A következő címkéjű bejegyzések mutatása: robert downey jr.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: robert downey jr.. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 9., hétfő

A séf - Chef (2014)

A séf - Chef (2014)


Rendezte: Jon Favreau

Megtekintés? - Aranyos blődli, tehát miért ne?

Jon Favreau, akinek fizimiskája és filmes kisugárzása rengeteg néző ellenszenvét vívta ki ismeretlenül is - Miló nem csípi... - készített egy filmet, melyben saját buksáiját simogathatja elégedetten: Jó vagy fiam! A film nem egy rendezőről szól, aki kis színészként kezdi, majd mainstream mozik rendezésével ér el hatalmas sikereket. Az túl egoista megközelítés lett volna, még tőle is. Inkább készített egy hangulatos kis filmet, amely az Internetes marketing világába vezet és bár nem állítom, hogy elmélyíti konyhai ismereteinket, de étvágyat kaphatunk tőle, annyi finomságot kell végignéznünk a másfél órás játékidőben. Gyakorlatilag amit látunk egy másfél órás "El Jefe" road movie, amely körbeutaztat minket az amerikai-spanyol gasztronómiában. Nagy vonalakban sajnos, mégis, az a kevés, amit látunk, kellemese a szemnek. (A gyomor meg hoppon marad.)

Dustin Hoffman egy seggfej lesz, Oliver Platt pedig seggfejből kedves és joviális befektetővé avanzsál. Közben egy elvált házaspár ideális kapcsolatát is megismerhetjük, melyben fontos szerepet játszik a séf kiskölyke, akinek alkalmazkodóképessége teszi a főszereplőt jobb apává. Ugyanis ha Percy (Emjay Anthony) nem szeretné annyira az apját és nem lenne alkalmazkodó képessége, kompromisszumra való hajlama, akkor nézhetnénk, ahogy apa és fia lassan eltávolodik egymástól, hiszen aki a kapcsolat oroszlánrészéért megtesz mindent, az Percy a kölyök. Apu ugyan tudja, hogy változtatnia kellene, hogy jobb apuka legyen, mégsem igazán képes erre: annyira az ételek és azok készítésének büvöletében él, hogy ha Percy nem lenne ilyen képlékeny, biztosan alig látják egymást. Szóval állítom, hogy ebben a családi háromszögben az anyuka és a kölyök az igazán jó fej. Valójában, a filmet végignézve, nem is nagyon értem, hogy Inez (Sofia Vergara) miért vált el Carl-tol (Jon Favreau), ha ennyire kedves és alkalmazkodó tudott maradni hozzá. Egyáltalán nem ezt szoktuk meg az átlagos amerikai független filmektől. abban az elvált házastárs többnyire átveszi a föld összes gonosz mostohájának a jellemvonását, még akkor is, ha a filmbeli gyermek lelkét is roncsolja ezzel apró rozsdás gubaccsá. Itt valahogy nem így van. Carl-t a közvetlen környezete nagyon kedveli, haragudni, hibái ellenére is kevesen tudnak rá. A főnöke jelen esetben nem számít, hiszen a Dustin Hoffman által játszott munkaadó, Riva, talán a leggyengébb karaktere a kész műnek. Klisés és logikátlan a húzása is, amikor az ételkritikus megjelenésének ellenére - aminek folyománya egy olyan rossz netes blog-kritika, melybe kicsit Carl is beleroppan - újfent azt az ételsort teszi elé az asztalra, amit az már egyszer szellemtelennek és lelketlennek titulált.
De ez legyen a legnagyobb bajom a filmmel.

Bár a rendőr bácsi elkéri a papírokat, azért tudja, hogy egy celebbel, hogy illik bánni.

Favreau filmjében tanúi lehetünk, hogy kellő technikai háttér tudással egyetlen gyerek is lehet egyszemélyes marketing manager, akinek kellő helyre pöttyentett reklámmorzsái akár egy jövedelmező vállalkozást is az égbe emelhetnek. Csoda, ha én is használom a facebook-ot?
A való életben persze semmi sem megy ilyen gördülékenyen és a film nem tér ki arra sem, hogy milyen engedélyek illetve jogszabályokat kell betartani mozgó árusként, illetve a könyvelést, mint szükséges rosszat, említés szintjén sem érinti a film, így egy kicsit olyan, mintha megint egy ragacsos amerikai álmot kellene lenyelnie az Európai, sok kellemetlenséghez szokott nézőnek. (Hasonlóan az olyan amerikai tini filmekhez, amelyekben a kiscsajok egész nap vásárolgatnak a plázában, nem gondolva olyasmire, mint hitelkártya keret és hasonlók, pedig tudjuk, hogy azért ott sem minden kolbász és mazsolás kalács.

