A következő címkéjű bejegyzések mutatása: stephen dorff. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: stephen dorff. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 29., hétfő

Az elítélt - Felon (2008)

Az elítélt - Felon (2008)



Rendezte: Ric Roman Waugh

A film Mafab adatlapja: Felon (2008)

Megtekintés: Volt közelemben a film, de eddig nem néztem meg. Azután felhívta rá a figyelmemet a Pimp Thy Mind, Magyarország legőszintébb mozicsatornája és valamiért úgy gondoltam, ideje van megtekinteni. A film pedig nem rossz, mégsem érzem azt, hogy teljesen kihagyhatatlan lett volna számomra.
Az amerikai mozi a maga olcsóbb módján mindig szerette boncolgatni az igazságszolgáltatás malmainak kerekei között megrekedt kisember kálváriáját. (Bár, ahogy hiányos irodalmi ismereteim nem csalnak, ezt mégis csak Franz Kafka maxolta ki teljesen "A per" című könyvében.) Azért mertem az olcsóbb módján kifejezést használni rá, mert ezeknek a filmeknek nagy része végül feloldozást ad hőseinek, míg a valóságban a rendszer bedarál mindenkit, testestül-lelkestül. Még akkor is, ha sokan végül megdicsőülve távozhattak börtönükből, hiszen az egy-két benn töltött év (extrém esetekben évtizedek) után az élet már nem lehet ugyanaz, mint előtte.

A filmben felépített dráma alapját egy államonként változó törvény képezi, amelynek lényege, hogy saját védelmedben meddig mehetsz el az erőszak alkalmazásával. Wade Porter (Stephen Dorff) pedig saját bőrén tapasztalja meg - családjával együtt - hogy mit is jelent ez.
Egy hajnali órában fiatal férfi tolakodik be házukba. Porter tökös apuka, baseball ütőt ragad és kikergeti a bűnözőt portájukból, egészen a ház előtti területig. Azonban itt utoléri az illetőt és egy balszerencsés csapással betöri tarkóját, megöli. A törvény azonban világos és komoly következményei lesznek a Porter családra: Ha valakit kiűzöl a magánterületű otthonodból, már nem nem alkalmazhatsz ellene erőszakot, hiszen a veszélyt elhárítottad. 
Lehet vitatkozni ezzel a törvénnyel, mégis mondhatnám, hogy van benne egyfajta "ráció" vagy humanizmus, ugyanakkor a törvény csak arra nem tér ki, hogy egy ilyen betörési kísérlet alatt, amiben a gyermeked is érintett, milyen felfokozott tudatállapotban cselekszel, sokszor egyfajta "ködfüggönyön" keresztül látva a világot, amely amennyire összeolvasott ismereteimből fakadóan bizonyíthatja, hogy egyszerűen, míg a veszélyforrást bármilyen formában nem tudtad kiiktatni, addig ösztönből, szinte öntudatlanul cselekszel.

Nem feltétlenül a saját terepem a pszichológia, főleg nem a börtönök szociológiája, hatása a társadalomra, szóval, amit erről a filmről gondolok, összetallózott ismeretekből eredhet. A legtöbb pedig hasonló börtönfilmekből ragadt rám, ami, mint sejthetjük, néha messze áll a valóságtól.

Jelen esetben azt sem boncolgatnám, hogy Wade megérdemelte a sorsát, vagy nem, mert egyénfüggő, hogyan vélekedünk az esetről, ráadásul, amennyire tudom, maga a törvény sem egységes ebben az ügyben, így Wade lehet, hogy más államban sosem került volna be a büntetés végrehajtási rendszerbe.

Ha szórakoztatóbb filmeket akarsz látni a témában, két mozi emelnék ki, ami "Az elítélt" megtekintése közben azonnal eszembe jutott és már feldolgozta a témát, igaz, az egyik esetben egyértelműen ártatlan volt a főhős.:
Az egyik "A bosszú börtönében", amely Stallone egyik legjobb mozija szerintem, míg a másik hasonló alapkoncepciójú film a Tom Selleck főszereplésével készült "Egy ártatlan ember". Ha hibát kellene felrónom ennek a két filmnek - nem mintha kellene - az talán az lenne, hogy "túl amerikai", bár, ennek jelentése sem ugyanaz minden nézőnél. Összességében könnyedebb darabok ezek. Azután ott van még minden idők egyik legerősebb mozi élménye ami ezzel foglalkozik, csak szerintem magasabb ligában, "A remény rabjai". Ott is van reveláció, abban is van humor, mégis egy árnyaltabb munka, erősen kiemelve a drámát is és, ha jobban belegondolunk, a végén a kvázi gonoszok úgy kapják meg büntetésüket, hogy abban a főhős szinte nem is vesz rész tevőlegesen, hisz addigra messze jár.

