Az erdő - The Forest (2016)

Az erdő - The Forest (2016)

Rendezte: Jason Zada

A film Mafab adatlapja: The Forest (2016)

A poszter megidézi az egyik áldozat holttestének ocsmány látványát.

Megtekintés: Egyetlen pozitívum egy kicsit ferde szájú mini-bombázó a Trónok harca sorozatból.

Ez így eléggé sarkított, de kb. akkor lesz érdekes számodra ez a japánban játszódó, de stílusában teljes olcsóság szagot árasztó amerikai produkció, ha kedveled Natalie Dormer-t.
Én kedvelem. Kedvelem, mert szexi, mert szabálytalanságában is gyönyörű, mert nem igyekszik szuper formát hozni ebben a filmben, mert vonzódom hozzá. Tudod, akiket kedvelsz, azokhoz valamilyen formában vonzódsz is. A "Trónok harca" óta nagyjából követem munkásságát, de ne hidd, hogy ez valami buta rajongói bolondság, hiszen nagyjából kimerül abban, hogy ha látom a színésznőt, akkor felismerem. Ennyi és nem több. Mondjuk, arra elég volt, hogy miután megtudtam, hogy főszereplője egy "Erdő" című horrorfilmnek, kíváncsi legyek rá, hogy képes e kilépni a televíziós dobozból a nagy vászonra.
Lehet azt mondani, hogy igen és még a kamera is kedveli. Nem az ő hibája, hogy a forgatókönyv döcögős és a film unalmas és egyszerű. Meg mintha láttad volna már.

Szpojleres terület következik:

Miután ezt kiírtam, nem nagyon kell finomkodnom, csaponghatok is akár.
Nézzük, hol kezdjem?

A történet annyiban új, hogy viszonylag kevés nem keleti mozi foglalkozik a Fuji hegyet körülölelő mitikus öngyilkosok erdejével. Vannak filmek, amikben szóba kerül, de nem jellemző. Az, hogy végül az ötlettel alig valamit tud kezdeni a forgatókönyv, az viszont szomorú.
Sara (Natalie Dormer) híreket kap japánba szakadt ikerhúgáról, amely szerint napok óta semmi hírt nem kap róla iskolája és a baljós jeleket tetézi, hogy utoljára az öngyilkosok erdejében látták. A hiedelem és statisztikák szerint a lakosság nagy része vonul ide, hogy elhagyva az erdő ösvényeit, önkezükkel végezzenek magukkal és csatlakozzanak a kultúrájukat átitató szellemvilághoz. Sara sietve a helyszínre utazik és két fiatalember segítségét elfogadva elindul a sűrűbe, hogy felkutassa Jess-t.
Az egyik fiatalember egy újságíró, Aiden (Taylor Kinney), aki Sara történetében címoldalas cikk lehetőségét szimatolja, a másikuk pedig Michi (Yukiyoshi Ozawa), akinek az a hálátlan feladata, hogy minden nap nyakába vegye az erdőt és a lehetséges öngyilkos jelölteket lebeszélje tervükről és a megtalált halottakról információt juttasson el a hatóságnak, hogy mégse borzolják a turisták kedélyeit a szanaszét hagyott holttestek.
Nem ismerem a japán és egyéb keleti kultúrát, ettől függetlenül számomra fura, hogy gyakorlatilag egyetlen erdőkerülő hivatott ellenőrizni egy egész erdőséget, amelyről tudvalevő, hogy vonzza az öngyilkosokat. Oké, egy táblát felfüggesztettek láncra, hogy kizárják a nem kívánt elemeket, ám tudjuk jól, hogy mennyi visszatartó ereje van az ilyesminek.

Minimális helyszín, minimális stáb. Dormer eleve ikerpárt alakít.

Még a kutatás kezdetén elhinti Michi a bogarat hősnőnk fülébe, hogy bármit lát is az erdőben, azt tudja be a képzelet játékának. Természetes, hogy Sara nem fogadja meg a tanácsot és fokozatosan halad előre az őrület útján, közben megtévesztve a nézőt is, hogy mennyi az igazság abból, amit látunk és mennyi a fantázia szüleménye. Azért a keleti misztikumot kicsit keverik a fehér emberek misztikumával, amely az ikrek köré épült fel, és ez is a katalizátora annak az útnak, amit Sara megtesz az erdőben és közben az emlékeiben, amelyek közül van néhány titok, ami felszínre kíván törni.

Sajnos, a nézőt is igyekszenek átverni a múltbeli események tologatásával, de mivel nem kellőképpen építették fel a háttértörténetet, már első megemlítés közben érezzük, hogy valami nem stimmel. A végére, mikor nagyjából mi már tisztán látunk, viszont Sara addigra zavarosodik meg, már nem érdekel minket annyira az egész túra tétje, mert kirángat minket a film bűvöletéből a rosszul és feleslegesen időzített ijesztgetések montázsai, illetve a felesleges terelés, amivel titokzatosabbá akarták tenni a soványka történéseket. Mikor végül összeáll a kép, minket már nagyon nem érdekel és legyintünk rá egyet, hiszen nagyjából erre számítottunk.

Ki itt átlépsz...

Dormer filmográfiájában nem foglal majd el előkelő helyet ez a szellemes mozi és a befejezése miatt a horrorrajongó kedvence sem lesz. Főleg, mert valójában nem is ad választ számunkra befejezés. A rendezőnek és írónak fontosabb volt, hogy hangulatban elkészítsenek egy ijesztő mozit, mint, hogy történetileg egy koherens sztorival örvendeztethetnének meg minket.
2016-ban szerintem nagyon kevés a horror rajongóinak néhány gyors vágás, kamerarángatás és fülsüketítő hanghatás, hogy elmondhassuk, remek filmet láttunk.

Teljesen közepes és feledhető: 50%

A nevetséges 6-os - The Ridiculous 6 (2015)

A nevetséges 6-os - The Ridiculous 6 (2015)

Rendezte: Frank Coraci

A film Mafab adatlapja: The Ridiculous 6 (2015)

Megtekintés: Valahogy ha kijön egy Adam Sandler film, nem vagyok ráizgulva. Most sem, de adtam neki egy esélyt, hiszen csak egy western vígjátékról van szó. Ez is megvolt.

