Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Kicsit sok a jump scare, de ettől függetlenül egy kellemes horror stíluselemeket felvonultató dráma.
Nem gondoltam volna, hogy Mike Flanagan, aki idén már elkészített egy egészen remek kis home invasion horrort - bár hibái is akadtak, viszont a hangulat kárpótolt értük - a Hush-t, még ugyanabban az évben elkészít egy több rétegű történetet, amely funkcionálhat horrorként, családi drámaként, fantasy-ként vagy akár egy X-Men film Spin Off-ként is. Az "Ébredés előtt" szereplői a saját démonaikkal küzdenek meg, amelyben megtalálható az indokolatlan haragtól kezdve az elhagyatottságtól való félelemig sok emóció.
A főszereplők egy kisfiú, Cody, (Jacob Tremblay), aki miután elveszítette édesanyját, adoptáló szülőkhöz kerül és mivel körülötte az élet enyhén szólva is híján van az idillinek, időről-időre lecserélődnek körülötte a lehetséges nevelő szülők. Tremblay alakítása itt közel sem olyan ütős, mint a sokat dicsért és Oscar díjakra jelölt "A szoba - Room (2015)" esetében, ám a történet nem is kívánta meg azt, hogy drámaibban alakítson a fiatal aktor. A történet két másik fontos szereplője az épp aktuális befogadó házaspár, akik korábban elveszítették saját csemetéjüket és végül készek voltak akár egy idegen gyermeket örökbe fogadni, habár, talán még nem álltak erre teljesen készen és ezt erősíti meg a film gerince is. Mark (Thomas Jane) és Jessie (Kate Bosworth) eltérő módon igyekeznek feldolgozni gyermekük halálát és az egyetlen, amiben egyetértenek, hogy tovább kell lépniük és ebben segíthet nekik az is, ha egy sanyarú sorsú kisfiút magukhoz vesznek és igyekeznek jó nevelőszülőként gondoskodni róla. A két ember természetesen nem teljesen egyformán dolgozza fel a gyászát és nem egyformán haladtak végig a gyógyulás útján. Mark már képes lenne akár lezárni a múltat és figyelmét csak Cody-nak szentelni, míg Jessieben még mindig erősek a halott Sean iránti érzések és sokkal lassabban képes túllépni a tragédián. Thomas Jane mostanában nem volt ennyire szerethető, mint ebben a filmben és a több játékidő Bosworth-nak jut, amitől kezdetben féltem, mert nem tartom jó színésznőnek, itt viszont, nem tudni, a rendező hatására vagy mert jó volt az alapanyag, de Kate Bosworth saját tehetségének legjavát hozza.
Az unásig koptatott ijesztgetős panelek még mindig működnek.
- Kész vagy rá? - Azt hiszem.
Pedig akkor Jessie valójában még közel sem engedte el halott fiának a kezét. Már a felhajtón áll az autó, amelyben Cody megérkezik hozzájuk és míg Mark képes lenne nyitni a fiú felé, addig párja, Jessie, lelke a múlt felé kacsintgat, ezért amikor kiderül, hogy Cody elméje amolyan kivetítőként képes működni, Jessie önös érdekből saját hasznára igyekszik felhasználni a kisfiú adottságát. Nem érzem közhelyesnek, hogy már megint a női szereplő az, aki miatt fellépnek a problémák, annak ellenére sem, hogy ezzel állandóan visszautalunk Ádámra és Évára, ahogyan Éva megszegi a parancsot. Itt Jessie az, aki rálép a tiltott ösvényre és ha nem kerekedne felül rajta a józanság, egészen biztosan elbukna az úton. Szerencsére a film nem erősíti a sötét és pesszimista drámák sorát, habár, kezdetben azt hihetjük.
A film egyik rétegében egy rémisztő horrorfilm, amelyben egy különleges képességű gyermek agyszüleményei vannak hatással a környezetére. De ez csupán a felszín, amivel könnyebb eladni a filmet azoknak, akik a történetben csupán a rémisztgetést keresik. Egy másik vonalon a film drámai fejlődéstörténet, amelyben mind Cody figurája fogadja el az élet törvényeit és dolgozza fel édesanyjának elvesztését, míg a másik vonalon Jessie tanulja meg elengedni elhunyt kisfiát, hogy végül maga mögött hagyva a fájdalmas múltat, ismét egészségesen próbáljon élni. A többi szereplő ebben asszisztál nekik.
Egy harmadik értelmezés szerint, ha különleges képességekkel rendelkezünk és nincs, aki azoknak a használatát megtanítsa nekünk, előfordulhat, hogy azt nem jól fogjuk felhasználni az életben. A különleges képesség persze átvitt értelemben is érthető, hiszen megszületett gyermekben ott rejlik a tehetség csírája valami iránt és a szülő felelőssége lenne azt kibontakoztatni. Sajnos, a szülő erre nem mindig képes - néha csak azért, mert elszakad a gyermektől, ilyen-olyan okkal - de a lényegen nem változtat, hogy a szülőnek kell a helyes útra terelnie gyermekét, hogy az később tudatos és életben sikeres felnőtt legyen.
Cody másrészt viszont egy mutáns. Helye lenne Xavier professzor csapatában, hiszen amire ő képes, az különleges és roppant veszélyes képesség. Megfelelő irányítás nélkül ön és közveszélyes. Jessie szerencsére idejében ismeri fel, hogy ahelyett, hogy a múlton rágódik, ideje, hogy a jelenben segítsen a kisfiúnak, hogy kiteljesedjen az élete és ezzel lehetőség szerint jobbá tegye Jessie életét is.
