A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mel gibson. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mel gibson. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 28., szombat

A fegyvertelen katona - Hacksaw Ridge (2017)

A fegyvertelen katona - Hacksaw Ridge (2017)


Rendezte: Mel Gibson

A film Mafab adatlapja: Hacksaw Ridge (2017)

Megtekintés: Mivel az utóbbi idők egyik legkellemesebb filmélménye volt számomra, kifejezetten ajánlom a film moziban való megtekintését is akár. Vagy bárhogy!

Kedves Mr. Gibson!
Szégyellje magát!
Ezt a legkomolyabb szarkazmussal mondom önnek! Aki ilyen filmeket képes tető alá hozni és megrendezni, annak kötelessége lenne, hogy legalább évente egy remek filmet tegyen le az asztalra, mert önnek van tehetsége a filmekhez.

Pedig...

Az első mozifilmje, "Az arc nélküli ember - The Man Without A Face (1993)" korrekt dráma egy erősen megkérdőjelezhető drámai témában, amely finoman boncolgatja, hogy diák-tanár között mennyire lehet erős a függőségi kapcsolat és, hogy a rosszindulat hogyan kezdheti ki az összetartást. De semmi különös. Oké, volt benne remek karakterek bemutatása, meg a feldolgozás is szép lett, viszont motoszkált bennem valami a fő kérdésből; nem lehetséges, hogy tényleg történtek olyasmik, amiknek nem szabadott volna? Habár, erre maga a film, amennyire emlékszem, egyértelmű utalást nem tett.

Azután "A rettenthetetlen - Braveheart (1995)" bebiztosította önt a legjobb rendezők között, habár, mai szemmel nézve, a remek felépítés, színészek és forgatókönyv ellenére, a filmben érződik egyfajta kommersz íz is. Hatalmas vállalás és a végén a kivégzés... nem volt más ez, mint egy igazi Oscar-díj mágnes. Az én anyámat, hogy a film zenéjét jobban kedvelem, mint magát a filmet, pedig vannak ikonikus pillanatai - Murron nyakvágás, helytartó nyakvágás - mégsem a kedvencem.

Közel tíz év szünet után érkezett "A passió - The Passion of the Christ (2004)", amit megtekintés után egyenesen rühelltem. Elhiszem, hogy sokaknak egyenesen revelációként hat a kész mű, de én nem vagyok sem vallásos és a horrorfilmek műfaján belül meg kifejezetten utálom a torture horror alműfajt, ezért nekem Jézus utolsó útja és szenvedése - hiába már maga a cím is erről szól, ezért kár is lázadoznom - nem volt szórakoztató, pedig a mozitól ezt várom el, nem a kényelmetlen feszengést, a teljes elzárkózást. Engem idegesített az, hogy egyetlen embert egy egész város szopat. Ráadásul nem egy gyilkosról beszélünk, hanem olyasvalakiről, aki a szeretetre akar tanítani. Jó, te azt mondod: - Hiszen ez a Biblia és a katolikus vallás legfontosabb története. Én meg azt mondom erre: - Oké, de én utálom a vallást és az összes ellentmondásos, ósdi hozadékát.


Rá két évre összedobta az Apocalypto című kaland-drámát, amely nekem eléggé kakukktojás és a pozitív kritikák visszajelzéseinek ellenére kb. rokonfilmnek számít számomra a finn "Nyomkereső - Ofelas (1987) című kalandfilmmel, amelyből Hollywood készített vérre menő Remake-t, áthelyezve egy kontinenssel arrább, "A barbár - Legenda a szellemharcosról - Pathfinder (2007)" címmel, így Gibson beelőzte azt pár évvel, azonban a finn játékfilm közötti hasonlóságtól nem tudtam a megtekintés után elvonatkoztatni. Biztos igazuk van azoknak, akik szerint a mozi hatalmas nagy vállalás, nekem azonban ugyanúgy elég volt egyszer látnom, mint "A passiót".

Erre eltelt tíz röpke év és Gibson olyan filmet készített, hogy azt kívánom, elég ideig éljen még, hogy további tucatnyi hasonlóan fontos és számomra érdekes produkcióra legyen ideje. Ha ilyen iramban fogja folytatni, akkor élnie kell vagy száz évet még...

