe. A forgatókönyv - Kevin Brooks első komoly munkája könyvként, de inkább süt belőle egyfajta gyermeki naivitás, mint komoly háttérmunka és tapasztalat - több sebből vérzik és tényleg alig érdekesebb, mint egy mostani sci-fi sorozat pilot epizódja. Sőt, visszavonom. Ha az "iBoy" egy bemutatásra kerülő sorozat bemutatkozó része lett volna, egészen biztos, hogy a második részre már nem ültet a fotelbe, hogy rákattanjak. Mert bugyuta és ötlettelen.

Az Alphák sorozatban már volt egy erősen hasonló karakter.

Lucy megtámadása egyáltalán nincs sem kifejtve, sem végigvezetve. Semmi rendőri nyomozás, vagy újságírói szál, esetleg komolyabb drámázás, pedig Tomot közelről fejbe lőtték! Milyen lakótelepen laknak ezek, hogy alig találunk felnőtt szereplőket. A nagymamán kívül szinte nincs senki, aki színesebbé tenné a környéket, mint szereplő. Mondjuk, szerintem Miranda Richardson 59 évesen az elmúlt tizenöt évben nem volt ennyire üde és csinos, mint most Tom nagymamájaként.
Lucy családja sem nagyon kavar a képbe, sem az iskola, sem a rendőrség. Mindenki éli világát, mintha mi sem történt volna és egyedül, mintha pusztán Tomban lenne némi affinitás, hogy felhajtsa a bűnösöket. Erről a részről a forgatókönyv meglehetősen szegényes.

Aztán a banda tagjai is eléggé alul motiváltak, alig derül ki valami róluk meg arról, hogy hogyan jutottak el addig a pontig, hogy gyerekkori szomszédjaikat inzultálják, akár halálosan is és erre kurva kevés indok az, hogy mert felettük áll valaki, aki erre megbízást adott. Mire? Hogy basztassanak egy diáklányt és a megjelenő fiúját simán lőjék agyon? aha. Annak meg mi értelme, hogy a rendőrség figyelmét a lakótelepre irányítsák, most őszintén? Nem könnyebb a drogos forgalmat bonyolítani, ha minél kevesebb támadási felületet hagyunk a rend szervének?
Egyáltalán, ha tényleg Cutz (Aymen Hamdouchi) volt az értelmi szerző, nem értem a motivációt. Mit tett a kiscsaj, hogy négy parasztot kell rázavarni az éjszakában?

Maisie Williams közel sem lesz olyan szexi nő, mint a Trónok harcában a nővérét alakító Sophie Turner

A másik, amit az ilyen filmekben mindig el akarnak hitetni velem, hogy a gonosztevő olyan okos-intelligens-szuper bűnöző, hogy néhány félmondatból és pletykából összerakja, hogy hősünk bizony egy x-men-né változott és képes a tudatával manipulálni dolgokat, mert csak... olyan furcsán... néz.
Na elmész te a picsába. Csipázom az Ellman-t alakító, főleg komikusi szerepekben megjelenő Rory Kinnear-t, de hagyjuk már, hogy a figura simán elhiszi, amit a fiúról hall és kitalálja, hogyan szopassa meg. Ilyen is csak B filmekben fordul elő, mert nem feltételezem, hogy a valóságban véghez lehetne vinni a lebuktatást. Legalábbis nem néhány tyúkszaros ganxtának. Esetleg egy FBI csoport, sok heti munkával, számítógép zsenikkel, látnokokkal és mentalisták felszerelkezve rájönne, hogy mi folyik itt, de nem ez a csőcselék.

Aztán, amikor a technikai cuccok begyűjtését levezénylik a blokkban, akkor már kezdtem ideges lenni. Nehogy már néhány szarházi tiknó fiatal végigjárjon több tucatnyi lakást és begyűjtsön minden elektromos holmit, anélkül, hogy egy-egy lakos nekik ugorna baseball ütővel - akik ilyen környéken megöregedtek, azokat nem kell félteni az ilyen fiatal szarosoktól, lásd Miranda mamát és csúnya száját - vagy rájuk hívják a rendőrséget, mert ha a balhé miatt ilyen elánnal képesek a terrorra, nem is értem, korábban miért nem csicskítottak be mindenkit, aki ott lakott.

Szóval, vannak a filmnek gyerekhibái és Maisie Williamsnak is van még mit tanulnia színészi játékból, de legalább megvolt az első csókjelent, amiben láttam. Az "Eszméletben - The Falling (2014)" állítólag történik durvább is, de elfelejtettem végignézni...
A Netflix korábban látott sci-fie-je, a Spectral ennél jobban tetszett.
Érdekesség, hogy a filmhez készült poszter Will Poulter-rel is, amikor tervben volt, hogy ő lesz a főszereplő.

