2016. július 22., péntek

A bizsergető - The Tingler (1959)

A bizsergető - The Tingler (1959)


Rendezte: William Castle

A film Mafab adatlapja: The Tingler (1959)

Megtekintés: Néhány éve néztem meg ezt a filmet és annak ellenére, hogy kevésre emlékszem belőle, csak ajánlani tudom, mert Castle zsenije miatt egy élvezetes történetű horror-drámáról van szó.

A cikket, amit alant fogsz olvasni, korábban írtam a megszűnt jerrycomovie.com oldalamra:

Ha William Castle ma élne, valószínűleg ontaná magából a 3D-s horrorfilmeket, amiket megtámogatna szagokkal, széllel és azzal, hogy összeomlik filmje vetítése alatt a mozi. Castle nem csak rendező volt, hanem egy művész, aki bevezette a „percepto” fogalmát a nyolcadik művészetbe, azzal, hogy kitolva a gyöngyvászon határait, szinte testközelbe hozta a vászon borzalmait.
Castle-nál nem ott fejeződött be a film, hogy az ember kukoricát majszolva besüpped a puha székbe – vagy fapadba – mert a rendező megtámogatta munkáit azzal, hogy kihasználva az emberi félelmet, egyéb eszközökkel felnagyította azt.
Erre remek példa a „Bizsergető” című kis szösszenet.
A film fekete-fehérben forgott, egészen az ötvenedik percig, amikor Castle egyik már-már zseniális húzásának köszönhetően egy kád vörösre váltó vérből kinyúl egy kéz, ezzel halálra rémítve a süket-néma női szereplőt és egy időben manifesztálva a címszereplő, emberi testben élősködő parazitát, a bizsergetőt.
Csak találgatni tudunk, milyen hatása volt ezeknek a képeknek a nézőre, hiszen a Martha Ryerson Higginst alakító színésznő, Judith Evelyn erre még ráerősít remek játékával, egyetlen mukk nélkül.
Castle fura, mégis ütős filmes poénjai ezzel még nem fogytak el: más filmjénél mentőautót rendelt a filmszínház elé, vagy csontvázat lógatott be a nézőtérre, a „Bizsergető” esetében meg néhány székbe olyan készüléket szereltetett, amely a film csúcspontjainál kissé megrázza a tátott szájú nézőt. És ha ez nem lenne elég, a cselekmény egy részét áthelyezte egy moziba, hogy azután a főszereplő, Vincent Price, egyenesen a nézőkhöz intézhesse szavait, azt tanácsolva nekik, hogy mivel a bizsergető elleni egyetlen hatásos fegyver egy hangos sikoly, hát üvöltsenek, ahogy a torkukon kifér.
Üvöltöttek!
Rendesen.

Tim Burton rendező egyik kedvenc színésze most a komoly színjátszást gyakorolja!

Történet:
Dr. Warren Chapin (Vincent Price) azon kívül, hogy a kerületi patológia vezető korboncnoka, mellette tudományos kutatásokat végez, melyek középpontjában a félelem és annak hatásai az emberi testre a témája. Kutatásainak egy részét otthon végzi. A házban feleségén kívül még neje húga él és annak udvarlója, aki nem mellékesen Chapin laborasszisztense. Talán ez az oka, hogy Chapin a fiatalok mellett áll, hogy boldogságuk beteljesüljön, míg neje, aki a családi vagyont kezeli, húga nagykorúságáig, ott tesz keresztbe nekik, ahol tud.
Chapin véletlenül botlik bele egy képszínház vezetőjébe, akinek felesége süketnéma. Ez egy csodás véletlen, mert a doktor kutatásait nagymértékben segíteni egy ilyen fogyatékkal élő egyed. Még akkor is, ha előzetes jóslatai szerint a kísérlet megölheti a hölgyet. Ezt a részt azonban nem nagyon fejti ki az aggódó férjnek, aki nagyon izgul az ő kis felesége miatt.
Mint később kiderül, saját maga akarja eltenni láb alól.
Szerencsés, hogy ez a két ember összetalálkozott.

Castle megoldása még mai szemmel is hatásos, ahogyan a fekete-fehér képkockán megelevenedik a vérvörös rémálom.

Castle filmje nem látványorgia, nincsenek üldözések benne. Ha ma készülne el, valamivel fel kellene turbózni, mert a mai nézőnek egyenesen unalmasnak tűnhetne. Néhány meghökkentő csavar azért jut a filmbe, még a szpojlerezésem ellenére is. Főleg belső helyszíneken játszódik, díszletek között. Castle korában legalább akkora hírnévnek örvendett, mint az Angliából Amerikába települt Hitchcock, csak, míg a Psycho rendezője precíz aprólékosságának köszönhetően inkább a tudatalatti félelmeinket célozta meg, Castle az egyszerűbb megoldást választva simán felhasználta a "jump scare-t", a cél elérésében, ami nála az ijesztgetésben merült ki. Talán ezért is ismertebb még ma is Hitchcock neve, hiszen az ő munkája sokkal "érettebb".

Szomszédommal, Janival néztük végig. Egyedül nem volt kedvem nekiülni és J. kifejtette, ha nem nézzük meg együtt, ő talán sosem látta volna ezt a filmet. Jól szórakoztunk, sört kortyolgatva. A film néha kicsit bugyuta, a színészek kicsit viccesek, de összességében az alapötlet érdekes felvetés és a kivitelezés sem teljesen röhejes. A játékidő alatt elhelyezett fordulatok meg nem engedik lankadni a figyelmet. Kicsit olyan, mint egy elnyújtott "Alkonyzóna" epizód.

Korabeli filmposzter: Castle annak idején több moziszékbe olyan kütyüt építtetett, ami a fontosabb ijesztős résznél megrázták a nézőket. A 4D előfutára.

