2016. május 4., szerda

Visszaút nélkül - The Final (2010)

Visszaút nélkül - The Final (2010)


Rendezte: Joey Stewart

A film Mafab adatlapja: The Final (2010)

Megtekintés: Figyelmetlenségemnek köszönhetően elkerült ez a film, de pótoltam. Neked is érdemes.

Szükség van ilyen filmekre is. Ebben a témában. Magam utálom a torture horror-t és ez a film eléggé megközelíti a műfajt, mégis, összességében a mondanivalója miatt azt mondom, érdemes megnézni. A felvázolt szituáció szerintem manapság egyértelműen Amerikára jellemző. Nem mintha nem történne hasonló a világ bármely más pontján, de olvasva a híreket és látva, hogy főleg az amcsi filmekben kerül elő a téma, újra és újra, inkább hozzájuk kapcsolnám ezt a filmet. (Meg egyébként is náluk készült...)

Egy csoportnyi középiskolást egy másik csoportnyi középiskolás aláz meg rendre a sulijukban. Egy napon aztán borul a bili és az elnyomottak visszavágni készülnek. Véglegesen.

Colorado állam, Columbine város, 1999 április 20.-a. A Columbine gimnáziumban két tanuló fegyveres ámokfutást rendez. Miután meggyilkoltak 13 embert, magukkal is végeznek. A sebek sosem gyógyulnak be, és Michael Moore egy dokumentumfilmben boncolgatja később, hogy vajon szigorúbb fegyvertartási törvényekkel megelőlegezhető lett volna a tragédia? Az eset indokait felgöngyölítő nyomozás során olyan vélemények is napvilágra kerülnek, hogy a két fiatal azon kívül, hogy szélsőséges nézeteket vallott, ezzel a támadással kívánt törleszteni korábbi vélt vagy valós sérelmekért. Az esettel kapcsolatban a mai napig vannak megválaszolatlan kérdések és azóta egyre-másra hallani híreket hasonló drámákról, melyben fiatalok iskolatársaikra támadnak.

A "Visszaút nélkül" egy olyan verziót mutat be, amely erősen eltér az eddigi esetektől és a torture horror sokkal erőteljesebben jelenik meg. Itt nem egy válogatás nélküli mészárlást kapunk, hanem pontosan és precízen kitervelt bosszút nézhetünk végig, amelyet az iskolai évek alatt elnyomott néhány fiatal tervelt ki erőszakos társaik ellen. A megvalósítás így eléggé fikciós lett ám izgalmas kérdéseket boncolgat.


Nehéz a filmről bármit is mondani szpojler-veszély nélkül. Az első fél óra kicsit lagymatag, de elég feszültség marad a második, hosszabb etapra. Persze vannak karakterek, akik szerintem nem túl hihetően reagálnak az eseményekre - a nagyszájú Bradley (Justin Arnold) egészen addig kiváló karakter, amíg a kezére nem kerül a lánc, mert onnantól egy végtelenül gyáva figuraként szerepel tovább. Arnold a nyegle bajkeverőt zseniálisan hozza, de utána megtörik a lendülete és félelemtől reszkető diákként már közel sem olyan hihető. A többi színész korrekt és még külön kiemelném az Emily-t alakító Lindsey Siedel-t, aki többnyire szinkronszínészként vesz részt produkciókban és itt az álarctól megszabadult, akkupunktúrás kezelést és az utána következő lelki terrort okozó monológjaiban legalább annyira tökéletes, mint Justin Arnold korábban.

Van némi üresjárat, ami nem megy sehova - a helyi rendőr kiír(t)ása szinte mellékes tényezőként jelenik meg - illetve a szereplők nem adják vissza teljesen élethűen azt a pánikot, amit hasonló esetben szerintem egy ember tenne - pl. szokatlanul nyugodtan ücsörögnek a láncaikkal a bokájukon, akkor, amikor sírva, üvöltve kellene ezerfelé futniuk és az ujjlevágós résznél is elvártam volna a nagyobb ellenállást, velőt rázósabb sikolyokat, szóval, kicsit takarékon lángolnak az érzelmek, ami szerintem a rendező hibája: nem tudta elég biztos kézzel irányítani a színészeit.
Azt sem értettem, hogy a csapdába lépő srác miért olyan passzív, miután félrevonszolják a megbűnhődtek termébe, hiszen csupán egyetlen lába sérült meg és a kezeit még csak nem is a háta mögött bilincselték meg. Ahogy fekszik a földön és várja a csodát, az számomra hiteltelen és nem realisztikus. Oké, a többiek többet kaptak, lehet, hogy tényleg mozgás képtelenek, de ő azért nem került teljesen parkolópályára.
Néhol olyan, mintha a forgatókönyv megbicsaklana és nem lenne egyértelmű, merre is akar kifutni a történet. Azt sem nagyon értettem, hogy ha van egy jól felépített rész, mint pl. az arcra kent savas krém, akkor azt miért nem viszik végig az első esetben. Egyik pillanatban rákenik az egyik leányzóra, a másikban meg már tovább is léptünk, hogy Bradley szenvedéseit kezdjük élvezni.
A társaságon belüli hierarchia sem egyértelmű és amikor egyik társukat a vezér kivégzi, hiányérzetem volt a csapat reakcióit illetően.

Ez a második savas akció. Az első lány szőrén-szálán...