Gondolom, ebből is rájöttél, hogy számomra Gibson "A fegyvertelen katonája" kifejezetten üdítő hatással volt és csak ajánlani tudom megtekintésre. Igen. Le a kalappal. A film maga a nagybetűs mozi!
Gibson jó érzékkel szövögeti a mesét, és ebben nem is kell túl messzire mennie, hiszen a főszereplő, Desmond Doss hihetetlen története (Érdemes elolvasni a wikipédia cikkét erről a hősről) a valóságon alapul és amennyire hinni lehet a 2006-ban elhunyt fegyvertelen szanitéc visszaemlékezéseiben megörökített történeteknek, a film forgatókönyve nagyjából hitelesen adja vissza mindazt, amit a főszereplő karaktere megélt az Okinawa-i partoknál. (2004-ben készült egy dokumentum film melyben többek között beszélgettek Doss-szal és 2000-2002 között adásba került a Medal of Honor című dokumentum sorozat, amelynek első évadának negyedik részét szentelték teljes egészében a hősies katonának.)
A film szerencsére, ahogy a hasonló felépítésű moziknál megszokhattuk, nem rögtön a háborúval indít - nem számolva a film eleji jelenetet, ami bemutatja a főhőst - hanem bemutatja a fiatal Doss-t (Andrew Garfield) és, hogy hogyan lett belőle az az ember, akinek mély vallásossága és lelki formálódása végül egy olyan személyben csúcsosodott ki, aki teljes és mély meggyőződéssel kiáll azért, amiben hisz és úgy akarja segíteni bajtársait a háborúban, hogy eközben ő nem ragad fegyvert, hogy ezáltal ne kövesse el isten szemében a leghalálosabb bűnt; a gyilkosságot. (Mondjuk, azért érzek így is némi ellentmondást, mert habár Doss még véletlenül sem nyúl fegyverhez, puskához vagy bajonetthez, mégis a bajtársa fegyverének csöve elé kénytelen taszítani a japán katonát, amikor az megakarja fojtani a puszta kezével és így végül a katonatárs puskasorozata teszi ártalmatlanná a támadó ellenséget.)


A film első fele a karakter(ek) megismerése, Doss rövid élettörténete. Ezt a Gibsonra jellemző finom humorral és drámai pillanatokkal (Kb. Mint a Rettenthetetlenben, amikor visszatér szülőfalujába és humoros módon elfogadtatja magát egykori cimboráival, vagy félszeg udvarlása Murron felé.) sikerül bemutatni. Doss figurája egy enyhén bugyuta fickónak tűnhet, aki megkukul, ha szerelmes lesz és sokak szerint soha nem fogja vinni semmire az életben, mert túlságosan is a fantáziája rabja. Anyjának segít csip-csup munkákat elvégezni a templom körül, hobbi szinten érdekli az orvostudomány, a természet és ornitológia, stb. és végül első látásra beleszeret egy nővérkébe, akit a sors sodor az útjába.
A szomszédfiús kisugárzás mögött azonban olyan erő lakozik benne, amellyel később példát tud mutatni katonatársainak, akik logikus okokból teljesen elzárkóznak tőle, hogy később, miután "bebizonyosodjon", hogy Doss hitének van a harcmezőn létjogosultsága, ne ő formálódjon a többiekhez, hanem azok kezdjenek hozzá idomulni, előbb elismerve tetteinek értékét, majd elfogadva hitét is, hiszen nincs babonásabb és vallásosabb ember a harcmezőkön harcoló férfiaknál. (Igen, úgy vélem, ők még magánál a pápánál is vallásosabbak, babonásabbak.)

Doss szerelmes lesz tehát egy nővérkébe (Teresa Palmer), akit elbűvöl a fiú természetes őszintesége és akkor is mellette marad, amikor bárki más elfordulna tőle. Közben Doss, apja (Hugo Weaving parádés alakítása) ellenérzésének ellenére Desmond az öccse után szintén jelentkezik a hadsereghez, ahol a besorozás alatt azt az ígéretet kapja - amit naivan el is hisz - hogy nem kell majd fegyvert ragadnia az ellenség ellenében. Akkor még nem tudjuk, miért olyan nagy az ellenérzése a fiúnak a fegyverviselés ellen - később flashbackből derül ki - ám olyannyira ragaszkodik elveihez, hogy ennek köszönhetően egy hajszál választja el a hadbíróságtól. A szerencsének is köszönhető, hogy végül a hadsereg egy későbbi hőst nem küld parkolópályára, értelmetlenül.
(Mert belegondolva mekkora ellentmondás már, hogy valaki önként jelentkezik, hogy segíteni akar a többi harcostársán a háborúban - mint felcser erre megvan minden esélye - de mivel nem ragad fegyver, már azelőtt sittre kerülhet, mielőtt kvalitásairól egyáltalán megbizonyosodott volna a hadsereg, akiknek elvileg - mivel önkéntesen jelentkezett, ezt ne felejtsük - még ő tesz szívességet, állampolgárként.)
Beszédes az is, ahogyan a katonai apparátus hogyan próbálja különböző módszerekkel rábírni a fiút a fegyver viselésére.
A tisztek szerepeiben találkozunk Sam Worthington-nal és Vince Vaughn-al, aki ebben a filmben szerintem élete egyik legjobb alakítását nyújtja! Első megjelenése tökéletesen bemutatja a karaktert.

