A szélmalom mészárlás - The Windmill Massacre (2016)

A szélmalom mészárlás - The Windmill Massacre (2016)

Rendezte: Nick Jongerius

A film Mafab adatlapja: The Windmill Massacre (2016)

Bár a poszter nagy elánnal hasonlítja magát olyan,
mostanra klasszikus filmekhez,
mint a Jeepers Creepers és a Péntek 13,
közel sem olyan a végeredmény,
hogy érdemes lenne ebből is sorozatban gondolkodni.

Megtekintés: Ha szereted a szép gore effekteket, akkor azért a két percért talán érdemes végigülni.

A pokol malmaiban lassan őrölnek. Nekik mindegy, hogy a bűnöd, ami gyilkosság, előre megfontolt, vagy hirtelen felindulás, jogos önvédelem, lassú tervezés végeredménye vagy ostoba baleset, a gonosz el fog érted jönni és porrá zúzza a csontjaidat.
Ez a film koncepciója.
És már itt el kell döntenem, hogy melyik végkicsengésű horrorfilmet kedvelem jobban: A pozitív végkicsengésűt, amelyben a jó, vagy esetleg szürke karakter győzedelmeskedik a rossz, fekete, negatív oldalon, vagy nem vagyok túl empatikus és engedékeny és akkor is elégedett vagyok, ha a film végén nincs feloldozás és megnyugtató befejezés.

Én szeretem, ha a karakter megküzd az ellenséggel, vagy más történetnél, akár önmagával is és végül, győzedelmeskedik. Egyszerűen ilyen vagyok. Hiszek a jóban, van bennem pozitív életszemlélet. Csoda, hogy a kedvenc műfajom a horror...

Jongerius saját ötletéből fűzte egész estés filmmé a pokoli malom történetét, amelyben a molnár lepaktált az ördöggel és bűnös lelkekért cserébe örök életet kapott. De akarok e olyan örök életet, ami nem szól másról, mint szolgaságról?
És ha már egy molnár, akkor miért ... majdnem szpojlereztem.

A filmnek két pozitívuma van számomra, de az egyik az elején le is cseng, a másik meg a filmidő töredék része.
1.) A film kezdése elég hangulatos, ahogyan végigmegyünk a különböző szereplőkön, néhány apró momentumból próbálva összerakni a puzzle darabkáit, amit majd később kell kiegészítenünk egésszé, mikor a film a megfelelő pillanatban flashback módszerrel enged visszatekinteni minket.
Azonban a mozifilmes kezdés azonnal véget ér, amint szereplőink beszállnak a buszba és különösebben nem is lesz fontos, mert gyakorlatilag statiszta szerepre kárhoztatnak, mivel a forgatókönyv már nem nagyon tud mit kezdeni velük a továbbiakban.
2.) Némelyik gore jelenet nagyon ügyesen és véresen kerül bemutatásra.

Negatívum pedig a szokásos:
A tévéfilm jelleg hamar kiütközik. Az ijesztgetés nem mindig sikerül. A szereplőknek nem nagyon van szerepe. A történet lényegét ugyan nem nehéz összerakni, de nincs eléggé kidolgozva. A befejezés pedig a szokásos, folyt. köv.

Jennifer (Charlotte Beaumont) egészen Ausztráliából szökött Hollandiába, hogy elmeneküljön a lelkiismerete elő. Néhány turistával felszáll egy buszjáratra, amely Hollandia meseszép malmait hivatott bemutatni az érdeklődőknek. A túra azonban hamar abbamarad, mert lerobban a jármű és a semmi közepén rekedt embereket mészárolni kezdi valami természetfeletti ellenség. Erre pedig kissé hiteltelenül reagálnak a szereplők. Hiába, nem a szövegkönyv a film erőssége. Azért az hamar kiderül, hogy mindenki a múltban elkövetett bűneiért van a busz fedélzetén, és valami életellenes bűn miatt, de ennek nagy a szórása.
Az egyik srác a nagymamáját veszítette el és csak sejteni lehet, hogy eutanáziát követett el rajta a fiú, akár kérés nélkül is, ám reakciója arra enged következtetni, hogy szeretetből követte el a tettét. A katonafiún pont nem a megfelelő pillanatban tört ki a harctéri idegesség, aminek köszönhetően Amszterdam piros lámpás negyedében azóta egy prostituált a mínusz. De a jelent flashback arra enged következtetni, hogy a tett nem szándékos volt, hanem egy ostoba baleset, pszichotikus befolyás alatt. Az enyhén franciás beütésű lány sem ölt meg senkit, csak egy riválisának tett keresztbe, ami sajnos túl jól sikerült és a rivális végül magának tett pontot az életére. Az apuka pedig, igaz, hogy lapátra tette anyut, de valahol megérthető az is, hogy nem akarta elveszíteni egyetlen gyermekét, így benne is van szeretet, míg anyuka egy igazi gyökér lehetett. (Gondoljunk bele, ha apuka, miután nem láthatja a fiát és a halálba menekül, akkor meg anyuka lesz a busz utasa, amely a földi purgatórium malom változatába szállítja?)
Jenniferről már végképp nincs mit mondani, hiszen a lány azért öli meg apját, mert az bántalmazta egész gyerekkorában és a testvérét is. Igazán morbid fordulata a sorsnak, hogy a kistesó képes volt két perc alatt felébredni és játékbabájáért visszamászni a lakókocsiba, amit az ausztrál lány épp akkor gyújtott rá az apjára. Tehát, a tesó megölése nem aljas szándék, pusztán tragikus véletlen, míg az apuka elégetése meg szívesség az ördögnek, ha úgy vesszük.

Noah Taylor az egyetlen ismertebb arc a stábban, de ez nem védi meg egy gusztusos haláltól.

Szóval, a gonosz motivációival sem vagyok teljesen elégedett, arról nem is beszélve, hogy a nagy terv végzése közben maga az ördög és a szolgája az, aki majdnem megöl egy ártatlan fiút, aki történetesen véletlenül az apjával volt, mikor kezdődik a leckéztetés.
Szóval, akkor ilyen alapon mit képzel az az ördög és milyen jogon ítélkezik ő, mások felett.
Itt nálam elvérzett as forgatókönyv, mert ha ekkora szórással és emocionális kilengéssel aprítják a bűnösöket, akkor ennyi erővel a világ összes börtönéből Hollandiába kéne szállítani a bűnösöket, gyilkosokat, mert úgy már lenne létjogosultsága az ördög és a molnár közötti egyezségnek. Így, kicsit úgy érzem, semmi nem támasztja alá, hogy nekik büntetniük kellene, így nem is fogok nekik drukkolni, ergó, ha a film nem az ő bukásukkal végződik, az eleve nem tetszik az igazságérzetemnek. Ha pedig a kissrác szerepe pusztán annyi volt, hogy bizonyítsuk, Jennifer mennyire önfeláldozó és nem eredendően gyilkos, akkor megint nem értem, miért volt jó így befejezni a filmet. Persze elhangzik a mondat, hogy "Nem kerülheted el a végzeted, csak elódázhatod!", de akkor meg nem értem, minek van a gonosznak szüksége a felesleges színjátékra és miért nem öli le a vétkeseket egy perc alatt és zavarjuk le az egészet a picsába?