Kedves éhező étkezőink, a napi menü a busz oldalán. Lehet sorban állni.

Favreau, akit én amúgy kedvelek, nem rossz színész. Talán nem is akkora ász, mint munkássága illetve a film sugallja, de szórakoztató figura. Általában bunkó mellékszereplőket szokott alakítani, valamilyen fóbiával, beidegződéssel. Itt csak egy pasas, akinek az élete a konyha és a vendégek. akkor van elemében, ha ételeket párosít össze, hogy végül a katyvasz egy gyümölcsöző szimbiózisban tűnjön el az éhes sereg gyomrában. Ez más világ. Ez nem a menza konyhák, titokban bagózó, lelakott mámijainak tevékenysége. Nem az egoista, magukat valóságos istennek, királynak képzelő, sznob "művészek" világa, akik szemrevaló, de fogra már inkább nem elég kompoziciókkal kápráztatják el a tányért és a vendéget, aki azután éhesebben távozik, hiszen a Gidding Food jellemzője a látvány és nem a mennyiség.
Carl elveszít egy csatát, így jól felszerelt konyháját elhagyva a fapadosabb minibuszra cseréli. Ez azonban kevés ahhoz, hogy ne tudjon remek és elég ételt adni az embereknek. Legjobb barátja és jobbkeze, Martin (John Leguizamo) vele tart a kereszteshadjáratban, melynek lényege valójában az, hogy kicsit helyre rakja Carl megtépázott egoját. A feladat sikerül és apa-fia is jobban összeszokik.

A séf igazi családi film, amennyiben a családot egy elvált apa és kisfia jelentik. Olyan, mint egy kicsit gejl desszert.
Nem olyan, mint a bélszín vagy steak, amit üdvözült mosollyal falatoznak egy eldugott tornác hátsó traktusában.
Ha a filmben nyomokban tetten érhető a jellemfejlődés, akkor abban a legerősebb Percy, Carl fia és a kaja-kritikus, Ramsey (Oliver Platt).

Amikor a fiú sokkal alkalmazkodóbb, mint az apuka. Ilyen gyerek egyszerűen nincs is!

Egyszer látnod kell, de jó tanács, ne akkor nézd, amikor épp üres a hűtőd.
Scarlett Johansson pedig csupán azért szerepel benne, mert Favreau egy szemétláda és pontosan tudja, hogy egy szakácsos film megtekintésébe csak így tudja belerángatni a hetero férfi nézőket.
(Ami persze nem jelenti azt, hogy aki magától nézi meg a filmet, az szükségszerűen meleg, de...)

65%

Tudni akarod milyen egy rossz szakács? Görgess lejjebb!

2015. január 13., kedd

A bíró - The Judge (2014)

A bíró - The Judge (2014)


Rendezte: David Dobkin


Megtekintés? - Igen. Egyik filmsztár végszavazik a másiknak.

Szeretem a tárgyalótermi drámákat. Szeretem, amikor van egy ügy lehetőleg gyilkossági - és a főszereplőnk csavaros módon, lehetőleg az utolsó pillanatban, kitalál valamit, amivel a védencét, akit addig valamennyin bűnösnek véltünk, sikeresen kiszabadít a villamosszékből. Jók az ilyen filmek. Még akkor is lekötnek, ha másfél órán keresztül nem szólnak másról, mint beszélgetésről, lásd. 12 dühös ember. (Jó, ott sokat hozzátett az élvezethez a különböző karakterek látásmódja, stb.)
Dobkin filmje nem mindenben felel meg ennek. Szerethető darab lenne, ha nem lenne szinte végig látható egyfajta Donkin Donuts fánkos cukormáz a képkockák alatt. Ettől függetlenül nem rossz film, csak kicsit... Amerikai.

A három tesó: Vincent D'Onofrio, aki valamikor nagy baseball reménység volt, de közvetve, öccse hibája miatt abbahagyja a sportot, Robert Downey jr., a tékozló fiú, aki sértettségében nem nagyon tartotta a kapcsolatot a családdal és a legkisebb Jeremy Strong, aki kicsit lassú, viszont állandóan rögzíti a körülötte zajló eseményeket.