A film befejezése eléggé hepiendes, sőt, feltételezhető egy nagy reveláció is a végére, amit csak sejtet a film, de borítékolható. Flanagan még mindig nem lett komoly hollywoodi tényező, de hangulatban és felépítésben ez a mozija is kiváló szórakozás estére. Azért egy évben belül két erős mozit elkészíteni nem kis feladat és nem tört bele a bicskája. Az ébredés előtt című filmet nyugodtan merem ajánlani bárkinek és ne ess abba a csapdába, hogy horrorként gondolsz rá, mert akkor eléggé beszűkülhet számodra a befogadása. Ez társadalmi dráma, némi fantasztikummal.
A fényképezés és a díszletek jók, a filmzene nem túl erős, de a képek alatt megállja a helyét. Bosworth tényleg jó és bár nekem Trumbley túl cuki, meg a hangja is idegesítően nyávogós számomra, azért összességében jó az összhang a szereplők között. Dash Mihok-ot meg kedvelem, ha látom valamiben, igaz, a neve sokkal ismertebb, mint alakításai.
2017-ben az ígéret szerint végleg elbúcsúzhatunk a Resident Evil Franchise mozifilmjeitől. Az új trailer elég jól sikerült, ütős lett és a vágás illetve a hangkeverés csillagos ötös. Ennek ellenére nem fogom magam hagyni elcsábítani, hiszen az első részt leszámítva az egész sorozat szerintem egy nagy blöff. Leginkább a CGI orgia és a 3D felesleges keveréke, amelyben a történet mellékes és a lényeg, hogy Milla Jovovich lehetőleg minél szexisebb uniformisban irtsa az ellent, akik kezdetben zombik voltak, azután lassan már mindenki és minden.
Nem fogom elemezgetni a bemutató képkockáit, mert még annak ellenére is tetszetős lett a végeredmény számomra, hogy az utolsó két részt - vagy hármat? - már egyértelműen rühelltem. Ezt azért nézd még végig, hiszen a filmet, lehet, hogy nem fogod.
Amennyire látom, azért az első rész visszasírt lézeres folyosója ismét fontos szerepet kap majd. A rész azonban, amennyire a képvillanásokból sejteni lehet, a nagyobb és több elvéből táplálkozva, még jobban emeli a téteket. Bízom benne, hogy lesz legalább egy olyan jelenet a filmben, amire emlékezni fogok, sőt, amire szívesen fogok emlékezni. Az előző résznek legalább a visszafelé játszott főcíme ilyen volt, igaz, utána a film már egy forintot sem ért számomra.
Megtekintés: Már az első félóra gótikus hangulatú művészieskedésének megtekintése komoly erőfeszítésembe telt. Egyedül a szereposztás miatt adtam neki további esélyt.
Ez egy gótikus hangulatú film. Mitől tartom annak? Először is a női szereplők sminkje, haja és ruházata miatt. Meg a férfi szereplőké miatt is, ha már itt tartunk. Mind sötét, fekete, barnás, matt. Másik dolog a megvilágítás. Gyűlölöm, amikor pl. egy jelenetben motelszobában vagyunk, két éjjeli lámpa is be van kapcsolva, de mégis alig látunk valamit, mert annyira tompított fényű lámpákkal dolgoznak, hogy a szoba nagyja sötétbe boruljon, beleértve a szereplőket, hátteret. Tudom, hogy koncepció része és vagy komoly világítástechnikai munka áll mögötte vagy egy megfelelő szűrő v agy számítógépes program, mégsem kedvelem az ilyen sötét helyszíneket, fényképezést. Nem szórakoztat, zavar, lehúz és elálmosít. Ha egy film manapság elálmosít, akkor vagy nem nézem végig vagy bealszom rajta - és akkor úgy nem nézem végig. A filmnek nem célja, hogy elaludjak. Ha ezt éri el, később roppant nehéz lesz meggyőznie róla, hogy egy jó filmet láttam.
Aki miatt még néztem a mozit, az James Remar, aki mióta beleöregedett a komoly karakterek szerepeibe és elhagyta az akció marhaságokat, mint 48 óra vagy Mortal Kombat, sokkal többet ér, mint színész. Szerintem. Ma már szívesen látom egy jó drámában, krimiben, thrillerben, mert sokkal jobb színész, mint korábban gondoltam. Lauren Holly felett is repülnek az évek. Egykor Jim Carrey ex-kedvese kifejezetten dögös bula volt, lásd. a Ford Fairlane kalandjait, mostanra azonban benne van az ötvenben. Szomorú.
Kedvelem az olyan filmeket, amelyek viszonylag elzárt ökoszisztémában (Mi van?) játszódnak. Például egy lányiskolában, téli szünet idején, amikor alig néhány ember lézeng a területen. Van abban valami félelmetes, hogy egy hatalmas területen, ahol nem látod be a következő sarkot, bármi megtörténhet veled. Izé, a nézett karakterrel. Témailag tehát érdekes a koncepció az internátus vagy mi ez falai között, de a megvalósítás az első negyven percben nem győzött meg. Erről tehet a sok érdekesnek szánt kamera beállítás, lassítás és a borzalmasan szaggatott párbeszédek.
De végignézem...
