A következő címkéjű bejegyzések mutatása: poszt-apokaliptikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: poszt-apokaliptikus. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. december 24., péntek

Mátrix: Feltámadások - The Matrix Resurrections (2021)

 Mátrix: Feltámadások - The Matrix Resurrections (2021)


Rendezte: Lana Wachowski

A film Mafab adatlapja: The Matrix Resurrections (2021)

Megtekintés: Az igazi Mátrix rajongókat az ember meg sem próbálja lebeszélni erről a moziról és nekem az egyébként is csak ritka esetekben szokásom. Azonban arról nem vagyok meggyőződve, hogy szükség volt erre a folytatásra, ebben a formában.

Szpojleres okoskodás következik:

A héten két franchise új epizódját is megnéztem és mindkettő elől csalódottan álltam fel. Az egyik a Resident Evil legújabb, meg ez, a Mátrix: Feltámadások. Bevallom, ez a feltámadás olyan hoztam is, nem is ajándék. Első körben tisztázom, hogy a Mátrix, ha nem is szerepel nálam a Top10-ben, mindenképpen olyan filmes alkotás, amit egyszer látnod kell. Azután, hogy gondolatisága és technikai megoldásai mennyire hengerelnek le, az más kérdés. Az azonban biztos, hogy engem akkor vesztítettek el, amikor a második és harmadik etap a megjósolt egyetlen megváltó szuper fő Neo mellé még egyéb filozofikus rétegeket kezdett halomba pakolni és ezek egy részét nem értettem, másik fele meg nem is érdekelt. Vagy ezek keveréke. Oké, hogy jött a kulcsos, meg a Merovingi, a fehér öltönyös csóka a rengeteg monitorral, meg megváltás, lélek, psziché, stb. de ezek valahogy kívül esnek az én befogadó ingerenciámon. Nekem teljesen elég volt a snassz "leigázták a gépek a Földet és az emberiség átment akkumulátorba" magyarázat és ha ezen belül ötletelgetnek, akkor nincs semmi bajom. Mert a sci-fit, a fantasztikumot és misztikumot kedvelem, azonban amikor a spiritualitás ledobja a gyeplőt a fogat lovai közé, azt köszi, de nem bírom feldolgozni.

De Smith ügynök nem bírt a számítógépes seggén megmaradni, míg végül már azt sem tudtam, hogy mi valóság és mi rémálom, pont, mint Mr. Anderson az első film elején.

A három rész pedig szépen teljesített a pénztáraknál, de a visszajelzésekből arra is lehetett következtetni, hogy azért az átlagos néző, akárcsak én, nem volt elégedett a befejezéssel. Majdnem húsz évvel később pedig Lana Wachowski valamiért úgy döntött, hogy ha a tesó kicsit félre is áll, ő bizony elmeséli azt, hogy vajon Trinity és Neo túlélte-e, hogy egykor meghalt. Mert, mintha úgy emlékeznék, ez történt velük, miután annyi mindent feláldoztak a gépek elleni harcban.

Így azonban nekem már eleve nyögve nyelősnek tűnt a film, még akkor is, ha a létező összes lehetőség lezongorázása után egy önreflexív, a negyedik fal átlépésére törekvő folytatást hoztak tető alá. A film pedig így folytatás helyett tűnik nekem egyfajta csálé rebootnak vagy modernizált Remake-nek. Csakhogy valójában minden és egyik sem.

A történet olyan szépen követi az első rész cselekményeit, minimális változtatásokkal, hogy egyenesen irritált. Azután beemelik a végső fegyvert, ami már Besson Ötödik elemében is legyőzött mindent: az igaz szerelmet. Zseniális. Lehetne. De középszer. Nem mondom, néhány kikacsintás rendben volt, érezni lehetett a szatirikus élt is, ám a végső megoldásban szintet lépő szerelmesek története számomra nem volt érdekes. Neo (Keanu Reeves) és Trinity (Carrie-Anne Moss) számomra már eddig is éppen eléggé szerelmesek voltak. Mégis, valamiért most jött el annak az ideje, hogy ennek behódoljon mind a való, mind a fiktív világ?


Nem tudom, Lana mennyire jó rendező, de az akciós részek korábbi egyedisége úgy tűnik, a tesó, Lilly érdeme lehetett. Mert a film igyekszik néhány remek akció jelenetet becsempészni a történetbe, de a mai technikai színvonal mellett kifejezetten ötlettelenek a megoldások. Semmi katartikus, nagy pillanat. A kamera rossz tempóban vág, túl sok minden történik a képen és néha túl közel is vagyunk az eseményekhez, ezért az egész nem több, mint egy öld ahol éred csihi-puhi. Persze akadnak jópofa ötletek, pl. az épületből kamikaze üzemmódban kirongyoló bot-lakosság, de az egész olyan, mintha a Z, zombi Világháború olcsóbb kistestvére lenne. A vonatos jelenetnél meg eszembe jutott a Lambert féle "A préda (1995)", amiben a jakuzza igyekszik lemészárolni egy teljes szerelvényt. A korábbi akciójelenetek koreográfusai visszavonultak, vagy mi? Nos, valójában az történt, hogy Lana Wachowski valamiért úgy érezte, nincs szüksége másod stábra az akciójelenetek felvételéhez és ezért maga dirigálta le azokat is. Ha egy picit is "vájtszemű" vagy, fel fog tűnni, hogy ez egy elhibázott rendezői döntés. 

Tényleg vártam, hogy nagy dolgok történjenek, de sok pici érdekességet kaptam inkább. Viszonylag sok szereplőt visszahoznak ilyen-olyan formában, de azért érezni, hogy nagyon tudnak hiányozni néha azok az arcok, akik az első három részben olyan fontos karaktereket töltöttek be. Hugo Weaving és Laurence Fishburne hiánya számomra tovább csökkentette a folytatás létjogosultságát, hiába hangzott el a rendező szájából itt-ott, hogy eleve nem voltak tervben a mostani forgatókönyvben, miközben más hírekben meg állítólag Weaving egyéb munkái miatt nem tudott részt venni ebben. Elég nagy hiba, ha az ikonikus rosszfiút és az ikonikus tanító karaktert szinte mellékesen parkolópályára teszed. A Merovingit visszahozni ebben a formában meg kifejezetten felesleges volt. Néha úgy éreztem, hogy korábbi jelenetek azért köszönnek vissza a cselekményben és azért kapunk rájuk vizuális megerősítést is, hogy azzal emlékeztessék a korábbi nézőket, hogy "tudod, ez volt korábban". Erre azonban nem lett volna szükség. A folytatásokra az szokott jellemző lenni, hogy minden nagyobb. Itt viszont, mintha ... szóval, elvileg nem kaptak elegendő pénzt a forgatáshoz, ezért kellett beérnünk kicsit visszafogott képi világgal és CGI támogatással. Azonban egy ennyire a vizualitásra építő filmnél ez egyenesen egyfajta gyártói öngyilkosság.

A film javára írom, hogy két és fél órás hossza ellenére nem érződött annyinak, de lehet, hogy csak belealudtam, ami mostanra egy rossz szokásom lett.

Szép a fényképezés, ha épp nem történik valami, de azt is érezni, hogy a képi világgal, a fényképezés hangulatával is igyekeztek egy másik irányba haladni a korábbi kilátástalan poszt-apokaliptikus világból.

A zene szintén nem lett rossz, de az sem lett olyan fülbemászó, igaz, az eredetiben is inkább a remek dalbetétekre lehet emlékezni, nem feltétlenül az eredeti filmzenére. Bár, ezt most inkább mégis visszaszívom.

Végszó: Részemről felesleges, de ha szeretted korábban, ezt is látnod kell, az nem kérdés. Én fáztam ettől a filmtől. Valahogy éreztem, hogy nem kéne erőltetni. Szerintem igazam volt, de ugyanakkor ahhoz, hogy elhidd ezt nekem, jobb, ha te is rászánod az időt.

65% 



2021. május 29., szombat

Hang nélkül - A Quiet Place Part II (2020)

Hang nélkül - A Quiet Place Part II (2020)


Rendezte: John Krasinski

A film Mafab adatlapja: A Quiet Place Part II (2020)

Megtekintés: A Hang nélkül rajongójaként kb. azóta vártam a második fejezetet, mióta megnéztem az elsőt, és kiderült, lesz egy folytatás. Évente talán 2-3 olyan mozifilmet mutatnak be, amit mindenképp látni szeretnék és ez a film bekerült közéjük. Egy év csúszással végre megnézhettem és jól szórakoztam. Ha esetleg felfrissítenéd az emlékeidet: Hang nélkül kritikám!

A film jó egy évet dobozban ült, ami nagyjából minden körülmények között azt szokta jelenteni, hogy vagy betiltották, vagy a stúdió a végeredménytől nem volt lenyűgözve és nem meri megmérettetni a filmszínházakban. Ez így is volt korábban - szerintem - de közben bekavart egy világméretű vírusos betegség, és harmadik okként előlépett a premier halasztások szűk listájába a "betegség miatt zárva".

A filmszínházak pedig pont olyan kihaltak, mint az Abbott család városkája a filmben.

Krasinskinek, hogy van érzéke a feszültséghez és horrorhoz, az első résznél már bebizonyította és az is bizakodásra adott okot, hogy úgy érezte, van annyi a történetben, hogy ráhúzzon egy lapot a második résszel. Innentől meg már csak azért kellett izgulnom, hogy a folytatás ha lehet, ne legyen rosszabb, ha esetleg nem is múlná felül a tesót. Hogy sikerült, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az "Ördögűző" 86 éves direktora, William Friedkin egy tweet bejegyzésében már most klasszikus horrorfilmként aposztrofálta. (Halad a korral a jó öreg!)

Az ironikus az egészben, hogy Krasinski egyáltalán nem akart visszatérni rendezőként, amikor a stúdió feldobta neki a labdát, és miután az első etap forgatókönyvírói más terveik miatt kiszálltak a folytatás megírásából, a színész-rendező lassan elfogadta a sorsát, sőt, a rendezés mellett a forgatókönyvet is magára vállalta. Kicsit győzködni kellett az asszonyt is, hogy ne menjen minden simán, ám ez az akadály pitypang erősségűnek bizonyult és Emily Blunt máris egy akciójelenet forgatásán találta magát, ahol nem nagyon kellett megjátszania a félelmet, mivel a busz, ami az autóját "üldözi", elég volt az érzelmeket kiváltani.

Az első részben megismertük az Abbott családot, akik, miután idegen lények támadták meg a városukat - vajon az egész földet is? - csak úgy tudtak életben maradni, ha teljes némaságra kárhoztatták magukat. Egyedül csak így tudtak láthatatlanná válni a földönkívüli támadók előtt, hiszen az kiderült hogy egyedül a hangokra képesek támaszkodni, ha tájékozódni akarnak. Történetesen Abbott-ék legnagyobb lánya süketnek született, így a család már korábban elsajátította a jelbeszédet, ami igen fontos kommunikációs formává lépett elő az életükbe. Azonban a szörnyek továbbra is a környéken ólálkodtak és a nyugalmas, csendes estéket megnehezítette az is, hogy anyu gyermeket várt apától, ami komoly problémát jelenthetett volna, hiszen egy újszülött minden, csak nem néma.