Ezeket a filmeket valahol be szokták mutatni moziban, vagy azonnal dvd-n landolnak meg az esti műsorsávban? El nem tudom képzelni, hogy egy ilyen munkára beüljek bárhová egy jegy áráért.
A gyilkos meg közel sem olyan ijesztő és karakteres, amire fel lehet építeni egy franchise-t. Ilyen maszkolást unásig láttunk és bár vannak sorozatok, amelyek nem szólnak többről, mint a színészek lemészárlásáról - Halloween, Friday 13th - a szélmalom mészárlás nem érne meg egy folytatást, mert már az első részből kiderült, hogy a koncepció kiforratlan és alig sikerült így is elhúzni a játékidőt nyolcvan percre.

Minek szembesít a hibáiddal az ördög és miért várja meg, hogy bűnbocsánatot kérj és őszintén megbánd a vétkedet, ha utána nem enged utadra? Ez így, ebben a formában egy piti kis gyökér viselkedése, aki állatokat kínoz a hátsó udvarban. Az ördög és szolgája úgyanolyan gyilkos, mint akiket górcső alá vesznek...

40%

Ha megnéznéd:
- A szélmalom mészárlás (2016)

Top10 Tom Cruise filmzenei videoklip... 1990 előttről.

Top10 Tom Cruise filmzenei videoklip

Ha van hollywoodi szupersztár, akkor Tom Cruise az. Nem csak remek filmekben sikerült elcsípnie szerepeket, hanem sok filmjéhez olyan slágerek is készültek, amik meghódították a világot és a zenéjét unásig játszották a kereskedelmi rádiók.
10-t gyűjtöttem össze azokból, amiket magam is kedvelek vagy kedveltem. Van, amit már akkor szerettem, amikor azt sem tudtam, ki az a Tom Cruise. Más számok azonban rajta keresztül lettek ismertek számomra. És akkor még nem is beszélve arról, hogy van zene, amiben táncolt is.

1. Végtelen szerelem - Endless Love - Endless Love movie (1981)
Ez a filmzene egyáltalán nem miatta lett ismert, hanem Brooke Shields miatt, aki valami számomra érthetetlen okból, nagy népszerűségnek örvendett még nálunk is a nyolcvanas években. Azután a színésznő kikopott a filmvilágból és habár néha megjelenik filmes munkákban, már megkopott gyermeki varázsa, amelyet ezzel a filmmel is felépített. a másik ok, amiért a dal sikeres volt, hogy Lionel Ritchie és Diana Ross akkor már a csúcson voltak, mint előadóművészek. Bár a film sikere viszonylag szerény volt otthon, a dal bekerült a Billboard listára, hosszú hónapokig előkelő helyen tanyázva rajta és több díjat is nyert. Egyes híres magazinok szerint minden idők egyik legjobb zenei duettje.

2. A kívülállók - Stay Cold - The Outsiders (1983)
Bármilyen fura, Cruise, apró termete ellenére, első filmszerepeiben egyáltalán nem a szimpatikus figurákat hozta. A takarodóban egy meghasonlott katonai kadét, ebben a filmben meg egy tinibanda erőszakos tagját alakítja. Szerepe viszont nagyon apró a többi, akkor még igéretesebb karrier előtt álló színész között. A filmet Francis Ford Coppola rendezte és főcímdalként Carmine Coppola és Stevie Wonder készítette el a Stay Cold című dalt. Kellemes melankolikus nóta, amely hangulatában már nem emlékeztet a film süvölvényeiről szóló dráma stílusára.

3. A szerelemben vesztes - Losin' It - Losin' It (1983)
Negyedik filmjében Cruise már abszolút főszereplő. Curtis Hanson később olyan remek filmet dirigált, mint a "Szigorúan bizalmas", de ez a tini komédia, drámai beütéssel, gyenge közepes. Olyannyira nem volt a stúdió elégedett a film végső változatával, hogy gyakorlatilag az utána következő "Kockázatos üzlet"-et egyfajta alternatív változatnak gondolták a folytatáshoz. John Stockwell-el már ebben a filmben is együtt játszik, akivel később a "Top Gun"-ban is szerepelnek. A "Losin' it" tipikus amerikai popzene a nyolcvanas évekből. Akkoriban szinte valamennyi vígjáték vagy tinifilm hasonló főcímdallal kezdődött.

4. Kockázatos üzlet - Old Time Rock and Roll - Risky Business (1983)
Azt hiszem, Tom Cruise kb. innentől számít a mai napig szupersztárnak. Ebben a filmben egy középiskolást alakít, aki jó üzleti érzékkel garázs-kupit kezd üzemeltetni, hogy bebizonyítsa az egyik tanárának, hogy vinni fogja valamire az életben, de valójában, magának akar bizonyítani, hogy kiléphessen szülei árnyékából. Beleszeret közben egy prostiba is, akivel tökéletes párost alakítanak a moziban. Habár a film eredetileg egy romantikus tini-komédia lenne, valójában egy kőkemény társadalmi drámát is magában hurcol. A bemutató óta talán az egyik legtöbbet idézett Cruise pillanat - leszámítva a sziklamászást a M.I 2.-ben illetve a Winfrey showban előadott heverő ugrálást - amikor Bob Seger énekére Cruise táncot lejt a nagyszobában. A jelenetet improvizálta!

5. Top Gun - Take My Breath Away - Top Gun (1986)
Ha valaki korábban még nem hitt abban, hogy IV. Thomas Cruise Mapother viszi valamire a filmes szakmában, az mostanra elhitte róla, mert Maverick pilóta szerepével Cruise kasszát robbantott és világsztárrá avanzsált. (A filmet a mai napig nem néztem végig, egy ültő helyemben, ellenben a film leghíresebb betétdalát unásig hallgathattuk a nyolcvanas és még a kilencvenes években is. A "Berlin" együttes nem tudom, miket csinált még ezen a slágeren kívül, de ezt mindenki ismeri, aki a hetvenes években született és még ma is él... és szokott filmeket nézni, zenét hallgatni.) A dalt azonban másodmagával az a Giorgio Moroder komponálta, aki akkoriban erős szinti hangzású zenei világot preferált és többek között a "Végtelen történet" és a "Flashdance" filmek zenéjéért is felelős. A "Take My Breath Away" Oscar-díjat nyert legjobb betétdal kategóriában, és még tucatnyi másikat is. Nem tudom, mit szólt ehhez Harold Faltermeyer, mert a film eredeti score zenéért viszont ő volt a felelős. Faltermeyer neve a szintén világsikerű Axel F. téma kapcsán lehet ismerős, a Beverly Hills-i zsaruból.

6. Koktél - Kokomo - Cocktail (1988)
A "The Beach Boys" sem előtte, sem utána nem lett olyan sikeres, mint amikor Cruise filmjével kapcsolt áruként eladták a "Kokomo" című dalukat. A zenei album már a téma miatt is szolgáltatott remek party dalokat, de mind közül ez az enyhén karibi hangulatú popszám lett számomra a legismertebb.