Lefutjuk a kötelező köröket, megismerjük a katonatársait, a feletteseit, a hadsereg egyébként szintén teljesen érthető álláspontját, majd a hadszínteret és az ellenséget - akiknek arctalansága szinte a végéig megmarad, ezért gyakorlatilag biodíszlet szinten működnek.
A csata már-már Ryan közlegény szintűen epikus. Bőven van itt is borzalom, ami rávilágít arra, hogy a felső körök érdekeit megvívó katonaság mennyire lehetetlen helyzetben van, mennyire személytelen az egyén sorsa a háborúban. Borzalmas belegondolni is, hogy egy fiatalember kiérkezik a frontra pár hónapos kiképzés után, majd az első percben földre rogy egy lövéstől, holtan, semmissé téve egy élőlényt, karaktert, húsz év örömöt, bánatot, tanulást, érzést, gondolatot.
Belegondoltál már, mennyire isten ellen való, hogy egy élőlényt hónapokig gyötörnek a kiképzésen, kitanítanak, felruháznak, energiát fektetnek bele, hogy azután az első lépés után, ha lelőtték, mindaz, amit korábban rá építettek, semmissé váljon???

Doss azonban bőven rácáfol mindenkire és olyan emberfeletti tetteket hajt végre, amelyekre nincs szó és amelynek nézése közben barátom, Jani is felszisszent, hogy ez azért túlzás. - és nem az, mert a forgatókönyv nagyon hitelesen követi a történelmet.
Doss tehát egy hős és kellemetlen olvasni a stáblistán, hogy már tíz éve elhunyt szegény. Csak arra tudtam gondolni, hogy azok a férfiak, akik átélik a háború poklát, hogy azután végigéljenek egy emberöltőt, milyen történeteket tudnának nekünk mesélni, csupa olyasmiről, amiről nekünk már fogalmunk sem lesz soha: hitről, bajtársiasságról, földi pokolról és még ezer apróságról.


Különvélemény:
Milán barátomnak is tetszett a mozi, de azért volt egy apró és logikus kérdése, ami sajnálatos módon neki jutott előbb eszébe:
- A japán hadsereg miért nem vágta le a kötélhágcsót, amelyen keresztül feljutva az amerikaiak bevették a frontvonalat???
Egy másik ismerősömmel is tanakodtunk erről, de logikus érvet nem találtunk, így maradt az, hogy a japcsik egy kissé hülyék voltak.
Másodszor nézve a filmet - mivel valós eseményekről szól, így a hágcsó kérdése különösen fontos - arra a következtetésre jutottam, hogy a feljutó amerikaiak olyan jól álcázták a sziklás peremen, hogy az ellenségnek nem jutott ideje eltávolítani, lentről meg folyamatosan fedezték.
Ha valakinek ezzel kapcsolatban van hiteles információja, kérem írjon megjegyzést!

90%

Ha megnéznéd:
- A fegyvertelen katona (2017)

2014. július 27., vasárnap

A feláldozhatók 3. - The Expendables (2014)

A feláldozhatók 3. - The Expendables (2014)


Rendezte: Patrick Hughes

Ők benne vannak.

A címével ellentétben, egyre inkább úgy érzem, hogy a film a nem feláldozhatókról szól. A forgatókönyv írói egyszerűen nem merték meglépni, hogy valakit hidegre tegyenek, csupán csak félre... Legalábbis a főszereplőink közül. Sajnos, a karizmatikus ellenség meg lassan egyetlen személyben képviselteti magát, míg csatlósai arctalan és levadászható masszává olvadnak össze. Ez lesz végül talán a franchise legnagyobb hibája: egyszerű és izgalom mentes agyaggalamb lövészetté silányul a tesztoszteron mozi. Ezen még az sem segít, hogy friss arcokat hívnak a kötelékbe, hiszen a film azt sugallja, hogy harcosaink érinthetetlenek. Akkor meg kinek szurkoljunk?