Ez max. egy gyenge közepes.
45%



Ha megnéznéd:
- iBoy (2017)

2014. augusztus 21., csütörtök

Lesújtó forróság - Heatstroke (2013)

Lesújtó forróság - Heatstroke (2013)


Rendezte: Evelyn Purcell

A poszter látványos, de Dorff, mint fegyveres
akciósztár, kurvára nincs jelen!




Szerintem, ez úgy nézett ki, hogy:
- Mr. Dorff, épp egy Afrikában játszódó akciófilmet készítünk elő és arra gondoltunk, hogy...
- Egy milla.
- Hát, annyit nem engedélyez a büdzsénk.
- Mennyit engedélyez?
- Kb. 100.000 dollárt...
- Nos, ennyiért maximum 20 percet vagyok hajlandó egy filmben szerepelni.
- Az nekünk pont elég!
- Mi van?








Paul (Stephen Dorff), hiéna kutató. Illetve nem a hiénákat kutatja fel, mert azok szabadon kórincálnak, hanem megfigyeli őket, természetes közegükben. Azután csupa olyan áltudományos dumát terít elénk és filmbeli lánya elé, amit még az a néző is ismer, akinek előtanulmánya ezidáig az Oroszlánkirály című rajzfilm volt. Hát kösz.

Paul nem minta apuka, hisz vagy az asszisztensét döngeti szabad idejében, vagy Afrikában dekkol, valahol a halál tökén. De keményen nyomja, mert egyedül kutatgat, vagy az asszisztensével, mindenféle rabszolga teherhordó kiegészítők nélkül. Kiépít magának néhány sátrat, fél napot henyéli, a másik felében meg kiautózik a még nagyobb halál tökére - mintha még lenne messzebb - és látcsővel, kamerával figyeli a hiénákat, hogy azután megfigyeléseit, - melyet mi magunk már összeszedhetünk akár két fél órás National Geográfus epizódból - leírja és különféle tanítási intézményekben terjessze.
Mellette Paul elég szar apa, így lányát többször nézi webkamerán keresztül, mint a vacsoraasztalnál. Pedig gáz van, hiszen Josie (Maisie Williams) tizenpár éves kamasz, akit a suli kevésbé, a drogos piálás annál inkább érdekel. Anyu rá is parázik a kölyökre és kitalálja, hogy Paul apu és Josie kis dög nyara akkor lesz személyiségfejlődésben a legerősebb, ha a nyarat együtt töltik. Afrikában.
Paul húzza a száját, hiszen akkor több vizet kell vinniük és mivel a kutatóbázis falai főleg vesszőfonatból állnak, vissza kell majd vennie a szexből is, amit amúgy nagyon szorgalmasan gyakorol gyönyörű, kelet-európai beütésű asszisztensnőjével, Tally-val/vel (Svetlana Metkina).
Ám, mivel Paul szeretné, hogy lázadó csimotája elfogadja a bájos gazellát, rábólint az amúgy eléggé hevenyészett ötletre és viszi magával apuci szeme fényét. Mindkettőt.
Ki, Afrikába. Aha.

Még teljes az idill.

Ott, azután kapunk néhány perc kezdő biológiát és megnézhetjük, milyen izgalmas a szavannákon egy nyaralás, két kutatóval. Hát, mit mondjak, kurva unalmasnak tűnik.
Josie lázad, amennyire csak egy filmes tini lázadni tud. A valóságban már rég elcsattan egy atyai, itt azonban az írók visszavettek a tempóból és a rettenthetetlen Afrika kutató átvedlik diplomatává, aki egyszerre szeretne megfelelni mindkét nőjének. Hank Moody a Kaliforgiából az egész szitut lerendezné két beköpéssel, míg Dorff színészi játékának legjavát beleteszi az első etapba.
Nem jön össze.
Josie olyan kiállhatatlan, hogy még úgy is nehezen szerethető a karaktere, hogy előtte végig néztük a teljes Trónok harca sorozatot. Míg ott Arya Stark-ot formázza a művészkisasszony és talán a sorozat egyik legszerethetőbb figuráját, addig itt különcnek tűnő - de nem az - kamaszt alakít, nem túl hihetően. Néz a boci szemeivel, beszólogat Tally-nak, éppen csak látszik, hogy ez a viselkedés nem a sajátja, idegen tőle. (Előbb nézem ki belőle, hogy leszúr egy hasonló korú fiút - mint ahogy tette azt a HBO nagy sikerű sorozatában.)