Az rendben van, hogy ha mindenkin fehér van, jobban látszik, ha valaki megsérül és vérzik, de férfi seggen fehér boxer? Könyörgöm!!! Egy nagyobb fing és...


Azonban Wade-nek nincsenek túl jó esélyei, mert az amerikai rendszer a film szerint, nem finnyás, ha a bekerült egyedekről van szó és a korábbi példás életű családapát mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül helyezik egy olyan börtönbe, amelyben nagybetűs, Igazi bűnözőkkel kell együtt élnie. Nem tudom, miért nem erősebb a szegregáció az elítéltek között, és miért kell egyszerű fehér embereket, kiknek előéletét a nyomozás és bírósági tárgyalások során nyilván feltérképezték, összeereszteni a kőkemény bűnözői elittel. Értem én, hogy gyilkossági ügyben nincs odabent különbség, de számtalan szociális és társadalmi felmérés bizonyította már, sőt, közhelyesre emelte, hogy sok emberből a rendszer csinál odabent bűnözőt. Már eleve azt nem értem, hogyha valakit évekre beküldenek és egyébként mindenben annyira pc-k vagyunk, akkor miért nincs az elítélteknek lehetőségük kiválasztani, hogy melyik fegyintézetben tölthetik le a büntetésüket? Ezt kérdezem úgy, hogy mintha Amerikában egyébként a börtönbe került elítéltek elszállásolása afféle üzletággá nőtte ki magát. 
Komoly hiányosságom tehát ez ügyben, hogy nem néztem előtte utána, hogyan is működik ez a rendszer, hogy vannak-e állami fegyintézetek vagy csak magánkézben működőek? Azt sem tudom, milyen kvótái vannak ezeknek az intézményeknek, vagy, hogy államonként milyenek a felosztásaik, stb. Hirtelen rá kellett jönnöm, hogy ez egy sokkal komplexebb probléma, mint amiről viszonylag hitelesen tudnék írni.

Szóval, Wade bekerül, klisésen belekeverik egy rab meggyilkolásába, és mire feleszmél, már meg is fejelték őt is, a büntetését is és átkerül a pokolba. Igaz, minden filmben másik börtön nyeri el a kitüntető titulust.
Wade cellatársa lesz John Smith (Val Kilmer) akinek a neve szerintem tudatos döntés, amely lehet, arra utal, hogy odabent bárkiből lehet az a veszélyes szörnyeteg, aminek kezdetben a Val Kilmer által játszott karaktert mutatni akarják. Ráadásul a Smith körül kialakult misztikus hangulatot hamar eloszlatja, amikor elmeséli személyes tragédiáját és egyetlen perc alatt szinte feloldozza a karaktert. 

2008-ban még nem volt BLM mozgalom, így a fontosabb szereplők simán lehettek fehérek, míg a kegyetlen smasszert szerepét egy fekete színészre bízták. Még szerencse, hogy az újonc börtönőr figurája is afroamerikai, mert mostanra tuti eltűnt volna a film a csatornákról, mondván, hogy rasszista. Ha valamiben pl. különleges ez a mozi, az az, hogy talán először láttam Nick Chinlund-ot már-már majdnem pozitív szerepben. Ezt köszönöm! Tényleg, ez a fickó mikor kap felkérést valami sorozat főszerepére, amiben végre kiderül, hogy amúgy nem egy akkora seggfej? Az idén 60 (!) éves színész jelenleg majdnem 120 produkcióban alakított kisebb-nagyobb szerepet ám a nagy áttörést szerintem még nem érte el.




Wade tehát igyekszik ellavírozni a falak közötti hierarchiában, miközben egyetlen szövetségese személyes haragot ápol az őket felügyelő és terrorizáló Jackson hadnaggyal. (Harold Perrineau) Hejj, Perrineau messzire került attól az áldozati karaktertől, akit például több, mint tíz évvel korábban eljátszott "A vadon fogjai"-ban. Jól áll neki az öregség és annak ellenére elhittem neki a figurát, hogy egyébkét külsőjét tekintve a színész nem feltétlenül duzzad a tesztoszterontól.

A kezdő foglár szerepét véletlenül meg pont az a Nate Parker alakítja, aki előző cikkemben a legfontosabb szereplő. Nate Parker ugyanis lassan a rendezés felé fordul és egy erős, bár nem hibátlan túszdrámát készített "American Skin" címmel. (Klikk a címre és eljutsz az íráshoz, bár, szinte biztos, hogy olvastad már...) Mellékesen jegyzem meg, úgy lehet könnyen megjegyezni egy-egy színész nevét, ha nagyon rövid időn belül találkozol a munkáival és azok ráadásul hagynak benned valamennyi nyomot is!