Tehát volt az első részben tragédia, dráma és könnyek, meg a végén egy szokásos cliffhanger, hogy legyen min gondolkodni.
Most pedig megjött a folytatás és kicsit kikerekedett a "Hang nélkül" világa, köszönhető annak, hogy hőseinknek el kellett hagyniuk a korábbi mikró-környezetüket és még egy "visszajátszást" is kaptunk az első negyed órára, hogy ha nem is tudjuk meg, mi is történt, azért legyen egy ici-pici sejtésünk róla. Ez a tipikus nesze semmi, de jól fogd meg, szorítsad, én pedig szorítom is, mert bevallom, még a második résszel sem lettem kielégítve.




Máskor, egy már széles körben bemutatott filmnél itt kezdem a szpojleres részt az írásomban, amiben nagy vonalakban elmesélem a történetet és kiemelek belőle olyan pontokat, amik megfogtak, zavartak vagy amin szívesen agyalgattam. Azonban, a filmet hivatalosan nálunk június közepén mutatják majd be, azért pofátlanság lenne tőlem, ha azért szpojlerezgetnék, mert megtehetem. Azt meghagyom az ovisoknak. Már azzal is beérhetem, hogy köszönöm, én megvagyok.

Ami nem szpojler:
Mivel Krasinski az első részben lezárt karakterívet kapott, a fontos férfi figura bőrébe, a város egyik lakóját Cillian Murphy alakítja. Murphy pedig egy kiváló színész - ismét szerintem - ezért nem izgultam, hogy gagyi lesz amit csinál. Nem lett.
A gyerekek is visszatértek szerepeikbe, ami csak egy pöttyet zavaró, hiszen a valóságban picit több idő telt el, mint a filmes időben, hiszen lineárisan folytatódik a történet, szinte pár órával az első rész után. Noah Jupe és Millicent Simmonds is remekül hozza karatereit, pedig a gyerekszínészeknél ez kétesélyes. Csak a legkisebb fiút cserélték le, gondolom, praktikus okokból.
Egy mellékszerepben még Djimon Hounsou is tiszteletét teszi. Meglepő számomra, hogy a pasas eddig pusztán 62 címben szerepel, miközben olyan, mintha évente legalább 5-10 filmben látnám kisebb szerepekben. Egyszerűen hatalmas érzéke van hozzá, hogy viszonylag nézettebb filmekben játsszon el pici karakterszerepeket. Még szerencse, hogy néha jut neki egy Amistad vagy egy Véres gyémántok.

Mit mesélhetek még el?
A család további kalandokba keveredik, több szereplőt ismerünk meg, a karakterek fejlődnek. És simán jöhet egy harmadik rész is, akár... vagy sorozat... vagy akármi, mert ez az univerzum még mindig érdekes. Persze, nem nehéz, ha az ember szereti a poszt-apokaliptikus mozikat.

A film első negyedórája alatt végig görcsben volt a gyomrom, persze, csak azért, mert az első rész után pontosan tudtam, mire számítsak. Amikor az ember tudja - vagy tudni véli - hogy mi fog történni, nem nyugodtabbnak kellene lennie, hiszen oda a meglepetés ereje. Ennek ellenére megfeszülve néztem a filmet és pattanásig feszülten figyeltem, mert pontosan tudtam, hogy MEG FOG TÖRTÉNNI!
Talán a "Valami követ" volt az elmúlt pár évben olyan mozi, aminél feszkóztam, mert tudtam, hogy az entitás bármikor megjelenhet a főszereplő mögött. 
Itt kb. ugyanez. Tudjuk, hogy a városka elesik és az Abbott-ék visszavonulnak pici farmjukra, ahol a következő több mint egy évben berendezkednek a pantomimre, mégis éreztem azt a feszült izgalmat, hogy most láthatom azt a szörnyűséget, amin átestek.
Ennek átadása lehetett az egyik ok, amiért Friedkin dicsérhette Krasinski-t. 
Szerencsére még később is kapunk néhány hasonlóan erős jelenetsort, ami miatt ki merem jelenteni, hogy a második rész tökéletesen kikerüli a folytatások hibáit, aminek a végén annyi marad meg bennünk, hogy nem volt ez olyan jó...
A "Hang nélkül 2" azonban olyan jól sikerült, hogy a történeti változtatások mellett is annyira egyenletes a minősége, hogy simán össze lehetne vágni a két részt és aki nem látta az elsőt, nem fogja megmondani, hogy két szeletben kaptuk meg a történetet.




Egy apró szpojler: Kapunk egy olyan mellékszálat, ami engem emlékeztetett a "Bird in Box" egy részletére. (Kussolj el...) - balra a Madarak a dobozban kritikáját találjátok.

Úgy érezem, eleget süketeltem nektek!
Tudom, most kaptatok egy nagy semmit, hiszen igyekeztem semmit sem leleplezni, de még egyszer, én jól szórakoztam és azt szeretném, ha te is ezt tennéd, így ha megint előveszem a filmet, akkor a többség már túl lesz rajta!

Egyedül Marco Beltrami zenéjétől nem vagyok elájulva, mert a zeneszerző mintha szinte mindig ugyanabból a néhány motívumából igyekezne zenét készíteni. Persze, szavam nem lehet, mert a film képei alatt jól funkcionál a munkája, azonban az albumot önmagában hallgatni már közel sem akkora élvezet, pedig a napokban háromszor is lepörgettem magamnak. A fő motívum ugyan kellemes, ám közel sem elég fülbemászó és idézhető. A többi pedig, ha nincs megtámogatva a képi látvánnyal, sokkal kevésbé mondható zenének, mint inkább hangi-hangulatnak. Ettől még kedvelem a munkásságát, hiszen a "Sikoly" esetében ez a hangulatfestés kiválóan működött, igaz, abból sem tudnék egy hangsort visszaidézni, de a nyekergő hegedűk azért adták.

75% merek neki adni. 

2021. február 18., csütörtök

Pár sor a The Stand-ről/ról (1994, 2020-2021)

Pár sor a The Stand-ről/ról (1994, 2020-2021)

Ha van néhány nagyobb vállalása Kingnek, akkor azok közül az egyik egészen biztos a "The Stand", nálunk a keresztségben Végítélet címmel megjelent poszt-apokaliptikus fantasy dráma. Ennél nagyobbak a Setét Torony sorozat vagy az "AZ". Ráadásul, amennyire tudom, a Végítélet két különböző kiadást is megért, amiből az egyiket mostanában olvastam ki újra. Nem tudom, hogy ez melyik volt, de jobban belegondolva, nem is olyan nagy trúváj a könyv, mint ahogy emlékeztem.

A történetnek enyhe aktualitása van, a Covid miatt. Ha King ezt kb. 100 éve a spanyol nátha idején írta volna meg, egészen biztos, hogy levadássza a feldühödött tömeg, azt gondolván jövőbe látó boszorkány. Amerikában elszabadul egy katonai kísérlet által léttre hozott szuper influenza vírus, melynek a halálozási rátája majdnem 100%. Pár hónap alatt kiírtja a Föld lakosságát alig maroknyi túlélőt hagyva diadalútja után. Azonban, ha ez nem lenne elég, a túlélőket ezoterikus vallási fantasztikum rendereli két táborra, melynek egyik vezetője Isteni sugallatra igyekszik terelgetni a nyájat, míg a másik a megtestesült gonosz, ki arra használja fel erejét, hogy lehetőség szerint a maradék emberiséget is lenulázza.

A könyv eszméletlenül erős szórakozás volt számomra, nem véletlen, hogy kétszer is elolvastam. (Másodjára azonban nem ütött akkorát, ellentétben pl. a Dolores-szel, vagy a Holtsávval, amik eddig minden olvasásnál hozták a szintet.)

Egyelőre két feldolgozása készült és mindkettő mini-sorozat, hiszen a téma, a szövevényes cselekmény és rengeteg karakter miatt nem hiszem, hogy egész estés mozi változatban egyáltalán érdemes lenne-e belekezdeni. Azonban a sorozatok közül, annak ellenére, hogy a mostani technikailag tényleg eszméletlenül szép a képernyőn, mégis a régebbi változatot választanám, ha az élvezeti értéket nézem. 

A régi számomra sokkal jobban kezelte a karaktereit és mintha a színészek is jobban meg lettek volna válogatva a karakterekhez. Az új változat igyekszik politikailag korrekt lenni és mintha kicsit fiatalított volna a karaktereken is, összességében azonban jóval a régi, 1994-es sorozat szintje alatt maradt, legalábbis számomra. 
Nem emlékszem, hogy Frannie Goldsmith különösebben szép nő lenne a könyvben, de hogy Odessa Young egészen más, mint gondolnék róla, az biztos. 
Lloyd Henreid figuráját is kiherélték, mert 94-ben Miguel Ferrernél éreztem, hogy a korábban mindenre alkalmatlan fickó Flagg keze alatt egy megbízható segítő lett, míg az új filmben, Nat Wolff egy irritáló ripacsként hozza a figurát. Állítólag King egyik kedvenc figurája Henreid a könyvből. Szerintem egészen biztosan nem a 2020-as Henreid-re gondolt.

Trash, avagy a szemétláda ember szerepe is erősen le lett csupaszítva és Ezra Miller olyan szintre emeli benne a fullba nyomott kretént, hogy nekem kellemetlen.

Greg Kinnear, aki Glen Bateman vagy Henry Zaga, mint Nick Andros, totál mellékkarakterekké avanzsáltak, miközben a regényben Andros haláláig majdnem kulcsfigura. 

A mini sorozat pedig hiába több műsoridőben, ha pl. olyan apró, de szerintem fontos részleteket kihagy, mint a rádiós Rae Flowers (Kathy Bates) kiiktatása, vagy amikor a túlélők egy vakbéllel igyekeznek megküzdeni a vándorlásaik során. Azt gondolná az ember, hogy a közel dupla játékidő miatt sokkal alaposabban lesz idő kiemelni karaktereket, azonban végül nem éreztem így.

Mindezek ellenére szerintem érdemes egyszer megnézni ezt is, hiszen aki kedveli Kinget, az beissza vízióit, akár a homok, ám, ha a kettő közül egynek akarsz esélyt adni, akkor az 1994-es sorozatot ajánlanám!

A sorozat befejezése egyébként mindkét esetben kb. az, mint a könyvben és frissen nézve és olvasva, kicsit olyan érzésem van ezzel kapcsolatban, mintha King hirtelen nem tudta, mit is csináljon a New Vegasba érkezőkkel és szerette volna gyorsan lezavarni az egészet, mielőtt eljutna oda, hogy Flagg karaktere megtámadhassa a túlélőket, mert az már tényleg nem tett volna hozzá a történethez. Így azonban, ez a kurtán-furcsa lezárás, Trash jóvoltából, valójában nem is feltétlenül rossz, még akkor sem, ha legelőször mindenre számítottam volna, csak erre nem.

2020-ban azonban valamiért úgy gondolták, hogy valamit még hozzá kell tenni a gonosz sorsához, ezért beleszőttek egy számomra teljesen értékelhetetlen lezárást is. 
Biztos vagyok benne, hogy a nosztalgia miatt kedvelem a régebbi változatot, ezen azonban nem hiszem, hogy érdemes rágódnom. 
Azért érdekelne olyanok véleménye, akik most látják esetleg mindkettőt,

Végítélet, 1994: 70%
Végítélet, 2020: 50%


2020. november 17., kedd

Vongozero - Epydemia - To the Lake - Menekülés a tóhoz (2019)

Vongozero - Epydemia - To the Lake - Menekülés a tóhoz (2019)




Rendezte: Pavel Kostomarov

A film Mafab adatlapja: Vongozero (2019)

A történet alapszituációja a lassan unásig ismert alapra épül, amelyben a társadalmat egy végzetes csapás éri, aminek hatására egy kis csoport, vegyes kapcsolatihálóval, elindul A-ból, B-be. (Csak a szokásos, "valaki tud egy védett helyet" szitu)

Nem tudom, melyik volt az első ilyen történet, amit leírtak illetve megfilmesítettek, de nekem valamiért állandóan az „Egyetlen fűszál se” című kisregény jutott eszembe, amit tini koromban olvastam el a galaktika magazinban, folytatásokban - legalább kicsit emlékeztetett erre a sorozat műfajra, ha belegondolok - amelyben egy vírus elpusztítja a világ ehető növényeinek egy részét és az emberek az éhezés miatt keresztül-kasul járják a haldokló világot, néha más csoportokkal megütközve, akik az idegenek elleni erőszakban látják az egyetlen elfogadható módszert a saját túlélésük érdekében. John Christopher regénye megjelent magyarul is, pdf formátumban hozzáférhető a netről és amit nem tudtam egészen mostanáig, hogy 1970-ben készült egy filmváltozata, amit eddig szerintem még véletlenül sem láttam soha.