Frank Coraci megbízható ütemben szállítja az amerikai népnek bugyuta, ám néha már az egyszer nézhető komédiák határát súroló mozifilmjeit, amelyekbe becsúszott néhány a jobban sikerült Sandler vígjátékokból. Ha persze találunk olyat.
Ahogy Sandler öregszik és humoristaként kezd a karrierje kifújni - ami amúgy hülyeség lenne, hiszen George Carlin hetven évesen is fellépett közönség előtt hatalmas sikerrel és 71 évesen hunyt el... - egyre inkább kezdi ő adni a komoly karaktert a filmjeiben, míg a tökéletes hülye szerepkört inkább kiosztja színész társainak és barátainak. Emlékezzünk vissza karrierjének kezdetére, hogy azért volt pár mozi, amiben még Sandler volt az, aki fullban nyomta a kretént. Ilyen volt víz osztó fiúként a "Vizesnyolcasban - The Waterboy (1998)" vagy a sátán retardált gyermekeként a "Sátánkában - Little Nicky (2000)". Közben is több filmben hozta a kedves, szerethető szomszéd fiú style-t, akinek, ha sérelem érte, eljárt a keze. Komolyan, egy idő után tök unalmas volt nézni, ahogy Sandler buta egysorosait pufogtatva mindenkit elintéz egy pofonnal, láb simivel, vagy egyéb testrész csapással, miközben a jóravaló srácot adja. Ez lehet, hogy kielégíti a nézőket a tengerentúlon, engem azonban nem nagyon szórakoztatott. Arról nem is beszélve, hogy sikerült Hollywood legfinomabb nőinek a pasiját alakítania a vásznon. Végül igazából csupán akkor élveztem a mozijait, amikor azok kiléptek a komfort zónájából és mertek mások lenni stílusban, hangulatban, műfajban.

Közben elsuhantak az évek, Sandler megöregedett, a barátai már csak mellette kapnak szerepet és évente legalább egy produkciót összedobnak, még akkor is, ha a történet nem érződik teljesen kidolgozottnak, viszont kell a pénz és szükség van, hogy az ember benne maradjon a fősodorban. Számomra Sandler legalább akkora negatív mágnes, mint pl. Owen Wilson, akinek alig láttam hiteles alakítását. Azért menekülő családapaként egészen jó volt a srác. "Nincs kiút - No Escape (2015)"

Sandler az utolsó filmjeivel nem kápráztatott el.
A "Kavarásról - Blended (2014)" egy jó szavam nem volt, annyira unalmasra sikerült vakációs ökörködés volt.
Az "Apa ég! - That's My Boy (2012) átszaladt rajtam, mint malacon a trágya.
A "Cipőbűvölő - The Cobbler (2014) egészen jó irány lehetett volna, ha nem lett volna a végére olyan összecsapott.
A "Hotel Transylvania 2. - Hotel Transylvania 2. (2015) pedig elég közepes animációs film lett és mivel Sandler eredeti hang, a magyar nézők zöme eleve meg lett tőle kímélve.
Most pontosan tudtam - lófaszt, elsőre nem sejtettem - , hogy amit látni fogok, mennyit ér. (60 millióból dobta össze a Netfilx csatorna és amennyire meg tudtam ítélni, a rengeteg ismert név mellett még a felhúzott díszletek és egyéb szobabelsők nagyjából visszaköhögték a befektetett dollármilliókat.)
Olvastam a neten, hogy Sandler, meg western, meg Nick Nolte, meg a többiek és bizakodni kezdtem. Csak nem egy kellemes western kalandfilmmel örvendeztet meg minket a kis zsidó humorista? A műfaj egyébként elég távol áll tőle, de ki tudja? Én biztos nem.

Azután első nekifutásra a két órás játékidőből hirtelen kb. negyed órát bírtam egyhuzamban végig nézni.
Az is fájt.
Sandler megint hozza a zsigeri jó fiút és első akciós megmozdulása - amikor a levegőben repkedve elintézi a bal szem banda két tagját - felidézte a már a Ne szórakozz Zohannal gyermeteg humorát a Sandler legyőzhetetlenségét hirdető önfényezéssel. Nekem egyikre sem volt szükségem.
Hogy végül mégis végig ültem a két órás játék időt, nem neki köszönhető, hanem annak, hogy a többiek érdekeltek.

Sajnos, így, hogy Sandler már nem feltétlenül hozza az ütődött figurát, borítékolható volt, hogy a színésztársak közül másokra hárul ez a feladat. Nagyjából ketten át is vették a szerepet, amit korábban nem tőlük szoktam meg. A kicsi Pete-t alakító Taylor Lautner részemről a film egyetlen igazán értékelhető humorforrása volt, mert a két felröhögésemet az ő pillanatainak köszönhettem. A srác egyértelműen jó színész és elég rendesen van benne humorista véna, ezért remélem, hogy ha nem is hasonlóan ostoba figurákat, de vígjátéki szerepeket még kap a közeljövőben, mielőtt kiöregedne ebből a szerepkőrből. A másik, aki most a halmozottan hálátlan figurát kapta az a Lost kövér sráca, Jorge Garcia, ám a forgatókönyvet sikerült úgy megbuherálni, hogy az amúgy felismerhetetlen és egyébként eléggé behatárolt külső jegyekkel rendelkező színésznek is legyen legalább egy jelenete, ahol fel lehet ismerni. Nem lennék meglepve, ha ez amolyan kikötés lenne a szerződések aláírásánál, hogy hozza a színész a felismerhetetlen arcot, ha valahogy kap legalább egy pillanatot, amikor megmutathatja az egyszeri nézőnek a saját fizimiskáját, hogy még az is tudja, kit látott, aki egyébként nem nagyon követi a filmes életet és egyetlen aktort sem ismer fel névről. (Kb. ezért lehetett benne a Karib Tenger második részében a jelenet, amikor Davy Jones egy pár másodpercre visszanyeri emberi formáját és láthatjuk a színész, Billy Nighy-t.)

Rob Schneider ismét egy elcseszett akcentusú hapsit alakít. Egy időben azt hittem kegyvesztett lett Sandler-nél, de úgy látszik, barátságuk megingathatatlan. Terry Crews remek színész, ismét hozza a formáját. Az a pasi mindegy, hogy akció vagy vígjáték, meg tud lepni. Luke Wilson-t meg jobban szeretem, mint az Owen nevű tesót, csak sajnos alig látom filmben. Itt legalább szerepelt.

Ők hatan a nevetséges hatos, akik szövetséget kötnek, hogy kellő mennyiségű pénzt hordanak össze, hogy egy közeli ismerősüket megmentsék a haláltól. Váltságdíj motívum.
Még előkerül egy bűnbanda is, akik azért viccesek, mert kivájták az egyik szemüket. (Ez a fajta poénkodás még bejött, amikor a Monthy Python fiúktól láttam, mostanra azonban inkább fáraszt.)
Van egy másik bűnbanda is, amit meg Danny Trejo vezet, ők azonban nem sok vizet zavarnak a filmben, hiába gondolnád elsőre azt.

