A következő címkéjű bejegyzések mutatása: score. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: score. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 10., péntek

Filmzene - Score: Mladen Milicevic – The Room (2003)



princecharlescinema.com


Score bemutató:


Már az első szám megágyaz a filmnek, habár, amikor a „The Room”-ot hallgatom, nekem egyértelműen az angol BBC, kosztümös mozik idéződnek meg, ami nem feltétlenül baj, hiszen Tommy Wiseau filmjében is nagyon fontos szerepet kap egy vörös, női kosztüm.
A „Red Dress” egy melankolikusabb, lassabb szám, amiben előkerül a főmotívum is, amit elkoptat a végére az album.

Az „I Will” az első szexjelenetet festi alá és szinte végig is hallgathatjuk az elég hosszúra és sziruposra vágott szeretkezés közben. Ettől a dal még kellemes, hallgatható dalocska. Kitra Williams és Wayman Davis szerzeménye, amit az utóbbi énekelt fel. Simán lehetett volna ismertebb darab is, azonban valahogy elveszett az ezernyi betétdal között, amiket filmekhez készítettek.



A „Lisa and Mark” egy kissé drámaibb darab, hiszen érezni benne e terhet, amely a két szereplőt köti össze, Johnnie karaktere mögött. Néhány kellemes fúvós pillanat.
A „You’r My Rose” a megcsalók akciója alatt csendül fel és Kitra Williams adja elő. Egy kicsit kevésbé szerethető darab, mint az „I Will”, talán, mert épp akkor hallható, amikor Lisa a menyasszony és Mark a legjobb barát épp üzekednek.



A vörös szín fontos lehet valamiért Tommy Wiseau jelképtárában, hiszen megjelenik a filmben a vörös rózsa is, amit minden alkalommal ő ajándékoz szerelmének, egy kissé röhejes vásárlás után és a vörös szín visszaköszönt a korábbi, „Vörös dressz” című számban is. A „Red Roses” összecseng a „Red Dress”-szel.

A „Street” hangulatot ad az utcaképnek, viszont megtörik a vége, ami azt jelzi, Milicevic koherens zenei darabok helyett törekedett inkább arra, hogy hangulatokat adjon vissza. Jó példa erre a „Life”, amiben megjelenik a főmotívum és a „Red Dress” is, de van része, amely inkább csak néhány hang, míg a lezárás is elég suta.
A „Street Two” már sokkal tökösebb, hangosabb, előhozva a „The Room” motívumokat, végigzongorázva a hangszereken.

A „CrazyClint Gamboa és Wayman Davis munkája, melyet Gamboa énekel fel. Tinglitangli popszám, lassú és súlytalan. A „Chocolate is the Symbol of Love” a triónak a lezárása, amit Tommy Wiseau gondol a romantikus férfi és annak ajándékairól és a szerelemről. A zene kis fúvós futamokból áll, hegedűvel és egységet alkot a „Vörös dresszel” és „Vörös rózsával”. Mert mit is veszünk egy nőnek, ha elakarjuk varázsolni? Virágot, édességet és csinos ruhát.

A „Chris-R” kicsit akciósabb darab, egészen érdekes zeneiséggel a végére, használva némi ütős szekciót. A „Reason” már koptatja a paneleket, amiket Milicevic épített fel. Hiába, hisz a „The Room” zenéje bár nem rossz, erősen tévéfilmes keretek között mozog, köszönhetően a szintetizátor hangzásvilágának. „Johnny, Mark and Danny on the Roof” egy percnyi vonós dráma, ami aláfesti a férfiak beszélgetését, végén néhány pengetéssel. „Lisa, Michelle, and Johnny” Johnny belecsöppen egy beszélgetésbe, amit olyan kínosan harapnak el a csajok, hogy csak a totál hülye nem vágja, valami nagyon fontosról és kellemetlenről maradt le az ember. Történetesen Johnny arról, hogy Lisa kibeszélte Michelle-nek, mennyire elege van a férfiból. Ennek megfelelően hézagos, halk és drámainak szánt két percet kapunk, amelyben a klarinét (?) vagy oboa (?) pár taktust enged meg magának, nagybőgő támogatással.

A „Yes or No” Lisa bizonytalanságát hivatott érzékeltetni, míg az „I’ll Record Everything” pedig Johnny zaklatottságát, miközben bizonyítéka van a lány hűtlenségére, hogy lassan a tetőpontjához érkezzen a mozi. Címének ígéretével ellentétben néhány kitartott vonóhúzást kapunk és nem érezni, hogy Johnny elégtételt érez, mert sikerült felvennie mindent, amint Lisa mondott Mark-nak a telefonba.

Az „XYZ” már egyenesen egy mókásabb darabként kezd, hogy ez is melankolikus pillanatokkal zárjon. „Mark and Peter” két férfi vitáját festi alá, amikor összevesznek a barátság és lojalitás fogalmán. A „Jogging” a kevés külső helyszínes jelenet alá készült, több szólamú darab, és így érdekesebb is, mint a legtöbb korábbi zene. A két főszereplő itt még barátként beszélgetnek az élet, szerintük igen fontos kérdéseiről. A kompozíciót pedig az unásig ismert futam zárja.



A „Baby You and Me” ismét egy szirupos nóta, ezúttal duett, amelyet Bell Johnson és Clint Gamboa énekelt fel. Jól illik a többi betétdal mellé, megidézi a legjobb fekete romantikus duetteket, amiket pl. Lionel Ritchie és Diana Ross munkásságához köthetünk.