Az alapötlet, hogy egy vírus pillanatok alatt elterjed Moszkvában, amit a katonaság által le is zárnak, és ami miatt néhányan úgy döntenek, jobb minél távolabb kerülni a fertőzött várostól. Hirtelen össze is kapaszkodik két család, meg az apró, hogy egy majd’ 1000 kilométerre lévő (vagy mérföld?) tóhoz meneküljenek, ahol egyikük egy kiszuperált hajótestből kényelmes bunkert alakított ki, ha beütne a szar. Erre nem beütött???

Innentől pedig azt látjuk 8 részen keresztül, ahogy az egyébként laza kapcsolatú közösség milyen dinamika útján kovácsolódik össze és mennyi elborult kalandba keveredve állatiasodnak el maguk is, miközben a világ szintén elkorcsosul körülöttük.

Közben érezni is az orosz ízt, mert itt a szereplők nem feltétlenül kifejezetten jóképűek és csinosak – leszámítva a tinilány Polyát (Victoriya Agalakova) – és ha erotikáról van szó, akkor sem olyan szemérmesek, mint a nyugati mozik – kivétel talán az északi népek – talán ezért is láthatunk szaunázást és néhány olyan jelenetet, amiben egy tinilány mellei néha premierben úsznak a képbe. Ha lesz amerikai változat, ilyesmi elképzelhetetlen, hogy lesz benne.

A dinamikát a főszereplő, Sergey (Kirill Karo) és az életében két fontos szerepet betöltő női karakter közötti őrlődés tölti ki: az ex, Irina (Maryana Spivak) és házasságukból született közös gyerekük, illetve a friss kapcsolata, Anna (Viktoriya Isakova) és enyhén aspergeres fia, Misha (Eldar Kalimulin) is igyekszik kisajátítani.

A film egyik kicsit félrevezető és drámai jelenetében bemutatják, hogyan igyekeznek a szituáció kezelni.

Az biztos, hogy néhány szereplőt amikor bemutatják, sikerül kifejezetten negatívan ábrázolni, hogy az első részekben még drukkolni is nehéz nekik. Polya lázadó fiatal lányként pl. ütni való, egészen addig, míg meg nem ismerjük, miért is szegül szembe apjával, Leonid-dal (Aleksandr Robak) amikor viszont a forgatókönyv, felfedve a múltat, sokat lágyít a lázadozó karakter megítélésén. Irina azonban egyértelműen a legkevésbé szerethető figurája a csoportnak. Isten mentsen meg az ilyen nőtől, aki miután elhagyták, sértettségében képtelen a kompromisszumra a többiekkel szemben, bár, egy mellékszereplőnek köszönhetően a benne elnyomott kedves nő is előkerül.

A többiekről is kiderülnek lassan olyan titkok, ami miatt felbomolhat törékeny szövetségük és néha a kalandok is kiszámíthatók, hihetetlennek szánt fordulataik ellenére. Az első epizód kifejezetten erős cliffhangerrel zárult, amit olyan pofátlan megoldással oldottak meg a második rész elején, hogy ezzel sikeresen felkészítettek a további húzásaikra, ami miatt nagy meglepetéseket az ilyen történések alatt már nem is tudtam érezni. Még akkor sem, amikor elvileg az egyik karakter sorsa visszafordíthatatlan irányba kezd elindulni, már akkor is éreztem, hogy nem lépik meg, amire logikusan menniük kellene, és így, az írók húzása, amivel feloldják a drámai pontot, számomra tökéletesen előre látható és súlytalan lett. (Magukra vessenek!)

A nyolc rész viszonylag hamar elrepül, közben gyönyörűen fényképezett orosz tájakat látunk, kellő mennyiségű akciót és kiváló zenei betéteket, amiből az egyik legjobb dalt viszont már-már unásig felhasználták, hogy azután megszabaduljanak tőle. A másik, ami meglepett, hogy John Murphy, a „28 nappal később” alapmotívumát a zenében itt is felhasználták, ami viszont már nem az első pofátlan nyúlása ezeknek a zenei motívumoknak, igaz, többnyire a szerző szokta azt más filmeknél felhasználni. Itt is csak azért nem húztam a számat az egyértelmű plágiumra, mert Murphy motívumait az Isten is arra teremtette, hogy ilyen és hasonló szkénák aláfestéseként szolgáljon. (De ha Murphytól nem kértek engedélyt, akkor később némi jogvita előfordulhat.)



A befejezés kiszámítható, és bár az alap gerincét képező történetszálat lezártnak tekinthetjük, azonnal fejest ugrunk további, sokkal durvább fordulatokba, amelyek miatt azért még egy évadra leülnék a sorozat elé, bár, kicsit olyan érzésem volt a végét nézve, mint amit a „Szökés” első évadának felénél éreztem, amit azért folytattak állítólag utána, mert túl nagy volt a rajongói érdeklődés. Itt, ugyan bemutató előtt készült el a teljes 8 rész, mégis, mintha a vége direkt valamilyen nyomásra készült volna ebben a formában el, hogy kierőszakoljon egy további megrendelést valamelyik filmes szolgáltatótól.

Összességében legalább 75%-ot ér a sorozat.

Töfi: 

- A végeredményt tekintve számomra hihetetlen, hogy 66 nap alatt a teljes nyolc rész anyagát felvették.

- Bár, meglepetésemre a filmben farkasokkal nem vívnak harcot - talán majd a folytatásban - a stábnak egy farkasfalkával azért meggyűlt a baja a forgatás alatt.

- A Szergejt és Mishát alakító színészek korábban egy filmben már játszottak apa-fia párost.

- Yana Vagner 2011-ben írta meg ezt, az első könyvét. Megjelent 2020 többek között francia, cseh, litván, lengyel, szlovák és svéd nyelven.

Kirill Karo, Aleksandr Robak, Mariyana spivak


2018. június 1., péntek

Jövővilág - Future World (2018)

Jövővilág - Future World (2018)


Rendezte: Bruce Thierry Cheung, James Franco

Megtekintés: Cheung és Franco összebratyiztak, hogy unaloműzőként összedobják a saját poszt-apokaliptikus Mad Max mozijukat és sajnos a remek fickóktól erre futotta.

Simán el tudom képzelni, hogy egy füves bandázás közben, fogadásból kelt életre a Jövővilág terve. Franconak beszólt valaki a bagázsból, hogy ember, hiába vagy akkora polihisztor és remek színész - már amikor - ha nem vagy képes összehozni egy igazi trash filmet, pedig elvileg az a legalja.
Franco felvette a kesztyűt és cimborájával szépen turmixoltak egy jövőben játszódó akció sci-fi katyvaszt, amely talán szívesen tetszelegne amolyan tiszteletadásnak a nyolcvanas évek olasz fantázia filmjei előtt, ha nem hagyták volna ki a filmből a lelket.
Mert hiába a remek zene, ami minőségileg a film fölé emelkedik, hiába a remek operatőr, aki néha dokumentarista jelleggel belemászik az akciók közepébe, ha valahogy az egész olyan olcsó és bazári, de nem a jó értelembe vetten, hanem összecsapottan.

Eleve milyen az a jövőkép, amelyikben úgy nőnek fel generációs csoportok, hogy az egyik gyermekeket is öl, a másik pedig képtelen megvédeni magát és fejvesztve menekül, ha jő az ellen? Tényleg ezzel a hozzáállással maradtak életben? Tényleg megmaradt az "áldott gyermekiség" néhány kolóniában?
Mindjárt a nyitó képsor mutatja ezt a kontrasztot, mikor Warlord (James Franco) bandája lerohan egy telepet és mindenkit felkoncol, beleértve a gyerekeket is.Értem én, hogy fel kell a nézőnek vázolni, mennyire is gonosz Warlord, de tényleg hihető, hogy találomra kimennek a motorjaikon, ki tudja hány évvel a világégés után és belebotlanak egy önmagát megvédeni képtelen kolóniába? Hát azok meg, hogyan maradtak eddig életben, ha tudjuk, hogy az életben maradásra csak a legerősebbeknek van lehetősége? Könyörgöm, legalább valami ellenállást lássunk már!
A másik, meg amit sosem értettem az ilyen filmeknél, hogy a banda, hogyan toboroz tagokat, ha támadás közben még a védekezésre képtelen gyerekeket sem szándékozik elvinni rabszolgának? Mondhatod, hogy éhes szájat nem etetnek, de akkor akik a jelenlegi tagjai a bandának, azok vannak és azzal kész? Kihalással kerülnek be új tagok?
Egyszerűen induláskor voltak mondjuk százan és azóta nem toboroztak senkit be, mert akivel keresztezi egymást az útjuk, azokat gondolkodás és lelkiismeretfurdalás nélkül végeznek? Hát nem lett volna jó az a gyerek rabszolgának? Akármilyen területen?

Oké, Warlordék nem barátkoznak idegenekkel, csak ölik őket, fogadjuk el. Az új tagok meg csak úgy teremnek, ha esetleg megfogyatkoztak volna, Rendben.

Mi a helyzet Oázissal?
Az egy másik kolónia, amelyik megéri a pénzét. Hevenyészett falak egy maréknyi erdő körül, csupa nő, gyermek, öreg és egy pár harcos. De ami érdekes, háborítatlanul éldegélnek ők is ebben a nihilben és mikor a Hercegnek útra kell kelnie, hogy a királynőnek gyógyszert szerezzen, elég homályos elképzelésük van annak mikéntjéről. Elindulok, azt majd lesz valami, ha már a tábortűz körüli mesék kecsegtettek némi információval.
A nem erőszakos csoportnak legalább van fegyvere, igaz, pont olyan helyen élnek, ahol sokkal kevesebb erre a lehetőség, mint Warlordéknak, akik meg eleve állandóan beszerző kőrúton vannak, hogy legyen mivel gyakorolni a hatalmat. Milyen szerencse, hogy eddig nem futottak egymásba.

Ezek a logikátlanságok pedig egyszerűen a lustaság számlájára írhatóak. Az is milyen dolog már, hogy az elvileg trónörökös Herceg (Jeffrey Wahlberg) egy nyálas kis hülye-gyerek, aki nem izmainak és eszének köszönheti, hogy megéli a film végét, hanem mert világ szerencsése.
De tényleg elengedné egy szem fiát anyu a semmi közepébe egyedül, ha tudja, hogy halála esetén, bármilyen nevetséges, de a fiú fogja örökölni a nem létező trónust. Azért örülhetünk, hogy két legjobb barátja és embere önként vele tart az úton, még akkor is, ha a népmesei tradícióknak köszönhetően borítékolható, hogy a stáblistát nem élik meg. Mennyivel nagyobb poén lett volna, ha a Herceg nyuvad ki legelőször és a legtökösebb viszi a hátán a medicina projectet.