Közben, ha védnek nem lenne elég baja, odakünn az asszonykája szintén a mindennapi életben maradásért küzd, igaz, nem nagyon értem, hogy miért? A film azt akarja belém sulykolni, hogyha egy fiatal amerikai nő egyedül marad a gyermekével és a férje börtönbe kerül, egyszerűen lehúzhatja magát a vécén! De miért???
Amerikában tényleg annyira szar a helyzet, hogyha eladod a házad, feléled egy lehetséges üzletre félretett pénzed, kiárusítod minden ingóságod, plusz az autód, majd hazaköltözöl az édesanyádhoz - aki jelen esetben Anne Archer, akit a "Hajszál híján" című feszes akció-thrillerben kedveltem meg - és munkát is keresel, ennek ellenére is csak néhány évig tudsz úszni az árral?
Na, most tényleg valami kurvára el van ott baszva Amerikában, vagy Laura Porter (Marisol Nichols) sorsát igyekeztek a drámaiság miatt a szokásosnál is jobban szétcseszni a forgatókönyvben, hogy ezáltal is emeljék a férje tehetetlenségének érzetét a börtön falai között. Oké, a filmekből tudjuk, hogy a bank néha mindent visz, de itt konkrétan úgy tűnik, hogy a feleség a férje nélkül teljesen életképtelen. Ha volt olyan pontja ennek a mozinak, ami kicsit hiteltelen volt számomra, akkor az ez a terület, amely az egyedülálló anyát mutatta be. Értem én, hogy tök jó, hogy azt hisszük, végül feladja a harcot és ezzel is belehajszolja Wade-t néhány nehéz, kérdéses döntésbe, ám végül a film marad a hepiend közelében és Laura nem csak kitart, hanem tevőlegesen is belekeveredik a végjáték megoldásába, amire töketlenkedése után - jó, hát nőként csak töketlen lehet, de nem úgy, persze, nehogy felkoncoljanak most a női jogvédők - meglepődve figyeltem fel.

Történnek események a másfél óra alatt. Megismerünk néhány kellemetlen figurát, ám a zsiványbecsületet is. Wade pokoljárása nem feltétlenül megy el a végletekig és még a legnegatívabb szereplő is kap egy olyan motivációt, ami után azért vele is együtt tudtam érezni.

Az elítélt nem rossz film, mégsem ez volt a legjobb börtönös mozi, amit láttam. Simán el tudtam volna képzelni ebben a formában akár, hogy "A kemény motorosok" egyik tagjának a kálváriáját láthatom spin-offként, mert Wade azért elég tökös kis csávó odabent is, nem a tipikus amerikai fater, aki bekerülve azonnal összetörik, hogy a földről tápászkodjon fel. Wade valahogy sosem érzem, hogy teljesen a padlóra került volna, így a jellemfejlődése számomra annyira nem érezhető.

Marisol Nichols megmotozása egy kellemetlen jelentsor, ami ráébreszti a nézőt, hogy egy egyszerű anyuka is megérzi a börtönben, hogy miről is szól, ha a rendszer hatalmat gyakorol rád.



A rendező, Ric Roman Waugh saját forgatókönyvéből készített filmet és minőségét tekintve, munkássága lassan fejlődik. Jelenleg már két Gerard Butler filmet is moziba küldött az elmúlt években. Waugh 1984-től dolgozott Hollywood-ban kaszkadőrként, tucatnyi fontos moziban, míg lassan más területeken is kipróbálta magát. Tehetséges művész és remélhetőleg, még lesz lehetősége néhány filmet megrendezni, habár már ötven felett jár. Waugh egyébként egy Kaliforniai börtönben történt eseményeket vett forgatókönyvéhez alapul, így mondhatjuk, hogy megtörtént események felhasználásával történt. A kilencvenes évek közepén a Kaliforniai Corcoran állami börtön, aminek a legrosszabb minősítése volt az Államokban, a Los Angeles címlapjára került azzal, hogy falai között az őrök visszaélnek hatalmukkal és több esetben megöltek vagy megsebesítettek rabokat, majd igyekeztek eltusolni ezeket az ügyeket. Az üggyel a CBS televíziós műsorban is foglalkozott, komoly sajtóvisszhangja lett az ügynek és rejtett kamerás felvételeket készítő nyomozókat is be kellett építeni a börtön falai közé, míg végül egy botrányos tárgyalássorozat végén több rab és érintett családtag is komoly kártérítést kapott.

Pár apró baki is becsúszott a filmbe, amik persze közel sem fontosak, de például a jogrendszerben ha 1 milliót kiszabnak rád óvadékként, csak a tíz százalékát kell letenned biztosítékként, hogy kimehess. A másik, hogy valójában csak akkor erőltetnének be ennyi bűnözőt ilyen kis udvarra, ha a cél az, hogy azonnal megöljék egymást.

