2015. február 11., szerda

Filmzene - Score - The Homesman - Marco Beltrami

Marco Beltrami nem a kedvenc zeneszerzőm, még akkor sem, ha a "Sikoly" trilógiához ugyancsak odatette magát hangulatkeltésben.
Azóta rengeteg filmhez adta művészetét, köztük drámákhoz és westernekhez, de ez a score, amit tommy Lee Jones filmjéhez készített, ismét olyan munkája, ami miatt érdemes komolyan venni őt.

A Main Title egy erős dallam, zongorával és hegedűvel megtámogatva. Sokáig nem tudtam, honnan ismerős a melódia hangulata, míg rájöttem, hasonló volt a Face/Off egyik melankolikusabb zenei betétje. (Igaz, az John Powell)

Az "On the Plains" 2. score már ellátogat a film központi témájába az őrületbe is. A visszhanghatás, a húrok közé csapás, mind kísérteties aláfestés.
A 4. Sod Buster kicsit Psycho-s hegedűfutammal indít.
Az album nagyja azonban nem erőszakos, lágy zenékkel operál.

A Bathtime ismét egy gyönyörű rész. (A nőket itt a filmben épp fürdetik.). A szereplők karaktere ellenpontozza a zene szépségét, ezért a dal végére ismét előkerülnek a szimbolikus futamok.

A Main Title több változatban köszön vissza az albumon és mivel nagy zenekedvelő vagyok és általában ami nagyon tetszik az megmarad bennem, ki merem jelenteni, hogy bár a motívumok nem feltétlenül a dúdolható fajtához tartoznak, Beltrami egyik legjobb zenéjéhez van szerencsénk és 2014 egyik legjobb filmzene albumjához.



85%

Szerezd meg! Hallani kell!


2015. február 10., kedd

A kísérő - The Homesman (2014)

A kísérő - The Homesman (2014)


Rendezte: Tommy Lee Jones


Megtekintés? - Ajánlom, de nem biztos, hogy tetszeni fog.


A magyar címválasztással komoly nehézségeim akadtak, miután vagy tíz fordítóban sem találtam megfelelő magyarítást a Homesman szóra. Végül a profán kísérőt találtam megfelelőnek, rövidített formában, habár szerintem az eredeti szó igazából egyfajta bérelt kísérőt jelenthet, akit pénzért fel tudunk bérelni egy adott feladatra. Másrészt viszont szójáték is, ami a történet szempontjából egyértelmű utalás Cuddy életére. És ezzel be is fejezném a címelemzést.

A film műfaja dráma-western és ha vicceskedni akarnék, egyféle olvasatban a horrorba is belekacsint: Miért, nem elég horror, amikor egy vidéki közösség három női tagját egyszerre szállja meg az őrület és lesznek erőszakosak, elborultak? Ha a női főszereplő sorsát tekintjük a film történetében, ugyancsak simán besorolható a mű valahová az "Ördögűző" és hasonló témájú filmek közé. Ebből is látszik, hogy 2014-ben sokat változott a western film műfaja, hiszen amiket az elmúlt évben láttam, egy sem volt egyértelműen és kizárólag csupán lövöldözős, nyál sercintős, indiános mozi.

Glendon Swarthout regénye erős darab. 1988-ban jelent meg és egy időben Paul Newman kezét is megjárta. Többet az elolvasása után írnék róla. A film megtekintése után pedig kívánom, hogy elolvassam, hiszen úgy érzem, a film csak karcolgatja azokat a lelki tényezőket, amelyek a drámai végkifejlethez vezetnek, már ami Mary Bee Cuddy sorsát illeti. Nem mondhatjuk, hogy 16 regényével a szerző nem volt termékeny. Néhány művét megfilmesítették már korábban. Több műfajban kipróbálta magát, komédiától a drámáig, westernig.

Mary Bee Cuddy (Hilary Swank), valahol Amerika távoli szegletében éldegél. Egyedül tengődik, az egyetlen "társa" a közeli farm gazdája, akit józan, logikai okokkal próbál meggyőzni arról, hogy nekik bizony együtt kellene folytatniuk a gazdálkodást, mint házaspár. Emberünk azonban nem így gondolja. Cuddy szórakoztató társaság, ha vacsoráról és egy kis zenéről van szó, de, hogy élni vele? Azt már nem. Kemény, akaratos asszony. Még egyszerű parasztunk is tuja, mennyire fejére nőne az asszony, ezért fogja magát és ha elutasításával nem döfte volna elég mélyen a kést az asszony szívébe, biztosan megtette következő kijelentése, amikor jelzi, hogy elutazik a nagyvárosba, hogy feleséget szerezzen.