Meg mi ez az androidlány?
Mi a funkciója azon kívül, hogy Warlord pont akkor kelti életre szintetikus feleségnek, amikor a kalandok elkezdődnek. Meg mi az a baromság, hogy bármiféle előjel - villámcsapás, program vírus, fejlövés - ellenére az android lány morálisan lojálisabb lesz, mint bárki Warlord brigádjából?
Azt a poént hányadik slukknál találták ki, hogy ne a Herceg szexpartnere legyen végül, hanem menjen át leszbikus szerelembe a sorsa? Arra legalább jó volt, hogy arra nem nagyon számítottam. Igaz arra sem, hogy Ash (Suki Waterhouse) gondol egyet és átáll a jó oldalra. Most tényleg, miért? Mi történt ezzel a droiddal, amikor a távirányítója meg egyenesen hozzánőtt Warlord kezéhez. Miért érezte úgy a droid, hogy a Herceg elfogadja a segítségét és nem lövi fejbe az első adandó alkalommal, amikor a szeme láttára lőtte le a barátait?
Tényleg azért írták bele a forgatókönyvbe, hogy kicsit eljátszhassunk a gondolattal, hogy a jövőben a szexpartner fogalma ennyire megváltozik és pont egy gépért - hiszen mi más lenne - folyik majd a nagy harc emberek között, mert valamiért mindenki egy szintetikus csiklót szeretne nyalogatni?
Ráadásul, ha már android akkor a képességeit is ki lehetett volna jobban aknázni.
És miért egy hangár közepén áll, hogy végül valaki beizzítsa? Miért nem
a helyén várja "hercegét" az ébresztő csókkal, ahol eredetileg kellene lennie és ahol Warlord megtalálja az irányító szerkezetet? Volt ezzel bármi céljuk? Később nem derül ki...

Aztán ott van az a Love Town. A szexváros.
Elvileg ez kellene, hogy legyen az új világrend kereskedelmi központja, ahol a fáradt vándorok megpihennek, üzletelnek, szexelnek, majd tovább mennek.
De hogyan, ha Warlordék megismert szokásukhoz híven, aki a közelben él és mozog, azt nappal levadásszák?
Vagy este gyilkolási stoppot vezettek be?
Arról nem beszélve, hogy Love Lord (Snoop Dogg) vendégeibe Warlord emberei simán belekötnek. Miért?
Ez a hely nem amolyan türelmi zóna? Fegyver szünet terület?
Ha Warlordék egyébként minden idegent meggyilkolnak, mondva csinált okokkal, Love Lord milyen kondíciókkal fizet nekik a bérleti szerződésben megállapítottak szerint?
Mondjuk úgy nem lesz bevétel, ha a vendégek egyik fele kinyírja a másik felét. És gondolom, nem a fizetős fele marad meg...

Aztán ott van gyógyváros kérdése is.
Ezek meg mit tökölnek a Herceggel és a droid lánnyal? Értem én, hogy Drug Lord egy szociopata bandavezér, mert az őt alakító Milla Jovovich mindent megtesz, hogy bemutasson egy ilyen figurát. Az egyetlen, ami zavaró ebben, hogy lejön a vászonról, hogy ez egy szerep, minden manírjával.
De legalább össze lehet hozni egy élethalál játékot a főszereplővel, hogy legyen több az izgalom. De annak idején mennyivel jobban sikerült ezeket a páros harcokat megcsinálni a Mad Max háromban, vagy a Menekülés New Yorkból-ban?
Ott hihető és életszagú volt az egész. Jó ritmusban.
Itt sufni-tunning.
Tudod, hogy a Herceg fog győzni, csak minek? Hogyan?
Ja, úgy, ahogy végül látjuk?
Hát ez roppant izgi volt...

Végül megérkeznek Warlordék is és legyakják Gyógyvárost, annak ellenére, hogy korábban még Warlord emberei is úgy nyilatkoztak róla, hogy igazi pokol. Ennek ellenére jönnek, látnak és elég gyorsan győznek, mert úgy látszik, Drug Lord emberei semmivel sem életre valóbbak, mint a film elején a legyilkolt kolónia.
Végül Ash, az android lány elunja magát és nemes egyszerűséggel lezárja a vitát.
Herceg most már hazaviheti a gyógyszert, mert bár nincs rá utalás, hogy Drug Lord képesített gyógyszerészekkel dolgoztatna, mégis volt néhány kapszulája a királynő (Lucy Liu) végzetes betegségére. Mekkora mázli már!

Rendben van, hogy James Franco szeretné mindenféle szerepben kipróbálni magát és ezért eljött az ideje egy kifejezetten véres - nem az - trash mozinak, mert olyat eddig nem csinált.
De ne lenne olyan unalmas!
A képi világ még csak-csak. A vizuális megoldások szintén kellemesek néha, ahogyan egy háborús tudósító szemén keresztül szaladgál a kamera a főhős körül - Drug Lord letámadási jelenet.
Mégis, sehol nincs például az a szép szerkesztés, amit egy Mad Max film üldözési jelenetében látunk. Több pénz kellett volna?
Több ötlet?
Több kaszkadőr?
Egy kritikus jól fogalmazta meg, hogy a végtermék erősen hajaz a Mad Max mozikra, azonban kiállása sem főhajtásként, sem paródiaként nem állja meg a helyét. Pedig ha kettő közül az egyiket sikerül beépíteni...

Be kell érnünk azzal, hogy legalább próbálkoztak a fiúk.
De legalább lett volna a filmben az a fajta gore, amivel a Turbo Kid néhány éve "kasszát robbantott". (Úgy értem, sikerült jó néhány rajongót szerezniük. Francoék azonban nem ilyen bevállalósak.
Gondolom, az sem túl jó jel, hogy a film forgatását befejezték már 2016 nyarán és most került bemutatásra. Sosem jó jel, ha egy filmet dobozban tárolnak. Ez nem jó bor, ami nemesedik.
Vagdosták, rendezgették a képkockákat, tologatták a bemutatót, végül elunták a dolgot és kiküldték a moziba.
Nem sikerült.
Legközelebb...
Remélem.

40%

A film Mafab adatlapja: Future World (2018)

Ha megnéznéd:
- Future World (2018)

2017. augusztus 1., kedd

Trailer: Seven Sisters a.k.a. What Happened to Monday? (2017)

Seven Sisters a.k.a. What Happened to Monday? (2017)


Tommy Wirkola norvég filmrendező 2007-ben kezdte meg filmes ámokfutását, amelynek második állomása a "Halott hó (Magyarul Náci zombik) - Dead Snow (2009)" olyan underground hírnevet szerzett neki, hogy meghívta Hollywood, hogy mindjárt rendezzen egy korhatáros mesefilmet, kifejezetten felnőtteknek. Ez lett a "Boszorkányvadászok - Hansel & Gretel: Witch Hunters (2013)", amely szűk 50 millióból gazdálkodott kb. és összesen felkúszott 220 millió bevétel fölé, ami nem rossz eredmény, ám egyelőre a film végén is meglebegtetett második rész egyelőre parkolópályára került. Az első hétvégi alacsony eredmények nem szegték Wirkola kedvét és hazájában összecsapta a Náci zombik még elborultabb és abszurdabb folytatását, amit viszont egyértelműen nem lehet egy percre komolyan venni.

Három év hallgatás és halogatás után végül Wirkola ismét Amerikában összedobta a Netflixnek két nem túl tapasztalt forgatókönyvíró közös gyermekének szkriptjét, a "Hét nővér" című sci-fi poszt-apokaliptikus akció drámát, amely még bemutató előtt kapott új címet: What Happened to Monday?
Max Botkin és Kerry Williamson története egy olyan jövőben játszódik, ahol már erősen korlátozva van a gyermekszületés és az állam erős kezekkel és mindent behálózó figyelemmel követi állampolgárainak fejlődését. Egy anyukának hét ikerlánya születik, akiket a kormány igyekezne megsemmisíteni, ha nagyapjuk (Willem Dafoe) nem rejtené el őket és taníttatná saját szakállára. (Az alapötlet már több sci-fiben előkerült, pl. legutóbb hasonló konfliktussal indult a Terra Nova című sorozat, amely egy évadot élt meg.) A cég könyörtelen vezetőjét Glenn Close alakíthatja.

Technikai okok miatt a hét lánygyermeket a hét napjairól nevezik el. Később az eredeti cím pont az unalmas népmesei felhang miatt lett lecserélve a sokkal érdekesebb, szójátékos új címre, amely keretbe is foglalja a történetet.

A lányok a külvilágtól teljesen izolálva nőnek fel és a legkevésbé különc testvér tartja a kapcsolatot a mindennapi élettel, miközben a többiek saját világukban fejlődnek egymástól teljesen eltérő karakterekké. Azután egy napon az első lánnyal, Hétfővel (Monday - Noomi Rapace) történik valami, kiszivárog némi infó és a teljes államapparátus a nyomukban kezd loholni. Az egyébként hét eltérő habitusú személyiségű lány pedig együtt keresi a válaszokat és igyekszik kiutat találni a szorult helyzetükből.

Remélem a címváltoztatás nem megy majd a kész mű kárára, hiszen nem egy esetben fordult már elő, hogy egy utolsó pillanatban lecserélt cím milyen sokat ronthat egy kész mű megítélésén. Szerencsére a Netflix nem sajnálja a pénzt egyelőre a filmjeibe ölni és számomra a trailer roppant meggyőző lett. Noomi Rapace jó színésznő, ám valahogy eddig nem került túl közel a szívemhez, pedig a 44. gyermekben - Child 44 (2015)kifejezetten tetszett az alakítása. Most, úgy érzem, lehet, hogy új színésznő kedvencem lesz, ha a szintet a film tartja és nem lőttek el minden petárdát a bemutatóban!
Főleg, hogy mind a hét karaktert a svéd származású színésznő játszott el, ami külön megnehezítette a felvételt, lévén, néhány jelenetet hétszer is fel kellett venni és számítógépes trükkökkel összemosni. Így el is húzódott a teljes egészében Romániában forgatott mozi forgatási ideje, közel 100 napra. Érdekes adalék, hogy eredetileg nem Wirkola volt a kiszemelt rendező a projekt élére, bár a korábbi direktor, Morten Tyldum szintén Norvégiából importált direktor, csak ő inkább a "Kódjátszmát - The Imitation Game (2014)" választotta. Az éppen a babérjain ülő Wirkolát ezután keresték meg a film forgatókönyvével és miután igent mondott rá, rövid előkészületek után Európába települt a stáb. Az utómunkálatok miatt mostanra kerülhet majd a film a világhálóra.
Wirkola nem felejtkezett meg azokról sem, akikkel együtt indult el felfelé, ezért korábbi horrorfilmjeiből több színészt is "átmentett" kisebb szerepekre az amerikai produkcióba, ezért előfordulhat, hogy a Náci zombik rajongói ismerős arcokkal is találkozhatnak.

2015. október 21., szerda

Rejtezők - Hidden (2015)

Rejtezők - Hidden (2015)


Rendezte: Matt Duffer, Ross Duffer

A film Mafab adatlapja: Hidden (2015)

A mozi posztere nem olyan titokzatos?
Megtekintés: Közel ötven percet kell kibírnod, hogy kapj egy olyan WTF pillanatot, ami teljesen felülírja, amit korábban sejteni vagy tudni véltél.