A film megtalálható a Schneider által szerkesztett „101 horror film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz” című kötetben, az 1958-as „Dracula” és az 1959-es „Szemek arc nélkül” között.

65%

Figyeld:
A jó doktor beadja a hölgynek a nyugtató injekciót – mondván vitaminkoktél. Azután elkezdődik a trip.
A bizsergető megjelenéseit. LOL

Megjegyzés:
A mozi és film kapcsolatát, a kikacsintást később olyan filmekben alkalmazták, mint pl. A „Démonok”, „Az utolsó akcióhős”, „Kairó bíbor rózsája” vagy a „Jay és Néma Bob visszavág”
Viszont moziban frászt hozó jelent még található a kultikus „Masszában” és annak Remake-jében is.

Ha szeretnéd látni, itt próbáld meg: T H E  T I N G L E R

Filmposter és kedvcsináló:
Azok az áldott ötvenes-hatvanas évek.
Andy Potts illusztrátor munkája. Ebben a stílusban több hasonló horrorfilmikont elkészített.

2016. július 18., hétfő

Egy tökéletes nap - The Perfect Day (2015)

Egy tökéletes nap - The Perfect Day (2015)


Rendezte: Fernando León de Aranoa

A film Mafab adatlapja: A Perfect Day (2015)

Megtekintés: Nem lesz egyszerű, hiszen a filmdráma története nem biztos, hogy megmozgatja a nézőket, akik nem születtek ebbe a környezetbe, életbe bele. De azért, ha van rá időd, a színészek miatt rászánhatsz egy estét.

A Tökéletes nap egyértelműen egy fesztiválfilm és nem valami olyasmi, amire az átlag magyar pár csak úgy beül este a moziba szórakozáskép. Elhiszem, hogy amikor bemutatták ezt a drámát - keserédest - Cannes-ban, akkor tíz perces álló ováció fogadta, de azt is borítékolom, hogy ha ezt nálunk nézi meg egy csapatnyi magyar fiatal (Már ha egyáltalán valami csoda folytán jegyet vennének rá!) akkor kifelé jövet a nézőtérről, kukaborogatással és pattogatott kukorica szórásával adnának hangot kiforrott véleményüknek.
Mert remek a film, a színészek közül egyik-másik egészen kiváló (Del Toro, Robbins), a többiek sem szégyenkezhetnek, a fényképezés kiváló és a hangulat is kellően száraz illetve borongós. Sőt, még a mondanivaló is rendben van, de ettől még nem lesz a kész mű közönségbarát. Miért? Mert pont az átlagos néző kifejezetten kikapcsolódni és szórakozni akar a moziban, ezen a filmen, pedig egyiket sem lehet felhőtlenül. Mert komoly problémákra hívja fel a figyelmet, még akkor is, ha néha fekete vagy egészen abszurd humorba burkolják azt a témát, ami amúgy Aranoa munkásságát végigkíséri. Két évtizede készíti személyes hangvételű keserédes mozijait és végre betört az amerikai piacra is, igaz, egyelőre még csak ő szipkázza el az amerikai tehetségeket, de borítékolható, hogy 2017-ben elvileg elkészülő Escobar című életrajzi drámája után már Hollywood nyílik meg előtte. Persze, nem hiszem, hogy Aranoa mostani zsenijét kellő módon tudja integrálni az álomgyári mércékkel, de talán nem kurvul el azonnal és nem kezd olyasmiket gyártani, amiből stílusa hiányzik, viszont a közönség meg kajálja.

Elhozhatja e a szabadságot egyetlen focilabda egy gyermek számára? - Elvileg igen...

A Tökéletes nap nem rossz mozi. Oda kell ülni elé és figyelni, mert amit látunk, lehet számunkra egészen morbid vagy hihetetlen, valahol a mindennapi élet része. Az Aid Across Borders alapítvány néhány szakképzett probléma megoldója éppen egy holttestet igyekszik kiemelni valahol a Balkánon egy kútból, 1995-ben. Mivel a környéken gyalog ez az egyetlen vízlelőhely, megtesznek bármit, hogy eltávolítsák a holttestet, de kezdetben a kötelük nem elég erős az eltávolításhoz, később pedig a napi politikai érdekek rendeződnek át oly módon, hogy az AAB szociális munkásai kezét köti meg, ahelyett, hogy azzal kihúznának egy halottat az éltető vízből. Mert miközben Damir (Benicio Del Toro), a bevállalós, B (Tim Robbins), a veterán, Katya (Olga Kurylenko), az ellenőr és Sophie (Mélanie Thierry), a zöldfülű egy teljesen banális probléma megoldásán fáradoznak, körülöttük embereket ölnek meg csupán azért, mert egy másik náció tagjai. És nem lenne film sem, ha az alapítványi dzsipben legalább egy rendes kábel lenne elfekvőben, ám így kénytelenek körbeautózni a dimbes-dombos vidéket és néha a saját életüket is kockáztatni azért, hogy számukra ismeretleneken segíthessen.

Először azt hittem, hogy a The Walking Dead-ben már egyszer eljátszott hulla kiemelést a kútból fogja megismételni a film, de szerencsére nem lett igazam. (A Walking Dead második évadában Hersel farmján egy kútból igyekeztek kiemelni egy zombie-t, ami végül kiemelés közben kettészakadt és megfertőzte az ivóvizet.)

Tim Robbins és Benicio Del Toro között nagyon működik a kémia, öröm őket együtt látni játszani.
Külön öröm volt a stáblistában Sergi López nevével is találkozni, akit remek színésznek tartok és csak azt sajnálom, hogy ebben a filmben nyúlfarknyi a szerepe. A másik, ami még szót érdemel, a kifejezetten ízlésesen kiválogatott Soundtrack, amelyben helyett kapott a Sweet Dreams feldolgozása, vagy Lou Reed dala a There Is No Time, vagy The Ramones-től a Pinhead. A befejezés pedig kárpótol minket, ha korábban kissé csalódottak voltunk a film nézése közben, mert esetleg sokkal többet, mást vártunk.