Közben a környék hölgy tagjai között valami démoni pokoljárás veszi kezdetét és egyszerre hárman is megőrülnek. Van, aki katatón lesz, más végtelenül erőszakos, sőt, van, aki gyermekét fojtja a szennybe. A városka fontos emberei sorsot húznak, hogy a három beteget/őrültet ki szállítsa Iowa-ba, egy templomba, ahol majd gondjukat viselik. A sors úgy hozza, hogy Mary Bee elvállalja az utat és némi véletlen folytán mellé csapódik a kissé megbízhatatlan, lusta George Briggs (Tommy Lee Jones), hogy fizetett kísérőként segítse a pionír vándorlást, erővel és tapasztalattal, ami azért tragikus, mert George alapjában véve egy igazi lúzer, csínján minden erénynek, ami egy ilyen hosszú úthoz kellhet. Cuddy ezért - bár a férfi tartozik neki - felajánl háromszáz dollárt is, hogy gördülékenyebben haladjon a szekér.

A hosszú utazás alatt van idő megismerni a két karaktert. Míg ők is megismerik egymást.

A két ember egymásra utalva, három őrült nő társaságában igyekszik sértetlenül eljutni A-ból B-be. Ebert próbáló feladat, főleg, ha az ember magának is megnehezíti azt néha. Közben a vén csavargó és a dolgos, de vaskalapos gazdasszony megismerik egymást valamennyire. Mindketten esendő emberek, akik kapnak némi pluszt a másiktól. Hogy ezzel tudnak e élni, vagy nem, kiderül a filmből.

Hilary Swank ismét csúnya. Ez a nő, alapból sem a kedvenc női színészem, és újra és újra tud olyan szerepet magának keresni, amiben még az átlagosnál is lepusztultabban kell kinéznie. Ami röhej, hogy ezektől függetlenül meg eszméletlen a játéka. Egy erős kezű nő, aki maga is megbolondul kicsit abban a világban, melyben elvileg hölgyválasz van és ő mégis kiszorul belőle.

Tommy Lee Jones figurája sem egyszerű karakter. Magának való, igazi tróger, a végére azonban, - számomra homályos pszichológiai okokból - végül megembereli magát és elvégzi, amit neki szánt a sors.

Marco Beltrami zenéje kivételesen gyönyörű darab. A többször felcsendülő főtéma a legjobb filmzenei motívumok közé tartozik. Beltrami-nál legalábbis egészen biztos.

Vadnyugat: Sehol nem vagy biztonságban...

A többi fontos színészt méltatni nem nagyon van értelme, hiszen az őrült lányokat játszó trión kívül szinte senki sincs elég ideig a vásznon, hogy el tudjon varázsolni minket alakításával. Ettől függetlenül olyan nevek kaptak helyt a filmben, mint: James Spader, Meryl Streep, William Fichtner, John Lithgow, Hailee Steinfeld.

Amire kíváncsi lettem volna a filmmel kapcsolatban, hogyan tudta Jones rávenni a három hölgyet az őrültek eljátszására, hiszen ebben a szerepben nyumát sem látni a szépségüknek, sőt, valóságos boszorkányt varázsolt belőlük a maszkmester és a sminkes csapat.
Mellesleg Grace Gummer Meryl Streep kislánya és talán ez eddig a legfontosabb szerepe a kislánynak. (Aki már közel harminc.)

A három lány és a kísérő: Miranda Otto, Grace Gummer, Tommy Lee Jones, Sonja Richter
70%, de nagyon hangulatfüggő film.
Kicsit olyan érzésem volt, mintha Jones megirigyelte volna Clint Eastwood öregkori sikereit és ezért beszállt volna egy amolyan "öregfiúk a filmes piacon" versenybe.

Figyeld:
- Tommy Lee Jones az akasztófán
- Mary Bee Cuddy megalázkodik egy kis szexért.
- A csecsemő gyilkosságos jelenet sokáig kísérteni fog, pedig nem sokat mutatnak, hála istennek.
- A filmzene - néha kicsit tolakodó - de nagyon érzelmes.

Ha szeretnéd ezt a kőkemény drámát megnézni: Akkor itt találod A kelletlen útitársat!

Vagy töltsd le innen, egy másik remek oldalról, ahol még ezen kívül is mazsolázhatsz: A kelletlen útitárs.

2015. február 9., hétfő

A séf - Chef (2014)

A séf - Chef (2014)


Rendezte: Jon Favreau

Megtekintés? - Aranyos blődli, tehát miért ne?