A „Happy Birthday Johnny”egy gyorsabb, szintisebb, jazz-es prüttyögés, túl sok ünnepi nincs benne, ellentétben a címével. A „Lisa and Mark” azt a szürreális pillanatot festi alá, amikor mindenkit kicsalnak a helyszínként használt „The Roomból”, hogy ezzel megágyazzanak a drámai lelepleződéshez és ezt a lassú, megszokott motívummal kezelték. A „Fight During the Party” említésre sem méltó pár másodperc, amiből csak a harci hév hiányzik. „Johnny in the Bathroom”, melyben szomorkás hangokból váltunk drámaibb pillanatokra, ezzel megidézve a hősünkben dúló haragot és kétségbeesést. Mostanra már nem nagyon van olyan pillanata a „Tape Recorder” darabnak, amit korábban nem hallottunk volna. Ennek ellenére Milicevic jól elszórakozik a kitalált motívumaival, amely egyben azt is megmutatja, hogy igencsak korlátozott eszköztárral dolgozik. Mladen több, mint negyven produkcióban vett részt, aminek zöme tévéfilm, rövidfilm vagy dokumentum. Ha úgy vesszük, itt erősen kilépett komfortzónájából, de nem érzem, a sok ismétlés ellenére sem, hogy kudarcot vallott volna.

Johnny Becomes Crazy” egy zaklatottabb etap, amely kissé eltér a korábbi nyugodt tempójú és hangulatú daraboktól. A feléig. Amikor is Johnny végül eljut a karakter tetőzéséhez. A zongora és szinti pedig ebben partner. A „Why Why Johnny” már címében is megmutatja azt a fajta túljátszott drámaiságot, amely Tommy Wiseau elképzelése a jó filmdrámáról. Szinte már Shakespeare-i a kérdés; Miért, miért Johnny? – ami ismerve Lisa korábbi hozzáállását, megint csak karakteridegen a szereplőktől. Ennek ellenére a darab kellemes, felhasználva a korábbi megismert futamot, amely végig kísérte Milicevic egész albumát.

Reflection You’re My Rose” pedig elköszön a hallgatótól, egy kellemes, enyhén füstös poppal, amelynek korábbi változatát már hallhattuk.

60%

2016. augusztus 16., kedd

Score: Andy Hull - Robert McDowell - Swiss Army Man (2016)

Score: Andy Hull - Robert McDowell - Swiss Army Man (2016)

A filmet magát még nem volt szerencsém látni, de a trailer és a cd-n hallható dalok annyira elborultak, hogy mindenképpen meg fogom nézni Dan Kwan és Daniel Scheinert moziját. A film címe egy szójáték az ezer dologra használható svájci bicskára, amelyet a filmben, amennyire eddig kihámozhattam, maga Daniel Radcliffe fog alakítani. A történet szerint Paul Dano egy lakatlan szigeten ragadva már épp az öngyilkosságot fontolgatja - akár az Utolsó ember a földön című komédia sorozat főszereplője a pilot epizódban - amikor a tenger vagy óceán partra veti a Radcliffe által alakított holttestet és ez az esemény elég ahhoz, hogy Paul Dano elálljon a tervétől és egy képzelt barátként felhasználva a halottat, megoldja problémáit a szigeten való túlélésben. Szóval egy az abszurd humorra rájátszó filmre számítok és ebben a zenei anyag megerősít.

Ha hallottál már olyan együttesekről, mint a The Voca People formáció vagy a Petra Haden együttes, esetleg a youtubeon csatangolva láttál vicces acapella számokat felénekelve, akkor nem lesz teljesen idegen számodra a hangzásvilág, mert a lemez zenei anyagának a felét teszik ki az emberi hangok és az azokkal való játék. Amelyik szám esetleg véletlenül nem egy acapella, még abba is jut a szereplőkből. A végeredmény egy különleges élmény, amelyből például kiemelkedő a "finale". Csak ajánlani tudom. A dalokat a két főszereplő hangjával énekeltették fel. A Jurassic Park motívum a filmzene kedvelőknek különösen tetszhet.

Ha szeretnéd meghallgatni: S W I S S  A R M Y  M A N

Kezdem komálni Radcliffe-t a szerepvállalásai miatt. Gondolom, igyekszik nagyon elszakadni a Harry Potter féle világtól, ezért is ír alá ilyen produkciókhoz és ilyen extrém szerepekhez.
90%

01. Intro Song (feat. Paul Dano) (02:26)
02. Where Did You Come From? (feat. Paul Dano) (02:42)
03. Cave Ballad (feat. Paul Dano) (01:46)
04. Hank Drinks (01:28)
05. History Of The Universe (feat. Daniel Radcliffe) (02:52)
06. Fetishes (feat. Daniel Radcliffe) (00:58)
07. When I Think About Mom (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (03:00)
08. Don’t Overthink Things (00:59)
09. Loved Back To Life (00:30)
10. Cotton Eye Joe (feat. Daniel Radcliffe) (00:58)
11. Jurassic Park (feat. Daniel Radcliffe) (00:54)
12. Talk To Her (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (01:02)
13. Love Love (Manny’s Song) [feat. Daniel Radcliffe] (00:46)
14. Montage (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (03:08)
15. Underwater (02:02)
16. River Rocket (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (01:58)
17. Liar (00:58)
18. The Big Raccoon (02:12)
19. Treetops (feat. Daniel Radcliffe) (02:10)
20. Goodbye / Hello (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (02:53)
21. Don’t Tell Sarah (04:13)
22. Run Down The Mountain (01:33)
23. Finale (02:48)
24. A Better Way (03:09)

2015. november 4., szerda

Score: James Newton Howard - Defiance (2008)

Score: James Newton Howard - Defiance (2008)

Vajon mi történt? Utoljára akkor volt ilyen semmitmondó egy filmzene és Daniel Craig, amikor megnéztem az Invázió-t.

James Newton Howard egy kiváló filmzene szerző. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy képes volt egy közepes Shyamalan filmet is megdobni a négyes fölé, mint a sokat szapult “Az eseményt.

Sejtelmes melódiák, hegedűszó halk cincogása.

De ami máshol működik, az itt unalmas, kisujjból előrázott, iparosmunka. Az a tipikus Newton Howardi érzést nem érzem.

Pedig milyen jól szólt az a hegedű a “Falu” jelenetei alatt.

