A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sára sándor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sára sándor. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 1., hétfő

Sodrásban (1964)

Sodrásban (1964)

Rendezte: Gaál István

A film Mafab adatlapja: Sodrásban (1964)

Megtekintés: Ha előítéletesen és kategorikusan elzárkózol a magyar filmektől (Jujj, ez régi és fekete-fehér!) akkor pont ilyen alapművekről fogsz lecsúszni, mint Gaál filmje.

Félve ültem neki ennek a drámának, mert itt-ott olvastam róla - csupa jót - viszont bennem is van egyfajta ostoba beidegződés, hogy kerüljem ezeket a porosnak tartott, megkopott filmeket, amikre az ember leginkább nosztalgikus műsorokat sugárzó, erősen specifikus csatornákon tud megtalálni. Azután percek alatt meg lettem véve.
Nem kívánom párba állítani Gaál István drámáját az ugyanabban az évben készült Szabó István mozival, mert ezt megtették már korábban olyanok, akik mindkét filmet látták és jobban tudják, mit beszélnek. Én, mint filmrajongó, nem vagyok képes mélyebb elemzésre, de igyekszem az érzéseimet és észrevételeimet kevésbé sznob módon tálalni, mint ahogyan én találkoztam a világhálón a filmmel kapcsolatban.





Kötelező körök:
A film 1963-ban forgott, és rá következő év első negyedében mutatták be Magyarországon, állítólag egy korábbi, francia ősbemutató után. Hatalmas siker volt a formailag és témájában is megújuló mozi. Gaál István Sára Sándor operatőrrel és Szőllősy András zeneszerzővel egy sokat látott témát - gyermekkor elhagyása, felnövés, felelősség vállalása - gyúrt egybe egy erős alapötlettel - egy véletlen halálos baleset -,hogy azután egy korrajzot láthassunk a vásznon.

Érzéseim:
Egy kis csapat egyetemista fiatal, hat fiú és két lány önfeledten élvezik a vakációjuk utolsó napjait a képzelt, ám ugyanakkor akár létezhető Tiszanyárád nevű kisvárosban. Az apró lakótelepek és kulturális intézmények jól megférnek itt a vidéki parasztházakkal és tanyákkal, pont, mint a szereplőink, akik közül van, aki itt lakik, mások Pestről látogatnak ide. Ami összeköti őket, - egyetlen kivétellel - az a nyár. Régebben, gyerekként a múlt is, de mostanra kapcsolatuk kezd kiforrni, hiszen lassan ki fognak lépni a felnőtt életbe és egyáltalán nem biztos, hogy a gyermekkori barátságuk elég erős kötelék marad a továbbiakban.
Ezt megerősítendő, miközben önfeledten lubickolna a hűvös tiszai vízben, egyikük megfullad, mindezt úgy, hogy a többiek a hiányát csak jóval később észlelik. Már ez is elegendő ok lehet arra, hogy egy viszonylag összeszokott társaság kapcsolati hálója meglazuljon és ebből a lazulásból épül fel a film, amely a felnőtté válás szomorú tanmeséje lesz.


A fiatal felnőttek, vagy inkább tinikorból kilábaló fiatalok a film elején gyermeteg mókázással szórakoztatják magukat. Nem gondolnak a jövővel, pusztán az utolsó szabad napjaikat igyekeznek boldogan eltölteni. Ez azonnal megváltozik, amikor ráébrednek, hogy figyelmetlenségük és felesleges hősködésüknek, butaságuknak egyik társuk áldozatául esett.
A rendőrségi nyomozás ugyan hamar lezárul és kizárja az esetből a szándékosságot és idegenkezűséget, de addigra a szereplőink lelkét már megfertőzte a kétley, a fájdalom és a felelős keresése, mert egyedül egyikük sem képes még magára vállalnia annak a terhét, hogy esetleg közvetve felelőssé tehetőek a halálesetért.

Nincs két egyforma reakció és mindenki igyekszik magát jobbnak feltüntetni a többiekhez képest, hiszen, zavaros lelkük csak akkor nyugszik meg, ha képesek magukban találni bármilyen apró momentumot, ami felmentheti őket a többiek és ami talán még fontosabb, önmaguk előtt. Egyikük pl. már másnap megkezdi öngyógyító tevékenységét, amelyet még arra is felhasznál, hogy talmi népszerűségét kenegesse némi kappan hájjal. Édesapja hentesboltjában szórakoztatja a vásárlókat a tragikus eset túldramatizált elmesélésével, miközben önön szerepét jóval nagyobbnak és fontosabbnak tünteti fel, mint az valójában megtörtént. Ez a mellőzött emberek olcsó önfényezése. Csak akkor reked meg a történet mesélésében, mikor egyik társa is megjelenik és nincs mód a hazugságot tovább ragozni. Ideiglenesen.