A zene, ami nekem vesszőparipám, itt nem volt rám hatással, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy nagyon lett volna zene a képek alatt. A színészi játék azonban nagyon erős és kiváló teljesítményt hozott ki Perrineau-ból és Dorff-ból is. Kilmer bár nagyon nehéz színész, itt mégis vállalta, hogy órákig sminkeljék a tetoválásait, ráadásul úgy, hogy komoly háttérmunkát végzett a rendezővel, azok autentikusságával kapcsolatban.
Talán Sam Shepard megjelenése az, ami kicsit kilóg, hiszen a végső monológja John Smith-ről, teljesen átírja a figurát, hogy a végén még kisajtoljon valamiféle szimpátiát a korábban rettegett karakterért. Annak annyira nem éreztem szükségét.
A színészek meglepően erős alakításai és a feszes rendezés emeli az átlag fölé a "Felon-t".

75%

2017. május 29., hétfő

A félelem útján - Carjacked (2011)

A félelem útján - Carjacked (2011)


Rendezte: John Bonito

A film Mafab adatlapja: Carjacked (2011)

Megtekintés: Szigorúan tévében. Alvás közben. Pl.

Két rendezése alapján meg merem jósolni, hogy John Bonito vagy élete végéig alig középszerű akciót imitáló tévéfilmszerű darabokat fog rendezni, vagy átnyergel tévésorozat pályára, mert amit művel, az ott tökéletesen megfelelő. Nem akarom bántani, de annyira elcsépelt filmeket készít, hogy fáj. Az első, 2006-os rendezése, a "Tengerészgyalogos", két következménnyel bírt: 1.) Elindította John Cena filmszínészi karrierjét - igen, a korábbi munkái csak popsifüstnek minősültek - 2.) Útjára bocsátott egy amúgy tök felesleges franchiset, amelynek visszatérő főszereplője egy tengerészgyalogos. (2017-ig öt részen keresztül izgulhatunk, de John Cena jó érzékkel az első rész hihetetlen sikere után kiszállt a sorozatból, akárcsak a második etap főszereplője, hogy a következő három részben egy számomra ismeretlen srác ossza a skulót. Nevét nem fogom megjegyezni, mivel nem nézem a többi tengerészes és egyben gyalogos akcióorgiát.)

Második rendezésének két főszereplője van.
Az egyikük még úgy is titkos kedvenc, hogy gyakorlatilag ha megerőltetem az agyamat, egy film jut az eszembe, amivel megismertem, és onnantól kezdve nekem is utána kell néznem, hogy vajon, minek köszönheti Stephen Dorff - mert róla van szó - hogy mozifilmes pályán mozog azóta is. Az a mára enyhén kult szagú mozi pedig Wesley Snipes egyik legnagyobb filmes sikere is egyben, a "Penge - Blade (1998)". Ebben jött a fehér bőrű vérszívó szerepében a kisfiús charme-mal rendelkező Dorff, lemosta a főszereplőt - saját véleményem - és azóta ha fel is tűnik A listás mozik stáblistáján, nem ő a húzónév, az biztos. Ennek ellenére örülök, ha látom dolgozni, annak már kevésbé, hogy sokszor az a munka simán kerülhetne macskaköröm közé is, lásd egyik utolsó, általam látott moziját, a Maisie Williams főszereplésével készült, nulla költségvetésű kamaradrámát, a "Lesújtó forróságot - Heatstroke (2013)", amelynek szerepe annyi lehetett, hogy kicsit ismertebbé tegye a tini Maisie nevét, két évad Trónok harca között. Vagy egyszerűen erre volt ideje két sorozatforgatás között.

A másik főszereplő, Maria Bello, akinek azért jóval rövidebb, ennek ellenére, markánsabb számomra a filmográfiája, de, ahogy az évek szaladnak és egyre több ráncnyomot hagynak az amúgy dögös színésznő arcán, a neve is mintha a hangzatos moziposzterek helyett egyre inkább a videós borítókon díszelegne inkább, vagy az esti tévés műsorsávjában. Ez külön fáj, mert azért Bello egyik legnagyobb fegyvere eddig számomra pont az volt, hogy gatyaduzzasztó a szexiség, ami árad belőle. Tökös szórakozóhely-főnök a "Sakáltanyában - Coyote Ugly (2000)", dögös régészkutató, a Múmia sorozat harmadik részében, dögös zsarupszichiáter, a "13. rendőrőrs ostromában", dögös életművész, piti szélhámos és egyben remek karaoke énekes a "Tuti duókban", dögös anyuka az "Erőszakos múltban", majd elröpült vagy tíz év és a dögöst felváltotta a konszolidált milf nő, akiket alakítani kezdett. Konszolidált agyturkász a "Démontól megszállva" című moziban, amiből semmire nem emlékszem mostanra, vagy visszafogott kihívósággal rendelkező írónő a King művéből forgatott "A dagadt sofőrben", amire csak a híres író munkássága miatt emlékszem mostanra. És most ez is...