Nem Joshua Bell, a hegedűművész hibája, hogy nincs elég hangsúlyos főmotívum, pedig arra is szükség van, ha be akarjuk azonosítani a filmet, a gondolataink között.

Egy pár hangból már mindenki tudja, hogy Indiana Jonesra gondolunk, vagy a Cápára, de itt semmi fogódzót nem kapunk.

Az album szinte végig egyenletes, csak néha megyünk föl a hangerővel. Lehetne egyetlen, hosszú track is.

Pedig milyen remek főcímzenéket kaptunk már ettől a zeneszerzőtől?

Pl. Kevin Costner többet is: Waterworld, The Postman

Vagy a Dinosaur is egy remek score lett, de ez…sajnos…unalmas.

Egyetlen alkalmazási területnek ajánlható az olvasás alatti kellemes háttérhangnak. Mert elvonni a figyelmet nem fogja, ami nem szerencsés…

Az album tracklistája:

1. Defiance / Main Titles (02:26)
2. Survivors (02:10)
3. Make Them Count (02:39)
4. Your Wife (03:07)
5. The Bielski Otriad (05:17)
6. Bella And Zus (02:16)
7. Exodus (04:29)
8. Camp Montage (02:22)
9. The Wedding (01:36)
10. Winter (02:01)
11. Escaping The Ghetto (01:34)
12. Police Station (04:32)
13. Tuvia Kisses Lilka (03:16)
14. Nothing Is Impossible (07:33)
15. The Bielski Brothers / Ikh Bin A Mame (04:22)
Teljes játékidő: 00:49:40

40%

Score: Danny Elfman - Hellboy II. - The Golden Army (2008)

Score: Danny Elfman - Hellboy II. - The Golden Army (2008)

Danny Elfman hangzásvilága egyszerűen utánozhatatlan. Tudni kell róla, hogy Tim Burton egyik állandó tettestársa, Bridget Fonda férje és az Oingo Boingo formáció egyik szülőatyja. Sajnos az együttes már nem létezik de a nyolcvanas években, amikor a szintitpop berobbant, az O.B. még sikeres filmfőcímzenét (Weird Science) is képes volt készíteni. A filmből talán ma az a legemlékezetesebb és Kelly LeBrock, aki egy időben modellkedett, máskor pedig Steven Seagal arája volt, Egészen ölve, vagy halva…

Danny Elfman egyszerűen egy zseni. Zenéi elég könnyen felismerhetőek, mind a rengeteg hangszer néha kakofonikus összecsengésének, mind a pergő ritmus miatt. Ha legalábbis az kell. Főcímzenében például elég egyedi, ahogyan beindul és felizzik a téma. Pl. Batman, Men in Black. Mars Attack!

Néha nem sikerül túl erős zenei motívumot kitalálnia, de az előadás egyedisége kárpótol minket: Planet of the Apes, The Family Man.

Néha viszont olyan erős a zenei aláfestése, hogy a Score már-már agyonnyomja a látványt. Mindenesetre nem véletlen, hogy vannak rendezők, akik többször is dolgoztak vele.

Az albumon 20 Tracket hallunk.


Az első kettő (Introduction, Hellboy II.- Titles) elég ártatlanul indul. Előkerülnek a valamennyi zenészt kihasználó lassan felépülő főmotívumok, de volt már jobb is.

A 16. Track: A Dilemma rendesen nekem is okozott némi dilemmát. A három perces nóta utolsó perce olyan volt, mintha hallottam volna valahol… Egészen pontosan kísértetiesen emlékeztetett James Newton Howard Lányára a vízben. Meglepett, az fix. Kicsit kritikusabban figyeltem ami azután jött.

Az albumól azonban hiányzik a tűz. Sehol nincs az az ember, aki halhatatlanná tette a score műfaját olyan filmzenékkel, mint az Ollókezű Edward, vagy a két abszurd karaktereket felvonultató bábfilm felnőttmese, a Karácsonyi lidércnyomás vagy a Halott menyasszony?

Sajnos a legtöbb nóta elindul valamerre, de előbb vége, mint, hogy megérkezzen valahova. A 19-es In the Army Chamber is mintha egy Múmia film vágószoba padlóján végezte volna. Azért a harmadik percre ismét előjönnek a vonósok, a fúvósok és Elfman szelleme.

A legtöbb izgalmat akkor okozta az album, amikor kicsit megremegett a zene, mert szarakodott a gépem. Azt hittem, rossz a letöltésem. De csak viccelt a masina.

A 20. Finale lassan indul, ahogy egy elbúcsúzásnak indulnia kell. Kicsit visszaköszön az Ollókezű. Azután megyünk fel és fel… és egy kellemes keleties beütésű, sípos lezárást kapunk, ami teljesen elüt az album első 34 percétől.

Igazából, nem is érezném hiányát, de legalább megtudjuk, hogy Danny erre is képes. Csak ne lenne a dobok ellenére is olyan erőltetett.

 Teljes játékidő: 36:02

Volt már jobb: 55% és 65% között valahol!

A film wikipédia oldal, sok infóval: Hellboy 2


2015. szeptember 5., szombat

Score: Heather McIntosh - Z For Zachariah (2015)

Nem túl könnyű a filmzenékről írni, hiszen mit is lehetne képzettség nélkül? Nem tudom megfogalmazni kerek szakszavakkal mindazt a munkát, amit a fülemmel hallok, mert nem ismerem az idevágó szakszavakat (szóismétlés???), zenei kifejezéseket.

Amiről beszélni tudok, hogy a film alatt is feltűnt a zene finomsága, simulékonysága a képekhez, ahogy nem tolakodva megtámogatta a látottakat.
Enyhén, mintha Philip Glass érzékenyebb munkáit idézte volna fel számomra a filmzene.

Heather McIntosh nevét meg fogom jegyezni, mert amit a poszt-apokaliptikus drámához készített hanganyagot, az nagyon tetszetős a fülemnek.
Semmi sallang, nagy kitörések. Nagy-zenekari darab, kimért vonósokkal, fúvósokkal.
Még háttérzenének is kellemes.