Ezektől az apróságoktól eltekintve - amit nagyvonalúan elengedhetünk, hiszen ki tudja, mi hogyan reagálnánk hasonló szituban - a film egészen pofás és élvezhető.
Van a filmnek hangulata. Nem tökéletes, közel sem, de hangulatos.
Az álarcok kifejezetten jók.
Az akciós részeket - nem a kínzásos jeleneteket - csiszolhatták volna, ettől függetlenül van néhány meglepetés és olyasmi, amire nem számítottam.
A befejezés viszont kicsit kiszámítható, viszont valahol sokkoló.
Nem egyértelmű, ki is az igazi áldozat.

65%

Ha megtekintenéd: T H E  F I N A L

2016. május 2., hétfő

Lánytesók - Sisters (2015)

Lánytesók - Sisters (2015)


Rendezte: Jason Moore

A film Mafab adatlapja: Sisters (2015)

"Szóval... ha feldugom a pinámba... látni fogom a képeket???"

Megtekintés: Kellett néhány hosszú perc, mire ráhangolódtam a szabad-szájú és elsőre bugyutának tűnő vígjátékra, de a végére megkedveltem antihőseit. Valamennyire.

A sok átlagos komédia és buddie mozi között elférnek csajos filmek is, amelyek hol keserédesen, máskor vicceskedve mutatnak be olyan női karaktereket, akiket talán mi is ismerünk a szomszédból. A "Lánytesók" főszereplői azonban nem teljesen ilyenek. Szerethetőségük is a néző ingerküszöbére van bízva, főleg, ha férfi az illető. Magam nem kedvelem a trágár nőket. Főleg az olyan trágár nőket, akik élete egyáltalán nincs rendben és a trágárságuk egyfajta feszültséglevezetése a saját életük minőségéért. De ne rajtam töltse ki a hölgy. (Nem állítom, hogy férfiaknál elfogadható ugyanez, de úgy vagyunk kódolva, hogy a férfi az erő, a nő a gyengédség. A férfi vadászik, a nő neveli a gyermeket, stb.)

A történet két főszereplője az Ellis nővérek: Maura (Amy Poehler), aki gondoskodó, kedves, konfrontáció kerülő és párkapcsolatok terén tapasztalatlan illetve egy rosszul végződő házasság miatt még szerencsétlen is, illetve Kate - anyuéknak Katherine - (Tina Fey), aki felelősség-kerülő, nyers modorú, szabados szexualitású és összességében bár egylányos anyuka, de egy bunkó.
A két színésznőnek nem első közös munkája ez és van közöttük működő kémia. (Bajos csajok (2004), Bébi mama (2008))
Jól hozzák a két lánytestvért, akik különbözőségeik ellenére azért hasonlóan reagálnak szituációkra, épp csak a reakciójuk indul két irányból és néha valahol középen találkozik.

A szüleik idős korukra úgy döntenek, hogy fenntartani a családi otthont drága mulatság, ezért inkább eladják, és a megtakarított pénzükből és a kapott vételár egy részéből beköltöznek egy idős emberek részére létrehozott lakóközösség egyik szimpatikus apartmanjába. (Egyébként a fő konfliktust generáló eladásra ítélt házra utalt volna az eredeti címváltozat; The Nest - A fészek - amit végül inkább a két testvérre fókuszáló címváltozatra cseréltek, hiszen fontosabb az ő kapcsolatuk egymással, mint kettőjüké a házzal.) Maura a megbízhatóbb, ezért anyu (Dianne Wiest) és apu (James Brolin) először őt avatják be a tervükbe, igaz, azt vele sem közlik, hogy valójában már eldöntötték a dolgot. Maura eltitkolva az okát, kézen ragadja Kate-et és hazautaznak. Kate kap az alkalmon, mert felelőtlen életvitelének köszönhetően éppen kirúgták társbérletéből, így nem lenne hol meghúznia magát. Mikor hazatérnek, akkor tudatosul bennük, hogy a gyermekkoruk és fiatalságuk emlékeit eladták a fejük fölül és Kate-nek sincs hova költöznie. Nem hagyják, hogy rosszkedvük elhatalmasodjon rajtuk, ezért még a szülői kérések ellenére még szerveznek egy utolsó hatalmas bulit, amelyre szinte az összes volt osztálytársukat meghívják, hogy ezzel tegyenek pontot a fiatalságuk végére.


A bulin persze felvonulnak a legfurább arcok a múltjukból; megjelenik az egykori, mára lezüllött helyi menő csávó (John Leguizamo - ez nem kap már soha egy rendes főszerepet???), egy szomszéd, akivel Maura akár kavarhatna is (Ike Barinholtz), és a korábbi iskolai vetélytárs (Maya Rudolph), aki úgy véli, a közös és csöppet sem barátságos közös múlt után neki jár az, hogy ott legyen az Ellis tesók utolsó partiján. (Mellesleg, bár kifakadása végül is jogos, Rudolph magánszáma kissé erőltetettre sikerült és talán az egyik legkevésbé szerethető figurát hozta a színésznő ebben a szerepében, amit eddig láttam tőle.)