Mit árul el nekünk a két színész arcjátéka? (Ezt minek csinálom???)

"A félelem útján" magyar címe kicsit átverős, hiszen hasonló címmel moziba került már egy, a cikkem írása közben pontosan húsz éves thriller is, "A félelem országútján (1997)" címmel. Felületes nézőnek meg lehet, hogy bekúszik tudat alatt a cím, hogy "Nofene, nem láttam egy jó kis akciós mozit Kurt Russell-lel vagy mi a neve, jó régen? De, volt valami. Akkor megnézem ezt, hátha az, vagy a folytatása, vagy hasonló." Azután negyed óra múltán elveszíted az érdeklődés, mert nyögve nyelős a főszereplő nő és nyögve nyelős a film is.

Lorraine (Maria Bello) alkalmatlan anyának. Miért? Mert hiányzik belőle a mami-power. Meghajol az ex férjének, meghajol az ismerőseinek és meghajol a világnak. Még a gyerekét sem képes rendesen irányítani, és ha ebben nem jó egy anya, akkor miben?
Parában. Lorraine ugyanis túlizgul mindent és alapjáraton nehezen hoz döntéseket. Az ilyen nő az, akire szigorúan csak a háta mögött mondják rá az ismerősök, hogy életképtelen. Kivétel az ex. Az ex belemondja pacekba.
Lorraine pont azon fáradozik, hogy meggyőzze a bíróságot, hogy bár egy rendesen fizető állása sincs és gyűlésekre jár, ahol a társai is agyonvernék a női Woody Allen-t (csak humor nélkül hozza), amikor a semmiből jön a segítség egy bankrabló képében.
Roy (Stephen Dorff) pont Lorraine autóját szúrja ki magának, hogy némi ingyen fuvarral eljusson Mexikóba. Az anyuka ebben nem nagyon partner, hiszen az exe is hívogatja, a gyerek is éhes, a bíróság is szeretné látni, mennyire jó anya és ha ez nem lenne elég, az emberrablás ténye is kicsit felkavaró. Roy így a legjobbkor jön.
A férfi nyers stílusa kihozza a kalandvágyó az anyuból, aki a film végére John McLane-t megszégyenítő karakterfejlődésen megy keresztül.
A kezdetben hebegő nő nyolcvan perc múlva autós-kaszkadőrködik és az sem nagyon zavarja, ha egy olyan kocsit kell leszorítania az útról, amiben egy őrá erősen emlékeztető csonka anya-lánya család utazik.
Roy azonban, fenyegető magatartásával nem csak Lorraine-ből hozza ki a túlélőt, hanem annak elég passzív, Chad nevű fiából. Mondjuk nem emlékszem, mikor láttam ennyire ütni való kölyköt filmen, és néha, amit a forgatókönyv a srácra mér a filmidő alatt, az kimeríti a nettó baromságot. (Egy ízben az anyja menekülés közben leüvölti a fejét, hogy fusson el. Chad pedig áll, mint a fa...szán a hóban, pedig a szerep szerint se nem kakatón, se nem autista.)

- Te most tényleg lelövöd a poént?

Roy egy ideig hozza a fenyegető ellenfelet, de mire kitelik az ideje, egy szánalmas majommá vedlik, akinek legnagyobb problémája a végleszámolásnál is az, hogy ostoba egysorosokkal bombázza a fülkagylónkat. Szinte csoda, hogy egy-egy szitokszó is elhagyja a száját.
Amúgy, embert így még nem ütöttek el, mint rabló hősünket a végén a fészerben.
Jön a kocsi, Roy lő rá, elfogy a golyó, Roy vár, áll, üvölt, jön a kocsi, hatszáz vágás, jön a kocsi...
...telibeba**za a srácot.
Ezzel meg mi a tré van? (Gondolom, innen vette az ötletet Ridley Scott a Prometheusba, amikor Vickers a film végén csapásirányban fut a ledőlő űrhajó előtt, nehogy elkerülje a halálos lapítást. Itt meg Roy nem lép oldalra, pedig közel egy perce van rá. Ez noooormális???)
Vagy aki írta???

A film pontosan az, amit véleményem sugall. Egy erősen ostoba dráma, amelyben Stockholm szindrómára idő nincs, de tököt ereszteni és Sarah Connor nyomdokaiba lépni, igen.
A film, amiben a rendőrség még statisztának is gyenge.
Film, amiben a statiszták nagy része pedig irritálóan irritáló. (Az a pincérnő a végén, a pultos gyerek az elején. Én sem vagyok az az örök mosoly, főleg nem tíz óra meló után, de ezeknek az arcán csak olyan érzelmek tükröződnek, ami láttán úgy vélem, rosszabb, mintha anyáznának.)