Perkins már színészként sem tett le semmi maradandót az asztalra, habár, annyira jellegzetes a feje, hogy emlékeztem rá a Doktor Szösziből - ami egy rém gagyi vígjáték, főleg a második rész. Rendezőként Perkins szerintem kissé túltolta a titokzatosságot, az egyedi látásmódját. Nem érzem, hogy ezzel egyénibb és érdekesebb filmet készített volna, mintha hagyja a tudatos építést és egy szórakoztatóbb, kommerszebb formában álmodja vászonra a másfél órát. Jó szívvel nem tudom a produkciót ajánlani megtekintésre, mert se nem elég érdekes, se nem elég szórakoztató. Szinte egészen pontosan egy órát kell várnunk, míg a történések elkezdenek izgalmasabb irányba menni és kezdett érdekes lenni, amit látok. Sokunknak azonban nincs egy óránk, hogy kivárjuk, hogy történjen valami a vásznon.
A film The Blackcoats Daughter címen is fut és ugye, tudjuk mit jelent, ha egy filmnek több címváltozata is létezik: általában semmi jót.
A történetet nem elemezgetném most, mert azt a kevés élvezeti értékét is elvenném a megtekintésnek, ami miatt esetleg érdemesnek találnád.
Megtekintés: A Csőcselék ideális 87 perc arra, hogy a szabadnapunkat megrövidítsük valami feleslegessel.
A film nagyon közel került hozzá, hogy megkapja a fika jelzőt.
Azt, hogy rajongók készítették, az egyértelmű volt számomra a főcímben olvasott nevek és Don "The Dragon" Wilson cameo-ja után, amit a huszadik percben ejtett meg a nyolcvanas évek akciósztárja. (Amikor belenéztem az imdb-s adatlapba, még nem jelölték meg a színészt ebben a filmben, de gondolom, a napokban majd pótolják ezt az apró hiányosságot, hiszen Wilson neve szerepel a stáblistán.) Wilson közvetlen egy kocsmai összezördülést megelőzően jelenik meg, és ezt úgy veszem, mint apró utalást azokra a filmekre, amiben a főhős egyedül vagy többed magával elkeveredik egy vidéki kocsmába, szórakozóhelyre, majd ott elkalapálja a helyi erőket, akik nem bírnak a vérükkel. Itt az akció Paul Logan-nek jutott aki egy-személyben főszereplő - legalábbis addig a huszonöt percig biztosan, amikor már írni kezdtem a filmről - és a forgatókönyv írója is, ami viszont, úgy csapnivaló az első félórában, ahogy van. Vagy inkább unásig koptatott.
Rögtön a film elején egy tenyérbemászó arcú fiatalember és egy eléggé szexis kiscsaj kempingezik az erdőben. Úgy illenek a természetbe, mint én a focipályára. A lány néhány mondatából kiderül, hogy inkább egy full extrás motelben lenne a helye - akár vendégként, akár takarítószemélyzetként - a srác meg egy igazi kanegér, akiről első blikkre nehezen hiszem el, hogy ezt a mini szupert ki tudta rángatni magával a természet lágy ölére, hogy utána a lány utána ráboruljon esetleg a srác már kevésbé lágy ölére.
Három lépésre sincsenek a sátortól, de a fiú azért figyelmezteti a lányt, hogy vigyázzon, hova lép. Elképzelhető, hogy a forgatásra kitett elektromos kábelekre értette... A sátorban csókolóznak kicsit és előkerül egy üveg borocska, aminek a lány módfelett örül, igaz, se sajt, se keksz, mert azért azt felhánytorgatja. Annál furább, hogy a két rejtett pohár mellett, amit a srác elővarázsol, jól láthatjuk, hogy a trehány berendező egy már megkezdett üveget tett a díszletbe. Vagy a fiú ivott le korábban két decit a palackból, hogy felkészüljön a lánnyal forgatott csókjelenetre. Cuki.
Azután megtörténik, aminek meg kell történnie. (Kevésbé tanult személyek ezzel a magvas fordulattal szoktak a szexuális aktusra utalni. Itt megkapjuk a főcím előtti véres gyilkosságot, mert, hát ez egy horrorfilm és úgy szokták, hogy felvezetésként elhullik egy szimpatikus - jobb esetben - párocska.)
Sidney Sweeney a végére egészen jól alakítja az áldozatot.
Rögtön utána megismerhetjük a további biodíszletet; tanár nénit és az ő diákjait, akikkel természetfotózásra kell menniük a hét végén. mondanom sem kell, azonnal látni fogjuk, hogy ki az, aki valószínűleg a film végéig kitart majd és ki az, akinek lesz néhány vágása, mind játékidőben, mind a testén. Szerencsére, nem kell nagyon izgulnunk senkiért, mert a stábnak sikerült a világ talán legirritálóbb ötösfogatát összeszedni a mozira. Rég láttam - hazudok, sohasem láttam - ennyire elbaszott egy bandát, akiknek egy perccel a megismerésük után a halálát kívántam volna. Mind a két lány, mind pedig a három srác igazi lúzer és/vagy ütni való figura.
Aztán állt össze a kép, hogy valójában itt a tannéni és párja, az exkatona - ezt eléggé a szánkba is rágják - John Crenshaw (Paul Logan) lesz a főszereplő, akiért izgulni kell. Feltételezem, ha tovább fogom nézni a filmet, lassan beigazolódik a gyanúm, hogy a "gyerekek" az áldozatok és John aki majd a kedvesét kimenekíti a kellemetlen szituációból, amelyet nagy vonalakban a néző megismert az első pár percben; mivel a film nem nagyon rejtegeti a gyilkosainkat, sem azok számát. Semmi sejtelmes vágás, sötétbe vesző kameramunka. Már az elején fogalmat kapunk róla, hogy itt bizony, ha szereplőink megjelennek az erdei környezetben, vagy felkoncolják őket pikk-pakk, vagy komoly háború fog kialakulni, hiszen nem 3-4 gyilkosról beszélünk, hanem, ahogyan a cím is belebegteti, egy egész csőcselékről van szó.
