A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mandy patinkin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mandy patinkin. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 16., hétfő

Fényképek a The Hunchback (1997) című film forgatásáról 2.

A stábfotók, amelyeken színészek is láthatóak. Ha épp nem volt forgatás, a statiszták készíthettek képeket a színészekről, stábról. Talán azért nem volt olyan nagy a titkolózás, mert ezzel is reklámot akartak csinálni a filmnek, hiszen ne felejtsük el, hogy tévéfilmes feldolgozásról beszélünk, alacsony költségvetéssel. Salma Hayek ekkor kezdett befutni. Igaz, itt már túl volt a Desperado forgatásán, de néhány filmet leszámítva, többnyire rövid epizódszerepeket sikerült elcsípnie amerikai filmekben.

anyu a vadhús árus díszletben. Amúgy ő cigány-lány szerepkőrt kapott.

Edward Atterton (balra) és Benedick Blythe (jobbra) közrefogja Salma Hayeket, aki élvezi a figyelmet, habár nagyon hűvös volt a forgatás ideje alatt.
 Atterton nálunk nem lett ismert arc. Főleg kosztümös filmekben lehet vele összefutni, mint pl. a Vasálarcosban is. Hogy mégse teljesen ismeretlen filmes figura az összesen eddigi harminc munkájával, az annak is köszönhető, hogy olyan, mostanra kultikus státuszú munkákban is feltűnt, mint a Firefly sorozat egyik epizódja, vagy a Frank Herbert Sci-Fi könyvéből készült "A Düne gyermekei" minisorozatban. Benedick Blythe karrierje sem sokkal "vastagabb". Neki közel negyven filmes munkája van.
Forgatási szünet. Salma Hayek mosolyogva állt a statiszták rendelkezésére. Több órán keresztül fotózkodott velük. Jobbról Manyi néni óvakodott a képbe.

Salma Hayek a díszletben gyakorolta Esmeralda táncát, amely később elbűvöli a bíborost alakító Richard Harris-t és a Quasimodo-t játszó Mandy Patinkin-t.

A szünetekben Victor Hugo könyvét olvasgatta a színésznő, angolul, ezzel is gyakorolva az angol nyelvet, hiszen spanyol-ajkúként voltak nyelvbeli hiányosságai.

Anyu itt hangos "Salma" felkiáltással odaintegetett neki, amin elnevette magát az amúgy apró termetű színésznő.

Jim Dale, aki főleg a "Folytassa...!" filmeknek köszönheti ismertségét. Elég ritkán forgat filmet és néha csak a hangját adja, ezért nem olyan ismert számunkra.

Peter Medak, Magyarországon született, amerikai filmrendező. Élvezte itthon a filmezést, habár, voltak ütemezési és költségvetési problémák. Szerencséjére a stáb és a színészek mind alázattal viseltettek iránta.
Peter Medak még ma is aktívan forgat filmes munkákat - persze inkább sorozat epizódokat - és ha ismerős a neve, az azért lehet, mert a nálunk is sikeres "A lény - Species" második részét ő rendezte. Szeretett gengszterfilm témákat feldolgozni, mint a "Rómeó vérzik - Romeo is Bleeding (1993)" vagy a "Kray fívérek - The Krays (1990)".


Gauchére szerepében Nickolas Grace
 Grace 1960-tól dolgozik filmekben, nekem mégsem mond semmit a neve, a majdnem 100 filmes produkciója ellenére. Anyu meg is lepődött, amikor mutogatta a fotókat a színészekről én meg pislogtam, hogy kik is ezek?

Benedick Blythe és Edward Atterton közé besunnyogott egy statiszta. Talán, mert nem voltak A listás színészek, de nagyon türelmesek voltak a bárhol megjelenő fényképezőgépes magyarokkal.

Atterton vezeti a csőcseléket a bíboros és serege ellen. Itt még nem üvöltöztek, mert nem kaptak rá instrukciót.

Peter Medak instrukciókkal látja el a film egyik húzónevét, a Quasimodo-t alakító Mandy Patinkin-t, akit felismerhetetlenné tett a maszk.
 Mandy Patinkin amúgy a maszk alatt egy végtelenül kedves és charme-os pasas. Láthattad őt "A herceg menyasszonya - The Princess Bride (1987)" című abszurd mesefilmben vagy a Homeland: Belső ellenség című sorozatban.

Michel atya szerepében Vernon Dobtcheff.
 A kimondhatatlan nevű Dobtcheff nem kevesebb, mint 350 filmes produkcióval öregbíti hírnevét!!! Elképesztő szám ez, de talán pont ezért is lehet ismerős neked, ha a nyolcvanas években sok kalózkazettás mozifilmet, akciófilmet láttál. Dobtcheff igazi ZS kategóriás figura, de ezt a legnagyobb elismeréssel állíthatom róla. Karakteres karvaly orrát több filmben is felfedeztem magam is, amelyek közül volt, amelyiket kedveltem, mint pl. az 1984-es Gwendoline, fantasy marhaságot vagy az Umberto Eco kultikus könyvéből készült szerzetesek között játszódó dráma, A rózsa neve 1986-ból.

És végül a legismertebb név a szereposztásból: Richard Harris.
Sokan, a mai fiatalok csak úgy ismerhetik Harris-t, mint az első színész, aki eljátszotta Dumbledore szerepét a Harry Potterben, pedig a brit színész - Írországban született - már a hatvanas években nevet szerzett magának filmszínészként és sok nívós produkcióhoz adta a nevét negyven éves pályafutása alatt.
Harris-hoz fűződik az adoma, hogy forgatás közben nagyon fázott, ezért egy tengerészsapkát húzott a fejére - amit az Orca című film forgatásánál tartott meg. Jött a jelenete, hogy ki kell vonulnia a Notre Dame kapuján, hogy beszédet tartson az összeverődött, dühös tömegnek Quasimodo-ról és Esmeraldáról.
- Action!
Harris előtt kitárják az ajtót és a színész kivonul, méltóságteljesen. Homlokát viszont eltakarja a fekete gyerekcsináló sapkája.
A rendező beleszólt a megafonba:
- Richard, megint fennmaradt rajtad a sapka! Újravesszük! - angolul.
Harris felnéz, mormog valamit, azután mosolyogva leemeli a sapkáját és teljes bíborosi jelmezben, széles karkitárós gesztussal mélyen meghajol a stáb, majd a statiszták felé, egy mennydörgő: - Sorry! felkiáltással. Majd bedobta a sapkát a kapun és kimért léptekkel utána vonult, miközben mindenki nevetett rajta.