Heather McIntosh, cselló művész, akit ha úgy vesszük, filmzeneszerzőként jelen filmzenéhez kapcsolódó rendező, Craig Zobel fedezett fel, legalábbis ő adta neki első score munkáját a "Szolgálatkészség - Compliance (2012)" című filmdrámájánál. McIntosh zenei ösztöndíjat kapott 2013-ban a Sundance intézettől és ezt a munkáját gyakorlatilag 2014-ben befejezte. Pusztán a film elhúzódó marketinges és végső változatának utómunkálatai miatt került kis késéssel a munkája a filmnek köszönhetően a mozikba.
McIntosh már jóval a film forgatása előtt zenét kezdett szerezni a rendező kérésére, mivel tudták, hogy lesz benne jelenet, amelyben a női főszereplő, Ann (Margot Robbie) hangszeren játszik. A csellóművész ezért igyekezett a karakterhez megfelelő hangszert választani és ahhoz kidolgozni egy motívumot, amely valamennyire a karaktert is kiegészíti.

Weboldala: www.heathermcintosh.com

2012 óta eltelt három évben több, mint egy tucat filmes produkció munkálataiban vett részt!

Z mint Zakariás - Z For Zachariah (2015)


Nem nagyon érdemes kiemelni számokat az egészből, de ha meg kellene tennem, az egyik legerősebb kompozíció a Hymn part 2. és a fülemnek nagyon kedves még a főtéma a maga puritán egyszerűségében, az "Outside the Valley".

A score album többek között megrendelhető innen, az Amazon oldaláról is: Z mint Zakariás Amazon oldal.

Zenelista:

1. Outside the Valley (2:43)
2. Stranger (3:15)
3. Worry (2:23)
4. Prayer (1:38)
5. Library (1:25)
6. Danger (0:18)
7. Lady (1:38)
8. Generator (0:49)
9. Thief (0:52)
10. Ann Plays (0:27)
11. A Visitor (2:11)
12. Caleb’s Plan (1:02)
13. First Meal (2:15)
14. Your Brother (3:25)
15. The Hunt (1:35)
16. The Church (2:11)
17. After A Walk (0:50)
18. Everyone Working (2:02)
19. I Love You (2:07)
20. While Loomis Sleeps (1:25)
21. The Wheel (2:48)
22. The Falls (0:50)
23. Electricity (6:07)
24. Hymn Part 1. (0:44)
25. Hymn Part 2. (5:54)
26. End Credits (1:24)



Nálam 90%.

2015. június 25., csütörtök

Score: It Follows (2014)



Score: It Follows (2014)

Zene: Disasterpeace

Viszonylag ritkán szoktam méltatni filmzenéket, mivel szakmailag hozzá sem szagolok a zenekészítéshez - ez így visszás, hiszen filmeket sem rendezek, azokról meg mégis mennyit pofázok - és ezért azon kívül, hogy néhány jól sikerült darabért rajongom, sokat nem tudok elmondani az adott szerzeményekről, albumokról.

A Disasterpeace nevét abszolút nem ismertem korábban, ami munkájukat tekintve szerintem nekem ciki. Biztos vagyok benne, - direkt nem is néztem utána munkásságuknak - hogy van egy réteg, akik között kifejezetten kedvencnek számítanak. Most már például nálam is felrajzolták magukat egy képzeletbeli iskola táblára, hogy legközelebb figyeljek rájuk, hamarabb észrevegyem őket.

Gyakorlatilag nem tettek mást számomra a film alatt, mint megidézték kissé a nyolcvanas évek szinti-zenére aprító horrorfilmjeit, kicsit visszahozták Carpenter mester munkásságának hangulatát, és egyáltalán segítettek a képek alatt a frusztráló, nyomasztó hangulatot elmélyíteni, amire a téma miatt szükség volt.
Miért?
Mert alapjában egy átok és a szex körül forog az egész film, ami könnyen elvihette volna az egészet egy átlagos, "Szem", "Átok", vagy "Kőr" szerű tinihorrorba az egész megvalósítást, de nem így.


Disasterpeace zenéje hátborzongató, nem túl bonyolult és annak ellenére, hogy meghallgatás után egyelőre nem tudom visszadúdolni a meódiákat, azért a képek alatt zsigerig hatoló, fülbemászó dallamokról van szó.
Bemásznak a fülbe, tudatalattiba, a bőrünk alá.
Ha már a bőr alá, akkor simán az a vonal, ami "A felszín alatt" zenéjét is jellemzi. Igaz, az még elborultabb filmzene.

A Disasterpeace név mögött egy Rich Vreeland nevű videójáték zeneszerző áll. A Valami követ az első nagyfilmes megmérettetése és szerintem pont vágósúlyban van az úr. Még több munkát neki. Munkásságáról teljesebb képet ad a youtube, magam nem jártam utána.
Nekem bőven elég, hogy olyan számokat pakoltak a film score-jába, amik miatt hallgatásra érdemes anyagot kaptam.
18 nyomasztó szintetizátor zene, a viszonylag könnyedtől az egészen ijesztőig.


1. Heels (2:47) - Akár egy Halloween filmbe is befért volna, amikor Michael Myers megjelenik valaki mögött.
2. Title (2:17)
3. Jay (1:28) - A főszereplőt bemutató motívum kellemes, kicsit eklektikus futamokból áll. Borzongatóan jó.
4. Anyone (1:48)
5. Old Maid (2:32) - Gyorsabb ütemek. A képek alatt kifejezetten ijesztő.
6. Company (4:12)
7. Detroit (1:20)
8. Detritus (2:18)
9. Playpen (1:28) - A legjobb Carpenteres hagyományokat idézi meg.
10. Inquiry (2:20)
11. Lakeward (1:34)
12. Doppel (5:25)
13. Relay (1:52)
14. Greg (3:28)
15. Snare (0:59)
16. Pool (1:35)
17. Father (5:01)
18. Linger (2:20)

2015. április 21., kedd

Score: Curious Case of Benjamin Button, The – Score (2008)

Score: Curious Case of Benjamin Button, The – Score (2008)

Zene: Alexandre Desplat

Az első, amit tudtam Alexandre Desplat albumát hallgatva, az volt, hogy a témaválasztás eltér az eddigi David Fincher Ars Poetica-tól!