Hank Palmer (Robert Downey jr.) fiatalkorában lelépett otthonról, hátra sem nézve. Két bátyját és szüleit hátrahagyva, ügyvédként kezdett új életet egy nagyvárosban. Van egy csodálatosan szép lánya és mellé egy összeomló házassága. Nincsenek barátai, ellenben a legtöbb ügyét megnyeri, mert okos, megalkuvást nem ismer - kivétel ha vádalkuról van szó - nem hagyja, hogy az érzelmei elragadják. Downey remek a szerepben, ám végig olyan érzésem volt, mintha Tony Starkot, a vasembert hozná, csak kevesebb hatalommal, szuper főellenség nélkül.
Hank egy fontos tárgyalás közben kap hír róla, hogy édesanyja elhalálozott. Azonnal hazautazik, nem mintha különösebben kíváncsi lenne az apjára, viszont van a múltjukban valami sérelem, ami miatt szeretne elégtételt venni.
Nem elég a temetés, még az apját is meggyanúsítják azzal, hogy egy régi ügyének vádlottját halálra gázolt az éjszakában, majd segítség nyújtás nélkül tovább hajtott. Csakhogy ez gyilkosság! Hank apja (Robert Duvall) meg államának elismert bírója, igaz, nyugdíjhatár közelében.
Hank-nek félre kellene tennie a vélt és valós sérelmeit, hogy segítsen az apján, aki egyszerűen nem tud, vagy nem akar emlékezni a gyilkosság éjszakájára. Megkezdődik a versenyfutás, mely sok félig behegedtnek tűnő sebet szakít fel. Ha mindez nem lenne elég, Hank fiatalkori szerelme, Samantha (Vera Farmiga) ismét megjelenik, oldalán egy lánnyal, aki talán Hank gyermeke.
De szép is visszatérni a szülővároskánkba.

Apa (Robert Duvall) és fia, (Robert Downey jr.) általában távolodó állásponton vannak. Mindkettőjüknek engednie kell.

A színészek remekek. Az egyik legjobb jelenet, amikor a kemoterápiás kezelés után Duvall és a tékozló fiú egy fürdőszobában próbálnak eljutni a kádig, miközben - vulgáris, de ennél a betegségnél sajnos előfordulhat - az öreg bíró nemes egyszerűséggel összefossa magát. Ebben a jelenetsorban benne van minden. Duvall színészzsenije, hogy bevállalta, a két színész közötti összhang, a drámaiság és humor kettőse.

A film elvileg dráma, ám a forgatókönyv és a rendező dolgozott rajta, hogy a sok feszültséget itt-ott humorral oldják. Talán ezért a sziruposságért nem lesz a film igazi klasszikus, csak egy párszor nézős korrekt dráma.

Samantha (Vera Farmiga) a tipikus első diák szerelem. Vajon lobog még a tűz?

Nem kívánok belemenni a szövevénye karakterek hátterébe, vagy a karakterek szövevényes  hátterébe. A film több, mint két órája alatt pont annyit foglalkozik karakterekkel, amennyit kell. Némi hiányérzetünk azért marad, mert a gyerekkori szerelem kislányának szerepe pl. teljesen elsikkad a film végére, drámája és a vele járó "felelősség" egyáltalán nem kerül a filmben többé szóba, pedig a valóságban ez nem így működik. Vagy mégis?

A lezárás szerintem nagyjából reális. Nincs hepiend, nincs nagy ügyvédi csavarral járó kavarás és katarzis.

Figyeld:
- Vincent D'Onofrio az idősebb báty. Jó néha látni.
- Billy Bob Thornton körül mintha megcsappant volna a nagy hype, mióta elvált Angelia Jolie-tól. Rövidke szerepében is sokat hozzá tud tenni a vádló ügyvéd szerepéhez. (Az összecsukható pohár gondolom saját ötlete. De nem olvastam a könyvet...)

70%
Hank első megjelenése megidézi Jack Nicholson-t a farkasból. Egy férfi, aki pontosan tudja mit akar. Egy férfi, aki határokat és barátokat lép át. Már ha vannak barátai.
Egy ponton a filmben megemlítik Atticus Finch nevét, aki egy ügyvéd karakter neve volt a "Ne bántsátok a fekete rigót" című Gregory Peck drámából. Robert Duvall egyik első filmszerepe ebben a filmben volt!!!

