A következő címkéjű bejegyzések mutatása: richard harris. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: richard harris. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 16., hétfő

Fényképek a The Hunchback (1997) című film forgatásáról 2.

A stábfotók, amelyeken színészek is láthatóak. Ha épp nem volt forgatás, a statiszták készíthettek képeket a színészekről, stábról. Talán azért nem volt olyan nagy a titkolózás, mert ezzel is reklámot akartak csinálni a filmnek, hiszen ne felejtsük el, hogy tévéfilmes feldolgozásról beszélünk, alacsony költségvetéssel. Salma Hayek ekkor kezdett befutni. Igaz, itt már túl volt a Desperado forgatásán, de néhány filmet leszámítva, többnyire rövid epizódszerepeket sikerült elcsípnie amerikai filmekben.

anyu a vadhús árus díszletben. Amúgy ő cigány-lány szerepkőrt kapott.

Edward Atterton (balra) és Benedick Blythe (jobbra) közrefogja Salma Hayeket, aki élvezi a figyelmet, habár nagyon hűvös volt a forgatás ideje alatt.
 Atterton nálunk nem lett ismert arc. Főleg kosztümös filmekben lehet vele összefutni, mint pl. a Vasálarcosban is. Hogy mégse teljesen ismeretlen filmes figura az összesen eddigi harminc munkájával, az annak is köszönhető, hogy olyan, mostanra kultikus státuszú munkákban is feltűnt, mint a Firefly sorozat egyik epizódja, vagy a Frank Herbert Sci-Fi könyvéből készült "A Düne gyermekei" minisorozatban. Benedick Blythe karrierje sem sokkal "vastagabb". Neki közel negyven filmes munkája van.
Forgatási szünet. Salma Hayek mosolyogva állt a statiszták rendelkezésére. Több órán keresztül fotózkodott velük. Jobbról Manyi néni óvakodott a képbe.

Salma Hayek a díszletben gyakorolta Esmeralda táncát, amely később elbűvöli a bíborost alakító Richard Harris-t és a Quasimodo-t játszó Mandy Patinkin-t.

A szünetekben Victor Hugo könyvét olvasgatta a színésznő, angolul, ezzel is gyakorolva az angol nyelvet, hiszen spanyol-ajkúként voltak nyelvbeli hiányosságai.

Anyu itt hangos "Salma" felkiáltással odaintegetett neki, amin elnevette magát az amúgy apró termetű színésznő.

Jim Dale, aki főleg a "Folytassa...!" filmeknek köszönheti ismertségét. Elég ritkán forgat filmet és néha csak a hangját adja, ezért nem olyan ismert számunkra.

Peter Medak, Magyarországon született, amerikai filmrendező. Élvezte itthon a filmezést, habár, voltak ütemezési és költségvetési problémák. Szerencséjére a stáb és a színészek mind alázattal viseltettek iránta.
Peter Medak még ma is aktívan forgat filmes munkákat - persze inkább sorozat epizódokat - és ha ismerős a neve, az azért lehet, mert a nálunk is sikeres "A lény - Species" második részét ő rendezte. Szeretett gengszterfilm témákat feldolgozni, mint a "Rómeó vérzik - Romeo is Bleeding (1993)" vagy a "Kray fívérek - The Krays (1990)".


Gauchére szerepében Nickolas Grace
 Grace 1960-tól dolgozik filmekben, nekem mégsem mond semmit a neve, a majdnem 100 filmes produkciója ellenére. Anyu meg is lepődött, amikor mutogatta a fotókat a színészekről én meg pislogtam, hogy kik is ezek?

Benedick Blythe és Edward Atterton közé besunnyogott egy statiszta. Talán, mert nem voltak A listás színészek, de nagyon türelmesek voltak a bárhol megjelenő fényképezőgépes magyarokkal.

Atterton vezeti a csőcseléket a bíboros és serege ellen. Itt még nem üvöltöztek, mert nem kaptak rá instrukciót.