A film egy buddie road movie, több helyszínen, fura karakterekkel, néha alpári és egyszerű humorral fűszerezve, pont azon az ingerküszöbön, amit gondolok, hogy az amerikaiak élvezni tudnak.
A minőség és a film forgatókönyvének ellenére is dicséretes, hogy a Netfilx ilyesmibe vágja fejszéjét és azt kívánom, hogy minél több hasonló minőségű mozit pénzeljenek.
Mert amúgy a film minősége és kiállítása parádés. Lehetett volna belőle akár egy kellemes felnőttfilm is.
Amúgy Sandler filmjeiben mi ez a belebuzulás a ferdén álló szemű karakterekbe? Náluk ez tényleg olyan vicces, hogy szinte mindenen mozijukban van legalább egy karakter, akinek a szeme sem áll jól?
Az ismert színészeket kis szerepben meg felsorolni is nehéz.

65%

Ha szeretnéd látni:
A  N E V E T S É G E S  6

Kongó - Congo (1995)

Kongó - Congo (1995)

Rendezte: Frank Marshall

A film Mafab adatlapja: Congo (1995)

Megtekintés: Amikor kölyökkoromban moziban megnéztem, nagyon jó filmnek tetszett. Újranézve kevés pozitívuma maradt számomra.

Ezen a filmen alig segített a nosztalgia faktor, mert a kilencvenes évek közepe táján már nem volt nehéz filmekhez jutni, egyre kevesebb tiltott gyümölcs maradt, hiszen a hivatásos film-orgazdák bármit megszereztek és a videótékák is burjánzottak az országban. A Kongónak nem sok nosztalgiája van, hiszen mikor megjelent, már könnyű volt kalandfilmeket beszerezni, ez pedig ellavírozott a mainstream akció mozi és a B kalandfilmek farvizén. Mostanra, ami miatt még érdekes lehetett számomra ez a film, az négy pontban:
1. Michael Crichton sztár-író tollából adaptálták.
2. Jerry Goldsmith kiváló zenéje.
3. Elég kalandos történet.
4. Tele van ismert arcokkal.

Hátrányai:
Nem a legjobb Crichton regényből adaptálták és elég kiszámítható a történet is. Az ilyet hívom Tarzan filmnek. Történnek az események és a végéig a teherhordó bennszülöttek mind elhaláloznak, míg végül csak Tarzan és Jane marad életben. Erre a filmre ez még erősebben igaz, hiszen a legtöbb fekete karakter, aki katona és teherhordó, a film fináléjában elhalálozik. Végül persze csak a főszereplőink maradnak meg - ahogy megszokhattuk, pedig de érdekes lenne egy olyan mozi, aminek a vége felé pont azok esnének ki a filmből, akik korábban főszereplő szerű fontosságot kapnának.
Hogy miért érzem ezt hátránynak?
- Mert roppant kiszámíthatóvá teszi a forgatókönyvet.
A fényképezés ellenben elég suta és sok jelenetben sajnos egyértelműen látszik, hogy az atmoszféra-teremtés nem bírt kitörni a stúdió falai közül.
A rosszak rosszak, a jók jók. Alig vannak szürke figurák. Unásig megszokott panelekből épül fel a film.
Tehát, pozitívum, hogy pörögnek az események, de negatívum, hogy csupa olyasmit látunk, amit bármelyik kalandfilmben már meghatottunk.
A sok ismert arc között alig akad igazi sztár és a főszereplőnk fizimiskája számomra nem elég szimpatikus. Nem tudom, hogy jobb lett e volna a film Bruce Campbell-el, mert ő is jelentkezett Dr. Peter Elliot szerepére.

Amy a gorilla nyugtató martinit szürcsöl.

A történet szerint a nagyvállalat TraviCom vezetője (Joe Don Baker) egyetlen fiát küldi Kongóba, hogy a hegyek mélyéről a cég számára elengedhetetlenül fontos kék gyémánt lelőhelyét felkutassa. Charles Travis (Bruce Campbell) meg is találja amit keres, de mielőtt kellő információt tudna adni a lelőhely pontos koordinátáiról, valami megtámadja. A cégnél dolgozik Charles menyasszonya is, Karen (Laura Linney) mint kommunikációs szakértő - vagy valami hasonlóan mondvacsinált terület - és a leendő apóstól azt a feladatot kapja, hogy felhasználva bármennyi anyagi hátteret, de kutassa fel a fiát. Persze, utóbb kiderül, hogy közel sem az egyetlen örökös megtalálása az elsődleges, hanem, hogy a kék gyémánt a vállalat kezébe kerüljön, mert az bebetonozná a cég helyét a kommunikációs piacon.
Karen felkeresi a gorilla kutató Peter-t (Dylan Walsh), mert annak van egy "beszélő" majma és a cég úgy véli, roppant fontos lehet a párosuk később, a nyílt terepen. Kapnak is egy erőltetett magyarázatot, hogy miért is a cég csapódik hozzájuk társutasként és miért nem inkább Karen és emberei utaznak csak a helyszínre. Ne boncolgassuk, hogyha olyan fontos az a kék gyémánt, akkor egy ilyen gazdag cégnek biztosan akadna néhány szerencsevadász a tarsolyában, akiket ki lehet küldeni az expedícióra, nem feltétlenül egy nő keze alatt, aki talán sosem mozdult ki a laborjaiból. Mindegy, így végül Peter és Amy nevű gorillája utazhat kongóba, mellettük pedig feltűnik még egy erősen likviditási gondokkal küzdő ex-román, ex-polgár, Homolka (Tim Curry) aki remek színész, de itt is a szokásos ripacs közeli figurát hozza.
Eredetileg Homolka lenne a tőke, de miután kiderül, hogy politikai okok miatt a pénztárcáját bevarrták, amolyan kéretlen útitársként marad a nyakukon. Mondjuk azt sem értem, hogy minek viszik magukkal végül, amikor kiderül, hogy nem sokat tehet a bandáért, azon kívül, hogy így színesebb a társulat. Ja nem, a színekről a Peter segédje, Richard (Grant Heslov), a vezetőjük, Munroe (Ernie Hudson) és az Afrikai helyi erő, Wanta kapitány (Delroy Lindo, kinek nevét nem is találjuk a stáblistán) gondoskodik.