70%

Ha szeretnéd megtekinteni: T Ö K É L E T E S  N A P


Járvány - Pandemic (2016)

Járvány - Pandemic (2016)


Rendezte: John Suits

A film Mafab adatlapja: Pandemic (2016)

A poszter jó, de a filmből ez hiányzik...
Megtekintés: Hiába pakolták tele a televízióból ismert arcokkal, csak erős közepes.

Nem tudom, miért volt olyan érzésem, a film megtekintése után, hogy a Saul fia című magyar film FPS verzióját nézem, megbolondítva egy vírussal, fertőzöttekkel és found footage filmekre jellemző kameramozgással, stílussal. Talán azért, mert a főszereplőt alig látni a filmben, többnyire az ő nézőpontját követjük, egy mentési kísérlet közben, amely gyakorlatilag a lánya felkutatásába lényegül át, hogy végül elveszítve a környezetében lévő többi karaktert, végül elérje a célját, habár nem teljesen úgy, ahogyan gondolta.

A Pandemic nem jó film. Kiszámítható és a fényképezés egyediségének köszönhetően néha szinte élvezhetetlen. Igaz, a CGI agyon szúrás egészen jól sikerült, de maga a történet rendkívül bugyuta, tele logikátlanságokkal, amelyek mind annak rendelődnek alá, hogy a film játékideje alatt lehessen menekülni A pontból B pontba, miközben az induló crew folyamatosan fogyatkozik. Azért elrejtettek néhány érdekes fordulatot a filmbe, meg jump scare-t, amiért nem rajongok.

A színészek megérnek néhány sort, hiszen őket mind ismerem már korábbról, sőt, kedvelem is. Legtöbbjük tévésorozatokban edződött és ha A listás sztárok nem is lettek, nem kell őket félteni: masszívan benne vannak a foglalkoztatottabb színészek körében.
Rachel Nichols, mint kétségbeesett anya és orvos, aki felelős lehet a járvány kitörését megakadályozó vakcina felkutatásában is izolálásában. Bár tucatnyi munkáját láttam már, még ő volt a legkevésbé ismert számomra. Alakítása jó, karaktere fejlődik is valamennyit, erősödik a film végére és elég csinos is.
Alfie Allen idejéből egyelőre sokat elrabol a Trónok harca sorozat Theon-jának megformálása, de azért igyekszik érdekes vagy sikeres produkciókban képviselnie magát. A John Wick Keanu Reeves film patkány kölykének szerepe után most egy kezdetben erősen negatív hozzáállású sofőrt jelenít meg, aki a film alatt a legpozitívabb karakterfejlődésen megy keresztül. Amennyire tenyérbemászó a film elején, olyan szerethető figura lesz a végére.

Missi Pyle

Missi Pyle-t be sem kell mutatnom, mert ha névről nem is, de arcról biztosan felismered. Mostanra közel 150 filmes munkája van és ezek nagyja mozifilm, amelyben a hölgy az ellenszenves karaktert hozta. Nehéz eldönteni, hogy Pyle egy bombanő vagy egy átlagos liba, hiszen hozta már mindegyiket. Arcberendezése sem átlagos; nem klasszikus szépség, de van benne valami idegen szerű - földönkívüli a Galaktitkos küldetésben, orosz szuperjátékos a Kidobósban, stb. - amitől ha akar, jól néz ki, ha akar, elcsúnyul. Még talán ez az egyik legvisszafogottabb karakter, aminek bőrében láttam és kezd látszani rajta a kora (44 éves!).
Mekhi Phifer 135 résznyi Vészhelyzet után nem szorul reklámra, és ezek mellett még egyik kedvenc zombis filmemben is feltűnik, a Holtak hajnala Remake-ben 2004-ből. Hozza a masszív férfi hőst, igaz, kibontakozni ideje nincs, lévén, nem főszereplő.
Paul Guilfoyle neve talán kevésbé cseng ismerősen, viszont Hollywood-i produkciókban rendszeresen felbukkan, utoljára pont az Oscar díjakra jelölt Spotlight-ban kapott epizód szerepet. Viszonylag későn kezdett filmezni, 1975-ben, de hat év kellett, mire moziban is feltűnik. Alig lehet emlékezni rá, hiszen a legtöbb fontos filmben, amelyben játszik, nem ad neki sok lehetőséget, hogy befusson, hiszen többnyire sokadik mellékszerepeket tud megcsípni. Ettől függetlenül filmográfiája mostanra impozáns.

Bár Suits nem élvonalbeli rendező, az évek során sokat fejlődött, a The Breathing Room óta, amelyet láttam tőle. Az egy olcsó és profán thriller dráma volt, egy helyszínnel, nem túl jó színészekkel, míg ehhez képest ez a film már minőségi előreugrás, legalábbis külcsín szempontjából. A film maga nem lett jó.


Már eleve őrültség az alapötlet, hogy négy egész embert, akiből kettő törékeny nő, egy jellegtelen, nem páncélozott buszban beküldjenek egy olyan fertőzött területre, ahol a kannibalizmusig eljutó őrületet okozó járvány fertőzte meg a lakosságot. Nem ám egy konvoj, tízezer lövedékkel, hanem négy ember, alig pár puskával, amiket néha akció előtt töltenek meg. Amikor a néger katona pl. egy baseball ütőt nyom a dokinő kezébe és feleleveníti benne a vakond lecsapós játékot, azt hittem, vicc, de komolyan gondolták. Azután amikor kimennek a fertőzöttek közé, a bázis gyakorlatilag annyira áll védelem alatt, amit fél tucat katona tud hirtelen biztosítani a beözönlő fertőzöttekkel szemben. Bevállalós egy brigád és csoda, hogy nem tarolják le őket másodpercek alatt, ahogy az összes hasonló filmben már megszokhattuk.