Peter Medak instrukciókkal látja el a film egyik húzónevét, a Quasimodo-t alakító Mandy Patinkin-t, akit felismerhetetlenné tett a maszk.
 Mandy Patinkin amúgy a maszk alatt egy végtelenül kedves és charme-os pasas. Láthattad őt "A herceg menyasszonya - The Princess Bride (1987)" című abszurd mesefilmben vagy a Homeland: Belső ellenség című sorozatban.

Michel atya szerepében Vernon Dobtcheff.
 A kimondhatatlan nevű Dobtcheff nem kevesebb, mint 350 filmes produkcióval öregbíti hírnevét!!! Elképesztő szám ez, de talán pont ezért is lehet ismerős neked, ha a nyolcvanas években sok kalózkazettás mozifilmet, akciófilmet láttál. Dobtcheff igazi ZS kategóriás figura, de ezt a legnagyobb elismeréssel állíthatom róla. Karakteres karvaly orrát több filmben is felfedeztem magam is, amelyek közül volt, amelyiket kedveltem, mint pl. az 1984-es Gwendoline, fantasy marhaságot vagy az Umberto Eco kultikus könyvéből készült szerzetesek között játszódó dráma, A rózsa neve 1986-ból.

És végül a legismertebb név a szereposztásból: Richard Harris.
Sokan, a mai fiatalok csak úgy ismerhetik Harris-t, mint az első színész, aki eljátszotta Dumbledore szerepét a Harry Potterben, pedig a brit színész - Írországban született - már a hatvanas években nevet szerzett magának filmszínészként és sok nívós produkcióhoz adta a nevét negyven éves pályafutása alatt.
Harris-hoz fűződik az adoma, hogy forgatás közben nagyon fázott, ezért egy tengerészsapkát húzott a fejére - amit az Orca című film forgatásánál tartott meg. Jött a jelenete, hogy ki kell vonulnia a Notre Dame kapuján, hogy beszédet tartson az összeverődött, dühös tömegnek Quasimodo-ról és Esmeraldáról.
- Action!
Harris előtt kitárják az ajtót és a színész kivonul, méltóságteljesen. Homlokát viszont eltakarja a fekete gyerekcsináló sapkája.
A rendező beleszólt a megafonba:
- Richard, megint fennmaradt rajtad a sapka! Újravesszük! - angolul.
Harris felnéz, mormog valamit, azután mosolyogva leemeli a sapkáját és teljes bíborosi jelmezben, széles karkitárós gesztussal mélyen meghajol a stáb, majd a statiszták felé, egy mennydörgő: - Sorry! felkiáltással. Majd bedobta a sapkát a kapun és kimért léptekkel utána vonult, miközben mindenki nevetett rajta.

2016. június 21., kedd

Vadlibák - The Wild Geese (1978)

Vadlibák - The Wild Geese (1978)


Rendezte: Andrew V. McLaglen

A film Mafab adatlapja: The Wild Geese (1978)

Megtekintés: Kölyökkoromban, a nyolcvanas években nagy siker volt videón. Újranézve erősen megkopott hatást kelt.

Ami nem is csoda. A filmet nézve, ma már érthetetlen számomra, miért is volt a "Vadlibák" akkora siker a pult alatt terjesztett filmek közül, hacsak nem azért, mert a főszereplői mind az akkori idők A listás sztárjaiból kerültek ki. Hárman biztosan. Ennek ellenére a film kezdett belelépni a nyolcvanas évek "hurrá-optimista" stílusú katonai filmjeinek sorába, amit én úgy értek, hogy van benne nagy barátság, meg bajtársiasság, akció is, szép számmal, csak valahogy nem érzem benne a realitást, a roppanó csont, golyó tépte seb valóságát, és valahogy az egész olyan hangulatot áraszt magából, mint amikor színészek eljátsszák, hogy ők bizony nagyon kemény marcona katonák.