Szóval, a mozi egy, az amcsik számára oly kedves témaként felhasznált fejlődéstörténet, amelyben megismerjük a visszás karaktereket, hogy a film végére erejükön felül végre meghozzanak döntéseket, megváltozzanak, megkomolyodjanak és benőjön a fejük lágya. Ebből a szempontból persze nem mutat semmi újat ez a mozi. Viszont a karakterek legalább nincsenek unásig koptatva, igaz, férfi változatban már elég hasonló darabot láttunk korábban. Ennél fogva nem egy megváltó mű ez a film, viszont legalább azt el tudta érni, hogy két főhőse közül legalább az egyiket igazán megkedveljem a végére és a másikat se utáljam, csak fogadjam el. Mert két jóra való nők ők, akik nem akartak korábban felnőni, hiszen minden, amiért boldogok voltak, ott lakozik gyermek énjükben, a múltban és a családi fészekben.


Persze ebben a filmben is vannak elég vállalhatatlan poénok, amik nélkül úgy látszik manapság nem készülhet felnőtt komédia. A zenélő balerinás baleset például pont ilyen és bár Miló barátom ezen szarrá röhögte magát - és nagyjából másnap már csak erre emlékezett a filmből - ettől még nem hiszem, hogy ez lenne az értékes humor méltó bemutatása.
Másrészt persze vannak olyan dolgok, amelyek a filmben szóba kerülnek és végül értelmet kapnak a végjátékra, mint például a falmászás, amelynek valamennyire fontos szerepe is lesz, hogy anya és lánya közelebb kerüljön egymáshoz.
Azután van olyan poén is, aminek túl sok figyelmet szentelnek és még a szereposztás alatti bakiparádéban sem bírják elhagyni. Az ilyesminek köszönhető, hogy néha nagyon unalmasra sikerülnek ezek a kis összeállítások és lassan le kéne szokni róluk. Nem tudom, ki hozta ezt divatba - én Jackie Chan-ig datálom vissza, de nála működött, mert jó tempóra vágták őket és a viccek mellett drámai balesetek is belefértek, így kb. egy kamera mögötti mini rendezői videónak felelt meg - de4 mostanra elég elcsépelt lett.
Nem egy túl ügyes darab, de valamennyire szerethető.

60%

Töfi:
- Direkt utánanéztem az imdb-n, de ott eddig nem írták, máshol meg nem kerestem rá, de belső utalás, amikor a lánytesók ruhát akarnak venni a drága boltban: - Kate, miután nehezen találnak ruhát és ebben a boltos-kisasszony sem segít maradéktalanul, odasúgja Maurának, akit Amy Poehler alakít, hogy: - Brayla-nak nincsen örömközpont az agyában...! - Ennek a kijelentésnek akkor van jelentősége, ha tudjuk, hogy Amy Poehler alakította örömöt az Agymanók - Inside Out (2015) című animációs filmben, azaz ő kölcsönözte Joy (öröm) hangját!
(Ne is mondd, tudom, hogy nagy király vagyok, hogy ezt észrevettem, még azelőtt, hogy valaki hozzácsatolta volna a Lánytesók adatlapjához, mint kis színest.)

Ha szeretnéd látni: L Á N Y T E S Ó K

Szomorú, hogy a film egyik legemlékezetesebb humorforrása egy kellemetlen végbélkúp jelenet.


2016. május 1., vasárnap

Káosz karácsonyra - Love the Coopers (2015)

Káosz karácsonyra - Love the Coopers (2015)


Rendezte: Jessie Nelson

A film Mafab adatlapja: Love the Coopers (2015)

Egy korábbi címváltozathoz készült poszter: Karácsony Cooperékkel.
Megtekintés: Végig utánérzésem volt. Megtekintésre alkalmas, kicsit uncsi keserédes.

Miközben ezt a karácsonyi filmet néztem, végig azon agyaltam, hogy mennyire lehetett szándékos a film szkeccs szerű felépítése, amely erősen hajazott nagy kedvencemre, az "Igazából szerelemre - Love Actually (2003)", aztán bevillant, hogy ez a mozi sokkal inkább közelebb áll Thomas Bezucha keserédes mozijához a "Kőkemény család - The Family Stone (2005)"-hoz.

Mert:
- Itt is inkább egy szűkebben vett család mindennapjaiba - azon belül karácsony - pillanthatunk bele.
- Mert mindkét filmben központi szerepet tölt be Diane Keaton, mint anyuka.
- Mert mindkét filmben fontos szerepet töltenek be olyan "gyerekek", akik kissé kilógnak a családból, pl. azzal, hogy ha kell, szembemennek vele, vagy legalábbis azzal, aki épp a "családfői" tisztséget látja el.
- Mert mindkét filmben olyan házaspár körül bonyolódik a történet, akik több évtizede vannak együtt.
- Mert mindkét filmben van olyan női karakter, aki eredendően egyik férfi karakter révén kerül képbe és egy másik férfi karakternek köszönhetően lesz a család következő lehetséges tagja.
- Stb.

Több szálon futó történet szerint a figurák egy napját követjük nagy vonalakban nyomon, egészen a karácsonyi traktás vacsoráig, amikor korábbi sérelmek kerülnek felszínre. Közben az egyik családtagot egészségügyi probléma utoléri, amely jó ok arra, hogy a drámai történet egy szentimentálisabb befejezésben csúcsosodjon ki, amikor nem mindenki sorsa oldódik meg kielégítően, de legalább attól sem kell tartanunk, hogy képen kívül leveti magát bármelyik karakterünk egy magas épület tetejéről.

