A következő címkéjű bejegyzések mutatása: omar sy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: omar sy. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 11., kedd

A belleville-i zsaru - Le flic de Belleville (2018)

 A belleville-i zsaru - Le flic de Belleville (2018)


Rendezte: Rachid Bouchareb

A film Mafab adatlapja: Le flic de Belleville (2018)

Megtekintés: Nekem kellemetlen ez az összecsapott, gyermeteg Beverly Hills-i (Még a város vagy negyed nevei is hasonlóak) zsaru koppintás.

Mert két héttel a megtekintés után, hogy rászántam magam pár sor megírására, egyszerűen nem jut jobb az eszembe a filmről, ráadásul, azt sem állítom, hogy maradandó emlék lesz számomra. Mert már most sem az. Ezért foglalkozom azzal, ami megmaradt.

Unalmas klisének tartom, hogy szinte valamennyi komédiában, vígjátékban vagy gyermekfilmben az anyukák általában ránőnek a fontos beosztású fiúcskáik fejére, gyakorlatilag terrorban tartva őket. Itt sincs másképpen. Omar Sy karakterét anyukája fogja vasmarokkal, úgy, hogy azt érezzük, bármit is csinál a „gyermek” az sosem lesz elég jó anyunak. Nem állítom, hogy ne lenne igaz a klisé, hogy egy személy az anyukájának mindig a gyereke marad, de... ezt már annak idején Sylvester Stallone sem tudta megfelelően átadni a közönségnek, így talán az „Állj, vagy lő a mamám!” lett az egyik leggyengébb filmje mozis karrierje alatt, ha nem számítjuk, amit hatvan felett kezdett letenni az asztalra, hiszen ahogyan öregszik, munkásságának minősége is egyre ráncosabb.

Oké, Sy roppant kelendő színész, mióta megmutatta, mennyire életrevaló, mégis úgy vélem, hogy a menedzsmentje kissé ügyesebben is választhatna számára mozit. Lenne potenciál a történetben és azt is elfogadom, hogy szükség van rendőrös haverkodós buddie mozikra, ám azt nem értem, hogy a humornak miért kell átmennie infantilisbe, ha úgy veszem, a célközönség nem a 12-15 éves fiúk. Ha jelen esetben mégis ők voltak, akkor elnézést kérek és ez a film remek szombati matiné.
Omar Sy tehát jó, az anyukáját alakító fehér matróna kiváló – bár ütném – a párosukban érezni némi kémiát, bár erre még gyúrhattak volna néhány apró gesztussal.

A másik főszereplő pedig egy titkos kedvencem, Luis Guzmán, aki esetében azonban megértem, hogy bármibe fejest ugrik, amiben a stáblistán rögtön a főszereplő mögött megjelenik a neve, még akkor is, ha jelen esetben ő az egyik főszereplő. Mert Guzmán már csak kiállása miatt is örök második helyre van kárhoztatva. (Tévéfilmes alakításait nem vettem figyelembe, pedig elképzelhető, hogy pont a kis-képernyőn már volt lehetősége brillírozni.) Guzmán remek karakterszínész, amit csupán azért nem biztos, hogy felismerünk, mert szinte soha nincs eleget a vásznon, hogy bizonyíthassa. Szerencsére több tucat kisebb szerepben találkoztam vele és enyhén crô-magnoni fizimiskájával, ezért is tudtam megjegyezni a becses nevét! Én kedvelem, de nem vagyok benne biztos, hogy szakmai képességei elegek arra, hogy a hátára tegyünk egy produkciót. Így a két főszereplővel persze kicsit elbukdácsol a mozi, azonban sajnálatos, hogy pont Guzmán karaktere az, ami megsínyli a forgatókönyvet és magára húzta a komikus mellékszereplő gúnyáját.