A Ford dzsipes csávó meg külön tanulmány. Azzal a jófej csávós bevonulásával biztos a kedvenc törzsvendégem lenne, ha átszokna hozzánk.
Ja, nem.

35%
- Mert a főszereplőket csípem.

Megnéznéd?
Biztos?
Akkor keresd erre:
- A félelem útján (2011)

De tudod mit?
Nézd meg ezt!
- A félelem országútján (1997)



2016. november 15., kedd

Officer Down - Officer Down (2013)

Officer Down - Officer Down (2013)


Rendezte: Brian A. Miller

A film Mafab adatlapja: Officer Down (2013)

Megtekintés: Esti műsorsávba való tucatkrimi, kevés pénzből.

Stephen Dorff neve számomra ismerős, de nem állítom, hogy fényes filmes karriert futott volna be, mint filmszínész. Rendre feltűnik a neve a stáblistákon, ám sajnálatos módon ezekből roppant kevés olyan van, amelyik eljutott hozzánk a mozivászonra is. Talán - számomra legalábbis - legismertebb alakítása az első Penge filmben lelhető fel: Blade (1998) Az akkori kölyökképű fiú, negyven felett kezd férfias charme-ot növeszteni arcára. Ettől függetlenül azonban a filmjei nem lettek nagyobb események. Az "Office Down" címe egy segélykérő kód, amit főleg akkor mondanak rendőrök a rádiójukba, ha egyik társuk feladatvégzés közben bármilyen okból a földre került és feltehetően orvosi segítségre van szüksége. Semmi ötletem nem volt egy megfelelő magyarításra, ezért hagytam a fenébe az egészet, meg egyébként is elég semmitmondó a cím, hiszen rendőrös krimi nincs földre kerülő rendőr nélkül. Valakit mindig lelőnek.

A történet igyekszik roppant csavaros lenni - John Chase forgatókönyve tipikus darab - ám, ha már legalább kettőt hasonlót láttál, pontosan tudod, milyen lapokat osztottak le a szereplőknek. Van olyan karakter, akiket azonban fájóan elsikkaszt a forgatókönyv - ilyen pl. a tévésorozatos David Boreanaz, akire amúgy semmi szükség, hiszen annyira nem jut semerre, hogy a filmbe került vagy az egyébként mindig remek Stephen Lang - míg vannak kínosan klisés panelek is. (A kábítószeres rendőrtől segítséget kérő prostituált, aki a főnökét igyekszik lebuktatni, eleve egy vicc. Miért pont egy olyan rendőrnek sír a gondjairól, aki eleve benne van a körforgásban? Mire számít? Hogy rendőrünk felrúgva minden szabályt, bemártva magát is, majd a kurva segítségére siet? A Dexter című sorozatban egész történetszálat emeltek a téma köré, de már ott sem működött igazán. Azért, hogy egy rendőr felrúgjon mindent, annál szorosabb kapcsolat szükséges.)

David Boreanaz karaktere teljesen felesleges, de gondolom, olcsó volt megszerezni és jól mutatott a stáblistán.

Azért szerencsére, vannak flashback-ek, amelyek viszont legalább jól építik fel a múltat, amelynek része főszereplőnk előtt homályban maradt. Callahan-t (Stephen Dorff), ugyanis korábban meglőtték igazoltatás közben, amiért egy kicsit a helyi rendőrség hőse lett, hiszen bekapott egy golyót a bűnözőktől. Az ügy pikantériája, hogy Callahan az ügy alatt alkoholos befolyásoltság alatt állt, a kocsijában található drogról már nem is beszélve, amit pont attól a "kedves ismerősétől" fogadott el, aki az általa kedvelt szöszi kurvát is futtatta.
Callahan bekapva két lövést, kórházban ébred, de az esetről semmi emléke - azaz valami homályosan mégis - ezért a televízió segítségét kéri, hogy titokzatos megmentőjének meghálálja, hogy segítséget hívott, mikor Callahan Officer Down. Mert Callahan pontosan tudja, hogy amikor megállította a fekete srácokat, a kocsijában egy bontott üveg pihent, átkarolva egy csomag kábítószert, aminek szerencsére, hűlt helyét találták, mire kiértek a mentősök és a társai.
Ezért Callahan válaszokat is vár, hiszen az életét több síkon is megmentették.

Azonban semmi sem olyan egyszerű, mint elsőre látszik: Callahan titokzatos megmentője egy szívességet kér a rendőrtől, ami viszont olyan események láncolatát indítja el, amelynek végén elkerülhetetlen sokak bukása.
A forgatókönyv elég lazán is kezeli az egyes állomásokat, ezért, feltételezhetően, amikor az ügynek vége és Callahan nyomozó elkezdi a papírmunkát, magát sem tudja a szarból kimosni, bár, erre már nem térünk ki.