Mind a filmé, mind pedig a score-é!

Egyszerűen érezni, már magán a zenei anyagon – természetesen tévedhetek is, de nem hiszem – hogy most egy másféle stílusú filmet kapunk a rendezőtől. Talán azért is várom némi izgalommal, mert a sci-fis-dráma, legalábbis ami elvileg vértelen, nem olyan jellemző Fincherre. Amiket eddig csinált, azok mind feszült darabok lettek. Még a Játsz/Ma is, pedig abban ugye, komolyan senki nem halt meg. De mit is akarok mondani?

Desplat eddig nem lett a kedvencem, igaz, munkásságával vagy nem nagyon találkoztam, vagy egyszerűen nem tett rám mély benyomást. Most sem…

Láttam a Syriana-t, de figyelmetlen lehettem, mert nem is emlékszem, volt-e score zenéje… Bár, most mintha távolról hallanék valami kis… mindegy!

A Queen (tudod te, hogy nem a brit zenekarról van szó) című filmnek is szerzett zenécskét, de az a film sem kötött le nagyon, így kevésre emlékszem belőle.

Aztán van még itt: Színes fátyol, Arany íránytű, Túszdráma, Lány a gyöngyökkel, egyebek… Tehát egy féltucat zene és semmi emlék. Pedig már a Fantasy kompasz már eleve valami nyomott kellett volna hagyjon bennem, mivel szeretem a kalandos felnőtt/gyerek meséket.

De semmi…

 

Az első szám, – Postcard – felvezeti a főtémát, ami nem túl bonyolúlt, kicsit misztikus, kicsit múltba révedő, de halk, ereje alig.

A második, – Mr. Gateau – ismét a főtémából táplálkozik, és a kezdése, az alap, kicsit szintis effektusos, felizgat, de nagyon hamar el is hal. Pedig már azt hittem, lesz valami. Azért kellemes.

A New Life – mint negyedik track, csak címében emlékeztet egy nagyon remek akciózenéhez… De ez nem Jerry Goldsmith muzsikája a Totális recállishoz, így csak a fuvolák szaggatása emlékeztet a nagy elődre. De ez a nóta is olyan bájos.

Meg a következő… És utána.

A 12 Tracknál azért már vártam egy kis akciót, hiszen a cím ezt sejteti: Submarine Attack. Nos, felkészültek egy pörgős akciózenére? Igen, fel! Nem fognak azt kapni! Köszönjük! Egy kis reszelőcsapkodás, egy kis felemelkedés… Ilyen lanyha tengeralattjáró támadást még nem hallottam. Talán mert volt egy Vadászat a Vörös Októberre… De az is lehet, hogy a filmbeli tengeralattjáró simán csak egy hörcsög neve, aki kiszökik a terráriumából és felmászik a főszereplő ágyára.

Az egész album ilyen: Kellemes, harmónikus, lágy.

Egész éjjel ment a gépen, amíg aludtam, és más score-okhoz nem hasonlíthatóan, egyszer sem riadtam fel arra, hogy odavertek a zenészek az ütősökre. Tulajdonképpen egy nagyon finom altatódalt kapunk – szöveg nélkül.

Néha mintha hópelyhekkel játszanánk (Love Returns), mintha a gyermekkorunkba vágynánk vissza, de semmi maradandó…

 

Tracklista:

1…Postcards (2:51)
2…Mr. Gateau (3:02)
3…Meeting Daisy (1:22)
4…A New Life (3:39)
5…Love in Murmansk (3:53)
6…Meeting Again (2:41)
7…Mr. Button (2:05)
8…”Little Man” Oti (2:02)
9…Alone At Night (2:33)
10.It Was Nice to Have Met You (1:43)
11.Children’s Games (4:10)
12.Submarine Attack (2:40)
13.The Hummingbird (2:35)
14.Sunrise on Lake Pontchartrain (3:33)
15.Daisy’s Ballet Career (2:03)
16.The Accident (2:38)
17.Stay Out of My Life (1:44)
18.Nothing Lasts (2:54)
19.Some Things You Never Forget (4:36)
20.Growing Younger (2:14)
21.Dying Away (2:58)
22.Love Returns (1:44)
23.Benjamin and Daisy (2:32)

A sorrend változhat, de elvileg 23 track!

Teljes játékidő: Egy kerek óra, meg egy majdnem kerek perc!

 

40% vagy kevesebb

2015. február 11., szerda

Filmzene - Score - The Homesman - Marco Beltrami

Marco Beltrami nem a kedvenc zeneszerzőm, még akkor sem, ha a "Sikoly" trilógiához ugyancsak odatette magát hangulatkeltésben.
Azóta rengeteg filmhez adta művészetét, köztük drámákhoz és westernekhez, de ez a score, amit tommy Lee Jones filmjéhez készített, ismét olyan munkája, ami miatt érdemes komolyan venni őt.

A Main Title egy erős dallam, zongorával és hegedűvel megtámogatva. Sokáig nem tudtam, honnan ismerős a melódia hangulata, míg rájöttem, hasonló volt a Face/Off egyik melankolikusabb zenei betétje. (Igaz, az John Powell)

Az "On the Plains" 2. score már ellátogat a film központi témájába az őrületbe is. A visszhanghatás, a húrok közé csapás, mind kísérteties aláfestés.
A 4. Sod Buster kicsit Psycho-s hegedűfutammal indít.
Az album nagyja azonban nem erőszakos, lágy zenékkel operál.

A Bathtime ismét egy gyönyörű rész. (A nőket itt a filmben épp fürdetik.). A szereplők karaktere ellenpontozza a zene szépségét, ezért a dal végére ismét előkerülnek a szimbolikus futamok.