Mivel a fiatalok szerepére nem sikerült karizmatikus tini-sztárokat előszedni - szerintem ez a film kb. annyira jó debütálás lehetett volna Justin Biebernek horrorvilágban, mint amikor a Viasztestekben lemészárolták a Hilton örökösnőt, vagy tizenpár éve - így a mellékszerepekbe kellett néhány ismertebb filmes nevet megszerezni. Vernon Wells neve számomra nem volt ismeretlen, hiszen nagy kedvenceimben alakított velejéig gonosz figurákat. Schwarzenegger a Kommandóban döfte keresztül egy vascsővel, míg a Mad Max második részében Mel Gibson hajtott át rajta egy kamionnal, miközben Wells a hatalmas gépjármű hűtőrácsán keresett fogást. A seriff szerepét pedig Nestor Serrano kapta meg, aki szintén dolgozott Mel Gibson-nal, hiszen Serrano játszotta a Halálos fegyver sorozatban az egyik zsarut, aki a főszereplők mellett viszonylag fontosabb karakter volt, míg a második részben levegőbe nem repítették. (Ejnye, ezek a második részek.) Aztán van még Costas Mandylor, aki tucatnyi filmben szerepelt, mire valamilyen szinten végre megjegyeztem én is a nevét a Fűrész sorozatnak köszönhetően és végül Bill Moseley, akinek több mint száz filmjéből magam is láttam vagy egy tucatot, de mivel totálisan jellegtelen arca van, mostanában kezdem megjegyezni őt a neve miatt.
Ha nem gond, az idegesítő fiatal színészek nevét inkább nem gyűjtöm ki az írásomban. Annyit nem érdemelnek.
Szóval, ez a cikkem első fele, amit a 25. percig tudtam összerántani. Most pedig daráljuk le azt a következő órát.
Különvélemény: Mikor megérkeznek a táborhelyhez a főszereplőink - ami nem nagyon alkalmas letáborozni, hiszen egy kereszteződés döngölt földjén egyetlen kiépített tábortűzhely köré cuccolnak le, aminek talajába nem is lehet kényelmesen sátort verni, másrészt, poros és kemény is, így egyébként sem választanám ezt a helyet, mert kurva kényelmetlen lenne rajta végigülni egy esti szalonnasütést és később aludni is, akármilyen kényelmes hálózsákban - John megáll a kocsival egy apró parkoló részen - innen gyalogolnak még tovább negyven percet az említett kényelmetlen táborig - és miután kiszáll, elkezdi leadogatni a kocsi tetejéről a csomagokat, amelyeket, amennyire a vágások során észrevettem, egyáltalán nem rögzítettek semmilyen gumipókkal vagy egyéb módon. Ez érdekes, hiszen én egyszer felejtettem egy 24 tekercses vécépapírt Cic kocsijának tetején, de az első fékezésnél repült is előre 5 métert az egész kupac.
Onnan folytatjuk, hogy egy kis kocsmai verekedés után megérkeznek a táborhoz...
Gondolom, csak engem zavart, hogy ezeket az egyetemistákat úgy viszi magával tancsinéni és párja a természetbe fotózni, hogy közben egyetlen szőlővel sem találkozunk, említés szintjén sem nagyon és az már csak hab a tortán, amikor megérkeznek a végállomáshoz, ketten azonnal lepattannak egy kis enyelgésre - legalábbis erősen célozgatnak rá, hogy itt bizony szex lesz - de tancsinéni ahelyett, hogy erélyesen megakadályozná a légyottot, inkább csak mosolyogva John-hoz bújik, és megemlíti, hogy reméli, vigyáznak magukra. Mi van??? Elég felületes egy forgatókönyvvel dolgoztak. A második párost már egyenesen a tancsi, Selina (Tiffany Brouwer) igyekszik összeboronálni, ami a hétvége fényében megkérdőjelezi annak helyességét, hogy az örök elégedetlen, kifejezetten társaság ellenes ötödik srácot feltétlenül magukkal kellett hozniuk erre az amúgy bugyuta fotózási programra.
Szerencsére utána rövidre is zárhatjuk: Ahogyan sejtettem, a töltelék elhullik, a főszereplő pedig legyakja a gonoszokat, akiknek a motivációja nem teljesen világos, ami az ártatlanok legyilkolását jelenti, ellenben sokan vannak, így lehet őket aprítani. Sajnos, mivel a főszereplőnk nem igazi akciósztár - értsd, nem Van Damme, Chan vagy Stallone - így kézitusában eléggé gyenguska. Szerencsére, használhat egyéb fegyvereket. Oké, Logan teste azért elég kidolgozott, de, ahhoz kevés, hogy 2016-ban ne aludjak el, ha nincs értékelhető akció a filmben és itt, bizony, eléggé gyengén szerepel a mozi, ami az akciójelenetek megkomponálását illeti. Olyan tipikus videótékás, alsó polcos. Rengeteg sötét jelenet, rángatózó kamera, stb. A végére azt hiszem felmondhatott a vágójuk is, mert a leszámolások utolsó jelenetei eléggé zavarosra lettek vágva. Nem elég, hogy a folytonosság csorbát szenvedett két rúgás vagy vágás között, de az autós üldözésre már végképp elfogyhatott a stáb türelme, annyira hulladék módon lett elkészítve.
Ma már ez roppant kevés.
Paul Logan maradjon inkább az írásnál, az akciót meg hagyja meg olyanoknak, akikről elhiszem a köríves ágyékrúgást.