Temérdek veszélyes szituáció után kalandoraink megérkeznek a kongói dzsungelbe, ahol egyrészt szembesülnek azzal, hogy valami ősi dolog elpusztította az első kutató csapatot, másodsorban pedig azzal, hogy nem volt hiábavaló az útjuk.
Végül, amikor már úgy tűnik, a gazdag cég kizsákmányolja Afrikát, az anyatermészet nemes bosszút áll és isteni közbeavatkozásnak köszönhetően egy vulkánkitörés apropójából elnyeli az egész expedíciót, alig hagyva valakit hátra.
Ennél profánabb befejezést nem is írhatott volna Crichton.
Amikor a tudomány és nyers erő már majdnem megnyerné a harcot a természet felett, végül egy természeti katasztrófa legyőzhetetlen akadályt gördít hőseink útjába és ezzel egycsapásra megoldja valamennyi dilemmánkat.
Karen végső gesztusára így valójában nincs is szükség, amelyben Charles Travis harácsoló apját megbünteti. Elég lett volna, ha visszamegy és közli, hogy mindent elnyelt a vulkánkitörés. Persze a reális felégetés után gondolom a karakter az utolsó hidat is fel akarta perzselni, amely ehhez a mohó céghez kötötte, mint lehetséges jegyes.

Delroy Lindo apró szerepben, mielőtt befutott karakterszínész lett volna.

Frank Marshall korábban már elkészített egy sikeres horror-komédiát a pókokról és egy kőkemény túlélő drámát az Uruguay-i rögbi játékosokról, akik lezuhantak az Andok közepén. Érdekes mód, korábban a "Pókiszony - Arachnophobia (1990)" és így a két korábbi nagyfilmjének leggyengébb jelenetei azok voltak, amelyek a forró dzsungelben játszódtak. Ez a Pókiszony első pár perce, amikor a tudósok rovarokra vadásztak a fák között. Már ez is elég művinek érződött. A hidegben játszódó "Életben maradtak - Alive (1993)" egyértelműen reálisabb hatást gyakorolt rám, mint nézőre. A Kongó komoly hiányossága, hogy képeskönyv szerű a dzsungel és a történések benne. Ezért lesz a végső összbenyomás inkább szórakoztató matiné, mint komolyan vehető kalandozás.

Van egy apró törés a film dramaturgiájában.
30:20 körül: A három szerencsevadász, Karen, Munro és a legkevésbé fontos Homolka leülnek az afrikai helyi főnök asztalához egy hotelben és a lehetőségeikről beszélgetnek: Ha eleget fizetnek, akkor bejuthatnak a dzsungelbe a majommal.
A helyi főnök, Wanta, mivel ismeri Homolkát hírből, elzavarja a tárgyalóasztaltól.
35:30 körül: Később, a filmben, pár perc telik el, de közben a szereplőink előkészítik a repülőgépet az útra, Munro a gép mellett meglátja Homolkát, aki érdeklődik tőle, hogy mikor érik el az esőerdőt.
Munro pedig ekkor kérdez rá, hogy: - Herkermer Homolka, nemde? Még mindig Salamon városát keresi? - közben Homolka kezet nyújt, de Munro nem fogadja a gesztust, Karen pedig figyeli őket és rákérdez, miről beszél Munro, aki elmeséli, hogy Homolka tagja volt egy korábbi, szerencsétlenül járt expedíciónak.
Nos, ennek a beszélgetésnek így, helye inkább a Wanta kapitánnyal (magyar szinkronban századosként említik) folytatott tárgyalás előtt lett volna, mert utólag fura, hogy Munro leült vele egy asztalhoz, ha most még a kezét sem fogadja el, mert tudja, miféle figura.
Mellesleg Munro karaktere volt a színész, Ernie Hudson kedvenc szerepe.

65%

Ha szeretnéd látni: K O N G Ó

A filmnek a Williams cég készített flipper-változatot.

Rosszcsont Milo! - Bad Milo! (2013)

Rosszcsont Milo! - Bad Milo! (2013)

Rendezte: Jacob Vaughan

A film Mafab adatlapja: Bad Milo! (2013)

It's Coming Out This Fall - Még egy szójátékra is futotta a poszteren.

Megtekintés: Hát persze, hogy megnézek egy filmet, amelyben a címszereplőt úgy hívják, mint egyik legjobb barátomat! Igaz, itt leszarozzák...

Más kérdés, hogy mennyire leszek csalódott a film végére. Itt annyira nem voltam az. Gyakorlatilag a film első húsz percén kell túltennünk magunkat, hiszen maga a történet leginkább a keleti kultúra horror gyöngyszemeit idézi fel, hiszen ott szokás a test mindenféle torzulásait és a lélek manifesztációit eleven formában megjelentetni. Oké, a nyugat is szokott próbálkozni hasonló mozikkal - "Mély harapás - Teeth (2007)" amelyben egy vagina tiltakozik véresen az aktus ellen - ettől függetlenül, a keleti népek, akiktől megszoktuk a csápos, belsőséges, vérben tocsogó, manifesztálódó teremtményeket. Inkább. Ha elfogadóak vagyunk a vágott-szemű világ vágatlan és perverz látásmódjával, akkor a Bad Milo is bőven bele fog férni abba a kategóriába, amelyik csak karistolja az ingerküszöbünket.

A Bad Milo ha nem komédiaként tekintünk rá, akkor simán elmehetne egy korai David Cronenberg filmnek, hiszen az ember frusztrációit és haragját magába tömörítő és valóságossá materializálódó végbél-lény története leginkább a korai Cronenberg víziókra emlékeztet. Csak a kanadai rendező nagyon kevés humort épít a cselekménybe. Vaughan azonban igyekszik kicsit a komédián belül lavírozni, hiszen a nyugati közönség nehezen dolgozza fel a belsőségeket, ha az nem párosul altesti humorral. Ez a film meg, ugye, eredendően nem nagyon tud mással párosulni, de ezt ne vegyétek bél-sárdobálásnak tőlem.

Ilyen reklámmal aki komolyan veszi a filmet...

Tökéletesen megértem, ha neked nem fog tetszeni a film. Én sem azt a részét kedveltem benne, amikor Milo dolga végezve visszatért barlangjába vagy épp előtört onnan, mert azt nem is tudta megfelelően szemléltetni a mozi - semmilyen maszkmesteri munkát nem használnak a végbélnyílás használatára, ezzel kicsit visszafogva persze a totális őrületet - így azt inkább kellően könnyeden kezelik. Ennek ellenére fröcskölő fekália és vér maradt elég a végtermékben. Egy biztos; józanul nem egy térdcsapkodós szórakozás a film. Ha pszichológiai tanulmányainkat kívánjuk szélesíteni a belső én/lény témakőrben, akkor is inkább egy filozófiai vagy pszichológiai könyvet tanácsolnék. Valójában nem tudom, ki lehet a célközönség, hiszen, aki kicsit is távolságtartó a bennünk lezajló kémiai folyamatok bárminemű ábrázolása iránt, annak felejtős ez az egész gyomorforgató kalandozás.