A Main Title több változatban köszön vissza az albumon és mivel nagy zenekedvelő vagyok és általában ami nagyon tetszik az megmarad bennem, ki merem jelenteni, hogy bár a motívumok nem feltétlenül a dúdolható fajtához tartoznak, Beltrami egyik legjobb zenéjéhez van szerencsénk és 2014 egyik legjobb filmzene albumjához.



85%

Szerezd meg! Hallani kell!


2014. november 19., szerda

Score: Legend (2011-09-11)

Jerry Goldsmith - Legend



A film Jerry Goldsmith filmzene borítója:













A két főszereplő, Mia Sara és Tom Cruise, egyik a világsiker, másik a feledés előtt.

Mia Sara ismerős lehet még a "Meglógtam a ferrarival" című John Hughes vígjátékból és az "Időzsaru" című sci-fiből.
Tom Cruise-t nem kell bemutatni.

 A film és zene története:
Ridley Scott két nyomasztó, mégis kultikus sci-fi filmje után - Alien, Blade Runner - könnyedebb vizekre evezett és belevágott egy fantasy mesefilmbe, amire a moziba járó nézősereg nem lett vevő. Pedig a "Legend" remek mesefilm... ha szeretjük a műfajt.
Scott tényleg kihozott mindent a történetből. Remek színészek - csak néhány név a húzónevek (akkor még persze nem volt az) mellett - David Bennent (Bádogdob), Robert Picardo (Star Trek: Voyager), Tim Curry (Rocky Horror Picture Show), Kiran shah (A Jedi visszatér).
A díszletek művi mivoltát ellenpontozták a stúdióba befújt tollak, pihék, azt az illuziót keltve, hogy a szabad ég alatt készültek a felvételek.
Habár Ridley Scott és Jerry Goldsmith között a munkakapcsolat már az Alien film alatt sem bizonyult zökkenőmentesnek, a tapasztalt róka zeneszerző érezte a feladatban a potenciált, ezért elvállalta a munkát. A film score részét ő szerezte, a dalszövegeket pedig - bár ezt igen kevesen tudják - John Bettis, aki a stáblistán meg sincs említve.
Külön érdekesség, hogy a film európai változata alatt csendülnek fel Goldsmith motívumai, míg egy amerikai verzió alá az akkoriban igen sikeres szinti-zenekar, a Tangerine Dream komponált sokkal felejthetőbb muzsikát.
A Legend zenei anyaga több kiadást is megélt/megért.
Kiadták mind Goldsmith, mind a Tangerine Dream munkáját, és Goldsmith csodálatos muzsikáját több változatban is.
Mielőtt a film végleges változata forgalomba került volna, ismét kreatív vita alakult ki az erős akaratú rendező és a hangjegyeket mesterien kezelő zeneszerző között. Goldsmith, miután kifizették, vissza sem nézett a projektre, úgy kiszállt.
Viszont előtte rengeteg hanganyagot készített és rögzített a történethez, így már a hathatós segítsége nélkül is képes volt összeállítani a stáb a musztereket.
Nem félek kijelenteni: Goldsmith zenéje a film legerősebb mozaikja!
Nálam abszolút favorit. A film nem része a top tízes listámnak, de ha filmzene, akkor annyi kedvencem között, első helyre merem tenni Goldsmith nagy-zenekari, koncertterembe való muzsikáját.
A mester itt már használni kezdte a szintetizátort és azt vegyítette a fúvósokkal, vonósokkal, karénekkel.
Ajánlott darab, hallani kell.
Hátsó borító egy complette score kiadáshoz:




képen Tim Curry a "Sötétség urának" maszkírozva.

Ha figyelmesen hallgatjuk az albumot, hamar kiderül, mennyire részletes és kidolgozott a zenei világ. Még ha nem láttuk is a filmet, akkor is életre kell lelki szemeink előtt a jó, a gonosz, a misztikum és varázslat.
Goldsmith sosem titkolta vonzalmát az elektronikus hangszerekért. Úttörő volt a maga nemében, ahogyan a gép által keltett hangokat beleépítette a zenészek munkájába, egybemosva őket. Zenéje önálló életre kell, megállja helyét magában is.

01 Track: Goblins

Hogy aztán az Amerikai változatban végül mégis a főleg szintit használó Tangerine Dream készítette zenék csendülnek fel, annak egyetlen oka, hogy egy Sid Sheinberg nevű producer azt tanácsolta a stábnak, hogy a nem sokkal előtte bemutatott Tom Cruise film sikerét kellene ismét meglovagolni és ha már a siker - Kockázatos üzlet - zenei anyagát a TD készítette el, akkor megint rájuk kell bízni, hogy a filmet sikerre vigyék.
A film nem lett siker Amerikában.
Sajnos Európában hasonló lett a helyzet.
Sheinberg ötletei nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A filmet a célkorosztály egyszerűen utálta. Talán azért is, mert akiket megcéloztak, azoknak kissé komolyra sikeredett.
Hosszú évek teltek el, amíg kialakult egy viszonylag kicsi rajongói tábora.
Nem kell a szádba rágnom: ebben nagy szerepe volt Goldsmith zenéjének!

A Tangerine Dream féle változat a film megjelenésének évében már a polcokon volt. 95-ben ismét piacra dobták. Fogyott, fogyott, de lekörözte a Goldsmith verzió, melyből folyamatosan adagolták a bővített változatokat a gyűjtőknek, melyet megnehezített a kiadók közötti jogi viták.
A bővített változat alternatív scénákat is tartalmaz és olyan darabokat, melyet a kivágott jelenetek alá kevertek.

12 Track: Darkness

Goldsmith legjobbjai - csak néhány a 250 darabos repertoárból:
Ómen
Szörnyecskék
Rambó sorozat
Elemi ösztön
Majmok bolygója

Jerry Goldsmith: Legend
100%

Ismétlem: 100 %!!!