A film tényleg nagyjából követi a ismert Eddie Murphy mozi történetét.: Zsarunkat élőhelyén meglátogatja egy barátja, mert belebonyolódott valami komolyba. (ott egy kisstílű sittes figura, itt egy rendőrségen belül mozgó fontos ember) Mindkét filmben főszereplőnk nyomozni kezd, ami elvileg kizárt, ha bármilyen formában érintettek az ügyben – kerülendő az elfogultságot, önbíráskodást – mégis azt kell látnunk, hogy a forgatókönyv ezt kimagyarázza és elutaznak egy-egy lebilincselően gyönyörű helyre – kis nyaralás vajon befigyelt forgatás közben – ahol majd a lehetséges gonoszok körmére koppinthatnak, hiszen minden felső utasítás ellenére lassan belebonyolódnak a bűnügybe, megismerik a gyanúsítottakat, kellemetlen helyzetbe hozzák azt valahogy nyilvánosan, mert egyértelműen úgy lehet jól kinyomozni valakit, ha hatalmas táblákat aggatunk magunkra az „Elkaplak!” felirattal. Közben kapnak a nyakukba egy helyi erőt, aki persze közel sem akkora nagy penge, mert akkor hogyan hinnénk el, hogy a főhős olyan igazi tökös legény, aki végül meggyőzi ideiglenes társát is, hogy bizony érdemes arra a fajta baráti bizalomra, amely végén a frissen megismert kolléga is hajlik rá, hogy elhagyja a törvényes és járható utat, csakhogy segítsen elkapni a film negatív figuráit.


Csak ez Murphy esetében – talán a helyszín miatt is – sikerült stílusosan előadni. Volt benne valami elegancia. (Eleve a filmben mindenki elegáns volt, az egy Axel Foley-t leszámítva...) Itt viszont kicsit összecsapott és erőltetett, hogy az anyukákat is belekeverjük, hogy a főnökség mennyire keresztbe akar tenni – pedig nem is érdekük – és, hogy a helyi kemény kolléga milyen burleszk figurává silányul. Nagy szerencse, hogy az amúgy nem túl érdekes nyomozás végül sikerrel jár és a magát komolyan nem vevő film végén csak azt veszítjük el, akit egy mesefilmben sem siratnánk meg. Kár, hogy olyan butuska az egész. Felnőtteknek ezért könnyű szívvel nem is lehet ajánlani. Negyven év felett mind a bűnügyi, mind a vígjáték kategóriáktól többet vár az ember. Itt meg talán a legkomolyabb jelent már lezavarásra kerül a film elején, onnantól pedig egy kiszámítható limonádét kapunk.

Alig emlékszem rá, pedig most láttam pár hete.

De mintha Guzmán vízbe esne. Többször is. Nos, ennél több kell, hogy egy komédiát jónak nevezzünk! Ráadásul, mindezt közel kettő órában.

40%


2016. december 26., hétfő

Inferno - Inferno (2016)

Inferno - Inferno (2016)


Rendezte: Ron Howard

A film Mafab adatlapja: Inferno (2016)

Megtekintés: Az első rész után már a második sem fogott meg igazán. Ez nekem nem hiányzott.

Pedig az alaptörténet igen közel áll hozzám - mint az előző cikkemben olvashattad. Néha agyalok azon, hogy hova fut ki az emberiség. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy miként rajzunk majd ki megfelelő űrjárművekben az univerzumba, akár egy Star Trek moziban, hanem, hogy ha majdnem exponenciálisan növekszik a föld lakosságának a száma, miféle jövő vár ránk ezen a bolygón, amelynek tartalékait rendesen igyekszünk felélni? Mi lesz, ha már nem tudunk elég élelmiszert termelni, termeszteni a meglévő populációnak? Így is komoly probléma a föld bizonyos területein az éhezés, éhínség. Vagy mi lesz, amikor egyik nagyhatalom politikai vagy vallási erejét felhasználva a többi fölé nő és gondol egyet, hogy eligázza a többit. Ennek jelei mostanában pl. terrorcselekményekben csúcsosodik ki számunkra és nem ám tőlünk messze történnek atrocitások, hanem itt a szomszédban!

A Marvel univerzum később pont ezt az alapsztorit igyekszik Thanos nevű gonoszán keresztül beszuszakolni a nézők fejébe egy remek képregény-filmben! Szóval, a történet azon része, hogy egy milliomos antagonista, humanista indíttatásból kitenyészt egy halálos vírust, amely a föld lakosságát nagyjából megfelezi, érdekes felvetés, hiszen nem érzelmi síkon közelítve a témát, hanem logikai úton, van benne ráció. "A szűkítés - The Thinning (2016)" is foglalkozott hasonló kérdéssel és baráti körömben is visszatérő téma, hogy vajon mi lenne a helyes út és van e lehetőség azt közös nevezőre hozni mondjuk a morális tisztasággal? Nem nagyon és a film is ezt meséli el.