Éjjel keresik a folyóban a holttestet. Mesteri, ahogyan a reflektor végigsuhan a parton állókon.

Az egyik lány a párjában keresi a bűnöst és végül ez adja meg neki az utolsó lökést, hogy kiléphessen abból a felszínes kapcsolatból, amelyet valójában már ő maga sem tud, miért kezdett el korábban. A párja pedig görcsösen kezd ragaszkodni hozzá, hiszen mostanra tudatosul benne, hogy az élet mennyire tünékeny jószág. Még arra is képes lenne, hogy akár feleségül vegye a korábban az érzéseit őszintén és talán a kelleténél durvábban előadó lányt, aki viszont közben nem tud megbékélni a haláleset rá eső felelősségmorzsájával, ezért hátra akar hagyni mindent. Barátokat, falut, gyermekkort.

A többiek szintén egyénileg és kétségek között keresik a választ a továbbra és miértre. A buta játékosság eltűnik belőlük és a helyét a keserűség és a jövőtől való rettegés veszi át.
Stb.

Gaál és Sára művészi rangra emelte a film elkészítését. Ehhez segítségül kérték a zenét és a vágást, valamit az operatőri munkát. Gyönyörűen megkomponált képekben láthatjuk a fiatalok környezetét. Érdekes beállításokban szemlélhetjük meg, hogy a boldog gyermeki lélek hogyan vált át a komorabb hozzáállásba.
Ehhez a képi világ segítséget nyújt olyan beállításokkal, amiben az emberi alakok aprónak látszanak, miközben a környezet hatalmassá nő. (Nagymama a kenyérrel sétál a fák között.)
Az egyik legjobb pillanat a filmnek, amikor a rendőrségi kihallgatás után a fiatalok némán sétálnak vissza a kisvárosba a Tisza partjáról és közben vádló tekintettel nézi egymást. Szavak nélkül is érezni a feszültséget, ahogyan pálcát törnek a többiek felett.

Csodálatos a jelenetsor, amikor a vízbe fulladt Gábor nagymamája egy furcsa népi hagyományt elevenít fel a kenyér vízbe engedésekor.
Azután ott van a filmzene használata.
Néha csak disszonáns klimpírozás, máskor ária vagy paraszti siratóének. Néha a zenét még képi montázzsal is megtámogatják, azzal mutatva be a zaklatottságot, hiábavalóságot és ürességet.
Roppant nehéz film is lehetne a Sodrásban, hiszen sok művészi fogást használ fel a cselekmény elmesélésében, mégsem lesz unalmas.
Tele van olyan finom utalásokkal, mint pl. amikor a fiatalok elkísérik a nagymamát a holttest azonosítására és közben a háttérből gyermeksivalkodás szűrődik be a komor képek közé, amivel emlékeztet minket a rendező, hogy szereplőink is kb. innen indulhattak el, ebbe nőttek bele, hogy azután örökre tovább lépjenek.

A barátok lassan szétszélednek hazafelé tartva a rekonstrukció után. Már nem olyan szertelenek, mint a film elején. Remek képsorokban mutatják be a nézőnek a bizalmatlanságot, kétséget és neheztelést, amely a szereplőket emészti.

Sajnálatos módon az imdb oldala eléggé mostohán bánik a filmmel, így a nyert díjai szakasz jelenleg teljesen hiányos, habár egyes Internetes források szerint 1964-ben megosztott fődíjat kapott egy másik filmmel Karlovy Vary-ban.
Külön sajnálatos, hogy jelenleg nincs olyan kiadó, amely felkarolná az ilyen fontos magyar filmeket és mondjuk egy gyűjtői kiadványban megjelentetné esetleg a filmdráma zenei anyagát.
A filmben olyan fiatal művészeink szerepelnek, mint a később főleg kellemes hangjáról ismert Moór Marianna vagy Kozák András.

85%

Más oldalak anyagai a teljesebb képért:
szikfilm: Sodrásban
est.hu: Sodrásban

Ha szeretnéd megtekinteni: S O D R Á S B A N