Az egyetlen oka, amiért a film nem nagyon fér bele a többször nézős kategóriába, hogy a poén lelövése után már nem tud sok újat mondani magáról. A képi világ rendkívül sötét - a flashback-eket leszámítva - ezért, ha kicsit fáradtan kezdesz bele, munka után, hajnalban, van rá esély, hogy a monoton történetvezetésnek köszönhetően feladod a filmet már az első fél órában. Akkor azonban kihagyod magát a csattanót, ami miatt egyszer mindenképp érdemes rászánni a filmre az időt. Nem szpojlereznék többet.

A fényképezés koherens, szép és sötét. A széles vásznú változat mozi élmény nyújt, még úgy is, hogy szinte végig egy kamaradarabot látunk. Mikor kezd kinyílni a történet és a visszaemlékezéseknek köszönhetően a néző megkapja a megoldást, addigra kicsit szélesedik a film eszköztára, bár, hiába, hiszen, alig percek vannak hátra. Az egyetlen, ami indokolja az időben ugrálós elmesélést, hogy ha lineárisan látnánk az elejétől az eseményeket, akkor a csattanó természetesen nem működne és talán a néző a nem "megfelelő" oldalért szorítana.

A színészi játék erős, megfelelő. Mivel főszereplőink a játékidő nagyját lefedik, szükség is volt markánsan jól teljesítő színészekre. Rajtuk múlik minden. Ha hiteltelenek, az első negyedórában elvérzik a mozi.

A Duffer fivérek kezdenek befutni rendezőként. Az érdekes és kezdetben misztikus Waynward Pines sorozattal már bizonyítottak. Ezzel a filmmel talán szintet léptek. Jól adagolják az információt és feszültséget. Nagyon keveset mutatnak, de ez nem zavaró, kivétel, ha a nap besüt a képernyőre, mert az nagyon sokat ront, hogy egyes részleteket kivegyünk az éjszakai jelenetekből. Van még hova fejlődni, ám első nagyfilmnek tisztességes munka.

Történet:

Ray (Alexander Skarsgård) és felesége, Claire (Andrea Riseborough) kislányukkal a föld alá kényszerülnek, miután valamilyen katasztrófa következtében városuk az enyészetté lesz. Két fontos teendőjük, hogy kirekesszék a titokzatos támadóikat, akik a sötétben rejtőznek a romok között és szüntelen fenyegetést jelentenek a család számára, a másik, hogy kislányukat, Zoe-t (Emily Alyn Lind) felneveljék az embertelen körülmények dacára is. Háromszáz napja bujkálnak a föld alatt, az öreg iskolaudvar alá telepített bunkerben, ahol szerencséjükre hosszú időre elég élelmiszer készlet van felhalmozva. Gondos beosztással még talán elég sokáig lent bírnak maradni, védve a külvilágból fenyegető veszélytől, ha rendszeres időközönként nem akarna az ismeretlen támadó horda bejutni hozzájuk, hogy ki tudja, mit tegyenek velük.
Ray és Claire sokat tesz azért, hogy Zoe művelt lánnyá cseperedjen, egészen addig a napig, míg végül engednek a láncok, reped a fém és az idegen fenyegetés elözönli bunkerüket.
Akkor már csak a menekülés marad.

A képi világ komolyan megterhelő a nézőnek. Csak teljes sötétben lehet igazán élvezni.

Ha ennyire profán lenne a történet, nem lenne kritikai sikere, csupán egy lenne a tucatnyi hasonló, horrorba hajló kamaradarab közül, melyben kevesen, elzárva remegnek a túlélésért. Lásd még pl. Hasadás - The Divide (2011) vagy A kihalás szélén - Extinction (2015) szintén egy kislánnyal, akit ketten is igyekeznek megmenteni az életük árán.

A film nem rossz, azonban a gyakorlatilag egy csattanós forgatókönyv miatt nem lehet túlértékelni.
60% és nem lesz a kedvenced.

Ha szeretnéd megtekinteni, itt keresd: Rejtezők - Hidden (2015)


2015. szeptember 16., szerda

101 Sci-Fi: A kilátóterasz - La Jetée (1962)

A kilátóterasz - La Jetée (1962)


Rendezte: Chris Marker

A film Mafab adatlapja: La Jetée (1962)

Megtekintés: A sci-fi kedvelőinek vagy azoknak, akiknek szívéhez nőtt a 12 majom.

Chris Marker 1962 sci-fije még a 27 perces játékidejével is elég hosszú darab. Viszont úgy sci-fi, hogy nincsenek benne sci-fis dolgok. Sem robotok, sem űrhajó, sem idegen lények, sem más vilá... ja, az nem biztos.
A címfordítás kissé felemás. Máshol "A peron" címmel találkozhatunk vele, habár a kulcsjelenet repülőtéren játszódik.

A jövőben játszódó darab mára már a múlt. A világot elpusztította egy világégés, amelynek köszönhetően a kevés túlélő a föld alá kényszerült. Nem tudni, valójában mennyien maradtak életben, de egy kolónia életébe bepillantást nyerhetünk. A Palais de Challiot épülete alatt egy maroknyi kutató és tudós kidolgozik egy elvet, melynek lényege az időutazás. Abba ne menjünk bele, mennyire profán a megvalósítás. Sokkal inkább emlékeztet Farkas elmeutazására "X-Men: Az eljövendő múlt napjaiból - X-Men: Days of Future Past (2014) ,mint mondjuk Marty McFly autós kalandjaira. Ki tudja miért, de a túlélők között pont találni egy elítélt bűnözőt, akin a diódák és gépek által végzet egyfajta időutazási kísérlet viszonylag kevés nyomot hagy.

Először a múltba küldik, mert az "kevésbé macerás", majd miután itt egy nővel romantikus kapcsolatot bírt kialakítani, megkockáztatják a jövőbe küldést. A jövő azonban nem fogadja be emberünket, hiszen ahonnan érkezett, az a jövőben egy megvetett múlt. Emberünk így dolgavégezetlenül érkezik vissza a föld alá, ahol, mivel a kísérlet nem hozta a várt eredményt, készek végrehajtani rajta a korábbi ítéletet. Ekkor azonban a jövőből jött emberek közbeavatkoznak, mintegy elismerve, hogy ha a férfi képes volt felvenni velük a kapcsolatot, talán mégsem olyan elmaradott, és annak utolsó kívánságát teljesítendő, visszaküldik az időben - amit ők már biztonságosan képesek megváltoztatni - és a férfi egy gyermekkori, erősen beégett emlék helyszínére repíti, ahol sok évvel korábban tanúja volt egy férfi halálának.

A '95-ös 12 Majomban már kicsit komolyabban adják elő az időutazást.

A megdöbbentő befejezés - legalábbis, ami akkor, 1962-ben az lehetett - a néző arcába mászik. Elgondolkodtatja az embert, hogy az időutazás, mint lehetőség, már nagyon rég foglalkoztatja az embereket és már akkor is érdekes teóriákhoz vezetett, fura megoldásokkal. Hosszan lehetne erről filozofálgatni, de amit én vallok erről, azt mostanában egy filmben is mondta valaki, igaz, azt hiszem viccesen említve: "Ha egyszer lesz időutazás, akkor már most is lenne!" - és ezen véleményemet még a féreglyukas fantáziálások sem tudják megváltoztatni. Mert ezt, akkor hiszem, ha látom, bocsi!

A film is eléggé lengén kezeli az időutazás módszerének, lefolyásának megvalósítását. A férfi egy ágyon fekszik, szemére ellenzőt és diódákat helyeznek. Azután már a múltban van.
Nos, nem derül ki, hogy csak a tudata repül vissza éveket, vagy a teste is, mindenesetre a múltba materializálódik a teste és így tud kapcsolatba lépni egy nővel.
A visszahívása is rejtély ilyetén, hiszen, ha a múltba került, akkor a jelenben elvileg a teste nem fekszik az ágyon, így, a tudósok nem is tudják levenni róla a szemfedőt, ezzel megszakítva a kísérletet. Ha viszont meg ott maradt a teste, miképpen sétálgathat és érhetik hatások a múltban, miért nem csak testetlen megfigyelő?

Szóval, az alapötlet oké, teljesen rendben lenne, maga a metódus csiszolatlan.

De ha már a történet hihető lenne, akkor kössünk bele abba is.
Mit is akarnak a föld alatti világ tudósai?
Visszaküldeni és előre küldeni embereket, hogy figyelmeztessék az emberiséget a bekövetkező katasztrófára.
Aha!
Hogy képzeljük ezt el?
Visszamegy a pasas és szól a sarki rendőrnek, hogy vigyázat, jön egy gomba-bombafelhő és lefő a kávé?
Vagy elmegy egy nem ismert jövőbe és segítséget kér? Minek?
Ha a jövőben van élet, akkor nyilvánvaló, hogy már túljutottak a földet sújtó katasztrófa árnyékán. Másrészt, ha jönne is valaki egy ilyen dumával, milyen bizonyítékok után lehetne őt komolyan venni?
Azért ezt a részt valahogy csak megoldotta a forgatókönyv, mert végül a jövőben olyan emberek élnek, akik már használnak némi telepatikus képességet és az idő linearitását sem tekintik teljesen törvényesnek magukra tekintve.

Annak ellenére, hogy amikor a forgatókönyvet Terry Gilliam elolvasva beleszeretett a "12 majom - Twelve Monkeys (1995)" történetébe, a művet megihlető eredeti rövidfilmet nem látta, így elég dőreség teljesen összekapcsolni Gilliam nevével a korábbi filmet, mint alapot. A forgatókönyvírók, David Webb Peoples és Janet Peoples házaspár munkáját dicséri valójában és Elizabeth Hand magyarul is megjelent, 1995-ös posz-apokaliptikus könyvét a kész sci-fi dráma.

A La Jetée valójában egy fekete-fehér mozgó képes tabló, narrátor szöveggel és hangokkal megtoldva. Hangulatot a képek beállításaival, a fények játékával - az ébredő nő fotói elmosódottak, mintha tényleg álomból ébredne - és a képek váltásának tempójával érik el.

75% szerintem, de ne felejtsük el, hogy a 101 Sci-fi amit látnod kell, mielőtt meghalsz, beválasztotta a 101 film közé, mint megkerülhetetlen sci-fi alkotást, amit látnod kellene. Megtekintése után annyiban lehetsz csalódott, hogy a film formai nyelve egyáltalán nincs összhangban a mai ember elvárásaival.


2015. szeptember 12., szombat

Turbógyerek - Turbo Kid (2015)

Turbógyerek - Turbo Kid (2015)




Rendezték: François Simard, Anouk Whissell, Yoann-Karl Whissell

A film Mafab adatlapja: Turbo Kid (2015)

Mintha egy őskori ATARI videójáték kedvcsináló poszterét látnánk.
Megjegyzés: Emlékszel a videókazettás nyolcvanas évekre, amikor minden szart összenéztél, ami pult alól jött? Élvezted? Akkor ez is tetszeni fog.