7. Esőember - Iko Iko - Rain Man (1988)
Magam innen datálom Cruise-t, mint remek színészt. Ne felejtsd, hogy volt filmje, amit korábban nem láttam, vagy azóta sem, viszont, itt, amit az országúton művel a "gatya-gatya-gatya" jelenetben, az teljesen meggyőzött, hogy van benne kraft, bár, ne kérdezd miért pont ez a kirohanása volt rám ilyen hatással. Dustin Hoffmann meg mindig is az egyik kedvenc színészem volt. Mondjuk, ami ritka, hogy a "The Belle Stars" Iko Iko Iko nótájánál sokkal sikeresebb lett Hans Zimmer instrumentális filmzenéje, amit a filmhez komponált. Viszont a sláger később ismét fel lett használva a Cruise filmográfiában, átdolgozva a Mission: Impossible II. részében. Erre a dalra mássza meg Cruise a hegyet, amit később több film megidézett vagy parodizált.

8. Született július 4.-én - A Hard Rains Gonna Fall - Born On the Fourth of July (1989)
Az 1962-ben Bob Dylan által írt dal Edie Brickell féle előadását már akkor imádtam, amikor a filmet még nem is láttam, köszönhetően az MTV zenei csatornának. A lágy rockos dal és Brickell mezítlábas táncoló előadása teljesen elvarázsolt. Volt, hogy végtelenítve hallgattam mp3-ban. Brickell Paul Simon felesége 1992 óta.

9. Mint a villám - Show Me Heaven - Days of Thunder (1990)
Egy másik Cruise film, amit a mai napig nem láttam rendesen. Sőt, ezt eddig sehogyan sem, töredékekben sem. Viszont a Show Me Heaven című soundtrack, Maria McKee előadásában legalább olyan unásig játszották, mint a Berlin által sikerre vitt top Gun nótát. Ez azonban már nem lett annyira sikeres, de még így is sikeresebb lett, mint a film zeneszerzőjének, Hans Zimmernek a filmhez írt dala, a "The Last of Note Freedom", amit Billy Idol-al szereztek közösen és David Coverdale adott elő.

10. Legenda - Lily's Song - Legend (1985)
És, hogy benne maradjunk a nyolcvanas években, ezzel is esélyt adni egy másik Top10-nek, utolsónak egy kevésbé sikerült, de nekem titkos kedvencem, a Legenda egyik betétdalát tenném ide, amit Mia Sara énekel a filmben. Egyébként már csak azért is helye van itt, mert ha lenne Top10 kedvenc filmzeném, akkor a legenda előkelő első helyet foglal el benne! A film esetében az a faramuci helyzet állt elő, hogy más az Európai verzió filmzenéje és más az Amerikai változaté. Az Európai szerencsére Jerry Goldsmith zenéje lett, és talán ez miatt a kereskedelmi baromság miatt megismerhettem a kedvenc filmzeneszerzőm és annak szerintem egyik legjobb, számomra azonban legkedvesebb munkáját. Az Amerikai változathoz a legalább annyira ismert Tangerine Dream szerezte a filmzenét, de miután már meghallgattam azt is, állíthatom, hogy Goldsmith munkájához képest harmatgyenge próbálkozás.
Mia Sara nem futott be sem nagy filmes, sem nagy zenei karriert, ebben a filmben, mint Lily hercegnő, tökéletesen kapja el a pillanatot.

Mivel szépen kikerekedett a tízes lista, várható egy folytatás is.
Vagy rábízom filmbookos kollégámra, Scal-ra!
Scal, tessék, te jössz!!!

Az elnémult - The Unspoken (2015)

Az elnémult - The Unspoken (2015)

Rendezte: Sheldon Wilson

A film Mafab adatlapja: The Unspoken (2018)

Megtekintés: Hiába kedvencem Jodelle Ferland, ha a film rendezője nem érti a horror lényegét.

Ez már akkor biztos volt számomra, mikor az első negyedórában egy jelenetben az történt, hogy a néma kisfiú nézi a fa oldalát, majd hirtelen, képen kívülről benyúl érte az anyja, hogy átölelje, de a zenei aláfestés drasztikussága meg úgy riasztja meg a nézőt, mintha a gyilkos lépett volna mellé, egy baltával. Nálam ez nem horror. Nem rajongok a jumpscare-ért (Villanófrász lesz a magyar neve.) sem akkor, ha a pofánkba tolnak egy rémisztő arcot, sem akkor, amikor ijesztő hangeffektet kevernek oda, ahol a valóságban még véletlenül sincs. Aki így próbál meg rémiszteni, az olcsó, bazári módszereket használ és első leckénél kibukott a horror-rendezői szakon, vagy okj-s képzés útján végezte el a direktori szakmát.

Abban igazad van, hogy ha félálomban szuszokálsz - mert amúgy a film hangulata és érdekesség mentessége automatikusan visz magával alfába - akkor egy hirtelen hangos hegedűnyekergetés fel tud pár pillanatra rázni és megdobogtatja a szíved, ám ettől még a film hazug lesz. Azt akarja beléd sulykolni, hogy ő igenis egy komoly darab, amelyik félelmet gerjeszt benned, megrémít, mert ez a horrorfilm dolga, erre jött létre a műfaj. Ez az, amikor többnek szeretne látszani annál, mint ami.
Ez a félelem és rémület azonban mechanizmusában kb. annak felel meg, amikor mosogatás közben rosszul teszed félre a poharat és az leesik a pult pereméről. Egy pillanatra beléd áll a félelem - az üvegszilánk biztosan elvágja a kezem, lábam, sőt, talán pont a combartériámat - azután úgy, ahogy jött, másodpercek múlva már hűlt helye és te a cserepeket söpröd össze, mivel a félelmed inkább egy rémálomkép, hiszen roppant keveseknek vágja fel a combartériáját egy a földre esett pohár.
Ez nem az a félelem, amit akkor érzel, amikor szivacs nélkül mosod a pohár száját és folyamatosan rettegsz, hogy ha elpattan véletlenül, pont akkor, a kezedben a pohár széle, mélyen belevág a kezedbe, felhasíthatja a puha bőrödet és egy csúf sebhely lesz óvatlanságod jutalma, ezért tartva tőle, hogy bekövetkezik, előkeresed a szivacsot és nagyon finoman mosod körbe a pohár száját. Ez a félelem sokkal reálisabb, erősebb, mivel környezetedben már sokan jártak úgy, hogy mosogatás közben tört el kezükben a pohár és vágta meg a kezüket.
(Ha a horrorfilmekkel kapcsolatban esetleg nem is lettél okosabb, a pohármosogatási fóbiáról már mindent tudsz...)

Sheldon Wilson nem tanulta meg a leckét. Mint forgatókönyv író és rendező, még mindig a könnyebb utat választotta és az egész filmet telepakolta ezekkel a villanó-frászokkal. Igen, ez lesz rá a megfelelő név a magyarban, ezután a jumpscare-t villanófrásznak fogom nevezni. Ha hajlékonyabb lennék, most megveregetném a hátam. Wilson már egyébként is előkelő helyet foglal el az oldalon, hiszen a "fika" jelzőt nem sok filmhez biggyesztettem oda, neki mégis sikerült elérnie egy szintén 2015-ös förmedvénnyel, a hasonlóan igényes "Az odú - The Hollow (2015)" című horrorfilmmel. Ide klikkelve elolvashatod, akkor miket írtam arról a borzalomról.
A helyzet most sem lett jobb, de nem is várható el egy embertől, hogy egy éven belül egy mocsokkal együtt egy zseniálisat is alkosson. (Azt hiszem, Sandra Bullock egy éven belül nyert Oscar-t is és Arany Málnát. Vagy Halle Berry volt az?)
Negyven perc után erőt veszek magamon, hogy végig"izguljam" ezt a filmet, amit azért teszek csak meg, mert a szereposztásban két nevet is felfedeztem, akiket kedvelek.
Az egyik a már említett fiatal színésznő, Jodelle Ferland, aki kislányként már megvett olyan alakításainak köszönhetően, mint a "Tideland" vagy a "Védtelen gyermek". Tény, hogy azóta főleg horrorfilmes műfajon belül találkoztam a hölggyel és az is tény, hogy ezt a két roppant erős színészi alakítását eddig nem tudta nálam semmivel felülmúlni, bár ezt betudhatom annak is, hogy nem minden szerepét sikerült eddig látnom.
A másik név, amelyik kedvemre való, az Neal McDonough, aki viszont örök mellékszereplő és bármilyen műfajban összefuthatunk nevével.
Aztán a forgatókönyv megfeledkezik róla és a végén nem kezd vele semmit.