Egy kedves ismerősöm megjegyezte, hogy jókat olvasott a filmről és, hogy egy kicsit Sziklák szeme összevonva a Rambóval. Nos, ez nem, hogy hamis állítás - vagy reklámfogás, amit a stúdió vetett be a tengerentúlon - de egyenesen rossz vicc. Paul Logan a nyomába nem érhet Arn... Sylvester Stallonénak. Stallone zsigerből volt Rambó, Logan viszont bár, nem tagadom, külső adottságaiban hajaz a sztárra, kiállása és harcművészeti tudása hagy némi -sőt - kívánni valót maga után. Pl. mindjárt komolyabb harcművészeti jártasságot. Vagy a kaszkadőrök voltak gyengén összeválogatva, akiket kardélre hányt. Egyik-másik kézitusája egyenesen a komolytalanság határát súrolja. A befejezés meg - szpojler alert! - kifejezetten röhejes lett. Vannak színészek, akiknek elhisszük, hogy kitépnek egy stukit a másik kezéből és azzal körbelőnek fél tucat ellent, de vannak olyanok, akiknél ez izzadtságszagú performansz.
Itt-ott már lehet olvasni róla, hogy J.J. Abrams megszellőztette, hogy nem kívánják lecserélni Chekov (Anton Yelchin) karakterét másik színészre a sorozat következő etapjában, hanem más, alternatív megoldást keresgélnek. A legvalószínűbb, hogy a karakter a filmben valamilyen akció során - talán egy olyanban, mint amit a film első perceiben már megszokhattunk - elhalálozik és ez a haláleset erősen rányomja majd a bélyegét az epizód hangulatára, amely így megfelelő búcsú lesz, mint a karakternek, mind a fiatal színésznek.
Ha én lennék az író, nem is bonyolítanám túl a szerep megírását, hanem előkerítenék egy "családtagot" a Chekov famíliából, egy fiatalabb srácot, vagy akár húgit, aki felnézett a testvérre korábban és büszke volt Csillagflottás sikereire, és hasonlóan Kirk-höz (Chris Pine) az első részben, egy igazi vadócot képzelek el, aki keresi a balhét, mint Kirk az első részben, így Kirk szerepe elmélyülhet abban az aspektusban, hogy most ő lép az idősebb - neki Pike kapitány (Bruce Greenwood) volt az - mentor szerepébe.
Ezzel elég sok irányba elmehet a figura beépítése a történetbe. Kicsit többet megtudhatnánk végre a főbb szereplők múltjáról és hátteréről, amire a három rész során szinte csak érintőlegesen volt eddig lehetőség. Gyakorlatilag eddig csak Kirk és Spock az, akiről halvány fogalmaink lehetnek, míg a többiekről alig valamicske információval szúrták ki eddig a szemünket. (Ebből a szempontból Simon Pegg forgatókönyvi újítása volt eddig a legérdekesebb lépés a sorozat során, amikor a harmadik részben megtudtuk, hogy Sulu (John Cho) egy gyermeket nevel azonos nemű párjával.
Ezzel a húzással tisztelegni kívánt a színész-író nagy kedvence, George Takei előtt, aki az eredeti, 1966-os sorozatban alakította Sulu karakterét, hiszen az álomgyárban nem új hír, hogy Takei homoszexuális. Ami viszont meglepő, hogy Takei nem örült különösebben ennek a karakterábrázolásnak, hiszen bár ő maga meleg, a figura, Sulu kapitány, akit évekig játszott, már nem és szerinte teljesen hetero.
Nos, nem tudjuk, még mit hoz a jövő, mert egyelőre az tűnik csak biztosnak, hogy lesz negyedik rész.
Ha esetleg valami olyasmi lesz benne Chekov és utódjának sorsa, mint amit felvázoltam, ne feledjétek, hogy hol olvastátok ezt először!!! :) (2016.07.27.18:54)
Már a neve is beszédes... kiejtve: Patrick öli Patrick-ot!
Nem emlékszem már, melyik filmben figyeltem fel erre az antipatikus arcú, zsigerből rossz fiúkat alakító színészre, de a nevét, furcsa dallamossága és (számomra) "rejtett" jelentése miatt (kill = öl) nagyon hamar megjegyeztem. Csak a nevét kellett memorizálnom, mert a fizimiskája felejthetetlen. Kiállásának köszönhetően a nyolcvanas évektől alakíthatta blockbusterekben és zs-filmekben az ellenséget, vagy már-már cameo szintű mellékszereplőt. (Akit többnyire megöltek)
Jó szerencséje a filmes univerzumban predesztinálta arra, hogy Hollywood szinte összes nagyágyújával összemérhette erejét.
Az ifjabb Robert Donald Kilpatrick 1949.aug.20.-án született Virginia államban, Orange megyében. Harmincas évei derekán járt már, amikor első filmszerepét megkapta az azóta kultikus szintre emelkedett, nagyjából underground szinten mozgó, trashfilmben, a „The Toxic Avenger” – Toxikus bosszúálló című, alacsony költségvetésű, Troma produkcióban. A film egyetlen erénye – ha csípősek akarunk lenni - , hogy itt mutatkozott meg először Marisa Tomei is, teljes valójában. Ők ketten lettek a legismertebb nevek a szakmában. Leroy szerepe gyakorlatilag beskatulyázta a művészt az elcseszett rosszfiú szerepkörbe. Ekkor alakult ki a nevével való szójáték: Kill-Patrick!
Rengeteg műfajban és sorozatban kipróbálta magát, de erőssége a sci-fi és az akció világa.