Aztán a doki melletti katonák sem a parancs végrehajtásának jeles művelői. Már az első GPS lehetőségnél útvonaltervezést eszközölnek, hogy felkutassanak hozzátartozót, habár a parancs határozottan ez ellen szól. Csoda, hogy nem játsszák meg a filmben, hogy a néger srác felesége még kileheli a lelkét a fiúja karjai közt. A sofőr zsörtölődő káromkodásai is fárasztóak. Nehezen hiszem, hogy ilyen veszélyes küldetésre csak olyan sofőrt találtak, aki idegesítőbb, mint maga a fertőzött város.
Aztán, ahogyan bemennek az épületekbe is, az sem gondos terepmunka és ellenőrzés eredménye, hanem gyakorlatilag a csapdába sétálás iskolapéldája. Még szerencse, hogy sikerül kijutniuk a legtöbb helyszínről.
Szerencsére a night vision üzemmódot nem erőlteti a film, kamerarángást kapunk így is eleget.
Egy másik érdekes jelenetben pedig csapdaként használnak egy nőt, de sehogy nem jöttem rá, hogyan is sikerült ezt végigcsinálniuk, hiszen a betegséget több fázisra osztották és az elsőkben a betegek nem koncentrálnak csapdák készítésére, lévén van elég bajuk a haldoklással, míg az utolsó fázisokban meg állapotuk nem teszi lehetővé a bonyolult cselekvéssort, mert addigra agyatlan gyilkológépekké válnak, ami nem gondolkodik, csak cselekszik, ezért csapdát sem állít. De a filmben legalább van így egy jó kis jelenet, amit viszont mivel velveti azt a kérdést, hogy a szimplán csak a tömege miatt veszélyes támadó fertőzöttek képesek csoportként, bizonyos célok eléréséért akár eljátszani, hogy halottak. Sajnos, ezt a poént még a film elején lelövik és a szereplők meg sem ütköznek rajta, pedig kellene...

Jópofa megoldás a csapdaállítás, de a továbbiak és a felvezetés függvényében erősen megkérdőjelezhető, hogy fertőzöttjeink képesek ilyesmire. (Vagy van rá idejük...)

Összességében egyszer nézős, menekülős FPS-Found Footage horror. Fejlődés a Lélegző szobához képest, de mivel ezekkel a színészekkel és technikai háttérrel többet vártam volna el, így nem lesz jobb nála.

50%

Ha megnéznéd: P A N D E M I C

Vagy akár itt: P A N D E M I C

2016. július 17., vasárnap

Zöld szoba - Green Room (2016)

Zöld szoba - Green Room (2016)


Rendezte: Jeremy Saulnier

A film Mafab adatlapja: Green Room (2016)

Megtekintés: A túlélő horror kedvelőinek izgalmas szórakozás.

A film előzetese után kíváncsi lettem erre a mozira és külön hozzátett picit, hogy ez volt szegény Anton Yelchin egyik utolsó filmes munkája, miután 27 évesen életét vesztette egy bizarr autóbalesetben - miközben nem is ült a kocsiban. A szereplők között még megtalálható egy másik Star Trek színész is, az amúgy nálam örök Xavier professzor, Patrick Stewart is. Alapból nem rajongok a túlélő horrorokért, mert néha összemosódnak a kínzós horrorokkal, ami elég megterhelő műfaji leágazás számomra. Viszont a zöld szoba - utalás a helységre, ahol az együttesek felkészülnek a koncertre a kis klubokban, egy kis alkohollal, fűvel - a gore jelenetek és vér ellenére inkább egy kamaradráma, akciófilm keveréke, amelybe azért jutott nem kevés véres jelenet is.

Pat (Anton Yelchin) és kis együttese napi fellépésekből tartja fenn magát, amelyeket főleg punk közösségekben adnak elő, de ha pár zöldhasúra van kilátás, akkor akár egy neonáci klubban is kiállnak a színpadra. Nem megy ugyan nagyon a szekerük, a benzin is fogytán, enni is kéne, így nem válogathatnak a felkínált lehetőségekben. A sors befújja őket az isten háta mögötti istállóból kialakított pokolba, melynek tulajdonosa egy erős kezű és fekete kereskedelemben érdekelt befolyásos jobb oldali beállítottságú vezér, Darcy (Patrick Stewart), aki csak egyet kell csettintsen és emberei és követői a vérüket adják érte, akár szó szerint is, ha a helyzet úgy kívánja. Történetesen egy véletlen folytán Pat szemtanúja lesz, amikor Darcy egyik verőembere meggyilkol egy lányt és mielőtt a fiú segítséget hívhatna, bezárul mögöttük a zöld szoba ajtaja, ahonnan se ki, se be, amíg Darcy nem értékeli a helyzetet és nem dönti el, a szemtanúk sorsát. Miután hamar rájön a bűnbanda, hogy a lepukkant zenekar nem lesz partner a hallgatásban, kezdetét veszi egy macska-egér párbaj a két csoport között az ügy elsikálásáért. Sajnálatos módon ez abban nyilvánul meg, hogy a zenekart tagjait el kell hallgattatni, örökre. Szerencsére velük együtt egy tökös csaj, Amber (Imogen Potts) is belekeveredik a balhéba, mert az ő lelkiereje és éleslátása (ő találja meg a sniccert...) nélkül talán senki nem élné meg a reggelt.