Jon Favreau, akinek fizimiskája és filmes kisugárzása rengeteg néző ellenszenvét vívta ki ismeretlenül is - Miló nem csípi... - készített egy filmet, melyben saját buksáiját simogathatja elégedetten: Jó vagy fiam! A film nem egy rendezőről szól, aki kis színészként kezdi, majd mainstream mozik rendezésével ér el hatalmas sikereket. Az túl egoista megközelítés lett volna, még tőle is. Inkább készített egy hangulatos kis filmet, amely az Internetes marketing világába vezet és bár nem állítom, hogy elmélyíti konyhai ismereteinket, de étvágyat kaphatunk tőle, annyi finomságot kell végignéznünk a másfél órás játékidőben. Gyakorlatilag amit látunk egy másfél órás "El Jefe" road movie, amely körbeutaztat minket az amerikai-spanyol gasztronómiában. Nagy vonalakban sajnos, mégis, az a kevés, amit látunk, kellemese a szemnek. (A gyomor meg hoppon marad.)

Dustin Hoffman egy seggfej lesz, Oliver Platt pedig seggfejből kedves és joviális befektetővé avanzsál. Közben egy elvált házaspár ideális kapcsolatát is megismerhetjük, melyben fontos szerepet játszik a séf kiskölyke, akinek alkalmazkodóképessége teszi a főszereplőt jobb apává. Ugyanis ha Percy (Emjay Anthony) nem szeretné annyira az apját és nem lenne alkalmazkodó képessége, kompromisszumra való hajlama, akkor nézhetnénk, ahogy apa és fia lassan eltávolodik egymástól, hiszen aki a kapcsolat oroszlánrészéért megtesz mindent, az Percy a kölyök. Apu ugyan tudja, hogy változtatnia kellene, hogy jobb apuka legyen, mégsem igazán képes erre: annyira az ételek és azok készítésének büvöletében él, hogy ha Percy nem lenne ilyen képlékeny, biztosan alig látják egymást. Szóval állítom, hogy ebben a családi háromszögben az anyuka és a kölyök az igazán jó fej. Valójában, a filmet végignézve, nem is nagyon értem, hogy Inez (Sofia Vergara) miért vált el Carl-tol (Jon Favreau), ha ennyire kedves és alkalmazkodó tudott maradni hozzá. Egyáltalán nem ezt szoktuk meg az átlagos amerikai független filmektől. abban az elvált házastárs többnyire átveszi a föld összes gonosz mostohájának a jellemvonását, még akkor is, ha a filmbeli gyermek lelkét is roncsolja ezzel apró rozsdás gubaccsá. Itt valahogy nem így van. Carl-t a közvetlen környezete nagyon kedveli, haragudni, hibái ellenére is kevesen tudnak rá. A főnöke jelen esetben nem számít, hiszen a Dustin Hoffman által játszott munkaadó, Riva, talán a leggyengébb karaktere a kész műnek. Klisés és logikátlan a húzása is, amikor az ételkritikus megjelenésének ellenére - aminek folyománya egy olyan rossz netes blog-kritika, melybe kicsit Carl is beleroppan - újfent azt az ételsort teszi elé az asztalra, amit az már egyszer szellemtelennek és lelketlennek titulált.
De ez legyen a legnagyobb bajom a filmmel.

Bár a rendőr bácsi elkéri a papírokat, azért tudja, hogy egy celebbel, hogy illik bánni.

Favreau filmjében tanúi lehetünk, hogy kellő technikai háttér tudással egyetlen gyerek is lehet egyszemélyes marketing manager, akinek kellő helyre pöttyentett reklámmorzsái akár egy jövedelmező vállalkozást is az égbe emelhetnek. Csoda, ha én is használom a facebook-ot?
A való életben persze semmi sem megy ilyen gördülékenyen és a film nem tér ki arra sem, hogy milyen engedélyek illetve jogszabályokat kell betartani mozgó árusként, illetve a könyvelést, mint szükséges rosszat, említés szintjén sem érinti a film, így egy kicsit olyan, mintha megint egy ragacsos amerikai álmot kellene lenyelnie az Európai, sok kellemetlenséghez szokott nézőnek. (Hasonlóan az olyan amerikai tini filmekhez, amelyekben a kiscsajok egész nap vásárolgatnak a plázában, nem gondolva olyasmire, mint hitelkártya keret és hasonlók, pedig tudjuk, hogy azért ott sem minden kolbász és mazsolás kalács.

Kedves éhező étkezőink, a napi menü a busz oldalán. Lehet sorban állni.