2014. május 16., péntek

Top 10 Jerry Goldsmith filmzene a fantázia világából

Egyik kedvenc filmzeneszerzőm Jerry Goldsmith, aki 2004-ben, 75 éves korában hunyt el, azaz már tíz éve! Hiánya pótolhatatlan a filmes zene, a score univerzumában. Goldsmith használt nagy zenekart, szintetizátort, készített dalokat, és karmester is volt. Tanult Rózsa Miklóstól, aki szintén filmzenei legenda. Egyik fia, Joel Goldsmith apja nyomdokaiba lépett. Védjegye a lófarka volt. (de ez mellékes)

Goldsmith kedvenc munkájának a Total Recall-t tartotta, pedig ezen kívül még temérdek, 250 filmnek, sorozatnak készítette el a zenéjét, ezzel az egyik legtermékenyebb zeneszerzőnek számít. 18! alkalommal jelölték Oscar díjra és egy alkalommal megkapta azt a sikeres Ómen című horrorfilmért. Rengeteg egyéb díjra jelölték munkássága során és furcsa, hogy ezeknek nagy részét nem nyerte meg. (Leszámítva a BMI Film és TV díját, amelyet ahányszor jelölték, annyiszor meg is szerzett: 12 alkalom!)

Felsorolni is nehéz lenne, mennyi műfajban alkotott maradandót, az akciótól a westernen át a rajzfilmekig. Stílusjegyei felismerhetőek, munkáit néhányan koppintották.

Most 10 score-ját szedegetem össze, amik nálam a favoritok és van egy sejtésem, hogy ahogy haladok, ez a lista bőven bővülhetne.

1. Legend - Legenda (1985)

A filmet Ridley Scott hozta össze a "Szárnyas fejvadász" és a "Testőrbőrben" között, a fiatal Tom Cruise-zal és a mára teljesen mellőzött Mia Sara-val (Időzsaru, Meglógtam a Ferrarival). A forgatókönyvet William Hjortsberg írta és ha neve nem ismerős, azt tudni kell róla, hogy az ő regényéből készült a kultikus "Angyalszív" című dráma. ennek ellenére nem sok munkáját filmesítették meg.
A Legenda egy fantasy, melyben Jack, az erdő önjelölt lovagja szerelmét azzal bizonyítja a szertelen Lili hercegnőnek, hogy megengedi, hogy megsimogasson egy egyszarvút, amely a tiszta világosságért, ártatlan szeretetért felel és emberi halandó elvileg nem érintheti. Lili megfogdossa a pacit és e nyugodt pillanatot kihasználva a gonosz Sötét nagyúr (Tim Curry) csatlósai mérgezett nyíllal sebzik halálra az utolsó egyszarvú pár egyik tagját. A másikat később elrabolják, Lili hercegnővel egyetemben, így Jackre és erdei barátaira hárul a kiszabadításuk, különben a világok Frozen szerű állapotba kerül.
A zenei anyag szerintem az egyik legcsodálatosabb score, amit valaha készítettek és érdekes, hogy az Európai változatban hallhatjuk, mivel az Amerikai piacra egy olyan változat készült, amelyet a nem kevésbé ismert formáció, a Tangerine Dream készített.


A fent megnyitható youtube elérésen belehallgathatsz a zenei anyagba.

2. Warlock - Warlock (1989)

Steve Miner rendező munkássága igazi hullámvasút, bár túl magas csúcsokat nem találunk benne. Horrorfilmekkel kezdte és szép lassan átcsúszott a tévésorozatok világába. Ez a fantasy és horrorelemeket felvonultató film még a korai, jobb munkéi közül való. A Warlocknak később készültek elhanyagolható folytatásai, de azokban még kevésbé ismert rendezők és zeneszerzők dolgoztak. Goldsmith egy nagyon finom score-t készített a boszorkányt (Julian Sands) üldöző vadász (Richard E. Grant egyik legjobb alakítása a kommerszen belül) és a fiatal, véletlenül a hajszába keveredő, jelenkori szingli csaj (Lori Singer) köré, kísérteties motívumokat felhasználva. A főmotívum remek, a feszültség érezhető, élvezetes.


3. A sorrend a Legenda után variálható, ezért legyen a harmadik kedvenc a mester kedvence is egyben.

Az emlékmás - Total Recall (1990)

Philip K. Dick összeesküvés-elméletekben és paranoiás regényekben utazó írónak egyik erős történetéből készült ez az akció sci-fi, mely elsőre véres darálásnak tűnhet, de kis odafigyeléssel egy rendkívül összetett elmejáték, melynek a befejezése sem teljesen megnyugtató.
Douglas Quaid (Arnold Schwarzenegger) unalmas nyárspolgár melós életet él gyönyörű felesége (Sharon Stone) oldalán, érezve, hogy ennél többet szánt neki a sors. Egy menőnek számító agyászati beavatkozásnak köszönhetően a mókuskerék rohangálás közbe be tudna iktatni egy kis fantázia vakációt, de az eljárás lefolytatása közben beüt valami gebasz és onnantól kezdve Quaid élete állandó menekülés lesz, mert valamiért mindenki rá vadászik, beleértve a feleségét is. Quaid válasz keresés közben eljut egy külső gyarmatra a Marson, ahol kiderül, hogy a múltjában sötét események, erők bújnak meg és végül már ő sem tudja, kinek higgyen a felkínált válaszok közül. Paul Verhoeven rendezte ezt a pörgős sci-fit és Goldsmith zenéje tömény akciómuzsika, nagyon kevés időt hagyva a pihenésre.