A film röviden:
Néhány évvel korábban egy rendőrjárőr kimegy a városka szélén, viszonylagos magányosságban álló házhoz, ahol már a tornácon látszik, hogy minden csupa vér, ezért segítséget kér a rádión. Az erősítés mire kiér, addigra helyettesünk ráakad egy túlélőre, viszont a házban lakó család szőrén-szálán eltűnt. Évekkel később a házat újra eladják és egy anyuka, Jeanie (Pascale Hutton) költözik be fiával, Adrian-nal (Sunny Suljic) aki az apuka halála óta nem szólalt meg. Anyuka, mivel nagyon sok a tennivalója, egy környékbeli bakfist, Angelát (Jodelle Ferland) hív a házhoz, hogy tartsa szemmel a fiúgyermeket, aki hajlamos elbújni a világ zaja elől.
Már első napján kemény helyzetben találja magát a lány, mert a házvezetőnő egy szellemjelenés miatt faképnél hagyja a házban tartózkodó lányt és a kisfiút, hogy közben meg a helyi vagányok tegyék tiszteletüket ugyanott, mert ők meg a kábítószerüket rejtegették az épületben, mielőtt azt eladták volna (Mind a drogot, mind a házat, ha nem fogalmaztam világosan.), mondván, hogy a környéken szellem járta házként elhíresült építményben úgy sem keresné senki a drogjukat.
Ez legalább egy jó indok arra, hogy legyen elegendő kinyírásra váró mellékszereplő a filmben. Jelen esetben három olyan helyi kemény csávót láthatunk, akik egy orosz bűnbandában is megállnák a helyüket, már ami az első blikkre fegyvert fogó elszántságukból adódik. A seriff hívó szívára a legtökösebb minimális ellenállással bent alszik a sitten, de másnap már egy szakajtónyi - szó szerint - fegyverrel indulnak a házikóba, hogy visszaszerezzék a cuccot, elhatározva, hogy megölnek minden szemtanút, miközben pontosan tudják, hogy a házban kb. néhány gyönge nő és egy kisfiú tartózkodik. Kemény legények... Még nem jutottam megtekintésben odáig, de borítékolom, hogy a szellemek kellemes gore effektek felhasználásával fogják felaprítani őket.

Mert a gore nagyjából már korábban is rendben volt. A ház körül dolgozgató szakit pl. igen kellemes módon ijesztette halálra egy halott kutyus rohadó csontváza. A szakinak egyenesen leesett tőle az álla. Nem is, inkább kicsit ferdén tépte le valami.

Hogy mégis ér valamit a film, hogy az első hetven perc után nagyon felpörögnek az események és a lezárás nem teljesen pozitív, plusz jutott bele némi poén is.
45%

Ha megnéznéd:
- The Unspoken (2015)

Top10 női előadó, akiket kedveltem gyerekkoromban...is

olyan nagy divatja lett a múltidézésnek több filmes oldalon, amiket kedvelek, hogy úgy gondoltam, akkor már én is beteszek párat azokból a zenékből, amiket szerettem hallgatni gyerek, kölyök majd fiatal koromban.

Az előadók nevei nem sorrendben következnek, nyilván nem is lehet megfelelő sorrendet kialakítani kedvencek között, ha személyekről van szó, hiszen egyiknek a hangja delejes, másiknak meg a teste volt csábító.
Van, amelyiknek úgy, ahogy követtem munkásságát, másokét meg egyetlen klipp miatt kedveltem meg, és többet sem tudtam meg róla. Meg az is benne van a pakliban, hogy pont egy olyan marad ki, aki most nem jut eszembe, de viszont, anno, "szerelmes" voltam bele.
Nincs lelkierőm mélyen beleásni magam a hölgyek életrajzába, ezért csak beteszem azokat a zenéket, amiket egykor unásig hallgattam tőlük. Szigorúan mindegyiktől csak egyet. Hogy ne vesszenek össze...

1. Enya - Orinoco Flow
Enya lemezéért még zsebpénzt is kiadtam. Mostanra nem tudom, hova tűnt az album, de mivel nagyjából teljes munkássága megvan vinyón, néha bele tudok hallgatni sejtelmes hangjába.
Ha már filmes adalékot kell mellé párosítani, akkor megemlíthető, hogy "Enya" művésznéven először egy film, a "The Frog Prince" című mozi kapcsán jelölték meg a filmzenei albumon. Viszont elutasította James Cameron kérését, hogy a Titanichoz írjon kísérődalt, ami szerintem elég butus húzás volt tőle.
Enya hivatalos oldala.

2. Björk - Human Behaviour
Habár Björk később egy remek filmzenét készített a "Táncos a sötétben" című drámához, én ezzel a számmal ismertem meg művészetét. Készített utána persze jobb zenéket is, de az első nagyon fontos egy férfi életében.
Björk hivatalos oldala.

3. Sinead O'Connor - Nothing Compares 2 U
Szintén egy szerelem volt, amikor feltűnt a tévé képernyőén O'Connor kedves és érzékeny arca, hogy azután sírásig énekeljen a lelkéről. Még arra sem volt szükség, hogy kölyökként értsem a szöveget. Nagyon szomorú számomra, hogy felette is eljárt az idő és mai fotóin árnyéka önmagának, nem is emlékeztetve a Bambi szemű fiatal lányra, aki férfiak millióit varázsolta el.
Sinead O'Connor hivatalos oldala.

4. Joan Osborne - One of Us
Sekélyes intelligenciám része volt, hogy amikor először hallottam ezt a dalt, elkönyveltem, hogy sokkal izgalmasabb a refrént "Van a fasznak" ejteni, de ez nem von le a nóta érdemeiből, csupán engem minősít. Osborne számomra egyszámos csoda lett és bár díjat is kapott ezért a dalért, nem nagyon keresztezte későbbi utamat munkássága.
Joan Osborne hivatalos oldala.

5. Kate Bush - Running Up That Hill
Már gyerekként megbabonázott ez a videóklipp és Bush érdekes hangja, amelyet mintha egy gyermeknő préselne ki csókra álló szájából. A hivatalos klipp pedig még rátett az összhatásra a táncosok mozgásával és a szürreális folyosó jelenettel, amiben mindenki papírmasé arcot visel. Akár egy rémálom, amely félelmet ébreszt, de még épp nem annyira, hogy felriadj belőle. Bush ezen kívül is készített dalokat, de nem követtem munkásságát és van olyan sikeres nőtája, amellyel csak most, hogy a listát állítottam össze, találkoztam. Szégyellem.
Bush ebben a videóban táncosként is megállja a helyét.
Kate Bush hivatalos oldala.