Vaughan nem egy termékeny rendező. Húsz év alatt öt saját direktori kredit nem mondható termékenységnek. Ebből az utolsó ez a piece of shit. Értem benne a drámát és nem érzem benne a bűzt, szerencsére. (Ha lesz valaha mindennapi használatos szagos filmnézési lehetőség, a Bad Milo biztos, hogy csak a perverzek szórakozása lesz...) Amiért végül rászántam a másfél órát, az a színészi játék, amelyet főleg a végbél-kapus jelenetek miatt kellett látnom. A főszereplő, Duncan-t alakító Ken Marino, minden megtesz, hogy hiteles legyen egy farpofa tágításos fiatalember szerepében. Mondjuk, nem tudom, színészileg, hogyan lehet felkészülni egy ilyen szerepre. Sem lelkileg, sem fizikailag. Eléggé foglalkoztatott színész és kellő vígjáték szerep után csuklóból hozza a kissé elnyomott, enyhén tutyi-mutyi főhőst, aki végül meghajol a lélek akarata előtt és hagyja, hogy beteljesedjen a sorsa.
Aki miatt végül mégis maradtam, az Peter Stormare pszichiáter alakítása. Bár, mostanában eléggé alul értékelt produkciókban látható az öregedő színész, a Bad Milo-ban sikerült ismét megmutatnia, hogy van benne tehetség és irónia, hogy bármilyen szarságot tökéletesen megoldjon.

Mondja azt valaki, hogy a színészet egyszerű.

A filmről nem mondanám, hogy egyértelmű lopása a nyolcvanas évek egyik sikeres horrorfilm sorozatának, a "Basket Case (1982)", de, hogy erős a hasonlóság a történetek között, az letagadhatatlan. Ott annyi a különbség, hogy a főszereplő eldeformálódott sziámi ikertestvére gyilkol. Egy másik előképe a mozinak a már párhuzamba állított David Cronenberg horror, a "Porontyok - The Brood (1979)" amelyben szintén a főszereplő érzései, azon belül a haragja manifesztálódik testet öltött kisemberek formájában, akik azután vérengző csoportként teszik el láb alól, aki a főhősnőt veszélyezteti vagy akadályozza. Ott azonban sokkal tudományosabb a magyarázat, nem ilyen alpári/altesti.
A fényképezés korrekt, a zene simulékony. Kicsit több ötlettel és abszurdabb humorral igazi kult film lehetett volna a Bad Milo, de sejtésem szerint nem lesz masszív rajongó tábora, hacsak az a kis közösség nem talál egymásra. Nem azért, mert nem lehet megkedvelni a filmet, hanem mert ahhoz, hogy később emlékezzünk rá, az alapötleten kívül azért még kellett volna valami pluszt nyújtania. Sajnos, a forgatókönyv eléggé laposka, néhol logikátlan is. (Pl. a film elején arcsérült orvos vonala egy, az egyben elfelejtődik, pedig azért hasonló esetben elvárható lenne egy alapos nyomozás az ügyben, hogy a páciens valaga vajon mi módon szabdalta cafatokra az éppen rajta végbél trükköző tükrözést végrehajtó orvos fizimiskáját?)

A babákat főleg kézi bábozás útján oldották meg, az arcos jelenetekhez - ahol arcmimika és pislogás van - pedig megfelelő mimikát imitáló robotot építettek.

50%

Szeretnéd látni, mert addig nem hiszed el?
B A D  M I L O (Az oldalon sok egyéb remekséget is találsz!)

Gymkata - Gymkata (1985)

Gymkata - Gymkata (1985)

Rendezte: Robert Clouse

A film Mafab adatlapja: Gymkata (1985)

Megtekintés: Amikor a videó korszakban minden vackot megnéztünk, ami az USÁ-ból jött, akkor a film előkelő helyen végzett a titkos örömök listán. Mostanra csúnyán megkopott.

Emlékszem – legalábbis felsejlik – első találkozásom ezzel a filmmel. Gymkata. Egy közeli ismerős, talán anyám egyik udvarlója, hívta fel rá figyelmemet. Akkoriban, még alcímeket csaptak a narrátoros filmekhez, melyek néha, a monoton magyar fordítás alatt nem biztos, hogy anyanyelvükön szólaltak meg. Gymkata. Amennyire emlékszem, ezt német változatban láttam, amin egyenletes vajrétegként terült végig egy érzelemmentes narráció. Hú!
Tizenéves gyerekként ez a film volt maga az akció tótumfaktum.

Adva volt egy enyhén Luke Skywalker figura, mellé egy keleti Leia hercegnő, és a film végi szerelmes összeborulás lehetősége, mert ez a kettő, jelen esetünkben, nem egy alom kutyakölyke volt.
Volt néhány mellékszereplő, egy túlélőtúra, kis nindzsa beütés, sportosság és verekedés.
Nem emlékszem már, miről szólt a film drámai cselekménye, csak az érzésre, amely a megtekintése közben elhatalmasodott rajtam: woá!

A férfi főszereplő akrobatikus volt, fogjuk rá, hogy szerethető. Nem mondanám, hogy verekedett, mint Jackie Chan, de a jó hangkeverésnek köszönhetően, úgy tűnt, odateszi a rúgásokat és pofonokat, rendesen. Azután a videónak leáldozott. A készülékek egymás után bemondták az unalmast. A kazetta gyűjtemények úgy lettek az enyészeté, hogy az ember fel sem tudja idézni, mikor vált meg az adathordozók garmadájától. Kámforrá vált a több száz tokba csúsztatott műanyag téglalap. A fiatalként bálványozott filmek pedig az agyunk vetítőtermében éltek tovább, halványan pislákoló mozaiktöredékekként.

Gymkata.
Mit emlékeztem rá tíz évvel később. De mégis…
Megmaradt, hogy tetszett, hogy a zenéje egészen kiváló. Hogy a főszereplő – Kurt Thomas – erőlködés nélkül, behajlított karral mászott végig vízszintes kötélen és láb segítség nélkül a függőlegesen. Megmaradt az alcím kínálta bolondok városa. Ahol az emberek mind gyilkosok, bolondok, elfajzott korcsok, akik hömpölygő masszaként rohanják le az idegent és ezért könyörtelenül le kell törni őket, akár a kukoricaszárat. Szinte már horrorba illő a kis falu. Ki itt belépsz… nem lépsz ki többé!