Farokméregetés, késsel...

Mindenesetre Stallone promóciós videóját párba állítva Schwarzenegger pár cikkel alább tárgyalt akció-drámájával párba állítva, kijelenthetem, hogy Stallone - talán mérete miatt - jobban mutat a vásznon, hihetőbb, hogy fékezhetetlen akcióhős. Schwarzi már túl darabos.

Rögtön, első körben egy szerencsés és nem túl látványos szöktetéssel indul a film. Az adócsalásért sittre jutott Wesley Snipes-ot menti ki a brigád, egy Denzali börtönből. Próbáltam a helynek nyomára akadni a neten, de gugli barátom számára ismeretlen tartománynak bizonyult. Mire a végére jutnak a fiúk a mentőakciónak, legyaknak egy komplett börtönvonatot és a hozzá tartozó teljes komplexumot. (Body count nem lehetséges, mivel a CGI robbanás nem teszi lehetővé, hogy összeszámoljuk a kis apró, mesterségesen generált figurákat.)
A srácok mindjárt, menekülés közben összemérik a farkukat, de nem tudjuk meg, kié a nagyobb.
Ezután Mogadishu, Szomália a célállomás, ahol öregjeink belefutnak egykori társukba és az azóta rossz útra tért Conrad Stonebanks-be (Mel Gibson). Sosem tartottam Gibson-t Shakespeare-i magasságú színésznek - nem, még a Franco Zeffirelli féle Hamlet ellenére sem - mégis kisujjból lejátszik mindenkit a stábból. Ezért is sajnálatos, hogy tudjuk, valószínűleg ő már nem lesz ott a folytatásban. Gibson karrierjét figyelve, teljesen érthető, miért vett részt ebben a marháskodásban. Komolyan ugyanis nem nagyon lehet venni a filmet.

Az apró Banderas a film titkos fegyvere.

Eddig sem voltak egyszerűek a leszámolások, hullott az ellen, ám mostanra, mire kifut a kaland, valóságos háborút vívnak hőseink az ellenséggel. Ha közben páran bekapkodnának golyókat, még izgulnék kicsit. Így semmi dolgom nincs, mint hátradölve, bárgyú mosollyal nyugtázni, hogy Antonio Banderas testhelyettesítője ellopja a show-t, és Ronda Rousey, egykori judó bajnok és MMA harcos egyáltalán nem ronda. Az ő párosuk a legnagyobb poén a filmben. Banderas pedig olyan öniróniávl rendelkezik, hogy aki eddig nem szerette, most kedvelni fogja. Teszem hozzá, simán átemelte a Csizmás a kandúr karakterét a Shrek című animációs sorozatból. Némi Zorro beütéssel.

A mozit nézve az ember kikapcsolhatja az agyát és fogadásokat köthet, legközelebb kiket fognak behozni még az akció mozik csillagai közül.
Néhány tipp: Cynthia Rothrock, Gina Carano - egyértelműen rossz oldal, Kurt Russell - stílusosan, kalóz szemkötővel -, Tony Jaa - Jet Li ellenében, Jesse Ventura - vicces cameoban, The Rock - mint Stallone elveszett fia, Vin Diesel - összecsaphat Statham-mel, Jason Momoa, Fekete László, Vinnie Jones -
 felöltöztetve a Juggernaut-nak, Hugh Jackman, Chris Evans, Al Pacino, mint háttérből szálakat irányító sötét alak, stb.
Szóval lassan mindenki.
Az akciók egyre elborultabbak, az ellenség egyre több és sajnálatos módon a főellenség jobb-kezeiben egyre kevesebb a karizma. Nem a karizom. Harrison
Ford megjelenése után várható Jabba feltűnése és Jet Lee rajongók kedvére kis kedvencünk is kapott két percnyi humort. Amit Schwarzi-val művelnek, azon sírva röhögtem.
A történet a tipikus leszámolós, bosszú és bajtársiasság témakör. Egy rakat zöldfülű csatlakozik kivénhedt ebeinkhez - akik saját környezetükben már nagy névnek számítanak - de senki nem esik ki. Pedig sokkal drámaibb lett volna egy igazán erős ellenféllel szemben társakat veszíteni. Eh, majd talán legközelebb.
Stallone már vagy mindenkit kiirtott, vagy maga mellé állított a sorozatban. Pletyka szinten legközelebb Pierce Brosnan-t láthatjuk kellemetlenkedni, de az még jövő zenéje. A humor és szentimentalizmus azonban egyre erősebben van jelen, ami segít
emészthetővé tenni a vászonról lecsurgó tesztoszteront.
A magyar előzetesben valami utolsó menetről hablatyolnak. Tévednek. Van még kraft a sorozatban. Ebbe a részbe annyi a sablon, hogy egy negyedik részhez biztos lenne pár új ötlet.