A film ötlete egyszerű, a kivitelezés kellően dark, a motivációk nagyjából reálisak, akár a reakciók is. Lehet izgulni a fiatalokért és az eseményeknek megfelelő a ritmusa. Viszont mindezek ellenére a film lesz műfajteremtő vagy különösebben érdekes. A mellékszereplők közül azonban ki kell emelnem Darcy jobbkezét alakító, a rendező személyes kabaláját, Macon Blair-t, akit már láttam a Gyilkos mulatságban - Murder Party (2007) és ott szintén Saulnier dirigálta. Akkor nem figyeltem fel a színészre, de ebben a filmben talán neki a legerősebb az alakítása.

A karakterek hihetőek, leszámítva az egyetlen Ambert, akiről semmit nem tudunk meg szinte, csak azt, hogy belekeveredett a gyilkosságba és nem riad meg attól, hogy bepiszkolja a kezét, ha a túlélésről van szó. Nélküle az együttes tagjainak (Ain't Rights) esélye sem lenne. A másik, ami kicsit zavaró, hogy egy náci elveket valló bandát viszonylag elég heréltnek állítanak be. Jó, vannak embereik a piszkos melóra, de azért nem néznék ki belőlük ekkora inkompetenciát, ami a végeredményt illeti. Többet nem nagyon lehet elmondani a filmről, anélkül, hogy ne rontsunk az élvezetén, így inkább elhallgatok és ösztönözlek, hogy nézd meg.

Ha szeretnéd megnézni: G R E E N  R O O M

70%


2016. július 11., hétfő

A zátony - The Shallows (2016)

A zátony - The Shallows (2016)


Rendezte: Jaume Collet-Serra

Egy nem túl érdekes poszter.
Megtekintés: A Cápa után már nincs új az állatos-horrorfilm nap alatt, ám ettől függetlenül a mozi egy élvezetes és rövid szórakozást nyújthat a moziteremben, miközben kint rekkenő a hőség.

Egyedül kellett megnéznem hajnalban a filmet, mivel Miló kategorikusan elzárkózik a horrorok megtekintésétől. Ez persze nem jelenti azt, hogy otthon, egyedül ne nézne meg egyet-egyet. Erőt vettem magamon és nekiültem, mert láttam, hogy alig több, mint egy órás szösszenetről van szó.

Collet-Serra stílusjegyei közé tartozott eddig a szűrős, szürkés és szikár képi világ, de ezúttal megdőlt ez, hiszen a Zátony színes és üde és nem érződik rajta az a fajta pesszimista hangulat, amit a direktor korábbi munkáiban felfedezni véltem. A Viasztestek korrekt mozi volt, amelyben a Hilton Celeb kisasszony élete alakítását nyújtotta. Ezt még ma is így gondolom, mert Parish Hilton szerintem abban a pár jelenetében jól hozta a rettegő karaktert. Az árva egy közepes ujjgyakorlat, egyszeri poén befejezéssel, a sokkal érdekesebb "A kéz amelyik a bölcsőt ringatja" nyomdokain. Az ismeretlen férfi egyszeri megtekintés után totál érdektelen volt számomra, míg a Non-Stop, habár a kezdeti misztikusságot hamar felváltja a tucat akciófilmekre jellemző befejezés, egészen jó szórakozás volt és megkedveltette velem Corey Stoll-t.

A zátony egy faék egyszerűségű dráma. Nancy (Blake Lively) édesanyja halála után a sulit hátrahagyva kicsit kiakarja szellőztetni a fejét a családjától és a gondoktól távol, ezért szinte elmenekül arra az egyetlen helyre, amelyről annyit hallott korábban édesanyjától és ahol már egyszer, még anyu hasában már vendégeskedett. Nancy ha éppen nem orvosnak készül, kiváló szörfös és ezért gondűzőnek, kicsit kikapcsolódna a vízen. ahogy hasonló filmeknél megszokhattuk, a kezdeti idillt felváltja a rettegés, mert a Cápa és a Madarak mintájára, itt is az ember kénytelen szembenézni az állattal.

A film gyönyörű képekben meséli el a történetet, feszes a vágás, hangulatos zenével. Ami kissé sovány, az a forgatókönyv és bevallom, fifikásságában sem volt túl ötletes, habár a nyaklánc, fülbevaló varró szett azért hozzátett az érdekességéhez. Ami várható egy ilyen mozitól és itt sem hagyták ki, a halálba küldhető mellékszereplők, akik véletlenül pont belesétálnak a halál torkába, néha szó szerint. Mondjuk mindig furcsállom, hogy egyrészt mennyire üresek tudnak lenni az ilyen hozzáférhető természetes strandok, annak ellenére, hogy milyen éteri szépségűek, azután, mikor már elhiszed, hogy itt szinte a kutya sem jár, észreveszel a parton egy elalvó részeg figurát, aki ki tudja, honnan gyalogolt idáig, hogy részt vegyen a kis kalandodban. (A Cápa elején is van egy férfi szereplő, aki részegen kimegy a partra a kedvesével, de mielőtt barátkozását siker koronázhatná, a fiatalember simán elalszik a fövenyen. Talán a hasonlóan ittas karakterrel előtte tisztelegtek az írók, vagy azért kellett megmámorosítani a figurát, hogy egy elég logikátlan lépéssel belesétáljon a halálába. Ettől függetlenül érdekes, hogy neki sikerült ide elkóvályognia, miközben a környék lakossága, ha nem is túl sűrű, de nem nagyon képviselteti magát a homokos parton.

Talpalatnyi korall. Zorall. 