Favreau, akit én amúgy kedvelek, nem rossz színész. Talán nem is akkora ász, mint munkássága illetve a film sugallja, de szórakoztató figura. Általában bunkó mellékszereplőket szokott alakítani, valamilyen fóbiával, beidegződéssel. Itt csak egy pasas, akinek az élete a konyha és a vendégek. akkor van elemében, ha ételeket párosít össze, hogy végül a katyvasz egy gyümölcsöző szimbiózisban tűnjön el az éhes sereg gyomrában. Ez más világ. Ez nem a menza konyhák, titokban bagózó, lelakott mámijainak tevékenysége. Nem az egoista, magukat valóságos istennek, királynak képzelő, sznob "művészek" világa, akik szemrevaló, de fogra már inkább nem elég kompoziciókkal kápráztatják el a tányért és a vendéget, aki azután éhesebben távozik, hiszen a Gidding Food jellemzője a látvány és nem a mennyiség.
Carl elveszít egy csatát, így jól felszerelt konyháját elhagyva a fapadosabb minibuszra cseréli. Ez azonban kevés ahhoz, hogy ne tudjon remek és elég ételt adni az embereknek. Legjobb barátja és jobbkeze, Martin (John Leguizamo) vele tart a kereszteshadjáratban, melynek lényege valójában az, hogy kicsit helyre rakja Carl megtépázott egoját. A feladat sikerül és apa-fia is jobban összeszokik.

A séf igazi családi film, amennyiben a családot egy elvált apa és kisfia jelentik. Olyan, mint egy kicsit gejl desszert.
Nem olyan, mint a bélszín vagy steak, amit üdvözült mosollyal falatoznak egy eldugott tornác hátsó traktusában.
Ha a filmben nyomokban tetten érhető a jellemfejlődés, akkor abban a legerősebb Percy, Carl fia és a kaja-kritikus, Ramsey (Oliver Platt).

Amikor a fiú sokkal alkalmazkodóbb, mint az apuka. Ilyen gyerek egyszerűen nincs is!

Egyszer látnod kell, de jó tanács, ne akkor nézd, amikor épp üres a hűtőd.
Scarlett Johansson pedig csupán azért szerepel benne, mert Favreau egy szemétláda és pontosan tudja, hogy egy szakácsos film megtekintésébe csak így tudja belerángatni a hetero férfi nézőket.
(Ami persze nem jelenti azt, hogy aki magától nézi meg a filmet, az szükségszerűen meleg, de...)

65%

Tudni akarod milyen egy rossz szakács? Görgess lejjebb!

Blog: A szakács egy másik "állatfaj"

Tizennégy éves korom óta dolgozom a kereskedelemben, és egy helyen való húszéves munkámnak köszönhetően mára megtanultam, hogy a szakács, mint olyan, egy külön "állatfaj". A történetben szereplő figurák léteznek, csak lehet, hogy egyes jellemvonásokat összeragasztottam, egy karakterbe. Ettől függetlenül, amit itt olvasni fogsz, az megtörtént, valóság, felesleges kozmetikázás nélkül.

Az első, amit az ember megláthat egy lehetséges szakáccsal kapcsolatban, az önéletrajza. Megtanultam, hogy ez a valósággal általában köszönő viszonyban sincs.

"Képes vagyok logisztikailag folyamatosan biztosítani a munkát." = Majd irányítok!
"Jó alkalmazkodó képesség." = Majd irányítok!
"Ételek tálalása, ellenőrzése, stb." = Főzni utálok, kezem be nem mocskolom, de irányítom a munkát!
"Barátságos" = Nem az!
"Szabad időmben Playstation-ön játszom vagy a kutyámat sétáltatom." = Emberekkel semmilyen kapcsolatot nem tudok kialakítani.