Második filmjében már Tony Curtis mellett sofőrködik (A színésznő és a relativitás), a harmadik mozis munkájában pedig az angol James Bond filmek válaszának kikiáltott Remo Williams képregény-filmben akciózott, Fred Ward ellenlábasaként. (Fegyvertelen, de veszélyes) A film nem lett egyértelműen siker, ezért nem készült folytatása. Kilpatrick ebben a filmben találkozott össze először Kate Mulgrew színésznővel, akivel a sors, később ismét összehozta a „Star Trek: Voyager” sorozat két egymástól távol álló epizódjában.
A nyolcvanas évek végéig letudta televíziós sorozatban a krimi, western és a misztikus témákat, mellette pedig építeni kezdte negatív karakterű image-át. 1990-ben egy B akció sci-fi mellett (Kiborgtanárok) összeverekedett Jean-Claude Van Damme-al a „Börtöncsapdában”. Kétezerig letudta Chuck Norris-t, Schwarzeneggert és Steven Seagal-t. Egyik kedvenc karakterem ezekből az évekből való, Ray Booth, a vidéki tahó, Stephen King nagy sikerű világvége meséjében, a „Végítéletben”, valamint egy főszerepet a kritika által lehúzott „The Cellar”-ban.
Fiatal és lázadó korában alig élt túl egy autóbalesetet. Ha akkor bevégzi, egy markáns főgenyával kevesebb lenne ma a világon.
Kilpatrick tenyérbe mászó arca ellenére, két diplomás (történelem, angol) újságíróként indult, jelenleg pedig két gyermek apukája, aki szabadidejében verseket olvas, barkácsol és allergiás a cicákra, amiket ettől függetlenül nagyon kedvel.
Kevés főszerep, rengeteg filmes halál, sokszor csak percek a vásznon, mégis jellegzetes mozis arc annak, aki még videón kezdte a filmek habzsolását.
Dolgozott Peter Hyams-től, Spielberg-ig fontos rendezőkkel, élvonalbeli színészekkel, Sean Connery-től, Tom Cruise-ig szinte mindenkivel.
A Hollywoodi filmálom egyik ragyogó kis csillaga. Ahol megjelent, ott szikrázott a tűzeső, ám ettől függetlenül, hiába a fontos születési dátum, nem miatta gyűlünk össze Budapest közepén, hogy megcsodáljuk a tűzijátékot és szikrázó csillagokat, melyből egy már neki is érik a hírességek sétányán, a „Walk of Fame”-n.
Megtekintés: Ezt a filmet és hasonló társait - amerikai tinikről szóló életviteli kérdéseket feldolgozó, ifjú tehetségeket felvonultató mozi - még a nyolcvanas években meg kellett volna néznem. Mostanra a mondanivaló talán nem avult el, de a film, sajnos igen. Ez biztosan.
Sosem gondoltam volna, hogy a két centis ínyű, három centi fogú, hófehér bőrű és mellette szeplős Molly Ringwald, aki a száját az előbb felvázolt adottságok miatt képtelen volt becsukni (Bőrt húzni a fogára.) ilyen komoly tényező volt akkoriban Hollywoodban, hogy javaslatokat tehetett a rendezőnek akár fiú szereplőket, akár betétdalokat illetően. Mikor ezeknek utánaolvastam, kissé elképedtem - mivel magam nem vagyok Ringwald kisasszony zsenijéről meggyőzve, főleg, hogy nevét mostanában nem nagyon hallom számomra is érdekelt produkciókkal kapcsolatban - ,hogy ha úgy vesszük, Ringwald amolyan tini múzsája volt John Hughes-nak. Igen, jól látod, Hughes-t írtam és nem Deutch-ot, mert habár Deutch rendezte a mozit, ez egy ízig-vérig Hughes film. Hughes nem csak rendezett tini filmeket, hanem írta és pénzügyileg támogatta is őket. Az "Álmodj rózsaszínt" esetében a rendezőt eleve ő hozta a produkcióba és bár neki magának sem volt korábban sok filmes tapasztalata, Deutch-nak ez volt a rendezői debütálása. Hogy mennyire jól sikerült? Annyira, hogyha beilleszted a filmet a többi Hughes mozi közé, amik akkoriban moziba kerültek, simán beleolvad a repertoárba, megtévesztve a felületes nézőt. Tehát ha a Hughes stílust és életérzést kellett visszaadni, akkor Deutch remek munkát végzett. (Miközben lassan tíz éve nem rendezett mozifilmet, csak televíziós sorozatok epizódjait, ami szerintem, bár emelkedik a tévés szériák ázsiója, ettől még egy visszalépés a korábbi mozifilm rendezőknek.)
Itt még Hughes ontotta magából a tinikkel foglalkozó, főleg párkapcsolati problémákat és a világban való helyükért vívott "csatákat" bemutató filmjeit. Volt, amelyik jobban sikerült (Meglógtam a Ferrarrival! - Ferris Bueller's Day Off (1986) - többek között mivel ezt rendezte, így nem maradt ideje a másik filmre direktorként - és akadt olyan is, amelyik kissé cikis (A John Candys marhulások). Hughes-nak volt érzéke a fiatalok problémáinak felvázolásában, ezért mai szemmel sokkal kiforrottabbak azok a mozijai, amelyben nem felnőttek, hanem fiatalok, gyerekek a főszereplők.
Az extrém boltok (lemezbolt, képregénybolt, süteményes, stb.) több jó filmhez adtak karakteres hátteret, amelyben pl. a felnőtté válás és a párválasztás központi téma. Egy boltban könnyű különféle karaktereket "ütköztetni", így van akár nevetés, akár dráma.