A zátony egy-helyszínes mozi, amelyet azzal igyekeznek a kamaradráma szűk kereteiből kirángatni, hogy az elején legalább egy részét látjuk az odaútnak és néhány trükkös montázst is kapunk videóbeszélgetésből és óralap mutatásból, hogy ne csak a természet gyönyörű egyhangúságát kelljen néznünk. A humor sem hiányzik teljesen a filmből, mert a részeg pasas rövid etapja groteszken röhejes, míg a sirály szárnypróbálgatás és helyreigazítás simán kedvesen vicces, főleg, ahogyan kis szárnyas barátunk azt meghálálja. De nem viszik túlzásba, hiszen nem komédiáról van szó, hanem egy véres-habos túlélő horrorról. Lively jól játszik és látszik. Nekem nem esetem, munkásságát sem nagyon követtem eddig, (Több filmjét láttam, eddig mégsem ragadott annyira meg.) de férfi rajongóinak elég sokat megmutat vékonyka bájaiból és a lábfétisiszták sem maradnak éhen; comb, vádli, boka, lábujj.

A cselekmény kiszámítható, és soványka, akár a főszereplőnk, a befejezés pedig, bár igyekszenek összezavarni minket, de borítékolható. A CGI cápa pedig még messze van a tökéletestől, bár nem olyan röhejes - vagy nem mindig - mint a nagy kedvencemben, a Háborgó mélységben. A Cápa mellett egy másik félelemre is rájátszik a film; amikor szinte karnyújtásnyira van tőled a menekülés útja, sőt, mások is közel vannak hozzád, de hiába sikítasz segítségért, egyszerűen képtelenek rá. Mi lehet sokkolóbb annál, amikor szinte érzed a menekülés lehetőségét, még-sincs mód elérned azt?


A vérszegény sztori ellenére egyszer élvezetes darab és ajánlott. Ha maga a horror nem vonz minket, már a helyszín szépségéért érdemes adni a filmnek egy esélyt. aki eddig sem kedvelte különösebben a műfajt, ez sem lesz a kedvence és azért legalább olyan paranoiát képes okozni, mint annak idején, negyven éve a Cápa. Én mondjuk elég kockázatkerülő vagyok. Nem úgy, mint a színésznő, akinek arcát tényleg telibe kapta forgatás közben a bója és a vérző arca végül benne maradt a végső vágásban is!

70%

Megtekintés: A  Z Á T O N Y

Nincs amerikai mozifilm divatos és lehetőleg ütős filmdal nélkül, lehetőleg olyan előadótól, akinek fenn van az ázsiója. Sia jelenleg pont ilyen. Bird Set Free


Cell - Cell (2016)

Cell - Cell (2016)


Rendezte: Tod Williams

A film Mafab adatlapja: Cell (2016)

Megtekintés: John Cusack és Samuel L. Jackson már játszottak együtt korábban egy Stephen King adaptációban, amelyik kapott hideget és meleget, de összességében az író sikerültebb filmes feldolgozásai között tartják számon az 1408-at. Ezt nem fogják.

Nem tudom, mi volt a célja azzal King-nek, hogy megírta a Cell című (Várom a magyarítást, mert a "cell" szónak többletjelentése van és azt King bele is építette a könyvbe, megjelenik a filmben is, így egy az egyben átfordítani magyarra nem egyszerű, hiszen valami kis információ vagy utalás biztosan el fog veszni.) agymenést. A mű egyértelműen hajaz kissé Romero zombie-s filmjeire és ha a dühvírust kicserélem a 28 nappal később-ben, akkor az is erősen emlékeztet erre a horror zsáneren belüli darabra. A felütésre nem lehet panaszom, az egészen jól sikerült. Nem itt, hanem a könyvben. Főhősünk, aki mobiltelefon nélkül létezik a világban, egyszerre egy apokalipszis közepén találja magát és csak pislog körbe.
Itt Clay (John Cusack) mobilja lemerül és annyi a szerencséje, hogy analóg vonalon hívja fel az asszonyt, majd másodpercekkel korábban teszi le a készüléket, minthogy elszabadul a pokol.
Az történik, hogy valami homályos külső erő hatására a telefonok egy olyan szignált juttatnak a használóik agyába, amely felülírja az ego-t és dühöngő őrültté változtat mindenkit, megspékelve egyfajta kaptárszellemmel.
Clay jobbnak látja elmenekülni a repülőtérről és miközben a metrón keresztül menekül lakásába, hogy összeszedje a gondolatait, mellé csapódik Tom McCourt (Samuel L. Jackson) egy idős metróvezető - akit bárki eljátszhatott volna, annyira nincs "benne szerepe" Jacksonnak.
Közben másokkal is találkoznak, akiket a műfajnak megfelelően - egy rész katasztrófafilm, egy rész horror - elveszítenek, mert áldozatokká vállnak ebben az erőszakos környezetben.

Clay, habár a józan ész az diktálná, hogy a családja, akitől egy fél világ választja el, már régen halott, mégis utánuk indul, főleg, mivel a fiát lassan egy éve nem látta kézközelből, lévén, hogy bizonytalan, apákra jellemző okokból lelécelt anyuka mellől. Tom persze végig mellette marad és követi az öngyilkos küldetésre.

Ezt is már láttuk...

A film elkészítéséről legalább öt éve cikkeznek. A youtube rajongók már 2010 körül elkezdték fake/hamis trailerekkel feltölteni a világhálót. Lassan alakult ki a film végső változata, néha plusz forgatást kellett tartani, máskor a bemutatót halogatták a vágás variálása és egyéb okok miatt. A film végül moziba került és nem mondható el róla, hogy sikerült darab. A World War Z után erős visszaesés A listás színészekkel ilyen mozit összecsapni.