Amikor először láttam meg a Turbógyerek (Nekem hangzásban sokkal jobban tetszik a Turbókölyök, így magánbeszélgetésben biztosan ösztönösen ezt fogom használni) trailerét, egészen az első gore jelenetig azt hittem, hogy valami csökevényes, szar Disney ifjúsági filmet fogok látni. Azután annyira megtetszett az a két perc, hogy alig vártam, hogy megszerezhessem a filmet és adjak neki egy esélyt. Esélyt, hogy jól fogok szórakozni rajta.
Minden adva volt ehhez: Hetvenes vagyok. A nyolcvanas évek végén már előkelő kazettagyűjteményünk volt. Akkor még nem nagyon kóstolgatták az emberek egymást fórumokon az eredettisztasággal kapcsolatban. Mindenki cserélt mindenkivel. Néha nem attól kaptad vissza a filmedet, akinek kölcsönadtad, stb.
Apám volt, hogy úgy vette meg valaki készülékét, hogy felvásárolta hozzá az adott illető filmjeit is. Olyankor persze volt a kölyköknek hétvégén mulatság. Golyóstollal, filccel írt vinyetták. Akkor nem volt lehetőség az imdb-be beírogatni a címet és a csillagok állása alapján eldönteni, hogy elkezdjük egyáltalán a filmet nézni, vagy töröljük le valami unásig látott Spencer-Hill ismétléssel.
Azokban az években, ahogy áradt át a hatalmas óceánon az a rengeteg tiltott gyümölcs, miknek nagy részét több éves csúszással láthattuk végre legálisan, rengeteg olyan művet is végignéztünk, amiket ha ma látunk, még csak meg sem remeg a nosztalgia mutatónk.
Pedig arra nagy szükségünk lesz a Turbógyerek nézése közben, mert azzal együtt, hogy elég hitelesen és viszonylag szórakoztatóan mesél el a legkisebb parasztlegény sárkány táncát, még a nosztalgia faktorra is igyekszik rájátszani.
Be kell látnom, nálam több-kevesebb sikerrel.

A film nem indul rosszul, hozza amit nyolcvanban szerettem, ám a lufi hamar kipukkad és a film második fele már inkább nyögve nyelős.
A fényképezés remek. A trükkök kellően gagyik, ahol kell és elég erősek, ahol gore.
A zene külön bűnös élvezet, meg is kell szereznem valahonnan. Volt jelenet, ahol egyértelműen megidézte pl. John Carpenter remekművét, a "Nagy zűr kis Kínában-t - Big Trouble in Little China (1986) mind kiállásban - rizsszedő kalapos figura - mind zenében.
Voltak ilyen baromságok már akkor is, fiatalokkal a középpontban, mint pl. Napgyermekek - Solarbabies (1986) - ami persze nem volt ennyire véres, és a főgonoszt alakító Michael Ironside-ot is láthattuk már ennél félelmetesebb figuraként, hasonló kulisszák között, pl. az "Űrvadászban - Spacehunter: Adventures in the Forbidden Zone (1983).


A rendező trió igyekezett a mai izlésre fazonírozni első nagyjátékfilmjét. Nem állítanám, hogy szégyent vallottak, ám kijelentem, hogy a legnagyobb rajongók is kissé fanyalogva fognak nyilatkozni róla, mert valami azért még hiányzott belőle, amitől tényleg elszáll a néző agya - sok szereplővel ellentétben...
Amit én hiányoltam részemről, nem tudom másképpen kifejezni, mint kaland-faktor. Van egy poszt-apokaliptikus világunk, amelyben a vizet emberekből nyerik ki - utalás Charlton Heston hetvenes években készült sci-fijére a "Zöld szójára - Soylent Green (1973), elvileg már nincs folyékony üzemanyag, így főleg emberi energia hajtja azt a keveset, ami maradt, így a kemény marcona harcosok kerékpárokon - amik viszont elég karbantartott állapotban vannak - róják a köves utakat. A felhő szürke katyvasz és néha csak egy kerékpértúra választja el az aránylag nyüzsgő tákolt várost egy bélkiontós putritól.
Élni egyikben sem életbiztosítás, mert persze akik megmaradtak, azok meg "Az utolsó emberig" tematikájú filmek szintjén mozogva harcolgatnak egymás ellen. Ahogy hullanak a népek, csoda, hogy maradt valaki, mire a főszereplő Turbógyerekünk felnőtt annyira, hogy megtehessük főszereplőnek.
Kaland-faktornak nevezem az olyan kitérőket egy filmben, mint amikor a szereplők csávába kerülnek, szinte mindentől függetlenül és ki kell menekülniük belőle, vagy amikor egy leszámolás része esetleg egy halálos labirintuson való átkecmergés, vagy sötét barlangból menekülés, esetleg kannibál törzs üldözése, stb.

A történet:
Turbógyerek (Munro Chambers) egy kerékpárútnyira mindenkitől, egyedül tengeti kis életét a pusztában. Kezdetleges térképen jelölgeti be határait és a szeméthegyekben kotorászik megtartható és eladható javak után. Valamikor, nagyon régen, voltak szülei is, akiket lemészárolt a gonosz helyi kisisten, Zeusz (Michael Ironside) és aki jelenleg is abban leli örömét, hogy a Mad Max filmek statisztáit gyűjti maga köré, a többieket meg válogatott módon lenullázza. Ez nem könnyű feladat, mivel még annyi év alatt sem végzett feladatával, míg kölykünk felnőtt annyira, hogy némi segítséggel, de felvegye ellene a harcot.
Még belép a történetbe egy bájos és enyhén kettyós ifjú hölgy, Apple (Laurence Leboeuf), aki kb. olyan erőszakosan csapódik hősünk mellé társnak, mint annak idején Molly Ringwald tette az "Űrvadászban" Peter Strauss-szal.
Az Apple gondolom rejtett utalás lehetett, vagy a számítógépekre, mint Apple cég - talán a "jövőben" 1997-ben ők készítik majd az első robotokat... A filmben következetesen (?) robotként emlegetnek olyan szereplőket, akik valójában androidok. Ha kedveled a sci-fit. tudod mi a különbség.
De az is lehet, hogy az Apple utalás magára a tiltott gyümölcsre, amely a tudás fáján terem és különben is, olyan unalmas már, hogy ha bibliai utalás van egy filmben, akkor vagy az Éva, vagy az Ádám nevet emelik ki belőle.
Vagy túldimenzionáltam az egész névválasztás témát.
Azért Zeusznál stimmel, hogy néha még villámokat is képes szórni.
Végül, Turbógyerek, miután kedvenc képregényének halott hősét is megtalálja és belebújik a "bőrébe", semmi sem állíthatja meg, hogy beteljesítse bosszúját, amelyet néhány flashback után borítékolhatunk.

A film kihagyja a ziccert: Amikor van egy filmünk, amiben a gonosz csatlósa módszeresen csak álarcban tűnik fel, akkor elvárható, hogy végül, amolyan filmes csavarként, kiderüljön, hogy az álarc kit is takar valójában. Vagy nem? (A Mad Max 2.-ben pl. nem látjuk Humungus arcát.) Más filmekben viszont előfordul, hogy az álarc ismerőst, barátot takar. Itt vajon mi fog történni?

A filmet átszövi egy kicsit bárgyú humor, amely vaskosabb jelenetekben is elődugja vértől maszatos orcáját - pl. amikor a hugyozó szereplő, miközben szinte szétesik, a sárga vizeletsugarat még a vérével együtt felpermetezi az égig. Beteg...
Ez a humor azonban sajnos kevés.
A másik, meg, bár lehet, hogy a koncepcióhoz tartozik, de az egész film kb. tíz percre előre kitalálható. Milval néztük és állandóan olyasmiket kérdezett be, amik nem sokkal utána valóra váltak a vásznon. Tudjuk be ezt annak, hogy a film markáns része, hogy klisékkel dolgozik.
Viszont itt is megjelenik néha a filmzenével és a hangokkal való vágási játék, pl. a film eleji montázsban, amikor Turbógyerek, mielőtt turbó lenne, a vackai között élvezkedik.

Kissé csalódott vagyok, mert a trailer jobban felcsigázott, mint végül a kész mű kielégített. Azt várnám, ha hárman ötletelnek egy film forgatókönyvén, akkor az minimum egy ZAZ trió szintű agymenés lesz. Itt ehhez képest sok az üresjárat.

65%

Ha már megtekintés, akkor adj neki egy esélyt egyik kedvenc oldalamon keresztül: Turbókölyök!




A Le Matos formáció "No Tomorrow" dala egyértelműen jól hozza a nyolcvanas évek gyerekfilmjeinek főcímdal érzését.

2015. szeptember 5., szombat

Z, mint Zakariás - Z For Zachariah (2015)

Z, mint Zakariás - Z For Zachariah (2015)


Rendezte: Craig Zobel

A film Mafab adatlapja: Z For Zachariah (2015)

Megtekintés: Poszt-apokaliptikus kamaradráma, három jelenlegi sztárral. Kötelező!

Írásom szpojleres! Olvasásod ezért a film élvezetét leronthatja, ha nem láttad azt vala.
Ann (Margot Robbie) egyedül él egy a világtól természetes tereptárgyakkal elzárt völgységben, ahol még védőruha nélkül lehet élni és van termőföld, víz. Nem tudni, mekkora területet pusztított el egy feltételezhetően nukleáris vihar, mindenesetre, mióta Ann családja elment túlélőket kutatni, eltelt bő egy év és a lány azóta egyedül próbál helyt állni. Váratlanul belebotlik egy negyvenes fekete férfiba, akiről kiderül, hogy szegről-végről köze lehet a pusztuláshoz vagy annak elhárításához és aki nem csak bőrének árnyalata okán, de új színt hoz a mindennapokba. Loomis (Chiwetel Ejiofor) véletlenül tévedt ebbe az apró paradicsomba és amit kissé összeszedi magát, azonnal azont töri a fejét, hogyan tehetné még otthonosabbá, élhetőbbé a völgyet. Ötleteinek egyike, ha egy a völgy szélén található gyönyörű, ámde fertőzött vizű vízesés energiáját felhasználja és áramot termel vele. Ann is rábólintana a kivitelezhető tervre, viszont megfelelő eszközök híján a lány apjának keze által felhúzott kis templomot kellene visszabontani és vízkerékké alakítani, amihez egyelőre még nem füllik a lány foga, szentimentális okokból.
Lassan a két ember között kialakul egy függőségi-romantikus kapcsolat, mikor harmadik félként a duót kiegészíti egy harmincas bányász, Caleb (Chris Pine) akinek egyszerű bumfordisága vagy talán kiszámított csalárdsága segít, hogy végül a lány meggondolja magát és belemenjen a bontásba - meg a vele járó építésbe.
A három ember között megváltozik a viszony; a felszín alatt kezd felhalmozódni a feszültség, melyet talán leginkább egyfajta irigység kezd bekebelezni. A néző itt már kezdi érezni, hogy a tragédia elkerülhetetlen.

Első részben a film kamaradráma, másodsorban romantikus dráma, harmadsorban fejlődéstörténet és végül, a célt szentesítendő poszt-apokaliptikus a miliő.


A film első fele azt gondoltam, sokkal vontatottabb lesz. Lassú felvezetés, megismerjük a női karaktert, ahogyan felszínen tartja magát, hogy a habok ne csapjanak össze a feje felett, állattenyésztés, hajnali bocitőgyfejés, fűkaszálás a ház körül, esetleg elszívása, stb. Ezt alig tíz percben le is zavarjuk, így sejtettem, hogy bár nem pörgős akciófilmet fogok látni, de nem fog untatni.