Josie tipikus lázadó tini. Már csak a piercing és tetkó hiányzik...

Paul feladja és összecsomagol vadóc lányának, hogy elvigye egy reptérre - vagy honnan lehet a kölykök a világ végéről hazateleportálni?
Tally pedig vár rájuk, de a köcsög hiénák betörnek az élelmiszer raktárba és tönkre teszik a vízkészletet. (Kötelező része az állatos filmeknek, hogy már-már intelligensnek tüntessék fel a simán csak kárt okozó állatokat és csupa olyasmit basznak szét, amire nagyon nagy szüksége lenne a szereplőknek.) A vízzel együtt odavész a rádió is, így Tally-nak nincs más lehetősége, mint, hogy megkeresi a legközelebbi lakott területet. Vándorlásai során belebotlik Paul fejre állt dzsipjébe, benne a rossz minőségű Paul-lal (Köszönjük, Mr. Dorff, tessék hazamenni!) és az élő kislánnyal. Josie persze rá van utalva az idősebb nőre és persze, ahelyett, hogy befogná a száját, utálva kóstolgatja a szerinte hibás nőt.
- Ha te nem vagy, apa még most is élne!
Ez mondjuk eléggé kifacsart forgatókönyvi gondolkodás, ha tudjuk, hogy pont Josie beilleszkedési képtelensége miatt kellett apjának kocsiba ülnie. Eh.
Ha a tragédia nem lenne elég, gyorsan kiderül, hogy Paul tartós fejfájását egy illegális ügyletekkel foglalkozó férfi fegyveréből kilőtt golyó okozta. Egy milliós üzlet forog kockán, ezért a férfi és társai vadászni kezdenek a kislányra és ha már van vele egy idősebb nő is, akkor arra is. Nem túl nagy elánnal, nem túl ügyesen.
Tally-ról kiderül, hogy egy született túlélő, hiszen ahonnan az államokba érkezett, ott mindennapos volt a harc a túlélésért. Ez szépen hangzik, csak valahogy Miss. Svetlana-ból nehéz kinézni, hogy fegyvert ragad és férfiakat aprít. Viszont a forgatókönyv szépen a csinibaba alá dolgozik, így szinte hihető, hogy miért ő öli meg az első vadászt és nem fordítva. Jaj, de butus...

- Apád már meghalt a hülyeségeid miatt, én nem fogok!!!

A továbbiakban a film menekülés és gyér akció keveréke, mely közben a két ember, kislány és szerető, kényszerűség hatása alatt megkedveli, megismeri egymást.

Nos, a film Afrikában játszódik, de dögöljek meg, ha a stáb eljutott a földrészre. Az egész helyszín, a tábor, mind olcsóság szagot áraszt. Szerintem valahol teljesen máshol kerestek külső helyszíneket, talán valahol Amerikában, hogy Mr. Dorff-nak ne kelljen sokat utaznia, ha már olyan kurvára mellőzik a film játékideje alatt. Végül is csak egy nagy név. Az Afrikai helyszín még annyira sem hihető, mint a Drew Barrymoore, Adam Sandler marháskodásban, a Kavarásban. Az egész, úgy ahogy van, túl csöves.

A film, Dorff szerepén kívül, klisés és kiszámítható. És unalmas. Talán pont ezért nem szórakoztató. Ezen még Peter Stormare - megélhetési színész, mostanában ott van mindenhol, vagy tíz éve - jelenléte sem segít sokat. Maisie, akit amúgy nagyon imádok, nem túl hiteles, még nem elég érett színésznő, ha pl. a rettegést kell a néző felé közvetíteni. Svetlana Metkina is inkább szép és dekoratív, mint tehetséges. Az akcentusa jó, ám az meg hozott áru.

Szódával elmegy:
35-40%

Evelyn Purcell azt hiszem nem lesz a kedvenc rendezőim egyike. Nem túl tehetséges rendező. Tévéfilmes körökben mozog és nem sok vizet zavar.
Műfajilag elég nehezen sorolom be. Drámának erőltetett, akciónak kevés. Természetfilmnek meg... hagyjuk.
Mondjuk, logikusan mit is várhatnánk egy sivatagban játszódó filmtől, melynek főhősei két nő?
Nyilván semmi Kung-Fu-s marhaságot. Ennek ellenére, ami marad, az is logikátlan, ötlettelen és unalmas. Egyszerűen nem tudtam izgulni a szereplőkért és ebben a dramaturgia, a rendező, a forgatókönyv írója mind hibás. Másfél órás nyögve nyelés.