4. Szörnyecskék - Gremlins (1984)

Gyermekkorom egyik kedvenc "gyermekfilmje", amelyben apuka stikában édes kis kedvencet vásárol kamasz fiának a kínai negyedben, ám nem figyel eléggé a felhasználási feltételekre, aminek köszönhetően a kis kedvenc ivadékai vérengző manókká lesznek, frászt hozva az egész kisvárosi közösségre. Ennyi bőven elég is erről a klasszikus rémmeséről, és Goldsmith pár évvel később elvállalta a folytatás zenéjét is. A Gremlins témája egyszerű és nagyszerű. Ha egyszer megjegyezted, kitörölhetetlen lesz az emlékezetedből. Joe Dante rendező Spielberg produceri felügyelete alatt készítette el filmjét, amely eredetileg sokkal komorabb hangvételű lett volna, sok vérrel. a készítők véleményei nem egyeztek, végül egy sokkal család barátabb moziban állapodtak meg és lehet, hogy ennek is köszönhető a film kultikus szeretete. A folytatás már sokkal színesebb és komolytalanabb, ezért az igazi rajongók nem is nagyon vesznek róla tudomást.



5. Star Trek: A mozifilm - Star Trek: The Motiun Picture (1979)

A Star Trek sikeres sorozat volt - viszonylag sikeres - a hatvanas években, majd masszív rajongói bázisa lett, ami ugyan a sorozat felélesztésére a tévében nem volt elég, de meglovagolva a Star Wars sikereit, egy mozifilmre való pénzt össze tudtak neki grundolni. A mozis változat sorozattá terebélyesedett, annak sikere pedig egyéb, Star Trek univerzumban játszódó szériákat keltett életre. Nekem nem a kedvencem, -talán mert az akció helyett sokkal inkább a filozofálgatás mérvadó ebben a történetben - de ha már Goldsmith fantasy, sci-fi válogatás, mindenképpen itt a helye. A főmotívum azonban nem Goldsmith munkája, hiszen azt a tévésorozatban már kitalálták.


6. A majmok bolygója - Planet of the Apes (1968)

A filmtörténet egyik legfontosabb sci-fis témáját feldolgozó - az evolució változásai, az ember kontra törzsfejlődés - film írója a francia Pierre Boulle, akinek tarsolyába még belefért egy másik klasszikus darab, "A híd a Kwai folyón" című háborús dráma. A Charlton Heston nevét felhasználó elvileg ponyvának készült sci-fi dráma kultikus szintre emelkedett és a sci-fi filmtörténet szerves részévé vált a folytatásoknak és egyéb változatoknak köszönhetően. Egyelőre mégis a sorozat legemblematikusabb jelenet az első rész vége, amikor a főhős rádöbben, hogy hol van... (Ha nem láttad, nem szpojlerezünk)
Néhány űrhajós "eltéved" a világűrben és egy eléggé primitívnek tűnő bolygón kényszerül leszállni. Első találkozásuk az őslakosokkal azt sejteti, hogy az emberi faj még itt nem érte el a civilizáció csúcsát, ám ekkor ruhába bújt majmok jelennek meg, így felborul minden, amit űrhajósaink hittek. Az emberek azok, akik ezen a bolygón megrekedtek egy szinten és a majmok szárnyalták túl őket.
Goldsmith kissé eklektikus zenét komponált a filmhez, néha kifejezetten embert próbáló darab. Nem véletlenül, hiszen a téma miatt nyomasztóra kellett készíteni. sikerült.



7. Ómen - The Omen (1976)

Richard Donner nagyon színes filmes tablót állított fel, mint rendező és ebbe belefért egy kőkemény horror, amelyhez Goldsmith szerzett őrjítő zenét, mely elhozta neki a legjobb filmzene Oscar-díját. A Gregory Peck alakította nagykövet titokzatos és baljóslatú körülmények között adoptál egy csecsemőt, saját elhunyt babája helyett és erről senkinek nem szól. Csakhogy, ahogy a gyermek cseperedik, egyre több haláleset történik körülötte, míg végül kiderül a néző és az apa számára, hogy maga az antikrisztus az, akit igyekszik felnevelni és hatalmával a világra szabadítani. Vajon képes e meggátolni, hogy maga a gonosz uralja majd a világunkat?
A filmből a két legemlékezetesebb momentum a brutális halálesetek és a latin szavakat kántáló karének, amely Goldsmith egyik legerősebb munkája.

Csak akkor hallgasd meg, ha jó a szíved. Azért kapcsold fel a villanyt.

8. A NIMH titka / Rémmese - The Secret of the NIMH (1982)

Bár Goldsmith más animációs filmeken is dolgozott, ez a darab, ami a fanatsy témakörét kimeríti és mint felnőtt film is megállja a helyét. A szereplők kisállatok, főleg egerek és sajnos olyan rég láttam, hogy már nem emlékszem, mi is az a NIMH, viszont kedvet kaptam hozzá, hogy újra nézzem és ebben a gyönyörű muzsikának is van szerepe. Don Bluth első nagyfilmje, megelőzve a kedves "Az őslények országát" és a musical beütésű "Anasztáziát".


9. A nyolcadik utas: a halál - Alien (1979)

Ridley Scott horror-sci-fi-je köré mára teljes univerzum épült és ennek a filmnek köszönhetően lett egy időre Sigourney Weaver akciósztár. A filmet bizonyára ismered. Goldsmith zenéje nyomasztó, félelmetes és elég sok változatban készült el, hogy a dvd változaton még alternatív hangsávra is fussa. Talán nem nagyon lehet dudólható darabot kiemelni az eredeti zenéből, viszont a filmet tökéletesen kiegészíti és magában hallgatva rád hozza a frászt. Bizonyos motívumok később visszaköszönnek a "Gyilkos bolygóból", melyről itt írtam: Outland.




10. A múmia - The Mummy (1999)

Annyi más címet írhattam volna, míg végül tizediknek ezt a kalandfilmet választottam, mert a zenei motívumok elég erősek és ha szereted a filmzenét, valószínűleg erre emlékszel és ha meghallod, már a motívumokból felismered: ez bizony a Múmia!!!
A második részre nem hívták vissza a zeneszerzőt, ami szerintem öreg hiba.



Azt hiszem, Goldsmith simán megér majd egy másik tízes listát, hiszen elég műfaji film maradt még, amihez zenét szerzett. Talán nem ilyen emlékezetesek, de jellegzetesen Goldsmith munkák.