A Káosz karácsonyra sajnos közel sem olyan fifikás, mint amennyire szeretne annak látszani, ezért néha a drámai viták egy kívülálló számára inkább csak amolyan feleslegesen felfújt forgatókönyv csomópontnak tűnnek. (Pl. Amikor John Goodman alakította apuka vitázik Keaton anyukával a konyhában, akkor Keaton megjegyzi, hogy "Azt sem tudom, miről beszélsz... Gondolom van egy saját, külön nyelved!" - fakad ki, pedig Goodman karaktere éppen eléggé világosan fejtette ki korábban, hogy miről is beszél, épp, hogy csak nem vágja a pofánkba: "Mi történt azzal a párral, akik negyven éve/évig olyan nagyon szerették egymást és nem savanyodtak be?" - persze, kell a drámázás - ha már keserédes a műfaj - ám mennyivel elfogadhatóbb lenne, ha ezt gavallérosan tenné meg a forgatókönyv és nem otromba, porcelánbolt-elefánt módon.)
Ezek az egyenetlenségek első megtekintésnél talán nem tűnnek fel egyértelműen, de harmadik nekifutásra, amikor már sokkal feltűnőbb, hogy a film kissé uncsi, akkor azért eléggé kivilágítanak ezek a karakter motivációs hiányosságok, amelyeknek nincs kellő mélysége pszichológiailag.


A másik, ami néha kirántott az elbeszélésből és gondolom, a végső eredmény színesítése miatt maradtak a végtermékben, azok a narráció alatt bevágott pillanatképek és speciális effektusok. Mind Charlie (Timothée Chalamet) "szétrobbanása", mind pedig Eleanor (Olivia Wilde) "elfolyása" teljesen fölösleges vizuális hatás, amely ahelyett, hogy elmélyíteni a pillanat fontosságát, szinte kirántott nézőként a cselekményből. Vannak filmek, amelyekben jól működnek az ilyen vizuális hatások, máskor viszont elidegenítőek lehetnek.

Több érzelmi boncolgatás nem hordoz magában elég erős kohéziót. Ezek egyike a számomra teljesen elhibázott Bucky (Alan Arkin), Ruby (Amanda Seyfried) és Hank (Ed Helms) trió idővonala. Nem akarok mélyebben belemenni, de számomra tökéletesen értelmezhetetlen, hogy Ruby, aki egy harmincas nőként valamiféle romantikus vonzódást érez az idős férfi, Bucky iránt (ami kölcsönös, mint kiderül), mikor ott marad a kórházban az idős férfit érő egészségügyi incidens után, a fia, az addig számára totálisan ismeretlen Hank-hoz kezd húzni, pusztán azért, mert Bucky a másik férfi "génjeiben van". Legalábbis nagyjából ez így jön le a vászonról. Egyébként elég suta az a rész, amikor kiderül, hogy Ruby még mindig a kórházban van, miután Bucky-t már ellátták. A lány sírással küszködve kuporog egy sarokban, amíg Hank oda nem megy hozzá, hogy kicsit feloldja a feszültséget. Logikátlan: Ruby lehet, hogy kedveli Bucky-t, de neki a család többi része idegen. Miért maradna a közelükben? És, ha ennyire kikészíti Bucky betegsége, miért a fia mellett "vigasztalódik"?

Továbbiakban hasonlóan erőszakolt probléma Eleanor negatív hozzáállása anyjához, Charlotte-hoz (Keaton) és a fiatalabb húgé, Emmáé (Marisa Tomei) is, szintén Charlotte-hoz. Olyan elsőre, mintha Keaton figurája kulminálna a legtöbb feszültséget a családon belül, holott inkább a többi női karakter vetíti ki rá a saját félelmeit és érzéseit, amikkel nem bírnak maguk megbirkózni.

Mint említettem, első megtekintésnél nem feltétlenül tűnik fel, hogy mennyire hézagos a karakterek felépítettsége. Sokat ment a helyzeten Steve Martin narrációja, amely sokszor oldja a feszültebb helyzeteket, sőt, néha még akkor is megjegyzéseket fűz a látottakhoz, amikor arra talán nem lenne szükség. Feltételezem, - lehet, hogy helytelenül - hogy Martinnak igyekeztek viszonylag sok szöveget a szájába adni, hogy legalább kihasználják az egykor szebb napokat látott színész hírnevét, ha emberi valójában nem is jelenik meg előttünk. Sajnos, a magyar szinkronos változatnál ez az apróság semmilyen formában nem kerül a néző figyelmébe. Martin szerepe kb. annyiban merül ki, mint Robin Williamsé utolsó munkájában, amikor a Simon Pegg vígjátékban, a "Bármire képesN - Absolutely Anything (2015)" egy kutyát szólaltatott meg.

Részemről ez a mozi többet markol, mint amennyit fogni képes.

55%

Ha szeretnéd látni: K Á O S Z  K A R Á C S O N Y R A


Töfi:
- Volt egy olyan címváltozat is, ami tökéletesen semmitmondó és még nem is fedi a film mondanivalóját: "The Most Wonderful Time." - Ezzel a címmel nem sok nézőt fogott volna meg a film. Lentebb utalok rá, honnan jöhetett ez a címváltozat.
- Marisa Tomei szerepét  eredetileg Annette Bening játszotta volna, aki korban közelebb áll a karakterhez.
- Bár a filmben nem nagyon utalnak rá, a család neve Bailey. Egy pillanatra látható, hogy "Az élet csodaszép - It's A Wonderful Life (1946)" című karácsonyi mozit nézik a tévében, amelyben a főhőst szintén Bailey-nek hívják. Annak a filmnek szintén végig van narrációja, igaz, ott nem egy kutya, hanem két angyal beszélgetését követhetjük nyomon, a film nagy részében.