Negatívumok:
- Már a főcím sem győzött meg. A képbe beúszó fekete háttérbe írt szereposztás állandóan kizökkentett a filmből, mert a háttér olyasmiket is kitakart, amit megfigyeltem volna. A tucatnyi executive és egyéb producer szintén riadalomra adott okot. Amiben ennyien vesznek részt, az elvileg egy jó munkának kellene lennie, de csak vessünk egy pillantást azokra a futószalag slágerekre, amelyeknek szövege kimerül három sorban és hasonlóan sok művész áll az elkészülésük mögött és igazi fércmunkákat fogunk találni. Hogy Stephen King nevét nem tolják az arcunkba hatalmas betűkkel, az is arra engedett következtetni, hogy a szerző azért nem állt ki mellszélességgel a project mellett, Cusack ide vagy oda. Az imdb 5 csillag alatti jelenlegi kritikai megbélyegzése sem túl biztató.
- Az akciójelenetek túl gyorsra lettek vágva és néhány eset kivételével követhetetlenül zavarosak. A kamera szinte sosincs a megfelelő helyekre rakva. Hol nem a lényeget mutatja, máskor meg olyannyira belemászik az eseményekbe, hogy a sok sötét jelenetnek köszönhetően semmit sem értesz.
- Míg a könyvben van némi idő a karakterekre, itt a rossz arányérzék miatt néha túl gyorsak az események és elvileg érdekesebb karakterek ágyútöltelékként funkcionálnak. (Lásd pl. a fiúiskolánál az igazgató rövid szerepét játszó Stacy Keach-et. Az ő esetében mondjuk már annak is örül az ember, hogy filmben látja.)
A padlástéren lezavart verekedés kivételesen kritikán alulira sikerült fényképezésben.
- A befejezés. Nem írnék konkrétumot, mert ennél a filmnél a szpojler megöli azt a kis érdeklődést is, amit érdemel, de a könyv megváltoztatása egyértelmű jele annak, hogy nem kívántak a történet mélyére ásni - már amennyire King megtette a könyvben, pedig rá sem jellemző, hogy jó abban, ha meg kell magyarázni a rejtélyes események kiindulópontját, de a Mobil című könyvben azért valamelyeset sikerült neki a komplexitást hozni - és csak a felszínt sikerült a forgatókönyv írójának karcolgatnia. Mintha az lett volna a lényeg, hogy gondolkodni nem kell, csak nézni az eseményeket. Így persze a befejezés - amely szerintem kb. olyan hangulatú lett, mint mondjuk a "Sorvadj el! esetében - olcsó és hatásvadász lett, mint pl. a Fekete ruhás hölgy esetében. Csak hát ezt a "poént" mintha mostanában már túl sokan lőtték volna el, túl sok moziban.
- Az egész történet a levegőben lóg, nem túl koherens. A könyvet olvasva már erősen éreztem, hogy King mesélőkéje kezd felhígulni és olyasmiket is elmesél, amelyeket előtte már mások és jobban elmeséltek. A Mobil volt az egyik első King könyv, amelynek elolvasása után már éreztem azt, hogy ha most kezdenék és az új könyveivel ismerkedni King-nek, nem ő lett volna a kedvenc szerzőm.

Jelenet, ami ebben a formában nincs is a filmben.

Pozitívumok:
- A filmzene szerintem egyértelműen a sikerültebbek közé tartozik. A főcím elején már megvan a hangulat a borzongáshoz és abban a jelenetben, amikor a sejt az iskola udvarán álmodik és újraindul, Eduard Anatolyevich Khil előadásában az erősen letompított "I Am Glad, Cause I'm Finally Returning Back Home" nagyon hátborzongató és nyomasztó. Ha megnézzük hozzá a videóklippet, akkor az is segít a film szörnyeinek "megértésében", hiszen Khil dala a boldogságról szól, a hazaúton és a Cell agy-mosott fertőzöttjei hasonlóan üresen vonulnak nem ismert céljaik felé. Igaz, náluk mint érzelem nem az öröm dominál.
- A misztikus szál meglebegtetése Clay a képregénykészítő és az álmokban látott "vezető" között, amely azt sugallja, hogy Clay lehet egy megoldása az eseményeknek. De sajnos ez a vonal itt ki is merül, szóval zsákutca lesz.


- Hirtelen más nem jut eszembe.

Erősen egyszer nézős kategória. Ilyen nevektől az ember azt várná, hogy olyan filmekben bukkannak fel, amelyek elgondolkodtatnak és érdekesek lesznek. A Cell azonban több kérdést vet fel, mint amire válaszol, de mire vége lesz, nem fog minket érdekelni, hogy megvilágosodjunk. Elfelejtjük pár nap alatt, mint ahogy az áldozatok agya törlődik.

Ha szeretnéd látni: C E L L

40%

2016. július 1., péntek

Játsz/ma - The Game (1997)

Játsz/ma - The Game (1997)


Rendezte: David Fincher

A film Mafab adatlapja: The Game (1997)

Megtekintés: Egypoénos film, mint pl. a Falu. Ettől még remek szórakozás.

Nem nagyon fogok elemezgetni, hiszen David Fincher filmje húsz éves, elvileg már látta, akit érdekel, amúgy meg egyetlen nagy szpojler az egész mozi.

Karácsony környékén kis családomon belül is előkerül a dilemma, hogy apánknak mivel kedveskedjünk, hiszen, nagyjából megvan mindene, ami meg nincs, azt vagy megszerzi, mert szüksége van rá, vagy nem is érdekli. Fiatal korában olvasott pl. de mostanra egyértelmű lett számunkra, hogy az olvasás számára luxus, hiszen ahogy öregszik, egyre kevesebb ideje van a munka mellett olvasásra. Akkor inkább egy pihentető szunyókálás.