A nyolcvanas években, mikor még Hughes is pályájának elején járt, rövid ideig a lieblingje volt Molly Ringwald és még azokba a "filmjeibe" is be tudta tolni, amelyeket nem ő rendezett. Cserébe Ringwald egy generációnyi amerikai tinifiú elérhetetlen és közel sem hibátlan nedves álma lett. Később ebből a skatulyából kitörnie nem sikerült, és ez lehetett az oka, hogy főleg mellékszerepekben találkozunk vele olyan filmekben, amik még nálunk sem kerülték el a moziforgalmazást; pl. Már megint egy dilis amcsi film - Not Another Teen movie (2001) - Bosszúból jeles - Teaching Mrs. Tingle (1999)
Hughes gyerekfilmjei többnyire mindenki által ismert és ezért a nézőt könnyű azonosulásra késztető szituációkból építkezett: Félelem a jövőtől, felnőtté válástól (Nulladik óra - The Breakfast Club (1985) - egyedül, idegenek ellen (Reszkessetek, betörők! - Home Alone (1990) - a szülők teljes elidegenedése hogyan hat a lélekre (Meglógtam a Ferrarival) stb.
Ilyen szempontból az "Álmodj rózsaszínt" egyenesen banális témákat boncolgat, mert van benne társadalmi különbségeket érintő kérdés - gazdag fiú és szegény lány között kialakulhat e igazi szerelem - illetve kapunk egy olyan mellékszereplőt is, aki végtelenül szerelmes hősnőnkbe, gyermekkoruk óta, de szerelme tárgyának életében csupán mindig a legjobb barát helyet töltheti be, amit ugye, sok fiú olvasónknak nem kell bemutatni, mennyire egy szar szitu. - Legyünk barátok! - a leginkább olyan kijelentés, amelytől még a hátunkat is kirázza a hideg.
A filmben ez a hálátlan szerep Kacsának (John Cryer) jut. Végig szerelmének tárgya mellett áll, bármit megtenne érte, mégis az örök visszautasítás a jussa. Mikor végül kénytelen látni, hogy kapcsolatuk sosem lesz számára is megfelelő, először rosszul reagál - ahogy mi is sokan - és felhánytorgatja Andie-nek (Ringwald), hogy más sosem fogja úgy szeretni, mint ő, a boldogságuk egy talmi egynapos "csoda", stb. és valljuk be, ez inkább Kacsa saját egojának helyreállítását célzó, ösztönös kijelentés, nem tapasztalatból épülő kijelentés, hiszen nem tudhatja, hogy a másik fél mennyire is szereti Andie-t, nem is tudhatja. Csak később, miután higgadtan megrágta az eseményeket, nyújt baráti jobbost Andie-nek és választottjának, beletörődve, hogy "szerelmének" életében neki csak ekkora és mellékes szerep jutott. Ez is ismerős lehet sokunknak a való életünkből és nem feltétlenül kellemes emlék, amit a film ezzel felszít. Nekem is volt álmatlan éjszakám hasonló esetben, amikor én voltam a nem nevető harmadik. Volt, hogy mosolyogva álltam félre, mert magam sem éreztem fontosnak az affért, de volt olyan is, hogy igenis sérültem lelkileg és a részemmé vált, amit átéltem. Aztán éltem tovább és az a valami ott lappang bennem azóta is.
Ha ebből indulunk ki, Kacsa egy tragikus hős, mert ha nincs végig Andie mellett, nem vele nő fel, simán lehetett volna akár ő is a szerencsés kiválasztottja - főleg azután a táncos, tátikázós magánszám után, amire Jon Cryer külön felkészült a meghallgatásra.
A főszereplők akkor: Molly Ringwald, Andrew McCarthy, Jon Cryer
Akik Kacsával fognak azonosulni - kevesen lesznek talán, mert legtöbben inkább végül azt a fiút helyettesítenénk, aki elnyeri Andie szívét, még akkor is, ha egyébként a saját életünkben, tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy csak "Kacsák" vagyunk - azoknak sem Andie, sem a másik főszereplő, Blane karaktere (Andrew McCarthy) nem lesz olyan szimpatikus, habár, a színészek és a forgatókönyv is igyekszik őket kihozni a pozitív hősöknek. Mai szemmel eszméletlenül banális és röhejes lesz az a jelenet, amikor Blane bemegy a lemezboltba és Andie azt se tudja, hogy hova nézzen, milyen gesztusokat tegyen meg, hogy ne tűnjön komplett hülyének a srác előtt, sőt, felkeltse az érdeklődését. A lányok nyilván ezzel a résszel fognak azonosulni, meg McCarthy játékával, aki igyekszik "csillogó szeműre" venni a figurát és nem is teljesít rosszul.
Mondanunk sem kell - ej, de fellengzősen fogalmaztam, de marad, hogy van a filmben néhány szokásos mellékszereplő, mint pl. a kedves, de még maga is gyerekes apuka (Harry Dean Stanton - nagyon kedvelem), az idősebb és tapasztaltabb barátnő (Annie Potts - titkárnő az ős Ghostbustersből) vagy a túlzottan is ellenszenvesre kreált, ám az életben is megtalálható, hasonlóan nyomoronc lelkivilágú intrikus, Steff (James Spader) aki kezdetben hevesen udvarol - helyesebben inkább csak ráhajt egy dugás lehetőségéig - majd kikosarazás után ott tesz Andie és az elvileg barátja, Blane kapcsolatának keresztbe, ahol csak megjelenik és ártani tud. Közben világ fájdalmával nyomatja demagóg dumáit arról, mennyire nem illenek ők össze és közben még barátjának is nevezi Blane-t, aki egy idő után rádöbben, hogy ilyen barátokra nincs szüksége. (Neked sem, kedves olvasó. Ha egy ismerősöd csak elszívja az energiádat és érzelmileg gátol, nem feltétlenül tettekbe, azzal nem kell ápolnod a kapcsolatot. Nincs miért!)