Loomis érkezésével interakciót figyelhetünk meg, ahogyan két különböző kultúrájú és habitusú ember egymáshoz csiszolódik. Kialakul közöttük egy kapcsolat, amely nem pusztán tiszta szerelem. Nem is lehet ebben a helyzetben az. Itt nem erről van szó. A huszonpár éves fehér lány és jó negyvenes fekete pasi között a valóságban biztos soha nem történt volna semmi. Itt viszont, azt hihetve, hogy ők az utolsó ember, teljesen másképpen bontakozik ki kapcsolatuk, mintha egy bárban ülnének. Ráutaltság, egymásra utaltság.
Amikor kezdene minden jó lenni, a kísértőként megjelenik Caleb karaktere, aki egyértelműen beszédes név. A bibliai Káleb Jehunne fiúgyermeke, mivel nem bizonyult kishitűnek, bebocsátást nyert az ígéret földjére. Itt Caleb hitt abban, hogy találkozik még emberekkel és minden jobb, mint egyedül elpusztulni a bányában, ahol eredetileg dolgozott. Káleb társával, Józsuéval, kikémlelte a világot és hírt vitt törzsének az eredményekről. Itt Caleb is hírt hozott a két túlélőnek, igaz, azt már korábban is tudták. A bibliai Káleb optimista volt, aki hitt törzsének győzelmében ellenségeik felett. Itt Caleb hisz Loomis tervében, olyannyira, hogy kissé tolakodó mód, de rábeszéli Ann-t is a megvalósításra.
(Ateistaként erős elírásokat vehetsz észre a bibliai megjegyzéseimmel kapcsolatban. Ha javítanád hibámat, pár sorban tedd meg, nagy esszét a témában nem fogok elolvasni...)

Azt nem tudjuk meg, mi jár a karakter fejében a folytatást illetően, viszont a színész gesztusaiból és a dramaturgiai húzások miatt egyértelmű, hogy hamarosan kenyértörésre számíthatunk a szereplők között. A néző gyakorlatilag a két férfi között őrlődik és azt kell eldöntenie, kinek az oldalára álljon. Szerintem a film szerkesztése nagyjából azt dekódolja az emberbe, hogy Ann a bibliai Éva, míg Loomis Ádám megfelelője és Caleb pedig maga a kígyó, aki megkísérti a nőt, aki elbukik, mert hagyja magát a kísértésnek átadni.
Mi lett ott a sorsuk? Kiűzettek a paradicsomból.
A filmben pedig nyitva marad a kérdés: Vajon a kétely rájuk telepedik e és ha nem is űzetnek ki a völgyből, mint Ádám és Éva, azért ez az idill már nem fog megmaradni közöttük, aminek kialakulása közben betoppant a harmadik fél.

A címbeli Zakariás is bibliai figura, aki gyakorlatilag feláldozta magát fia védelmében, amikor nem árulta el Heródes-nek, hol bújtatta el az elsőszülöttek kivégzésekor. Hogy mi a filmbeli "Zakariás"? Nem egy személy, sokkal inkább az érzés, ami Ann-ben, mint érzés kialakul, miután Loomis szerint Caleb eredeti terveinek megfelelően továbbáll a völgyből. Szerintem.


A forgatókönyvet Nissar Modi írta Robert C. O'Brien eredeti könyvéből. A művet sajnos nem olvastam, így valójában csak találgatok jelentéséről, viszont szerintem Modi pozitívuma, hogy érdekesek a figurák, rá bírtam hangolódni és fenntartotta az érdeklődésemet a film, annak ellenére, milyen keveset is tudunk meg a bemutatott világ hátteréről.
A film amire fókuszál - kialakuló szerelmi háromszög - abban jól működik. a legbonyolultabb karakter egyértelműen Loomis, akinek indítékai széles spektrumon mozognak. Nem csak irigység motiválja tetteit, hanem a féltés és félelem is. Érthetőek tettei.
Az eredeti, 1974-es regény gyakorlatilag Ann fiktív naplója és magyar nyelven nem jelent meg. Talán, most a film apropóján valaki veszi kiadására a fáradtságot.
Modi második filmes munkája remek alkotás és az sem rontja el, hogy azért a vége halványan nyitott marad.
A könyv még sokkal pesszimistább befejezést kapott, mint a film.

Gyönyörűek a képek, amiben a film rendesen bővelkedik. A pusztulást szinte alig látjuk, csupán egy gyors jelenetsor ami ezzel foglalkozik, még az elején. A továbbiakban a völgy viszonylagos szűkösségén belül kalandozunk. A helyszínek szépek és érdekesek. A fényképezés és vágás teljesen rendben van.

A zene - Heather McIntosh munkája - egyszerűségében is nagyszerűen hangolja az érzéseinket a látott képekhez.

Összegzés:
Remek dráma a Z, mint Zakariás, még akkor is, ha nem ismerjük a többlettartalmat, amit a cím háttere oldana fel számunkra. A színészek arcrezdülései, reakciói a helyükön vannak, még akkor is, amikor Ann kirohanása Loomis önfeláldozó gesztusa miatt elsőre légből kapottnak tűnhet. Aki a filmet látja, talán rájön, melyik jelenetről beszélek. Ha így van, kommentben írd meg!

apróságok:
- A film Amerikában játszódik, ám, a nyitó jelenetet leszámítva, teljes egészében Új-Zélandon forgatták.
- A könyvben két túlélő van, a bibliai nevű Caleb nem szerepel a regényben.
- Tobey Maguire is esélyes volt Caleb szerepére.
- Eredetileg Amanda Seyfried lett volna a női főszereplő, aki korban kicsit közelebb állt volna a könyvbeli tizenhat éves női karakterhez, de ütemezési nehézségek miatt kilépett a projectből.
- A regény egy évvel a szerző halála után, poszthumusz jelent meg!

Az év egyik legjobb drámája, bizonytalanságainak ellenére! Módod van megtekinteni, az alábbi linken keresztül: Z, mint Zakariás!

Gyertyafény, sok bor, rossz döntések.

75%

"Hinni akarunk e benne, hogy végül Ann egy gyilkossal marad együtt, vagy abban, hogy Caleb végül egyfajta gesztusként, az életéért, inkább továbbállt, elkerülendő a további konfrontációkat?"

2015. június 9., kedd

Mad Max: A harag útja - Mad Max - Fury Road (2015)

Mad Max: A harag útja - Mad Max - Fury Road (2015)


Rendezte: George Miller

A film Mafab adatlapja: Mad Max: Fury Road (2015)


Megtekintés: Ne kérdezz hülyeséget csak ülj be rá és élvezd!

"Élek! Halok! Újra élek!"

A Mad Max trilógia a túlélésről és főleg a bosszúról szólt. Nagyjából. És nem ebben a sorrendben. Max karaktere pedig fokozatosan és koherensen teljesen háttérbe szorult, míg az új filmben, mely megvalósításában olyan friss, hogy nem érződik, hogy rendezője egy hetvenes öregúr, Max gyakorlatilag egy fontos mellékszereplővé lett visszaminősítve. Ez valójában nem baj, mert a főszereplőnk is elég erős karakter és még a történet szempontjából sem mellőzött körülmény, hogy Mad Max simán csak alásegít a jó oldalnak, félretéve saját egoját és törekvéseit. Ezért lett végül a film egy feminista kiáltvány, amely férfi nézőknek is éppen olyan szórakoztató, mintha csupa férfi harcolna egymás ellen, holott gyakorlatilag a nők harcolnak a férfiak ellen és ebben kis segítséget kapnak két férfitól. Egyikük kívülálló, aki gyakorlatilag melléjük áll törekvéseikben, talán a benne dolgozó lelkiismerete miatt, míg a másik (A harcifiú szerepében a mostanában nagyon felkapott Nicholas Hoult) simán megvilágosodik és ezért érzi kötelességének, hogy a nőket segítse.
Hogy mennyire feminista a film?
Elég annyit tudnunk, hogy Miller a Vagina monológok köztudottan harcos amazon íróját, Eve Ensler-t is felkérte némi diszpozícióra, hogy kerekebb legyen a történet női oldala.

Ezen a poszteren egyértelműsítik, ki a film igazi főszereplője.

A film elég lassan készült el. Gyakorlatilag azóta foglalkozott vele George Miller, mióta a harmadik résznél elengedte a gyeplőt. Rengeteg filmes fordult meg a tervek körül és még arról is szó volt, hogy animációs film - rajzfilm - készül a történetből, mint pl. a Pitch Black esetében. Végül harminc évvel a harmadik rész után Miller végre tető alá hozta a filmet, sőt, vannak elképzelések, hogy talán egy sorozat ismét van a karakterben.

A karakter:
Azért mostanra az eredeti Max, Mel Gibson rendesen megöregedett. Volt róla szó, hogy cameózik a filmben, arról is, hogy többek között Heath Ledger lesz a befutó, végül Tom Hardy játszhatta el az utópia magányos lovasát. Ez azért már nem feltétlenül ugyanaz a Max, akit megismertünk az első három filmben és aki kezdetben a törvény őréből avanzsált a bosszú angyalává, hogy végül egy magányos, kiégett pária legyen belőle, aki főleg saját érdekeit tekintve harcol a sötét oldal ellen, amolyan mindentől távol álló kívülállóként. Ez a Max kezdetben szinte jelen sincs. Az események nélküle kezdődnek el és mintegy mellékesen keveredik bele. Azért a film kezdő képsoraiban megismerhetjük őt, hiszen ha nem így lenne, nem tudnánk, hogy egy Mad Max filmet nézünk, annyira mellékes az ex-zsaru figurája.
Egyes fórumokon még azt is felvetették, hogy valójában amit látunk, az a valódi Max "után" történik és a karakter nem más, mint a második filmben megismert kisfiú, a Feral kölyök, aki miután felnőtt, átvette a magányos hős igazságot kereső és osztó szerepét, belebújva az egyetlen, általa csodált férfi bőrébe, aki, ha rövid időre is, de amolyan apafiguraként jelent meg életében.
Ha történetesen így lenne, akkor sem érezném magam becsapva, hiszen a Mad Max filozófiájába simán belefér ez a fajta felépítés, hiszen az egész olyan, akár egy képregényfilm, ott meg, ugye, simán előfordulhat, hogy egy karakter több személyen keresztül épít maga köré legendát. (Lásd a Fantomot, vagy a Zorro-t, amelyben az idősebb átadta a fiatalabbnak a staféta botot. (Totál semmihez nincs köze, de mindként megemlített filmben szerepel Catherine Zeta-Jones!) :)
Szóval, ha Max az a bizonyos Feral kölyök, akkor már tudjuk, honnan ered az a szűkszavúság, ami a filmben jellemzi.
Miller azonban nem erősített rá eddig erre a teóriára.