A Játsz/ma főszereplője egy milliomos üzletember, akinek vagyona meghaladja a félmilliárd dollárt, ezért - el sem hinnéd te, a kisember - de nem sok öröme van az életben. Mire elérte mindazt, amit a filmben látunk, pont az veszett el az életéből, amiért elvileg küzdenünk kellene: az öröm. Nicholas Van Orton (Michael Douglas) papírokat tologat, emberekkel beszél, részvényeket értékel és ebből jól megszedte magát. A filmben persze a történet folyása miatt nem egy boldog playboy életét vetítik elénk, hanem egy Ebenezer Scrooge (Charles Dickens sokszor feldolgozott történetének parafrázisa, a Karácsonyi ének egy variációja.) szintű, üres, sivár örömtelen életet, amelyben a következő apró üzleti győzelmek sem hoznak semmiféle megváltást, boldogságot.
Orton személyiségét jól árnyalják az olyan pillanatok, mint amikor a sokadik irodistája boldog születésnapot kíván neki, de azt a személyi titkára fogadja és Orton szinte sértve érzi magát, hogy megszólították. Vagy amikor egyedül falteniszezik, amely egyébként egy remek és energikus páros tevékenység és a filmekben főleg befolyásos üzletemberek szokták a kollégáikkal, társaikkal végezni, itt azonban Orton egyedül van és a montázs egymásba vágása érezteti igazán azt, hogy akár lehetne társa is, de ő egyedül van. Miért? Mert valójában senkit nem érez az üzleti életben elég közel magához, hogy együtt játsszon vele. Ez is csak azt mélyíti el a nézőben, hogy Orton nem jó csapatjátékos.


Habár a felszín felületes nézőnek lehet kívánatos, azért a forgatókönyv és a rendező nem segít, hogy akarjuk Orton életét. Az őt körülvevő világ szürke, sötét, depressziós. A környezetében élő emberek mind jól szituáltak, üzleti világa végtelen hatalmat sugall, mégis, hiányzik belőle a melegség, a szeretet. Orton 48 évesen nem feltétlenül döbben rá, mennyire hiábavaló az élete, viszont egyértelműen nem teljesen elégedett vele, hiszen miután öccse felajánl neki egy lehetőséget a születésnapjára, amely alapjaiban változtathatja majd meg az életét - és semmi konkrétumot nem tud róla - fejest ugrik a lehetőségbe, mert a kíváncsisága és a változatosság iránti vágya erősebb, mint önön biztonsága illetve hatalma felett érzett "öröme".

Conrad (Sean Penn) befizeti a "Játékra", melynek első állomása, hogy Nicholas érdeklődjön annyira iránta, hogy hagyja, hogy az események lassan kicsússzanak az irányítása alól és alárendelje magát egy számára mostanra idegen világnak. Márpedig a "Játék" már akkor kezdetét veszi, amikor belép az irodájukba és a pultos kisasszony úgy kezeli, mint egy egyszeri embert és megvárakoztatja. Nicholas érdeklődése azonban sokkal erősebb, mint életvitelének sajátos pökhendisége és mivel megvan benne az a fajta fejet hajtási képesség, amelyet az üzleti életben már elveszített, még mindig ideális alakká teszi őt a játékhoz.

A második lépés, hogy Nicholas határait feltérképezzék - és ez egy nagyon kényes időszak, hiszen ha itt kiszáll, lelép, oda az egész körmönfont terv, hogy megkapja ajándékát, amely egészen az utolsó percekig nem derül ki, hogy mi is valójában.


Feingold (James Rebhorn), a ceremóniamestere, miközben papírokat keres elő, amelyek kitöltésével Orton részt vehet a Játékon, mintegy mellékesen átnyújtja Ortonnak az ebédes csomagját, hogy fogja meg számára, hogy két kézzel kereshessen elő valamit. Orton egészen biztos nincs hozzászokva, hogy emberek így viselkedjenek vele és csak úgy a kezébe nyomjanak tárgyakat, hogy azokra jelképesen "vigyázzon". De ez már a játék bonyolult metódusának a része. Jim és csapata ekkor már elkezdi felmérni Orton viselkedési sajátosságait, mert minden egyes mozdulata, gondolata hatással lehet a Játék kimenetelére és sikerére. Ezek után már sokkal profánabb a tesztek kitöltése, az orvosi vizsgálatok unalmas montázsa és az orvos ismétlődő bátorításai, hogy hamarosan végeznek. Egy kényes állapotfelmérés tanúi lehetünk, hogy a cég (CRS) gondosan megtervezhesse Nicholas személyre szóló nagy kalandját, melynek a végén várja őt a születésnapi ajándéka, amely mi lehet az ő esetében?

A választ megkapjuk a filmtől a végén.

Jobban belegondolva, itt Fincher egy olyan fajta történetmesélést vállalt, mint M. Night Shyamalan, akinek szintén specialitása a végig titokzatos hangulat, amely végül egy jó csattanóra épül. Ha pl. Fincher nem rendezte volna meg a filmet, szerintem simán belefért volna Shyamalan filmográfiájába.

Deborah Kara Unger egyik jobb szerepe.

Fanyalgás:
A film talán egyetlen hibájának azt rónám fel, hogy a filmben bemutatott cég és működése rendkívüli szervezettséget kíván, amely jócskán túllép a televízióban már látott "Kész átverés!" műsorokon, pedig, amit látunk, az kb. egy ilyen eseménynek felel meg. Bizonyára nem lehetne a valóságban ilyen módon levezényelni egy ennyi statisztát felvonultató rekreációs programot, bár, a filmből azért, ha odafigyelünk, kiderül, hogy nincs mindenre a cégnek hatalma és rálátása és nem mindenki lett végól beszervezve a "nagy jó érdekében".

Azért azt nem árt tudni, hogy a forgatókönyvnek volt egy sokkal drámaibb és pesszimistább befejezési terve is, amelyben végül a cég elevenen falja fel Ortont és vagyonát. Valahol a tesztvetítések és Michael Douglas karizmája között azonban ezt a változatot elvetették.

Ha szeretnéd látni: J Á T S Z / M A

75% de ez is inkább a remek csattanónak köszönhető.