Gymkata. Youtube. Full movie.
Igen. A technikának köszönhetően már nem kell a kis dobozt egy nagyobba betolnom vacsoraként, hogy azután a szalag forgásával megjelenjen a varázslat a tévé képernyőjén. Néhány klikk és a mozi – igaz, videóhoz hasonlóan elhasznált minőségben – pereg a monitoron. A valamikori varázslat elvesztette rejtélyességét. A megtekintett film pedig felnőtt fejjel annak látszott, ami.
Olcsó és bugyuta akciófilmnek, melyet az ember megnéz és nyugodtan elfelejthet. A rossz elbukik, a jó győz. Kurt Thomas a tehetséges sportoló tehetségtelen színésszé avanzsált. Még két felejthetőbb alkotásban vett részt, majd másfelé orientálódott. A film egyetlen híresség Richard Norton, aki a rossz-fiúként férgeskedett. Norton a Gymkata után már bebiztosította helyét az akció műfajban, hiszen következő filmjében társai olyan nevek, mint a megkerülhetetlen Jackie Chan és a szó szerint nehezen megkerülhető Sammo Hung Kam-Bo. Nem meglepő nagyon, hiszen utánajárva kiderül, hogy Norton a Gymkata előtt azért feltűnt Chuck Norris több mozijában. Soha rosszabb kezdést.
Érdekességek:
Gymkata – a gimnasztika és a karate harcművészet összevonásából született szó.
A film eredeti poszterén a főhős nindzsákkal harcol. ez szép, csak a filmben nincsenek nindzsák. Az érdeklődést azért felkeltette a film iránt.
Clouse azért ennél sokkal "komolyabb" akció filmeket is készített. A történet viszont izgalmas, csupán a megvalósítás lett mára paródia jellegű.

50% (Akkor adtam volna rá nyolcvanat is… de jó, hogy közben öregedtem kicsit.)

A cikk a korábbi jerrycomovie.com-ról lett átemelve.

Ha esetleg nosztalgiáznál, itt megteheted: G Y M K A T A

Takarodó - Taps (1981)

Takarodó - Taps (1981)

Rendezte: Harold Becker

A film Mafab adatlapja: Taps (1981)

Megtekintés: Film a kitartásról, bajtársiasságról, a fiatal Tom Cruise-zal, amikor még nem róla szólt a film.

Ezzel együtt is, Tom Cruise, második mozifilmjében, csuklóból hozza az ütni való karaktert, habár, ha pszichológiailag a mélyére ásunk, a motivációi ha nem is érthetőek, de viszonylag elfogadhatóak. Becker az a rendező, akinek több filmjét is láttam ám azoknak a stílusa - vagy annak hiánya miatt? - nem nagyon kívántam azokat többször visszanézni. Az imdb oldalán kiemelt négy filmjét pl. mind láttam és egyik sem lett kedvencem. Méltatni így nehéz lesz.

A film elmesél egy lehetőséget, hogy fiatal emberek végül miért ragadtathatják arra magukat, hogy egy épület magas pontjáról emberekre kezdjenek lőni.  Tudom, ez így elég szimpla kijelentés a filmmel kapcsolatban, ami azért ennél jóval mélyebb.
141 év után a Bunker Hill.-i katonai akadémiát a fenntartói be kívánják zárni. A döntést a jelenlegi katonai vezető, Harlan Bache tábornok (George C. Scott) ellenzi, viszont nincs hatalma az események felett és egy szerencsétlen véletlen és halálos áldozattal járó baleset miatt félre is állítják. A frissen kinevezett kadét-őrnagy, Brian (Timothy Hutton), aki bálványozza feljebbvalóját és mentorát, hitében meginogva olyan lépésre ragadtatja magát, amellyel felébreszti az amerikai civil életet, hiszen amit tesznek, az egy valós veszélyre hívja fel a figyelmet: Mi történik akkor, ha egy csapatnyi, megfelelően irányított fiatal fegyverhez jut és passzív vagy akár aktív erőszakkal igyekszik érvényt szerezni bizonyos elképzeléseinek.

Egyrészt, gondolhatjuk, hogy melléjük állunk, hiszen többnyire szimpatikus fiatalokról van szó, de ne felejtsük el azt, hogy egy rossz elképzelés miatt milyen gyorsan felfordulhat a biztonságba vetett hitünk, főleg, ha olyanoktól kell tartanunk, akiknek elvileg, feladata az lenne, - jelen esetben persze miután kikerültek az akadémia falai közül - hogy megvédjék az amerikai civil lakosságot akár idegen vagy belső ellenségtől. Mi van akkor, ha kellő motiváció és fegyelmi hatás híján ezek a fiatalok nem megfelelő "ellenséget" választanak maguknak?
Végignézve a filmet nem véletlen, ha eszedbe jut egy későbbi, erős akciófilm. A Takarodó története kezdetben ugyan nem, de a második szakaszra eléggé emlékeztet "A szikla - The Rock (1996) című akcióorgia alapötletére, csak ott kiképzett elit katonákról van szó, bár a céljuk ugyanaz, csak véresebb elszántsággal: elérni valami olyasmit, amit etikailag és erkölcsileg támogatni illenék. Ehhez képest a Takarodó ifjai persze apró kis anarchisták, saját érdekeikkel, de az alapötlet hasonló. És akár a "Sziklában", végül itt is lesznek, akik a nyílt erőszakot választják, megtagadva a parancsot, engedve saját érdekeiknek, ami elvileg megkülönböztetné a katonát a civiltől és végül itt is kard által vesznek el azok, akik kardot ragadnak. Közben pedig két órán keresztül építik azt a hidat, amely végül, akárcsak a Kwai folyón átemelt készség, összeomlik, maga alá temetve néhány tiltakozót.
Brian sötét és világos oldalát a barátai jelképezik, aki végig kitartanak mellette, más megfontolásból. Az egyik a vérmes David (Tom Cruise) a másik a nyugodtabb habitusú Alex (Sean Penn).

Amikor a fiúnak elgurul a gyógyszere.