Steff - jelen esetben nem öcsémre utalás, de ironikus, hogy nekem is volt egy hasonló ismerősöm, akik ugyancsak Steve névre hallgatott és nem feltétlenül akart nekem jót, akármit is állított. A csúcs kapcsolatunkban az volt, amikor Steve tudva, hogy éppen melyik nőismerősünknek udvarolok, kihasználva a lány italozását és azt, hogy valószínűleg ő is inkább a Kacsát látta bennem, nem Blane-t, félrevonult Steve-vel egy kis orális szexre, amit azután hamar meg is bánt. A lány utólag szánta-bánta, és maga sem értette, miért is ment bele ebbe a lealacsonyító szituba - én sejtem, hiszen Steve akkoriban formailag sokkal kívánatosabb pasas volt, mint mackós jómagam - de később bevallotta, hogy már az egyoldalú aktus közben undorodott magától. Ez mondjuk nem vigasztalt és megspóroltam magamnak egy elképzelhetően nem tartós kapcsolatot. Steve sokkal profánabb volt, amikor erről kifejtette a véleményét: - Én csak neked akartam jót, mert láttam, hogy szórakozik veled és gondoltam, megbosszullak! - mondjuk, ez a hihetetlen önfeláldozó jóság sem vigasztalt és meg is kértem - bár, ilyeneket kérhetsz - , hogy a továbbiakban inkább "ne segítsen" nekem, ha nőügyről van szó.
A főszereplők harminc évvel később.
Szóval, Hughes forgatókönyve ezeket a kérdéseket boncolgatja és még egy esetleges folytatás is szóba került beszélgetés szintjén, ahol a karakterek kicsit tovább viszik a szituációkat, úgy tíz év múlva, amikor kiderült volna, hogy Blane és Andie kapcsolata nem állta ki az idő próbáját, de Kacsa sem járt volna jobban, mert karakterét elmélyítve, hogy miért is volt olyan jó barát és miért "áldozta fel végül" magát, mikor félreállt a párocska útjából, kiderült volna, hogy meleg/homoszexuális. John Hughes-nak olyannyira nem tetszett a film vége, habár jelentős befolyása volt az elkészültére, lévén, hozott anyag, és annyira sajnálta a hoppon maradt Kacsa karakterét, hogy 1987-ben írt egy olyan történetet - Valami kis szerelem - Some Kind of Wonderful (1987) - amelyben rehabilitálta volna Kacsa történetét, egy hasonló karakteren keresztül. Molly Ringwald viszont nem vállalta ezt a filmet és annyira megromlott a producer-rendező és a színésznő közötti kapcsolat, hogy soha többet nem dolgoztak együtt. Szerintem Ringwald magával szúrt ki.
Hughes történeteiből persze nem készült több tucatnyi tinifilm, alig pár darabról van szó, mégis, mostanra főleg ezekhez a témákhoz kapcsolható a 2009-ben, 59 évesen elhunyt filmes neve. Örökségét olyan pályatársak öregbítették, vitték tovább, mint az említett Deutch, Chris Columbus, Nick Castle vagy Stephen Herek. Ők hasonló stílusban és témákban készítették mozijaikat. Többnyire szórakoztató, közönségbarát limonádékat, kalandfilmeket.
Ha valakivel beszélsz a filmről és felemlegeti, hogy korának mennyire generációs mozija, ne lepődj meg ezen, hiszen Amerikában egyértelműen az. Ettől függetlenül témája egyetemes, szinte bármelyik országra kivetíthető.
A Kacsa-tánc pedig eszméletlenül sikerült. Sajnálatos, hogy manapság Jon Cryer zsenije apróra lett váltva egy Két pasi - meg egy kicsi című sorozatban, igaz, abban elég jól hozza a karakterét.
Töfi:
- A filmet ugyanabban a középiskolában forgatták, miben a Grease-t is.
- Molly Ringwald kedvenc saját mozija. (Én jobban szeretem tőle az Űrvadászt - Spacehunter.)
- Anthony Michael Hall visszautasította Duckie (Kacsa) szerepét, mert úgy vélte, a film túlságosan hasonlít a korábbi Ringwald-dal közös filmjére a Tizenhat szál gyertyára - Sixteen Candles (1984).
- Eredetileg James Spader-t is felkérték Blane szerepére, de a színész inkább a sokkal érdekesebb negatív karaktert választotta.
- Jon Cryer több szövegét improvizálta. Többek között a lányok vécéjében az automatás kifakadást is.
- Lányok, akik nem kapták meg Andie szerepét: Lori Loughlin, Diane Lane, Jodie Foster, Ally Sheedy, Tatum O'Neal, Brooke Shields, Justine Bateman, Sarah Jessica Parker, Jennifer Beals.
- Eredetileg a forgatókönyv Blane szerepét egy sokkal markánsabb, férfiasabb karakterben képzelte el, de mivel Ringwald-nak volt befolyása a szereplőválogatásra, egy sokkal lágyabb típust választott, aki személy szerint is inkább tetszett neki, hiszen sok múlt a főszereplők közötti kémián is.
Nem tartom hibátlannak, sőt, mostanra elavultnak érzem, de azért:
70%