6. Tina Turner - Private Dancer
Turner már akkor rocknagyi volt, amikor pelenkába pisáltam. Talán filmzenéi közül kellett volna választanom valamit a listába, de nem akartam begyepesedett lenni, ezért egy erős, melankolikus és drámai történettel operáló dalát választottam, amit annak idején ezerszer láttam és hallottam. Még ma is az egyik legjobb énekesnőnek tartom, pedig jönnek az új tehetségek, rendesen.
Tina Turner hivatalos oldala.

7. Cyndi Lauper - Time After Time
Pont ez a dal nem annyira jellemző Lauper stílusára, aki inkább a fancy, őrült szomszéd csaj szerepét viselte leginkább a karrierje során, nekem mégis nagy kedvencem, főleg, mivel karaoke-zni is nagyon lehet vele és női partner is kell hozzá. Annyit hallottam, hogy néha még a szöveg is az eszembe jut. Laupert amúgy még a "The Goonies" című gyerek kalandfilmért is nagyon kedvelem, mivel több számot írt a filmhez.
Lauper egyébként is releváns egy filmes oldalon, hiszen kevés sikerrel, de filmekben is megjelent színésznőként.
Cyndi Lauper hivatalos oldala.

8. Paula Abdul - Rush Rush
Az apró énekesnő egy klipben Keanu Reeves-szel. A zene is kellemes a videó sem rossz. Abdul ráadásul mind külsejében, mind hangfekvésben erősen emlékeztetett az akkori Európai kedvencre, Sandrára, akinek fitos nózijáért szintén odavolt a generációm. Aztán Abdul lassan kikopott a hallgatandó kedvenceim közül, de ez a szám örök kedvenc. Filmes karrierje nem számottevő, viszont két évig Emilio Estevez felesége volt, ami ismét felhívja rá a figyelmet, hogy az Amerikai művészvilág mennyire belterjes egy klikk.
Paula Abdul hivatalos oldala.

9. Laurie Anderson - O superman
Semmit nem tudtam erről a művésznőről, amikor szüleim magnókazettái között kutattam és belehallgattam a fel sem címkézett adathordozókat. Az egyiken egy az ízlésemhez közel álló szinti-pop performanszt sikerült találnom, amelyben egy női hang hosszú percekig nem fgy ki a szuszból ás a-a-ázik, miközben egy eltorzított hangú nő beszél hozzánk. Ez olyan régen volt, hogy videót sem láttam akkor hozzá, így maradt a szalag hallgatása. Ez is egy olyan nóta, amit nem tudtam soha elfelejteni.
Laurie Anderson hivatalos oldala.

10. Amanda Lear - Follow Me
Amanda Lear gyermekkoromban nagyjából tiltott gyümölcs volt országunkban. Kazin már hallhttuk, de lemezen különösen nehézkes volt beszerezni, főleg azt az albumot, melyben megmutatta párduc testének felső harmadát, beleértve a mellét is. Apám valakitől külföldről kapta meg a bakelitet, mivel nálunk nem lehetett hivatalosan ezt beszerezni. Lear kultikusságához hozzájárult az is, hogy mély hangját sokan annak tulajdonították, hogy mielőtt gepárd testű bombázó lett, férfi volt, akit tehát átoperáltak. Sosem nyomozgattam a városi legenda után, csak volt néhány száma, amit szívesen hallgattam, főleg, mivel ezek zenéje is a szinti-pop kategóriába esett. Elalvás előtt simán sikerült nedves álmot okoznia a kis tökinek, aki én voltam.
Kevesen tudjuk, de Lear is kapcsolatba hozható filmekkel, pl. mindjárt Jodorowsky dokumentum filmjével, amely a Dűne nem elkészítéséről mesél.
Amanda Lear hivatalos oldala.

Sokan kimaradtak, ezért kell majd egy második Top10 és egy olyan is, amelyben együttes női énekese áll a középpontban.
Kellemes az ilyen múltidézés, mert előkerülnek emlékek, amiket elzárva tartottunk.

Énekelj! - Sing (2016)

Énekelj! - Sing (2016)

Rendezte: Christophe Lourdelet, Garth Jennings

A film Mafab adatlapja: Sing (2016)

Megtekintés: Nem gondoltam volna, hogy egy mese tetszeni fog, aminek a témája olyasmi, ami miatt már nem kapcsolom be a tévét sem.

Az "Énekelj!" egyik legnagyobb pozitívuma számomra az volt, hogy nem volt telepakolva különleges képességű, szuperhős figurákkal és a története is, szegről-végről földhözragadt volt. Mert összességében egy tehetségkutató versenyről - is - szól, amelyben bárki megmutathatja, amit tud és mivel a bárki nem egyetlen főszereplőre korlátozódik, végig lehet izgulni, hogy a kedvenc karakterünk lesz e az, aki a mennybe megy.

Ha tévében kellene megnéznem egy újabb, ezredik énekes műsor, amelyben eddig "elvileg" fel nem fedezett tehetségek kapnak teret, eret kell vágnom. Pusztán azért, mert megcsömörlöttem ezektől a műsoroktól és egyébként sem hiszem, hogy kis országunk olyan hatalmas piac lenne, hogy évente öt-tíz kiváló énekessel kellene gyarapítani a popszakmát, ha esetleg két-három hasonló műsor indult, akkor még többel.
Nem hiszek ebben. Az Internet rákfenéje, hogy ami tetszik, azt letöltöd, ezért, nem gondolom, hogy ennyi énekest képesek vagyunk úgy eltartani, hogy a polcra kirakott termékeiket - kezdetben ugye a cd lemezt, később pedig minden járulékos baromságot, a saját divatmárkától a névre szóló szakácskönyvig - megfelelő mennyiségben fel tudjuk vásárolni.
Könyörgöm, sokszor egy koncert termet nem tudunk megtölteni elég érdeklődővel, nemhogy eladjunk valami válogatáslemezt, középszerű nótákból.

Ez a véleményem azonban nem áll Amerikára. Azért 300 millió ember már össze tud karistolni sok-sok művésznek egy házra valót és marad haszon télire is. Ezért a z "Énekelj!" koncepciója jól működött tengerentúli animációs filmben.
Végre nem azért izgultam, hogy valaki legyőzve félelmét képes lesz e varázserejét kamatoztatva szembeszállni egy szörnnyel, vagy azért izgulni, hogy a világ terhe agyonnyomja e majd a mese főhőseit. Ennél sokkal földhözragadt problémáink voltak, mint például, a családom elfogadja e a döntésemet, hogy a világot jelentő deszkákra kívánkozom, vagy az, hogy le tudom e győzni a saját magam által felépített falakat és ki merek állni mások elé a tehetségemmel, ami nem a láthatatlanság vagy isteni erő, hanem csupán annyi, hogy kieresztem a hangom.

Persze így nincs is akkora tétje a mesének, viszont ezekkel együtt szerethetőek a karakterek.