A "Vadlibák" ilyen film. Már Richard Burton színész is egy elhasznált harcos karakterét hozza, aki inkább tűnik egy ex-alkoholistának, mint ex-katonának, akire rá lehet bízni egy véres szabadítási kísérletet. Roger Moore számomra mindig is a legviccesebb és legszórakoztatóbb James Bond volt, aki szinte már kikarikírozza a figurát, finomkodó gentleman hozzáállásával és itt sem lett számomra hitelesebb veszélyforrás. Richard Harris-t meg kifejezetten kedvelem - pl. mert anyám egyetlen filmszerepében alatta statisztált a Peter Medak által rendezett tévéfilmben, a "Notre Dame-i toronyőrben - The Hunchback (1997)" és mesélt a színész humoráról, amivel a forgatáson szórakoztatta a statisztériát - mégis, első megjelenése, amikor a fiával édelegnek a karácsonyi vakációról, már nekem is sok volt a nyálaskodásból. Persze, az ilyen kommandós filmeket mindig szépen fel kellett építeni a cselekmény történetívét, alaposan bemutatva a főszereplőket, hogy a néző egyértelműen arra az oldalra álljon, amelyiket morálisan a forgatókönyv kisebbik rosszként állítja be. Mert jobb esetben azok lesznek a film főszereplői, akik ugyan az akcióra készülnek - amelynek, lévén, katonás filmről beszélünk, rengeteg áldozata lesz - mégis, úgy kell tálalni, hogy a néző miközben nézi a filmet, felmentse cselekvései alól a figurákat, akik kezdeményezik a vérrontást. Ebben a filmben konkrétan az egyik karakter szájába adják az etikai konklúziót arról, hogy miért is nem ért egyet azzal, hogy számára idegen terepen, idegen emberek politikájába avatkozzon bele, megölve olyan idegen katonákat, akik semmilyen formában nem ártottak neki. Persze itt a főszereplők igyekeznek meggyőzni őt a készülő kommandó mészárlásának jogosságáról, de én, mint néző sem voltam teljesen meggyőzve róla, hogy ami a második órában kezdődik, azt támogatnom kell, akár egyetlen főbólintással.


Szóval, valahogy nekem olyan profán és hiteltelen ma megtekintve, ahogyan Faulkner ezredes (Richard Burton) összerántja félszáz emberét erre a túszmentő vagy országon belüli forrongás leverését célzó akcióra. Rendben, öreg ember nem vén ember, meg, persze szorít is az idő, így azzal kell beérni, ami van, arról nem is beszélve, hogy elvileg fű alatti akcióról van szó, hiszen mégsem lehet egész oldalas hirdetést feldobni a The Sun első oldalán, hogy ott verbuváljanak lehetséges puccsistákat az Afrikai országba, hiszen azt esetleg az ellenséges kormány nyílt hadüzenetnek vehetné, mint ahogyan az is lenne.
És mivel a filmben tényleg adottak ezek a problémák, azt kell látnunk, hogy a főszereplők villámkurzus alatt veszik fel a csapat tagjait - akiknek nagyja ránézésre egy tizenkét órás mosogatást sem bírna már ki - ahol az a pár, akit mutatnak, egyáltalán nem tűnik halált megvető bátorságú, ádáz harcosnak.
Utána egy rövid alakulótéri futkározásra is van időnk, mert el kell hitetni a nézővel, hogy bizony ez egy nem ám úgy össze szedett-vetett bagázs, hanem egy ütőképes, működő harci csoportosulás, akiken az elmúlt, tunya évek sem fogtak ki.
Én pedig, azt hiszem, gyerek fejjel jól szórakoztam ezen a filmen, most viszont erősen elgondolkodom, hogy az igazán jó katonás moziknak kb. itt lehetett vége és utána néhány kivételt leszámítva, érkeztek a tévéfilmes költségvetésű és ehhez mérten látványos unalmas produkciók, illetve a kevés pénzből összedobott, kamu akciófilmek, amelyekben egy vagy tucatnyi szereplő egy erdőben rohangált, miközben lőtte a többit. (Pl. a Piszkos 12 folytatásai, amelyek meredeken csökkenő minőségű darabok lettek, vagy az olyan Vietnam-ot háttérnek használó baromságok, mint William Katt főszereplésével készült "A fehér szellem - White Ghost (1988)" című low-budget akció, amelyhez piros tokú kazettán juthattam hozzá a Hungarovideó jóvoltából, egyenesen egy automatából és olyan kellemesen meg volt a szalag mágnesezve, hogy végig remegett a kép, főleg az alja.)