2014. január 26., vasárnap

Átemelés: Gótika - Gothika (2003)

Gothika

Godzi kritikája
A gótikus stílus egyik irodalmi mellékága a rémirodalom. Dr. Jekyll és Mr. Hyde, Varney, a vámpír, farkasemberek, lúdvércek, vérszipolyok, és nem utolsó sorban kísértetek irodalma. Minden, ami lebilincsel, elrémiszt, és imádkozásra késztet. A rémirodalom történetei a mozi megjelenésével átköltöztek a fehér vászonra. A jegyek ára olcsóbb volt a könyvekénél, és az olvasás sokaknak még mindig nagyobb luxus volt, mint passzívan nézegetni a “falat”. Az elmúlt száz évben minden komolyabb irodalmi művet átültettek a mozgókép nyelvére, ez alól így a rémtörténetek sem lehettek kivételek. A szellemek kezdetben fehér lepedőt viseltek, láncot csörgettek, de ahogyan az életünk is modernebb lett, úgy lettek a szellemek, és a kísértettörténetek is egyre bonyolultabbak, komplexebbek, valóságtól elrugaszkodóbbak. A Canterwille-i kísértet, a sátán kutyája már mind a múlté. Társaik, sokszor nőiesebbek, de annál halálosabbak! A kísértetek lassan minden környezetben és motivációval közénk telepedhetnek. Csak, hogy néhányat kiemeljek, az újabbakból:
Ház a kísértet hegyen. A kóbor lelkek sokszor, mint ebben a szimpla horrorfilmben is, egy helyszínhez kötődnek. Titokzatos erők egy csoport embert hívnak egybe a domb tetején álló házba. A milliomos vidámparkos nagyobb összeget kínál fel annak, aki egy éjszakát kibír a képzeletének legijesztőbb rémképeit felvonultató épületben. Kezdetben sokan csak egy kísérletnek, rossz viccnek veszik az egészet, de a vállvonogatásból hamar lábemelgetős futás lesz, amikor az értelmi szerző kezéből kiszakad a gyeplő, és elveszíti kontrollját az illúziók tárházában. Nem tett semmi újat a kísértetfilm műfajához, de legalább megnézhettünk egy csomó eltérő stílusú színészt egy másfél órás videoklipben bolondozni…
A kör egy sötét, komor tónusú, thriller, kicsit elnagyolt magyarázattal, de néhány remek jelenettel, és ijesztő végkifejlettel. Ez már egy olyan film, ahol a sértett szellem nemhogy segítséget kér, hanem egyenesen az ártatlanokra zúdítja féktelen haragját. Hiába sajnálná az ember a kegyetlenül lemészárolt kislányt, ha ugyanakkor arra kell gondolnia, hogy ez a kislány, a halálból visszatérve, hasonló korú gyerekeken vezeti le tehetetlen dühét. Pont, mint a hasonló forgatókönyvet birtokló Félelem.com című filmben, melyben egy fiatal lány generál magának egy weboldalt, melyet megtekintve, csakúgy, akár a kör videokazettájának végignézése után, egy igen rövid időlimittel kell szembenéznünk, hogy versenyt fussunk a saját halálunkkal. Tehát a szellemek képesek még a világhálót is behálózni. Ez sem újdonság, mert a A Fűnyíróember-ben már egyszer, a Szellem a gépben c. moziban pedig másszor hasonló alapötleteket szedtek elő, igaz, egyik film sem a szellemekre helyezte a hangsúlyt. A Mátrix második részének fehér ruhás ikrei is szellemek a javából. Igazi mészárolós szörnyetegek. A Temetetlen múlt-ban megismerkedhetünk a szimpatikusabb szellemekkel. Itt a frászt hozzák a nézőre-főszereplőre egyaránt, de legalább csak azért, hogy segítséget kérjenek az élőktől. Testvérfilmek a javából a Hatodik érzék, ahol egy kisfiú képes beszélni a holtakkal, a Hetedik érzék, melyben egy családapa életébe avatkozik be egy fiatal lány brutálisan meggyilkolt porhüvelyének szelleme, vagy a A szem, ahol egy vak kislány életét nehezíti meg, hogy a szemműtétje után nemcsak az élőket, de a földön itt ragadt holtakat is látja. Ezek a szellemek legalább némiképp semlegesek. Ellentétben az olyan, holtukban brutális szellemekkel, akiknek lételeme, hogy az élőket bosszantsák, és gyilkolják. A 13 kísértet-ben egy egész tucat garázdálkodik abban a házban, melyet csupán miattuk építettek. A Szellemhajó-ban is sokan vannak, és csak egyetlen gyermek közülük az, aki nem akar az embereknek ártani. A Gyűrűk ura-trilógia befejező részében egy szellemsereg pedig egyenesen megfordítja egy fontos csata kimenetelét, amellett, hogy Frodó nyomában is többnyire kísértetek loholnak…