A főszereplőnk Buster Moon (Matthew McConaughey) -  a színész nevét kiírni egy animációs filmhez, aminek jó eséllyel csak a szinkronos változatát fogom megnézni, ezért a színésszel még hang formájában sem találkozom, elég fura érzés számomra, ezért a többi esetben nem is erőltetném... - apjától egy lepukkant színházat örököl és nagyjából önhibáján kívül belekerül egy ukrán maffiát megidéző ingatlan eltulajdonítási hacacáréba. Végül egyetlen mentőötlete támad, amiből rövid időn elég bevételt lehetne összehozni és még a színházi világon belüli tapasztalatait is ki tudja benne aknázni és ez nem más, mint meghirdetni egy énekes versenyt, amelynek későbbi haknijaival talán sikerül ismét becsalogatni a nézőtérre a városka lakosságát, mert talán majd érdekli őket az a rengeteg produkció, amit nem vérprofik, hanem talán épp a szomszédjuk fog bemutatni nekik, miután felgördül a függöny.

A kedvencem. Amit az áruházban csinál,
zseniálisan kedves.

Az ilyen műsorok elkészítésének szakmai része nem része a forgatókönyvnek, viszont, hogy a szereplő állatkák érzelmileg közelebb kerüljenek a gyerekekhez, a legtöbbhez igyekeztek az írók valami apró kis magánéleti válságot generálni, ami viszont nem emelkedik felül a sok ezer szappanoperában már unásig ismert drámafonál fölé. Kapunk családanya cocamilfet, aki ugyan nem fásult bele az otthon melegének ébrentartásába, viszont szeretne kicsit kilépni az egyhangú és monoton, beszűkült életteréből, visszacsempészni valami kis színt a házassága szürkeségébe. Van nekünk egy gorilla srácunk, aki nem kívánja a rögös családi örökséget tovább vinni, hanem egy sokkal nyugodtabb és éppen ezért, szűk környezetében lenézendő elfoglaltságban látja magát kiteljesedni. Vagy a tini bakfis, aki érzi, hogy legbelül szétfeszíti a tehetség, azonban ezt megmutatni másoknak, egyszerűen retteg.

Szóval, csupa egyszerű, hétköznapi karakter igyekszik elnyerni a fődíjat és vele együtt a szívünket is, miközben néhány, számomra ismertebb és pár másik kevésbé ismert dallal töltik ki a műsoridő nagyobbik részét. A jogdíjak biztos alakítottak sokat a dalok végső megjelenésén.
Maradéktalanul azonban nem vagyok elégedett, mert ha már énekes produkció, meg a figyelemre is áhítozik és nem kevés pénzt húzna ki a zsebünkből, akkor legyen kicsit tökösebb és a dalok frontján is törhették volna magukat, hogy igazán maradandót alkossanak. Például akár azzal, hogy egy-egy dalt műfajilag esetleg más kontextusba helyeznek, azzal akár szöges ellentétben, mint amit már a dal eredetijénél megszokhattunk.
Az lett volna még igazán ütős. Viszont még így is több, mint ötven dal került bele a soundtrack-be, visszanyúlva egészen az 1940-es évekig.

A történet lezárása is túl nyálas és hollywoodi, a figurák élettörténeteinek lerendezése sem hoz magával semmi meglepetést.
Ettől függetlenül az "Énekelj!"-t csak ajánlani merem, mert karakterei kedvesek, van benn sok zene és a humorból is sikerült viszonylag sokat belecsempészni a mesébe, pedig, néha pont ott csúszik el a kész mű, mert kedves és cuki, csak nem elég vicces, pedig a mesefilmeknél a kis közönség akkor a leghálásabb, ha önfeledten kacaghat.
Még a keleti blokk zenés sikereiből is sikerült valamit belecsempészni a kész filmbe, ezzel is előre gondolva, hogy mivel lehetne az USA-n kívül is masszív rajongói bázist felállítani a fotelből és a moziba csalni.

Pofátlanság lenne mégis, ha nem sorolnám fel mindazok nevét, akik eredetiben a figuráknak adták hangjukat, mivel tisztelem a művészeket: Reese Witherspoon, Taron Egerton, John C. Reilly, Seth MacFarlane, Scarlett Johansson és Jennifer Hudson, többek között.

60%

Ha megnéznéd:
- Énekelj! (2016)

Az animációs filmbe becsúszott egy japán anime vöröspanda csoport is, akik előadásának eredetije itt megtekinthető. Hihetetlen, mennyire gyermeki és szexuálisan stimulálóak a japán előadóművészek, ebben a túlrajzolt, túleffektezett környezetben a harisnyáikban. Nem csoda, ha a cosplay mint kifejezési forma tőlük ered, japánból.

Szöul, végállomás - Seoul Station (2016)

Szöul, végállomás - Seoul Station (2016)

Rendezte: Sang-ho Yeon (Yeon Sangho)

A film Mafab adatlapja: Seoul Station (2016)

Megtekintés: Normális film esetén a "Szöul, végállomás" alig érne fel a közepesig, de van egy oka, amiért egy kicsit érdekesebb, mint az átlagos zombie filmek.

Ez pedig az, hogy animációs film. Nem azért erősebb azonban, mert az olyan ritka lenne, hiszen keleten végtelen sok szörnyfilm, horror és egyéb ijesztő témát dolgoznak fel anime változatban, akár sorozat formájában is, hanem azért érzem erősnek, mert én nem látok ilyet sokat és tökéletesen lekötött a film, habár, első percben volt némi csalódottság bennem, hisz élőszereplős hentelésre számítottam. Míg a keleti kultúra szerves része a mozgóképes durvulás, addig nálunk, Európában, a rajzfilm nagyjából megmaradt a gyermekek szórakoztatásánál, leszámítva néhány komolyabb, felnőtt nézőknek készült darabot, amik viszont, kevés esettől eltekintve, nem lettek feltétlenül sikeresek. (Hófehér, Az idő urai, Fritz a macska kilenc élete, John Halas produkciók, Vámpírok havannában, stb.) Nem vagyok benne biztos, hogy össze tudnék dobni nagy hirtelen egy Európai Top10-es listát felnőtt rajzfilmekből, ha nem számolhatom bele a tudatosan szexműfajban készített produkciókat, vagy koprodukciókat

Ha film lenne a "Szöul, végállomás" akkor is egyszer nézős kategória, mint így, mert a történet nagyja unásig ismert - megharapott fertőzött elterjeszti, lakosság hamar bedarálódik, néhány szereplő keresi egymást, a hatóság lassan kapcsol - és a végére időzített meglepő befejezés és apró csavarok már nem emelik nagyon ki az átlagból. Ennek ellenére jól szórakoztam rajta és ha egy filmet nem állítok meg megtekintés közben kettőnél többször - lehet bármilyen oka, főzés, mosás, evés, ivás, hirtelen támadt ház körülfutási kényszer, de ez a legritkább nálam - akkor az érdemel némi figyelmet.

Hye-Sun, kispolgári életet érő fiatal lány, aki barátjával él albérletben, amit sosem fizetnek időben. Amíg a lány otthon lustálkodik, addig a fiú az alvó lányról készített erotikus fotókkal próbál aprópénzt keresni a neten. Amikor Hye-Sun véletlenül felfedezi a srác aktuális üzletelését, kiveri a balhét és szakítanak.
Az állomásra bebotorkál egy sérült nyakú hajléktalan, akit társa hiába igyekszik bejuttatni a kórházba, hogy kicsit helyre pofozzák, addigra az áldozat meghal. A közjáték után meg feltámad.
Azért, hogy legyen plusz dráma, megjelenik Hye-Sun apja, aki ráveszi a korábbi udvarlót, hogy segítsen előkeríteni a lányt és hazavinni.
Miközben főszereplőink kergetőznek a városban, elszabadul a pokol és a mellékszereplők hullanak, akár a legyek.
A rajzfilm forgatókönyve amúgy követi a szokásos kliséket, behozva, majd lenullázva szereplőket.
A végén volt egy jelenet, aminél azt vártam volna, hogy főhősnőnk rémálomból fog ébredni, ám ezt az uncsi kártyát nem játszották ki, hanem hozzáigazították a film végéhez. Már ez is ötletes megoldásnak tűnt.