Valami olyasmire akarok tehát kilyukadni, hogy míg a Piszkos 12-ben, Kelly hőseiben és más, az adott korban készült filmben mennyire jól és érdekesen ismertették meg velünk a szereplők karaktereit, addig a hetvenes évek végére ez az egész felvezetős rész elkopott, az akció pedig elsilányult. Ha az általam látott filmek alapján kellene megtalálnom, mikor estünk át a szépen elkészített akció filmből az olcsó és bazári akciófilmekbe, akkor nagyjából "Az égi lovasok - The Sky Raiders (1976)" idejére datálnám ezt a trend változást. Az Égi lovasok pl. még viszonylag elég időt ad a film első felében, hogy megismerjük a karaktereket, hogy azután izgulhassunk értük, mert bemutatják nekünk rendesen a légi akrobatikával foglalkozó csapat beszervezését és felkészítését is, miközben ezzel párhuzamosan azért az akciót előkészítő James Coburn-ról is sokat megtudunk, hogy az egész film fellazuljon a végén az akcióban, amely már nem olyan véres és erőszakos, mint évekkel korábban, de nem is játékos és olcsó statiszta koptatás - emlékezzünk, milyen kegyetlenül mészárolják le a gazdag család teljes személyzetét a film elején...)

A Vadlibák meg pont akkor érkezett, amikor még nekiugrottunk a harcos-kommandós-háborús filmnek, de már talán nem öltek bele annyi pénzt és muníciót, hogy a végeredményt komolyan vegyem, hanem sokkal inkább tűnik az egész egy propaganda mozinak, amelyben azt kívánják bebizonyítani, hogy az ötvenes pasasok is legények a gáton. (Azért nekem Lee Marvin őrmestere a Piszkos 12-ből még ma is sokkal hitelesebb, mint a Vadlibák triója).

Ha nem értesz egyet velem, csak nézd meg azt a jelenetet a Vadlibákban, amikor a kiképző őrmester megfuttatja az "alakulatot". Ritka szánalmas és gyülevész brigádról beszélünk és mintha ebben a jelentben Richard Burton karizmája sem jönne annyira át, amikor igyekszenek a porban úgy vetődni, hogy közben ne legyen lumbágójuk.
A film két részből áll. Az első fele a felkészülés és begyűjtés, a második pedig az akció. És milyen akció!
Leginkább a statisztériába pumpálnak bele egy halom ólmot és ezzel együtt nem kevés napidíjat. A fekete elnök mentése így átmegy egy csitt-csatt, dirr-durr lövöldözésbe és mivel a Vadlibák csapata viszonylag sok emberrel indult el V alakban, van kiből elfogyniuk. Azért, mai szemmel elég viccesnek hat, amikor a sérült és szívbeteg, fekete politikust hátukon cipelve rángatják a forró cserjésben, ami azért nem lehet túl kényelmes feladat, főleg, hogy a klasszikus hátra mászós pózzal teszik ezt, nem a féloldalas, lábat a kézzel összefogósan, ahogyan mostanában már láthatjuk a frissebb alkotásokban.