Az első Dan Brown mozi rendesen elszórakoztatott. No, nem azért, mert közel érzem magamhoz a történet vezérszálát, amelyben egy egyetemi professzor Jézus leszármazottját keresi, hiszen a vallás nálam sosem foglalt el előkelő helyet, ha már mindennapi életről van szó. Ezt meghagyom másoknak, ők meg hagyjanak engem békén. Két dolog maradt meg számomra a filmből. Az egyik a kis francia kedvencem, Audrey Tautou és Hans Zimmer csodálatos filmzenéje. Nem mondom, egyszer végig lehet izgulni Langdon professzor (Tom Hanks) nagy kalandját, de azért a figura közel sem egy Indiana Jones és egészen a harmadik filmig kellett várnom, hogy ne csak az agyát, hanem végre - igaz, nem nagy sikerrel - de az öklét is használja. Ebből kiindulva, nekem Langdon nem az a kimondott tökös férfias hős és így megértem, hogy Dan Brown könyvét miért inkább a nőismerőseim fogyasztották nagyobb élvezettel.

A második film már egyenesen fárasztott, főleg, mert egyszerűen nem akart kiszakadni a vallásos közegből, ami, mint már meséltem, kevés kivételtől eltekintve, nem nagyon tud engem lekötni. A készítők a harmadik Brown könyvet a történet "kicsinysége" miatt némi produkciós előkészületek után nagyvonalúan átugrották, hogy egyenesen a negyedik etaphoz jutva, tíz évvel a nagy-sikerű első rész után, ismét csatába küldjék a rejtélyek és jelképek tudorát, megint egy csinos hölggyel az oldalán, megint egy az egész világra komoly hatást gyakorló - egyenesen halálos - veszély megakadályozására. (Mellékesen jegyzem meg, hogy ha már Inferno, meg az egész világot behálózó pusztulás, akkor, hogy fitogtassam széles spektrumú kultúrámat, megemlíteném, hogy Ira Levin Rosemary gyereket vár című horror-drámájának a folytatása szintén egy hasonló cselekményt vázol fel, legalábbis a végkifejlet tekintetében: A Rosemarynek nagyfia van arról mesél, hogy az elvileg sátáni porontyból hogyan lett karizmatikus vallási vezető, aki - Rosemary szerint legalábbis - a világ elpusztítására törekszik.


Itt nem vallási vezetőt, hanem egy számítástechnikában jártas milliárdost kapunk, Bertrand Zobrist (Ben Foster) aki szent célul tűzte ki, hogy egy halálos vírussal kicsit visszanyesi a populációnk nagyságát, mert "szent" meggyőződése, hogy azzal segíthet a bolygó és az emberiség megmentésében. Azért a vallástól száz százalékig itt sem tudtak elszakadni és belekevernek a sztoriba káprázatos templomokat és Dante elképzelését is a pokolról.
Langdon (Tom Hanks) in medias res kerül a kalandok közepébe és egy fejsérülés miatt nincs épp ki mind a négy kereke. Az emlékezésben és utána a kalandos missziójában segítségére lesz egy doktornő, Sienna Brooks (Felicity Jones) akinek történetesen pont azok a gyermekkori kedvenc témái, amikben Langdon-nak a szokásos menekülős nyomozása során dolga lesz, így kapunk némi magyarázatot rá, hogy az eredetileg a professzor fejsérülését ellátó dokinő miért is marad hősünk mellet, ahelyett, hogy elvégezvén dolgát, maradjon a fenekén. (A könyvben és a filmben a motivációk erősen eltérnek, így annak is tartogat meglepetést a film, aki már közben rongyosra olvasta a könyvet.)
A nyomukban ügynökök és gyilkosok loholnak, ám szokás szerint, nem feltétlenül mindenki az, aminek elsőre látszik. Míg Langdon egyenként szerzi meg a kirakós darabkáit, amely elvezetheti a halálos méreghez, hogy megsemmisíthesse azt, addig mások bármit megtennének, hogy Zobrist rémálma végigseperjen a földön és közben megsemmisítsék magát a professzort.