És ezzel a felszínt piszkáltuk fel, meg az elmúlt éveket.
Gótika a Dark Castle új filmje. Ismét kísértetes film (igaz, tőlük nem is nagyon készül majd más, mivel pont a téma miatt alapították a céget). Megint néhány húzó névvel, és a szokásos szellemtörténettel, leszámítva azt a tényt, hogy itt a szellem csak annyira vérszomjas, amennyire feltétlen muszáj, sőt, talán jogos is a cselekedete. A film csavarjait leírni balgaság, és tiszteletlenség lenne kielemezni, mert azzal csak elrontanám a film élvezetét, így inkább kerülő úton közelítem meg a témát.
A sikeres pszichológus (Halle Berry) szereti munkáját, férjét, barátait, a környezete viszont, segítőkész, figyelmes, valóságos tündérke. Kikacsintgat néha férje mellől, incselkedik egyik kollégájával, aki (Robert Downey jr.) érzi, hogy valami kialakul közöttük, de a környezetükre való tekintettel nem engedik, hogy érzelmeik befolyásolják őket. Csendesen élik mindennapjaikat, beletemetkezve a munkába. Az asszonyka épp hazafelé tart, amikor majdnem elgázol egy lányt. Az esetet követően sokkot kap (ez erős csúsztatás), és “másnapra” ébredvén nem emlékszik rá, hogy mi történt vele; pedig jó lenne, mivel férje meggyilkolásával gyanúsítják. Hogy végképp lehetetlen helyzetbe kerüljön, a valóságtól teljesen eltérő módon, saját munkahelyének biztonságos cellái közül kapja meg az egyiket, és a kollégái felügyeletét.
Halle Berry formás alakja miatt. A film percei nagyon gyorsan elperegnek, és néhány nagyon jó flashback-ben megtudhatjuk, hogy mi történt azon a végzetes éjszakán. Különösen izgalmas az a rész, amikor a múlt homálya hirtelen értelmet kap, és az események ismét előre kezdenek peregni, mint az esőcseppek. Ezt az utalást csak az érti igazán, aki már látta a filmet!
Még sok olyan részlete van a forgatókönyvnek, amelybe bele lehetne kötni, (pl: a biztonsági őr miért engedi futni a nyilvánvalóan gyilkos asszonyt, még akkor is, ha előtte kedvelte, miközben a többiek égre-földre keresik, illetve hogyan tud úgy elbújni üldözői elől egy medencényi vízben, hogy azok nem veszik észre a zseblámpáik ellenére sem), de teljesen felesleges a hibákat keresni ennél a filmnél. Horrort egyébként sem a mély mondanivalók miatt nézünk. Szerencsére a trükkök nem túl bonyolultak, ezért aránylag rendben van a látványvilág, az utolsó robbanást leszámítva. Összességében kellemes szórakozást kínál ez az egyébként középszerű film.
Mathieu Kassovitz-nak, volt már jobb filmje is (lásd: Bíbor folyók), de amerikai viszonylatban sokkal jobban kezdett, mint az várható lett volna. Képi világa sötét, komor, természetesen “gótikus” , a helyszínek láttán a hideg borzolgatja majd hátunkat. Halle Berry játéka, főleg, amikor a választ keresi kérdéseire, a fiatal Jane Fonda-ra emlékeztet. Robert Downey Jr. Kedvesen próbál visszatérni, annak ellenére, hogy karaktere nem túl okos, és nem is túl hihető. A meggyilkolt férj hálátlan szerepében a börtönt is megjárt Charles S. Dutton-t tisztelhetjük. Még két színészt kiemelhetünk a stábból, bár szereplésük nem indokolt, inkább csak azért kelhettek, hogy több ismert név legyen a stáblistán. Penélope Cruz, mint Chloe, teljesen felesleges, hisz játszani alig van lehetősége, és még kevesebb esélyt kapott Bernard Hill, az intézet vezetőjeként. Az urat Theoden királyként ismerhetjük a Gyűrűk Ura trilógia utolsó két részéből. A zene kellemes, néha kifejezetten ijesztő. John Ottman imádja a thriller és horror műfaját, ezért nála ez egyszerű ujjgyakorlat csupán. A díszletek és az egész film összképe nyomasztó. A vége-főcím dal pedig a mai fiatalok igényeinek is megfelel. Ja, és a forgatókönyv íróját,Sebastian Gutierrez-t, előre láthatólag már le is kötötték A szem című horror amerikai remake-jéhez.

Érdekes:
- Mathieu Kassovitz rokonai között magyar leszármazottat találunk! Apukája Magyarországon született: Peter Kassovitz