Az utolsó figurák igazi varázslók voltak. Az egyik bejön az üzletbe. Pökhendin nézelődik. Belelapoz az étlapba. Pillanatok alatt arcán lekicsinylő kifejezés terül szét.: - Ez az étlap szar!
Hamar kiderül, nem tud pizzát gyúrni, sosem csinálta. Közel húsz éves szakács múlttal. (Kb. mint én...) Tanulni? Az eszébe sem jut. Igaz, hogy pizza tésztát készíteni kb. tíz perc alatt meg lehet tanulni.
Kell egy recept, egyszer megnézni, ahogyan a gép összegyúrja - persze nem árt saját kézzel is elkészíteni néha, hiszen akkor nem esünk majd kétségbe, ha a dagasztó hirtelen bedöglik - majd később esetleg az arányokkal - fűszer, liszt, összetevők - kísérletezni, hogy egy igazán finom tésztát hozzunk létre.
Emberünk - aki önéletrajza szerint képes és szeret új dolgokat tanulni - hallani sem akar a pizzáról.
- De ezt szeretik a törzsvendégek! - említi meg egyik kollegina.
A válasz abszolút nem felhasználó barát: - Szarok a törzsvendégekre. Majd lesznek újak!
Sajnos nem voltam éppen bent, mert elmondtam volna emberünknek, hogy a vendéglátós célja nem az, hogy elkergesse az addigi törzsvendégeit, hanem, hogy bővítse a klientúrát.
Azután, emberünk - kurva nehéz nem ideírni a nevét, hátha vissza jut hozzá és akkor generál benne némi szakmai alázatot, mert egyrészt sérteném a személyiségi - ami mellesleg eléggé unszimpatikus - jogait, másrészt, sokkal inkább sértődne meg a parasztja, mint tanulna az esetből.
A pizza helyett olyasmikkel dobálódzik, mint: kacsamáj, libamáj, velős pirítós.
Aha. A pizzából lehet készíteni vagy negyven fajtát... lehet csak zöldséges, pikáns, zsíros, kiadós vagy egyszerű. Nehezen képzelem, hogy kiváltja holmi májkrém - vagy inkább paté? pástétom? - vagy egy száraz kenyér, némi zsíros cafadékkal, amelynek tárolása legalább kényes, mint állat és ha nem adod el nagyon gyorsan - márpedik nem adod el, mert réteg kaja - rád rohad vagy te zabálhatod fel, mielőtt kidobnád.
emberünk - aki elvileg szakember is a szakács szakma helyett - nem vette a fáradtságot, hogy feltérképezze a környéket, környezetet. Nem beszélt a kollégákkal, kikérve a véleményüket. Nem ült le a pulthoz, hogy figyelje, kik járnak be hozzánk. Nem. Semmi. Nada.
Emberünk úgy vélte, hogy ő egymaga Salamon és Midasz király trónörököse. Szakmai múltja és önmagába vetett bizalma biztosítja, hogy amit ő az étlapra rittyent, arra majd tódul a nép.
Párizsi álom? Desszert. Kell bele Amaretto, nem kevés, dió, de nem dejó, apám-fasza. Eladási ár? Durván 1400.-Ft. Mellettünk egy cukrászda, olcsó sütivel. Arra is csak akkor jönnek, amikor hat után olcsóbb a kínálat. Lehetséges szakácsunk, úgy gondolja, hogy a kispénzű egyetemisták, csövesebb külföldiek, akik a Hiltonból menekülnek át hozzánk sörözni, mert mi jóval olcsóbbak vagyunk, meg a jó-munkásemberek majd 1400Ft-ért fognak egy habos-babos krémes csodát magukba lapátolni. Minimálbérből.
Az étterem, ahol dolgozom, valamikor jó helyen volt. mellettünk pörgő infrastruktúra, mozi, miegymás. Mára elcsöndesedett az utca, akik jönnek, főleg törzsvendégek. Kedves emberek, de nem a tehetősebb réteg. Annak ott van Buda, ott van a Váci utca, ott van a Liszt Ferenc tér, stb. Nekünk egy rendes parkolónk sincs, ami eleve elengedhetetlen, hogy a kényelmes gazdag betolja a pofáját. :)
Lehetséges szakácsunk ezeket nem mérlegelte, nem mérte fel.
Helyette, előadott valami ostoba történetet arról, hogy az angol királynőt csupán egy véletlen folytán nem tudta kiszolgálni, amikor az nálunk járt.
Homályos történet, annyi lyukkal, mint egy jó Eidami.

Csak azt kérdezném: Ha ön szakmailag olyan nagy szám, miért nincs saját főzőműsora? Miért nincs egy szakácskönyve? Miért nem maga után kapkod a gazdag elit, kinek étterme van, de szakácsa nincs?
Ha ön olyan nagy tehetség, akkor ha beírom a nevét a gugliba - mert erre is jó - akkor alig két oldalnyi szó-szedettben jelenik meg a neve és ezek egyike sem szakmai témájú???
Talán, mert ön szakács ugyan, de igazi kutyaütő?
Nem sértésnek szánom, de aki számít, arról ilyen-olyan formában cikkeznek. Ha önről semmit nem találni a világhálón, akkor úgy érzem, vagy az Internet diszkvalifikálta magát vagy ön tódít önön nagyságáról.

Mellesleg nekünk szakács kell a konyhára, nem egy diktátor. Ne ön akarjon, - még egy órát nem dolgozott, semmit nem bizonyított nekünk - minket megváltoztatni, hanem előbb alkalmazkodjon, majd közösen ötletelhetünk, hogyan változtassuk meg az étlapot.
Közösen. Több szem, többet lát.
Nem úgy, hogy maga a hasára üt, oszt majd az úgy lesz.