70%

Figyeld:
- Banderas kb. ugyanazt hozza, mint csizmás kandúrként.
- Schwarzi ikonikus "Get in/to the Chopper!" felkiáltása ismét elhangzik.
- Harrison Ford nagyon öregszik.


Három fake poszter, amit a filmhez készítettek a rajongók. Bármelyiküket szívesen láttam volna a filmben, de kimaradtak...

2013. október 31., csütörtök

Machete kills - Machete gyilkol (2013)

Machete Kills - Machete gyilkol (2013)

Rend.: Robert Rodriguez
Fősz.: Danny Trejo, mint Machete



Ráizgultam a Machete szerves folytatására, de sajnos csalódnom kellett. A második rész sajnos semmiben nem vert rá az elsőre, talán csak a történet kerete tágult ki jobban. Meg talán több a húzónév, de ez részletkérdés.
A film legnagyobb hibái közé sorolnám, hogy először is nem éreztem úgy, hogy kaptam volna valami pluszt az első rész után. Megint vannak gonosz ellenségek, akciók, csajok, vér és sok fejlövés. Ennyi.
Másik hibája a filmnek, hogy összességében unalmas és humortalan. Ha a terv az volt, hogy egy amolyan trash paródiát hozzanak össze, mint az első, ez kifulladt a fárasztó önismétlésben.
Egyetlen jó dumára nem emlékszem a filmből, pedig most kapcsoltam ki a gépet.
Machete nem sms-ezik. Ez elment egynek. Machete nem twitterezik? Húha...
Több a dugható női árú, ennek ellenére mintha kevesebbet húzna meg a rossz-arcú ex-sittes filmes legenda. A pornózenei betét persze telitalálat másodszorra is, főleg, mikor egy filmes poén során kiderül, hogy a zenei téma nem igazán köthető a szexhez, elég, ha Machete éppen pucér. Ez volt az egyetlen rész, amikor felröhögtem.

Természetesen a legendás Machete megkap minden nőt, akit beleírnak a forgatókönyvbe... nagyjából.


A szereplők egy része nálam a csendes ripacs kategóriába ment át. Pl. Lady Gaga és Mel Gibson verőembere.
Machete szinte végig sodródik a forgatókönyv kínálta árral. Elküldik Á-ból B-be és végrehajtja a parancsokat. Videójáték figurává silányult, aki vagy gyilkol, vagy passzívan figyeli az átvezető videót. Vagy tucatszor meghalhatott volna a film során és csak a borzalmasan megírt forgatókönyv a ludas abban, hogy a necces helyzetek megoldódtak, ám azok is klisések.
Mintha egy rosszabb James Bond feldolgozást - pl. Moonraker - ötvöztek volna a Desperado-val. Fájón passzív Danny Trejo legendás figurája. Nem éreztem, hogy macsóságból bámul annyiszor a halál torkába, inkább, mintha lemaradt volna néhány fázissal, amikor harcolni kell és már késő lépni. Azért megoldódnak a kényes szituk, mert mindig jön egy felmentő "sereg".

Lady Gaga karaktere akár Blondie átemelése is lehetne a Sin City-ből. Kár, hogy "alteregói" tökösebbek.


Furcsa számomra, hogy két darab, pár perces jutalomjáték többet ért szerintem, mint Danny Trejo teljes jelenléte. Cuba Gooding Jr. és Antonio Banderas rövid baromkodása nálam elvitte a show-t.
Alexa Vega eszméletlen kis puncivá nőtte ki magát, ám, hogy tehetséges színésznővé cseperedett a "Kémkölykök" sorozat óta, nem ebből a baromságból derül ki.

Alexa Vega nem játszik a filmben, inkább, mondjuk úgy: jelen van.