Ezek miatt nem tartom teljesen hitelesnek ezt a filmet. Ellenben szórakoztató. Még úgy is, hogy amikor készült és bemutatásra került, a politikai életben pont akkor volt a csúcson az apartheid kérdése, a fehér kisebbség általi szegregáció az Afrikai gyarmatokon. Londonban tüntetők gyülekeztek a filmet bemutató mozik előtt és annak ellenére sem enyhültek, hogy a forgalmazók papírokkal bizonyították, hogy az Afrikai állam támogatta a film elkészítését és nem érezték az abban bemutatott eseményeket politikailag inkorrektnek. De hát, a tüntetők már elkönyvelték a filmet kizsákmányolónak, így az is maradt... A tüntetők talán nem voltak azzal a ténnyel tisztában, hogy a filmstáb igazi Afrikai színészeket és statisztákat használt fel a film során, nem egyébként máshol élő művészeket, ezzel is támogatva az apartheid eltörlését és segítve az Afrikai közösséget.

A történet szerint egy zsoldos minősítésű ezredest felbérel egy Londoni milliomos, hogy enyhítendő a feszültséget az Afrikai kormányon belüli hatalmi harcok közben elfogott és börtönbe vetett szabadságharcos-filozófus fekete elnököt (Winston Ntshona) mentsék ki a kényszerű rabságból, ezzel helyreállítva némi békét a forrongó kontinensen. Mivel félő, hogy esetleg idő előtt kivégzik az államférfit, a segítségnek nagyon rövid időn belül meg kell érkeznie és kiszabadítania őt. Félszáz remek katona vállalkozik a feladatra, akiknek környezete nem nagyon támogatja az egyébként veszélyes küldetést és, hát zömük már nem mai gyerek.
Az akció többé-kevésbé sikerrel jár, de jut némi csavar is a film végére.

Viszont, mivel a történet közel sem olyan kidolgozott, mint néhány korábbi hasonló háborús mozi, itt nincs időnk igazán megkedvelni a "hőseinket", így mikor a végefőcím alatt megmutatják nekünk a színészeket, hogy ki, kit alakított, valahogy nem érezzük azt a szánalomfélét, amit pl. a Piszkos 12-nél, mikor a végén látjuk az áldozat amerikai katonákat. Ez azt jelenti, hogy nem volt tökéletes az azonosulás ezzel a küldetéssel.

65%

Töfi:
- Roger Moore nem azért kampányolt, hogy többet legyen a vásznon Burton és Harris mellett, hanem, pont ellene, mivel tisztában volt hozzájuk mérten igen szerény színészi képességeivel.
- Richard Burton kifejezetten utálta a forgatókönyvet és a készülő filmet. Egyes pletykák szerint, ha akkor Elizabeth Taylor békülési szándékkal rácsörgött volna, a színész hajlandó lett volna azonnal otthagyni a forgatást. Ez azért volt lehetséges, mert Burton nem értett egyet a film lényegi mondanivalójával, amely dicsőíti a zsoldosokat.
- A kiképző őrmester a kora miatt nem akarta vállalni a szerepet, míg a homoszexuális karaktert meg a sztereotip vázolás miatt hagyták ki majdnem a végleges forgatókönyvből.
- Richard Harris szerepét eredetileg Burt Lancesternek ajánlották fel, de ő ösztönösen kihátrált a produkcióból, amikor érezte, hogy az gyengébb minőségű lesz a korábbi háborús filmeknél. Robert Shaw is szóba került, de ő meg épp akkor forgatta a Navarone ágyúi 2.-t.
- Burton részére egy üdítőből 2000 palackkal hoztak a forgatásra, mivel a színész már akkor nem ivott, viszont amit szeretett, azt Afrikában nem árusították.

Ha szeretnéd látni: V A D L I B Á K

Mert akció közben az a kurva szivar fontos a szájba. Teszem hozzá, a film első felében a karakter nem adózik ennek a rút szenvedélynek.