2016. április 27., szerda

Hush - Hush (2016)

Hush - Hush (2016)


Rendezte: Mike Flanagan

A film Mafab adatlapja: Hush (2016)

Megtekintés: Habár a film második fele kissé visszavesz a feszültségből, azért az első negyven perc miatt nagyon érdemes megnézni ezt a filmet.

Ismerősöm hívta fel a figyelmet erre a mozira, mert tudta, hogy kedvelem a hangulatos, feszült filmeket. Mivel gyakorlatilag csupán annyit mondott, hogy látnom kell és tetszeni fog, nem néztem utána, mire számítsak és neki ugrottam. Az első pár perc még nem szippantott be, mert nem volt elsőre szimpatikus a női főszereplő és fogyatéka sem olyasmi, amit filmben feltétlenül kedvelek, talán, mert jobban kell figyelnem, hiszen egyértelmű, hogy kevesebb lesz a magyarázó szöveg, amit könnyebben dekódolok.
Az én hülyeségem és jól meg lettem cáfolva. A film a tizedik perc környékén nagyon beindul és szerencsére ezt az állapotot nagyjából sikeresen fenn is tartja a mozi első felére, igaz, hogy érdeklődésem kicsit megcsappant, mikor...

Maddie (Kate Siegel) fiatal korában átesett egy agyhártya gyulladáson, amikor elvesztette hallását és beszédképességét. Azóta jelbeszéddel érteti meg magát, egy számára sokkal korlátozottabbnak tűnő világban, amivel jeleléssel érteti meg magát. Nincs könnyű helyzetben. Könyvek írásából tartja fent magát és éppen a következő munkáján dolgozik egy félreeső városka, még csendesebb negyedének egyik legtávolabbi pontján. A szomszéd fiatal párral elég jó viszonyt folytat, olyannyira, hogy a feleség már el is kezdte tanulni a jelbeszédet, hogy az együtt töltött időt kellemesebben tudják kihasználni. Aztán besötétedik és ideje hazamenni. Maddie egyedül marad és mivel a külvilág zajából gyakorlatilag semmit nem képes felfogni, teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy míg ő odabent főzőcskézik és szórakozik, barátosnéjét valaki bestiálisan lemészárolja a tornácon, miután a lány odamenekült, hogy segítséget kapjon. Hiába.

Míg Maddie elintéz néhány telefont, a gyilkos körbejárja a házat, majd távozik, hogy később a frászt hozza a fiatal nőre. A férfi, ahelyett, hogy véres tette után szemtanú nélkül távozna, belekényszeríti Maddie-t egy macska-egér játékba, amelynek oldalai azért a játékidő előrehaladtával kiegyenlítődnek.

Elég kemény, hogy méterekre a lehetséges segítségtől véged van!

A film klasszikus home invasion mozi, megfűszerezve a siketség kártyával. Dramaturgiailag azért hozzátesz a filmhez, hogy néha Maddie szemén és fülén keresztül csöppenünk az eseménybe. Néhány jelenetben ötletesen ki is használják ezt a kártyát, de közel sem annyiszor, mint a megtekintés után várhattuk volna. Pedig adta volna magát.
A másik, ami kissé negatívum, hogy ugyan gyilkosunk először egy elég riasztó maszkban jelenik meg, hogy ezzel a nézőt is megriassza, de a forgatókönyvben valamiért úgy érezték, hogy szükséges, hogy megmutassák Maddie-nek és vele együtt nekünk is, hogy kit rejt a maszk és bizony, ahogy sejthető, innen a feszültségből elég tetemes mennyiség elszivárog, hiszen a néző néha jobban retteg attól, amit elképzel, mint attól, amit lát és ez pont egy ilyen szituáció. Hiába akarják gyaníthatóan azt kihangsúlyozni a gyilkos leleplezésével, hogy mennyire riasztó lehet, amikor egy átlagos, ránézésre szomszéd srác fogja a gyilkos fegyvert, de szerintem kifejezetten visszafelé sült el ez az ötlet és meggyengíti mindazt, amit korábban olyan jól felépítettek.

Ettől függetlenül erősen ajánlott darabnak vélem a Hush-t, mivel nőismerősöm kifejtette, hogy bár én a végére kicsit lenyugodtam, azért ő végig parázott a filmen. Szóval, barátnőkkel érdemes megnézni, mert viszonylag kevés benne a logikai baki és tudnak néhány apró csavart is belevinni a történetbe, igaz, azzal nem vagyunk elkényeztetve. Mert összességében a film kiszámítható és jut ugyan bele némi vér, meg gore, nem állítanám, hogy tocsog benne és a nyolcvan percre elosztva nem is túl sok, amit kapunk.


Egy másik apróság, ami nélkül meglettem volna, hogyha kihagyják azt a jelenetsort, amelyben Maddie gondolatait éljük át a szökését tervezgetve és amelyekben még meg is szólal a színésznő, hogy jobban átéljük a lelkivilágát. Szerintem ez kicsit kirántja a nézőt az események sodrásából és kicsit olyan, mintha csak azért forgatták le, hogy az egyszeri néző megtudja, hogy Kate Siegel valójában nem süket-néma. (Talán, hogy a filmes szakma a bemutatóra tévedő tagjai is tudják, nyugodtan lehet hívni szerepelni a hölgyet, mert nincs semmi baj a hallásával és beszédkészségével...)