Az ellenség:
A futurisztikus moziknál elvárható, hogy a főhős ellenpontja legalább olyan karizmatikus legyen. Ezt nem mindig sikerül hozni. Hol a főhős túl markáns, máskor a gonosz játszik le mindenkit a vászonról. Itt viszonylag erős az ellenfél oldala is, hiszen, a vezéren kívül több karakter harcol hőseink ellen, sőt, megtámogatták a sötéteket egy magánhadsereggel, illetve a címszereplő mivel nem elég hangsúlyos a szerepében, így az ellenségének sincs nehéz dolga legalább annyira jelen lenni, mint főszereplőnknek. (Aki, mint írtam, inkább mellékszereplő!)
Haltatlan Joe (Nem halhatatlan) szerepében az első film bütyökvágója jelenik meg, azaz Toecutter, aki közben szépen hozzáöregedett a bandavezérséghez. Amolyan törzsi király ő, akinek hosszú élete egyfajta mitikus színezetet ad hozzá pluszban figurájához. Hugh Keays-Byrne-nel azonban kicsit mostohán bánik el a rendező, mert végig olyan testmaszkokat kell viselni, amelyek felismerhetetlenné teszik a színészt, így megkérdőjeleződik, hogy valóban szükség volt e rá, hogy ismét Max filmben játszhasson. Arcát például félig egy olyan maszk takarja el, amelyet pont Hardy viselt korábban a Nolan féle Batman filmsorozat utolsó fejezetében, Blaine-ként. (A karakter nevét elírtam, de Horváth Ákos, aki valszeg az egyetlen, aki elolvasta a cikket, jelezte, ezért javítok: Bane a karakter neve! Látszik, hogy nem vagyok nagy Batman-es) Ijesztővé teszi a karaktert, viszont eltakarja a színészt.
Az mellékes, hogy az első közel negyven percben maga Max is egy vasból kovácsolt álarcot kénytelen viselni, hiszen legjobban ezzel tudják elkülöníteni a foglyot a többiektől.
Ha Haltatlan Joe nem lenne elég, még megjelenik a filmben néhány igazi féreg, akik egyéb kolóniák vezetői. Egyikük eléggé emlékeztet a rothadó Harkonnen báróra a Dűne filmből. Rájuk talán csak azért volt szükség, hogy ne legyen túl monoton végig a fehérre meszelt harci fiúk ellen harcolgatni. Kellett némi változatosság. Ahogy megszokhattuk, az ellenség egyre ijesztőbb vagy/és extrémebb külsőt kapott. A negyedik Max filmben mindkettőre akad példa.
Valójában az ellenség nem más, mint egy sok tagból álló, organikus massza, amely igyekszik megállítani hőseinket. Hogy egyenként is egyéniségek, azt főleg azzal igyekeznek megmutatni, hogy a legtöbb korábbi Max filmmel ellentétben, ahol a bandatagok alig szólaltak meg, itt azért viszonylag sok a párbeszéd a támadók között.


A segítők:
Egyértelműen Max az...
Meg a harci fiú, akinek a béranyák felnyitják a szemét, hogy mennyire tévedésben élt eddig. A fiú persze nem tehet erről, hiszen ebbe született és ebbe nőtt bele. Ha úgy vesszük, karaktere erősen vallásos, majd megkérdőjelezi hitét és elfordul tőle.
A Vuvalini-k csoportja, a Valkűr (Megan Gale) és a magok őrzője (Melissa Jaffer).

A főhős:
A nők.
A három csoportba osztható nők.
Az első az egyetlen tagot számláló Imperator Furiosa (Charlize Theron). Pár elejtett mondatból áll össze a karaktere. Valamikor a gonosz keze alá került, megsérült, felépített egy komoly karriert, mint a gonosz egyik jobbkeze, ami nem lehetett könnyű a férfiak világában. Végül, mikor adódott egy lehetőség, megragadta azt és igyekezett a gonosz markából kimenekíteni néhány ágyasát, hogy ne úgy nőjenek fel, mint azok gyermekei. Céljait akár egyedül is eléri, ha kell, de azért mint kiderül, az sem baj, ha kap némi segítséget. Az igazi női akcióhős, aki úgy nőies, hogy közben nem a szexualitásra építik a karaktert, hanem egyenrangú félként a férfiak világában. Hogy történetesen nő, az csupán állapot.
Furiosa olyannyira elfogadtatta személyét a többiekkel, hogy viszonylag sokáig nem is gyanakodnak rá a társai, hogy amikor letér a főútról, akkor valójában szökik Haltatlan Joe elől és így ellenséggé vált.

A második csoport az ágyasok, akik fiatalok, szülni képes egyedek és halvány fingom sincs, hogyan kerültek Haltatlan Joe karmai közé. Mindenesetre mind különböző karakter és mintha lengedezne körülöttük némi misztikus erő is.
Valójában nem is értem, mi motiválja őket abban, hogy csapot-papot hátra hagyjanak és a bizonytalanba kövessék Furiosa karakterét.
Talán, mert így lázadnak egy patriarchális társadalom ellen.
Míg Furiosa esetében megértem, hogy végül szökni kényszerül, hiszen neki vannak halvány emlékei a múltjáról, az ágyasok már valószínűleg ebbe születtek, így biztos kellett valami plusz motivációjuk, ami talán majd akkor áll össze bennem, ha még párszor megnézem a filmet.
Pirítós a tudó (Zoé Kravitz), Angharad a kedvenc (Rosie Huntington-Whiteley), Képes (Riley Keough), Az Albínó (Abbey Lee) és a Törékeny (Courtney Eaton).


A harmadik csoport pedig a Furiosa gyermekkorából visszamaradt öreg harcos amazonok. Ők a múlt őrei. A sok anyák. Egy letűnt világ írmagjait hordozzák magukban. Azonnal a lányok mellé állnak egy utolsó harcban. Gondolom, őket már direkt annak jegyében keltette életre a rendező, hogy koherens maradjon a filmben a nőkkel szemben. Más okát nem tudom elképzelni, hogy létezik ebben a világban egy csapat öregasszony, akik motoroznak és fegyvereket használnak, hiszen, amit a többi poszt-apokaliptikus filmben már megtanultunk, hogy a nők csupán erotikus díszítőelemek vagy a történetet mozgató kulcsfigurák, akiket meg kell menteni. Viszonylag ritka, hogy egyetlen, jól működő közösségben életben tudjanak maradni. Általában megerőszakolásra és legyilkolásra használják őket a férfiak ebben az amúgy férfias tematikájú műfajban. (Persze néha akadnak kivételek is, hiszen a Gwendoline című amerikai-francia akciófilmben egy egész falkányi amazon éli világát a sivatag közepén, férfi nélkül. De az a ritkább.)

A történet:
Ha eddig nem derült ki, akkor röviden, A-ból B-be szöknének szereplőink, kevés közjátékkal, gyakorlatilag egy road movie, amelyben a karakterfejlődést két látványos kaszkadőrtrükk közi rejtik el. Így akár unalmas is lehetne a film, hiszen a vizuális orgiákat már kimaxolták olyan filmek, mint a 2012 vagy a Transformers sorozat, viszont Miller old school filmesként nem a CGI-t erősíti, inkább a klasszikus kaszkadőr munkát vegyíti tökéletese operatőri munkával. A film épp ezért lett egy vizuális orgia. Tele olyan finomságokkal, mint a Max-et a barlangban üldöző harcifiúk hömpölygő áradata, az akciók belassításai vagy a járművek szépsége. Ezt a filmet még azok is élvezhetik, akik nem rajonganak a kocsis filmekért. Olyan ötletek vannak benne, amitől simán leesett az állam. Pl. Amikor égni kezd a kocsi, Furiosa meg egy egyszerű módszerrel oltani kezdi. Vagy a támadók kreatív megoldásai, hogyan jussanak egy idegen járműre.
Ezért a film inkább a látvánnyal operál. Viszont ez nem lesz sem unalmas, sem önismétlő. Mindezt viszonylag kevés vérrel, mégis, olyan érzésünk lesz, hogy komoly hírigeket látunk.


A fényképezés csodás, csak pár apró jelenetben lett olcsó a megoldás.
A zene bár nem emlékeztet egyik korábbi Max filmre sem, - sajnos mind Brian May, (Nem a Queen együttes tagja, bár sokáig ebben a tévedésben éltem) mind Maurice Jarre zeneszerzők elhunytak már - itt teljesen jól teljesít a képek alatt. Külön meghallgatni már sokkal embert próbálóbb feladat.
A jelmez, maszkok, kellékek mind tökéletesek. Ha az ember figyel, sok apró utalást vehet észre a korábbi filmekkel kapcsolatban.
iustizmord-nak az utalásokról:
Furiosa a váltóban egy tört rejtett el. A Mad Max 3.-ban Max egy hasonló fegyvert rejtett el az ostorában, amellyel a tevéit irányította.
Az egyik autó összetörő jelenetben - amelyikbe CGI is került azért rendesen, - a szétforgácsolódó kocsiban ülő sofőr arca egészen a szemguvadásig bekerül a néző látóterébe, ami pillanatot már a korábbi epizódokban is elsütöttek párszor, amikor Max befosatót játszott az ellenségeivel.
Az egyik figura hasonló nyelvöltögetéssel riogat csata közben, amit már bütyökvágó is csinált az első részben.
Azt olvastam, hogy az egyik totemszobron feltűnik a pilóta bőr sapkája és szemüvege.
Pirítós az egyik jelenetben egy hasonló apró zenedobozzal játszik, mint amit Max talált a második részben és végül a Feral kölyöknek ajándékozott.
A meglepett Max a második részben szembesül vele, hogy a csurig töltött tartályban nincs más, mint homok. Itt a meglepett Max szembesül vele, hogy a tartály csurig van anyatejjel.
Max és Furiosa is meghekkelte a gépét, hogy ne tudja más használni és egyik kést rejtett mellé, míg a másik egy pisztolyt. Meg még vagy egy tucatot köré...
A pilóta, miután Max elkapta a második részben, hirtelen nagyon haverkodó lesz és bekínálja, hogy szerezzen benzint a kis túlélő csoporttól és az Maxnek jó lesz. Itt a harcifiú kezd bután alkudozni vele, hogy ha együtt visszaviszik Furiosát, jutalmat kapnak.
Ilyen kis apró finomságok, de ha jól odafigyelsz, biztos észreveszel te is valamit.

Érdekességek:
A leghosszabb epizód a sorozatból.
Az első, amelyben kiírják Max teljes nevét a főcímben.
A film teljesen elhagyta a narrátor szöveget és Max alig beszél, ellentétben az ellenséggel, akik viszont végig dumálnak.
A film nem is Remake, nem is egyértelmű folytatás. Inkább amolyan alternatív epizód. Ha Millert kérdezik, ő valahova az első rész és a második közé helyezné...
Max az egész film alatt látomásokkal szembesül, melyek a múltjában meghalt emberek szemrehányásából áll. Olyan embereket lát, akiket az első három részhez nem lehet visszavezetni. Többek között egy kislányt és egy maori bennszülöttet, akik a korábbi epizódokban nem jelentek meg. Max-nek az első részben pl. fia volt, de még beszélni sem tudott, így a kislány nem lehet a lánya, pedig elég szemrehányóan viselkedik vele a kis szellem.
Viszont néha, mikor megjelenik, egyenesen az életét menti meg Max-nek.
Miller koncepciója volt, hogy a film kissé túl színes legyen, hogy elüssön stílusban az egyébként elég szürkésre hangszerelt antiutópiáktól. Ennek ellenére úgy véli, hogy a képi világ és a megfestett jövő nihilizmusa legjobban fekete-fehérben érvényesül, ezért a megjelenés Blue-Ray-ben egy ilyen változat elérését is lehetővé teszi.
Miller legerőszakosabb filmjei a Mad Max mozik. Ezeken kívül filmdrámát és főleg családi filmeket készített. Színes figura.
A film torzszülött látcsőfigyelője, Corpus Colossus (Quentin Kenihan) a valóságban megbecsült ausztrál humorista és többek között Russell Crowe jó barátja.
Mel Gibson a bemutatón látta a filmet és Miller örült a reakciójának, mert Gibson állítólag élvezte a mozit. Ez a pozitív visszajelzés azért volt fontos az öreg rendezőnek, mert nem szerette volna, ha több évtizedes barátsága Gibsonnal rámegy arra, hogy nem őt hívta meg a főszerepre a filmbe, még akkor is, ha ebben a formában, Mel Gibson már nem lett volna hihető Max-ként.
Rövid szerepben feltűnik az egykori akciósztár is, Richard Norton, aki több filmben volt Jackie Chan ellenfele!

Miller igyekezett elkerülni a CGI-t, ezért a filmben látható akciójelenetek több, mint 80% realisztikus.
Ha érdekel a film, akkor egyik kedvenc oldalamon meg is nézheted: Mad Max Fury Road

80%