A Takarodó mind Cruise, mind Hutton második mozis megmérettetése (Penn-nek az első!). Hutton már első mozis szerepével kitűnt szakmailag, de tudjuk, hogy kettejük közül végül ki lett a sikeresebb. Ha ma rákeresel a filmre, akkor a fényképek alapján egyértelműen egy korai Tom Cruise zsengének tűnik a film, holott az abszolút főszereplő Hutton. Sean Penn meg alig kerül szóba. (Ha csak a címet írod be...)
Ronny Cox eredetileg Brian apjának viszonylag kisebb szerepét kapta volna, végül az a katona lett, akinek a feladata, hogy véget vessen a kínos és veszélyes helyzetnek. Cox-ot egyébként film-mániákusok a Schwarzenegger féle Total Recall-ból és a Robotzsaru első részéből ismerhetik. (Vagy a Gyilkos túrából és a Beverly Hills-i zsaru sorozatból.) A kadétok közül sokan nem futottak be nagyobb karriert, viszont két fiú ma már viszonylag ismert televíziós személyiséggé nőtte ki magát.
Az egyikük titkos kedvenc, a Kaliforgia kopasz menedzsere, Evan Handler, a másik pedig a fekete sorozatszínész, Giancarlo Esposito.
A színészek intenzív, negyvenöt napos katonai kiképzést kaptak, kivétel Cruise, aki akkor kezdte érezni, hogy akár sztár is lehet a továbbiakban és a karaktere önfejű kívülállósságát hangsúlyozandó, inkább egy hotelban vett ki szobát a forgatás előtt és ideje alatt, mintsem a többi színésszel lakjon együtt egy erre a célra kialakított táborban. Ennek ellenére igyekezett maximálisan elsajátítani a katonák viselkedését, főleg a díszszemlés jelenetek miatt.
A filmben látható színészeket több ezer jelentkezőből választották ki. Cruise filmográfiájában David a kevés negatív karakterek egyike. A jelenet, amelyikben a végén az ablakból lő a tömegre és visszaszól Hutton-nak, aki azért jön, hogy egyszerre megfékezze és megvédje, a film egyik emblematikus jelenete.
David karaktere olyan fiataloknak is emléket állít, akik az amerikai történelem során megmagyarázhatatlan erőszakos tetteket követtek el a közösség ellen, mint pl. az egyetemisták, akik lövöldözni kezdenek az iskolatársaikra, hogy vélt vagy valós sérelmeikért elégtételt vegyenek.

A film két óra alatt építi fel az ostromállapot és végső leszámolás történetét, közben hagyva időt, hogy megismerjük a szituáció pszichológiáját és, hogy hogyan is igyekszik a hatóság kezelni ezt a kényes szituációt, kezdve az alkudozástól egészen a zsarolásig és a szülők felhasználásáig. Ennek ellenére, mivel a filmben látható mikróközösség életét kevés ember ismerheti meg belülről, végig érezhető egyfajta távolságtartás, ami nehezíti a szereplőkkel az azonosulást, még annak ellenére is, ha céljaikat világosan értjük. A mondanivaló ellenére vagy épp annak durvasága miatt a "Takarodó" nem lett annyira ismert mozi - én csak most láttam, igaz, nem magamhoz mértem, hanem, hogy mennyi mindent találtam róla a keresgélés közben.

Azért is roppant nehéz erkölcsileg "felmenteni" vagy épp a szereplők mellé állni, mert a sok karakter mellett elsikkad, hogy a forgatókönyv jobban bemutassa őket. David-ről pl. alig tudunk meg valamit, azon kívül, hogy végig eléggé ellenséges Alex-szel és ő a legforróbb fejű fickó a csapatból, pedig az ő motivációi lennének a mozi kimenetele miatt a legfontosabbak. Talán Hutton esetében is belefért volna még némi karakterépítés, habár, vele próbálkoztak a forgatókönyvírók. Pl. amikor láthatjuk, hogy mentorának filmfelvételét nézi homályos szemekkel.

65%

Ha látni szeretnéd: T A K A R O D Ó

Sérülés - Concussion (2015)

Sérülés - Concussion (2015)

Rendezte: Peter Landesman

A film Mafab adatlapja: Concussion (2015)

Megtekintés: Nem olyan szórakoztató, mint egy Will Smith akciófilm, de a Föld után fiaskója után kellett egy ilyen is.

Landesman jó érzékkel választ színészeket, témát és korrektül le is vezényli a forgatást. Valami ettől függetlenül mégis hiányzik ebből a rendezéséből is, annak ellenére, hogy korrekt munka épp csak nem fogja meg az embert. Lehet, hogy bennem van a hiba, de kicsit több egyediséget vártam el a filmtől, amely egy olyan orvosi esetről mesél, amelyhez nekem diploma sem kellett.

Spojler Alert!

Azt szoktam nehezményezni bizonyos valóság alapú filmeknél, hogy a téma számomra lehet, hogy nem releváns.  Erre ez a mozi a tökéletes példa, hiszen az NFL berkein belüli erős társadalmi hatásokról és egy olyan betegségről szól a film, amelyet bárki megjósolhat, aki látott egy amerikai football meccset. Mert mit látsz a filmben?
Egy nagy csapat férfi mint megvadult bika öli egymást a pályán, hogy azután, a negyvenes éveikre, mikor már "leszereltek" és csak élvezniük kellene a kihunyó pompát, inkább megőrülnek és végeznek magukkal. Sarkítva.
Dr. Bennet Omalu (Will Smith), aki kényes rá, hogy dokinak szólítsák, hiszen közel tíz diplomája halmozódott fel rá az évek során, a lehetőségek országában putris munkából tartja fenn magát; boncol.
Omalu persze ennek is megadja a módját és összes páciensének a tiszteletet, amivel felettesénél néha kihúzza a gyufát/tepsit. Omalu másik felróható hibája, ami elindítja az eseményeket, hogy válaszokat akar, bármi áron. Amikor egy olyan sportembert vizsgálgat, aki kora alapján még fénykorát élhette volna, ellenben állapota arra enged következtetni, hogy valami komoly baj van a háttérben, Omalu nem elégszik meg egyszerű válaszokkal, amik ki sem elégítik, hanem pénzt és időt nem kímélve, górcső alá veszi a holttestet és megdöbbentő felfedezést tesz. Az agyban történik valami visszafordíthatatlan folyamat, ami később kiderül, annak a megterhelésnek köszönhető, amit a játékos teste és főleg a feje - sisak ellenére is - elszenved a játékidő alatt.
Omalu jelentése lassan eljut a megfelelő emberekhez, akik mivel a sportra egész iparág, sőt, Amerika is támaszkodik, igyekeznek szőnyeg alá söpörni a jelentést, amelynek tartalmát is tagadják, habár, saját berkeken belül kezdték felismerni, hogy a probléma létezik.
Omalu-tól azonban távol áll a sport ismerete, őt csak az ember érdekli, ezért értetlenül áll az ellehetetlenítő kampány előtt, amely éri és mindaz a kellemetlenség, azért, mert igyekszik felnyitni a lezárt szemeket...