Mike Flanagan-ről kiderült számomra, hogy legalább van stílusa és érzéke a drámázáshoz, amire szüksége is lesz, ha ő fogja elkészíteni Stephen King, számomra legkevésbé kedvelt regényeinek egyikét, a "Bilincsben" című mókát. Reméljük így lesz, annál is inkább, mivel a hölgy, aki ajánlotta ezt a filmet, kedvenc King regényének pont a Gerald szenvedélyét nevezte meg (Mivel ez a Bilincsben című könyv eredeti címe...) Erre mennyi az esély???

Amikor nem kérdezed meg, hogy van e ott valaki, mert úgy sem hallod a választ.

A fényképezés nagyon szép és a fényekkel elég jól kufárkodnak, amire szükség is van, hiszen a film kilencven százaléka sötétben játszódik. Ennek ellenére követhető és nem csak behúzott függönynél lehet megnézni, igaz, én hajnalban kerítettem rá sort.

70% - De csak mert az első fele volt olyan erős, hogy összehúzza a gyomromat.

Ha szeretnéd látni: H U S H

Töfi:
- Jól látszik az egyik jelenetben, amikor még ég a villany, hogy Maddie nagy King rajongó (Akárcsak a film rendezője!) és az egyik polc tele van az író műveivel, főleg az újabbakkal.
- 18 nap alatt leforgatták a filmet.
- Filmek, amelyekben feltűnik a home invasion motívum.
- Talán hihetetlennek tűnhet, de még nagy kedvencem, Audrey Hepburn is játszott ilyen témájú filmben: Várj, míg sötét lesz - Wait Until Dark (1967) - Az egyik gonosztevő az az Alan Arkin, aki mostanra Oscar-díjat kapott a Család kicsi kincséért és a napokban láttam egy romantikus filmjét, amiről még írok a héten... (Káosz karácsonyra)

Ha tetszett a film, akkor további home invasion filmeket ajánlok megtekintésre, mint pl. a Halloween, A hívatlanok, You're Next vagy ha nem rajongsz a vérért, akkor a Reszkessetek, betörők!

Egy jó hely: Comix Coffee (Bezárt!)

Sajnos bezárt közben!!!



Budapest antikvárium könyvesbolt negyedében, a Kálvin tér közelében megnyílt a Comix Coffee, amely különleges italok, muffin-ok mellett a képregény kultúrát is igyekszik megismertetni a belátogató vendégekkel. Megszámolhatatlan kávékülönlegesség, limonádék, turmix-ok és egyéb folyékony csodákból választhatsz inni valót magadnak, míg ha édesszájúságod ennyivel nincs kielégítve, finom süteményeket és egyéb készítményeket lapátolhatsz bele a szájacskádba. Állandó akciók, frissülő kínálat fogad, amely legalább olyan színes, mint a képregények borítói. Tudsz vásárolni is bizonyos kiadványokat és ha körbejártad a környék könyvesboltjait, itt leülve, nyugodtan átnézheted a legfrissebb szerzeményeidet.

A bolt facebook oldala: C O M I X  C O F F E E 




2016. április 26., kedd

Fejetlen - Headless (2015)

Fejetlen - Headless (2015)


Rendezte: Arthur Cullipher

A film Mafab adatlapja: Headless (2015)

A film, amelyikben a nyakon baszlak szófordulatot szó szerint kell érteni!

Megtekintés: Trágya, Közelébe ne menj, mert csak beszennyez.

Ez a roppant fifikás darab azzal kérkedik, hogy valójában egy eddig elveszettnek hitt 1978-ban készült gore, slasher, horror mozi, pedig valójában egy unatkozó és kb. kamasz fiú szintjén megrekedt férfi hozta tető alá perverz álmainak és fantáziáinak manifesztálódását.
Úgy tré, ahogy van. Ami rossz benne, az nem a művészi hatások szándékolt felnagyítása, nem törekedés a nyolcvanas évek trash mozijainak megidézése. Nem. Ez a film csak szimplán egy baromság, amelyre a rendező összecsődítette a környezetében fellelhető összes színésznői vénával rendelkező, lehetőleg meztelenkedést sem megvető ismerősét, fogott egy kamerát - forgatókönyv nem volt, az biztos - és amire fiatalkorában sunyin elbújva verte a répát, azt mozgóképpé varázsolta, majd ránk szabadította. Vannak a témában komoly kritikai sikeres, kultikus hírnévnek örvendő darabok is, mint pl. a hasonlóan felkavaró, viszont ehhez képest már filozófiai mélységekkel bíró "Nekromantik" című német trash-horror-dráma. Annak egyszeri megtekintése (Harminc évvel korábban készült!!!) szűken ajánlott - ha kihagyod sem baj - míg ezt a három szóval jellemezhető darabot - szar, szemét, szar - senkinek nem bírom jó szívvel ajánlani.
Se sörrel, se fűvel.