Sikerül a harmadik részbe is ismertebb, már-már A listás színészeket megszerezni. A legtöbb karakter szerepe a játékidő alatt folyamatosan változik, ahogy haladunk a nyomok feltérképezésében, ezért akár az utolsó percekig érhetnek minket meglepetések és végig van miért/kiért izgulni.
Az "Inferno" simán megfelel egy James Bond mozi kritériumainak, leszámítva azt, hogy Hanks kiöregedett már a szívtipró-szexelő-gyilkológép szerepkőrből. Szóval, nagyjából ugyanaz, amit elvárunk az angol ügynöktől, csak kevesebb csihi-puhival és fedetlen kebellel.
Tom Hanks oké, ismerjük. Sajnos erősen öregszik, pedig még száz évig néznék tőle romantikus és kedves vígjátékokat, de sajnos, már felette is kezd eljárni az idő.
A következő generációt Ben Foster és Felicity Jones jelenti. Foster egészen biztosan szándékosan nem akar "normális" fickókat alakítani. Vagy külsejében vagy gondolkozásában hoz torz figurákat és Zobrist alakja szintén egy a sorból, amikor elme roggyantat formálhat meg.
Jones viszont most dobbant a sztárság felé és ebben inkább a karácsonykor bemutatott Zsivány egyes című Star Wars univerzumot szélesítő mozi lesz a segítségére.
Bouchard ügynök szerepében a francia Omar Sy kerül vászonra, aki az Életrevalók sikere után lavíroz hazai és Amerikai produkciók között. Sy 2000 óta szerepel filmekben, mégis 2011-ben figyelt fel rá a szakma. Végre nem ostoba vígjátékokban alakíthat mellékszerepeket, hanem Blockbusterekben! Azért, ez neki előrelépés.
A Jurassic World-ben már együtt játszottak az Indiai születésű és amúgy Bollywoodban híres Irrfan Khan-nal, igaz, amennyire emlékszem, közös jelenetük nem volt. Khan itt egy befolyásos üzletembert alakít, aki nem fél bepiszkolni a kezét.
Akik hiányolták a gyengéd szálakat Langdon kalandjaiból, fellélegezhetnek, mert a professzor múltjából végre előkerül egy igen csinos gyengébb nem, Elizabeth Sinskey (Sidse Babett Knudsen) aki mellesleg a járványügy keménykezű vezetője és feladata a vírus megsemmisítése, mindazokkal együtt, akik az útjába állnak.
Rövid, de izgalmas szerep még a bérgyilkos Vayentha (Ana Ularu) szerepe is. Elsőre azt hittem, Clea DuVall vett részt valami fiatalító kúrán, de kiderült, hogy egy román színésznő hasonlít a rendőrruhába bújt profi bérgyilkos bőrébe. Ularu felkeltette az érdeklődésemet.


Nem biztos, hogy készül még további Langdon kaland. Nem kellene erőltetni. Úgy érzem, nincs több ebben a figurában - hacsak nem egy prequelt akarnak tető alá hozni a hetvenes években mondjuk, egy kamasz Langdon-nal. Az poén lenne.
A fényképezés korrekt, de semmi maradandó. A CGI nem különösebben - rémálomképek - tetszett. A zene meg nyomokban a korábbi tökéletes első rész zenéjének halvány másolata. De azt nem is lehetne felülmúlni.
Részemről amúgy mindig fura volt, ha egy filmben jön a tudós és egymás után felfedezi az elrejtett nyomokat, mondjuk megtalálja a kulcsot egy kő alatt, esetleg egy elfeledett rejtekajtót, stb. Hát korábban akik ott éltek, dolgoztak, azok ezeket nem fedezték fel, ő meg jön, mert éppen belekeveredett valamibe és lassan mindenre ráakad. Aha! (Lásd pl. Az Indiana Jones azon jelenetét, amikor Indy-ék kimásznak a templomos lovag petróleumos sírhelyéből, egyenesen egy szabad téri kávézó alól, egy vasrácsos nyíláson keresztül. A Velencei vagy melyik városi csatornázási művek nem lehetett a helyzet magaslatán, ha nekik eddig nem sikerül felfedezni a petróleum-lelőhelyet és vele együtt egy ősrégi lovag sírját.)

60%

Ha megnéznéd:
- Inferno (2016)
- Angyalok és démonok (2009)
- A Da Vinci-kód (2006)