Dr. Bennet Omalu és Dr. Julian Bailes a sportorvos, eszmét cserélnek és kivesézik a lehetőségeket, mielőtt előállnának az eredményeikkel.

Különvélemény:
Nem győzöm mondani, hogy a film korrekt és igyekszik érdekes is lenni, csupán az a baj, hogy amiről szól, beleértve magát az orvosi következtetéseket, bármilyen józan ítélőképességű ember le tudná vezetni, diploma nélkül. Lehet, hogy tizenöt éve az orvostudomány ennyire butuska volt, de ma már pontosan tudjuk, hogy a sport is veszélyes - lásd a rengeteg fiatal focistát, akik a pálya közelében halnak meg hirtelen - és néha bizony, nem megfelelően "használva", komoly egészségkárosító hatásai lehetnek.
Tényleg azt hitte bárki is, hogy nem lesz annak meg a böjtje, ha száz kiló feletti emberek tehervonatként rohannak egymásba?
Már eleve ott a rengeteg törés és ficam és húzódás. És ezek csak a testet érő erőhatások. De ott van a fej is, amiben kialakul Omalu által definiált CTE, a hatalmas csattanások, ütközések hatására. Tényleg van ember, aki úgy véli, hogy a sokszor a karambolból alig feleszmélő játékosoknak, akiket azonnal visszazavar az edző a pályára - mert a show-nak mennie kell - nem lesz később semmilyen kialakuló egészségkárosodása az esetekből?
Úgy, hogy néha még nézni is fáj, ami történik???
Nem véletlen, hogy sok sportoló fiatalon vonulna vissza, a lehető legjobb ajánlatok aláírásával a papíron. Egyszerűen, ha támadó vagy egy csapatban, bármikor kiütközhetnek rajtad a jelek, hiszen a fejedben az agyad, gyakorlatilag alig kap védelmet. Az a kevés agyvíz nem igazán megfelelő lengéscsillapító, ha a fejeddel hárítasz egy esést.
Ezért úgy vélem, hogy ha Omalu nem találja meg a választ a megvizsgált sportolók agyában, előbb-utóbb jött volna valaki más, aki megtalálja az összefüggést a fiatalon elhunyt sportolók és a karrierjük alatt elszenvedett "balesetek" között.
Talán ez miatt nem volt számomra érdekes a film.
Először húztam is a szám, amikor szóba kerül, hogy Omalu majd saját maga fedezi a vizsgálatait/nyomozását, már kiemeli a film, hogy mennyire drága is az ilyesmi. Én meg magamban - na, mi olyan drága??? csak nem a holdra kell utazni az eredményekért - de azután láttam, hogy mennyi babra munkát és vizsgálatot igényel egy ilyen speciális, minden részletre kiterjedő boncolás, így befogom a számat.

Jól sejted, ha úgy véled, hogy a film inkább beszélgetős dráma és nem akciófilm. Gyakorlatilag az akció a filmben kimerül a sportolók ámokfutásában - egyikük halálos balesetét (Justin Strzelczyk csatárt a hatalmas termetű, színészként egyre foglalkoztatottabb Matthew Willig alakítja, akit eléggé közelről érintett a téma, hiszen maga is tizennégy szezont húzott le a NFL-ben!) még az Interneten is megtalálod és a film is beemelte a videót a filmbe - és egy a valóságnál sokkal feszültebbnek beállított autós... nem üldözésben, csak autós követésben.
Ennek ellenére van valami enyhén horrorfilmszerű a film felépítésében, ahogy a sportolókat megismerjük, majd egymás után elveszítjük őket. Azonban a film nem akar felesleges sebeket feltépni és egy kivételével eléggé finoman kezeli a haláleseteket, inkább csak mellékes tényként említi meg.

Ami viszont megérte, hogy Will Smith már régen nem az a kölyökképű rap-per, akit túlhype-oltak. Beért és komoly drámai színész lett belőle. Ezek a filmek sokkal jobban állnak neki, mint a vicceskedő komédiák. Drámát neki!
A film arra máris jó volt, hogy Smith-et több filmes platform jelölte díjakra és többek között a Hollywood-i Film Awards például a 2015-ös év színészének választotta.
Ahhoz, hogy Smith felkészüljön a szerepre, több boncoláson is részt vett, amelyek zömét pont a főszereplő valódi arca, Dr. Bennet Omalu végzett el! Mondjuk Baldwin is tanulmányozta a Pittsburghi orvosokat, hogy beleélje magát Bailes szerepébe.
A többi színész alakítása megfelelő, Alec Baldwin ismét kapott egy jó jelenetet. Albert Brooks pedig sajnos nagyon megöregedett. Hiányzik, hogy már nem készíti az elgondolkodtató komédiáit, amikben megkedveltem.

Hogy kicsit színesebb legyen a történet és a női nézők se aludjanak el, behoztak egy szerelmi szálat is, Gugu Mbatha-Raw-val ami egészen jól működik.

David Morse-nak külön örültem, egészen addig, míg kiderült, hogy mennyire kevés szerepet kapott. Nos, ha ismertem volna az Amerikai foci történelmét, biztos nem lepődök meg annyira, ahogy ezek a híres sportolók kilépnek a történetből. Így azonban volt rácsodálkozásom az eseményekre. Nem is értem, hogy ha más ne, de a rajongók nem gyanakodtak, hogy lehet e összefüggés a sportolók nem természetes elhalálozása és sportmúltjuk között? Ehhez tényleg egy olyan ember kellett, aki véletlenül semmit nem tudott a fociról, ellenben mindent az anatómiáról?
A fényképezés szép, de alig van benne valami egyedi. Mondhatnám, hogy unalmasra van vágva, pedig egy montázst elbírt volna. Talán az egyetlen érdekesebb megoldás, amikor beépül a filmbe a valóság egy youtube videó által. Vagy amikor Omalu meglátogat egy egyetemi focimeccset, majd letörten távozik, miközben a válla felett látszik, hogy mennyire élvezik a fiatalok az edzést.
A zene meg nem maradt meg bennem, ami azt jelenti, hogy nem tolakodott. Talán egy masszív és szívhez szóló főtémát elbírt volna a film.
Ezzel a filmmel is csak az a bajom, hogy kissé száraz, mint az Oscar-díjas Spotlight is, és a témája nem fogott meg.
Ezért hasonlóan 65%-ot adnék neki.

Ha szeretnéd látni: S É R Ü L É S