Ha olyasmiket írnék, hogy a film nyomasztó, akkor az olyan lenne, mintha elismerném, hogy van valamiféle stílusa. Ez nincs így, ezért simán maradjunk annál, hogy idő, pénz és nyersanyag pocsékolás.
Ennél még az is jobb lett volna, ha egy pornófilmet dobnak össze a stábtagok, igaz, akkor a gyerekszínészt ki kellett volna hagyni, pedig talán még ő nyújtja a leghitelesebb pillanatokat.
A lányokért kár, mert pl. Jennifer Lee, aki a stoppost és az arctalan nőt alakítja, legalább kamera szexi, viszont nehezen hiszem, hogy egy ilyen filmes debütálás után bárki komolyan fogja venni filmes berkekben, annak ellenére, hogy fiatalkora óta modellkedik és a szórakoztatóiparban tevékenykedik.

Nézd meg a trailert és a többit felejtsd el.

10%

Különvélemény:
- Nem tudom, miért gondolta azt a rendező és a különleges effektusok készítője, hogy ha egy szemgolyóba beleharap a gyilkosunk, akkor legalább egy deci tejnek ki kell folynia a száján, de nem bírják kihagyni a lehetőséget, hogy fél tucatszor végignézzük, ahogyan a biológia fittyet hány a vászonra. Jó véreset...
- Elvileg, kell lennie egy szintnek, amikor egy ember - a színész szót most nem használnám azokra a népekre, akiket a filmben láthatunk - azt mondja a művésznek: - Bocs, de ezt a szart én nem vállalom! - Sajnos, úgy látszik, itt nagyon szoros lehetett a készítők közötti kapcsolat, mert ezt a szintet nem érik el. Igaz, ha elérték volna, nem készül el ez a remekmű.

Töfi:
- A film elvileg egy "elveszett" 1978-as remekmű. A stoppos lány, akit kb. a 31. percben vesz fel kisteherjébe gyilkosunk, megemlíti, hogy egy Queen koncertre tart, St. Louis-ba. Ha ezt igaz információnak tekintjük, aminek a készítők utánanéztek, akkor a film Missouri államban játszódhat 1974-1978 között bármelyik évben, lévén, a Queen ebben a városban minden évben adott koncertet, igaz, más-más hónapokban.
Fontos koncertinfók a Queen együttestől: Queen Concerts

Fika: Véres póker - Cornered! (2009)

Fika: Véres póker - Cornered! (2009)


Rendezte: Daniel Maze

A film Mafab adatlapja: Cornered! (2009)

Megtekintés: Csak olyan horrorbuziknak, mint én és ha tetszeni fog neked, akkor... elmész te a picsába!

Még meg tud lepni, hogy az álomgyár néha milyen vackokat ad ki a kezéből, és, hogy vannak megélhetési színészek, akik ha nem is tehetségük legjavát váltják aprópénzre, de ettől függetlenül cikis dolgokat vállalnak fizetségért. Ugye, Steve Guttenberg?
Mert a Rendőr-akadémia Mahoney-ja mostanra nem elég, hogy eltűnt a mozifilmes halmazból, de egyenesen átteleportálta magát a videótékás szemetek alsó polcára, vagy ismertebb nevén, a Zs kategóriába.
Maze, megélhetési filmes sikeresen összedobott egy slasher közeli horrorfilmet, amely egy helyszínen játszódik, 5-6 karakterrel dolgozik - gyilkos nélkül - és olyan dialógusokat ad szereplői szájába, hogy feltételezi az ember, hogy ha büfé nem is állt a forgatócsoport rendelkezésére, füves cigit azért tudtak körbeadni.
Mert ez a borzalom, olyan, akár egy komplikált mondat értelmezése, totál beszívva: elkezdődik valahol és elveszik valahol.

Az első percekben megtudjuk, hogy a városban egy új sorozat és egyben tömeggyilkos dolgozik. (Bár, azt hiszem, a tömeggyilkosság valahol tíz fölé tehető számban, ettől függetlenül, ha a főcím montázsból indulunk ki, azért gyilkosunk megérdemli a kitüntető címkézést.)
Utána pedig egy olyan kisboltban találjuk magunkat, ahol mind a kiszolgáló személyzet, mind a klientúra a vicc kategóriát erősíti. Ha nem lenne elég, hogy milyen erőltetetten ismerjük meg a karaktereket még vegyük hozzá, hogy ezek az egymástól homlokegyenest eltérő és habitusú népek hála a jó boltosunknak - aki egyébként még véletlenül sem tiszteli egyiküket sem és egyenesen úgy bánik velük, mint a kutyákkal - egy kártyapartiba csöppennek, unaloműzésképp. Hiteltelen és logikátlan az egész, ahogyan a boltos, Steve (Eduardo Antonio Garcia) összetereli a kis csoportot, hogy azután egy ádáznak nem mondható kártyacsatát vívjanak, amelynek egyetlen szereplője, akit érdekel is a játék, legalább három karton hatos sört felhörpölgessen a játékidő alatt. (A vágásos montázsoknak köszönhetően legalábbis úgy tűnik. Na, ez a boltos maga, Steve.)