A "Szöul, végállomás" tehát egy véres animációs film, amely képes lekötni egyszer egy felnőttet is. Gyerekek meg ne nézzenek ilyesmit.
Belegondolva, kik lehetnek a célközönsége a hasonló műfaji daraboknak?
És ha a fiatal felnőttek, idősebb tinik azok, ők jelentenek e megfelelő nagyságú vásárló erőt, hogy az ilyen filmek hozzanak némi nyereséget?
Sang-ho Yeon kb. kétévente jelentkezik új alkotással és ennek köszönhetően, tudatosabban fogom keresni a munkásságát.
Már a trailer alatt képes elragadni az embert a rajzolt képek hangulata. Egyik-másik beállítás filmen is tökéletesen működött volna.
Az egyetlen, amin az Európai néző fennakadhat, az a dél-Korea mentalitás és a hozzá tartozó "színészi játék", ami a szinkronban is tetten érhető. Ez a fajta előadásmód nekünk idegen, túl teátrális, túljátszott.
Ez azonban ne szegje a kedved, mert érdemes megnézni.

Élőszereplős változatban kíváncsi lennék, ki alakítaná Hye-Sun figuráját, mert kilométer hosszú lábai vannak, széles csípővel, hogy az egyszeri férfiembert felhívja az amúgy ártatlannak tűnő karakter szexualitására. A magas-talpú cipő elhagyása pedig még sérülékenyebbé teszi a figurát, hogy könnyebben azonosuljunk vele, együtt érezzünk kiszolgáltatott helyzetével.
A többi karakter között alig találni pozitív figurát, bár, mindegy is, mert a pesszimista felépítésű történet nem mindenkinek kegyelmez.
A Koreai lányok tényleg ilyen nyúlánkok?

60%

Ha megnéznéd:
- Szöul, végállomás (2016)

A fegyvertelen katona - Hacksaw Ridge (2017)

A fegyvertelen katona - Hacksaw Ridge (2017)

Rendezte: Mel Gibson

A film Mafab adatlapja: Hacksaw Ridge (2017)

Megtekintés: Mivel az utóbbi idők egyik legkellemesebb filmélménye volt számomra, kifejezetten ajánlom a film moziban való megtekintését is akár. Vagy bárhogy!

Kedves Mr. Gibson!
Szégyellje magát!
Ezt a legkomolyabb szarkazmussal mondom önnek! Aki ilyen filmeket képes tető alá hozni és megrendezni, annak kötelessége lenne, hogy legalább évente egy remek filmet tegyen le az asztalra, mert önnek van tehetsége a filmekhez.

Pedig...

Az első mozifilmje, "Az arc nélküli ember - The Man Without A Face (1993)" korrekt dráma egy erősen megkérdőjelezhető drámai témában, amely finoman boncolgatja, hogy diák-tanár között mennyire lehet erős a függőségi kapcsolat és, hogy a rosszindulat hogyan kezdheti ki az összetartást. De semmi különös. Oké, volt benne remek karakterek bemutatása, meg a feldolgozás is szép lett, viszont motoszkált bennem valami a fő kérdésből; nem lehetséges, hogy tényleg történtek olyasmik, amiknek nem szabadott volna? Habár, erre maga a film, amennyire emlékszem, egyértelmű utalást nem tett.

Azután "A rettenthetetlen - Braveheart (1995)" bebiztosította önt a legjobb rendezők között, habár, mai szemmel nézve, a remek felépítés, színészek és forgatókönyv ellenére, a filmben érződik egyfajta kommersz íz is. Hatalmas vállalás és a végén a kivégzés... nem volt más ez, mint egy igazi Oscar-díj mágnes. Az én anyámat, hogy a film zenéjét jobban kedvelem, mint magát a filmet, pedig vannak ikonikus pillanatai - Murron nyakvágás, helytartó nyakvágás - mégsem a kedvencem.

Közel tíz év szünet után érkezett "A passió - The Passion of the Christ (2004)", amit megtekintés után egyenesen rühelltem. Elhiszem, hogy sokaknak egyenesen revelációként hat a kész mű, de én nem vagyok sem vallásos és a horrorfilmek műfaján belül meg kifejezetten utálom a torture horror alműfajt, ezért nekem Jézus utolsó útja és szenvedése - hiába már maga a cím is erről szól, ezért kár is lázadoznom - nem volt szórakoztató, pedig a mozitól ezt várom el, nem a kényelmetlen feszengést, a teljes elzárkózást. Engem idegesített az, hogy egyetlen embert egy egész város szopat. Ráadásul nem egy gyilkosról beszélünk, hanem olyasvalakiről, aki a szeretetre akar tanítani. Jó, te azt mondod: - Hiszen ez a Biblia és a katolikus vallás legfontosabb története. Én meg azt mondom erre: - Oké, de én utálom a vallást és az összes ellentmondásos, ósdi hozadékát.

Rá két évre összedobta az Apocalypto című kaland-drámát, amely nekem eléggé kakukktojás és a pozitív kritikák visszajelzéseinek ellenére kb. rokonfilmnek számít számomra a finn "Nyomkereső - Ofelas (1987) című kalandfilmmel, amelyből Hollywood készített vérre menő Remake-t, áthelyezve egy kontinenssel arrább, "A barbár - Legenda a szellemharcosról - Pathfinder (2007)" címmel, így Gibson beelőzte azt pár évvel, azonban a finn játékfilm közötti hasonlóságtól nem tudtam a megtekintés után elvonatkoztatni. Biztos igazuk van azoknak, akik szerint a mozi hatalmas nagy vállalás, nekem azonban ugyanúgy elég volt egyszer látnom, mint "A passiót".

Erre eltelt tíz röpke év és Gibson olyan filmet készített, hogy azt kívánom, elég ideig éljen még, hogy további tucatnyi hasonlóan fontos és számomra érdekes produkcióra legyen ideje. Ha ilyen iramban fogja folytatni, akkor élnie kell vagy száz évet még...