A másik meg előleget kér. Még mielőtt a fakanalat a kezébe vette volna. Még mielőtt hitelt érdemlően leinformálta volna az ember. Még mielőtt...
Nem is kicsi, hanem egy szemérmetlen összeget. Úgy, hogy azt sem tudjuk, kiféle, honnan jött. (És mint kiderült, hiába célozgatott rá, hogy a főnök megengedte a kölcsönt, utóbb kiderült, hogy ilyesmiről szó sincs.)
mi ez, ha nem a lopás illetve sikkasztás egyik formája?

A másik meg alkoholista.
Nem az első napokban. Dehogy. Az állásinterjúra tisztán - minden értelemben - érkezik. Ő? Inni? Ne sértsük meg..., hogy nem hívjuk meg egy sörre!
Azután, egyszer csak dülöngélni kezd. Koncentráció az ablakban. Összekeveri a pizzákat, köreteket. Kezd hülyeségeket mondani a kézi lánynak, végül...
...fogja magát és angolosan távozik a hátsó ajtón keresztül, az udvaron. Se szó, se beszéd.
Telefon kikapcsolva.
Köszönjük.
Felnőtt ember, ha baja van: szól.
Ha "elszökik", hajlamos vagyok azt gondolni, hogy takargatni valója van.

És ilyen emberekkel találkozom, nap, mint nap.
Saját tapasztalat?
A nagyhangú szakácsok ugatják a munkát.
Sokkal megbízhatóbbak az alázatos, halkabb figurák.
Az alkoholistákat nehezebb kiszűrni, bár az arcbőr, orr színe sokat segít.
Manapság a szakács szakma erősen felhígult.

A legtöbb dolgozni nem szeret, inkább csak állna a rozsdamentes pult mellett és Jedi erejével készítené a meleg ételeket, rávarázsolva, levitáltatva a tányérra. A munka oroszlán részét simán rábasszák a kézi lányra és ott igyekszenek alá keverni a felszolgáló személyzetnek - persze magukat szarrá fényezve - ahol tudnak.

2015. február 2., hétfő

Remake: Az ördögűző (1973) - Seytan (1974)

Csak érdekességként említem meg, hogy a törökök, egy időben, jó filmes és csóró szokás szerint, a világ filmterméséből ollózták, lopkodták össze a saját anyagot. (Emlékszel még, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években milyen nagy számban magyarítottak világságereket kis országunkban, mintha nem lenne elég saját ötlet.)






A Seytan (1974) az egy évvel korábban készült Ördögűző gagyi és szinte szolgaian hű átirata. A pofátlanság netovábbja, hogy még Mike Oldfield világhírű Tubular Bells/Csöves harangok című munkáját is átemelték, amely az eredeti változatot is hátborzongatóvá tette.








A youtube csatornának köszönhetően bele nézhetsz ebbe a remek filmbe:


Everly - Everly (2014)

Everly - Everly (2014)


Rendezte: Joe Lynch

Megtekintés? - Persze. Bár...

Általában két dolog tudja velem elhitetni, hogy egy színésznő igazi akciósztár: vagy a rendező zsenije vagy a színésznő maga, ha bele tudott bújni a karakterbe (Ha mondjuk előtte harcművész, kaszkadőr vagy sportoló volt pl.). Nos, Joe Lynch nem nevezhető zseninek és bár Salma Hayek megfordult néha akciósabb művekben is, nem lettem maradéktalanul meggyőzve, hogy ott a helye olyan karakterek mellett a szökni készülő kurvának, mint Ellen Ripley másodpilótája vagy a Kill Bill félamnéziás menyasszonyának.
A másik, ami miatt a film egy átlagos néző ingerküszöbét nem feltétlenül lépi át, az az, hogy a film szinte kamaradarab: egy apartmanházban - főleg a hetedik emeleten - játszódik.
Ami mellette szól, hogy nem veszi magát teljesen komolyan és már-már a Trash mozik határait karcolgatja; elcseszett pisztoly-párbajok, karikatúra szerű gonoszok, gore és vér hegyek.
Nem lesz nagy durranás, nem is öregbíti a színésznő hírnevét -hol van ez a film a Frida Kahlo életét bemutató életrajzi filmhez? Ugyanakkor nem teljes visszalépés egy karrierben, hiszen akár egy Desperado spin-off is lehetne, Banderas nélkül.