A helyi aranyszívű lúzer és egyben biztonsági őr szerű figura, Donny (Peter Story) ezen idő alatt legalább ugyanennyi fánkot zabál fel és közben annyira fárasztóan udvarolgat a kelletlen alkalmi prosti Jess-nek (Liz Nicole Abrams), hogy nézni is fáj. Feltételezem ezzel a szállal igyekeztek némi romantikus érzelmeket belevinni a filmbe, hiszen jó az, ha van egy párocska, akiért lehet izgulni. Ha ez volt a cél - kizárt, az teljesen kizárt! - akkor tökéletesen bakot lőttek, mert ahogy sejteni lehet az eddigiekből, sem maguk a színészek nem túl szerethetőek, sem azok a karakterek, akiket alakítanak. Donny például egy elvileg szeretetre méltó és segítőkész mackó, de ne felejtsük el, hogy elég elítélhetően végig fánkokat töm magába és azért az első negyedórában egy homeleszt áttol a bolt bejárati ajtaján, így nehéz szurkolni érte. Jess meg ugyanez fordítva. Aktuális pasijával érkezik és látható, hogy ganénak van nézve, de miután a pasas faképnél hagyja, végig úgy viselkedik, akár egy királykisasszony, aki büdöset szagol. A figura másik különleges képessége, hogy kiszámíthatatlanul véletlenszerű módon lesz gyengéd és segítőkész, majd elutasító és paraszt bármelyik szereplővel. Azonosulni vele sem lehet.

A film kifinomult humora mindenért kárpótolt!

Van egy hatalmas testű feka (Ellia English) telefonszex szolgáltató hölgy is - mindkét női szereplőt a szexiparban tudta a forgatókönyv elhelyezni, ezzel ellentétben egy Hupikék Törpikék epizódban több csöcsöt látsz - és végül egy a cuccról leszokóban lévő fiatal srác (James Duval), aki Steve rokona és olyan kedvesen szolgálja ki a vásárlókat, hogy csoda, hogy volt, akit beevett ide a fene. Ha egyetlen mondatban kellene a történet figuráit jellemeznem, klisésen elnagyoltak és felépítetlenek. Mona, a feka hölgy pl. Donny pepitában, csupán nem a fánkokat zabálja kéjesen, hanem a fagylaltot tömi a fejébe. A pultos fiú Jimmy pedig olyan, ahogyan a kábítószerest elképzeli valaki, aki hozzá sem szagol az ilyesmihez; befáradt, bepunnyadt, és mikor nem kapja meg az új adagot, pár óra alatt komoly elvonási tüneteket mutat, majd ráparázik a csótány kérdésre, egy olyan jelenetben, ami már Hamleti magasságokba emelkedik. Röhögés nélkül nem tudom, hogyan volt képes elmondani a számára írt szöveget?

Az áruszállító pedig, aki főleg az alkohol érkezéséért felelős, maga az isteni Steve Guttenberg, más néven Morty. Meglepő a kontrasztja a többiekhez képest. Először is, nem tűnik olyan manírosnak, mint a többiek és alig szerepel a vásznon, ami a végtermék szempontjából majdnem szerencsés, bár, letagadni így sem tudja, hogy ott volt...

Mivel horrorfilmet látunk, nem kell meglepődni, amikor a szereplők mondvacsinált indokkal elhagyják a kártyaasztalt, hogy azután az egyébként nem túl nagynak tűnő helyszínen egyenként elvérezzenek a gyilkos keze által. Természetese szigorúan egyesével és bár a falakat nem fedi hangszigetelő anyag, míg az egyik éppen hal, addig a többiek erről nem szereznek tudomást. A forgatókönyv roppant elmésen eléri azt is, hogy megmagyarázza nekünk, miért is nem hagyják ott a kellemetlen Steve hátsó szobáját és szélednek haza, vagy legalábbis igyekszik elhitetni ezt a nézővel, aki ha elmúlt hat éves - vagy egy ittas nyolcéves - azonnal átlát a szitán: itt kérem egy ostoba koncepcióra húztak rá nyolcvan percnyi pénzmosást.

A rendező és producer amúgy nagy rejtvény fanatikus lehet vagy csak simán kedvelik az önfényezést, mert a film címe és a rendező meg a producer neve is bele lett rejtve a nyolcvan percbe. (A rendező neve mindjárt a sörmárkába, amelyet Steve olyan vehemensen fogyaszt. Sosem értettem, hogy lehet valaki olyan szomjas, hogy három-négy doboznyi folyadéknál lényegesen többet magába döntsön egyetlen este alkalmával? Steve elvileg tudja a titkot és ehhez képest alig baszik be az ötvenedik percig. Mondjuk azért az is elég érdekes, hogy főleg olyan emberekkel ül le kártyázni, akik sportot űznek abból, hogy ellopják az áruját.

Ami még zavarni fogja az egyszeri nézőt, a végtelenül primitív megoldások a filmben, hogy miért is nem tesznek semmit logikusan. Gondolok itt arra, hogy Steve pl. miközben látják a kamerán, hogy elvileg Jimmy odalent az eladótérben tör és zúz, nem szalad le Donny-val, hogy leszedálja kicsit az egyébként szemlátomást megvonási tünetektől szenvedő srácot. És ez csupán egyetlen baromság abból a megszámlálhatatlanból, amit a filmidő alatt le kellene nyelnünk.

De legalább a trailer ötletesen van megvágva.

Töfi:
- El sem hiszem, de Ellia English alakítását díjazták a New York-i horror fesztiválon egy legjobb színésznő díjjal!
- A 2009-es film weboldala 2016-ban, mikor a cikket írom, még létezik: www.corneredmovie.com
- Egy másik horrorfilm fesztiválon Maze a rendező második helyezést ért el. Nem is akarom tudni, mikkel lehetett versenyben.

30%

Ha szeretnéd látni: C O R N E R E D !


Kellemetlen látni, ahogyan az egykor annyira kedvelt színész lassan megöregszik.