Stephen Dorff korrekt, James Woods túl nagy név (Hozza is csuklóból a rendőrkapitányt.) ide azért a kb. három percért. A zene elmegy, a fényképezés tévéfilmes. Dominic Purcell egy normális szerepet nem tudott megcsípni a Szökés sorozata óta, de legalább ő is elmondhatja magáról, hogy szerepelt Penge filmben, hiszen míg az elsőben Stephen Dorff ellen harcolt a fényjáró, addig a harmadik részben Purcell-t kellett legyőznie.
Minden tekintetben egy átlagos produkció, amelynek a film végi csavarok adnak némi plusz ízt.

50%

Ha megtekintenéd:
- Officer Down (2013)


2014. augusztus 21., csütörtök

Lesújtó forróság - Heatstroke (2013)

Lesújtó forróság - Heatstroke (2013)


Rendezte: Evelyn Purcell

A poszter látványos, de Dorff, mint fegyveres
akciósztár, kurvára nincs jelen!




Szerintem, ez úgy nézett ki, hogy:
- Mr. Dorff, épp egy Afrikában játszódó akciófilmet készítünk elő és arra gondoltunk, hogy...
- Egy milla.
- Hát, annyit nem engedélyez a büdzsénk.
- Mennyit engedélyez?
- Kb. 100.000 dollárt...
- Nos, ennyiért maximum 20 percet vagyok hajlandó egy filmben szerepelni.
- Az nekünk pont elég!
- Mi van?








Paul (Stephen Dorff), hiéna kutató. Illetve nem a hiénákat kutatja fel, mert azok szabadon kórincálnak, hanem megfigyeli őket, természetes közegükben. Azután csupa olyan áltudományos dumát terít elénk és filmbeli lánya elé, amit még az a néző is ismer, akinek előtanulmánya ezidáig az Oroszlánkirály című rajzfilm volt. Hát kösz.

Paul nem minta apuka, hisz vagy az asszisztensét döngeti szabad idejében, vagy Afrikában dekkol, valahol a halál tökén. De keményen nyomja, mert egyedül kutatgat, vagy az asszisztensével, mindenféle rabszolga teherhordó kiegészítők nélkül. Kiépít magának néhány sátrat, fél napot henyéli, a másik felében meg kiautózik a még nagyobb halál tökére - mintha még lenne messzebb - és látcsővel, kamerával figyeli a hiénákat, hogy azután megfigyeléseit, - melyet mi magunk már összeszedhetünk akár két fél órás National Geográfus epizódból - leírja és különféle tanítási intézményekben terjessze.
Mellette Paul elég szar apa, így lányát többször nézi webkamerán keresztül, mint a vacsoraasztalnál. Pedig gáz van, hiszen Josie (Maisie Williams) tizenpár éves kamasz, akit a suli kevésbé, a drogos piálás annál inkább érdekel. Anyu rá is parázik a kölyökre és kitalálja, hogy Paul apu és Josie kis dög nyara akkor lesz személyiségfejlődésben a legerősebb, ha a nyarat együtt töltik. Afrikában.
Paul húzza a száját, hiszen akkor több vizet kell vinniük és mivel a kutatóbázis falai főleg vesszőfonatból állnak, vissza kell majd vennie a szexből is, amit amúgy nagyon szorgalmasan gyakorol gyönyörű, kelet-európai beütésű asszisztensnőjével, Tally-val/vel (Svetlana Metkina).
Ám, mivel Paul szeretné, hogy lázadó csimotája elfogadja a bájos gazellát, rábólint az amúgy eléggé hevenyészett ötletre és viszi magával apuci szeme fényét. Mindkettőt.
Ki, Afrikába. Aha.

Még teljes az idill.

Ott, azután kapunk néhány perc kezdő biológiát és megnézhetjük, milyen izgalmas a szavannákon egy nyaralás, két kutatóval. Hát, mit mondjak, kurva unalmasnak tűnik.
Josie lázad, amennyire csak egy filmes tini lázadni tud. A valóságban már rég elcsattan egy atyai, itt azonban az írók visszavettek a tempóból és a rettenthetetlen Afrika kutató átvedlik diplomatává, aki egyszerre szeretne megfelelni mindkét nőjének. Hank Moody a Kaliforgiából az egész szitut lerendezné két beköpéssel, míg Dorff színészi játékának legjavát beleteszi az első etapba.
Nem jön össze.
Josie olyan kiállhatatlan, hogy még úgy is nehezen szerethető a karaktere, hogy előtte végig néztük a teljes Trónok harca sorozatot. Míg ott Arya Stark-ot formázza a művészkisasszony és talán a sorozat egyik legszerethetőbb figuráját, addig itt különcnek tűnő - de nem az - kamaszt alakít, nem túl hihetően. Néz a boci szemeivel, beszólogat Tally-nak, éppen csak látszik, hogy ez a viselkedés nem a sajátja, idegen tőle. (Előbb nézem ki belőle, hogy leszúr egy hasonló korú fiút - mint ahogy tette azt a HBO nagy sikerű sorozatában.)