Everly (Salma Hayek) több évig volt egy jakuza szexrabszolgája. Homályos támpontokat kapunk, hogyan került ebbe a helyzetbe, de mikor megismerkedünk vele - belépünk a filmbe - épp kiszállni készül és egy beépített zsaru is a segítségére lenne ebben. Everlyt megverték, megalázták. Néhány bandatag a lakásában élvezkedik. Amit nem tudnak, hogy Everly elég pénzt lopott össze a lelépéshez és fegyvere is van a toalett víztartályában.
A kezdés szinte megvezet minket - Everly öngyilkosságra készül? - azután elszabadul a pokol.

Nem könnyű eldönteni, ki lője le a lotyót.
Kellemes lövöldözés, hullanak az emberek. Egy bajom volt vele; valahogy nehezen hittem el Salma Hayeknek, hogy akcióhős. Talán mert nem olyan gyors és erős, mint mások, hasonló filmekbe. Talán, mert közel ötven évesen hiányzik belőle az ehhez kellő vitalitás. Csak belépett már a nagymama korba, nem igaz?
Viszont, ha nem használtak trükköt az alakjáénál, akkor még mindig gyönyörű a nő és nagyon egyben van. A lába talán kicsit vastag, ám azt hiszem, ő így tökéletes.


Everly szökne az apartmanból, ami nem egyszerű, hiszen a jakuza vezér, Taiko (Hiroyuki Watanabe) érdekeltsége az épület és a rendőrséget is megvásárolta. Míg Taiko odaér, hogy revansot vegyen, vagy inkább megfenyítse az egyik legminőségibb kurváját, addig pribékjeinek és az emeleten szintén Everlyhez hasonló munkakőrben dolgozó lányok hadát küldi rá. Kapunk egy szép kis mészárszéket, amely nem közelíti meg Uma Thurman vérengzését a Kill Bill filmekben - csak ehhez tudtam hasonlítani igazán a jeleneteket - viszont egészen szórakoztató. Ha Joe Lynch egy kicsit is zseni lenne és nem csak közepes iparos, szerintem néhány vágással, jól koreografált pofonosztással egészen komoly hiriget tett volna le az asztalra.


Ha az öldöklés nem lenne elég akciós és drámai, még képbe hozzák Everly édesanyját és a hosszú évek óta nem látott gyermekét. Persze, dramaturgiailag úgy gyúrták a történetet, hogy el kell hinnem, mindenkinek az a legjobb, hogyha a Taiko által megfenyegetett családot Everly berendeli az épületbe. Persze.
Taiko emberei is szép brigád. Egyik másik igazi elborult figura. A szadista (Togo Igawa) és mazochista párosa igazán emlékezetes, bár, a várakozást nem múlják felül, ha gyilkolásról van szó.


A film közepes vállalkozás, néha már a műfaji paródia határát súrolja. Egyszer látni kell, már csak Salma Hayek lábai miatt is! Azért megnéztem volna úgy is, hogy végül sikerül Kate Hudsont meggyőzni róla, hogy vállalja el, de szerintem a főszereplő személyében minőségi a csere.
És, ha Robert Rodrigez rendezi, akkor talán többet kihoznak az akció részekből, hisz a múltban kiderült, hogy jól dolgoznak össze.

Az alapkoncepció jó, a karakterek színesek, csak egy erősebb fizikumú színésznőre bíztam volna.
Úgy érzem, Salma Hayek esetében kicsit megkéstek az akciós imázs felépítésével, főleg, hogy mostanában kerültek olyan női-akció filmek, mint a Lucy vagy a Colombiana.

60%

Salma Hayek-et, ha lehet, látni kell és itt mindjárt meg is teheted!

2015. február 1., vasárnap

Amerikai mesterlövész - American Sniper (2014)

Amerikai mesterlövész - American Sniper (2014)


Rendezte: Clint Eastwood





Megtekintés? - Részemről Clint Eastwood első elhibázott lépésének vélem. De nála belefér.

Általában kedvelem Eastwood filmjeit. Főleg a klasszikusokat, amelyekben főszerepet játszott, de a rendezéseivel sincs bajom. Filmjei hangulatos darabok, szólnak valamiről, remek alakításokkal támogatják meg a néha egyszerű történetet.
Az amerikai mesterlövész is korrekt munka, mégsem hiszem, hogy nagy kedvencem lesz. Elhiszem, hogy megtépázott Amerikának szüksége van hősökre. Elhiszem, hogy vannak náluk emberek, akik látnak két felhőkarcolót összeomlani és vérszemet kapva más vallású embereket akarnak eltörölni a föld színéről, vélt és valós sérelmeiket orvosolandó. Elhiszem, hogy Amerika még hisz a könnyeknek.
Viszont nem tudok teljesen azonosulni velük, hiszen annyi dokumentumfilmnek köszönhetően már egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az a két felhőkarcoló idegen kezektől omlott az utcára.
Meg egyáltalán, annyit olvas össze az ember Amerikáról és szerepéről a világpolitikában, gazdaságban, hogy néha el kell hinnem, hogy egy tudatos mumusról van szó, aki kérlelhetetlenül kebelezi be a gyengébb hatalmakat. (A gyengébb az lehet hatalom?)
Mindegy, hiszen nem vagyok otthon a filmben felvázolt történelmi és politikai háttér elemzésében. Viszont láttam egy drámát.