Gondolom, ebből is rájöttél, hogy számomra Gibson "A fegyvertelen katonája" kifejezetten üdítő hatással volt és csak ajánlani tudom megtekintésre. Igen. Le a kalappal. A film maga a nagybetűs mozi!
Gibson jó érzékkel szövögeti a mesét, és ebben nem is kell túl messzire mennie, hiszen a főszereplő, Desmond Doss hihetetlen története (Érdemes elolvasni a wikipédia cikkét erről a hősről) a valóságon alapul és amennyire hinni lehet a 2006-ban elhunyt fegyvertelen szanitéc visszaemlékezéseiben megörökített történeteknek, a film forgatókönyve nagyjából hitelesen adja vissza mindazt, amit a főszereplő karaktere megélt az Okinawa-i partoknál. (2004-ben készült egy dokumentum film melyben többek között beszélgettek Doss-szal és 2000-2002 között adásba került a Medal of Honor című dokumentum sorozat, amelynek első évadának negyedik részét szentelték teljes egészében a hősies katonának.)
A film szerencsére, ahogy a hasonló felépítésű moziknál megszokhattuk, nem rögtön a háborúval indít - nem számolva a film eleji jelenetet, ami bemutatja a főhőst - hanem bemutatja a fiatal Doss-t (Andrew Garfield) és, hogy hogyan lett belőle az az ember, akinek mély vallásossága és lelki formálódása végül egy olyan személyben csúcsosodott ki, aki teljes és mély meggyőződéssel kiáll azért, amiben hisz és úgy akarja segíteni bajtársait a háborúban, hogy eközben ő nem ragad fegyvert, hogy ezáltal ne kövesse el isten szemében a leghalálosabb bűnt; a gyilkosságot. (Mondjuk, azért érzek így is némi ellentmondást, mert habár Doss még véletlenül sem nyúl fegyverhez, puskához vagy bajonetthez, mégis a bajtársa fegyverének csöve elé kénytelen taszítani a japán katonát, amikor az megakarja fojtani a puszta kezével és így végül a katonatárs puskasorozata teszi ártalmatlanná a támadó ellenséget.)

A film első fele a karakter(ek) megismerése, Doss rövid élettörténete. Ezt a Gibsonra jellemző finom humorral és drámai pillanatokkal (Kb. Mint a Rettenthetetlenben, amikor visszatér szülőfalujába és humoros módon elfogadtatja magát egykori cimboráival, vagy félszeg udvarlása Murron felé.) sikerül bemutatni. Doss figurája egy enyhén bugyuta fickónak tűnhet, aki megkukul, ha szerelmes lesz és sokak szerint soha nem fogja vinni semmire az életben, mert túlságosan is a fantáziája rabja. Anyjának segít csip-csup munkákat elvégezni a templom körül, hobbi szinten érdekli az orvostudomány, a természet és ornitológia, stb. és végül első látásra beleszeret egy nővérkébe, akit a sors sodor az útjába.
A szomszédfiús kisugárzás mögött azonban olyan erő lakozik benne, amellyel később példát tud mutatni katonatársainak, akik logikus okokból teljesen elzárkóznak tőle, hogy később, miután "bebizonyosodjon", hogy Doss hitének van a harcmezőn létjogosultsága, ne ő formálódjon a többiekhez, hanem azok kezdjenek hozzá idomulni, előbb elismerve tetteinek értékét, majd elfogadva hitét is, hiszen nincs babonásabb és vallásosabb ember a harcmezőkön harcoló férfiaknál. (Igen, úgy vélem, ők még magánál a pápánál is vallásosabbak, babonásabbak.)

Doss szerelmes lesz tehát egy nővérkébe (Teresa Palmer), akit elbűvöl a fiú természetes őszintesége és akkor is mellette marad, amikor bárki más elfordulna tőle. Közben Doss, apja (Hugo Weaving parádés alakítása) ellenérzésének ellenére Desmond az öccse után szintén jelentkezik a hadsereghez, ahol a besorozás alatt azt az ígéretet kapja - amit naivan el is hisz - hogy nem kell majd fegyvert ragadnia az ellenség ellenében. Akkor még nem tudjuk, miért olyan nagy az ellenérzése a fiúnak a fegyverviselés ellen - később flashbackből derül ki - ám olyannyira ragaszkodik elveihez, hogy ennek köszönhetően egy hajszál választja el a hadbíróságtól. A szerencsének is köszönhető, hogy végül a hadsereg egy későbbi hőst nem küld parkolópályára, értelmetlenül.
(Mert belegondolva mekkora ellentmondás már, hogy valaki önként jelentkezik, hogy segíteni akar a többi harcostársán a háborúban - mint felcser erre megvan minden esélye - de mivel nem ragad fegyver, már azelőtt sittre kerülhet, mielőtt kvalitásairól egyáltalán megbizonyosodott volna a hadsereg, akiknek elvileg - mivel önkéntesen jelentkezett, ezt ne felejtsük - még ő tesz szívességet, állampolgárként.)
Beszédes az is, ahogyan a katonai apparátus hogyan próbálja különböző módszerekkel rábírni a fiút a fegyver viselésére.
A tisztek szerepeiben találkozunk Sam Worthington-nal és Vince Vaughn-al, aki ebben a filmben szerintem élete egyik legjobb alakítását nyújtja! Első megjelenése tökéletesen bemutatja a karaktert.

Lefutjuk a kötelező köröket, megismerjük a katonatársait, a feletteseit, a hadsereg egyébként szintén teljesen érthető álláspontját, majd a hadszínteret és az ellenséget - akiknek arctalansága szinte a végéig megmarad, ezért gyakorlatilag biodíszlet szinten működnek.
A csata már-már Ryan közlegény szintűen epikus. Bőven van itt is borzalom, ami rávilágít arra, hogy a felső körök érdekeit megvívó katonaság mennyire lehetetlen helyzetben van, mennyire személytelen az egyén sorsa a háborúban. Borzalmas belegondolni is, hogy egy fiatalember kiérkezik a frontra pár hónapos kiképzés után, majd az első percben földre rogy egy lövéstől, holtan, semmissé téve egy élőlényt, karaktert, húsz év örömöt, bánatot, tanulást, érzést, gondolatot.
Belegondoltál már, mennyire isten ellen való, hogy egy élőlényt hónapokig gyötörnek a kiképzésen, kitanítanak, felruháznak, energiát fektetnek bele, hogy azután az első lépés után, ha lelőtték, mindaz, amit korábban rá építettek, semmissé váljon???

Doss azonban bőven rácáfol mindenkire és olyan emberfeletti tetteket hajt végre, amelyekre nincs szó és amelynek nézése közben barátom, Jani is felszisszent, hogy ez azért túlzás. - és nem az, mert a forgatókönyv nagyon hitelesen követi a történelmet.
Doss tehát egy hős és kellemetlen olvasni a stáblistán, hogy már tíz éve elhunyt szegény. Csak arra tudtam gondolni, hogy azok a férfiak, akik átélik a háború poklát, hogy azután végigéljenek egy emberöltőt, milyen történeteket tudnának nekünk mesélni, csupa olyasmiről, amiről nekünk már fogalmunk sem lesz soha: hitről, bajtársiasságról, földi pokolról és még ezer apróságról.

Különvélemény:
Milán barátomnak is tetszett a mozi, de azért volt egy apró és logikus kérdése, ami sajnálatos módon neki jutott előbb eszébe:
- A japán hadsereg miért nem vágta le a kötélhágcsót, amelyen keresztül feljutva az amerikaiak bevették a frontvonalat???
Egy másik ismerősömmel is tanakodtunk erről, de logikus érvet nem találtunk, így maradt az, hogy a japcsik egy kissé hülyék voltak.
Másodszor nézve a filmet - mivel valós eseményekről szól, így a hágcsó kérdése különösen fontos - arra a következtetésre jutottam, hogy a feljutó amerikaiak olyan jól álcázták a sziklás peremen, hogy az ellenségnek nem jutott ideje eltávolítani, lentről meg folyamatosan fedezték.
Ha valakinek ezzel kapcsolatban van hiteles információja, kérem írjon megjegyzést!

90%

Ha megnéznéd:
- A fegyvertelen katona (2017)