Josie tipikus lázadó tini. Már csak a piercing és tetkó hiányzik...

Paul feladja és összecsomagol vadóc lányának, hogy elvigye egy reptérre - vagy honnan lehet a kölykök a világ végéről hazateleportálni?
Tally pedig vár rájuk, de a köcsög hiénák betörnek az élelmiszer raktárba és tönkre teszik a vízkészletet. (Kötelező része az állatos filmeknek, hogy már-már intelligensnek tüntessék fel a simán csak kárt okozó állatokat és csupa olyasmit basznak szét, amire nagyon nagy szüksége lenne a szereplőknek.) A vízzel együtt odavész a rádió is, így Tally-nak nincs más lehetősége, mint, hogy megkeresi a legközelebbi lakott területet. Vándorlásai során belebotlik Paul fejre állt dzsipjébe, benne a rossz minőségű Paul-lal (Köszönjük, Mr. Dorff, tessék hazamenni!) és az élő kislánnyal. Josie persze rá van utalva az idősebb nőre és persze, ahelyett, hogy befogná a száját, utálva kóstolgatja a szerinte hibás nőt.
- Ha te nem vagy, apa még most is élne!
Ez mondjuk eléggé kifacsart forgatókönyvi gondolkodás, ha tudjuk, hogy pont Josie beilleszkedési képtelensége miatt kellett apjának kocsiba ülnie. Eh.
Ha a tragédia nem lenne elég, gyorsan kiderül, hogy Paul tartós fejfájását egy illegális ügyletekkel foglalkozó férfi fegyveréből kilőtt golyó okozta. Egy milliós üzlet forog kockán, ezért a férfi és társai vadászni kezdenek a kislányra és ha már van vele egy idősebb nő is, akkor arra is. Nem túl nagy elánnal, nem túl ügyesen.
Tally-ról kiderül, hogy egy született túlélő, hiszen ahonnan az államokba érkezett, ott mindennapos volt a harc a túlélésért. Ez szépen hangzik, csak valahogy Miss. Svetlana-ból nehéz kinézni, hogy fegyvert ragad és férfiakat aprít. Viszont a forgatókönyv szépen a csinibaba alá dolgozik, így szinte hihető, hogy miért ő öli meg az első vadászt és nem fordítva. Jaj, de butus...

- Apád már meghalt a hülyeségeid miatt, én nem fogok!!!

A továbbiakban a film menekülés és gyér akció keveréke, mely közben a két ember, kislány és szerető, kényszerűség hatása alatt megkedveli, megismeri egymást.

Nos, a film Afrikában játszódik, de dögöljek meg, ha a stáb eljutott a földrészre. Az egész helyszín, a tábor, mind olcsóság szagot áraszt. Szerintem valahol teljesen máshol kerestek külső helyszíneket, talán valahol Amerikában, hogy Mr. Dorff-nak ne kelljen sokat utaznia, ha már olyan kurvára mellőzik a film játékideje alatt. Végül is csak egy nagy név. Az Afrikai helyszín még annyira sem hihető, mint a Drew Barrymoore, Adam Sandler marháskodásban, a Kavarásban. Az egész, úgy ahogy van, túl csöves.

A film, Dorff szerepén kívül, klisés és kiszámítható. És unalmas. Talán pont ezért nem szórakoztató. Ezen még Peter Stormare - megélhetési színész, mostanában ott van mindenhol, vagy tíz éve - jelenléte sem segít sokat. Maisie, akit amúgy nagyon imádok, nem túl hiteles, még nem elég érett színésznő, ha pl. a rettegést kell a néző felé közvetíteni. Svetlana Metkina is inkább szép és dekoratív, mint tehetséges. Az akcentusa jó, ám az meg hozott áru.

Szódával elmegy:
35-40%

Evelyn Purcell azt hiszem nem lesz a kedvenc rendezőim egyike. Nem túl tehetséges rendező. Tévéfilmes körökben mozog és nem sok vizet zavar.
Műfajilag elég nehezen sorolom be. Drámának erőltetett, akciónak kevés. Természetfilmnek meg... hagyjuk.
Mondjuk, logikusan mit is várhatnánk egy sivatagban játszódó filmtől, melynek főhősei két nő?
Nyilván semmi Kung-Fu-s marhaságot. Ennek ellenére, ami marad, az is logikátlan, ötlettelen és unalmas. Egyszerűen nem tudtam izgulni a szereplőkért és ebben a dramaturgia, a rendező, a forgatókönyv írója mind hibás. Másfél órás nyögve nyelés.