Az Amerikai mesterlövész főszereplője Chris Kyle (Bradley Cooper), aki valós személy. Élt, lélegzett és életrajzi regényét alapul véve készülhetett el az életéről szóló film.
Kyle vérbeli patrióta, de ha kívülállóként akarnék róla véleményt mondani, egyetlen igazi pozitívuma van a karakternek: komolyan elhiszi, hogy munkájával képes másokon segíteni. Tehetsége - melyet nem isten adott neki, hanem komoly munkával fejlesztette ki magában - ,hogy nagyon pontosan tud célozni, így néha egyetlen golyóval tucatnyi amerikai katona életét menthette meg.
Másrészt, ez a kilőtt golyó viszont egy ember haláláért lett felelős. Kyle hivatalosan 160 ellenséget semmisített meg ilyen módon.
Hitvallása erről, ha kérdezték, milyen érzés idegeneket meggyilkolni: "Minden esetben úgy gondoltam, hogy akit lelövök, az gonosz!"
Érdekes. Gyakorlatilag kitalált magának egy magyarázatot és ebbe a kontextusba helyezte az összes célpontját.
De ez meg pszichológia, ami ugyancsak nem az erősségem.

Eastwood a legrázósabb jelenetet - Kyle kénytelen egy kisfiút lelőni - a film elejére, első felére időzítette. Erre azért volt szükség, hogy később, árnyalhassa a karaktert, megismerhessük családja környezetében, hogy a néző, később adhasson egyfajta morális felmentést és amit a film elején lát, azt kicsit elmossa a játékidő maradéka.
Ettől még Kyle katona marad, aki idegen földön, talmi önigazolással, számára ismeretlen emberek ellen fordított fegyver.
Innen nézve hős, onnan nézve gyáva gyilkos - hiszen távcsővel vadászni eléggé egyoldalú "harc". :)
Eastwood igyekszik valahol középen egyensúlyozni a figura bemutatását illetően. Nem ítéli el és nem is dicsőíti. Vagy egy kicsit mégis?

Bradley Cooper közel húsz kilót szedett fel, hogy megformázza a katona alakját. Szó szerint is.

A film alapanyaga egy életrajzi regény, így óhatatlan, hogy kicsit szentként tekintve magára, maga felé hajoljon a keze.
Cooper nem rossz színész, igaz, jómagam nem értem, tehetségének vagy helyes arcának szól a körülötte kialakult hype és sztárolás.
(Tény, hogy háromszor jelölték zsinórban Oscar-díjra, ami nem kis teljesítmény, főleg, ha tudjuk, hogy az akadémia tagjai többnyire férfiak. Vagy túl sok köztük a ho...)

A film két órában meséli el, hogy a Texas-i parasztfiú hogyan lesz választott hivatásán belül legenda.
Ehhez képest a lezárás - amelynek kibontása talán túl fájdalmas lett volna a készítőknek, illetve még nem is érthették meg igazán, miért is kellett Kyle-nak meghalnia, miközben egy poszttraumás társán igyekszik segíteni - egészen puritán.

Kyle szinte már fanatikusan akar harcolni, figyelmen kívül hagyva, hogy van egy másik élete is, gyerekkel, asszonnyal.

Figyeld:
- Sienna Miller a feleség, Taya.
- A film trailerében is látott jelenetsor.
- Eastwood nem igyekszik ember közelbe hozni Kyle nemezisét, a másik oldalon harcoló mesterlövészt, Mustafa (Sammy Sheik) akivel gyakorlatilag párbajt vívnak. Az "Ellenség a kapuknál" mennyivel elegánsabb volt ebből a szempontból!
Ott komoly bujkálást rendeztek maguknak a lövészek itt néha hihetetlenül meggondolatlanok. (Vagy a másik film spilázta túl?) Így szinte úgy tűnik, hogy orvlövésznek, mesterlövésznek lenni egyfajta futószalag meló: felmész a ház tetejére oszt osztod.

60%

A könyv magyarul is megjelent.

Chris Kyle