Amber Heard viszont jól szerepelt. Dögös és szexi. Kár, hogy amint meglátjuk, tudjuk, hogy "sáros".
Michelle Rodriguez rajtamaradt a cuccon. Első filmjében, "A bunyós csaj"-ban felvett egy imázst és azon rajtamaradt. Az első rész szemkilövése után nem tudott meglepni az ismételt fejlövés...
Carlos Estevez, mint Amerika szexmániás elnöke poénos választás, ha jobban kihasználják a színész körüli hype-ot. Így csak egy egykor fényes jövő elé néző csillag pislákolásának vagyunk tanúi.
William Sadler ismét rosszfiú. Azt hinnénk, megkeveri a szart, ami nem sikerül, mert annyi név van a stáblistán, hogy sajnos, aki tehetséges vagy érdekes karakter lehetne, arra kb. 5 percnyi filmidő jut.

Itt kezdődik a harmadik problémám. A film szereplőinek 80%-át lelövi a maradék 20%. Szinte nincs olyan szereplő, karakter, aki miután megjelenik a képernyőn, ne halna meg perceken belül. Aki ennél többet kapott láthatóságból, az meg biztos nyírja a többieket. Meglepődtem, hogy a vége lövöldözésnél nem hullottak el a statiszták mind egy szállig, mint ahogy egy jobb John Woo filmnél megszokhattuk.

Páncélozott jármű. Persze megtámadja a sok kis alukasztnis szar. 


Machete néha aktiválja magát, ennek vége némi vérfröccs, de passzív üzemmódban meglepően "vértelen".
Mel Gibson lubickol szerepében, a megalomán és enyhén jövőlátó Luther Vuz, fegyverkereskedő és terrorista figurájában. Kár, hogy ez kimerül abban, hogy magyarázza a bizonyítványt.
Jessica Alba indokolatlanul kis szerepet kapott. Annyira, hogy ha nem láttuk az első részt - miért, van olyan - akkor érzelmileg nem is tudunk ráhangolódni főszereplőnk lelkében dúló viharaira.

Na, ki van még benne?
Tom Savini is kapott pár perc ál-szerepet. Gyakorlatilag csak azért írták bele a filmbe, hogy felidézzék az első részbeni figuráját. Súlytalanul tűnik el az akció közben. Mint sokan mások.
Fejlövés, haslövés, fejlövés.
Kb. ez történik bárkivel, akit meglátsz a vásznon.

Ez 2010-ben szórakoztató volt, némi nosztalgikus másolt videós korszak érzéssel, mostanra viszont kipukkadt a lufi, lefőtt a kávé.
A Machete gyilkol uncsi akciófilm, ami csak a felnőni képtelen rajongókat célozza meg. Aki kicsit többet vár az első rész után, elvileg csalódni fog, mert bár több a CGI, mint az első felvonásban, ez még nem tölti ki az ötlettelenség hézagait. Az a pár kaszabolós rész meg nem viszi el a hátán a filmet.
Az első rész szikés bélkivágós jelenete pl. köröket ver szerintem mind látványban, mind kivitelezésben az itt látható helikopteres-pörgős nyakmetszésre és/vagy az áramba nyúlkálós pörkölésre is.

A humort apró cseppekben adagolják és alig valamivel értékelhetőbbek, mint a fingós-böfögős viccek. Pl. egyenesen unalmas volt, amikor a tolószékes fickót szarrá lövik és végül, biztos, ami biztos, valaki még egy rakétával is megkínálja. Értem én a trashfilmek koncepcióját, csak úgy látszik, kiöregedtem belőlük.
A csillagok háborújás filmes kikacsintások pedig erőtlenek, bár, még elképzelhető, hogy a film által sejtetett Caprio-s szál behozásával megjátsszák a "Star Wars" filmek legnagyobb katarzisos jelenetét is a harmadik folytatásban; Machete, én vagyok az apád!

Ezt a járművet csak a Star Wars rajongók behúzása miatt tették a filmbe.


Meg sem lepődnék.
Egyre inkább úgy érzem, hogy Rodriguez kifogyóban van az ötletekből. Jól sáfárkodik a grindhouse és trash szemetek megidézésével, viszont hiányolom azt az eredetiséget, amivel berobbant.

Hirtelen ennyi.

Nem pontozom, mert lehúznám.
Lesznek rajongói, pedig, sajnos úgy érzem, aki látta az elsőt, annak sok újat nem adott ez a folytatás.

Nálam max. 10/5

Csak lehúztam...

Ha megnéznéd: M A C H E T E  K I L L S